 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1996. július 15.
(VIII. évfolyam, 162. szám)
A budapesti magyar-magyar csúcstalálkozón született közös nyilatkozat egyetlen olyan megjegyzést sem tartalmaz, amely ne lenne összhangban az érvényben lévô nemzetközi normákkal. Az ezzel kapcsolatos szlovák reagálások indulatosságának oka tehát nem a dokumentumban, hanem kizárólag a szlovák belpolitikában keresendô. Egyebek mellett ezt hangoztatta Lábody László, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen többek között reagált a július 4-5-én Budapesten megrendezett tanácskozás nemzetközi visszhangjára. Mint ismeretes, a kétnapos találkozó résztvevôi — 11 határon túli magyar érdekvédelmi szervezet, a budapesti kormány és a magyar parlamenti pártok — közös nyilatkozatot fogadtak el, amely a határon túli magyar közösségek és az anyaország együttmûködésének feltételeit rögzíti.
Mint azt Lábody László elmondta, a heves nemzetközi visszhang után igyekezett "több szemmel" is elolvasni az anyagot, ám abban nem talált semmi olyat, amely — a magyar szót szlovákra vagy románra cserélve — magyarként zavarhatná. A legkisebb kivetnivalót sem talált abban, ha a Magyarországon élô szlovák, illetve román kisebbség hasonlót, a nemzetközi normákkal adekvált nyilatkozatot írna alá — tette hozzá. Úgy fogalmazott: nem állítja, hogy ez a dokumentum tökéletes, de egyelôre erre volt politikai lehetôség. Ennek ellenére tisztázó értékûnek tekinti, mert amennyire lehet, pontosan fogalmaz.
Egy cseh napilapban megjelent információ hitelességét firtató MTI-kérdésre válaszolva a címzetes államtitkár leszögezte: semmilyen birtokában lévô információ nem támasztja alá, hogy szlovák részrôl elhangzott volna fegyveres konfliktussal való fenyegetôzés. Az MTI-nek válaszolva rámutatott arra is: kizárólag a nyilatkozat szövegének tisztázására nem tartja indokoltnak egy szlovák-magyar találkozó létrehozását. A szlovák politikának szuverén joga, hogyan olvassa a dokumentumot, mint ahogyan az is, hogy európai fórumokhoz fordul-e vélt sérelmeivel. Kiemelte: a nyilatkozat mindössze egy magyar-magyar vita végére tett pontot, megalkotása senki ellen nem irányult. Ezt támasztja alá a miniszterelnök azon bejelentése is — tette hozzá -, amely szerint nem történt változás a magyar politikában.
Lábody László a nyilatkozat azon részeirôl, amely szerinte vitára adhatott okot — így az autonómia és az euroatlanti integráció fogalmáról — megjegyezte: az autonómia az utóbbi idôben "diabolizálódott" fogalommá torzult, elrugaszkodva a szó tényleges tartalmától. A nyilatkozat azonban világosan fogalmaz: az önkormányzat, autonómia létrehozása, összhangban az európai gyakorlattal és a nemzetközi normák szellemiségével "a határon túli magyarok identitása megôrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlôdésének, valamint a szülôföldön való megmaradásának alapvetô kérdése". Egyértelmû — vélekedett — a dokumentum integrációval kapcsolatos állásfoglalása is, amely támogatja a szomszédos államok csatlakozását, abban a meggyôzôdésben, hogy a felvételi követelmények teljesítésével az ott élô magyar közösségek törekvései is érvényesülhetnek.
A sajtótájékoztató másik témája a HTMH és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Történeti Tanszéke által szervezett, a múlt héten tartott Budapesti Nyári Egyetem '96 tapasztalatainak összegzése volt. A határon túli magyar jogászoknak, joghallgatóknak, tanároknak szervezett nyári egyetemet Ficzere Lajos, az ELTE dékánja sikeresnek tartotta és bejelentette: a jövôben is terveznek hasonló programot. Az elôadásokat — amelyek egyebek mellett a magyar alkotmány- és jogtörténettel, az átalakuló magyar jogrendszer aktuális kérdéseivel foglalkoztak — kötetbe rendezve megjelentetik. Lábody László a hivatalnak a nyári egyetem megszervezésében való részvételét azzal indokolta: úgy érzik, kötelességük segíteni a szomszédos országok felnövekvô, magyar nemzedékét, amely nagy szerepet játszhat majd az integrációt követô jogharmonizációs folyamatokban. Tevékenységük a kisebbségben élô közösségük érdekeinek a jog útján történô képviselete miatt is rendkívül fontos.
Az európai integrációs minisztériumközi tanács pénteken, Nicolae Vãcãroiu kormányfô elnökletével áttekintette az Európai Unióhoz való csatlakozás végett kitöltött román jegyzôkönyvet. A válasz tervezete egyelôre 5000 oldalra rúg, a döntés értelmében a végleges szöveget július 25-én adják át Brüsszelnek.
A 170 oldalas kérdôívet április végén kapta meg a román kormány, és az integrációs tanács elnöke, Gheorghe Prisecaru szerint az 1989-es fordulat utáni évek "legnehezebb feladatának" bizonyult. Szakértôk százai dolgoztak megoldásán, és válaszoltak az olyan kérdésekre is, mint hogy "hány parabolaantenna vagy hány személyi számítógép" van Romániában.
A dokumentumot — több felszólítás dacára — nem vitatják meg a parlamentben, mert a kormány és az integrációs tanács feladatának tartják, hogy végleges formába öntse a kérdôívre adott válaszokat.
