1997. augusztus 5.
(IX. évfolyam, 178. szám)

Július 25-én Kézdivásárhelyen fôtiszteletû Tôkés László püspök úr hirdetett igét a templomban. Az igehirdetést a Kárpát-medencei magyarság jövôje címû tanácskozás követte, melynek díszvendége Orbán Viktor, a FIDESZ-Magyar Polgári Párt elnöke volt. A templomban nemcsak helybeliek, hanem környékbeliek is megjelentek. A földmûveseknek idejük sem volt átöltözni, a földekrôl siettek Kézdivásárhelyre, hogy részt vegyenek a tanácskozáson. Több mint kétezerötszáz ember gyûlt össze, lelkészek, értelmiségiek érkeztek Kovászna megyébôl. E találkozó után válaszolt kérdéseinkre Tôkés László.

— Felsô-Háromszék tájain is benne van a levegôben: valami megváltozott az RMDSZ hangulatában, mintha az ország nagy gondjainak felvállalása elhomályosítaná a magyarság sajátos ügyeit.

— Azt tapasztalom az utolsó félévben, vagy inkább az utolsó évben, hogy úgy próbál nagy politikát ûzni az RMDSZ, hogy szinte elfelejtette kisebbségi meghatározottságát. A rosszul értelmezett politizálás során lassan megtanulja azt mondani, mit úgymond kell. Addig kigombolt inggallérral tudtuk vállalni, amit vállalni kellett, amit tisztán akartunk kimondani: céljainkat megfogalmazni, elsôbbségeinket, ún. prioritásainkat követelni. Kérni, ami szükséges. Idegenkedtünk a megalkuvástól. Most úgy érzem, némelyek a nagypolitikát azonosítják a konjukturális politikával. A bölcsességet azonosítják az alkalmazkodással, amit pragmatizmusnak is szoktak nevezni. Ma már magyarságunk éppoly manipulált, mint a román tömegek általában. Mi is nyugtatgatjuk magyarságunkat, elhallgatunk elôtte dolgokat, felfújjuk a kis eredményeket, lemondunk a távlati céljainkról. Csorbát szenvedett az a fajta profilja, karaktere az RMDSZ-nek, amiért magáénak érezte magyarságunk a szövetséget. Egy olyan talajvesztéstôl, presztízsvesztéstôl féltem az RMDSZ-t, amelyet nem tud ellensúlyozni ez a minimalista eredményesség, amely a régi értelemben vett kisebbségieknek lehetett öröm, vagy okozhatott elégedettséget a kommunizmusban. Ma már semmiképpen nem lehetünk elégedettek ezekkel.

— Megzavarta volna az RMDSZ-t az, hogy a kormányt képviseli és nem ellenzékbôl hallatja hangját?

— A hatalom vonzásába kerülni nagyon veszélyes még a többségi nemzet képviselôinek is. Úgy látom, hogy mint valami hatalmas mágneses terek erôvonalai mentén, úgy igazodott hozzá a kisebbségi politizálás a hatalmi erôvonalakhoz. A hatalom vonzásának erôterében nem tud az maradni, ami volt. Egyébként ez minden politikának a kísértése, különösképpen a kis nemzetek, a kis országok politizálásában. Ezt viszont nem szabad olyan értelemben eltúlozni, mintha másképp nem lehetne. Ismerünk kis országokat, elôttünk van Finnország, Ausztria példája; kicsinységük ellenére meg tudták ôrizni politikai karakterüket. Nem feledkeztek el nemzeti érdekeikrôl, alapvetô célkitûzéseikrôl.

Nem látom kilátástalannak a helyzetet — a Bethlen Gábor-i Erdély is arra példa, hogy két malomkô között, nagyhatalmak szorításában is lehet eredetien és célszerûen politizálni. Én azért féltem az RMDSZ-t, mert nemzetközösségünk közel öt évtizedes halódása után még nem erôsödött annyira fel politikai képviselete, hogy ilyen nagypolitikai kalandokra veszélytelenül vállalkozhatna. Gyengének érzem magunkat arra, hogy a hatalom kísértésének ellent tudjunk állni. Ha ezt nem vesszük figyelembe, és valamilyen triumfalista magatartást tanúsítunk, az súlyos vétek. Önámítás!

— Úgy érezzük, hogy Tôkés László és Markó Béla konzervatív, nemzetben gondolkodó vezetôi az erdélyi magyarságnak. Mi a kettôjük közötti ellentét forrása?

— Nem lehet egalitárius módon beszélni kettônk szerepérôl. Markó Béla a politikai hatalom birtokában van, ô megteheti, amit megtesz: engem periferizál. Magam csupán szabályzat szerinti jogaimmal élek, amikor ellenvéleményt jelentek be, vagy felhívom a figyelmet azokra a célkitûzésekre — példának okáért az autonómia kérdésére, a belsô választásokra, a Bolyai Egyetemmel kapcsolatos álláspontunkra —, amelyektôl eltérni semmilyen pragmatizmus, vagy a hatalom iránti lojalitás jegyében nem szabad. Én nem szakítottam a jelenlegi RMDSZ-szel, eszem ágában sincs. Azt a laza szövetségi egységet, amely létezik, vállalom. Úgy érzem, hogy nem rajtam múlik az az együttmûködés, amit a közvélemény hiányol közöttünk.

