1996. szeptember 13
(VIII. évfolyam, 214 szám)
Akinek van kék kartonlapja, számítógépe és lézernyomtatója, annyi szavazókönyvecskét készíthet, amennyit nem szégyell, vagy amennyi elegendô minimális szavazattöbbség eléréséhez, amellyel még nem érik tetten (lásd a kolozsvári polgármester-választást). A hirtelen kibocsátott szavazókönyveket nem látták el szériaszámmal, "fémszállal" és mindennek a teteje, hogy 12 parlamenti választás alkalmával, vagyis ötven évig bizonyítaná a szavazópolgár szavazójogát. Hogy "átutazóban" hányan szavaznának több könyvecskével, és fôleg milyen pártokra, annak kimutatására máris pályázatot hírdethetnek a nemzetközi megfigyelôk számára.
Számunkra pedig ebbôl is csak az lehet a következtetés: menjünk el mindannyian szavazni, mert ez a legbiztosabb módja a mesterkedések ellensúlyozásának.
Megtörtént az elsô nyilvános tippelés a Kolozs megyei képviselô és szenátorjelöltek esélyeirôl. Iuliu Pãcurariu, a Demokrata Párt helyi vezére a politikai helyzetet elemezve tegnapi sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Román Nemzeti Egységpártnak kettô, esetleg három jelöltje jut be a képviselôházba, a Román Demokratikus Konvenciónak és az RMDSZ-nek két-két képviselôje lesz, a Nemzeti Liberális Szövetség (93-as LP " PSZP) is megszerezhet egy mandátumot, a fennmaradó három-négy helyen a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja és az Szociáldemokrata Szövetség (DP " RSZDP) fog osztozni. Ennek megfelelôen alakul a szenátusi erôviszony is, tehát egyik számottevô politikai csoportosulásnak sem lesz egynél több Kolozs megyei szenátora.
Ez alkalommal Pãcurariu újból kifejtette, hogy a román-magyar alapszerzôdés aláírásának késleltetéséért Ion Iliescu államfôt terheli a felelôsség, aki még három hónappal ezelôtt is elfogadhatatlannak tartotta az 1201-es ajánlást. Az elnök és pártja, az RTDP azért hajtott rá a nacionalizmusra, hogy Erdélyben átvegye az RNEP pozícióját, most pedig a taktikai fordulat után még inkább kiélezôdik a harc az RTDP és a RNEP között. Pãcurariu nem titkolt örömmel állapította meg, hogy az alapszerzôdés és fôleg az 1201-es ajánlás körüli késhegyre menô vita miatt mindkét párt szavazatokat veszíthet és ezeket az SZDSZ gyûjtheti be.
Választási kampányukban a kolozsvári szociáldemokraták elsôsorban a megyében tevékenykedô 13 polgármesterükre, 16 alpolgármesterükre és 138 tanácsosukra alapoznak, segítségükkel szervezték meg az aláírásgyûjtést falvakon is Petre Roman elnökjelöléséhez és neveztek ki minden településen kampányfelelôst. A hatásosabb propagandaeszközök szinte elérhetetlenek a hatalom húsosfazekától távol lévô pártok számára. Egy videoklip elkészítése 200 millió lejnél többe kerül és a kereskedelmi tévéadók horribilis összegeket számítanak fel sugárzásukért. Ne csodálkozzunk hát - mondotta végezetül Iuliu Pãcurariu — ha a választási reklámokban egyik párt neve gyakran ismétlôdik.
A romániai politikai erôk, médiák nagy figyelemmel követték a Szocialista Internacionálé New York-i értekezletét, amelyen, mint arról a sajtó beszámolt, mind a Magyar Szocialista Párt, mind a Petre Roman vezette Demokrata Párt, illetve a Sergiu Cunescu irányította román Szociáldemokrata Párt a szervezet teljes jogú tagjává vált.
A döntésnek belpolitikai jelentôsége is van, amit Petre Roman hangsúlyozott is New York-i beszédében, kiemelve, hogy a két, szövetségben induló romániai szociáldemokrata erô számára az ôszi voksolás jelenti a nagy esélyt. Petre Roman a két párt alkotta Szociáldemokrata Unió nevében pályázik az államfôi posztra.
A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, amelynek színeiben Ion Iliescu jelenlegi államfô is mandátumának megújításáért száll porondra az ôszi elnökválasztáson, szintén szociáldemokratának tekinti magát. Az RTDP sajtóirodája a New York-i kongresszussal kapcsolatban közleményben hívta fel a figyelmet erre a tényre és arra, hogy a párt évek óta kéri befogadását a Szocialista Internacionáléba. A közlemény szerint a Szociáldemokrata Unió a "külsô legitimizálást" belpolitikai, választási célokból sürgette.
A kormány által fenntartott Vocea României címû lap, amely a választási kampányban a legélesebb hangot üti meg az RTDP vetélytársaival szemben, csütörtöki vezércikkében már sokkal vehemensebben fogalmaz. D.D.Rujan fôszerkesztô azt fejtegeti, hogy a Demokrata Párt "az RMDSZ-szel együtt kifejtett románellenes tevékenységéért" - nevezetesen az Európa Tanács 1201-es ajánlásának támogatásáért - cserébe kapta meg "a magyar lobby támogatását" a Szocialista Internacionáléba való felvételhez. Szerdán, fejtegeti a fôszerkesztô, "Petre Roman második álma is megvalósult", mivel a magyarság okkult szocialista kapcsolatainak sikerült betartaniuk másik igéretüket is, megakadályozva az RTDP csatlakozását. Ezzel, írja D.D.Rujan, a Demokrata Párt csökkenteni tudta "a legerôsebb kelet-európai szociáldemokrata párt" jelenlétét a nemzetközi politikai színpadon.
A Vocea României cikkének nagy részében azt veti a Demokrata Párt szemére, hogy a magyarokkal tart Románia nemzeti érdekeivel szemben, és kilátásba helyezi, hogy a lap következô számában folytatja ezzel kapcsolatos gondolatmenetét.
A magyar kormány áttekintette a magyar-román alapszerzôdés teljes szövegét és egyhangúlag felhatalmazta Horn Gyula miniszterelnököt a dokumentum aláírására jelentette be Kiss Elemér miniszterelnökségi államtitkár a kormány csütörtöki ülését követô sajtóértekezleten. Az államtitkár nem tudott nyilatkozni arról, hogy Horn Gyula mellett magyar részrôl ellátja-e még valaki kézjegyével a szerzôdést.
Az RMDSZ Temes megyei szervezetének kezdeményezésére és rendezésében hétfôn, a Románia és Magyarország közötti alapszerzôdés napján Temesváron, a gyárvárosi Millenniumi Templomban "Ôrzôk, vigyázzatok a strázsán" címmel "magyar ökumenikus gyülekezésre" kerül sor, amelynek felkért szónokai között az RMDSZ és a romániai magyar egyházak több vezetôje szerepel.
Az RMDSZ székhelyén rendezett sajtóértekezleten Toró T. Tibor, a Temes megyei szervezet társelnöke elmondta: a megmozdulást nem tiltakozó tüntetésnek, hanem az egyházi vigíliákhoz hasonló rendezvénynek tekintik, tartalmát a cím is érzékelteti. A szervezôk ismertették az RMDSZ már ismert, fenntartásokat tartalmazó álláspontját az alapszerzôdéssel kapcsolatban. Mint temesváriak, külön hangsúlyozták az aláírás helyének kiválasztására vonatkozó bírálatukat, mivel megítélésük szerint az aláírásra kerülô dokumentum tartalma nem felel meg a város szellemének. A szervezôk azok megjelenését várják, akik "közösségi értékeink megôrzését és átörökítését, szülôföldünkön való hosszútávú jelenlétünket fontosnak érzik". A templom mintegy ezer embert fogadhat be, elsôsorban Temesvárról és környékérôl várnak résztvevôket, de más szervezetek is képviseltetik magukat.
A csütörtöki sajtóértekezleten hangsúlyozottan szóltak az RMDSZ helyi vezetôi a temesvári Magyar Ház sorsáról, azzal kapcsolatban is, hogy az alapszerzôdésbôl kimaradt a magyar közösségtôl a kommunista rendszer idején elkobzott javak visszaszolgáltatására vonatkozó cikkely. A két világháború között a helyi magyar közösség közadakozásából épült Magyar Házat az egykori tulajdonosok jogutóda, a mai Magyar Ház Társaság mindeddig sikertelenül próbálta visszaperelni egy kiadóvállalattól, amely jogellenesen tulajdonának tekinti azt.
Gheorghe Funar amerikai körútjáról hazatérve csütörtöki bukaresti sajtóértekezletén bejelentette, hogy bár a többi parlamenti párt vezetôihez hasonlóan meghívták a román-magyar alapszerzôdés hétfôi temesvári aláírására, nem vesz részt a ceremónián.
A pártelnök ismét élesen támadta az alapszerzôdést és kijelentette, hogy Iliescu elnök "cinikusan és radikálisan megváltoztatta korábbi álláspontját" a szerzôdéssel kapcsolatban. Ezért az államfônek "és azoknak az árulóknak, akik ezen a szerzôdésen dolgoztak", a törvény elôtt kell majd felelniük — mondta a pártvezér. Funar bírálta a román és a magyar védelmi miniszter által a múlt héten Aradon aláírt katonai bizalomerôsítô egyezményt is, elfogadhatatlannak nevezte, hogy a román hadsereg ne hajthasson végre a jövôben hadgyakorlatokat a magyar határ közelében.
Traian Chebeleu, elnöki szóvivô csütörtöki sajtóértekezletén hosszabb nyilatkozatban méltatta az államelnökség szempontjából a román-magyar alapszerzôdést, s ugyanakkor elutasítva a Román Nemzeti Egységpárt bizalmatlansági indítványában foglalt indokokat - értelmezte is annak elôírásait. (Az RNEP a képviselôházban folytat aláírásgyûjtést egy bizalmatlansági vita kikényszerítése végett.)
A szóvivôi nyilatkozat szerint a szerzôdés az államközi kapcsolatok európai normáit alkalmazza a román-magyar kapcsolatokra, így a nemzeti kisebbségek problémáival összefüggô együttmûködésre is. Elôírásai teljesen megfelelnek Románia alkotmányának és törvényeinek, valamint nemzetközi kötelezettségeinek. Nem szorítkozik azonban erre a területre, hanem a két ország kapcsolatainak összességére vonatkozik, kijelölve egy jószomszédsági politika alapjait, és közvetlen hozzájárulást jelent nem csupán a román-magyar kapcsolatokhoz, hanem Közép-Európa és szélesebb értelemben az egész földrész stabilitásához és biztonságához.
A szóvivô azt mondta, hogy a szerzôdés igen jó elôírásokat tartalmaz, amelyek a modern idôkben sohasem szerepeltek egyetlen román-magyar jogi okmányban sem. Erre példaként hozta fel a határok sérthetetlenségének és egymás területi integritásának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, annak megerôsítését, hogy a két országnak nincsenek egymással szemben területi követelései és ilyet a jövôben sem támasztanak. A jó elôírások további példáiként említette az Európai Unióba, a NATO-ba, a Nyugat-Európai Unióba való belépés kölcsönös segítését, valamint a "kollektív jogok" és az etnikai alapú területi autonómia "kifejezett kizárását".
