1996. június 13.
(VIII. évfolyam, 135. szám)

A Zalmoxis Kulturális Egyesület szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében kijelenti, hogy mélységesen aggódik a Kálvária-templom környékéért, amelyet — szerintük — már nem lehet meglátogatni azóta, hogy visszakerült a római katolikus egyház birtokába. Az egyesület hosszasan ecseteli, hogy ez az — úgymond — elzárt terület milyen fájdalommal tölti el azokat, akik "Gelu egykori várát" szeretnék látni, azaz azt a helyet, ahol "Tuhutum magyarjai" megdöngették az ôslakók kapuját.

A közlemény megmosolyogtatná az embert, ha nem vetítené elôre a jövôt, azaz a Fôtér felásása után a Kálvária "régészeti" zaklatásának lehetôségét is. A helyszínen különben valóban áll egy tiltó tábla, amely román nyelven arra hívja fel a figyelmet, hogy templom és temetô lévén a közelben, felkérnek mindenkit arra, hogy ne sétáltasson kutyát, ne futballozzon, biciklizzen, zajongjon, rongáljon. Szó sincs tehát arról, hogy nem lehet látogatni a területet, ezt bizonyítja különben a sok gyerekkocsis édesanya is. Kádár István plébános elmondta, hogy a tábla ellenére bandákba verôdött monostori legények rendszeresen randalíroznak a templomkertben, ágakat törnek le, sírköveket döntenek ki. Panaszaikkal az illetékesek a prefektúrához és a rendôrséghez fordultak, ahonnan azt a választ kapták, hogy próbálják saját maguk megoldani a terület védelmét úgy, ahogy tudják. Sajnos, rendôrjárôr is ritkán vetôdik ide, annak ellenére, hogy tavaly egy nyolcéves leánykát megerôszakoltak a közelben.

Úgy látszik — teszem én hozzá —, nem mindenki a Kálvária-templom ôsi román mivoltára kíváncsi.

A fôtéri ásatási telep keleti részén már tavaly rábukkantak egy római templom alapjaira. Idôvel kiderült, hogy két római templomról van szó, amelyek közül — mint azt Dorin Alicutól, az Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatójától megtudtuk — az egyik Liber Pater-kegyhelynek tekinthetô. A római istenség a görög Dionüsszosznak a megfelelôje. Az igazgató nagy sikernek könyvelte el a templom bejáratának hétfôi felfedezését, már csak azért is, mert alig öt emberrel folynak a feltárási munkálatok.

Zsúfolásig megtelt a Deportáltak Kolozsvári Emlékzsinagógája szerdán délelôtt, ahol a második világháborúban, 1944-ben a fajgyûlölet oltárán feláldozott vértanúk emlékére rendeztek szertartást. Jelen volt többek között ôeminenciája dr. Yehezkiel Mark fôrabbi, Iulian Sorin , a Országos Zsidó Hitközség fôtitkára, Gheorghe Funar polgármester, Radu Sârbu volt polgármesterjelölt. Hat Auschwitzet átélt zsidó gyertyát gyújtott az eltûntek emlékére, a hitközség Talmud Tora ifjúsági énekkara után pedig Funar polgármester szólalt fel. Elmondta: Kolozsvár lakossága osztja a zsidóság fájdalmait, majd egy fordulattal megköszönte a kolozsvári zsidók szavazatait. Arról sem felejtett szólni, hogy kezdeményezésére a helyi tanács immár két zsidót is díszpolgárrá avatott: Harry Maiorovici zeneszerzôt és Oliver Lustig írót. Végezetül pedig az Országos Zsidó Hitközség segítségét kérte a közeljövôben létrehozandó Holokauszt Múzeumhoz.

Iulian Sorin figyelmeztetett: még mindig fennáll annak a veszélye, hogy a holokauszt megismétlôdjön. "Bukarestben fiatal legionáriusok propagálják a fasiszta eszmét, Budapesten bántalmazzák a zsidó vezetôket" — mondta.

A szertartás Izrael állam himnuszával ért véget.

Budapestrôl Hajmáskérre indult május utolsó napján az a különvonat, amelyet NATO-expressznek neveztek el. Az egynapos rendezvényre hivatalosak voltak a magyarországi parlamenti pártok képviselôi, NATO-nagykövetek és miniszterek, köztük Keleti György, a magyar honvédelmi tárca birtokosa is. A Manfred Wörner Alapítvány által szervezett különvonatos rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet Magyarország NATO-csatlakozásának ügyére.

Amint késôbb megtudtuk, a szerelvény indulását néhány tüntetô késleltette azzal, hogy a sínekre feküdve tiltakoztak a fegyverkezés ellen. A vonat, ha késéssel is, de elindult.

Vajon mi is elérjük a csatlakozást?

— Miniszter úr, mi a valóságalapja annak a kijelentésnek, amelyet egyes román politikusok elôszeretettel hangoztatnak, miszerint Magyarország Románia nélkül nem nyerheti el a NATO-tagságot?

— Nem akarok román politikusokkal vitába keveredni, annál is inkább, mert errôl nem mi fogunk dönteni, de a román politikusok sem. A NATO tizenhat tagországa fogja eldönteni, hogy melyik országokat veszik fel a szövetség tagjai közé. Megítélésem szerint a pozitív döntés most vagy az elkövetkezô évben még nem az adott ország katonai alkalmasságát jelenti majd, hanem azt, hogy a szóban forgó országban adottak-e azok a feltételek, amelyeket a NATO tavaly — mint általános csatlakozási kritériumokat — megfogalmazott.

— Ha valamilyen fórumon a csatlakozásról szó esik, akkor mégis miért hozzák összefüggésbe a két országot?

— Az európai biztonság szempontjából az lenne az ideális, ha mindkét ország NATO-taggá válna. Mi, magyarok mindig is azt mondtuk, hogy a NATO-csatlakozás nem kéz a kézben történik. Minden országnak, egymástól függetlenül, a politikáját olyanná kell alakítania — például a kisebbségi politikáját —, hogy az a szövetségbe történô belépésre, amelyrôl legkésôbb jövô év elején döntenek, megfelelôvé tegye.

