1996. augusztus 3.
(VIII. évfolyam, 179. szám)

Mint ismeretes, az amerikai Kongresszus képviselôháza július 24-én törvénytervezetet hagyott jóvá, amely ajánlja a NATO közép-kelet-európai bôvítését, és 60 millió dolláros katonai segélyt irányoz elô Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság csatlakozási elôkészületeire. A dokumentum síkraszáll más államok, köztük Románia ösztönzéséért a NATO-ba való felvételre. Két nappal késôbb a szenátus megszavazta a törvénytervezetet két módosítással. Az elsô kéri Szlovénia besorolását az említett három ország mellé, a második pedig kéri, hogy tartsák szem elôtt Romániának a csatlakozás irányában elért eredményeit, s úgy értékeli, hogy hazánknak is részesülnie kellene az említett segélyben.

A Rompres kérésére Sorin Ducaru külügyi szóvivô kommentálta a két módosítás jelentôségét. Mint rámutatott, hazánk elsô ízben szerepel név szerint az amerikai törvényhozók egy dokumentumában a NATO-bôvítés kapcsán. A Romániával kapcsolatos módosítást Hank Brown szenátor kérte, aki Melescanu külügyminiszter amerikai látogatása során is támogatta országunk beilleszkedési erôfeszítéseit. Szlovénia egyértelmû felvétele a három ország mellé, továbbá Románia szerepeltetése e kontextusban azt bizonyítja, hogy a NATO-bôvítés módozatának véglegesítése még folyamatban van és nincsenek elôregyártott elképzelések — jelentette ki Ducaru. Az amerikai törvényhozás által elfogadott két változatot egyeztetni kell, s remélhetôleg a végleges szöveg is tartalmaz Romániának kedvezô elemeket — összegezte a külügyi szóvivô.

Nagyon elégedett vagyok párizsi látogatásommal — mondotta Teodor Melescanu külügyminiszter a Herve de Charette francia külügyminiszter meghívására tett egynapos látogatásáról való hazaérkezésekor.

Alain Juppé francia miniszterelnök fogadta szerdán Teodor Melescanu külügyminisztert. Az egynapos párizsi látogatáson tartózkodó miniszter szerint francia tárgyalópartnerei megerôsítették, hogy támogatják Románia felvételét az Európai Unióba és a NATO-ba, s hogy "Párizs ellenez minden diszkriminációt az integrációs folyamatban".

Melescanut — szavai szerint — kollégája, Hervé de Charette arról is biztosította: "nem múlik úgy el tanácskozás a NATO bôvítésérôl, hogy a franciák ne említenék meg Románia nevét".

Mint mondta, Juppé megerôsítette, hogy még ebben az évben vagy legkésôbb a jövô év elején Romániába utazik Jacques Chirac francia elnök.

Annak ellenére, hogy a hét elején több ellenzéki politikus is felszólította Teodor Melescanu külügyminisztert, amennyiben szándékában áll Ion Iliescu elnök választási kampányfônökségét elvállalni, akkor — összeférhetetlenség miatt — azonnal váljon meg a külügyminiszteri beosztástól, a román diplomácia vezetôje szerdán Párizsba utazása elôtt kijelentette: "létezik más megoldás is, mint a lemondás" — tájékoztat a Mediafax. Melescanu egyetértett azzal, hogy bizonyos átfedéseket el kell hárítani, de külügyminisztersége szerinte nincs ellentétben esetleges kampányfônöki megbízatásával.

A Ziua napilap értesülése szerint a következô hivatalosan bejegyezett jelöltek pályázzák meg Románia elnöki tisztségét az ôszi általános választásokon: Cioca Anania (független), a kolozsvári maffiaellenes harcos; Dan Andersen (független) Los Angeles-i cigány, aki Ion Iliescu kivégzését tûzte ki célul; Nutu Anghelina (független) lelkész; Radu Câmpeanu (NLP-Câmpeanu), az 1990-es választások egykori jelöltje; Ion Coja, (RDAP) szenátor, egyetemi tanár, a Vatra Româneascã Szövetség elnökhelyettese; Emil Constantinescu (RDK), a '92-es választások egyik jelöltje; Lorin Fortuna (Republikánus Párt) temesvári forradalmár; Frunda György (RMDSZ) szenátor; Gheorghe Funar (RNEP), Kolozsvár polgármestere, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke; Ion Iliescu (RTDP), Románia jelenlegi — immár második mandátuma végéhez közeledô — elnöke; Antonie Iorgovan (RÖM) volt szenátor, volt alkotmánybíró; Nicolae Militaru (független) tábornok, volt védelmi miniszter; Tudor Mohora (SZP) képviselô, a Szocialista Munkapárt volt elnökhelyettese; Constantin Mudava (független) tisztánlátó; George Muntean (Nemzeti Centrum Párt) egyetemi tanár; Constantin Niculescu (Gépkocsivezetôk Nemzeti Pártja), a Román Autóklub elnöke; Petre Roman (SZDSZ) képviselô, volt miniszterelnök; Adrian Pãunescu (SZMP) szenátor, költô, publicista; Corneliu Vadim Tudor (NRP) szenátor, költô, publicista.

