1997. március 14.
(IX. évfolyam, 60. szám)
1. Kéri az önálló kolozsvári Állami Magyar Bolyai Tudományegyetem létesítésének törvénybe iktatását és felkéri politikai érdekképviseletünket, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy ennek érdekében tegye meg a szükséges lépéseket.
Döntést vár a jelenlegi politikai hatalomtól, amelyben ismerje el és deklarálja e követelés jogosságát.
Sürgeti olyan hivatalos bizottság felállítását, amely tanulmányt készít és kidolgozza az intézmény kivitelezésének részleteit; tagjaival és szakembereivel kész részt venni e bizottság munkájában.
2. Elengedhetetlennek tartja a magyar nyelv egyenrangú státusának törvénybe iktatását azokon az egyetemeken és fôiskolákon, ahol erre igény van, beleértve ezen intézmények kétnyelvûségének hivatalos elismerését is.
3. Szorgalmazza az 1995-ben elfogadott tanügyi törvény sérelmezett cikkelyeinek módosítását, a teljes körû anyanyelvû oktatás jogának és az esélyegyenlôség elvének elismerését.
A Bolyai Társaság közgyûlése úgy véli, hogy a fentiek részét alkotják saját kultúránk, szellemi identitásunk megôrzésének, a kisebbségeket megilletô jogok érvényesítésének. Meggyôzôdésünk, hogy csakis így teremthetô meg az igazi esélyegyenlôség, az etnikumok közötti megértés és a szellemi partnerség abban az egyetemi reformfolyamatban, amelynek legfôbb célja a modernizáció és az európai integráció.
Magyarfenes és Tordaszentlászló arculata, házsorai jól jelzik: a községben sok a kisiparos, a magánvállalkozó, az építô szakmunkás, akik az itthon vagy külföldön megkeresett pénzt okosan ruházzák be. A szakavatott szem azt is hamar felfedezi: a viszonylagos jólét mögött nem mezôgazdasági termelés áll, gazdálkodásból ilyen szinten nem lehetne megélni. Sok községtôl eltérôen itt közösségi beruházásokra is futja: az önkormányzati program szerint az otthonokba egyre inkább városias kényelmet akarnak bevezetni. Ebbe a programba tartozik a vezetékes ivóvíz, a szennyvíz elvezetése, és távolabbi tervként a földgáz bevezetése is. Ezekrôl a beruházásokról kérdeztük Tamás Gebe András alpolgármestert.
— A gyalui fôvezetékrôl az ivóvíz bevezetése immár hároméves terv eredménye, rendszeresen kaptunk erre pénzt a megyei tanácstól. Ahhoz, hogy idén befejezhessük a munkálatokat, kb. 2 milliárd lejre van szükségünk, amit remélhetôleg a megyei tanács megszavaz. Enélkül az eddigi munkálatok keveset érnek. A falu lakói vegyes érzelmekkel fogadták a beruházást. A többség nyilván örül neki, még akkor is, ha a munkálatok egy részét a családi költségvetésekbôl kell fedezni. Mások feleslegesnek tartják, hiszen kút van az udvarokon... Itt természetesen nem szeretnénk megállni!
Terv készül a községhez tartozó két falu — Sztolna és Kisfenes — szennyvízelvezetésére is. A szintén Gyalu felôl érkezô fôcsatornába Lónán keresztül ömlene Tordaszentlászló község szennyvize. Ez merész beruházás, egyelôre nincs hozzá pénz, de a kész tervvel minden bizonnyal lehet majd pályázni, éveken át pénzt szerezni. A községnek különben szûköcske a költségvetése, abból beruházásra nemigen futja. A helyi adókból beszedett évi 80 millió lej 8 falu fönntartására aprópénz. Az alpolgármester szerint falunként legalább nyolcvanmillióra volna szükség! Ebbôl kell fönntartani a közvilágítást, a község iskoláit, az orvosi rendelôt, ebbôl kapják az alkalmazottak a fizetést... Tavaly egy hídépítés 7 millióba került, idén az összeg legalább háromszorosát kell kifizetni.
— A hibás helyi adórendszer nagyon mérsékli a közpénzeket. A családi vállalkozások adóbevallása legtöbbször nem reális, s ezek ellenôrzésére a polgármesteri hivatalnak kevés a lehetôsége. A kft.-k adóit felszippantja az államkassza, pedig a nagy bevétel ebbôl származna. Egy jól menô kft. nálunk havonta annyit fizet az államkasszának, mint az összes családi vállalkozás, kisiparos a polgármesteri hivatalnak. Érthetô, hogy nincs ez rendjén! Ha a kormány a helyi önkormányzatok szerepének megszilárdítását, autonóm döntéshozatali jogát akarja elérni, biztosítania kell az anyagi hátteret is. Ez csak úgy képzelhetô el, ha a vállalkozási adók egy része nálunk marad — mondja Tamás Gebe András.
A község mezôgazdasága nehéz helyzetben van, a földosztás ma sem tisztázódott, az 1400 helyi igénylôbôl mindössze 332-nek tudtak Tordaszentlászlón tulajdonosi bizonyítványt kiosztani. 1990-tôl községi szinten a földosztás jórészt „önkiszolgáló" rendszerben történt, mindenki visszaállt arra a területre, ami valamikor az övé volt, vagy legalábbis annak tartja. Már a visszaigénylési kérésekben is súlyos elírások vannak: sokan a reálisnál többet kértek. A jó földek körül vannak viták, a rossz, gyenge minôségû termôföldek senkinek nem kellenek... Tulajdonosi igazolványt jórészt csak a belsôségekre tudtak kiállítani, újra kellene mérni határt, és szakemberek segítségével megrajzolni a pontos térképeket. Hogy erre mikor kerül sor, azt a polgármesteri hivatalban sem tudják. Hogy különösebb gondok nincsenek, az azzal magyarázható, hogy szinte mindenki csak mellékfoglalkozásként, másodállásban mûveli a földet. A volt termelôszövetkezet állóalapjainak hasznosítására hozták létre a Kapsa Kft.-t, amelyik a mezôgépekkel akart bérmunkát vállalni, megdolgozni a gazdák földjeit. Az infláció elszabadulásával az elképzelés nem vált kifizetôdôvé, s hogy meg lehessen tartani a közös vállalkozást, földmûvelésre szakosodott kft.-vel társultak, amely a környezô falvakban bérel viszonylag nagy területeket. A Kufi Kft. termelési kölcsönt vett föl a banktól, amihez a Kapsa Kft. szolgáltatta a garanciát. A társulás nem bizonyult kifizetôdônek, ugyanis a megtermelt burgonyát a vállalkozás nem tudja eladni. Így képtelen törleszteni a kamatokat és a kölcsönt. A bank árverezni akar. Így könnyen megeshet, hogy a volt termelôszövetkezeti vagyon rámegy a mezôgazdasági termelés kudarcaira. Földbôl tehát nehezen lehetne megélni Tordaszentlászlón, ezért sem vállalja a mezôgazdasági munkát szinte senki.
A polgármesteri hivatal elsôsorban a költségvetés kiharcolásával van elfoglalva. Soron levô tanácsülésükön a régi prefektúra által megvétózott kétnyelvû feliratokat is szeretné megvitatni. Azt tervezik, hogy az elfogadásra kerülô statútumok szerint külsô beleegyezések nélkül a magyarok lakta falvakban kétnyelvû felirat kerüljön az utak mellé és a közintézmények falára. Ezt már elfogadták a régi statútumban, az önkormányzat beküldött alapszabályzatát a Zanc vezette régi prefektúra azonban el sem olvasta. Remélik, az idôk változásával többé ebbôl nem lehet peres ügy...
A munka- és társadalomvédelmi igazgatóság kérésünkre közölte, még semmilyen változtatásra sem kaptak utasítást a betegnyugdíjasokat illetôen. Tehát azok az 50 évet betöltött nôk, és azok az 55 évet betöltött férfiak, akik betegnyugdíjat élveznek, az eddigi eljárás szerint, a meghatározott idôben kell jelentkezniük az orvosi felülvizsgáló bizottság elôtt.
A szenátus csütörtökön — az ellenzék demonstratív kivonulása mellett — 74 szavazattal 3 ellenében úgy döntött, hogy Corneliu Vadim Tudor mentelmi jogának tavalyi felfüggesztése érvényben marad.
