1997. március 27.
(IX. évfolyam, 71. szám)
Alexandru Fãrcas, prefektus — Remus Opris,nak, a kormány fôtitkárának kifejezett kérésére — elfogadta az RMDSZ, a Demokrata Párt (DP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP) helyi szervezeteinek a javaslatait a minisztériumokhoz tartozó decentralizált intézmények vezetô tisztségeire. Boros János megyei elnök elmondta, az RMDSZ is mind a nyolc vezetô tisztségre megtette javaslatait, a névsort azonban nem hajlandó nyilvánosságra hozni mindaddig, amíg a kinevezéseket nem hagyják jóvá az illetékes szakminisztériumok. Az RMDSZ ezzel az óvatoskodással jelöltjeit szeretné megkímélni az esetleges rágalmazásoktól, ármánykodástól.
Mint ismeretes, az RMDSZ, a DP és az NLP helyi vezetôsége levélben fordult korábban a kormányfôtitkársághoz, amelyben a prefektus leváltását kérték, amiért nem hajlandó közremûködni az említett kinevezések ügyében. Opris, kormányfôtitkár hétfôn értesítette a tiltakozó pártelnököket, hogy feljelentésük alaptalan, mi több, könnyen rágalomként is tekinthetô, és nem hajlandó elmozdítani a tisztségébôl Alexandru Fãrcas,t. A kormányfôtitkár — a Mediafax jelentése szerint — ugyanakkor arra ösztökélte a prefektust, járjon már végre a kinevezések ügyének végére, amit Alexandru Fãrcas,, íme, gyorsított eljárással meg is tett.
Kolozs megyében több kereskedelmi egység nem fizette ki tartozásait a RENEL-nek. A Mediafax szerint az adósságok összege eléri a 30 milliárd lejt. Az adósok közt pedig olyan vállalatok szerepelnek, mint a tordai vegyiüzem, a tordai Közüzemek, a tordai Casirom, a CUG-ERS, a dési Somes,, az egeresi Közüzemek, vagy a kolozsvári rádió- és televízióstúdió. Ez utóbbinak több mint egymilliárd lejre rúg a tartozása, és minden lehetôség megvan arra, hogy emiatt hamarosan beszüntesse adásainak sugárzását. Az adósok közül még 17 vállalatot szólítottak fel, sürgôsen egyenlítsék ki a számlát, különben levágják a hálózatról.
Az ország lakossága 1990 és 1996 között mintegy 270 ezer fôvel csökkent, a romániai magyarság létszáma 1992 és 1996 között pedig ezen belül 53 ezer fôvel, és ezzel aránya 7,1 százalékról 6,9 százalékra apadt — állítja az Adevãrul keddi számában Vasile Ghet,ãu egyetemi tanár egy tanulmányban.
A fogyatkozás elsôrendû oka az évtized elején a kivándorlás, 1995-tôl viszont a magas halálozási és alacsony születési arány okozta természetes népességcsökkenés.
1990-ben és 1991-ben a lakosság természetes gyarapodása még 68 ezer, illetve 24 ezer fô volt, azonban 1992-tôl a halálozások aránya már meghaladta a születésekét, 1995-ban már 35 ezerrel, 1996-ban pedig 55 ezerrel. 1990-ben 93 ezren vándoroltak ki, 1991-ben 41 ezren, 1992-ben 29 ezren, 1993-tól a kivándoroltak éves száma 17 ezer, 16 ezer, 21 ezer és 16 ezer volt.
A férfiak száma 178 ezerrel, a nôké 91 ezerrel csökkent — az eltérés abból adódik, hogy elsôsorban a férfiak halálozási aránya nôtt.
Az 1992. január 7-i népszámlálás és az 1996. január 1-jei adatok összehasonlításával a demográfus kimutatja, hogy a magyar lakosság aránya ebben az idôszakban két tized százalékkal, 53 ezer fôvel, a németé 1 tized százalékkal, 27 ezer fôvel csökkent az összlakosságban, míg a román lakosság aránya annak ellenére 2 tized százalékkal nôtt (89,5 százalékra), hogy abszolút számban 79 ezer fôvel csökkent.
Összesen 154 ezer fôvel apadt a lakosság ebben az idôszakban. 10 ezer fôvel nôtt a roma népesség lélekszáma, 401 ezerrôl 411 ezerre. (A tanulmány szerzôje megjegyzi, hogy ez a szám alatta marad a ténylegesnek, tekintettel arra, hogy mindenki szabadon választja meg, milyen nemzetiségûnek vallja magát.) A szerzô szerint a népességcsökkenés adatai eddig nem különösen aggasztóak, de a tendencia igen, mivel akár idén már 100 ezer fôvel apadhat a lakosság, ami új dimenziót adna az 1989 óta tapasztalható demográfiai hanyatlásnak. Aggasztó a halandóság növekedése, a lakosság egészségi állapotának alakulása, a gazdasági válság, és tartani lehet attól is, hogy az így kialakult negatív tendenciák nehezen változtathatók akkor is, ha a gazdasági helyzet javul — vélekedik Vasile Ghet,ãu professzor.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke 1997. április 5-re, szombaton reggel 9 órára Dévára összehívta a Szövetségi Képviselôk Tanácsának rendes ülését. Az ülés kétnapos, vasárnap délutánig tart. Pénteken, április 4-én este 19 órától a dévai RMDSZ-székházban ülésezik az Egyeztetô Kerekasztal.
Az SZKT Állandó Bizottsága, konzultálva az Ügyvezetô Elnökséggel, a következô napirendet javasolja az áprilisi ülésszakra: 1. Beszámoló a kormányzással kapcsolatos kérdésekrôl és az Operatív Tanács ülésérôl; 2. A szövetség állapotáról (az Ügyvezetô Elnökség jelentésének megvitatása); 3. A kongresszus elôkészítése; 4. A belsô választások; 5. A költségvetés megvitatása és elfogadása; 6. A bizottságok szabályzatai; 7. Interpellációk.
