1996. április 3.
(VIII. évfolyam, 79. szám)

A Román Nemzeti Bank (RNB) kormányzója, Mugur Isãrescu szerint a Dacia Felix Banknál bekövetkezett helyzet annak a szakértelemhiánynak köszönhetô, amely egyes hazai bankokban uralkodik. A Dacia Felix Bank vezetôségének legfôbb vétke az volt, hogy egy 160 millió dollár értékû tôkeexportot hajtott végre, amelyhez nem kapott jóváhagyást. A fentnevezett összeg portofolió befektetése törvénytelen, és a Sever Muresan cégeinek 12 éves lejáratra szóló kötvénykibocsátásán alapul, a 160 millió dollárt pedig más pénzügyi mûveletekre újból beruházták. Sever Muresan más adósságai 140 millió dollárra rúgnak, és szeptemberig nem téríthetôk vissza, mert azokat különbözô ügyletekbe fektette. Tartozásainak leróvását megígérte, de jelenleg nincs erre lehetôsége. Az idôhúzás tehát folyik, hiszen ez a részvényesek és adósok érdeke — vélte a kormányzó.

A Dacia Felix Bank ideiglenesen kinevezett vezetôsége elkészítette és a Nemzeti Banknak továbbította a két évre szóló helyreállítási tervet. Az RNB különleges kölcsöne, amellyel a Dacia Felix Bankot nehézségeibôl kisegítette, 800 milliárd lejre emelkedik, s ezt a DFB-nek fokozatosan kell törlesztenie. A DFB vezetôségére rótt büntetéseket pedig nem vonják vissza — erôsítette meg az RNB kormányzója. Ioan Sima volt elnök Sever Muresannal együtt hajtotta végre a tôkeexportot. Jogi vonatkozásban csak a DFB közgyûlése hozhat változást, ám valószínû, hogy az április 5-i közgyûlés megerôsíti hivatalában az ideiglenes vezetôséget — írja az Adevãrul bukaresti napilap április 2-i száma.

Ugyanebben a számban közlik azt a hírt is, miszerint a DFB esetében két büntetôjogi eljárást is indítottak, hiszen az RNB által végrehajtott vizsgálat számos törvénytelenséget tárt fel, és ezek nem csupán Sever Muresan üzletembert terhelik. Az országból idôközben eltávozott Sever Muresan védôügyvédnek Nicolae Cervenit kérte fel.

A botránytól megijedve az RTDP felhagyott azzal a kívánságával, hogy az állás nélkül maradt Ioan Sima volt elnököt a DFB kormányfelügyelôjévé neveztesse ki — jelentette be Grigore Zanc prefektus.

A beruházási ügynökségek betétei értékének csökkenése miatt az elmúlt napokban tapasztalható ijedelem hátterérôl Neményi József Nándor Kolozs megyei képviselôtôl érdeklôdtünk. A képviselô szerint az ilyen pánikjelenségekre továbbra is számítani lehet. Sajnos, a gazdaság instabilitásának, a biztos tôzsde hiányának, a romániai részvényvilág intézményrendszere fejletlenségének a következménye, hogy ez a törékeny piac oly nagyon érzékeny bármilyen pénzmozgásra.

Ilyen jelenség végül is várható volt és továbbra is fennáll a lehetôsége — vélte. Neményi szerint, bár ez a csökkenés még jó néhány napig eltart, a romlás meg fog állni. De nem biztos, hogy a részvények visszakúsznak a március közepén számolt értékekhez egy-két hónapon belül. A részvételi jegyek értékének korábbi — óriási — növekedése ugyanis mesterséges volt, nem volt összhangban a gazdasági eredményekkel.

Jelenleg különben csak egyetlen intézmény van, ahol a betétek száz százalékosan állami garanciát élveznek, és ez a CEC. A Nemzeti Bank biztosította, hogy a Dacia Felix Bank kisbetétesei is kivehessék a pénzt, de ez nem jelenti azt, hogy nem programálják, és nem szabják meg a kiveendô értékeket — mondotta a képviselô.

Sz. K.

Liviu Maior tanügyminiszter hétfôi sajtóértekezletén büszkén hozta az újságírók tudomására, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusán alkalma volt szót váltani Miguel Angel Martinezzel, az Európa Unió Miniszteri Tanácsának tagjával, aki — mint ezt már megannyiszor tette — támogatásáról biztosította az RTDP-s politikust, hogy messzemenôen pártolja hazánk euroatlanti beilleszkedését. Ugyanakkor közbenjár Románia érdekében barátjánál, Havier Solana, a NATO-fôtitkárnál is.

Oktatási miniszterünk elégedetten szólt a tanügynek idén kiosztandó költségvetési pénzekrôl. "Múlt évben a tanügyi költségvetés megvitatása a parlamentben öt percet vett igénybe. Most, mivel sokkal több pénzt kaptunk, a vita tovább tartott"— mondta Liviu Maior. A rendelkezésre álló anyagi alapokból jut majd a rövid idôn belül felépítendô egyetemi bentlakásokra, az egyetemi hallgatók ösztöndíjának megemelésére, a féláron való utazgatásra, és még sok-sok másra...