A kormány a parlamenti pártok képviselôivel tanácskozva pénteki ülésén eldöntötte, hogy az általános választások idôpontja november 3. lesz. A választási küzdelem szeptember 4-én kezdôdik, és október 31. éjféléig tart. A kormányhatározat értelmében az eddig érvényben lévô választási törvény nem változik, így a parlamentbe való bejutási küszöb 3 százalékos marad.
"Szeretném meggyôzni amerikai partnereimet, hogy mindaz, amit a román hadsereg átalakításáért tettünk, alapos munka" — jelentette ki Dumitru Cioflinã hadseregtábornok, a hadsereg vezérkari fônöke, aki szombaton hivatalos látogatásra indult Washingtonba, John Shalikashvilinek, az amerikai vezérkari fônökök egyesített bizottsága elnökének a meghívására. Cioflinã tábornok, aki tárgyalásokat folytat a Nemzetbiztonsági Tanácsnál és a Pentagonban is, megkísérli elôsegíteni Románia euroatlanti integrációjának menetét, bebizonyítani, hogy a román haderô kompatibilis a korszerû NATO-haditechnikával.
A bukaresti rádió megjegyezte, hogy hétfôn Teodor Melescanu külügyminiszter ugyancsak hivatalos látogatást kezd az Egyesült Államokban, Warren Christopher amerikai külügyminiszter meghívására.
A Szövetségi Képviselôk Tanácsának szombat délután hozott döntése értelmében Frunda György szenátor az RMDSZ elnökjelöltje. A nagy érdeklôdéssel várt és nem kevés feszültséget keltô vitát a délelôtt folyamán Markó Béla napirenden kívüli felszólalása elôzte meg, aki a Magyarország és a határon túli magyarság július elején Budapesten sorra került konferenciáról számolt be az SZKT-nak. Csávossy György, a Szövetségi Egyeztetô Tanács elnöke a SZET és az SZKT mostoha viszonyáról szólt, amely az RMDSZ tevékenységének hatékonysága érdekében sürgôs feljavításra vár.
A napirenden elsô pontként az ügyvezetô elnökség munkájának, a fôosztályok féléves tevékenységének beszámolója szerepelt, amelyre a frakciók a tanács következô üléséig írásban tehetik meg észrevételeiket. Ezt követte az RMDSZ autonómia-koncepciójának támogatására vonatkozó népszavazás kérdése. Amint azt a jogi bizottság elnöke, Tamás Sándor elmondta, a bizottság úgy döntött, a referendum nem jogi, hanem politikai kérdés, ezért visszaküldték az állandó bizottságnak. Az SZKT továbbá jóváhagyta a 15 tagú európai integrációs bizottság megalakulását.
Noha az elôzô napi egyeztetô kerekasztal azt javasolta, hogy az elnökjelölés vitájára zárt ülésen kerüljön sor — azzal indokolva, hogy e téma elválaszthatatlan a költségvetés vitájától, amelynek viszont egyértelmûen a nyilvánosság kizárásával ajánlatos lezajlania -, a képviselôk szombat délután mégis úgy határoztak, nyilvános vitán fognak dönteni arról, állítson-e az RMDSZ elnökjelöltet, vagy sem, és amennyiben pozitív döntés születik, ki legyen végül ez a személy. Hosszú procedurális vita után a testület úgy határozott, hogy kétharmados többséggel és név szerinti szavazással dönt az elnökjelölés kérdésében. Ennek értelmében a testület — amely nem tartotta végül szükségesnek, hogy újból elvi vitát nyisson e kérdésben — 75-12 arányban az elnökjelölés mellett foglalt állást. (Többekben felmerült a kérdés, vajon zárt ülésen és titkos szavazással a kérdés talán lényegesebben másképp dôlt volna el?)
Szintén elhúzódó egyeztetés után sikerült arról is határozni, hogyan történjék a jelölés, milyen módon — és mikor — döntsenek végre az elnökjelölt személyérôl. Néhány javaslat értelmében ugyanis a döntést abban az esetben akár el is lehetett volna halasztani, ha például olyan személyeket jelölnek, akik nem tagjai a szövetségnek, tehát nem ismeretes, hogy alkalomadtán elvállalnák-e vagy sem e felkérést. A szövetségi képviselôk nagy többsége azonban egyértelmûen kifejtette: elnökjelölt nélkül nincs hazamenetel! Aki viszont olyan személyt javasol, aki nincs jelen, annak kell bírnia az illetô beleegyezését — ajánlották.
Buchwald Péter — amint az már a sepsiszentgyörgyi ülésen is elhangzott — a demokrata frakció nevében Frunda Györgyöt javasolta az RMDSZ elnökjelöltjének. Ugyancsak a múlt SZKT-n javasolták: Markó Béla, a szövetségi elnök legyen az, aki elnökjelöltként indul. Markó Béla azonban visszautasította a megbízatást, úgy véli, az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségének nem feltétlenül kell egybeesnie az elnökjelöltséggel. Arról nem is szólva, hogy a szövetségi elnöki kötelezettségek e kampány idején több más fontos teendôvel látják majd el.
A jelölések során Borbély Imre képviselô neve is elhangzott Toró T. Tibor javaslatára. A felkérést Borbély Imre is visszautasította. A képviselô, amint arról számos tévéinterjú, sajtónyilatkozat is tanúskodik, Románia jövôjét ennek föderalizációjában látja — álláspont, amellyel maga is csak polarizálná az RMDSZ-t. Ô maga Smaranda Enachet, a Pro Europa Liga elnökét javasolta az RMDSZ elnökjelöltjének, aki készségesen eleget is tenne a felkérésnek. Csapó I. József szenátor kifejtette: komoly dilemma elé néz a javaslattevô, hiszen vitathatatlanul olyan személy mellett kell dönteni, aki megfelel azoknak a kritériumoknak, elvárásoknak, amelyeket e tisztség feltételez. A tét ugyanis magától értetôdôen nem a választásokon való gyôzelem, hanem megnyerni a demokrata románokat, eljuttatni a román választók táborába az RMDSZ valós üzenetét. Noha Tôkés László püspök (mindenekelôtt a román sajtóban ellene folytatott lejáratási kampány hatására) ilyen elbírálás alapján talán nem a legmegfelelôbb, mégis ôt javasolta az RMDSZ elnökjelöltjének.
