1996. július 10.
(VIII. évfolyam, 158. szám)

Bár fel sem merül, hogy Románia visszatáncolna a gazdasági reformoktól, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azonban néha irreális követelésekkel áll elô — mondotta Ion Iliescu államfô Salzburgban a kelet-európai regionális csúcstalálkozón.

A Reuternak nyilatkozva Iliescu azt mondta, hogy fejleszteni kell a román bankrendszert, a tôzsdét és rengeteg más intézményt.

Az IMF irreális követelésének tartotta, hogy a költségvetési hiányt a hazai össztermék 2,5 százalékára kellene leszorítani, mondván, hogy Románia aligha érhet el jobb mutatót, mint a világ egyik leggazdagabb országa, Németország. Hozzátette, hogy a Világbankkal és az IMF-fel folytatott tárgyalások mindig nagyon hasznosak Bukarest számára, de természetszerû, hogy akadnak nehézségek. Iliescu a novemberi parlamenti választásokról azt mondta, hogy már csak azon versengenek a jelöltek, hogy ki a leginkább reformpárti.

A Reuter megjegyezte, hogy Románia gazdasága jelenleg a hét évvel ezelôtti teljesítmény 80 százalékát produkálja, s az IMF erôs nyomást gyakorol a kormányra, hogy tegye hatékonyabbá valutapiacát. Az IMF a múlt hónapban figyelmeztetett, hogy Románia nem kap új hitelt addig, amíg a piacot rendbe nem teszik. Iliescu most Salzburgban azt mondta, hogy ez meg fog oldódni.

Elemzôk azzal vádolják a román kormányt, hogy szándékosan próbálja feljebb nyomni a lej árfolyamát, mert fél, nehogy épp a választási évben a szokásosnál is nagyobb legyen az infláció. Iliescu államfô szerint az idén legföljebb 30 százalékos lesz a drágulási tempó, de ez elemzôk szerint tarthatatlan — írta a Reuter.

Bizarr módon az áremelés után tegnap ismét eltûnt a benzin a város töltôállomásaiból. A PECO menedzsere, Mircea Corpadea lapunknak elmondta, hogy az egyetlen ok az ország rendszertelen kôolajimportja. A hazai termelés csak a nyersanyagszükségletek nagyon kis hányadát képes pótolni. Kolozsvár napi benzinszükséglete kétszáz tonna, de a tegnap csupán nyolcvan tonna érkezett be. A helyzet mindaddig nem javulhat tartósan, amíg nem rendezôdik a kôolajbehozatal kérdése. Erre, a szakberkek értesülése szerint, a közeljövôben megvan az esély.

Anna királyné és Margit hercegnô hétfô délután külföldi kulturális központok, a Polgári Szövetség, az Interetnikai Párbeszédért Szövetség, a Német Demokrata Fórum, az Alkotmányos Monarchia Mozgalom, a Szabad Románok Világszervezete vezetôivel, egyetemi tanárokkal, a diákszövetségek képviselôivel, kolozsvári román és magyar értelmiségiekkel találkozott az SZRVSZ fôtéri székhelyén tartott fogadás alkalmával. Látogatásuk második napján a királyi család tagjai diákokkal szervezett találkozón vettek részt az Egyetemi Könyvtárban, majd a botanikus kertbe látogattak. A program szerint Anna királyné és Margit hercegnô délben Gyaluban ebédeltek, látogatásuk következô állomása pedig Nagyvárad volt.

A bányászvezér, mármint Miron Cosma most hat társával együtt kell hogy feleljen a törvény elôtt, mivel erôszakkal behatoltak a petrozsényi Vegas kereskedelmi komplexumba, s ott több mint 32 millió lejes kárt okoztak. Bántalmazták az egység két vezetôjét, továbbá egy jelen lévô újságírót. A Vajdahunyad Megyei Törvényszék megbízásából a vizsgálatot Mihai Stoica rendôralezredes vezetésével végezték. Kijelentette, hogy bizonyítható a törvénysértés ténye, s annak eltussolására nincs semmilyen felhozható valós ellenbizonyíték. A vizsgálatvezetô rendôrtiszt kijelentette, hogy semmiféle "fentrôl jövô" közbenjárást nem vesznek figyelembe.

Az e hónapban sorra kerülô kormány-bányász béralkudozásokon Miron Cosma 70 százalékos fizetésemelést szándékszik kérni a bányászok számára. Ennek alátámasztására máris skandálják a Zsil-völgyében lábra kapott Cosma-szlogent: Kormányokat is buktattam meg, most holmi rendôröktôl ijedjek meg?

Az ügy pikantériája: a tanúk jó része visszavonta korábban tett vallomását azzal, hogy nem emlékezik a történtekre. Hamis tanúskodás vádjával ôket is törvény elé idézik.

Mint ismeretes, a SAFI befektetési társaság 8,4 milliárd lejjel csökkentette saját nettó aktívájának összegét annak következtében, hogy a Dacia Felix Bank megtagadta azon SAFI-értékjegyek visszaváltásának kifizetését, amelyre a befektetési intézmény a Dacia Felix Banknál létesített letétet.

A nettó aktíva csökkentésének eredményeképpen a SAFI befektetési jegyek értéke 4,66 százalékkal esett, jelenleg értékük: A-típus — 420 096; B-típus — 105 024 és C-típus — 52 512 lej.

A római udvaron fekvô Árpád-kori kemence felfedezése után csend borult a Zenelíceummal szembeni ásatási telepre. Elôször is azért, mert a Fôtér gödrei körüli archeológiai (izom)láz agyonnyomja a valóban igen értékes leletekkel bíró zenelíceumi-óvárit, másodsorban azért, mert az a hír terjedt el, hogy Sorin Cocis régész — mivel városi tanácsos lett — "abbahagyta" a régészkedést. Hogy ez utóbbi mennyire megalapozatlan hír, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a helyszínen a nemrég felfedezett kút fölé hajoló régész személyében továbbra is Sorin Cocist lehet felismerni.

Beszélgetésünk során kiderült, hogy a régészkedés és a városházi munka jól megfér egymás mellett. Az Árpád-kori kemence mellett két újabb, minden valószínûség szerint ugyancsak a II. Géza (a Vak Béla fia) idejébôl való pénzérmére (obulusra) bukkantak. A régész szerint a három, a kemence körül és ugyanazon a szinten talált magyar érme arról tanúskodik, hogy a XII. században (II. Géza 1141-1162 között uralkodott) az Óvárban már igen életerôs magyar település létezett, amely egy ugyancsak magyar településre épült rá. Ez utóbbit a kemence körül elôkerült XI. századi magyar kerámia képviseli. Sorin Cocis régész szeretné a Zenelíceum felé bôvíteni a telepet, és ezáltal egy idôre lezárni az iskola elôtti utcaszakaszt. Terveiben az ásatási telep melletti tûzfalnak is nagy szerep jut: ide szeretné több nyelven is elkészíttetni a régészeti telep térképét és reprezentatív rétegeit. A rétegek a következôk lennének: 271-ig római rétegek, majd XI-XII. századi magyar rétegek, amelyekre már a középkori magyar királyság különbözô korokból származó falai épülnek.

