1997. január 27.
(IX. évfolyam, 20. szám)
A szaktárcák rendre bemutatkoznak az újságírók elôtt, s ki-ki nyilvánosságra hozza, miként képzeli el a kormányprogram keretében szûkebb szakterületének jövôjét. Ez történt a Mezôgazdasági Minisztériumban is, ahol Dinu Gavrilescu miniszter, Aurel Panã, Adrian Dobrescu és Kovács Adorján államtitkárok elsô közös bemutatkozásukon fölvázolták az agrárszféra megreformálásával kapcsolatos elképzeléseiket.
A súlyos agrárválságot gyors és hatékony reformmal lehet megváltoztatni. Ami rövid távon élelmiszeráremelkedést, a fogyasztó réteg további elszegényedését eredményezi. A felvásárlói árak liberalizációja elengedhetetlen, az állam az eddigi támogatások gyakorlatát megszünteti, illetve átalakítja. Ezt kérik különben az Európai Unió képviselôi is, akik a most folyó tárgyalások szerint 200 millió dolláros hitelt ígértek az agrárszféra fejlesztésére. Olyan kikötéssel, hogy ez a pénzösszeg nem képezheti állami támogatások alapját. A pénz a hazai agrárreform felgyorsítását szolgálja. A legfontosabb teendônek a tulajdonjogok tisztázását nevezték meg az illetékesek. Módosítani kell a földtörvényt, hogy a termôföldet szabadon lehessen adni-venni, lehetôséget teremtve az optimális birtoknagyságok megteremtéséhez. A sok millió kis parcella országában a mérhetetlen feldaraboltság miatt ugyanis lehetetlen korszerû mezôgazdaságot megvalósítani. A mezôgazdasági hitelek ezután azok kezébe kell hogy jussanak, akik valóban azt a termelésbe forgatják, agrárprofitot termelnek belôle. Az eddigi gyakorlat roppant károsnak bizonyult a hazai gazdaságra nézve. Tavaly például 4000 milliárd lej hagyta el a Nemzeti Bankot agrártámogatás címén, ebbôl azonban csak töredék jutott a magántermelônek. Az ország termôterületének kb. a 10 százalékán gazdálkodó állami vállalatok és mezôgazdasági kutatóintézetek kapták a hitelek 80 százalékát, míg a kisgazdák alig jutottak pénzhez. A támogatások jelentôs része idegen érdekeltségek zsebébe vándorolt. Pillanatnyilag mérhetetlen pénzkrízis uralkodik a mezôgazdaságban, az utóbbi évek viszonylatában tavaly történt a legkevesebb ôszi vetés.
Az új vezetôk a magántermelôk felé fordulnak, a hangsúlyt az agrárvállalkozásokra szeretnék fektetni. Olyan ütôképes mezôgazdaság létrehozása a cél, amely a hazai piac ellátása mellett jelentôs exportlehetôséget is biztosítana az ország számára. A miniszter azonban többször is hangsúlyozta: az agrárágazat reformja rövid távon nehezen elviselhetô élelmiszerár-emelkedéssel fog járni, a reform jótékony hatása azonban egy-másfél esztendô múlva már érezteti hatását.
kisbetétesei 10 millió lejes felsô keretig visszaigényelhetik pénzüket a két, anyagi gondokkal küszködô pénzintézménytôl. A Nemzeti Bank közleménye szerint a legtöbb 3 hónap alatt benyújtott keresetek összegzése nyomán a szükséges pénzt az RNB átutalja a CEC-nél nyitott folyószámlára. A kifizetéseket azután a CEC fogja elvégezni.
A részvényesek legutóbbi közgyûlésén az alapítótagok lemondtak a más részvényesekkel szembeni kiváltságaikról azzal az alapszabályzat-módosítási kikötéssel, hogy a bank székhelyét egyhangú közgyûlési határozattal se lehessen soha Kolozsvárról elköltöztetni.
Bitay Levente, Kónya-Hamar Sándor, Pálffy Károly és Tóth József megyei elnökjelöltek visszalépésével, a „versenyben" maradt Bálint Kelemen Attila, Boros János és Molnos Lajos közül a Kolozs megyei küldöttgyûlés titkos szavazással Boros Jánost választotta meg a megyei szervezet új elnökévé. A küldöttgyûlés közel nyolc órás kolozsvári ülésén a testület — a meghirdetett napirendhez híven — elfogadta a megyei szervezet új alapszabályzatát, meghallgatta Molnos Lajos leköszönô elnök hároméves tevékenységérôl készült beszámolóját, és megválasztotta az etikai, a szabályzatfelügyelô és az ellenôrzô bizottság tagjait. Az RMDSZ megyei szervezetének szombatra, az Egyetemiek Házának nagytermében összehívott alapszabályzat-véglegesítô, tisztújító közgyûlése az új statútum megvitatásával kezdôdött. Mint ismeretes, a Megyei Ügyvezetô Tanács (MÜT) és a Megyei Képviselôk Tanácsa (MKT) december 7-i együttes ülésén véglegesítette az új alapszabályzat szövegét. A Szabadság január 10-i számának Erdélyi Híradó mellékletében közzétett szöveg nem szenvedett lényeges módosításokat.
Amint az várható volt, éles vitát váltott ki az új MKT tagságának a megválasztása. Az új alapszabályzat szerint ugyanis az MKT tagjai a Kolozs megyei SZKT-tagok, parlamenti képviselôk, a körzeti (kerületi) elnökök vagy azok képviselôi és a vonzáskörzetek még egy-egy képviselôje, a Megyei Önkormányzati Tanács (MÖT) elnöke és két képviselôje, illetve a küldöttgyûlés által választott, számszerint húsz képviselô. A megyei küldöttek szavazatai alapján betöltendô helyekre azonban a körzetek, kerületek illetve a társszervezetek zöme — amint arról már tudósítottunk — nem tette meg javaslatait a meghatározott idôpontig (de még azon túl sem). Ennek ellenére pontosan a mulasztást elkövetô körzetek, kerületek, civil szervezetek képviselôi voltak a legfelháborodottabbak, amiért az utolsó percig beérkezô javaslatok alapján összeállított listán saját szervezetüket nem képviselte senki. A többnyire „technikai" okokra hivatkozók (többen azzal mentegetôztek, hogy nem tudtak telefonálni...) végül elérték, hogy a küldöttgyûlés megszavazza: ott helyben egészítsék ki a névsort. A 74-re bôvült listáról végül a következô húsz személy nyert még MKT-tagságot: Buchwald Péter, Gyémánt Mihály, Bónis Miklós, Pálffy Károly, Bitay Levente, Bucur Ildikó, Herédi Gusztáv, Péntek László, Molnos Lajos, Rollinger Ágnes, Balázs Sándor, Kalapáti Jolán, Szedilek Lenke, Szôke Zoltán, Székely Botond, Barazsuly Emil, Lakatos András, Esztegár Lajos, Bethlendi István és Pálffy Zoltán. Molnos Lajos leköszönô megyei elnök emlékeztetett, hogy a Kolozs megyei RMDSZ nem csak a viharos életû megyei szervezet központi, Fürdô utcai székhelye, hanem valamennyi körzeti, kerületi szervezet összessége. Az elmúlt három év sikereiben és kudarcaiban illik tehát osztozkodni — derült ki az elnöki beszámolóból, amely így Kolozs megye körzetei, kerületei több éves tevékenységének végeláthatatlan leltárává nyúlt. A Mikulás csomagosztásoktól, batyus buliktól a szervezet erejét, idejét, lendületét különben tényleg kegyetlenül felemésztô csatározásokig a tébolyultabbnál tébolyultabb ötletekkel elôrukkoló polgármesterrel. A beszámoló során Molnos nem mulasztott el egy-egy bökést kimérni a jobbján illetve balján elhelyezkedô két alelnöknek sem. Nevezetesen Pálffy Károly gazdasági-szervezési és Boros János önkormányzati alelnököknek, akik — mentségükre szóljon — csak másodállásban, amolyan „mellékesen" és lankadó érdeklôdéssel végezték feladatukat. Az alelnökök siettek pontosítani: ha kellett, „fôállásban", akár RMDSZ-ügyben lótottak-futottak. Dicsérô szavak jutottak viszont a szervezet „jolly jockerének" nevezett Pálffy Zoltán titkárnak, aki — Molnos szerint — áldozatot nem ismerve, minden tevékenységbôl kivette részét. Önkritikát gyakorolva Molnos Lajos elmondta: a kolozsvári magyarságra az elmúlt idôszakban kimért provokációk visszaverése, a névtelen fenyegetések, a feketelisták, a megannyi napi gond miatt — sajnálatára — megromlott, hideggé-rideggé vált a viszony munkatársaival, a tagsággal. Emberként és elnökként azonban — mondotta — mindig is hû volt és maradt a magyarság ügyéhez. A beszámoló végén — amelyet hely híján, sajnos, csak a teljesség igénye nélkül áll módunkban ismertetni — Molnos Lajos köszönetet mondott munkatársainak az elmúlt években kifejtett tevékenységükért, segítségükért.
Következett az ellenôrzô bizottság jelentése. Elôterjesztôjének, Fritsch Lászlónak a beszámolójából az derült ki, hogy a benzinköltségek rendetlen elszámolásának bocsánatos bûnén kívül nem terheli pénzügyi visszaélés a megyei szervezetet.
A hozzászólásokból egyértelmûen érzôdött: a küldötteket nem elégítette ki az elnöki beszámoló, a szót kérôk részérôl azonban egyetlen értelmes kritika sem hangzott el.
A gyûlésen a meghívott jeles közéleti személyiségek mellett az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége részérôl jelen volt Takács Csaba ügyvezetô elnök és Kötô József , a Mûvelôdési és Egyházügyi Fôosztály elnöke. Takács Csaba szerint Kolozs megyének fontos stratégiai szerepe van az országos politikában. Hangsúlyozta: a megváltozott politikai viszonyok is egyre inkább minôségi váltást követelnek — minden téren. Kolozsvárnak nem Funar az elsô számú ellenfele — mondotta —, hanem most elsôsorban magunkkal kell megküzdenünk. Bebizonyítanunk, hogy valóban nem vagyunk másodrendû állampolgárok. Véleménye szerint e tisztújításnak is ezt a minôségváltást kell tükröznie — akár ugyanazokkal az emberekkel, akár másokkal, akik ezt az új értékrendet képviselik.
A küldöttek felkérésére a leköszönô elnökség helyét Eckstein-Kovács Péter szenátor, Mátis Jenô képviselô és Buchwald Péter alprefektus vette át az elnökválasztás lebonyolításának idejére. Hála Eckstein szenátor határozottságának, az MKT-tagok névsorának utólagos kiegészítése megvitatásakor elszabaduló kedélyek nem borzolódtak tovább. A küldöttek fegyelmezetten megszavazták: az elnökjelöltek listáját (az MKT-tagok névsorával ellentétben) nem kívánják további javaslatokkal bôvíteni. Pillanatok alatt egyetértettek abban is, hogy ha valamelyik jelölt megkapja a szavazatok felét plusz egyet, nem kerül sor második fordulóra. Ugyancsak szigorú 3 perc szavaztatott meg a jelöltek programjának elôterjesztésére. A szavazólapok kitöltése elôtt minden jelöltet megkérdeztek: vállalja-e egyáltalán a jelölést vagy sem. Bálint Kelemen Attila becsületesen elmondta: szívesen elvállalja, de a megyei elnöki feladatkört csakis másodállásban tudná betölteni, hiszen tanári katedrájáról nem mond le. Nem titkolta: amennyiben az RMDSZ ôt neveztetné ki megyei vezértanfelügyelôhelyettesnek (a MÜT-MKT ülésen korábban elhangzott javaslat értelmében — szerk. megj.), lemondana a megyei elnöki tisztségrôl. Bár a vezértanfelügyelô-helyettesi tisztség sokkal több munkával — és kevesebb honoráriummal — járna, kötelességének érzi, hogy abban a munkakörben vállaljon feladatot, amelyben igazán otthon érzi magát. Bitay Levente, Kónya-Hamar Sándor és Pálffy Károly megköszönték és egyértelmûen visszautasították a jelölést. Nem így Tóth József, aki kifejtette: elképzelései szerint a megyei szervezetnek kellene hogy legyen egy tiszteletbeli elnöke, illetve fôállásban, a munka javát végül is elvégzô ügyvezetô elnöke. Ô pedig csakis ilyen összeállításban vállalt volna „díszelnökséget". Boros János határozott igenjét Molnos Lajos tétovázása követte, aki végül kimondta: minden keserûség, jogos-jogtalan bírálat, konfliktus ellenére úgy érzi, meg kellene még egyszer próbálni együtt.
A szavazás kétfordulósra sikeredett. Elsôre Bálint Kelemen Attila 11, Boros János 102, Molnos Lajos pedig 93 szavazatot kapott. A második fordulóban Boros János 112 szavazattal az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének új elnöke lett, miután 23 szavazattal megelôzte Molnos Lajost.
A küldöttgyûlés megválasztotta az etikai, a szabályzatfelügyelô és az ellenôrzô bizottságot, végezetül pedig úgy döntött, az új megyei elnök 30 napon belül kell hogy összehívja a Megyei Képviselôk Tanácsát.
Boros János friss elnök a mindvégig élénk érdeklôdést tanúsító román sajtó gyûrûjébôl kiszabadulva a Szabadságnak adott röpinterjúban is kiemelte: elsôsorban az ifjúságot kívánja megnyerni, becsalogatni a székházba. Lényegesnek tartja a szervezet eddig hiányosnak bizonyuló szociális tevékenységét felpezsdíteni és szintén sürgôsnek tekinti a megyei szervezet és a civil szervezetek közti viszony erôsítését. Az új elnök kész közremûködni továbbra is Molnos Lajossal és Pálffy Zoltánnal. Boros János többször is hangsúlyozta, véleménye szerint elérkezett az idô a nyitásra. (Vagy — Eckstein szenátort parafrazálva — fel kell végre húzni azokat a sokat emlegetett lerobbant rolókat a Fürdô utcai székházban.)
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke február 8-ra Marosvásárhelyre összehívja a Szövetségi Képviselôk Tanácsát. A testület beszámolót hallgat meg többek közt a választások kiértékelésérôl, a koalíciós tárgyalásokról, a szövetség helyzetérôl, a kongresszus elôkészítésérôl. Ötödik pontként napirendre tûzték az ellenôrzô bizottság jelentését is.
Szombat esti ülésén a kormány jóváhagyta a kisebbségügyi fôosztály létrehozásáról és mûködésérôl szóló határozatot.
E döntéssel az RMDSZ-képviselô Tokay György vezetésére bízott, a kisebbségi minisztérium feladatkörét betöltô, közvetlenül a kormányfô alá rendelt intézmény gyakorlatilag megkezdte mûködését. A fôosztály egyik legelsô célkitûzése az, hogy kidolgozza és a parlament elé terjessze a kisebbségi törvényt, amelynek elfogadása annak idején Románia európai tanácsi felvételének egyik feltétele volt.
Ion Iliescu, a Román Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke meggyôzte Constantinescu elnököt, hogy a jövô hét elejére tervezett megbeszélését az ellenzékkel szerencsésebb lenne pártonként lebonyolítani, így mindegyik háborítatlanul szóvá teheti az ôt foglalkoztató problémákat.
Mint ismeretes, az elnöki hivatal keddre meghívta közös tanácskozásra az ellenzéki pártokat. Szombaton az RTDP vezetôsége még olyan határozatot hozott, hogy csak akkor hajlandó tárgyalni az államfôvel, amennyiben az megígéri: latba veti minden tekintélyét, s gátat vet az új kormánykoalíció által megkezdett „politikai tisztogatásnak". Iliescuék ugyanis úgy vélik: mind a közszolgálati televízió, mind az állami vagyonalap vagy a védelmi minisztérium élén történô személyi változások a választásokon gyôztes politikai erôk hatalmi pozícióinak tudhatók be.
Ion Iliescu kijelentette: amennyiben ôszinte szándékból fakad, ô és pártja hajlandó támogatni az államfô korrupcióellenes hadjáratát.
Emil Constantinescu megegyezett elôdjével, hogy az RTDP küldöttsége szerdán, míg a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) és a Nagyrománia Párt (NRP) kedden látogat el az elnöki palotába. E találkozósorozat befejezéseként az államelnök szeretné megrendezni a parlamenti pártok közös tanácskozását is.
Petru Litiu, a '93-as Liberális Párt volt parlamenti képviselôje kilépett a pártból, amiért a kormánykoalíció tagjai nem biztosítottak számára semmilyen vezetô politikai tisztséget. Mint ismeretes, Litiu a Nemzeti Liberális Szövetség színeiben indult az ôszi parlamenti választásokon — sikertelenül. A volt kolozsvári képviselô (és polgármester-jelölt) visszatért a hadseregbe és elôléptetésére vár.
Markó Béla a hét végén átadott a marosvásárhelyi események miatt bebörtönzött, s nemrég kegyelmi rendelettel szabadult Cseresznyés Pálnak egy meg nem nevezett összeget tartalmazó borítékot, ami a szövetség támogatása ahhoz, hogy az ártatlanul elítélt férfi új életet kezdhessen, a lapunkban már ismertetett vállalkozását beindíthassa. Cseresznyés egyébként börtönéveirôl elmondta, hogy az elsô idôszakban ôrei és a rabok is bántalmazták, rá akarták venni, hogy öngyilkos legyen. Akkor szabadult meg az erôszaktól, amikor az amerikai konzulátus két munkatársa meglátogatta. Az RMDSZ elnöke egyaránt méltatta a szervezet közbenjárását és az államfô kegyelemadó gesztusát, és jelezte, az RMDSZ nemcsak egy közösségnek, hanem a közösség tagjainak is érdekvédelmi szervezete.
AZ ERDÉLYI MÚZEUM EGYESÜLET Természettudományi és Matematikai Szakosztálya január 31-én, 17 órakor tartja havi felolvasó ülését az EME-székházban, Ion Ghica u. 12. szám. Vetítettképes elôadást tart Imecs Zoltán A balti államok és Gyarmath Andrea Tudományos expedíció Reunionban címmel. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.
STARMÜLLER KATALIN festészeti és grafikai tárlata nyílt meg január 24-én Zilahon, a Kraszna utcai EMKE-házban.
CORVINEUM-rendezvény Kedden, február 28-án, este 6 órától a Györkös-Mányi Albert Emlékházban — a Népfôiskola elôadásának epilógusaként minikoncertet tartanak. Muzsikálnak: Fuchs Gergô (cselló), Kelemen Csongor (zongora) és a Harangvirág furulyacsoport. Valamennyien az Apáczai-líceum IV. osztályának tanulói.
Történészekbôl, írókból, újságírókból álló csoport Fehér Könyvet szándékszik összeállítani az 1989-es kolozsvári eseményekrôl, ahogyan azt a forró decemberi napokban az utcai megmozdulásokon résztvevôk elmondják, leírják. Az 1989-es Román Forradalom Harcosainak Egyesülete nevû szervezet szerkesztôségünkbe eljuttatott felhívásában felkéri mindazokat, akik adatokat tudnak szolgáltatni e könyv megírásához, minden szerdán 9-12 óra között jelentkezzenek a 148-189-es telefonszámon, vagy levélben az alábbi címen: Nicolae Vãleanu, str. Primãverii nr. 8., bl. 11., sc. 139., Kolozsvár. A vallomások összegyûjtésének határideje május 1. A könyvet 1997 decemberében, a forradalom évfordulóján szeretnék bemutatni a közvéleménynek.
— Miért nem engedte kiárusítani az országot a volt kormánypárt?
— Mert elôbb ki akarta fosztani.
Magyarországon jártamkor sokszor elcsodálkoztam, hogy házigazdáim bevásárló körútjukon képesek voltak akár a város másik végébe is elgyalogolni bizonyos termékért. Mert ott néhány forinttal olcsóbban lehetett megvásárolni. Most már ezen nem csodálkozom. Akár kis jegyzetfüzet is kell, hogy felírjuk, mit, hol, milyen áron lehet beszerezni. Körzetünkben is négy üzletház van, de — többek között — a rizs, a cukor, az olaj és a tojás ára mindenütt más. Ugyanez érvényes a húsra és hidegfelvágottra. Kenyeret se mindegy, hogy hol vásárolunk. Itt fôleg minôségi különbségek vannak. De ez is sokat számít, fôleg akkor, amikor szeletelés közben atomjaira morzsolódik az amúgy kívülrôl mutatós termék.
Ezért hát, kedves háziasszonyok, a szatyor mellé elô a notesszel és a város térképével. Jó bolyongást.
A posta gondolt egy merészet és nagyot, és Bukarestben egy nap alatt a pályaudvarok valamennyi hagyományos, érmés telefonját átcserélte kártyásra. Hírmondónak sem maradt a régibôl, így, aki sürgôsen üzenni akar, kénytelen 20 000 lejes kártyát vásárolni. Még akkor is, ha különben nem használ utcai telefont, és az érmés készüléken megúszná pár száz lejbôl.
A tervbe vett „korszerûsítés" országszerte kiterjed szinte valamennyi érmés készülékre. Mert úgymond ez Európa szelleme. Az már bizonyára kevésbé érdekli az illetékeseket, hogy szerte a világon mindenhol található érmés készülék is, mindössze az arány változó. Nem hiszem, hogy a hazai átlagember olyan jól állna anyagilag, hogy húszezer lejeket fektethessen be egyetlen beszélgetésért.
E túlbuzgó megoldásnak a hátterében nyilván az áll, hogy sokan a százlejes érméket különbözô fémkorongokra hamisítják, és a végelszámolásnál az állami vállalat károsodik. A megoldás mégsem az érmés telefonok teljes leszerelése lenne: ezen szakembereknek kellene gondolkodniok.
A zenei világ gazdag tehetségekben, újabb és újabb nevek merülnek fel zenei versenyeken.
Király Kinga 13 éves, VII. osztályos tanuló a zeneiskola fuvola szakán, tanára Octavian Simon. A Hargita megyei Szentegyházasfaluban született, valószínûleg kántor édesapjától örökölte zenei tehetségét, amit az is megerôsít, hogy hat testvére közül egyik nôvére szintén a zenei szakiskola brácsa szakos növendéke. Harmadik éve tanulja a fuvolát Király Kinga, és ôt küldték 1996 decemberében a bukaresti „kis-olimpiára". Kolozsvárt nyolc tanuló képviselte, mindannyian sikeresen. A korának megfelelô fuvolaversenyen Király Kinga III. díjat kapott (az elsô kettôt nem adták ki).
A kis fuvolás a versenyen Ernesto Köhler-etûdöt, Henry Purcell: Hornpipe és Debussy: A kis néger címû darabját játszotta.
Sikeres szerepléséhez nagy biztonságot adott, hogy zongorakísérôje a jól ismert, nagytudású Kiss-Ghitea Judit volt.
Tanára, Octavian Simon, büszke növedékére, magyarországi nyári kurzusra szeretné elküldeni a tanév végén, és különbözô versenyekre felkészíteni. Egyik terve Mozart: Adagio fuvolára és zenekarra címû mûvének zenekari kíséretes elôadása.
A Román Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolyama január 27-én: 1 amerikai dollár — 5677 lej, 1 angol font — 9248 lej, 1 osztrák schilling — 492 lej, 1 svájci frank — 3979 lej, 1 francia frank — 1026 lej, 1 német márka — 3459 lej, 100 olasz líra — 355 lej, 1 holland gulden — 3080 lej, 1 ECU — 6720 lej.
Nemrég a LADO (Emberjogi Liga) kolozsvári megbízottjának véleményét továbbította a Szabadság, amely az áprilisban megrendezésre kerülô boszniai helyhatósági választásokra megfigyelôket toboroz, és aki a MADISZ-ra panaszkodott: a magyar fiatalok a tavaly azzal utasították el, hogy ilyesmire nincs idejük.
A MADISZ tiltakozik ez ellen, mivel ôket a tavaly a LADO részérôl senki sem kereste fel. Ugyanakkor tudatják, hogy a MADISZ munkanélküliséggel foglalkozó szolgálata bármikor szívesen fogad bármilyen munkaajánlatot fiatalok számára. Így a boszniai helyhatósági választások megfigyelôi szerepére is.
A kolozsvári Terapia gyógyszergyár szennyvizével már több mint tíz éve kipusztította a Kis-Szamos egy szakaszán a halállományt. Errôl már sokan írtak, beszéltek. De kevesen vannak olyanok, akik azt teszik szóvá, milyen következményekkel jár, ha a fiatalok nyáron ebbe a túlszennyezett vízbe merészkednek be fürdeni. Arról sem hallani, milyen és mennyi anyagi juttatás járna azoknak, akik családjukkal, gyermekeikkel a gyár közvetlen közelében laknak, illetve, akik a gyárban dolgoznak. Az 1-es munkacsoportba sorolt termelôegységekbôl a talajtól néhány méteres magasságban a levegôbe jutó gáz mérgezô az élô szervezetre, elváltozásokat idéz elô. Azok a személyek, akiknek a munkahelye a gyártól háromszáz méterre fekvô ifjúsági tömbházban van, kettes munkacsoport-besorolást kaptak, és jár nekik a napi egy liternyi tej.
Rég elérkezett az ideje annak, hogy a Terapia vegyileg tisztított vizet eresszen a Szamosba, illetve hogy szûrôkkel ellátott, harminc méter magas kéményen keresztül engedjen füstöt a levegôbe. Mert a büntetések eddig vajmi keveset segítettek a gyilkos környezetszennyezésen.
Nem tudom elképzelni, miért nem tesznek redônyöket a kórházi ablakokra. Biztosan azt mondanák, ez a festékes üveg nyugtató. Már pislog a hajnal, valami gyógyszereket is szedek, de úgy látszik, nem vesz le eléggé a lábamról. Nagyobb adagot kérhetnék a nyugtatókból, már csak azért is, hogy kellô szinten képviseljem a dráguló gyógyszerfogyasztást. Ellensége vagyok, elôbb-utóbb, ha sokáig kúrálják a pácienst, megszokja — nem ér semmit. Haj, azok a redônyök... Ide világítanak valami égôk a sétányról. Kinek kell az, nekem egy szikra se hiányzik, de ez a hajnal is rosszféle, tolakodó. Ô lehet az oka a túl korai ébredésnek: a bôröm alá bújtak a hajnalok, onnan a tudatomba, s ott összebeszéltek, ne engedjenek engem aludni, ha fekszem is, csak hibernáljak. Mindig elôbb keltem a Napnál, a hajnaloknál, most bosszút esküsznek ellenem, amiért nem voltam hajlandó csak ébredésük idején, a Nappal kelni. Már-már hajlandó lennék bocsánatot kérni, de ennek az egy hajnalnak nincs hatalma a többi fölött, ezért inkább kárörvendôen világosodik, mert nem hajlandó ebben a félhomály állapotban maradni, hiába nem csereg az óra, ôt nem engedi a Nap. Hajnalkám, mondanám neki, felkelnék, de nincs mihez kezdenem, csak zavarnám a még alvókat — kell ez nekik? Ha kimennék a folyosóra, csak lábadoznék egyedül, kell ez nekem? Semmilyen értelmes dolgot már nem tudok elképzelni. Szokásom volt, ajaj, ilyenkor hajnalban végigtervezni a napot, a dolgaimat, de mert nincs miért — mások szabják ezeket az egyforma napokat —, elvesztettem az idôbeosztás fontosságának értelmét is, lényegtelenné vált számomra az idô, értéktelenné. Ez nem jó; aki így viszonyul az idôhöz, azt elôbb-utóbb elveszti az, kiköltözik belôle, annál is inkább, mivel képes lettem volna megkérni a hajnalt, aludjon még, hisz idegen kezekben az én idôm, ettôl bizonytalan, elmúlós értékû. Az én idôm tapinthatóan semmi, csak valami formai keretek adnak benne némi fogódzót. Mikor kivilágosodott, szól a nôvér, vegyük a kannát vagy a csészét, poharat, be kell szedni a reggeli adag pasztillát. Helyben kell nyelni, mert itt vannak tökéletlenek, hajlandók lennének eldobni, másnak adnák, mint annak idején a fogságban a mahorkát. A másik fajta helyben követelôzik: adjanak még neki. Nem érdekelnek, beveszem az adagot és kész. Utána reggeli, ami mindig kevés és késôn érkezik, majd a vizit, amikor igyekszik mindenki, amennyire tôle telik, jó képet vágni.
Addig még sok van, nagyon sok, bár sietne jobban a reggel, mert akkor elviselhetôbbé válik ez a múlás. Lesz benne zaj, csoszogás, ágyvetés, lehet, valakihez látogató érkezik, lehet, nem: a civilek elfoglalt emberek, nekik nem olyan fontos ez az egész, csak olyan muszájság, kényszerû kötelezettség rokoni alapon. Akik jönnek, külvilági emberek, kapkodó jövô-menôk, s biztosan ugyanúgy nem szeretik ezt a helyet, mint mi. Kéztördelô, keserû mosolyú emberek, nem sikerül a mosolyuk, megsavanyodik a szánalomtól. S ekkor akaratomtól teljesen függetlenül — sokszor kapom ilyesmin magam — eszembe jut egy régen olvasott kroki a japán börtönökbôl. Ott a bereteszelt atyafiak elfoglalhatják magukat, mert még komputer is van. Az egyik mérnök él a lehetôséggel, programot készít, betáplálja a feladatot, ami így hangzik dekódolva: „Hogy lehet innen kiszabadulni?" Mire a válasz: „Erre a kérdésre nincs felelet." Igen, igen: el innen, de hogyan és ki és miért, kihez?
Talán még el is tudnék aludni, csak akarni kellene. Ugyan honnan az akarat, olyan már nincs. Bármennyire akarnék menekülni, csoszogásra futná csupán, pár száz méterre. Az meg mi? A steril szagtól nem lehet menekülni, pedig itt lehetne némi kijárat, holott nincs, a steril nem a tisztaságot jelenti, mert a tisztaság léttelen, élôlényektôl kiklórozott, kilúgozott állapot. Ha csoszognék, mindenképp csak Imola felé vinne képzeletem, ô ugyanilyen fehér köpenyt hordott, hiába vetette le, mert higiénikusan, tisztán, úgy meztelenül is steril maradt, s tudtomra adta: nem lehet gyerekünk. Nôvér volt, mint ez a mai pasztillaosztónk és injekciót szúró micsodánk, aki elmagyarázza a film tartalmát televíziónézés elôtt és után, hadd ragadjon ránk valami, igazolni akarja saját fontosságának tudatát az intézetben. Mindezt úgy éri el, hogy tekintélyteremtô gyakorlatokat végeztet velünk. A gyógyszerek nyelése elôtt hangutánzó szavakat mond: glö-glö-glö — így kell a nyelôcsôben szólni a piruláknak. A gyógyszeradagolás elôtt sorba állít bennünket, ne felejtsük el semmiképp a hajdani sorban állásokat a kenyérért, húsért, tejért, hogy aztán lópikulát vételezzünk. A sorba állítással ô tulajdonképpen nem a lópikulaosztásra akar emlékeztetni, ezzel bizonygatja fölötteseinek rendteremtô készségét, s bennünk az állandósítottsággal kialakul iránta a tisztelet, némelyekben a hízelkedésre való hajlam válik nyilvánvalóvá. Nem csoda, ha némelyek ilyen-olyan csomagocskákat nyújtanak át neki. Néha bizalomnyerés céljából apró családi ügyeirôl beszél a klubban, mielôtt rajzoltatna, amire én nem vagyok hajlandó; volt alkalmam néhány festményt csodálni, s rádöbbentem, hogy szénnel, tussal, ecsettel játszani nem szabad, nekem tiltja a kézügyesség hiánya még a ceruzát is. Most oda akar tenni, rajzoljak, amit akarok. Nem, nem akarok, mire tréfásan megfenyeget. De mirefel? Van egy vászonnal bevont tabló, arra tûzik a rajzokat, bármilyen esetlegesek is azok, ügyetlenebbek az ókori barlangrajzoknál. A rajzkészség hiánya, az esztétikum léte tart távol a rajzolástól, s ez a magam sem tudom, miféle kábulat, másrészt a Megéneklünk Románia alakította giccstôl való csömör. Azt hiszem, ha valamilyen rajzom idekerülne, csak az ügyetlenségrôl árulkodna, nem jelenne meg rajta a magas esztétikai mérce, pusztán azért, mert nem megfelelô eszközzel akarnak meggyôzôdni róla. Rajzoláskor a viselkedési formám nem adekvát módja az önkifejezésnek, még a Megéneklünk Románia pannóján sem. Csak bámulom ködlô alakukat, ahogy rajzolni ülnek, mint az Imoláét hajnalokon, s csak száll, száll a sóhaj: csak jönne, már mindegy, miért hazudott. A valótlan tényt — nem lehet gyerekünk — valósnak állította be, úgy, hogy el is hittem, mert antibébiket szedett. Lehet, amikor velem szeretkezett, neki még nem volt szerelme, mert amikor elérkezett, a védekezés ellenére gyermeket szült — másnak. Ha most úgy fehér köpenyben jönne felém, elmondanám neki: „Az én szerelmesem elment az ô kertjébe, a drága füveknek táblái közé, hogy lakozzék a kertekben, és liliomokat szedjen." Így bocsátanék meg neki, pedig érdemtelen rá csalafintasága miatt, pusztán egyetlen simogatásért. Mondanám, ami soha be nem teljesedett: „Tégy engemet, mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy bélyeget a te karodra, mert erôs a szeretet, mint a halál, kemény, mint a koporsó, a buzgó szerelem, annak szemei tüzesek, mint a sebes láng." Ezektôl szûnne meg a mindennapi csömör, a csömörök mindennapja az engem rajzoltatni akaró nôvér iránt, mert az én képzeletem megszabadulna a csúszó-mászó, papucsos, betegköpenyes valótól, nem fájna a gyengeségem, mert amikor az ember képzelete madár alakjában az ég felé repül, a test már elalhat akár örökre. De így nem, nem lehet: megérkezett a sepregetônô.
Az itt jártasabbak furcsákat beszélnek róla a fürdôben, ami itt pipatórium, s a társalgó szerepét is betölti. Azt mesélik, diszkoszvetô volt és gerelyhajító, de nem volt a fizikumának megfelelô szellemi képessége, így, miután a sportból kivonult — hiányzott a megvesztegetésre való hajlam —, nem lett edzô, hanem sepregetô a zárt osztályon, mert a kényszerzubbonyba öltöztetéshez ilyen fizikum szükségeltetik. Azt is jobb belátásra kell bírni, aki nem akarja elhagyni az ebédlôt, esetleg az udvar felé nyíló ajtót célozza meg. Azt mesélik — az itteni mûködése bizonyíték —, nem használta kellôen fizikai erejét, hogy a legdeviánsabb egyéneket rekcumozza. Kirúgták a földszintrôl, így került a magunkfajta jámbor bogarak közé az emeletre. Mások ezt kizártnak tartják, mert onnan kiszorításos módon kerülhet el valaki, amikor az ô erkölcsi szintjénél jóval vásottabbat fedeznek fel a kórház területén. Olyan mese ez, mint a hajdani csatlós államokba küldött orosz katonáké.
Bármiként legyen, ez a melák fehérnép megtalálta helyét az emeleten, mert jóformán csak kávét kell fôznie a nôvérnek, majd az orvosnak. A folyosót, a lépcsôt nem kell felmosnia, mindig akad különbözô indíttatású vállalkozó. Az egyik unalomûzésbôl csavarja a T alakú lécre a rongyot, a másik szívességbôl, a harmadik — a gesztust meztelenre vetkôztetve — a nagyobb második fogás reményében, mert ô a porciózásnál is ott van, ez adja rendkívüli státusát — a csóró alakok édesanyja. Ezeknek nincs pénzük egy joghurtra, egy kiflire, szörpöt, kávét egyáltalán nem isznak, nincs hova telefonáljanak. Emlékszem, míg az ágyak alatt kotorász ez a megdundisodott fehérnép, hogy elmentem egy délután csavarogni Mihállyal, akinek valami rokona pénzt adott: öt krémest evett meg együltében. A szívességbôl takarítás meg az unalomûzés szeméremnek mondható takaró, nincstelenségüket lepleznék vele, ami itt szemmel látható. Simionnak még a tea se kell a reggelibôl, ha este tejbegríz van, le se megy vacsorázni — virsliket eszik s nyári szalámit. A takarító fiúknak ilyenkor legjobb kimenni a folyosóra, de oda is elkíséri csóróságuk tudata, hogy nem lesz mivel hazautazni, ha valamilyen csoda folytán pénzt nem kap. A haver? A haverek ide nem jönnek, a haverek csak a sörözôben ismerik az embert.
A takarítónô a hierarchia legalján van, neki kötelessége mindent felmosni reggelente, de újabban Florin megelôzi. Persze, kétbalkézzel: tócsák maradnak utána, így aztán, mintha mit sem csinált volna, a fehérnép kezdi elölrôl. Florinra többen is morgolódnak, hogy nem hagyja ôket aludni, pedig a déli dupla adagot szerette volna. Ki Ô? Korunk egyik sajátos gyermeke. De vajon ki nem az itt közülünk? Florint egy bányászcsalád vette magához az árvaházból. Szellemi képességére utal — hiába ül be elsôként rajzolni a klubba — az a tény, hogy tanulmányai után forgalmista lett a vasútnál, vagy fékezô. Lehet, a vasút rövidült, vagy a mozdonyvezetôk tanultak meg jobban fékezni, Florin fölöslegessé vált, ahogy itt is az lesz, felmondtak neki. Hogy, hogy nem, sikerült megszerezni a mostohaapáért járó utódlási nyugdíjat. Most be kell bizonyítsa, nem munkaképes, szellemi fogyatékos, de a szorgalom aláássa ezt. Florin nemcsak a takarítónônek segít, más részlegen tevékenykedô orvosoknak is. Kocsit mos, ezért üdítôt kap, olyan kétliterest, meg egy halom pénzt. Eldicsekszi mindezt a pasztillákat osztogató nôvérnek, az továbbadja a szalonorvosnak, aki kezébe nyomja a kilépôt, miszerint egészséges. Vajon? Egészséges az olyan, aki saját vitális érdeke ellen cselekszik? Mehet már Florin: se munkanélküli segély, se utódlási nyugdíj a szorgalma miatt. Ez a túllicitáló készség a civil társadalomban honorálódik, de itt visszájára sült el. Nem telik el egy hónap, három helyen köthet ki: a rendôrségi fogdában, az alagsorban vagy itt a hármasban, ahol az alkoholistákat kezelik.
Végre fel lehet kelni: egy kis mosakodás, esetleg borotválkozás. Ezt se lehet rendesen, mert a csapoktól eltûnt a levezetô csô. A monda szerint ezt a kurbli alakú csövet a földszintesek fújták meg, akik kikerültek a zárt osztályról. Miért kellett az nekik? Azért, mert onnan ellopta egy, a kórházból távozó. A sepregetô drákói intézkedést helyezett kilátásba: amennyiben nem kerül meg a csô, a gyanúsíthatók visszakerülnek a zárt osztályra. Na de ilyet, mikor itt fenn kéznél volt? Hogy lopnak-e? Az kiderül, csak a tettes nem kerül kézre. Csak az lop, aki különösen rá van szorulva, még keresni se érdemes, mert nyomorult. Az ilyet sose látogatják, nincs honnan pénze legyen, mert a nôvérnél sincs letétbe. A sose látogatott távozáskor van kutyaszorítóban, különösen ha vidéki, vagy más megyébôl való. Érezni lehet rajta a szándékot, s ilyenkor nem marad soha a szoba üresen. A Simion esete nem jellemzô, nem is tartozna ide, de szorosan fûzôdik az intézményhez, még ha elôzô tartózkodása idején történt is. Jól megértette magát Z-vel, aki szintén jártas volt az elektronikában, de kiderült róla, Z nem Z, hanem S vagy M. Egy szobában voltak, az ágyuk közel egymáshoz, de nem sokáig itták együtt a hûsítôt, mert Z egyszer csak nem volt. Eltûnése másnapján meglátogatta Simiont a felesége. Ahogy szétnéz, kérdi:
— Miért kellett neked a kazettofon? — Neki bizony nem kellett. Márpedig Z-t küldte érte, s az anyja odaadta a szobatársának. Mi történt? A magát Z-nek mondó egyén az éjjeliszekrényen hányódó személyazonosságiból kimásolta Simion címét, majd jelentkezett az illetô helyen, s rádiókazettofont kért, mert beszélgetésükbôl tudta, hogy van. Z-t kereste a rendôrség a kórházi nyilvántartás szerint, de ott csak egy idôs asszony lakott. Így tûnt el a rádiókazettofon. A szomszédos kórteremben is nyoma veszett kétezernek, de azt biztosan a csóró Sorin emelte el, még a távozása elôtti napon.
A fürdôben, ami pipatórium is, mosdás után, reggelitôl ebédig, vagy késô este, folynak a történetek. Ebéd után némileg megrekednek, mert meleg víz van, fürdik a társaság a használható egy zuhanyozó alatt. Ilyenkor valaki, dehogy valaki, Mihály, betámasztja az ajtót belülrôl: púpja van, szégyelli, hogy meztelenül lássák. Pedig nincs mit. Elmondta fagylaltozás közben: leesett az állványról, amikor a szülei a házat építették. A gyermekkori játék nem szégyen, gondolja ô, de a következménye az.
Reggelizzünk, ha már kilenc óra. Számoljak ezzel a kába fejemmel: este hattól reggel hatig tizenkét óra, összesen tizenöt óra. Ennyi szünet után kapok egy borotvapengének való szalámit, vagy egy óvodásnak való vajkockát — több a semminél. Szerencsére az úton túl élelmiszerüzlet van, onnan lehet harapnivalót vásárolni. A kapun belüli butikban nem akad csak szörp, a drágább fajtából, meg nyalnivaló s kávé. Ez kell a gyomorbeteg milliomosoknak, akikbôl itt egy sincsen. Faljunk valamit az otthoniból, ha van ilyen. Mihálynak a nénje hozott valami sülteket, s miután elment, rögtön felfalta. Már említettem: Simion virsliket, nyári szalámit eszik, hogy az embernek csorog a nyála. B. ilyenkor hozakodik elô, jönni fog a felesége — másfél hete mindegyre —, aki díjazott szakácsnô volt a rajoni versenyen. Hiába: ide redukálódtunk, mint a hajdani szolgák s katonák — a hasunkra. Micsoda nyomorult banda, már csak a hasa érdekli, a kint történôk már nem érdekesek, pedig H-t fülöncsípik. Már épp kezdôdne a vizit, amikor megjelenik a nôvér érte. Ja, igen, az ô fürdôi története. Ment — beszerzett, ment — beszerzett a saját butikjának. Egyszer beszerzés közben úgy látta, eleget ivott a palikkal, ideje lenne lelépni vagy kilépni. Mondja a sógorának — egyetlen, aki tud hollétérôl —, nem menedzserképzôre megy Bukarestbe, hanem ide jön. Nos, ôt a folyosón nem a sógora, hanem az anyósa várja — egyelôre rendôr nélkül.
Vizit. Nagy. Ez onnan tudható, hogy az éjjeliszekrényekre kis szalvéták kerültek. Ilyenkor a szalonorvos a professzor társaságában jön, s elmagyarázza neki, kinek mi a baja. Itt senkinek nem fáj semmije. Simionnak is csak a keze reszket annyira, hogy azt jelzi a képernyô, nem a programot. Egy ilyen nagyvizit alkalmával mondják Florinnak, üljön le a fenekére, pihenjen, szedje a pasztillákat, de ô mégis szorgalmas akart lenni a szörpért meg a pár lejért. Nekem is mondanak: menjek a központi épületbe, s balra megtalálom a pszichós termet.
Nem derül ott ki azon kívül, amit amúgy is tudok magamról, semmi. Hogyne tudnám? Olvasom itt már harmadszor Benedek apó magyarokról szóló könyvét, de a hét vezér közül csak kettôre emlékszem, a könyv címére most sem. Bezzeg azokban az idôkben egyetlen olvasásra-hallásra megjegyeztem a szakszavakat. A magyar helyesírás szabályainak a számát is tudtam a téjékoztatóból, s kapásból felsoroltam húsz telefonszámot, harmincat. Ugyan kit érdekelne, hogy egyedül mentem át mûelemzésbôl abban a bizonyos vizsgaidôszakban? Hogyhogy, aki átmegy a mûelemzésen, ide jut? Nem ilyesmiket akarnak velem megismételtetni, sokkal kevesebbet. Van kivel?
A teszt eredményét, a pontszámokat nem közlik velem. Mit kezdenék ugyan a pontokkal? Ezek nem érnek semmit. A pont a mondat végére kell, s hogy feltegyük az i-re a román szólás szerint. Az én mondataim, gondolataim pont nélküli folyondárok, mint a fehérnépé, aki azt erôsíti a kilences szoba helyett, hogy ô a kilencedik emeleten lakik, rá se bagózik, hogy az épületnek csak egy emelete van. Azt mondja, megerôszakolta a bátyja. Nem érzek semmit, pedig fogalmilag értem, mirôl van szó. Sajnálnom kellene, de képtelen vagyok, az érzelmek is kiégtek belôlem, empátia meg éppenséggel nincs. Mondja ô ezt másnak, aki esetleg sajnálja, de ugyanúgy nem segíthet, ahogy én.
Megjött az utálatos este. A szerencsésebbje erôs altatót kapott, annak jól megy: éjjel-nappal húzza a csendest. Talán nincs is olyan erôs altató, ami elaltatna, csak ha zsineggel kötöznének minden idegszálat. Olvassam a folyosón Elek apó magyarokról szóló könyvét. Már minden ismerôs benne, de felidézni nem tudom, mert a mondaszerûséget nem a kellô idôben hallottam. Más oka is lehet: nincs miért, nincs kinek — számomra fölösleges.
Ma se látogatott meg senki, miért is látogatna? Ejsze H-nak hiányzott? A fölösleges ember látogatása idôpazarlás. Én azonban reménykedem: mire jön a hajnal, vesszejével megérint a halál tündére.
Csakugyan, jön is az ablak felôl. Dehogy, Simion ült fel, alighanem a rádiókazettofont keresi álmában.
„1843 és 1846 között, három év folyamán születik meg az a három dallam, melyek mind a mai napig, noha ez nem »felsô rendeletre« történt: a magyar nemzet azonosságát kifejezô nemzeti imádságokká, illetve indulókká váltak. 1867, 1918, 1919, 1920, 1945, 1948 — nem tudták mással helyettesíteni ezeket a magyar reformkorban született szövegeket és dallamokat. Olyan tény ez, melyen ritkán tûnôdnek el történettudósok, pedig talán közelebb jutnánk a magyar nemzeti érzés mibenlétének megértéséhez."
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én írta meg. 1829-ben jelent meg a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurora évkönyvben, és 1832-ben Kölcsey verseskötetében.
1844-ben Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója, pályázatot hirdetett a Hymnusra. Tizenhárom pályamû érkezett be, melyek közül június 15-én Erkel Ferenc zenéjét jutalmazták. Ünnepélyes elôadására július másodikán a Nemzeti Színházban került sor. Ugyanabban az évben, augusztus 10-én az óbudai hajógyár munkásai, a Széchenyi gôzhajó vízre bocsátásakor, már eléneklik a Himnuszt. 1844. november 27-tôl kezdve a kolozsvári Nemzeti Színház társulata elôadások után a közönséggel együtt énekli a Himnuszt. 1848. augusztus huszadikán a budai Mátyás-templomban a mise végén a hívek a Himnuszt éneklik.
Semmiféle kormányrendelet nem írta elô nemzeti imádságként. A mûvet a magyar nép közös akarata tette Himnusszá.
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bôséggel,
Nyújts feléje védô kart,
Ha küzd ellenséggel:
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendôt,
Megbûnhôdte már e nép
A múltat s jövendôt!
Ôseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére;
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hôs magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kúnság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szôllôvesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Haj, de bûneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgô fellegedben:
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktôl rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Gyôzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad,
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
Vér állott: most kôhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtak vérébôl,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hô szemébôl!
Szánd meg, Isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védô kart
Tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendôt,
Megbûnhödte már e nép
A multat s jövendôt!
1836-ban írta Vörösmarty Mihály, és még az év decemberében megjelent az Aurora évkönyvben. Országszerte különféle dallamokra dúdolgatták, énekelgették. Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója 1843. január 26-án pályázatot hirdetett a Szózat megzenésítésére. Huszonkét pályamû érkezett be. A bíráló bizottság tagjai között ott volt Erkel Ferenc, Szigligeti Ede és Vörösmarty Mihály is. A pályázatot Egressy Béni zenéje nyerte meg. 1843 nyarán már mindenütt éneklik a Szózatot. Amikor a pozsonyi magyar színkör férfikara elénekelte, „a szívrázó költeményt a közönség együtt énekelte a színészekkel, bizonyságul, hogy minden magyar kebelben visszhangra talál". (Pesti Hírlap, 1843. június 11.)
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, ó magyar;
Bölcsôd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivûl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hôs
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hû kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erô
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jôni kell, még jôni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jôni fog, ha jôni kell,
A nagyszerû halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sûlyed el,
Népek veszik körûl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ûl.
Légy híve rendületlenûl
Hazádnak, ó magyar:
Ez éltetôd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivûl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Nincs igazi román-magyar megbékélés a romániai kisebbségi, egyházi és közösségi jogok rendezése nélkül. A román-magyar alapszerzôdés megszületése nem jelenti a teljes megbékélést. Az összmagyarságot érintô kérdésekben nem ismerhetünk meghátrálást, hangsúlyozta Tôkés László királyhágómelléki református püspök Budapesten, a Ráday Kollégiumban a Temesvár szellemében címû könyvének pénteki bemutatása kapcsán. A mintegy 40 dokumentumot tartalmazó gyûjteményes kötet a püspöknek a decemberi események óta elhangzott beszédeibôl készült, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadásában jelent meg.
attól függ, hogy sikerül-e az új hatalomnak leküzdenie azokat az erôket, amelyek szembeállnak Románia euroatlanti törekvéseivel. Romániának szilárd eltökéltsége, hogy folytassa a jószomszédságra, a regionális és szubregionális stabilitási és együttmûködési struktúrák erôsítésére irányuló politikát, szögezi le a román külügyminisztérium hét végi közleménye.
Ha sikeresek lesznek azok a kísérletek, amelyek gyanakvást és feszültséget próbálnak szítani Románia és szomszédai között, országunk esélyei a térség geopolitikai újjárendezôdése során veszélybe kerülnek. A közlemény nem jelzi, milyen káros erôkre céloz.
A külügyminisztérium hangsúlyozza az új román diplomácia utóbbi 45 napjában elért sikereit, fôleg a Magyarországgal és Lengyelországgal meghirdetett stratégiai partnerséget.