Horváth Arany

Az Evenimentul zilei szerint Poul Thomsen, a kormánnyal tárgyaló IMF-küldöttség vezetôje nincs megelégedve a reformfolyamattal.

A Nemzetközi Valutaalap áprilisban 430 millió dolláros készenléti hitelmegállapodást írt alá Romániával.

Az IMF a román gazdaság állapotával kapcsolatos közleményét múlt héten kedden tervezte nyilvánosságra hozni, de azt elhalasztotta, amire nem adott magyarázatot. Ugyanekkor Cãlin Popescu Tãriceanu ipari miniszter azt mondta, hogy Thomsen szerint a privatizáció és a többi reformintézkedés érzékeny pont.

Az ipari miniszter szerint az állami bevételek az elsô fél évben elmaradtak a várakozásoktól. Popescu egyike volt azoknak a minisztereknek, akik kedden találkoztak az IMF képviselôjével.

Gabi Piscoci kormányszóvivô azt mondta hétfôn, hogy Thomsen és Victor Ciorbea kormányfô szerdai közös sajtóértekezletén hozzák nyilvánosságra az IMF közleményét a román gazdaságról.

Az IMF-el aláírt készenléti hitelmegállapodás elôtt a kormány azt tervezte, hogy a költségvetési hiányt a hazai össztermék 4,5 százalékára csökkenti a tavalyi 5,7 százalékról. Azt is vállalta a kormány, hogy hetente 50 vállalatot privatizál. Az AP-DJ ez utóbbival kapcsolatban azt jelentette, hogy az év eleje óta hetente átlagosan csupán 33 cég magánosítására került sor. A hírügynökség szerint egyelôre nem világos, milyen eredményekkel jártak a kormány kiadáscsökkentô intézkedései, továbbá, hogy mit sikerült elérni az ipari ágazatnak nyújtott támogatás és az árellenôrzés megszüntetése terén.

Ma tárgyal a kormány a négy nagy szakszervezeti konföderációval a fizetések indexelésérôl, bár a Nemzetközi Valutaalap már leszögezte, hogy ennek 15 és 20 százalék között kell lennie — írja az A. M. Press hírügynökség. Eredetileg a szakszervezetek 22 százalékos bérkiegészítést és 30 százalékos fizetésadó-csökkentést kértek. Mint ismeretes, a pénzügyminisztérium kijelentette, a fizetésadó csak 8 százalékkal lesz kevesebb.

Megtorpant az állami tulajdon magánosításának folyamata — jelentette ki a reformügyi minisztérium, s mindennek oka, hogy még nem dolgozták ki az értékpapírok és az állami vállalatok aktívái elidegenítésére vonatkozó elôírásokat. Az erre vonatkozó rendelet rendszeresítené a három privatizációs törvény — 1991/58., 1994/77. és 1995/55. — utasításait, meggyorsítaná a magánosítást és megkönnyítené az állami, valamint a magánvagyon ellenôrzését. Az Országos Privatizációs Ügynökség egyúttal javasolja azt is, hogy 100 millió lejes büntetést rójanak ki azokra az állami és magánvagyon alapokra, amelyek augusztus 15-ig nem fejezik be az állami tulajdon magántulajdonba történô átutalását.

Tíz román város vízellátása és szennyvízkezelése javításához 75 millió dollár kölcsönt nyújt a londoni székhelyû Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

A kormányon keresztül Aradnak, Bákónak, Besztercének, Botos,ani-nak, Brãilának, Konstancának, Foksánynak, Kolozsvárnak, Nagyváradnak és Tîrgovis,tének nyújtott hitel 188 millió dollár összértékû beruházások megvalósításához járul hozzá. A maradék összeget az EU Phare-programja, a központi költségvetés, maguk a városok és az érdekelt víztársaságok fedezik.

Az EBRD hasonló célzattal már kötött egy hitelmegállapodást Romániával. Az 1995 áprilisában aláírt szerzôdés Brassónak, Krajovának, Jászvásárnak, Marosvásárhelynek és Temesvárnak juttatott összesen 28 millió dollárt vízügyi beruházásokhoz.

Ady-napokat tartottak a múlt hét végén Nyárszón és Kalotaszentkirályon.

Beszámolónk a 2-es oldalon.

A helyzet kitapintásáért jött Kolozsvárra tegnap Gavril Dejeu belügyminiszter, innen Marosvásárhelyre utazott, majd Hargita és Kovászna megyében folytatja útját, hogy a kormánynak a tények ismeretében javasolhasson intézkedéseket a feszültség oldására.

A délelôtt folyamán a helyhatóság és a prefektúra képviselôivel, majd külön a helyi pártvezetôkkel tárgyalt. Mint mondotta, felhívta a figyelmüket az ország gazdasági, erkölcsi, szociális, kulturális válságára. És feltette a kérdést: mit akarunk? Kilábalni vagy még mélyebbre zuhanni? Minden felelôs helyi tényezôhöz felhívást intézett, hogy bölcsességgel, visszafogottsággal, türelemmel járjon el, mert különösképpen Kolozsváron, de Kolozs megyében és egész Erdélyben is minden szónak, minden gesztusnak pszichológiai vetületei lehetnek bizonyos múltbeli események miatt. Mindenkinek számolnia kell mások érzékenységével.