A Nagyrománia Párt elnöke az elôzô parlamentben szélsôséges nacionalista, antiszemita állásfoglalásaival, számos politikust illetô „hazaárulási" és egyéb vádjaival, România Mare címû lapjának rágalmazó cikkeivel vált ismertté. Az elmúlt években számos feljelentés tárgya volt, de mentelmi joga megvédte attól, hogy bíróság elé kelljen állnia.
C. V. Tudor akkor vesztette el tavaly mentelmi jogát, amikor Ion Iliescu, az akkori államfô ellen is szélsôséges rágalomkampányt indított. Ekkor a volt kormánypárt, bár korábban támaszkodott a Nagyrománia Pártra a parlamentben, megszavazta a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.
Az ôszi választásokon C. V. Tudor újra jelöltette magát és ismét szenátori címet szerzett. Ezt követôen a szenátus illetékes bizottságában a volt kormánypárt már nem támogatta mentelmi jogának megvonását, a javaslatot a bizottság elvetette.
Csütörtökön a szenátusban az új többség más megközelítést választott: arra vonatkozóan szavazott, hogy érvényes-e a politikus mentelmi jogát tavaly felfüggesztô döntés. A voksolás várható eredményét elôre látva az ellenzék pártjai — a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Nagyrománia Párt és az RNEP szenátorai — elhagyták a termet és jogsértésnek minôsítették az eljárást.
C. V. Tudor bejelentette, hogy az ügyben pártja az alkotmánybírósághoz fordul, és „kész az utcára vinni az embereket" tiltakozásul. A voksolás következménye elvben az, hogy évek óta elôször a politikust bíróság elé állíthatják megnyilatkozásai miatt.
A helyi tanács csütörtöki ülése különleges ajándékátadással kezdôdött. A Terápia gyár harangja jelképként — „ébresztôcsengô"-is felfogható.
Ünnepélyes keretek közt a Grove házaspár — Rodica és Joachim, akiket nemrég városunk díszpolgárává avattak — átadta Braunschweig német város polgármesterének az üdvözletét. Segélyezési akciókban: kórházak, nehéz körülmények között élô emberek, egyetemisták stb. megsegítésében vesz részt a Grove házaspár, nem érdemtelenül kapták a kitüntetést. Ezután sor került az ajándékcserére, könyvet, képeket, kazettákat kapott a városi tanács a jeles vendégektôl, s ezek után Grovéék átvehették díszpolgári kinevezésüket.
A napirendi pontok megszavazása elôtt Bucur Ildikó RMDSZ-tanácsos tiltakozott az ellen, hogy Gheorghe Funar polgármester nem tartja tiszteletben a kötelezô ötnapos tájékoztatási idôt az ülések összehívása elôtt.
A tanács meghallgatta a tûzoltóság képviselôjének jelentését. Érdekes dolgok is kiderültek: Kolozsvárt több olyan intézmény létezik, amely nem rendelkezik tûzoltósági engedéllyel. Nehéz körülmények közt kell feladatuk magaslatán állniuk a tûzoltóknak, annak ellenére, hogy Kölnbôl és Norvégiából adományként kaptak megfelelô felszerelést, és a tûzeseteknél oly gyakori sérülések ellátásához létezik megfelelô orvosi személyzet, viszont gyógyszerhiány van. A tanács még visszatér a tûzoltók problémáira.
Tovább szaporodott városunk díszpolgárainak száma: Ana Pop Corondan és Mihai Leu kinevezése biztosan, a dr. Francisc T,ãranué — aki fellegvári kereszt megalkotásával szerezte érdemeit — alig ment át a szavazás rostáján.
Három „apróbb" dolog igényelt volna pénzt: az epigrammisták nemzetközi összejövetele (5 millió lej), egy nemzetközi bélyegkiállítás (3 millió lej) és az Egyesült Államokba meg Kanadába utazó polgármesteri küldöttség útiköltsége. A tanácsosok csak a bélyeggyûjtôket szomorították el, miután mindössze 15-en ítélték jogosnak a filatelisták kérelmét.
Zamfir tanácsos beszámolója — mely szerint nem minden mûködik tisztán a fiatalok tömbházlakásainak építése körül — egy régebbi botrány folytatásának ígérkezett. Ezt követte a különbözô szolgáltatások áremelése körül kialakult vita: nô a parkolási díj, a jegyek és bérletek ára, a közszállítási jármûveken jegy nélkül utazók büntetésének összege (80 ezer lej, azonnali fizetés esetén 25 ezer lej).
Március 15-e alkalmából a polgármester külön „ajándékot" készített elô a magyaroknak: kilenc, magyar személyiségekrôl elnevezett utcát akar román nevekre változtatni. A lapzárta után megvitatott téma elôzetese: Kôvári utca — Pintea Viteazul, Arany János — Candin Liteanu, Zrínyi — Emil Cioran, Dávid Ferenc — Nantes...
Következô lapszámunkban a fejleményekre visszatérünk.
Lapzártakor a tanácsülés még folytatódott.
Victor Ciorbea kormányfô csütörtökön a budapesti román nagykövetség épületében találkozott a magyarországi román kisebbségi önkormányzatok képviselôivel. A megbeszélésen részt vett Tokay György, a romániai kisebbségvédelmi hivatalt felügyelô, a miniszterelnök alá rendelt megbízott miniszter is.
Követendô modellnek nevezte a Videoton példáját Victor Ciorbea, Románia miniszterelnöke, akinek kétnapos magyarországi programja székesfehérvári látogatásával zárult csütörtökön.
Az elmúlt években a világ tíz legerôteljesebben fejlôdô régiójához felzárkózó dunántúli nagyvárosban — ahová a déli órákban Széles Gábornak, a MGYOSZ és az Ikarus Rt. elnökének, a Videoton Holding Rt. elnök-vezérigazgatójának a társaságában érkezett — elsôként a Videotont kereste fel. Az 1980-as évek végére csôdhelyzetbe került, 1991-ben privatizált cég mostanra pénzügyileg stabil, növekvô vállalattá vált, miután a világpiaci követelményeknek megfelelôen módosította termékszerkezetét, átalakította vállalati szervezetét, s a multinacionális cégekkel való együttmûködés keretében bekapcsolódott az európai és világgazdasági integrációs folyamatba. Tavaly 18 milliárd forint forgalmat bonyolított le, ez évre pedig 27 milliárdot tervez.
A Videotonból Székesfehérvár másik jelentôs ipari üzemébe, az Ikarus gyárba hajtatott a delegáció.
A gyár udvarán valóságos busz-kiállítás fogadta a vendégeket. Románia miniszterelnöke és a társaságában levô üzletemberek a jármûvek megszemlélése után a szerelôcsarnokban folyó munkával ismerkedtek. A látogatás végén Victor Ciorba röviden válaszolt az újságírók kérdéseire. Az MTI érdeklôdésére elmondta, hogy a Videoton példája követésre méltó modell, amely igazolja, nem kell félni a privatizációtól. Romániában — fejtette ki — most az egyik legfontosabb gazdasági feladat a privatizáció felgyorsítása és a gazdaság mechanizmusának átalakítása.
Székesfehérvárott Victor Ciorbea miniszterelnököt ebéden látták vendégül.
Az Elnöki Hivatal sajtóirodája közli Emil Constantinescu elnök állásfoglalását a Babes,-Bolyai Tudományegyetem ügyében. Az elnök szerint fontos az, hogy a román és magyar hallgatókat az egység, ne a széthúzás jellemezze. A laboratóriumok, könyvtárak, kutatási központok közös használata mindkét fél elônyére válik — szögezi le a közlemény. A magyar kisebbség ama törekvése, hogy anyanyelvén tanulhasson minden szinten — az egyetemet is beleértve — jogos, és megfelel mind a román nép érdekeinek, mind az európai gyakorlatnak.
Victor Ciorbea magyarországi látogatásán tett kijelentése, miszerint magyar tagozatot kell létesíteni a Babes,-Bolyai Tudományegyetem keretében, ellenkezést váltott ki. Épp ezért Constantinescu elnök azt javasolja, hogy az ügyet meg kell vitatni az európai tekintélyû tanintézet vezetôségével, és a szenátusban részt vevô tanárokkal, kutatókkal és fôiskolai hallgatókkal — hangzik a nyilatkozat.
