1997. december 4.
(IX. évfolyam, 281. szám)

Meglehetôsen fölöslegesnek bizonyultak azok a kormányátalakításról szóló koalíciós egyeztetések, amelyek közel egy hónapig tartották lázban a közvéleményt. Amint arról Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke lapunknak beszámolt: a késô éjszakába nyúló tanácskozások, a számtalan megbeszélés ellenére a kormányátalakítást érintô érdemi kérdések egy igen szûk politikai közegben dôltek el: a parasztpárt vezetôi, a miniszterelnök és az államelnök társaságában.

— Egyetértek a sajtóban megjelent kritikákkal — mondotta Takács — hiszen ami a végsô döntéseket illeti, ezeknek nem sok köze van a koalíciós egyeztetésekhez. — Az ügyvezetô elnök elsôsorban nem a kijelölt miniszterek személye, hanem a tárgyalások folyamatát kifogásolja. Mint mondotta, az RMDSZ számára is határozottan meglepetést jelentett például a reformügyi vagy az egészségügyi miniszter kijelölése. A tanügyminiszter személyére vonatkozóan pedig ki se kérték a véleményüket.

Ezeknek a megbeszéléseknek talán egyetlen eredménye volt: az RMDSZ-nek, a Szociáldemokrata Uniónak és a Nemzeti Liberális Pártnak sikerült megakadályozniuk azt, hogy a kormányátalakítás egyféle „káderrotációban", különbözô miniszterek helycseréjében merüljön ki. A parasztpárt ugyanis kitartóan támogatta ezt a megoldást. Takács Csaba elmondta: mindvégig egyetértés volt a privatizációs minisztérium létrehozásában, illetve a minisztériumok számának csökkentésében. Ez az utóbbi törekvés ugyan csak részben valósult meg, és minden pozitívuma ellenére, sajnos, azt eredményezte, hogy az RMDSZ elesett az ôt megilletô harmadik miniszteri tárcától. (Közismert: a választásokon elért eredmények arányában a 27 minisztériumból az RMDSZ-nek három tárca járt volna.) Az ügyvezetô elnök azonban megjegyezte: sajnos, a jelenlegi körülmények közt nemigen lehetett arra számítani, hogy az RMDSZ megkapta volna a harmadik minisztériumi bársonyszéket.

— Ilyen szempontból — a többi koalíciós partnerhez hasonlóan — mi is elégedetlenek vagyunk azokkal a funkciókkal, amelyek az RMDSZ-nek jutottak — vélte Takács, aki ugyanakkor kiemelte: az RMDSZ számára különben más, sokkal fontosabb tétje is volt ezeknek a tárgyalásoknak. A megbeszéléseken ugyanis nemcsak a kormány személyi összetételérôl volt alkalma az RMDSZ képviselôinek kifejteni véleményünket, hanem többször is szót emeltek az egyre erôsödô magyarellenes kampány ellen.

— Ezek a kérdések minket jelenleg sokkal jobban foglalkoztatnak, mint kormánykoalíció gondjai. De nem azért, mert az RMDSZ csakis a kisebbséget érintô problémák orvoslásában érdekelt. Az RMDSZ továbbra is támogatni kíván egy jól mûködô kormányt, a kormányprogramot tiszteletben tartó koalíciót. De lehetetlennek tartunk egy olyan partneri kapcsolatot, amelyben a másik fél alapvetô politiai egyezségeket rúg fel. Nem tûrhetjük meg, hogy koalíciós partnerként az RMDSZ még mindig alárendelt szerepet töltsön be! — mondotta az ügyvezetô elnök.

A koalíciós tárgyalások során az RMDSZ tiltakozott Cserehát kérdésében is: a szövetség álláspontja szerint ezt az ügyet jogi kérdésként kell megközelíteni, ezért megengedhetetlen az a politikai nyomás, amely a kormányfôtitkár részérôl a székelyudvarhelyiekre nehezedik. Takács szerint ennek a pressziónak a felerôsödése azzal magyarázható, hogy egyre nyilvánvalóbb: Cserehát-ügyben a bizonyítékok egyértelmûen a javunkra szólnak.

Az RMDSZ ügyvezetô elnöke kifejtette: a Hargita és Kovászna megyékben élô románokat ért úgynvezett diszkriminációk ürügyén indított magyarellenes kampánynak a célja nem más, mint leállítani a reformfolyamatot, meggyengíteni a kormányt. Az RMDSZ csodálkozik a parasztpárt "csôlátásán". Ahelyett, hogy határozottan fellépne a szélsôséges megnyilvánulások ellen, a vezetô kormánypárt belesétál a nacionalizmus csapdájába, és meghátrál az ellenzéki erôk magyarellenes hisztéria-keltése elôtt. Ennek ékes bizonyítéka az ortodox templomok számára a pótköltségvetésbôl kiutalt másfél milliárd lej.

— A román államnak igenis kötelessége támogatni az ortodox tempolomok restauralását. De ne a nacionalista hisztéria hatására tegye, hiszen ezzel csak a malmukra hajtja a vizet — jelentette ki az ügyvezetô elnök, aki szerint a parasztpárt nem hogy csillapítaná, hanem maga is hozzájárul a magyarellenes kampány gerjesztéséhez, aztán meg a közvélemény nyomására hivatkozva rendre visszavonja ígéreteit. Takács Csaba meggyôzôdése: Románia lakosságát távolról sem a kétnyelvû táblák, vagy a földrjaz és történelem oktatásának nyelve aggasztja, hanem az egyéves reformfolyamat kudarca. A vezetô kormánypárt ennek palástolására hagyja felelôrösni a romániai magyarság elleni uszítást, amelynek — mondotta Takács — elsôsorban nem az RNEP a motorja. E céltudatos magyarellenes hangulatkeltésnek a gyökerei sokkal mélyebbre mutatnak, és célja nem más, mint Románia elszigetelése, más hatalmi szférához való csatolása.

Az RMDSZ ismételten kifejtette: ha Emil Constantinescu nem foglal mielôbb egyértelmûen állást e nacionalista kampány ellen, mind a saját, mind Románia hitele kétségessé válik. A szövetség elfogadhatatlannak tartja az államelnök elzárkózását a nyílt színvallástól.

Azzal, hogy az RMDSZ belépett a kormányba, egyféleképpen legitimizálta ezt a kormányt a Nyugat megítélésében. Ha a koalíciós partnerek azonban nem hajlandóak állni szavukat, és megszegik a kormányprogramot, az RMDSZ köteles komolyan újragondolni a velük való további együttmûködést. Hiszen lassan-lassan olyan konfrontációkra kerül ismét sor, mint valamikor, ellenzékben — jelentette ki az ügyvezetô elnök.