Megvesztegetés elfogadásával, magánvagyon kárára elkövetett csalással, magánokirat-hamisítással és hamisításra való felbujtással vádolják a Bankcoop tordai fiókjának az igazgatónôjét és a Corandra Kft. tulajdonosát. A 35 éves aranyosgyéresi Dorina Florina Mayernek hitelre volt szüksége, s ezért egy ismerôse segítségével felvette a kapcsolatot a tordaszentmihályi Maria Suciuval. A 40 éves igazgatónônek elmagyarázta, hogy cégének nincs fedezete a hitelre. A segítôkész tanács így szólt: néhány hamisított számlával viszont hitelképességet bizonyíthat. Mayer 600 márkával hálálta meg Suciu remek ötletét: három hamis számlát mutatott fel, amelyek szerint a kft. 30 millió lej értékû állóalapokat vásárolt. A hamis iratok alapján a Bankcoop 54 millió lej — eddig meg nem térült — hitelt folyósított. A gyanúsítottak ellen harmincnapos elôzetes letartóztatási parancsot bocsátottak ki.
Újsághír: 1990-1996 között 53 000-rel csökkent a romániai magyarság száma, ezzel részaránya 7,1%-ról 6,9%-ra apadt. Melyik a legfontosabb tényezô, amellyel megállítható a folyamat?
• Csiha Kálmán református püspök: A kérdés anyagi, politikai és erkölcsi vetületeit nem lehet szétválasztani, rangsorolni. A politikai szabadságra most az új kormányzattal lehetôsége nyílt a magyarságnak, de éppen annyira fontos az anyagi biztonságérzet, a munkalehetôség, a családi élet elôfeltétele. És éppen ennyire létkérdés a magyarság belsô, lelki, erkölcsi megerôsödése, a gyermekáldás vállalása, amellyel egyébként zsinatunk kiemelten foglalkozik.
• Kiss Olivér, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke: Amíg nem lesz Bolyai Egyetem, vagyis teljes körû magyar nyelvû oktatási hálózat, addig a fiatalok kivándorlása nem mérséklôdik.
• Székely István, az RMDSZ Ügyvezetô Elnökségének önkormányzatokkal és területi szervezetekkel foglalkozó alelnöke: Véleményem szerint a magyar lakosság számának csökkenése az életszínvonal növekedésével és a kisebbségi jogok biztosításával állítható meg. Ez egyaránt érvényes a kivándorlás, valamint az alacsony szintû gyermekvállalás esetében.
• Eckstein-Kovács Péter szenátor: A magyarság lélekszám-csökkenésében meghatározó jellege van annak a családmodellnek, amelyet — a nyugat-európaiakhoz hasonlóan — a kevés gyerek vállalása jellemez. Közrejátszik mindebben a természetes, illetve nem természetes úton történô asszimiláció, és a kivándorlás is. Ebben a kérdésben megoldást nyilván a jobb életkörülmények jelentenék, amelyek csökkentik a kivándorlási kedvet, és lehetôvé teszik a családok számára, hogy több gyereket vállaljanak.
Tegnap délelôtt spontán munkabeszünetést tartottak a kolozsvári Libertatea bútorgyárban. A munkások elégedetlensége általános sztrájkba szervezôdött, a délelôtt folyamán teljesen leállt az üzem. A munkavállalók az alacsony béreket kifogásolták: annak ellenére, hogy a vállalat termelése fôleg exportra irányul, és termékeiért valutában fizetnek, a vezetôség nem volt hajlandó az elvárt mértékben emelni a béreket.
A teljes munkabeszüntetés a tárgyalóasztalhoz ültette a szakszervezetet és a gyár vezetôségét. Hosszas viták után délutánra sikerült megegyezni: a munkavállalók bérét emelni fogják. A munkások megígérték, hogy a tegnap délelôtti kiesést bepótolják.
Az Írószövetség kolozsvári fiókjának szombati közgyûlésén Laurent,iu Ulici, a Romániai Írószövetség elnöke és Liviu Petrescu olvasta fel az országos, illetve a helyi szervezet kétéves tevékenységérôl szóló beszámolót, amelyet az új vezetôség megválasztása követett. A választás nyomán a helyi vezetôség a következôképpen alakult: Liviu Petrescu (titkár), Király László (titkárhelyettes), Doina Cetea, Zsigmond István, Constantin Cubles,an, Valentin Tas,cu, Petru Poantã. Az országos vezetôségbe Szilágyi Istvánt, Liviu Petrescut, Adrian Popescut, Doina Ceteát, Petru Poantãt és Aurel Rãut választották.
kerül sor a Farkas utcai templomban 1997. március 28-án (nagypénteken) du. 5 órakor. Mûsoron : W. A. Mozart: Laudate Dominum, valamint J. Haydn: Nelson-mise (Claudia Bataragã, Ana Rusu, Kiss B. Attila és Ion T,ibrea közremûködésével). A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia kórusát és zenekarát Vladimir Popean végzôs diák vezényli.
Istentôl megáldott húsvéti ünnepeket kíván a Szabadság olvasóinak és munkatársainak a Belvárosi Református Lelkészi Hivatal.
Nyolc romániai nagyvárosba, köztük Kolozsvárra is, betör a Mobilrom konszern jóvoltából a legújabb távbeszélô technika. Ez a cég nyerte ugyanis a román kormány rendezte licitációt. A kereskedelmi társaság részvényeinek 51 százaléka a France Telecom Mobiles International tulajdonában van, a fennmaradó 49 százalékon a Media Pro, a Computerland România, az Alcatel, az Altshom és a Tomen Corporation osztozik. A cég kereskedelmi igazgatója, Liviu Gheorghe szerint egy év sem kell ahhoz, hogy a hálózat az egész országot átfogja és a lakosság 90 százaléka használhassa a legkorszerûbb telefont. Az igazgató szerint: az árak 20 százalékkal olcsóbbak lesznek az európai átlagnál.
Ennyivel lennénk európai átlagon aluliak?
A területi munkavédelmi felügyelôség szerint 1996-ban Kolozs megyében 256 munkabalesetet jegyeztek be, amelybôl 17 végzôdött halállal. A legtöbb tragédia az építkezéseknél történt: 46 baleset (ebbôl 8 halálos). A feketelista második helyezettje a szállítás, 27 balesettel (ebbôl 4 halálos), majd a kohászat következik (26, ebbôl 2 végzetes). Ami az okokat illeti, 17%-uk a berendezések közé való beeséshez, 11%-uk eleséshez, 9-9%-uk munkaeszközzel való ütéshez és magasból való leeséshez kapcsolódik. Nagy szerepet játszott a felületes munkavégzés, a gépjavítások elhalasztása, és mint mindig, az alkoholfogyasztás.