A magyar fôkonzulátussal kapcsolatban megjegyezte, hogy egyidejûleg kellett volna a szegedi román konzulátust is megnyitni, és nem a legjobb megoldás volt a magyar diplomáciai képviselet ideiglenes megnyitása éppen a város szívében. A központban, de félreesôbb helyen kellett volna székházat találni. Hiba volt az is, hogy nem biztosították kezdettôl fogva ôrizetét, hiszen az hivatalból kijár. A helyhatósági törvénymódosításról azt mondta, hogy a kormányrendelet alkalmazható, de vigyázni kell, a parlamentnek ôsszel jóvá kell hagynia, nem érdemes sietni vele, mert könnyen meglehet, hogy a törvényhozási vita után újra változtatni kell minden névtáblát. Különben is nagyon sok a probléma a kormányrendelet értelmezése körül. Hogyan lehet kétnyelvûsíteni azt az utcanévtáblát például, hogy Shakespeare? A helységneveknél szerinte a hivatalos mai nevet kellene átültetni magyarba, nem a hagyományos magyar nevet felírni, mert akkor sok esetben nem kétnyelvû, hanem kétnevû táblákkal találkoznánk. Gavril Dejeu olyan esetet is elképzelt, hogy valamikor egy helységnek csak magyarul volt neve, most viszont meggyökerezett a hivatalos neve... Ekkor elkezdôdött a találgatás Marosvásárhely jelentésérôl, hogy az megfelel-e hivatalos román nevének, de a belügyminiszter szerint akkor sem kellett volna sietni kiírásával, ha a polgármester tudta, milyen következményei lesznek. Szóval sok a gond ezzel a kormányhatározattal, és bár a tanácskozások utáni sajtóértekezlet részvevôi biztatták egymást, hogy kérdezzék meg, miért kellett olyan sörgôsen elfogadni, a kérdés mégsem hangzott el.

Annál többen érdeklôdtek Gheorghe Funar sorsáról, de a belügyminiszter nem bocsátkozott csillagjóslásba. A törvényszéknél van a polgármester elleni büntetôjogi feljelentés, az igazságszolgáltatás dolga a döntés. Tudja, hogy mindenki türelmetlenül várja a választ, de az nem adható meg öt napon belül, hanem csak a törvényes 30 nap múltán. Hasonlóan folyik az eljárás a konzulátusi zászlólopás „anyagi" elkövetôi ellen. Arra sem volt hajlandó válaszolni, hogy várhatók-e „tömegjelenetek" az egységpárti hívek részérôl, ha a vádlottakat elítélik. Rendszerint az igazságszolgáltatás döntése ellen az állampolgároknak nem kellene tiltakozniuk, de... majd elválik.

Azt azért kijelentette, hogy ô személy szerint nem fogadja el Funar magatartását és azokét sem, akik jutalmazzák a konzulátusi zászlótolvajokat. Nem, mert hivatali kötelessége is a rend, a fegyelem és a köznyugalom megôrzése. Aki ennek szükségességét nem érti meg, az tudatlanságból vagy rosszindulatból Jugoszlávia és Albánia útjára terelné az országot.

Olyan méretû viszályhoz azonban tömegalap is szükséges. Lapunk kérdésére, hogy a konzulátus megnyitása és a kétnyelvû táblák megjelenése nyomán létezik-e széles tömeget átfogó feszültség, Gavril Dejeu határozott nemmel válaszolt. A korábbi törvényhozási ciklusban a parlamenti szakbizottsági munkája során alaposan megismerte a nép hangulatát. Bizonyos politikai körök bizonyos érdekbôl gerjesztik a feszültséget, ezekrôl az érdekekrôl a miniszter nem óhajtott nyilatkozni, mert nincsenek birtokában pontos adatok.

Hétfôn az esti órákban az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Fürdô utcai székházában tartott sajtótájékoztatón a megyei szervezet politikai tanácsadó testületének jelen lévô tagjai ismertették a városban kibontakozó incidensekkel kapcsolatos állásfoglalásukat. Eckstein-Kovács Péter szenátor tömören tájékoztatta az újságírókat a nap folyamán Gavril Dejeu belügyminiszterrel folytatott tárgyalások eredményeirôl. Boros János, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondotta, hogy a Megyei Képviselôk Tanácsa szombaton tartott ülésének döntése szerint szükségesnek látták a szervezet politikai tanácsadó testületének az összehívását, amelyen elemezték a városban kialakuló feszültséget, az RNEP, pontosabban Liviu Medrea, a Közterület Fenntartó Vállalat igazgatója és Vasile Matei szenátor által aláírt provokatív, magyarellenes közlemények következtében elôálló helyzetet. A megyei elnök az újságírók tudomására hozta, hogy a mai nap folyamán a politikai tanácsadó testület közleményt fog kibocsátani, amelyben felkérik az illetékes szerveket (a Román Hírszerzô Szolgálatot, a rendôrséget és az ügyészséget) a felmerülô problémák megoldására.

Papp Annamária

Hétfôi lapszámunk elsô oldalán közöltünk egy, az MTI-tôl kapott hírt a Prahova megyei természeti csapásokról. Most utólag könnyû, persze, okosnak lenni, mégis elmondjuk: a szövegben szereplô Breaza település nem azonos a Maros megyei Beresztelkével, amelyet románra szintén Breazának fordítanak. Még egyszer, tehát: az árvíz nem Maros megyében, hanem a Kárpátokon túli területeken pusztított.

