1997. december 12.
(IX. évfolyam, 288. szám)

Nem távozik a kormányból az a három miniszter, aki a közelmúltban aláírt egy 99 személyiség által kiadott, a monarchia visszaállítását szorgalmazó nyilatkozatot, de az ügy mindenképpen újabb támadási felületet nyitott mind az érintett miniszterek, mind Victor Ciorbea miniszterelnök ellen.

Emil Constantinescu államfô jelezte: a három politikusnak választania kell „a véleményszabadság és a miniszteri funkció között". Szerdán behívatta az érintetteket és többórás megbeszélést folytatott velük. Ezt követôen mind Ion Caramitru kulturális, Dinu Gavrilescu mezôgazdasági és Sorin Botez tájékoztatási miniszter közölte, hogy sajnálják lépésüket, és a jövôben nem tesznek olyan nyilatkozatokat, amelyek ellentétesek az alkotmánnyal és a kormány politikájával.

A belpolitikai viharban hallatta hangját Románia utolsó királya, a Svájcban élô Mihály, akinek sajtóirodája leszögezte, hogy nem konzultáltak vele a szóban forgó nyilatkozatról. Az exuralkodó álláspontja szerint jelenleg Romániában a gazdasági újjáépítés és az európai integráció élvez elsôbbséget, egyes alkotmányos kérdések felvetése nem használna az ország stabilitásának.

A három miniszter a király szovjet nyomásra történt erôszakos lemondatásának közelgô 50. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatot írt alá, az évforduló felidézésének azonban a nemzeti megbékélést kell szolgálnia és semmiképpen sem szabad új társadalmi megoszlásra vezetnie — hangoztatta a sajtóiroda.

Ugyanakkor nemcsak az ellenzéki pártok politikusai követelték a három miniszter azonnali lemondását, hanem a koalícióban részt vevô Demokrata Párt vezetôsége is. A Nemzeti Liberális Párt is jelezte, nem osztja Sorin Botez álláspontját, aki a párt tagja.

Ciorbea miniszterelnök úgy nyilatkozott: biztos abban, hogy sikerül meggyôznie Caramitru mûvelôdési minisztert, vonja vissza novemberben benyújtott lemondási kérelmét.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói arra szólították fel a görög katolikus egyház vezetôit, hogy vállaljanak közvetítô szerepet a kötelékükbe tartozó Szeplôtlen Szív apácarend és a székelyudvarhelyi önkormányzat között a Csereháton épített gyermekmenhellyel kapcsolatban, és ehhez felajánlották „békességteremtô szolgálatukat".

Az MTI tudósítójához csütörtökön faxon eljuttatott levelükben a fôpapok leszögezik, hogy hosszú ideje mélységes aggodalommal követik figyelemmel a bonyodalmakat, és aggasztó fordulatnak tekintik, hogy Remus Opris kormányfôtitkár közremûködésével, „bármely törvényes alap nélkül, karhatalmi erôk segédletével apácák hatoltak be" a vitatott menhely épületébe, és „rajtaütésszerû, erôszakos módon önhatalalmúlag birtokba vették azt".

„Egyházaink nem nézhetik szó nélkül a hazai etnikai és felekezetközi békét fenyegetô" fejleményeket, hangoztatják az aláírók, ezzel indokolva kérésüket a közvetítésre. Levelükben felkérik a testvéregyház elöljáróit, hogy velük együtt ítéljék el és utasítsák el a karhatalmi erôk bárminemû beavatkozását a csereháti konfliktusos helyzetbe. „Határozottan visszautasítjuk, hogy vitás egyházi és polgári ügyeket hatósági erôszakkal intézzenek. Mi a törvényes és békés megoldás elkötelezett hívei vagyunk" — szögezik le a fôpapok keddi keltezésû üzenetükben.

A levelet többek között Jakubinyi György érsek és Tempfli József püspök írta alá a katolikus, Tôkés László és Csiha Kálmán püspök a református, Szabó Árpád az unitárius és Mózes Árpád püspök az evangélikus egyház részérôl. Az írást Lucian Muresan érseknek, Alexandru Todea bíboros érseknek, továbbá a görög katolikusok öt püspökének címezték.

Az állami televízió 2-es mûsorában szerda este kétórás élôadást sugárzott Sepsiszentgyörgyrôl. Alina Mungiu fôszerkesztô megszólaltatta a két megye választott magyar vezetôit és a kormány által kinevezett Kovászna megyei román prefektust és Hargita megyei román alprefektust.

A mûsor kísérletet jelentett arra, hogy nyugodt légkörben, kiegyensúlyozottan, nacionalista szélsôségek nélkül mutassa be a két megyében kisebbségben lévô románság helyzetét és problémáit, amiként a helyi többségben lévô magyarság képviselôi is szóltak a romániai magyar kisebbség helyzetérôl, gondjairól. Statisztikákkal és érvekkel cáfolták azt a beállítást, hogy Székelyföldön ,,elmagyarosítják" az ottani román kisebbséget. Bár a román és magyar résztvevôk korántsem értettek mindenben egyet, amiként maga a mûsorvezetô is gyakran közelítette meg olyan szemszögbôl a kérdést, amit Orbán Árpád Kovászna megyei és Kolumbán Gábor Hargita megyei tanácselnök vitatott, az adás érezhetôen más hangot ütött meg, mint ami hónapok óta jellemzô volt, amikor a két megye problémái kerültek napirendre.

Az adásban szó volt a csereháti épülettel kapcsolatos vitáról és szót kapott Szász Jenô székelyudvarhelyi polgármester, aki elmondta, hogy a város jogi eszközökkel folytatja küzdelmét igazáért, és nyugodt hangon vitatta a riporternô irányában tanúsított kritikus álláspontját.

Az állami televízióban elhangzottakat az Antena 1 magántelevízió éjszakai politikai fórumában több felháborodott nacionalista nézô vitatta. Itt három ismert publicista egymáson tett túl az RMDSZ és a vele együttmûködô román pártok, politikusok ostorozásában.

Szôcs Ferenc, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Göncz Árpád köztársasági elnök képviseletében, a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban tegnap este magas magyar állami kitüntetéseket adott át. Jánosházy György költô, mûfordító, munkássága elismeréseként a magyar köztársasági arany érdemkeresztet, Kántor Lajos irodalomkritikus, szerkesztô és Lászlóffy Aladár költô és író életmûveik elismeréseként a magyar köztársasági érdemrend tisztikeresztjét vették át. A három kitüntetettrôl laudációt Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke mondott. Jelen volt Bitay Károly kolozsvári magyar fôkonzul és Kelemen Hunor mûvelôdési államtitkár.

Az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége 1997. december 9-i ülésén a székelyudvarhelyi Csereháton, 1997. december 8 — 9-én lezajlott eseményekkel kapcsolatban a következô álláspontot hozza nyilvánosságra:

Az ingatlannal kapcsolatos — folyamatban levô — perek bírósági döntéseinek hiányában, valamint az érvényben levô megállapodások megszegésével, a jogállam alapintézményeinek és mûködési elvének mellôzésével, éppen Románia kormányának miniszteri rangú fôtitkára sértette meg erôszakosan az alkotmányos elôírásokat.

Székelyudvarhelynek és környékének karhatalmi erôk általi, a helyi tanács és a polgári lakosság zaklatására használt eszközök ellentétesek egy demokratikus, a vitás kérdések tárgyalásos, jogi úton történô megoldásának gyakorlatával. Ezt az eljárást az RMDSZ, ragaszkodva a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvéhez, Románia kormányának politikai tényezôje és felelôs tagjaként visszautasítja.

Az RMDSZ következetes álláspontjának érvényesítéséért vonta vissza bizalmát egyik tanácsosától, aki szövetségünk demokratikus magatartásától távol álló, elfogadhatatlan eszközök alkalmazásával próbált érvényt szerezni az egyébként jogos kifogás rendezésére.

Ugyanazon elv alapján az RMDSZ súlyos politikai hibának tartja a Remus Opris kormányfôtitkár vezette székelyudvarhelyi akciót, kéri az ügy kivizsgálását és az érintettre vonatkozó megfelelô kormányzati döntés meghozatalát. Az RMDSZ a csereháti ingatlan ügyében élni fog a jogorvoslat összes lehetôségével.

A román–magyar kapcsolatok esetleges megromlásáért, az RMDSZ kormánykoalíciós részvételének ellehetetlenítéséért, az ebbôl fakadó belpolitikai instabilitás kialakulásáért, az általános reform szélsôséges nacionalisták általi akadályozásáért és ennek következtében a lakosságot érintô gazdasági és szociális terhek növekedéséért, a nemzetközi elszigetelôdést okozó következményekért a demokrácia alapelveit sértô ellenzéki antidemokratikus erôket és az ôket támogató egyes ismert koalíciós politikusokat tesszük felelôssé.