Lehetséges elnökjelöltek: Ion I. Brãtianu (Brãtianu Liberális Szövetség) volt képviselô, '92-ben is eredménytelenül jelöltette magát; Paul Goma (független) disszidens, író; Virgil Lambru (Nemzeti Parasztpárt) disszidens, író; Nicolae Manolescu (PSZP-NLSZ) szenátor, irodalomkritikus; Florin Piersic (független) színész; Octavian Plesa (független) marosvásárhelyi kutató; Gheorghe Popileanu (független), a Mondoprosper egykori tulajdonosa, fogoly; Iulian Rãdulescu (független) császár; Veronel Serbinschi (független), cigány, Jászváros; Gheorghe Ungureanu (független) professzor, egy törvényesen még be nem jegyzett kommunista párt vezetôje, Curtea de Arges; Voicu Zdrenghea (független) brassói egyetemi tanár.

Ion Iliescu, Románia tisztségben lévô elnöke erkölcsi és alkotmányos szempontból nem jelöltetheti magát egy újabb elnöki mandátumra — vélekedett a Demokrata Párt nevében Radu Berceanu képviselô.

Csütörtöki sajtóértekezletén Berceanu az alkotmány 81. szakaszára hivatkozott, amelynek értelmében egy személy mindössze két mandátumra szólóan töltheti be az államfôi tisztet. A DP úgy véli, hogy az alkotmány népszavazással történt elfogadásakor, 1991 decemberében, Iliescu elnök épp az elsô mandátumát gyakorolta, így indulhatott megszerzésére 1992 ôszén, s ezzel joga kimerült.

Berceanu szerint az ügy megoldására két lehetôség kínálkozik: vagy kéri az államfô az alkotmány módosítását, vagy Iliescu legyôzetik az ôszi megmérettetésen.

Több romániai párt és alakulat (Román Nemzeti Egységpárt, Vatra Româneascã, Nagyrománia Párt) foglalt állást a közelmúltban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pártbejegyzésének engedélyezése ellen, azzal az indoklással, hogy a romániai magyarok etnikai szervezete nem ismeri el a román alkotmányt, és autonómiatörekvései idegenek a romániai törvényességtôl.

A politikai életben és a sajtóban hangoztatott fenyegetésekkel kapcsolatban Czédly József, az RMDSZ elnöki hivatalának gazdasági vezetôje a bukaresti Cronica Românã címû lapnak kijelentette: a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete nem jegyezteti be magát — az általános választásokra készülôdô romániai pártokkal ellentétben —, mert kisebbségi szövetségként a legújabb román párttörvény szerint joga van pártként fellépni az általános választásokon, újrabejegyzéséhez viszont az egyesületi és az alapítványi törvény esetleges megváltoztatása teremthet csak alkalmat.

Az idôpont nem érte váratlanul az ingatlankezelô vállalatot, elôzetes nyilatkozataik tanúsága szerint számítottak is az elsô napi rohamra, így aztán megmagyarázhatatlan az a fejetlenség, amit csütörtök délután tapasztaltak a kérvényüket benyújtani óhajtó bérlôk. Sehol egy útbaigazító felírás. Délután két órakor kezdôdött az ügyfélfogadás, de sokan már a reggeli órákban igyekeztek a szükséges információkat beszerezni, a már akkor ideges, fölöttébb szûkszavú és elutasító alkalmazottaktól. Ottjártunkkor, délelôtt tíz órakor, a típusnyomtatványokhoz könnyen hozzá lehetett jutni, eligazító jó szóhoz viszont annál kevésbé. Az érdeklôdôket azzal fizették ki az illetékesek, hogy nem kell úgy sietni, mert a kérvények beadásának határideje úgy sem jár le. A hazai polgárt azonban már jó ideje hozzászoktatták ahhoz, hogy, amit megtehet ma, ne halassza holnapra. Még akkor is, ha régi jó szokás szerint a hivatal nem-hogy segítségére lenne, hanem ellenkezôleg mindent megtesz annak érdekében, hogy elbonyolítsa azt, amit egyszerûen is meg lehetne oldani.

Legközelebb hétfôn reggel 8 és 10 óra között lehet a kérvényeket benyújtani. Addigra, állítólag, illetékesék már kifüggesztik, hogy lakcímének megfelelôen a vásárló milyen irodában szerezheti be azt az írást, amivel a pénztárhoz kell mennie a lakbére kiegyenlítését igazoló nyugtáért. Ha ezt is a kérvényéhez csatolta, jelentkezhet a lakbérleti szerzôdésével és a személyazonossági igazolványával a 25-ös szobában, ahol átveszik dossziéját. A mûemléknek nyilvánított épületekben lakó bérlôk csak a hivatalos közlönyben közzétett, a mûemlékek számát korlátozó kormányhatározat megjelenése után nyújthatják be vásárlási igényüket.

N. J.

Tiltakozó akcióval kezdték a pénteki napot a kerekdombi Waldorf-iskola tanerôi és az érdekelt szülôk. A városi tanács ugyanis iskolájuk területének egy részét átadta a görög katolikus egyháznak templomépítés céljából.

Mint Liliana Dumitriu igazgató elmondotta, ôket, vagyis a legilletékesebbeket senki sem értesítette hivatalosan, teljesen véletlenül tudták meg a területmérôktôl, hogy vasárnapra kitûzték a felszentelés idôpontját. Meglepetésüket fokozta az is, hogy miért éppen az iskola és az óvoda udvarát szemelték ki, amikor attól 200 méternyire beépítetlen terület van, méghozzá dombtetôn, amely kiváló hely templomnak.