Andrei Marga személyével kapcsolatban az ügyvezetô elnök kijelentette: jó lenne, ha valóban azt az européer politikust tisztelhetnénk miniszterként is benne, aki Nyugaton köztudottan nagy elismerést vívott ki magának. Ez az elismerést viszont épp azzal érdemelte ki, hogy volt bátorsága a toleranciát, a kultúrák közti egyenlôséget hirdetni, az anyanyelvi oktatás mellett kiállni Funar városában. A kijelölt tanügyminiszter legfrissebb nyilatkozataiból azonban egyértelmûen az derül ki, Marga a sokat hangoztatott multikulturalitást meglehetôsen sajátos módon értelmezi. Tegnap, a szenátus oktatási bizottsága elôtt sorra került meghallgatásán Pruteanu szenátor kérdésére Marga maga is a történelem és földrajz román nyelven való oktatása mellett foglalt állást. Az önálló magyar egyetemmel kapcsolatos ellenérzései pedig semmit sem változtak.

Kérdésünkre, hogy ma, amikor a parlament arról szavaz, elfogadja-e az új kormányt vagy sem, az RMDSZ képviselôi hogyan viszonyulnak ehhez a csapathoz, ha ilyen fenntartásai vannak az egyik, számunkra kulcsfontosságú tagjával szemben, Takács Csaba még nem tudott pontos választ adni

A parlament két házának illetékes bizottságaiban szerdán megkezdôdött a kormány kedden kijelölt új tagjainak meghallgatása, több jelöltet délelôtt már jóvá is hagytak. A parlament két házának együttes ülése csütörtökön szavaz az új kormánylistáról — ebben a jelenlegi kormány eltér elôdjének erôsen vitatott gyakorlatától, miszerint azt követôen, hogy a parlament jóváhagyta a kormány eredeti névsorát, a késôbb végrehajtott változtatásokat már nem terjesztette a miniszterelnök a törvényhozás elé.

A csütörtöki napirenden így nem szerepel az oktatási törvényre vonatkozó sürgôsségi kormányrendelet részletes vitájának folytatása a szenátusban — erre már kedden sem jutott idô. Pillanatnyilag kérdésesnek tûnik az is, hogy decemberben még lesz-e mód erre, annál is inkább, mivel Andrei Marga, az új oktatási miniszter több bírálatot fogalmazott meg elsô nyilatkozatában a román tanügy jelenlegi állapotával kapcsolatban. A problémák orvoslása érintheti esetleg magát a még elôdje által elôkészített, majd a szenátus George Pruteanu szenátor által vezetett oktatási bizottsága által elsôsorban a kisebbségi oktatást korlátozó jelleggel módosítani kívánt sürgôsségi kormányrendeletet is, amelynek vitája már hónapok óta tart és komoly feszültségeket támasztott a kormánykoalícióban. Így elképzelhetô olyan változat is, hogy a téma törvényhozási vitája csak a parlament februárban kezdôdô tavaszi ülésszakán folytatódik.

Magának a kormányátalakításnak az elsô politikai visszhangja várható volt: a koalíciós pártok üdvözölték, az ellenzék pedig bírálta. Ez utóbbi számára elsôsorban az okozott csalódást, hogy Victor Ciorbea maradt a kabinet élén. A román sajtó értesülései szerint a koalíciós pártok között heteken át folyó alkudozások során az egyes tárcák többször is gazdát cseréltek, de végül a finis napjaiban Emil Constantinescu államfô alakította ki Victor Ciorbea miniszterelnökkel együtt a végsô névsort. Az államfô és a miniszterelnök adott az utolsó pillanatban ,,technokrata" jelleget a kabinetnek több párton kívüli szakértô váratlan bevonásával, amit a viaskodásba belemerült pártok végül elfogadtak — azzal, hogy az új miniszterek figyelembe veszik annak a pártnak az álláspontját, politikáját, amelyet a poszt az ,,algoritmus" szerint megillet.

Így például a Nemzeti Liberális Párt, melynek eredeti jelöltjét a pénzügyminiszteri posztra a kormányfô nem fogadta el, azzal hagyta jóvá Daniel Dãnescut, hogy az liberális gazdaságpolitikát folytat majd a tárca élén, akár belép az NLP-be, akár nem. Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke a kormánynak nyújtott új esélyként jellemezte a technokraták bevonását.

Honatyáink a tegnap néhány perc alatt megszavazták a vezetô állami hivatalnokok fizetését. Elôbb levontak egy-két százalékot a javasolt összegekbôl, de ez aligha fogja elkeseríteni ôket. Emil Constantinescu fizetése 10 466 910 lej, a szenátus és képviselôház elnöke 7 850 182, az alelnök 6 803 491 lejt visz haza a borítékban. Szenátoraink és képviselôink fizetése 6 070 807 lej, Ciorbeának 7 850 182 lejes fizetést szavaztak meg.

Ion Caramitru azzal indokolja lemondását, hogy alávaló módon kényszerítették a kormányt az 1990/42-es törvény módosításának visszavonására pedig a változtatásokat elôzôleg egyöntetûen elfogadtak. Véleménye szerint csak azok a személyek érdemelnek állami támogatást, akiket az 1989-es események során megsebesítettek, megkínoztak vagy rendôri kivizsgálásnak vetettek alá. A koalíció vezetôinek megállapodása az éhségsztrájkolókkal határozatának megváltoztatására kényszerítette a kormányt. Ezzel lemondott miniszterünk nem érthet egyet s tiltakozásképpen beadta lemondását, amelyet Ciorbea kormányfô azzal a feltétellel fogadott el, ha Ion Caramitru kivárja az év végi mérleget a minisztériumban.

A polgármester elôzetes fenyegetôzései ellenére, kedden este hat órától a Mûvész moziban bemutatták a Mona címû filmet. A finn nemzeti ünnepet köszöntô elôadást követôen Anna-Leena Härkönen mûvésznô, a film fôszereplôje, Mikko Heikinheimo finn nagykövet, Tompa Gábor fôrendezô, a kolozsvári magyar színház igazgatója és Visky András dramaturg a sokoldalú mûvész helyzetérôl folytatott beszélgetést. A használt nyelv a finn és magyar volt, de biztosították a román párhuzamos tolmácsolást is. A nagykövetet kolozsvári élményeirôl kérdeztük.

— Nagykövet úr, hogyan vélekedik arról, ahogyan Funar polgármester fogadta önt?

