1996. október 8.
(VIII. évfolyam, 235. szám)
Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje ingyenes jogsegélyt ajánlott fel azoknak az újságíróknak, akik leleplezték a kormánypárt telefonbetyárkodását. Frunda véleménye szerint az újságírók ellen magánlaksértés címen történt vádemelés újabb visszaélés a hatalommal, illegális cselekmény.
Kétnyelvû plakátokat kíván nyomtatni a Román Társadalmi Demokrácia Pártjának kolozsvári elsô számú szenátorjelöltje, Gheorghe Tinca honvédelmi miniszter. Bár nem fûz vérmes reményeket a magyar szavazótestület megbonthatóságához, megkísérli. Tinca meggyôzôdése szerint, amíg az RMDSZ monopolizálja a magyarok szavazatát, ennek az etnikumnak a vágyai nem teljesülnek. Csakhogy a magyarság hôn óhajtott vágyai között nem a hatalmi párt kétnyelvû plakátja szerepel, hanem - mondjuk — Kolozsvár kétnyelvû helységnévtáblája. Erre azonban nem hangzott el ígéret.
Ion Iliescu vírusos légúti fertôzése miatt vasárnap nem jelenhetett meg az RTDP ökologistáinak (?) országos fórumán. Adrian Nãstase ezt úgy hozta nyilvánosságra, hogy az elnök a "forró kampányprogramról" hûvösebb tevékenységre váltott át, emiatt fázott meg. Vajon nem újabb vírushordozó jelent meg az ország légterében? Amikor Ion Iliescu a kolozsvári repülôtéren járt, különösen nagy testû szúnyogok röpködtek a váróteremben. Valamelyik repülôvel jöhettek, ki tudja, honnan...
Tordaiakkal találkozott vasárnap délelôtt Nicolae Manolescu, a Nemzeti Liberális Szövetség államelnökjelöltje, és többek között kifejtette, hogy "Torda más mint Kolozsvár, mint ahogy Dorohoi is más mint Botos,ani". Ezért megígérte, hogy síkraszáll Torda megye visszaállításáért. Ha ez sikerül, Kolozsvártól ugrásnyira lesz a megyehatár.
Szombaton délután a Kolozs megyei RMDSZ koszorúzási ünnepséget szervezett az 1849-es vértanúk - Mádéfalvi Tamás András alezredes és Csíkszentmihályi Sándor László ôrnagy — szamosfalvi emlékmûvénél. A rendezvényen Molnos Lajos Kolozs megyei RMDSZ-elnök beszédében az esemény jelentôségét méltatta, majd ezt követôen az összegyûltek Szilágyi Ferenc operaénekes elôadását hallgathatták meg. Az emlékünnepély a Miatyánkkal és a Himnusz eléneklésével zárult.
Vasárnap délelôtt a Szamosújvár vonzáskörzetéhez tartozó falvak lakói a Kolozs megyei RMDSZ szenátor- és képviselôjelöltjeivel találkozhattak: Széken Eckstein-Kovács Péter szenátor- és Bucur Ildikó képviselôjelöltekkel; Feketelakon, Cegén Mátis Jenô és Szatmári Tibor képviselôjelöltekkel; Ördöngösfüzesen Bitay Levente Kolozs megyei RMDSZ-képviselôvel és dr. Újvári Ferenc képviselôjelölttel; Szépkenyerûszentmártonban Papp Judit és Vekov Károly képviselôjelöltekkel; Katonán és Melegföldváron Farkas Zoltán képviselôjelölttel. A kampányhadjáraton még részt vett Bitay Csaba , Szamosújvár zónafelelôse, Esztegár János , a szamosújvári RMDSZ alelnöke és Szilágyi Ferenc operaénekes.
Bogártelkén a helyi RMDSZ vezetôje, Kovács András mutatta be a vendégeket. Boros János a november 3-i választás kifogástalan lebonyolításának fontosságáról beszélt. A hatalmon levô párt gyengülésével, az ellenzékiek megerôsödésével talán lehetôség nyílik rá, hogy egy új kormányban az RMDSZ is részt kapjon-vállaljon a kormányzásból. Ehhez azonban az kell, hogy minél többen szavazzanak a tulipánra. Azt szeretnénk, ha ebbôl a faluból is mindenki elmenne szavazni.
Rollinger Ágnes pedig arra a kérdésre válaszolt, hogy miért állított az RMDSZ államelnökjelöltet.
Ez alkalomból megemlékezett az aradi vértanúkról is.• Tordaszentlászlón, Magyarfenesen bensôséges, a bajokat, gondokat felmérô megbeszélésen voltak jelen a hét végén az RMDSZ megyei, illetve országos tisztségviselôi. A két helységben Kónya-Hamar Sándor, Boros János, Rollinger Ágnes , a képviselôjelöltek válaszoltak a kérdésekre. A legfontosabbnak a szavazásnak a lebonyolításával kapcsolatosak bizonyultak. Természetesen válaszoltak más felvetett kérdésre, így a közmûvesítéssel, vízellátással kapcsolatos felvetésekre is. Meglepô a résztvevôk közügyek iránti érdeklôdése-fogékonysága. Szóba hozták például azt is, hogy községi szinten is támogatni kellene a magánvállalkozókat, hiszen ezek a települések lakói számára biztosítanak munkahelyet, megélhetési lehetôséget.
Kidé ben szombaton immár az ötödik alkalomkor szerveztek falutalálkozót, amelyen jelen volt Kónya-Hamar Sándor képviselôjelölt, valamint Molnos Lajos Kolozs megyei RMDSZ-elnök. Az ökumenikus istentiszteleten a honfoglalás 1100. évfordulójára, valamint a tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek. Délután látványos lovas felvonulással hívogatták a lakosokat az esti szüreti bálra.