„Cégünk elhatározta, hogy bemutatkozása alkalmából egyelôre kivétel nélkül minden otthonba eljuttat egy-egy magyar nyelvû katalógust Erdély területén. Ezért ne lepôdjön meg, hogy levelem elért az Ön otthonába is, ugyanúgy, mint a többi erdélyi magyarhoz."

Valóban sokaknak hozott a posta ezen a nyáron ilyen behizelgô szöveget. Amibôl meg lehet még tudni, hogy a nem kolozsvári cég óriási nyereményakciót szervez. A „játékszabályok" eléggé bonyolultak — és sokatígérôek. Van ott szó titkos, személyes részvételi számról, amellyel a hat értékes díj (gépkocsi, tévékészülék, gyémánt gyûrû, mosógép, hûtôszekrény, kávéfôzô) valamelyikét lehet megnyerni, azonkívül három másik tárgyról, ha... Ezt a ha-t próbáltam megérteni, a vállalkozás értelmét megfejteni. Mert a szóban forgó nemzetközi cég végsô célja természetesen nem széles teret biztosítani határtalan emberbaráti szeretetének, hanem bizonyos, halandókat boldogító módszereket (értsd: best sellereket) sózni a szegény, jobb sorsra sóvárgó polgárokra. Aki rendel az állítólag kedvezményes árú könyvekbôl, állítólag nyerhet is a felsorolt tárgyak közül. Megpróbáltam rájönni a csúsztatásra, az üzlet titkára, és a következôkre jutottam. Bizonyára emlékszik még az olvasó: „A fenti 6 díj közül egy már biztosan az Öné! Nyissa ki gyorsan!" — hirdeti, mindent megelôzve, a boríték. A csali, a sikerélmény elsô (és utolsó?) fogásaként feltételezem, hogy mindenki „titkos száma" nyerôszám. Ebbôl következik, hogy a hat tárgy legolcsóbbját, a gyûrût, hivatalból megnyeretik a lépre menni hajlandó kedves klienssel. Ha megnézzük a boríték belsô oldalára nyomtatott apróbetûs játékszabályzatot, kiderül, hogy a valamikori, legális körülmények között, közjegyzô jelenlétében lebonyolítandó sorsoláson csak 5 díjat sorsolnak ki, a hatodikat, a gyémántgyûrût, a könyveket már megrendelô szerencsés játékosnak vissza kell szolgáltatnia. Hogyan is írja a levélben? „Ne hagyja futni a szerencséjét! Nézze meg hamar, hogy az Ön titkos nyerôszáma megegyezik-e a nyereménylista-kivonaton található számmal. Utána már csak Önön áll, hogy meg akarja-e kapni nyereményét és megrendeli-e kipróbálásra valamelyik módszerünket..." Meggondolkoztató továbbá, hogy a levélben hiánycikk a bármely komoly kereskedelmi társaság törvényességét igazoló kerek pecsét.

Még valami gyanús: hogyan szerezték meg a címzettek gyakran a telefonkönyvben nem fellelhetô adatait? És mi ez, ha nem a személyi jogok megsértése?

Ha valaki többet tud hozzáfûzni a fentiekhez, kérem, tegye meg. „Ne vesztegesse az idôt!"

Ördög I. Béla

A Kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesület az elmúlt hét végén immár negyedszerre szervezte meg az Ady-napokat. A kalotaszegiek és a határon túlról érkezô vendégek két napon keresztül emlékeztek a nagy költôre, akit 1914 júniusában, amikor Kalotaszentkirályra látogatott, megragadott a Kalota-parti „pompás" magyarok templomba vonulása.

Az ünnepség szombat délután a nyárszói református templomban kezdôdött, ahol Visky Dániel, Ady Endre anyai dédnagyapja több mint ötven évig szolgált. Vincze István lelkész istentiszteletét követôen a jelenlévôk G. Nagy Ilián költô verseit hallgathatták meg. Ady Endre istenes verseirôl a nyárszói lelkész tartott elôadást. Kántor Lajos, a Korunk fôszerkesztôje Visky Dánielre és Ady Endrére emlékezett.

Vasárnap a kalotaszentkirályi református templomban dr. Tôkés István teológiai tanár hirdetett igét. Ady Endre a „beteg kor dalnoká"-nak nevezte magát, aki azért dalolt, hogy gyógyítson, mert „beteg" a világ. Ady Endre verseiben kifejezte, hogy csak Isten segítségével lehetnek a népek igazán szabadok, erôsek és boldogok — mondotta Tôkés István.

Mihály János kalotaszentkirályi református lelkész a falu és a templom történetét ismertette röviden. Az elôadásból megtudhattuk, hogy a honfoglaláskor letelepedett száznyolc nemzetség egyikét hívták Kalothának, s ez a vidék a birtokát képezte. A község jelenlegi nevét 1083-ban István király tiszteletére kapta, és a többi Szentkirálytól való megkülönböztetésül kapcsolták hozzá a Kalota elôtagot. Elsô okiratos említése 1288-ból való, amikor Kun László király a gyerômonostori Mikola fiainak adományozta a már társegyházként szereplô Kalotaszentkirály-Zentelkét. 1660-ban II. Rákóczi György seregét Gyalu és Lóna között a budai pasa legyôzi, és a visszavonuló török csapatok elpusztítják a falut. 1848-ban a nemzeti villongások idején a havasról lejött román kóborcsoportok felégették a falut. A tûzvész martaléka lett a XIII. században épült, eredetileg római katolikus, a XVI. századtól már református templom is.