December elsején építkezési munkálatok kezdôdtek a Tóköz óriásgrundján, ahová egykoron az új autópiacot tervezték. Mint ismeretes, az új autópiac azért nem épült ide, mert a környezô tömbházak lakosai aláírásgyûjtéssel tiltakoztak a terv ellen. A télen megkezdett és most tavasszal nagyobb erôbedobással folytatott munkálatokat figyelve sokan azt feltételezték, hogy az aláírásgyûjtések ellenére suba alatt mégis felépítik az autópiacot. Mint késôbb kiderült, iskola épül itt, méghozzá a 24-es Általános Iskola épülete. Pillanatnyilag a 24-es iskola tanári kara és diákjai a Mezôgazdasági Líceum bentlakásaiban leltek ideiglenes otthonra. Holeleu Groza Gheorghe igazgató elmondta, hogy iskolájuk 1994-ben vált ki a Pedagógiai Líceumból, és azóta várják, hogy tóközi iskolaépületük felépüljön. Ezerhatszáz diákjuk és hatvan osztályuk van. Az új iskolaépület pillanatnyilag egy dróthálóval bekerített területbôl áll, ahol különbözô építkezési munkagépek álldogálnak, dolgozgatnak. A munkálatok különben már le is álltak, mert kiderült, hogy az ásás során váratlanul elôbukkantak a tömbházak bizonyos csatornái, és így meg kell változtatni az épülettervet. Hogy mikor fog otthonra lelni a 24-es Általános Iskola, az már csak az építôvállalat munkaritmusától függ.
Idestova fél évszázada indultunk el itt Kolozsvárt. A fiatal Szegô Júlia Kodály tanár úr tanácsára ugyanis hazajött a budapesti zeneakadémiáról és — egyebek mellett — otthonában zeneóvodát indított. Az 1947/48-as növendékek közül Balogh Ferenc, László V. Ferenc, kulturális életünk korifeusainak személyisége az Uli néni adta elsô zenei benyomások fundamentumára (is) épült. Néhány évre rá, a Román Opera szakszervezeti klubjában Selmeczi Marcella kezdett hosszú távú zeneóvodai tevékenységet. A lánc-lánc-eszterlánci folytonosságban Csalah Márta áldozatos munkássága következett. Két évtized gyermekserege dalolt a Fások klubja emeleti termeiben. Tudomásuk szerint Hanke Kati jóvoltából néhány évig Brassóban is mûködött zeneóvoda. Astrid Philippi mai napig míveli a szebeni kicsinyeket Karl Orff hangszerei bûvöletében. Napjainkban Visnyai Ágnes Nagykárolyban, Halmos Katalin és Nistorné Máté Krisztina városunkban vezet zenés óvodát, a Waldorf óvoda (és iskola) növendékei szintúgy a zenei anyanyelv szellemében kapnak naponta bô szellemi táplálékot.
Ez a „csigafogat" — játékkal, jókedvvel — ötven éve megszakítás nélkül (!) halad. Egykori és mai gyermekek százai „fertôzôdtek" a jó zene-zenélés „vírusától". Akkor sem állt le, amikor Bartók és Kodály neve nem kerülhetett plakátra, zenéjük nem kerülhetett elôadásra. Akkor is vegytiszta zenei anyanyelven beszélgettünk, mesekuckóban összebújtunk, amikor odakint naponta sértô disszonanciák gyötörték a fület és a lelket. Erre a szívós folytonosságra zenetörténeti kutatók is felfigyel(het)nek majdan...
Hármas öröm adta kezembe a tollat. Ezekben a napokban — Kodály Zoltán halálának 30. esztendejében a világ szeme városunkra tekint, mert a Romániai Magyar Zenetársaság égisze alatt grandiózus in memoriam-fesztivál nívós rendezvényei folynak. Az anyaországban hónapok óta mass media-csatározásra figyeltünk fel az úgynevezett Kodály-módszer sikere/sikertelensége, eredményei és problémái körül. Mi viszont ünnepelünk, és a magyarországi zenei élet kiváló személyiségei és együttesei elôtt szélesre tárjuk vendégváró szeretettel a „kilenczáros kapukat".
Forrai Katalin élményteli elôadását a kiskorúak zenei nevelésérôl népes közönség hallgatta. A kevésbé alkalmas délelôtti idôpont miatt azonban az óvó- és tanítónôk zöme nem jelenhetett meg. Forrai Katalin megígérte, hogy június elseje, a gyermeknap táján rendezendô Pimpimpáré-fesztivál idején — mely az idén nemcsak Szilágyi Domokos és Vermesy Péter, hanem Kodály Zoltán emléke jegyében (is) zajlik — visszatér, amikor nemcsak röpke órára, hanem egy teljes napon át élvezhetjük mi, szakemberek, egyénisége-tudása varázsát. Ez az egyik öröm. A másik: a kolozsvári Népfôiskola megtisztelô felkérése nyomán, elôadásaik epilógusaként Corvineum minikoncert-sorozat indult be. A sort Máthé Adél, a Brassai-líceum tanulója nyitotta Bartók zongoramûveivel a Gyermekeknek I. kötetébôl, majd Starmüller Éva, a zeneakadémia hallgatója folytatta Bach Wohltemperiertes Klavier címû mérföldkô-alkotásából prelúdium és fúgával. Legutóbb az Amaryllis klub régizene együttese reneszánsz muzsikát kínált. Meghívottaink olyan zenelíceumi és zeneakadémiai hallgatók, akik valamikor zeneóvodások voltak. A Györkös Mányi Albert Emlékházban május 27-én lesz ezen együttmûködés záróalkalma, amikor a kolozsvári „csigafogat" valamennyi vezetôje — élén Selmeczi Marcellával — kerekasztal-beszélgetésen vesznek majd részt, a mai „tücskök" pedig muzsikálni fognak. Györkös Mányi Albert, a felejthetetlen jó barát, szerette a (zenét tanuló) gyermekeket, hiszen a zenelíceum klarinéttanáraként élte le életét. Hogy mûtermében — sok kiváló muzsikus mellett — gyermekek is muzsikálnak, bizonyára kedvére lenne. Mint ahogyan a maga szelíd csendjével Ô is örülne a jó hírnek, miszerint a „tücskölde"-ként emlegetett zeneóvoda végleges otthonra lelt az Agapé Alapítvány Mócok útja 16. szám alatti kertes székházában. Az évek során sok helyütt mûködtünk. Köszönettel tartozunk a Waldorf óvoda, a Német Demokrata Fórum, a Gy. Szabó Béla Galéria és az evangélikus parókia felelôs személyeinek, akik az évek során minket befogadtak.
Kodály Zoltán váteszi zsenialitása tanított meg arra, hogy (mindenkori) zászlóvivôink a „csigafogat" utasai. Zászlónkat — reméljük, az idôk végezetéig — vizet árasztó tavaszi szél lengeti. Virágom, virágom .
Ezúttal nem tánccal, hanem munkával készül március 15-re a közkedvelt hóstáti Virágos együttes. A nagy ünnep tiszteletére rendbe tették az elsô világháborúban elesett hóstátiak emlékére 1943-ban emelt emlékmûvet.
Kodály Zoltán nagy férfikari mûveit és népdalfeldolgozásait adta elô nagy sikerrel szerdán este az unitárius templomban a külföldön is ismert és elismert Honvéd együttes férfikara. Kodály legendásan nehéz darabjai a kóruséneklés próbakövei. A vendégek állták a próbát, elôadásuk élmény volt. A Tóth András vezette kórus többek között az Ének Szent István királyhoz, a Jelenti magát Jézus, Fölszállott a páva, Nemzeti dal, Rabhazának, Ave Maria, Kit kéne elvenni, Karádi-nóták címû darabokat adta elô.
Elképesztô Ciorbea bátorsága, az a könnyedség, ahogyan a többségi nemzet többségének nyílt vagy burkolt rosszallása ellenére csak mondja a magáét a kolozsvári magyar egyetemrôl, a kétnyelvû feliratokról, és még üdvözli is a március 15-ét ünneplô magyarságot.
Vajon mi vezérelheti ezekben a lépéseiben? Eleve nem úgy tesszük fel a kérdést, hogy milyen hátsó gondolatokból fakadnak a számunkra rokonszenves nyilatkozatok. A mostani miniszterelnök annál megnyerôbb, hogy Groza Péter-i sunyiságot tételezzünk fel róla. Majd, ha esetleg Constantinescu elnök közbelépésére alakul meg a Bolyai, és az érdemet Ciorbea kisajátítja, hogy alattomos tervének megfelelôen nevezhessen ki rektort. (A Bolyait 1945-ben Mihály király létesítette, Groza pedig felszámolásának irányába terelte a fejleményeket.) Vagy ha a bukaresti rendôrség vezérkarát magyarokkal tölti fel, hogy növekedjen ellenünk a románság ellenszenve. (Célzás ugyancsak Grozára.)