Az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége a történteket a tanügyi törvény szenátusi vitájára idôzített politikai akciónak ítéli meg, melynek célja a kormányprogram, a nemzetközi dokumentumok Románia által is felvállalt kötelezettségei alkalmazásának megakadályozása és az RMDSZ kormánykoalícióból való kiszorítása, illetve a reformot és a demokratizálódást felvállaló Ciorbea-kormány hitelrontása.

Sajnálatos, hogy abban a küzdelemben és közös erôfeszítésben, amelyet a választások után a reformokért, Románia európai integrációjáért felvállaltunk, azon nacionalista erôk akarnak felülkerekedni, amelyek az integráció ellenében, a román nép érdekei ellen cselekedve, a felzárkózást akadályozzák. Ezek a Hargita és a Kovászna megye kapcsán kialakított magyerellenes hangulatkeltésben a tanügyi törvény szenátusi módosítása nyomán tapasztalt szélsôséges, magyarellenes erôk megnyilvánulásában és a csereháti események során is jelentkeztek.

Reményeinket fejezzük ki, hogy Románia államelnöke, Emil Constantinescu úr, az alkotmányos jogok betartásának szavatolója állást foglal a romániai jogállamiság elveinek tiszteletben tartása mellett. A kérdés rendezését — a kialakult helyzetben — már nem csupán az RMDSZ koalícióban való részvételének kérdése teszi szükségessé, hanem a romániai magyar nemzeti közösség tagjainak etnikai hovatartozásából származó hátrányos megkülönböztetése, a magyarellenes kampányból és intézkedésekbôl származó fenyegetettsége.

Az államfô hivatala hivatalos közleményben tájékoztatott a Constantinescu elnök és az RMDSZ vezetôi közötti délelôtti tárgyaláson elért megállapodásról. Utalva azokra a pontokra is, ahol az államfô fenntartotta az RMDSZ-étôl eltérô álláspontját, kiemeli a koalíciós kötelezettségvállalások teljesítésének szükségességét az anyanyelvi oktatás terén, megerôsíti az önálló magyar egyetem létrehozására vonatkozó jog tiszteletben tartását, megoldást vázol fel a csereháti konfliktusban, és méltatja a romániai politikai stabilitás, a román–magyar együttmûködés, a szomszéd országokkal kötött szerzôdésekben vállalt kötelezettségek teljesítésének jelentôségét az Európai Unió pénteki luxemburgi csúcsértekezletén várható döntések elôtt.

A közlemény kiemeli, hogy az oktatási törvény tekintetében az államfô fel fogja kérni a Román Demokrata Konvenció szenátorait, hogy az elôzetes megállapodásnak megfelelôen támogassák a nemzeti kisebbségek anyanyelvû oktatására vonatkozó cikkelyeket. Az elnök ismét határozottan megerôsíti azt a véleményét, hogy a gimnáziumban és a líceumban román nyelven szükséges tanítani a történelmet és a földrajzot, és hogy ellenzi a Babes–Bolyai Egyetem szétválasztását. Ugyanakkor az oktatási törvénynek biztosítania kell a kisebbségek számára valamennyi oktatási forma megszervezését anyanyelvükön, beleértve a magyar tannyelvû egyetem létrehozásához való jogot is.

E kötelezettségvállalás betartása elônyös a román állam érdekei szempontjából, hogy hasonló módon tartsák tiszteletben a Románia körül lévô országokban élô román kisebbségek anyanyelvhasználati jogát. A román állam által a szomszéd országokkal megkötött szerzôdésekben is szerepel ez a jog, és ha kétségbe vonnák ôket Romániában, az hátrányosan érintené a határon kívül élô románok javára kivívott egyes jogok gyakorlását — hangsúlyozza az elnöki hivatal közleménye.

Göncz Árpád és Emil Constantinescu hétfôn telefonon beszélt egymással — erôsítette meg a román sajtóban elterjedt hírt Szôcs Ferenc bukaresti magyar nagykövet tegnapi kolozsvári látogatása alkalmával. A diplomáciában manapság nem jelent semmilyen rendkívüli eseményt az, hogy államfôk, miniszterelnökök telefonon, vagy különbözô nemzetközi tanácskozásokon magánbeszélgetést folytatnak — nyilatkozta lapunknak a nagykövet, aki viszont nem tudott felvilágosítani: melyik elnök volt a hívó fél.

A magyar fél reméli, hogy a román parlamentben az oktatási törvény vitája nyugvópontra kerül abban a szellemben, ahogy az államfôk errôl több alkalommal is megállapodtak, s természetesen olyan formában, hogy az erdélyi magyarság igényeit kielégítse.

Egyeztették azt is, hogy a román elnök január végén Budapestre látogat.

A pénteki záróhangverseny nagyhírû vendégszólistája, Gregor József megbetegedett és lemondta fellépését. Veszteségünk óriási, mivel ô nemcsak elsôrangú Mozart-énekes, hanem Salieri Fastaffjában is világhírû.

A Román Mozart Társaság megszerezte és minden érdeklôdônek szívesen kölcsönadja a Salieri: Falstaff CD-lemezét, amelyen Gregor énekli a címszerepet. Világszám! Ez a kárpótlás egyik része.

A második: karmestervendégünk, Vashegyi György elvállalta, hogy egy helyett két Mozart-szimfóniát tanít be és vezényel pénteken, az eredetileg mûsorra tûzött, úgynevezett „nagy" g-moll elôtt, egy fiatalkori, rövidebb D-dúrt is. A két szimfónia között természetesen elhangzik a plakáton megnevezett Salieri-versenymû fuvolára és oboára, a két kitûnô kolozsvári mûvész, Gavril Costea és Aurel Marc szólószereplésével.

• Megvesztegetés elfogadásával gyanúsítják a 62 éves Alexandru Silivasant. Az a vád ellene, hogy 1996 márciusában 3 személytôl 21 millió lejt kért és kapott a Nicolae Pascali utca 7. sz. bérleti szerzôdéseinek megkötése érdekében. Elôzetes letartóztatási parancsot bocsátottak ki a nevére.

• Ittas gyalogos az áldozata egy szerdai gyalui balesetnek: Gavril Bodea, helyi lakos az út jobb oldalán közlekedett, amikor a török Nahit Telkok vezette teherszállító jármû elgázolta. Az 55 éves férfit fejsérüléssel, agyvérzéssel, többszörös töréssel és más sérülésekkel szállították kórházba.

• Bánffyhunyadon a rendôrség közlekedési és erdészeti ellenôrzése során 130 gépkocsit állítottak meg, 165 személyt igazoltattak, 17 pénzbüntetést róttak ki (összesen 1 millió 110 ezer lej), két hajtási jogosítványt bevontak, 9 köbméter rönköt és 2 köbméter fûrészárut, valamint 17 karácsonyfát — összesen mintegy 9 és fél millió lej értéket elkoboztak.

Az ellenôrzés során a 25 éves, nagykeresztesi (Szilágy megye) illetôségû Daniel Vasc-ot is leleplezték, amint be nem jegyzett gépkocsival közlekedett.

• Azonosították 15 autófeltörés elkövetôjét a büntetett elôéletû tordai Cornel Tonea személyében. A 25 éves férfi, aki törvénytelenül lakott Kolozsvárott, több mint 10 millió lej értékû elektronikus felszereléstôl fosztotta meg a gépkocsitulajdonosokat.

• Gondatlanságból elkövetett bántalmazás színhelye volt szerdán a pataréti szeméttelep: a 39 éves Valentin Adam vezette 31-CJ-5901 rendszámú szemeteskocsi manôverezés közben az irányítást elôsegítô romacsoport egyik tagját elgázolta. A 33 éves, dezméri Crina Ciorbeán átment a bal hátsó kerék, combcsonttöréssel és medencecsonttörés gyanújával szállították a sebészetre.

A Mozart-fesztivál szerda esti eseménye a Transilvan vonósnégyes hangversenye volt. Elsôként Mozart ifjúkori zsengéje, a tizenhat évesen komponált B-dúr vonósnégyes (K.V. 125b (136) hangzott el, majd a tíz évvel késôbb írott K.V. 387-es G-dúr mû következett. Ez utóbbi annak a vonósnégyes csoportnak az elsô darabja, amelyet Mozart meleg szavakkal ajánlott példaképének, Haydn-nak: „...légy Apjuk, Vezérük és Barátjuk!" A Transilvan Kvartett a mû hajszálpontosan szinkronizált példás elôadását produkálta. A tételsorrendben a második helyet elfoglaló Menüett egynevû moll Triója a tolmácsolás kiemelkedô momentumaként hatott bravúrosan fokozott lélegzetelállító feszültsége (lélegzetelállítóra fokozott feszültsége) révén.

