1997. december 22.
(IX. évfolyam, 296. szám)

Jövô év februárjában Budapesten találkoznak Magyarország, Ausztria és Románia honvédelmi miniszterei — állapodtak meg szombaton Nagyváradon Keleti György magyar honvédelmi miniszter és román kollégája, Victor Babiuc.

A két miniszter mostani találkozóján is megállapította, hogy a két ország közötti katonai együttmûködés a kétoldalú politikai kapcsolatok stádiumánál sokkal elôbbre jutott. Keleti és Babiuc ezért úgy vélte, hogy a februárra tervezett magyar–román–osztrák hármas találkozó mindenképp idôszerû, és azon a három honvédelmi miniszter egyeztetheti a NATO-integráció kérdéseit. Ausztria és Magyarország ez alkalommal átadhatják Romániának a NATO-csatlakozási folyamat során szerzett tapasztalataik egy részét. Ugyanakkor írják majd alá a magyar–román vegyes zászlóalj — amelynek román alegysége Arad mellett mûködik — alapító okmányait.

Keleti ezúttal is kijelentette, hogy Magyarország továbbra is támogatja Románia NATO-felvételét. A magyar küldöttség átadott a román félnek 600 oldalnyi teljesen restaurált levéltári anyagot tartalmazó csomagot, amely a második világháború idején Magyarországon tartózkodó egyik román repülôs egység iratait tartalmazza. A dokumentumokat átadó Korsós László tábornok kijelentette, hogy a magyar levéltárakban mintegy további 20 doboz román vonatkozású anyag létezik az 1833–1876 közötti idôszakból, amelynek átadására a következô idôszakban kerül majd sor.

A találkozó alkalmával a két miniszter aláírta a két ország közötti közúti és vasúti katonai szállítmányokat szabályozó egyezményt. A dokumentum meghatározza azon katonai hatóságokat, amelyek az ilyen jellegû szállítmányokért felelôsek, illetve szabályozza a lövedékek és robbanóanyagok felügyeletét és szállítását.

A két miniszter elhatározta a magyar honvédség és a IV. számú Erdélyi Hadtest közötti kapcsolatok bôvítését, s tárgyaltak a kétoldali légvédelmi és katonai levéltári egyezmények helyzetérôl, amelyek véglegesítésére 1998-ban lehet számítani.

A Román Társadalmi Demokrácia Pártja nyilatkozatban jelentette be, hogy Ion Iliescu, a párt vezetôje, 1989 decemberi szerepével kapcsolatban bejelentett katonai ügyészségi vizsgálat elleni tiltakozásként nem vesz részt a parlamentben hétfôn sorra kerülô ünnepi megemlékezésen, hanem külön rendezvényeket szervez már szombattól.

Ion Voinea, a Legfôbb Ügyészség katonai részlegének vezetôje, aki az 1989 decemberi Ceausescu-pernek is ügyésze volt, korábban közölte: az 1989 decemberi eseményekkel, konkrétan a televízió körüli lövöldözéssel kapcsolatban Iliescura is kiterjed az ügyészség nyomozása, mert egy tanúvallomás szerint ô adott parancsot a civilek felfegyverzésére még azelôtt, hogy elkezdôdött volna a lövöldözés. A tanúvallomást tevô katonatiszt csütörtökön a televízió nyilvánossága elôtt visszavonta erre vonatkozó 1990 évi írásos jelentését, Sorin Moisescu, a román fôügyész viszont kijelentette: támogatja a katonai részleg vezetôjének fellépését.

Az RTDP nyilatkozatában bejelentette: a párt „tájékoztató leveleket" küld az Interparlamentáris Unió, az Európa Tanács elnökeinek, az Európai Unió és a NATO tagállamai nagyköveteinek, amelyben felkéri ôket, tájékoztassák a kormányokat a romániai események legújabb „veszélyes fordulatáról", a volt államfô és az ellenzéki pártok zaklatásáról, ami a nyilatkozat szerint Románia egyik legfôbb integrációs aduját, a belsô stabilitást kezdi veszélyeztetni.

— Csak nem képzelik, hogy megalapozatlan kijelentéseket tettem, amikor azt állítottam, hogy a politikusok és bizonyos sajtótermékek vezetôi közül többen is külföldi hírszerzôhálózatok szolgálatában állnak? — mondotta Adrian Severin külügyminiszter arra a kérdésre, hogy mi a szándéka, ha hétfôn kiderül, az említett vádak nem bizonyíthatóak. Mint ismeretes, Severin szeptemberben egy bukaresti napilapnak kifejtette: bizonyítékai vannak arra, hogy a vezetô politikusok és különbözô kiadványok igazgatói körében idegen kémszolgálat ügynökei vannak. A külügyminiszter átadta a rendelkezésére álló bizonyítékokat a Legfelsôbb Védelmi Tanácsnak, a Román Hírszerzô Szolgálatnak, illetve a Külföldi Hírszerzô Szolgálatnak, amelyek ma hozzák nyilvánosságra az általuk folytatott vizsgálatok eredményét. Amennyiben Severin bizonyítékai nem támasztják alá vádjait, könnyen elôfordulhat, hogy a külügyminiszternek — mint ahogy a szeptemberi interjúját követôen maga Constantinescu államelnök is megjegyezte — meg kell válnia tisztségétôl.

