1997. március 10.
(IX. évfolyam, 56. szám)
1997. március 8-án, szombaton délelôtt 11 órakor a belvárosi unitárius templomban került sor dr. Szabó Árpád püspök ünnepélyes beiktatására. A hívekkel és meghívottakkal zsúfolásig telt templomba az unitárius egyház vezetôinek, lelkipásztorainak és a történelmi egyházak fôméltóságainak hosszú sora kísérte a beiktatásra dr. Szabó Árpádot, majd felemelô hangulatban megkezdôdött a szertartás.
Székely Miklós közügyigazgató bevezetô áhítata után dr. Kisgyörgy Árpád fôgondnok felolvasta a tavaly decemberi székelyudvarhelyi zsinat püspökválasztási határozatát, valamint az 1997/168-as államelnöki megerôsítô rendeletet, amely elismeri dr. Szabó Árpád fôjegyzô, unitárius teológiai tanár püspöki minôségét, majd az unitárius egyház espereseihez fordult, hogy végezzék el a beiktatási szertartást. A fôjegyzô és az esperesek jobb kezüknek az úrasztala elôtt térdepelô püspök fejére tételével egy-egy bibliai idézetet mondottak, a fôjegyzô Isten áldását kérte a beiktatott püspökre, és felkérte, foglalja el Dávid Ferenc székét, illetve szószékét. Dr. Szabó Árpád püspök székfoglaló beszédében Pál apostol efézusbeliekhez írt levele 4. részének 1-6. versét idézte: „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhivatásotokhoz, mellyel elhivattatok...", s az ebben megfogalmazottak alapján az unitárius egyház egységének erôsítését, megújítását és az egész keresztény közösség összetartásáért való munkálkodást nevezte meg unitárius fôpásztori céljául.
A székfoglaló beszédet köszöntôk, üdvözletek sorozata követte. Balogh Ferenc fôgondnok az Egyetemes Egyház világi vezetôi és hívei, dr. Rezi Elek az unitárius egyház szervezetei, szervei, iskolái és egyletei, Szombatfalvi József a lelkészi kar, Bíró Barna városfalvi lelkész dr. Szabó Árpád szülôfaluja nevében mondott beszédet. Szentiványi Ilona fôjegyzô, a magyarországi, Richard Beal az észak-amerikai, Austin Fitzpatrick az angliai, Eimert van Herwijnen a hollandiai unitárius egyház és az Unitárius Világszövetség jókívánságait tolmácsolta. Dr. Csiha Kálmán az erdélyi, D. Tôkés László a királyhágómelléki református egyházkerület, dr. Mózes Árpád a zsinatpresbiteri evangélikus, dr. Hans Klein az ágostai hitvallású német evangélikus egyház, dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a római katolikus egyház, dr. Bölcskey Gusztáv a debreceni református egyházkerület üdvözletét és testvéri támogatásának ígéretét hozta el. Dr. Bartolomeu Ananie érsek a román ortodox, dr. George GuT,iu érsek a görög katolikus egyház nevében köszöntötte a püspököt. Dr. Geréb Zsolt rektor a Protestáns Teológia nevében fejezte ki jókívánságait. A világi szervezetek és az állami hatóság képviseletében dr. Gheorghe Anghelescu a Vallásügyi Államtitkárság, Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ üdvözletét és jókívánságait tolmácsolta a püspöknek és családjának. Dr. Szabó Árpád püspök üdvözleteket és jókívánságokat köszönô beszédével és a záróénekkel ért véget a felemelô ünnepség, amely nem csupán az unitárius egyház kiemelkedô eseménye, hanem a keresztény ökuménia, a jézusi szeretetben egymásra talált testvérek találkozója és bizonyságtétele is volt.
Idôszerû és fontos volt a Bolyai Társaság közgyûlése, hisz mostanság rengeteg szó esik a társaság központi céljáról, a Bolyai Egyetemrôl. A Bethlen Kata Diakóniai Központban március nyolcadikán megtartott gyûlés fontosságát az is jelezte, hogy részt vett rajta Béres András tanügyi államtitkár, Kötô József, az RMDSZ oktatási, vallásügyi és mûvelôdési ügyvezetô elsô alelnöke, illetve Boros János, a megyei RMDSZ elnöke.
Elsô pontként a szervezeti szabályzat módosításával foglalkozott a közgyûlés, de aztán Tonk Sándor javaslatára, aki indokolatlannak tartotta a módosítást, ez abbamaradt. Az elnöki és a pénzügyi beszámoló után következett az önálló magyar felsôoktatás perspektívájáról szóló vita, ami váltakozó hevességgel folyt. Felmerült az az aggály, hogy esetleg nem Kolozsváron jön létre a majdani magyar egyetem, és ezért a résztvevôk Béres Andráshoz fordultak felvilágosításért. Az államtitkár elmondta, hogy egy percig sem gondolt arra senki az RMDSZ-bôl, hogy a Bolyai Egyetem helyett másutt, valami mást hozzanak létre. Majd ismertette a Marosvásárhelyen ülésezett Felsôoktatási Tanács határozatát, amely a székelyföldi egyetem marosvásárhelyi központtal történô telepítése mellett foglalt állást. Kifejtette, hogy azért van erre szükség, mert ezek a kihelyezett tagozatok már léteznek, tehát egy létezô helyzetet kell valójában szentesíteni. Kötô József, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke teljesen más stratégiát vázolt fel. Szerinte mindenestôl „újra kell álmodni" a romániai magyar felsôoktatást, és ennek megfelelôen „gombolni a mellényünket". Ezután hozzátette, hogy ô személyesen a legjobban annak örülne, hogy ezek közül a tagozatok közül minél több minél hamarabb megbukna magától, mert akkor annál kevesebb romot kell majd eltakarítani. Megjegyezte, hogy természetesen ezt a kijelentését tagadni fogja.
A következôkben Szilágyi Pál, a Babes,-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese felsorolta érveit a folyamatos, tagozatos módszer mellett, míg a KMDSZ képviselôje a mielôbbi jogi státus létrehozását hangsúlyozta. Szilágyi Pál megkérdôjelezte azt, hogy a KMDSZ valóban képviseli-e a kolozsvári magyar diákságot, illetve Vincze Mária tanárnô azt mondta, hogy a diákszövetség képviselôi könnyen vállalnak nagy dolgokat, mert ôk biztosan megkapják a BBTE diplomáját, majd pedig ô is, akárcsak Tonk Sándor, a távoktatás (a kihelyezett tagozatok) ellen foglalt állást. Wanek Ferenc arra figyelmeztetett: megtörténhet, hogy miközben a kihelyezett tagozatokat kérjük, elsikkad a Bolyai Egyetem ügye.
A kiúttalan vitát az ülésvezetô Horváth Andor azzal szakította meg, hogy egy határozat kidolgozását indítványozta. A sok javaslat egyeztetése után egyhangúlag elfogadott határozat született. Ennek lényege, hogy a Bolyai Társaság kéri az önálló kolozsvári állami magyar Bolyai Egyetem létesítésének a törvénybe iktatását, illetve felkéri az RMDSZ-t, hogy tegye meg az ehhez szükséges lépéseket; ilyen irányú döntést vár a jelenlegi politikai hatalomtól is; sürgeti egy hivatalos bizottság felállítását, amely az intézmény létrehozásának részleteit dolgozza ki. A határozat kimondja, hogy az egyes véleményekkel ellentétben, az önálló magyar egyetem elôsegíti felsôoktatási rendszerünk korszerûsítését és európai beilleszkedését.