Az RMDSZ területi szervezeteinek elnökei többségükben csatlakoztak a Frunda György jelölését támogatókhoz, bár felszólalásaikból több alkalommal érzôdött, mindenekelôtt a közvélemény-kutatások felmérte "népakaratot" teljesítik. Maga Molnos Lajos, Kolozs megye RMDSZ-elnöke is kifejtette: személy szerint Markó Bélát látná RMDSZ-elnökjelöltként, de a tagság többsége — a Tôkés Lászlóra szavazó Dést és környékét leszámítva — Frunda szenátort tartja alkalmasnak az elnökjelölt tisztségének betöltésére. Molnos Lajos — szépirodalmi példával élve — hangsúlyozta, itt egy szereprôl van szó, márpedig Biberach szerepét például csakis egy arra valónak, s nem egy Tiborc vagy épp Bánk bán-félének érdemes kiosztani. Molnos ugyanakkor úgy vélte, az RMDSZ elnökjelöltjének nemcsak román szavazatokat kell hoznia, hanem számos magyar szavazatot is vissza kell nyernie.
Tôkés László — megköszönve Frunda szenátornak a gesztust, amivel elsôbbséget biztosított számára a felszólalásban, és helyreintve a délután folyamán egyre "irritáltabb" Szabó Károly szenátort — visszautasította a megbízatást. A tiszteletbeli elnök elmondta, amennyiben szavazati joggal rendelkezne, maga is nemmel szavazott volna azzal kapcsolatban, hogy állítson-e vagy sem az RMDSZ elnökjelöltet. Úgy véli, az RMDSZ ezáltal negatívan befolyásolhatja az államelnök-választást. Visszautasítását indokolva elmondta: jelöltetése esetén ô maga, aki mindig is a román-magyar megbékélés ügye mellett állt ki, ezáltal csak az etnikai polarizáció eszközévé válna, tekintettel arra a kampányra, amit a román nacionalista erôk az igazi Tôkés-kép meghamisítására folytatnak. Sajnálja ugyanakkor, hogy ez a megtévesztô kép a magyarság, az RMDSZ körébe is belopózott. "Nem megosztani, hanem ellenkezôleg, visszanyerni kívánok valamit integráló erômbôl" — mondotta Tôkés püspök, aki szintén Smaranda Enache jelölése mellett állt ki.
Végül Frunda György kapott szót, aki a jelölés elfogadását megelôzô kételyeirôl szólt. Hogy végül mégis úgy döntött, vállalja a jelölést, az abból a meggyôzôdésébôl fakad, hogy ezáltal az RMDSZ csak nyerhet. Frunda György ismét kihangsúlyozta, nem vállalja a magyarság megosztásának ódiumát, de igenis polarizálni kívánja a románságot. Reméli, a román szavazótábor megérett arra, hogy az RMDSZ-ben ne veszélyforrást, hanem egy demokratikus alternatívát lásson — mondotta. A szövetségi képviselôk 65 szavazatával Frunda György az RMDSZ elnökjelöltje. Smaranda Enache 19 szavatot kapott.
Hogy mi is táplálja reményét, miszerint egy RMDSZ-elnökjelölt valós alternatívát jelenthet a románság számára, Frunda György — most már mint az RMDSZ elnökjelöltje — a Szabadságnak nyilatkozva elmondta: "olyan kampányban, amelyben az RMDSZ-nek lehetôsége lesz végre elmondani, hogy azok a jogok, amelyekért mi küzdünk, nem korlátozzák a románokét, hogy ezek nemzetközileg elismertek, ha egy kicsit is, de megváltoztathatja a románságnak a magyarságról alkotott elôítéleteit. A hatéves parlamenti munkánk alatt román kollégák gyakran mondták azt, hogy az RMDSZ-nek van a legszakavatottabb politikai csapata, és sok kérdésben — nem kisebbségi ügyekben — el is fogadták a javaslatainkat. Ha kormánykoalícióba jutunk, véleményem szerint a nemzeti kisebbségi problémakörben is eredményeket tudunk elérni" — mondotta.
*
Vasárnap délután befejezôdött az RMDSZ kolozsvári tanácskozása. A résztvevôk többórás vita nyomán véglegesítették a képviselô- és szenátorállítás szabályait, és elfogadták a központi kampányelnökségre és -stábra vonatkozó javaslatokat. Az elôzô testületet az "öt elnök" alkotja, vagyis Markó Béla szövetségi, Tôkés László tiszteletbeli, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Dézsi Zoltán, a Szövetségi Képviselôk Tanácsa és Csávossy György, a Szövetségi Egyeztetô Tanács elnöke, míg a kampánystáb igazgatója a szavazás értelmében Takács Csaba lesz.
Tôkés László tiszteletbeli elnök ezt követôen nyilatkozatot olvasott fel. Kifejtette, hogy az elnökjelölt semmiképpen sem képviselhet kampányában kevesebbet vagy mást, mint amit a belsô önrendelkezés tárgyában az 1992 ôszén elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat megfogalmazott, és amit az 1993. évi, majd az 1995. évi két (brassói és kolozsvári) kongresszus a romániai magyar nemzeti közösség céljaként tûzött ki. Úgy vélte, Frunda több nyilatkozata aggodalomra ad okot, ezért arra van szükség, hogy Frunda szenátor eloszlassa a politikai programjával kapcsolatos kételyeket. Javasolta, hogy a Szövetségi Képviselôk Tanácsa erôsítse meg a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozatot — külön is ismertette az autonómiára és az önrendelkezésre vonatkozó részt — és azt Frunda György vegye bele választási programjába.