A szülôk által aláírt tiltakozó nyilatkozatot Victor Drãgoi fôtanfelügyelô és helyettese, Ioan Pãcurariu vette át, azzal a megjegyzéssel, hogy az akciótól függetlenül megtették már az elsô lépéseket az iskola területének megmentése érdekében, vagyis hogy a vasárnapra meghirdetett felszentelést halasszák el az ügy tisztázásáig. A bökkenô ugyanis az, hogy a városi tanács jóhiszemûen szavazta meg a terület átadását, mivel az igénylési iratcsomóban szereplô telekkönyvi kivonatban csak annyi szerepel, hogy 1945-ben az épületet és a parcellát átadták a román államnak. Pont. Errôl a telekkönyvi kivonatról hiányzik az a megjegyzés, ami egy korábbi okmányon szerepel: "Gyermekóvoda".

A tanácsosok úgy vélhették, hogy az állam tulajdonában lévô területnek nincs közösségi rendeltetése, tehát oda lehet ítélni a görög katolikus egyháznak. Legalábbis a tanácsosok egy része. Mert például Eckstein-Kovács Péter a tranzakció ellen szavazott. Egyházi igény ellen elvbôl nem foglal állást, de ebben az esetben kivételt tett. Ugyanis a "tömörített" telekkönyvi kivonatból is világosan kiderült, hogy iskolai és egyházi érdekek ütköznek.

Miközben a tanerôk és a szülôk a görög katolikus egyházhoz, majd a polgármesteri hivatalhoz mentek ügyük tisztázása érdekében, vagyis hogy a 30-as évektôl óvodának és elemi iskolának használt ingatlan és földterület rendeltetését ne változtassák meg, Eckstein-Kovács Péter segítségével betekintést nyerhettünk a telekkönyvbe. Minden kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy igaza volt Ioan Pãcurariu helyettes fôtanfelügyelônek, amikor azt állította, hogy két telekkönyvi kivonat közül az egyik hamisítvány. Vagy legalább hiányos, ami csak kifejezésbeli finomítás. A lényeg az, hogy az eredeti dokumentumban szerepel a terület tanügyi rendeltetése. Valaki a valóban sok meghurcoltatást elszenvedett görök katolikus egyháznak kedvezve, az igényléshez csatolt kivonatról a terület rendeltetését nagylelkûen "lefelejtette".

A tanácsi döntés ellen tiltakozó csoport a görög katolikus egyháztól a következô ígéretet kapta: ha a legkisebb zavar is mutatkozik a terület odaítélése körül, eltekintenek a vasárnapi felszenteléstôl. A polgármesteri hivatalban pedig a következô megoldási javaslatokkal látták el a Waldorf-iskola tanerôit és szülôit: egyezzenek meg az egyházzal, hogy keressen más területet, vagy csak az általa igényelt 400 négyzetméternyi területre szorítkozzon, ne terjeszkedjen ki a városi tanácsban 1600 négyzetméterre megnövelt (?!) parcellára. Ha pedig az oktatói tevékenységet így sem fejthetik ki zavartalanul, bírósági döntéssel nyilváníttassák semmisnek a helyi tanács határozatát.

Egy hiányos dokumentum alapján hozott határozatot nem lehetne egyszerûbb módon hatálytalanítani?

N. Á.

Tegnap délben fél egy órakor névtelen telefonáló értesítette a volt Vármegye épületében székelô polgármesteri hivatalt, hogy bombát rejtettek el az ingatlanban. A helyszínre kiszállt a rendôrség és annak terrorista-elhárító alakulata, bombaszimatra betanított kutyákkal. A forgalmat másfél órára le zárták a Mócok úti épület környékén.

A riasztás hamisnak bizonyult.

H. L.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az egész romániai magyarság számára kiemelkedô jelentôségû eseményként értékeli, hogy országunk házigazdája lehet a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának. Üdvözöljük a rendezvénysorozatot, és felkérjük szövetségünk tagjait, hogy a hagyományos erdélyi ökumenizmus jegyében vegyenek részt az eseményeken, mindannyiunk lelki, szellemi épülésére.

Ugyanakkor alaptalannak tartjuk mindazokat a nyilatkozatokat, amelyekben egyes hazai politikusok és szervezetek, a román közvéleményt megtévesztve, a rendezvénysorozat jellegét félremagyarázva, megkísérelnek feszültséget kelteni, a szervezôket és a résztvevôket megfélemlíteni. Ezek a nyilatkozatok ellentmondanak a jogállamiságnak, a vallási identitás és a gyülekezés szabadságának, a békés együttélés eszméjének. Mivel a III. Református Világtalálkozó tervezett programja hosszú hónapok óta ismeretes volt minden érdeklôdô számára, az is joggal feltételezhetô, hogy egyes mostani tiltakozó, feszültségkeltô megnyilatkozások mögött a romániai társadalom valós érdekeit a pillanatnyi politikai konjunktúrának és a szûk pártérdekeknek kiszolgáltató manipulációs szándékok és választási kampányérdekek húzódnak meg.

Elvárjuk, hogy az alkotmányos jogok gyakorlását szavatolni hivatott hatóságok és intézmények biztosítsák a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának zavartalan lefolyását.

1996. augusztus 2.

Markó Béla szövetségi elnök
Takács Csaba ügyvezetô elnök.