— Néhány román politikus attól tart, hogy ha a két országot nem egyidejûleg fogják felvenni a NATO-ba, akkor az példátlan fegyverkezési versengést fog eredményezni. Valóságos félelem ez?

— A leghatározottabban kijelenthetem, hogy magyar részrôl ilyen törekvés, ambíció nem létezik. Még csak nem is gondoltunk erre. Épp ellenkezôleg, hadseregünk létszámcsökkentésén fáradozunk.

— Ezt pontosan milyen megfontolásból teszik?

— Anyagi okok miatt, hiszen a nagy hadsereg fenntartása hatalmas összegeket emészt fel. De más megfontolásból is. Nekünk mindig az volt az alapelvünk, hogy a biztonságot minél kisebb létszámú hadsereg és minél alacsonyabb szintû fegyverzet mellett kell eredményesen megvalósítani. Az más kérdés, hogy egyes román politikusok kijelentették: ha Magyarország elôbb jut be a NATO-ba, akkor teljes jogú tagként megakadályozná Románia felvételét a szövetségbe. (A tagországok egyhangú beleegyezése szükségeltetik ahhoz, hogy egy ország csatlakozását elfogadják. — szerk. megj.) Határozottan állíthatom, Magyarországnak ilyen irányú politikai szándéka nincs. Ebben az ügyben Magyarország is olyan szempontokat venne figyelembe, és aszerint mérlegelne, mint a többi NATO-tagállam, de semmiféle "külön" bizalmatlanság vagy egyéb koncepcionális elképzelés Romániával kapcsolatban nem vezérelné. Éppen ezért biztatónak tartom, hogy Tincã román hadügyminiszterrel közösen a kölcsönös katonai bizalom megerôsítésére törekszünk.

— Közös hadgyakorlatokra gondol?

— Többek között arra is. És azokra a közös akciókra, amelyek néhány évvel ezelôtt elképzelhetetlenek voltak. Ebben rendkívül pozitív szerepet játszott a NATO békepartnerségi programja. Együttmûködésünk ugyan nem a békepartnerség keretein belül jött létre, de ha lehet ezt mondani, a békepartnerség szellemiségében történt. Azért, mert mindkét ország el akarja fogadtatni a NATO-tagországokkal, hogy jószomszédi viszonyra törekszik, hiszen ez a csatlakozási kritériumok egyike. Amikor egy évvel ezelôtt Magyarországon járt, Perry amerikai miniszter megfogalmazott egy követelményrendszert. Az amerikai politikai gondolkozás teljesen más, mint az európai, de tudjuk, mekkora hatalmat képvisel az Egyesült Államok a szervezeten belül... Szerinte a követelmények között a legfontosabb a demokratikus átalakulás — ezen belül a kisebbségi jogok garantálása —, a pénzügyi-gazdasági helyzet, és a hadsereg civil ellenôrzésének kérdése, amelynek az a lényege, hogy a hadsereg ne kerülhessen önálló döntési helyzetbe. Természetesen ehhez hozzátartozik, hogy a hadsereg irányításában részt vevô hatalmi ágak között egy tisztességes hatalommegoszlás legyen. A következô nagyon fontos szempont, hogy a szóban forgó ország hogyan tudja alakítani a szomszédaival való kapcsolatát. Én úgy vettem ki Perry miniszter úr szavaiból, jelen esetben figyelembe fogják venni az egyes országok szomszédaikkal kapcsolatos szándékait. Mert lehet, hogy két ország között a viszony nem úgy alakul, ahogyan azt a helyzet megkövetelné. A viszony pedig mind a két oldalon múlik. Lehet az egyik országnak bármilyen konstruktív hozzáállása, ha a másik, különbözô indokokkal körülbástyázva magát, elzárkózik ennek a viszonynak a további javításától. Persze az is a feltételek közé tartozik, hogy az ország hadserege valamilyen fokon kompatibilis legyen a tagországok hadseregeivel. Ez viszont inkább szellemi kompatibilitást jelent.

— Vajon az alapszerzôdés hiányában is úgy fogják tekinteni a két országot, mint jószomszédi viszonyban lévô államokat?

— Ebbôl a szempontból rendkívül kívánatosnak tartanám, hogy megkössük az alapszerzôdést. Teljesen természetes — és most a magyar álláspontot fogom elmondani —, nekünk nem az alapszerzôdés a célunk. Jobban mondva, a célunk az, hogy alapszerzôdést kössünk, de abban nem engedhetünk, hogy bizonyos megállapítások, amelyek fölöttébb meghatározóak — és valamennyi tárgyalás errôl szól már régen —, kimaradjanak. Nyugat értékelni fogja, hogy a szlovák-magyar alapszerzôdést végre mindkét oldal ratifikálta, és azt is, hogy a magyar külpolitika és általában a magyar kormányzat erôs törekvést mutat a román-magyar alapszerzôdés megkötése. Ezt a szándékot túloldalról sem vonom kétségbe. Nem a román magatartást vitatom, de úgy gondolom, hogy konstruktivitás tekintetében jelenleg Magyarország tevékenysége elfogadhatóbb, mint a román félé. A honvédelmi tárca vezetôjeként, de mint a kormány tagja is, felelôsségem tudatában állíthatom, hogy a két ország katonai kapcsolatai messze túlmutatnak azokon az idônkénti megtorpanásokon, amelyek más jellegû kapcsolatok esetében gyakran bekövetkeznek. A biztonságpolitika, a katonai együttmûködés, a kölcsönös bizalmatlanság leépítése jelentôsen hozzájárulhat ahhoz, hogy az alapszerzôdés létrejöhessen.

Magyarország nem léphet be a NATO-ba Románia nélkül — véli Ion Ratiu, a román képviselôház parasztpárti tagja, aki az Észak-atlanti Szövetség közgyûlésének athéni összejövetelén a román küldöttséget vezette. Szerinte Románia NATO-esélyei most sokkal jobbak, mint bármikor eddig, és Románia ott lesz a NATO-ba belépô országok elsô csoportjában. Ha idén ôsszel mégsem vennék fel a tagországok sorába, akkor valószínûleg a második hullámban kerül majd felvételre, Magyarországgal és Szlovákiával együtt.