Az est fénypontja azonban egy ôsbemutató volt. A Mozart-fesztiválokon ugyanis már gyakorta tûztek mûsorra Mozart-kortársmûveket. Ezen a koncerten egy Mozartból inspirált kortárs mû, Dora Cojocaru kolozsvári zeneszerzônô a Román Mozart Társaság tavalyi zeneszerzés-versenyén díjazott Második vonósnégyesének premierje szerepelt. A mozarti mottót („...esser loro Padre, Guida ed Amico!") viselô modern kompozíció tartalmilag szorosan összefügg az elôtte elhangzott G-dúr vonósnégyessel. Így például az elsô tétel kezdete és vége Mozart nyitó tételének nyúlfaroknyi szó szerinti idézete. Alfa és ómega között pedig szünetekkel légiessé varázsolt játék az idôvel, a hangszínekkel és Mozart motívumaival. A második tételtôl a sajátos hanghatások egész fegyvertárának felvonultatása. Pizzicato-fajták egész skálájától tompított üveghangokig, remegô tremolóktól gitár-zsongásig. Mindezt a Transilvan vonósnégyes dinamikus, magával ragadó elôadása zajos sikerre vitte.

— Vashegyi György, Ön a legfiatalabb karmester a kolozsvári Mozart-fesztivál történetében. A filharmónia zenekarában viszont sok az „öreg róka": nagy tekintélyû mûvészek, akik hosszú pályájuk során számos elsôrangú karmesterrel játszottak. Gondolja, hogy sikerült ôket eddigi próbáin megnyernie?

— Nagyon elégedett vagyok a zenekar teljesítményével, a vonóskar például kivételesen nagyszerû, és egyetlen muzsikus részérôl sem tapasztaltam ellenállást elôadói felfogásommal szemben. Nyitott szellemû, kiváló együttest mondhat magáénak a filharmónia. Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy dolgozhatom velük, s remélem, ez a kapcsolat folytatódni fog.

— Reklámanyagában két karmesternagyságot említ, akiknek sokat köszönhet: Helmut Rillinget Stuttgartból és John Elliot Gardinert Londonból. Történetesen többször is hallottam mindkettôjüket vezényelni. Tudom, hogy mennyire másmilyenek egymáshoz képest. Hadd kérdezzem meg: abban, amit pénteki hangversenyén nyújt, melyiküknek a tanári keze nyomát fogom inkább felfedezhetni?

— Valóban e két karmestert neveztem meg, mivel kettôjükkel volt és van személyes kapcsolatom, ám ez nem jelenti azt, hogy mások ne gyakoroltak volna rám mély hatást — például Harnoncourt, akitôl, sajnos, nem tanulhattam közvetlenül. Az említettek közül jelenleg Gardiner mûvészi elgondolásai állnak közelebb hozzám, ám örök hálával tartozom Rillingnek is: pályám legelején — 17-18 éves koromban — nagyon fontos volt számomra az ô biztatása, bátorítása.

— Olvasom, hogy Mozart valamennyi szimfóniájának a lemezfelvételére készül. Ön mindössze 27 éves. Nem gondolja, hogy túl korai ez a vállalkozás? Nem fél attól, hogy negyvenesként majd restellni fogja, amit most fölvesz?

— Szerencsére ez a terv, amely 1995 körül napirenden volt, egyelôre elhalasztódott. Ami a kérdés lényegét illeti: nagyon remélem, hogy már egy év múlva is sokkal jobb teljesítményekre leszek képes mint ma. A lemezfelvételek terén az a hosszú távú tervem, hogy egykor majd csupa koncertfelvételem jelenjék meg. Ezek jobban kimutatják egy-egy interpretáció — jó értelemben vett! — esetlegességeit, pillanathoz kötött voltát, s emellett, persze, zeneileg is többet érnek egy ütemenként készült stúdiófelvételnél.

— Melyik lehetett a legrégibb kolozsvári hirdetés?

— Az, hogy „Dák diák kiadó barlangot keres".

BOÉR FERENC színmûvész Ki látott engem? címû verses mûsorát mutatja be szombaton du. 6 órai kezdettel a Farkas utcai református templom sekrestyéjében. Ady Endre születésének 120. évfordulóján tisztelegni szeretnének sokakkal együtt „Dózsa György unokája" emléke elôtt. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

FELOLVASÓ ÜLÉST TART A DÁVID FERENC EGYLET 1997. december 14-én, vasárnap du. 5 órától az unitárius egyház dísztermében (December 21. út 9.). Az összejövetelen Kovács Sándor lelkész Unitárius ercképcsarnok címmel tart elôadást, majd zenei mûsor következik: Schubert: Der Wanderer (elôadja Dániel Zsolt), Brahms: Wiegenlied (elôadja Székely Zsejke), Debussy: Mandolin (elôadja Mányoki Mária), Bartók: Színes álomban (elôadja Pataki Enikô, zongorán kísér Tôkés Bodor Andrea), Britten: A Boy was born és Kodály: Veni, veni Emmanuel (elôadja a Sotto Voce énekegyüttes). Szaval: Jakabházi Béla, I. éves teológiai hallgató. A híveket és az érdeklôdôket szeretettel várja az elnökség.

SYLVIE MOREAU GALÉRIA „avant-première"-ként a 4CA-val meghívja az érdeklôdôket december 12-én, pénteken 18 órától a Mátyás-ház pincéjébe, és december 13-án, szombaton 18 órától a Párizs utcai mûterembe (a Borzesti utca sarkán), az ETNA csoport akcióin Kónya Réka, Miklósi Dénes, Cosmin Pop, Toró Attila, Ütô Gusztáv, Veres Szabolcs részvételével és a 4CA csoport „asszisztenciájával".

A fenti eredmény percekben értendô és egy német felmérésbôl származik: ilyen átlagos idôtartamú telefonbeszélgetéseket bonyolítanak le egymással az ottani nôk, illetve férfiak. Ugyanakkor a magáncélból heti húsz alkalomnál többször telefonálók 90%-a nônemû, akiknek viszont egyharmada vallja be, hogy csupán a csevegés kedvéért tárcsázik.

Érdekes módon, ha egy német nô elintézendô dolgok közlése végett hívja fel a férjét, akkor erre neki átlagosan 3,7 perc is elegendô. Ugyanerre a férfiak 6,8 percet fordítanak (talán, mert az ilyen irányú meggyôzés kétszer nehezebb). A helyzet mifelénk sem lehet másként. Az elôbbiekbôl nekem mindenesetre a mostanában gyakori tévéreklám klipje ötlik eszembe, melynek lényege: „Rezsô, mosogatni!" Ez is telekommunikálás. De legalább hatásos.

Aranyosgyéres polgármesteri hivatala nem csak a várost átszelô fôútvonal és a Fôtér szépítésével, rendben tartásával törôdik. Néhány jól mûködô cég támogatásával ezúttal egy teljesen elhanyagolt egykori játszóteret alakítottak át parkká.

A központi tömbházak mögött több száz négyzetméteres területet fásítottak be, sétányait lebetonozták, virággruppokat létesítettek. Az új parkba 14 padot és tucatnyi szemétládát helyeztek el. Még minden kopár, de a helybeliek már szívesen sétálnak az új parkban. Tavasztól minden bizonnyal legkedveltebb kikapcsolódási helye lesz kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

***

November végén magyarországi sportolók látogattak a mohácsi alpolgármesterrel, Somogyi Lászlóval Aranyosgyéresre. A vendégek ökölvívó-mérkôzésen mutatkoztak be, megtekintették a megyeszékhelyt és a Tordai-hasadékot.

A téli vakációban — a testvérvárosi kapcsolatok keretében — 40 mohácsi diákot várnak Aranyosgyéresre — a tavaly Mohácson járt gyéresi diákok szülei már javában készülnek fogadásukra. A vendégeket erdélyi sízôhelyre szeretnék elvinni.

— Püspök úr, közeledik a tél, s úgy tûnik, kolozsvári hívei ezen a télen is a város fôterén, a szabad ég alatt kénytelenek imádkozni? Vannak kilátásaik arra, hogy ez az állapot legalább a jövô évben megváltozzon?

— Ez a nyolcadik év amióta a görög katolikus egyház, Rómával egyesült egyházunk, már nincs betiltva. Hivatalosan. Fájdalmas lélekkel kell elmondanom, hogy gyakorlatilag más a helyzet, hiszen folyamatos elnyomásnak vagyunk kitéve. Nyári hôségben és téli hidegekben egyaránt, szentmise áldozatunkat a szabad ég alatt kell bemutatnunk. Ezt a megpróbáltatást híveink nagy, keresztény türelemmel viselik, s ezáltal kinyilvánítják ragaszkodásukat egyházunk iránt. Amelybe egyesek beleszülettek, mások nem születtek bele, de — amint ôk maguk mondják — ezt találták közelinek az ember lelkéhez, és ezért váltak híveinkké.