Ami a Magyar Szocialista Párt kongresszusát illeti, a tanügyminiszter vegyes érzelmeket táplál. Egyrészt sajnálatát fejezte ki, hogy a magyar szocialisták "csak Nyugat felé tekintenek", és hogy Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke ottani felszólalásában a következô szavakat ejtette el: "az erdélyi magyarok Önökkel, anyaországi magyarokkal akarnak lenni". Hogy ez egy esetleges fordítói bakinak tudható be? Nem valószínû...

Kérdésre válaszolva Liviu Maior kifejtette: semmi akadálya annak, hogy mandátumának lejárta után Hargita, esetleg Kovászna megyében betöltse a tanfelügyelôi tisztet. Egyébként mikor utolsó alkalommal Sepsiszentgyörgyön járt, az osztálytermek falain maradt nyomokból észrevette, hogy több képet levettek. "Attól féltek, hogy zûr lesz, ha meglátom valamelyik magyar költô, író arcképét. Pedig semmi sem történt volna" — mondotta.

Ioan Sima, a Dacia Felix Bank elnökének kérdése maradt legutoljára. A nagy zavarban Grigore Zanc és Liviu Maior egymás szavába vágott. Az RTDP helyi vezetôje cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a bankigazgatót menesztették a párt alelnöki tisztébôl. "Egy ilyen lépés kedvezôtlen hatással járna a párt megítélésekor" — hangzott el.

A sajtóértekezlet végén megjelent a "hûtlen" Liviu Medrea, aki egyetlen szóval sem cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint távozott volna az RNEP-bôl. Az értesülésrôl egyébként utólag kiderült, hogy csak április 1-jei kacsa volt.

Kiss Olivér

Személyi számítógépek hálózatba kötésének technológiáját mutatta be tegnap az angol Crown Tech cég két magyarországi képviselôje, Kovács István kiviteli menedzser és Tereczki Zsolt , a mûszaki osztály fômérnöke. A nagy érdeklôdés övezte eseményre a Softex cég (a Crown Tech romániai partnere) székhelyén került sor. Lapunk kérdésére válaszolva Kovács István elmondta, hogy a térségben Románia jelenti a legnagyobb piacot termékeik számára. Az egyetlen gondot természetesen az anyagiak jelentik, de a helyzet hasonló Nyugat-Európában is. Jelenleg az egész világon az Ethernet rendszer a leghasználtabb. Vele konkurál a Tolking Ring, de eléggé drága. Az Ethernet hálózati rendszer 10-15 000 forint munkaállomásokként.

K. O.

Teodor Melescanu külügyminiszter kitérô választ adott Borbély László Maros megyei képviselô egy korábbi, a Maros, Kolozs és Szatmár megyei prefektusok utasítására eltávolított kétnyelvû helységnévtáblákkal kapcsolatos kérdésére. Az ország külügyeit irányító államminiszter úgy vélekedett, hogy amíg az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményét nem ratifikálta 12 ET-tagország, a dokumentum nem lép érvénybe, következésképpen Románia, bár ratifikálta, nem köteles tiszteletben tartani az egyezmény elôírásait. Ugyanakkor a helyi közigazgatással megbízott miniszterhez, Octav Cosmâncához irányította a képviselôt, hogy a kormány véleményét illetôen érdembeni választ tôle kérjen.

A képviselôház nagy többséggel ratifikálta a Brüsszelben tavaly június 19-én a békepartnerségben részt vevô országok és a NATO között aláírt, a részt vevô katonai erôk jogállásáról szóló szerzôdést. A vita a vártnál élénkebb volt, tekintettel arra, hogy Silviu Somacu, a Szocialista Munkapárt képviselôje nyíltan ellenezte a megállapodást.

A képviselôház kedd délelôtti ülésén jóváhagyták a helyhatósági választások törvényével, valamint az 1996. tavaszi mezôgazdasági kampány lebonyolításához szükséges intézkedésekrôl szóló törvénytervezettel kapcsolatos egyeztetô bizottsági jelentéseket.

Az utolsó napokban látványosan megnôtt azoknak a száma, akik részvényessé váltak a kuponos privatizáció során. A március 31-i határidôig az arra jogosult állampolgárok 74,5 százaléka cserélte be ingyenesen kapott utalványait a népi privatizáció keretében magánosításra kijelölt négyezer vállalat valamelyikének részvényeire — közölte kedden Bukarestben a román kormány által megbízott brit reklámügynökség, a Dewe Rogerson.

Három héttel ezelôtt az állampolgároknak még csak 30 százaléka rendelkezett részvényekkel.