G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, a magyarországi országgyûlés alelnöke beszédében Ady Endre és Keresztelô Szent János prófétasága között vont párhuzamot. A három évvel ezelôtt felállított Ady-emlékmûnél Bakó László, a kalotaszentkirályi Ady Endre Egyesület elnöke méltatta az ünnepség megszervezésének jelentôségét. Boros János, a Kolozs megyei RMDSZ szervezetének elnöke Kónya-Hamar Sándor és Mátis Jenô képviselôk nevében is üdvözölte a jelenlévôket, és Kalotaszeg intenzív közmûvelôdési életére hívta fel a figyelmet. Koszorút helyeztek el: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, a magyar országgyûlés alelnöke, dr. Skriba Judit, a Népszabadság marketing igazgatója, a Bocskai-szövetség, a Rákóczi-szövetség, az Ady Endre Egyesület és a körösfôi RMDSZ szervezete.

Az iskola udvarán tartott szabadtéri mûsorban fellépett a bánffyhunyadi kórus, a marosvásárhelyi Boróka-együttes, a kalotaszentkirályi tánccsoport. Korpos Melinda körösfôi tanuló pedig történelmi dalokat énekelt.

Okos Márton fôszervezô, tavalyhoz hasonlóan, megajándékozta mindazokat a személyiségeket és egyesületeket, akik elôsegítették a kalotaszegi kultúra és Ady Endre emlékének ápolását. Ebben a kedvességben részesültek: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, dr. Skriba Judit, dr. Tôkés István, a Rákóczi-, a Bocskai-szövetség és az Anyanyelvi Konferencia képviselôje.

Papp Annamária

—Kik a legeredményesebb hajcsárok?

— Azok, akik hasznot hajtanak.

-fi

A képen látható emléktáblát körülbelül tizenkét évvel ezelôtt leszedték. Az Unió utca északi oldalán, a Fôtérhez közel, az akkori dohányüzlet mellett volt látható. Ebben a házban lakott 1846. XI. 26-XII. 6. között Liszt Ferenc (1811-1886), a híres zongorista, Kolozsváron tartott hangversenyei alkalmából. Kolozsvárról Bukarestbe utazott — hirdette a tábla. A kolozsvári városi tanács helyezhetne helyébe hasonló szöveggel háromnyelvû új táblát, esetleg a november végén esedékes évforduló alkalmából.

(Dombói Szabó Sándor felvétele)

Hiábavaló volt minden figyelmeztetés. Az illetékesek oda se figyeltek. És most tessék, itt az eredménye: nagy veszélyben a haza! Kolozsvárt, bocsánat a nyelvbotlásért, Kluzs-Napoka municípiumban, ebben az ôsi, több ezer..., dehogy, több tízezer éves ôsi városban ismét fészket vert a horthyszto-komuniszta banda, ismét megnyitották a kémközpontot.

Rajtunk nem múlt. Szeretett egykori elnökünkhöz, a világ legbölcsebb vezetôjéhez, a nagy hazafihoz hasonlóan megmondtuk, hogy itt nincs szükség effélére, mert itt nincsenek magyarok, legfeljebb magyarul beszélô románok, ezenkívül számtalanszor tiltakoztunk, aláírást gyûjtöttünk, mozgósítottuk a hazafiakat, a fajtiszta hôsöket. De az árulók nem hallgattak ránk. Most pedig meg vannak lepôdve. Feje tetejére állított érvekkel, torz agyakra jellemzôen holmi 1963-ból való nemzet- és mélységesen románellenes nemzetközi megállapodásra, mifélére hivatkozva nem átallják azt állítani, hogy egy ilyen izé, egy ilyen, a haza szent testébe mérgezett tüskeként bedöfött törvénytelen kémközpont — amit orcátlanul konzulátusnak mernek nevezni — úgymond védettséget, területi sérthetetlenséget élvez, amit a befogadó államnak kell biztosítania. Hát hallottak ilyet? Sehol a világon nincs efféle.

Meg aztán megfeledkeznek arról, hogy elvtársak — amint azt hôn szeretett nagy hazánkfia, Szkornicsesti Szent Miklós, mielôtt galád módon elbántak vele, megmondta —, itt nem holmi Nemzetközi Államban, hanem Romániában, s ott is nem akárhol, hanem egyenest Kluzs-Napoka munícipiumban vagyunk. Itt pedig csakis a helyi törvények érvényesek. Például az az 1994/75., amelyiknek a 7. cikkelye elôírja, hogy idegen zászlót csakis hivatalos épületen lehet kitûzni, s ott is kizárólag a román mellé. Tehát elôbb ez utóbbit, csak azután a másikat. Ez a sorrend rendkívül fontos! Hogy amikor egy külképviselet megnyílik, az épület az illetô ország területévé válik, s mint ilyen, területen kívüliséget élvez? Lárifári, majd hagyjuk, hogy ilyen mesével kiszakítsanak egy darabot a haza testébôl. Hogy Bukurestiben a külképviseletek homlokzatán csak az illetô országé lobog? Közönséges hazugság! Horthyszto-komuniszta koholmány! De ha netán mégis, akkor ezúton és a legerélyesebben figyelmeztetjük a bukuresti fôpolgármesteri hivatalt, azonnal tegye meg a megfelelô intézkedést!