Ezután következett a tisztújítás, melynek során megválasztották a vezetô tanácsot, amelyben Kolozsvár 11 taggal képviselteti magát. A jelenlévôk kissé meglepôdéssel vették tudomásul, hogy ebbe a testületbe nem választották bele Szilágyi Pál rektorhelyettest. Végül a vezetô tanács megválasztotta az elnökséget. Az elnök továbbra is Horváth Andor maradt, alelnök Neményi Ágnes, titkár Kása Zoltán lett.
Március 15-e 149 év óta minden magyar közös ünnepe, bárhol is éljünk a világon. Ugyanazt az üzenetet hordozza mindannyiunk számára ez az évforduló: az újrakezdés és a megmaradás üzenetét, hiszen közösségünk a legnehezebb helyzetben is képes volt a történelem kihívásaira válaszolni, és a megmaradását biztosító új utakat megkeresni. Mint ahogy képesek voltunk ébren tartani azt a márciusi eszmét, amely nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem minden nemzetnek egyformán drága: a szabadság, egyenlôség, testvériség eszméjét.
Nemcsak egymáshoz szólunk hát ezen a napon, hanem minden nemzet fiaihoz, nekik is üzenünk akkor, amikor a nyelv, a kultúra, a nemzeti hagyomány szabadságát hirdetjük, a jogegyenlôségért szállunk síkra, az egyenrangúságon és egymás megbecsülésén alapuló igazi testvériséget szorgalmazzuk. Egyszóval: a demokráciát.
Küzdenünk, dolgoznunk kell mindazért, amire elôdeink példája kötelez. Immár nyolcadik éve a magyarok által is lakott helységekben kialakult március 15-e megünneplésének hagyományos rendje. Ünnepeljünk 1997-ben is méltósággal, helyi szokás szerint, minél nagyobb részvétellel. Idézzük fel közösen 1848 közös üzenetét!
Markó Béla
szövetségi elnök
Takács Csaba
ügyvezetô elnök
Radu Boroianut, a kormány tájékoztatási igazgatóját idézô központi napilapok szerint meghosszabbították az új gépkocsivezetôi jogosítványok beszerzési határidejét. Eszerint ez év december 31-e után is, azaz 1998-ban is elfogadják az iratcsomót, arra azonban — tennénk hozzá — semmilyen biztosíték nincs, hogy ebben az idôszakban nem drágul tovább e szolgáltatás.
Nyilatkozatában az igazgató az annak idején széles sajtóvisszhangot élvezô „Mitsubishi-ügyet" is érintette. Szerinte a belügyminisztérium és az említett cég civil szerzôdése „kétes elemeket" tartalmaz, de — ennek ellenére — nem hatálytalanítható. Bizonyos elôírások megváltoztatását kormányhatározatokkal kívánják elérni.
Tudnunk kell, hogy — a bukaresti Adevãrul szerint „sötét háttérmanôverekkel", egyfajta árverésen — a Mitsubishi cég megszerezte az új jogsiba kért színes fényképek elkészítésének kizárólagos jogát.
Március 7-én, pénteken a kormány elfogadta a havi tévé- és rádióbérletek áremelésének javaslatát. Eszerint a tévé-, illetve rádiókészülékek üzemeltetése egyformán havi 3100 lejünkbe kerül (korábban 700-at fizettünk). Az öregek otthonában, árvaházakban, iskolákban, óvodákban és bölcsôdékben felszerelt készülékekért nem kell fizetni.
Harmadik alkalommal osztotta ki díjait a Bocskai Szövetség — ezúttal Kolozsváron, a fejedelem szülôvárosában. Az ünnepségre szombat délután a Protestáns Teológia dísztermében került sor. Amint azt dr. Kreczinger István, a szövetség elnöke megnyitó beszédében elmondta, az 1995-ben alapított Bocskai-díj mindenekelôtt erkölcsi elismerés a magyarság ügyének szolgálatát felvállaló személyiségek, intézmények számára. A hagyomány szerint az évente kiosztásra kerülô díjakat egy magyarországi, egy erdélyi és egy Nyugaton élô közéleti személyiség veheti át.
Az idén Erdélybôl Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspöknek ítélték oda a Bocskai-díjat. A püspököt dr. Csapó József szenátor méltatta. Magyarországról Hegedûs Loránd református püspök vette át a Bocskai-emlékplakettet, oklevelet, illetve a magyarországi és erdélyi képzômûvészek adományaiból kiválasztott mûtárgyat. Laudációt dr. Kovács Ferenc, a Bocskai Szövetség elnökségi tagja mondott. A nyugati személyiségek közül Fabienne Wassmer asszony az idei kitüntetett, aki viszont egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen a kolozsvári ünnepségen. Amint azt Okos Márton laudációjában is kiemelte, Wassmer asszony annak a strasbourgi francia-magyar egyesületnek az elnöke, amelynek élén nemcsak az 1989 elôtti kommunista rendszer, hanem Kolozsvár polgármesterének önkényeskedési ellen is több ízben emelte fel tiltakozó szavát az európai emberi jogi fórumokon.
Ez évben kolozsvári kitüntetettje is volt a szövetségnek: az RMDSZ városi tanácsosai. Borbély Ernô, a Bocskai Szövetség erdélyi tanácsadó testületének a tagja hosszasan értékelte az önkormányzat RMDSZ-frakciójának — név szerint Bálint Kelemen Attilának, Boros Jánosnak, Eckstein-Kovács Péternek, a sajnos egészségügyi okok miatt távol maradó Herédi Gusztávnak, Molnos Lajosnak, Mikó Lôrincnek , a jelenleg külföldi tanulmányait végzô Szász Alpár Zoltánnak , illetve az ô helyébe lépô Moldován Bélának — az elmúlt négy évben kifejtett tevékenységét.
A meghívottak közül Buzogány Dezsô egyetemi tanár Bocskai István életérôl tartott elôadást. A kitüntetetteket méltatta az ünnepségen szintén jelen levô Tôkés László püspök is (maga is Bocskai-díjas). Köszöntôt mondott István József, a magyarországi Független Kisgazdapárt alelnöke, illetve a tavaly szintén Bocskai-díjban részesülô Duna Televízió részérôl Szabó László Zsolt alelnök.
Tegnap délelôtt a Protestáns Teológia dísztermében ünnepélyes keretek között került sor Kodály Zoltán halálának harmincadik évfordulója alkalmából a Romániai Magyar Zenetársaság (RMZT) által rendezett egyhetes Kodály Zoltán Emléknapok megnyitójára. A szokásos vasárnapi istentiszteletet követôen Demény Attila, az RMZT elnöke üdvözölte a jelen lévô zenekedvelôket, és köszönetet mondott a rendezvényt támogatóknak. Ezek után Ujfalussy József akadémikus felidézte Kodály Zoltán pályafutásának fontos eseményeit, hatalmas életmûvét, amelyet az utókorra hagyott. Befejezésül a Szabó Dénes vezette nyíregyházi Pro Musica leánykórus felejthetetlen Kodály-hangversenyét hallgathatták meg a jelenlévôk. Mûsoron szerepelt a Gergely-járás, Pünkösdölô, Villô, Új esztendô köszöntô, Ének Szent István királyhoz, Hegyi éjszakák, I. olasz madrigál, Cigánysirató, Túrót eszik a cigány, Isten kovácsa, Táncszó és Egyedem, begyetem ..., valamint a ráadások.
A megnyitót követô sajtótájékoztatón Szabó Dénes zenetanár és karvezetô elmondta, hogy a többször díjazott Pro Musica leánykar 1986-ban alakult a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában mûködô gyermekkórus egykori tagjainak kívánságára, akik továbbra is visszajárnak a hét végi próbákra annak ellenére, hogy a város különbözô középiskoláiban, illetve fôiskolán tanulnak, vagy már elvégezték tanulmányaikat. Szívesen énekelnek Kodály-mûveket, mert „jó Kodályt énekelni". Ezenkívül a Pro Musica leánykar repertoárja a zeneirodalom széles skáláját tartalmazza, szívesen foglalkoznak annak minden korszakával.
Megszoktuk, hogy a Stúdium Könyvkiadó által megjelentetett kiadványok iskolai felhasználásra készülnek. Tankönyvek, pedagógusok és diákok munkáját könnyítô segédkiadványok egész sorát adta ki ez a kis mûhely az elmúlt néhány esztendôben.
A városunkban köztiszteletnek örvendô Tôkés Elek volt megyei tanfelügyelô által vezetett kiadónál nemrég megjelent Erôs László-kötet* azt bizonyítja, hogy a Stúdium a tankönyvekben közölt adatok és információk pótlását szolgáló anyagok kiadását is feladatának tekinti. A Quislingekrôl szóló mostani kis kötet is az iskolai tankönyvben tartalmazott anyagot hivatott kiegészíteni, ezért a mai középiskolásoknak szól. S mégis, bizonyára nem csupán nekik...
Az újságíró szerzôt bevallottan az késztette munkája megírására, hogy barátjának középiskolás fia megkérdezte tôle: hallott-e Quislingrôl, s mit tud róla. Erôs László kitûnô pedagógusnak bizonyul, amikor a — tankönyvekben elhallgatott — második világháború harcászati stratégiája egyik pillérének, az „ötödik hadoszlopoknak" a létrejöttét és vezetôit bemutatja. A szerzô kizárólag dokumentumokra építi fel kiegészítô történelemóráját, s a legnehezebb újságírói követelménynek veti alá magát: tájékoztat, és nem kommentál.
Az egyetlen estet igénylô olvasmányból megismerkedhetünk Vidkun Quisling személyével, a Hitler által Norvégia megszállására felhasznált ötödik hadoszlop vezetôjével. Akibôl Hitler segítségével Norvégia fasiszta miniszterelnöke lett. Akit árulásáért a háború végén a norvég bíróság halálra ítélt, s akit 1945. október 24-én kivégeztek. De aztán sorra megjelennek elôttünk Jozef Tiso szlovák lelkipásztor, Philip Pétain francia marsall, Szálasi Ferenc magyar százados és Ion Antonescu román conducãtor, valamennyien nemzeteik Quislingjei. Valamennyien felelôsek nemzeteik tragédiájáért, és az országaikban véghezvitt Holokausztért. Pétain kivételével valamennyit halálra ítéltek és kivégezték. A francia marsall halálbüntetését — 89 évére való tekintettel — életfogytiglanira változtatták.
Az epilógus adatai azt is tudatosítják, hogy a részletesen tárgyalt öt Quislingen kívül a név másokra is illene (például a horvát Ante Pavelicsre, a belga Léon Dagrelle-re, vagy éppen Mussertre is, a holland fasiszták vezérére). Voltak a felelôsök között olyanok is, akik még idejében visszavonultak.
Erôs László könyvének talán legfôbb üzenetét a ma generációjához így tömöríthetnénk: másképp is lehetett volna. A szerzô példaképpen bemutatja a dánok esetét. Olvassuk együtt:
„Amikor a német megszállók Dániában elrendelték a sárga csillag viselését, X. Kerestély király is feltûzött egyet, és úgy ment ki napi sétájára Koppenhága utcáira. A nácik erre visszavonták a rendeletet.
Miután pedig a dánok tudomást szereztek a németek zsidó újév napjára kitûzött deportálási tervérôl, 1943. október elején 8 007 zsidót, közöttük 686 félzsidót csempésztek át Svédországba csónakokon, tutajokon, part menti járatú hajókon. 400 zsidót, akiket nem riasztottak, vagy akik nem hitték el a figyelmeztetést, a németek összeszedték és deportálták.
A zsidók távolléte alatt otthonukra, lakásaikra, üzletükre a Dán Társadalmi Igazságügyi Minisztérium vigyázott. A tórákat biztonságba helyezték. Szomszédaik viselték gondját a zsidók háziállatainak, és gondozták kertjeiket.
Egy külföldi újságíró a háború után a mentôakció vezetôirôl érdeklôdött, de senki sem volt hajlandó megnevezni ôket. Minden dán ma is úgy véli, hogy amit véghezvittek, az nem volt hôsi tett, hanem valamennyi ember természetes kötelezettségének teljesítése."
Erôs László könyvének magyar és román változata egyszerre jelent meg. Hogy a tolmácsolás gondot ne okozzon, a szerzô le is fordította mûvét románra. Most már csak olvasni kell.
Tibori Szabó Zoltán
*
Erôs László: Öt Quisling népük ítélôszéke elôtt. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 1997.
Érdeklôdéssel olvastam Gagyi Balla Istvánnak a Bolyai Egyetemrôl, annak 1956-ig terjedô mûködésérôl írt elemzését (Szabadság, 1997. február 28.). Felelôsségteljes, komoly munka, amelynek végkövetkeztetése — belátomásom szerint — némi kiegészítésre szorul. Valóban: a Bolyai Egyetemet az akkori hatalom a fiatal magyar értelmiség lelki és szellemi elgyökértelenítésére szánta, a — lehetôleg — minden tudományág elideologizálásával és azzal, hogy a társadalomtudományokat szinte a napi politika alakulásának a sûrûn változó kaptafáihoz igyekezett igazítani.
Sajnos, azonban, Gagyi Balla István, akinek tisztességes szándékát eszemben sincs megkérdôjelezni — megfeledkezik valamirôl. Nagy vonalakban ugyanez a törekvés érvényesült az egész ország felsôoktatásában, kiváltképpen az 1948-as tanügyi reformot követô években-évtizedben. Kevés kivétellel: a nagy múltú román egyetemrôl ugyanis kevesebb régi vágású, nagy kultúrájú, vitathatatlan tudományos értéket jelentô professzort távolítottak el (bár közülük nem egy hanyatt-homlok igyekezett megfelelni az ideológiai követelményeknek). Ugyanakkor az említett tanügyi reformot követô egy-két évben a Bolyai Egyetemrôl rövid úton hazazsuppolták a magyarországi vendégprofesszorokat, köztük Benedek Marcellt — aki esztétikát tanított — és fiát, a kiváló írót, Benedek Istvánt, aki eredetileg Harkai-Schiller Pál nemzetközi nevû pszichológiaprofesszornak volt a tanársegédje, de akit 1946 ôszén meghívtak a Columbia Egyetemre, és többé vissza se jött. Ám az is igaz, hogy nemcsak képzetlen, félmûvelt „professzorokkal" rakták meg — kivált az egyetem humán tanszékeit. Jó ideig ott tanított még Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond is, akiknek a szelleme távozásuk (nyugalomba vonulásuk) után is meghatározó maradt katedráikon. Ugyanígy voltak európai hírû professzorok úgyszólván minden karon: példáim csak esetlegesek voltak.
Az egyetem Marosvásárhelyre kihelyezett orvosi karán — majd a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Fôiskolán — részben szintén vendégtanár professzorok jóvoltából, amilyen például dr. Miskolczy Rezsô is volt — kiváló orvosgenerációk sorát képezte — pedig (a tanügyi reform után) itt is volt ám „ideológiai" katedra.
Jómagam 1950-ben államvizsgáztam a Bolyai Egyetemen, román-német szakon. Akkoriban nem lévén külön román tanszék (csupán lektorátus) a Bolyain, a román fô- és mellékszakosok a Ferdinand, majd a tanügyi reform után a Babes, Egyetemen hallgattuk a szaktárgyakat, ott is vizsgáztunk, román kollégáinkkal együtt. Nagyszerû tanáraink mellett — amilyen Dumitru Popovici, Emil Petrovici vagy S,tefan Pas,ca professzorok voltak, bizony — az utolsó két évben akadtak gyöngébbek is. Amikor ugyanis a Bolyait zülleszteni kezdték — züllesztették a Babes,t is. Az egyetemen nem kaphatott katedrát például a román szellemi élet legkiválóbb egyénisége — Lucian Blaga. És a reform után hamarosan eltávolították onnan Liviu Rusu professzort is, aki (akárcsak nálunk Benedek Marcell) esztétikát tanított — amíg engedték. Harmadévtôl Zoe Bugnariu professzornô is tanított azonban bennünket, akit családjának illegalista múltja predesztinált a katedrára (kortárs irodalmat tanított: Arghezi, de akár Panait Istrati, Ion Pillat stb. nevét nem is említette). Ugyancsak bennünket, mindkét egyetem román szakosait tanított egy Constantinescu (a keresztnevére már nem emlékszem) nevezetû elôadótanár is, akinek bugyuta elôadásait végigröhincséltük román kollégáinkkal. Valószínûleg ôt is politikai szempontok figyelembevételével ültették a katedrára. A Bolyain ebben az idôben nevezte „kulák hôs"-nek Toldit a megfélemlített Gaál Gábor és „félkarú óriás"-nak Móricz Zsigmondot, a német származása miatt rettegô Abafáy Gusztáv.
Ha Gagyi Balla István azt mondja, hogy az egyetem színvonalát züllesztô tendencia fokozottan érvényesült a Bolyai esetében — elfogadom. Amíg a Babes, Egyetem élén mindig a román tudományosság valamelyik ismert egyénisége állt, a Bolyai élére egy idôben Nagy Istvánt nevezték ki, ezt a (hangsúlyozni szeretném!) igen tehetséges írót, akit fogyatékos képzettsége ellenére katedrához is juttattak. Ugyanakkor sokkal szigorúbban érvényesítették az „osztályharcot" a tanszemélyzet irányában, mint tették ezt a román egyetemeken. Adott pillanatban éppen Nagy István fortyant fel, és szegült szembe egy ilyen tisztogatási hullámmal: „Mennyivel jobb a bankár vagy nagykereskedô a kuláknál?!" — kérdezte. Le is váltották, rövid úton.
Hogy a Bolyai Egyetem végül is nem nevelt szellemi-lelki torzszülötteket, gátlástalan janicsárokat (bár ilyenek is kerültek ki a padjaiból — mint minden egyetemébôl a kommunista rendszer alatt), azt már 1956 ôsze és az ezt követô évek bizonyítják. Bizonyítja több nemzedéknyi hazai magyar értelmiségi, akik tisztességgel állták a helyüket — és állják ôsz fejjel most is — a romániai magyarság szellemi életének a frontján.
Az alapos vizsgálat, amilyen a Gagyi Balla Istváné — akkor is jótékony hatású, ha végül is kellemetlennek vélt dolgokat mond, vagy ilyeneket is feltár vizsgálata tárgyáról. Attól tartok azonban, a Bolyai Egyetemet, történetét vizsgálva, a kutató kiragadta tárgyát a kor összefüggéseibôl. Kár pedig, mert ha beléjük ágyazza vizsgálatát, az eredmény, a kép hitelesebb lett volna.
Habsburg Ottó többször járt Magyarországon, de olyan cécóval nem fogadták, mint Mihály exkirályt Bukarestben. Monarchisták vannak ott is, de a nosztalgiázók száma nálunk jóval nagyobb, fôleg, ha tekintetbe vesszük nemcsak a királyság, hanem a Ceaus,escu-korszak iránti érzelgôsöket is — ki-ki a maga elveszett kiváltságaira, elônyeire emlékezve. A volt királyt lehet tisztelni mint embert, de ez nálunk átcsapott holmi bálványimádásba.
A hazatérésének, magánjellegûnek nevezett látogatásának vannak „sajátos" vonásai:
— állampolgárságát mint „Mihai al României" kapta vissza, pedig van eléggé közismert (nehezen kiejthetô és egyes román füleket bántó) családneve: Hohenzollern-Sigmaringen, s ha mint a köztársaság alkotmányát elfogadó állampolgár tér vissza, e nevet kellene viselnie;
— hívei — s nyomukban a sajtó egy része — I. Mihai-ként emlegetik, mintha remélve, hogy lesz II. Mihai is (nem tudhatjuk, mit szól hozzá az elsôszülött Mircea fôherceg és fia, Paul);
— tévériporterek Mihály királyként emlegetik, „kifelejtve" a „volt" jelzôt, mintha tényleges királya lenne a köztársaságnak (ahol csak a romáké nem exkirály, hanem furcsamód „törvényes").
Mihai Hohenzollern-Sigmaringen mint „jó román" megígérte, hogy lojális lesz az ország alkotmányához. Egyes hívei szerint (óhajuknak megfelelôen) az alkotmányok módosíthatók, kivéve azt, hogy Románia egységes nemzetállam, s kialakulásához a magyaroknak és németeknek (kivéve a királyi családot) semmi közük.
A februári felhajtás fogadtatására nem volt olyan tömeges, mint az 1992-i látogatása alkalmával, de ezt ellensúlyozták „nem hivatalos" és hivatalos fogadtatások, túlméretezett tévéadások, díszebéd stb. Az érzelgôsebbeket nagyon meghatotta az exkirály találkozása Teoctist pátriárkával.
A család hercegsége (és nem királysága) a harmincéves háború után alakult meg, amikor háromszáz körüli volt a független hercegek, grófok és fôpapok száma a Németország területén található liliputi államokban. A Hohenzollern-Sigmaringen hercegségnek 6 négyszögölmérföldön 20 000 lakosa volt, ebbôl a fôvárosnak 1200. A tisztikar egy kapitányból és három hadnagyból állt — vértesezred élén. Az általános szegénység ellenére a várkastélyban fényûzô élet folyt; a kormányzóság címekben és rangokban bôvelkedô személyzettel tevékenykedett. Az osztrák és porosz uralkodók nevették e minihercegség nagyzolásait...
Elôdei, különösen apja, II. Károly érdemei vitathatók. Elsô uralkodása idején még gyerek volt (1927-1930), s annyit értett az államügyekhez, mint egy mai elemista. 1940-ben II. Károlyt Antonescu mondatta le, s tette meg királlyá I. Mihályt, aki a marsallt támogatta Hitler-barát politikájában, s lényegében nem ô uralkodott, hanem Antonescu; nem akadályozta a magyarok üldözését Dél-Erdélyben, sem a népirtást, zsidók és cigányok lemészárlását. 1944-ben a szovjet hadsereg közeledtére döntött szakítani a diktátorral — tehát történelmi kényszerbôl. Most pedig jött a hiperinfláció idején, s a fogadtatása lehet hogy valamelyest segít feledtetni az átlagpolgár kenyérgondjait — ha drága a kenyér, legalább cirkusz legyen. S alakulgat közben nálunk egy groteszk kép: a köztársaság alkotmányához hû vallomások hátterében erôsödik a királypártiak tömörülése. Feltehetô a kérdés: mi haszna lenne a királyság visszaállításának — ami csak díszintézménye lehet (nagy költségekkel) egy mai jogállamnak (aminek a létjogosultságán a konzervatív britek is elgondolkodtak)? Az átlagpolgár csöbörbôl vödörbe kerülne. A legésszerûbb: az ország maradjon meg köztársaságnak, s a volt király a köztársaság lojális, szerény, másokkal egyenlô (és nem egyenlôbb) állampolgárává váljon.
Néhai Apáczai bácsi sokhelyt szerepelt és sokszor. Az ötvenes években, mert Kövendet az elsôk között kollektivizálták, itt fészkeltek az újságírók, hogy más falvakat is csábítsanak a boldog jövendôre a sajtó által. A sajtónak ez aligha sikerült, de miért van erôszak a világon? Felvette a meggyôzés köpenyegét. A Kövenden fészkelô tartományi lap közölte is a nagyobbnál nagyobb terméshozamokat, de nem mehetett el Apáczai bácsi, az ezermester mellett: kb. húsz cikkben is szerepelt. Késôbb a még fungáló magyar nyelvû tévéadás is megörökítette kerékpárjával, de ez már nem a körkapáját dicsérte, ami az ötvenes évek röhejre való újítása volt, hanem a múzeumalapító pályájáról szólt. Jómagam A Hétben írtam rövid jegyzetet a múzeumnyitás alkalmából. Ez a múzeumnyitás nem volt valami könnyû dolog. Magánszemély nem nyithatott múzeumot, Apáczai bácsinak le kellett volna mondani a vidéken összegyûjtött tárgyairól. Lemondhatott? Végül kompromisszum született: a néptanács termet adott, ezért községi múzeum lett, de a tárgyak megmaradtak tulajdonában. Míg élt, díjmentesen mutogatta gyûjteményét a néhanap arra vetôdô turistáknak vagy iskolásoknak. Közvetlen utódai nemigen törôdtek gyûjtôi szenvedélyével, mert ez különösebb hasznot nem hozott, inkább ráfizetéses volt, amolyan káros szenvedélynek számított. Foglalatossága a családban amolyan megtûrt valami, a vidéken személye csudabogárnak számított.
Meghalt Apáczai bácsi, s ettôl kulcs nélkül maradt a múzeum. A tárgyaknak becse lesz. Az értékükrôl szakemberek is tudtak, mert volt olyan, amit a Daicovici idejében Kolozsvárra hoztak, még fénykép is van róla egy folyóiratban, ha valaki a múzeumból el nem suvasztotta más egyebekkel. Az utolsó idôkben, amikor Apáczai bácsi már nem járt favágni petróleumos motrával, eladogatott-ajándékozott egy-egy tárgyat. Az örökösök egymás körmére néztek: egyik a másik tudta nélkül nem mehetett be a múzeumba — eladható darabokká lett. Látni szeretném, mi maradt meg belôle? Nem lehetett, az egyik örökös a kórházban — tilos a bemenetel!
Mesélem ezeket az unokának, Apáczai Antinak. Jó, eladogatott az öreg egy-egy faliórát, egy ezüstpénzt, de azt hiszem, senkinek se kellett a faeke, a szövôszék, a légely. Megvannak mindezek a tárgyak, eszközök, amelyek Aranyosszék termelôi színvonalát jelzik — ez szellemi érték. A szellemi értéket rágja a szú, s ha még sokáig így tart, darabjaira hull a szövôszék. Anti úgy gondolja, hazamegy egyszer a fiával, visznek egy veder gázolajat, megpróbálják tartósítani a fából készült szerszámokat, munkaeszközöket. Elkótyavetyélni kár lenne: a családból senki se áll úgy anyagilag, hogy rá lenne szorulva — milliomosok úgyse lesznek, ha elherdálják, ami még érték.
Nem vagyok illetékes, de dobra verem a megôrzés változatait az EME-nek. Szóba jöhet, de elôbb fel kell értékelni. Lám Irén az EME részérôl azt mondja, hogy az AEÁ-ban adományozzák, Nyugaton is. Ha itt nem adományoznak, megpróbál érte az EME fizetni, esetleg úgy, hogy méltó sírkövet állít a gyûjtônek, plakettet helyez el a teremben az adományozók nevével, ha a gyûjtemény Torockóra kerülne is. Vajon mi lesz?
Mint szombati lapszámunkban jeleztük, a Demokrata Párt kifogásai miatt ellentétek körvonalazódtak a kormánykoalícióban a röviden 18-asnak nevezett földtörvény módosítási tervezetével kapcsolatban. A kollektív bölcsesség azonban megelôzte a viszály kirobbanását. Emil Constantinescu elnök pénteken a Cotroceni-palotában megbeszélést szervezett, amelynek legfôbb témája a földtörvényt módosító tervezet volt. Az összejövetelen részt vett Victor Ciorbea miniszterelnök, Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke, Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A résztvevôk megállapodtak abban, hogy a miniszterelnök módosításokat eszközöljön a parlamenthez már elôterjesztett tervezetben. Mivel az fontos részét képezi a mezôgazdaság reformjának, szükséges elmélyült elemzése, tehát nem alkalmas sürgôsségi eljárásban való megszavazásra. A kormánykoalíció pártvezérei egyetértettek abban, hogy az állami mezôgazdasági vállalatok területébôl legtöbb 10 hektár legyen visszaadható, és az is csak ôsszel, hogy a birtokoscsere ne zavarja meg az idei mezôgazdasági évet.
A Megyei Egészségügyi Igazgatóságnak 5 milliárd lejes tartozása van, a megyei kórházak és járóbeteg-gondozó intézmények súlyos anyagi gondokkal küszködnek. Az elmúlt hetekben több kórházban ellátási zavarok jelentkeztek az élelmezésben, volt, ahol tejet sem tudtak vásárolni...
A vidéki orvosi rendelôk háromnegyede tulajdonképpen illegálisan mûködik, mert a legalapvetôbb egészségügyi elôírásoknak sem felelnek meg. Idénre a megyei igazgatóság legalább 46 milliárd lejes költségvetésre számít.
Vasárnap, de. 11 órai kezdettel a Demokrata Párt Kolozs megyei választmánya összeült Iuliu Pãcurariu vezetésével, hogy megvizsgálja Alexandru Fãrcas, prefektussal kialakult viszonyát. A DP választmánya szerint Fãrcas, prefektus nem tud csapatmunkában dolgozni, a vele való kapcsolattartás legtöbbször nehéz. Nem kérik a leváltását, de a koalíció szintjén szeretnék megvitatni a nézeteltéréseket.
• Az alapszerzôdés kisebbségi szakaszának megvalósítása
• Az oktatási törvény módosítása
• A kolozsvári magyar egyetem létrehozása
• Kétnyelvû feliratok
• Egyházi és más közösségi javak visszaadása
— Ahogy be tudtuk bizonyítani, hogy lehetséges az etnikum- és felekezetközi együttmunkálkodás a román többség és a magyar kisebbség között, hitem szerint ugyanúgy bizonyítékát tudjuk szolgáltatni Európa és az egész világ számára a Románia és Magyarország közötti rendkívül szilárd partnerségnek. Ez a térségben egy stabilitási pólus alapját képezi és egyike lesz a fô érveknek amellett, hogy a két ország betagolódjék az európai és euroatlanti struktúrákba — hangsúlyozta az MTI-nek a szerdán kezdôdô budapesti látogatása elôtt adott interjújában Victor Ciorbea miniszterelnök.
A politikus, aki hivatalában nyilatkozott az MTI tudósítójának, személyes pályájáról szólva megjegyezte, hogy erdélyi lévén, természetesen sok magyar iskolatársa, egyetemi kollégája, a hadseregben katonatársa volt, akikkel kiválóan megértették egymást. Mint fogalmazott, sohasem voltak elôítéletei. Az RMDSZ részvétele a kormánykoalícióban véleménye szerint „amennyire hasznos, annyira szükséges és természetes is, még ha premiert is jelent az ország történelmében". Az RMDSZ-es kollégákkal való együttmûködést nagyon jónak nevezte Victor Ciorbea. Belépésük a kormányba, mondta, hozzájárult mind a belpolitikai helyzet megszilárdításához, mind a romániai változások pozitív nemzetközi visszhangjához.
Az euroatlanti betagolódással kapcsolatos idôszerû kérdésre válaszolva, amely arra vonatkozott, hogy milyen hatással járna a kétoldalú viszonyra, ha — bár egymás felvételét kölcsönösen támogatja a két ország — csak egyikük kerülne be az elsô hullámban a NATO-ba, a miniszterelnök kifejtette: megôrizte optimizmusát, meggyôzôdése szerint a NATO-nak is érdeke, hogy mindkét ország a szervezet tagjává váljék. „Mind Önök, mind mi Európához tartozunk, európai demokráciák vagyunk, és nyilvánvaló, hogy az euroatlanti integráció további garancia lenne a demokratizálási és reformfolyamat kiteljesedéséhez. Ezért meggyôzôdésem, hogy a madridi NATO-csúcson, számos más tényezô alapján is, a mindkét ország számára megfelelô bölcs döntést fogják meghozni".
Victor Ciorbea hangsúlyozta: „Azzal, hogy elsô külföldi látogatásunk színhelyéül Magyarországot választottuk, hangsúlyozni kívántuk, hogy milyen különleges fontosságot tulajdonítunk kétoldalú kapcsolataink fejlesztésének, a magyarországi barátainkkal megvalósítandó stratégiai partnerségnek".
A miniszterelnök elmondta, hogy a látogatás alkalmából több együttmûködési dokumentum aláírására, kapcsolatokat építô bizottság felállítására kerül sor. A kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás közeli megkötésével és Románia nyárra megvalósuló CEFTA-tagságával kedvezô feltételek jönnek létre az eddig is jelentôs gazdasági kapcsolatok további növelésére. Ezt a szándékot jelzi, hogy a küldöttségben több gazdasági tárca vezetôje is helyet kap és számos üzletember kíséri el.
Tokay György, az újonnan létrehozott kisebbségvédelmi hivatalt felügyelô miniszter ugyancsak tagja a delegációnak, mivel szó lesz a román-magyar alapszerzôdés kisebbségi cikkében foglaltak megvalósításáról is. Victor Ciorbea ezzel kapcsolatban ismertette a várható konkrét lépéseket:
— Az oktatási törvényben megváltoztatjuk azokat az elôírásokat, amelyek bizonyos korlátozásokat tartalmaznak a kisebbségi anyanyelvi oktatásban, például a szakoktatás, az egyetemi oktatás, a felvételi vizsga nyelve tekintetében. Ezután kerül sor a kolozsvári egyetem létrehozására, ami azonban kétszakaszos folyamat lesz. Elôször a Babes,-Bolyai Egyetem keretében jön létre magyar tagozat. Ez nagyon fontos, egyetértettek benne a politikai vezetôk, az RMDSZ vezetôi és kormánybeli kollégáink is. Ugyanakkor még ebben az évben olyan tanulmányi csoportot akarunk létrehozni a kolozsvári egyetemen, amelyben magyar nyelven oktatnak jogot. A kétnyelvû feliratok kérdése a helyi közigazgatási törvény módosításával nyer majd megoldást. Az 1947 után elkobzott egyházi és közösségi javak tekintetében a vallásügyi és kisebbségi törvény keretében kerül sor általános rendezésre, de már most is elfogadtunk kormányhatározatokat egyes ingatlanokról.
Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogyan tekint a hazatérése után két nappal esedékes március 15-i megemlékezésekre, amelyek a legutóbbi években ismételt polémiák tárgyát képezték Romániában, Victor Ciorbea hangsúlyozta: — Tanulnunk kell a történelembôl, abból a ténybôl, hogy a forradalom bukása mind Magyarországon, mind Erdélyben, vagyis mind Kossuth, mind Avram Iancu kudarca végsô soron éppen a megnemértésnek volt a következménye, annak, hogy nem tudtak megegyezni és együtt cselekedni, harcolni. Most, csaknem másfél évszázaddal késôbb bebizonyíthatjuk, hogy lehetséges a történelmi megbékélés. Az idei március 15-i megemlékezéseken a román hatóságok képviselôi is részt vesznek majd — jelezte a miniszterelnök.
Három évvel ezelôtt Krétában megállapodást írtak alá a fontosabb európai autópályák megépítésérôl. Azok kikerülnék Bukarestet, ezért Victor Ciorbea budapesti látogatásának egyik célja az, hogy a magyar kormánnyal megállapodást hozzanak létre a két fôvárost összekötô autópálya megépítésérôl, és ezzel Bukarest bekapcsolásáról a korszerû európai úthálózatba.
Tudom, túlzás ezt leírni, mégis megteszem: Torockónál szebb fekvésû faluval nem találkoztam Erdélyben. Erre akkor jöttem rá, amikor egy kiránduláson a Székelykôrôl, gyönyörû idôben, ráláttunk szûkebb pátriánkra, Erdélyországra. A messzeségben jól kivehetôk voltak a Fogarasi-havasok hegyormai, a dombokban hullámzó Erdély megannyi rejtett csodája, amit ritkán láthat az ember. Alattunk feküdt a vasércbányászatáról híressé vált falucska, aminek múltját az egyedi hangulatú utcavonulatok ôrzik. Gyönyörû népviselete már a múlté, a múzeum ôriz belôle egy-két eredeti példányt. Emlékszem, álltunk megilletôdve fenn a magasban, ahova a csegezi dombok között kapaszkodtunk fel, s ahonnan lejönni már sokkal nehezebbnek bizonyult... Azóta visszajárok Torockóra, s örömmel tapasztalom: azon ritka falvak közé tartozik, ahol mindig épül valami új, történik valami változás.
Torockót fölfedezte a világ!
A közpénz nagyon kevés, de...
Az út mellett hétvégi víkendházak, sôt, nagyobb menedékház is épül. A termelôszövetkezet egykori istállóit vállalkozók bérelték ki, van még itt messze földön híres malom, kis fafeldolgozó gyár, koporsókészítô mûhely, magyarországi stílusú üzletek, megannyi vállalkozás... Egy faluval odébb, a községközponthoz tartozó Torockószentgyörgyön inkább a mezôgazdaság a „divat", kisebb-nagyobb agrárvállalkozók próbálnak talpon maradni felemás világunkban. Épülô vagy már felépült emeletesházak sora jelzi: a két falu elindult a fejlôdés göröncsös, de biztató útján.
Mit tud minderrôl mondani a helyi önkormányzat? Hogyan látják ôk a hivatal szemszögébôl a falu lehetôségeit, olyan körülmények között, amikor az önkormányzat mindössze papíron létezik... Kelemen József Levente ráérzett a helyzet fonákságára, mert ô is a pénztelenséggel kezdi:
— A helyi adókból 22-23 millió lej az évi bevételünk. Minimális szükségletünk községi szinten 77-80 millió... Ez az összeg a polgármesteri hivatal alkalmazottainak, a kultúrigazgatónak a szûköcske fizetését jelenti, ebbôl fedezzük az egészségügyi rendelô, az iskola tüzelôjét, a kisebb javításokat. A bevételek és kiadások közötti hatalmas különbséget kínosan lehet elôteremteni, beruházásról szó sincs. Útjavításra pénz nem jut, de ha minden igaz, az idénre elküldött tájékoztatónk az utak helyzetérôl hozzásegít némi pénzhez. Amikor legutóbb svájci vendégeinknek elmondtam, hogyan mûködik nálunk a helyi önkormányzat, értetlenkedve hallgattak: náluk minden bevétel, valamennyi közpénz a falvakban marad, sôt, ha külön beruházásra kérnek, állami támogatást is kapnak... Hol vagyunk mi ettôl? Két éve 11 milliót kértem korszerûsítésre, de csak kölcsön formában kaptuk volna meg. Mibôl tudnánk visszafizetni?
Ha a polgármesteri hivatal nem is, a falu vállalkozó szellemû emberei sokkal gazdagabbak. A földosztással nagyjából tisztázódtak a birtokviszonyok, az erdôterületekrôl minden gazda megkapta tulajdonosi papírját, úgyszintén a földeket kimérték, tisztázódott a helyzet, csupán a tulajdonosi bizonyítványok kiállítása késik. A gazdák hatvan százaléka vár erre. Idénre már térképész-szakembert kértek és kapnak Gyulafehérvárról, ô majd segít a térképészeti munka letisztázásában, és ezzel a tulajdonosi jogok megoldódnak az egész községben. A torockói földeken kevésbé, Szentgyörgyön annál inkább meg lehet élni a mezôgazdaságból. Fôleg annak, aki intenzív mûvelésbe kezd, olyan növénnyel foglalkozik, ami jól jövedelmez. Régebben, a téesz idején ilyen volt a burgonya. A Fehér megyei szükségletek 70 százalékát termelte meg a község, hektáronkénti 40 ezer kilós hozamokkal dicsekedhettek. Azóta leromlott az ültetôgumó, ma már senki nem megy az ország másik részébe, Suceavára például, hogy friss, fertôzésmentes ültetôanyagot hozzon. A hozamok felére, harmadára csökkentek. Tavaly így is nagy volt a termés, idén eladhatatlan a krumpli, a piacokon 800-1000 lejért tudnák vesztegetni a gazdák, ha idejük és pénzük volna a szállításra. Inkább az állatokkal etetik meg, abban több a haszon. Torockószentgyörgy húzónövénye ma már a mák, abból viszont gyengére sikeredett a tavalyi termés. Újabban divat lett a virágtermesztés, miután a falu legnagyobb virágkertésze, Szakács János jókora karriert futott be.
A helyi vállalkozásokat felmérô faluriportunkat az ô portáján kezdtük.
Nônapi virágözön
A gazda nincs otthon, e heti útján a Zsil-völgyébe fuvarozza a nônapi tulipánt, nárciszt, a sok ezer vágott virágot. A kapuban felbukkanó lányát, Szakács Emesét a Duna tévébôl ismerem, a mezôgazdasági mûsor egyik meginterjúvolt riportalanya volt, hisz vállalkozásuk az utóbbi években több mint sikeres, a határon túliak mezôgazdasági freskójából aligha maradhatott volna ki. Fôleg akkor, amikor hétrôl hétre visszatérô sirám a nadrágszíjparcellások magatehetetlensége...
A gazda távollétében az édesanyára és Emesére marad a porta ezernyi gondja, a növényvédelem túlontúl igényes munkáján kívül ôk végeznek mindent a kis virágtermesztô farmon.
Emese filológiára készült. Németországba is kijutott egyéves nyelvtanulásra, jól beszéli a németet, talán be is jut a kolozsvári nyelvészetre, ha idôközben nem döbben rá: az ô világa itt van Torockón a fóliaház sok ezernyi tulipánja, nárcisza, a nyári szabad föld virágözönében. Elmondja, hogy a házba bezárkózva tanult hónapokon át, de amikor jött a tavasz, és odakint megbolydult a világ, nem bírta tovább, hagyott csapot-papot, s visszatért kapálni-gyomlálni. Ma már tudja: ez az ô helye.
— Hogy jól megy-e a vállalkozás? — kérdez vissza elgondolkozva, s mentegetôzik, hogy erre édesapja tudna a legjobban válaszolni, de hamar hozzáteszi: — Már nem megy úgy, mint régen! Az emberek pénztelensége, nincstelensége mindenre rányomja bélyegét, ma már csak hitelbe tudnak adni kereskedôknek, mert elôre senki nem fizet. Nônapra jobb a piac, jól lehet árulni Mária-nap elôtt, meg tanévkezdés idején. Különben pangás van.
Azzal van szerencséjük, hogy még a forradalom után, közvetlenül az árrobbanás elôtt, sikerült megvásárolni a mezôgépeket és a két traktort: egy kis kertészeti erôgépet és egy 45 lóerôst. Azóta elôteremtették a szükséges gépparkot, ma már minden adott a korszerû gazdálkodáshoz. Külföldrôl szereztek be jó minôségû virághagymát, ezt rendszeresen bôvítik, cserélik manapság is. Az édesapa végzett kertész, ez a szakmája. A polcokon ott van minden virágkertészeti szakkönyv, szakfolyóirat. A szakmai és pénzügyi alapja régóta biztosított vállalkozásuknak.
A magyar befektetô gondjai
A Szentgyörgy és Torockó közötti út mentén fekszik a fatelep, amelynek magyar állampolgár a tulajdonosa. Ô az egyik külföldi befektetôje a községnek. Három évvel ezelôtt érkezett, mondhatni véletlen folytán, hisz Erdélyben „se rokona, se ismerôse" nem volt... Békés megyei faipari vállalkozóként annak idején nehezen jutott hozzá nyersanyaghoz, így érkezett el ismerôsök révén Erdélybe. A három év alatt több volt a kellemetlen tapasztalata, mint a jó benyomása. Elsô üzletfele, a román partner, kibabrált vele, a hivatalok emberei minden lehetséges módon akadályozták munkájában. Minderrôl csak azért nem hajlandó neve vállalásával újságcikkbe foglaltatni az elmondottakat, mert már unja a különbözô okok miatt kirótt büntetéseket, a hivatali packázást. Egyszóval Romániában nehéz az élete egy külföldi befektetônek, és ez a gyakorlat alig változott valamit.
Számára az is érthetetlen, hogyan lehet évi kétszáz százalékra felszökött kamatú kereskedelmi kölcsönnel termelni, amikor a hivatalosan prognosztizált infláció kb. 100 százalék? Mibôl lehet ezt a hatalmas kamatot úgy kitermelni, hogy némi jövedelme befektetésre is maradjon?
Pataki Nándor a rengeteg gond ellenére is nagyon megszerette Erdélyt. Bérelt torockói lakásukban immár többet töltenek, mint odahaza. Azt is elpanaszolja: nagyon nehéz manapság megbízható embert találni, olyan ügyvezetôt, akire nyugodt lélekkel ráhagyhatja üzemét, míg ô egy-két hétre odavan. Az emberek csak saját érdekeiket nézik, sokszor eltûnik a nyersanyag, a munkaerô sem a legjobb, hiányzik a jó asztalos, a jól felkészült ács... Idén mindezt tetôzi a pénztelenség, az eladások visszaesése. Olyan rosszul még nem ment a vállalkozás, mint az elmúlt egy-két hónapban. Bízik benne, hogy lesz némi változás, jó irányba alakulnak a dolgok, csak addig lehessen kibírni...
Rajta kívül immár több külföldi befektetô is akad a községben. Dr. Csaba Zoltán , a budapesti Közúti Kft. tulajdonosa korszerû menedékházat építtett a falu mellett, 88 személy elszállásolására, étkeztetésére gondolnak, fôleg magyarországi turistákra, mert egy idô óta egyre többen érkeznek, elsôsorban a vidék történelmi múltja és nyílván a táj szépsége miatt. Épül majd itt teniszpálya, strand, tovább szeretnék bôvíteni a turisztikai szolgáltatásokat.
Duló János németországi vállalkozó, torockói születésû, a nyolcvanas években telepedett át. Nemrég tért vissza, hogy a Nyugaton összegyûjtött valutáját a falujában fektesse be, malmot építsen. A malom eddig nagyon jól mûködött, a környékrôl mindenki ide járt ôrölni, vagy lisztet vásárolni. A fogyasztás gyors beszûkülésével most hetente csak kétszer ôrölnek, nehezen lehet eladni a kész lisztet. Fôleg amióta a kenyérgabona ára ezer lej fölé emelkedett...
Olaszok is érdeklôdtek a faluturizmus lehetôségei iránt. A polgármesteri hivatal felmérése alapján kb. 80 család rendelkezik olyan lakással, ahol vendégek elszállásolására van lehetôség. Ez a közös vállalkozás is a startot várja, ami bizonyára nem késik sokáig, mert egyre több a turista, az érdeklôdô vendég.
Hogyan tovább, Torockó?
A falu, a község szerencsés helyzetben van. Itt folytatni kell az évekkel ezelôtt beindult fejlôdést. A budapesti V. kerület önkormányzata is ebben szeretné segíteni Torockót, amikor költségvetésének egy meghatározott, aprócska, de az erdélyiek számára tekintélyes részét évi rendszerességgel Torockónak adományozza a hagyományos építészeti kultúra megôrzése érdekében. Az évszázados házak, utcasorok megôrzését támogatják. Ennek szükségességére immár a falubeliek is ráéreztek.
A helyi önkormányzat szerint a falu jövôje a turizmus lesz. Olyan kiaknázatlan lehetôség ez, amely a község lakosságának a 80 százalékát foglalkoztathatná. A megtermelt mezôgazdasági termékeket a turizmusban lehetne legoptimálisabban eladni. Erre a torockóik már tudatosan készülnek.
A liberálisok egyesülési kísérleteibôl eddig egyre több liberális pártocska jött létre, ezért a megfigyelôk kétkedéssel fogadták a hírt, hogy a '93-as Liberális Párt és Demokrata Konvenciós Nemzeti Liberális Párt kolozsvári fiókszervezeteinek vezetôi jegyzôkönyvet írtak alá a kolozsvári Nemzeti Liberális Szövetség megalakításáról. A Nemzeti Liberális Párt kolozsvári vezérei azt állítják a szövetségrôl, hogy diverzió.
A Târgu Jiu székhelyû roma állam képviselôi a sajtó kirekesztésével találkoztak a város polgármesterével. Nicolae Bobu ügyvéd, a küldöttség vezetôje a találkozó után elmondotta, hogy megoldást kerestek, amelynek nyomán a romák szabályszerûen birtokba vehetik a kertészeti kísérleti állomás területét, amelyre házakat építettek. Megjegyezte, hogy az építkezésekkel okozott 100 millió lejes kárból 80 milliót már megtérítettek. A romák ebben a vitában a hét folyamán a megyefônökkel és a megyei tanács elnökével folytatják a tárgyalásokat.
Öt hosszú hét után vasárnap délelôttre sikerült végre tárgyalóasztalhoz ültetni a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) kolozsvári székházában a koalíciós pártok helyi szervezeteinek képviselôit tömörítô politikai tanácsadó testületet. A tanács helyi szinten hivatott megvalósítani, összehangolni a kormánykoalícióban részt vevô politikai alakulatok tevékenységét a kormányprogram megyei szintû megvalósítása érdekében. Amint azonban arról Boros János megyei RMDSZ-elnök beszámolt, a várva várt találkozás kátyuba fulladt. A fô napirendi pont ugyanis Alexandru Fãrcas, prefektus „sajátos szemléletmódjának" a megvitatása lett volna, ami a minisztériumokhoz tartozó decentralizált igazgatóságok, felügyelôségek vezetô tisztségeibe való kinevezéseket illeti. A helyi szervezetekben ugyanis felháborodást váltott ki az a ráérôs lassúság, amellyel a kinevezések történnek. Arról nem is beszélve, hogy a prefektus mindeddig csakis azon tisztségekbe való kinevezésekkel foglalkozott, amelyek a politikai alku során a parasztpártnak jutottak. Érdemi vitára, sajnos, nem került sor. Iuliu Pãcurariu, a Demokrata Párt (DP) elnökének ideges hangvételûre sikeredett felszólalását követôen Alexandru Fãrcas, prefektus és a KDNPP-t képviselô Radu Sârbu — házigazdai mivoltukról is megfeledkezve — elhagyták a termet. Boros János elmondta, egyetértés van a helyi pártok vezetôségei közt abban, hogy kérni fogják a prefektus tisztségébôl való felfüggesztését, amennyiben Alexandru Fãrcas, továbbra is elzárkózik a dialógustól.
A KDNPP székházában történtekkel egy idôben ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) is. Az ülés után rögtönzött sajtótájékoztatón Takács Csaba ügyvezetô elnök elmondta, meghallgatták a területi szervezetek képviselôinek beszámolóját a koalíciónak a megyei szinten való mûködésérôl, a megyei felügyelôségek, igazgatóságok vezetôségi szintjén történô személycserékrôl, a megyei korrupcióellenes bizottságok tevékenységérôl. Az általános benyomás az, hogy a megyékben a kinevezések folyamata az említett vezetô tisztségekre megengedhetetlenül lassú. Vannak például olyan megyék, ahol még semmiféle cserére nem került sor, ami igencsak megnehezíti a kormányprogram életbeültetését helyi szinten. Sajnos, több megyében cseppet sem zökkenômentes a közremûködés a koalíciós pártok helyi szervezetei között — mondotta. A koalíció pedig hiába mûködik országos szinten. Amennyiben ez nem valósul meg a megyékben is, az csak fékezi a reformfolyamatot. Takács Csaba hangsúlyozta, az RMDSZ helyi szervezetei minden esetben nyitottak az együttmûködésre. A tapasztalat azt mutatja, sok esetben az RMDSZ az, amely a koalíciós pártok helyi szervezeteinek viszálykodása közepette a katalizátor szerepét játssza, gyakran olyan kompromisszumokat is vállalva, amelyek nem elônyösek a szövetségnek.
Az ügyvezetô elnök elégedetlenségének adott hangot a korrupcióellenes bizottságok mûködésével kapcsolatban is, hiszen sok esetben épp azok a személyek vezetik e bizottságokat, akik számlájára a legnagyobb panamák írhatók.
Sz. K.