Az SZKT három ellenszavazattal és öt tartózkodás mellett "tudomásul vette, magáévá tette és megerôsítette" a budapesti közös nyilatkozatot, s négy ellenszavazattal és három tartózkodás mellett támogatta azt is, hogy Frunda György programjában szerepeljenek a közös nyilatkozat elvei.
Szombaton Kolozsváron zárt ajtók mögött ülésezett a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) országos tanácsa. A napirenden a párt által a helyhatósági választásokon elért eredmény kiértékelése, az ôsszel sorra kerülô parlamenti és elnökválasztásokon alkalmazandó stratégia, illetve államelnökjelöltjének megválasztása szerepelt.
Amint arról szombati lapszámunkban tudósítottunk, Gheorghe Funar levélben követelte Iliescu államfôtôl, hogy a szintén Kolozsvárra összehívott RMDSZ SZKT tagjait tartóztassák le, s mindazokat, akik a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozó nyilatkozatát aláírták, nyilvánítsák nemkívánatos személyeknek Romániában. A levél nyilvánosságra hozatalát követôen, az RNEP vezetôi — többek közt Ioan Gavra — úgy nyilatkoztak, hogy az elnökjelöltségre a párt "legértékesebb embere, a választók megnyerésének szempontjából", kétségtelenül Gheorghe Funar. Funar fölényesen legyôzte két ellenjelöltjét, Valeriu Tabãrã mezôgazdasági minisztert, illetve Teodor Ardeleanu Maros megyei szenátort. A tanács megvitatta a pénteken megerôsített kormánykoalíciós jegyzôkönyvet is, amelyet 19 ellenszavazattal és 7 tartózkodással elfogadtak. Ellene szavazott többek közt Valeriu Tabãrã is, aki szerint az eltelt négy évben a nagyobbik kormánypárt "korlátozta az RNEP tevékenységi körét, és nem tartotta tiszteletben a dokumentum elôírásait".
A döntéseket követô sajtóértekezleten Funar kijelentette, hogy miniszterként Tabãrã nehézségekkel nézett szembe az utóbbi idôszakban, de továbbra is miniszter fog maradni. Ezek a nehézségek a kenyér megdrágításához is kapcsolódnak, hiszen ezt a miniszter ellenezte, de engednie kellet a kormány nyomásának.
Az RTDP-RNEP koalíciós jegyzôkönyv pénteki megerôsítésével kapcsolatban a pártelnök elmondta: "a pillanat nem volt alkalmas a jegyzôkönyv felmondására, hiszen a kapcsolat megszakítása sem az ország stabilitásának, sem pedig az RNEP-nek nem kedvezett volna".
A szamosújvári Téka Alapítvány fiataljai ez év június végén, illetve július elején egyhetes felkészítôtáborban vettek részt Feketelakon. A tábor a Kaláka kamaraegyüttes számára intenzív felkészítôt jelentett, mivel a csoportnak a nyár folyamán több bel- és külfödi fellépése lesz. Ugyanakkor a Téka Alapítvány egyik célja a mezôségi szórvány magyar falvak támogatása, népi hagyományaik ápolása. Így született meg a feketelaki tábor, melynek létrejöttéhez jelentôs támogatást nyújtott Lengyel Mária, aki felajánlotta feketelaki telkét, valamint a falu lakói, kik igen meleg fogadtatásban részesítették a lelkes fiatalokat. Természetesen a vendégek sem tétlenkedtek. A hosszú, kimerítô próbák fáradtsága mellett kitakarították, rendbe hozták a falu tönkrement kultúrházát, valamint a lakóhelyükül szolgáló telket.
Mindezek mellett a csoport egy új elôadást állított össze, másrészt a vendéglátók szerint a falu egy hét alatt megfiatalodott. Fiatalok és öregek együttesen igyekeztek segíteni a szamosújváriak munkáját. Mátyás István lelkész felajánlotta a gyülekezeti termet, ahol két napig próbálhattak, míg sikerült megfelelô állapotba hozni a kultúrházat.
A tábor utolsó napján, vasárnap népviseletbe öltözve istentiszteleten vettek részt. A falubeliek könnybe lábadt szemmel fogadták az érkezôket, kik a tiszteletes szavaival élve — visszahozták városról falura a viseletet, a néptáncot.
Mátyás István ünnepnek nevezte a napot. Egy fiatal közösség tette azzá. S ennek az ünnepnek a fénypontja a kultúrházban tartott délutáni elôadás volt, hová a táncosok menyasszony-kísérôvel vonultak be. Itt már zsúfolt terem várta ôket. A falu háromszáz lakójából kb. kétszázötvenen mentek el, csak azok maradtak otthon, akik betegek voltak vagy gyászoltak. A falu legöregebbje szerint a két világháború közötti idôszak óta nem gyûlt össze ilyen közönség. A jelenlévôk ózdi, centei, sárközi, moldvai, cigány, bonchidai, kalotaszegi és végül mezôségi táncokat láthattak. Ezután táncházra került sor, hol fiatal, idôs, magyar, román, cigány, angol, pap, tanító, mindenki együtt táncolt. Élmény volt. Felejthetetlen.
Egyik dunántúli, másik kalotaszegi falu. Ismeretségük s ettôl kezdve testvéri kapcsolatuk közvetlenül a '89-'90-es évektôl datálódik. Akkor jöttek és kerestek testvéri kapcsolatot, amely azóta is tart. Évente látogatjuk egymást. Minden találkozáskor kölcsönös barátságok szövôdnek a Bakony-hegyaljai Kapolccsal szomszédos falufüzérek és Mákó között.