Az elnöki szóvivô véleménye szerint az 1201-es ajánlás említésének van egy "rendkívül pozitív vonatkozása" is, mivel enélkül "nem lett volna lehetôség arra, hogy a román és a magyar kormány kifejezetten cáfolja az etnikai autonómiára és a kollektív jogokra vonatkozó antidemokratikus koncepciókat és tovább folytatódtak volna a kétértelmû megfogalmazások és önkényes értelmezések, amelyekkel egyes programdokumentumokban és egyes RMDSZ-vezetô nyilatkozataiban találkoztunk".
(Az RMDSZ dokumentumaiban nem szerepel az "etnikai alapú területi autonómia", ezért a lábjegyzetnek ezt az elôírását nem önmagában vitatta, hanem mert tartott attól, hogy azt Bukarest mindenfajta etnikai autonómia elvetéseként értelmezi. Chebeleu nyilatkozatának e része valóban csak "etnikai autonómiát" említ.)
Ugyancsak az igen jó elôírások közé sorolta a szóvivô a szerzôdésnek azt a megállapítását, hogy a nemzeti kisebbségek azon állam társadalmának integráns részét képezik, ahol élnek. Ebbôl, mondta, fontos dolgok következnek, különösen a szeparatista irányzatok alaptalanságát, illetve azt a tézist illetôen, hogy a romániai magyarság az "egységes magyar nemzet része" és más hasonló, ismert nézetek tekintetében.
Románia elnöke úgy értékeli, hogy most a szerzôdés aláírása mélyen megfelel Románia érdekeinek, arra irányuló stratégiai céljainak, hogy térségben állandósuljon a nyugalom és biztonság légköre, s hogy az ország betagolódjék az Európai Unióba, a NATO-ba és a NYEU-ba, ami lehetôvé teszi a román társadalomnak, hogy a demokratikus folyamatokra, a reform és a gazdasági modernizálás kiteljesítésére összpontosítson — közölte Iliescu szóvivôje.
Másfelôl Chebeleu pontról pontra cáfolta az RNEP bizalmatlansági indítvány-kezdeményezésének megfogalmazásait, amelyek, mint mondta, bizonyítják, mennyire hiányzik a jóhiszemûség a szerzôkbôl. A szóvivô szerint szembetûnô, mennyire hasonlít az RNEP és az RMDSZ értelmezése; mindkét fél azt állítja, hogy az egész ajánlás vált jogi kötelezettséggé.
A bizalmatlansági indítvány ama megjegyzését, miszerint a szerzôdés törvényesíti az RMDSZ által "törvényellenesen létrehozott struktúrákat", Chebeleu azzal cáfolja, hogy a szerzôdés szövege szerint a kisebbségek Románia törvényeinek megfelelôen hozhatnak létre saját intézményeket. "Ha léteznek törvényellenesen létrehozott RMDSZ-struktúrák és intézmények, azokat nem a szerzôdés, hanem az alkotmány és a törvények alapján kell felszámolni" — fogalmaz Chebeleu. Visszautasítja a szóvivô azt az értelmezést is, hogy a szerzôdés nem tartalmazza az országgal szembeni lojalitás kötelezettségét, illetve azt, hogy csak az államfô lenne jogosult aláírni ezt a nemzetközi szerzôdést.
A Munkaügyi Minisztérium cáfolja azokat az utóbbi idôben elterjedt híreszteléseket, miszerint a férfiaknál 54 illetve 54,4, évre, a nôknél pedig 53, illetve 53,3 évre csökkentették volna a nyugdíjkorhatárt. Az illetékes minisztérium közleménye szerint az 1977-ben kiadott 3-as törvény rendelkezései maradnak érvényben. Ennek megfelelôen férfiaknál a nyugdíjkorhatár 60-62 év, nôknél pedig 55-57 év.
Végre valaki talált valami szépet és hasznosat a román-magyar alapszerzôdésben: Horia Rusu, a 93-as Liberális Párt elnöke észrevette, hogy a belefoglalt 1201-es ajánlás történelmi precedenst kínál. Alkalomadtán majd követelni lehet beiktatását a román-ukrán, román-bolgár, román-szerb alapszerzôdésbe is. És akkor milyen jó lesz az Ukrajnában, Bulgáriában, Szerbiában élô románoknak.
Ôszintén örvendenénk, ha így lenne. De meggondolkoztató, hogy a gondolatot máris kedvezôen fogadták ukrán részrôl. Ezért az ünneprontás szándéka nélkül vezessük le logikailag a következô alapszerzôdések egyikének következményeit.
Mit fog mondani az ukrán külügyminiszter, amikor észreveszi az 1201-es jelenlétét az ô alapszerzôdésükben? Kelet-nyugati tájszólásban így kiált fel: Ocsény oké! Mert így, kiherélve, szívesen elfogadja, hiszen még az orosz kisebbségi követelések leszerelésére is felhasználható, és ôszinte hálával dísztáviratot küld Bukarestbe a lábjegyzetért. Az ám, mert a lábjegyzettel is történelmi precedens teremtôdött. Oktatásügyi kollégája is sietve kijelenti, hogy a román-ukrán alapszerzôdésbôl nem következik az anyanyelvi oktatás megszervezésének kötelezettsége az óvodától az egyetemig, sôt, aláírása elôtt néhány nappal nyíltan elrendeli a cernãuT,i-i Mihai Eminescu Gimnázium nevének megváltoztatását valamely nagyukrán nemzeti hôs nevének kölcsönadásával.