A bukaresti törvényszék pénteken jóváhagyta a Polgári Szövetség Pártjának bejegyzését, alaptalannak tartva a Polgári Szövetség kérését. Mint ismeretes, a szövetség azt kérte, hogy a "névrokonságból" származó félreértések elkerülése végett a párt változtassa meg nevét. A gesztus ugyanakkor a Polgári Szövetség alapítóinak neheztelését fejezi ki, amiért Nicolae Manolescu PSZP-elnök a pártnak a Demokratikus Konvencióból való kilépése után eltávolodott a Polgári Szövetség eszmeiségétôl.

Augusztus elsejétôl a Banc Post Rt. növelte a betéti kamatokat. Ezek szerint fizikai személyeknek (minimum 500 000 lejes betétre) a következô kamatok járnak: 1 hónapra 45%, 3 hónapra 48%, 6 hónapra 50%, 9 hónapra 52%, egy évre 54%, két évre 60%. Könyvön tartott összegeknél (minimum 100 ezer lej): 1 hónapra —, 3 hónapra 48%, 6 hónapra 50%, 9 hónapra —, 12 hónapra 55%.

Gazdasági vállalatok számára a minimális betét öszzege félmillió lej, a kamatok pedig: 1 hónapra 30%, 3 hónapra 35%, 6 hónapra 38%, 12 hónapra 40%.

Minden ellenkezô híreszteléssel ellentétben Bukarest hamarabb lesz európai jellegû város, mint Kolozsvár. A Balkán állítólag legbalkánibb városában megindult egy folyamat, amely az utcai szemlélô számára láthatatlan.

Azt már évekkel ezelôtt tapasztalhattuk, hogy néhány üzlet belvilágában úgy érezzük magunkat, mint Einstein kísérleti kabinjában: elveszítjük tájékozódó képességünket, nem tudjuk, hol vagyunk. A budapesti Váci utcára, avagy még nyugatibb helyiségre gyanakodhatunk. Most vonatkoztassunk el enyhébb vagy mélyebb undorunktól, amelyet a Coleus-féle üzlethálózatok eredetének szaga kelt. Ceausescu folyószámláiból nem csak a fôvárosban kapitalistává átvedlett nómenklatúra részesedett. Kolozsváron 1989 után, olyan hirtelen, hogy a Fôtéren, az Uránia és a sörgyár elôtt az aszfalton nyomelemként még ott volt az áldozatok vére, szintén épültek kacsalábon forgó nyaralók, villák stb., amelyeket nehéz lenne a sokoldalúan fejlett szocialista fizetésekbôl megspórolt összegekkel igazolni.

A különbség már kezdetben a felfogásbeli alapállásban rejlett. Bukarestben befektettek, Kolozsváron költekeztek. Bukarestben vonzották, Kolozsváron szórták a pénzt. A kivételek most ne hördüljenek fel, csak az általános tendenciákra figyeljünk, amelyek eredôje a jelenlegi helyzet. A kapitalizmus fôvárosi "építôi" is fellélegeztek, amikor kenyéradójukat lelôtték, és többé nem volt aki korlátozza dolláros napidíjaikat. És milyen az éhes malac: nekiesik a vályúnak. A Dacia Felix Bank fejeinek párizsi utazásaival azonban nem vehették fel a versenyt — és nem is akarták. Inkább biztosították maguknak a késôbbi párizsi utazásokat is, itthoni fejlesztésekkel.

Jellemzô, ahogyan Bukarestben rendszeres idôközönként szörnyen megharagudtak a bódés kiskapitalistákra, és a polgármesteri hivatal kivonult az emelôdarukkal és a talajgyalukkal. A rombolás azonban inkább hasonlított szelekcióra. Azok a bódésok tûntek el, akik a kezdeti befektetést nem gyarapították, hanem inkább saját banán- és rágógumi-fogyasztásukat növelték. Akik a haszonból az áruválasztékot bôvítették, majd civilizáltra formázták vállalkozásuk "székhelyét", azokat a polgármesteri szigor kikerülte (jó, na, azokat is, akik letejeltek, de most nem errôl van szó). Bukarestben ma sokkal több a bódé, mint 1990-ben, csak sokkal tágasabbak és csillogóbbak, mint az egykoriak vagy az állami tulajdonban maradt áruházak.

Ezzel szemben Kolozsváron nagyjából azzal vagyunk, ami közvetlenül a 89-es fordulat után megvalósult. Berendeztek néhány méregdrága vitrint a Fôtéren, felkerültek hangzatos firmák szegényes boltokra — és kész. A többi cirkuszi kellék: körte- és zászlócskafüzér, oszlopszerû vagy lapátkezû szobor. No, meg a Hajnal negyedbeli Caritas-csôd.

Tagadhatatlan, hogy Bukarest mocskosabb, visszataszítóbb mint Kolozsvár. Helyenként orrfacsaró a szemétbûz, kibírhatatlan a koldussereg "meggyôzô" vonaglása az utcákon, metróállomásokon. De Kolozsvár tisztaságáról inkább a meddôség kietlensége jut az ember eszébe, míg Bukarest rendetlenségébôl már látható a kivezetô út: a csillogó csarnokokká növekedett egykori bódék tulajdonosai — üzleti érdekbôl — környezetükben nem tûrik a mocskot. Hát még a nagytôkések! És ezek a civilizált körletek egyre nagyobbakká, helyenként már összefüggôkké válnak.

Ilyen összefüggésben még elszomorítóbb a polgármesteri "célkitûzés" a városközponti újságárusító asztalok felszámolásáról. Tömören kifejezi a helyi hatalom vállalkozás-ellenességét, szemben az eddig liberális, a továbbiakban szindikalista fôvárosi városirányítással.