A munkavédelmet szabályozó 1996/90-es törvény a vállalatok és a magánszemélyek részére egyaránt szigorú elôírásokat tartalmaz: míg az elôtte érvényes törvény maximum 3000 lejes büntetés kiszabását helyezte kilátásba a munkavédelem megsértéséért, a jelenlegi szerint ugyanazért a vétségért akár 2 évnyi szabadságvesztés is kapható. Az illetékes intézmény szerint jelenleg Kolozs megyében legalább húszezer olyan cég mûködik, amely nem rendelkezik munkavédelmi engedéllyel! Az új törvény életbe lépése óta mindössze hétszázan, többségükben magánvállalatok, jelentkeztek az engedély beszerzéséért. Pedig, figyelemmel az esetleges következményekre, megéri a fáradságot.
Nemrég a Tusnádfürdôn nagy nemzetközi részvétellel megrendezett mûemlékvédelmi tudományos ülésszakot a román kormány képviselôje, Kelemen Hunor mûvelôdési államtitkár nyitotta meg. Nálunk egyelôre meghökkentôen természetes módon: magyarul. Amitôl, persze, a négy nyelven dolgozó szinkrontolmácsok nem estek hanyatt, s az ország megannyi restaurálásra váró régi épülete sem lett romosabb. Legfennebb néhány jelen levô lelket sikerült kissé restaurálni vele.
E sorokat olvasva, talán már többet is.
Március 21-én tartották meg Kolozsváron a hazai magyar fiatal mûszakiak második tudományos ülésszakát. A tavalyi elsô ilyen rendezvényen megfogalmazódott a kettôs cél: egyrészt lehetôséget biztosítani a pályakezdôknek, hogy munkájukról, eredményeikrôl számot adhassanak, egymásról tudomást szerezzenek; másrészt ösztönözni minden érintettet a mûszaki anyanyelv elsajátítására és gyakorlására. Az idei összejövetel iránt megnôtt az érdeklôdés, magyarországi részvevôk sem hiányoztak. Éppen ezért nehezményezték a szervezôk a helyi elektronikus sajtó immár „hagyományosnak" tekinthetô közönyét, amiért feltehetôen sok romániai szakmabeli maradt le egy fôleg nekik szóló szakfórumról. Amely, egészében véve, mégis sikeresnek mondható (ide tartozik a másnap hagyományôrzô célból lebonyolított kalotaszegi közös kirándulás is), és ebben fontos szerepet játszottak a támogatók: a Fabber Kft., a Martensita Kft., a Matplast Rt. és a Protestáns Teológiai Intézet.
*
A fiatal mûszakiak tudományos ülésszakának egyik szervezôje az Erdélyi Múzeum-Egyesület Mûszaki Szakosztálya volt. Elnöke, Jodál Endre , akiben még frissen él „rajtjuk" emléke:
— Az EME 1990-ben alakult újjá. Akkor, ötödik szakosztályként a tudományos-mûszaki jött létre. Nagy igény volt rá, mert ne feledjük el, hogy egyesek szerint az értelmiség 80 százalékát a mûszakiak adják. Fô tevékenységünk a tudományos kutatás koordinálása. Természetesen, elôbb elméleti síkon, amíg a mûegyetemen nem alakulnak magyar tanszékek. Infrastruktúra hiányában most csupán ösztöndíj-pályázatokat bírálunk el, könyvészeti anyagot hozunk Magyarországról és megszervezzük ezt a már említett tudományos ülésszakot. Taglétszámunk 270 fölötti, de a tényleges munkában ennél kevesebben vesznek részt. A vidékieket távol tartják a nehéz közlekedési viszonyok. Közelgô évi közgyûlésünkön várható határozat arra vonatkozóan, hogy majd vidéken is lehessen csoportképzést végezni.
— Mostanában heves vita dúl a Bolyai Egyetem feltámasztása körül. Mi a szakosztály álláspontja ebben a kérdésben?
— A Bolyai visszaállítása általános és közös cél. Az elképzelések szerint annak keretében mûszaki oktatásnak is kell lennie. Hogy ez lesz-e a végleges megoldás, vagy pedig a meglévô mûegyetemek keretében alakulnak magyar tagozatok, ennek megítélése már meghaladja a mi hatáskörünket.
— Vajon a Bolyai Társaság és az ügyben felelôs többi fórum egyetért azzal, hogy a majdani magyar egyetem otthont adjon a magyar mûszaki oktatásnak?
— Nem hiszem, hogy ehhez valakinek a beleegyezése kell, még ilyen szinten is. Ezek a társadalmi szervezetek egy elvont cél érdekében tevékenykednek. Személyes véleményem, hogy a legjobb megoldás olyan Bolyai Egyetem felállítása lenne, ahol a természettudományoktól a mûszakiakig mindeniknek ott legyen a helye.
— És a váltig ismételgetett változat, a mûszaki oktatásnak esetleg más helységekben való meghonosításával?
— Attól függ, milyen szempontból elemezzük a dolgokat. Az ideális az lenne, ha minden olyan zónaközpontban, ahol magyarság él, mûködjék egy magyar nyelvû mûszaki felsôfokú oktatási intézmény. Másfelôl viszont manapság egy mûszaki egyetem felszerelése akkora anyagi ráfordítást igényel, hogy elképzelhetetlen azt egyszerre 4-5 helységben megteremteni.
— Végeztek-e felméréseket arra vonatkozóan, hogy hány végzôsre van szüksége az erdélyi magyarságnak?
— Jelenleg megvan a létszámunknak megfelelô beiskolázási szám, csak éppen nem magyarul. Hogy hány magyar fiatal tanul román mûszaki fôiskolán, szerintem arról nincs pontos felmérés. De ha beindulna az önálló Bolyai, azon összesen húszezren tanulnának, ideértve a mûszakiakat is. Nálunk kicsit olyan a helyzet, mint a zenészeknél: ott is azért folyik a kötélhúzás, mert kifacsarják a valóságot, azt állítva, hogy a furulyázáshoz nem kell magyarul tudni. A mûszaki egyetemen is, a számítógép elôtt, megszûnik az anyanyelv fontossága, de amikor elméletet kell elsajátítani, összehasonlíthatatlanul alaposabb és hasznosabb támasz az anyanyelv.