És ez így lesz a román-bolgár és a román-szerb alapszerzôdéssel is, mert jószántából egyik szomszéd sem fogja román kisebbsége kedvéért visszaállítani az Európa Tanács 1201-es ajánlásának férfiasságát. Egyiknek sem érdeke a más nemzetiségûek létének megkönnyítése, közösségi jogainak biztosítása. Még az állítólag hagyományosan jó román-kisjugoszláv barátságot tápláló szerbeknek sem, pláne most, hogy jogerôre szeretnék emelni az albánok, a horvátok és a muzulmánok kollektív kisemmizését. Nem tehetnek kivételt a román kisebbséggel, mert akkor a kiherélt 1201-essel ellentétes történelmi precedenst teremtenek. Bár a politikában nem mûködik a legnagyobb kedvezmény elve, a sértett felek a vitában a kivételezettekre hivatkozhatnak és ezt nehéz mellébeszéléssel elintézni. Még használhatatlanabb a lábjegyzetelt 1201-es a bulgáriai románok számára, hiszen ott nem is akarnak tudni róluk, számításba sem veszik ôket, inkább csak a törökjeikkel bajlódnak. Annak kijelentése, hogy az 1201-es - és következésképpen az alapszerzôdés - nem tartalmaz közösségi jogokat, csak megerôsíti a bolgár honfiakat, hogy helyesen cselekedtek eddig is.
Teljes együttérzéssel állapíthatjuk meg: a szomszédos országokban élô románok is azt fogják tapasztalni, hogy az alapszerzôdés számukra éppen olyan felesleges, mint a háziszárnyasok szárnya. És ha majd ôk is továbbgondolják, rádöbbennek, hogy hátrányuk származhat belôle: nemcsak repülni nem tudnak vele, de rá hivatkozva mindenki megpróbálja addig elnézett szárnypróbálkozásaikat akadályozni.
És akkor - ha valóban össznemzetben gondolkodó kormánya lesz Romániának - megkezdôdik a román nemzeti kisebbségek sérelmeinek felvetése, elôbb négyszemközt, majd nemzetközi fórumokon. A térség nyugalmának garanciáit oly szigorúan követelô Nyugat pedig arra fog rádöbbenni, hogy éppen az egyik legtökéletesebbnek hitt garancia, az alapszerzôdés okozza a nézeteltérést.
Hol csúszik vakvágányra a szándék? Mert maga az alapszerzôdés gondolata nem rossz. Integráció elôtt tényleg meg kellene oldani a szomszédok közötti vitás kérdéseket. De (például) Ukrajna és Románia között nem az a vitás kérdés, hogy hol húzódnak a Pruton túli határok vagy hova tartozik a Kígyók szigete. Ezt esetleg népszerûségre törekvô politikusok vagy olvasót toborzó újságok firtatják, mert amint hivatalban lévô kormányzat ilyen kérdéseket felvet, a nagyhatalmak azonnal elôveszik a lézerparittyákat. A szomszédok között most egyetlen komoly probléma feszülhet: egymás nemzeti kisebbségei jogainak tiszteletben tartása. Ha ezt nem rendezik megnyugtatóan az alapszerzôdések, akkor olyan feleslegesek, mint a férfimellen a bimbó (bár ezt a hasonlatot kissé sántítóvá teszi az újabb parlamenti vita a homoszexuálisok büntetésérôl).
Mindehhez tegyük hozzá, hogy a román-magyar alapszerzôdés egyik jelzôje lesz a temesvári, mint ahogy Arad a Ceaus,escu-Grósz találkozó jelképévé vált. És Horia Rusu is temesvári...
Románia hivatalosan is kérni fogja felvételét a közép-európai országok szabadkereskedelmi övezetébe, a CEFTÁ-ba a tömörülés eheti szlovákiai csúcstalálkozóján, amelyen a román küldöttséget várhatóan Nicolae Vãcãroiu kormányfô vezeti - közölte szerdán Sorin Ducaru, a bukaresti külügyminisztérium szóvivôje.
A jelenleg öt országot tömörítô szervezet miniszterei a múlt hónapban jelezték, hogy Románia és Bulgária a legközelebbi esélyes a CEFTA-tagságra, feltéve, ha változtatnak agrárpolitikájukon - emlékeztet a Reuter.
A Közép-Európai Szabadkereskedelmi Egyezményt 1992-ben hozta létre Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia, hogy a nyugat-európai közösséghez hasonló regionális tömörüléssel töltse ki a KGST megszûnésével keletkezett ûrt. A jelenleg szlovák elnökség alatt álló társuláshoz azóta csatlakozott Szlovénia is.
Romániának már van szabadkereskedelmi egyezménye Csehországgal és Szlovákiával, s elôrehaladott stádiumban vannak a tárgyalások Magyarországgal, Lengyelországgal és Szlovéniával - közölte a szóvivô. A teljes jogú tagsághoz szükséges, hogy a belépni kívánó országnak érvényes szabadkereskedelmi szerzôdése legyen az összes meglévô taggal.
CEFTA-tagságra pályázik Litvánia, Lettország, Észtország és Ukrajna is - írta a Reuter.
A képviselôház a büntetô törvénykönyv módosításának keretében ismét bûntettnek minôsítette a homoszexualitás puszta tényét, ahogy az a Ceaus,escu-korszak szabályozásában is szerepelt. A tervezetet még egyeztetni kell a szenátussal is.
A Btk. 200. pontja már évek óta vita tárgya a képviselôházban és szenátusban, mivel a törvényhozók makacsul ellenállnak ezen a téren az Európa Tanács normáinak és a nemzeti hagyományokra hivatkozva ragaszkodnak a homoszexualitás büntetéséhez.
A hétfôn megszavazott módosítás értelmében az azonos nemûek közötti szexuális kapcsolat hat hónaptól három évig terjedô börtönnel büntetendô. A kommunista rendszerben csak a büntetés mértéke volt súlyosabb, maga az elôírás azonos maradt.