— Milyen kilátások vannak arra, hogy ez a helyzet megváltozzon?

— Keserû szívvel kell elmondanom, hogy belátható idôn belül nincs kilátásunk arra, hogy ez a helyzet megváltozzon. Az ortodox egyház, az ortodox egyházi személyek — tisztelet a kivételnek, s itt Corneanu temesvári mitropolitára gondolok — hozzáállása olyan, hogy jogos tulajdonaink, templomaink, sôt, híveink visszatérését nem tekintik jóakarattal. Pedig a görög katolikus egyháznak megvannak a maga érdemei.

— Az önök egyháza talán egyike a legszegényebb egyházaknak. Hiszen mindenét elvették, és ebbôl a lehetô legkevesebbet kapták vissza. Mibôl sikerül fenntartaniuk az egyházat és intézményeit?

— Nagyon nehéz kérdést tett fel. Szerény külföldi segélyekbôl tartjuk fenn az egyházat. De a keresztény erkölcs szellemében, minden adományozótól megkérdezzük, milyen célra szánta adományát, s azt oda irányítjuk.

— A külföldi segélyek eléggé megcsappantak az évek során. A fenntartási költségeken túl, ezek az adományok lehetôvé teszik új templomok felépítését? Milyen reményeik vannak arra, hogy visszakapják tulajdonaikat, s azokból fenntarthassák az egyházat?

— Az adományok valóban megcsappantak. De remélem, hogy végül a jogállamot ebben az országban a gyakorlatban is sikerül majd megvalósítani. Tehát, hogy olyan törvények lesznek, amelyek a javakat visszajuttatják jogos tulajdonosának. Mert azokat erôszakkal vették el tôlünk! Erôszakkal! Amikor egyházunkat betiltották és felszámolták. Sztálin azt mondta, hogy a katolikus egyház a kommunizmus elsô számú ellensége. És ha nem halt volna meg 1953-ban, akkor a többi katolikus egyház, például a római katolikus egyház betiltására és felszámolására is sor került volna. De Isten másképp rendezte a dolgokat, s Sztálin halála után a római katolikus egyházat megtûrték.

— Olvasóink, akik zömében magyarok, mindig szimpatizáltak a görög katolikus egyházzal. Fôképp azért, mert a görög katolikusok Romániában szintén kisebbségnek számítottak. Évek során, amikor a görög katolikus egyház be volt tiltva, híveik jelentôs része a római katolikus templomokba járt, s lelki gondozásukat a római katolikus papok látták el. A magyarok tehát jól ismerik a görög katolikusokat. Ugyanakkor a románok közül a görög katolikusok ismerik a legjobban a magyarokat. Mondhatnánk, hogy érzékenységeiket kölcsönösen ismerik. Mégis az idén nyáron, amikor az ortodox egyház azt kezdeményezte, hogy a görög katolikusokkal való templom-konfliktus megoldása végett, Kolozsvár fôterén építsenek a Mátyás-szobor elé ortodox katedrálist, a görög katolikus egyház nem hallatta a hangját. Milyen álláspontra helyezkednek önök ebben a kérdésben?

— Személyesen engem kérdeztek meg a kolozsvári polgári hatóságok errôl. Az ortodox egyház azonban nem, annak ellenére, hogy közös beszélgetésen vettünk részt a polgármester úrral és a helyi tanácsosokkal. Személy szerint engem nem kérdeztek meg, és ezért nem is fejtettem ki a véleményem. Azt láttam, hogy maguk a jelen lévô tanácsosok is két táborba csoportosultak. Egyesek támogatták, mások nem azt a gondolatot, hogy a Fôtérre ortodox templom épüljön, s akkor talán visszaadják nekünk a minoriták templomát. Mindig azt mondtam azonban, hogy nekem nincs jogom tulajdonunkat képezô javakat csereberélni. A Minorita-templommal kapcsolatban pedig még inkább ez a helyzet, hiszen azt Ôszentsége XI. Piusz pápa adományozta Iuliu Hossu püspöknek, illetve egyházunknak, azért, hogy a görög katolikus egyháznak is legyen egy megfelelô temploma. Olvastam azonban a lapokban, hogy törvényes szempontból megengedhetetlen, és esztétikailag és építészetileg is visszaélés lenne, ha a kolozsvári Fôtér arculatát megváltoztatnák. Persze, mindent meg lehet csinálni, most például Bukarestben a nemzet katedrálisának építésérôl tárgyalnak, de...

— Van egy másik szempont is, és ez a város magyar lakosságának az érzékenysége. Erre senki sem gondolt...

— Építészeti szempontból Kolozsvár Fôterének több száz év során kialakult arculata van. És úgy vélem, hogy ennek így kell maradnia.

— Lapunk sokszor állt közvetlen kapcsolatban egyházával. Emlékszem, hogy 1990 elején a Szabadság volt az egyetlen kolozsvári lap, amely hajlandó volt közölni a görög katolikus egyház nyilatkozatait, felhívásait, vagy híveit egybegyûjtô közleményeit. Akkoriban ez nagyon fontos volt, mert akkor kezdôdött el egyházuk újraszervezése. S akkoriban éreztük elôször azt a feszültséget, amely a románok között, a görög katolikusok és az ortodoxok között létezik. Sokszor vetik az Önök szemére azt a kettôs kötôdést, amely egyrészt Rómához, másrészt a román nemzethez köti egyházukat. Elmondaná, hogyan élik meg ezt a kettôs kötôdést, a vatikáni alárendeltséget — mert Ön, püspökként, elsôsorban a Vatikán katonája — és a román nemzeti érdekek szolgálatát? Hiszen az ortodox egyház ez utóbbinak egyetlen letéteményeseként, védelmezôjeként lép fel az utóbbi idôben.

— A katolikus egyház, legyen az bármilyen rítusú is — hiszen huszonegy rítus létezik a katolikus egyházban —, elsôsorban Krisztusé. S aki Krisztust szereti, annak elsôsorban Krisztust kell szolgálnia. Szeretem a román nemzetet, mert románnak születtem. Hálátlan lennék, ha nem ezt tenném. De elsô Isten szolgálata.

— Épp ezt vetik sokszor szemükre, hogy elôbbre valónak tekintik a vatikáni alárendeltséget, s a második síkra teszik csupán a nemzeti érdekek szolgálatát...

— Ezek a síkok különbözôek. A lelkiismereti kérdéseim, a hitem kérdése egy dolog, s a valamilyen etnikumhoz, közösséghez való tartozás egy másik dolog. Érti?

— Ezt a kettôs kötôdést a magyarok nagyon jól értik és érzik, hiszen a kettôs kötôdés esetünkben is fennáll. Egyfelôl az oszthatatlan magyar nemzethez és kultúrához, az anyaországhoz való tartozás tudata, másrészt pedig a szülôföldhöz, és az ahhoz az országhoz való kötôdés, amelyben születtek. Amelyeket ugyanilyen párhuzamos síkokon lehet megélni.

— Emberek vagyunk, akiknek együtt kell élniük, s azt hiszem, ez lehetséges, ha egymást tiszteljük. Nekem tisztelnem kell mások véleményét, amennyiben az nem valamilyen igazságtalanságot kíván megvédeni. Látja, majdnem nyolcvan éve élünk itt, románok és magyarok egymás mellett.

— Apropó, igazságtalanság. Újabb feszültség bontakozott ki a székelyudvarhelyi Csereháton épült, fogyatékos gyerekeknek szánt létesítmény okán. Mi a véleménye az ottani helyzetrôl?

— A modern élet valamennyi kérdése talán mindnyájunkat kellene hogy érdekeljen, s fôképp ezeknek a fogyatékos embereknek a helyzete. A székelyudvarhelyi ügyet ebbôl kiindulva vizsgálnám. Ha a Szeplôtlen Szív görög katolikus rend apácái ajándékba kapták azt az épületet, és ôk segíteni akarják ezeket a fogyatékos gyerekeket, nem látom miért nem lehetne ezt megengedni nekik. Mert tulajdonképpen nekik ez a céljuk. Segíteni fogyatékos embereken, olyanokon, akiknek egészségügyi problémáik vannak. Nem ismerem részleteiben a kérdést, mert Székelyudvarhely nem tartozik egyházmegyénkhez. De azt hiszem, az ottani nôvérek az embert fogják szolgálni. Igaz, hogy beleavatkozunk mi is bizonyos kérdésekbe. Amelyek emberi kérdések, s ezért kell hogy érdekeljenek. Elsôsorban az igazságnak kell gyôznie, és a szeretetnek, mert Jézus Krisztus azt a parancsot hagyta: hogy szeressük egymást. Ezért kell egymást szeretnünk. Tizennégy évet töltöttem börtönben, és ott sem tettem különbségeket román és magyar között.