— Van-e konkurense az EME Mûszaki Szakosztályának?
— Például a KMDSZ, ahol élénk szakosztályok mozognak. A legjobb közülük a számítástechnikai. A diákokat onnan az EME-be egy jól berendezett szakkönyvtárral lehetne majd átcsalogatni. De addig maradunk a reménnyel, hogy fokozatosan kiépül a magyar mûszaki oktatás. Ha ötven évvel ezelôtt, igaz, rövid idôre, de sikerült, akkor most is megvan hozzá a szükséges szürkeállomány. Csak legyen meg a politikai akarat.
Rangos gazdasági lapok kongatják Bukarestben a vészharangot: nagy bajok vannak a mezôgazdaság háza táján, s nem biztos, hogy a nagy dobszóval meghirdetett gyökeres struktúraváltás rövid távon meghozza a várt eredményt, amivel elkerülhetô lenne a csôdhelyzet.
A vészharangok nem is annyira a nagyüzemek gyors felszámolása miatt lendültek kongásba, inkább a kormány abbéli szándéka kavar nagy vihart, amely kimondja: a mezôgazdasági támogatásokat eltörlik vagy nagyon minimálisra csökkentik. Mert így kéri a Világbank!
A szándékot tett követi, amibôl rögtön látni lehet: a kormány nem sokat kukoricázik, amit ígér, beváltja. Aki bírja, marja alapon lesz, aki túléli, és még többen lesznek, akik belevesznek a reform irgalmatlan következményeibe. Ugyanis az a helyzet: mezôgazdaságunk eddig sem állt rózsásan. Magyarán szólva: az utóbbi hét esztendôben minden volt itt, csak szakszerû, profitorientált mezôgazdaság nem. Nem volt, mert nem lehetett. Már 1990-ben rosszul indult minden, s bizony sokat hibázik az, aki elôször követi el a bakit. Azóta nem privatizáltak a földeken kívül semmit. Az Agromec-állomásokat széthordták, szétlopkodták, hogy mára 5 százalékát sem éri akkori értékének. Szétverték a volt termelôszövetkezetek épületeit, berendezéseit, oszlásnak indultak az állami farmok is, miközben a magángazda aprócska parcelláin valamiféle önellátó gazdálkodáshoz fogott, ami vinni vitte a pénzt, profitot azonban nem hozott. A parlagon maradt földek évrôl évre nôttek, a hektárhozamok zuhantak, az állatállomány drasztikusan lecsökkent, annak ellenére, hogy az érvényben lévô törvényes rendelkezések értelmében kevéske támogatást azért kapott a gazda, ha ezt igényelte és utánajárt.
Ma itt állunk egy teljesen kiöregedett falusi lakossággal, szinte munkaképtelen emberekkel, fiatalok hazavándorlásának híre sincs. A nyomorúságos agrárnyugdíjak arra „jók", hogy az öregek az utolsó szuflájukig dolgozzanak, különben a napi betévô falatjuk sem kerül ki.
Erre jön a kormány, és se szó, se beszéd, a lovak közé szeretné dobni a gyeplôt. Felszabadítja a védôvámokat, mert úgymond versenyhelyzetet kell teremteni, hadd mérkôzzön meg a hazai paraszt a nyugati agyontámogatott termékekkel. Hadd váljunk masszív élelmiszerimportôrré, hisz minden nyugati kormánynak ez az álma: piacot találni a vaj-, sajt-, cukor- és olajhegyeik számára. S itt van az ideális alkalom, a kiéhezett fogyasztók társadalma. Hogy nem lesz pénz mindezt megvásárolni? Dehogynem! Erre biztosan kapunk hitelt, erre majd ömlenek a támogatások.
Megdöbbent a világbanki követelmény: törölni kell a támogatott kamatú kölcsönöket, s minden más agrártámogatást! S mondják ezt olyan nyugat-európai urak, akik még jól emlékezhetnek a francia, a görög és más agrártüntetôk úttorlaszaira. Ott nem az agrártámogatások eltörlésérôl volt szó, mindössze a kedvezmények minimális csökkentésérôl.
A miniszter egy nemzetközi fórumon úgy nyilatkozott: jöjjenek befektetô urak minél hamarabb, mert rövidesen amerikai üzletemberek uralják a hazai agrárágazatot! Csábító kijelentés, mégis marad a kérdés: a hazai faluval mi lesz?
Március 18-án, kedden, amikor Adrian Nãstase fölolvasta az ellenzék tiltakozó állásfoglalását C. V. Tudor mentelmi jogának fölfüggesztéséért, s meghatározatlan idôre a gyûléstermet is elhagyta — egyesek a kivonulók után kiáltották: „Végre az ellenzék is megtalálta egyetlen vezérét!" Érték és hírnév szempontjából telitalálat lehetett volna a megállapítás, csakhogy politikai értelemben az ok és okozat viszonya valahol egészen máshol kereshetô a parlamenti krízis fejleményében. Az RTDP-nek nem C. V. Tudor politikai és erkölcsi státusa a fontos, még csak a Nagyrománia Párt sem. A konstruktív ellenzék szerepét sem úgy értelmezik, ahogyan más demokratikus országokban, mert céljuknak meghatározó jellege van: minél elôbb visszakerülni a hatalomba. Hatalomra jutni pedig csak úgy lehet, ha a jelenlegi kormány megbukik, vagy olyan parlamenti krízist váltanak ki, hogy politikai háttér nélkül marad mind a jelenlegi döntéshozó, mind a végrehajtó hatalmi többség. Itt nem az érték és a hírnév — hanem a demagógia és populizmus az, ami az elbizonytalanodást kiválthatja ilyen megpróbáltató korszakban, melyet ugyancsak az egykori hatalmon levôknek, mostani ellenzéknek köszönhetünk. A hatalmon maradás és a választási ígéretek betartása lassan a „versenyfutás az idôvel" fogalmát fogja kísérteni. A közvélemény s a társadalom rétegzôdése valóban változni fog. A rokonszenv ellenszenvvé, az elkötelezettség hûtlenséggé válhat, ha a mindennapok nehézsége egyre átfogóbbá és nyomasztóbbá válik. Az ellenzék pedig ezt szeretné minden eszközével, s ezért az a tavaszi élénkség, mellyel az ellenzéki pártok tiltakoznak, kivonulnak — és vissza is vonulnak majd a parlamenti ülésekre. A politika játékszabálya mindezt megengedi, a stílus és a modor ilyenkor jó segédeszköz. A történteknek botrányként való tálalása úgyszintén. A „politikai tisztogatások" hírének keltése és ápolása, majd adagolása a megtévesztésnek is olyan hatásos mûfaja lehet minálunk, mint kevés helyen. Holott kormányok, csapatok jönnek-mennek, s mindnek csupán egy feladata volna: úgy szolgálni a választók érdekeit, hogy a csalódásokat megelôzzék, s az elvárásoknak megfeleljenek. A magára maradt parlamenti többségnek (60,8%) sikerült befejeznie az 1991/35. sz. törvény módosítását oly módon, hogy a külföldi beruházók kedvet kapjanak Romániában is a földvásárlásra. A törvényes garanciák megfogalmazása feltételként szabja meg viszont azt, hogy a külföldi befektetôk csakis román jogi személyként jogosultak a törvény kitételeire.