— Ön is tapasztalhatta, hogy a kulturális esemény zavartalanul zajlott. A nagykövetség tagjai és a mûvésznô is nagyon örvend a sikerének.

— Mit kifogásolt a külügyminisztérium államtitkára, Gabriel Gafita és ez mennyiben egyezett meg a kolozsvári polgármester nézeteivel?

— Az államtitkár úr szinte ugyanazt mondta nekem, mint ami Funar polgármester levelében állt. Kifogásai egy része különbözött, más része pedig azonos volt. Kifejtette, hogy a román állam hivatalos nyelve a román. Ezt viszont jómagam egy percig sem kifogásoltam, a nagykövetség hivatalos dokumentumait is az állam hivatalos nyelvén állítjuk össze. Elmagyaráztam neki, hogy mi vezetett minket a kétnyelvû tájékoztató anyagok összeállítására. Gafita úr azt nyilatkozta a bukaresti sajtónak, hogy a finn nagykövet betartja a román törvényeket. Funar nem ezen a véleményen volt. Ami a gyakorlati okokat illeti, amelyek miatt eredetileg csupán magyar nyelvre terveztük a fordítást: a meghívott mûvészek anyanyelve magyar, és ezen a nyelven tudják a legjobban kifejezni magukat. Annak ellenére, hogy sokba kerül, a felmerült gondok miatt végül úgy döntöttünk, hogy párhuzamos tolmácsolással oldjuk meg a kérdést.

— Mennyibe került a román nyelvre történô fordítás?

— Még nem tudni, de lévén, hogy a követségek költségvetése véges, minden kiadást jól meg kell gondolni, fôleg év végén. Az elôzô évekhez képes kulturális eseményekre máris sokkal több ment ki a kasszából.

Friss pártelnökként tartott sajtóértekezletet Funar polgármester a városháza üvegtermében. Szokatlan ötletei ezúttal sem maradtak el: szerinte pártjának az ôt leváltó márciusi országos tanácsa szabálytalan, így ô mindvégég a párt elnöke volt, csak nem használta az elnöki pecsétet. A pártelnök azzal vádolta a volt (?) vezetést, hogy egy-egy milliót adott azoknak a marosvásárhelyi küldötteknek, akik részt vettek a bukaresti tanácskozáson. „Tabãrã és társai partra vetett halak és nem bírják januárnál tovább" — mondta. Hogy miért használja a polgármesteri hivatal infrastruktúráját pártcélokra? Funar erre azt válaszolta: „az egységpárt listáján voltam megválasztva polgármesternek. Az üvegtermet más pártoknak is felajánlottam erre a célra, de nem éltek az alkalommal."

Tegnap délután végleges bírósági döntés született a Gheorghe Funar kontra Marius Avram rágalmazási perben. Mint ismeretes, a Stirea napilap politikai osztályának újságírója bírálta az egyébként közfelháborodást keltô „temetkezési ceremóniát", amellyel a frissiben aláírt román—magyar alapszerzôdés kapcsán a polgármester — úgymond — a „románok nyugalmát temette". Miután a korábbi elsôfokú ítélet után elutasította Funar polgármester börtönbüntetés kiszabását kérô perorvoslatát, a bíróság elfogadta az újságíró felfolyamodását.

A Lucian Cristea (elnök), Delia Purice és Gavrilã Groza összetételû ítélôtanács 2—1 arányban döntött, utóbbi az újságíró felmentése mellett foglalt állást. Az ítélet értelmében Marius Avram rágalmazásért marasztalható el, bûne miatt priusza lesz, de egy korábbi (elnöki) kegyelmi rendelet értelmében nem kötelezhetô a 100 ezer lejes pénzbüntetés kifizetésére.

A bíróság 6 millió lejben szabta meg a felperest illetô erkölcsi kárt. Érdekes, hogy a polgármester eredetileg 1 milliárd lejt követelt, amit aztán 250 millióra csökkentett, s amelyet az elsôfokú ítélet végül 10 millióban szabott meg.

Kérdésünkre Marius Avram elmondta: nem nyugszik bele a véleménye szerint igazságtalan döntésbe, és a fôügyészségen kívül Emil Constantinescu államelnökhöz és a Hágai Bírósághoz kíván fordulni.

A IX. NÉPZENE ÉS NÉPTÁNC TALÁLKOZÓT november 14-15-én rendezik meg Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Mûvelôdési Házában. Ezt követôen november 16-án, 11 órától, ugyanitt kerül sor a Romániai Magyar Táncszövetség tisztújító közgyûlésére, amely újjászervezi tevékenységét. Aki tagja szeretne lenni a Romániai Magyar Táncszövetségnek (akár egyénileg, akár csoportosan), jelentkezhet az alábbi telefonszámon: 066/171-362 (Hargita Állami Székely Népi Együttes, Csíkszereda). Levélcím: Ansamblul de Stat Secuiesc Harghita, Bd. Timisoarei nr. 6. 4100 Miercurea-Ciuc, tel./fax: 066/171-362.

NAPOCA FASHION címmel ötödszörre rendez divatbemutatót az Eureomedia november 6-án, este hét órakor a Nemzeti Színházban.

Brassóban, a Transsylvania egyetem határtudományok karának idegennyelvû szakán rövidesen megrendezik az Elsô Brassói Filológiai Napokat , amelyeknek lebonyolítására szép számban várnak vendégeket a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvészeti karáról, továbbá a helyi nyelvészeti intézetbôl. A háromnaposra tervezett értekezletet az 1898-ban elhunyt német prózaíró, költô és kritikus Theodor Fontane életének és tevékenységének szentelt centenáriumi megemlékezések keretében rendezik meg. A brassói találkozóra meghívták a kolozsvári tudományegyetem germanisztikai tanszékének és a különféle középiskoláknak a német nyelvû elôadóit, vendégtanárait is.

• Súlyos közúti baleset színhelye volt pénteken Torda. Sorin Anca, a CJ-03-KMH rendszámú személygépkocsi 21 esztendôs vezetôje már nem tudta kikerülni a váratlanul jármûve elé kerülô Maria Martát, aki nem a kijelölt helyen és figyelmetlenül próbált átkelni az úttesten. A 73 esztendôs áldozatot a városi kórházban ápolják.

• A kocsmából a kerekek alá került Vasile Kalo 47 esztendôs nemeszsuki lakos, akit pénteken, a kora esti órákban gázoltak el. Az erôsen ittas férfi a menetiránnyal megegyezôen imbolygott, majd egy óvatlan pillanaban, egyensúlyát vesztve, a 4-CJ-389-es rendszámú személygépkocsi elé zuhant. Az autó vezetôje, Hencz Gyöngyvér Éva 26 esztendôs kolozsvári lakos már semmit sem tehetett a baleset elkerüléséért. Az áldozat súlyos fejsérüléssel, agyrázkódással és horzsolásokkal került a sürgôsségi klinikára.