Az elôzô években a Btk. módosítása során a kormány azt a változatot támogatta, hogy a homoszexualitás csak nyilvános botrányokozás esetén legyen büntetendô. Az új változat szerint a közbotrány okozása súlyosbító körülmény, ez esetben egytôl öt évig terjedô elzárás szabható ki. Az igazságügyminiszter által benyújtott javaslatot 174 szavazattal 32 ellenszavazat mellett, 12 tartózkodás mellett fogadták el, ellene foglalt állást az RMDSZ, a Demokrata Párt, a Liberális Párt 93 és a Polgári Szövetség Pártja.
Noha az új megfogalmazás nyilvánvalóan sérti az Európa Tanács normáit és elvárásait, Ion Predescu igazságügyminiszter azzal támogatta szükségességét, hogy az "megfelel Románia helyzetének".
A kormánypalota dísztermében szerdán befejezôdött az Európa Tanács és a Román Nemzeti Kisebbségek Tanácsa által megrendezett konferencia, amelyen 17 kelet-közép-európai ország nemzeti kisebbségekkel foglalkozó hivatali illetékesei, illetve az Európa Tanács tisztségviselôi tekintették át az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményének végrehajtását, az egyes országokban a kisebbségek támogatására kidolgozott programok helyzetét és a jövendô terveket. Az értekezleten a romániai kisebbségek képviselôi is kifejtették álláspontjukat, így az RMDSZ nevében Niculescu Antal a külügyminiszter ama kijelentését bírálta, hogy bár Románia ratifikálta a keretegyezményt, elôírásai nem kötelezôek rá, mivel az - kellô számú ratifikáló állam híján - még nem lépett életbe.
Figyelemre méltónak nevezték azt a gondolatot, amelyet az Európa Tanács emberjogi osztályának igazgatója fejtett ki zárszavában. Pierre Henri Imbert azt hangsúlyozta, hogy a keretegyezmény nem a maximum, hanem a jelenlegi minimum , amelyen különbözô módokon lehet túllépni, így kétoldalú megállapodásokkal és azzal a párbeszéddel is, amelyet az állam saját kisebbségével folytat. Imbert kiemelte az ellenôrzés fontosságát és azt, hogy az egyezményeket a lehetô legnagyobb jószándékkal kell végrehajtani, az illetékesek nem hivatkozhatnak arra, hogy bár aláírtak valamely dokumentumot, az még nem lépett érvénybe.
Sok résztvevô elismeréssel szólt a román-magyar alapszerzôdésrôl, Peter Leuprecht, az Európa Tanács fôtitkárhelyettese ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szerzôdés aláírása csak a kezdet lesz, a döntô annak jóhiszemû végrehajtása és értelmezése.
A kormányok a nemzeti kisebbségekért témakörû összejövetelen a román küldöttség dokumentációs anyagot terjesztett elô a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek szervezeteinek programjairól, amely tulajdonképpen a román kormány keretében mûködô nemzeti kisebbségi tanács tevékenységét összegezi.
A dokumentum kidomborítja a tanács három évi munkáját, pontosabban az alábbi kidolgozott és alkalmazott terveket: 1. a nemzeti kisebbségekhez tartozó szervezetek kezdeményezte tervek; 2. a tanácsban tagként részvevô minisztériumok részérôl kidolgozott tervek; 3. a tanács saját tervei.
A tanács a szakbizottságok révén részt vesz a nemzeti kisebbségek sajátos problémáinak megoldásában, nevezetesen az oktatás, tudomány, ifjúság, kultúra, felekezetek, médiák, törvénykezés és közigazgatás, valamint társadalmi és gazdasági problémák, kül- és belügyek, a nem-kormányszervezetekkel való kapcsolatok terén felmerülô kérdésekben.
A költségvetésbôl a tanácsnak az idénre 3,5 milliárd lejt irányoztak elô, ami az alábbiak szerint oszlik meg:
- sajtó - 1,571 milliárd lej;
- a székhely megszervezése — 468 millió lej;
- könyvkiadás - 605 millió lej;
- dotáció - 288 millió lej;
- európai kampány a rasszizmus, xenofóbia, antiszemitizmus és intolerancia ellen - 306 millió lej;
- a tanács tartaléka a nemzeti kisebbségek számára - 262 millió lej.
Az elsô kelet-európai NATO-tagjelöltek 1999 áprilisában, a szervezetet életre hívó washingtoni megállapodás 50. évfordulóján léphetik át az atlanti szövetség küszöbét - jelentette ki Londonban egy magas rangú amerikai diplomata.
Robert Hunter, az Egyesült Államok NATO-nagykövete a brit hadsereg mellett mûködô stratégiai tanulmányi központ (RUSI) hallgatósága elôtt tartott elôadásában hangsúlyozta: az általa megjelölt idôpont csak az elsô hullámot jelenti majd. Hunter szerint "az ajtó ezután is nyitva marad, s további bôvítési fordulók várhatók".
Az amerikai diplomata e kijelentésével egyenesen cáfolta azokat a Londonban és más atlanti fôvárosokban általánosan elterjedt nem hivatalos véleményeket, amelyek szerint a NATO soraiba a kelet-európai országok kiválasztott szûk csoportja - Magyarország, Lengyelország, Csehország s némi eséllyel Szlovákia - kerülhet csak be a belátható jövôben, s újabb forduló nem valószínû.