— Székelyudvarhelyen azonban a lakosság is ellenzi ezt. Hiszen az utóbbi években egész sor katonai és csendôri laktanyát telepítettek oda, és ebben az ottani lakosság próbálkozást lát a környék nemzetiségi összetételének erôszakos megváltoztatására, elrománosítására. Mint egyház nehéz helyzetben vannak, hiszen olyan zónában vállalnak szerepet, ahol a lakosság könnyen ellenséges álláspontra helyezkedhet a renddel és egyházukkal szemben. Nem próbálták meg az ottani kérdést a magyar egyházakkal együtt megvitatni, s egy ökumenikus megoldást találni, hogy az Ön által idézet szeretetre intô parancsot érvényesíteni lehessen?

— Nálunk a problémák még nem jutottak el abba a stádiumba, hogy azokról nyíltan lehessen beszélni. Egyik és másik fél is talán túl magánakvaló. Viszont ott, ahol a törvényektôl nem lehet eltekinteni, sem a demokrácia törvényeitôl, sem pedig az emberi jogoktól, nos ott mindent meg lehet oldani, és mindent egyeztetni lehet. Társadalmunknak még sok gondja van ezen a téren, mert az utóbbi ötven év során a nemzedékek a gyûlölet iskolájában nôttek fel. Az egyház nem engedheti érvényesülni a gyûlöletnek ezt az iskoláját. Ezért is ütközünk nehézségekbe, amikor a szeretet törvényének tanításait hirdetjük, mert nagyrészt ugyanazokkal a személyekkel szembesülünk, akik átélték és kijárták a gyûlölet iskoláját.

— A kolozsvári magyar felekezetekkel való kapcsolataikban érvényesül az Ön által említett felebaráti szeretet? Egyáltalán együttmûködnek?

— Tiszteljük egymást. Nem beszélve a római katolikus egyházról, amellyel egyazon egyházhoz tartozunk. A többi történelmi magyar egyházzal, reformátusokkal, unitáriusokkal, evangélikusokkal, tiszteljük egymást, és a Krisztus által hagyott keresztény szellem határozza meg kapcsolatainkat. Mert Krisztus erre tanít, igaz azonban, hogy erre nem kényszerít rá.

— Püspök úr, Ön kolozsvári?

— Nem, mezôségi származású vagyok. S számomra az erdélyi Mezôséget a Szászrégen–Dés–Székelykocsárd háromszög határolja. Én Marosludas mellôl származom, egy olyan faluból, ahol magyarok is élnek, igaz, kisebb számban.

— Akkor bizonyára van tolerancia-tapasztalata. Következô kérdésem ugyanis ezzel kapcsolatos. Nemrég lapunkat is meghívták az egyik bank új kolozsvári székházának a felavatására. Az ünnepségen jelen volt az ortodox egyház egyik legmagasabb vezetôje, aki felszentelte az új székházat. Arra gondoltam, vajon ez a bank nem tart igényt a többi kolozsvári egyház hívének a pénzére? Meglepett, hogy nem hívták meg a magyar egyházak és a görög katolikus egyház képviselôit, hiszen egy banknak valamennyi felekezethez tartozó személy megnyerése egyaránt érdeke kellene hogy legyen. Mit gondol Ön, püspök úr, van arra remény, hogy Kolozsvár egykori szellemisége, a tolerancia légköre valamennyi etnikum és vallás iránt valaha még érvényesüljön ebben a városban?

— Nem kérhetek a magam számára tiszteletet, ha én magam nem tisztelek másokat. Keresztényként, emberként, papként, polgárként kötelességem, hogy tiszteljem a más vallásúakat, más nemzetiségûeket, akiktôl a magam során és is azt várom el, hogy tiszteljenek. Sok nehéz probléma adódik, de emberséges megoldásokat kell keresnünk, s át kell lépnünk rajtuk.

— Úgy érti, túl kellene tennünk magunkat azon, hogy egy bankszékház felszentelésére kizárólag az ortodoxokat hívják meg, vagy pedig egyszer majd eljutunk egymás tényleges kölcsönös tiszteletéig?

— Nem azonnal, mert a jelenlegi légkör ezt nem teszi lehetôvé, de reméljük, hogy ez csak bekövetkezik.

— Olvasóink, akik közül sokan elmennek naponta a püspöksége elôtt, feltették a kérdést: miért áll az épületben székelô görög katolikus teológiát hirdetô feliraton megcsonkítva nagy elôdjük neve? Egyszóval miért csak Inochentie Micu, s nem pedig Inochentiu Micu Klein?

— Nagy püspökünknek és a románok nemzeti jogai nagy harcosának eredeti neve Ioan Micu volt. Az Inocentiu szerzetesi neve volt. A bécsi udvartól késôbb nemességet kapott, és nemesi nevét akkor németesítették Kleinra. Közülünk egyesek Micu Kleinnak, mások csak Micunak nevezik. De ennek igazán nincs jelentôsége.

— Hány parókia tartozik egyházmegyéjéhez?

— Jogi szempontból ez idáig mintegy 120 parókiát sikerült újraalakítanunk Kolozs és Beszterce-Naszód megyékben. Több vagy kevesebb hívôvel. Az egyházmegyéink egyelôre nem követik az állami közigazgatási felosztást. Vannak erre is próbálkozásaink, de Róma beleegyezése nélkül ezt nem lehet és nem is akarjuk megtenni. Ehhez a Szentatya hozzájárulására van szükségünk, de Róma sosem siette el a dolgokat... Az is igaz, hogy még mindig nagyon kevés papunk van. Amikor egyházunkat betiltották, mintegy 1600 papunk volt, számuk ma az akkorinak harmadát sem éri el.

— Mit üzen a magyar olvasóknak?

— Most, amikor a békét hozó Krisztus eljövetelét készülünk megünnepelni, emlékeztetnék arra, hogy Krisztus eljött az embert Istennel kibékíteni. Hogy ez megtörténhessen, az embereknek is meg kell békülniük egymással. Ez az én üzenetem, ezt a békét kívánom olvasóiknak.

Kapcsold be. kapcsolj rá. És máris úgy érzed, mellette vagy. Pro. Pedig valójában szemben ülsz vele.

Kereskedelmi adók sokasága hirdeti az új életstílus — az amerikanizmus — meghonosodását. A fekete-fehér reklám csak akkor vált színesbe, mikor a legújabb (legjobb?) árut jeleníti meg; ilyenkor mindenki boldog és kólát nyakal, mobiltelefonnal rohan a munkába és Tic-Tacot szorongat a kezében minden eshetôségre. A lényeg, hogy ráérezz: ez az igazi, az élet ettôl szép és tökéletes.

Az új generáció leginkább egy kifejlesztett termékhez hasonlít. A jövôt szem elôtt tartva a mostani gyerekek már óvodában angolul tanulnak, az iskolában számítógépen programoznak, és 14 évesen már egyetemi hallgatók. Ôk az elôdeik számára ismeretlen demokrácia iskolájába véletlenül születnek bele, s e természettôl kapott ajándékuk pedig bôven elegendô arra, hogy alig 18 évesen meghátrálásra késztessen egy miniszterelnököt. Mások mint apáik; „Bezzeg a mi idônkben..." helyett egy agresszív PRO!

Az újfajta lét és rohanás közepette viszont nem vesszük észre, hogyan inflálódik a tudás, és keveset gondolkodunk azon, miért a pénz és a pimaszság a legpiacképesebb. Nemcsak nálunk van így. Egy németországi statisztikában olvasom, hogy arra a kérdésre, mit szeretnél, milyen legyen édesanyád? az egyik gyerek azt válaszolta, hogy ne legyen korpás és töredezett hajú, a másik hogy a mosóporral tudja hófehérre mosni a fehér blúzát, a harmadik pedig a legszupibb autó volánja mellett szeretné látni anyukáját. Magyarországon két 14 éves lány kólásüveggel üt agyon egy taxisöfôrt az autójáért. A dolog teteje: a tett nem egy kisebbségi érzés megszüntetésének spontán megvillanása — a gyilkosságot elôre kitervelték, az ütéseket egymáson (be)gyakorolták. Az általánosan elfogadott célhoz vezetô utat rövidítették le csupán. Bizonyos értelemben ôk is Pro-k. A-Pro-pók.

A Pro Tv Pro-kollégiumot hirdet: tévécsatornán keresztül és Interneten képezi a felvételt nyert zseniket. (A szolgáltatások palettájának bôvítése felér az imázsjavítással: egy tévéadó nemcsak a képeslapokkal nyerni akaró tömeget mozgatja meg, de az elit képzésében is oroszlánrészt vállal.) A feltett „Mit szeretnél elérni az elkövetkezô tíz évben?" kérdésre egy diák azt felelte: belépni a ProNATO-ba. Az az érzésem, népszerûbb sport lenne a víziProló, vagy akár a homoszexualitást is el lehetne fogadtatni, ha románul Proponar-nak csúfolnánk a „ferde hajlamúakat."