• Kolozsváron bukott le pénteken Violeta Moroc moldova köztársaságbeli lakos, akit már tavaly óta csempészésért köröztek.

• A Fôtérrôl tûnt el péntek este Sanda Delia Porath német állampolgár személygépkocsija. Az MV-6957 redszámú, 1991-ben gyártott Audi 100-at országosan körözik.

• Tetten érték Cosmin Grigore Petrisor 21 éves kolozsvári lakost, aki az in flagranti pillanatában éppen egy álkulccsal felnyitott személygépkocsiban matatott. A büntetlen elôéletû fiatalembernek az autó hátsó ülésén felejtett aktatáska keltette fel a figyelmét. Bekísérték, és másnap az ügyészség 5 napra szóló elôzetes letartóztatási parancsot állított ki a nevére.

• Felakasztotta magát R. F. 27 esztendôs tarányosi lakos, akinek holttestét a Kissebeshez tartozó falu határában, a mezôn találták meg. Az erôszakos bûncselekmény gyanúját kizárták, és elrendelték a boncolást.

• Figyelmetlen gyalogost gázoltak el vasárnap este Alsókosályon. A 60 esztendôs Maria Rusu nem a kijelölt helyen próbált átkelni az úttesten, amikor a CJ-96-ADI rendszámú személygépkocsi meglepte. A dési Stetco Kft. birtokában levô jármû vezetôje, a 24 éves Cãlin Ovidiu Rus nem okolható a balesetért, amelyben az idôs hölgy lábát törte.

olyan, mintha alagútban járna az ember, ahol elvétve akad egy-egy fény. Ha valaki nem tudná, ki a városatya, egy-egy objektum körüli fényfürdôbôl rögtön rájöhet: merrôl fúj a szél. Míg a Mátyás-szobornak két szerencsétlen, rózsaszínû fénysáv jut, s a fôtéri templom is alig kap némi megvilágítást, addig Avram Iancu szobra több száz vattos reflektorok fényfürdôjében keresi az alatta levô ködben a kiutat... Az építészetileg összehasonlíthatatlanul nagyobb értékû Nemzeti Színháznak egyetlen fénycsóva sem jut, de sötétségbe burkolózik valamennyi templom, építészeti remekmûnek számító tucatnyi középület. Kolozsvár fölött a funari kereszt jelzi, hogy ha netán turista téved ide, nem a középkori város az igazi érdekesség, hanem az utóbbi években a mindent elárasztó giccsözön, élükön a fellegvári szôrnyûséggel.

Kevés vigasz, hogy korok, vezetôk, diktátorok változásával objektumaik is eltûn(het)nek. De vajon lesz-e Kolozsváron olyan rendszerváltás, ami kincses városunk sok évszázados nappali vagy esti hangulatát visszahozhatja hontalanná váló lelkeinkbe?

Tompos Opra Ágota Csíkszeredában él, de nem lett hûtlen szülôvárosához, Kolozsvárhoz sem. Idônként hazalátogat, és idônként szükségét érzi annak, hogy rendkívül gazdag mûvészi termésébôl valamicskét a hazaiaknak is juttasson. Talán az elszámolás, mûvészi önmaga megmutatása, a kolozsvári megmérettetés szándékával is, de elsôsorban erôteljes mûvészi üzenetének közvetítése céljából.

Nem kellemesen megnyugtató, andalító-pihentetô déli tárlatnézésre csábítanak az itt látható munkák. Ellenkezôleg. Bedobnak az élet sûrûjébe, abba a határtalanná terpeszkedett Viharsarokba, amelyben nemzedékek sora küzd a létfenntartásért, az érvényesülésért, vívja meg a maga mindennapos, vörös izzásig felfokozott kegyetlen-komor harcát. A látható, fizikai valójában is létezô és a láthatatlan ellenséggel: a sorscsapásokkal. Tompos Opra Ágota vállalja a harcot. A szembenézést önmagával és a világgal. Kíméletlen igazmondással, egyenesen férfias bátorsággal. Ne keressünk hát lírát mûveiben. Még akkor sem, ha ezt a markánsan szókimondó, határozott ecsetkezelésû, erôteljesen expresszív mûvészi világot végsô soron mégiscsak belengi egyfajta költôiség: Szövetség az élet és a szeretet megújulásáért — ahogyan a mûvész fogalmaz, szóban és vásznon egyaránt.

Triptichonjai, a Vibráló félelmek sajátos arcképcsarnokával alátámasztott sárgája, vöröse, az Élet-út kompozicionálisan is megerôsített hármas elágazása s a Metamorfózis erôteljes színrobbanásai a látvány erejével hatnak. De ott érezzük a látványmögöttiség mûvészi hevületét is, azt az alkotásra lobbantó szikrát, amely elindította a mûalkotásba nemesedett folyamatot. A lélek legombolyítható — véli megrázóan kifejezô alkotásában a mûvész, és hozzá is fog a fehér izzásos viviszekcióhoz, miközben végigvezet Magánmitológiája lépcsôfokain. És következik a Parázsmeditáció, Leperegnek az élet-maszkok, de úgy érezzük, sokáig megmarad bennünk annak a sajátos mûvészi univerzumnak a képe, amely most Tompos Opra Ágota és a Gy. Szabó Béla Galéria jóvoltából feltárult elôttünk.

A tárlat tegnap délben nyílt meg a Kolozsvár-Külsô Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának Gy. Szabó Béla Galériájában. Megtekinthetô, vasárnap kivételével, naponta 10-15 óra között.

harmadik elôadásán is vendégkarmester irányított, ez alkalommal Radu Panteát hallottuk. Az ô elképzelése szerint Carmen egyetlen igazi 'erénye' a bátorsága, természetesnek tûnik számára, hogy a maga útját járja, ami azonban tragédiához vezet. Ezt hangsúlyozza a panteai megvalósítás is. Bizet muzsikája olyan, hogy végig feszes vezetéssel nagy siker érhetô el, de az egysíkúság is fenyeget. Az ellentétek növeléséért Pantea külön hangsúlyt fektetett a lírai részek aprólékos kidolgozására. Nincs semmi elnagyolás, a jellemrajzok világosak, érthetôek. A kíséret mindig olyan, hogy az utolsó hang is világos, tiszta, érthetô legyen. Úgy éreztük ezeken a helyeken, hogy nem is lehet másképpen. Tetszett Michaela költôi sugárzású zenei rajza, a második felvonás elôjátékának megfogalmazása, Pastia kocsmájában a tobzódás fokozása, és a finálé felépítése; itt különösen izgalmas az a freskó, ahol a választások és konzekvenciák tragédiákat idéznek elô. Milyen szép a szembeállítás! A még mindig vágyban égô férfi és a jéggé lett nôi érzelem „összecsapása", a válás-elhagyás zenei kivitelezése.