Az 1989-es decemberi események áldozataira emlékeztek meg vasárnap Bukarestben, a Forradalom Hôsei temetôben. Az eseményen jelen volt Emil Constantinescu, aki ez alkalommal nyilvánosan is ígéretet tett: ezúttal semmi sem akadályozhatja meg a nyolc évvel ezelôtti véres események kivizsgálását, az igazság felderítését, a gyilkosok megbüntetését. Noha nem lehet egy pontos határidôt szabni, az elsô lépéseket azonban máris megtették a dossziék újranyitásával. Constantinescu elnök kijelentette: vizsgálatot rendelt el a Libertatea számlára elhelyezett összegek felhasználásának ügyében is.

Orbán Árpád, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Gazda László, a megye alprefektusa meghívta Emil Constantinescu államelnököt, hogy látogasson el Kovászna megyébe, szerezzen személyes tapasztalatot arról, miként élnek együtt békében és jó megértésben a megye magyar és román lakói. A meghívást Zoe Petre asszony, az államfô politikai fôtanácsosa közvetítésével juttatják el Emil Constantinescu elnöknek, aki hivatalba lépése elôtt, ezelôtt három évvel járt a megyében, amikor jelen volt a bálványosi ifjúsági fórumon és megtekintette az Illyefalvi KIDA központot is.

— A nemzetközi közvélemény szerint Románia példaértékûen oldotta meg a nemzeti kisebbségi kérdést azáltal, hogy a romániai magyarok pártját befogadta a kormánykoalícióba — nyilatkozta Cristian Dumitrescu, a szenátus demokrata párti alelnöke a hétvégi badeni konferenciáról hazatérve. Arra a kérdésre, hogy milyen nemzetközi visszhangot váltott ki a nem éppen felhôtlen egyetértésrôl tanúskodó vita az anyanyelvi oktatás kérdéseiben, Dumitrescu úgy vélekedett: mindenek ellenére a koalíció valamennyi pártja, ugye, továbbra is a kormány jelenlegi összetételét támogatja.

A Közép- és Kelet-Európa nemzeti kisebbségeirôl az amerikai Project on Ethnic Relation (PER) által szervezett ausztriai értekezleten jelen volt Tokay György kisebbségvédelmi miniszter is.

Meglehetôsen sokan fordultak meg az elmúlt hét végén a Majális utca 5 szám alatt.

PÉNTEKEN délután itt mutatták be Herédi Gusztáv: A pofám története címû kisregényét. A könyvet méltató Kónya Hamar Sándor a régi ismerôs és jó barát meghatottságával szólt a nemrég elhunyt szerzôrôl, akinek nagy tehetsége volt — bár sohasem díjazták — olvasmányos, közérthetô szövegeket írni. Ezt nyomatékosítandó, Sebesi Karen Attila részleteket olvasott fel a kötetbôl, amelyet — tekintettel arra, hogy néhány nappal ezelôtt lapunk már közölt róla recenziót — most nem mutatunk be részletesen.

— Nyerni fognak, ha elolvassák a regényt — ígérte zárómondatában Kónya Hamar Sándor.

Kedvcsinálónak, íme, néhány szó az ajánlásból: „Tipikus erdélyi könyv, ilyen sors csak erdélyi embernek juthat ki, akinek folyton vizsgálják a nevét, nemzetiségét, vallását (...). S azzal törôdnek a legkevésbé, hogy ô minek vallja magát, ténylegesen hova is tartozik."

***

SZOMBATON ugyanitt, Kodály Zoltán születésének 115. évfordulója alkalmából, tanulmánykötetet mutatott be Demény Attila és Margitházi Beja.

Tekintettel a kerek évfordulóra, a Romániai Magyar Zenetársaság az idei évet Kodály emlékének szentelte; ennek jegyében számos rendezvény zajlott: kiemelkedô jelentôségû volt a Kodály Napok zenei fesztivál (március 9–15.), ahol nagynevû kórusok magas színvonalon tolmácsolták a kiváló zeneszerzô darabjait. Ezzel egyidejûleg tudományos konferencia is folyt: az itt felolvasott tanulmányok adták az ötlelet a kötet megjelentetésére.

Kodály-történet 1997 cím alatt Újfalussy József, Benkô András, Angi István, Almási István, Forrai Katalin és még sokan mások a kodályi életmû három dimenzióját — a zeneszerzôit, a pedagógusit és a népzenegyûjtôit — követik nyomon. A szöveget számos fénykép, kottarészlet és Sípos László grafikái illusztrálják. A szerkesztô szerint izgalmas olvasmány, azoknak is érdemes kézbe venni, akik nem zenével foglalkoznak.

A zeneszerzôrôl alkotásai vallanak a leghívebben. Kodály Kis embereknek írt darabjaiból, László Bakk Anikó és Tóth Gutmann Emese vezetésével a Tücsökzene gyermekklub mutatott be néhányat.