Igazi Pro-generáció? Nem tudom. Van aki azon a véleményen van, hogy Pro-generáció nincs, csak a hatvanas, hetvenes, kilencvenes évek nemzedéke.

Meg egyáltalán mi az a PRO? Pró-ba? Pro-tokoll?

A kisebbségeknek nem létesíthetnek önálló egyetemet, sôt önálló kart sem — mondja ki a szenátusban kedden elfogadott módosított tanügyi törvény. Ugyanakkor a tavaszi kormányrendelettel ellentétben a kisebbségek csak az elemi osztályokban tanulhatják saját, külön tankönyvbôl a román nyelvet és irodalmat. Az anyanyelvû szakoktatást csak egy szavazat mentette meg, a felvételi nyelvének kérdésében pedig pozitív döntés született, bár akkorra már az RMDSZ szenátorai kivonultak az ülésrôl.

Természetesen az RMDSZ vezetôségében hatalmas felbolydulást eredményeztek a történtek, és nagyon élesen felmerült a koalícióból való kiválás eshetôsége. A lehetôségekrôl és a felmerülô problémákról Nagy Zsoltot, az RMDSZ ifjúsági ügyvezetô alelnökét kérdeztük.

— A keddi szenátusi vita megint bebizonyította számunkra, hogy koalíciós partnereink ismételten megszegték egyezségeinket és az adott szavukat. A ’96-ban kidolgozott kormányprogramban tételesen kimondják, hogy az anyanyelvi oktatás korlátait felszámolják. A tavasszal kiadott sürgôsségi kormányrendelet megfelelt elvárásainknak, felszámolta a korlátozásokat, sôt intézményalapítási jogot is biztosított volna egyetemi szinten is. múlt héten jegyzôkönyvben rögzítették a koalíciós partnerek, hogy a kormányrendeletet eredeti formájában támogatni fogják a szenátusi szavazáskor, kivéve a történelem és földrajz oktatási nyelvét (amely kérdésben a koalíciós pártok szenátorai szabad kezet kaptak). Mégis kedden a kormánykoalíció elég sok szenátora szavazott a kormányrendelet ellen.

— Elveszett-e minden, vagy a képviselôházban még lehet korrigálni a dolgokat?

— Egyik parasztpárti vezetô kedd esti tévényilatkozatában azt mondta, hogy ez még a képviselôházban javítható. A kérdés az, hogy az a párt, amelyik a szenátorait nem tudta egy kormányprogram mögé felsorakoztatni, hogyan fogja tudni a képviselôit? Mi a különbség a két testület között, hiszen tudjuk, hogy Romániában mindkettôt ugyanazon elv alapján választják? Ez szerintem meddô ígéret, semmi garanciát nem látok arra, hogy a szenátusban nem mûködô pártfegyelem a képviselôházban mûködni fog.

— Ilyen körülmények valószínû-e az RMDSZ kilépése a kormányból?

— Igen, ez megtörténhet, errôl a Szövetségi Képviselôk Tanácsa fog dönteni, még a hétvégén. Itt azonban egy másik problémára hívnám fel a figyelmet: Romániában jelen pillanatban kormányválság van, a kormányának nincs parlamenti többsége. És ez érdekes fényt vethet nem csak a kisebbségi kérdések kezelésére, de magára az egész reformfolyamatra. A román kormány által beterjesztett rendeletnek nem tud érvényt szerezni a szenátus. Ha ez a dolog csak a kisebbségi kérdésekben áll fenn, akkor tényleg át kell értékelni az RMDSZ kormányzati szereplését, ha nem, akkor egy kisebbségi kormánnyal állunk szemben.

A vita konkrétumairól Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét kérdeztük.

— A kedden elfogadott változat, amennyiben törvényerôre emelkedik, akadályozza-e a jelenlegi kisebbségi oktatást?

— Ebben a formában a törvény csak akkor lép érvénybe, ha a képviselôház is így fogadná el, és az államelnök aláírná. Egyelôre a sürgôsségi kormányrendelet van érvényben. Feltételezve, hogy ebben a formában szavazzák meg, akkor a következô helyeken lennének a gondok. A történelem és földrajz kérdésében azt szavazták meg, hogy románul kell oktatni. Az egyetemi oktatás területén az eredeti tervezet szerint lehetséges létrehozni anyanyelven tanuló csoportot, tagozatot, kollégiumot, kart és intézményt, az új szövegbôl viszont kimaradt a kar és az intézmény. A jelenlegi helyzethez ez visszalépést nem okozna, kivéve azt, hogy a karokat az elôzô törvény sem írta elô, viszont léteztek. Például a Babes-Bolyain belül létezik két teológiai kar, a római katolikus és a protestáns. A törvény életbe lépésével ezek valószínûleg nem kerülnének törvényen kívülre, ezt valahogy el lehetne kerülni. Mindez tehát visszalépést nem jelent, kivéve a történelem és földrajz oktatását, amit már elkezdtek magyarul tanítani, és legalább a tanévet be kéne fejezni. Viszont ugyanakkor nem tenné lehetôvé minden téren az elôrelépést.

— Mi volt a procedurális hiba, amit az RMDSZ szenátorai felvetettek a keddi vitával kapcsolatban?

— Véleményem szerint szabálytalanul visszatértek az egyik cikkelyhez. Liviu Maior volt tanügyminiszter azt állította, hogy neki volt egy javaslata az egyik bekezdéshez, és arról nem szavaztatott az ülésvezetô elnök és ezzel az ürüggyel az ellenzék kikényszerítette, hogy arra a bekezdésre visszatérjünk, és a második szavazáskor rossz eredmény jött ki.

— Ennek alapján meg lehet torpedózni az eredményt?

— Nagyon nehéz. Valószínûleg végeérhetetlen vitába torkollna, de a szavazás az szavazás. Csak úgy lehetne változtatni, ha a szenátusból ki lehetne kényszeríteni a visszatérést. Tehát itt két lehetôség van, vagy kikényszeríteni a visszatérést, bár meg kell vallanom, hogy erre egyelôre nem találjuk a kiskaput, vagy pedig marad a képviselôházi vita.

— Mi az esély arra, hogy a képviselôházban jóra fordul a helyzet?

— Pillanatnyilag nagyobb az esély arra, hogy jó változat szülessék, mert a szenátusban van a parasztpárton belül az a kemény nacionalista mag, amit Pruteanu neve fémjelez, és amely csoport kikényszerítette a titkos szavazást. Ez a módszer pedig nem tette lehetôvé, hogy ellenôrizzük a koalíciós partnerek szavazatait.

— Mi az RMDSZ viszonyulása a RTDP által ma benyújtott kormány elleni bizalmatlansági indítványhoz?

— Nem is tudom, hogy már benyújtották-e, vagy csak bejelentették. Egyelôre az RMDSZ vezetôsége nem tárgyalta ezt a kérdést, még nem, elemeztük.

— Van-e már kialakult álláspont azzal kapcsolatban, hogy mit fog felterjeszteni az RMDSZ vezetôsége a szombati SZKT-n?

— Nincsen, csak most egyeztetjük az álláspontunkat, és ez nem meglepô, hiszen annyira gyorsan követték egymást a történések, hogy ha három nappal ezelôtt eldöntöttünk volna valamit, az ma már biztosan nem lenne érvényes. Pénteken este még az egyeztetô kerekasztalon is tárgyalunk az SZKT frakciók vezetôivel errôl.

A KMDSZ-t is érintô kérdésben az elnökség vitaestre hívta össze a téma iránt érdeklôdôket, hogy álláspontot fogadjanak el, amit majd az elnök képvisel a szombnati SZKT-n. Hajdó Csaba ismertette a kialakult helyzetet:

— Olyan döntés született, hogy mivel a koalíciós partnerek megszegték adott szavukat, az RMDSZ-nek el kell hagynia valamiképpen a koalíciót. A jelenlévôk egyetértettek abban, hogy ki kell lépni a kormányból, csak abban nem tudtak megegyezni, hogy miként és mikor. A végsô következtetés az volt, hogy amennyiben záros, rövid határidôn belül a helyzet nem jut vissza legalább a szenátusi vita elôtti szintre, akkor ki kell lépni.

— Hivatott-e a KMDSZ arról szavazni, hogy az RMDSZ kilépjen-e vagy nem?

— Közgyûlésünkön úgy döntött a tagság, hogy érdemes bizonyos kompromisszumokat kötni annak érdekében, hogy végre megkapjuk az önálló egyetemalapítás jogát. Most pont ezt szavazták le a szenátusban. Mi nem döntünk ebben a kérdésben, javaslatot fogalmazunk meg, amit vagy figyelembe vesznek, vagy nem.

— Mit fog a KMDSZ tenni, mi a stratégia?