Szombaton a Tehnofrig kantinjában megtartott hóstáti szüreti bálon részt vett Kónya-Hamar Sándor , Boros János , Molnos Lajos és Szatmári Tibor képviselôjelölt.
Az RMDSZ elemezni fogja a képviselô- és szenátorjelölt-listák összeállításának tapasztalatait, mivel, bár a legnagyobb nyilvánosságot igyekezett biztosítani a folyamatnak, nem mindenütt sikerült a különbözô érdekek összeegyeztetése - fejtette ki az MTI tudósítójának adott interjúban Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. A politikus szólt a román-magyar alapszerzôdés megkötésének a választási kampányra gyakorolt hatásáról, s megjegyezte, hogy az RMDSZ-nek járó támogatás visszatartása eddig azt jelzi: nincs meg a szerzôdés végrehajtására irányuló politikai akarat.
A jelöltállításban a szövetség különbözô módszereket alkalmazott, bár a végsô szót mindenütt kötelezôen a megyei, területi szervezetek döntéshozó testületei mondották kihangsúlyozta Markó Béla. A szövetség Hargita megyében közvetlenül a választókat kérdezte meg, így válogatta ki jelöltjeit.
- Ezt megszervezni nem volt könnyû, de az elôválasztásokat a szövetség autonómiakoncepciójának egyik megnyilvánulási formájaként is lehet értékelni. Közismerten terveink között szerepel az, hogy a jövôben az RMDSZ tisztségviselôit, döntéshozó testületeit is ilyen közvetlen, belsô választással jelöljük ki. Erre jó precedens és jó modell volt, ami Hargita megyében történt, bár véleményem szerint azt is feltárta, amit a késôbbiekben e területen majd módosítanunk kell, hiszen voltak viták is, például a mozgóurnás módszer nem biztos, hogy a legmegfelelôbb - mondotta Markó.
A jelöltállítási folyamat egészének problémáit illetô kérdésre válaszolva a szövetségi elnök elmondta: annak értékelése még nem zárult le. Tagadhatatlan, hogy több érdeket kellett egyeztetni, és nem biztos, hogy mindenütt, minden érdeket sikerült figyelembe venni. Nyilvánvaló szövetségi érdek, hogy az RMDSZ egészében gondolkodva szakmai, politikai szempontból milyen parlamenti csoport lesz, de emellett igen erôs helyi érdekek is közrejátszanak abban, hogy ki, milyen személyiséget tart alkalmasnak a helyi választók közvetlen képviseletére.
Markó Béla reflektált a romániai magyar sajtóban is megjelent felvetésekre, elmondta, hogy a maga részérôl az alkalmazott szabályozásnál központosítottabb módszert támogatott volna a jelöltállítások végleges rangsorának megállapításához. Errôl hosszú vita folyt a Szövetségi Képviselôk Tanácsában és végül az országos vezetés és a területi szervezetek között olyan kompromisszum született, amely óvásokat ugyan lehetôvé tett, de ez csak a szabályok betartásának ellenôrzésére vonatkozott. Arra azonban az országos vezetésnek nem volt módja, hogy a jelöltek személyét, súlyát is mérlegelje.
A késôbbiekben elemezni kell ezt a módszert, tekintettel arra, hogy az RMDSZ különbözik a politikai pártoktól, nem olyan centralizált, több ideológia, platform van jelen soraiban, és ez a megyei döntéshozatalban kevésbé tükrözôdhet.
- Azok a markáns személyiségek, akik az elmúlt években bizonyítottak, és most nem kerülnek be a parlamenti csoportba, nem sodródhatnak félre. Nekünk az a feladatunk, hogy helyet, szerepet biztosítsunk, képességükhez méltó feladatot adjunk számukra - hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hozzáfûzte ugyanakkor: - Egyáltalán nem tudunk egyetérteni Borbély Imre kollégánk lépésével, hogy Hargita megyében független jelöltként jegyezte be magát. Ez azt jelenti, hogy elhatárolta magát az RMDSZ-tôl, ezt mi mindenképpen elítéljük.
Azzal kapcsolatban, hogy Sütô András - tiltakozva az ellen, hogy az RMDSZ Maros megyei listájára nem került esélyes helyre Borbély László képviselô - lemondott az RMDSZ megyei szervezetének tiszteletbeli elnöki címérôl, Markó Béla hangsúlyozta:
- Áldatlannak tartom ezeket a vitákat, amelyek sok helyütt személyes élt kaptak, mint a múltban máskor is. Nagyon világosan szeretném elmondani, hogy olyan, rendkívül jelentôs közéleti múlttal és tevékenységgel rendelkezô emberekre, mint amilyen Sütô András, szüksége van a romániai magyarságnak, szüksége van az RMDSZ-nek is, nem nyugodhatunk bele abba, hogy ô valami módon kikerüljön véleményével a romániai magyar közéletbôl, vagy annak politikai szférájából.
A végül kialakult jelöltlistákról nyilatkozva Markó Béla kiemelte, hogy a szövetség az ország minden megyéjében és Bukarestben is indította jelöltjeit. A várható parlamenti csapat sokszínû. A folyamatosságot biztosítani tudja, mivel a jövendô választottak között sok eddigi képviselô és szenátor lesz, de megújulásra is számítani lehet, vannak új jelöltek is a listákon. Az, hogy mekkora, milyen erôs lesz ez a csoport, elsôsorban természetesen a választóktól, az ô részvételüktôl, voksaiktól függ.
A szövetségi elnök elmondta, hogy Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje már a parlamenti jelöltek elôtt sorompóba lépett, hiszen az utóbbiak kiválasztása, bejegyzése eddig sok energiát kötött le, és csak október 3-án fejezôdött be. Frunda kampánya, mint fogalmazott, igen jól megy, gyûlésein a részvétel nagy, az érdeklôdés nemkülönben, és a fogadtatás mindenütt kedvezô volt. Markó Béla véleménye szerint ez sokat fog segíteni a szövetség most teljes erôvel induló egész kampányának.