Bármennyire is objektív mûfajként ismeretes, maguk a szakemberek a megmondhatói, milyen félrevezetô, torzító hatása lehet a politikai közvélemény-kutatásnak. Ezért jogosan lehetnek fenntartásaink a helyhatósági választások (szakmai körökben csak így, röviden, helyha) közeledtével nálunk is egyre sûrûbben napvilágot látó felmérések tükrözte véleménymegoszlások arányát illetôen — anélkül azonban, hogy a kutatók pártatlansága, szakképzettsége egyetlen pillanatig is kérdésessé válna. Szakemberek körében közismert ugyanis az az "elhallgatási spirál"-nak nevezett jelenség, amelynek lényege abban áll, hogy ha egy álláspont egyre hangsúlyosabban képviseltetett a médiában, rövid idôn belül az tapasztalható, hogy a közvélemény is mind öntudatosabban áll ki e vélemény mellett. S ha az ellenvéleményeket vallók meggyôzôdése ugyan nem is változik meg ennek hatására, egyféle elhallgatási tendencia erôsödik fel köreikben, megkérdezésükkor véleményüket hajlamosak visszafogni. Ami viszont még inkább a másik fél hangjának felerôsödését eredményezi, de amely azonkívül, hogy hangos, egyáltalán nem biztos, hogy olyan mértékben domináns is. Ezért fordulhatott aztán több alkalommal elô, hogy a szavazatok összeszámlálása után a választások eredménye gyakran lényeges eltérést mutatott a közvélemény-kutatások elôzetes adataihoz viszonyítva, a szavazóurnáknál, a titkosság védelmében ez a reakció ugyanis nem érvényes.

Az "elhallgatási spirál" jelensége pedig leginkább a szavazóknak azt a többé-kevésbé népes tömbjét befolyásolja, amely általában az utolsó percben dönti el, hova is csatlakozzék le, és amely az úgynevezett "útitárs effektus" hatására rendszerint az esélyesebbre (hangosabbra?) adja le végül szavazatát. Mindez pedig különösen döntô lehet, amikor például alig néhány százalékon múlik az egyik vagy a másik fél gyôzelme.

Nincs ez másképp a kolozsvári tömegtájékoztatásban sem. Hogy csak egy egyszerû, talán nem is annyira releváns példával éljek: amikor egyik felmérés arra a következtetésre jut, hogy Gheorghe Funarra a kolozsvári szavazók 37 százaléka voksolna, az ellenzékre leadandó össz-szavazatok viszont közel 60 százalékot tesznek ki, a román lapok (hogy továbbra is következetesek maradjanak több ízben is tapasztalt "sajátos" szelekciós mechanizmusukhoz) mindebbôl természetesen azt emelik ki, hogy Funar a szavazatok 40 százalékát bírja ! (Lásd csak az Adevãrulnak a Demokrata Párt rendelte legfrissebb felmérésrôl, nem hivatalos forrásokra hivatkozó tájékoztatását.) Egyáltalán nem valami nagy csúsztatás, de talán nem túlzás, ha épp elégnek tartjuk arra, hogy ezáltal (is) szépen elültessék, bátorítsák a román köztudatban Gheorghe Funarnak az esélyességét. Meglehet, hogy semmiség végül is az egész, mert hogy az olvasóknak is csak megvan valahol a magukhoz való eszük, arra viszont feltétlenül jó, hogy ha icipicit is (ahol lehet, ahogy lehet — ma így, holnap úgy) a polgármesternek négyéves mandátuma alatt több ízben is "sikeresen" bizonyított inkompetenciája megrendítette román közvéleményt megpróbálja befolyásolni, a pro-Funar hangot tovább erôsíteni.

Annak felmérésére ugyanis, hogy a kolozsvári románok bizalma sem a régi, nem kell szakembernek lenni. Bárki meggyôzôdhet (akár az állomástól a Monostorig), hogy ha ezek az idei helyhatósági választások (meghittebben: helyha) például a taxisok preferenciáin múlnának, egy percig sem kellene kételkednünk Gheorghe Funar biztos kudarcában. A polgármesternek ugyanis a négy év alatt elkövetett egyetlen vétkével sem sikerült annyira kivívnia maga ellen a népharagot, mint a sofôrök életét megkeserítô gödreivel. Sem a Fôtér feldúlásával, sem a fakitépdeséssel, de még az illegális telekkoncesszióival sem tudta a városlakók türelmét úgy próbára tenni, mint azzal az állandó hullámvasútaztatással Kolozsvár fô- és mellékútjain.

Márpedig ez az idei "helyha" is pontosan a taxisofôrök, a közszállítást naponta átkozók, a szemétbûztôl, a költséges és giccses szobroktól undorodók szavazatán fog múlni. Azon a kolozsvári viszonylatban jelentôs méretû tanácstalan választói tömbön, amely négy évvel ezelôtt a köztudatban hatásosan bemenedzselt "magyarveszélytôl" tartva vált a nacionalista hisztéria, a paranoia "útitársává". Hej, ha végre beláttatik, hogy ez az út továbbra is kizárólag a kátyuba vezet!