A tekintélyes brit biztonságpolitikai elemzô csoport, a Jane's szakfolyóirata éppen egyik legutóbbi számában - NATO-diplomáciai forrásokat idézve - értekezett arról, hogy az atlanti szövetség már "a kétes demokráciájú" Szlovákiát is csak meglehetôsen kényszeredetten fogadná be, kizárólag azért, hogy legyen fizikai összeköttetés Magyarország és a NATO mûködési területe között. A Foreign Report címû elemzô folyóirat szerint Romániának, Bulgáriának és a baltiaknak maradna a békepartnerségi program, mert a Nyugat egyszerûen védhetetlennek tartja ezt az országcsoportot egy esetleges orosz támadás esetén.
A Legfelsô Törvényszék fôügyésze, Nicolae Cochinescu szeptember 9-én válaszolt Kerekes Károly RMDSZ-képviselô júniusi interpellációjára, amely a magyar hadsereg által besorolt, majd szovjet hadifogságot szenvedett személyek jogaira vonatkozott, és utalt arra, hogy a Legfelsô Törvényszék 1996. február 12-i határozata alapján a fent említettek is élvezik az 1990/118-as Törvényrendelet biztosította jogokat, de csak a jövôre vonatkozóan, tehát 1996. február 12. után. Ennek értelmében többezer Maros, Kolozs és Szatmár megyei személy panaszlevélben folyamodott a fôügyészhez a törvény visszamenôleges hatállyal történô alkalmazásáért, tekintettel arra, hogy dossziéjukat a törvényszék 1996. február 12. elôtt elutasította.
Nicolae Cochinescu fôügyész válaszában rámutatott arra, hogy az esetek tanulmányozása során kitûnt: sok személynek még nem kézbesítették a törvényszék végleges és visszavonhatatlan határozatát. Ezekben az esetekben az illetô személyek a döntés kézbesítése után fellebbezhetnek, azokban az esetekben pedig, amelyekben végleges és visszavonhatatlan döntés született - amelyet már kézbesítettek - mérlegelni fogják a fellebbezés lehetôségeit.
Az 1995-96-os tanévben nôtt a magyar nyelvû óvodák és iskolák száma, viszont csökkent a bennük magyar nyelven tanuló diákok száma - tûnik ki abból a felmérésbôl, amelyet Murvai László, az Oktatási Minisztérium osztályvezetôje ismertetett a Romániai Magyar Szó hasábjain.
Az oktatási intézmények száma az 1994-95-ös tanév-beli 28 566 -ról 29 273-ra emelkedett, ezen belül azoknak az intézményeknek a száma, amelyben magyar nyelvû oktatás folyik, 2394-rôl 2437-re nôtt. Országosan 707-tel nôtt az oktatási intézmények száma, ami 2,41 százalékos növekedés, a magyar nyelvû óvodák és iskolák száma 43-ral gyarapodott, ami 1,76 százalékos növekedésnek felel meg.
A diáklétszám az elôzô - 94-95 - évi 4 288 332 -rôl országosan 4 330 774 -re emelkedett, ami 0,98 százalékos növekedéssel ér fel, viszont a magyar nyelven tanulók száma 207 765-rôl 202 545-re apadt, ez 2,57 százalékos csökkenésnek felel meg. 5220-szal kevesebben iratkoztak magyar osztályokba, mint az elôzô tanévben.
A pedagógusok létszáma országosan 267 652-rôl 283 555-re változott, 5,6 százalékkal nôtt, a magyar nyelven oktatóké ezen belül 14 297-rôl 14 487-re emelkedett, ez 1,31 százalékos növekedés. A magyar oktatásban tevékenykedôk az országos pedagóguslétszám 5,3 százalékáról az elmúlt tanévben 5,1 százalékra apadtak, mert a románul oktató pedagógusok létszáma gyorsabban nôtt.
Rubens Ricupero, az UNCTAD fôtitkára derûlátó Románia gazdasági fejlôdését illetôen. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Értekezletének fôtitkára a Reuter jelentése szerint úgy értékeli, hogy Románia sikeresen alakítja át európai "normájúvá" gazdaságát és lehetôsége van arra, hogy több külföldi tôke érkezzen területére.
Ricupero mindezt a román kereskedelmi minisztériumban fejtette ki, két, a Balkánon létesítendô UNCTAD-vállalkozás elindítása alkalmából: a tervek szerint külkereskedelmi szakembereket képeznének ki és kereskedelmi információs csomópontokat létesítenének exportôröknek.
Az UNCTAD fôtitkára szerint Románia a privatizáció révén jelentôs értékben fog magához vonzani külföldi tôkét, amelynek mértéke ezidáig elmaradt az ország befogadóképességétôl.
A Reuter megjegyzi, hogy Románia Kelet-Európa második legnagyobb piaca Lengyelország után, s 1994-tôl a gazdasági megélénkülés jeleit mutatja. Tavalyelôtt 3,9, tavaly 6,9 százalékkal nôtt hazai összterméke, az idén 4,8 százalék várható. Az inflációt 1994-ben az elôzô évi 300 százalékról 61,7 százalékra, 1995-ben 27,8 százalékra sikerült lassítani. Az idén ugyanakkor 30 százalékos drágulási ütem várható, s helyi elemzôk szerint a román gazdaság ismét leszállóágban van.
Korodi Zoltán az erdélyi huszonhetedik hadosztály kommandó egységénél katonáskodott. 1944 októberében a Nyírségben került elôször az oroszok fogságába. Egy nagy dohányszárítóban ôrizték ôket. A harmadik nap reggelén vették észre, hogy ôreik eltûntek. A németek idôközben visszafoglalták a területet, és az orosz hadsereg visszavonult.