Don Josét ez alkalommal Molnár János énekelte. Debütje jól sikerült, pedig nehéz hetet zárt, egy A trubadúr és egy Bánk elôadás után öltötte magára az új kosztümöt. Molnár hangja ez alkalommal talán egy kicsit fáradtabb volt, talán ezért falzettezett többet, különösen a lírai részeknél. Joséjának van egy érdekes naiv „ártatlansága". Sôt, mintha mesevilágban élne. Reménye szinte határtalan, és éppen azt nem veszi észre, hogy ez a mély alázat még nagyobb gyûlöletet vált ki Carmenbôl. A finálé kettôsében elesettsége valósággal ijesztôen részvétkeltô. Jó megvalósítás és elképzelés.

Carment Georgescu Mária énekelte, ismét rokonszenvessé téve a hôsnôt. Bancsov Károly beugrása ügyes helytállás. A többiek: Szeibert István, Vincze János, Szilágyi János, Merk István, György Mária, Varga M. Júlia, B. Vass Éva alakításai sikerre vitték az elôadást. Jó volt a kórus is.

— Hogy hangzik a zsiványpecsenye receptje?

— Lopj egy disznót...

Az utóbbi nyolc évben politikusoknak, de a közvéleménynek is vesszôparipája Erdély. A magyarokat azzal gyanúsították és gyanúsítják, hogy Erdély elszakításán mesterkednek. Erre a vesszôparipára pártok és politikai karrierek épültek fel. Az a kérdés: „És ha elvennék Erdélyt, hova vinnék?" jó vicc, de csak ennyi. A jóérzés, sajnos, még humoros formában sem gyökerezett meg nálunk. Egyes nagy és elhivatott politikusok fékevesztett és gyûlölködô szövege még minden intelligens, jóérzésû megjegyzésnél nagyobb visszhangot ver. Amikor pedig Erdély elvesztésének veszélye lelohad, mást találnak ki. Mert ha a magyarok fölhagytak Nagy-Magyarország föltámasztásával, mi lám, attól félünk, hogy határainkon belül hoznak létre kisebb Magyarországot! Így jön föl Har—Kov és vidéke, ahol nem a magyar, hanem a székely zászlót tûzik ki. Amitôl a politikusok nyomban két táborra szakadnak — ráadásul nem is pártkritériumok alapján.

Így tehát Románia polgárai két táborba soroltatnak: románok és magyarok. A nemzeti kérdés körüli hercehurca mindig a politikusok „dividae et impera" igyekezetét rejti. Jogilag a nemzeti kérdés Romániában rég megoldódott. Bizonyság rá, hogy a magyaron kívüli más kisebbségek többé-kevésbé legális képviselôi soha nem vádolták a román államot diszkriminációval. A magyaroknál sem a kétnyelvû feliratok az igazi tét, hanem a kormányzási helyek száma.

A politikusok szokása az, hogy politikai tôkét kovácsolnak abból, hogy két csoportra osztják a polgárokat. Ez most sokkal veszélyesebb, mint amilyent a román—magyar ellentét valaha is jelenthetett. Az igazi veszély az, hogy a sajtó egy részének is kedve szerint való ez a megosztás. Legalább három tünetegyüttes mutatható ki ebben a különállásban:

1. Rádiós, tévés riporterek mondják sportközvetítéskor, hogy „moldvai játékos", „moldvai csapat" a moszkvai vonzású csapatokra. De soha azt, hogy „erdélyi csapat", vagy „muntyán együttes". Tény, nem jó vagy rossz szándékkal teszik, de igazi románként úgy hiszik, természetes, hogy Moldváról nem szólhatnak ugyanúgy, mint egy teljesen idegen területrôl!

2. Nemrég Temes megye tanácsa vitába keveredett a közlekedési miniszterrel az utak karbantartására és felújítására szánt alapok felhasználásáról. Temes megye tanácsának elnöke elégedetlen volt a támogatással, minthogy megyéjük rendelkezik az országban a leghosszabb úthálózattal és a legtöbb jármûvel. Tehát legnagyobb a hozzájárulásuk a minisztérium alapjaihoz. A helyi tanács nevében nagyobb részesedést kértek. A miniszter azonban a kormány és nem Temes megye szintjén vizsgálja a kérdéseket, tehát más véleményen volt. És érvként azt hozta föl, hogy Moldvának nagyobb szüksége van útjai korszerûsítésére.

3. Vannak megválasztott moldvai politikusok, akik nemcsak gondolják, de nyilvánosan is hangoztatják, hogy szükség van — s ôk e szükségletnek eleget is tesznek! — egy moldvai pártra. Úgyhogy az RMDSZ mellett hamarosan megjelenhet egy másik RMDSZ is (Romániai Moldovánok Demokratikus Szövetsége).

Az elképzelés egyáltalán nem utopikus. Mert gondoljuk csak meg, mi történik, ha felszámolják a galaci, jászvásári és más moldvai nagyüzemeket?

A Zsil-völgye bányászainak jelentôs része visszatért Moldvába. A moldvai kohászok, építôk, gépjavítók stb., stb. hova mennek miután felvették a végkielégítést?

Románia legfájdalmasabb gondja tehát nem Erdély, hanem Moldva. Vagyis a szegénység.

Pruteanu úr roppant okos egy ember, ô csak tudja, milyen fontos az, hogy Attila milyen nyelven tanulja a leckét, a törökverô Mircea cel Bãtrânrôl. Vagy mégsem az a fontos, hogy Attila tudja, mit tett Mircea Rovinénál? Vagy hogy milyen nyelven tanulja Mahmudián Musztafa, hogyan vesztett csatát Szinan pasa? Hát... ez azért szôrösebb... Na, mindegy!

Mindez azonban semmi az újabb Har—Kov bizalmatlansági indítvány mellett. Amelyet fôleg a nemrégen még vöröslô ellenzéki pártok kezdeményeztek, amelyek tegnapig a proletár internacionalizmust szorgalmazták. Uramisten, hogy ezek hogy nem tudnak aludni a veszélyek miatt, amelyek hol itt, hol ott fenyegetik a fajtánkat!