Székely Kriszta

Kolozsvár polgármestere tanfolyamot nyitott polgármesterjelölteknek. Az április 1-jei viccben nincs több szellemesség, mint a többi egységpártos gúnyolódásban: Avram Iancu holdkórosi magasságba emelésében, hamis történelmi leckefejezetek falraveretésében, utcaseprôi munkaeszközök nyelének megkurtításában stb.

Nem találunk újdonságot a mérhetetlen cinizmusban sem, amely ezt a pártot jellemzi. Hat éve eregeti kolosszális hazugságait, minden normális ember tudja, hogy azoknak töredéke sem igaz, mégsem veszít népszerûségébôl. Megalázóan lóvá teszi az embereket, és azok — már akik — szamarakként követik. Honpolgártársaink helyett is restellkedve emlékeztetünk egyikre: március 15-e elôtt az erdélyi benzinkutak állítólag készen álltak a magyar tankok üzemanyag-ellátására.

Ennél is szomorúbb, hogy ennek a savanyúan viccelôdô figurának az önbizalma mintha szilárd stratégiára alapozódna.

Jóérzésû ember az ô helyében nem merne hülyéskedni tapasztalatának átadásával, hiszen katasztrófán kívül egyebet aligha tud felmutatni. Tanfolyamával kapcsolatban azonnal felvetôdik például a kérdés: a Caritasról hány elôadást tartana? Elmondaná-e azt is, hogyan adta el a saját személygépkocsiját, hogy árából majd nyolc autót vásároljon? Elárulná, hogyan, kitôl kérezett el, amikor Tatulici meghívására Bukarestbe utazott a Caritas országos népszerûsítése érdekében? És amikor pártjának ügyeit intézte, vagy pozícióját védte Politikai Végrehajtó Bizottságában, kongresszusain, rendkívüli tárgyalásain? Vajon a tanfolyamon az is leckeként szerepelne, hogyan, kinek számol el munkaidejével a polgármester, amikor éppen nem a város gondjaival foglalkozik?

De térjünk vissza a Caritasra.

Az a szerencsétlen dévai polgár, aki eladta lakását és a pénze — részben — diplomatatáskákba meg politikai giccsekbe vándorolt, biztosan nem választana újra magának egy ilyen "vicces" embert polgármesternek. De a dévai választópolgár nem szólhat bele a kolozsvári politikai erôviszonyokba. Ki van ez számítva: a Caritasra azok fizettek rá, akik távol vannak a polgármesteri hivataltól — a Caritas diadalútjának kezdô pontjától —, így a magyarok is, hiába laknak a városban. Körülbelül annyi magyar nyert a Caritason, ahány magyar alkalmazottja van a polgármesteri hivatalnak. Ôk talán Funárra szavaznak, ha olyan a lelkük, de a többi biztosan nem. A Caritason Funar szavazótestülete nyert, hát már csak ezért is rá fog szavazni. Ezért van az, hogy a Caritas említésére a kolozsvári polgármester nem szégyenkezik, ellenkezôleg, reményteljesen kihúzza magát.

Újraválasztásához azonban kolozsvári szimpatizánsai nincsenek elegen. Négy évvel ezelôtt sem gyôztek volna, de besegítettek Bukarestbôl, a román állami televízió fômûsorának legfôbb adásidejében, kampánycsendben. Abban a televízióban pedig tudjuk, kinél van a kulcs, amióta úgy bezáródott az a vasszekrény.

Most állítólag ígéret van arra, hogy Bukarest nem segít Funarnak. Ez, sajnos, csak politikai ígéret, tehát átalakulhat.

Majd meglátjuk a polgármester- választás eredményhirdetésekor. Ha újra hatalomra juttatják április bajnokát, az azt jelenti, hogy valami okból vagy puszta szeszélybôl kevésbé érdekessé vált az európai csatlakozás. Tehát nemcsak Kolozsvár lesz újra vesztes, hanem az egész ország.

Nits Árpád

Féltem, hogy a választások elôtt bizonyos pártok, mint Kolozsvár polgármesterének és a diktátor két udvari költôjének a pártjai — igen-csak beletaposnak a gázpedálba — szidalmazásunk, rágalmazásunk kapcsán. Tudtam: sorra és felváltva pengetik majd a "magyar veszedelem" húrjait, amelyek szerint hol fegyveres erôvel, hol egyéb rafinált (mondjuk gazdasági) eszközökkel próbáljuk darabokra szaggatni Romániát — háborúval fenyegetve, vagy "felvásárolva" azt. Az ilyen — eléggé el nem ítélhetô — agresszió szereplôi — természetesen — Magyarország és a romániai magyarság lenne, amelyrôl hol azt nyilatkozza egy bizonyos politikus, hogy nincs is, nem létezik, hol pedig azt, hogy több fegyvere van, mint az egész román hadseregnek.

De hiszen ezek csupán "szélsôségesek" — mondhatná a tájékozatlan europolgár —, szélsôségesek pedig mindenhol vannak.

