1997. augusztus 22.
(IX. évfolyam, 193. szám)

A bukaresti rendôrség elfogott öt rablót abból az álarcos, fegyveres bandából, amely augusztus 10-én megtámadta a bãneasai benzintöltô állomást, leütötte az egyik alkalmazottat, és közel hétmillió lejes zsákmánnyal tûnt el a közeli erdôben.

Dinu Zamfirescu, a Liberális Párt vezére bírálta a kormányt a határon kilépéskor szedett benzinilletékre vonatkozó újabb kormányhatározat miatt. Mint sajtóértekezleten mondotta, az Európai Unió egyetlen államában sem létezik ilyen gyakorlat, és szerinte ezt az illetéket azonnal törölni kell, mert nem egyezik a román törvénykezéssel.

Dinu Zamfirescu arra a kormányhatározatra utalt, amelynek értelmében román és idegen állampolgárok, ha magánszemélyként utaznak ki az országból egy negyedévben többször, az elsô határátlépés kivételével két és félszeresen megfizetik a gépkocsi tartályában tárolható benzin vagy gázolaj értékét, mivel úgymond nálunk olcsóbb az üzemanyag, mint Európában.

Csak azt nem értjük, hogy eddig mit fizettünk. Eddig talán illegálisan firkálgatták be a gépkocsitulajdonosok útlevelébe a vámosok a negyedévenkénti elsô kiutazás dátumát? Továbbá azt sem értjük, hogy az év elején, amikor Birtalan Ákos turisztikai miniszter kezdeményezte a benzilleték eltörlését (és az éves „kedvezmény" helyett csak negyedévi „ólcsó" kiutazási ciklust sikerült elérni), miért nem állt ki mellette a Liberális Párt?

Mindenkinek ajánlom: emlékezetét frissítse fel, és olvassa el az 1995-ös kolozsvári kongresszus határozatait, amelybôl egyértelmûen kiderül, hogy kongresszust négyévenként tartanak, és a szövetség legfelsô fóruma választja az elnököt. Ugyancsak a kolozsvári kongresszuson döntöttük el, hogy két éven belül Marosvásárhelyen rendkívüli kongresszust hívunk össze. Ezek szerint az októberben tartandó kongresszuson nem lehet szó tisztújításról.

Véleményem szerint a marosvásárhelyi kongresszust, bármennyibe is kerüljön, feltétlenül meg kell tartani, mivel senki sem jogosította fel az RMDSZ bármely területi szervezetét arra, hogy az 1995-ös kongresszus határozatát ne tartsa tiszteletben.

Tekintettel arra, hogy a kongresszus módosíthatja a szövetség programját és alapszabályzatát, a kormányzási szerepvállalás következtében talán célszerû lenne a programon is változtatni. Az RMDSZ programjában ki kellene tûzni azokat a célokat, amelyeket a következô kongresszusig szeretnénk megvalósítani. Ezt azért tartom szükségesnek, hogy ne kérjük állandóan számon egymástól a távlati tervek napra történô megvalósítását.

Véleményem szerint a kongresszusnak kellene eldöntenie, hogy az RMDSZ mennyit „tûrhet el" a kormánytól. Meddig maradjon az RMDSZ a kormánykoalícióban? Amennyiben az RMDSZ úgy találja, hogy kilép a kormánykoalícióból, hogyan tovább? Hiszen ebben az esetben ellenzékbe kerül, amelyet pillanatnyilag a szervezet elképzeléseivel ellentétes pártok és személyek képviselnek.

Meggyôzôdésem szerint az alapszabályzatban sem ártana egy-két módosítást végrehajtani. A kormányzatban való részvétel és a gyorsan pergô események szükségessé teszik az Operatív Tanács rendszeres mûködtetését, amely a jelenlegi szabályzat szerint csak rendkívüli esetekben ül össze. Én átfogalmaznám az Operatív Tanács hatáskörét, és változtatnék ennek összetételén. Ugyanakkor módosítanám a kolozsvári kongresszus ideiglenesen elfogadott határozatát, amely a Szövetségi Képviselôk Tanácsának (SZKT) az összetételére vonatkozik. A jelenlegi SZKT összetételét sem tartom megfelelônek. Boros János megyei elnökkel korábban már megtettük ennek módosítására vonatkozó javaslatunkat.

Tekintettel arra, hogy az idei kongresszust csupán két napra tervezték, úgymond, munkakongresszusnak kellene lennie. Jó volna mellôzni a külföldi és belföldi vendégek üdvözlô beszédeit. A korábbi kongresszusokon fél napot töltöttünk el ezek meghallgatásával. A beszédeket mindenki leadhatja írásban, és a sajtóban elolvashatjuk. Nem üdvözlô beszédek meghallgatására gyûlünk össze, hanem a minket érintô fontos kérdések megvitatására.