Most, miután ez a több mint gyanús társaság máris durván beavatkozik a szent haza szent bel szent ügyeibe, arról fecsegnek, hogy elloptuk a zászlót az épületükrôl. Holott ez nem lopás volt. Már csak azért sem, mert az a betolakodó is látta, amint hazafias módon eltávolítottuk. Meg aztán kedves elvtársak, a tisztelendô úr is megmondta, hogy mi nem vagyunk tolvajok. Az egyik nagy hazafi, Vécé Tódor még jutalmat is ígért. Ha ezt tudjuk, istenuccse, el is égettük volna. Mi csak politikailag-érzelmileg felindulva, azaz a fônökeink utasítására cselekedtünk. Ami politikai tett volt. Ezt pedig a törvény nem bünteti. Ajánljuk is neki.

Egyébként a fônök elvtárs megmondta, ha netán tán mégis törvény elé idéznének, 1989 óta, az ország legnagyobb szégyenére, ez lenne az elsô politikai per. Micsoda, hogy 1990-ben akkor mi volt a Cseresznyés Pál pere, meg a zetelakiaké, meg az oroszhegyieké, meg a marosvásárhelyi szobrot mászni akaró fiataloké? Szemenszedett hazugság, ezek mind köztörvényes politikai bûnözôk voltak. Hát nem? Milyen jogon mert belerúgni az az aljas Cseresznyés abba a fütykösével ártatlanul sétálgató Cofariuba? Mi? És hogy merték a forradalom ürügyén galád módon megölni a rend tisztességes és éber ôreit azok a gazfickók? He? Meg azok a züllött, részeg alakok, akik fel akartak mászni arra a szent szoborra? Mi? Úgy kell nekik. Mért nem jöttek Kluzs-Napoka municípiumba? Itt szabadon és józanon naphosszat mászni lehet a fôtéri szobron.

Amint illik, annak rendje és módja szerint, helyébe ki akartuk tûzni a miénket, de nagy volt a magasság, meg a létra is ingott, így ettôl a hôshazafias cselekedettôl egyelôre el kellett tekintenünk. De ha hív a haza, ismét ott leszünk, elvtársak, a gáton, mint..., na, nem azt akartam mondani. De ott leszünk, ha kell, mint most, akár munkaidôben is — ami a fônök szerint munkaidôn kívüli —, és teljesítjük kötelességünket! A zannyukat még máma! Tanulják meg, hogy velünk nem lehet csak úgy, né, kukoricázni.

Második nekirugaszkodásra sem sikerült. Pedig milyen szépen felhívta a figyelmet drága jó útmutatónk, hogy le kell venni, mert a címer a hibás. Az. Mit keres azon a ronda zászlón az ezeréves Magyarország címere? Mert abba Erdély is beletartozott. Hát nem megmondtuk, hogy durván beavatkoznak a belügyeinkbe? Bár a darut is kivezényelték, most azért nem sikerült, mert közbeléptek az áruló rendôrök. Micsoda pofátlanság! Hát hogy mernek ilyet tenni, amikor itt nagyhazafi tettrôl van szó? Ilyet sehol máshol nem tesznek.

Hogy törvény elé állítják a tetteseket meg a felbujtókat? Akarom mondani, a hôsöket meg a hazafikat? Na, azt szeretném én látni! Majd megmutatjuk mi nekik! De csak nyugi, nyugi, az egészbôl nem lesz semmi. Az egyik bíró is megmondta, hogy a törvénytelenül kitûzött zászló, a törvénytelenül kifüggesztett névtábla eltávolításával való fenyegetôzés, akarom mondani példálózás nem felbujtás, nem meríti ki a bûntett fogalmát.

Hogy ily módon nem jutunk Európába? Hova? Ja, oda? Egyáltalán minek, ha már egyszer ott vagyunk? Már évtízezredek, évmilliók óta ott vagyunk, sôt Európa létezése elôtt is ott voltunk. Meg aztán, ha valami baja van velünk, jöjjön ide ô. Hadd tanítsuk meg, ha eddig nem tudta, hogyan kell elbánni az efféle szedett-vedett, betolakodó népséggel.

Asztalos Lajos

Jobb híján sokan még mindig azzal foglalkoznak, hogy jó-e nekünk, hogy újra Clinton lett az elnök Amerikában. Vajon nem lett volna jobb Dole? Ezeket a találgatásokat politizálásnak nevezik mifelénk, ami azt jelenti, hogy amihez valaki nem ért, arról értékes véleményét megosztja másokkal. Voltaképpen minden csak azért történik a világban, hogy legyen mit kommentálni.

Jó-e nekünk Clinton? — ezen alaposan el lehet gondolkodni... Vajon a kátyúba jutott honi egészségügy, mezôgazdaság és közbiztonság javulni fog Clinton következô négy évében? És amire olyan kíváncsiak vagyunk, mégis mi van a Marson, errôl többet tudunk majd meg Clinton elnökségének ideje alatt? Nixon, annak idején, nem olcsón, de nekünk is megmutatta közvetlen közelbôl a Holdat, s a rajta sétáló két ûrhajóst. Érdekes volt, ezért érdemes volt ôt megválasztani.