Igen, de nem tagjai a kormánykoalíciónak, a legtöbb országban a parlamentbe se sikerült bejutniok.

A vezetô kormánypárt, feltételezésem szerint külföldi nyomásra, hogy az országot szalonképesebbé tegye Európa és a NATO felé, két szélsôséges párttól, a két udvari költô pártjaitól megvált, és úgy tûnik, beadta a válókeresetet az utolsó koalíciós partner, Kolozsvár polgármesterének pártja ellen is. Feltételezésem szerint, az elôbbihez hasonló indokkal. A (még mindig) koalíciós párt azonban nem az ôt lerázni kívánó kormányzó párt ellen harcol, nem az ellen küzd. Minden erôfeszítése arra irányul, hogy az RMDSZ-t tiltsák be. Ezzel pedig — valójában — az Európa felé kacsintgató, de a román tömegek nemzeti érzelmeire is apelláló kormányzó pártot segíti. Mert valljuk be: nem csak a "szélsôségesek" szeretnék, hogy az RMDSZ megszûnjék, és a romániai magyarság, a politikától megcsömörölve, maradjon távol a választásoktól. Kiváltképpen rossz szemmel nézik, hogy reményük összeomlott: az RMDSZ csúcsvezetôi megállapodtak, a szervezet nem hullt szét. Egységesnek maradt, így indul a választásokon. Íme, miért jön jól az egész román jobboldalnak az RNEP ellenünk, szervezetünk betiltásáért tanúsított igyekezete. Ám jól jön az ellenünk való uszítás más okból is.

Híresztelések szállingóznak, miszerint április elsejétôl (ismét) megugranának az árak. Állítani nem merem, hogy így van (bár ne lenne igaz), de nem zörög a haraszt, ahol nem fúj a szél. Úgy kell tehát a frissen törlött-fényezett-sikált magyar ellenségkép, úgy a magyar bûnbak, mint soha. Rá kell irányítani a románság figyelmét, hátha sikerül elhitetni velük, hogy nem azért válságos az ország gazdasági helyzete, mert késlekedik a privatizáció, mert bizonyos — radikális — gazdasági intézkedésektôl óvakodik a kormány, hanem azért, mert az Osztrák-Magyar Monarchia kizsákmányolta (?!) Romániát, majd pedig a horthysták kiszipolyozták, megtizedelték Észak-Erdély román lakosságát. Olyan sajtóhír is felröppent már (szóltunk is róla), amely szerint a Don-kanyarban több észak-erdélyi román pusztult el honvédegyenruhában, mint amekkora az egész, ott harcoló II. magyar hadsereg összlétszáma volt. Mindegy tehát, hogy mit, csak mondják-hajtogassák, csak vádaskodjanak a magyarok ellen.

Európa felé mindezt nem a kormány teszi. Szó sincs róla. A dologban csakis és kizárólag "a szélsôségesek" a ludasok. A kormányzó párt jó szövetségesei, akik még holmi látszat-szakításra is vállalkoznak — a kormány érdekében. És gátlástalanul teszik, amire a kormányzat mégse vállalkozhat: uszítják az ország többségi nemzetét a magyarok ellen, hogy ránk tereljék a figyelmet. Ahelyett, hogy a maguk sorsán gondolkodnának, az ország általános züllésére figyelnének.

Elkezdôdött hát az ellenünk indított kampány. Közelednek ugyanis a választások — és nô az infláció.

Fodor Sándor

Tisztelt Szerkesztôség!

A Szabadság 42. számában (1996. február 20.) Nits Árpád és Szabó Csaba cikket közölt A dési kibeszélés címmel. Írásukban — többek között — megjegyzik, hogy Csapó Ferenc dési RMDSZ-tanácsos igen kritikus hangnemben írt az RMDSZ jelöltlista összeállításáról. Kénytelen vagyok visszatérni a témához, mert — véleményem szerint — e kérdésben a dési választmány — 3-4 tagja nyomására — helytelenül, szervezetünk demokratikus jellegét meghazudtolva járt el. De mirôl is van szó tulajdonképpen?

A február elsején lezajlott jelölôgyûlésen a választmány felolvasott egy jelöltnévsort, s a sorrendet egy késôbbi idôpontban ugyancsak a választmány állapította volna meg. A jelölteket senki sem mutatta be (foglalkozásuk, hol dolgoznak, mit tettek eddig a dési RMDSZ-ért, a dési magyarságért...), sôt, finoman megkerülték a kérdés megvitatását. A régi tanácsosok közül egyik sem volt ott a névsor összeállításánál, s persze nem is szerepelt a listán. Az egyiket — mivel külföldön is dolgozott, s a 48 rendes, havonként megtartott gyûlésbôl 4-5-ön hiányzott — teljesen leírta az 1995-ben választott új vezetôség, s ezért nem is vállalta az újabb jelölést. A másikat — mivel nem mindenben osztotta az új választmány 3-4 tagjának véleményét — szinte kiközösítették, a harmadikat pedig — mivel csak befutó helyen vállalta a jelöltlistán való szereplést — fel sem írták.