Amíg azonban Ciorbeáról nem derül ki valami turpisság, inkább jóhiszemûségét vennénk alapul magatartásának megítélésében. De egy politikus tetteit a rokonszenv nem befolyásolhatja ennyire lényegesen. Különösképpen, ha számításba vesszük, hogy hozzá befut annyi információ, hogy majdnem olyan jól ismer bennünket, mint mi saját magunkat. Márpedig ha tudja, hogy közülünk néhányan „tudományosan" bizonygatják az önálló magyar egyetem anyagi, szellemi és közvéleményi valószínûtlenségét, aligha tisztelne ilyen messzemenôen.
Marad tehát az a magyarázat, hogy Victor Ciorbea felfedezte a magyar nemzet (benne a Magyarország határain kívül élô magyar kisebbség) — és Románia lakossága (benne az Erdélyben élô magyarság) közötti érdekazonosságot. Becsületére legyen mondva, ezt pillanatig sem titkolja. Lélegzetvételnyi szünetet sem tart a Bolyai és a Budapest-Bukarest autópálya problémájának taglalása között, hogy a NATO-ba lépés elsô hullámáról ne is beszüljünk. Valamit valamiért — ez a lehetô legbecsületesebb politikusi magatartás. Csak a kölcsönös érdekekre alapozott megállapodások életképesek, tartósak — tehát eredményesek.
Ciorbea számunkra kedvezô nyilatkozatait valószínûleg az Ukrajnába szakadt románok iránti aggodalom is mondatja. Megnyilatkozásaiban erre nem találunk utalást, de feltételezéséhez nincs szükség nagy fantáziára, minden jóérzésû román ember naponta legalább egyszer gondol a rosszabb sorban élô nemzettársaira. Visszafogottabban a diplomáciában is mûködik a legnagyobb kedvezmény elve, ha másként nem, hát úgy, hogy minél több államban biztosítják a nemzeti kisebbségek jogait, azok annál kötelezôbb érvényûvé válnak. Talán nincs messze az idô, amikor CernãuT,ban is lehet más tannyelvû egyetem, nemcsak ukrán.
Mellesleg: kevesen tudják, hogy Olaszországban, az egyik legnemzetibb nemzetállamban a német autonómia is jórészt kölcsönös érdekekre épül. A szintén az elsô világháború után tollvonással Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol német ajkú lakossága végigharcolta a 70 évet belsô önállóságának kivívásáért, volt idô, amikor szélsôségesei robbantgattak is (az igazi szélsôségesség, radikalizmus itt kezdôdik!), de az eredmény mindössze az volt, hogy az olaszok idônként megengedték a hittan német nyelvû oktatását az óvodától az elemi iskoláig... Az autonómia akkor jött létre, amikor Szlovénia hirtelen kivált Jugoszláviából, és ezzel lehetôség teremtôdött az egykor a szocialista táborba szakadt olaszok jogainak kiharcolására. Ehhez kellett Olaszországnak jó példát mutatni.
Nem volna helyes arra a következtetésre jutni, hogy ezek szerint a dél-tiroli németek küzdelme a megmaradásért, valamint Ausztria diplomáciai erôfeszítése felesleges volt. Anélkül Olaszországnak nem maradt volna németje a követendô példa megteremtéséhez.
A parlamenti munkahétnek — de a tavaszi ülésszaknak is — elsô jelentôs politikai eseménye mindenképpen az az ellenzéki indítvány volt, mellyel Adrian Nãstaseék a Ciorbea-kormány mezôgazdasági politikáját támadták. Pontosabban azt feltételezték, hogy az árak liberalizálása miatt a magántulajdonba visszakapott szántóföldek ebben az évben megmûveletlenek maradhatnak.
A kormányfô az indítvány csütörtöki vitáján nem volt jelen. A kormány álláspontját Dinu Gavrilescu földmûvelésügyi miniszter képviselte, aki hangot adott annak a többségi véleménynek is, hogy az az állapot, melyben a román mezôgazdaság találtatik, tulajdonképpen az elmúlt négy év kormányzásának az eredménye. Az indítvány 125 támogató, 172 ellenzô és 3 tartózkodó szavazattal megbukott. Mindez persze nem változtatott az ellenzék politikai véleményén, mely szerint a Ciorbea-kormány inkompetens.
A földtörvény (1991/18) módosítását kezdeményezte 3 parasztpárti, 1 liberális és 1 RMDSZ-es képviselô — a törvényhozás gyorsított eljárásának kezdeményezését pedig a parasztpárti képviselôk csoportja vállalta föl. Az ellenzéki indítvány leszavazása után közvetlenül, még csütörtökön, a plénum megszavazta a gyorsított eljárást. Az ellenzék egységpárti szárnyának külön kérésére ugyanabban az elbírálásban részesítette az RNEP idevágó törvénykezdeményezését is. S a további parlamenti bonyodalom innen eredeztethetô. (S az is, hogy az ellenzéki RTDP-s nagyobb testvér emiatt parlamenti sztrájkot hirdetett meg.) Közismert immár, hogy a koalíció csúcsvezetése hogyan döntött e kérdésben. S e döntésnek megfelelôen parlamenti megkeresése is azt javallotta, hogy a képviselôház ne gyorsított eljárással tárgyalja az indítványt. Ha figyelembe vesszük, hogy a mintegy 134 törvénycikkely módosítása milyen idôkeretet igényelne, s azt, hogy politikai akaratunknak megfelelôen a törvényszöveg szerkezete is hogyan módosulhatna, akkor egyértelmû, hogy következetesebb s megmódoltabb törvényhozói törekvésnek kell érvényesülnie. Summa summárum: a parasztpárt képviselôcsoportja március 10-én kérte a gyorsított eljárás fölfüggesztését, az RNEP-s viszont nem. S az említett eljárás csak az egységpártiak változatára érvényes. Szakbizottsági szinten negatív véleményezéssel, a plénum szintjén pedig a parlamenti guillotine mindent megoldhat. A parlamenti esemény viszont elôzmény nélküli, és minôsíti a kormánypárti többséget. Persze az is igaz lehet, hogy az az igazi kormánykoalíció, mely hibáival bármikor szembesül, s ha kell, ki is javítja azokat.
Az RHSZ (SRI) szokásos évi jelentésében, legalábbis abban az egyetlen példányban, melyet a parlamentnek átnyújtott, nem úgy szerepel, azaz egyáltalán nem szerepel az a fejezet, melyben tételesen foglalkoznak egyes RMDSZ-es egyéniségek államellenes tevékenységével. Az Evenimentul zilei munkatársa tehát olyasmit írt le, ami akár diverziónak is minôsülhet, ha nem kellene elgondolkoznunk számonkérô kérdésünkre adott válaszán. Kérdésünkre ugyanis, hogy honnan szedte az általa leírtakat, hiszen az egyetlen parlamenti példányban mindaz nem szerepel, válasza a következô volt: az a különbség, hogy különbözô változatokat lapozhattunk. Márminthogy mi, képviselôk, és ô, az újságíró. Különös koalíciós diplomácia érvényesül, ha ez mégis igaz. Mert az például igaz, hogy az 1991/18. számú földtörvény módosítását elsôsorban Petre Romanék nem akarják, és akadályozták meg. Éppen koalíciós szinten is jól megalapozott érdekekbôl, melyeket az elmúlt évek során érvényesítettek. Olyan igazság ez, melyet akár a szemükbe is kell mondani. Az egészségügy társadalombiztosítási törvénye is azért vesztegel a képviselôház asztalán, mert, mint kiderült — csupán szociáldemokrata megfontolásból —, e törvény alkalmazása a külföldi beruházókat riasztaná el, mert olyan biztosítási kötelezettségeket róna a vállukra, melyeknek köszönhetôen a romániai munkaerô értéke is erôsen felszökkenne. Hát nem jobb így, hogy európai szinten Romániában a legolcsóbb a munkaerô?! Különös, különös politikai gondolkodás és koalíciós diplomácia érhetô tetten...
Március 10-én másodszor ülésezett parlamenti szinten az a koalíciós konzultatív politikai tanács, melynek tagjai a két ház elnöke, valamennyi koalíciós alelnöke, titkára, háznagya és a frakcióvezetôk. Az ülésen Victor Ciorbea miniszterelnök és Mircea Ciumara pénzügyminiszter is részt vett. Napirenden az 1997-es állami költségvetés és a reform pilléreként emlegetett törvénytervezetek ütemterve szerepelt.
Vitathatatlan, hogy Románia újabb ötvenéves korszakának elsô éve a politikai és társadalmi reform jegyében indult. Melyre a miniszterelnök, Victor Ciorbea egyénisége és következetes gondolkodásmódja annyiban garancia, amennyiben a cervantesi világ Sanchója is mindig tudta, hogy a jelkép értékû ôrült szélmalmot mennyire szabad megközelítenie. Miközben azt is sejtette, hogy milyen szelek táncolják körül, és hogy kinek ôröl az a szélmalom...
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem sorsáról kibontakozott vita megdöbbentô, váratlan és elfogadhatatlan nyilatkozatok áradatát indította el.
Köztudott, hogy az RMDSZ 7 éven keresztül megkülönböztetett figyelemmel kezelte, napirenden tartotta a magyar nyelvû oktatás megvalósításának kérdését, „az óvodától az egyetemig". Ma, amikor valamit lépni is lehetne e cél elérése érdekében, egyszerre egyes, magukat vezetô szellemi elitnek tekintôk körében páni félelem látszik úrrá lenni, kézzel-lábbal tiltakoznak az önálló Bolyai Tudományegyetem visszaállítása ellen. Pedig a Bolyai T. E. az erdélyi magyar mûvelôdés, megmaradás és önfenntartás legfôbb intézménye és jelképe. Az önálló Bolyai Egyetem elleni érvelésében Cs. Gyimesi Éva arra hivatkozik, hogy a Kolozsvár központú önálló tudományegyetem „egy szabadalmazott és bevált modellekkel nem törôdô, helyi gyártmányú barkácsolt torzszülöttet és egyfajta szellemi gettót" jelent. Az önálló egyetem feladása gondolatának szele — úgy tûnik — az „anyaországból" fúj, a sípot Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese adta (valószínûleg nem saját fejétôl) az „erdélyi négyek" szájába, az Ellenségkép nélkül címû cikkével (Magyar Hírlap, 1997. jan. 25., és a kolozsvári Szabadság, 1997. febr. 3.). Az említett írásban így vezeti fel a kérdést: „a közelmúltban bizonyos érdekek hivatkozási alappá, politikai szlogenné degradálódása általánossá vált. Autonómiát, önálló egyetemet követelt nagy hangon boldog-boldogtalan ... Nem lett átgondolva, nem lett feltéve a kérdés, hogy milyen egyetemet, kinek, mibôl, kikkel is akarnak?... A nagy követelôk az adott országok állapotának, társadalmi jelenségeinek figyelmen kívül hagyásával követelôztek."
A szerzô szerint ezek a „követelôzôk", „önjelölt képviselôk", „érzelgôs polihisztorok", a többségi hatalom által „kreált ellenállók", „akik folyamatos konfrontálódásukkal megosztják a kisebbségi közösséget", s akik nem veszik észre, hogy az ô idejük lejárt, mert a „professzionalizmust" nem lehet helyettesíteni a „magyar felsôbbrendûség tudattal", ezért helyettük „szakmailag jól felkészült" embereket kell pozícióba juttatni.
Mindezeket olvasva kérdem, mennyire ismeri Törzsök Erika a romániai valóságot, különös tekintettel a magyar felsôoktatás helyzetére? Volt-e valaha Marosvásárhelyen úgy, hogy megnézze, hogyan is áll az úgynevezett „önálló" magyar orvosi és gyógyszerészeti oktatás helyzete, mit változott a '89-es fordulat után? Mivé lett egy valaha önálló, az egész világon elismert szakembereket szárnyra bocsátó magyar egyetem az intézményes garanciák felszámolása után?
A kérdés megvilágítása végett engedtessék meg, hogy mindössze néhány adatot soroljak fel. Miközben a felvett magyar diákok száma emelkedô tendenciát mutat '89 után, megközelítve — a három fakultáson — a 40%-ot ('89-ben 18%), hála a javuló középiskolai képzésnek, néhány egyetemi oktató önfeláldozó felkészítô munkájának és nem utolsósorban az újabban alkalmazott, korrekt elbírálást biztosító vizsgateszt-rendszernek.
Ezzel szemben a magyar oktatói kar részaránya meredeken zuhan lefelé (1989-ben az általános orvosi karon 46,17%, 1993-ban 31%, 1997: 29%, a gyógyszerészeti karon 1989: 60%, 1997: 40% a magyar oktatók aránya).
Egyenesen lefejezéssel egyenértékû a nyugdíjkorhatárt elért tanárok tevékenységének felfüggesztése — 1991. október 1-i hatállyal egyik napról a másikra egyszerre 12 magyar professzort küldtek nyugdíjba. Megfelelô utánpótlásukról még véletlenül se gondoskodtak. A '89 decemberi fordulat után meghirdetett „versenyvizsgákon" sem érvényesült az egyenlôség elve, az oktató személyzet számára létrehozott állások vonatkozásában. Egyes tanszékekrôl teljességgel hiányoznak a magyar oktatók, és ezen tantárgyak oktatása nagy nehézségekbe ütközik.
Magyarországi vendégelôadók a magyar „tagozaton" — melyet hivatalosan az egyetem vezetôsége újabban nem ismer el, csak magyar nyelvû elôadásokról beszél — kizárólag csak valamilyen világnyelven (angol, német, francia) adhatnak elô, a magyar nyelvet nem használhatják, az intézet vezetôségének határozata értelmében.
A tanszékvezetôk bô 70%-a román, és általános gyakorlat, hogy ahol román a tanszékvezetô, oda új magyar oktató a legritkább esetben kerülhet be (tudomásom szerint a hét év alatt 2-3). Az egyetemi demokráciára jellemzô, hogy a magyar diákok szakköri tudományos dolgozataikat magyar szakköri ülések keretében az egyetem épületében nem tarthatják meg. Még szerencse, hogy a magyar vallási felekezetek tanácstermei befogadták ôket.
A magyarországi testvéregyetemek (Budapest, Szeged, Debrecen) által felajánlott kutatási együttmûködést mind ez idáig az egyetem vezetôsége egyetlen esetben sem engedélyezte. Az adminisztratív, mûszaki stb. személyzet összetétele az utóbbi hét évben a 60-70%-os magyaroknak kedvezô arányról 5%-ra csökkent.
Az elmúlt napokban — az új politikai helyzetben — 10 új oktatót vettek fel, közülük egyetlen egy magyar.
A fenti adatokból látható, hogy sajnálatos módon még mindig folyik a magyar felsôoktatás alapjainak soha nem látott sebességû elsorvasztása. Ezért nem fogadhatjuk el az „anyaország" üzenetét, melyet Törzsök Erika említett cikkében közvetít. Szerinte „az ilyenek", mármint „autonomisták", önálló egyetemet „követelôk" a továbbiakban Magyarországról támogatást nem kapnak.
Az ilyen támogatást, amely az erdélyi magyar tudományegyetem létrehozásának közös akaratában összeforrt magyar egységet majdnem sikerrel szétverni lenne képes, a továbbiakban is elutasítjuk.
Dr. K. Ajtay Mária
egyetemi elôadó tanár,
Marosvásárhely
Múlt hét végén tartották a Bolyai Társaság közgyûlését, ahova a KMDSZ is hivatalos volt. Az ott elhangzottakról kérdeztük Kiss Olivér elnököt a diákszövetség álláspontjáról.
— Mi a véleményed a közgyûlés végeredményérôl, a határozatról?
— Szerencsére bekerültek olyan kitételek ebbe a határozatba, amelyek a KMDSZ véleményével is egyeznek, tehát egészében pozitívnak ítélem meg a határozatot. Más kérdés, hogy nem biztos, hogy határozat nevet kellett volna adni neki. Határozatban konkrét lépésekrôl, elképzelésekrôl döntenek, és nem arról, hogy felkérnek valakit valamire, vagy hogy kell Bolyai Egyetem.
— Mi az álláspontotok a KMDSZ-t ért támadásokról? (Arról, hogy Szilágyi Pál rektorhelyettes megkérdôjelezte, hogy a KMDSZ valóban képviseli-e a diákság véleményét, és hogy Vincze Mária tanárnô azt vetette a szemükre, hogy könnyû a KMDSZ vezetôinek nagy szavakat hangoztatni, mert ôk biztosan megkapják a Babes,-Bolyai oklevelét.)
— A KMDSZ ugyanúgy képviseli a diákok véleményét, mint az RMDSZ a romániai magyarságét, vagy mint a Bolyai Társaság a tanárokét. A KMDSZ 1990 januárjában alapszabályzatba foglalta a romániai magyar felsôoktatási intézmény támogatását, vagyis a Bolyai Egyetem létrehozását. Ezt az alapszabályzatot azóta hat-hét közgyûlés megerôsítette. Vincze Mária tanárnô azt kifogásolta, hogy hangzatos szavakat hallatunk, és keveset teszünk a megvalósítás érdekében. Köztudott, hogy a KMDSZ érezve az ügy fontosságát és idôszerûségét, az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa tagjaihoz levelet intézett a marosvásárhelyi SZKT alkalmával, azután nyilatkozatot fogadott el az RMDSZ Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsának gyûlésére, végül Bolyai-kerekasztalt szerveztünk. Ezenkívül az Országos Magyar Diákszövetség minden tagszervezete, kivéve a bukarestit, amelyik, sajnos, nem volt jelen gyûlésünkön, megerôsítette a KMDSZ álláspontját a Bolyai Egyetem kérdésében — vagyis azt, hogy önálló jogi személyre van szükség, mert a tagozatos módszer zsákutcát jelent. Mi nem hangzatos szólamokat pufogtatunk, hanem igenis teszünk az ügy érdekében. Nemsokára sikerül összeállítani a Bolyai Egyetem nulladik tanári karát, amely esetleg megválasztja a Bolyai Egyetem nulladik szenátusát, tehát mi valójában cselekszünk.
Irtózatosan hosszan közgyûlésezett múlt szombaton, pont nônapon, a Bolyai Társaság. A gyûlés reggel tízkor kezdôdött, és délután ötig, egy húszperces kávészünetet kivéve, folyamatosan zajlott. És ez bizony hét órát jelent. Azt hinnénk, hogy ennyi idô alatt sorsdöntô és eget rengetô döntések születhettek, de, sajnos, nem így volt. Az említett hét órából kb. egy telt el a tisztújítással, és a többit vitatkozgatás töltötte ki. Vitatkozgatásnak neveztem, mert egy ide-oda csapongó rendszertelenségrôl volt szó. Mivel teljességgel hiányzott a vitának bármilyen rendszere, egyetlen problémát se sikerült tisztázni, vagy uram bocsá' megoldani. A temérdek felszólalás rengeteg dologgal foglalkozott, amiknek középpontjában valahol ott volt a szegény Bolyai Egyetem is.
Így aztán az egésznek egy határozat lett az eredménye, amit a közgyûlés békés egyetértésben egyhangúan megszavazott. Ezúttal a határozat egy pontjával szeretnék foglalkozni. Arról a pontról van szó, amelyben „sürgeti egy hivatalos bizottség felállítását, amely a Bolyai Egyetem létrehozásának részleteit dolgozza ki". Meggyôzôdésem, hogy ezt a bizottságot nem más, hanem pontosan a Bolyai Társaságnak kellene, sôt, kellett volna legalább három évvel ezelôtt létrehoznia. Kinek kéne kidolgoznia a magyar egyetem tervét, ha nem a magyar egyetemi tanárok? Természetesen ez a megoldás sokkal kényelmesebb. Megint megvárjuk azt, hogy fentrôl döntsenek rólunk, hogy megmondják, milyen legyen az egyetemünk. Ha már néhány évvel ezelôtt kidolgozták volna a Bolyai Egyetem tervét karokra, tanszékekre lebontott struktúrával, alaposan átgondolt tantervvel, akkor most, mikor itt a lehetôség, nem kellene kapkodni. Ezt a tervet be lehetett volna már rég nyújtani a „hivatalosságokhoz", nyilvánosságra lehetett volna hozni, sôt, a nyugati emigráció is több támogatást adott volna, ha látja a konkrét elképzelést. Ha nem ez, akkor mi a feladata a Bolyai Társaságnak?
Érdekes dolog megfigyelni azt, hogy miként látnak minket kívülrôl, milyenek is vagyunk mások szemében. A kolozsvári egyetemekre nemcsak erdélyiek, hanem külföldiek is szép számban járnak. Egyesek hosszabb, mások rövidebb idôre, egyesek azért, mert itt jobb az oktatás, mások mert itt könnyebb, megint mások kíváncsiságból, vagy meghívásra jöttek ide. Alábbi cikksorozatunkban velük foglalkozunk, az ô élményeiket, véleményüket kérjük ki Kolozsvárról, az itteni világról, diákságról. Kíváncsiak voltunk arra is, valójában miként fogadtuk mi ôket, vagyis hogy ôk milyennek érzik a fogadtatásukat, hogyan sikerült a beilleszkedés. Néhányan azt is elmondják majd, mik a különbségek a hazájukbeli és az itteni oktatás, egyetemek, tanárok, emberek között. Ezúttal franciákról, arabokról és külföldi magyarokról olvashattok.
Boris, a halál és a fôiskola
Borisnak — nevével ellentétben — semmi köze sincs az orosz államfôhöz, se a német teniszcsillaghoz. Ô a nyugat-franciaországi Noirt városából jött. A helyi szépmûvészeti fôiskola negyedéves diákja, akárcsak barátnôje, Claire. Január közepe óta a Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia vendégszeretetét élvezik. Nem politikai menekültek. Még csak nem is az iskolájuk tanácsolta el ôket. Akkor vajon miért jöhettek Kolozsvárra?
Ezelôtt három évvel néhány diák látogatta meg fôiskolánkat. Beszédbe elegyedtem velük, és megtudtam, hogy Romániából érkeztek tanulmányi kirándulásra. Nagyon jó barátok lettünk, meghívtak magukhoz. A következô évben eleget is tettem meghívásuknak. Megtetszett az ország, az itt élô emberek, és elhatároztam, ha alkalmam nyílik rá, visszatérek. Barátaim iskolája — a Ion Andreescu akadémia — és az én tanintézményem között elég szoros a kapcsolat, így elvileg nem is lett volna akadálya ennek. A Tempus-program diákcsere tervezete folytán az anyagi alap is összejött a négy havi itt-tartózkodásra. Szállást az akadémia biztosít, a kaját pedig mi vesszük. Van néhány olcsó étterem a városban.
—Mivel foglalkozol itt?
—Fotózom. A vizuális mûvészetek közül ez ragadott meg a leginkább. Amit szeretnék kifejezni fényképeim által, az az elmúlás gondolata: az emberi elmúlásé, egy életforma eltûnéséé. Nem vagyok szociológus alkat, nem is ilyen szándékkal készítem a képeket, ez inkább belülrôl eredô késztetés. Jelenleg Máramarosban készítek felvételeket. Lenyûgözött ez a környék, a vidék egész hangulata. Szeretnék egy kiállítást összehozni ezekbôl a képekbôl.
—A barátnôd is ezzel foglalkozik?
—Nem, ô design szakon van, ezért inkább az emberi környezet érdekli. És — ha már itt tartunk — szeretném elmondani, hogy a „design" a mi iskolánkban egészen más dolgot jelent, mint itt. Sôt, az iskola szerkezete is gyökeresen eltérô a kolozsvári akadémiáétól. A Noirt-i Területi Szépmûvészeti Fôiskolát nem az Oktatási Minisztérium, hanem a Kulturális Minisztérium és a város vezetôsége tartja fenn. A külön pénzforrás nagyobb önállóságot jelent. Iskolánk jobban áll anyagilag, mint az egyetemek zöme, nagyobbak a diákok választási lehetôségei a különbözô mûvészeti ágak, alkotói technikák és felhasználhatóság között. Három tanszék mûködik nálunk: mûvészetek, design és kommunikációtan. Fontos, hogy a diákok szabadon átiratkozhatnak egyik szakról a másikra. Ezt a mozgásszabadságot hiányolom az itteni fôiskolán. Itt valamennyi mûvészeti ágnak megvan a saját elkülönült szakja, szétszórtan a városban, így megeshet, hogy például a design szakra járó diák sohasem találkozik fotó szakra járó társával. Pedig — én úgy vélem —, ha mûvész akarsz lenni, a mûvészetnek valamennyi oldalát kell ismerned, hogy eldönthesd, melyik forma felel meg leginkább az általad kifejezni szándékozott tartalomnak.
—Ezek után kissé bárgyúnak tûnhet, hogy megkérdezem: mi a véleményed a kolozsvári iskoláról?
—Leginkább arra a gyerekre emlékeztet, akinek rengeteg játéka van, de csak arra használja ôket, hogy kérkedjen velük, és mutogassa társainak. Elmagyarázom, hogyan gondoltam: az iskola sok olyan felszereléssel rendelkezik, amelyek nagyon drágák és jó minôségûek — kamerák, lencsék, fényképezôgépek, miegymás. De ezek csupán arra szolgálnak, hogy az idelátogatót elámítsák vele, mialatt a laborokból olyan elemi dolgok hiányoznak, mint az elôhívófolyadék, melyek nélkül nem lehet dolgozni. Nagy különbség van a felszín és a valós állapotok között.
—Mi a helyzet a tanárokkal?
—Mikor elôször itt voltunk, mindenki tárt karokkal fogadott. Azóta igencsak megfordult a helyzet, és néha az az érzésünk, hogy jobban szeretnék, ha elhagynánk az országot. A tanárok elsôsorban üzletemberek, akiket a saját vállalkozásuk és karrierjük érdekel, és nem a diák. Nem szeretnék általánosítani, hiszen itt is vannak nagyon segítôkész és együttmûködô tanárok. Azonkívül ez egyetemes jelenség. Engem csak ennek a nemtörôdésnek a hatalmas méretei leptek meg, amit itt tapasztaltam.
—Nem gondolod, hogy ez az ország jelenlegi gazdasági helyzetének tudható be?
—Nem, nem errôl van szó. Ismerem a tanáraim anyagi helyzetét, és ismerem az országét is, hiszen jó ideje élek már itt. Nem, ez inkább mentalitás kérdése.
—Mikor mész vissza Franciaországba?
—Április végén. A vízumunk április elején lejár, de szeretnénk meghosszabbítani. Nagyon jól érezzük magunkat a barátaink körében, és az emberek is kedvesek. Nem is szólva arról, hogy remek, lefényképezésre váró témákat fedeztem fel. Egyáltalán nem tartom — nem tartjuk — elvesztegetett idônek ezt a pár hónapot.
Borisék nem az egyedüli külföldiek a Ion Andreescu akadémián. Nemrég egy budapesti pár érkezett két hónapos idôszakra szintén a fotó szak vendégeként. A Tempus-program diákcseréje folytán pedig március közepén három diák utazhat ki franciaországi mûvészeti fôiskolákra.
A Felsôfokú Protestáns Teológiai Intézetben az erdélyieken kívül kárpátaljai, felvidéki, vajdasági, magyarországi és holland diákok is tanulnak. Arról kérdezgettem ôket, hogy miért jöttek Kolozsvárra, mi a véleményük az itteni oktatásról, a diákéletrôl, illetve arról, hogy voltak-e nyelvi vagy beilleszkedési nehézségeik.
Farkas László (Magyarország): Két évet végeztem a debreceni teológián, és most ôsszel jelentkeztem át Kolozsvárra. Véglegesen jöttem át, és az egyetem elvégzése után itt szeretnék letelepedni. Jobban szeretem az itteni embereket, mert barátságosabbak, rendesebbek, kedvesebbek. Az oktatással is nagyon meg vagyok elégedve. Úgy vettem észre, hogy az itteni professzorok képzettebbek, emberségesebbek, mint a debreceniek. A képzés színvonala itt magasabb, a könyvtáré viszont nem. Beilleszkedési nehézségeim nem voltak. A diákokkal nagyon jó és közvetlen kapcsolatom van. Debrecenben ugyan több rendezvény volt a hallgatók számára, de ott a teológusok nagyon elkülönültek más egyetemistáktól. Itt jobb a kapcsolat a különbözô szakos egyetemisták között.
Orosz Attila (Vajdaság): Másodéves vagyok. A budapesti teológiáról iratkoztam át az elsô év elvégzése után. Itt szeretném befejezni a tanulmányaimat, utána pedig hazamegyek. Részben szükségbôl, részben pedig tanulmányi és személyes okok miatt jöttem át Budapestrôl, de errôl nem szívesen nyilatkozom. Ez az egyetem jobban felkészít a gyakorló lelkészi pályára, és talán hitbelileg is többet ad. Itt is kisebbségi sorsban élnek a magyarok, mint mi, ezért mentalitásban, természetben, vendégszeretetben jobban hasonlítunk. A beilleszkedés is könnyen ment. Pesten talán nem is sikerült igazán beilleszkednem. Még csak nyelvi nehézségeim se voltak a román környezet miatt. Mutogatással elég jól boldogulok. A szüleim is örülnek annak, hogy itt vagyok. Odahaza óriási lelkészhiánnyal küszködünk, ezért hálásak vagyunk a külföldi teológiáknak. Kezdetben inkább Budapest felé irányult az érdeklôdésünk, de most úgy néz ki, hogy egyre inkább Kolozsvár felé összpontosítunk. Egyrészt azért, mert régi lelkészeink is itt végeztek, másrészt pedig azért, mert ott nem fogadtak minket túl jól, de amint már említettem, errôl nem szeretnék nyilatkozni.
Molnár Csaba (Kárpátalja): Az egyetemet itt kezdtem, három évvel ezelôtt. Felvételi nélkül vettek fel, hisz volt akkor egy olyan engedmény a kárpátaljaiaknak, felvidékieknek, és talán másoknak is, hogy az ottani püspökség ajánlata szerint vettek föl minket. Mehettem volna Magyarországra is, de a lelkészem Kolozsvár felé irányított. Én voltam az elsô, aki idejöttem. Azóta még jött két leány és egy fiú. A forradalom már lecsitult mikor idekerültem, de az otthoniak még mindig fenntartásokkal és aggodalmakkal figyelték Romániát.
Szász Adrienn (Magyarország): A Protestáns Teológia unitárius karán vagyok negyedéves, ebben a tanévben jöttem át Kolozsvárra. Magyarországon az unitárius egyháznak nincs teológiai akadémiája. Ezért van egy olyan megállapodása az itteni intézettel, hogy az elsô három évet Magyarországon járják a hallgatók az Evangélikus Teológiai Akadémián, ezt követôen idejönnek Kolozsvárra, különbözeti vizsgát tesznek azokból a tantárgyakból, amit ott nem tanultak, és az utolsó két évet itt hallgatják. Az itteni egyetemen sokkal szigorúbb az oktatás, több a kötöttség, mind az elôadások látogatására vonatkozóan, mind pedig az áhítatokon való részvétellel kapcsolatban. Még azt is megszabják, hogy egy félévben hányszor lehet hazamenni. A diákélet inkább a teológián belül zajlik. Budapesten egy kicsit más volt a helyzet: több egyetemistával lehetett találkozni, más volt a kínálat, a lehetôségek a színházak terén, de ez inkább csak a város nagyságából adódik. A beilleszkedés könnyebben ment, mint ahogy gondoltam, hiszen elôzôleg voltak félelmeim. Gondoltam, hogy az emberek itt másabbak, mint otthon, de szerencsére kellemesen csalódtam. Nagyon-nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Egy kicsit furcsa volt megszokni az olyan dolgokat, hogy örülni kell a meleg víznek, a fûtésnek. De elég hamar beleszoktam, hisz ezek nem olyan tragikus dolgok. Jól érzem magam, és nagyon kellemes itt lenni.
A bölcsészkar épületében könnyû külfödrôl érkezett diákokra bukkanni, hisz itt járják a felkészítô évet, itt tanulják meg a román nyelvet. Arról kérdeztem néhányukat, miért döntöttek úgy, hogy pont Kolozsváron végezzék az egyetemet, hogyan tetszik nekik itt, és mit szándékszanak tenni az egyetem elvégzése után.
—A nevem Haled Jaffaly, Izraelbôl jöttem, orvosira készülök, fogorvos szeretnék lenni. Itt Romániában könnyebb, anyagi szempontból elônyösebb, mint otthon, ezért jöttem ide. Ha befejezem az egyetemet, hazamegyek, és otthon fogok dolgozni. Egy különbözeti vizsgát kell majd letennem, remélem, elismerik majd az oklevelemet. Otthon az élet minôsége jobb, de szeretem Kolozsvárt.
—Alaa Al-Udoane vagyok, Jordániából érkeztem. Általános orvosit szeretnék végezni, szakosodással együtt. Jordániában fogok dolgozni, azért jöttem ide tanulni, mert hallottam, hogy a tanítás minôsége nagyon jó. Szeretem itt.
—Hadil Alam- nak hívnak, marokkói vagyok. Bár megvolt a lehetôségem, hogy otthon tanuljak, mégis Romániát választottam, mert itt sokkal olcsóbb és könnyebb az egyetem. Miután végzek, visszatérek Marokkóba, s ott fogok dolgozni. A román nyelv tanulásában francia tudásom is segít. Az országról és városról vegyesek a benyomásaim. Rossz, hogy távol vagyok családomtól, de itt mindent lehet vásárolni, míg otthon...
—Jaber Sabri vagyok, Libanon a szülôhazám. Most felkészítô éves vagyok, jövôtôl orvosira megyek. Négy hónapja jöttem ide. Van egy testvérem, aki fogorvosit végzett itt 1993-ban, most itt szakosodik, emiatt is jöttem ide. Bár az élet nálunk sokkal jobb és könnyebb mint Romániában, nem idegenkedem az emberektôl, tájaktól.
—Mahmud Abu Salook a nevem , Izraelbôl jöttem. Orvosira készülök, és azért Romániában, mert ahogy a barátaim is mondták, itt olcsóbb. Teljesen más itt az életünk, gyökeresen különbözik az otthonitól. Szinte öt hónapja vagyok itt. Nagyon sokféle emberrel találkoztam, egyesek jók és kedvesek velünk, mások rosszabbak. Nagy általánosságban tetszik itt. Ha végeztem, feltétlenül hazatérek.
Májusban tartja elsô ülését az a kisebbségi szakbizottság, amely a szerdán Budapesten aláírt magyar-román kormányközi együttmûködési és aktív partnerségi vegyes bizottság létrehozásáról szóló egyezmény értelmében kezdi meg mûködését. Ezt Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára közölte csütörtökön, miután találkozott Tokay Györggyel, a román kormány kisebbségügyi miniszterével.
A megbeszélést követô sajtótájékoztatón Tabajdi Csaba elmondta: Tokay Györggyel áttekintették a romániai oktatási, vallási és kisebbségi törvények módosításának várható ütemét, a Bolyai Egyetem kérdését, s szó volt a 25 ezres magyarországi románság helyzetérôl is. A politikai államtitkár tájékoztatása szerint a román nemzeti kisebbség leginkább három téren vár segítséget a román kormánytól: taneszközök beszerzése ügyében, az ortodox templomok rendbehozatala tekintetében és a méhkeréki szociális otthon anyanyelvi gondozásának megvalósítása kérdésében.
Tokay György hangsúlyozta: az új kormány elismerte, hogy az elmúlt években hozott tanügyi intézkedések diszkriminálóak voltak, s hátrányosan érintették a kisebbségeket. Victor Ciorbea március 15-i üzenetét igen jó jelnek nevezte, s mint fogalmazott: Romániában az elmúlt 70 évben ilyen nem fordult elô.
A kisebbségi szakbizottságok májusi munkaértekezletét részben Aradon, részben Gyulán tartják majd, a romániai magyar, illetve a magyarországi román kisebbség képviselôinek, valamint szakértôknek részvételével. Tokay György reményét fejezte ki, hogy a szakbizottság tagjai júniusban meg tudnak állapodni, s ennek eredményeképpen az új iskolai tanévet a magyar kisebbség már az új feltételek mellett kezdheti el.
Kérdésekre válaszolva a román kormány kisebbségügyi minisztere úgy vélekedett: az RMDSZ szerepvállalásának a kormányban az a legfôbb oka, hogy Románia, Magyarország és a romániai magyarság stratégiai érdekei egybeesnek, s az együttmûködésre megvan a közös akarat. Tokay szerint a román kormány politikája, a magyar kisebbséghez való viszonya akkor sem fog lényegesen megváltozni, ha Románia esetleg kimaradna a NATO-bôvítés elsô hullámából. Az ôszi tanévben két magyar tagozattal induló Bolyai Egyetem ügyérôl szólva elmondta: a magyar egyetem visszaállítása elsôsorban idô kérdése, hiszen a román kormányfô nem emelt kifogást ezzel kapcsolatban.
Tabajdi Csaba tájékoztatása szerint egyébként a magyarországi nemzeti kisebbségek országgyûlési képviseletének ügye még az idén megoldódhat, mivel a választójogi törvény erre vonatkozó módosításáról a közeli hetekben indul egyeztetés a hét parlamenti párt és a kisebbségek képviselôi között.
Jugoszláviában tett látogatást, majd Hollandiába utazott Tôkés László — közölte szerdán püspökségének tájékoztató szolgálata.
Tôkés a Magyar Református Világszövetség elnökeként kedden Feketicsen részt vett a Jugoszláv Református Egyház presbiteri szövetségének gyûlésén, amelyen rajta kívül elôadást tartott Kozma Zsolt kolozsvári teológus professzor is. Tôkés a határok által szétszakított magyar református egyház egységére irányuló törekvések fontosságát hangsúlyozta. A püspököt vendégül látta a Vajdasági Magyarok Szövetsége, fogadta annak elnöke, Kasza József szabadkai polgármester és három parlamenti tagja. Tôkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Kasza Józseffel együtt szorgalmazta a múlt év júliusában elkezdett összmagyar csúcstalálkozók folytatását.
Szerdán a püspök Hollandiába utazott, ahol csütörtökön részt vesz a Geuzenpenning-díj átadási ünnepségén, amely az elnyomás elleni küzdelmet jutalmazza. A díjnak kitüntetettje volt többek között Václav Havel, illetve 1991-ben maga Tôkés László is.
Bukarest talán azért változtatta meg hirtelen az ukrán-román alapszerzôdéssel kapcsolatos álláspontját — és visszakozott a legutóbbi kijevi egyeztetési fordulón közösen elért kompromisszumos megállapodásoktól —, mert esetleg megszûnt az esélye Románia elsô körben történô NATO-taggá válásának — nyilatkozta Ivan Popescu román nemzetiségû ukrán honatya szerdán az Unian hírügynökségnek.
A Romániával határos Csernyivci megyébôl az ukrán parlamentbe választott kisebbségi politikus úgy vélte: a bukaresti viselkedésnek nem belpolitikai okai vannak, külsô tényezô magyarázhatja a román elutasítást. Bukarest — a NATO-tagság reményének elvesztése nyomán — ugyanis már nem látja értelmét annak, hogy felingerelje a választók egy részét egy kompromisszumos szerzôdés aláírásával.
Popescu azt is lehetségesnek tartotta: Románia visszalépésén keresztül a NATO kíván nyomást gyakorolni Kijevre azért, hogy nyílt és egyértelmû állásfoglalásra késztesse Ukrajnát a szövetség keleti kibôvítését és esetleges tagfelvételi kérelmét illetôen.
A román nemzetiségû Popescu szerint, ha Románia valóban be kíván lépni a NATO-ba, akkor legkésôbb májusban alá kell írni az alapszerzôdést. A honatya ehhez hozzátette: Románia késôbb, a NATO tagjanként és annak politikai, gazdasági és katonai támogatásával már könyebben elérheti az egyesülést Moldovával. Ukrajna számára pedig azért célszerû a minél elôbbi kiegyezés déli szomszédjával, hogy azután teljes figyelmét a másik — és sokkal bonyolultabb — ukrán határproblémára, az orosz-ukrán vita lezárására fordíthassa.
A kijevi honatya szerint a fekete-tengeri Kígyók szigete hovatartozásának és a kontinentális alapzat felosztásának ügye inkább gazdasági, semmint politikai probléma. Ezért a megoldást is gazdasági eszközökkel kell keresni, például az olajlelôhelyek közös kiaknázásával.
Dr. Mircea Muthu professzor, a Babes,-Bolyai Egyetem prorektora Victor Ciorbea miniszterelnök egyetemre vonatkozó kijelentése kapcsán, a BBE 1992-ös és 1995-ös chartájára hivatkozva, nyilvánosságra hozta saját álláspontját, amely szerint a magyar egyetem leválása etnikumközi feszültség fellángolásához és a BBE széteséséhez vezet. Amennyiben létrejönne az önálló magyar egyetem, Mircea Muthu prorektor lemond tisztségérôl.