Igaz ugyan, hogy Mátyás király még nem szállt le a lóról, hogy miszlikre aprítson minket. A helyén maradt, a lovon. S onnan szemléli keserûen a gödröket, amelyekbôl az istennek se akar elôkerülni Dromichete kincse. A magyar fôkonzulátuson pedig tovább leng a viszontagságokon átesett zászló, Kolozsvárt pedig nem rázta meg a földrengés. (Apropó, úgy hírlik, hogy olasz fôkonzulátus is nyílik. Vajon az ô zászlójukat is ellopják, hiszen az is piros-fehér-zöld?!)

Nemrégen Hargita megyei románokat szólaltatott meg a Román Rádió Aktualitás nevû mûsora. Egyesek elégedettek voltak, mások kevésbé. Egy hölgy egyenesen felháborott: az ô gyereke nem megy le játszani a blokk elé, mert nem érti, amit a többi gyerek beszél. Hát nem felháborító? A 4—5 éves magyar gyerek nem szól rá a társaira, hogy „te, beszéljetek románul, mert megjött Ghitã!"...

Támadt egy olyan abszurd ötletem: mi lenne, ha Ghitã, sôt az anyukája is megtanulnának magyarul? Mintha hallanám az ügyeletes hazafiakat: — Magyarul, a saját országukban?... Idegen nyelvet azt igen, de magyarul — nem!...

Néhány éve az én unokám is együtt játszott Jóskával, a kis hóstáti legénnyel. Panaszkodott, hogy „Nagytata, nem »hallom«, mit mond ez". „Hát ô hallja-e, amit te mondasz?" — kérdeztem. „Ô hallja" — mondta a gyerek. Igen, mert Jóska négyévesen már beszélt románul. Az unokám a menyem miatt azonban nem értett magyarul. Én pedig ôt láttam hátrányos helyzetben, nem Jóskát.

Vajon nem lenne természetes, hogy a vegyes lakosságú helyeken megtanulják a gyerekek egymás nyelvét? Emlékszem, az erdélyi zsidók az ivrit vagy a jiddis mellett románul és magyarul is beszéltek. Amíg el nem üldöztük ôket... Még a kolozsvári cigányok is három nyelvet beszélnek!

Avram Iancu tökéletesen beszélt magyarul, magyar egyetemre járt. S azt mondta, hogy itt a magyar nem létezhet a román nélkül, a román sem a magyar nélkül. Ezt írta a „magyar testvérekhez" intézett levelében, 1849 júniusában. Nem tudták? Természetesen nem tudták, mert akkor nem emelték volna olyan magasra...

1955-ben, amikor hazajöttem Bukarestbôl, itthon a 2000 lejes férfi volt a rangos-ideális pénzkeresô. És nekem akkor 2150 lej volt a szerkesztôi fizetésem. Bevallom ôszintén: düllesztettem is a mellemet, bár az orromat nem hordtam akkor sem fent. Majdnem 500 lejjel többet kerestem, mint katedrán tanító társaim.

És ahogy mostani pénzügyi helyzetemre gondolok: be kell vallanom, csodálatos karriert futottam be. Nyugdíjas létemre havonta valamivel több mint félmillió lejt számol le nekem minden hónapban a postás. És pótlékként firkálmányaimért 50—100 ezer lejt. Innen-onnan. Mikor s mennyit hoznak le a lapok, folyóiratok. És éppen mennyi pénzük van abban a hónapban.

Kérem szépen, az irigylésre méltó nyugdíjasok közé tartoznék, ha ezt a félmilliót márkában vagy dollárban, de legalább forintban számolnák le nekem. Csakhogy nekem leu-ban, oroszlán erôsségû pénzben számolják le, és — ez is irigylésre méltó dolog — nem holmi Washingtont, hanem Enescut, Iorgát, Eminescut ábrázoló bankjegyekben.

És ami a csimborasszója a dolgoknak, már nem is az igazságos Mátyás, hanem a kötélverô vátrás városában, ahol ma már csak mintegy 23 százalék a városalapítók létszáma, mert ugyebár minden esztendôben Kisasszony napján elmentek tôlünk melegebb tájakra. És rügybontó tavasszal elfelejtenek visszajönni. Bár az is igaz, én még emlékszem kolozsvári Mátyás álruhás itthonjárására, amikor az ôt ingyen megdolgoztató és ráadásul megbotoztató bírónak — Heltai Gáspár szerint — e szavakat mondta: „Te hamis és kegyetlen bíró, miérthogy ezt a törvénytelenséget mûvelted, és ekképpen szömemnek láttára hamisan megraboltattad, ezért akasztófa volna helyed..." Jó, de az egy 500 év elôtti civis-bíró volt, ez pedig egy frissen kizárt péunérés vezérbíró, aki megmaradt vátrásnak Cluj-Napoca vátráján.

De fittyet sem hányunk ma a politikának, amikor mi, félmillió lej alatti jövedelmûek 40 000 lej melegedési pénzt kapunk a kormánytól, úgyhogy nem is kell megfogadnunk a költô jó tanácsát, miszerint „valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek".

Így hát kedves sorstársaim, újságolvasó barátaim, hallgassanak egykori tornatanáromra, a vívó Ozorai-Schenker Lajosra, aki tornaórán mindig ezt kiáltotta nekünk: „Ki azzal a mellkassal, be azzal a krumplicsôsz hassal, mert mindjárt kiporolom azt a kisebbségi szürke nadrágodat, árokparti magyar fiatalembere!"

Hát ki azzal a mellkassal, hisz megkapjuk a 40 000 lej fûtési díjat. Most már csak az a kérdés, hogy fûteni is fognak, ha nagy lesz a hideg? És ez a lényeg. A többi mellékes, talán még az is, hogy nagy Nyugatra igyekezetünkben egyre inkább keletre húzódunk. És miért ne? Hisz arra van az ortodoxia, az egyedül üdvözítô államvallás. Igaz, hogy én ebben is kisebbségi vagyok, mert a szüleim eltévesztették a keresztelô medencét, amikor engem hitemben megerôsítettek. Úgyhogy én két szürke kisebbségi nadrágot hordok. Ez is melegít. És ha megérjük a tavaszt, egyiket levetjük. Addig pedig csak azért imádkozunk, hogy „csak elseje ne jönne sohasem, és én mindent megbocsátanék!" Mert ha elseje, akkor ismét csak árdrágítás. Na, de többet nem vigasztalom Önöket. Mert a hazai aranymondás szerint: „Csak rosszabb ne legyen!"