De a jelölô közgyûlésen alulírottat is javasolták egy újabb mandátumra a tanácsosi munka folytonosságának megôrzéséért (hiszen 4 év tapasztalat van a hátunk mögött), és talán tevékenysége elismeréséért is. Ezt a választmány minden lelkesedés nélkül, ímmel-ámmal tudomásul vette, s a szavazáskor — 2 jelölt visszalépése következtében — bejutó helyre is javasolta. De egy hét múlva már más szelek fújtak, megváltoztak az álláspontok, és szavazás nélkül — s ami még súlyosabb, a jelölô közgyûlés óhaja, véleménye figyelmen kívül hagyásával — megváltoztatták a névsort. Mondanom sem kell, a harmadik dési RMDSZ-tanácsos sem került fel bejutó helyen a listára. Kérdésem: miért van akkor tanácsosjelölô közgyûlés? Szemfényvesztésbôl? (Lehet, tévedek, de mindig úgy gondoltam, hogy szervezetünk fô döntéshozó szerve a közgyûlés. A választmányt is a közgyûlés választja meg, tehát nem a választmány alárendeltje...)

Tisztelt Szerkesztôség! Kényszerbôl fordulok Önökhöz, mert úgy érzem, hogy a jelenlegi választmány nem erôsíti szervezetünket, nem tûri el e véleményszabadságot, s meggyôzôdésem, hogy 3-4 tagja (hangadó tagja!) úgy véli, aki nincs velük, az ellenük! Azért írtam, hogy hangadó tagja, mivel ebben a választmányban annak van igaza, aki nagyobbat kiált, vagy elsírja magát. Nincs egy egészséges munkaszellem, mindenki mondja — egyszerre — a magáét, s a hosszúra nyúló, gyakran meddô viták után sok a kirohanás, szóban is és a székházból is.

Mindezekért kénytelen voltam tanácsostársam példáját követni és visszamondtam választmányi tagságomat. S mivel a február elsejei közgyûlés határozata szerint négy évvel ezelôtti választóim értékelik tanácsosi munkámat, azt is fontolóra veszem, hogy független jelöltként indulok a helyhatósági választásokon. Teszem ezt azért, mert az utóbbi idôben Désen csökkent az RMDSZ-tagok száma, másrészt pedig nem hiszem, hogy minden dési magyar erre az RMDSZ-listára fog szavazni. Hátha a fönnmaradó szavazatok egy részét össze tudom majd gyûjteni.

Tisztelettel:
Máté Kálmándési
RMDSZ-tanácsos

— Miért juthatott Máté Kálmán arra az elhatározásra, hogy megpróbál függetlenként bejutni a városi tanácsba? — tettük fel a kérdést Kerekes Lászlónak, az RMDSZ Dés városi szervezete alelnökének.

— Máté Kálmán nagyon megsértôdött. Ez egy elég hosszadalmas ügy, már akkor elkezdôdött, amikor a szavazáskor nem került be a városi tanács esélyes jelöltjei közé. Akkor azt mondta, hogy mintsem a negyedik vagy ötödik helyen szerepeljen a neve, inkább kimarad a névsorból, hogy besegíthessen a választókörzeti felügyeletbe. Utána az következett, hogy a közgyûlésen, amikor felolvastuk a jelöltek névsorát, elhangzott az ô neve is, de nem az elsô három között. Tulajdonképpen ezért folyik a küzdelem. Most két hete viszont olyasmit hallottunk, hogy a három közül az egyik visszalép. Ahogy a választmány fülébe jutott, hogy Zsigmond Csaba meggondolta magát, arra következtetett, hogy akkor marad Máté Kálmán. Közben Zsigmond újra meggondolta magát, csütörtökön bejelentette, mégis jelölteti magát. Ezután Máté Kálmán azt nyilatkozta, hogy ennyi törvénytelenség láttán nem marad többet városi tanácsos, se választmányi tag, sôt, kilép a szövetségbôl is. Ettôl elsô pillanatban elakadt a hangunk, majd kértük, maradjon, tárgyaljuk meg a dolgot. Egy-két véleményt meghallgatott, aztán távozott a gyûlésrôl. Ezután megfenyegetett, hogy ô is nekifog írni, értesíteni fogja a történtekrôl Takács Csabát és az egész országos vezetôséget. Erre úgy válaszoltam, hogy az országelnököt is értesítheti, mert ebbe a dologba a dési RMDSZ-választmányon kívül senki se szól bele.

— Milyen tanácsos volt Máté Kálmán?

— Az egyik felszólaló a közgyûlésen megjegyezte vele kapcsolatban, hogy miért javasoljuk továbbra is a városi tanácsba, ha egy éve a választmány tagja, de Máté Kálmánnak egyetlen beszámolóját sem hallotta tanácsosi tevékenységérôl. A tanácsosok úgy érezték, hogy ôk nem kötelesek beszámolni arról, mi folyik a városi tanácsban. Ez volt a legfôbb kifogás mindhármuk ellen. Mindvégig érezhetô volt a szakadás a választmány és az RMDSZ-tanácsosok között. Most a végén Máté Kálmán beszámolót tartott, elmondta nekünk, mi történt négy év alatt. Igaz, hogy az elnökség sem követelte meg a tanácsosoktól a beszámolást.