Nits Árpád

Nehéz bemérni, hogy egy-egy elnyúló politikai jellegû vita növeli-e a polémiának otthont adó sajtótermék olvasottságát, vagy épp ellenkezôleg, az apolitikus többséget csak irritálja az efféle "felesleges szócséplés". Bárhogy is áll a helyzet, a viszontválasz jogával kell élnem Bodor Pál "Ki (és mi) a sértett?" címû cikkével kapcsolatban, azzal együtt, hogy Borbély Imre — kinek hozzám fûzôdô családi viszonyát Bodor Pál az ügy szempontjából kulcsfontosságúnak véli — elvi síkon már tisztázott pár kérdést.

A cikkíró már elsô támadásában ( "Vigyázat, simli!" 1996. 07. 09.) eszmefuttatásának legvégén megjegyzi, hogy az általa kommentált Duna tv adás "fô elfogultja Borbély Imre volt. Aki, hallom, nem névrokona Borbély Zsolt Attilának" . Én sem állítottam soha az ellenkezôjét, csak az érdembeli megállapításokat viszonylag feszes logikával egymáshoz fûzô cikkbôl kissé kirí ez a bulvársajtóba illô megállapítás, ezért nem is reagáltam rá. Sejtéseim voltak, de fontosabbnak láttam a konkrét vádakra és félreértésekre összpontosítani, és e passzust — mint homályos célozgatást — figyelmen kívül hagyni. Bodor Pál legutóbbi írásából viszont kiderülni látszik, mi számára a legfôbb probléma: az, hogy szerinte a fiú reagál egy olyan támadásra, mely az apát érte. Ez akár igaz — s persze vállalható — is lehetne. De ki kell hogy ábrándítsam Bodor Pált, a látszatokra építô elméleti konstrukciója hamis. A Duna tv általa bírált adását jóval az Erdélyi Napló-beli cikkem megírása után néztem meg, felvételrôl.

"Az SZDSZ átlépte a Rubicont" címû eszmefuttatásom két részbôl tevôdik össze, az elsô a nemzet-ellenesség elvi kérdéseivel foglalkozik, ennek felvezetése a Bodor Pálra való hivatkozás. A felvezetés mondanivalója pedig az, hogy íme, egy nemzeti érzelmû gondolkodó is tagadhatja ezen alapvetô, a nemzeti érdek mentén húzódó törésvonal létét. Mellékes tehát, hogy a Magyar Hírlap-beli cikk az SZDSZ-t védte-e vagy sem, hogy van-e köze Bodor Pálnak az SZDSZ-hez stb. A cikkem pedig azért jelent meg egy erdélyi újságban, mert a lényege a második rész volt, melyet kétségtelenül az SZDSZ-re éleztem ki, s többek között a Liberális Internacionálé tavaly ôszi ülésén, a kollektív jogokkal kapcsolatos — tehát erdélyi relevanciájú — SZDSZ-beadvánnyal kapcsolatos kérdéseket taglaltam benne.

"Néhány megjegyzés" címszó alatt B. P. érint három kérdést, melyek közül az elsô kettôre szintén kénytelen vagyok válaszolni. (A harmadik, úgy érzem, Bodor Pálra és Tamás Gáspár Miklósra, illetôleg az Erdélyi Naplóra tartozik — bár, ha nem is én választottam az illusztrációt, szerintem helye volt ott T. G. M. fotójának, különösen, hogy a szövegben is utaltam rá.)

1. Megjegyezi, hogy "könnyebb volna követnem logikáját (mm. az enyémet), ha múltamért lekommunistáz — nem alaptalanul". Ismét egy jellegzetes félreértés. 1989 ôszén és 1990 elején a magyarországi, magukat liberálisnak mondó erôk igazságtalan és ízléstelen "antikommunista" kampányukat a rendszerváltás békés útját biztosító s a politikai pluralizmus elfogadásának jegyében hatalmáról önként lemondó MSZP és Pozsgay Imre ellen irányították, nem eredménytelenül. A kommunistázás mint politikai fegyver akkor vált számomra — különösen magyarországi vonatkozásban — elfogadhatatlanná. Valakinek a korábbi hitvallásán lovagolni, melyet nyilvánosan megtagad és tetteiben is korábbi nézeteinek revidiálása igazolódik, nem valami fair dolog. Bodor Pál pedig 1988/89-es Kossuth rádióbeli megnyilatkozásaiban kétségbevonhatatlan probléma-érzékenységgel szólt a Ceausescu-rendszer visszásságairól, a magyar-román viszonyról stb. A nyolcvanas években kelt, "Háttérvázlat Romániáról" címû félszamizdatja ma is a legnagyobb becsben tartott könyveim egyike. Feledhetetlen a Tôkés Lászlóval kapcsolatos 1989-es, a Vasárnapi Újságban elhangzott önmarcangoló vallomása, melyben kifejtette: (elnézést kérek, amennyiben hat és fél év távlatából pontatlanul rekonstruálnám gondolatait) Tôkés László helytállása az ô emigrációja elvi megalapozásának az eleven cáfolata, annak igazolása, hogy lehet harcolni belülrôl, otthonról is. A tiszta akarat akkor, úgy érzem, megfelelô szellemi orientációs képességgel párosult.