A látványos kôkút, mely a telep nyugati részén került elô, a XIX. század jeleit hordja magán.

Szabó Csaba

Újabb jelölt pályázik az államelnöki tisztségre — Constantin Niculescu, a Gépkocsizók Országos Pártja és a Román Autóklub elnöke. Mint mondotta, a támogató aláírásokat a megyei szervezetek segítségével gyûjtik. A párt programját, melynek középpontjában "az emberek és azok problémái állnak" majd, most dolgozzák ki. A Gépkocsizók Országos Pártját (Partidul National al Automobilistilor — PNA) július 4-én jegyezte be a fôvárosi törvényszék. A helyhatósági választásokon négy polgármesteri széket sikerült megszerezniük.

— ismerte be Mugur Isãrescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója a MEDIAFAX-nak adott nyilatkozatában. Mint mondotta, az is nehéz lesz, hogy a tavalyi, 30 százalékos inflációs szintet megtartsuk. Év elején a kormány még azt ígérte, hogy az idei pénzhígulás nem haladja meg a 20 százalékos szintet.

A Maros megyei az egyetlen olyan tanács az országban, amely nem alakult meg a helyhatósági választások óta. Ennek oka az — mondotta Gavril Târu megyei prefektus a MEDIAFAX tudósítójának -, hogy még nem választották meg a marosvásárhelyi alpolgármestereket. Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere pedig azért halasztja az alpolgármester-választást, mert arra vár, hogy elôbb alakuljon meg a megyei tanács.

Tûz a Fôtéren (hírünk a 2. oldalon)

Lapzártakor még tartott az RMDSZ Megyei Ügyvezetô Tanácsának (MÜT) ülése, amelynek legfôbb napirendi pontja az önálló elnökjelölt állításának kérdése, illetve a helyhatósági választások eredményeinek az ismertetése volt. Szó esett továbbá az ôszi parlamenti választások idôbeni elôkészítésérôl és a jelöltállítási kritériumokról is — mintegy elôzetesként a hét végén Kolozsváron sorra kerülô Szövetségi Képviselôk Tanácsa ülésének.

Tegnap fél tíz körül füstöt észleltek a fôtéri egyik Amic üzlet (Szent Mihály Kft.) alkalmazottai. Az azonnal értesített tûzoltóság mintegy 10 perc múlva a helyszínre érkezett. Kiderült, hogy a tûznek nem volt ereje kitörni, csak senyvedt. A raktárnak használt pincehelyiségben jelentôs kár keletkezett, amelyet csak késôbb tudnak felmérni. A tûzoltóegység gyorsan eloltotta a tüzet, véleményük szerint a tüzet valószínûleg rövidzárlat okozta.

Harmadik alkalommal rendezték meg Máramarosszigeten a Hollósy-napokat. Az idei megemlékezéseknek külön színt kölcsönzött a nagybányai festôiskola és mûvésztelep megalakulásának 100. évfordulója. Az egyetemes magyar képzômûvészeti életben oly jelentôs mozgalomnak éppen az Iza-parti városban született Hollósy Simon volt a létrehozója. Most nemcsak a szülôháza homlokzatán elhelyezett román, magyar és örmény nyelvû emléktábla megkoszorúzásán vehettünk részt, de sírhelyét is körbeállhattuk a katolikus temetôben. Bár a kárpátaljai Técsôn hunyt el 1918-ban, kérésére hamvai mégis máramarosszigeti földben nyugosznak. Sírjánál most a kárpátaljai Visk faluból érkezett Józan Lajos református lelkész hirdetett igét. Talán kevésbé ismert tény: A máramarosszigeti városi tanács a történelmi nevezetességû Huszt várának megfestésével bízta meg a Münchenben tanároskodó és már jó nevû mûvészt, Hollósy Simont. Nem akarva elveszíteni tanítványait, Hollósy magával hozta ôket a természeti szépségekben bôvelkedô, középkori hangulatot árasztó, akkor még alig 11 ezer lakosú bányavároskába. Ez a momentum — 1896. május 6. — jelentette a nagybányai festôiskola és mûvésztelep megalapításának kezdetét az Zazar partján.

Huszt várának képe elkészült, de nem éppen a megrendelôk kedvére. Ôk ugyanis egy kardos-kalapos, tehát kosztümös életképet akartak, csatajelenetekkel. És kaptak helyette egy várromot a hegy tetején, alatta két, szegényes házikóval. Így nem a város, hanem egy atyai jóbarát, dr. Ioan Mihályi fizette ki a festônek a járandóságot. Házában — amely most városi múzeum — sokáig függött a kép, míg a közelmúltban a történész még élô legkisebb lányától, a 90 éven felüli Lucica nénitôl — aki jelenleg is a szülôi ház lakója — három fiatalember ellopta a világhírû festményt, és eladta Budapesten, az Ecseri piacon.

A vásárló aztán elvitte a Nemzeti Galériába, ahonnan az azonosítást követôen, ha nehezen is, de a mûalkotás visszakerült jogos tulajdonosaihoz. A Hollósy-napok programjában ennek a képnek a megtekintése, a tudományos ülésszakon Murádin Jenô mûvészettörténész róla szóló értekezése is szerepelt. Jakobovits Miklós vetített képes elôadást tartott az ismert és kevésbé ismert Hollósy-festményekrôl, Zakariás Klára filozófus a festômûvész örmény eredetébôl adódó emberi vonásait, dr. Szöllôsy Tibor técsôi orvos visszaemlékezéseibôl és Hollósyval folytatott levelezésébôl idézett. Szigeti és Sziget környéki festôk kiállításának megnyitója, gálaelôadás szerepelt a programban, amelyen a testvérváros, Nyíregyháza modern tánccsoportja, a salgótarjáni pedagógus vegyes kar és a helybeli Hollósy Simon kórus szerepelt.

A rendezvénysorozat úgymond "csúcsjelenete" a római katolikus templomban zajlott vasárnap, ahol a millecentenárium jegyében felszentelték a Hollósy Simon Egylet zászlóját. Zászlóanyának dr. Antall Józsefné, Füllep Klárát kérték fel, aki szívesen tett eleget a meghívásnak, hisz, amint ô vallotta, "hazaérkezett", mivel édesanyja a Gutinon túl, Szinérváralján született és gyerekeskedett, majd Máramarosszigeten járt iskolába.