Az RNEP-es képviselôk csak azért maradtak az ülésteremben, hogy bevárják és meggyôzôdjenek arról, hogy földtörvény-módosító és gyorsított eljárásban kezelt indítványuknak semmi esélye. Mihelyt a többség leszavazta azt, ôk is azonnal elhagyták a fórumot, s karjukon fehér szalaggal jelezték, hogy japán módra sztrájkolnak. A japán sztrájk lényege viszont: az alkalmazottak nem szüntetik be a munkát, mindössze valamilyen külsô jellel adják a munkáltató tudomására, hogy például a munkakörülményekkel vagy felsô döntéssel nem értenek egyet. S hogy ebbôl valami az ellenzék tudomására is jutott, jelzi az a tény, hogy másnap, szerdán a házbizottság, illetve a szakbizottságok ülésein meg is jelentek. Csütörtökön viszont ismét hiányoztak.
A koalíció politikai tanácsa, mely a parlament és kormány tisztségviselôit tömöríti, hétfôi ülésén két napirenden szereplô ügyet vitatott meg. Az egyik az ellenzék kivonulása okozta helyzet, a másikaz 1997-es állami költségvetés megvitatásának procedúrája. Az elôbbi azért adott némi aggodalomra okot, mert hétfôn a képviselôházban a törvényhozáshoz szükséges jelenlétet az ellenzék többsége biztosította (113:91), és azért sikerült gyorsított eljárásra minôsíteni a tavaszi mezôgazdasági kampányra szánt állami szubvenciót biztosító törvénytervezetet, mely az állami költségvetés tételeit lényegesen módosíthatja. A költségvetés tervezete viszont már szerdán a parlament asztalára érkezett, mely a parlament két házának együttes ülésén nyeri el végsô formáját, annak elôkészítése pedig a parlament összevont szakbizottságainak a feladata. A közös házszabály elôírásai szerint a fejezetenkénti és bizottságonkénti véleményezésnek legtöbb öt napon belül el kell készülnie — az illetékes pénzügyi bizottságoknak csak azután kell az összevont és közös jelentést a plénum elé bocsátania. A költségvetés vitája ezek után már április elején elkezdôdhet. A költségvetés tételeit illetôen a kormány tagjai között sem született egyetértés, hiszen Drãgulescu egészségügyi miniszter és Gavrilescu mezôgazdasági miniszter sem lehet elégedett a szakterületüknek szánt e pénzügyi elképzeléssel. Mircea Ciumara pénzügy-miniszter kijelentései viszont csak olajat öntenek a tûzre, és a pánikkeltés fogalmát is kimerítik. Úgy tûnik, hogy Victor Ciorbeának — legalább a politikai akarat és közös nevezô szintjén — föltétlenül rendet kell teremtenie.
A megszorításokat és következetes politizálást az elkövetkezô idôszakra a parlamentnek is tudomásul kell vennie ugyanúgy, mint bárki más állampolgárnak — vagy éppen a kormánynak. A politikai életben is érvényes viszont, hogy ehetünk és ihatunk kevesebbet és silányabbat, a luxusról is lemondhatunk minden értelemben — DE! —, lélegeznünk akkor is kell! Függetlenül attól, hogy Helsinki felôl milyen szelek fújnak...!
Az Európai Bizottság romániai delegációjától érkezett közlemény szerint a románok a legderûlátóbb pályázók az Európai Unióba.
A közép-kelet-európai régióban készült 7. Euróbarométer felmérés azt mutatja, hogy hazánkban a megkérdezettek 80 százaléka óhajtja az EU-csatlakozást, 65 százaléka pedig helyesli az unió célkitûzéseit.
Az ország jövôjét illetôen a románok 40 százaléka ezt összekapcsolja az EU-val, 75 százalék pedig úgy véli, hogy Románia a helyes úton halad. Nálunk a legnagyobb a támogatottsága a piacgazdaságnak is, amit mint az állami beavatkozástól mentes gazdaságnak definiálnak (79 százalék).
A többi társult országhoz viszonyítva Romániában a legnagyobb az elégedettség a demokrácia fejlôdésével (54 százalék). Elégedetlenség tapasztalható viszont az emberi jogok tiszteletben tartása terén.
Hazánkban a felmérés a múlt év novemberének második felében készült.
Folytatva a területi kollégiumok megszervezését, hogy kielégítse az egyetemi képesítési szükségleteket rövid távú oktatással, a Babes,-Bolyai Egyetem közli, hogy hamarosan Sepsiszentgyörgyön megnyílik a Cégmenedzselési Kollégium a kolozsvári egyetem Business Fakultass keretében, Gyergyószentmiklóson pedig a Turisztikai Kollégium a Földrajz Fakultás keretében — mutat rá az egyetem sajtóirodájától a Rompreshez érkezett közlemény.
E két kollégium elôtt már Besztercén megnyílt a Közigazgatási Európai Kollégium a kolozsvári egyetem Európai Tanulmányi Fakultása keretében.
Romániában felméréseket végzett a lakosság egészségi állapotáról a Világbank, egy amerikai és egy román intézet. Mindegyik ugyanazon következtetést vonta le, pontosabban, hogy katasztrofális az egészségügyi helyzet — mondotta dr. Radu Dop, a Román Orvosi Egyesület elnöke.
Naponta egymillió román kerül kapcsolatba az egészségügyi rendszerrel — mutatott rá dr. Radu Dop. Ha mindenkinek elmondanák saját egészségügyi állapotának fontosságát, ez óriási lenne. Az egészségügyi költségvetésrôl dr. Dop hangsúlyozta, hogy nálunk ezzel gyógyítják a betegséget, de a költségvetést most a megelôzésre kell fordítani. Az egész társadalomnak meg kell értenie, hogy az egészség nem az Egészségügyi Minisztériumé, hanem országos stratégiai kérdés. Az egészségügyi rendszer nem a költségek, hanem a stratégiai források területe a nemzet számára.
Április 1-jétôl ismét emelik a nyugdíjakat 6 százalékkal — közölték a munkaügyi minisztériumban szerdán.
Márciusban általában 46,1 százalékkal emelték a nyugdíjakat februárhoz képest. A mezôgazdasági nyugdíjak emelését még 6 százalékkal megtoldották — jelentette a Rompres hírügynökség a Jurnalul nat,ional címû lapot idézve.
A jövôben az Állami Tulajdonalap, amely a vállalatok tôkéjének 70 százalékával rendelkezik, nem támogatja tovább a veszteséges cégeket.
Ezt Sorin Dimitriu, a FPS elnöke közölte kedden a képviselôház reformügyi és privatizációs bizottságának ülésén. A tulajdonalap osztalékokból és a vállalatok magánosításából származó bevételét kizárólag arra fogja használni, hogy a kormánypolitikának megfelelôen felkészítse a kereskedelmi társaságokat a privatizálásra. Azokat a veszteséges vállalatokat, amelyek nem találnak vevôre, felszámolják.
Dimitriu közölte, hogy több ajánlat érkezett a magánosítandó nehézipari vállalatokra, többek között a német Krupp és Weist cégek, illetve francia, osztrák és spanyol beruházási bankok, társaságok részérôl.
Az Állami Tulajdonalap igazgatója elmondta, hogy áprilisban kerül sor a birtokában lévô kereskedelmi társaságok, vállalatok igazgatótanácsainak ülésére. A társaságok elnökének, vezérigazgatójának cseréjére csak gazdasági-pénzügyi tevékenységük megítélése alapján kerülhet sor, az új vezetôk kijelölésénél pedig nem politikai, hanem szakmai szempontokat fognak érvényesíteni.
Felkavarta a politikai kedélyeket a kétnyelvû feliratok kérdése — írja az Adevãrul. A cikk megpróbál átfogó képet nyújtani a különbözô véleményekrôl, mint kiderül, ezek többsége ellenzi a kétnyelvû feliratozás törvényben való szabályozását, még ha a véleményt alkotó politikusok tudnak is ennek európai gyakorlatáról. Egyesek túl alacsonynak találják a 10%-os küszöböt a kissebségi lakosság ilyen jogainak figyelembe vételénél, legalább 40%-os lakossági arány esetében viszont már elfogadhatónak tartják a két-, vagy akár többnyelvû feliratozást. Mások úgy gondolják, hogy a kisebbségnek mindenképpen ismernie kell a többség nyelvét, így elegendô a román felirat. • A helsinki csúcs után ismét egyik fô kérdéssé vált a román lapokban Románia NATO-csatlakozása. A Ziua kikéri errôl a kérdésrôl Jonathan Eyal, a londoni Királyi Stratégiai Tanulmányi Intézet tanulmányi igazgatójának a véleményét. Jonathan Eyal személye nemcsak azért érdekes, mert Közép- és Kelet-Európa országait tanulmányozza, hanem azért is, mert bukaresti születésû román. „Véleményem szerint a románok meg kellene szabaduljanak kiközösítettség-érzésüktôl, hiszen Romániának nincs külföldrôl kapott magaviseleti jegyre szüksége. (...) A NATO-felvétel elmaradása rendkívül kínos lenne a kormány számára, és talán a reformok elôrehaladását is veszélyeztetné. Mégis meg kellene magyarázni ebben a helyzetben a lakosságnak, hogy a gazdasági reform, a Magyarországgal való jó kapcsolatok létszükségletek az országnak, nem azért kell ezeket végrehajtani, mert a Nyugat majd jó szemmel néz ránk." • A România liberã cikkírója is a NATO-csatlakozás esélyeit latolgatja, elhibázottnak tartja a román politikusok hozzáállását ehhez a kérdéshez. Szerinte nem kellene a legfontosabb politikai célnak kitûzni a csatlakozást, hanem el kellene gondolkozni azon, hogy a kimaradás esetén milyen lehetôségei vannak Romániának. A szerzô lehetséges útnak tartja az Amerikai Egyesült Államokkal való szövetség vállalását, mint annak leglojálisabb és legstabilabb szövetségese Kelet-Európában, ahol a bolgárok és szerbek köztudottan oroszpártiak.
Magyar-román egészségügyi és orvostudományi együttmûködésrôl írt alá megállapodást szerdán Budapesten Kökény Mihály népjóléti miniszter és S,tefan Iosif Drãgulescu. A román egészségügyi miniszter az aláírást követôen kifejezte reményét, hogy sokat tanulhatnak a magyar egészségügy átalakításának tapasztalataiból. Kökény Mihály elmondta: heteken belül elkészül a tárcaközi megállapodásra épülô munkaterv, amelyet Bukarestben írnak alá. Ez pontosan tartalmazza majd, miként segíti elô a két minisztérium az egészségügyi intézmények, a tudományos kutatóközpontok, valamint a szociális-egészségügyi körben tevékenykedô társaságok együttmûködését.
Egy majdani mûvészetpszichológia talán arra is választ ad: miképpen predesztinált az egyéni alkat egy meghatározott kifejezésmódra. A mûvész keres-e a maga számára formát, vagy fordítva, egy stílus, látásmód keresi meg magának a mesterét? Közhely már, hogy a kreativitás a csíra az alkotói egyéniség kibontakozásában. Amely a kor, a környezet, az elvárások bonyolult összefüggésrendszerében határoz meg egy fejlôdési vonalat. S talán innen a fantázia bizarr játéka, amely a „mi lett volna, ha" típusú kérdéssel igyekszik a térbeli-idôbeli síkokat összemosva, ide vagy oda, ilyen vagy olyan helyzetbe képzelni alkotó egyéniségeket.