De milyen lesz a sorsa a kusziknak meg a hutuknak Bill dicsôséges gyôzelme után? És ezen elgondolkodhatnak a tajga mansijai is: jó lesz ez nekik vagy rossz. Tudja vajon Clinton, hogy kik is azok a hutuk, kuszik meg mansik? Aligha, mert ha tudná, akkor néprajzos lenne, és nem kandidálhatott volna a Fehér Ház ovális termébe elnöknek. Clinton még a liberalizmus új tendenciáinak koherenciáit sem tanulmányozta az új filozófia fényében. Más irányú elfoglaltságai tartották vissza ettôl. Az amerikai elnököket általában nem a tudomány irányítja, hanem ôk irányítják a tudományt. Eredményesebbek is, mint a tudomány, hacsak le nem lövik ôket.

Sokba került az amerikaiaknak elnökük megválasztása, de nekik minden bizonnyal megérte. Nekünk bizony nem tellene Clintonra. Be kell érnünk azokkal a szerény és olcsó személyekkel, akiket magunk választunk magunknak. Így esik meg az, hogy ôk viszont nem képesek megválasztani egy alkotmánybírát az ország számára.

Sinkó Zoltán

Kongresszust tart október elején az RMDSZ. Marosvásárhelyen lesz, idôbe és pénzbe fog kerülni. Az elmúlt egy-két hétben kétszer is olvastam — a Szabadságban — véleményt errôl a kongresszusról. Fôleg azt illetôen, hogy kell-e ez most nekünk vagy sem? Olyan sok a pénzünk, hogy folyton kongresszusozunk? Ha nem lesz tisztújítás, miért nem lesz? És ha nem lesz, akkor érdemes-e kongresszust tartani? Szóval, van kérdés elég.

Nem vagyok én olyan okos, hogy kijelentéseket tegyek, megnyilatkozásokat, például azt illetôen is, hogy minden kongresszuson kötelezô-e a tisztújítás vagy sem, és az olyan kongresszusnak van-e értelme, amelyen nem történik meg a tisztújítás? És egyáltalán: mi egy kongresszusnak a szerepe, feladata? Azt sem tudom, hogy az RMDSZ-nek mennyi pénze van; netán annyi, hogy muszáj neki kongresszust rendeznie, csak hogy el tudja költeni? Egy dolgot viszont én is tudok, még kisokosként is, jelesül azt, hogy — Ó, egek és földek! -: demokrácia van. Nálunk is, az országban, s kisded erdélyi magyar közösségünk háza táján is. És azt is tudom, hogy mi is felettébb szeretjük a demokráciát — ha az kedvünk szerint cselekszik. Nos, ajánlom, mielôtt bárki is a közelgô kongresszusról s annak miértjérôl írna, olvassa el az RMDSZ érvényben lévô Alapszabályzatát. Már csak azért is, hogy megtudja: e szabályzat hány évenkéntre írja elô a kongresszus megtartatását, s hány évenkéntre a tisztújítást. (Én elolvastam.) Szóval, úgy tûnik — s errôl szólnak a Szabadságban megjelent cikkek is —, hogy az RMDSZ kongresszust akar, de nem érthetô, hogy miért. Az a kifejezés, hogy „az RMDSZ akarja" — jelen esetben is a vezetôséget jelenti. Nos, hogy a vezetôség akar-e vagy sem kongresszust, szintén nem tudom. Azt viszont tudom: akar vagy nem akar, meg kell szerveznie ezt a rendkívüli kogresszust, mert 1995-ben, a kolozsvári rendes kongresszus — akkori kemény követeléseknek engedve! — úgy határozott, hogy 1997-ben rendkívüli kongresszust kell tartani. Többen megkérdezték: de honnan lehet tudni jó elôre, hogy 1997-ben mi lesz? Rendkívüli akármit ugyanis rendkívüli helyzetekben szoktak összehívni, azon nyomban, s nem évekkel elôre állapítják meg, döntik el, hogy ekkor és ekkor márpedig rendkívüli helyzet lesz, ha törik, ha szakad; s ha se nem törik, se nem szakad, akkor is azt a rendkívüli „izét" meg kell tartani! Ha törik, ha szakad!

Szóval, kedves barátaim, októberben rendkívüli RMDSZ-kongresszus lesz, s nem „menetrendszerû", rendes kongresszus. És errôl két évvel ezelôtt született döntés, egy rendes kongresszuson, „alulról jött" erôteljes javaslat alapján. És mivelhogy demokrácia van, egy demokratikusan meghozott döntést mindenkinek tudomásul kell vennie, végre kell hajtania. Még az RMDSZ jelenlegi vezetésének is, s függetlenül attól, hogy mennyi a pénzünk, hogy van-e vagy sincs rendkívüli helyzet.

És ha ez a mostani rendkívüli kongresszus úgy fog dönteni, hogy két hét vagy hat hónap múlva ismét rendkívüli kongresszust kell összehívni, akkor azt kell tenni. Ha pedig a vezetôség nem engedelmeskedik — pénzhiányra, fontosabb teendôkre hivatkozva —, akkor ezt a vezetôséget ki kell átkozni és le kell váltani. Mert demokrácia van.