1989 után viszont a magyar politikai mezôt keresztbe metszô nemzeti törésvonal elválasztotta azoktól, akik mellett értékrendszerét tekintve — szerintem — helye lett volna. Hogy ennek oka az állítólagos antalli gôg, vagy az MDF kezdeti dilettáns lépései, vagy a korábbi kormánynak a nemzeti gondolat kisajátítására tett feltételezett törekvései, azt nehéz lenne eldönteni. Tény, hogy B. P. ma is jelzi azon pártalakulat iránti tiszteletét, melynek éppen a nemzeti problematika irányában fölöttébb kétes az elkötelezettsége. Emellett legutóbbi (július 29-i), minden józan korlátot elsöprô kifakadásában Borbély Imrét, válaszul a globalista, csak-profit kapitalizmus térhódításának veszélyeit taglaló eszmefuttatására, "szektásnak, tájékozatlannak, elfogultnak, gyûlölködônek" és "szélsôjobboldalinak" bélyegzi. Könnyedén lehetne ezen szépírói jelzôfüzér minden egyes tagjával érveket és tényeket szembesíteni, de hát Bodor Pál szavával élve azt a cikket "legkevésbé" nekem kell megírni. Sôt, immáron az a meggyôzôdésem, hogy kár is megírni, mert jelen esetben a címzettbôl hiányzik a bármiféle intellektuális megalapozottságú gondolatcsere alapját jelentô minimális receptivitás. A B. P. által importált, gátja szakadt magyarországi szélsôjobboldalizás egyébként, melynek áldozatul esik ma már a jobboldal és jobbközép is (nemrégiben a liberális Orbán Viktort hasonlították a Népszavában Hitlerhez), sajnos, pont azt teszi egyre nehezebbé, hogy a választópolgárok számára azonosíthatóak legyenek a tényleges szélsôségesek, akik minden demokrácia potenciális veszélyhordozói.

2. Bodor Pál a Demokratáról ejtett elismerô félmondatom kapcsán megjegyzi, hogy "biztosan akad kisinyovi polgár, aki szerint Corneliu Vadim Tudor Nagyromániája a »nemzetileg érzékeny« és az Academia Catavencu a nemzet ellensége" . Maga az állítás persze igaz. Szerintem is akad kisinyovi polgár, aki így gondolkozik. Csakhogy B. P. azt sugallja, hogy párhuzam állna fenn a Demokrata és a România Mare , illetôleg a magyar sajtó többsége és az Academia Catavencu között. Bodor Pál — legyünk jóindulatúak, s ne feltételezzünk szándékos csúsztatást — besétál abba az elméleti csapdába, mely szerint a román és a magyar politika- és sajtópaletta egymásra fektethetô. Elfeledve, hogy ugyanezzel a technikával próbálják egyesek az RMDSZ -t a PUNR -vel és a PRM -vel. Tôkés Lászlót Funarral párhuzamba állítani. Le kell szögezni világosan: ahogy a Ceausescu-rendszer sem azonos a Kádár-rendszerrel, ahogy Ceausescu alatt a nemzeti megalománia szisztematikus felajzása és a román sovinizmus mesterséges túlhabosítása zajlott, míg a Kádár-rendszerben a nemzeti tudatot kilúgozni igyekeztek a tömegekbôl, úgy a mai román politikai spektrumnak legfeljebb az ideológiai balszéle érintkezik valamelyest a mai magyar politikai paletta ideológiai jobbszélével. Itt természetesen a felelôs politikai erôkrôl beszélek. De jelzem, hogy az FKGP/ MIÉP sem állítható párhuzamba a volt pártaktíva, s a Securitate által dominált román pártokkal, még a PDSR -vel sem. Részletesen, sajnos, a keret szorításában, nem tudom ezt kifejteni, de aki ismeri a jelzett pártok állásfoglalásait (pl. a magyar és a román kisebbségi törvény vonatkozásában), annak világos az állításom igazolhatósága. Ugyanígy a Kádár-kor proletár-internacionalizmusát liberális kozmopolizmusra cserélô magyar sajtótömb hangvétele gyökeresen különbözik az etnokrata ópium bódulatát még ki nem hevert román sajtóétól.

A Demokratát pedig, mint határozott hangú, nemzetileg elkötelezett ellenzéki lapot már régóta össztûz alatt tartják a nemzeti oldal ellenfelei, de hadd hívjam fel Bodor Pál figyelmét arra, hogy olyan jeles személyiségek tartották méltónak a jelenlétükkel vagy a lapnak adott interjúval legitimizálni ezt a sajtóorgánumot, mint Tamás Ervin, a Népszabadság fôszerkesztô-helyettese, Andorka Rudolf, Tôkéczki László, Pokol Béla, Pozsgay Imre a tudóstársadalomból, vagy a politikai palettáról Kósa Ferenc, Bihari Mihály, Orbán Viktor, Boross Péter, Giczy György, tehát az SZDSZ-t leszámítva a teljes politikai spektrum (s a sor még hosszan folytatható). Kíváncsi vagyok, mikor fognak a GDS vagy PL '93 prominensei a B. P. által említett, s ízléstelenségben, sovén vehemenciában még a nyilas hagyományok élesztgetôjét, Szabó Albertet is megszégyenítô România Mare -ban megjelenni.

Végül csak jelezni szeretném, hogy a magam részérôl a Bodor Pállal folytatott vitát lezártnak tekintem. Érhet immár az olvasásképtelenség, elfogultság, gorombaság, szélsôjobboldaliság vádja, jöhet a simli, a fusizás, a gyûlölködés, a szektásság , vagy B. P. nyelvi leleményének bármely más bizonyítéka, biztosíthatom a kedves olvasót és Bodor Pált egyaránt, nem fogok rá reagálni.