— A szervezetnek végül is semmilyen rálátása sem volt a helyi közigazgatásra?

— A négy év alatt legalább hatvan gyûlése volt a városi tanácsnak, ezekrôl annyit tudtunk meg, hogy szó volt fedett uszodáról, új utcák megnyitásáról, aszfaltozásáról, körülbelül ez volt a beszámoló lényege, és hogy ô mennyit küzdött a piacokért.

Sz. Cs.

Csapó Ferenc tanácsosi levele után megérkezett szerkesztôségünkbe a második tanácsosi levél is: a Máté Kálmán é. Dés városának második RMDSZ-tanácsosa is (összesen három tanácsosa van az RMDSZ-nek Désen) kiábrándultsággal vegyes sértôdöttséggel ír a helyi RMDSZ vezetôségének bizonyos tagjairól. (Sajnos, nem nevezi meg ezeket a személyeket, csak sejteti a levél olvasóival azt, hogy kik lehetnek a "hangadó" választmányi tagok. Egy városi tanácsostól bizony elvárható a nyíltság! A sejtetés csak tovább bonyolítja az ügyet.)

Azt nem értem, hogy Máté Kálmán tanácsos úr miért nem fejtette ki ezen véleményét akkor, amikor a dési "kibeszélés" (azaz a Szabadság dési közvetítô kiruccanása) során lehetôsége nyílt rá? Akkor, amikor a megyei RMDSZ-tôl kezdve a dési tanácsosokig mindenki jelen volt? Miért érkezik most ez a "levél", amikor Dés városa ország-világ elôtt bebizonyította, hogyan lehet szórványközösségekben példaértékû március 15-i ünnepségeket szervezni? Olyanokat, ahol Máté Kálmán történelemtanár, tanácsos és Kalapáti Jolán elnök együtt ünnepelt? Mi történhetett közben? Mi kavarta fel újra a dési RMDSZ-vizeket? Hogyan történhet meg az, hogy az RMDSZ tanácsosai nem tudnak együttmûködni azzal a szervezettel, amelynek listáján bejutottak a városi tanácsba? Ha pedig a két dési tanácsos négy évig "nem volt jó", akkor miért nem jelezte ezt a dési szervezet a megyeinek? Miért volt e hosszú csend? Miért hagyta a Kolozs megyei szervezet, hogy most, választások elôtt robbanjon a dési bomba? Nem tudtak az ottani gondokról? Vagy csak frissíteni szeretné Dés a magyar tanácsosok testületét, s ennek ez az ára? Megengedhetnénk vajon magunknak azt, hogy négy év tapasztalatát bíró tanácsosainkat ne próbáljuk meg — minden áron! — a magyar közösség szolgálatába állítani? Hát a tanácsosi tisztségen kívül nincs más lehetôség a magyarság érdekeinek képviselésére? Mondjuk olyan, amiért nem jár fizetés vagy társadalmi elôny?

Választ kapunk-e majd valaha mindezekre a kérdésekre? Biztos vagyok benne, hogy igen: a választások során. De azt már nem "dési levél" formájában fogjuk megkapni. Már csak azért is, mert reméljük, hogy Dés legyôzi addig a tavaszi fáradtság e sajátos fajtáját, a levelezô-szindrómá t.

Szabó Csaba

Amikor teret nyitottunk a dési vitához, a játszma tétje nem volt olyan jellegû, hogy az asztalbontás után valaki az öngyilkosság gondolatával foglalkozzék. Idôközben azonban — az RMDSZ-szel konkuráló független jelöltek felbukkanásával — mélyreható durvulás következett be, és ehhez nem akarunk semleges szemlélôkként asszisztálni.

A függetlenkedô jelöltek, legalábbis a jelenlegi erôviszonyok közepette, egyetlen célt érhetnek el: annyira széthúzzák a választótestületet, hogy nemcsak ôk maradnak hoppon, hanem az RMDSZ-listán szereplô jelöltek sem jutnak be a testületbe.

Az sem feltétlenül örvendetes, ha a függetlenek mandátumhoz jutnak. Ugyanis korántsem biztos, hogy ôk képezik a legjobb emberanyagot. Az RMDSZ-bôl való kisodródás oka lehet pozitív jellegû, például valaki keményen odamond valamilyen szintû elnöknek, mert az elárulja a magyarság érdekeit, aztán egyenes gerinccel hátat fordít az egész bandának. De az esetek döntô többségében nem ez történik, hanem bizonyos csoportok — klikkek, ha úgy tetszik — kiszorítanak egyeseket vagy többeket a vezetôségbôl. Ilyen a politikai viadal: egyik legfontosabb eleme a pozícióharc. Akik nyernek, elismervényt kapnak a "természetes" kiválasztódásban tanúsított jó szereplésrôl, amelynek alapján választáskor vagy kinevezéskor jogosítványt kapnak, hogy a tömörülés — szövetség, párt, platform, szakmai vagy polgári szervezet — élén küzdjenek a közösség céljaiért.