Kapolcs a nevét a Szent László serege által 1091-ben levert kun sereg egyik vezérérôl: Kapolcs-tól kapta. Írásos emléke elôször az ezeréves pannonhalmi apátság levelében szerepel Kapulch község néven. Késôbb több oklevél bizonyítja, hogy már 1211-ben királyi kamarások, hercegi tálalók és királyi jobbágyok lakják. (Csupán összehasonlításképpen: Mákóról az elsô írásos emlék 1299-bôl van.) A 16. században a tihanyi vár falainak építôi között említenek kapolcsi kômûveseket. A török és a pestis — a 17. században — szinte teljesen elpusztította a falu lakosságát. Egy 1771-es oklevél említi, hogy a kuruc-háborúk után a helyi lutheránusok, kálvánisták és katolikusok együtt javítottak és használtak egy kicsi templomot. Ragyogó példája az együvé tartozásnak. Már az 1200-as években említik e jellegzetes Eger-patak menti település elsô malmait, majd egyre több más kézmûveseit. A Rákóczi-szabadságharc idején híresek a kapolcsi fazekasok, tímárok, serfôzôk, gombkötôk, csizmadiák, szûrkészítôk, vargák.
Súlyos kárt szenvedett a falu a második világháború alatt: negyvennél több ház leégett a 200 közül a bombázáskor.
Az 1948-beli népszámlálás ezernél is több lelket számlált a faluban, ám napjainkban felére csökkent a létszám. Az iparát, munkahelyeit és hagyományait mentô céllal alakult meg 1989-ben a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet, amely számos rendezvénnyel tette országosan is ismertté a falut. 1992-ben jelent meg elôször Kapolcs és Vigántpetend közös kulturális havilapja: a VÖLGYFUTÁR. A mákófalviak ismét készülnek a testvériség bizonyítására, a Kapolcsi Mûvészeti Napok folytatásaként létrehozott Mûvészetek Völgye évenkénti rendezvényeire.
— Minden évben részt veszünk e rendezvénysorozaton, amióta testvérhely Kapolcs — mondja a mákófalvi "mindenes", Kovács Pali Ferenc. — Üresen sose mentünk: testvér a testvérnek mindig rejteget — ha nem a tarsolyában, a kalotaszegi tarisznyájában — valamit.
— Mit vittetek eddig?
— Nyitott, baráti szívünket. Ezen keresztül vittük a jellegzetes "cifra" kalotaszegi ruhánkat, a mákói lakodalmast, a tejmérést, ennek bohózataival együtt. Szép sikert arattunk.
— Mit visztek most?
— ...a Billisics Márton és Szabadhegyi Mihály szerzô páros közjátéknak jegyzett, komikus, átdolgozott iskola-drámáját: Kocsonya Mihály házasságát. Kiegészíteném az elôbbieket azzal, hogy az idei Mûvészetek Völgye '96 ünnepség öt faluban, 47 helyszínen folyik és száznál jóval több rendezvényt foglal magába. A rendkívül gazdag sorozatra a szucsági csoporttal együtt megyünk s visszük tarsolyunkban Kalotaszeg Nádas mentének csokrát-bokrétáját, hogy gazdagítsuk-szépítsük e csodás koszorút.
. Igen tisztelt Filep János! Az ezredik! Mert ha ön széki születésû, akkor tudnia kell, hogy az ön neve sem megy ritkaságszámba. Ismerek olyan családot, ahol a lány neve Filep, férjezetten is Filep maradt. És honnan tudhatja ön, hogy eme sok Filep János közül csak talpig becsületes emberek kerültek ki. Bár úgy lenne. A tanulság viszont az, hogy ön felelôtlen magatartását teljesen abszurd logikára alapozta. Még szerencse, hogy a jelöltek listáján ritkán, vagy egyáltalán nem fordultak eddig elô a Kiss és Pap nevezetû egyének, akikkel egy fél telefonkönyvet meg lehetne tölteni.
A Szabadságban július 6-án megjelent — Patrubány Miklós cikkére írott viszontválasz (Tibori Szabó Zoltán — Amíg lehet) jónéhány durva ferdítést tartalmaz. Úgy gondoljuk, hogy a hiteles tájékoztatás megköveteli azt, hogy néhány valótlan állítást helyreigazítsunk:
1. Az Anyanyelvi Konferencia 1992-ben A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága néven, önálló jogi személyiséggel újjáalakult. Tevékenységét azóta is az MVSZ székházában és annak teljes infrastruktúráját használva fejti ki. Ezen túlmenôen, az elmúlt néhány évben az MVSZ társszervezeteként, s fôként annak jelentôs személyi, anyagi és technikai támogatásával mûködik. Természetesen más forrásokból is hozzájárulnak mûködésükhöz.
Nem felel meg a valóságnak Tibori úr állítása, miszerint "Az AK-t tehát nem az MVSZ finanszírozza". 2. Az MVSZ választmánya az MVSZ elnöksége tagjai számára költségtérítést szavazott meg. A költségtérítésre csak az elnökségi ülésen részt vevô tagok jogosultak. Az elnökségi ülésre utazó elnökségi tagokat kétnapi napidíj és egy éjszakányi szálláspótlék illeti meg. Ez az összeg pontosan annyi, mint amennyi bármely romániai állampolgárt megillet, ha szolgálati ügyben Magyarországra utazik kiküldetésbe.