Harmadik Trianont készít elô a magyar külpolitikai kormányzat a magyar-román alapszerzôdéssel — jelentette ki nemrég Lezsák Sándor, az MDF elnöke. A pártelnök azt is elmondta, hogy erdélyi látogatása alkalmával Tôkés László református püspök és Markó Béla RMDSZ-elnök azt nyilatkozták: a magyarság érdekeit hitelesen csak az Antall-kormány képviselte. Az érintettek ezt határozottan tagadták.

Szerdai sajtóértekezletén Andrei Marga , a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, büszkén újságolta, hogy a BBTE a beiskolázási szám és a szakosodás tekintetében elsômásodik az országban, a tanulmányok román, magyar és német nyelven folynak (a baj csak az, hogy kevés a német nyelvû felvételizô), új karok alakulnak, bôvül a különbözô európai egyetemekkel történô kapcsolatfelvétel.

Egyetemünk mihamarabb próbál felzárkózni az európai normákhoz. Éppen ezért a bukaresti, jászvásári és temesvári tudományegyetemmel együtt aláírtak egy nyilatkozatot, amely a korszerûsítést, az egyetemi reformot és az európai integrációt tartja elsôdleges feladatnak. Ez az elsô romániai egyetemközi szövetség. A dokumentum felszólítja a tanügyminisztériumot, hogy operatívabban, gyorsabban döntsön különbözô kérdésekben, több pénzt juttasson az egyetemeknek, ösztönözze a bankokat, magáncégeket, hogy finanszírozzák a felsôfokú intézményeket.

A különbözô európai intézmények 7 millió ECU-t ajánlottak fel egyetemünk intézményi fejlesztésére, azonban versenyképes terveket kell ez európaiak asztalára tenni. A közeljövôben létrejön a romániai egyetemek rangsorolása a hallgatók, karok száma szerint, az egyetemi tanároknak pedig kötelezô módon részt kell venniük egy nemzetközi konferencián, el kell sajátítaniuk két idegen nyelvet. Csakis így lehet belépni Európába — hangsúlyozta a rektor.

A helyhatósági választások eredményét nem akarta ugyan értékelni a rektor, de elmondta, hogy az eddigi helyi közigazgatás nem sokat tett az egyetemi hallgatók életének javításáért, de reméli, hogy a jövôben ez változni fog.

Meglátjuk, a polgármester-választással járó hûhó mind semmi volt ahhoz képest, ami majd az elnökválasztáskor ránk vár. Annak ellenére, hogy a helyhatósági választások második fordulója még hátra van, a késô ôszre idôzített parlamenti és elnökválasztások kampánya máris megkezdôdött. Hogyne, amikor a Ziua is jól látható helyen közli Adrian Nãstase fényképét, amint a képviselôház elnöke (úgy is mint az RTDP ügyvezetô elnöke) a párt sajtóértekezletén öltöny helyett trikóban fogadta az újságírókat, hasán a következô felirattal: Il YES cu. (Yes, yes, úgy ahogy mondom, trikóban! Igen, pontosan úgy, mint egy margarin- vagy sörreklám. Hidegen a legjobb! — meg ilyesmi.)

Túl az elsô megdöbbenésen, amit egy ilyen "negligè"-be bújt képviselôházi elnök látványa okozhat, az ötlet nem is olyan haszontalan. Iliescu elnök kampánystábjának valóban minden huncut reklámfogásra szüksége van, hogy ezt a második mandátumára készülô, "second hand" árut valahogy rásózza még egyszer a népre. Ha olyan jól sikerült az egyre szuperebb-pluszabb-ultrább Ariellel, miért ne sikerülne, teszem azt, egy épp lejárt szavatossági idejû államelnökkel, aki, ha nem is fehér, de habozni mostanában egyre gyakrabban habozik?

(A dolgok "mögöttiségét" fürkészô kollégák különben arra lennének a legkíváncsibbak, vajon mit ír a trikó hátán? Amint azonban a jelen politikai barométer is mutatja, Nãstase úr — és pártja — nem fog egyhamar "hátat fordítani". Bár — hallhattuk több ízben is mostanában helyi politikusoktól — a politikában és a szerelemben, de különösen a szerelemben végül is minden lehetséges. Arra viszont, hogy lényegében mit is "fed" ez a YES, arra az elmúlt négy év tapasztalataiból simán lehet következtetni.)

Mindenesetre e trükk többszörösen is elgondolkodtató. Bár újraválasztott polgármesterünk direkte még ugyan nem jelezte államelnökké válási szándékát, amennyiben viszont azt hinné, hogy a szórakoztató cikkek épp megnyíló kiiállítása, a FUN EXPO "összecsenghet" esetleg a FUNar féle szórakoztató iparral, LEGOkosabb volna, ha letenne errôl az ötletrôl. Ez utóbbinak ugyanis pontosan a FUN része hiányzik.

D. D. Rujan:

"Szerelmem, Budapest" címmel D. D. Rujan, a kormány szócsövének tekintett Vocea României címû bukaresti lap fôszerkesztôje öt napon belül harmadik vezércikkét szentelte hétfôn a Trianonnal kapcsolatos június 4-i magyarországi rendezvényeknek.

Lényegében szinte megismételve szombati — címében is azonos — vezércikkének számos gondolatát, hangsúlyozza, hogy Magyarországon nem néhány felelôtlen személy revansista elszigetelt nyilatkozatairól van szó, hanem nyíltan fasiszta programú szervezetek tevékenykednek. Támadják a tömegtájékoztatási eszközöket, amelyeket — úgymond — zsidó körök kaparintottak meg, Nyugat-ellenes nyilatkozatok hangzanak el a termelôeszközök tulajdonának megváltoztatása ellen. Ezt ugyanazok az okkult körök irányítják a bírálók szerint, és különösen a magyar diaszpóra naponta tucatjával támadja Romániát a világ minden táján.

D. D. Rujan ezzel hozza közös nevezôre Markó Béla levelét is, amelyben az RMDSZ elnöke a legnagyobb kedvezmény állandósításával kapcsolatban fogalmazta meg az RMDSZ aggodalmait az amerikai kongresszusnak.