(folytatás a 2. oldalon)

Hallgattam a CD rádió mûsorvezetôjét, amint felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar operában a Mátyás a vérpadon címû rockopera szerepel mûsoron. Meg sem próbálta lefordítani, esetleg kifacsarni román nyelvre a mû címét, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy érdemes az elôadást megnézni bárkinek, bármilyen nyelvet beszél, mert a zene hangjai egyformán szólnak mindenkihez. Egyéb mûsorokat hallgatva már el is feledkeztünk arról, hogy ilyen nemes objektivitással is lehet tájékoztatni a hallgatókat.

A rockopera kazettafelvételét a Kolozsvári Magyar Opera társulatának elôadásában megvásárolhatják a HOLLYWOOD és a CENTRAL áruházak szakosztályán. Megrendelhetô a 0036-1-2010118-os budapesti és a 164-833, 430-299-es kolozsvári telefonszámon. (9573)

A KMDSZ Tanügyi Szakosztálya felhívja mindazok figyelmét, akik 1998. március-május idôszakban 1-3 hónapos részképzésre szeretnének jelentkezni valamelyik magyarországi egyetemre, hogy mielôbb szerezzék be a fogadólevelet (irat, mely igazolja, hogy az illetô egyetem egy tanára vállalja a megjelölt periódusban a hallgató szakmai irányítását — konzulens tanár ). Jelentkezés és bôvebb felvilágosítás a KMDSZ irodában (Petôfi — A. Iancu — u. 21.).

Az Önkéntes Társadalomgondozók Egyesülete köszönetét fejezi ki tagjainak az év folyamán kifejtett áldozatos munkájukért, amellyel a társadalom néhány nagyon hátrányos helyzetû rétegét igyekeztek megsegíteni és a jôvôbeni hasonló eredményes együttmûködés reményében kíván mindenkinek boldog új évet.

— Miért nevezik 1989-et a fordulat évének?

— Mert azóta is tart a felfordulás.

• Ambient Instal (márc. 2-6.)

Fütô-, villamos-, egészségügyi berendezések, építôipari munkaeszközök 6. nemzetközi vására.

• Ambient Construct (márc. 12-16.)

Építôipari anyagok, technológiák, tervezômunkák, külsô és belsô díszítôelemek 6. nemzetközi vására.

• Foresta (márc. 25-28.)

Fafeldolgozási, erdôkitermelési technológiák és felszerelések országos vására.

• Eco-Life (márc. 25-28.)

Környezetvédelmi, energiamegtakarítási, élelmiszeripari, kozmetikai országos vásár.

• TIT (ápr. 7-10.)

Nemzetközi mûszaki seregszemle 6. kiadása

• Agraria (ápr. 22-26.)

4. nemzetközi élelmiszeripari vásár.

• Center East Euro Fair (május 8-12.)

Közfogyasztási cikkek 6. nemzetközi vására Kelet-Európa számára.

• Baby (május 5-12.)

Tízéves korig gyermekek számára országos ruha-, élelmiszeripari, játékszer- stb. vásár elsô kiadása.

• Chimexpo (jún. 9-12.)

Vegyipari termékek (gyógyszerek kivételével) elsô országos vására.

• Securit (jún. 9-12.)

Biztonsági- és riasztóberendezések elsô országos vására.

• Napoca (szept. 17-21.)

Közfogyasztási cikkek 6. nemzetközi kiállítása.

• Medica (okt. 13-16.)

Gyógyberendezések, kórházi és laboratóriumi felszerelések, gyógyszerek 5. nemzetközi vására.

• Info (okt. 27-30.)

Számítástechnikai, távközlési és irodafelszerelési termékek 5. nemzetközi vására.

• Pripack (nov. 5-9.)

2. nemzetközi nyomdaipari, csomagolási és anyagmozgatási szakkiállítás.

• Téli Ajándékok Vására (dec. 4-13.)

Karácsonyi ajándékok 5. körzeti vására.

Garantáltan jól fogja érezni magát, ha eljön Karácsony harmadnapján, vagyis e hó 27-én, szombaton délután 3 órától a magyar operában sorra kerülô rendkívüli jónak ígérkezô

SZÓRAKOZTATÓ ELÔADÁSRA.
TÁNC, ZENE, BÛVÉSZET, NÓTA,
HUMOR VÁRJA ÖNT.

Fellépnek a kolozsvári közönség olyan kedvencei, mint: Orth Éva, Szilágyi Ferenc, M. Kovács Lenke, Elek Károly, Katona Károly és zenekara (Diczi Zoltán, Maxim József, Pál Jenô, Tulogdi József, Mester Béla és Turgyán Róbert). Aki „bámulatba ejt": Belloni, a közismert bûvész. A „tánccsapat" vezetôje: Boér Jakab Ilona. Humoros jeleneteket adnak elô a Horváth Béla Stúdiószínpad tagjai. Mûsorvezetô: Sebesi Karen Attila színmûvész.