Nem felel meg a valóságnak és egyben rosszindulatú hangulatkeltés ízû Tibori úr állítása, miszerint "P. M. és az MVSZ elnökségének tagjai saját havi tiszteletdíjukat is megszavazták az 1992-es világkongresszust követôen, amely... gyakorlatilag kéthavonkénti ülésen való részvételért nem rossz fizetség". 3. Pallavicini Károlyt az elnökség nem azért idézte az etikai bizottság elé, mert szóvá tette az MVSZ által kamatra kölcsönadott 60 millió forint összeget (amely összeg egyébként kamatostól megtérült), hanem azért, mert az összeg ellopásával vádolta meg az MVSZ elnökét, Csoóri Sándort.
4. Nem hiszem, hogy nyomorúságos helyzetünkben egymás krajcárjai után kellene kutakodnunk, de ha szükséges, akkor az Illyés Alapítványtól és más alapítványoktól, intézményektôl a Szabadság számára adott támogatási összegekrôl a Fôszerkesztô úr által vázoltaknál bizonyára jóval bôvebb információval szolgálhatunk. Úgy vélem azonban, ennél és a nemtelen vádaskodásoknál százszorta fontosabb feladataink vannak határon belül és határon túl egyaránt.
Budapest, 1996. július 10.
Üdvözlettel:
Bakos István,
a Magyarok Világszövetsége fôtitkára
*
Az érintett intézményektôl és személyektôl (beleértve az AK vezetôségének és az MVSZ felügyelô bizottságának egyes tagjaitól is) származó közvetlen információink sajnos ellentmondanak a Bakos István fôtitkár úr levelében foglalt — a vita lényegét egyébként nem érintô — pontosításoknak. Nemkülönben lapunk közismerten nehéz anyagi helyzete a "jóval bôvebb" alapítványi és intézményi támogatásokra tett sanda utalásoknak. Ezért részemrôl lezártnak tekintem a vitát, állításaim alátámasztására, úgy érzem, további bizonyítékokat nem kell felsorolnom. Örömmel tölt el ugyanakkor, hogy az MVSZ határon belüli és határon túli "százszorta fontosabb feladatai"-val szándékszik foglalkozni.
nem látja a fától az erdôt.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tavasszal, Kolozsváron tartott beszámoló ülésén hallottam elôször feltenni nyilvánosan a kérdést: — Miért hagyjuk, hogy az anyaországi politika ide is begyûrûzzön? Valamiképpen igazoltnak éreztem akkor saját megfigyelésemet, hogy ez máris megtörtént, hogy a jobb- és baloldal emlegetése nem a hazai valóságra támaszkodik. Nekünk, erdélyi magyaroknak meg éppen nem mindegy a kettônek egy kalap alá sorolása, mert az itteni bal- és jobbszárny sokszor teljesen azonosan ellenségesen vélekedik ügyeinkkel kapcsolatban. De nem is errôl volt szó, hanem egyértelmûen az anyaországi politikai spektrum fölötti ítéletrôl vagy elôítéletrôl. Vélekedni természetesen lehet, hiszen a 89-es változások legértékesebbike az a lelkiismereti és szólásszabadság, amely az elmúlt évtizedek alatt jobban hiányzott, mint bármi más. De szükséges-e, hasznos-e számunkra ezekben a kérdésekben bárhová betagozódni vagy egyszerre lépni, amikor az RMDSZ-nek a mindenkori magyar kormánnyal kell egyeztetnie a ránk vonatkozó problémákat? Úgy gondolom, fölösleges. De rögtön hozzá is kell tennem, hogy követni ezt az elvet sokkal nehezebb, mint kimondani. Mert ma már sok olyan kérdés vetôdik fel a politikában — például a Kelet-Közép-Európában hirtelen fellángolt nacionalizmus és antiszemitizmus -, amelyek meghaladják az országhatárokat, és közösen kellene fellépni ellenük. És különben sem élhetünk üvegbura alatt, homokba dugott fejjel, nem véve tudomásul a köröttünk zajló eseményeket. Ennek ellenére, úgy gondolom, az anyaországi, egymástól meglehetôsen távol álló nézetek importja csak kárt okozhat alaposan megcsappant közösségünknek, amelyben már sok, saját gondunk megoldása körüli igen éles vita és megosztottság keletkezett. Teljesen haszontalannak tartom ennek megtetézését még a fent említettel is.
A politika azonban azért politika, hogy ravaszul, alattomosan törjön utat magának, elkötelezettjei pedig nehezen érhetôk tetten. Valahogy úgy, mint ahogyan az alapítványi és egyéb juttatások elsikkadásának is kifürkészhetetlenek az útjai. S nem véletlen, hogy pont ezzel vontam párhuzamot, hiszen egyesek túl gyakran kerülnek a húsosfazék mellé, hogysem azt hihetnénk, semlegesek minden anyaországi pártpolitikától. Lelkük rajta! Azt tehetnek, amit akarnak. De nagy kár lenne, ha ezek miatt szétforgácsolódnának soraink, és képtelenek lennénk a magunk dolgaiban egységesen cselekedni, ha odáig jutnánk, hogy a fától ne lássuk meg az erdôt. Azaz, ha az erdélyi magyarság megoldatlan kérdései háttérbe szorulnának a sokszor csakis anyagi érdekekért felvállalt pártoskodás miatt.
Furcsa módon, derékból elôrehajolva, nagy, széles karmozdulatokkal, kifelé fordított tenyérrel dirigált. Majdnem úgy, mint az öreg Antonin Ciolan, a kolozsvári szimfonikusok mestere, mikor már több mint egy fél liter bor volt benne. (Szerencsére ô háttal állt a közönségnek!) De Miklós bácsi mögött még közönség sem volt, csak az üres és sötét nézôtér ásított. A cselekmény tôle jó tíz méterre a színpadon történt. És igen, a vásárhelyi mester pulpitus és karmesteri pálca nélkül dirigált.