Ez nem éppen lélekemelô vígjáték, de gondoljunk bele, hogy nézne ki egy másfajta kritériumrendszer szerint kiválasztódó vezérkar. Hogyan gyôzne meg egy alapvetôen ellenséges beállítottságú hallgatóságot az a politikus, aki saját szervezetében sem képes tekintélyt szerezni magának? A közösség, amely életrevaló politikai vezéreket akar magának, nem drukkolhat a gyengébbeknek: sem azoknak, akiket újabb trónkövetelôk kibillentenek vezetô pozíciójukból, és azoknak se, akik nem tudják kitúrni helyükbôl a székükhöz keményen ragaszkodó vezéreket.

A dési közösségben azon a bizonyos kibeszélésen erôteljesen kidomborodott a szembenállás. Egy csoport megkaparintotta a vezetô pozíciókat, és azokhoz érthetô módon ragaszkodik. Igaza mellett meggyôzôen tud érvelni, a közgyûlésekre összeverôdô tagság hisz benne, és ahogy magasabb helyeken kibocsátott közleményekben kifejezik, támogatásáról biztosítja. A másik csoport csak alkalmanként van jelen közszerepléseken, és akkor sem ragadja magával a hallgatóságot, érvei felsorolásakor lámpalázba esik, könnyen kihúzható alóla a talaj. Ennek a csoportnak a tagjai sokkal gördülékenyebben fogalmaznak beadványaikban, leveleikben, sajtóközleményeikben — de ez már egészen más mesterség. A városi tanács pergô vitájában, amíg elkészül egy írott felszólalás, már döntöttek is, esetleg éppen arról, hogy a közösség gyermekei hova járjanak iskolába.

A szövetségben olyanokra is nagy szükség van, akik írott dokumentumokkal, háttéranyagokkal járulnak hozzá a közösségi célok eléréséhez. Milyen áldásos volna, ha a sértett csoport ebben kamatoztatná képességeit, amelyekkel a másik csoport nem nagyon rendelkezhet, ha eddig a sok támadó beadványra, levélre, sajtóközleményre egyetlen nyúlfarknyi cikkecskével válaszolt. Többek között ezért is sajnálatos, ha a belsô politikai harc során sokan teljesen kisodródnak a szervezetbôl, akár azért, mert az új vezetôgarnitúra nem elég erôs, emiatt féltékeny az elôdökre, akár azért, mert a vesztesek látszólag kibékíthetetlenül megsértôdnek. Az ilyen fajta lemorzsolódásnak gátat kellene vetni. A mindenkori vezetôknek jobb, ha ellenzékük körön belül marad, és nem kívülrôl támad. A sértôdés pedig nagyon hamar elmúlhat. Tudunk olyanról, aki fennen hangoztatta, hogy nem szavaz az RMDSZ-listára, mert lemaradt róla, késôbb pedig egészen magas tisztségbe jutott, éppen annak a listának köszönhetôen, amelyet állítása szerint ô maga nem támogatott szavazatával.

Összegezésképpen: bármennyi pletyka, szóbeszéd, vagy akár reális ellenvetés kering az RMDSZ-listákról, azokra kell szavaznunk, ha nem akarunk úgy járni, mint a romák. Majdnem annyian vannak, mint mi, és mégis csak egyetlen képviselôjük van a parlamentben. Az is a kormányzat jóváhagyásával került be.

Nits Árpád

Mint A dési kibeszélés címû cikkben jeleztük, a választmány rendkívüli összejövetelén tisztázódott: a helyhatósági választási névsor a vonatkozó törvény megjelenése után kapja meg végleges formáját. Azt, hogy ki marad rajta, illetve ki kerül bejutó szintre, a választmány dönti el. A közgyûlés szavazata alapján kialakult sorrendet muszáj felülbírálni, mert különben a tanácsba esetleg egyazon alapképzettségû emberek kerülnének, és azokat ugyanabba a szakbizottságba osztanák, így a szövetség érdeke csak egy területen érvényesülhetne a határozat-elôkészítési szinten. Azon a gyûlésen úgy tûnt, mindenki belenyugodott abba, hogy a közgyûlés szavazata ebben a kérdésben nem szentírás. Most mégis elölrôl kezdôdne a február közepén lezárt vita. Ezért felhívnánk az esetleges véleménynyilvánítók figyelmét arra, hogy a választási taktika, stratégia, ezen belül a listaösszeállítási módszertan tisztázott részleteit csak akkor boncolgassák, ha lényegesen újat tudnak mondani, és álláspontjaikat meggyôzô érvekkel támasztják alá.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]