Minden és mindenki adott ahhoz, hogy másfél-két órán át remekül szórakozzunk, jókedvvel „temessük" az elmenô esztendôt.

Meghívók igényelhetôk a Pro Iuventute Egyesület Mócok útja 75. szám alatti székházában (Misztrik Lászlónál) naponta 10 és 13, valamint 17 és 19 óra közt (Karácsony elsô- és másodnapját kivéve) — valamint a Pavlov (Fürdô) utca 21. szám alatti székházban, Bartha Margitnál, naponta 10 és 16 óra közt.

Lévén, hogy a színházban korlátozott a helyek száma, igyekezzék mielôbb beszerezni meghívóját, amíg a „készlet tart"!

Jó szórakozást mindenkinek! Legyenek a vendégeink!

(Folytatás az 1. oldalról)

Pár perc szünet után a születésnapi hangulat maradt — az ünnepelt ezúttal Fodor Sándor volt, aki most lett 70 éves. Csipike kitalálóját, a Napsugár egykori szerkesztôjét, a népszerû közírót az EMKE Országos Elnöksége és az Arménia örménymagyar baráti társaság nevében nagyon sokan köszöntötték.

Dr. Kötô József az „olvasótársadalom fôhajtását", az EMKE oklevelét adta át, Bálint Tibor az egykori munkatárs és jó barát a Csipikét méltatta mint az egyetemes gyemekirodalom ékszerét. Zsigmond Emese, a Napsugár jelenlegi fôszekesztôje, a legendás „Fodor úr" megszólítással fordult az ünnepelthez, megállapítva, hogy az író a valódi úriemberség attributumait hordozza. Kérte: szülessék új Csipike-regény, amelynek boldog gazdája lesz a Napsugár. Senkálszky Endre színmûvész Vass Albert szövegével gratulált, majd Sáska Jenô, az Arménia elnöke kívánt boldog születésnapot. Rendkívül eredeti volt a köszöntôk sorát záró Sebesi Karen Attila, aki cirádás szóvirágok helyett Zágoni Attila Csipike-paródiáját olvasta fel ajándék gyanánt. A poénok meg is hozták a pezsgôzéshez, dalauzi csipegetéshez való fesztelen, „házibulis" hangulatot.

***

Természetesen, ami jó, annak hamar vége van. Az ünneplést — tetszik, nem teszik — rövidre kellett zárni: az örménymagyar baráti társaság közgyûlését megtartandó. Az addigi telt ház tetemes része, mint ahogy az általában lenni szokott, elpárolgott. Aki maradt, Sáska Jenô elnöktôl megtudhatta a jövô év fontosabb Arménia-rendezvényeinek idôpontját.

A társaság jövôbeni mûködésének lehetôségeirôl Bálint Kovács Júlia beszélt, és hangsúlyozta, hogy nem elég a szándék: tenni kell végre valamit a magyarörmény kultúra ápolásáért, megôrzéséért. Ilyen irányú próbálkozás az a kérdôív, amelynek szórása már elkezdôdött, s amellyel azt kívánják felmérni: hányan vannak, mivel foglalkoznak, egyáltalán „kicsodák" az erdélyi magyarörmények.

A legsúlyosabb problémára Sebesi Karen Attila hívta fel a figyelmet: a többségi nemzettel el kell fogadtatni azt a tényt, hogy az országban örmények és románörmények mellett magyarörmények is élnek, külön kultúrával és identitástudattal . Fájó realitás, hogy a magyarországi hasonló szervezet a románörményeket összefogó egyesülettel kötött egyezményt, elfogadva azt a romániai örmények egyetlen legitim képviselôjének, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az UAR maximálisan mellôzi a magyarörményeket. Aggasztó az örményeknek visszaszolgáltatott ingatlanok ügye is. Nem kizárt, hogy magyarörmény épületbe próbál majd beköltözni az UAR.

Az Arménia (nem csak) anyagi gondjait megoldandó, a részvevôk arról határoztak, hogy belépnek az EMKÉ-be, így talán részesülnek a jövô évi minisztériumi támogatásból.

***

A hétvégi eseményeken több szónok is rámutatott: Györkös Mányi Albert álma teljesült, az emlékházban pezseg a mûvelôdési élet.

Virágkötészeti kiállításunk nem volt hosszú életû. Az igaz, hogy a magyar színház és opera igazgatósága nem vállalta érte a felelôsséget, és sokan elôre beharangozták, hogy por és hamu lesz a vége, mi azért bíztunk az emberi jóérzésben, és hagytuk, hogy csokrocskáink fényes csillagokkal szórják tele a színház elôcsarnokát s az arra vetôdô látogatók lelkét...