Hat év múltán mégiscsak jobbnak látták betömni a Múzeum téri gödröt. Ioan Piso, az Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója újságíróknak elmondotta, hogy a régészeti ásatások komolyan veszélyeztetik a környék épületeinek, illetve a téren elhelyezett Karolina- oszlopnak a szilárdsági szerkezetét. A gödör ugyanakkor megnehezíti a jármûvek és a gyalogosok közlekedését, és könnyen baleseteket okozhat — vélekedett a múzeum igazgatója. Ezt példázta egy kislány (?) esetével, aki nemrégiben zuhant a romok közé. (Voltaképpen Ruszu Nórbert hároméves fiúcskáról van szó, akit a zuhanás következtében életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A baleset után a korlát szerepét betöltô drót helyett két állványra vékony csövet rögzítettek.)

Ioan Piso javaslatát kedvezôen fogadta a Történelmi Emlékmûvek és Emlékhelyek Nemzeti Tanácsa. A szomszédos épületek megszilárdítására támfalat szeretnének építeni, amelynek költségét a mûvelôdési minisztérium támogatásával a múzeum fogja fedezni.

Sikertelen aláírásgyûjtési akciójuk után az ellenzékiek levelet intéztek a házelnökökhöz, amelyben rendkívüli ülésszak összehívását kérik. Errôl nyilatkozta Radu Berceanu demokrata párti alelnök, hogy ez „egy mioritikus szabadalom", amelynek az lenne a feladata, hogy megoldassa a többséggel azt, amit az ellenzéknek saját erôbôl nem sikerült.

Miután ennek érdekében nem sikerült összegyûjteni a képviselôk egyharmadának aláírását, a „levelezés" módszeréhez folyamodtak, amely azonban ugyancsak nem vezet eredményhez. A Demokrata Párt alelnöke kijelentette, hogy pártja tárgyalásra kész a parlament állandó bürójában, a rendkívüli ülésszakkal azonban nem ért egyet. Mint köztudott, az ellenzék ezen az ülésszakon meg akarja vitatni a 17 felszámolásra kijelölt vállalat helyzetét, az olaj- és cukorár hirtelen emelkedését, a nyári árvízkatasztrófa nyomán kialakult helyzetet, valamint a két „inkriminált" sürgôsségi kormányrendeletet a tanügyi törvénnyel és a helyhatósági törvénnyel kapcsolatosan.

A Demokrata Párt hét végi kongresszusára nem kapott meghívót az RNEP, az NRP és az SZMP. A Ias,iban sorra kerülô tanácskozáson, amelyet augusztus 29-30-án tartanak, valamennyi parlamenti és parlamenten kívüli párt és szakszervezeti szövetség legalább alelnöki szinten képviselteti magát, kivéve a fent említett pártokat — jelentette be Vasile Blaga szenátor, a demokraták fôtitkára. Mint mondotta, az országos konvenció munkálataira számos külföldi vendéget is várnak, többek között a Szocialista Internacionálé, az Európai Szocialisták Pártja, az Európai Demokrácia és Szolidaritás Alapítvány, a legjelentôsebb európai szocialista és szociáldemokrata pártok képviselôit, összesen mintegy 850 delegátust és meghívottat.

A Kígyók-szigetének problémája befolyásolja azt, hogy a Fekete-tenger kontinentális talapzatával kapcsolatosan meghatározzák Románia és Ukrajna gazdasági kompetenciáit — nyilatkozta a kijevi hatóságok nevében Ukrajna nagykövete, Olexandr Csálij. Mint mondotta, Ukrajna ezt az álláspontját a román-ukrán alapszerzôdés életbelépésétôl számított három hónapon belül elôterjeszti. Megítélése szerint az év végén vagy a jövô év elején megkezdôdnek a szakértôi tárgyalások, amelyeknek megoldást kell találniuk a Kígyók-szigete és a kontinentális talapzat kijelölése ügyében.

Ugyanezen a sajtóértekezleten a nagykövet hangoztatta, hogy Ukrajnában inkább tiszteletben tartják a román kisebbség jogait, mint Romániában az ukránokét. Ukrajnában számos óvoda, több mint 100 román tannyelvû iskola, néhány fakultás mûködik az egyetemeken, ahol pedagógusokat, tanárokat képeznek ki. Ahol románok laknak, kulturális szervezetek létesültek, számos román nyelvû kiadvány, rádió- és televíziómûsor létezik. A gondok a nehéz gazdasági helyzetbôl adódnak, mondotta az ukrán diplomata, és ezek mindenkit egyformán sújtanak, nemzetiségtôl függetlenül. A közeljövôben közös kormánybizottságot létesítenek, amely a két országban létezô kisebbségek helyzetével foglalkozik. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az eurorégiók megalakításával ezeknek a zónáknak a gazdasági helyzete is javulni fog.

Antiszemita röplapokat tartalmazó borítékok érkeztek a napokban több minisztérium címére. Amint azt a Román Hírszerzô Szolgálat közölte, a borítékokat Japánban postázták. A borítékon felfedezhetô a Hitler Adolf vezette Német Nemzetiszocialista Párt iniciáléja, a feladó azonban még nem ismeretes. Az említett forrás közölte, hogy a külföldi hírszerzés nyomoz a feladó azonosításáért, és hogy kiderítsék az akció célját.