Az idôpont (ha jól emlékszem) 1949 tavasza. Én harmadéves diák vagyok és épp Móricz Zsigmond színpadra átírt regényeirôl készítek szemináriumi dolgozatot. A Jancsó Elemér professzor ötlete volt ez a vásárhelyi kiruccanás.
A színpadon az Úri muri utolsó elôtti fôpróbáját tartják. Az elôadást Szabó Ernô rendezi, de szokásához híven az utolsó próbákon megjelenik az igazgató, Tompa Miklós is. És, egyesek szerint, mindent felfordít. De ebbôl a felforgatásból lesz a jó premier.
Úgy látszik, most is ez történik. Mindjárt a darab elején. A vendéglôi jelenetnél.
Szerzôi utasítás szerint dögmeleg van. Zsellyei Balogh Ábel ezredes, Borbíró és Csergheô Csuli helybeli módos gazdák seritallal hûsítik magukat és csapdossák a kegyetlenül csípô legyeket. Közben adomáznak és nagyokat nevetnek. Ekkor lép be Szakhmári Zoltán, a mindenben újító földbirtokos. Azok hárman, az asztalnál ülôk (Delly Ferenc, Borovszki Oszkár, Szabó Ernô) nagy ovációval fogadják Kovács Gyurit. Végre jött valaki, akivel jól lehet heccelôdni ritkaszép búzája miatt.
Tompa Miklós figyeli a kezdô jelenetet. Azok is ôt a szemük sarkából. Ekkor lendül magasba az igazgató keze. Mint a gyûrû-tornász- úgy mutatja két karjával: szét kell feszíteni... az elôadást. És mutogat. Erôlködik, szuszog, izzad homloka és arca. Figyelem, mit akar mondani, elérni. Az elején nem nagyon értem. De azok, ott a színpadon, már tudják. És kedélyesebbre fogják a mondókát, többet hadonásznak, és most már nem vágnak egymás szavába, hagyják, hogy az adomák fölrepüljenek, lubickoljanak a fülledt levegôben. Még hatásszünetet is tartanak. Közben pedig sûrûbben cserélik a poharakat és serényebben csapkodják a legyeket.
Mi lesz ebbôl? — kérdem önmagamtól. Színpadi hangulat, amit a könyvvigéc megjelenése csak még jobban felfokoz. A regényben több szöveg jut a jóvágású Lekenczey Mukinak, a levitézlett, valamikori (sosemvolt) ötezerholdas huszártisztnek. De itt, a színpadon sûrített a szerep. Ide színész kell, hogy nagyot csináljon a szerepbôl. És rendezô, és karmesteri beintéssel Tompa Miklós. Amikor a Jókai-sorozatot kínáló Andrási Marci bejön a színpadra, tenyerek verôdnek össze, mosoly fakad az ajkakon. És a Mukit alakító Marci rántottát rendel: 20 tojásból! Azok négyen a másik asztalnál összenéznek. És elcsendesednek. De szemük a szomszédos asztalhoz tapad. És az újonnan érkezettre.
Tompa Miklós a nagyjelenet elôtti feszültség megteremtését követeli. Most nem kézzel. Fejmozdulattal.
A pepita nadrágos, sárga csizmás, kissé kopottas Csuli feláll, megindul a szomszéd asztal felé és bemutatkozik. Az ô egyéni, sajátságos modorában. Jobb tenyerével belemarkol a most kihozott és szépen kisült rántottába és azt jóízûen befalja. Még a zsírt is lenyalja ujjairól.
Két nap múlva, a premieren is megcsinálja ezt. Tombol a közönség. Tapsol és hahotázik.
Szünetben Tompa Miklós felmegy a színpadra. Megáll elôttük. Most már nem hadonászik, nem is int be. Halkan szólal meg:
— Nem megmondtam, hogy szét kell húzni a jelenetet? (Pedig nem is mondott semmit. Csak beintett. Vezényelt!) Máskülönben olyan lesz az egész, mint egy szomorkás Gárdonyi-népszínmû.
Ha láthatta volna az író, Móricz Zsigmond, bizonyára neki is nagyon tetszett volna ez az elôadás.
*
Két év múlva, 1951 tavaszán már bukaresti rádiós vagyok. És mögöttem két kolozsvári elôadás rádiós hangfelvétele. Sütô-Hajdú: A mezítlábas menyasszony és Móricz: Rokonok. És most és itt ismét csak az Úri murival találkozom. Emlékeztem még a premierre, és azon gondolkoztam, azt a sok látnivalót hogyan lehet a láthatatlan színház mûfajában kifejezni? Sokat beszéltem errôl a rendezô Ernô bácsival és a két társrendezôvel, Kovács Györggyel és Delly Ferenccel. Még az irodalmi titkár, Kemény János is adott egy-két jó ötletet. De vártuk Tompa Miklóst. Én arra voltam kíváncsi, most mit int be. Semmit nem intett be. De elmondta: a mikrofon elôtt nem széthúzni, de összehúzni kell a replikákat. A látványosság helyett hangbeli játékosságra kell törekedni. Fel kell gyorsítani a cselekményt, ki kell használni a hanglejtéseket meg a hangemeléseket. És sûrûn kell alkalmazni Kovács György nagy, mikrofon elôtti találmányát, a hatásszüneteket.
A viták után beindult a magnó, és szalagra került a szöveg. A hangfelvétel elkészülte után Tompa mint Tamási Áron Mókája, úgy örvendett a sikernek. Halkan, kevés szóval, de hangsúlyozva a szavakat meg is mondta:
— Örvendek, hogy sikerült. És én is tudtam adni néhány jó tanácsot. Úgy látszik, színpad- meg mikrofonközelben valamit én is tanultam annak idején Németh Antaltól, a Nemzeti nagy rendezôjétôl, tanáromtól!