Szomorú, hogy már a harmadik napra tünedezni kezdtek a kiállított virágrendezvények. Még szomorúbb, hogy a két intézmény fizetésnapjának estéjén gyertya nélkül, megtépázva állt jó néhány adventi koszorú, s hogy fogynak, egyre csak fogynak a koszorúk, gyertyák, csillagok. De bízunk abban, hogy mégis sikerült belopnunk a karácsonyt a színházba s az arra járók lelkébe — azokéba is, akik a koszorúinkból eltévedt gyertyákat gyújtják majd meg Szentestén —, bízunk egymásban és a ki nem haló szeretetben.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Az EMT Kertészeti és Tájépítészeti Szakosztálya nevében

Lépcsôk, fel a negyedik emeletre. Az elôcsarnokban fehér falak — egyiken Walt Disney Aladinjának morbid másolata — a mennyezetbe építve egyetlen neon ég, olyan fénnyel, hogy a Twin Peaks rémálomjelenetei jutnak az ember eszébe. Ez az Onkológia gyermekosztálya.

Csütörtök este oldottabb a hangulat, karácsonyi ünnepélyre készülnek: a szociális gondozói szak Voluntaria csoportja és a Gyermekház dalköre szórakoztatja azokat, akik az ünnep elôtti "boldog napokat" is kénytelenek a kórházban tölteni. A sarokban karácsonyfa, a korlátokra színes kreppapírt aggattak. Gyerekek jönnek mosolytalanul, fáradt, karikásszemû anyukákkal — ôk a kórház lakói. Leülnek, csendben várnak. Nincs beszélgetés, viháncolás, izgatott mocorgás.

Aztán egy diáklány a középre perdül, hadar néhány köszöntésgyanús mondatot, megölel egy közelben ácsorgó kisbeteget: kezdôdik az elôadás. S észrevétlenül átmelegszik az elôcsarnok, világosabb lesz s a falon vigyorgó Aladin sem olyan ijesztô. Kolinda, népdal, Red Nex sláger hangzik el — finomvegyes a repertoár. Az önkéntes fiúk, lányok táncolnak, tapsolnak, a kicsik meg ritmusra fészkelôdnek a mamák ölében. Lufik, apró ajándékcsomagok lelnek gazdára.

Az idô hamar telik, az énekesek megköszönik a figyelmet, s lelépnek a színrôl. A terem is visszaváltozik, Aladin megint vérszomjasan üldögél varázsszônyegén. A kemoterápia miatt kendôt, sapkát viselô csöppségek visszatérnek a kórtermekbe: csendes háborújuk a betegséggel tovább folytatódik. Az örömteli néhány perc aranynál többet ér nekik, lehet hogy ez volt az utolsó?!

Ti, egészséges gyerekek, és ti, egészséges gyerekek szülei, ha majd a karácsonyi asztalnál hálát rebegtek a karácsonyfáért, ajándékokért és gôzölgô töltött káposztáért, mondjatok imát azon a bizonyos negyedik emeleten lakókért.

Mindig úgy gondoltam, van határa annak is, hogy az embert hülyének nézik. Ennek az „irányzatnak" egyik jeles képviselôje a minden lében kanál Ion Iliescu, aki Miron Cosma perében kereken kijelentette: a zsil-völgyi betyár csak túsz volt a bányászok kezében, és a '91-es bányászjáráskor történtekért a parasztpárt és az akkori ellenzék a felelôs. Ekkora baromságot csak az mondhat, aki vagy elvesztette a józan eszét, vagy nagyon is tisztában van az akkori események összetevôivel és felelôseivel.

A számunkra igen fájó eset az, hogy Remus Opris, Pruteanu és a hozzájuk hasonlók az egész udvarhelyi atyafiságot, élükön tanácsosaikkal és polgármesterükkel, gyagyásoknak gondolják. Az apácák betelepítését holmi jótékony célú akciónak beállítani, holott a napnál is világosabb, hogy Csereháton mire megy ki a játék.

A legsúlyosabb azonban, amikor az RMDSZ-t nézik hülyének koalíciós partnerei. A sok ígérgetés, amivel elnyerték a magyarok szavazatát is, csak addig volt érvényes, mígnem kiderült, hogy Romániának semmi esélye elsôk között bejutni a NATO-ba és az EU-ba. Akkor kezdôdött el az elmúlt 8 év egyik leghevesebb magyarellenes kampánya. Csupán az alkotmányos jogainkat követelô RMDSZ-t újabban egyenesen zsaroló bandának titulálják. Nagyot tévednek azonban azok, akik azt hiszik, hogy a Nyugat süket és vak az ilyen és hasonló herce-hurcára. Ahogy Szlovákia éppen a kisebbségi jogok megsértése miatt került olyan messze az EU-tól, mint a csillagos égtôl, úgy ássák maguknak a vermet azok is, akik úgy gondolják, hogy lesz, ami lesz alapon egyet ígérnek és írnak alá a kisebbségi jogokról, és másként nyomogatják a gombokat a parlamentben a törvények megszavazásakor.

Nem tudom, hány nagy nemzetféltô és nemzetnevelô politikus gondolkodott el azon, hogy miért van az, hogy Románia állampolgárai azon kevesek közé tartoznak Európában, akiknek hetekig, hónapokig kell kilincselniük egy nyugati vízumért. Egyébként miért is törnék a fejüket a tisztelt honatyák, hiszen diplomata útlevelükkel akkor és oda utaznak, amikor és ahová éppen kedvük kerekedik. Ideje lenne egyszer már elszámoltatni ôket.

Úgy tûnik csillapodóban van a Bolyai egyetem — 1956 vita. Amint — feltehetôen — a lap olvasói emlékeznek még rá, a cél az volt, hogy valamelyes tájékozódást adjunk a hamar felejtôknek és néhány támpontot a fiatalabb korosztálynak arra: hogyan zajlottak az 56-os ôszi események a Bolyai egyetem háza táján.

Az emlékezéssorozatot kiegészítették Dávid Gyula Explozia címû kiadványból átvett idézetei, a Jordáky-napló szemelvényei s Páskándi Géza visszaemlékezései. Úgy vélem, a lapban megjelent írásokban oly sok az 56-ra utaló közvetett (és közvetlen) információ, hogy az bôségesen elegendô egy kolozsvári 56-os eseményeket nem ismerô olvasónak ahhoz, hogy legalább a tájékozódást számára megkönnyítse.

Ám ahány részletet megvilágítottak e közölt írások, legalább annyi kérdôjelet is hagytak maguk után. A kérdôjelek megválaszolásához — talán — egy új sorozatot kellene indítani, ami ma már nem idôszerû. A következô évek októberei remélhetôleg lehetôséget adnak arra, hogy az eddig elmondottakat, esetleg új adatokkal, más megvilágításba helyezzük. Ugyanakkor fontos volna, ha egy 56 ôszi Bolyai életet bemutató vita nem G. B. L. és D. Gy. közötti dialógussá degradálódna. Mert ebben a percben (december 14.) úgy tûnik, ketten felelgetünk egymásnak a nyilvánosság fórumán. Ezt elkerülendô, ismételten felhívom a figyelmet arra: minden, a témával összefüggô emlék (vagy dokumentum!) fontos. Függetlenül attól, hogy egyik vagy másik álláspontot erôsíti vagy cáfolja. Az „élô anyag" emlékeit azért tartom elsôdlegesnek, mert az írásbeliség — 45 éven át — e témában teljesen megszûnt, a hallgatásra kényszerülô, ha még él, most (tehát 89 után) elmondhatja (leírhatja) a história számára fontos emlékeit. Természetesen az emlékezôre bízatik, kik mikor, milyen feltételekkel használhatják fel emlékeiket.

Mindezekre a „pepecs" feladatokra nem volna szükség, ha — a Bolyai példájánál maradva — minden értekezletrôl, nyílt tanácskozásról, katedraülés-vitákról pontos, szakszerû feljegyzések (jegyzôkönyvek) állnának a kutató rendelkezésére. Ezek hiányában kénytelenek vagyunk az emlékekre támaszkodni.

A visszaemlékezések dokumentumértékérôl: más alkalmakkor már kifejtettük, az 56 utáni ún. peres anyagok koncepciós jellegüknél fogva annyira hamisak (s ennél fogva megbízhatatlanok), hogy azokat használni aligha lehet. Nagy kérdés még: egyáltalán hozzáférhetôk lesznek-e valamikor az 56 utáni elítéltek dossziéi? Írott dokumentumok hiányában felértékelôdnek a kortanúk visszaemlékezései. Még akkor is, ha tudva tudjuk: az emlékek az évtizedek alatt megkopnak, sok fontos emlék teljesen kioltódik az emlékezetbôl. S ami ennél is „veszélyesebb" (lehet): az emlékezô sejthetô okokból önmagát, korabeli cselekedeteit próbálja igazolni, „kimagyarázni". Nos, a történész feladata, hogy a sok emlékezés hínárjából kihámozza a lehetséges valóságot. Itt is, mint sok más esetben, ki lehet indulni egy hipotézisbôl, amit aztán az adatok vagy megerôsítenek, vagy cáfolnak. Amint azt már szintén elmondtuk más helyeken, az „oral history"-t nem Romániában találták ki, mi csak átvettük nyugati kutatóktól, természetesen alkalmazva a sajátos romániai kisebbségi helyzetre (56-kutatásról van szó). A kérdésben járatlan olvasó kedvéért írom ide: a módszer nem abból áll, hogy az interjúalany orra alá teszem a magnót, s felszólítom; „Gyuri bácsi, mondja, mit tud 56-ról?" Ezt a „módszert" még a legképzetlenebb újságíró sem alkalmazza.

A tudományos igénnyel elvégzett „felvétel" — az interjúalany életútjának végigjárásával — lehetôvé teszi a történész számára a korfolyamatok, események s azok következményeinek a kitapintását. Ha egy eseményrôl (pl. '56 Csíkban) 3-4-5 kortanút meghallgatunk, lehetetlen a szándékos hamisítás, mi több, az emlékezôk egymástól függetlenül (!) kiegészítik a homályban maradt részleteket. E sorokat — részben — Dávid Gyulának is írom, aki azért aggódik, hogy interjúalanyaim emlékei között: „a legképtelenebb képzelgések keverednek itt néhány — igen kevés valóságelemmel". Itt szeretném figyelmeztetni D. Gy.-t, hogy — mint ahogy azt talán sejtheti — az általam meghallgatott személyek nem holmi elmeosztályi ápoltak, akik rögeszméiket mondták szalagra, néhány érintett bosszantására. Mindenik — régi rendszerben elítélt vagy meghurcolt — személynek joga, mondhatni azt is: morális kötelessége az utókor számára hagyni élete tragikus emlékeit! Mert el kell jönnie az idônek, ha azt mi már nem is érjük meg, amikor elkészül az elmúlt 50 év történetének a szintézise, amelyben nemcsak a cinkosan összekacsintó, 56-ban és utána fontos vezetô állásokat betöltô „ellenállók", hanem az életüket és egzisztenciájukat kerékbetörtek emlékei is helyet kapnak.

Most néhány szót az 56-ra utaló történeti forrásokról. Az általam „beindított" sorozatban nem állt szándékomban nyomtatásban megjelent forrásokból idézni. Azon egyszerû okból, hogy ez a lap (Szabadság) nem az én tulajdonom, amelyben akkor és annyit írok, amennyit jónak látok. Két személy könyveivel tettem kivételt, az egyik: Gajdos Balogh Attila Besúgói jelentése (NIS kiadó — 1995), amelyben a szerzô példák tízeivel illusztrálja a romániai magyar értelmiség 50-es, 60-as évekbeli frusztráltságát, elvtelen megalkuvásait, önigazolásait, a számtalan csapdahelyzetet, amelyben jóhiszemûen vagy egyszerûen politikai vakságból besétált. S ahonnan már szinte lehetetlen volt a visszatérés. A másik Gáll Ernô: A nacionalizmus színeváltozásai és Számvetés címû könyve. Gáll Ernô 56 ôszén a Bolyai egyetem tényleges vezetôje volt (Bányai Lászlót helyettesítve), írásaiban vissza-visszatér az 56-os eseményekre. Eszmefuttatásaival több helyen nem tudok egyetérteni, de e helyen nem áll módomban ellenvetéseimet kifejteni. A Dávid Gyula által említett források közül — bevallom — a Páskándi Géza írásait nem olvastam, igyekszem ezt a mulasztást pótolni. Viszont: a hazai s a magyarországi sajtóban igen sokan és sokat írtak a romániai 56-os vonatkozásokról (fôleg a visszaemlékezések mûfajában). Ezekbôl egy egész bibliográfia állt rendelkezésemre. A cél viszont nem egy szakbibliográfia felmutatása volt (ilyesmire egy napilap feltehetôen nem vállalkozna). A cél — mint már említettem — az volt, hogy 6 egyetemi oktató és 7 hallgató emlékei alapján rekonstruáljam az 56-os ôszi eseményeket s a diákság hangulatát. S némi betekintést nyújtsak abba a sajtókampányba, amely az 56-os forradalom kitörését követte. (Nincs hely annak a kifejtésére: hogyan kellett volna a kor sajtójában megjelenô „56-os ellenforradalmat" elítélô írásokat olvasni, értelmezni.)

Néhány szót az Exploziáról. El kell ismernünk: valóban dokumentumgyûjtemény. Sok hasznos tudnivaló található benne. Ám — ahogyan azt D. Gy. is megfigyelhette — a könyv egyoldalúan állítja be az 56-os eseményeket. Azaz: a már általunk ismert 56-os eseményeket egyszerûen elhallgatja. Mintha meg sem történtek volna. Különösen a magyar vonatkozású dokumentumok hiányoznak. Ez nem lehet véletlen. E kérdésnek a „boncolgatása" ehelyütt lehetetlen. Amit viszont D. Gy. teljes terjedelmében idéz (Rãutu-Fazekas jelentés), az is meglehetôsen hiányos és egyoldalú. Mert: az 56 decemberi „kiszállásuk" alkalmával a Bolyai egyetem ifjúságával s a magyar értelmiséggel foglalkoztak. Egy sor megállapításra nincs konkrét adat a jelentésben, például: — „egyes írók és más kulturális személyiségek pozitív magatartást (?) vettek fel a sajtóban" (56 október 23. után). (Kik, hol, milyen kérdésben?)

— sok értelmiségi és író felismeri az értelmiség és különösen a Magyar Írószövetség áldatlan szerepét az eseményeket megelôzô idôszakban és az események alatt". (Kik, hol, milyen áldatlan szerepet ismertek fel?),

— „Egyesek, akikkel beszélgettünk, azt vetették a sajtó szemére, hogy nem segít kellô mértékben a reakciós elemek elleni harcban ... stb.". (Kik ezek az „egyesek", s milyen segítséget igényeltek?)

— „ Az egyik fiatal író azt a véleményét fogalmazta meg, hogy... a fô veszély állítólag a dolgozó emberek szükségletei iránti figyelem hiánya." (Ki az az író, milyen keretben mondhatta el kritikáját?)

— Továbbá: a diákszövetségi programtervezet szövegének „a szerzôi közül négyen letartóztatásban vannak." (Kik azok?)