Minálunk minden eladó. Eladók a ráfizetéses gyárak, a csôd szélén álló bankok, a lerobbant tengerparti és hegyi üdülôk. Sôt, mióta a finanszírozhatatlan költségvetési hiány fedezésére a kormány utolsó emberétôl az államfôig kivétel nélkül mindenki a privatizáció felgyorsítása mellett foglalt állást, eladó már Ceausescuék eklektikus hagyatéka — illetve az, ami megmaradt belôle — és sorban álláskor a legjobb helyek is.

Annak idején, 1989 decemberében, nem sokkal azután, hogy Nicolae Ceausescut és „akadémikus mérnökdoktor" feleségét — statáriális tárgyalás nyomán és nem sokat teketóriázva — karácsony napján kilôtték, az istenadta nép megrohanta a diktátorpár villáit és palotáit. Alighanem a kíváncsiság vezényelte a sok szerencsétlenbôl ad hoc verbuválódott tömeget. A pórnép saját szemével akarta látni, hogyan is éltek azok, akik szerint a román népnek akár a fûevésre is rá kellett volna szoknia, csakhogy a sokoldalúan fejlett szocializmus felépüljön. A háztûznézôsdi nem tartott sokáig, mert fegyverropogás után az új hatalom emberei az épületeket azonnal lezárták, és a bennük felhalmozott tárgyakkal egyetemben „a forradalom nevében" lefoglalták ôket. Hasonlóképpen azokat a tárgyakat is államosították, amelyeket a diktátorpár még 1989 elôtt kiállíttatott Bukarestben, hogy hadd érezze a nép: mindent, amit összeharácsoltak vagy ajándékba kaptak, megosztják vele.

Aztán 1990 elején „szakavatott kezek" összeszedték a hallatlan mennyiségû mûkincset, ajándéktárgyat, ruhadarabot, bundát, táskát és cipôt, az egész lifilufit, és bezsúfolták a bukaresti történelmi múzeum hat termébe. Kissé erôltetett lenne az a kijelentés, hogy a szállítás és raktározás idején semmi sem tûnt el, hiszen az ékszerek és a többi aranytárgy nagy része — beleértve a drágakövekkel díszített aranyjogart, a korlátlan hatalom szimbólumát — úgy elpárolgott, mint a legjobb minôségû kámfor. De maradt bôven más. Például megmaradt az aranytálakról és -ékszerekrôl készített diapozitív-sorozat. Mintha valaki éppen egy majdan elkészítendô „eltûnt holmi lajstromra" gondolt volna.

Az 1990-ben 300 millió lejre értékelt és azóta is ott porosodó holmit a legfrissebb hírek szerint a közeljövôben kívánják újraértékelni és elárverezni. Egyesek szerint a furcsa hagyaték, amelyben a legértékesebb antik bútordaraboktól a Ceausescuék portréit megörökítô faliszônyegig, az Elena és férje fehérnemûjétôl a vietnami rizsültetvényeken használatos szalmakalapig, egzotikus afrikai országok kézmûiparának termékeitôl neves román és külföldi képzômûvészek alkotásaikig, a diktátor és felesége bôrbe kötött „mûveitôl" régi könyvritkaságokig csaknem minden megtalálható. Minden, amire jó szemû gyûjtôk, megszállott nosztalgikusok vagy lökött milliomosok ráharaphatnak.

Nem kérdéses azonban, állapították meg a becsüsök, hogy egy nemes fából készült berakásos biedermeier szekreterre, egy bibliofil könyvritkaságra vagy esetleg egy értékes festményre sokkal könnyebben akad majd vevô, mint a diktátor alsónadrágjára. Bár ki tudja... Tény, hogy a több tízezer mûtárgyból, bútordarabból, könyvbôl és személyes holmiból álló diktátori limlomot ma már tokkal-vonóval 40 millió dollárra értékelik. S az is tény, hogy a hétköznapi embernek még arra sem lesz pénze, hogy a kevésbé értékes csecsebecsékbôl valamit is megvásároljon. Mondjuk, a piripócsi téesztôl annak idején ajándékba kapott kerti törpét.

Hacsak titokban nem éppen erre az alkalomra készülôdve adják el manapság minálunk annyian, napról napra többen, jegygyûrûiket, nyakláncaikat és — akik elôre sejthették, hogy milyen idôk jöhetnek ránk — aranyfogaikat is, hogy a Nemzeti Bank kirendeltségei alig bírják az eladók ostromát. Mert a nép roppant élelmes. Mivel az aranyfogsor-felvásárláskor a banknak minden egyes nagy hirtelenül kiszedett fogat külön meg kell vizsgálnia, a kirendeltségeken borzasztó lassan halad a sor. Ezért is szakosodtak egyesek — nyilván korán kelôk — arra, hogy százezer lejért eladják a sorban állóknak az elôbb lévô helyeket.

Ebben az országban manapság tényleg minden eladó.

Tekintettel egyházi és világi közéletünkben kialakult vitás, feszültségkeltô, vagy közönyösen kezelt kérdésekre, a közvélemény körében tapasztalható tájékozatlanságra, bizonytalanságra, néhol pedig közömbösségre, egyházi közösségünk iránt érzett felelôsségünk tudatában, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyûlése a következô állásfoglalást teszi közzé:

1. Állam és egyház viszonyában igényeljük a Vallásügyi Államtitkárság aktívabb, méltányosabb, megkülönböztetés nélküli arányos támogatását valamennyi, Romániában törvényesen elismert felekezet irányában.

Egyházkerületünk aggodalommal szemléli a felekezetek közötti feszültségeket gerjesztô diszkriminatív intézkedéseket, megnyilatkozásokat.

Szerintünk állami szinten, a felekezetek közötti jogegyenlôséget meghonosító egyházügyi politikának kellene érvényesülnie.

2. Az anyanyelvû oktatás vonatkozásában szükségesnek tartjuk a tanügyi törvényt módosító sürgôsségi kormányrendelet pontos és folyamatos alkalmazását, melyet érvényes és hatályos jogszabályként ismer el Románia alkotmánya.

Hasonlóan szükségesnek tartjuk a sürgôsségi kormányrendelet módosítás nélküli parlamenti elfogadását, mivel az említett jogszabály is többszöri politikai kompromisszum eredménye.

Meggyôzôdésünk, hogy a romániai magyar nemzeti közösségnek joga van önálló, kolozsvári székhelyû magyar felsôfokú oktatási intézményhez, hiszen a jelenlegi helyzetbe önkényes jogfosztás alapján került. Ezen túlmenôen jogosnak tartjuk önálló magyar tannyelvû felsôfokú intézményrendszer kialakítását.

Rendkívül fontosnak ítéljük az egykor nagy hagyományokkal rendelkezô felekezeti oktatási rendszer újrateremtését, a mûködtetésükhöz szükséges anyagi háttér biztosítását, valamint ingatlanaink visszaszolgáltatását.

3. Tényszerû elemzés alapján megállapítható, hogy helyi önkormányzati képviselôink sok esetben nem élnek a törvény — nem ritkán szûkre szabott — rendelkezéseivel, elôírásaival.

Ezúton is bátorítjuk, hogy ne féljenek a törvényes elôírások pontos alkalmazásától, így a kétnyelvû névtáblák kitételétôl, mivel a helyi közigazgatásról szóló törvényt módosító sürgôsségi kormányrendelet végrehajtandó, hatályos jogszabály.

Általában a helyi autonómia kínálta törvényes lehetôségeket jobban és eredményesebben szükséges kihasználni a közösségi érdekek hatékony érvényesítése céljából.

4. A közelmúltban elfogadott földtörvényt módosító jogszabály alkalmazásával kapcsolatosan szükségesnek tartjuk felhívni híveink figyelmét, hogy éljenek a törvényes lehetôségekkel, igényeljék vissza egykori tulajdonukban lévô földterületeiket, mert a bûnös mulasztás vagy nemtörôdömség közösségünket károsítja és másokat fog jogtalan elônyökhöz juttatni.

Egyúttal felkérjük az önkormányzati tisztségviselôket, hogy hivatali ténykedéseik során messzemenôen támogassák híveinket jogos igényeik érvényesítésében.

Nemzeti és felekezeti identitásunk megôrzése és erôsítése érdekében a fentiekben felsoroltak alapvetô feltételek, melyeket csak aktív közéleti részvétellel és cselekvô összefogással érhetünk el.

Romániában egy antiszemita lap kedden zsidó származású román közéleti személyiségek névsorát és fényképeit közölte, miközben hasábjain spekulánssággal, terjeszkedési politikával és szektánssággal vádolta a zsidóságot.

A címlapján sárga csillaggal megjelent Atac la persoanã címû hetilap 200, feltehetôen zsidó újságíró, politikus, író, mûvész és üzletember nevét tette közzé. A lap szerint a listán szereplô személyek az „irányító, kulturális és gazdasági hatalom minden szintjére beszivárogtak". „A zsidó expanzionizmus, amely hosszú uzsoraháborújában a társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert ostromolta, megerôsítette stratégiai fontosságú pozícióit a különbözô államokban " — írja a lap, amelynek antiszemita megnyilvánulásait Emil Constantinescu elnök már korábban elítélte.

A listán többek között szerepel Victor Babiuc védelmi, Adrian Severin külügy-, és Ulm Spineanu volt reformügyi miniszter, valamint Petre Roman, a szenátus elnöke, és Zoe Petre, Emil Constantinescu elnök egyik tanácsadója. Az AFP-nek nyilatkozva Mihai Antonescu, a hetilap fôszerkesztôje elmondta: a felsorolásban szereplôk zsidó származását anyai ágon vezették vissza. Majd hozzátette, hogy igyekeztek olyan zsidó személyiségek nevét közzé tenni, akik kevésbé ismertek.

Dorel Dorian, a romániai zsidó nemzeti kisebbség parlamenti képviselôje az eset kapcsán kijelentette: a tiltakozás csak az antiszemiták malmára hajtaná a vizet, akik a félelem légkörét igyekeznek megteremteni az országban.

Mint az AFP emlékeztetett, Romániában nincs sajtótörvény, ami a fajgyûlölô, sértô, vagy trágár tartalmú írások megjelentetését megakadályozná. Az igazságügyi hatóságok a büntetô törvénykönyv rendelkezései alapján azonban mégis eljárhatnak ezekben az esetekben.

Az ország gazdasági helyzete minden intézményt arra késztet az utóbbi idôben, hogy vizsgálja felül saját mûködésének hatékonyságát. Erdélyben nem egy olyan magyar líceum létezik, ahol profilváltásra szánták el magukat a tanárok annak érdekében, hogy az alma mater által kibocsátott érettségi oklevélnek komolyabb szerep jusson a munkaerôpiacon. Mint megtudtuk, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium vezetôségét sem hagyta érdektelenül a profilváltás gondolata.

— Igen, bennünket is foglalkoztat a kollégium által kibocsátott érettségi, illetve tanító—óvónôi oklevelek munkaerôpiaci értéke — mondta Krizbai Jenô, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója. — A profilváltás irányában már tavaly megtettük az elsô lépéseket, amikor is a matematika-fizika szakos osztály helyett informatika szakost indítottunk. A váltást nem utolsósorban az tette szükségessé, hogy a kilencedikbe való felvételin fokozatosan csökkent a jelentkezôk száma: amíg 1991-ben 220-nál többen is voltak, addig 1997-ben már csak 163-an... Erre a jelenségre nekünk fel kellett figyelnünk, ha lépést akartunk tartani a korral. Nyilvánvalóvá vált, hogy olyan osztályokat kell indítanunk, amelyeknek „nagyobb a vonzereje". Azaz: olyan szakképesítést kell a jövôben adnunk diákjainknak, amellyel könnyebben be lehet állni a munkaerôpiac „standjainál" kígyózó sorokba.

— Milyen szakosak voltak eddig a kollégiumi osztályok, és milyeneket szeretnének jövôre bevezetni?

— Pillanatnyilag az öt végzôs osztály közül kettô tanítóképzô, egy matematika—fizika, egy kémia—biológia szakos és egy református szemináriumi. Az elmúlt iskolai vezetôtanácsi gyûlésen elhatároztuk, hogy javasolni fogjuk: a két képzô osztály helyett csak egyet indítsunk... És talán az egyik kilencediket könyvelési-statisztikai osztályként képzelnénk el... Ez utóbbira azért gondoltunk, mert hát az elmúlt években számos új vállalat jelent meg, ahol nagy szükség van könyvelôkre. Így végzôs diákjaink könnyebben találnának maguknak viszonylag jól jövedelmezô munkahelyet.

— Nehéz dolog egy 375 éves múlttal büszkélkedô „schola" profilján változtatni?

— Nem könnyebb ez kisebb hagyományokkal rendelkezô iskoláknak sem... Lényegében arról van szó, hogy a megcsontosodott felfogások nehezen oldhatók fel bárhol: iskolákban és társadalomban egyaránt.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]