A publicista ezúttal is Ion Cristoiuval, az Evenimentul zilei fôszerkesztôjével vitázik, amiért pénteki vezércikkében felhívta a figyelmet arra, hogy voltaképpen a román televízió terjeszti a magyar revansista kijelentéseket, mértéken felüli jelentôséget tulajdonítva nekik. Cristoiu a PER nevû amerikai alapítvány által Sinaián rendezett román-magyar újságíró-találkozó magyar részvevôire hivatkozva rámutatott, hogy Magyarországon nem fújják fel mesterségesen "saját bolondjaik" kijelentéseit.

D. D. Rujan a Trianonnal kapcsolatos nyilatkozatok veszélyeit ismét azzal húzza alá, hogy Raffay Ernô tagja volt az MDF-kormánynak, még elôbb pedig, 1989. december 23-án Horn Gyula akkori külügyminisztertôl és Kárpáti Ferenc honvédelmi minisztertôl "magyar csapatok vagy kommandóegységek Erdélybe vagy Temesvárra küldését sürgette, hogy azok segítsenek a »magyar forradalmároknak«".

"A magyarok szidalmaznak bennünket Hollandiában is" címmel egy másik elsô oldalas írás foglalkozik az amszterdami egyetem professzorának, Maracz Lászlónak "A magyar átalakulás" címû, Hollandiában publikált könyvével, amelyet kedvezôen kommentált a Handelsblad is. A cikk szerint a könyv beilleszkedik a Budapest és külföldi magyar irredenta körök által összehangolt kampányba, amelynek ürügye a honfoglalás 1100. évfordulója. Az írás ugyancsak holland, illetve hollandiai román szerzôk bírálatait ismerteti, amelyek szerint a mû "tudománytalan, szélsôséges nacionalista stb.".

D. D. Rujan nemcsak Raffay Ernô legutóbbi kijelentéseit pécézi ki már negyedik alkalommal, hanem Horn Gyula 1991-ben megjelent Cölöpök címû könyvét is támadja.

A vezércikk részletes, összefüggéseikbôl kiragadott és a konkrét helyzettôl elvonatkoztatott idézetek alapján igyekszik azt bizonyítani, hogy a "magyarok önrendelkezésére vonatkozó jog nem a szélsôséges nacionalisták tanulmánya", hanem már Horn szorgalmazta azt, illetve, hogy Magyarország beavatkozott, vagy kész volt beavatkozni az 1989. decemberi romániai eseményekbe, továbbá a magyar nagykövetség, a magyar külügyminisztérium beszámolói eltorzították az akkori romániai helyzetet.

Kántor Lajos

Valahányszor a remény szót hallom, Csokonai jut eszembe. Nem vagyok nagyon pesszimista alkat, ám itt Erdélyben már túlságosan sokszor megcsalatkoztunk, semhogy elfeledhetnénk a (természetesen jóval szélesebb körben érvényes) klasszikus sorokat, a "Földiekkel játszó / Égi tünemény" megszólítását, aminek folytatására ("Istenségnek látszó / Csalfa, vak Remény!") Vörösmarty-sorok, Vörösmarty-mûvek rímelnek. Kolozsvárt, 1996 júniusában különös okunk van e költôi hang megidézésére, bár a városvezetésnek, a város hangulatának pozitív irányú változására májusban, a helyhatósági választások elôtt sem volt igazán reális esély. Reménytartalékaink 1989 decemberében töltôdtek fel látványosan, azóta egy-egy örvendetes esemény, biztató folyamatrész (?) csupán akadályozza e tartalékok teljes kiürülését.

Most mégis kedvem van elfordulni a csalódott Csokonaitól, a borongósan figyelmeztetô Vörösmartytól, hogy egy szinte elérhetetlen, földi-légi kilométerekben számítva tôlünk rendkívül messze található tó, a Reménység Tava emlékét elevenítsem fel innen, a sekély vizû és koszos Kis-Szamos partjáról. Nem az amerikai-angol változat, a Lake Hope ismerete teszi, hogy fontosnak, borúlátó nemzeti klasszikusainkkal dacolónak merjem nevezni azt, amit pár évvel ezelôtt ott, Ohio államban, a State Park közepén megtapasztalhattam; nem a mesésnek, megmentônek hitt amerikai gazdagság bódulatában emlékezem, hanem egy odafigyelésre, meghallgatásra, vitára kész kis (százas nagyságrendû) közösség évi találkozójáról magammal hozott élményeket idézem fel. Az alkalmat az adja, hogy az ITT-OTT címû lapot is (sajnos, ritkán) kiadó Magyar Baráti Közösség idén tartja 25 éves jubileumát, s erre hívja, várja — most az óceánon innen, a millecentenáriumi ünnepségekhez kapcsolódva — korábbi elôadóit. Olvasom a tekintélyes, közel kétszáz nevet soroló listát, és megvalósítva érzem a Clevelandben élô Bôjtös László szavait: "A szétszórtságot lehetôségként és feladatként kell felfogni". Nem próbálok, nem kívánok semmiféle osztályozást, minôsítést végezni (azt persze jólesôen regisztrálom, hogy vagyunk benne néhányan erdélyiek); megállok viszont egy pár névnél, olyanokénál, akikkel a szerencséseket összehozhatta a sors Csobánkán, a Szivárvány-találkozókon (1992-tôl Chicago mellett Budapest is fel van tüntetve a folyóiraton, a kiadás helyeként), de az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem meg a Pax Romana szellemi horizontot tágító összejövetelein is. Mi több, egy másik összekötô kapocs említése sem hagyható ki, a jelzett MBK-lista alapján: a Duna Televízió páratlan leghetôséget kínál, hogy nem csupán szökôévenként, évtizedenként, hanem estérôl estére legyôzzük a köztünk épült távolságot.