- A következô év áprilisáig részt vettem még a budapesti és a Balaton környéki harcokban — idézte fel emlékeit Korodi Zoltán. - Második visszavonulásunkor kerültem újra orosz fogságba, az osztrák fôvárostól körülbelül húsz kilométerre, Untersiebenbrunnban. Semmi kilátásunk nem volt, hogy szerencsésen megússzuk a visszavonulást, a német légierô bombázta a térségben tartózkodó orosz csapatokat és az utánpótlási vonalakat. Amikor fogságba kerültünk, számunkra gyakorlatilag befejezôdött a háború. Az oroszok megígérték, hogy hamarosan hazaengednek, de nem ez történt. Fertôtlenítettek, tetvetlenítettek, hajunkat leborotválták. Ez a "mûvelet" kellemes élményben részesített, mivel "megszabadítottak" a fronton összeszedett rovaroktól. Az elsô napokban reggel kiosztották az egész napi kenyéradagot, majd délben valami híg levest kaptunk. Kibírtuk valahogy... Két hét múlva bevagoníroztak. Az utazást megnehezítette, hogy a frontra menô utánpótlási vonatok számára elsôbbséget biztosítottak, s így nekünk elég sokat kellett vesztegelnünk az állomásokon. Ilyenkor mellékvágányra tolatták a vonatot, és csak akkor folytathattuk utunkat, amikor az illetékesek engedélyezték.
Éljen a kommunista párt!
Zsitomir város épületei romokban hevertek. Az állomásépület helyén csak egy barakk állott, orosz vasutasok irányították a forgalmat. Meglepett az a rengeteg jelszó, amelyet piros betûkkel a romok falaira pingáltak. Nem értettem jelentésüket, mivel ekkor még nem ismertem az orosz nyelvet. De voltak közöttünk olyanok, akik jól beszéltek oroszul, s lefordították. Ilyeneket: Da drasztvutye kommunicisztkaja partija! (Éljen a dicsôséges kommunista párt!), Da drasztvutye velikaja Sztálina! (Éljen a nagy Sztálin!), Szmerc nyemecki okkupatam! (Halál a német megszállókra!). Majdnem minden épületre fel volt írva Kto nye robotyi nyi jeszt! (Aki nem dolgozik, az ne is egyék!)
Zsitomirban a romokat takarítottuk, majd egy szénfûtéses erômûben dolgoztunk. A szénmedencékbôl, az úgynevezett Dombászokból hozott szenet raktuk ki a vagonokból, s az erômû tárolójába szállítottuk. Nyáron a szovhoznál, vagyis az állami gazdaságnál dolgoztunk. Aratáskor a kombájnokat követve a szalmát szedtük össze. Nemegyszer szénátgyûjteni vittek.
Tragédiák
1946 telén Karlovkában mozdonygyárat építettünk. A munkatelep a lágertôl körülbelül húsz kilométerre lehetett. Harminc fokos hidegben két benzineshordóban szállítottuk a káposztalevest a lágerbôl a munkatelepre. A sofôr mellett ültem a kabinban, míg az ôr fent, a rakodótérben állt. Megállította a sofôrt, és helyet cseréltünk. A forró hordók közé bújtam, és így nem fáztam. A gyárhoz közeledve felálltam, hogy újból visszaüljek a helyemre, de az ôr nem akart a kabinból kijönni. Nem érdekelte, hogy szabálytalanságot követ el. A síneken egy sor vagon állt. Az átjárónál, ahol nekünk át kellett haladnunk, egyetlen ôr sem volt. Egy mozdony közben tolatott. Láttam, hogy pillanatok alatt az átjáró bal oldalán álló vagonsorhoz ér, és elkerülhetetlen az álló és a sebesen közeledô vagonok összeütközése. Leugrottam a kocsiból. A sofôr, ha gyorsan hajt, valószínû, hogy a másféltonnás teherkocsi átjut az átjárón, de fékezett, s így a vagonok összenyomták az autót. Mind a ketten szörnyet haltak.
A krasznodoni szénbányába kerültem. Mivel nehéz munkát végeztünk, valamivel tartalmasabb táplálékot adtak. Egyik vasárnap orvosi vizitet tartottak. Az orvosi bizottság megvizsgált: megtapogatták a fenekünket, megnézték mellizmunkat, majd krétával a hátunkra írták, hogy hányas kategóriába osztottak. Kettes kategóriásként korábban a fejtésnél dolgoztam, a szenet lapátoltuk csillékbe, és a felvonóig toltuk. Az orvosi vizit után kettôsbôl hármas kategóriába tettek, ami azt jelentette, hogy csak felszíni munkára voltam alkalmas. A csilléket kitoltuk a felvonóból, s egy csúszdaszerû helyen kiöntöttük belôle a szenet. Egyik nap, úgy tíz óra körül, óriási szirénázás hallatszott. Tudtuk, hogy valami szerencsétlenség történt. Az orosz mester rosszul adta meg a fejtés irányát, és így egy vízzel teli tárna irányába haladtak, átfúrták a két tárna közötti falat, és az óriási nyomású víz pillanatok alatt elöntötte a bányát. Akik lent tartózkodtak, mind megfulladtak.
Munka közben egyszer leestem az állványról, de szerencsémre ömlesztett cementre, s így különösebb bajom nem esett, azon kívül, hogy három napig magas lázzal feküdtem. A lágerorvos a kobeljaki hadifogolykórházba szállíttatott, ahol pechemre vagy szerencsémre, nem tudom, már nem volt lázam. De így is a kórházban tartottak majdnem egy hónapig, ami szinte üdüléshez hasonlított. Kitûnô kosztot biztosítottak a betegek számára, sôt, szórakozási lehetôségünk volt. Sakkoztunk, olvastunk, zenéltünk. A kórház épülete - amint késôbb tudomást szereztem - korábban egy gazdag földbirtokos kastélya volt.