Borbély Zsolt Attila

Aggodalommal, de csöppet sem meglepôdve figyelem a "Képmutatók cselszövése" újabb felvonását, amely ezúttal Ön ellen irányul. Felidézôdnek bennem Charron érsek vagy Bartholomé atya replikái, melyel az egyház minden becsületes fia nevében Molière és mûvei nyilvános elégetését követelik. Mindez azért rémiszt, mert az erdélyi magyarság szellemi önfelszámoláshoz vezetô útjának újabb állomását látom benne. Sötét erôk mûködnek, hogy ezt a közösséget a kezdetleges, de engedelmes törzsek szintjére süllyesszék. Úgy tûnik, sikerül: hisz már-már meghonosodott a kontraszelekció, középszer és nyájszellem diktatúrája, s a kiemelkedô értékek és objektív pártatlanság elleni agresszió. Aki másként gondolkodik, annak levágjuk a fejét! Nem ismeretlen jelszó. Magyar átok is egyben.

Biztosítani szeretném szolidaritásomról, s ha kérésem lehetne, az csupán az: ne engedjen semmiféle nyomásnak! Az elvadult nemzeti érzeményeknél sokkal többet ér a Muszáj-Herkulesség is.

Tompa Gábor

Bevezetés

A kiegyezést (1867) követôen Magyarország gazdasági és társadalmi fejlôdése felgyorsult. Az ország gazdasági fellendülése Kolozsvár számára is az ipar és a kereskedelem terén új lehetôségeket teremtett. Bekapcsolódása az országos vasúthálózatba (1870), az új nagyipari vállalatok létesítése (papírgyár, téglagyár, villamosmûvek stb.) a város területi növekedését eredményezte. Az elsô világháború küszöbén a beépített terület elérte az 1018 hektárt. Az ipar gyors fejlôdése a lakosság gyarapodását vonta maga után. A lakosság lélekszáma 1890-ben 32 756 fô volt. Ez a szám 1910-re 60 808 fôre emelkedett.

Kolozsvár 1918 után román uralom alá került. A világháború és a hatalomváltás következtében sokan elmenekültek a városból. Ennek ellenére a lakosság száma 1930-ra már meghaladta a százezer fôt (100 884). Ezen belül a betelepítések következtében nagymértékben megnôtt a román nemzetiségû lakosság száma. Amíg az 1910-es népösszeíráskor 7562 román anyanyelvû élt Kolozsváron, addig 1930-ban a román anyanyelvû lakosság száma 34 836-ra emelkedett.

A két világháború között a várost szegélyezô területeken új lakónegyedek jönnek létre. 1938-ban kiterjedése elérte az 1893 hektárt. Újabb városrészek keletkeznek a belvárostól észak-nyugatra és a Nádas mentén (Rákóczi út környéke, Kerekdomb, Kajántó), északkeletre (Irisz, Dermata, Szamosfalva felé), délkeletre (Andrei Muresanu, Tordai út) és dél irányban a Házsongárdon.

A város délkeleti részén a múlt század végén a Cigánysor húzódott. A valamikori Trencsini tér végében (az 1900-as évek elejére felépült Tanítók Háza mögött) rozzant viskók, földszintes házak álltak. A század elején ez a terület a Pata, Györgyfalva, felek irányából Kolozsvárra érkezôk gócpontjává vált. A kialakuló Agyagdomb (Lutoasa), Síp (Fluieranului) és Rigó (Mierlei) utcák — a Cigánysoron túli betelepedés elsô hírnökei — a lakott városi terület elsô délkeleti nyúlványai voltak. A város Agyagdombnak hívta azt az emelkedôt, melyre a Tordai út kapaszkodik fel, mindjárt az elején, amely bal felé a Cimbalom utca fölé magasodik. A századfordulón az Agyagdombon túl, a Tordai út és a Cigány-patak közötti részt az Állami Faiskola foglalta el. Közvetlenül az elsô világháború elôtt a faiskola telkét is felparcellázták és kezdték beépíteni a kialakuló Attila (Andrei Muresanu) utcát. Közben az Agyagdomb felett kimérték a Zrinyi utcát, a Tordai út és a Cigány-patak között. A fokozatosan beépülô Attila utcában 1914-ben már 36 volt az utolsó házszám a páros, 51 pedig a páratlan oldalon. Állami és városi hivatalnokok vásárolhattak itt házhelyet a faiskola felparcellázott területébôl az új utca két oldalán. Az ide költözôk foglalkozása alapján a város tudatában úgy épült be ez az új külváros, hogy "tisztviselôtelep". A háború elôtt a Zrinyi utca házainak száma sem haladta meg a tízet. Ez a városrész tisztviselônegyed jellegét a két világháború között továbbra is megôrizte. A megváltozott adminisztráció tagjai számára ugyanis szintén a letelepedés egyik fô körzetét jelentette. Így többek között városi, postai, vasúti tisztviselôk, gazdasági és pénzügyi szakemberek, orvosok, tanárok, katonatisztek építkeztek a megnyíló utcákban. A két világháború között, a húszas évek közepén nyitották meg a Tordai út és az Attila utca között a Ion Vidu utcát, amely az Agyagdomb irányába halad a város felé. Ez a zsákutca annyira kicsi (összesen tizenhárom házból áll), hogy még a negyvenes évek várostérképén sincs feltüntetve.

Az utca jobb oldalán az elsô ház a 13-as számú.