— Ez az, amit nem tudunk még. Az elsô lépés az volt, hogy leszögezzünk egy közös véleményt, ami könnyen ment, mert akármennyire sokszínû is volt a társaság, nagyjából mindenki egyetértett. Ezutáni stratégiánkat a szombati SZKT fogja meghatározni. Addig legfeljebb annyit tehetünk, hogy megfogalmazunk egy levelet, amit eljuttatunk a román koalíciós pártok vezetôihez, az oktatási szakbizottsághoz, Pruteanuhoz. Ebben el szeretnénk mondani, hogy az adott és írott szó megszegése egyáltalán nem mutat jó példát a következô generációnak. Ezen kívül sugallni fogjuk az SZKT ifjúsági frakciójának, hogy ezt az álláspontot képviselje.

Konkrétabb cselekvésrôl csak annyit, hogy a túl gyakori nyilatkozgatás felhígítja ezeknek az értékét. Mikor tisztán látunk, majd megszólalunk.

Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöksége tegnap tartotta elnökségi ülését. A jelenlevôk meghallgatták Nagy Zsolt tájékoztatását a helyzettel kapcsolatban, de a felmerülô belsô viták miatt már nem került sor a fenti téma megvitatására.

„ Szeretném (...) emlékeztetni Önöket, hogy magam is osztom a nézetet, miszerint egy olyan nemzeti kisebbségnek, mint a mienk, joga van saját felsôoktatási intézményekhez — ez kiderülhet az elsô találkozásainkon készült jegyzôkönyvekbôl. Ugyanakkor (...) kész voltam arra, hogy magamévá tegyem és képviseljem romániai és határon túli magyar körökben, ha lehet, minél hitelesebben egy olyan multikulturális jellegû egyetem eszményét, ami nem csupán összeegyeztethetô, de különösképpen adekvát lehet az erdélyi etnikai és vallási többszólamúság tradíciójával. (...) Reméltem, hogy ebben a jelenlegi közös intézményi keretben biztosíthatók a magyar felsôoktatás mennyiségi és minôségi fejlesztésének feltételei az átszervezések és belsô szabályozások útján, következésképpen a lehetô leggazdaságosabb módon.

A multikulturalitás számomra olyan esélyegyenlôséget jelent, mely az élet minden területén mindenki számára lehetôvé teszi az önmegvalósítást, mégpedig anyanyelvén, olyan értékeket teremtve, melyeket csakis sajátos kultúránk hagyományaira építhetünk.

Sajnos, azonban, a következôket tapasztalom: személyesen, baráti alapon konzultálva különbözô karokon dolgozó magyar kollegákkal, arra a következtetésre kellett jutnom, hogy rajtunk — e bizottságon és a Szenátus néhány tagján — kívül, a kompetens vezetô testületek — kari tanácsok, dékáni hivatalok, a közös katedrák vezetôi stb. — közül úgyszólván senki nem veszi komolyan, amit például a nyár elején javasoltunk, és a Szenátusban elfogadtattunk az ún. oktatási vonalak kialakítására és azokra az adminisztratív intézkedésekre vonatkozólag, melyeket ezek feltételeznek és megkívánnak.

Következésképpen arra kényszerültem, hogy felülvizsgáljam — nem magát a multikulturalitás (általam elgondolt) eszményét — hanem legalábbis a jóhiszemûségemet, mi több, naivitásomat azzal kapcsolatosan, hogy a magyar egyetemi közösség saját intézményes keretek teremtésére irányuló törekvése a mi egyetemünkön a fenti módon kielégíthetô. (...) A kolozsvári román egyetemi közösség nem igazán receptív a multikulturalitás valóságos szellemének elfogadására és megvalósítására. Elsôsorban a dékánokra, tanszékvezetôkre, kari tanácsokra utalok, akik akadályozzák még az ún. Agachi-tervbe foglalt struktúrákra és hatáskörökre vonatkozó döntéseink életbe léptetését is.

Éppen ezért magam is javaslom, hogy térjünk vissza az oktatási és adminisztratív szempontból teljesen magyar nyelvû, önálló fakultások gondolatához, melyet — ha emlékeznek — magam is felvetettem elsô találkozásaink egyikén."

Utoljára talán a felvételi ideje alatt volt ekkora zsúfoltság a KMDSZ-irodában. Hét fôszervezô és kb. húsz munkatárs járkál, telefonál, intéz, mérgelôdik, mindennap új plakátokat ragaszt szerte a városban — szóval minden, ami egy gólyabálszervezésbe belefér. Tókos Pál fôszervezô reméli, hogy a Román Opera mind a 998 széke gazdára talál a nagy felhajtás eredményeképpen.

— Pali, úgy olvastam a Szabadságban, hogy ez egy rendhagyó gólyabál lesz...

— Igen, sôt, egyféleképpen válasz is lesz ez a bál a Campus egyik cikkére, ahol azt írta valaki, hogy a KMDSZ mindenre képes, csakhogy show-t produkáljon. Az idén ugyanis nem lesz nagyon rangos egyéni elôadónk, inkább helyi értékeket szeretnénk bemutatni: három srác ütôhangszereken játszik, a váradi Mélység duó gitározni fog, lesz Mutáns kabaré, és lehet, hogy egy humoros balettel is „szolgálhatunk". Sztárvendégünk a Semnal M.

— Mivel csábítjátok versenyezni a gólyákat?

— Még javában folyik a gólyatoborzás, személyesen keressük ôket telefonon, de nincs nagy tülekedés. Reméljük, csak összejön a kilenc pár, hisz a fôdíj egy ötnapos kétszemélyes belföldi utazás, a Tic-Tac óráscég két nagyon értékes karórát ajánlott fel, és még a Silva sörgyárat is be szeretnénk vonni a támogatók közé.

— A próbák?

— Ilyen szempontból is rendhagyó lesz az idei gólyabál. Esik az intelligencia-próba, a tánc — szóval nem feltétlenül szépségkirálynôt keresünk, hanem a cél az, hogy akik a színpadon vannak, szórakozzanak és szórakoztassanak is, ezért fôleg ügyességi próbák lesznek, de ezek mibenlétét még nem árulom el.

— Sokan felrótták a tavalyi szervezôknek, hogy a zsûrizés nem volt a legmegfelelôbb. Hogyan próbáljátok ezt megoldani az idén?

— Szerintem demokratikus zsûrizés lesz, és a közönséget is megpróbáljuk bevonni a szavazásba.

— Végül egy mindenkit érintô kérdés: mennyibe kerül mindez?

— A bérlet, ami a versenyre (Román Opera) és a bulira (Hully Gully) egyaránt szól, KMDSZ-tagoknak 6000, másoknak 8000 lejbe kerül, a verseny külön 4, illetve 5 ezer, a buli 3, illetve 4 ezer lej. Lehetôleg mindenki váltsa meg elôre a jegyét (szombaton 10–16 óra között még kapható az irodában), ugyanis a helyszínen nem biztos, hogy kap majd.

a Temesvári Magyar Diákszervezet által december 3–7. között hetedszerre megrendezett kulturális fesztivált. A cél a már-már téli álomra szenderülô diákság felrázása, megmozgatása volt. Ez sikerült is. Közel 700 temesvári és nem temesvári, magyar és nem magyar diák fordult meg a fesztivál rendezvényein. Sôt, az öregebbek és fiatalabbak sem érezhették kizárva magukat, hisz az orgonakoncert, szimfonikus hangverseny, valamint a Csíki Gergely Színház elôadásai nem egy meghatározott generációhoz szóltak.

Az események forgatagába péntek délben csöppentem bele, amikor a TMD-irodában még nagyban folytak a szervezési munkálatok. Ezzel ellentétben a városban még jobbára csend honolt, hisz a helybéli, illetve a korábban odasereglett diákság eléggé kifáradhatott az elôzô éjszakák virrasztásai alatt. Szerdán DJ Fülessel mulatozhattak, csütörtökön meg nosztalgiabuli volt.

Délután négykor nyitották meg a Képzômûvészeti Tárlatot. Eredeti elképzelés szerint miközben magnószalagról megismerkedhetünk egy pár kiállító diákkal, a terem közepén videón mutatták volna be a tárlat elôkészületeit. Nos, ez utóbbi füstbe ment terv maradt, mivel az elôkészületek hevében az operatôr megcsúszott egy halom papíron, s a kamera kirepült a kezébôl. Utánavetette ugyan magát, de megakadályozni már nem tudta a kamera és a terem kôpadlójának kölcsönhatását.