A nyácsálnyikok rendesek voltak
Az orosz nép sokat szenvedett a sztálini kommunizmus alatt. A háború szörnyen megviselte ôket. Minket nem kezeltek ellenségként, hozzánk nagyon emberségesen viszonyultak. Nemegyszer elôfordult, hogy Nyikolaj Nyikolajevics orosz mester még az utolsó marék mahorkáját is a foglyoknak adta. Ha falun szovhozban dolgoztunk, akkor élelmet hoztak nekünk: tejet, kenyeret, uborkát. Nem találkoztam olyan emberrel, aki megütött vagy leköpött volna. A munkában nem "hajtottak" úgy, ki lehetett bírni. Az orosz fônökök, nyácsálnyikok rendes emberek voltak. A munkáért az utolsó években még fizettek is. Amikor pénzt kaptunk, a bazárba mehettünk vásárolni. A dohányosok fôleg cigarettát vettek, a többiek inkább nyalánkságot, mivel egyebet nem tudtunk tárolni. Az ünnepeket nem nagyon tartottuk meg. Erre az orosz népnek sem nagyon futotta, hisz nekik is alig volt betévô falatjuk. A háború szörnyû pusztítása leírhatatlan.
Nemegyszer jelentkeztek olyanok, akik bizonyos atrocitásokat éltek át. Ilyenkor az orosz parancsnok sorakozót rendelt el, s az érintettek kiválogatták a foglyok közül azokat, akiket "felismertek". A gyanúsított hiába hangoztatta, hogy semmit sem követett el. Elvitték ôket oda, ahol elkövették az atrocitásokat, és elítélték. Védekezési lehetôséget nem biztosítottak számukra.
A nemzetközi szabályok szerint a tiszteket külön lágerbe helyezték el. Nehéz munkára nem vitték ôket, de minket, a legénységet igen. A tábornokokat szintén elválasztották a törzstisztektôl. Elsô nap egy tábornokkal kerültem fogságba, akit megkülönböztetett bánásmódban részesítettek, még a tiszti szolgáját is meghagyták.
Babij-Jar,
majd Voronyezs
A kobeljaki kórházból Kijevbe szállítottak. A babij-jari bunkerlágerbôl Kijev Dárnyica nevû gyárnegyedébe jártunk dolgozni. Babij-Jar a német megszállás alatt a zsidók lágere volt, ahol földbe vájt fedezékszerû odúkat építettek. Ezért hívták bunkerlágernek. Kijevi ukránok sokat meséltek nekünk a német atrocitásokról. A lágertôl nem messze volt egy szakadék, ahova a tarkón lôtt zsidókat lökték be.
A voronyezsi lágerben parancsnoknak egy mongoloid típusú NKVD-s századost neveztek ki, akinek terrorisztikus hajlamai voltak. Nagy hidegben sorakozót rendelt el, és megparancsolta, hogy a fasiszták lépjenek ki a sorból. A németek közül egyesek teljesítették az utasítást, hogy minél hamarabb vége legyen a hercehurcának. A százados azonkívül, hogy fel akarta pofozni ôket, semmit sem csinált nekik. Az egyik pofonnál a fogoly túlságosan lehajolt, és a százados nagy lendülettôl hasraesett. Felemelték, és elvitték. Így ért véget a cirkusz.
Voronyezsben kétsoros drótkerítés választott el a japán hadifoglyoktól.
- Miért nem mennek a japánok dolgozni?
- Sztrájkolnak, mert nincs fogmosóporuk.
Nekünk még fogkefénk sem volt... Reggel felkeltünk fáradtan, megettük a káposztalevest, egykettôre sorakoztunk, és dolgozni mentünk, míg a japánok felkelés után tornagyakorlatokat végeztek. Meglepett, hogy hatvan százalékuk szemüveget viselt. Nagyon furán, makogószerûen beszéltek. Amikor egymással társalogtak, az volt a benyomásom, hogy mindig mérgesek. Meglepôen sok kistermetû ember volt közöttük, és nagyon fürgék voltak. Úgy tûnt nekem mintha mindannyian ikrek lettek volna, annyira hasonlítottak egymásra. Ôket inkább mezôgazdasági munkára vitték. Szívesen mentek a mezôre, mert ott mindig szereztek valami élelmet. Nem tudom, hogy mi történt velük, mert én aztán elkerültem a lágerbôl. 1946 nyarán hozták ôket a lágerbe, mivel nagy volt a munkaerôhiány, s miután a mezôgazdasági munkának vége volt, visszavitték ôket a szibériai lágerekbe.
Karlovkától Kolozsvárig
1946-ban a civil hadifoglyok egy részét hazaengedték, akiket az utcáról szedtek össze, amikor elszökött egy-két fogoly. Velük egészítették ki a létszámot. A szelektálás elsô feltétele az volt, hogy az illetô fizikailag jó állapotban legyen, hogy kibírja a hazáig tartó két-három hetes utazást.
Karlovkában 1947 májusában az elsô szállítmány elindításakor az orvos leromlott fizikai állapotom miatt nem engedélyezte az utazást. Amikor közvetlen barátaimra került sor, bevallom, sírtam. Ez meghatotta az orosz orvosnôt, és engedélyezte az utazást.
Kibírtam az utat. Közrejátszott az az öröm, hogy rövidesen hazakerülök, és láthatom hozzátartozóimat. Máramarosszigeten átadtak a román hadsereg megbízottainak. Egy nagyon emberséges román katonaorvos látván, hogy milyen leromlott fizikai állapotban vagyok, visszatartott addig, amíg fel nem javultam egy kicsit. Máramarosszigetrôl a Gutinon keresztül gyalog mentem Nagybányára, mivel ekkor még nem készült el a Salva-Vineu vasútvonal. Nagybányán megfelelô úti iratokat kaptam.
Kolozsvárra 1947. június 11-én érkeztem.
Papp Anna-Mária