És még hozzátette:
— Ha verseket nem is írok, de azért van valamelyes ritmusérzékem. Utóvégre a költô Tompa László fia lennék...
A román kormány és elnökség óvatos tartózkodásával ellentétben az Adevãrul címû nagy példányszámú bukaresti napilap pénteki számában elemzô cikkben azt állítja, hogy a magyar kisebbségek autonómiájára vonatkozó budapesti nyilatkozat egész Közép-Európa biztonságát felboríthatja.
Az Adevãrul cikke, miután elsorolja, hogy a múlt hét végi budapesti ,,magyar-magyar csúcs" 75 résztvevôt ültetett asztalhoz, a magyar kormány, a parlamenti pártok és a határon túli 11 kisebbségi magyar szervezet képviseletében, ,,súlyos ténynek" tartja azt, hogy a közös nyilatkozatot és ,,a benne megfogalmazódott autonómiaigényt a magyar politika vezetô emberei is aláírták".
A bukaresti lap, egy korábbi elemzéséhez hasonlóan, ismét kifejti: ,,A magyar kormány tulajdonképpen kipróbálja, mit is ér az 1201-es ajánlás, amelynek a magyar-szlovák alapszerzôdésbe emelését Vladimír Meciar oly könnyelmûen elfogadta." Akkor — így az Adevãrul — szerette volna jó színben feltüntetni magát Európa szemében, akárcsak az alapszerzôdés ratifikálásakor. Egyik esetben sem segített ,,a szerzôdéshez hozzábiggyeszteni óhajtott külön értelmezés".
,,A Magyarországgal való szerzôdés elsietett aláírása semmi jót nem hozott sem Szlovákiának, sem a nemzetközi közösségnek — írja a lap. — ... Hiába volt engedékeny, Szlovákia nem volt képes bejutni az Európai Unióhoz és a NATO-hoz csatlakozók elsô vonalába. Magyarország ellenben, a Pozsonnyal kötött szerzôdés után kedvezô fényben tûnt fel, ami megkönnyítette európai érvényesülését." A bukaresti lap cikke nagy veszélynek tartja a budapesti ,,magyar-magyar csúcs nyilatkozatát, annak ellenére, hogy utólag a magyar diplomaták enyhítô magyarázatokat próbáltak hozzáfûzni. Elég volt annyi, hogy magas beosztású amerikai és az európai személyiségek Magyarországot úgy említették, mint a NATO-ba jutás elsô hullámához tartozó államot, (Budapest) azonnal kibiztosította az 1201-es bombáját." Az Adevãrul szerint Magyarország, az európai struktúrákba kerülve, ugyanezt a ,,játékot" folytatja majd, aminek aggasztania kell mind szomszédait, mind a nyugati hatalmakat, különösen ha tekintetbe vesszük a nemrég véget ért délszláv háborút.
Az Adevãrul címû bukaresti napilap — mintegy folytatva pénteki elemzését a budapesti "magyar-magyar" csúcs közös közleményének kihatásairól Közép-Európában és az egész európai közösségben — szombati számában fôszerkesztôi vezércikkben állapította meg: a magyar hivatalos körök magatartása sérti az egységes nemzeti állam érdekét, és Romániának — NATO-val vagy anélkül — kötelessége megvédeni azt.
Dumitru Tinu "A magyar kormány nyíltan támogatja a szakadár mozgalmakat" címû cikke államok fölötti struktúrák megteremtését látja a zárónyilatkozatban hangoztatott "autonómia" és "önkormányzat" fogalmak elôtérbe helyezésében.
Szerinte nem véletlen, hogy Markó Béla, az összmagyar tanácskozás "intézményesítésében" látja a következô lépést. Úgy látja viszont, hogy Markó elsiette a dolgot, mert leleplezte saját szándékait a nyugati hatalmak elôtt, akik a budapesti nyilatkozat sorai között könnyen megérezhetik a "puskaporszagot" — elvégre az abban kifejtett igényekkel a szlovákiai tömbmagyarság könnyen önállósodhat.
De tanulhat az ügybôl a román diplomácia is — hangoztatja az Adevãrul -, amely "szinte belesétált a szlovák csapdába". A lap szerint a román külügyminiszter "kétértelmû kijelentései" az 1201-es ajánlásról azt bizonyítják, hogy "már-már engedtünk a nyomásnak".
Az Adevãrul azzal vádolja a Nyugatot, hogy nem akarja észrevenni: ez esetben nem a múlt dicsôségét visszasíró erôk nosztalgiája munkál, hanem arról van szó, hogy Budapest támogatja az autonomista magyar erôket.
A Jurnalul National szintén vezércikkét szenteli szombaton a budapesti nyilatkozatnak ("Egy revizionista melléfogás"), s cinikusnak nevezi a magyar külügyminiszter azon állítását, hogy nem minden autonómia vezet szakadársághoz, etnikai tisztogatáshoz. "Ne tudná Kovács úr, hogy Romániában, a helyi magyarok kormánya nélkül is, Hargita és Kovászna megyékbôl eltûnnek a románok, hogy a temetôket etnikailag tisztogatják?"
A szerzô ezután kijelenti: Magyarország 1990-tôl ugyanazt a "gyászos színjátékot" játssza: nógatja az RMDSZ-t, hogy minél elfogadhatatlanabb igényekkel álljon elô, hogy a határon túli magyarság nyomásával igazolhassa saját kormánya revansvágyó politikájának térhódítását. A román lap szerint Európának azzal kellene megbüntetnie a kedvezô helyzetével "visszaélô osztályelsôt", hogy kilátásba helyezi törlését a NATO-felvétel elsô hullámából.
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |