 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1997. május 14.
(IX. évfolyam, 107. szám)
A községi erdôk, közbirtokosságok és társtulajdonban levô erdôk jogos tulajdonosai, a falu népe általában aggodalommal veszi tudomásul a koalíció egyes tagjai részérôl származó ellentmondó nyilatkozatokat a földtörvény módosítását illetôen — áll abban a Garda Dezsô RMDSZ-képviselô kezdeményezésére és több mint hetven képviselô aláírásával bíró levélben, amelyet a honatyák Emil Constantinescuhoz intéztek a minap. Ebben felhívják az elnök figyelmét arra, hogy a konvenció kampányprogramjában ígéretek hangzottak el a földtörvény mielôbbi és halaszthatatlan módosításával kapcsolatban is. Ehelyett a kérdést ma is még mindig csak húzzák-halasztják.
A levél cáfolja az erdôkerületek, nevezetesen a Prosilva alapítvány azon inszinuációját, miszerint az erdôtulajdonoknak a jogos tulajdonosaiknak való visszaszolgáltatása egyet jelentene az erdôk elpusztításával.
Ellenben az erdôkerületek által szervezett esetleges árverések veszélybe sodorhatják az erdôknek a jogos tulajdonosaikhoz való visszajuttatását.
Az aláírók kérik az elnököt, járjon közbe a földtörvény mielôbbi módosítása, a kampányprogramban tett ígéretek feltétlen tiszteletben tartása érdekében.
Orvosai tanácsára Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke mégsem vesz részt a május 16-17-re tervezett csíkszeredai látogatáson. A csíksomlyói búcsún ezért csak felesége, Regina Sachsen-Meiningen hercegnô, fiai, Károly fôherceg, aki szintén az Európa Parlament tagja, illetve György fôherceg vesz részt, ôt menyasszonya, Eilika von Oldenburg hercegnô is elkíséri. A hírek szerint Habsburg Ottó csak elhalasztottnak tekinti romániai látogatását, amelyre reményei szerint még a nyár folyamán sor kerül.
Az útadó ellen a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja által benyújtott parlamenti indítvány csak 96 szavazatot kapott, 156 képviselô ellene szavazott, hárman tartózkodtak. Crin Antonescu a vita során megjegyezte, hogy a vonatkozó kormányrendeletet csak másnap (ma) tárgyalják a kormányban, tehát az indítványnak nincs is tárgya. A vitán részt vevô Traian Bãsescu közlekedési miniszter többek között elmarasztalóan szólt a taxisokról, akik — szerinte — jövedelmük 0,3 százalékából kifizethetik az útadót. A miniszter egyébként bejelentette, hogy ha legalább a mérsékelt útadót nem hagyják jóvá, augusztusban elakadnak az útépítési és -javítási munkákkal.
A Postakert utcában épülô bankház Patyomkin falvait és Ceaus,escu sugárutcáit juttatja eszünkbe. Ugyanis Bukarestben az átkosban ilyen homlokzati falakkal kezdték a nagyobb vívmányok építését, hogy amikor a „nagy gondolkodó" terepszemlézett, lássa az ötéves terv négy év alatti ütemes teljesítésének bizonyítékait. Aztán a homlokzat mögötti „szélvédett" övezetben az építôk még évekig elmatattak a háztömbökkel. Elképzelhetô, mekkora többletköltséggel járt e különleges technológia. Talán értelmesebb elôbb elkészíteni a tetôt, és aztán elkezdeni az alapozást, legalább az építôket nem veri az esô...
De a bukaresti Patyomkin-falaknak — akárcsak mintájuknak, a cár atyuskák gyönyörködtetésére épített fantomfalvaknak — mégis volt valami értelme: az alattvalók nyugalmát szolgálták. Ezzel szemben a kolozsvári Patyomkin-fal még arra sem jó, hogy majd bankcsôd esetén az igazgatók abba meneküljenek az ügyfelek és a gazdasági rendôrség elôl.
Jobboldali kolozsvári tanácsosok elégedetlenek a miniszterelnök ellenôrzô testületének két hónappal ezelôtti kivizsgálásának eredményével, és kérik a bukaresti Számvevôszéket, végezzen alapos ellenôrzést a polgármesteri hivatalban. A Funar ellenzékét, a Román Demokrata Konvenció, a Polgári Szövetség Pártja, a '93-as Liberális Párt és az RMDSZ színeit képviselô 13 tanácsos úgy véli, hogy a kolozsvári Számvevôszék a Román Nemzeti Egységpárttal rokonszenvez, ezért Bukaresttôl várható politikailag független ellenôrök igazságtétele.
A polgármesteri hivatal vezetôsége és a polgármester ellen a következô területeken fogalmaztak meg vádpontokat: területhasználati jog, építési engedélyek kibocsátása, a helyi tanács költségvetésének gazdálkodása. A bukaresti Számvevôszék megígérte, hogy mielôbb válaszol a kolozsvári tanácsosok kérésére, de az ellenôrök megérkezésének idôpontját nem közlik elôre. Meglepetésnek szánják.
James Wolfensohn véleménye szerint Románia az elmúlt öt hónapban „óriási haladást ért el a reform útján". Ugyanakkor fontosnak nevezte megfelelô rövid, közép- és hosszú távú programok kidolgozását a gazdasági szerkezet átalakítására. Véleménye szerint Románia szociális téren elôrelépett a legutóbbi években, de a falvakban a helyzet nehezebb.
Victor Ciorbea miniszterelnök örömmel nyugtázta, hogy a Világbank idén az eredetileg tervezett összegnél jóval nagyobb hitelt nyújt az ipar, illetve a mezôgazdaság struktúraváltásának elômozdítására.
Ciorbea elmondta: a Világbank elnökének kezdeményezésére szeptemberben megtartják a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közös tanácskozását a Romániával foglalkozó Konzultatív Tanács keretében, hogy kidolgozzák e nemzetközi pénzügyi intézmények közös tervét az elkövetkezô évekre az ország támogatásának tekintetében.
A Románia iránti bizalmunk jeleként nyugtázható az országnak nyújtott hitel százmillió dollárral való megemelése, amellyel a kölcsön jelenleg 625 millió dollárt tesz ki — jegyezte meg James Wolfensohn, a Világbank elnöke a Cotroceni-palotában tartott sajtóértekezleten.
A kölcsönt két részletben folyósítják: az elsô szakaszban ez évre 340 millió dollárt nyújtanak, s ebbôl több mint 250 millió dollárt a mezôgazdaságra, 50 millió dollárt társadalomvédelemre és a többit az iparra fordítják.
A második részt az országutakra (150 millió dollár), felsôoktatásra, a vízellátás feljavítására szánják.
Hazánk adóssága jelenleg mintegy 6,5-7 milliárd dollár, ami a GDP 25 százalékának felel meg, és Wolfensohn szerint tûrhetô adósságteher.
A megyei RMDSZ kezdeményezésére tegnap délután a demokratikus erôket képviselô városi tanácsosok közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyet a szerdai rendkívüli tanácsülésen napirend elôtt szándékszanak közzétenni. Az — helyi sajátos viszonyok közt még mindig — ellenzéki tanácsosok e közleményben a polgármester újabb botrányos megnyilvánulása ellen emelik fel szavukat. Hiszen az, hogy egy szomszédos ország elnöke hova látogathat, és hova nem, egyáltalán nem a polgármesteri hivatal hatásköre — vélik a tanácsosok. Funar e legutóbbi akciója igen rossz fényt vet Romániára, amelynek integrációs esélyeit tekintve amúgy is sok a behoznivalója — mondotta Boros János megyei RMDSZ-elnök, aki a polgármester izgágaságát a bukott pártvezér kompenzálási kényszerével magyarázza.
Boros elnök, úgy is mint városi tanácsos elmondta, a tervek szerint az ellenzék ez alkalommal is ki szándékszik vonulni a tanácsülésrôl. Amennyiben ugyanis nem lesz jelen a tanácsosok összlétszámának fele plusz egy tagja, az ülés határozatképtelennek minôsül. Közismert, a 31 tagú városi tanácsban az ellenzék 15 tagot számlál. Mivel szám szerint ugyanennyi a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP), a Nagyrománia Párt (NRP), illetve a Román Ökologista Mozgalom (RÖM) tagjai képviselte tábor is, a mérleg nyelve a jelek szerint a Román Társadalmi Demokrácia Pártjának (RTDP) egy szem képviselôje lesz. (Mint ismeretes, hasonló esetnek már lehettünk tanúi, amikor a polgármester a magyar konzulátus kolozsvári megnyitása ellen hívott össze rendkívüli tanácsülést.)
Göncz Árpád romániai látogatásának programjáról lapzártáig nem sikerült részleteket megtudakolni, mint ahogy azt sem, hogy a magyar köztársasági elnököt kolozsvári útjára elkíséri-e Emil Constantinescu is.
Május 8-9. között Kolozs megye 15 önkormányzati képviselôje Békés megyei látogatáson vett részt, dr. Simén Imre és Pelcsinszky Boleszláv, a Békés megyei közgyûlés elnökének, illetve alelnökének meghívására. Boros János megyei RMDSZ-elnök beszámolója szerint a tapasztalatcsere szakmailag igen hasznosnak bizonyult. Érdekes eszmecserékre volt alkalom a faluturizmusról, munkaerôátképzésrôl, területfejlesztési problémákról.
Lakosságának nemzetiségi összetételét tekintve Békés megye Magyarország egyik legvegyesebben lakott közigazgatási egysége. Az RMDSZ Kolozs megyei önkormányzati képviselôinek ezúttal is alkalmuk volt nyugtázni: Magyarországon a kétnyelvû feliratok, helységnévtáblák kérdése minden különösebb veszély nélkül megoldódott, legyen az román vagy épp szlovák kisebbség által nagy arányban lakott település. Ugyanakkor érdeklôdve tanulmányozhatták a régióban egyedülálló — s mélységesen példaértékû — kisebbségi önkormányzatok mûködését. Mint ismeretes, azokon a magyarországi településeken, ahol 30 százalék valamely nemzeti kisebbség aránya, az önkormányzatok mellett külön kisebbségi önkormányzatot hoznak létre. Ennek vétójoga van az olyan határozatok hozatala esetén, amelyek a kisebbség érdekeit sértik.
Május 15-én, csütörtökön tartják a kétévenként esedékes lakossági riadógyakorlatot. A légiriadót 4 másodpercenként ismétlôdô, két percig tartó szirénajelzések tudatják, amelyre leáll a gyalogos- és jármûforgalom, a polgárok a legközelebbi A (adãpost) jelzéssel ellátott helyiségekbe vonulnak. Az oktatási, egészségügyi és társadalomvédelmi egységekben megelôzô intézkedésekkel veszik elejét a lakosság körében a nemkívánatos eseményeknek. A riadó lefújása (két percig tartó folytonos szirénahang) után a közlekedés visszaáll a rendes kerékvágásba. A Vlãdeasa Rt. és az Atex Rt. polgárvédelmi csapatai egy hipotetikus légitámadás következményeinek felszámolásában vesznek részt. A Polgári Védelem megyei felügyelôsége fegyelmezett együttmûködésre kéri a lakosságot, és köszöni részvételüket.
Kelemen Hunor államtitkár május 13-án mutatta be Egyed Péter filozófus könyvét a szépszámmal megjelent érdeklôdôknek. Az államtitkár csak néhány mondatban ismertette a könyvet, elmondta dióhéjban az egyes fejezetek fôbb gondolatait, így a szerzô eszmefuttatásait az autonómiáról, jövôrôl, a romániai magyarság kulturális jelenérôl. Ezután a szerzô mindenkinek köszönetet mondott, aki segített a mû megjelenésében, majd dedikálta a könyvet a vásárlóknak.
Mivel fenyegetôzik a közlekedésügyi miniszter?
— Azzal, hogy ha nem lesz útadó, nem lesz út adó.
Az Országos Statisztikai Hivatal igazgatósága szerint 1996-ban Romániában a nettó átlagfizetés 321 987 lejt ért el. Az átlagos kereset tavaly decemberben 53,3%-kal volt magasabb, mint az azt megelôzô év hasonló idôszakában. Az infláció rátája 1995-höz viszonyítva 38,8 százalékot, 1994-hez képest pedig 32,3 százalékot ért el.
A tanügy új alapokra helyezésére tulajdonképpen megkésve kerítenek sort illetékesék. Elhamarkodva vezették be például a hatról öt napra csökkentett tanítási „hetet", amivel kétnapos hétvégéhez jutott a tanuló ifjúság és a tanári testület. Ezt az intézkedést az új tanterv kidolgozása kellett volna hogy megelôzze, mert az évi tananyag — ami jól-rosszul eloszlott az évi tanítási napok között, és belefért a tanulók napi 5-6 tanórájába — nem zsúfolható bele, a szabadszombatok következtében, a kb. egy hónappal megrövidült iskolaévbe.
A lerövidített tanítási hét következtében felmerült problémát (mivel az elôírt tananyag teljes egészében mint elvégzendô feladat megmaradt) az iskolák úgy oldották meg, hogy megnyújtották a tanítási napot, így a nebulók gyakran (télen) sötétben indulnak az iskolába, és sötétben érnek haza. Nyilván az egyéni teljesítôképességet nem volna szabad ily módon próbára tenni! A túlterhelés nagyon sok esetben megbosszulja magát...
Reméljük, azok, akik a készülô (elkészült?) tanügyi törvény alapján kidolgozzák az új tantervet, majd azok, akik összeállítják az új tankönyveket, nem tévesztik szem elôl a hatról ötre csökkentett heti tanítási napok tényét.
A magyarok elvárásai az új tanügyi törvénnyel kapcsolatosan részben megegyeznek az általános állampolgári elvárásokkal, de sok esetben — kisebbségi helyzetünkbôl adódóan — eltérnek azoktól, kiváltképpen a velünk szembeni diszkriminációs megnyilvánulások esetében.
Olyan folyamat indulhat el, amely teljesen új, szabad, a demokrácia magasiskoláját jelentô életteret, elnyomásmentes létet teremthet térségünk minden etnikai kisebbsége számára...
A romániai magyar oktatás ügye kimondottan a magyarságra tartozik! Nem értem, hogy a magyar iskolákkal miért foglalkoznak annyit a többségiek? Miért nekik okoz álmatlan éjszakákat a felnôvô új magyar nemzedék jövôje?! Gondolom, eléggé „érettek vagyunk", és tudunk dönteni a saját érdekeinknek a szem elôtt tartásával, fiataljainknak az életre nevelése ügyében.
Ami a végzôsök elhelyezkedési lehetôségét illeti, nem tudom, hogy miért ne kapna munkát egy magyar iskolát, egyetemet végzett jó szakember (legyen az orvos, mérnök, jogász vagy fogász), aki meglehetôsen tudja az állam nyelvét (is), s aki, ha a szükség úgy kívánja, megtanul németül, amennyiben német érdekeltségû munkahelyet kap, vagy angolul, esetleg japánul, attól függôen, hogy a saját érdeke hogyan kívánja.
Sokszor intenek: „ha román kenyeret eszel" stb. A kenyér nemzetiségére vonatkozóan hiányosak az ismereteim, azt viszont tudom, hogy az állam költségvetését nemzetiségre való tekintet nélkül az adófizetô polgárok fedezik, így senki nagylelkûségére nincs szükségünk ahhoz, hogy iskoláinkat a mindenkori állam finanszírozza — a mi adóinkból a mi iskoláinkat! Kisajátított és meglévô iskoláinkat, melyek sok esetben több száz éve töltik be hivatásukat, és állnak még (bár egyesek eléggé „romosak"), szintén az egykori magyar közösség hozta létre, itt élt ôseink adományaiból épültek, és generációkat nevelvén szolgálták szellemi felemelkedésünk, a tudomány, a civilizáció, ha úgy tetszik, Európához való kötôdésünk ügyét.
A (nagyon helytelenül) úgynevezett „maximalisták" táborába tartoznék? Nem gondolom, mert a maximalista kifejezés a túlzott, túlhajtott, mértéken felüli, nem teljesíthetô követelményeket támasztó, szélsôséges csoportot, vagy állásfoglalást megbélyegzô kifejezés.
Véleményem szerint a Bolyaival kapcsolatos véleménynyilvánítások között egy sem merítette ki (meg sem közelítette) az úgynevezett maximalista fogalmat!
Én inkább a megalkuvó és kevésbé megalkuvó besorolást használnám, amely az egyetemmel meg a készülô tanügyi törvénnyel kapcsolatosan is szóba jöhet.
Nem ismerem a tanügyi törvénytervezetet. Csupán a készülô törvényre vonatkozó elvárásainknak adhatunk hangot.
Úgy vélem, hogy a magyar tannyelvû oktatás teljes egészében magyarul kéne hogy történjen. Nem értem, hogy iskoláinkban Románia földrajzát és történelmét miért román nyelven tanítják-tanulják?!
Most a magyar gyerekek a román anyanyelvûeknek kidolgozott könyvekbôl tanulják a román irodalmat, történelmet és földrajzot. Mennyit értenek meg a leckékbôl? Milyen nehéz és többletmunkát jelent — fôleg a gyengébb nyelvérzékkel „megáldottaknak" —, azt úgy hiszem, nem szükséges taglalni.
Meggyôzôdésem szerint az volna a helyes és természetes, ha magyarul tanulnák a történelmet és a földrajzot. Az iskola elvégzése pedig egyben a román nyelv elsajátításának (beszédben és írásban) biztosítékát jelentené.
Nem tartom helyesnek, hogy gyerekeink a román tannyelvû iskolákkal azonos tananyaggal birkózzanak meg — mint ahogy a román iskolák diákjai (a frankofónia hangoztatása dacára) sem a franciaországi francia gimnáziumi (líceumi?) tankönyvekbôl tanulják a francia nyelvet.
Törekvéseinknek csak addig van értelme, addig van valódi alapja, amíg van kiért küzdeni. Kimutatható, hogy Erdély-szerte (meg Moldvában — a csángókról sem szabad megfeledkezni!) milyen mértékû a magyarság elszórványosodása, hogy hány templomunk és iskolánk maradt hívek nélkül, illetve vált román iskolává, és akkor rá kell döbbennünk, hogy vészhelyzet be került a romániai magyarság!
Nem lehet halogatni, taktikázgatni, az átmeneti megoldásokat nem szabad elfogadni.
Vegyünk egy kis májusi lélegzetet — és most az egyszer, legalább ebben az írásban ne legyünk „honatyák", hagyjuk az emberiség gondját az emberiségnek, Európáét Európának, az országét a kormánynak, Kolozsvár külpolitikáját a Kincses Város polgármesterének, sajátos bajainkat pedig érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ választott vezetôinek. Azt se találgassuk, vajon felveszik-e óhajtásunk szerint országunkat a NATO-ba, az elsô menetben.
Beszéljünk inkább a szavakról. De nem a leírt, hanem a kimondott szóról. A nyilvánosság elôtt, egyesületeink, mûvelôdési intézményeink közgyûlésein elhangzottakról. A megnyitó elôadásokról, tisztségviselôink beszámolóiról, de legfôképpen arról, ami személy szerint engem a leginkább ingerel: a hozzászólásokról. Sajnos, az utóbbiaknál kissé el is kell idôznünk.
A mi évszázadunk a felgyorsult életritmus kora. Az emberiség mintha tudatára ébredt volna annak, mekkora érték az IDÔ, mennyire takarékoskodnunk kell vele, mennyire nem szabad könnyedén bánnunk a magunk és mások idejével. Ennek megfelelôen lejárt a terjedelmes szónoklatok kora is. Kiváltképpen a fejlett országokban az emberek megtanulták tömören, lényegretörôen kifejezni magukat. Valóban, aligha lehet olyan mondanivaló, amit legfennebb egy negyedóra alatt ki ne lehetne fejteni, amit el ne lehetne mondani. A nemzetközi és országos tudományos konferenciákon elhangzott referátumok is — kevés kivétellel, és ezek is csak egyes humán diszciplínák esetében adódnak — szigorúan tartják magukat a nyolc-tíz perces hozzászólásokhoz-referátumokhoz. No hiszen — mondhatná valaki —, de a kommunista, a fasiszta diktatúrák nem a XX. században voltak? Vagy talán elfelejtettük Mussolini, Hitler terjedelmes szónoklatait, Sztálin és „hûséges tanítványai" orrvérzésig tartó „fôtitkári beszámolói"-t, akik között 6-8 órás beszédeivel azt hiszem Fidel Castro vitte a pálmát, de a mi, kivégzett Géniuszunk is négy órákat beszélt, negyedórás szünettel. Nos, ennek is jól meghatározott pszichológiai célja volt. Hogy az ellenvéleményekre ne jusson idô, illetôleg a hallgatóság fáradjon ki kellôképpen ahhoz, hogy ne jusson eszébe más megoldásokon-utakon gondolkodni. Ezeken a kongresszusokon-konferenciákon is rövidre, legfennebb 8-10 percre szabták az egyébként elôadói beszédet dicsôiteni hivatott „hozzászólások" idejét. A diktatúrák azonban rákos kinövései voltak évszázadunk társadalmának. A társadalom egészségesebb részérôl, annak gondolkodásmódjáról-viselkedésérôl szólunk.
Tizennyolc évvel ezelôtt, az Egyesült Államokban ért — ilyen vonatkozásban — az elsô meglepetés. Egy szimpóziumon vettem részt, ahol húsz percnél hosszabb bevezetô elôadásokat nem hallottam. A legterjedelmesebb hozzászólások se tartottak tovább nyolc percnél. Kímélték-kíméltük egymás idejét. Hát a politikusok? Éppen kubai válság volt (1979 ôszén történt), és Carter elnök szólt a nemzethez a televízión keresztül. Izgatottan ültem magam is a képernyô elé, féltem, nehogy valami konfliktus származzék a túl soknak ítélt szovjet katonai szakértô miatt — és én ne jussak haza. Nos, Carter megnyugtatta Amerika népét, de engem is. Beszéde kerek hat percig tartott.
Az utóbbi hetekben — úgy adódott — több közgyûlésen, megbeszélésen is részt vettem. Nem hangzottak el végtelen beszámolók, bevezetô elôadások, vitaindítók. Ezek egyike se tartott tovább fél óránál. A felszólalók legtöbbje igyekezett összefogni mondanivalóját.
De nem mindenki.
Voltak férfiak és hölgyek, csupa megbecsült és tiszteletre méltó személyiség, akik — amint rájöttem — hozzászólásuk során nemcsak mondanivalójukat fejtették ki, de egyben hangosan is gondolkodtak. Nem beszéltek butaságokat, dehogy. Csak fölöslegeseket (is) mondtak. Ami gondolataik kimondása közben eszükbe jutott (és ami ezekrôl is további ötletként villant fel tudatukban), azt mind-mind kibeszélték. Már régóta eltértek a tulajdonképpeni tárgytól, csak hát az ember agykérge mûködik, ugye, és ez a mûködés közvetlenül beszélôkéjükre volt kapcsolva. Egyik-másikuk még észre is vette, hogy a tisztelt hallgatóság nézi az óráját. Mások — nem. És mondták a magukét, amíg bele nem fáradtak.
Bármiféle összejövetelnek-gyûlésnek rémei ezek a hangosan gondolkodó hozzászólók (tiszteletre méltó, magas funkciót betöltô politikusok is vannak köztük, sajnos). A megbeszélés (összejövetel, közgyûlés stb.) vezetôi tapintatból nem figyelmeztetik ôket, hogy kissé túlbeszélik magukat, ôk pedig mondják a magukét rendületlenül: némelyiküket az se zavarja, hogy a hallgatóság egy része kezd elszállingózni a terembôl.
Egy alkalommal Szabédi Lászlótól hallottam: „Miközben ezeket mondom, sok minden eszembe jut, de eszembe se jut, hogy ki is mondjam".
Ne restelljük hát közgyûléseink, rendezvényeink elôtt megállapodni a hozzászólások idôbeli korlátozásában, és a hosszan beszélôket figyelmeztetni. Három-négy végtelenbe nyúló fecsegés ugyanis egy egész összejövetel hangulatát elronthatja.
Egyébként bevallom: rajtakaptam magam. És is szoktam hangosan gondolkodni. Hál' istennek azonban, csak akkor, amikor egyedül vagyok.
— így rétegzôdtek a tévé bukaresti magyar adásának hétfôi mûsorszámai.
Hogy miért vették elô a Romániai Magyar Szóban a télen lefolytatott szórványvitát, az már a bevezetôbôl kiderült: még mûködik a rögeszme, hogy a sajtó borús hangvétele felelôs a kivándorlásért és az alacsony születési arányszámért, és ennek ismételt kinyilatkozásához kellett az ürügy. Újabb nem lévén, hát jó lesz a januári is — gondolta a szerkesztô.
Mivel a felmérések korszakát éljük, nem ártana egyszer és mindenkorra tudományos eszközökkel kimutatni, hányan osontak ki Nyugatra az utóbbi hét és fél évben azért, mert az újságokból tudták meg, hogy Keletre menet lefelé vezetnek a lépcsôfokok? Vagy hány nemzô együttlét dôlt dugába azért, mert közben a partnerek az újságból megtudták, hogy hiába minden ellenkezés, a kolozsvári Fôtért úgyis addig tartják feltúrva, ameddig nekik jólesik? Az embereknek csak ki kell nézni az ablakon, azonnal tudják, hányadán állnak a dolgok.
Ugyanakkor a tudományos szociológusoknak azt is fel kellene mérniük, hogy a sajtónak a történelemben páratlanul ôszinte nyelvezete hány erdélyi magyart tartott vissza a kivándorlástól. Az ellentétes esetre már tudjuk a választ a történelembôl. Amikor fejadagra adták a szójás szalámit, ezzel szemben a sajtó születésnapi versikékkel, meg az optimista jövôképfestés más hasonló ecsetjeivel igyekezett serkenteni a népszaporulatot, akkor csapott igazán magasra a kivándorlási kedv. A szókimondó, a sérelmeinket pipiskedés nélkül feltáró sajtó talán az egyetlen derûs dolog a Nyugathoz képest, még Magyarországhoz képest is. Miért mondanánk le errôl is önmagunktól? Miért irigylik egyesek a sajtótól a jogot és kötelességet, hogy politikusainkat fokozottabb munkára serkentse, amíg a kolozsvári fôtéri gödör zavartalanul tátonghat, és a szórványiskolák sorra bezárják kapuikat, mielôtt módosítanák a tanügyi törvényt?
Szerencsére a hétfôi adás tartogatott kellemes meglepetést is. Boros Zoltán vendége volt Dinu C. Giurescu történész, akivel a dák-római folytonosságról is lehet beszélgetni. Igaz, nappali és magyar adásban diplomatikusan kikerülte a veszélyes vizeket, de így is megerôsített hitünkben, hogy alakul a valódi demokrácia légköre. Meg aztán Galbács Pál mûsora az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáról szintén nem a szójás szalámi örömteli elfogadásának szellemében készült.
Kedden Kolozsvárra érkezett a Cîmpulung Muscel-i ARO terepjáró gépkocsigyár karavánja. Jelenlétükrôl Ovidiu Lungu, a vállalat marketing osztályának képviselôje a következôket nyilatkozta:
— Az ARO kereskedelmi társaság szervezte, mindazokkal a tagszervezetekkel együtt, amely városokon áthaladunk. Akciónk új termékeinkre való figyelemfelhívást szolgálja, de utalás arra is, hogy az idén ünnepeljük az elsô román terepjáró gépkocsi legyártásának negyvenedik évfordulóját. Rîmnicu Vîlcea, Nagyszeben és Gyulafehérvár érintésével érkeztünk Kolozsvárra, majd folytatjuk utunkat Nagyváradra, Aradra, Temesvárra, Turnu Severinbe, Krajovára és Slatinara. Kilenc gépkocsival járjuk az országot: öttel az ARO 24 és néggyel az ARO 10-es családból.
A karaván „sztárja" az ARO-Spartana, amely kimondottan szabadidô-jellegû, X28 benzinmotoros, körülbelül 5 literes fogyasztással 100 km-en. Szintén újdonság egy motorfajtánk, amely az AWL osztrák céggel való együttmûködésünkbôl született, valamint az ARO 10-es újabb változata, a 1110-es, amely négyajtós, Renault-dízel motoros, és más korszerû kiegészítô kellékekkel szereltük fel. Áraink 42 és 83 millió lej között mozognak.
Félhetnek az ASAL-hitelmegállapodástól a romániai földmûvelôk, kicsik és nagyok egyaránt!
A román agrárpolitika alakítóinak az utóbbi hat évben alig jutott babér. (Áremelések, fizetésképtelenség, infláció, csôd, felszámolás.) Az 1991 májusában alkalmazott 18-as földtörvény elôre nem látott káros következményekkel járt (és jár ma is), és a mezôgazdasági termelés, fôleg a nagybani, kényszerpályára került, a nagyüzemek tartósan fizetésképtelenek, csôdhelyzetben vannak, nem hitelezik ôket, és minden valószínûség szerint a 31-es törvény alapján beiktatott kereskedelmi társaságokat nagyrészt felszámolják.
Jelenleg, 1997 májusában, 1,1 millió hektár nincs felszántva, a vetés megkésett, és a kistermelôk lóval, ökrökkel, 1945-ös technológiai eljárásokkal próbálják megmûvelni azokat a földeket, amelyek nincsenek víz alatt.
Egy pillantás az 1996-os statisztikai évkönyvbe: a szántóterület 9 337 ezer ha, ebbôl a magánszektor 7 808 ezer ha, illetve 73%, míg az állami tôkével mûködô egységek részaránya 27%-ot tesz ki. Bár a 27% nem döntô, a technikai ellátottság és munkaszervezés, illetve technológiai téren nagyon is jelentôs. A miniszterelnök február 17-i nagy beszéde szerint jön a kapitalizmus, jön a piacgazdaság kelet-európai, vad, gyors tôkefelhalmozású „variánsa", és jön az ASAL-program, majd hitel, ami végleg megtisztítja a román piacot az állami mezôgazdaság „ballasztjától".
Mirôl is van szó?
1. Megszûnik az ártámogatás a disznóhúsra, csirkehúsra, és megszûnnek a termelôknek járó célprémiumok.
2. Beindul a teljes árfelszabadítás, de elôtte liberalizálják az energia, távközlés, szállítás, víz és csatornaszolgáltatások árát.
3. Megszüntetik a kedvezményes hitelezést, és a hitelkamatláb a mezôgazdaság részére is olyan lett, mint minden más hiteligénylônek, magyarán a kamatláb háromszorosára nôtt, amikor saját tôkével nem rendelkeznek a nagy termelôk.
4. Visszavonják az 1993. évi 83-as törvényt. Így nem lesz mûtrágya a költségvetésbôl, és megszûnnek bizonyos prémiumok az állattenyésztôknek és termelôknek.
5. A behozatali vámilletékeket radikálisan csökkentik, szabad teret kap az élelmiszerimport, amely reális versenytársa lehet a hazai termelôknek, ha meglennének a technológiai és pénzügyi elôfeltételek.
6. A térdre kényszerített, súlyosan beteg állami nagyüzemek megkapják a hatodik jelentôs ütést is, az exportkedvezmények részleges megszüntetését, amikor szimultán importösztönzô lépéseket tesznek, hogy lenyomják a piaci árakat: tej, tejtermékek, hús, hústermékek, illetve sör, krumpli és más mezôgazdasági cikkek esetében.
7. Május 1-jétôl újabb energiaáremelések, a szállítás drágítása kerül napirendre, így, állítják egyesek, az energiaárak általában a helyükre kerültek, és nincs szükség jelentôs áremeléseket eszközölni júniustól.
A kérdés viszont az, és teljesen nyitott, mibôl fizetjük az import élelmiszereket, honnan a valuta, ha a külkereskedelmi mérleghiányt 2,4 milliárd USD-rôl le kell csökkenteni 1,4-re, hiszen ezt elhatározták a Világbank korifeusai. Tény az, hogy nagyon kevés állami tôkével mûködô olyan kereskedelmi társaság van a mezôgazdaságban, amely tudja viselni a piacgazdasághoz való igazítás hét követelményét, erre jön a 18-as törvény (1991) módosítása, hogy visszaadnak földterületeket a volt tulajdonosoknak az állami gazdaságok területébôl.
Napokig lehetne vitatkozni, hogy kell vagy nem kell állami tôkével mûködô mintagazdaság.
Akik aláírták az ASAL-hitelmegállapodást és adminisztrálják a sokkterápiát, el kell hogy gondolkozzanak azon, mi lesz, ha a földterület 20-22%-a nem lesz megmûvelve, 40%-án középkori módszerekkel és technológiával mûvelik a talajt, importból jön a búza, kukorica egy része, valamint a hús, és leállnak a takarmánykeverék-gyárak és malmok is, mert a nagyfogyasztók bezárják kapuikat (Avicola, disznóhizlaldák).
Az agrárkérdés és agrárstratégia sorskérdés, és céltudatosan be kell avatkozni a falu, a nemzet és az élelmiszerbiztonság ügyébe, ha valóban jobbak akarunk lenni azoknál, akik leköszöntek a hatalomból — közel hat hónapja, de azóta csak drágul az élelmiszer.
Neményi József Nándor
Ui.: Legfrissebb híreink szerint júliustól, amikor nônie kell a munkanélküliségnek még 5%-kal, a zöldség és gyümölcs után a termelôknek 18%-os TVA-t kell fizetniük a költségvetésnek, mert ezek „túl olcsók" a Világbank szakértôi szerint.
A fôvárosi nyugdíjasok és kiskeresetûek, akik nem tudják tovább fizetni a kábeltévé havi 28 000 lejes díját, ingyen nézik a mûsorokat, amíg a társaság megelégeli és lekapcsolja ôket a vezetékrôl. Ezután összekuporgatnak 100 000 lejt török gyártmányú „kisparabolára", amellyel fogható minden román mûsor. A legtöbben könnyedén lemondanak a német, angol, francia, olasz, török, spanyol, arab stb. nyelvû mûsorokról, mert számukra minden idegen nyelv önmagában is bábeli zûrzavart testesít meg. Török antenna már a kolozsvári piacgazdaságban is kapható, de azzal, sajnos, nem fogható a Duna tévé.
Magyarország és Románia gazdasági együttmûködésének szorosabbá tételérôl tanácskoztak Csongrád és Temes megyék országgyûlési képviselôi, önkormányzati és kamarai vezetôi pénteken Makón, a városházán.
A fórum résztvevôi egyetértettek abban, hogy Csongrád és Temes megyék fejlôdô és gyümölcsözô kapcsolatukkal példaértékûen szolgálják az együttmûködést. A közösen aláírt nyilatkozatukban szorgalmazták a Duna-Tisza-Maros Euroregionális Együttmûködési Megállapodás mielôbbi megkötését, továbbá vállalták, hogy segítik a közös magyar-román mûködési és fejlesztési alap megteremtését. A tanácskozáson kialakult álláspont szerint a magyar és a román szaktárcákat bevonva javítani kell a két megye között a közlekedést és a távközlést. Célszerûnek tartják az államközi kapcsolatrendszer keretében áttekinteni a határ menti vállalkozási övezet létesítésének lehetôségeit, feltételeit. A közvetlen gazdasági együttmûködés fôként a mezôgazdaság területén lehet eredményes — állapították meg. Kezdeményezik továbbá a többnyelvû regionális médiumok helyi és kormányzati támogatását.
A határ menti megye képviselôi a maguk eszközeivel igyekeznek elérni, hogy a csongrádi-temesi kapcsolatok fejlesztését szolgáló elképzelések kerüljenek bele az országos szintû tervekbe, koncepciókba. Eljárnak a két ország illetékeseinél annak érdekében is — határozták el —, hogy a külügyminiszterek találkozzanak a térségben.
A RENEL hazai villamosmûvek és a belga Tractabel Engineering International abban állapodott meg, hogy fontolóra veszi négy romániai vízierômû közös felépítését — közölte a RENEL szóvivôje. A beruházás tervezett értéke 100 millió dollárnyi. A szóvivô hozzátette: a dél-romániai vízierômûvek felépítésérôl szóló döntés a következô hónapokban várható.
Az országban 1997 elsô negyedében 12,3 millió tonna hagyományos fûtô- és üzemanyagot használtak el, 8,6 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év azonos idôszakában — adta hírül a bukaresti statisztikai hivatal.
Az elektromosáram-fogyasztás 1997 elsô három hónapjában 3,5 százalékkal volt kisebb, mint 1996 elsô negyedében.
A kormány februárban 40-60 százalékkal emelte számos fûtô és üzemanyag árát — tette hozzá a jelentést ismertetô AP-DJ.
Több kérdést fogalmaztak meg olvasóink a részvények átruházásával, azok értékváltozásával, és a kuponok útján privatizált vállalatok évi közgyûlésével kapcsolatban. A beérkezett levelekbôl és telefonon feltett kérdésekbôl kitûnik, sokan nem csupán azzal nincsenek tisztában, hogy hol és hogyan értékesíthetik névre szóló részvénykuponjukat, de az idevágó törvényes elôírásokat sem ismerik. Bár annak idején mindezekrôl a kérdésekrôl bôven írtunk, az adott helyzetben az ismétlést fontosnak tartjuk.
Az érvényben lévô jogszabályok értelmében, az értékpapírokat kizárólag erre feljogosított kereskedelmi társaságok útján lehet átruházni. Ilyen cégek városunkban is mûködnek, brókercégeknek nevezzük ôket, hivatalos nevük: értékpapír-értékesítô társaságok (románul: societãT,i de valori mobiliare). Részvényt venni vagy eladni csakis ezeken keresztül lehet.
Amennyiben két magánszemély, mert erre vonatkozott a legtöbb kérdés, egymás között már megkötötte az üzletet, a papírok hivatalos átruházása végett fel kell keresniük egyik ilyen brókercéget, s ott kérniük kell az átírást. Ez esetben az eladásra felkínált részvények nem kerülnek be a tôzsdei vagy tôzsdén kívüli piac (RASDAQ) kínálatába, hanem úgynevezett krossztranzakció révén átruházódnak.
Az átruházott részvényeket névre szóló értékpapír-számlákon nyilvántartják, az átruházásért pedig a brókercég jutalékot számít fel. A átruházási jutalék nagyságrendjét szintén törvény írja elô, a papírok értékének minimum két és maximum nyolc százaléka lehet. A jelenlegi gyakorlatban a brókercégek egységesen 8 százalékos jutalékkal dolgoznak.
Másik fontos kérdés, hogy mennyit érnek adott esetben a tôzsdén vagy pedig a RASDAQ rendszeren keresztül forgalmazott részvények. Erre a legkönnyebben a szaksajtóból lehet pontos és naprakész információt kapni. Például a Bursa címû napilapból, amely valamennyi árfolyamot naponta közöl. De a belföldi tévéadók is ismertetik a legfontosabb papírok adatait. Eladási szándék esetén nem árt az ügylet lebonyolítása elôtt néhány napon át tájékozódni a részvények értékének mozgásáról. Általában értéknövekedési idôszakokban nem tanácsos a papírokat eladni. Meg kell várni, amíg azok néhány napon át viszonylagos stabilitást érnek el. Persze, ez nem minden esetben lehetséges. Ha a tranzakció nagyon sürgôs, nem árt valamelyik brókercég szakembereinek a véleményét is kikérni.
Legtöbben azt sérelmezték, hogy az érintett vállalatok kizárólag a román nyelvû sajtóban hirdették meg évi közgyûléseiket. Ez, sajnos, igaz. Magyarázatát annak a több éves gyakorlatnak és mentalitásnak az anakronisztikus létében kereshetjük, amely fôképp az állami szektort jellemzi, s amelynek során a szóban forgó vállalatok a magyar nyelvû sajtó ellen reklámblokádot folytattak. A részvényes azonban a közgyûlés idôpontjáról közvetlenül a számára fontos vállalat székhelyén is érdeklôdhet. Részvényei pedig lehetôvé teszik, hogy a közgyûlésen részt vegyen, s ott a vállalati eredmények értékelésébe, a haszon elosztásába, a tervezett fejlesztésekbe tulajdonhányada alapján beleszóljon.
Utoljára hagytam K. F. kolozsvári olvasónk kérdését, aki arról szeretne többet tudni, hogyan lehet a szerdán megvásárolt részvényekbôl a következô keddre biztos nyereség. Nos, kedves K. F., most csupán ennyit: a nyereség nem biztos, de lehetséges. Sôt, a beruházónak a veszteség lehetôségével is számolnia kell. Ez pedig a részvények értékváltozásától, a piactól és a rendelkezésünkre álló információktól függ. Egyébként az ilyen ügyletekre mondják: aki mer, az nyer. Jómagam jelen példa esetében ezt így fogalmaznám: aki tájékozott, az nyer.
A Világbank Igazgatótanácsa június 3-án fog dönteni arról, hogy megadja-e Romániának a tervbe vett 400 millió dolláros hitelt.
A tervezett kölcsönbôl 350 millió dollár a román mezôgazdaság megreformálását hivatott segíteni, míg 50 milliót szociális kiadásokra kell költeni. Utóbbit azonnal ki kell utalnia a Világbanknak, ha a köcsön megadása mellett dönt, míg az agrárcélú hitelt több részletben folyósítaná, ám ezek nagyságáról és ütemezésérôl még nem született meg a döntés.
A tisztségviselô elmondta, hogy a Világbank hamarosan folyósítani fogja az utolsó, 80 millió dolláros részletét annak a 280 millió dolláros hitelnek, amelyet már korábban, a román magánszektor támogatására jóváhagyott. Ezt a részletet tavaly befagyasztotta a Világbank azután, hogy az akkori román kormány, 4 kivételével, felfüggesztette az összes Romániában mûködô belföldi és külföldi bank dollárügyleteinek engedélyezését.
James Wolfensohn, a Világbank elnöke vasárnap Romániába érkezett. Személyében 1977 óta elôször érkezik Romániába világbanki elnök.
A minap a célnak megfelelô, korszerû felszereléssel ellátott fadöntô munkások jelentek meg a Putna sétányon, a gyereksereg nagy örömére. Minden kérdezés nélkül tüstént munkához láttak, és könyörtelenül földre döntötték a jegenyéket, egyeseket darabokra fûrészeltek, majd dolguk végeztével „angolosan" távoztak. Szorgos munkájuk nyoma ma is jól látható, különösen az iskola felé vezetô két épülettömb közötti útszakaszon, a fiatal nemzedék épülésére és a járókelôk bosszúságára. A napokig tartó esô sem tudta elmosni a felfûrészelt hasábokat, gallyakat és az ezzel a tevékenységgel járó megannyi hulladékot. Az áldozatul esett fák díszei voltak az amúgy is sivár, papírhulladékkal és egyebekkel teletûzdelt tájnak.
Elôzôleg, mintegy elôhírnökként, a természetvédelem nevében, a 4-es számú épület elôtti két gyönyörû díszfát, az épület mögött pedig egy szépen fejlôdô hársfát vágott ki az egyik újgazdag polgártárs, hogy éjjel-nappal gyönyörködjék új Dacia kocsijában. A látvány olyan, mint egy faluvégi, napbarnított patkolókovács háza tája.
Vajon kinek ártottak a gyönyörû díszfák, és mire volt jó az esztelen fadöntés?
Gy. D.
(pontos név és cím a szerkesztôségben)
Sokan azt tanácsolják, ne bízzál senkiben. A világ rossz, mindenki csak visszaél a jóhiszemûségeddel. Pénzt ne adj kölcsön, mert soha nem kapod vissza. Még ha írásod is van róla, akkor sem tudod behajtani az adósodon. Perre ne menj, mert pórul jársz: a tanúk hazudnak, a bírók lefizethetôk, az ügyvédek gazemberek. Ha bármilyen üzletet kötsz, számolj azzal, hogy becsapnak, még a legegyszerûbb vásárlásnál is. Ígéreteknek ne dôlj be, az emberek szava semmit sem ér. Még az édes testvérednek se higgyél, ô is csak ki akar használni. Gyermekeidre sem támaszkodhatsz. Sok kínnal, áldozattal felneveled ôket, aztán cserben hagynak, mindenedbôl kiforgatnak. Szerelem? Naivság! A nôk (férfiak) csak behálóznak, aztán visszaélnek a hiszékenységeddel. Biztos lehetsz abban, hogy a feleséged (férjed) megcsal, vagy legalábbis ilyen szándéka van; jó lesz szemmel tartanod. Az úgynevezett barátok is csak addig forognak körülötted, amíg valami hasznuk van belôled. Isten ôrizzen az orvosoktól: tudatlanok, lelkiismeretlenek, csak a pénz érdekli ôket. De a papok szavára se adj semmit, azok is kétszínûek, vizet prédikálnak és bort isznak. A politikusokról inkább ne is beszéljünk, azok mind önzô karrieristák, szélhámos gazemberek, egy igaz szavuk sincsen. Egyet gondolnak, mást mondanak, és a harmadikat cselekszik. Ígéreteiknek egy pillanatig se adj hitelt: a politikában nincs becsület, csak érdek. Most azért mondanak valamit, mert ez hasznukra van, holnapra elfelejtik, le is tagadják. A nemzetközi szerzôdések, garanciák mit sem érnek, akkor szegik meg ôket, amikor hatalmukban áll. A politikában nem az erkölcs, hanem az erô uralkodik. Az újságok pedig tele vannak hazugsággal, egy betûjüket sem szabad elhinni. Ne légy balek, tartsd szem elôtt, hogy mindenki csak az ostoba hiszékenységedet akarja kihasználni.
Ezeknek az állításoknak az alátámasztására ezer és egy példát lehetne felhozni. De ez a szemlélet mégsem fogható fel általános érvényûnek, mert ugyanannyi ellenpéldára is hivatkozhatnánk. Igenis: van becsület, szavahihetôség, kötelességtudás, ôszinteség, jóság, szerelem, hûség, barátság is a világon. Azt szokták mondani, hogy mindenki önmagából indul ki. Aki nem jó, nem becsületes, az ezeket a tulajdonságokat a másiknál is csak ostobaságnak tulajdonítja. A korrekt ember pedig feltételezi, hogy a másik is olyan, és legfeljebb késôbb állapítja meg szomorúan, hogy csalódnia kellett. A tapasztalat persze arra is megtanít, hogy nem árt óvatosnak lenni, de ez nem jelenti azt, hogy állandóan és mindenkivel szemben gyanakvók, bizalmatlanok legyünk. Ilyen beállítódás mellett hol marad a felebaráti szeretet? A féltékenység tönkreteszi a szerelmet, házasságot, a mások rosszhiszemûségétôl való félelem, rettegés emberkerülôvé tehet, üldözési mániához vezethet. A napi hírek a gonosz cselekedetekrôl szólnak, pedig aznap talán több volt a szeretet, a jóság megnyilvánulása, de errôl nem érdemes írni, beszélni, ez nem szenzáció. Pedig valahogy a jót is kellene hirdetni. A politikai állásfoglalásokban, nyilatkozatokban, hírekben, kommentárokban is az állandó bizalmatlanság, gyanakvás, rosszhiszemûség terjesztése olyan lélekmérgezés, amely elôítéletekhez, gyûlölködéshez, ellenségeskedéshez, konfliktusokhoz vezet.
A bizalom persze kockázattal is jár, de ezt vállalnunk kell, mert másképpen nem lehet élni, sem a magánéletben, sem a társadalmi kapcsolatokban.
Azon a napon, amikor Románia megkapta az Európa Tanács teljes jogú tagságát, Kolozsváron, az Apex lapterjesztô vállalat Bolyai utcai üzletének zárt ajtaján délelôtt 10 órakor „Inventar" feliratú tábla fogadott. Évek óta naponta ott vásárolom a kérésemre félretett lapokat. Órákkal késôbb visszatértem, remélvén, hogy a régi vevô jogán ki fognak szolgálni. Nem szolgáltak ki. Naivul felhívtam a vállalat igazgatóját, megkérdezvén, mit tett volna ô az én helyemben. Felvilágosított, hogy a Sora üzletben is árusítanak lapokat. Mikor idült Európa-fertôzöttségemre hivatkoztam, arról is felvilágosított, hogy „mi viszont itt élünk".
Hazai viszonyainkkal elégedett honfiak szájából gyakran hallható a Románia nyomorúságát meghatározó két jelszó: „megy ez így is", meg „csak rosszabb ne legyen". Az igazgató úr nyilván ugyanígy vélekedik. Mert még akkor sem jutott eszébe, hogy bár egyszer kiejtse a „sajnálom" szót, és elnézésemet kérje, amikor megjegyeztem, hogy Európában a szolgáltatással elégedetlen ügyfélnek mindig igaza van.
Lesznek, akik az egész ügyet hajlandók jelentéktelen semmiségnek minôsíteni. Remélem azonban, hogy lesznek olyanok is, akik számára a földrajzi fekvésen túl Európa elsôsorban mentalitás, magatartás és életforma kérdése. Márpedig onnan, ahol egy szolgáltató vállalat igazgatója még figyelmeztetésre sem ismeri fel, hogy csúfot ûzött az ôt eltartó vevôbôl, még nagyon hosszú út vezet Európába. Ezen pedig az sem változtat, hogy Strasbourgban már most leltárba vettek.
A tisztelt olvasókkal egy pár sorban ismertetni szeretném, hogyan lehet törvényes úton törvénytelen vagyonhoz jutni. Kolozsvár egyik legszebb helyén, ahol a nóta szerint „nyílnak már az orgonák", volt egy kétszoba-összkomfortos házunk, udvarral és 4320 négyzetméter gyümölcsössel. Családi helyzetem úgy alakult, hogy 1976-ban kénytelen voltam eladni az én és feleségem nevére telekkönyvezett házat, hogy Kolozsvárról Brassóba költözhessünk. Az akkori törvények alapján csak a házat adhattam el, a gyümölcsös az állam tulajdonába ment át, mindez kiderült érthetôen az adásvételi szerzôdésbôl is.
Miután 1991-ben megjelent a földtörvény, írásban a helyhatósághoz fordultam, és visszakértem a 4320 négyzetméter gyümölcsöst. A hatóság válaszában az szerepelt, hogy mivel az általam visszaigényelt gyümölcsös a város belterületéhez tartozó föld, erre nem vonatkozik a földtörvény, így nem kaphatok vissza semmit. De most következik a meglepetés: kezembe került az új telekkönyvi kivonat, amelyen erre a területre három új tulajdonos neve szerepel. Utánanéztem a dolgoknak, és kiderült, hogy 1995-ben a 192. számú „ordinul prefecturii" alapján erre a három személyre írták a földterületet, megjelölve az alapul szolgáló jogszabályt is, méghozzá a földtörvényt. Ezek szerint én, mint volt tulajdonosa a földnek, jogtalan vagyok rá, mások pedig, teljesen vadidegenek, megkaphatják azt, tulajdonosokká válhatnak annak a törvénynek alapján, amelynek elôírásaira hivatkozva engem elutasítottak.
Késôbb megtudtam, hogy ezek a személyek az „újgazdagok" közé tartoznak, és a volt házam mostani, sorrendben már ötödik tulajdonosai. Amikor 1995-ben megvették a házat az elôzô tulajdonostól, a gyümölcsös még mindig az állam tulajdonában volt. Utólag, a 18-as törvényre hivatkozva, az állam odaajándékozta ezeknek az én jogos tulajdonomat képezô kertet. Kérem önöket, ítéljék meg, hogy Romániában valóban alkalmazzák a tulajdonjog védelmét, a törvénytelenül elvett javak visszaszolgáltatását, vagy törvényesen jutnak egyesek törvénytelen vagyonhoz?
A kolozsvári ószer (még a románok is így hívják) a város keleti részén található, körülbelül az ötvenes évektôl, elôtte a Vágóhídnál volt utcai kirakóvásár, a '90-es évektôl pedig az ószerrel párhuzamosan üzemelt egy ócskapiac is, a nagy zöldségpiac mellett. Az ószer helyén szerdán állatvásárt tartanak, az igazi nagy nap a szombat, amikor emberáradat lepi el a környéket. '89 elôtt még úgy állt a helyzet, hogy használt holmikat és hiánycikket lehetett itt kapni, mostanra azonban fordult a kocka, és egyre inkább hasonlít az ószer egy budapesti piacra. Minden van, ami kellene, ruhanemûtôl kezdve alkatrészekig, elektromos készülékig, sok mindent olcsóbban lehet beszerezni, mint az üzletben. És a minden mellett mindenki megfordul itt, cigányok és egyetemi tanárok, hazaiak és külföldiek, van, aki inkább szórakozni jár ide, semmint üzletelni. A rendôrök gyakran igazoltatnak, hiszen a becsület ritka áru errefelé.
A piaci viszonyok primitívségére vall, hogy nem épült ki egy mûködô bizományi-viszonteladói hálózat, mely mindenki hasznára lenne. A vásárló olcsóbban vásárolna, mint az üzletben, az árus pedig eladná az áruját. A másik jel, amely az esetlegességet, mellôzöttséget mutatja, hogy az ószerre vezetô utcák és az egész vásártér poros, sáros, az idôjárástól függôen. Bár belépti díjat szednek mindenkitôl a polgármesteri hivatal emberei, annak még a töredékét sem fordítják a viszonyok korszerûsítésére, hogy ne érezze istállóban magát az ember.
A legrosszabb, amit az utóbbi idôben tapasztaltam: egyes felelôtlen, sovén személyek kabarénak álcázott magyarellenes kazettákat játszanak be, nagy hangerôvel. Így megtudhattam, hogy azért kell nekünk „sok" magyar iskola, azért vagyunk magyarok, hogy elvegyük Erdélyt jogos tulajdonosaitól, hát inkább menjünk Magyarországra. Nagyon ismerôs szöveg, még az átkosból. De mit keres ez a kolozsvári ószeren? Hiszen kimeríti a nyílt uszítás fogalmát. A rend ôreit nem zavarja, hiszen ôk is ugyanezt gondolják. Az igazi kolozsváriakat — románokat, magyarokat egyaránt — sem bántja? Csak engem? Vagy eljött az idô, hogy a fasizmust kabarévá avanzsálják az ószeren?
Lehet, egyszer az ószer is nevezetesség lesz, amit nem lehet majd kihagyni a városnézésbôl. De addig lefolyik némi víz az olajos Szamoson.
Idôs, súlyos szívbeteg, 73 éves nyugdíjas vagyok. Még márciusban kifizettem a Pontis Impex tejkihordó cégnek 25 350 lejt (nyugtaszám 915254) egy liter tej elôfizetése címén az áprilisi hónapra, de egész áprilisban csak kétszer, 1-jén és 3-án hoztak tejet. Telefonon jeleztem a cégnek a hiányt, de eredmény nélkül. Eljárásuk nagyon felháborított.
Olvastam az április 16-i, Sz. Cs. által jegyzett cikket: „A tejkihordóknak sem fenékig tejfel". De vajon a mi esetünk, az idôs, beteg, egyedülálló, otthonról kimozdulni nem tudó nyugdíjas elôfizetôké, akik rá vagyunk szorulva a tejkihordók szolgáltatására, a mi esetünk milyennek nevezhetô?
Albert Rozália
*
Olvasónk panaszlevele nyomán felvettük telefonon a kapcsolatot az említett céggel. Egy kedves nôi hang elnézést kért a kellemetlenséget okozó tévedésért, és megígérte, hogy pótolják a mulasztást, kártalanítják a nénit. Reméljük, ez azóta meg is történt. És reméljük, hogy a piaci törvények elôbb-utóbb megteremtik annak szükségességét, hogy a magukra adó cégek jobban odafigyeljenek ügyfeleikre.
Smaragdzöld színben pompázik a gyep, rügyeiket bontják a fák. A hosszú tél után örvendünk a tavasz minden apró jelének. Hirtelen azonban oda nem illô kép bontakozik ki az egyébként festôi tájból: hatalmas juhcsorda lepte el kora reggel a Hajnal negyedet. Útirányukat nézve valahonnan a városból (?) sétáltak fel a Pasteur utcán, fel a negyedig, és együgyû állhatatossággal a Bükk-erdô felé tartottak. Közben azonban a tömbházak közé ültetett apró fenyôfákat, bokrokat, a földbôl alig kibújt növényeket valósággal letarolták. Büdösség és pusztulás maradt utánuk. Hát így megyünk mi, a juhok után, nyugat felé?
Kedden tanácskoztak a kolozsvári állami egyetemek rektorai. Az ülésezés célját az 1997-98-as tanévben való együttmûködés lehetôségeinek a megvitatása képezte. Központi kérdésként szerepelt a diákok elszállásolási gondjainak, az interdiszciplináris felkészítés nehézségeinek a megoldása. A Diákmûvelôdési Ház tevékenységével kapcsolatban a kolozsvári rektorok az Oktatásügyi Minisztériumhoz fordulnak, mint az intézmény gazdájához, járuljon hozzá, hogy az fokozott mértékben kerüljön a diákság ellenôrzése alá. Ily módon, korszerûbb formában, számos, a nemzetközi diákmozgalommal kapcsolatos szervezet tevékenysége kapna helyet a Diákmûvelôdési Házban.
Az Egyetemiek Házának tevékenységével kapcsolatban a rektorok támogatják azt a javaslatot, hogy az egyetemek anyagilag járuljanak hozzá eme intézmény vendéglôjének üzemeléséhez, amely szükség esetén álljon a kolozsvári egyetemek rendelkezésére. Az Egyetemiek Háza nagytermének korszerûsítése céljából támogatják a Babes,-Bolyai Tudományegyetem rektorátusának felhívását a Filharmónia és más intézmények vezetôségéhez, illetve magánszemélyekhez a modernizálási munkálatokhoz szükséges pénzalapok gyûjtésére.
*
A Babes,-Bolyai Tudományegyetem igazgatótanácsa tanulmányozta a városi tanácsnak azt a határozatát, melynek értelmében az egyetemnek utalják ki az Albac utca 21. szám alatti tömbházat, és arra a következtetésre jutott, hogy anyagi okokból nem tudja azt átvenni (kijavítása többe kerülne, mint egy új épület megépítése). Ezért továbbra is fenntartja az 1997. április 16-án a helyhatóságokhoz benyújtott igénylését a diákok és fiatal tanerôk elszállásolását biztosító épületre.
A szenátus Egészségügyi, Környezetvédelmi és Sportbizottságának küldöttsége, amely Ion Carciumaru elnök vezetésével hivatalos látogatást tesz Magyarországon, kedden megbeszélést folytatott az Országgyûlés környezetvédelmi bizottságával. Baráth Etele, a bizottság elnöke elmondta: az euroatlanti integráció érdekében fontos, hogy a közép- és kelet-európai országok környezetvédelmi szempontból azonos alapokról induljanak. Ezt a célt, a szándékok és tervek egyeztetését szolgálja az a nemzetközi parlamenti tanácskozás, amelyre jövô héten, a magyar országgyûlés meghívására Budapesten kerül sor.
A vendégek ismertették a román környezetvédelmi kerettörvényt, amely nagy vonalakban harmonizál az EU-elvárásokkal. Elôkészítésében amerikai szakemberek is részt vettek. A törvény két fontos témakörben is korrekcióra szorul: a végrehajtásához szükséges anyagi eszközök biztosításában, valamint a környezetvédelmi követelmények érvényesítésében mind az iparban, mind a privatizáció során végbemenô tulajdonosváltásnál.
A tárgyalás során érintették a Magyarországon áthaladó folyók szennyezettségének kérdését, s megállapították, nagyobb figyelmet kell szentelni a felszín alatti vízkészlet tisztaságának. Az atomenergiai törvény kapcsán szóba került a kárfelelôsség biztosítása és a központi nukleáris alap létrehozása. Román részrôl kiemelték a nukleáris szennyezô anyagok gondos kezelését és az atomerômûvek biztonságos üzemeltetését, s elmondták, Románia csatlakozott a Bécsi Atomenergia Ügynökség elôírásait tartalmazó nemzetközi szerzôdéshez.
A román vendégek találkoztak az Országgyûlés Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságának Nádori László albizottsági elnök vezette küldöttségével. Véleményt cseréltek a sport törvényhozási szabályozásáról, anyagi támogatásáról, s felvetôdött a rendszeres konzultatív kapcsolattartás lehetôsége is.
Funar polgármester vádjára, miszerint Göncz Árpád elnök egy könyvében irredentának minôsülô kijelentéseket tett volna, ugyanannyi alapja van, mintha például Arany Jánosról közölné valamely magyar méltatója, hogy van egy Hamlet címû drámája, és ô írta a Lenni vagy nem lenni kezdetû monológot. A hasonlat annyiban stílszerû is, hogy Göncz Árpád szintén fordítója volt, méghozzá szintén angolból, annak a munkának, amelybôl Funar idézett néhány mondatot.
A polgármester viszont egy szóval sem említette, hogy a szóbanforgó megfogalmazások szerzôje nem Göncz Árpád, hanem Bajcsy-Zsilinszky Endre, a tragikus sorsú államférfi. Így legfeljebb az emlékezhetett rá, aki évekkel ezelôtt, amikor Kolozsváron elôször felrepítették ugyanezt a vádat, már hallotta a cáfolatot.
Az „Erdély múltja és jövôje" címû könyv 1944-ben Genfben megjelent angolul, majd 1990-ben a budapesti Tinódi Könyvkiadó publikálta magyarul, adalékként Bajcsy-Zsilinszky bonyolult politikai portréjához. Utószavát Vigh Károly írta, rámutatva arra, miként született Bajcsy-Zsilinszky munkája, amely egyike volt az Erdély múltjával kapcsolatos korabeli mûveknek és a jövôjére vonatkozó számtalan tervezetnek.
Az írás kétszeresen is egy adott kor és rendszer dokumentuma. A történelem azóta új utakat mutatott, akár a legutóbbi hónapokban is: mai politikai összefüggésbe helyezni nyilvánvalóan félrevezetô. Az pedig nemkülönben, hogy a polgármester levele és tervezete mélyen hallgat nemcsak arról, hogy az általa idézett szövegnek ki a szerzôje, hanem azokról a nyilatkozatokról is, amelyeknek viszont valóban szerzôje Göncz Árpád, s amelyekben köztársasági elnöki minôségében, tehát politikusi felelôsséggel egyértelmûen állást foglalt a román-magyar együttmûködés mellett.
A történészek persze, ha érdemesnek látják, nyilván vitatkoznak majd Bajcsy-Zsilinszkyvel, s ha szólnak történelmi érdemeirôl, rámutatnak arra is: egyes koncepciói miért lehettek tévesek, túlhaladottak, bizonyos kijelentései irredenták.
De egyikük sem próbálja majd elhitetni, hogy ô a mai magyar államfô... — közli az MTI.
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |