1997. december 16.
(IX. évfolyam, 291. szám)

Adrian Severin külügyminiszter kiemelte: a politikai döntés arról, hogy Románia részese a bôvítési folyamatnak, megtörtént, ebben az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfôknek nem kell többé állást foglalniuk, a továbbiak — az ütemezés, a tárgyalások megkezdése — csupán technikai, eljárási kérdést jelentenek. Fontosnak nevezte a miniszter, hogy minden jelöltet elemezni fog az unió a követelmények teljesítése szempontjából, és ennek az elemzési idôszaknak a végéig Romániának minél több európai normát teljesítenie kell. Severin végül rámutatott annak fontosságára, hogy azok a jelöltek, amelyek esetében lemaradás tapasztalható, kiegészítô támogatásban részesülnek. Romániának is jut ilyen támogatás, mondta, hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy döntô lesz a saját belsô erôfeszítés.

Alexandru Herlea, a román kormány európai integrációs minisztere szerint az eredmény megfelel a román küldöttség várakozásainak.

Petre Roman, a szenátus elnöke hangsúlyozta, hogy a luxembourgi formula jobb, mint amelyet az unió bizottsága javasolt (az 5 + 1-es bôvítésrôl) „helytelen és pontatlan érvelés alapján", ugyanakkor elismerte: nem tagadható, hogy egyes országok jobban felkészültek Romániánál. „A labda a mi térfelünkön van, el kell érnünk azokat a szinteket, amelyekig mások már eljutottak."

Ion Diaconescu, a képviselôház elnöke szerint a luxembourgi csúcsértekezlet eredménye „jó hír Románia számára" és jó döntés, „mivel gazdaságunk jelenlegi állapotában nem remélhettünk ennél kedvezôbbet".

Az ellenzék részérôl Ioan Mircea Pascu, Ion Iliescu volt államfô pártjának alelnöke azt emelte ki, hogy a döntés jobb, mint az EU bizottságának javaslata, mert közelíti egymáshoz a jelölt országok két csoportját, és azt mutatja, hogy az EU nem akar új választóvonalakat teremteni Európában.

Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-románia Párt elnöke ezúttal úgy vélekedett, hogy a luxembourgi döntés hasznos lesz a román társadalomra nézve. C. V. Tudor „az amerikai befolyás kiküszöbölésére" irányuló lépésnek tekinti a határozatot, sôt, mondta, egyes elemzôk szerint „a római birodalom új alapokon történô feltámasztásáról van szó", de az ország vezetésének ügyelnie kell arra, hogy az egyesített Európában „Románia ne veszítse el identitását".

Hétfôn délelôtt a csereháti ingatlanba látogatott George Pruteanu, aki több órán át hallgatta a „leleplezéseket" arról a nyomásról és azon eseményekrôl, amelyeknek az apácák tanúi voltak — jelenti a Rompres. Pruteanu kijelentette: a legutóbb történtek „egész egyszerûen megrázták, feldúlták" , olyan „brutálisak és vulgárisak" voltak, hogy „túltesznek még azon az incidesen is, amikor az apácákat szégyenletes módon erôs férfiak távolítottak el az épületbôl" tavasszal.

Véleménye szerint Remus Opris „még kellemetlenebb dolgokon ment át" székelyudvarhelyi látogatásán, mint ô maga korábban Hargita és Kovászna megyei útján. (Pruteanu arra utalt, hogy Hargita megye prefektusa nem fogadta hivatalos személyként, és ezért a folyosón kellett megtartania sajtóértekezletét — a tud.) Mint kifejtette, ezért is látogatott erre a területre, amely „úgy tûnik, mintha nem lenne már a román állam joghatósága alatt". „Hozzá akarok járulni hozzáértésemmel és tekintélyemmel ahhoz, hogy ezen a földdarabon is visszaállítsam országunk törvényeit és emberségét" — fejtette ki a szenátor. Kijelentette: elítéli az etnikai arányok megôrzésének elvét, ami szerinte alkotmány- és törvényellenes.

A Rompres jelentése szerint Pruteanu éppen távozni készült, amikor a helyszínre érkeztek a romániai Helsinki Bizottság és a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviselôi, akik szintén meg akarták ismerni a helyzetet, és kerekasztal-megbeszélést javasoltak a városháza és az apácarend tagjaival. A vitán részt vett Gabriel Andreescu és Renate Weber a Helsinki Bizottság, Smaranda Enache és Szokoly Elek a Pro Europa Liga, illetve Dan Oprescu a román kormány kisebbségvédelmi hivatala részérôl, valamint a Szeplôtlen Szív apácarend több tagja, a hargitai prefektusi hivatal képviselôje, továbbá Szász Jenô székelyudvarhelyi polgármester és Ciryll Bürgel, a csereháti épületet finanszírozó Basel Hilft Alapítvány elnöke, és Pruteanu.

A kormány fôtitkára cáfolta a Szövetségi Képviselôk Tanácsának állásfoglalását a koalíción belüli sovén jelenségekrôl, a csereháti konfliktusról, és az RMDSZ-tôl eltérôen értelmezi az egyházi vagyon visszaadására vonatkozó magyar követeléseket. Remus Opris türelmetlenséggel, elfogultsággal és törvénytelen fellépéssel vádolta meg a székelyudvarhelyi polgármestert és más erdélyi magyar helyi közigazgatási képviselôket.

A politikus leszögezte: a kisebbségi jogok érvényesítésére irányuló romániai politikában „nem az RMDSZ a Ciorbea-kormány mozdonya". A mostani kormányt alkotó valamennyi politikai alakulat feladatának tekinti e jogok érvényesítését, összhangban az ország nemzetközi kötelezettségvállalásával és az Európai Tanács ajánlásaival — mondotta a kormány fôtitkára, aki úgy vélekedett, hogy az RMDSZ „nemcsak ezeknek a jogoknak az érvényesítéséért van velünk, hanem a kormányzási program valamennyi pontjának megoldása érdekében".

Remus Opris tagadta, hogy „nacionalista kurzus érvényesülne" a koalícióban. Ezzel szemben leszögezte, hogy számos parlamenti képviselô a szavazókörzetek, „különösen egyes erdélyi helységek választópolgáraival történô kapcsolatfelvétele során egész sor visszaélést tapasztalt, amelyeket az RMDSZ és a magyar lakosság helyi közigazgatási képviselôi követtek el".

A kormány fôtitkára tagadta, hogy hatásköri kihágást követett volna el vagy törvényt sértett volna a csereháti konfliktus ügyében. Ezzel szemben „intoleranciával" és a törvényes rendelkezések megsértésével vádolta meg a székelyudvarhelyi polgármestert, aki szerinte hibásan értelmezi a helyi közigazgatási autonómiát.

„Korrekt és realista döntésnek" nevezte Radu Vasile szenátor, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt fôtitkára azt, hogy az RMDSZ nem válik ki a kormánykoalícióból. Ugyanakkor bírálta azt, hogy a szervezet ezzel kapcsolatban feltételeket fogalmazott meg hét végi tanácskozásán.

Elismerve ugyan, hogy az RMDSZ-nek joga van megkövetelni minden koalíciós partnerétôl a kormányprogram tiszteletben tartását, de helytelenítette, hogy a szövetség „minduntalan olyan megállapodásokra hivatkozik, amelyeket, úgy tûnik, nem mindenki ismer". Megfogalmazása szerint „az RMDSZ úgy rángatja elô ezeket a megállapodásokat a kabátujjából, hogy annak semmi köze a demokrácia szabályaihoz".

A szenátor helyeselte, hogy a képviselôházban legyen nyílt a szavazás az oktatási törvényrôl, ugyanakkor kifejtette, hogy a történelem és a földrajz tanításának nyelvérôl nincs mit tárgyalni. Ami viszont a magyar egyetemeket illeti, az már elnyert jog és a képviselôházban szentesíteni fogják.

Gabriel Tepelea akadémikus, a parasztpárt alelnöke „elvárt és ésszerû politikai gesztusként" jellemezte az RMDSZ szenátorainak és minisztereinek visszatérését a törvényhozásba, illetve a kormány üléseire, viszont ô is bírálta az RMDSZ által megfogalmazott feltételeket. Szerinte mindkét félnek átfogóan kell elvetnie a „hipernacionalizmust".

Az RMDSZ által Pruteanu szenátorral és Remus Opris kormányfôtitkárral szemben megfogalmazott bírálatokkal, felelôsségrevonási igényekkel kapcsolatban Ion Diaconescu pártelnök kifejtette: hibának tartja, ha az RMDSZ belsô parasztpárti ügyekben foglal állást, ezt a kérdést még nem tárgyalták meg a párton belül. Ugyanakkor mind Ion Diaconescu pártelnök, mind Ratiu alelnök visszautasította Pruteanu vasárnapi nyilatkozatát, amely szerint a pártvezetés döntése nem kötelezi a képviselôk állásfoglalását. Ha valaki önálló véleményt akar képviselni, miért nem indul függetlenként? — kérdezte Diaconescu.

A Szövetségi Képviselôk Tanácsa ülésére érkezô Birtalan Ákos turisztikai minisztert tüntetôk kis csoportja fogadta szombaton reggel az Egyetemiek Háza elôtt. Az államosított turisztikai ingatlanok volt tulajdonosai az 1990 és 1996 között — elsôsorban az akkori hatalom képviselôinek — juttatott turisztikai ingatlanok eladása ellen tiltakoztak. Birtalan Ákos a Szabadság kérdésére elmondta:

— Románia turisztikai ingatlanjainak tíz-tizenöt százalékát bármilyen törvényes háttér hiányában 1989 elôtt államosították. Körülbelül ezer ingatlanról lenne szó, amelyek jogi helyzete a mai napig sem tisztázódott. Az 1991/58-as számú privatizációs törvényben egy cikkely erejéig utalás történt arra, hogy az akkori kormány sajátos törvénytervezetet kezdeményez az említett ingatlanok helyzetének tisztázása érdekében. Ez azonban azóta sem történt meg. A mostani kormány erre nézve még júliusban, úgymond, önmagának hatvannapos határidôt szabott ki, amely szeptember 11-én lejárt.

— Tulajdonképpen a probléma megoldása az igazságügyi minisztérium feladata lenne, mivel alapvetôen jogi kérdésrôl van szó. Ugyanakkor gazdasági következményei vannak, mivel hátráltatja a privatizációs folyamatot. Szerintem mindaddig, amíg egy ingatlan jogi helyzete nem tisztázott, nem adható el, azaz nem privatizálható. Az RMDSZ már nyolc éve hangoztatja: nem lehet úgy új magántulajdont létrehozni, hogy nem tartjuk be az egykori tulajdonosok jogait. Éppen ezért úgy vélem, hogy azok az ingatlanok, amelyek valamikor magántulajdon tárgyát képezték, mindaddig nem privatizálhatók, amíg ezek jogi helyzete nem világos. Ezt a jelenlegi kormányprogram turisztikai fejezete úgyszintén elôírja. Sajnos, a kérdés tisztázása ebben az évben sem történt meg.

— A kormány idôközben átalakult, és létrejött a privatizációs minisztérium, amelynek hatásköre egyelôre még nem körvonalazódott. Nagyon remélem, hogy az új kormány rövid idôn belül — legtöbb két hónap alatt — elôterjeszti azt a törvénytervezetet, amellyel végre rendezôdni fog minden szakterület esetében — turizmus, kisipar, kereskedelem, szállítás stb. — az egykori magántulajdonban lévô ingatlanok jogi helyzete. Ha ez két hónap alatt nem történik meg, akkor a turisztikai minisztérium nevében saját törvénytervezetet terjesztek elô, amely csakis a turisztikai jellegû államosított ingatlanokra vonatkozik. Sajnos, mindaddig, a volt tulajdonosok csakis bírósági úton igényelhetik vissza volt ingatlanjaikat.

A Kelemen Lajos Mûemlékvédô Társaság a kiváló gondolkodó, építész és író halála után 20 évvel emlékestet rendez december 18-án, csütörtökön este 6 órakor a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Elôadók: Lászlóffy Aladár költô, Murádin Jenô mûvészettörténész, Kötô József színháztörténész és Sas Péter tudományos kutató. Bevezetôt mond Balogh Ferenc építészmérnök, KLMT-elnök.

HERÉDI GUSZTÁV A pofám története címû kisregényét Kónya-Hamar Sándor mutatja be december 19-én, pénteken, 14 órakor a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Közremûködik Sebesi Karen Attila. Mindenkit szeretettel várnak.

AZ ERDÉLYI MAGYAR MÛSZAKI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG KERTÉSZETI ÉS TÁJÉPÍTÉSZETI SZAKOSZTÁLYA szeretettel vár minden érdeklôdôt az Adventôl karácsonyig címû virágkötészeti kiállítására az Állami Magyar Színház és Opera elôcsarnokába. Megtekinthetô 1997. december 30-ig.

Az Amaryllis-klub TALÁLKOZÁSOK címû, december 17-i, szerdai rendezvényének meghívottja Victoria Câmpan mûvészettörténész (BBTE, görög katolikus teológia), aki az erdélyi üvegikon festészet és a reneszánsz madonnák párhuzamairól tart diavetítéses elôadást. A teológushallgatók karácsonyi énekeket énekelnek. Helyszín: Mócok útja 16. szám (Agapé-ház). Adventi hangulatban szeretettel várják az érdeklôdôket.

Dobribán Emil kiállítása nyílik meg december 19-én, délután 1 órakor a Korunk szerkesztôségében, a Iasilor (Nagy-Szamos) utca 14. szám alatt. Bevezetôt mond és verseibôl olvas fel Visky András.

— Végül megfogalmazták a koalícióban maradás árát?

— Csak árnyalták.

• Funar ivott , s annak ellenére, hogy szabályosan közlekedett, elgázolták. A RNEP-es „társpártvezér" családnevét viselô Mihai — foglalkozását tekintve éjjeliôr — az Avram Iancu (Petôfi) és Majális (Bilascu) utcák keresztezôdésénél, illuminált állapota ellenére a gyalogátjárón tartózkodott, amikor elütötték. A péntek délutáni balesetért az 52 éves Septimiu Sever Rusu a felelôs: ô vezette a személygépkocsit.

• Alig szabadult, máris „rosszalkodott" Alin B. A 17 esztendôs kolozsvárit októberi betöréssorozat elkövetésével gyanúsítják. A 4-es számú körzet nyomozói szerint a legtöbb esetben fényes nappal kifosztott pincékbôl 3 millió lej értékben fôleg élelmiszer, de egyéb is eltûnt. A kárnak csak mintegy 20 százaléka térült meg, a visszaesôt letartóztatták.

• Szülei kackói házának pincéjében akasztotta fel magát E. F. dési lakos. Az erôszakos bûncselekmény gyanúját kizárták, s az 52 esztendôs férfi szombat reggel megtalált holttestét felboncolják.

• Azonosították a szerdáról csütörtökre virradó éjjel történt gépkocsifeltörések tettesét. A közel 5 millió lejes kárral nyilvántartásba vett három bûncselekményt a bánffyhunyadi Kovács István követte el. A 23 esztendôs, foglalkozás nélküli visszaesôt letartóztatták, a kár teljes egészében megtérült.

• Betörôk lebukását jelentették a gyekei rendôrôrsrôl. A december 8-ról 9-re virradó éjjel elkövetett bûncselekmény miatt az avaslekencei Sorin Nicolae Brandu (33 éves), illetve két dési fiatalember, Grigore Ioan Brânzã (24) és Sorin Muresan (26) került elôzetes letartóztatásba.

• Mentôautó gázolta halálra SZ. M. kolozsvári nyugdíjast, aki szombaton este nem a kijelölt helyen próbált átkelni az Aurel Vlaicu úton. A 31-CJ-6198 rendszámú mentôkocsi vezetôje, Marin Muresan (36) sürgôs segélyhívásra igyekezett.

• Áldozat nem volt , az anyagi kárt viszont 30 millió lejre becsülték a szombat esti, tordai karambol esetében. Ahmed David Sid 18 éves tanuló ittas állapotban és figyelmetlenül vezette a 2-AB-8284 rendszámú Daciát, és hátulról belerohant Emil Laze kolozsvári hentes CJ-2076 rendszámú Mercedesébe. A balesetben könnyen megsérült Ruxandra Hideg, a Mercedes 16 esztendôs utasa.

• Ismeretlen, 45-55 év körüli férfi holttestére bukkantak vasárnap délután a tordai Római téren épülô tömbház második emeletén. Az erôszakos bûncselekmény gyanúját kizárták, s boncolást rendeltek el a halál okának kiderítésére.

• Szabálytalanul közlekedô gyalogost gázolt halálra Ilisie Pop (40) kolozsvári villanyszerelô, aki vasárnap este Kiskajánon hajtott át 7-CJ-2856 rendszámú személygépkocsijával. Az áldozat, M. B., 84 éves helyi lakos a menetiránnyal megegyezôen haladt az útpadkán.

a Scînteiát utánzó napilap igazgatójának, a nagy politikai elemzônek az RMDSZ érzékenységét gúnyoló vezércikkében azt az épületes megállapítást, hogy „valóban nem szép, ha nem tartják be (mármint a koalíciós partnerek) az adott szót, de hát annyi csúf dolog történik a politikában!... Nemcsak a román, de jóval nagyobb és huncutabb népek háza táján is. (...) Ilyen a politika, piszkos, úgyhogy akinek ez nem tetszik, nézzen más mesterség után." Tartok tôle, hogy ez a nagykeblû fôhajtás a politika ilyensége elôtt, nem elírás, az igazgató úr nagyon is komolyan gondolja. Sôt, egyfajta politikaerkölcsi normát farag belôle. Ilyenformán a szószegés, hazudozás, csalás direkt ajánlott a politikában. Még érdem is. A Balkánon, persze. Európában talán más érdemeket honorálnak. Tény — bármilyen nyelven tanultuk is —, van Balkán és van Európa. S bizonyára ehhez mérhetô erkölcs is. A nagy politikai elemzô mégsem érti az RMDSZ-t. De mi sem értjük ôt. Még csak nem is a nyelvi különbség miatt. Vajon nem az erkölcstant kellene inkább románul tanítani?

Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban mutatták be a Dicsôséges kudarcaink a diktatúra korszakából címû könyvet, alcíme szerint Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában, 1946-1986. A könyv borítóján olvasható: „Tóth Sándor a Magyarországon élô erdélyi történész Gaál Gábor 1945 utáni sorsát, mûveinek utóéveit követi nyomon. Bemutatja azt a folyamatot, ahogyan a romániai politikai hatalom kisajátította és meghamisította a két háború között Kolozsvárott megjelent Gaál Gábor szerkesztette Korunk címû baloldali folyóirat szellemiségét. Gaál Gábor írásainak válogatott kiadása pedig — egyfajta szerkesztôi munka eredményeként — szektás, proletkultos írástudó képét örökítette az utókorra. A szerzô a Gaál Gábor-örökség körül hivatalosan kialakított sematikus kép elfogadása vagy kategorikus elutasítása helyett egy olyan, bonyolultabb látásmódot képvisel, amely az eredeti írások, dokumentumok objektív (vagy legalábbis annak szánt) újraolvasásán alapul."

Tóth Sándor Gaál Gábor-tanítvány, aki professzorától tanulta meg, hogyan kell szöveget bírálni, vitatkozni, és azt is, hogy nem annak van igaza, aki letorkolja a másikat, hanem annak, aki a másik érveiben megtalálja a hiányosságokat. Ennek a könyvnek az adatait, dokumentumait évtizedekig gyûjtötte, 1991 márciusától kezdte írni és 1992 végére készült el a könyv.

Ez a délután nemcsak a szerzôvel való személyes találkozásra nyújtott alkalmat, de a témával kapcsolatos ellentétes értékelések szembesítésére is. Bevezetôt Dávid Gyula mondott, korreferense Cs. Gyimesi Éva, Tóth Sándor tanítványa volt. Müller Ádám, Antal Árpád és Fey László szólt hozzá. Antal Árpád professzor elmondotta, hogy 1947-ben hallgatta Gaál Gábor filozófiai elôadásait. Majd 1953-ban át kellett vennie a mindössze egy évig tartó A XIX. század magyar irodalma címû kurzusát. Mindez számára is megírandó témát jelent.

érdekes társítást kínál az olvasónak. Írás és vállalkozás. Írni tudunk, vállalkozni már kevésbé. Nem forrt ki a vállalkozáskultúra, és (még) nem alakult ki az a „vállalkozói társadalom", amelytôl mindannyian a középréteg megerôsödését várjuk. „Bármennyire is lehangolóan hangzik, meg kell állapítanunk: egyéni és közösségi érdekeinket nem tudjuk még egyeztetni. Márpedig errôl kisebbségi helyzetben semmiképp sem mondhatunk le." A jó gazdaságpolitika és a hatékony mûvelôdéspolitika elválaszthatatlan egymástól, egyaránt fontos szerepet tölt be életünkben.

A lapszám élére a venczeli örökség idôszerûségérôl szóló tanulmány került. „A venczeli felfogásban a mûvelôdéspolitika egyenértékû a gazdaságpolitikával" — írja Székely András Bertalan. A jó gazdaságpolitika kialakít egy erôs vállalkozóréteget. György Béla Zsolt az „átmeneti kor" egyik fonákságára hívja fel a figyelmet. Szerinte a vállalkozók társadalmi megítélése negatív jellegû. Ez annál is nehezebbé teszi helyzetüket, mivel a vállalkozás életformát jelent. Persze az írás is életforma, ezért nagyon fontos eldönteni, mire vállalkozunk írás közben: valamit szeretnénk (és merünk) alkotni, vagy csak vegetálni akarunk? Cs. Gyimesi Éva értelmiségi önreflexiói keserû kérdés felé vezetik az olvasót: „Hol vannak az új kulturális paradigmát, a bátor kritikai önreflexiót képviselô értelmiségiek?" A Komp-Press Kiadó Ariadné könyvei reménykedésre jogosítják fel: „De hiszen itt vannak, ebben a könyvsorozatban, amelynek eszméltetô világossága, akárcsak Ariadné fonala, kivezet az útvesztôbôl, és rálátást biztosít arra a labirintusszerû szövevényre, amiben — a megfogalmazás hatalma nélkül — elveszhetünk, és amit úgy hívunk: kisebbségi lét."

A Korunk két értékes tanulmányt közölt Németh Lászlóról és Tamásiról. Különösen érdekes Polcz Alaine írása (Együtt — a halálban és a gyászban). Moldova György Mikes-regényének a második része olvasható e számban.

December 10-én, szerdán este a tévé 2-es mûsora A nép ügyvédje címû mûsorban A többség játéka címmel a ki tudja hányadszor elôvett Hargita és Kovászna megyei „kérdést" boncolgatta. A mûsort Alina Mungiu-Pippidi vezette, meghívottai között ott volt Orbán Árpád, a Kovászna, Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke, Mihai Sarca Kovászna megyei prefektus, Ioan Tatu Hargita megyei alprefektus, a Kovászna megyei rendôrfônök, a sepsiszentgyörgyi görögkeleti pap, Szász Jenô székelyudvarhelyi polgármester és még sokan mások, akiket az idô rövidsége miatt a mûsorvezetô meg sem kérdezhetett.

A. Mungiu-Pippidi személye biztosíték volt arra, hogy ezúttal nem a szélsôségesek szája íze szerint, hanem tárgyilagosan hányják-vetik meg az évek óta minduntalan elôrángatott álkérdést. Valóban így is volt. Kiderült azonban, hogy a demokratikus gondolkodású személyek sem tudják teljes mértékben megérteni a kisebbség helyzetét.

A mûsorvezetô abból indult ki, hogy a két megyében a kisebbségi magyarság van többségben, s itt a románság a kisebbség. Bár ez valóban így van, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a két megye nem ragadható ki romániai környezetébôl. Vagyis abból, hogy ez csak viszonylagos többségi helyzet, mert az itt élô magyarság ennek ellenére a romániai magyar kisebbség elválaszthatatlan része, a két megye nem légüres térben, hanem Romániában van, s ez mindkettô helyzetének meghatározó tényezôje. Például a választott tisztségviselôk — polgármesterek, tanácsosok — többségén kívül a kinevezettek egy része román, méghozzá nem a románságnak a megyében kimutatott százalékarányában, hanem ennél jóval nagyobb mértékben.

Példa a rendôrség is. A rendôrfônök említette, hogy a kovásznai rendôröknek alig tíz százaléka magyar. A mûsorvezetô kérdésére, hogy miért, csak annyit tudott mondani: a magyar fiatalok nem jelentkeznek rendôrnek. De hogy mi ennek az oka, arra nem tért ki. Pedig ez nem véletlen, a mindenkori román hatalom hagyományos, elnemzetlenítô, beolvasztó politikájának szerves része volt az is, hogy a magyarok lakta településeken a rendôr csak román lehetett, annak a kevés magyarnak a jó részét pedig, akit az ún. népi demokrácia éveiben mégis fölvettek a rendôrség kötelékébe, a magyar orvosokhoz, gyógyszerészekhez meg másokhoz hasonlóan, a Kárpátokon túlra helyezték. Ehhez hozzátehetjük azt is, hogy a népszerûnek nemigen nevezhetô hatalmat képviselô, a hatalmával nemegyszer visszaélô rendôr csöppet sem volt népszerû a magyarság körében. Nem csoda, ha a magyar fiatalok ma sem igen ölik magukat, hogy beálljanak rendôrnek.

A Kovászna megyei prefektus és a Hargita megyei alprefektus több ízben is kellemes emlékként idézte az 1989 elôtti állapotokat, amikor még egy iskolába jártak a gyermekek, amikor szép számban akadt vegyes házasság. Sajnálatosnak tartották, hogy azóta a magyarok elkülönültek, szeparatisták lettek. Kolumbán Gábor ezt megcáfolta, mondván, hogy az 1989 elôtti iskolahelyzet természetellenes volt. Példaként fölhozhatom az egyik csíkszeredai iskola akkori kicsengetési kártyáját. Ebbôl kiderül, hogy ott az egyetlen magyar osztály mellett öt román létezett. A magyar osztályban harmincöt diák végzett, a román osztályokban csak tizenöt-tizenöt, de kettô-három kivételével ezek is magyarok voltak. Bár a mûsorvezetô megértette, hogy az iskolák szétválasztása csak a rendes helyzetbe való visszatérés volt, a Kovászna megyei prefektus nemegyszer kijelentette, szerinte ezt a „bûnt" nem lett volna szabad elkövetni.

A vita során az 1989 elôtti „kellemes" helyzet feltárására nem került sor. Pedig ez szükséges lett volna ahhoz, hogy a tévénézôk, akik nem tudták, végre megtudják: az 1968. évi megyésítés alkalmával létrehozott két megyében az iparosítás amolyan trójai faló volt, amelynek során megindult, elsôsorban a két megyeszékhelyre, a románság tervszerû betelepítése. Amelynek során a Bukarestben kinevezett román vállalatigazgatók lakáskulccsal várták az állomáson a Kárpátokon túlról ideirányított alkalmazottaikat.

Sor került a Csereháton történtekre is. A mindig rokonszenves mûsorvezetô ezúttal azonban sehogy sem értette meg azt, hogy az eredetileg a helybeli fogyatékos gyermekek számára emelendô épület rendeltetésének különbözô cselekkel való utólagos megváltoztatása, az apácarend kezére játszása, a helyi tanács eredeti tervhez való ragaszkodásának a figyelembe sem vétele mindennek nevezhetô, csak éppen törvényesnek nem. A hatalom fegyveres erôvel való beavatkozása pedig nem az apácák jogainak a helyreállítása, hanem a jogállamiság, a helyi önkormányzat illetékességének a sárba tiprása. Amint azt sem fogta föl, hogy mindez nem egyéb, mint a román hatalom évtizedek óta töretlenül gyakorolt gyarmatosító politikájának a folytatása, az általa aláírt és ily módon elfogadott, az etnikai arányok megváltoztatását tiltó nemzetközi egyezmények megsértése. Errôl senki sem tett említést.

Mindebbôl arra a következtetésre juthatunk, hogy a demokratikus érzelmû, a kisebbségi kérdést megérteni igyekvô románok sem ismerik kellôen a magyarság helyzetét, az említett mûsor címét idézve, a többség játékát, nem rendelkeznek kellô ismeretekkel. Ez fôleg az elôzô hatalmak politikájának a rovására írható. Mert mindenkor tudatosan és minden lehetséges módon elszigetelték a románságot a magyarság megismerésétôl. E szeparatizmus — mert az! — kellô alapot biztosított és biztosít mind a mai napig a románság uszítására, a figyelem elterelésére. Ezt a leghatékonyabban azzal lehetne kiküszöbölni, ha a legalább a magyarok által is lakott településeken a többségiek az iskolában tanulnák a magyar nyelvet. Akár Finnországban a finnek a svédet, Szlovéniában a szlovének a magyart. Vagy amint az a sokat szidott Horthy-rendszerben Észak-Erdélyben történt, ahol a magyar iskolákban mindenütt kötelezô volt a román nyelv. Mert aki a nyelve által megismeri a másikat, annak nemigen lehet beadni mindenféle badarságot, azt nemigen lehet uszítani. A románság kellô magyarságismeretének a hiánya másrészt a mi rovásunkra is írható. Mert nem járulunk hozzá kellôen a tájékoztatáshoz. A tévé magyar adása jó, de nem elegendô. Többet kell tennünk e téren. Most is azt mondom, amit 1990 januárjában: az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak feltétlenül szüksége van egy román nyelvû lapra, amelyikben mindazt megírhatjuk, amit helyettünk senki sem ír meg. Kár, hogy a politikai rövidlátók áldatlan tevékenysége miatt a Puntea megszûnt. Most egy ilyen lap anyagi gondjai megoldhatók lennének: a Kisebbségi Tanács támogatja a kisebbségi lapokat.

1.

Az önálló kolozsvári magyar nyelvû egyetem eszméjének minden rangú és rendû ellenzôi egyik leghatásosabbnak vélt, „legeurópaibb", „legmultikulturálisabb" érve a szent borzadályt keltô szellemi gettó rémével való ijesztgetés. Ilyen alapon már a világ legelsô egyetemét sem lehetett volna megalapítani, az utána következôkrôl nem is beszélve. De mit számít, hogy a négyszáz éves kolozsvári tapasztalatok is mást bizonyítanak? Amint az is bebizonyosodott, hogy a „közös" Babes-Bolyai Tudományegyetem végül is az erdélyi magyar szellemi élet varsói gettójává lett. A gettó sokféle, de mindig a fennálló rend teremti meg a föltételeit. S éppen a legújabb romániai rendszerváltás ellenére oly könnyedén felkorbácsolt ellenzéki és kormánypárti magyarellenes indulatok (Sergiu Nicolaescu filmrendezô-szenátor vagy George Pruteanu nyelvész-szenátor) nem biztatnak többel egy rafináltabb, „multikulturális", közös egyetemen belüli gettónál. Amelyben sosem leszünk otthon, mert az „ôrszemélyzet" is mindig jelen lesz. De hát éppen ez a cél.

Érdekesen ír Claude Karnoouh francia politológus és filozófus, a BBTE vendégtanára, a kolozsvári önálló magyar egyetem kérdésérôl. (Korunk, 1997/4. és Erdélyi Napló, 1997. június 3., 23. szám.) A régi római típusú, nem egyenlô jogú, hanem egymásnak alárendelt felek közötti kliensi, egyféle uralmi rendszer fenntartóinak nevezi az önállóság román ellenzôit. Ám egyes magyar karrieristák szerepével is tisztában van. Gyakorlatilag azonban a törvényesen megalapozott önálló magyar tagozatot tartja megvalósíthatónak. De mégsem ez a legutolsó szava. Mert amikor a klagenfurti szlovén egyetem (Ausztria) példája után a belgiumi Leuwen város esetét említi, kiderül, hogy itt a korábbi egyetem kettévált, és most külön francia, illetve külön flamand nyelvû egyetem mûködik. A célzás világos.

2.

1997 ôszén, Gagyi Balla István Bolyai egyetem — 1956 címû, 15 részes, a Szabadságban megjelent rendhagyó krónikáját olvasva jutottak eszembe ilyen és más gondolatok. Hiszen az 1959-ben felszámolt Bolyai Tudományegyetemet is utólag valamiféle gettónak tekintik ugyanazok. Hogy mi volt valójában a Bolyai, hogy a kommunista hatalom szüntelen, valóban gettósító nyomása, ellenôrzése ellenére mekkora, tudományos megújulásra is mindig kész, vonzó és szétsugárzó szellemi erôvel rendelkezett, a korabeli gyér visszaemlékezések miatt, egykori egyetemi hallgatók és tanárok 1989 utáni megszólaltatásával, az oral history, a szájhagyomány, a szóbeli visszaemlékezés és közlés módszerével deríti ki Gagyi Balla. (Miközben saját korábbi, egyoldalú, csak rosszalló véleménye is szinte magától módosul.)

Elegendô, ha az 1956 ôszén önállónak induló, alakuló bolyaista diákszövetségre és ennek — késôbb a hatalom képviselôi által keményen elítélt — programtervezetére gondolunk. Hisz ez a központi irányítástól független tervezet éppen az egész országra annyira jellemzô nacionalistakommunista szellemi gettóból, a megideologizált tudományos elszigeteltségbôl mindenféle bel- és külföldi önálló kapcsolatteremtés és együttmûködés meg az állam határain belül még sehol sem létezô, egyetemi autonómia révén való szabadulást tervezi. Ilyen követelésekkel mások nemigen álltak elô akkoriban. Pedig az ideológiai megkötöttségek és az úgynevezett tudományos normák, meg a túl nagy és kötelezô óraszám minden egyetemen gátolta az igazi tudományos munkát. Egyes karok így is hírnevet vívtak ki maguknak a Bolyai egyetemen. Példának okáért a vegyészet vagy a nyelvészet, az eleinte szintén ide tartozó marosvásárhelyi magyar nyelvû orvosiról nem is beszélve.

Utóbb, éppen a megmozdulás hatására, felülrôl indult meg némi központilag ellenôrzött változás. Ez viszont eleve meggátolta az önálló kezdeményezéseket, melyek mindig kiváltották a hatalom gyanakvását és félelmét, és ítéltette el az irányított „közvéleménnyel" és haditörvényszékeivel az új — csak nálunk új — eszmék kézrekeríthetô exponenseit. Majd véglegesen eldöntötték a folytonos megfigyelés és nyomás alatt álló Bolyai egyetem, különben régen tervezett felszámolását. Errôl a hallgatók óriási többségének halvány fogalma sem volt, ám a tanárok késôbbi szóbeli közléseibôl világosan kiderül, hogy a Bolyai fölött a megszüntetés állandó réme lebegett. Ez a másik meglepetése a szélesebb történeti tudat számára Gagyi Balla sajátos módszerû kutatásainak.

Az erdélyi magyar kommunista elitnek, amely egy kommunista pártban, a Román Munkáspártban természetszerûen már régen feladta önállóságát, s a saját kezûleg is épített, alakított nagy eszme, ideológia, „demokratikus" centralizmus meg kommunista pártfegyelem csapdájában, 1956 után, hogy megmentse az egyetemet — ilyen problémáik a román egyetemeknek sosem voltak, s ez is csak most válik igazán tudatossá — egyre balosabban kellett viselkednie, még ha egyesek önmagukban másként gondolkoztak is. Sokakat áldozatul vetettek. Tragikus irónia, hogy az egyetemet, amely nem csupán jelkép, hanem a magasrendû szellemi megmaradás alapja, minden más megalkuvás ellenére mégis föl kellett adnia, s kénytelen volt beérni a folyamatosan zsugorodó pótlékokkal. Amit nem is annyira ez az elit sínylett meg, hanem az erdélyi magyar nemzetiség szélesebb rétegei. S még sínyleni fogja sokáig.

3.

Gagyi Balla hangoztatja, hogy a Szabadságban közölt rész „nyersanyag". Ez részben igaz. Olyan nyersanyag, amit remekül föl lehet használni. És amikor elmélyedünk a kérdéskörben, nagyon is újdonságszámba megy. De néha hiányérzetünk is támad. „Nyersanyag" lévén, elsô nyilvános kritikusának, Dávid Gyulának, a nagy tapasztalatú könyvkiadónak, a Bolyai egyetem 1956 után elítélt tanárának igazat kell adnunk, hogy van benne javítani-, kiegészítenivaló. A különben eredményes módszert inkább a teljesség, az egész hiánya miatt bíráló szerkesztô, nem is olyan kicsiben, mindjárt be is mutatja, hogy a források megfelelô egybevetésével, rostálásával, kiegészítésekkel a „nyersanyag" egységes könyvvé formálható. Ám amíg Gagyi Balla saját forrásaival ritkán kerül ellentmondásba, s az emlékezôk is inkább a történések precíz idôpontjával állnak hadilábon — magam is —, amit a szerzônek ellenôriznie kell, ugyanígy a válaszok pongyolaságát is, Dávid Gyula néha ellentétbe kerül saját, korábban közölt forrásaival. Nehéz eldönteni, hogy vajon nem csak azért látja-e másként például Balogh Edgárt, mint Jordáky Lajos naplója, vagy akár a Rãutu–Fazekas-féle korabeli jelentés, mert az vele szemben karakán volt? De hát csak az ellenkezô oldalon elvakult vonhatja kétségbe Balogh Edgár vagy más hasonló személyiségek egyéni kvalitásait. Gagyi ilyesmit nem tesz. Egyszer-kétszer ugyan a saját forrásaiból vett idézetek nem eléggé félreérthetetlenül kerek egészek. Nagyobb terjedelmû kötetben ezen segíteni lehet.

Az viszont teljesen érthetetlen Dávid Gyula részérôl, hogy egy nagyot mondó Háry János hosszasan idézett szövegével igyekszik a szóbeli emlékezések és emlékezôk hitelét lejáratni. A nála név nélkül háryjánoskodó nem is szerepel a Gagyi Balla tanulmányában. Legalábbis mint interjúalany nem. Ám a gyanútlan olvasónak olybá kell vennie... Helyesebb lett volna az emlékezôk közül fülön csípni valakit, ha már „vérvádról" is szó esett. Észre kéne venni, hogy mi a különbség például az 1945 utáni vádak és következményeik, valamint a mai történészi kutatások között.

Egy évvel ezelôtt, az 1996 novemberi választások után az RMDSZ cselekvô hozzájárulását kínálta fel az ország mélyreható gazdasági, szociális és politikai reformjának megvalósításához, felelôsséget vállalva

• súlyos társadalmi feszültségeket kiváltó, de elengedhetetlen gazdasági reformért;

• a társadalom minden területét átfogó, sok szempontból fájdalmas átalakításért;

• Románia euroatlanti integrációjáért, ennek gyorsításáért.

Amikor a kormánykoalícióban való részvételrôl döntöttünk, arról határoztunk, hogy partnereinkkel szolidárisan, velük szoros szövetségben, a közös érdekek és értékek jegyében mindent megteszünk a romániai társadalom válságból való kivezetéséért.

Felelôsséget vállaltunk, és elvárjuk ugyanezt a felelôsséget szövetségeseinktôl is a közös kormányprogram azon célkitûzéseinek végrehajtásáért, amelyek a politikai és szociális reform szerves részeként a kisebbségek jogegyenlôségét ígérik az oktatás, a kultúra, a nyelvhasználat, a vallásgyakorlás, a közélet minden területén.

A kisebbségi kérdés megoldása terén értékeljük az eltelt egy évben beindult folyamatot — elsôsorban a két kisebbségi rendelkezéseket is tartalmazó kormányrendeletet —, de rendkívül aggasztónak tartjuk, hogy az utóbbi idôben ez a folyamat megtorpant, sôt, a tanügyi törvény módosítása — a koalíciós megállapodások ellenére — a szenátusi szavazás során kedvezôtlen irányba fordult, újabb jogfosztással fenyegetve a kisebbségeket.

Éppen ezért, a Szövetségi Képviselôk Tanácsa és a Szövetségi Egyeztetô Tanács a következô határozatot hozza:

Felhívjuk a koalíciós pártokat, ezek képviselôit és a koalíciós kormányt a kormányprogram szellemének és betûjének, valamint az általuk vállalt kötelezettségek betartására. Csak ebben az esetben teszik lehetôvé szövetségünk további koalíciós szerepvállalását.

Nem engedhetjük meg, hogy Románia letérjen az euroatlanti integráció, a kormányprogramban megjelölt gazdasági és társadalmi fejlôdés útjáról. Az RMDSZ nem kívánja elfogadni azt a jelenlegi helyzetet, amely egyértelmûen elônytelen irányba sodorhatja Romániát a demokrácia és az integráció szempontjából.

Az elkövetkezô idôszakban a román politikai erôk számára fontos, hogy egyértelmû álláspontot alakítsanak ki az integrációs politika kapcsán, és álláspontjuk értelmében hasonló prioritással kezeljék mindazokat a megoldandó kérdéseket, amelyek rendezése elôfeltétele az euroatlanti integrációnak és a reformprogram sikerének.