Arra a kérdésre, nem okoz-e fennakadást a kampányban, hogy a kormány kétségbevonta az RMDSZ jogosultságát az anyagi támogatásra, és mindeddig nem utalta át a szövetséget a politikai pártokhoz hasonlóan megilletô összeget, Markó Béla leszögezte:
- Ez természetesen gátolja a kampányunkat. Rendkívül furcsa és ugyanakkor rendkívül jellemzô helyzet ez, hiszen a politikai életben és a választásokon részt vevô kisebbségi szervezetekre érvényesek bizonyos kötelezettségek és jogok. Tehát ránk is vonatkoznak azok a szabályok, amelyek ugyanúgy korlátozzák a külsô szubvenció, támogatás mértékét, mint a politikai pártok esetében, viszont a jogainkat nem érvényesíthetjük, mi egyelôre nem kaptuk meg a nekünk járó állami szubvenciót. Ezt nem tekintjük véletlennek, szándékosnak tartjuk, ezzel hátrányos helyzetbe akarják hozni az RMDSZ-t. Igazunkat mutatja, hogy amikor a párttörvény vitájában kétségbe akarták vonni jogunkat az állami támogatásra, ezt a javaslatot a törvényhozás nem tette magáévá, tehát egyértelmûen tisztázódott, hogy a támogatásra jogunk van. Most mégis megkezdôdött ez a huzavona.
A szövetségi elnök a tudósító kérdésére szólt arról is, miként látja a román-magyar alapszerzôdés megkötésének hatását a kampányra. Megjegyezte, hogy az RMDSZ legtöbb vezetôjének figyelmét, energiáját igen nagymértékben lefoglalta az utóbbi idôszakban a szerzôdés megkötése, ez bizonyos mértékben a választási elôkészületekre is kihatott. A romániai magyar közvéleményt is megzavarta az alapszerzôdés jelenlegi szövege, hiszen sokkal többet várt tôle. Pozitív hatása is lehetne megkötésének a szövetségi elnök szerint abban az értelemben, hogy most kevésbé lehetséges magyarellenes retorikára helyezni a hangsúlyt, legalábbis ami a román pártok nagy többségét illeti. Az RNEP, amely ezt mégis megpróbálta, ki is sodródik a román politikai életbôl. Másfelôl, hangsúlyozta Markó Béla, egyelôre nem lehet felmutatni az alapszerzôdés pozitív hatását. A szubvenció visszatartása most történt, noha az alapszerzôdés kimondja a kisebbségek jogát saját politikai képviseletükre.
- Nem mondtunk le arról, hogy ebbeli jogainkat érvényesítsük, de az, ami történt, egyelôre nem azt bizonyítja, hogy igazi szándék lenne az alapszerzôdés érvényesítésére — mondotta Markó Béla.
Kampányszerûen elindult a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, és ahol megfordul, ott kô kövön nem maradna - ha kinôné törpekorát. Ami nem nagyon sikerül, pedig a "közszolgálati" tévé minden támogatást megad neki, önzetlenül, reklámdíjszabás nélkül, csupán azért, hogy végre ki lehessen mondani, hogy nem az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen képviselôje.
A hatalomhoz való dörgölôzésében az RMSZDP most odáig ment el, hogy kinyilvánította: számít a Harmónia Alapítvány támogatására. A minipárt vonzalmának kifejezése a vegyes házasságban élôknek létrehozott csapdajátékhoz még tisztább beszéd, mint az eddigi ("jó az alapszerzôdés, tele vagyunk jogokkal, minden szép, amivel az államelnökség meg van elégedve"). Ha a vezetôségére korlátozódó pártnak sikerül tagságot toboroznia a harmóniásokból, akkor ezzel azt bizonyítaná, hogy nem lehet az RMDSZ vetélytársa a magyarság képviseletében. Esetleg a magyarság asszimilálására szakosodott román pártokkal osztozik a szavazatokon.
A kormánypárt és a Demokratikus Konvenció közötti, éles hangú nyilatkozatháború jellemzi az elnökválasztási kampányt a voksolás elôtt négy héttel.
Emil Constantinescu, aki a konvenció jelöltje az államfôi posztra, vasárnap drámai hangú, terjedelmes felhívást adott ki "a demokrácia és a szabad választások védelmére", hét pontban foglalva össze azt, amiben véleménye szerint az RTDP alkotmányellenesen jár el, Iliescu elnök újbóli jelöltetésének módjától egészen addig, hogy az RTDP vezetôi "gyújtogató nyilatkozatokat" tesznek és "polgárháborút" helyeznek kilátásba az ellenzék gyôzelme esetére. Ez valójában, írja Constantinescu, csak lélektani felkészítés arra, hogy az RTDP erôszakos eszközöket használjon abban az esetben, ha át kellene adnia a hatalmat.
Emil Constantinescu a konvenció nevében és mint elnökjelölt ezért minden "romániai demokratikus párthoz és elnökjelöltjeikhez" azzal a felhívással fordult, hogy hozzanak létre egy politikai nagykoalíciót a demokrácia és a választások szabadsága védelmében, fogadjanak el egy közös sürgôsségi programot. Amennyiben a választásokat korrekt módon bonyolítják le, együtt fogunk kormányozni, kezdjük tehát most azzal, hogy együtt lépünk fel a demokratikus választási folyamatért - hangsúlyozza a konvenció államfôjelöltje.
Az RTDP hétfôn ugyanolyan terjedelmes közleményben visszautasította Emil Constantinescu nyilatkozatát, és megismételte, hogy éppenséggel ô és a konvenció veszélyezteti a civil értékeket és a választások szabadságát, vitatja az alkotmányos döntéseket, akarja visszaállítani a monarchiát, ôk akarják alárendelni a konvenciónak az állam intézményeit, 14 ezer embert készítve fel arra, hogy rátegyék kezüket az állam minden intézményére.
de másképp, nem a Bíró Zoltán-féle értelmezésben (Szabadság, szeptember 27.). Hisz az ô kifinomult gondolkodása szerint a vidéki oktatás nem ér egy fabatkát sem. A vidéken oktató tanerôk gyengén képzettek, alacsony szinten oktatják a vidéki gyerekeket, ugyanis ôk nem olyan fôiskolát, egyetemet végeztek, mint a városi iskolákban tanító tanárok, tanítók. Elolvasván a cikkíró "modern eszmefuttatását", azon gondolkoztam, honnan veszi B. Z. azt a jogot és bátorságot, hogy ilyen mértékben lenézze, leértékelje a falun oktatók munkáját, tevékenységét. Ugyanis ennek semmi köze sincs a "kommunizmus építésének eszméjéért vállalt hôsi áldozatok"-hoz, amelyekkel a "fiatalokat falura lehetne csábítani" (B. Z. megfogalmazásában).
Úgy látszik, a cikkírónak kevés kapcsolata volt vagy van a faluval, vagy egyáltalán nem is volt arra, mert biztosan annak idején ô is "beleborzongott" a falura kihelyezés gondolatába. Csak az a baj, hogy ezt a "hátborzongató" gondolatot nem tartja meg magának, hanem rossz irányba igyekszik befolyásolni a vidéki gyerekek szüleit, és aláásni igyekszik azoknak a vidéken tanító oktatóknak a tekintélyét, akik a múltban is és ma is helytálltak és helytállnak a tanulók nevelésében, oktatásában, jóval magasabb szinten, mintsem azt a cikkíró egyáltalán felfoghatná.
B. Z. elfelejti azt, hogy a múltban is az általános népoktatás nem városon valósult meg, hogy egyetlen tanító az egész falu oktatója, nevelôje, irányítója volt, hogy a falusi iskoláknak hagyományaik vannak, és felszámolásuk megengedhetetlen veszteség lenne. Megnyugtathatom a falusi kisdiákok sorsáért ennyire aggódó B. Z.-t, hogy az oktatás színvonala általában nem alacsonyabb a városiénál (természetesen vannak kivételek, de mindkét oldalon), viszont az ingázással járó fáradalmak jobban igénybe veszik a gyerekeket mind fizikailag, mind pedig szellemileg.
Azt is jó volna tudni, hogy a vidéki iskola nem "szimbólum", mint ahogy a cikkíró elképzeli, hanem nagyon is reális valóság, igen komoly felelôsséggel járó munkahely. Gondoljunk csak arra, hogy például Magyarországon is most jöttek rá, milyen hibát követtek el az elmúlt években a vidéki iskolák központosításával, és ma igyekeznek visszaállítani mindenütt, ahol csak anyagi lehetôség van rá.
Ne aggódjon a cikkíró a munkalégkörért sem, mert állíthatom, hogy sok esetben sokkal jobb, bensôségesebb, emberibb, mint a nagy közösségekben, a gyerekekkel is többet lehet foglalkozni, közelebb lehet kerülni hozzájuk, és nem hiányoznak (kevés kivétellel) a civilizált oktatás alapvetô feltételei sem. Mert ha jobban szétnézne vidéken, tágas, világos osztálytermekre (jól fûtô kályhákkal), komoly könyvtárakra bukkanhat, sôt még a "higiéniai" felszerelés is biztosítva van. Annak az oktatónak pedig, aki csak angol vécét tud használni, nincs is mit keresnie vidéken, és soha nem lesz belôle igazi nevelô, oktató. Mindenkinek tudomásul kéne már vennie, hogy a falusi iskolákat nem a "hívó szó", sem az, hogy "nem volt helyettük jobb megoldás" hozta létre és tartotta életben, hanem az oktatók szakmaszeretete, hivatástudata. Manapság is létüket csak az említett cikk szellemében fogant gondolatok veszélyeztetik.
Valóban el kellene gondolkodni az iskolabuszok kérdésén, de nemcsak a cikk által említett értelemben, hanem fordítva is. Ne törekedjünk arra, hogy erôszakkal kiszakítsuk a gyerekeket saját, megszokott környezetükbôl, amely védi, neveli ôket. Sokkal egyszerûbb és ésszerûbb megoldás az, ha 7-8 tanító, tanár kiutazik a városból, mint 40-50 kisdiák be. Nézôpont kérdése az egész.
Többrendbéli szakmai és szakmán kívüli hírforrásból gyûrûzött be tájainkra annak idején a hír, miszerint a fôvárosi magántévék az elnök és hívei levesét fôzik. S mert szél fuvatlan nem indul, kombinatív fantáziámra bízva magam próbálom nyakon csípni a fuvallat forrásait. Itt van mindjárt a Tatulici-jelenség. Megszemélyesítôje a függetlenség mezében sokszor diszkrét, de annál hathatósabb támogatást nyújtott a hatalmi politikának. Manipulátori tevékenységei meghatványozódnak, ha nem az állami televízió hitelt vesztett képviselôjeként, hanem mint egy független tévéadó független mûsorvezetôje gyümölcsözteti ôket.
A jó szakmai szintet képviselô PRO tévé minden bizonnyal a professzionalizmust honorálta Tatulici-nál. Nem a függetlenségét. Mert valójában mit is jelent a függetlenség? Egyáltalán elképzelhetô-e független újságíró? A független újságírás úgy nyeri el ezt a minôsítést, hogy ütközteti a véleményeket, helyet biztosít a különbözô nézeteknek. Ilyen értelemben a függetlenség, egy személyre lebontva, egyfajta tudathasadásos állapotot jelentene. Amolyan anekdotabeli helyzetet, hogy "hogyne, nekem van saját véleményem, de nem értek vele egyet".
De vissza a hullamosó Tatulici-hoz. Aki, látszólag fenegyerekeskedésbôl, akkor biztosított kimosakodási lehetôséget Adrian Pãunescunak, amikor az még jószerével az utcára sem merészkedett ki. A mosdatás olyan hatásos volt, hogy fentnevezett mára az államelnökjelöltek egyike. Merô véletlen, hogy az akkori mosdatással egy idôben indultak, alakultak azok a politikai pártok és politikai lapok - Pãunescu és a hasonszôrûek jóvoltából -, amelyek szélsôséges nézeteikkel mintegy balról támogatták meg Iliescut és híveit, azzal, hogy mentesítették ôket a balosság vádja alól? Késôbb pedig soviniszta és xenofób retorikájukkal az egész román közéletet a nacionalizmus irányába tolták, elterelve a figyelmet a volt nómenklatúra restaurációjáról?
A független Tatulici árral szembeni vagdalkozásai nem is olyan függetlenek, hanem nagyon is kitervelt stratégia részei. Még akkor is, ha ennek mozgatórugója az egyéni, önös érdek. Amibe belefér a hatalommal való jó viszony, ha nem éppen ez a meghatározó tényezôje. Az ár pedig nem más, mint a közvélemény, amit befolyásolandó mûködik a sajtó-taktika és -stratégia. A nagyobb hitel kedvéért a kiszámíthatatlanság és pártatlanság látszatát keltve.
Általános felháborodást keltettek nemrég a teljhatalmú olténiai prefektus fenegyerekei, akik annak rendje és módja szerint gyakorolták ököljogukat, amit apjuk pozíciója biztosított nekik. A kép ismerôs: a diktátorcsemete közelmúltbeli terrorjára emlékeztet. Egy jelenség sarkított megnyilvánulása ez, amely számtalan formában fellelhetô a restaurált hatalmi nómenklatúra házatáján (különféle gazdasági önkényeskedések, politikai tisztogatások). Ezzel magyarázható az eset rendkívüli sajtóvisszhangja is. Tatulici folytatja a hullamosást olyanformán, hogy az általánosról az egyedi felé fordítja a figyelmet. Amolyan családi melodrámává édesíti az esetet, ahol az áldott jó édesapa rakoncátlan gyermekeinek az áldozata. A mosdatás olyan jóra sikeredik, hogy a lemondani készülô prefektus meggondolja magát. Csupán további unszolásra távozik állásából. Mikor megértetik vele: itt nem az ô tisztára mosásáról van szó.
Anélkül, hogy valamiféle konspiráció vádjával illetnôk - hiszen az események a szemünk elôtt peregnek -, a sajtó a hatalmi érdekek erôterében mozog. Csoda hát, hogy az olyan ügyesen lavírozó nómenklatúra beépítette a független médiába a maga független újságíróit?
A román-magyar alapszerzôdés fejünk felett és kinyilvánított akaratunk ellenére történt megkötésének legfôbb tanulsága, hogy egy új, nemzetben gondolkodó magyar kormány hatalomra kerüléséig csak magunkra számíthatunk.
Az RMDSZ-re, az erdélyi magyarság egyetlen hiteles politikai képviselôjére fokozott felelôsség hárul Kolozsváron megfogalmazott céljaink kiküzdésében. Ennek elérése érdekében szövetségünk cselekvési egységet kell hogy tanúsítson. Elengedhetetlen tehát, hogy a legfelsô vezetôség tagjai elvhûségrôl tanúskodjanak (a kollaborációs késztetés a megváltozott politikai légkörben megnôtt) s ne éljenek vissza hatalmukkal az általuk kényelmetlennek ítélt politikusok kiszorításának céljából.
A kolozsvári SZKT azon döntése, mely a helybéliséget kizáró kritériumként szabta meg a parlamenti jelöltlistára kerülés tekintetében, azon túl, hogy a román törvényt is szigorítja, belsô szórvány-tömb ellentétet indukál, az egyéni szabadságot sérti, tetejében ellentétes a szövetség és a képviselt nemzeti közösség érdekeivel: a versenymezôny szûkítése minôségrontó, a kiszorítás pedig feszültséggerjesztô. Egyike vagyok az ily módon kiszorítottaknak. Habár idôleges gyergyói lakhellyel rendelkezem és kinyilvánítottam Gyergyóban való megtelepedésem szándékát, továbbá az illetékes jelölôbizottsági tagok többsége támogatta indulásomat a belsô választásokon, az Operatív Tanács elutasította második óvásomat is. Ezzel megszûnt annak lehetôsége, hogy Hargita megye választóközönsége RMDSZ-jelöltkénti indulásomról véleményt nyilvánítson.
A jelölési igazságtalanság pusztán egyik tünete a szövetség belsô válságának. Nem jutottunk volna ide, ha a legfelsô vezetôség betartja a programot és megtartja az erdélyi magyar önfelmérésen, belsô népszámláláson alapuló belsô választást. Az így létrejövô Erdélyi Magyar Parlament híven tükrözte volna a népakaratot, s a szövetségi érdek hiteles és megkérdôjelezhetetlen megjelenítôje lett volna.
Elvbarátaim egybehangzó véleménye alapján és támogatóim biztatására úgy döntöttem, hogy függetlenként indulok a Hargita megyei választókörzetben .
A Székelyföld területi autonómiája, gazdasági és kulturális gyarapodása politikai krédóm alapja - ezt az ügyet kívánom független képviselôként is szolgálni.
Nem az RMDSZ ellen bontok zászlót, hanem egy olyan magyar szövetségért, mely valóban demokrata, melyben a közös cél, a közös érdek mindenek elôtt való. A továbbiakban is a leghatározottabban síkra fogok szállni a szövetség belsô döntéshozási tisztaságáért, elvhûségéért és az 1995-ös kolozsvári kongresszuson elfogadott autonómia-program valóraváltásáért.
A megye választóit a helyzet józan mérlegelésére és elôítéletmentes döntésre kérem.
* Nem lehet olyan szabályozást elfogadni, amely ellentmond az Európa* Tanács dokumentumainak
* Senki sem képes eldönteni nemi irányultságát
* A homoszexuálisok nem örökölhetik Isten országát
"Átok Romániában homoszexuálisnak lenni. Félelemben, kétszínûségben és illegalitásban élünk..." — jelentette ki a Le Monde francia napilap munkatársának kérdésére egy negyven év körüli Romániában élô homoszexuális. "Szeptember közepétôl társammal szüntelen rettegésben élünk, mint a Ceaus,escu diktatúra legsötétebb éveiben" - olvashatjuk a francia napilapban -, amelynek kiváltó oka a homoszexualitás törvény általi büntetése. A képviselôház a szenátussal egyetemben ebben a parlamenti ciklusban ugyanis immár harmadik alkalommal tárgyalta a büntetô törvénykönyv (Btk.) módosítását, amelynek 200. cikkelye az azonos nemûek közti szexuális kapcsolatokra vonatkozó intézkedéseket tartalmazza. A Btk. módosításával kapcsolatosan lezajlott parlamenti vitákról MÁTIS JENÔ Kolozs megyei RMDSZ-képviselôt kérdeztem.- Az elsô törvénytervezetet 1994-ben vitattuk meg, amikor a képviselôház többsége különbözô okokra hivatkozva elutasította a Btk. módosítását. Egyes parlamenti frakciók nem tartották elfogadhatónak többek között az egynemûek közti szexuális kapcsolatokra vonatkozó 200-as cikkelyt (a parlamenti szabályzat értelmében, ha valamelyik ház elutasít egy törvénytervezetet, ugyanabban az ülésszakban még egyszer nem lehet napirendre tûzni). A szenátus 1995-ben az átdolgozott törvénytervezetet elfogadta, és így újra a képviselôház elé került, amely megint megvitatta a módosító indítványokat. A kompromisszumkeresés olyan minimális szinten valósult meg, hogy a végsô szavazásnál újból leszavazták a Btk. módosítását. Az alkotmányban elôírtak ellenére (azt a törvénytervezetet, amely egy mandátum alatt kétszer egy házban megbukik, nem lehet újból elôterjeszteni) - igen sajátos román jogi és politikai gyakorlat eredményeképpen - a szenátusban kidolgoztak egy más címet viselô Btk.-t módosító törvénytervezetet, amelyet a szenátus megszavazott. A törvénymódosító javaslatot a szenátusban 1996 márciusában fogadták el, míg a képviselôházban 1996 ôszén került napirendre. A rengeteg kompromisszumkeresés után a szenátusban a 200-as cikkelyrôl olyan változat született, amely szerint az azonos nemûek közti szexuális kapcsolat egy évtôl öt évig abban az esetben büntetendô, amennyiben sérti a közerkölcsöt, és nyilvános botrányt okoz. A képviselôház még ezt is szigorította: új bekezdéssel toldotta meg a szenátusi változatot, amely szerint hat hónaptól három évig terjedô szabadságvesztéssel büntetendô az egynemûek közötti szexuális kapcsolat, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között történik. A két ház közötti egyeztetô bizottság szeptember 24-én a szenátusi változatot szavazta meg. A képviselôház szeptember 30-án tárgyalta az egyeztetô bizottság jelentését, amelyet elfogadott.
A homoszexuálisok elítélése súlyos megsértése az európai büntetôjogi gyakorlatnak: Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban 1811-tôl, Olaszországban 1889-tôl, Dániában 1930-tól, Magyarországon, Csehszlovákiában 1961-tôl, Bulgáriában 1968-tól, Litvániában, Lettországban, Ukrajnában 1989-tôl legalizálták a homoszexualitást. Az Európa Tanács 1981 októberében kibocsátotta a 924-es számú ajánlást, amelyben felkérik az Európa Tanács tagországait, hogy a homoszexualitást büntetô cikkelyeket töröljék az Európa Tanács tagországok törvénykönyvébôl. Szintén az Európa Tanács adta ki 1993 februárjában a 226-os számú Nyilatkozatát, amely az úgynevezett "friss" demokratikus államokra (Kelet-Európa) vonatkozik, akik felvételüket kérték az Európa Tanácsba. Ez kimondja, hogy az Európa Tanács-i tagság eléréséhez az egyik alapvetô feltétel a különféle kisebbségek — beleértve a szexuális kisebbségek — teljes szabadságjogának a biztosítása.
***Sokak számára még mindig nem tisztázódott, hogy a homoszexualitás betegség-e vagy öröklött hajlam. VARGHA JENÔ-LÁSZLÓ pszichológushoz fordultam válaszért.- A homoszexualitás minôsítése jelenleg nem képezi vita tárgyát sem a szexológia, sem a pszichopatológia keretén belül. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv 1980-ban megjelent harmadik kiadásától kezdve (DSM-III.) a H-t - ahogyan szakmai körökben a homoszexualitást röviden emlegetik - törölték a mentális zavarok sorából. Aki tehát - akár magánszemélyként, akár szakemberként - továbbra is "betegségként" vagy "patológiás" megnyilvánulásként címkézi, lényegileg olyan magánvéleményének ad hangot, mely a korszerû tudomány szempontjából megalapozatlannak és maradinak tekinthetô. Az egyetlen kórforma, mely összefüggésben áll a H-val, az úgynevezett "ego-disztóniás H", ám ez esetben sem az azonos nemû személyek iránt vonzódó személy szexuális preferenciája az, amit zavarként kezelnek, hanem az ehhez kapcsolódó nyugtalanság, szorongás és bûntudat, amelyek arra késztetik a szenvedô alanyt, hogy kétségbeesett, hiábavaló próbálkozásokat tegyen annak érdekében, hogy heteroszexuálissá váljon.
- Próbálkoztak-e egyáltalán a homoszexualitás "gyógyításával"?- Terápiáról a H esetében - mivelhogy nem betegség - nem beszélhetünk. Ami a homoszexuális személyek nemi preferenciájának módosítását illeti, erre valóban történtek kísérletek, és a hetvenes évek elejéig még úgy tûnt, hogy a beavatkozások némi sikerrel kecsegtethetnek. Mint kiderült azonban, a "gyógykezelés" csak ahhoz segítette hozzá a személyeket, hogy hajlamukat hatékonyabban leplezzék nyilvánosság elôtt. Egy népszerû, párkapcsolatra nevelô könyv szerzôi a következôt írják ezzel kapcsolatban: "ha az ellenkezô nemû személyek iránt semmiféle érdeklôdést nem érez, vagy viszolyog a kétnemû szerelemtôl, hiába az értelem minden érve a kétnemû kapcsolatok könnyebbsége mellett, jobb lesz megbékélnie hajlamával".
- A statisztikai adatok szerint mennyire elterjedt hazánkban a homoszexualitás?- Pontos, százszázalékosan megbízható statisztikák nem állnak a rendelkezésünkre a homoszexualitás hazai elterjedésére vonatkozólag. A felmérések szerint a népesség mintegy negyven százaléka élete során legalább egyszer homoerotikus kapcsolatot élt át. Más felmérések szerint akár a kilencven százalékot is elérheti azok aránya, akik azonos nemûek iránt is éreznek/érezhetnek nemi vonzalmat, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy azt át is ültetik a gyakorlatba. Valójában a "szélsôséges" heteroszexualitás, illetve H között több átmeneti kategória létezik (pontosan félúton helyezkedvén el a biszexualitás), és a kizárólagosan homoszexuálisok aránya nem haladja meg az egy és öt közötti százalékot.
- Ön szerint engedélyezhetô-e számukra a gyermekek örökbefogadása vagy nem? Mennyire befolyásolja a gyermek életét "szüleinek" egymáshoz való viszonyulása?- A homoszexuálisok közötti kapcsolat törvényes elfogadása minden szempontból támogatható. Lényegileg olyan együttélésrôl van szó, melynek keretén belül a gyermekszülés kivételével a felek mindazt biztosítják egymás számára, amit a heteroszexuális házastársak. Ami a gyermek örökbefogadását illeti, a kérdés lényegesen bonyolultabb. Ha ugyanis abból a premisszából indulunk ki, hogy a H nem kóros, nem hivatkozhatunk arra, hogy az örökbefogadó pár beteges viszonyulási modellt közvetít a gyermeknek. Ám figyelembe kell venni, hogy a társadalom elôítéletei nem számolhatók fel egyik napról a másikra, és ezek olyan alkalmazkodási nehézségekkel szembesítik a homoszexuális fiatalt, melyekkel a heteroszexuálisnak nem kell megküzdenie.
- Mi a véleménye a homoszexualitás törvény általi tiltásáról?- A H kapcsolatokat tiltó törvényerejû rendeletek felfüggesztésének folyamata a hatvanas években bontakozott ki a fejlett országokban. Az Amerikai Egyesült Államokban például Illinois állam vállalta az úttörô szerepét; itt már 1961 óta engedélyezik a felnôttkorú lakosok kölcsönös beleegyezésén alapuló homoerotikus kapcsolatát. Ma már gyakorlatilag minden fejlett országban megszûnt az azonos nemûek iránt vonzalmat érzô, illetve ezekkel közösülô személyek üldözése az igazságszolgáltatás által. Ezzel kapcsolatosan fontos hangsúlyozni néhány olyan vonatkozást, melyet a H érzelmi érveket hangsúlyozó elemzôi tudatlanságból vagy szándékosan figyelmen kívül hagynak. Mindenekelôtt, a H engedélyezése nem vonja maga után a kiskorúakkal vagy a nemi erôszak körülményei közepette létrejövô homoerotikus kapcsolat törvény általi elfogadását. Ezeket a törvényes rendeleteket éppen úgy korlátozzák, mint a heteroszexuális kapcsolatok esetében. Senkinek sem jutna eszébe attól való félelmében követelni a heteroszexuális kapcsolatok betiltását, hogy amennyiben ezeket engedélyezik, ez kiskorúak ellen elkövetett erôszakos nemi közösüléseket fog maga után vonni. Pedig nagyobb számban fordulnak elô heteroszexuális erôszakos nemi közösülések, mint homoszexuálisok. És ez nem annak a következményeképpen, hogy a heteroszexuális kapcsolatokat a törvény engedélyezi, hanem annak ellenére! A másik vonatkozása a problémának azzal a félelemmel kapcsolatos, hogy a H engedélyezése a prozelitizmus (térítôi buzgóság) fellendülését és ennek következményeképpen a H rohamos terjedését vonná maga után. A szakirodalom adatai szerint semmi nem támasztja alá azt a félelmet, tekintetbe véve, hogy a H-val szembeni attitûd liberalizálódása nem vonta maga után a homoszexuálisok számának a növekedését. Egy közelmúltban megjelent pszichopatológia kézikönyv szerzôi, Carson és Butcher még azt is megengedik maguknak, hogy viccesebb hangot üssenek meg következtetéseik megfogalmazásában: "a heteroszexuális érdeklôdések továbbra is elevennek és jó egészségnek örvendônek mutatkoznak és kevés okuk van félni, hogy az emberi fajt dühöngô homoerotizmus tizedelhetné meg". Az az elképzelés, hogy a szabad H propaganda a heteroszexuális fiatalok jelentôs százalékát lenne képes homoszexuálissá "varázsolni", teljesen naiv és minden tudományos alapot nélkülözô. Másrészrôl az a mechanizmus, mely a másképpen gondolkodókkal vagy érzôkkel szembeni bizalmatlanságot és megértés hiányát, nem utolsósorban agressziót az irracionális "félelem" köpenyébe öltözteti, közismert. Majd minden esetben, a többség nevében a kisebbség irányába elkövetett megtorló intézkedéseket a jogosként feltüntetett "védekezés" számlájára írják. Ezzel szemben számos probléma merül fel a H törvényen kívül helyezésével kapcsolatban. A szexualitás az élet igen lényeges területét képezi, és senki sem képes arra, hogy önkényesen eldöntse nemi irányultságát. Amint egy felnôtt heteroszexuális személy képtelen volna homoszexuálissá válni egyik napról a másikra, úgy a homoszexuális sem változtathat nemi érdeklôdésén, és a szexuális életrôl való teljes lemondás alternatíváját senki sem fogja választani.
- Mi a véleménye az egyház álláspontjáról?- Az egyház természetesen sajátos norma- és értékrendszert képvisel, és ezt világviszonylatban tiszteletben tartják, ám a törvények megszavazásakor ehhez viszonyítva jóval engedékenyebb álláspontot érvényesítenek. Szembe kell nézni azzal az igazsággal, hogy még a gyakorló hívôk jelentôs része sem veszi figyelembe minden egyes lépésekor a bibliai elôírásokat. Személy szerint nem hiszem, hogy jobban kellene aggódnunk amiatt, hogy két felnôtt férfi vagy nô együtt él, mint amiatt, hogy kiskorú gyermekeket molesztálnak szexuálisan a tulajdon családjukban. A statisztikák szerint a jelenség jóval gyakoribb, mint képzelnénk, ám senki sem emel hangot ellene. Vagy döbbentôen hidegen hagy mindenkit, hogy a gyermekek ezrei kóborolnak az utcákon hajléktalanul és betegen.
***Az Ószövetségben a következôket olvashatjuk a homoszexualitásról: "Férfiúval ne hálj úgy, amint az asszonnyal hálnak, utálatosság az" (Mózes III. 18:22), "És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok" (Mózes III. 20:13), "(...) a város férfiai, a Béliál fiainak emberei, körülvették a házat (...) mondván: Hozd ki azt a férfiút, aki a házadhoz jött, hogy ismerjük meg ôtet" (Bírák 19:22). Az Újszövetségben Pál apostol már beszél nemcsak a férfi-férfi, hanem a nô-nô közti szexuális kapcsolatról is (Pál I. levele a Rómabeliekhez 1:22-28), valamint arról, hogy a homoszexuálisok nem örökölhetik Isten országát (Pál I. levele a Korintusbeliekhez 6:9).
LÉSZAI LEHELT , a Protestáns Teológia Didaktikai Karának tanárát kérdeztem: az államnak mint Isten által megbízott és felruházott hatalomnak büntetnie kellene a homoszexualitás közbotrányt okozó megnyilvánulásait?- Elsôsorban segítenie kellene ezeken az embereken. A büntetés kiszabása mégis elkerülhetetlen abban az esetben, amikor egy homoszexuális férfi megront például egy tizennégy éves fiút. Az államnak bizonyos határokat kellene megszabnia. A homoszexuális férfiakat nem lehet behívni katonának, vagy a leszbikus nôket nem lehet olyan munkahelyre alkalmazni, ahol fôleg nôk dolgoznak. Önmagában nem lehet büntetni, mint ahogy a házasságtörést sem büntetik. Nyugaton léteznek olyan gyülekezetek, ahol megáldják az egynemûek házasságát. De mi a Szentírás alapján a homoszexualitást egyértelmûen bûnnek tekintjük. A Szentírásban olvashatjuk, hogy Isten gyûlöli a bûnt, de szereti a bûnöst. Tehát a homoszexualitás bûn, de ezeket az embereket mégsem közösíthetjük ki, és nem küldhetjük gettóba, hanem segítenünk kell rajtuk.
- A homoszexuálisok nemegyszer gyermeket fogadnak örökbe... Veszélyesnek tartja az örökbefogadás engedélyezését?- Igen, mivel a szülôk teljes mértékben meghatározzák gyermekeik fejlôdését, s így megtörténhet, hogy a gyermek is ferde hajlamú lesz. A gyermekek számára természetes lesz, hogy a "szülôkhöz" hasonlóan cselekedjenek.
- Összegezzük az elmondottakat: fogadjuk-e el az érintett személyek "másságát" vagy nem?- Igen, mivel semmivel sem kevesebbek, mint a többi ember. Isten elôtt teljesen egyenlôek vagyunk. Ôk is hozzánk hasonlóan Isten teremtményei. Életük éppen olyan isteni ajándék, mint a miénk. Viszont léteznek határok, amelyeket szükséges tisztáznunk. Bizonyos kérdéseket rendezni kell az életükben: milyen környezetben jelenhetnek meg, hol dolgozhatnak stb. Mindez szükséges azért, hogy a körülöttük élô emberek ne kerüljenek miattuk kellemetlen helyzetbe, és ôket is védenünk kell a botránytól. A homoszexualitással kapcsolatosan a helyes keresztyén magatartás csak az lehet, hogy az érintett személy ne éljen nemi életet.
Papp Anna-Mária