Az emlékünnepség Rónaszéken zárult, ahol a templomban az egyetlen vallásos témájú Hollósyfestmény látható, a Szûzanya gyermekével.

S. Muzsnay Magda

A TAROM légitársaság közleménye szerint hétfôn délután a Bukarest-Budapest-Varsó — RO-221 számú — járaton közlekedô BAC-1 11 típusú gép egyik hajtómûvének indulás elôtti beindításakor láng csapott ki a motorból. A motort leállították és másik gépet bocsátottak az utasok rendelkezésére; ez körülbelül 2 óra késéssel indult a magyar fôvárosba. A rendellenesség okát vizsgálják — közölte a légitársaság a Rompres hírügynökség jelentése szerint.

. A helyhatósági választások elôtt és után, olykor a tömegkommunikáció demokratikus szárnyában is — többek között lapunkban — elhangzottak olyan vélemények a helyi polgármesteri stábról, illetve annak vezetôjérôl, hogy nem is olyan rossz, mint ahogyan azt a szenzációéhes, botrányokra vadászó sajtó beállítja. Úgymond vak kell hogy legyen az, aki nem látja, hogy Kolozsvár Romániában nem az utolsó város, sôt, ha településeink infrastrukturális fejlôdését nézzük az utóbbi évek távlatából, kiderülhet, hogy városunk szebb, tisztább, rendezettebb, mint számos más társa. Ide több pénz jutott, több utcát aszfaltoztak, meszeltek, festettek központban és külvárosban, egyszóval a város fejlôdik...

Ezek a vélemények azért is érdemelnek különösebb figyelmet, mert a helyi vezetôkre szavazók között nagy valószínûség szerint sok volt a különben nem szélsôséges, nem rosszindulatú, nem magyarellenes román ember, és hasonlóan szép számmal voltak magyarok... Akik Funar polgármesterben elsôsorban azt a pénzszerzô városgazdát látták, aki szoborállító és magyarellenes szenvedélye ellenére sokat tesz a város arculatáért. Ezt igyekszik alátámasztani a párt kolozsvári tótumfaktuma, Gavra képviselô, aki gazdasági eredményeikrôl szólva, elmondja a sajtónak, hogy országos viszonylatban sok pénzt sikerült szerezniük a megyének, elsôsorban a városnak, az amúgy szûkös önkormányzati költségvetés kiegészítéseként. Egyszóval az RNEP gazdasági téren nem utolsó párt, jó kapcsolatai vannak, s gazdasági szempontból mindenképpen megnyerték a megye választópolgárait, szûrhetô ki a pártpropagandista szavaiból.

Most ne firtassuk azt, hogy honnan és milyen célból érkezett több pénz Kolozsvárra. Ennél fontosabb a választópolgárokat elvakító jelenség maga, amely tisztán visszavezethetô századunk jó néhány totalitárius rendszerének a lényegéhez.

A szélsôséges irányzatokkal fölfuttatott pártok és totalitárius rendszerek mögött, legalábbis a kezdeti szakaszban, bizonyos gazdasági föllendülés állt. Gondoljunk az elsô világháború utáni Németországra, amely a világégés után maga is elvérzett, gazdasága gyakorlatilag megfeneklett, szétesett. A húszas évek végén, a nagy gazdasági válság idején német emberek milliói aludtak hidak alatt, fejük fölött fedél nélkül, étkeztek ingyenkonyhákon. Az országban kibírhatatlan állapotok uralkodtak. Ahhoz, hogy hatalomra lépjen a Nemzeti Szocialista Párt, élén Hitlerrel, aki röpke néhány év alatt gazdasági csodát mûvelt az országban, milliószámra születtek új munkahelyek, a felfutott hadiipar fölszippantotta az embereket. A totalitárius rendszer idején, az elsô években gyökeresen javult az életszínvonal, s bármennyire furcsa is, az emberek jelentôs hányada fölnézett a Führerre.

Hasonló helyzet figyelhetô meg a sztálini Szovjetunióban, ahol a harmincas években valóságos gazdasági csodának lehetünk tanúi. Városok nôttek ki a semmibôl, gyakorlatilag átalakult, újjászületett az orosz ipar. A gazdaság évi növekedése meghaladta a szédületes 10%-ot, s ha nem is érte el a szovjet közgazdászok által emlegetett 20%-os bûvös határt, ez a teljesítmény magában óriási. A sort nyilván lehetne folytatni Tito Jugoszláviájával, Kádár Magyarországával, esetleg Ceausescu hazai rezsimjével...

E látszólagos gazdasági fellendülés, a hirtelen fejlôdés mögött azonban mérhetetlen emberi áldozatok állnak. Sem Hitler, sem Sztálin, sem Ceausescu nem arról lett híres, hogy épített, alkotott volna. Nevükhöz terror, vér tapad, emberek millióinak az elpusztítása, üldöztetése.

A folytonosság nyilván kézenfekvô. Aki ma azért szavaz szélsôséges pártokra, mert úgy gondolja, hogy azok közügyekhez is könnyebben tudnak pénzt szerezni, jobban gazdálkodó embereik vannak, mindig tegye mérlegre a dolgokat. Gondoljon arra a mérhetetlen erkölcsi rombolásra, amit egy-egy ilyen párt ország-világ elôtt elkövet. Aki tegnap azért szavazott Funar polgármesterre, mert úgymond az ô keze alatt széppé vált a város, ne tévessze szem elôl a valós tényeket: ha lesz valaha nálunk demokratikus történelemírás, úgy városgazdánk neve nem a városszépítés bajnokaként vonul be a halhatatlanságba. Az unoka a mai nagyapa helyett is szégyenkezhet majd.

Makkay József

Volt egy hölgy is a városi tanácsban. Fizikus. Körülbelül annyit értett a politikához, mint én a fizikához. Mégis aktív volt, különösen velünk, magyarokkal szeretett vitatkozni. Persze, a maga vátrás stílusában és az ô tudása szintjén. Tagja volt a tanács emberjogi, nemzetiségi és vallásügyi bizottságának s többnyire ennek az ülésein állt elô kérdéseivel. Nemrég így szólt hozzám:

— Miért van az, hogy önök, erdélyiek a legagresszívebbek az összes magyar kisebbségek közül?

— Ugyan, miben nyilvánul meg a mi nagy-nagy agresszivitásunk?

— Hát... például abban is, hogy csupán önök követelnek külön magyar egyetemet. Miért nem kérik ezt, mondjuk az ausztriai magyarok?

Fölnevettem, fejet csóváltam.

— A válasz nagyon egyszerû, asszonyom. Itten mi közel kétmillió fôt számlálunk, míg az ausztriai magyarok ennek alig egy százalé...