Az elmúlt egy évben a román politikum a kisebbségi kérdések megoldását nem kezelte egyenértékû prioritásként a reform és az európai integráció más feltételeivel, mint amilyen az ország gazdasági és szociális helyzetének javítása. Az SZKT kinyilvánítja, hogy

• hatékony fellépésre van szükség a Romániát és állampolgárait Európától elszigetelni akaró politikai erôk ellen

• a kisebbségek nyelvén történô oktatás területén csak a kormányprogram szellemének és betûjének, csak a koalíciós pártok és a koalíciós kormány által vállalt kötelezettségeknek a betartása esetén fogadható el szövetségünk további koalíciós együttmûködése;

• szolidaritást vállal a Székelyudvarhely lakosainak akaratát képviselô helyi önkormányzattal, hitet téve amellett, hogy a felmerült problémákat a jogállam eszközeivel és az önkormányzat elvének tiszteletben tartásával kell rendezni.

Hangsúlyozzuk, hogy az említett kérdésekben ugyanolyan fontosságot kell tanúsítani minden olyan területnek, amelyet az Európai Unió Integrációs Bizottsága prioritásként jelölt meg Románia számára. Ezek között a gazdasági és közigazgatási reform, a szociális rendszer reformja, illetve a nemzetiségi kérdések rendezése egyforma fontossággal szerepel.

Az 1996 novemberi parlamenti választásokat követôen hatalomra jutott román demokratikus pártok által kinyilvánított célkitûzések, az általános reform és ennek keretén belül a kisebbségi kérdés reformjának meghirdetésével elôrevetítették a valós rendszerváltást, az európai értékek elfogadásának szándékát.

Az RMDSZ ennek a felelôs politizálásnak sikere érdekében lépett be a kormányba, vállalva az elkerülhetetlen nehézségek és népszerûtlen intézkedések politikai következményeit is. Annak ellenére, hogy nem voltunk és nem vagyunk megelégedve a gazdasági élet reformja és a korrupció felszámolása érdekében hozott eddigi intézkedések eredményeivel, meggyôzôdésünk, hogy a kormányprogramban is meghatározott cselekvési irányvonal helyes.

Bár a júliusi madridi csúcs során a NATO-tagországok nem biztosították Romániának elsô körben a NATO-felvételt, az összefogás politikájának eredményeképpen — melyben az RMDSZ is felelôs tényezôként részt vállalt — az addig esélytelen Romániát a csatlakozás második körébe nevesítették. Számunkra és más országok számára is rendkívül fontos döntésnek számít az, hogy az elsô kör után nem zárul le a bôvítés lehetôsége, Szlovénia mellett Romániát is a második kör biztos várományosának tekintik, ezzel a jelenlegi kormány politikáját bizalomban részesítik.

Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a madridi csúcs után a szélsôséges, nacionalista politikai erôk, a román politikai élet központjába újból a korábbi hét évben tapasztalt — esetenként ennél is nagyobb intenzitású — magyarellenes politikát helyezték. A koalíciós partnerek vezetôi, felelôs politikusokként, nem ítélték el ezeket a megnyilvánulásokat, sôt, egyesek nyilatkozataikkal, állásfoglalásaikkal bátorították a kibontakozó demokratikus értékekre nézve káros, a kormányprogramban foglaltaknak ellentmondó, alkotmányellenes és törvénysértô megnyilvánulásokat, magyarellenes támadásokat.

A magyar- és RMDSZ-ellenes hangulatkeltés nem véletlen, ezzel egy idôben stagnálnak a korrupció felszámolására hozott intézkedések, megtorpannak a gazdasági reformok, a koalíción belül felerôsödnek a viták. Ez, meggyôzôdésünk szerint, egyértelmûen arra a veszélyre figyelmeztet, hogy Romániában elôre törhetnek az ország elszigetelôdésében, az instabilitás és a politikai káosz fenntartásában érdekelt politikai erôk.

A tanügyi törvény vitájában is tapasztalható volt egyes koalíciós politikusok merev álláspontja, melynek kialakulását befolyásolta a Hargita és Kovászna megyékben élô román nemzetiségû állampolgárok állítólagos hátrányos helyzetének kérdése. Ezen álláspont érvényesítésében felelôs politikai erôk a szélsôséges, kisebbségellenes hangulatkeltés eszközével próbálták megbontani a kormánykoalíció egységét.

Az RMDSZ továbbra is elkötelezettje Románia euroatlanti integrációjának és mindazon értékeknek, amelyeket ez magában foglal, ugyanakkor össztársadalmi érdeknek tartja az emberi és kisebbségi jogoknak a kormányprogramban megfogalmazott és a koalíciós tárgyalások során leszögezett megállapodások szerinti alkalmazását. Ezek betartása nagymértékben minôsíti a román társadalom demokratikus jellegét, a politikai pártok hitelét, és ezen túl meghatározza az RMDSZ-nek a koalícióhoz való viszonyát.

Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának feltétele az alapvetô emberi jogokat, a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartó jogállamiság kiépítése volt, a kormányprogramba foglalt elvek szerint. A romániai magyar közösség önazonosságának szavatolásában döntô szerepet vállaló történelmi magyar egyházainkat ért jogsérelmek orvoslása sürgôs kormányzati feladat.

Aggodalommal tapasztaljuk, hogy ennek a szándéknak és a kormányprogramba foglaltaknak ellene szól egyes kormánystruktúrák mûködése, törvényhozási eljárások késlekedése, bizonyos politikusok és a sajtó egy részének hangulatkeltése. A helyzet orvoslása érdekében az SZKT és a SZET együttes ülése a következô ajánlásokat teszi:

— Sürgôsen terjesszék a parlament elé a Vallásügyi Államtitkárságban 1997-ben egyeztetett vallásügyi törvénytervezetet, amely intézkedik az egyházi autonómia tiszteletben tartásáról, az elkobzott és államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, a felekezeti oktatáshoz való jogról és ennek állami költségvetésbôl történô fedezésérôl. Kérjük a Koalíciós Tanácsban részt vevô RMDSZ-tisztségviselôket, parlamenti képviseletünket, hogy tegyék meg a szükséges törvénykezési kezdeményezéseket. Javasoljuk, hogy az RMDSZ képviselôházi csoportja terjessze be a törvénytervezetet.

— A Koalíciós Tanácsban javasolják a Vallásügyi Államtitkárság átszervezését. A jelenlegi struktúra, a kormányprogramnak ellentmondva, az egyetlen egyház hegemóniájára irányuló törekvést képvisel. Nem biztosítják a történelmi magyar egyházak hatékony képviseleti jogát; a kormányzati szervek diszkriminatív intézkedéseket, határozatokat hoztak (csak az ortodox egyháznak biztosítanak milliárdos nagyságrendû külön költségvetési támogatást); a lelkiismereti szabadságot szavatolni hivatott testület vezetôje felekezeti és etnikai gyûlöletet szító indítványt terjeszt a parlament elé, megszegi az alkotmány 29. szakaszának 4. bekezdését.