Mint azt utóbb Salló Lászlótól, a tárlat egyik szervezôjétôl megtudtam, az idén újdonságnak számított a szegedi Napfény Fotóklub részvétele, melynek tagjai képeikkel színesebbé varázsolták a tárlatot. Az elmúlt hat évben ugyanis ez kizárólag a temesvári képzômûvészhallgatók kiállítási tere volt. Sôt, az eddigiekben a fotókiállítás senkinek se jutott eszébe. De nemcsak a fotók jelentettek újítást, hanem a többi kiállított alkotás is. Csillag István (grafika, IV. év) szerint az idei kiállítás változatosabb volt a tavalyi, hagyományoshoz viszonyítva. Most a festészet, grafika mellett megjelentek az installációszerû munkák is, mint pl. Velicsek Katalin (grafika, II. év): A hétköznapi ôrültség képei.

A megnyitó alatt a merészebbek kulturális vetélkedôn is részt vehettek, melyen 11 mûvészettörténeti szempontból fontos alkotás reprodukcióját kellett felismerni. A szerencsés nyertes Mai magyar rajzmûvészet címû könyvjutalomban részesült. E tárlat vasárnap délig a nap bármely órájában megtekinthetô volt. Az ember egyet gondolt, éjnek idején elkérte a kapus bácsitól a kulcsot, s máris gyönyörködhetett az alkotásokban.

Innen s minden más irányból estefelé egy diáknegyedi kiskocsmába sereglett a nép, ahol a Jam Sessionon élô zenét élvezhettünk. Közben egy másik teremben Tüske Ferenc elôadást tartott a médiáról. Ez idô alatt a Mikulás is megérkezett a Diáknegyedbe.

Este a szegediek Karinthy színjátszóköre a Visszakérem az iskolapénzt címû darabot adta elô, majd pedig a kolozsvári Zurboló Néptáncegyüttes és a csíkszeredai Portéka Zenekar, a CséSze, azaz Diákház színpadán megteremtette a hangulatot a hajnalig tartó Mikulástáncházhoz.

Szombat délelôtt mindazok, akik fel tudtak kelni és fürdôdresszel is rendelkeztek, vírirucin, azaz uszodai vetélkedôkön vehettek részt. A hangulatot még a víz hidegsége sem zavarta meg. Közben lezajlottak a focibajnokság döntôi is, így nyugodtan indulhattunk egy rövid temesvári sétára Szekernyés Jánossal.

E nap fénypontját azonban a térrôl behívott Cordillera vándoregyüttes elôadása jelentette. A Bartók Béla Líceum díszterme zsúfolásig megtelt a bolíviai és perui népzene hallatára. Mire ôk elvonultak, a marosvásárhelyi orvostanhallgatók léptek a színre A részeges agglegény álma címû komikus balettel.

A Ion Vidu Zenelíceum koncerttermében fellépett a szegedi Universitas kórus, valamint a zenekonzervatórium diakjai, akik zenéjükkel ünnepváró hangulatot teremtettek.

Az elôre beharangozott Gôzerô együttes rockkoncertje sokak bánatára elmaradt. Mint kiderült, Temesváron két fellépésük lett volna, egy a fesztiválon, a másik meg a Blues Kocsmában. Az egészet menedzselô Blues Kocsma azonban eltévesztette a dátumot, így a koncert tolódott.

De a hiányában felhalmozódott energiákat a fiatalság a nagybulin vezette le, ahol a ’90-es évek zenéje mellett felcsendült idônként az István, a király zenéje is.

Vasárnapra már csak a sajtókonferencia és a Csíki Gergely Színház Lepkegyûjtôk címû elôadása maradt...

Tanár úr címmel a múlt heti Campusban megjelent Selyem Zsuzsától egy vallomástétel, amelyet akár én is írhattam volna, de, sajnos, nem én írtam. A szövegben arról van szó, hogy van egy tanár (nevét nem citálom, mert ezzel más hasonszôrûekhez képest pozitíven diszkriminálnám), akit csak az tesz egyetemi tanárrá, hogy ô jön be utoljára órára, és ô megy ki elôször. Amit alá szeretnék itt húzni, Selyem Zsuzsa konfesszióját kiegészítendô: nem ô az egyetlen ilyen tanár.

Ott, ahol tanultam és tanulok, az önmaguk miatt tekintélyes tanárok mellett vannak még szellemtelen, tárgyukhoz nem értô, diákjaikat nem szeretô hazugság tanárok, de nem merem ôket nevükön nevezni, mert hiába köszönök elôre, a vizsgán minden visszaköszön. Mi a tehetô? Meg lehetne ôket ölni, de legtöbben ölni csak szerelembôl tudunk. És ha megöljük, akkor, mint a zenebohóc számában: van helyette másik, mert a struktúra állandóan újragyártja magát (meg aztán nem szerelembôl ölni csak egyszer lehet). Mi tehetô tehát? Olvassunk kínai bölcseket. A következôk közül kiválasztásra javaslok egyet vagy akár többet is:

1. Ha nincs mit mondanom, hallgatok (kínai bölcsesség).

2. Ha nincs mit mondanom, beszélek (kínai bölcsesség).

3. Ha van mit mondanom, hallgatok (kínai bölcsesség).

4. Ha van mit mondanom, beszélek (kínai bölcsesség).

A kínai bölcselet négy, méltán híres, ilyen vagy olyan formán gyakran idézett igazgyöngyét választottam a tanácstalanok számára, ebbôl bármelyiket, akár mindet is kiválaszthatják, vagy egyet sem. Ekkor vigyázat, úgy járunk, mint a szerzetes, akinek ezt mondja a mester (legyen ez az ötödik):

5. Ha nem választasz a négy közül egyet sem, még nem választottad a nemválasztást.

Induljunk ki ezekbôl a bölcsességekbôl, s bármit teszünk, tettünkben úgyis paradoxon fogan: szólni önmagunkkal szemben felelôtlenség, a helyzet túl pitiáner, nem kecsegtet hôsiességérzettel, de az igazat nem kimondani alkalmanként lustaság, gyengeség és hazugság, de mindenképp morális („morális") vonzatai vannak. Mert elmondani, hogy a romániai magyar (humán) oktatás színvonala..., hogy a romániai magyar oktatás hangulata..., — nem merem befejezni, mert ezzel kimondom azt, amit kimondva nálam hitelesebb emberek is méltatlan helyzetbe kerültek — felesleges hôsieskedés. Csak gondolni pedig felesleges, pitiáner hazugság. Ha kimondjuk, nem változik semmit, csak kedélyállapotunk: hirtelen kicsit jobb, aztán egy ideig még rosszabb.

A józan tettnek nekifeszül a józan ész: ha kimondjuk, attól sem változik semmi. Ezért (1.) eltanuljuk, hogyan ne legyenek illúzióink, (2.) mégis azt látjuk, az illúziótlanságban is vannak fokozatok, és e tárgyban bôven van mit tanulnunk. Ezeket az embereket, a hazugság tanárokat, a szellemi helyzet állította a katedra mellé, a szellemi helyzet pedig fennáll akkor is, ha csinálunk egy kis hisztit. Tulajdonképpennn mártírok, gyanakodnak is, mikor nem értik egy-egy diák dolgozatát, amikor a hátuk mögött öszzesúgnak, amikor más óráira járnak, az övéire nem. A vizsgával és a szakirodalommal fenyegetôznek, ezzel próbálnak tekintélyt szerezni, mi meg nyelünk egyet, de a vizsga után megint sugdolózunk. Ôk meg folyton gyanakodnak ránk, nem akarják tudni, hogy mi tudjuk. Pedig tudjuk, halk oralitással, süket moralitással, de tudjuk. Nem változik ugyan semmi, de tudjuk, bármikor kimondhatnánk: ön egy hazugság tanár, még akkor is, ha nem tesszük.

Tanárom, vigyázzon, ez csapda, nem írom le a nevét, mert nem merem, meg aztán piti ügy, de ön tudja, kire gondolok. Önre, önre, önre gondolok. Ugye tudja, hogy tudom, és most már mások is tudják, hogy tudom.

szombat du. 5 óra: elôadás a Román Operában; szombat este 9 óra: buli a Hully–Gully diszkóban (Fenesi [Floresti] út 118., Monostor negyed. Megközelíthetô a 29-es autóbuszal, a Fôtértôl számított ötödik megálló).

Illyés Közalapívány, Matplast, X-Net Computers, Denver, Video Pontes, Iaiame, Firma 9, JPT Romania, Radiotel, Music Pub, Publirom, Szabadság, CD-Radio, Calibra, DTP Robeni, Melody Club, Erdélyi Református Egyházkerület, Minimum PARTy Társaság, Banzai Fotó, Tic-Tac óraüzlet, Comprex köszönjük a gólyabálat.

A Campus december 5-én megjelent számában tördelôi tévedés miatt a Mikulás ’97 és Mikulás 2000 feliratok alatt összecserélôdtek Könczey Elemér rajzai. Az érintett szíves elnézését kérjük.

A Tudományos Diákköri Konferencia december 13-án, reggel 9 órakor kezdi munkálatait az Apáczai Csere János Elméleti Líceum termeiben.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]