— Nem igaz, nem így van! — szakított félbe s önérzetesen folytatta. — Én többször is jártam Ausztriában s jól tudom, sok százezer magyar él ottan.

— Ha olyan jól tudja, miért kérdez? — horkantam föl. — Különben sem szoktam füllenteni, hogy így vágja a szemembe, nincs igazam. Nem ez az elsô eset, hogy kérdez valamit, aztán, ha válaszolok, így üt vissza.

Mérgesen meredtem rá, de Mikó Lôrinc, e bizottság titkára az asztal alatt a tyúkszememre lépett s az ô higgadtabb stílusában folytatta:

— Kedves asszonyom, ez nem konyha-vita, hogy vajon rántással jobb-e a paszulyleves vagy anélkül? Mint minden modern államban, úgy Ausztriában is tízévenként tartanak népszámlálást, tessék utánanézni az adatoknak s akkor látni fogja, kinek van igaza.

Széttárta a kezét, ezzel is jelezve, hogy efféle kérdéseket nem parázs szóváltással lehet tisztázni.

— Egyébként tudja meg, kedves asszonyom, nagyon szeretném, hogy ezúttal ne Herédi úrnak, hanem önnek legyen igaza, éljen Ausztriában sok százezer magyar. Akkor már régóta volna egyetemük.

A Demokratikus Konvenció néhány román és magyar városi tanácsos részvételével nagygyûlést hívott össze az Egyetemiek Házába a város ügyeinek megvitatása végett. Szép számban jöttek el, fôleg románok, tele volt a földszint. Szóba került a közvilágítás meg az aszfaltozás, a szemét elhordása meg az utcaseprés, és hát a Caritas, s azon belül Stoica és Funar kapcsolata. Persze, a legtöbben panaszkodtak.

Akadt azonban néhány olyan felszólaló is, akik fennen bizonygatták, mennyit szépült a belváros, mennyire fényes lett a piros-sárga-kék lámpafüzérektôl, a sétányoktól. Fôleg az újonnan emelt szobrok, emlékmûvek, emléktáblák körül bontakozott ki élénk vita. Végül is a legtöbbet vitatott szobor és a körülötte kialakított márvány park ügye került szóba.

— Miért nem tetszik önöknek, ellenzékieknek és bizonyos bukaresti vezetô értelmiségieknek, például Octavian Paler úrnak sem Avram Iancu szobra? Ezt magyarázzák meg nekem! — kérte meglehetôs idegesen, követelôzôn egy idôs román férfi.

Az ellenzék nevében egy parasztpárti tanácsos állt fel, hogy válaszoljon. Nyugodt, kiegyensúlyozott ember, nem emeli fel a hangját a leghevesebb tanácsi vitákban sem, s minthogy két diplomája van (jogi és állatorvosi), fôleg a tényekre alapozva vagy a törvényeket idézve fejti ki jól átgondolt érveit. Most is elôbb az újságokban, jeles értelmiségiek tollából megjelent kritikákra hivatkozott, majd hangot váltva meghajolt és a mellére tette kezét.

— Ami pedig az én véleményemet illeti... önök bizonyára tudják a történelembôl, miként alakult nemzeti hôsünk sorsa a negyvennyolcas forradalom után. A császár nem tartotta be az erdélyi románoknak tett ígéreteit, mit sem adott nekünk, s Iancunak be kellett látnia, hogy Bécs rászedte, csupán eszközként használta fel a magyarok ellen. A móc vezér keserûen csalódott, hiszen ráébredt, hiába harcolt, ontotta a vért. Ettôl a felismeréstôl meghasonlott s élete végére elborult az elméje.

Elhallgatott, szétnézett a teremben, majd szomorúan folytatta:

— Nos, kérem, nekem az a benyomásom, hogy — más hiányosságoktól eltekintve — a mûvész ebben a szoborban a nagy móc harcos életének utolsó szakaszát örökítette meg.

A március elején tartott rendkívüli tanácsülést az egységpárt hívei hívták össze azzal a céllal, hogy a polgármester javasolja a prefektusnak a tanácsból való kizárásra azokat a magyarokat, akik tagjai a Sepsiben megválasztott önkormányzati tanácsnak. Éles vitára került sor, a vátrás tanácsosok úgy igyekeztek kezelni bennünket, mintha a vádlottak padján ülnénk (ezt ki is kértük magunknak), ôk azonban képtelenebbnél képtelenebb vádakat olvastak a fejünkre.

Eckstein-Kovács Péternek például, aki késve érkezett a gyûlésre, egy, a Szociális Demokrácia Pártjából a vátrásokhoz átevezett tanácsos azt a kérdést tette fel, miért késett most és máskor is, talán azért-e, hogy ne kelljen végighallgatnia a román himnuszt, amivel gyûléseinket újabban kezdeni szoktuk? Majd egy másik képviselô azt kérdezte tôle, hogyan lehetséges, hogy egyforma tisztelettel néz fel a román és a magyar zászlóra, ugyanúgy hallgatja a román és a magyar himnuszt? Ô ezt nem tudja megérteni, az ember ugyanis vagy ide vagy oda tartozik — szerinte. Végül pedig felszólította Ecksteint, vallja be, hogy román vagy magyar állampolgár?

Péter barátunk felállt s kifejtette, hogy az ember nem egyoldalú lény, nem egysíkú a mûveltsége, sem a társadalmi szerepe, s a sok szint nem kell hogy feltétlenül szemben álljon egymással.

— Ön is, kérem, többféle minôségben van itt. Most például tanácsos, ugyanakkor nagyapa és apa, de azelôtt a hadseregnél építômérnökként ezredes volt, ugye, kérem? Nos, ami a késésem illeti, azért nem érkeztem idejében, mert néhány nappal ezelôtt meghívást kaptam Németországba s reggel óta mostanig Szebenben álltam sort a német konzulátus elôtt, hogy vízumot kapjak. Ezzel úgy hiszem nemcsak az elsô kérdésre válaszoltam, hanem önnek is, ezredes úr, hiszen remélem tudja, hogyha magyar állampolgár volnék, nem lenne szükségem vízumra.

Herédi Gusztáv

Mi az, amiért "ringbe" kell szállniuk az eljövendô parlamenti képviselôknek? Többek között világossá kell tenniük, hogy az érvényben lévô román alkotmány nem felel meg az európai normáknak, tehát a 146. szakasz alapján alkotmánymódosítást kell végrehajtani. Ugyanis sok rendelkezése egymással ellentétben áll, sôt egyes szakaszok egyenesen kizárják más cikkelyek rendelkezéseit.

De addig is, amíg az új román alkotmány elkészül, mindent el kell követni, hogy az érvényben lévônek a tételei alkalmazást nyerjenek a gyakorlatban, mert e pillanatban a román tanügy, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az egyészségügyi ellátás, a rendôrség és a hadsereg is alkotmányellenesen mûködnek.

Az alkotmány 4. szakaszának 2. bekezdése például így rendelkezik: "Románia összes állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, fajra, nemzetiségre (...), nyelvre, vallásra (...) való tekintet nélkül".

Sajnos, a gyakorlatban mindez nem így van.

Az alkotmány 6. szakasza elôírja: "Az állam elismeri és szavatolja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási önazonosságuk megôrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez való jogot". Mindezek mûködtetésére "foganatosított állami intézkedések meg kell hogy feleljenek a többi román állampolgárhoz viszonyított egyenlôség és meg nem különböztetés elveinek".

Pontosítva: a román állampolgárok között tiltott a megkülönböztetés "önazonosság megôrzése, fejlesztése és kifejezése" tekintetében!

Amit a románok anyanyelvükön mûvelhetnek, attól én, a magyar anyanyelvû állampolgár meg vagyok fosztva, mert jogellenesen elvett, és vissza nem adott elemi iskoláim, kollégiumaim, egyetemem birtokjogát nem gyakorolhatom.

A román anyanyelvû, közigazgatási-bírói szervek elôtt, kórházakban, rendôrségen, katonaságnál "fejlesztheti önazonosságát, kifejezheti önmagát" írásban és szóban. A magyar anyanyelvû román állampolgár ezt nem teheti meg. Ezért parancsszerûen fogalmazódik meg az igény: az említett alkotmányos rendelkezéseket meg kell valósítani a gyakorlatban, az "egyenlôség és meg nem különböztetés" jegyében.

Alkotmányunk 11. szakaszában: "A román állam kötelezi magát, hogy pontosan és jóhiszemûen teljesíti az azon szerzôdésekbôl fakadó kötelezettségeit, melyek részese. A parlamentben törvény szerint ratifikált szerzôdések hozzátartoznak a belföldi joghoz."

Parlamenti képviselôinkre, az RMDSZ irányítása mellett pedig minden egyes magyar anyanyelvû román állampolgárra vár a feladat, hogy kezdve az 1975. évi Helsinki Egyezménnyel, folytatva az ET 1993/1201. sz. ajánlata 11. cikkelyével, és befejezve az Önkormányzatok Európai Chartájával, amelyet Melescanu 1994-ben írt alá, együttmûködve az erre hajlandóságot tanúsító román és más etnikumú partnerekkel, mindent kövessünk el, hogy közös hazánk "pontosan és jóhiszemûen" teljesítse "a szerzôdésekbôl fakadó kötelezettségeit". Ezekkel ellentétes jogi elveket a belföldi jog nem kodifikálhat. A meglévô rendelkezéseket ránk nézve hátrányosan interpretálni és alkalmazni viszont alkotmányellenes.

Alkotmányunk 16. szakasza kimondja: "Az állampolgárok egyenlôek a törvény és a közhatóságok elôtt, kiváltságok és megkülönböztetések nélkül. Senki sem elôbbre való a törvénynél".

Ha a román anyanyelvû állampolgár mindenütt használhatja a saját anyanyelvét írásban és szóban, de más, nem román anyanyelvû román állampolgár ezt nem teheti meg, akkor a románok kiváltságokat és megkülönböztetéseket élveznek. Ezzel a más ajkúak hátrányos helyzetbe kerülnek, és alkotmányellenesen másodrendû állampolgárokká degradálódnak.

Ha nincs kiváltság és nincs megkülönböztetés, akkor a gyakorlatot összhangba kell hozni a rendelkezésekkel!

A román alkotmány 20. szakasza leszögezi: "Amennyiben ellentétek állnának fenn az alapvetô emberi jogokra vonatkozó olyan paktumok és szerzôdések, amelyeknek Románia részese, és külföldi törvények között, a nemzetközi szabályoknak van elsôbbségük".

Ebbôl következik, hogy a román jogrendszernek teljesen be kell illeszkednie az európai jogrendszerbe.

A mai román társadalom egyes szektorai alkotmányellenesen mûködnek, s végsô soron ez a tény tartja távol Romániát az Európai Unióba való felvételtôl.

Román partnereinkkel meg kell hogy értessük: csak akkor fognak boldogulni Romániában önállókként, függetlenekként, ha mindent elkövetnek, hogy az itt élô társnemzetek, nemzetrészek, etnikai közösségek is önállókká, fügetlenekké, önkormányzatuk mûködtetôivé váljanak.

Az Európai Unióba csak egyenlô jogi státussal rendelkezô partnerek juthatnak be.

A román alkotmányt tehát európaiasítani kell. A ténybeli állapotokat nélkülözô, nemzeti kizárólagosságra építô "nemzetállam" koncepcióját fel kell váltani a tényeknek megfelelô jogi minôsítéssel.

A "nemzetállam" deklarálásával az alkotmány valójában kizárja az állam fogalmából a több mint 7 millió nem román anyanyelvût: magyarokat, romákat, zsidókat, örményeket, szászokat, szerbeket, szlovákokat, lengyeleket, bolgárokat, görögöket, törököket és ukránokat.

Az alkotmány 13. szakasza szerint: "hivatalos állami nyelv a román". Ez ellentétben áll a már idézett szakaszokkal, amelyek ugyancsak ellentmondanak a 148. szakasznak is, amely szerint: "nem képezheti felülvizsgálat tárgyát a »nemzetállam« jellege".

Mindez, amit felvázoltam, nem csupán magyar ügy, hanem az ország összlakosságának létkérdése: európai értelemben meg kell teremtenünk a román jogállamot.

Dr. Újvári Ferenc

(Folytatás július 8-i, hétfôi számunkból.)

Történelmi tájegységek

Amikor azon gondolkodunk, hogy miképpen lehetne nemzeti kultúránk egységét helyreállítani, kétségkívül számot kell vetni a nagyobb: például erdélyi, felvidéki, vajdasági, dunántúli, alföldi és kisebb: például székely, kalotaszegi, bánsági, kárpátaljai, bácskai, Balaton-melléki irodalmi régiókkal. Annál inkább, mert a kulturális régiók általában nem írhatók körül állami és közigazgatási határokkal: összekötik a határ két oldalán élô magyarságot, és összekötik a régióban élô különbözô nemzetiségeket, népeket és kultúrákat. Mindez már a régiók meghatározásának újabb szempontját veti fel, a történelmi, gazdasági és kulturális hagyományok és érdekek által megjelölhetô nagyobb vagy kisebb térségek, illetve tájegységek ugyanis nem kötôdnek okvetlenül a nemzeti lakóterület, a nyelvterület köréhez, átfoghatnak különbözô népeket, nyelveket és kultúrákat is.

Szeretnék egyetlen jellegzetes példát mondani. A Bánság (Bánát) igen karakteres, történelmileg kialakult kulturális régió, amely egyszersmind több nemzetiség és kultúra (magyar, német, román és szerb) otthona. Fontos tulajdonsága a viszonylagos gazdasági és kulturális fejlettség (szemben a szomszédos román, illetve szerb régiókkal), ez tette lehetôvé, hogy a területén élô népcsoportok bizonyos toleranciával viseltessenek egymás iránt. Ez a türelmesség alapozta meg a régió demokratikus hagyományait, amelyeknek igen nagy szerepük volt az 1989-es romániai átalakulások elôkészítésében, és az elmúlt esztendôk politikai életében is, midôn Temesvár mindig az országosnál nagyobb toleranciát tanúsított a másnyelvûek és másgondolkodásúak iránt.

Ugyancsak a regionális hagyományok érvényesülésének érdekes példája az a történelmi tájegység, amelynek, mondjuk, Kassa, Rozsnyó, Miskolc, Tokaj, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Ungvár, Munkács és Beregszász a vonatkozási pontjai. Ez a térség nemcsak hagyományos magyar történelmi és kulturális tájat jelöl meg, hanem a magyar-szlovák, kisebb mértékben a magyar-német és a magyar-ruszin mûvelôdési érintkezések és kölcsönhatások termékeny földjét, bizonyos esetekben: mûhelyét is megjelöli. Ez a Tisza-Kárpát tájegység mostanában indult el a regionális tudat újólagos kialakításának, a régebbi hagyományok felélesztésének útján. A gazdasági egymásrautaltság, az élénkülô kereskedelmi kapcsolatok révén jöhet létre az az érdekközösség és szolidaritás, amely azután megerôsítheti a kulturális összeköttetéseket is, enyhítheti a korábbi idôkben keletkezett és mindig mesterségesen szított etnikai feszültségeket, és helyreállíthatja a határok két oldalán, három országban élô magyarok korábban erôszakosan megszakított kapcsolatait.

Hasonló (gazdasági, történelmi és kulturális) tájegységekként írhatnánk le a Székelyföldet, amely etnikailag igen határozottan különül el a szomszédos román vidékektôl, azt a vegyes lakosságú partiumi területet, amelynek Szatmár, Nagykároly, Zilah lehetnek a vonatkozási pontjai, az Alföld déli részét, amely a magyar-román határ két oldalán, Debrecentôl Nagyváradig, a történelmi Bihar megye területén ugyancsak azonos gazdálkodási és kulturális hagyományokat ôrzött meg, és ugyancsak történelmi régiókként szemlélhetjük a magyarországi Dunántúlt, vagy a mai Szlovákiának azt a nyugati körzetét, amely a Pozsony, Nagyszombat, Nyitra és Komárom által jelzett területen alakította ki a magyar-szlovák együttélés hagyományait, és kapcsolódott Bécshez, az alsó-ausztriai tartományhoz és ezen keresztül a nyugati civilizációhoz.

Az európai régiók újjászületése

Valójában a Kárpát-medence, de az egész közép-európai térség, az egész Duna-táj ilyen gazdasági, történelmi és kulturális "alrégiókból" épül fel, hiszen hasonló regionális rokonság fedezhetô fel például az észak- és dél-tiroli övezet között, amelyek korábban egyetlen közigazgatási egységet alkottak, vagy a keleti lengyel és a nyugati ukrán területek között. A Kárpát-medencében létrejött "alrégióknak" a múltban igen erôs és tartalmas összeköttetései voltak minden irányban: délkelet felé a történelmi román fejedelemségekkel, keleti irányban Ukrajnával és Oroszországgal, északon a lengyel és a baltikumi tájegységekkel, nyugaton az osztrák tartományokkal, Bajorországgal, Szászországgal, Csehországgal, délen pedig délszláv területekkel: Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával, sôt, az északolasz térséggel: Velencével, Lombardiával. A Kárpátok gyûrûjében élô dunai régió ilyen módon beilleszkedett az ôt körülvevô közép-európai, sôt, a nagyobb dimenziókat jelentô európai "mozaikba", miközben etnikai és kulturális tekintetben maga is sajátos "mozaikot" alkotott.

A közép-európai, kárpát-medencei régiók termékeny együttmûködését mindenképpen megzavarta a térség hagyományos politikai integrációjának többnyire erôszakos: háborús eszközökkel elért felbomlasztása, a politikai határok többszöri átrajzolása, amely sohasem vette figyelembe az etnikai és történelmi, a gazdasági és geopolitikai követelményeket, és fôként az a 19. században kifejlôdô és a 20. században szélsôséges mértékben kibontakozó etatizmus, amely a hagyományos gazdasági és kulturális együttmûködés érdekeit teljességgel figyelmen kívül hagyva mindent az állam, sôt, a közép-európai térségben csak politikai mítoszokkal alátámasztható és erôszakos, esetenként teljességgel embertelen eszközökkel megvalósítható "nemzetállam" voluntarista ideológiájának rendelt alá. Azaz ugyanúgy az ideológia elsôbbségét igyekezett érvényesíteni a gazdaság, a kultúra és a mindennapi élet fölött, akár a 20. század totalitárius államberendezkedései.

A hagyomány új tartalma

Éppen emiatt vetôdött fel már a húszas években, midôn a közép-európai dezintegráció káros következményei és a mindent maga alá gyûrô etatizmus veszedelmei nyilvánvalóakká váltak, a regionális hagyományok felélesztésének gondolata. Különösen azokban a kultúrákban, amelyek maguk a legtöbbet szenvedték el a természetes regionális szervezôdések feldarabolásától, illetve attól a kisebbségellenes politikától, amely a trianoni utódállamok "nemzetállami" stratégiájának és etatista politikájának kísérôje volt. Elsôsorban Erdélyre gondolok, ahol azok az eszmélkedések és eszmecserék, amelyek a húszas években a transzilvánista gondolatot formálták, mindig számot vetettek a regionális hagyományok és kultúrák felélesztésének szükségességével és lehetôségével is.

Így mindenekelôtt Kuncz Aladárnak azokban az írásaiban, amelyek mintegy programot adtak az erdélyi magyar gondolkodás számára, midôn az adott állami keretek fölött két magasabb vonatkozási pont: az európai és a regionális folytonosság eszményeinek megjelölésében keresték az erdélyi irodalom orientációs lehetôségeit. "Úgy látszik — hangoztatta 1928-as Tíz év címû tanulmányában -, hogy a végsôkig kiélezett, legtöbbször erôszakoltan összeforrasztott nagy egységekkel szemben a népi és mûveltségi részlegességek mindinkább öntudatra ébrednek, s a maguk sajátosságaihoz való visszatérésben az európai kultúra felfrissítését készítik elô." Kuncz Aladár érdeklôdéssel figyelte az Európában kifejlôdô regionális és nemzetiségi irodalmakat, az Erdélyi Helikon szerkesztôjeként szervezte meg sorozatos ismertetésüket. E regionális és nemzetiségi irodalmakat mintegy mûhelynek képzelte el, amelynek vállalnia kell Európa jövendô szellemi egységének és az egyetemes emberi eszményeknek szolgálatát. "Európa — írta Erdély az én hazám címû vallomásos esszéjében 1929-ben — a termékeny, haladó szellemû nagy mûveltségi és politikai együttmûködéshez csupán magukat szabadon kifejezô regionalizmusok útján juthat el. Elôbb össze kell törniök a mûegységeknek a lehetô legkisebb darabokra, hogy egy új és összegzô szellemi áramlat megcsinálja belôlük a valódi egységet."

Otthon a világban is Közép-Európában

Azok a kulturális régiók, amelyekrôl Kuncz Aladár beszélt, valóban a tágasabb közösségi szervezôdés természetes otthonai és mûhelyei voltak. Ilyen régiók kialakításának vagy újólagos létrehozásának az irányába mutat az európai fejlôdés is, amely a 20. század oly sok pusztítást és szenvedést okozó etatista gyakorlatától szabadulni szeretne, pontosabban le kívánja bontani a gazdasági, politikai és szellemi életnek azt a struktúráját, amelynek szinte egyedül és kizárólagosan az állami mindenhatóság a rendezô elve és ereje. Az újabb korforduló európai gondolkodásában ugyanis mindenképpen teret kap az a felismerés, hogy a társadalmak hatékonyabb mûködése és az emberi közösségek olajozottabb együttélése inkább két körben szervezhetô meg: az egyik kisebb, a másik nagyobb annál a struktúránál, amelyet az állam hatalma megjelöl. Az elsô a regionális szervezôdés, amely a helyi gazdasági és kulturális hagyományoknak, lehetôségeknek ad teret, a másik maga az európai integráció, amely kiegyenlítheti a régiók között található rendkívül nagy és bántó gazdasági eltéréseket, egyszersmind csökkentheti a történelmileg kialakult etnikai feszültségeket.

Az emberi egyének és közösségek életét talán kevésbé fogják terhelni konfliktusok, ha erôteljesebben érvényesülnek a regionális tradíciók és szervezô erôk, és ha a kulturális életben, az utazási lehetôségekben jobban érvényre juthat az az átfogó szemlélet, amely az európai népek történelmi közösségének eszméjébôl és az európai egységesülés gyakorlatából következik. A 19. és 20. századi fejlôdés során ugyanis túlságosan erôssé és kizárólagossá váltak az állami keretek, az államhatalmi intézmények, és ez a túlerô ma már — és éppen a közép-európai térségben — nyomasztó módon nehezedik rá a társadalomra, a hagyományos közösségekre, veszedelmesen korlátozza a gazdasági és kulturális életben végbemenô spontán folyamatokat. Ezért szükséges lenne bizonyos mértékig korlátok közé terelni az állami túlhatalmat, a kizárólagos szuverenitást és fôként az elszabadult etatista törekvéseket. Az egyének és a közösségek így találhatnak igazán otthonra a világban és Közép-Európában.

Európa lelkét igazából nem az egymással különben is állandóan küzdô államok, inkább a hagyomány és a szellem színes mozaikja, a történelmi és kulturális régiók gazdagsága alkotta meg. Régiók Európája? Beszélnek arról, hogy Európa államok, országok, nemzetek és kultúrák együttese, miért ne lehetne a tradicionális kulturális régiók hazája is? Hiszen, ha ezeket a régiókat és e régiók hosszú évszázadok során kialakult történeti karakterét az európai népek közössége megôrzi a változó idônek, igazából legjobb önmagát — kultúrájának tradicionális szellemét — ôrzi meg.

Pomogáts Béla

Újabb sajtóvita bontakozott ki az Európa Tanács 1201-es ajánlásával kapcsolatban a sajtó két orgánuma, a Petre Roman vezette Demokrata Párt orgánuma, az Azi, illetve a kormány, a fô kormánypárt szócsövének számító Vocea României között.

Az Azi múlt csütörtöki számában közölte Eminescu Dragomir volt nagykövet hangsúlyozottan magánvéleményét. ,,Kit szolgálnak az 1201-es ajánlással kapcsolatos túlzások?" címmel a külügyminisztérium alkalmazottja részletekbe menôen elemzi az Európa Tanács elhíresült 1201-es ajánlását, amelynek belefoglalását a román-magyar alapszerzôdésbe Bukarest élesen elutasítja. A diplomata kimutatja, hogy az ajánlás semmi olyat nem tartalmaz, ami veszélyeztethetné a román állam érdekeit.

A volt nagykövet többek között nyomatékosan hangsúlyozza: az ajánlás ismételten utal arra, hogy a kisebbségek helyzetét érintô szabályozásnak meg kell felelnie az adott ország nemzeti törvényeinek. Ezért véleménye szerint az ajánlásban szereplô olyan fogalmaktól, mint a kisebbségek különleges státusa, vagy kollektív jogai, Romániának nincs miért tartania, hiszen törvényeiben nem szerepelnek ezek a fogalmak, az 1201-es dokumentumban szereplô más ajánlásoknak pedig megfelelnek törvényei.

A Vocea României fôszerkesztôje, D.D. Rujan a lap keddi számában vezércikkben válaszolt, támadva az 1201-es ajánlásról Adrian Severin demokrata párti képviselô javaslatára az Európa Tanács úgynevezett Velencei Bizottsága által kidolgozott értelmezést is.

A publicista többek között azt kérdi, hogy ha Magyarország szándékai az 1201-es ajánlással kapcsolatban olyan tiszták, mint ahogy a volt nagykövet feltünteti, miért nem hajlandó elfogadni a Románia által javasolt kiegészítô értelmezést, amely kizárná a kisebbségek etnikai alapú autonómia-igényét és a kollektív jogok említésébôl adódó következményeket? Nos, Magyarország nem akar lemondani egy kisujjnyit sem merev és hajthatatlan követeléseirôl, makacsul azt hajtogatva: ,,Vagy ahogy mi akarjuk, vagy nem írjuk alá" — írja a fôszerkesztô.