"Közös elmélkedések a magyar szellem választott képviselôivel" — kínálja mára, 1996. június 13-ra egyik vitatémaként, elemzésre a hivatalos program. Persze, személyesen volna jó részt venni ebben az elmélkedésben. Ám ha e sorok írójának ezúttal nincs módja a "közösben" közvetlenül szólni, engedtessék meg, hogy írásban rögzítsen néhány gondolatot. Mindenekelôtt arról (az illúzióról?), hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra. Szüksége lehet a gazdagnak a szegényre? Azt hiszem, nem jó a kérdés, már csak azért sem, mert a gazdagságnak és szegénységnek többféle formája, megjelenési módja van. Ha csupán a tapasztalatokat nézzük, a történelmi idô más-más megélése, az élmények szembesítése aligha érdektelen a másik számára. S az adott történelmi idôben az értékek (mûvészetiek, irodalmiak, tudományosak) sem egyformán alakultak. Nem szólva az erkölcsiekrôl, közösségiekrôl. A gazdaságiakat azért nem említem, mert itt szinte elképzelhetetlen, hogy a szegény közép-kelet-európai, éppenséggel Romániában élô szolgálhasson használható tanácsokkal.

Lake Hope és Kolozsvár? Ma úgy tûnhet, hogy távolabb vannak egymástól, mint valaha. De talán mégsem. Azon túl, hogy például az Anyanyelvi Konferencia munkájában — mint részesek — sûrûbben találkozhatnánk, elképzelhetônek, reálisnak vélek egy közvetlen ajánlatot; mert a Korunk most készülô angol nyelvû antológiája az idegen nyelvi környezetben élô magyaroknak és magyarokról is szól majd, különösen azoknak a fiataloknak — Lake Hope-on kitûnô képességû képviselôiket volt alkalmam megismerni —, akik szüleik anyanyelvét már csak részben tartják a magukénak, és törve beszélik, de érdeklôdésük a magyar kultúra, történelem iránt nem szûnt meg, sôt.

Ne tekintsük tehát csupán a múltra érvényesnek az ITT-OTT programot. A közös elmélkedést — s a kölcsönösen hasznos cselekvést.

Korántsem e térség más nyelvû lakóinak kárára történik ez.

Bár a Szabadság újságírói (is) feltették e kérdést — magyaroknak és a román ellenzéknek egyaránt, bírálva a választási propaganda mennyiségét és minôségét —, talán más szempontokat vetnék fel, hátha ezek új meggyôzési módszerekhez vezethetnek.

Egy vagy nem létezô, vagy eltitkolt "tudományos" felmérés híján, ismerôseim megkérdezése alapján magam is igyekeztem a fenti kérdésre válaszolni.

1. Valószínûnek tartom, hogy az idôs (kb. 60 év feletti) generáció nagy része elment szavazni. Ezek még a "régi" iskolába jártak (legalábbis kezdetben), és a régi családi modell (ahol az anya elsôsorban háztartással-gyermekneveléssel foglalkozott) körében nôttek fel. Vagy egy bizonyos hazafias-vallásos, vagy épp nemzetiségtoleráns-internacionalista, "baloldali" szellemben (nevelkedtek), de mindenképp kötelességtudással vannak felvértezve.

2. A kb. 35-60 év közé esô középnemzedék, iskolájának és családjának minôségi behatásai függvényében sokkal kevésbé egységes. Szavazott biztos az a rész, akinek neveltetésébe még átnyúltak a hagyományok. Ezek közül biztos sok a falusi földmûves-kézmûves, sok az értelmiségi is, kevesebb a már "szocialista" ipar munkása.

Ki ne ismerné azonban azt a réteget (attól függetlenül, hogy testi vagy épp "szellemi" munkás), amelynek tagja elvégzi napi munkáját, de az égvilágon semmi sem érdekli, semmi sem lelkesíti. Ô, ha férfi, legfeljebb sportújságot olvas, ha nô, esetleg egy-egy ételreceptet, vagy kötésmintát néz meg. Egy részét még a folytatásos tévéfilmek is fárasztják, ha olvasni kell. Politikában, történelemben, irodalomban kétségbeejtôen járatlanok. A tévé néha készít (túl ritkán) ilyenszerû utcai felméréseket (tíz ember közül egy tudta — az is nyugdíjas —, hogy a matematika a kört 360 fokra osztja fel). Hát ezek aligha szavaztak. Ismerek egy e csoportba tartozó kolozsvári magyar óvónôt, akinek értelmi színvonala még addig sem ért el, hogy felfogja: szavazatával saját állását is védi. Aligha fog magára ismerni, mert — többek között — valószínû, a Szabadságot sem olvassa.

3. A fiatalokból talán 20%, ha szavazott. A többi már a "diszkó" terméke. Az iskolában társaitól megtanulja, hogy családjával szemben neki nincsenek kötelezettségei, ezt csak fordított irányban várja el. Nem lelkesítik eszmék, nem tudja, jobb- vagy baloldali. Talán szuperliberálisnak nevezné magát, ha tudná, mi a liberalizmus. A pénzen kívül mindent fitymál, anyanyelvet, hazát, vallást, társadalmi elkötelezettséget, természetvédelmet. Függetlenül attól, hogyan tanul, falusi-e vagy városi. Egy felszínesen ismert reklámtévé-civilizáció (amit ô amerikainak képzel) terméke. Ezt a mentalitást a fiatalok jó része aztán "kinövi", de addig: nem szavaz.

Mindez egész társadalmunkra vonatkozik. Hogy a kolozsváriakra miért erôsebben? Talán mert jobban "felhígultak" az új lakónegyedekben nem kolozsváriakkal, napi robotjuk után alig jutnak saját lépcsôházuknál, a negyed piacánál távolabbra: ismeretségüknek körét erre korlátozzák. De talán azért is, mert sok ismerôsük cserbenhagyta ôket, nyugatabbra telepedve.

Persze, mindezt komoly szociológiai felmérésnek kellene alátámasztania, vagy megcáfolnia, amelyre aztán az RMDSZ (de az egyházak, más civil szervezetek is) saját meggyôzô munkájuk módszereit alapozhatnák. Hogy ilyen felmérés miért nem készült (ahogy meggyôzôdésem szerint nincs az RMDSZ helyi szervezetének egy "katasztere" sem városunk magát magyarnak valló lakosságáról), azt csak találgathatom, tehát nem írom meg. De még most sem késô elkészíteni, talán az egyházak, a helyi rádió, tévé és nem utolsósorban a Szabadság és más helyi sajtótermékek (Helikon, Korunk, Mûvelôdés stb.) munkatársai segíthetnek.