Megvallom, zavarban vagyok, ha Mohy Sándort, a mûvészt valamilyen, a kubizmustól távol esô stíluskörnyezetbe próbálom beleképzelni, és ugyanúgy nehéz helyzetben lennék életmûve megítélésénél, ha el kellene vonatkoztatnom filozofikus, moralizáló egyéniségétôl. Hiszen esetében egyén, életszemlélet, képi kifejezés oly tökéletes egymásra találásáról van szó, amelyben a részek kiegészítik, alátámasztják, feltételezik egymást. A konstrukció így egységes és egész, pontosan megalkotott, amiképpen egy Mohy-kép geometrikus szerkezete, színharmóniája. Amirôl a szemlélô már-már azt hiszi: nem konstrukcióval, nem spekulatív-érzelmi megformálással, hanem valamilyen belsô, öröktôl létezô törvényszerûség képi kifejezésével szembesül. Ilyen vonatkozásában ez a láttatásmód nem a mérnöki, hanem inkább a felfedezô természettudósi magatartásformával párosítható. S hogy ez így nem pusztán spekuláció, mi sem bizonyítja jobban, mint a mûvészt foglalkoztató filozofikus gondolategyüttes. Amely választ ad alkotómûvészetével kapcsolatos kérdéseinkre.
Sándor-napi látogatásomkor — bevallom, nem elôször — próbáltam új és új vonatkozásokat feltárni ebben a képzômûvészeti-filozófiai együttesben, amelyet röviden a szimbolikus MO kézjegy képvisel.
Íme, néhány töredék hosszas beszélgetésünkbôl:
— Hogy miért tetszik nekem a napraforgó meg a sütôtök? Erre csak azt tudnám mondani, azért, mert széles formával és nemes színekkel alakultak. Persze a környezet is beleszól mind a színekbe, mind a formákba, úgyszintén az alkotó érzelemvilága, pillanatnyi hangulata. Mert mit akar mondani egy festô a tárgyakról? Hát csak azt mondhatja, amit érez. Az érzéseit közölheti. Írtam is errôl egy aforizmát, hogy minden festô önarcot fest: kívül-belül csak önmagát.
***
- Voltam én már formalista is, tudja-e? Az ötvenes években rám sütötték a bélyeget, nem akarták bevenni a képeimet a kiállításra. 1953-ban majdnem eltávolítottak az intézetbôl, egyre-másra kritizáltak. Olyasmiket mondtak, hogy ne bivalyokat fessek, hanem traktort, mert most már azzal dolgoznak a földeken, meg hasonló épületes dolgokat. De hát ez is elmúlt, szerencsére. Én mindig is úgy festettem, ahogy nekem jólesett. Késôbb aztán már nem kritizáltak annyira.
***
Azt szeretné, hogy beszéljek a kezdetrôl, az elsô mûvészi megnyilvánulásaimról? Hát, olyan hatéves lehettem, amikor rádöbbentem, hogy az emberek között különbség van. Már, ami az öltözéket illeti, a látványt. Akkor még a Bereg megyei Dercenben laktunk, ahol apám gazdatiszt volt. A Szernye mocsár közvetlen közelében. A falu szélén volt a házunk s a birtok, oda gyûltek vasárnaponként a nagy, fekete csizmás parasztok, az asszonyok fehér ingujjban, többrétû, bô szoknyákban, s ropták a táncot a csûrben. Fehér-fekete forgatag pirossal színezve. Én meg csak rajzoltam, rajzoltam játszva és nagy-nagy élvezettel. Apám filozofikus hajlamú gazdálkodó volt, Magyaróváron végezte a gazdasági fôiskolát, írószernek nem voltunk hiányában, de amikor már igen sokat mûvészkedtem, rám szólt: ne pocsékoljam a papírt, mert az ugyancsak drága. Hát ezek az elsô mûvészi próbálkozásaim és emlékeim a szülôfalumról.
A sajátosan egyéni stílusú és nyelvezetû Mûhelynapló tanúsága szerint kezdetleges rajzainak „gondolatnyitogatói: emberek, gólyák, libák, napraforgók. De a fekete bivalyok is imponáltak, meg a nagy kéményû házak. Már a témák is mind izgalmasak, s a színek csak tetéznek. (...) Az ember születésekor belecseppen a világ forgatagába. Élete bármint alakuljon is, környezetének elsô benyomásai szívébe fészkelôdnek, s késôbb is egyre jelentkeznek. Nagy darab emberek, fekete bivalyok, fehérre meszelt házak, színek, szerkezetek ma is vigasztalnak a festészeti megjelenítés zegzugos útvesztôiben."
Aztán beköltöztünk Szatmárra, ott kezdtem iskolába járni. Az állami iskolában négy éven át különbözô tanítóim voltak, de én már akkor sem remekeltem. Késôbb a középiskolában pedig nagyon rossz tanuló voltam, csak a földrajzot szerettem, meg rajzolni, természetesen. Rajztanárom csak a gimnáziumban volt, 1914-ben elvitték a harctérre, és odapusztult. 12 éves koromtól könyvekbôl tanultam, s emlékszem, hogy a táblára is mindig én rajzoltam, osztálytársaim pedig lemásolták. A festészet volt mindenem. Nagyon szerettem a holland festészetet, bolondultam Rembrandt iskolájáért. Mint gyermek, Rembrandtot másoltam. Oda is ajándékoztam orvos nagybátyámnak. Aki érettségi után megkérdezte: csak nem festô akarok lenni? Majd gyôzködött: ne bolonduljak meg, hiszen azok mind éhenkórászok. Legyek inkább gyógyszerész, vesz nekem gyógyszertárat, s küldi hozzám a betegeit. A szüleim is lelkesedtek az ötletért, így aztán másfél évig gyógyszerész voltam. De akkor nagybátyám meghalt és én azonnal otthagytam a gyógyszertárat. Munkanélküli lettem s közben a Szamos-parton szobrászkodtam: mintáztam az ôsembert. Apám is filozofikus természetû ember volt, jómagam is. Nagyon foglalkoztatott az emberiség története, a világmindenség kezdete. Ez a kérdés különben ma is annyira izgat, hogy aludni sem hagy.
— A Szamos-partnak ezek szerint döntô szerepe volt a mûvésszé válásban?