A költségvetés hiánya az idei év elsô hat hónapjában 3,15 billió lejre nôtt az elsô öt hónap 2,31 billiójáról — közölte a román jegybank.

A kormány augusztus elején felülvizsgálta az idei évi költségvetést abból a célból, hogy a Nemzetközi Valutaalappal létrejött megállapodásnak megfelelôen a hiány ne haladja meg a hazai össztermék 4,5 százalékát. Ennek keretében számos területen csökkentették az állami kiadásokat, de növelték például az oktatásra szánt pénzeket.

A folyó fizetési mérlegben a január-május közötti idôszakban 450 millió dolláros hiány keletkezett. Ez mintegy fele a múlt év azonos idôszakában kialakult 923 millió dolláros deficitnek.

A kormány azt szeretné, ha a folyó fizetési mérleg idén 1,4 milliárd dolláros hiánnyal zárna, szemben a tavalyi 2,3 milliárdos deficittel.

Kezdetben vala az uborkavész. A sárga foltosodás, amely a leveleket megülte. Savas esô — hajtogatta szomszédom. Azóta, már szinte tíz éve, nem ültetünk uborkát. S most itt a fekete ragya a paradicsomon. Egy hét alatt oda az egész termés. Savas esô — ismételgeti a szomszéd konokul. S bár gomba és mozaikvírus vagy más kártevô a ludas a hirtelen pusztulásban, azt hiszem, a környezeti ártalom is besegít a villámgyors terjedésbe.

Jövôre a paradicsomtermesztésrôl is lemondunk. Sôt, talán fogyasztásáról is. Hiszen csak ott maradt meg az idén, ahol állandóan és töményen vegyszereztek. Hogy szakszerûen is, az már ellenôrizhetetlen. A feketegazdaság mindenféle ártalmas szerrel mérgezi a fogyasztókat.

Lassan, de biztosan lemondunk hát az élet apró élvezeteirôl. Idén búcsút intünk a paradicsomnak. Maradunk a pokollal.

— Mit tudsz Szent Istvánról?

— Semmi újat. Ezer éve nem láttam.

Az idén a Bihar megyei Barátkán rendezte meg a Kolozsvári Amatôr Barlangász Klub (a „csészéá") évi kutatótáborát. Mint ismeretes, e kolozsvári barlangászklub az ország legismertebbjei közé tartozik, már csak azért is, mert e névhez kapcsolódik Románia legnagyobb barlangjának, a Szelek-barlangjának, kutatása és térképezése is. E klubnak szinte minden olyan természetjáró tagja, avagy szimpatizánsa volt, aki Erdély hegyeihez valamiképpen is kötôdik. Milyen volt az idei tábor? — kérdeztük a klub elnökét, Vári László t.

— A tábor kilenc napig tartott, augusztus 17-én volt a sátorbontás — mondta. — Átlagban hatvan körüli résztvevô volt, de hét végén száznál is több. A tábor kutatómunkájával kapcsolatban van egy örvendetes hírünk, ugyanis 700 méter új járatot sikerült feltárnunk, ebbôl egy fél kilométert a Ponoras,-barlangban fedeztünk fel. Bontással is próbálkoztunk, de a karsztforrás, amelynek modern technikai módszerekkel indultunk neki, nem engedett.

— A tavalyi barlangásztábor legfontosabb célkitûzése a Fehér Sziklák tövében levô, az állam által védettnek nyilvánított Vîrfuras,ul-barlang újratérképezése volt. Most is térképeztetek?

— Természetesen. Újratérképeztük például a Posisten din Mãgura Dealului nevezetû barlangot, komoly kutatómunkát végeztünk a Toaia aknabarlangban is. A kezdô barlangászoknak edzést tartottunk a Dealul Chicerii zsombolyban. Nem szervezhettük volna meg a tábort a SC LINTOP CONSTRUCT,II SRL, a DJTS, valamint az EPINVEST SRL támogatása nélkül.

• Hétszázezer lej értékû zöldséget lopott nemrég két fiatalember a melegházakból. A gyanúsítottak: a 17 éves alsódetrehemi Nicolae Burciu és a 20 éves aranyosegerbegyi Avram Alexandru Gal.

• Sétakocsikázni indultak egy traktorral augusztus 16-ról 17-re virradóra a kalotaszentkirályi Agromac cég szolgálatos ôrei. Vince Német Levente és Tokay Jenô hajtási jogosítvánnyal sem rendelkezett, s ráadásul a furikázás is balul végzôdött: balesetet szenvedtek a traktorral. A kár összértéke egymillió 250 ezer lejre rúg.

Most lenne 70 éves John Cranko koreográfus. Ez adott alkalmat a 3 Sat tévének, hogy megemlékezzen az elhunyt nagy mesterrôl. John Cranko a württembergi állami színház, pontosabban a stuttgarti operaház balett-társulatát tette világszínvonalú együttessé. Jelenleg a stuttgarti balett Reid Anderson vezetésével igyekszik fenntartani és továbbfejleszteni azt a nívót, amelyet John Cranko valósított meg.

A megemlékezés alkalmából az Anyegin 1976-os balettváltozatát láthattuk a tévében, mely pontosan igazodik Puskin vers-regényéhez, sôt, a képek sorrendje is, kis kivétellel, követi Csajkovszkij operáját. A koreográfusnak sikerült táncban kifejezni Jevgenyij Anyegin, az unott világfi drámáját, elveszti azt a két lényt, aki értelmet adhatott volna életének: Lenszkijt, egyetlen barátját és Tatjanát, az ártatlan lányt, aki szerelmét ajánlotta fel neki.

A táncjáték pozitívumai a táncok gondosan kidolgozott, fantáziadús, klasszikus koreográfiája, a gazdag díszletek, színpompás kosztümök, és egy nagyszerû táncos, Heinz Klauss kimagasló alakítása a címszerepben. Megemlékeztünk róla, megérdemli, ám lévén az elôadás 1976-os, bizonyára rég nyugdíjas... Cranko koreográfiája bár klasszikus alapokra épül, mellôzi a Petipa-féle pas des deux-t és a variációkat.

Mit kifogásolunk mégis az elôadásban? Bár a Kurt Heinz Stolze által feldolgozott zene Csajkovszkijt jelöli meg szerzôként, bizony az Anyegin csodálatos zenéjébôl egyetlen ütemet sem használ fel, az egyedüli melódia, amire ráismerhet a hallgató, a Chant sans paroles (Dal szöveg nélkül). Ez annál is furcsább, mert az Anyegin zenéje nemcsak melódiagazdag, de minden felvonásban szebbnél szebb balettbetéteket is tartalmaz. Az elsô felvonásban, ahol az operában a jobbágyok színpompás tánccal köszöntik az uraságokat az aratás alkalmából, itt minden motivációt mellôzve jelennek meg a táncoló falusi legények és lányok. Az opera báljelenetének valcere gyöngyszeme a mûfajnak, miért kellett más (rosszabb) zene, ha Csajkovszkij-jellegû is? Nem stimmel Lenszkij jellemzése, Puskin és Csajkovszkij félszeg álmodozója itt túlságosan is temperamentumos. Tatjana leendô férjét, Gremin herceget már az elsô báljelenetben behozza John Cranko koreográfus-rendezô, szerencsés megoldás, persze Tatjana még ügyet sem vet rá, még reménykedik Anyegin érzelmeiben. Olga, Tatjana húga, a táncjátékban jelentôsebb szerep, mint az operaváltozatban.

Ha megpróbáljuk elvonatkoztatni magunkat Csajkovszkij zenéjétôl, jól átgondolt librettójú elôadásban valósult meg Puskin vers-regénye, ami a táncmûvészet nyelvén nem is olyan egyszerû feladat, John Cranko érdeme, hogy evvel is gazdagította az egész estét betöltô táncjátékok számát.

Murádin László tisztázta a faj és a fajta szavak értelmét. Nem is vele van vitám, mert nem lehet egyértelmûen a subspecies re (ssp.) ráfogni, hogy fajta.

1. A nem vagy nemzetség (genus), faj (species), alfaj (subspecies), a változat (varietas — v.) Carl Linné (1707-1778) Systema naturae mûvének 1735-ben való megjelenése óta használják a tudományban a kettôs (latin) megnevezésüket. A fajt mindig két szóval nevezik meg: az elsô a nemet jelzi, a második a nemhez tartozó fajt.

Például Bos primigenius — ôstulok, Bos taurus — szarvasmarha, továbbá a hosszú homlokú, rövid szarvú szarvasmarha tudományos neve Bos taurus ssp. brachycornus v. longifrons.

A növények esetében: a közönséges (termesztett) szálkátlan (tar) búza: Triticum aestivum L. (vulgare) ssp. muticum.

Ezen kategóriába tartozó élôlények mind a természetes mutáció és szelekció nyomán alakultak ki. Meghatározó tulajdonságaikat faji bélyegeknek nevezzük.

2. Az alfajok (ssp.) egy faj alaksorozatán belül azon alakok összessége, amelyek önálló földrajzi elterjedéssel vagy ökológiai jelleggel bírnak; a fajváltozatok (v.) a fajon belül fellépô azon alakok összességét jelölik, melyek egymáshoz viszonyítva állandó minôségi különbséget mutatnak fel, de nem „izolálódtak" sem térben, sem idôben. A fajta az ember öntudatlan vagy tudatos tevékenysége során létrejött változatot jelent. Olyan — többé-kevésbé egységes jellegû — növények vagy állatok csoportja, amelyeket bizonyos, meghatározott alakú, mûködésbeli örökletes tulajdonságok határolnak el a többi fajtától (Mezôgazdasági Lexikon, Budapest, 1958);

A fajta (latinul, ill. angolul race, románul rasã sau soi) és alegységei tenyésztôi fogalmak. Az ember tenyésztôi munkájának eredményeként jöttek létre. Nincs latin nevük. Elnevezésük, fôleg régebben, földrajzi, nemzeti hovatartozásukat jelzi: muraközi, angol telivér ló, késôbb leginkább kinemesítôjükrôl vagy a nemesítô által adott néven váltak ismertté (Orlov lófajta, Odvos, Bánkúti búzafajták). A fajták közti küllemi vagy biológiai tulajdonságokat fajtabélyegnek nevezzük;

3. Biológiai szempontból — a fajok egymás közti párosulása csak igen ritkán (közeli fajok esetében) jár utóddal (ló x szamár = öszvér, szarvasmarha x zebu), míg a fajták közt minden esetben utódot eredményez a párosítás.

4. Genetikailag — a fajra jellemzôk a kromoszómák és gének számának állandósága, viszont a fajták mind más génkombinációt mutatnak.

A könnyebb megértésért következzék egy kis „fajtatan". A fajtákat két fô csoportba osztjuk:

1. Parlagi fajták — kialakulásukban döntô szerepet a természeti tényezôk játszották, a tenyésztô inkább csak az apaállatok kiválasztásában játszott szerepet (pl. alföldi szürke szarvasmarha, racka juh stb.).

2. Nemesített fajták — céltudatos tenyésztôi munka eredménye. (Telivér fajták — hosszas konszolidációs tevékenység nyomán jönnek létre, kizáróan vérbeli származás alapján való besorolású egyedek csoportja [angol telivér ló]. Félvér fajták — két vagy több fajta keresztezésébôl erednek.) A fajtán belül (csökkenô létszámú) alegységeket különböztetünk meg: alfajtát, ill. tájfajtát vagy típust, tenyészetet, törzset, családot, vérvonalat.

felvételi vizsgát hirdet az 1997-1998. tanévre, a IX. osztályban fennmaradt 4 helyre. Beiratkozás: augusztus 18-25. között a Báthory-líceum titkárságán. Vallásvizsga a Brassai-líceum 9. sz. tantermében augusztus 26-án, reggel 9 órakor. Román, magyar és matematika vizsga augusztus 27-29. között a Báthory-líceumban. További felvilágosítás a líceumok titkárságán.

Meghökkentô nyilatkozatokat hallhatunk-olvashatunk nemzetiségi jogaink alkalmazásának a tekintetében — ó, nem az úgynevezett „szélsôségesek"-tôl. Idônkint koalíciós szövetségeseink egyik-másik politikusától is. Legutóbb például — lapunkban már szóvá tették ezt — nem kisebb személyiségtôl, mint a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárthoz tartozó Dejeu belügyminiszter úrtól. Meglepô kijelentéseire nem kívánok most kitérni. Ezek hol élesebb, hol tompítottabb formában elhangzottak már az elôzô — Iliescu-féle — kormányzatok idején is. Gondolati lényegük: igenis tökéletes jogegyenlôséget kell biztosítani az ország valamennyi állampolgára részére, de elôjogokra senki se számítson. Ilyen „elôjog"-nak számítana — ugyebár — az országban élô nemzetiségek szabad anyanyelvhasználata: elvégre a román nemzet ifjai is beérik a román nyelv használatával és mûvelésével (!), a nemzetiségek nyelvén történô oktatás minden területen és minden fokon (ha a román nyelvû oktatás jó a román gyermeknek, miért kell „más" a hazai magyaroknak például?). Továbbá az ilyen-olyan módon újra meg újra elhangzó vészjelzés a Székelyföldön élô románok erôszakos elmagyarosításáról, amibôl legfennebb annyi lehet igaz, hogy a székelyföldi faluba helyezett román rendôr kisgyereke a szomszéd gyerekekkel, pajtásokkal játszadozás közben — magyarul is megtanul. Mondom, ezekre a kérdésekre nem kívánok részletesen kitérni. Inkább a forrást keresném meg. Egyébként a nemzeti kommunizmus nem is távoli gyakorlatával (és elméleti indoklásaival) se kívánok foglalkozni.

A meglepô kijelentések és politikai törekvések majdnem mind az Iliescu szenátor — elôzô köztársasági elnök — úr által is már a rendszerváltást követôen olyannyiszor hangoztatott „európai normák"-ból indulnak ki vagy ezekhez térnek vissza. Ezek a normák az Ô demokratikus elképzelése szerint ugyanis példamutatóan érvényesülnek országunkban.

Miféle „európai normák"?

Talán a Finnországban érvényesülô kisebbségi jogok az alig öt százalékos svéd kisebbség irányába? (Szóltunk már ezekrôl.) Az olaszországi (Dél-Tirol) német kisebbség jogairól-lehetôségeirôl lenne szó? A belgiumi német nemzetiségérôl, ahol (a közhiedelemmel ellentétben) nemcsak a francia és flamand a hivatalos nyelv, hanem a német is, a kétszázezernyi belgiumi német kisebbség miatt? Vagy a spanyolországi kisebbségi jogokról lenne szó, ahol a galegók és a katalánok széles körû autonómiát élveznek, és ahol vita csupán azokkal a baszk szélsôségesekkel van, akik nem érik be holmi autonómiákkal, hanem teljes elszakadásra törekednek — akár erôszak árán is — Spanyolországtól? Nem folytatom, mert ezeknek az országoknak (ha nem tévedek, Európában vannak) a kisebbségi politikáját tudomásul sem akarja venni az Iliescu nevével fémjelzett elképzelés. „Európai normák"-ról szólva, ezeket nem létezôknek tekintette, sajnos, nemcsak Iliescu szenátor úr — elnök korában —, hanem mások is. Az ôk felfogásukban az „európai normák" alkalmazásának nagy példaképe Franciaország. Az egyik, vitathatatlanul legnagyobb hagyományokkal rendelkezô, immár háromszáz éves nyugati demokrácia. Ahol minden egyes állampolgár (nemcsak a breton, provanszál, korzikai, de az országba bevándorolt algériai, sôt szenegáliai is) szabadon beszélhet és tanulhat — franciául. Olyannyira szabadon, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb alakját is a korzikaiak adták a francia nemzetnek, Napoleon Bonapartét. És a szenegáli négereknek — Iliescu szenátor (elnök) úr kedvenc példázata szerint — eszükbe sem jut anyanyelvi oktatást, feliratokat, firlefrancot követelni. Igaz biz' ez — ám...

A korzikaiak igencsak mozgolódnak. Valahogy nincsenek ínyükre a francia módon értelmezett „európai normák". És mozgolódnak a bretonok is anyanyelvi oktatást, ennek kiszélesítését követelve, a provanszálok pedig nem fogadják el — a számukra megtisztelônek szánt — „langue d'oc" elméletet, miszerint nyelvük mindössze nyelvjárás, a francia irodalmi nyelv egyik forrása.

Úgy látszik, az RMDSZ koalíciós partnerei köreiben is vannak politikusok, akik úgy vélik, hogy a demokrácia netovábbja — a kisebbségi politika tekintetében — országunkban is egy francia típusú „európai norma" lenne, amelyben mindenki szabadon, nemzeti hovatartozásától, származásától függetlenül használhatná — és használná, akár otthonában is — a román nyelvet. És nem értik: valójában mi kivetnivalót találunk ebben a (már a diktátor házaspár által is megálmodott) távlatban?!

Istennek hála azonban ezt az igencsak „frankofón" elképzelést nem vallja magáénak maradéktalanul az egész román társadalom. Csak remélni merem, hogy a közeli és a távolabbi jövendô nemzetiségi-nyelvi villongásai Franciaországban egyre több románt is kiábrándítanak ebbôl a fajta „európai normá"-ból. Mert ha igaz, hogy az európai integráció érdekében országunknak mindenekelôtt gazdaságilag kell talpra állnia, az is igaz, hogy az integrációhoz politikai feltételek is tartoznak. A nemzetiségi jogok biztosítását célzó feltételek is, amelyek teljes belsô nyugalmat is biztosítanak az országban. Mert az integrációhoz — amint ezt a közelmúlt eseményei biztosították — kevés a testvéri, hatalmas (szintén frankofón) Franciaország lelkes támogatása.

Méltatlanul feledésbe merült szavainknak se szeri, se száma. Itt van például a klakk. A szó, és amit takar, olyan frappáns kifejezése egy élethelyzetnek, hogy mellôzése egyenesen érthetetlen. A felbérelt színházi elôtapsolók, elôröhögôk állandó kísérôi napjaink megannyi társadalmi jelenségének. A manipulált társadalom kulcsfogalma a klakk. Hiszen egy politikai kampány fabatkát sem ér, sôt, egyáltalán a kampány minôsítést sem éri el, ha nem kerül hozzá megfelelô elôtapsoló tábor.

A klakk szerepét ez utóbbi vonatkozásban a sajtó egy bizonyos része tölti be. A nyilatkozó és az elôtapsolók közti viszony meglehetôsen bonyolult. Olyannyira, hogy néha az embernek az az érzése, a klakk béreli fel a nyilatkozót, hogy ezáltal jövedelemhez jusson. De tulajdonképpen kölcsönös elônyökrôl van szó. A nyilatkozó politikai tôkét, az újságíró anyagi hasznot remél az összedolgozásból. Nyilvánvaló például, hogy a politikai szintér jó néhány paprikajancsija egyszerûen nem létezne a sajtó jótékony támogatása nélkül. Itt van mindjárt a kolozsvári polgármester esete. A tapsolósajtó mintapéldája a mód, ahogyan a kezdetben képzelt beteg Funar a magyar konzulátus megnyitása után, a sajtónyilvánosságon felbuzdulva, zászlókaszkadôrré és heraldikussá lépett elô. A helyzet humora, hogy a kampány során tisztázódott a magyar címer hét-nyolcszáz éves múltja, és az is, hogy az 1922-es román címer magyar heraldikus keze munkája.

Sajnos, nem minden kampánynak kerekedik ilyen csattanósra a vége. A gyógyszertárak, zöldséges boltok, na és persze az utcanevek magyar felirataitól vörösbe forgó szemekkel ôrködôk között szép számmal akadnak jó tollú újságírók is. Szolgáltatják a kísérôzenét Vadim és társai fuldoklásaihoz. Persze, ôk nem az elvekkel, csupán a kivitelezésükkel nem értenek egyet. Azaz legyünk európaiak, persze, hogy legyünk, amíg csak elvekrôl van szó. Gyakorlatba ültetésük már teljességgel fölösleges. És ugyanolyan fölösleges lenne megfeledkezni arról a régi jó balkáni szokásról, hogy mindent meg kell ígérni, de semmit sem kell betartani. Mert ugyebár szép dolog a hagyományôrzés, ez esetben pedig még praktikus is.

A mindenféle fajta megfigyelôk és monitorizálások sorát nem ártana kiterjeszteni a sajtóra is. Az évek során kirobbantott diverziókat és egyes lapoknak ezekben játszott szerepét nyomon követve egészen érdekes összefüggésekre derülne fény. Többek között arra is, mennyiben ludas a sajtó az ország gazdasági hanyatlásában. Ha mással nem is, a nacionalista indulatok szításával, amellyel a „nem adjuk el az országot" jelszót harsogó hatalmiakat támogatták. S amelynek a vége az lett, hogy most, a már megváltozott politikai helyzetben sem ütik le egymást a jelentôsebb tôkebefektetôk.

A klakk szerepe az volt, hogy az egyébként szerény színházi-színészi teljesítményrôl elhitesse a nézôvel: nem az, ami. Hogy ott röhögjön, ahol esetleg sírnia kellene. A kidobott pénzéért. A központi televízió hosszas vita után kialakított új mûsorszerkezete jóvoltából megsokszorozódott a humoros sorozatok száma. Az elôröhögô kórus, a klakk modern megfelelôje arra való, hogy tudassa velünk, vígjátékot látunk. Kíváncsian várom politikai megfelelôjüket. A bevágott elôröhögések talán megfelelô reakcióra késztetik majd a nagyközönséget egyes politikai hôbörgések valódi értelmét illetôen.

A Szabadság, augusztus 9-i számában, a Tetôn elnevezésû irodalmi oldalon lehozta Holdvilág utca címû, kiadót keresô kolozsvári krónikám egy részletét: az elsô világháború orosz frontjára vitt kolozsvári katonák szenvedéseirôl szóló írást. Egyik szenvedô hôs, Gráver Jancsi unokája, és felesége, Baby régóta olvassák ezeket a történeteket. A történet egyik szenvedô hôsének, apám öccsének fia felhívott telefonon, és azt mondta: menjek hozzájuk, felfedezte apja hagyatékában azt az albumot, amelyet 1940 és 1944 között adtak ki azokról a kolozsvári katonákról, akik az elsô világháborúban harcoltak, megsebesültek, vagy elpusztultak az orosz fronton.

Az írás megjelenése után telefonon keres egy hölgy. Elmondja: kolozsvári, Boér Lászlóné, 83 esztendôs nyugdíjas matematikatanárnô. Édesapja, Léderer Gyula ezzel a társasággal került ki az orosz frontra. És az 1885-ben született ifjú, akit négyévi szolgálat után a világháború kitörésekor visszatartottak és a frontra vezényeltek, az elsô csatában, az általam is említett Halicsban elesett.

Ez a név: Léderer a régi kolozsváriak elôtt nagyon is ismerôs. Kérdem: nincsenek rokonságban a valamikori Deák Ferenc utcai Léderer vaskereskedôvel? Mondja a tanárnô: férjének nagyapja kolozsvári kisiparos volt. Édesapja nyitotta meg a vaskereskedést. Az unoka, legifjabb Léderer Gyula matematikatanár lett, a katonaságnál tartalékos hadnagy, és a pék Tótfalusival együtt halt meg. Ô, a ma 83 esztendôs, és ugyancsak matematikatanárnô nem sokkal azelôtt született, a Kôkert utca 32. szám alatt, hogy édesapját kivitték a frontra. Tehát nem is ismerhette meg apját. De azért ô is matematikatanárnô lett, hisz apja tanítványa volt a neves francia tudósnak, Jules Pointcarénak. És a beszélgetés közben megtudom, évfolyamtársa volt az egyetemen Tóth Sándor matematika professzornak és kedvenc tanítványa az ugyancsak matematika szakos Kürthy-lány.

Megtudtam még azt is a beszélgetés során, hogy idôs kora ellenére nagyon jól tartja magát a 83 esztendôs törékeny asszony. Kint lakik a Györgyfalvi negyedben, a Scãris,oara utcában, abban a blokklakásban, ahol egykori nyelvészeti professzorom, Szabó T. Attila lakott.

A beszélgetés során egy újabb krónika, regény témája, tárgya bontakozik ki. Hisz ô járt a Tóth Sándor professzor kányafôi kertjében. Nagyapjának is volt valamikor itt, a Kányafô aljában kertje. És tudja, hogy én is itt bíbelôdöm a szôlôvel, amit még Palocsay Rudi bácsitól kaptam. És elmondja azt is, szeretne minél többet megtudni azokról, akik az elsô világháborúban orosz földön harcoltak, hisz az ô édesapja ott esett el, Halicsban.

Íme, a Holdvilág utcai, a kolozsvári bakák útja az emlékezetben így találkozik ismét. És most már kíváncsi vagyok, abban a bizonyos emlékalbumban benne van-e az elesettek között a Léderer Gyula tartalékos hadnagy neve is? Ez most már jobban izgat, mint az, hogy hibát is vétettem ebben az írásomban. Khakiszínûnek írtam a bakák egyenruháját, holott az csukaszürke volt.

1997. augusztus 13-án Sepsiszentgyörgyön ülésezett az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöksége. A testület elemezte a szövetség elsô félévi tevékenységét, elfogadta a második félévre tervezett rendezvények programját, valamint a pénzügyi mérleget. Rögzítette, hogy az AESZ 1997. évi közgyûlése október 17-18-án lesz Sepsiszentgyörgyön.

A magyar nyelv romániai helyzetérôl az aktuális nyelvpolitikai és oktatáspolitikai fejleményekrôl a szövetség vezetô testülete dr. Péntek János társelnök elôterjesztése alapján a következô nyilatkozatot fogadta el:

1. Az egész közösség létét és jövôjét érintô kedvezô fordulatként értékeljük, és üdvözöljük mindazokat a törvénymódosításokat, amelyek a nemzetközi egyezményeknek és a demokrácia szellemének megfelelôen hatályon kívül helyezik az anyanyelvhasználatot korlátozó, az anyanyelvi beszélôket hátrányosan megkülönböztetô korábbi törvényi elôírásokat.

2. Egyben aggodalommal tapasztaljuk, hogy mintegy a demokratikus intézkedések „ellensúlyozásaként" a kormánykoalíción belül és a nacionalista ellenzék körében még inkább, a sajtóban és a televízióban a NATO-láz elmúltával éppen a magyar nyelv ürügyén újra általánossá vált a nyílt uszítás, a gyûlöletkeltés, az agresszív fellépés. Mindez azt a gyanút táplálja, hogy a pozitív fejleményeknek konjunkturális jellegük van, és hogy a demokratikus hatalomnak nincs sem kellô autoritása, sem kellô akarata a nacionalista indulatok megfékezésére.

3. Határozottan kijelentjük: nincs semmi alapja annak, hogy bárki kétségbe vonja több évszázados magyar helységnevek érvényességét, még kevésbé annak, hogy hatalmi erôvel koholt „új" neveket kényszerítsen rá magyar közösségekre. A névformák megállapításában maguk a közösségek illetékesek, valamint a magyar nyelv- és névtudomány egyetemi és akadémiai szakemberei.

4. Hasonlóképpen: az intézménynevek helyes és egységes magyar névformájának megállapítása is kizárólag a magyar nyelvészek illetékességi körébe tartozik. Az önkormányzatok és az RMDSZ illetékes szervei egyaránt felelôsek azért, hogy Erdélyben mindenütt egységes legyen az intézmények elnevezése, és hogy megfeleljen a szabatosság, az érthetôség, a helyes nyelvhasználat követelményeinek.

5. Diszkriminatív intézkedésnek tekintjük, hogy a pedagógusok júliusi versenyvizsgáján a magyar tanítók és óvónôk számára az utolsó pillanatban kettôs vizsgáztatást rendelt el a minisztérium, egyedül nekik kellett egy román és egy magyar versenyvizsga-dolgozatot megírniuk. Ez a nyelvvizsgánál is rosszabb megoldás több megyében eleve kudarcra ítélte fiatal magyar pedagógusok reményteli pályakezdését. Mindez arra vall, hogy a kormányba kinevezett nemzetiségi politikusoknak nincs megfelelô mozgásterük és kellô erélyük a továbbra is centralizált hatalmi gépezet magyarellenes reflexeinek kivédésére.

6. A nemrég lezajlott gimnáziumi (IX. osztályos) felvételi a magyar nyelvû közoktatás színvonalának további csökkenését mutatja. Aggasztó, hogy az eddigieknél is kevesebben tanulnak tovább, fokozódik a magyar tanulók lemorzsolódása, valamint az is, hogy aránytalanul nagyok az eltérések az általános iskola és a felvételi eredményei között. Ajánljuk, hogy az oktatáspolitikusok, a szakmai szervezetek, az egyes oktatási intézmények végezzenek pontos és kritikus számvetést az új tanév elején, készüljenek fel az eddigieknél igényesebb, színvonalasabb oktatásra.

7. Az oktatási reformhoz kapcsolódó tankönyvírás és tankönyvfordítás lázában a szakmai és módszertani szempontok mellett elengedhetetlennek tartjuk a nyelvi igényességet. Nyelvileg gondosan lektorálni kell minden tankönyv szövegét, a szaknyelvi terminológiát pedig anyaországi szakemberrel is ellenôriztetni kell.

Sepsiszentgyörgy, 1997. augusztus 13.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]