Mellesleg megjegyzem: egy kis "önkritikus" elemzést a helyi RMDSZ-szervezettôl elvártunk volna. Nem csak annyit, hogy Molnos Lajos nem mond le. Jól teszi ezt, vagy nem, szintén megválasztott munkatársai jobban tudják, mint a semmit sem dolgozó, csak esetleg alaptalanul kritizáló kívülállók. Lehet, nincs jobb.

*Cikkemet a Szabadság Választópolgári névsorolvasás kezdeményezése elôtt írtam. Gratulálok! Akciója azonban nem menti fel a többieket (elsôsorban az RMDSZ-t).

A Háromszék címû sepsiszentgyörgyi lap szerdai jelentése szerint a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség háromszéki szervezetének vezetôsége elhatározta: hivatalosan tiltakozni fog több Kovászna megyei iskolaigazgató és tanfelügyelô felmentése ellen, amelyet a napokban írt alá a minisztérium döntése nyomán Rákosi Zoltán megyei fôtanfelügyelô.

Az ügy elôzményeként a megyében egy az oktatási minisztériumból érkezett csoport május végén ellenôrzést hajtott végre több iskolában, az errôl készített jelentés pedig azt tartalmazta, hogy a 75 százalékban magyar lakosságú megye oktatásügyében sok a hiányosság. A bizottság elsôsorban azt rótta fel, hogy a gyerekek nem tudnak jól románul, nem kielégítô a tanárok továbbképzése, túl könnyen honosítják a Magyarországon szerzett tanári-tanítói diplomákat, illetve helyezik el tulajdonosaikat. Rendellenességet tapasztaltak egyes iskolák elnevezését illetôen is, illetve sürgették román nemzetiségû aligazgatók kinevezését a megye vegyes iskoláiba.

A kritikák mellett a jelentést adminisztratív intézkedéssel párosították: több iskolaigazgató (egy kivételével mind magyar) és több tanfelügyelô felváltását kezdeményezték, köztük szerepelt Korodi Hajnalka, a fôtanfelügyelô helyettese is. A Háromszék közlése szerint az érintettek közül hárman ugyan már eleve nem jelöltették magukat, illetve nem kapták meg a tantestület támogatását sem, de az intézkedés érinti Baka Mátyást, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzô 1997. augusztus 31-éig kinevezett, a tantestület által támogatott igazgatóját, Demeter Miklóst, a Váradi József Általános Iskola igazgatóját, akit mandátuma lejártával nemrég választott újra a tantestület, és fellebbezni készül Korodi Hajnalka és Szeibert József tanfelügyelô is.

A tanfelügyelôség döntését bejelentô tanácskozáson számos pedagógus tiltakozott a minisztériumi szervként mûködô fôtanfelügyelôség vezetôje, Rákosi Zoltán által aláírt döntések ellen. Volt, aki szerint mind az ellenôrzés, mind a leváltások politikai forgatókönyvet követtek, az RMDSZ és az RMPSZ ellen irányulnak. Az érintettek fellebbezni kívánnak, az RMPSZ alelnöke, Péter Sándor pedig azt javasolta, hogy Rákosi Zoltánt kérjék fel: ne jelöltesse újra magát tanfelügyelônek.

A Moody's Investors Service amerikai hitelminôsítô intézet Ba3 besorolást adott a román jegybank 150 millió dolláros eurokötvényének. Ez a minôsítés azonos a román szuverén adósság megítélésével, és ugyanezt használják majd a Román Nemzeti Bank késôbbi kibocsátásai során — közölte az AP-DJ.

A Moody's indoklása szerint Románia az elôzô szocialista rendszertôl igen kevés küladósságot örökölt, és az elmúlt három évben gyorsuló gazdasági növekedést ért el.

A cég azonban megjegyezte, hogy a román kormány és a jegybank ugyan szigorú költségvetési és pénzügyi politikát vezetett be, de nincs politikai egyetértés az ipar és a bankok szerkezeti átalakításáról.

A Moody's szerint Romániában szakképzett és igen olcsó munkaerô áll rendelkezésre; jelentôs a hazai piac, ésszerû a megtakarítások és a befektetések aránya során alkalmazott kamatlábak, és bôségesen elég a fontos nyersanyag.

Sorin Ducaru, a külügyminisztérium szóvivôje szerdai heti sajtóértekezletén kérdésre válaszolva közölte: még folynak a konzultációk a román és a magyar külügyminisztérium között az alapszerzôdésrôl, illetve a megbékélési dokumentumokkal kapcsolatos tárgyalások következô menetének pontos dátumáról, s remélhetô, hogy erre június második felében kerül sor, amint arról a román és a magyar külügyminiszter legutóbb Salzburgban megállapodott. Nem hivatalos források szerint különben a jövô héten, Bukarestben esedékes az egyik szakértôi találkozó.

A szóvivôt arról is kérdezték, miért nem kapott Románia meghívást a lancuti kastélyban rendezett múlt heti csúcstalálkozóra. Sorin Ducaru válaszában kifejtette, hogy az 1993-ban Ausztria által kezdeményezett találkozókon a házigazdának joga van meghívni valamely szomszédját, Lengyelország Ukrajnát választotta. Ducaru kifejezte reményét, hogy a legközelebbi megbeszélésre Romániát is meghívják. Az egyszer meghívottak a további találkozókon is részt vesznek,

Sorin Ducaru közölte továbbá, hogy június 29. és július 2. között Románia vendége lesz Csiang Cö-min kínai államfô és felesége.

Június 12-étôl a belföldi cigaretták ára a következô maximált kiskereskedelmi áron forgalmazhatók a Dohány Önálló Ügyvitelû Vállalat közlése szerint: Coloana 1170 lej, Bucuresti 1150 lej, Record és Snagov 1140 lej, Vis 1100 lej, Bega 950 lej, Amiral 950 lej, Dacia 800 lej, Top 600 lej, Club 500 lej, Carpati 580 lej, Mãrãnesti 520 lej, Bucegi 580 lej, Nationale 520 lej.