— A Szamos-partnak meg a beázott falából kivájt agyagnak, amibôl többek között megmintáztam azt a 40 centiméteres szobrot is, amit meglátott a velünk szembe jövô Litteczky Endre festômûvész. Mit visztek, mit visztek, mutassátok! — szólt. A barátaim mondták, hogy ôsembert, s hogy én csináltam. Mire Litteczky nagyon megdicsért és hosszasan morfondírozott azon, hogy tudtam annyi filozófiát belevinni abba az agyagba. Utána már nem tudtak megállítani. Hiába mondták a szüleim, hogy legyél tanító, legyél jegyzô, legyél pap! Hallja? Egy hétig voltam a teológián, de nem bírtam tovább, otthagytam. Felülkerekedett bennem az ösztön: mûvésznek születtem.
— Mikor este kilenc óra után felhívtam telefonon, hogy bejelentkezzem, dolgozott...
— Én azt már többször elmondtam, és a Mûhelynaplómban meg is írtam, hogy dolgoznom kell, azért élek. Festészet nélkül üres a lelkem, helyem nem lelem. Az élet ítélt: a festészet rabja vagyok.
— Most éppen mivel foglalkozik?
— Sok új munkám készült el az utóbbi hónapokban. A legújabb ez a pelikán itt a festôállványon, meg ez a fekvô nôi akt, amint gyönyörködnek benne a férfiak és megéneklik. Ezen még dolgozom, nincs egészen kész. Egyébként az új munkákkal úgy vagyok, hogy mikor belefáradok, félreteszem. Egy bizonyos idô múlva aztán újra elôveszem, és akkor már egész másképpen látom ugyanazt a munkát. Kiegészítem, helyenként átfestem. Az ötlet nem új, Tizian is hasonló módszerrel dolgozott.
S a mûvész fáradtságot nem ismerve szedi elô, és mutatja a számomra még ismeretlen újabb és újabb munkákat: a kacagó cigányfiút, a gitáros, hegedûs képek más-más változatát, a kék sapkás angol katonát, a színpompás legújabb tökös csendéletet, a végsôkig leegyszerûsített, de annál kifejezôbb és megragadóbb apró házak vonulatát, a kacagó maszkok sajátosan megkomponált képarchitektúráját — egyikérôl-másikáról maga a mûvész tekint ránk magabiztosan, kirobbanó életkedvvel. És ez a legújabb alkotások üzenete: a Mester öröktôl létezô és örökké tartó munkakedve, életigenlése. Az egyszerû, sommás, lényegre törô, sajátosan meleg színekben tobzódó MO-világ.
Mohy Sándor legújabb alkotásaiból tegnap délben nyílt kiállítás a Mûvészeti Múzeum emeleti termeiben.
Ünnep volt.
És ünnep is marad a tárlat mindvégig.
Immár hetedik alkalommal ítélték oda a New Orleansban élô Fábry Pál és a Magyar Hitel Bank Rt. által alapított magyarországi Pulitzer-emlékdíjakat. Az írott és az elektronikus sajtó legjobbjait jutalmazó díjakat szerdán adták át a Gellért Szállóban.
A tényfeltáró riportok, cikkek kategóriájában ebben az évben Szente László és Varga László részesült elismerésben a Budapesti Körzeti Stúdióban végzett kiemelkedô munkájáért. Publicisztikai-kommentátori tevékenységéért Tibori Szabó Zoltán, a kolozsvári Szabadság szerkesztôjének ítélték az emlékdíjat. A sajtófotó-illusztráció kategóriában Révész Tamás fotómûvészt jutalmazták. Friderikusz Sándor Az én mozim szerkesztôi-mûsorvezetôi munkájáért kapta az elismerést. Az életmû-díjat idén Borbándi Gyula író-történész-szerkesztônek adományozta a kuratórium. Az újságírói alkotóközösségek közül a Figyelô szerkesztôsége részesült elismerésben.
A díj összege kategóriánként háromszázezer forint és ezer amerikai dollár. A Joseph Pulitzer Emlékdíj Alapítvány az elmúlt év végén meghirdetett pályázatára összesen 55 pályamû érkezett.
***
A Joseph Pulitzer Emlékdíjat a demokratikus, tárgyilagos sajtó támogatására, a kimagasló újságírói tevékenység elismerésére — az Egyesült Államokban élô Pulitzer-család hozzájárulásával, az amerikai díj mellett, Pulitzer József makói születésû, amerikai újságíró, lapkiadó tiszteletére — Fábry Pál amerikai üzletember és a Magyar Hitel Bank Rt. hozta létre, 1990-ben.
A szenátusban az 1990-es márciusi marosvásárhelyi eseményekre emlékezve Eckstein-Kovács Péter az események kiprovokálóinak felelôsségre vonására szólította fel az ebben illetékes szerveket.
Köztudott, hogy Marosvásárhelyen a véres összecsapást követôen nagyon kevés személyt állítottak bíróság elé, azok is döntô többségében magyarok, illetve cigányok voltak, de semmiképp sem az események értelmi szerzôit vonták felelôsségre. Hiszen egyre több jel mutat arra, hogy nem spontán, hanem elôre megszervezett, kiprovokált konfliktusról volt szó.
A jogállamiság fogalmába beletartozik az is, hogy ne lehessen büntetlenül efféle cselekményeket elkövetni, és bárkit felelôsségre lehessen vonni tetteiért. Most pedig, amikor a jelenlegi kormány igyekszik végre kideríteni, mi is történt 1989 decemberében, vagy a bányászlátogatások alkalmával, tisztességes lenne, ha a marosvásárhelyi események kiváltó körülményeit is tisztáznák — mondotta a szenátor.
Szerdán délben Bukarestbe érkezett az MDF küldöttsége, amelyet Lezsák Sándor, a párt elnöke vezet.
A háromnapos látogatás során a delegációt fogadja Emil Constantinescu államfô és Victor Ciorbea miniszterelnök. A delegáció találkozik a kormánykoalíció fôbb pártjainak vezetôivel és a kormány több tagjával, köztük Tokay György kisebbségvédelmi miniszterrel.
A küldöttség szerdán délután találkozott Gheorghe Anghelescu vallásügyi államtitkárral, és késôbb megbeszélést folytat Markó Bélával, az RMDSZ elnökével.