A ház

A Ion Vidu utca (1940 és 1945 között Anonymus utca) 13. szám alatti házat a húszas évek végén, a harmincas évek elején építették Bauhaus stílusban. A mostani blokklakásoknak egyfajta elôdje. A ház eredetileg kétemeletes, majd az ötvenes évek végén a ház jobb oldali részén a második emelet fölé még egy szobát építenek.

A házat tágas lépcsôház osztja két részre. Keleti részén, egyszoba-konyhás, fürdôszobás lakások vannak. Eredetileg három ilyen lakás volt, a földszinten és a két emeleten. A késôbb épült harmadik emeleti lakás nem fedi teljesen a lakások alaprajzát. A keleti rész szobáinak ablakai keletre és délre néznek. A ház nyugati szárnyát kétszobás, erkélyes, tágas lakások foglalják el. A lakók szerint a ház egy zsidó ügyvéd tulajdona volt, aki a negyvenes évek végén kivándorolt Nyugatra (talán az Egyesült Államokba). A ház feltételezhetôen bérlakásnak épült, minden szobában beépített rádióantenna volt, a ház tetején egy közös gömbantennával. Az alagsorban mindenkinek pincéje volt a tûzifa elhelyezésére, és mindenki padlásrésszel rendelkezett. A bal oldali lakásokban cselédszoba, míg a jobb oldaliakban a cselédfülke volt.

Úgy tûnik, hogy közvetlenül a második világháború után (1944 végén 1945 elején) a lakások üresen álltak. Egyik volt lakó szerint még válogatni is lehetett belôlük.

A törvényszéki bíró és családja

Az elsô számú lakásban Traian Stan nevû román törvényszéki bíró (ahogyan mondták: táblabíró) lakott. Meggyôzôdéses régi kommunista párttag volt. Valószínû, hogy illegális kommunista múltja miatt is került a második világháború után a kolozsvári törvényszék élére. Ôk 1945-ben költöztek ebbe a lakásba. A táblabíró szikár, magas ember volt. Mindenkivel szóba elegyedett és szívesen beszélt magyarul is, ha látta, hogy az illetô nem tud románul. A lakók úgy emlékeznek rá, mint egy barátságos és segítôkész emberre. A ház lakóinak, ha megkérték, szívesen segített hivatalos kérvények, életrajzok románra fordításában, megfogalmazásában. Mindenki úgy ismerte és szólította, hogy Stan bácsi. Felesége talán még az öregúrnál is kedvesebb volt. A lakók sokáig azt hitték, hogy magyar anyanyelvû, olyan szépen és tökéletesen beszélt magyarul. Ô volt a ház Zsófika nénije. Hozzá is bármikor segítségért lehetett fordulni. A házban sokáig csak nekik volt telefonjuk, és bárki megkérte, szívesen megengedték, hogy telefonáljon. Két lányuk volt, Elena (akit Ilinek becéztek) és Aurelia (akit Litinek becéztek). Mindketten az egyetemen filológia szakot végeztek és utána az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében dolgoztak. Társszerzôi több román-magyar és magyar-román szótárnak. Férjhez menetelük után egy ideig otthagyták a szülôi házat. A nagyobbik leány, Elena, az apa halála után visszaköltözött az édes anyjához. Stan bácsi az 1977-es földrengéskor halt meg szívinfarktusban, amikor tudomást szerzett a Bukarestben történt tragikus eseményekrôl. (1977. március 10-én.) Az özvegyen maradt Zsófika néni 1985-ben halt meg. A lakásban egyedül a lányuk maradt, Elena. Az édesanyja halála után három évvel Elena is meghalt agysorvadásban. Aurelia, a kisebbik leány, orvos férjével a város más részében lakott, így a lakás gazdátlan maradt. Stan Elena halála után a lakást többen is kérvényezték. Az egy évig üresen álló lakásba 1988-ban Muresan Ioan költözött feleségével. Ô a megyei pártbizottság mezôgazdasággal foglalkozó titkára volt. Jelenleg nyugdíjas.

A csellista

A második számú lakás lakóiról nem sokat ôrzött meg az emlékezet. 1945-ben egy Kerényi nevezetû család lakott ott. Az egyik lakó jellemzése szerint, Kerényinek a felesége cigány származású, de úrinô volt. A feleség meghalt, és Kerényi elköltözött a házból. E család elköltözésének ideje kb. 1949-1950-re tehetô. A lakásba Túri Salamon költözik feleségével és mozgássérült lányával. Túri Salamon, a kolozsvári Magyar Opera zenekarának csellistája volt. Nagyon szeretett zenélni. Barátaival sokszor rendeztek otthon is házikoncertet. Túri Salamon a hatvanas években hunyt el, viszonylag fiatalon. A lakásban felesége és leánya maradt. Túriné egy örökké zsémbes, elégedetlen és nagyon összeférhetetlen asszony volt. A ház lakóival való többszöri nézet eltérés után lakását elcserélte egy Duma Alexandru nevezetû román emberrel, aki feleségével és két kisgyermekével költözött a lakásba. A szülôk nem értették meg egymást és szétváltak. A lakásban az asszony (aki idôközben lánykori nevét vette fel: Georgescu) maradt két gyermekével. Nagyon törekvô nô. Már mint feleség és anya végezte el az egyetemet. Jelenleg a kolozsvári Biológiai Kutatóintézetben dolgozik.

(Folytatjuk)

Spaller Árpád

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]