Mivelhogy engem is érdekel, hogy a lényeget tekintve, most tényleg miért kell kongresszust tartani, mégha rendkívülit is, szeretném a választ a legilletékesebbektôl megtudni, vagyis azoktól, akik már két évvel ezelôtt — mondjuk ki magyarul — kierôszakolták a kolozsvári kongresszuson, hogy 1997-ben, vagyis idén mindenáron rendkívüli kongresszust kell tartani?! Ja, hogy most az „idô- és pénzpocsékolásért" nem a kezdeményezôket vonják kérdôre, hanem a döntést végrehajtókat? Logikus. Elvégre demokrácia van. Mindenki mondhat, állíthat, feltételezhet, javasolhat és megszavazhat bármit — fôleg, ha tudván tudja, úgysem rajta csattan majd az ostor, ha netán csattan.

Hát ennyit arról, hogy miként, mi célból, mikor és kik döntötték el, évekkel ezelôtt, hogy most éppen kongresszusra van a legnagyobb szüksége a romániai magyarságnak.

Molnos Lajos

Talán ha valaki közelrôl filmezve mutatná, lehet, hogy akkor sem hinnék el... Pedig igaz. A pálca a levegôben lebeg, az elvágott kötél összeforrik... Bûvész legyen a talpán, aki ezt megcsinálja... Lednitzky Béla azonban nem csak bûvész. Szobrászként, festôként és bútorrestaurátorként is bemutatkozik szerda reggeli adásunkban. A filmet Bardócz Sándor készítette. Nehéz kiállni a megbízhatóság próbáját. A nyugatiak még mindig bizalmatlanul közelednek a hazai vállalkozókhoz, akik, akárcsak a mesebeli királyfi, sokszor emberfeletti próbát kell kiálljanak. Bódis András riportja egy nagyenyedi kezdeményezés példáját mutatja be. A gyerekek bizonyára türelmetlenül várják a rajzfilmet, rájuk is gondoltunk mûsorunk összeállításánál. A szerda reggel 9 órakor, az egyes mûsoron kezdôdô adás felelôs szerkesztôje Márkus Etelka.

Pénteken 13 óra 30 perckor várjuk önöket a képernyô elé, a kettes programon sugározzuk mûsorunkat.

Stúdiónk régóta tart fenn kapcsolatot egyes helyi tv-adókkal. Ezek közé tartozik a gyergyószentmiklósi SYN kábeltelevízió is, mellyel gyakoriak mûsorcseréink. Egy újabb összeállítást láthatnak adásaikból, Tamás Éva szerkesztésében.

Vistán emberemlékezet óta foglalkoznak a kôfaragással. Egy fellendülô szakasz után, napjainkban alig van kereslet a vistai faragott kô iránt. Azonban néhány mûhelyben még mindig faragják a messze földön híres köveket. Errôl szól Bódis András riportja, amelynek ô a mûsor felelôs szerkesztôje is. Szeretettel várjuk önöket a képernyô elé.

A hét végén hagyományôrzô és népi táncosok, zenészek népesítették be Jászberényt, ahol a hetedik alkalommal találkoztak a magyarlakta területek csángói. A megôrzött kulturális értékeket közkinccsé tévô rendezvény eurorégiós fesztivállá sikeredett, mivel jöttek vendégek Lengyelországból, Olaszországból, Spanyolországól és Svájcból is.

Az idôjárás miatt a nyitónapon az esti utcai felvonulás elmaradt, az ünnepi mûsornak fedett hely, a városi sportcsarnok adott otthont. Szombaton népmûvészeti és kirakodóvásárt, valamint énekversenyt tartottak, az utóbbit Hodorog Luca, az elsô fesztiválon Jászberényben elhunyt idôs csángó asszony emlékére. Az énekversenyen a Svájcban élô Horváth Lívia hangját találták a legszebbnek a szakemberek. Szombaton még az utcai felvonulást is „bepótolták" a rendezôk a sok érdeklôdô kedvéért.

Vasárnap a felnôttek után a gyermektánccsoportok is színpadra léptek, ismét kirakták szebbnél szebb munkáikat a népmûvészek, majd késô estig tartó táncházzal ért véget a jászsági zenés-táncos kavalkád.

Napok óta hiába várjuk, hogy a kolozsvári Interetnikai Dialógus Társaság „megváltozott" új vezetôsége hallassa szavát a magyar-román kapcsolatokat ért súlyos támadások és sérelmek tárgyában.

A kolozsvári társaság alapító tagja és volt ügyintézô titkáraként kötelességem elmondani, hogy megdöbbentettek a konzulátus homlokzatáról ellopott magyar zászlóval kapcsolatos hírek. Amit a kolozsvári konzulátus körül rendeznek, az súlyosan nemzet- és románellenes.

„Tanácsosabb lenne olyan akciót kezdeményezni, amely oldaná a romániai politikai élet feszültségét, s erôsítené a meggyôzôdést, hogy Románia hamarosan, valóságosan és megalapozottan léphet ama államok sorába, amelyek szigorúan tiszteletben tartják az államközi kapcsolatok szellemét és betûjét és minden etnikai közösségnek kijáró jogokat" — hirdette az IDT néhai elnöke.

„Fájdalmas és sajnálatos az, hogy Kolozsvár jelenlegi polgármesterének legutóbbi nyilatkozata nemcsak a legelemibb jóérzést nélkülözi, de az egész magyarságot gyalázza, és lábbal tiporja a tolerancia és együttélés minden szabályát."

Buracu Ildikó

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]