Ez azonban Magyarország dolga, folytatja, de íme, megjelennek az ördögnek ezek az ügyvédei, mint Adrian Severin, és ez a volt nagykövet, aki ráadásul a nemzet nagy költôjének nevét viseli (utalás Mihai Eminescura), akik arcátlanul elfogadhatatlan engedményeket követelnek saját országuktól! Miért nem kérik Önök Magyarországtól is, hogy legyen hajlékonyabb, uraim? Miért csak az a törvény az Önök számára, amit Magyarország követel? — kérdi D. D. Rujan.

Ion Iliescu élesen ellenzi, hogy különféleképpen kezeljék az EU- és NATO-tagságra törekvô kelet-európai országokat — írta hétfôn az APA, az elnök nyilatkozatát ismertetve, melyet az államfô a Kelet-Európával foglalkozó salzburgi csúcsértekezlet egyik szünetében adott az osztrák hírügynökségnek.

Iliescu kifejtette: a közös integrációs törekvések erôsítenék a bizalmat és az együttmûködést a kelet-európai térség országai között. A NATO a közös stabilitás tényezôje kell hogy legyen, ezért nem lenne szerencsés megszabni, hogy ki kerüljön be elôbb, s ki késôbb a védelmi szövetségbe.

A Magyarországhoz fûzôdô viszonyra térve azt fejtegette, hogy noha a magyarok mindig a kisebbségi jogok tiszteletben tartását követelik, ôk maguk semmit sem tesznek saját portájukon a nemzeti kisebbségekért. "E kisebbségeknek nincsenek képviselôik sem a parlamentben, sem a helyi közigazgatásban, s a nemzetiségieket nem tanítják anyanyelvükön. Ezzel szemben a román parlamentben 39 kisebbségi képviselô ül, s a magyarok ott vannak a regionális és a helyi képviseleti szervekben is" — idézte az APA Iliescut.

Az államfô ismét azt mondta, hogy Bukarest nem fogadja el az etnikai alapú autonómiát, mert az elszakadással érne fel.

Mindemellett állami szinten jónak találja a két ország kapcsolatait, tûnt ki az interjúból. Utalt rá, hogy nyitottak a határok, s bôvül a gazdasági együttmûködés.

Szavai szerint a magyar-román alapszerzôdés megkötése csak a magyar féltôl függ.

Kolozs megyei kirendeltségein keresztül a lakosság számára amerikai dollárban és német márkában fizetendô American Express elnevezésû utazási csekkeket dobott piacra. Ezeket a tulajdonosuk biztonságát szolgáló fizetôeszközöket a világon bárhol elfogadják, nincs érvényességi határidejük és a román törvények sem szabnak kiviteli határt. Eladásukért a Banc Post minimális kezelési költséget számít fel. Felvilágosítás a következô telefonszámokon: Kolozsváron 136-390, Désen 215-217, Tordán 316-751, Szamosújváron 243-243.

Az Adevãrul címû mértékadó bukaresti lap keddi számában "Washington legutóbbi, Szlovénia, Csehország, Magyarország és Lengyelország számára kedvezô nyilatkozataival Románia NATO-csatlakozási esélyeit újabb csapás érte" címmel kommentálja William Perry amerikai védelmi miniszter legutóbbi állásfoglalásait.

Ezek a nyilatkozatok, írja a lap, hideg zuhanyt jelentettek Bukarest, Szófia és Pozsony számára. Perry az elsô csatlakozási hullámba helyezte Szlovéniát Csehország, Lengyelország és Magyarország mellett. A szlovákok, akikrôl egy adott pillanatban azt hitték, hogy megkapják az engedélyt, ily módon szintén kimaradnak. Romulus Cãplescu, a cikk szerzôje idézi William Perry Szlovéniára vonatkozó megjegyzéseit, amelyek szerint példaképül szolgálhat a kelet-közép-európai országoknak a demokratikus kormány és a piacgazdaság létével, és azzal, hogy sikerrel oldotta meg a szomszédokkal való nézeteltéréseit. Ezek olyan kritériumok, jegyzi meg a lap, amelyekrôl — kezünket a szívünkre téve — nem mondhatjuk el, hogy Románia ugyanolyan mértékben teljesíti ôket.

Az Adevãrul másfelôl — az osztrák védelmi minisztert idézve — rámutat, hogy Szlovénia felvételével a NATO szárazföldi hidat kíván teremteni Olaszország és Magyarország között, továbbá gátat kíván emelni a balkáni tûzfészek nyugatra terjedésének útjába. Ily módon az amerikai döntéshozók szemében elhalványulnak Románia azonos természetû geostratégia elônyei, vagyis az, hogy az ország a Duna és a Fekete-tenger találkozásánál fekszik — írja a lap.

Megjegyezve, hogy Magyarországról is nagyrabecsüléssel nyilatkozott Perry, és Kwasniewski lengyel elnök is a csatlakozásról tárgyal Washingtonban, az Adevãrul hangot ad annak a feltevésnek, hogy szerepe lehet ebben a Romániával kapcsolatos magatartásban egy Moszkva és Washington közötti, a NATO korlátozott kiterjesztésérôl szóló megegyezésnek. Ezzel a változattal egyetértene a lap szerint Primakov külügyminiszter és újabban Lebegy tábornok. Valószínûleg szerepe van azonban a román gazdaság siralmas állapotának is, ami hosszú idôre elhalaszthatja nemcsak Románia NATO-tagságát, de az Európai Unióba történô teljes jogú felvételt is — fejezi be írását a külpolitikai kérdésekben mértékadónak tekintett bukaresti lap.

Görögország támogatja, hogy Románia azonnal csatlakozzon a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, amint gazdasági mutatói olyanok lesznek, hogy ezt lehetôvé teszik -jelentette ki hétfôn Athénban Teodorosz Pangalosz görög külügyminiszter.

A hivatalos látogatáson Görögországban tartózkodó Teodor Melescanuval folytatott megbeszélései végeztével Pangalosz kifejtette, hogy Görögország szeretné, ha a NATO "felvenné soraiba a dél-európai országokat, következésképpen Romániát is".

Oroszországnak meg kell értenie — tette hozzá Pangalosz -, hogy az ilyen irányú bôvítés semmiképpen sem irányul Moszkva ellen, s hogy a térségben meg kell teremteni a stabilitás feltételeit. Biztosította román kollégáját arról, hogy Görögország szeretné folyamatosan megosztani tapasztalatait Romániával céljai elérése érdekében.

Melescanu kifejezte országa háláját Görögország, azon egyetlen ország iránt a térségben, amely tagja mind az EU-nak, mind a NATO-nak, s ily módon kulcsszerepet tölt be ott.

"Ha Romániának az EU-val tartandó csatlakozási tárgyalásain különbözô gazdasági vitákra kerülhet is sor, Románia NATO-ba való felvétele politikai probléma, s úgy is kell kezelni" — mondta Melescanu.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]