• Felhívásunk megjelenésének napján délután 2 óra elôtt 3 perccel megcsörrent a szerkesztôségi telefon, és szinte megszakítás nélkül hívtak olvasóink, hogy elmondják meglátásaikat a szavazói közömbösségrôl • A beszélgetések kivonatát az elhangzás sorrendjében közöljük • Ismételt felkérésünk szellemében várjuk délutánonként a további telefonhívásokat, majd a leveleket és esetleg a vitázó hozzászólásokat.

• Csak a mi háztömbünkbôl, innen a Györgyfalvi negyedbôl, hányan nem mentek el szavazni! És ennek egyik oka a hiábavalóság érzete volt. Az emberek sejtették, hogy lesz szavazatlopás, és ezt a szavazás napjának reggelén megerôsítette a szomszéd a hírrel, hogy a szavazókörzet bizottsági tagjai között egyetlen ellenzéki van, a többi egységpártos. Én gyôzködtem az embereket, hogy azért csak menjenek el, mert ha én 75 évesen el tudok menni... De hiába, sokan a kényelmesebb megoldást választották. Különben biztosan tudom, hogy a magára hagyott ellenzéki szavazóbizottsági tag este a szavazatszámláláskor tehetetlenül nézte az RMDSZ-re és az ellenzéki pártokra leadott szavazatok átpakolását a másik halomba. Csak annyit mondhatok, hogy ha ôsszel nem lesz legalább egy RMDSZ-es és egy ellenzéki szavazóbizottsági tag minden körzetben, alig lesz parlamenti képviseletünk. A fiaimra való tekintettel ne közöljék a nevemet.

• Tömören: 90 százalékban a torzsalkodás a távolmaradás oka. Az emberek megunták, hogy az RMDSZ-vezetôk állandóan osztják egymás között az osztanivalót. Kár, hogy ebbe a Szabadság is túlságosan belebonyolódott. Érdekes, hogy itt, a Kerekdombon, ahol többnyire hóstátiak laknak, szomszédaim 85-95 százaléka elment szavazni, belvárosi ismerôseim viszont nem. A tájékozottabb réteg vált közömbössé, éppen azért, mert jobban belelát a torzsalkodásba.

• Nagy Elek, 46 éves, villanyszerelô mester vagyok, a Monostoron lakom. Mi elmentünk szavazni, az egész család, ismerôseim közül nem tudok olyanról, aki nem szavazott volna, vagy azt mondta volna, hogy ô nem az RMDSZ-re szavazott. De a felhívásban ezeket a számokat látva, hogy a magyarok közül tízezren vagy annál is többen nem voltak szavazni, jött egy ötletem. A tagdíjbeszedôk, akik családról családra járnak, szólhatnának, hogy miért fontos elmenni szavazni, kire kell szavazni stb. Ezt jó lett volna most a helyi választásokon, és jó lenne legalább ôsszel megtenni. De az a baj, hogy nálunk 1995 második felére már senki sem szedte be a tagdíjat!

• Nyugdíjas értelmiségi vagyok, 70 éves, nevem nem fontos. Ismerôseim közül senkirôl sem tudok, hogy ne ment volna el szavazni, és el sem tudom hinni, hogy a kolozsvári magyarok közül tízezrek nem mentek el. A bentlakó diákok közül sokan elbliccelték, nekik megnehezítették a formaságokkal a szavazást, de az itthoniak szavaztak. Viszont nagyon gyanús dolgot figyeltem meg. A Horea út 52. szám alatti körzetben egyeseknek adtak gémkapcsot a polgármesteri lista összefogásához, másoknak nem. Megkérdeztem több magyar ismerôsömet, nekik mind adtak, faggattam románokat is, nekik nem adtak gémkapcsot. Abban a körzetben az lehetett a jel, amelynek segítségével a magyarok szavazatait különválasztották. Másként teljesen érthetetlen, hogyan jött ki megint Funar polgármesternek. Különben az ôszi választásokra azért kell különösen vigyázni, mert nagyban befolyásolja majd Funar tevékenységét, hogy melyik párt nevezi ki a megyefônököt. Reméljük, hogy az új prefektus véget vet a törvénytelenségeknek.

• Bartha Krisztina vagyok, 70 éves, szégyenkezve bevallom, hogy szándékom ellenére nem az RMDSZ tanácsosaira szavaztam. A férjem sem. Mindketten arra koncentráltunk, hogy legyen új polgármesterünk, és mind a három listán a kulcsra ütöttük a pecsétet. Annyira bánt, hogy levelet akartam írni az RMDSZ-nek, de ha már megjelent a lapban ez a felkérés... Az okáról kérdez? Hogy nem magyarázták volna meg eléggé, hogyan kell szavazni? Dehogynem! Nagyon világosan megmagyarázták az újságban. Nem, nem kellett volna ismételgetni számunkra sem, idôsek vagyunk, de egybôl megértettük, mégis, ott a szavazókörzetben elkapkodtuk. Még egyszer: elnézést.

• Nyugdíjas tisztviselô vagyok, 70 éves. Tudok olyanról, aki nem ment el szavazni. Nem látta értelmét, mert mindenütt csalást, lopást tapasztal. Hát ennyi...

• Nagy Erzsébet vagyok, nyugdíjas tanárnô. Két dologban látom a távolmaradás okát. Az egyik: hogyan állították össze a tanácsosjelöltek listáját, a tanácsosok bemutatkoztak-e, bennünket, RMDSZ-tagokat megkérdeztek-e? Miért nem tartottak elôválasztást kérdôívvel a postaládánkban, hogy húzzuk ki a szerintünk nem megfelelô jelölteket, és aki a legtöbb kihúzást kapja, ne kerüljön a listára? A másik tényezô: az RMDSZ-nek van-e nagy egyénisége Kolozsváron? Valamikor volt Tôkés és Szôcs Géza, de annyit támadják, hogy az emberek elbizonytalanodtak. Nincs, kit tisztelni. És az ellenzéknek sincs személyisége. A románoknak is csak az utolsó pillanatban mutattak be valakit, hogy arra kell szavazni.

• Távközlési technikus vagyok, nemrég sietve nyugdíjaztak, míg idôsebb román kollégáimat autóval viszik be a munkahelyükre... Szóval ilyen a helyzetünk, és ezért kellene az erôs érdekvédelem. Ezzel szemben mit tapasztaltam a Bob utcai szavazókörzetben? Fiatalok elvétve sem jöttek szavazni, hosszasan szemlélôdtem, de csak 60-on felülieket láttam. Szerintem az RMDSZ nem tett meg mindent a szavazók megnyeréséért. Postaládánkban megkaptuk Litiu és Funar magyar nyelvû szórólapjait, az RMDSZ-ét nem. Sok idôs embertôl hallottam, hogy nem tudták, hova kell ütni a pecsétet. Lehet, hogy nem is volt annyi hiányzás, hanem sok a tévesen leadott szavazat.

• 50 éves technikus vagyok, a Monostor negyedben lakom. Én voltam szavazni, de tudok sok távolmaradóról. Szerintem sok múlott a propagandán. Kolozsvár magyar lakosságával nem foglalkoztak eléggé, elmaradt az Erdélyi Híradó, amelyben régebben rendszeresen beszámoltak a tagságnak a szervezet vezetôi. Most többet jártak falura, pedig a város lett volna fontosabb, Kolozsvárnak külön kampánystáb kellett volna. Nem szerveztek választói gyûléseket, a fejünk felett döntöttek a jelöltekrôl.

• Solymosi János vagyok, nyugdíjas. Csak annyit jegyeznék meg, hogy ismerôseim közül sokan mindhárom listán a kulcsra szavaztak, szándékuk ellenére, tévedésbôl.

• 54 éves egyetemi tanár vagyok, külföldrôl jöttem haza szavazni. A polgármester listáján a megfelelô helyre ütöttem a pecsétet, az RMDSZ-tanácsosok névsorát látva azonban szándékosan vétettem, hogy érvénytelenítsék a szavazatomat. Most nem engedtem az RMDSZ zsarolásának, hogy magyarságomra apellálva olyan személyekre szavaztassanak, akik megválasztása ellen lelkiismeretem berzenkedik, mert vagy mostani hozzáállásukkal, vagy múltjukkal kompromittálták ügyünket. Érzem, hogy sok munkásember nem szavazott arra a listára, amelyen felfedezte a törtetésérôl híres egykori fômérnök nevét. Hasonló rossz szolgálatot tett újabb jelölésével az a tanácsos, aki Funar beiktatásának egyik évfordulóján úgy berúgott, hogy összeölelkezett a polgármesterrel. Az a kiegyensúlyozatlan politikus sem vonz szavazókat, aki egyik platformból a másikba táncolt az utóbbi években. És mit mondjak arról az RMDSZ-vezetôrôl, aki ezekben a fontos hetekben kirándult Amerikába?

• Rugoviczki Edit vagyok, nyugalmazott egyetemi tanár, a Baba Novac utca 28. szám alatt lakom. Helyhezkötöttségem miatt kértem a mozgóurnát, de este 10 óra utánig hiába vártam, nem jött senki. Hallottam, hogy másokhoz sem vitték el a mozgóurnát.

• Nevem Cseterki Ferenc, a választópolgári névsorolvasásra jelentkezem. Nem szavaztam, mert egy ideje Krajován dolgozom. Operaénekes vagyok, éppen elôadásom volt, nem jöhettem haza. De a feleségem itthon volt, ô szavazott.

• Benedekfi Sarolta vagyok, a Györgyfalvi negyedben lakom. Én szavaztam, de a gyermekeim nem, mert külföldön dolgoznak. Hívtam ôket, de nagyon sokba kerül az út. Ha megtérítették volna útiköltségüket, biztosan eljönnek.

• Binder Mária a nevem, a Györgyfalvi negyedben lakom. Két esetrôl tudok, hogy nem szavaztak. Egy idôs néni elmulasztotta az ideiglenes lakhelybejelentés meghosszabbítását, a másik pedig már rég Kolozsváron lakik, de a személyi igazolványában Szatmárnémeti szerepel. Mindkettôt én kísértem el szavazni — hiába. Két szavazat elúszott.

• Olcsvári András vagyok a Nyárfasorról. A fiam hiányzott a szavazásról. Magyarországon dolgozik, és a munkaviszonya olyan, hogy nem hiányozhatott a hét végén.

• Aki Kolozsvár magyarjai közül nem volt szavazni, annak álljon reuma a lábába. Mert nagyon jól tudjuk, mit köszönhetünk tanácsosainknak, akik négy éven keresztül küzdöttek érettünk. Nélkülük ma nem lenne Mátyás-szobor, Szent Mihály-templom. Akik nem mentek szavazni, azt akarták, hogy kisebb ereje legyen az RMDSZ-nek a városi tanácsban?! Aki pedig közülünk Funarra szavazott, annak álljon reuma a kezébe! (A felindult telefonáló semmit sem volt hajlandó közölni személyérôl.)

• `Valkai Géza nyugdíjas szerint három fô oka van annak, hogy a magyarság jó része nem ment el szavazni. Elôször is azért, mert az RMDSZ helyi és országos vezetôi nem megfelelôek és nem elég diplomatikusak. Másodszor azért, mert Tôkés László által tett bizonyos kijelentések — konkrétan az Egyesült Államok által Romániának megadandó legnagyobb kereskedelmi engedmény ellenzése — rossz hatással volt a magyarságra. "Több román ismerôsöm is mondta: hogy ha nem akarjátok azt, hogy jobban élünk, akkor csak ellenezzétek a legnagyobb kedvezményt. Hogy várjátok el, hogy mellettetek legyünk, ha ti ilyet mondotok?"

Harmadsorban azért, mert túl erôsek a belsô harcok és túl sok "a románellenes kijelentés". Negyedik: sokan nem olvassák a Szabadságot, és így nem tudatosult bennük, hogy milyen fontos a szavazás. Ötödik: a fiatalok egy része "szégyell" elmenni szavazni, mert mindenki tudja, hogy hova szavaznak majd. Így inkább nem mennek el. Hatodik: a magyarság egy része nemtörôdömségbôl, más része "rosszakaratból" nem ment szavazni. Ez utóbbiak azt mondják: "miért szavazzak én ezekre a hóhányókra?" Ezeket az embereket fel kellene világosítani.

"Az is baj, hogy mindenki csak ígér."

Valkai Géza egyébként a Lányával együtt szavazott, feleségéhez meg kihozták az urnát.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]