— Kérjük a kormányt, lépjen fel határozottan, mind a hivatalos szervek visszaélései, mind a közvéleményt félrevezetô híresztelések ellen. Sürgôs cáfolatot követelünk a Vallásügyi Államtitkárság részérôl a Hargita és Kovászna megyei románok helyzetérôl közölt rágalmakról. A sajtó közöljön az igazságnak megfelelô anyagokat az egyházi vagyon valós helyzetérôl és egyházi vezetôink alaptalan meghurcolásáról — történelmi egyházaink követeléseinek jogosságáról. Ezt az Európa Tanács 176-os ajánlásának 8. pontja is szentesíti, és kéri az államosított és elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatását.

— A Vallásügyi Államtitkárság szavatolja, hogy az egyházak támogatására fordított jövô évi költségvetésbôl lehetôvé tegyék, hogy azok azonos feltételek között mûködhessenek.

Egy közösség önazonossága megôrzésének letéteményese: mûveltsége. A romániai magyar nemzeti közösség is kulturális értékteremtô képessége következtében tudott megmaradni. Az értékteremtô képesség újratermelésének eszköze a teljes körû, önálló oktatási rendszer. Apafi fejedelem alapítványi népiskoláitól, nagyhírû egyházi kollégiumokon át, Európa elsô felsôfokú intézményei közé számító Báthory-alapította kolozsvári jezsuita egyetemig, Bethlen Gábor academium collegiumáig, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemig tartó iskolaalapítások biztosították ennek a képességnek az újratermelését. Az elsô világháború után megkezdôdött az évszázados hagyománynak az elsorvasztása, aminek következtében nagy méreteket öltött nemzeti közösségünk asszimilálódása.

A rendszerváltást akaró, demokratizálódást és európai intergrációt hirdetô erôk 1996-os ôszi választási gyôzelme után az RMDSZ kormányzati szerepvállalása, programjához hûen, azt is célozta, hogy megteremtse az asszimilációmentes lét alapfeltételeként szolgáló teljes körû önálló anyanyelvû oktatási rendszert. Koalíciós partnereink az anyanyelvû oktatás korlátainak kiküszöbölését és intézményrendszerének törvénybe foglalt szavatolását egyik belépési feltételünkként elfogadták és a parlament által szentesített kormányprogramba iktatták. Ilyen körülmények között került sor a 36-os sürgôsségi kormányrendelet meghozatalára, amely az 1995/85-ös tanügyi törvényt módosította, hogy alkalmazására sor kerülhessen még a folyó iskolai évben. Ebbe belefoglalták az RMDSZ oktatási programjának minimális követelményrendszerét.

A sürgôsségi kormányrendelet alkalmazásában, a kisebbségi oktatásért felelôs megyei tisztségviselôk kinevezésében, a szakminisztériumban az illetékes államtitkárság hivatali struktúrájának kialakításában folyamatos nehézségekbe ütköztünk, miközben beindult a kormányprogram valóraváltásáért elfogadott jogszabály elleni kampány.

Ennek eredményeképpen a szenátusban a kormánykoalíciós megállapodások, a nemzetközi dokumentumokban vállalt kötelezettségek megsértésével; a közel 500 000 aláírással támogatott kisebbségi tanügyi törvénytervezet követelményeinek nagy többségét tartalmazó kormányrendeletet a testület olyan formában szavazta meg, amely továbbra is súlyosan korlátozza az anyanyelven történô oktatás jogát, és az RMDSZ-t a kormányzati szerepvállalás felülvizsgálatára kényszeríti.

Ismételten hangsúlyozzuk a román nyelv elsajátításának fontosságát, de ezt pedagógiai és nem politikai szempontoknak kell megszabniok. Ugyanakkor fenntartjuk, hogy minden más tantárgy elsajátításában, beleértve Románia történelmét és földrajzát is, a legcélravezetôbb az anyanyelv használata.

Megerôsítjük azon álláspontunkat, hogy az identitás megôrzésében és fejlesztésében alapvetô szükségszerûség az anyanyelven folyó oktatás rendszerként való mûködtetése, az oktatási szintek egymásra épülésének elve alapján. Az alsó- és középfokú anyanyelvû oktatás értelmetlenné válik, ha nem épül rá felsôoktatás, és hasonlóképpen a felsôoktatás sem mûködhet megfelelô minôségû alsófokú oktatási hálózat nélkül. Ugyancsak elképzelhetetlen oktatási hálózatunk az anyanyelven folyó szakoktatás biztosítása nélkül.

A romániai magyar anyanyelvû oktatás teljes körû felmérése, az ennek alapján készült átfogó tanulmány igazolja az RMDSZ politikai álláspontjának szakmai megalapozottságát is, mely szerint a megreformált romániai oktatási rendszer keretében jogunk van kiépíteni és mûködtetni oktatási intézményrendszerünket a sürgôsségi kormányrendelet szerint.

Senki sem vitathatja el állampolgári jogunkat arra vonatkozóan, hogy Kolozsvárt és az ország bármely városában egyetemet vagy más típusú felsôfokú intézményt mûködtethessünk.

Mindezek szellemében a SZET és az SZKT együttes ülésének résztvevôi elhatározzák, hogy a kisebbségek nyelvén történô oktatás területén csak a kormányprogram szellemének és betûjének, csak a koalíciós pártok és a koalíciós kormány által vállalt kötelezettségeknek a betartása esetén fogadható el a szövetségünk további koalíciós együttmûködése.

Nyolc évvel a hatalomváltáshoz vezetô temesvári tüntetések kezdete után, a forradalmi események és szerepek eredményesnek bizonyult félremagyarázása és kisajátítása ellenében, mi tisztelettel emlékezünk Tôkés László püspök úrnak az államhatalmi és az azt kiszolgáló egyházi önkénnyel való szembeszegülésével a forradalomnak szikrát adó és következményeiben felbecsülhetetlen értékû kiállására. Ugyanakkor kegyelettel adózunk az akkori tüntetésekben elesettek és a december 22-i fordulat után, az új államvezetôk bûnös felelôtlensége miatt életüket vesztett hôsök emlékének.

Az azóta beteljesületlen reményekben megrekedt közállapotainkkal és a lelkiismeretünkkel kötött megalkuvás falainak lebontása érdekében igényeljük az 1989-es decemberi forradalmi célkitûzéseinkbôl ma és általunk is megvalósíthatók maradéktalan felvállalását és következetes végrehajtását. Így Temesvár szellemében kérjük a mindenkori RMDSZ-tisztségviselôk megválasztás vagy kinevezés elôtti átvilágítását.

Meggyôzôdésünk, hogy a romániai politikai élet és társadalom egészséges fejlôdésének kikerülhetetlen elôfeltételéhez, a vezetô közéleti személyiségektôl kezdôdô közerkölcsi megtisztuláshoz nekünk is kötelességünk ennyivel hozzájárulni.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]