— Aztán ilyesmik: „a Szekuritáté szervei nagyon gyengék voltak a Bolyai egyetem felé irányuló kapcsolatokat illetôen... a Szekuritáté vezetésében egyetlen elvtárs sincs, aki ismerné a kolozsvári magyar lakosság problémáit". (Ha cinikus lennék, azt nehezményezném, hogy a Szekuritáté nem rendezett be egy-egy „megfigyelôi" irodát az egyetemeken.)

Sorolhatnók még a példákat ahhoz, hogy a D. Gy. által fontos dokumentumnak tartott jelentésnek a hiányosságait illusztráljuk. Negatív példának emeli ki a jelentés Márton Gyula dékánt, Jordáky professzort, valamint Szabédit, konfúz nézeteik miatt. Megelégedéssel tudatja ugyanakkor, hogy Balogh Edgárt, Kacsó Sándort, Takács Lajost, valamint Demeter Jánost visszavették a pártba, „mindnyájan jó magatartást tanúsítottak..., különösen Balogh Edgár, akinek nagy a befolyása az értelmiségiek körében".

Nos, ha figyelembe vesszük, hogy a fentebb elemzett jelentés a legfelsôbb pártvezetés tájékoztatására készült (és nem a nyilvánosságnak), azt kell megállapítanunk, hogy az hiányos és pontatlan. Egy történész számára csak tájékoztató jellegû lehet. Semmit sem tudunk meg az írókkal való tárgyalásokról, a két lap (Korunk, Tribuna) jövôbeni szerkesztôivel folytatott megbeszélésekrôl vagy „egy sor gyakorlati intézkedésrôl a különbözô területeken..." stb. A jelentés vonalvezetésébôl viszont egyértelmûen kiolvasható, hogy a nagy akolban a Bolyai egyetem a rendszer fekete báránya lett, s valahol „fent" már a leghûségesebb elvtársakban is megrendült a bizalom. A két pártvezér — meglátásunk szerint — a bukaresti vezetés félelmeit tolmácsolta a kolozsvári politikai elit felé s az elnyomó szervekkel együttmûködve fenyegetést is: az egyetemeken — ahol nincs — rendet kell teremteni! Az akkori minden rendû és rangú helyi vezetés ezt az „üzenetet" regisztrálta és a továbbiakban (is) annak megfelelôen cselekedett.

Helyszûke miatt már csak egy kérdésre térhetünk ki, nevezetesen arra: 1956 ôszén a magyar „események" megítélése tekintetében létezett-e egy láthatatlan barikád a romániai magyarság soraiban általában, a Bolyai egyetem tájékán különösen?

Nos, e kérdésben véleményem teljesen ellentétes a D. Gy.-jéval. Annak idején, marxista dialektika órákon tanították minden bolyaistának az ellentétek harcáról szóló tézist. Amely kivetíthetô a természeti, társadalmi (így politikai — ideológiai) ellentétek egymás közti harcára. Az eszmék harcában is szükségképpen polarizálódás megy végbe. Így volt ez 56 ôszén is. Egy láthatatlan barikád két részre osztotta a romániai magyarságot, beleértve a Bolyai egyetem „világát" is. A Bolyai egyetem — 1956 címû sorozatból nem nehéz megállapítani: hová helyezem azt a bizonyos barikádot, D. Gy., miközben a tudományosság igényeit kéri számon tôlem, voltaképpen kísérletet tesz egy letûnt világ képviselôi (hangadói) bûneinek (fogalmazzunk enyhébben: mulasztásainak) felmentésére, megtoldva azzal, hogy „a másik oldalon" álló érintettek az idô során megváltoztak. Sajnos, nem veszi figyelembe, hogy az ún. „megváltozás" elôtt (Saulus-Paulus) milyen felmérhetetlen kárt okoztak nyilatkozataikkal, írásaikkal, fôleg a romániai értelmiség tudatában. Gondolom, szükségtelen ismételten akkori mértékadó neveket citálni.

De tegyük fel: az elôbbi okfejtés alapjában hibás. 41 év után (is) rosszul látunk mindent. Ez esetben nem marad más megoldás, minthogy felkérjük D. Gy.-t, írná meg: 1956 ôszén — akkor még szabad ember volt — kik álltak a magyar forradalom eszméinek az oldalán, s cselekedtek is (többet vagy kevesebbet) ezen eszmék szellemében. Másrészt: hol voltak azok a „gócok" (jobb szót nem találok), ahol a diákság tudatváltozásának a stratégiáit megvitatták, kidolgozták, s annak szellemében cselekedtek is? (Közbevetôleg kérdezem meg D. Gy.-t, ha mégis el kellene magát helyeznie valamelyik oldalon, melyik lenne az?) A kérdés persze sarkított. De amíg ilyenszerû sarkallatos kérdésekre nincs válasz, addig minden további vita süketek dialógusa marad.

Végezetül már csak annyit: a visszajelzések azt sugallják, hogy az olvasók — most már — „torkig vannak" 56-al. Erre való tekintettel (is) a magam részérôl — jövô októberig — igyekszem tartózkodni attól, hogy a tisztelt olvasó türelmét ismételten próbára tegyem.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]