1997. október 14.
(IX. évfolyam, 238. szám)

A villamos- és hôenergia-szolgáltató országos vállalat — közismerten a RENEL — azzal a kéréssel fordul a Versenytanácshoz, hogy emelhesse szolgáltatásainak díjszabását. Erre az érvényes szabályok szerint akkor van lehetôsége, ha a lej értékvesztése 5 százalékkal meghaladja a 7300 lejes dollárárfolyamot. A múlt héten a dollárt hivatalosan 7698 lejre értékelték, a RENEL tehát úgy látta, elérkezett az idô az áremelésre. Úgy látszik, a mamutvállalatban ragaszkodnak a bankárokéval vetekedô átlagfizetésekhez... A villany- és a fûtésszámla emelkedését a lakosság közvetlenül egyelôre kis mértékben érzékeli, ugyanis a hôszolgáltatást és a havi 100 kilowattóra alatti áramfogyasztást a költségvetésbôl ártámogatják. De végsô soron a költségvetési kiadásokat is a lakosságnak kell megfizetnie.

A Román Nemzeti Egységpárt Szatmár megyei szervezete nyílt levélben kérte a párt országos vezetôségétôl Gheorghe Funar és Ioan Gavra kizárását, mivel személyes vitájuk rossz fényt vet az egész pártra. Az RNEP vezetôségének szándékában áll, hogy ezen a héten meghallgatja Gheorghe Funart a Ioan Gavra képviselôvel fennálló viszály kérdésében.

— Miniszter úr, milyennek értékeli a magyar és román mûvelôdési minisztérium közötti kapcsolatot?

— Magyarországon a mûvelôdési és közoktatási minisztérium két olyan területet kezel, amely Romániában két külön minisztériumhoz tartozik. A tárcák közötti kapcsolat megélénkülése az alapszerzôdés aláírásával és az 1996 végén lezajlott választások eredményeivel függ össze. E két tényezô tette lehetôvé, hogy az alapszerzôdésben nem rögzített, csupán távlati célként megjelölt ekvivalencia-megállapodás rekordgyorsasággal megszülessen a két ország között. E dokumentum az elôfeltétele annak, hogy a két ország felsôoktatási rendszerei társíthatóvá váljanak, és megvalósuljon a két rendszer közötti átjárhatóság. Az ekvivalencia-megállapodás nem más, mint egy szellemi útlevél. Nagy fontosságot tulajdonítok a román kormány tanügyi törvényt módosító sürgôsségi rendeletének és nagy érdeklôdéssel várom, hogy a parlament ebben a formában fogadja el. Ellenkezô esetben könnyen elakadhat a bizalmi folyamat.

— Szabadegyetemi felszólalásában arról beszélt, hogy a magyar kormány milyen intézkedéseket hozott a kisebbségvédelem terén. Találkozók során beszámolt-e ezekrôl román kollegájának, esetleg javaslatokat tett?

— Természetesen. Virgil Petrescu miniszter úr érdeklôdött az általunk hozott intézkedések életbeléptetésének jelenlegi szakaszáról. Egyébként részletes levélben tájékoztattam arról, hogy Magyarországon hogyan zajlik ez a folyamat. Nálunk az oktatás két fô pilléren nyugszik: a kisebbségi önkormányzatok rendszerén, ami a pozitív diszkriminációval függ össze, másrészt a többségi nemzeti oktatásét meghaladó normatív támogatáson. Ha azt akarjuk, hogy a kisebbségek sorsa ne az asszimilálódás legyen, akkor különleges bánásmóddal kell segítenünk fennmaradásukat. Ebben és a következô évben jelentôs összeget szánunk a magyarországi román kollégium felújítására és bôvítésére.

— Pénzrôl lévén szó, milyen támogatásban részesült a határon túli magyarság az 1997-es évben?

— A határon túli magyarság oktatásának támogatására kiutalt összeg évrôl évre növekedett. 1995-ben 73 millió forint volt, 1997-ben pedig 145 millió. A magyarországi felhasználás 1995-ben 157 milliót, 1996-ben 193 milliót, 1997 elsô felében már 131 milliót tett ki. Megjelentek a határon túli magyar felsôoktatás támogatásának közvetett formái is, erre körülbelül 90 millió forintot költöttünk el. Ezt az összeget olyan pályázatokra fordítottuk, amelyeket magyarországi felsôoktatási intézmények és határon túli magyar tanszékek, hungarológiai központok közösen nyújtottak be. A közmûvelôdés támogatása is jelentôsen növekedett: 1995-ben ez 71 millió forint volt, 1997-ben már 155 millió. Az igazán nagy ugrás a határon túli magyar színházak támogatása terén történt, az összeg megnégyszerezôdött: 1996-ban 16 millió forint, 1997-ben pedig 60 millió forint.

— Lehet-e számítani e pénzösszegek növekedésére az 1998-as év folyamán

— A jövô évi költségvetésben is növekvô összegek állnak rendelkezésre. A tárca politikájában szem elôtt tartom, hogy minden törvénymódosítás, új finanszírozási technika teremtsen lehetôséget a határon túli intézmények bekapcsolódására is.

— Említette, hogy a magyar kormány támogatja egy önálló, magyar nyelvû felsôoktatási intézmény létrejöttét Erdélyben. A Bolyai Egyetemre gondolt?

— Az önálló magyar egyetem megteremtése a román-magyar alapszerzôdésnek és az RMDSZ koalíciós megállapodásának is része. A magyar kormány feladata, hogy ennek konkrét megvalósulási formájában az itteni szakmai és politikai szervezetek álláspontját támogassa. Nem a magyar kormány hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy ez az egyetem Kolozsváron vagy máshol jöjjön létre. Mi a feltételeket és a támogatást szeretnénk biztosítani, ami az intézmény létrejöttét szolgálja. Elképzelhetô, hogy aktívabb magyar politikára van szükség. Ugyanakkor meg lehet vizsgálni, hogy egy ilyen intézmény létrehozásának folyamatában milyen konkrét anyagi segítséggel tud a magyar kormány részt vállalni.

— Mi a véleménye a Babes-Bolyai Egyetem jogi karán kialakult helyzetrôl?

— A magyar nemzetiségû hallgatók aránya a jogi karon rendkívül alacsony. Ez egy olyan terület, amely jelentôs fejlesztésre szorul. Örvendetes folyamat, hogy a Babes-Bolyai Egyetemen növekszik a magyar oktatók száma, több szakon lehet magyarul is tanítani. Jogosnak érzem a magyar oktatóknak azt az igényét is, hogy magyar fakultást hozzanak létre, mely a különbözô szakokon oktatókat egy belsô autonómiába szervezi.

Kiss Olivér

A madridi csúcsértekezleten a NATO-ba meghívott három állam — Magyarország, Csehország és Lengyelország — nem lesz az utolsó, amely csatlakozik a szövetséghez, a NATO kapui nyitottak és nyitottak is kell hogy maradjanak — jelentette ki bukaresti beszédében Javier Solana, a NATO fôtitkára.

Solana hangsúlyozta, hogy a bôvítés minden résztvevô számára hasznos. Azok az országok, amelyeket nem hívtak meg Madridba, és amelyek világosan kifejezték csatlakozási szándékukat, és mindent megtesznek e cél érdekében, segítséget kapnak szándékuk megvalósításához a NATO-tól.

Mindazonáltal a NATO fôtitkára nem reagált konkrétan a plenáris ülésen felszólaló hazai vezetôk — Ion Diaconescu, a képviselôház és Petre Roman, a szenátus elnöke, illetve Victor Ciorbea miniszterelnök — nyilatkozataira, amelyek azt a meggyôzôdést tükrözték, hogy Románia a következô hullámban csatlakozik a szövetséghez, s errôl már 1999-ben várható, 2000-ig pedig megvalósul a döntés. A fôtitkár arra szorítkozott, hogy megismételje: a madridi döntés említést tesz Romániáról, és 1999-ben a NATO a madridi határozatnak megfelelôen újra megvizsgálja a helyzetet. A sajtó kérdéseire válaszolva érkezésekor Solana ugyanakkor méltatta Románia jelentôs haladását a gazdaság és a politika terén, illetve békepartnerségi és békefenntartó tevékenységét.

A bôvítés költségeinek az Észak-atlanti Közgyûlésen is sokat vitatott kérdésével kapcsolatban a fôtitkár hangsúlyozta, hogy a NATO most elemzi a számokat. A kiadásokat méltányosan kell majd elosztani a 19 jövendô szövetséges — a 16 tagállam és a 3 újonnan csatlakozó ország — között. A költségek értékelése azonban — jegyezte meg — nem könyvelési, hanem politikai döntés.

Az ülés elején felszólaló hazai vezetôk kiemelték azokat az eredményeket, amelyeket az ország a tavalyi választások óta ért el a demokratikus reformok terén, és azt, hogy a lakosság nagy többsége támogatja az ország NATO-csatlakozását.

Victor Ciorbea átfogó beszámolót adott kormánya tevékenységérôl. Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselô arra vonatkozó kérdésére válaszolva, hogy mit tett Románia a Magyarországgal való, korábban aggasztóan rossz kapcsolatainak javításáért, a miniszterelnök kiemelte a romániai magyar kisebbség képviselôinek részvételét a kormányban, a román és a magyar vezetôk sûrû találkozóit, köztük Horn Gyula egy hét múlva kezdôdô romániai látogatását, a létrehozandó vegyes békefenntartó zászlóaljat, a határ menti, a határokon átnyúló, a regionális és trilaterális együttmûködés különbözô formáit.

Annak reményében, hogy már a közeli napokban friss tôke áramlik a bukaresti tôzsdére, a helyi befektetôk erôteljes vásárlásba kezdtek. A börze BET hivatalos indexe 13 ponttal (1,3 százalékkal) 982-re erôsödött. A forgalom 6,3 milliárd lej (1 dollár = 7700 lej) volt. Hétfôn felfüggesztették az Oltchim, a börze második legnagyobb forgalmú részvényének kereskedését a részvényesek ülése miatt. A tôzsdefelügyelet hétfôn bejelentette, hogy kedden vezetik be a Banca Transilvania pénzintézet, szerdán pedig az Amco Otopeni laboratóriumi berendezéseket gyártó cég papírját.

A CNCSM bányászszakszervezet hétfôn bejelentette, hogy 20 napra felfüggeszti az eredetileg keddre kilátásba helyezett országos bányászsztrájkot: ezalatt elemzik a kormánnyal kötött megállapodás teljesítésének alakulását. Marin Condescu, a bányászszakszervezet elnöke ugyanakkor közölte, hogy 400 bányász részt vesz az Alfa Kartell által keddre meghirdetett tüntetésen.

Az elkövetkezô 20 nap alatt a CNCSM elvárja a kormánytól annak a törvénytervezetnek az elfogadását, amely különleges gazdasági körzetnek minôsíti a bányavidékeket, és további, a bányászok javára kidolgozott intézkedések, tervezetek véglegesítését.

Gyulán vasárnap fejezôdött be a negyedik alkalommal szervezett Kézfogások magyar-román baráti találkozó, amely szombaton Aradon kezdôdött. A magyarországi és romániai résztvevôk a civil szervezeteknek a településeken betöltött szerepével foglalkoztak.

A közgyûjteményi szakemberek arról döntöttek, hogy jövôre az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 150. évfordulója tiszteletére Békéscsabán nagyszabású kiállítás nyílik az aradi múzeum egyedülállóan gazdag anyagából. A Munkácsy Mihály Múzeumban a másfél százados évfordulóra megnyíló aradi emlékkiállításon azok a dokumentumok is láthatók lesznek, amelyek a nagysikerû nemrégi szegedi kiállítás óta kerültek a Maros-parti nagyváros múzeumának tulajdonába. Az aradi-gyulai barátsági találkozón elhangzott, hogy rövidesen megjelenik a két megye íróinak és költôinek kétnyelvû antológiája. A beválogatott írásokat mindkét nyelven közlô kötetet már megszerkesztették, a kiadáshoz szükséges pénz elôteremtése okoz még gondot. Az idegenforgalmi szakemberek egyebek közt azt kezdeményezik, hogy a két megye állítson össze közös turisztikai kínálatot. A hazai egészségügyiek számára érdekes tanulságokkal szolgált a római katolikus egyház által irányított aradi Karitász szervezet otthoni betegápoló, valamint önmagát pénzelô gazdálkodása. Az önkormányzati szakemberek tanácskozásán egyebek közt elhangzott, hogy míg a korábbi megbeszéléseken a különbségek domborodtak ki, az önkormányzatiságot is erôsítô 1996-os romániai politikai változások eredményeként végre az azonosságok is megjelentek a békésiek és az aradiak tapasztalataiban.

Míg szombaton a két megye magyar és román énekkarai dalos sétát tettek Aradon, és a patinás Városháza elôtt gyulai könnyûzenei együttes tartott hangversenyt, vasárnap Gyulán az Erkel Mûvelôdési Házban közös mûvészeti mûsor zárta a találkozót.

Egyetlen napirendi ponttal hívta össze Kolozsvár polgármestere a hétfôi rendkívüli tanácsülést. A tanácsosok javaslatára eldöntötték az érettségivel és a diáktüntetésekkel kapcsolatos kérdések megvitatását is. Az elsô napirendi pont a kormány által a kanadai és magyar állampolgár, Demján Sándor vezetette POLUS TRANSILVANIA cégnek odaítélendô 24,35 hektár földterületre vonatkozott. Itt a külföldi befektetô üzletházat és egyéb létesíményeket kíván építeni. A parasztpárti és RMDSZ-tanácsosok hangsúlyozták, hogy az említett kérdés nem a helyi tanács hatáskörébe tartozik, ugyanis Kolozsvár külterületén helyezkedik el, efölött a kormány az illetékes. Bucur Ildikó RMDSZ-tanácsos azzal vádolta a polgármestert, hogy választási kampányt folytat, és célja elriasztani a külföldi befektetôket. Lapzártáig nem született döntés.

K. O.

Az RMDSZ hétfô délutáni tájékoztatása szerint Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Takács Csaba ügyvezetô elnök Kolozsváron megbeszélést folytatott Magyar Bálint magyar mûvelôdési és közoktatási miniszterrel és Bretter Zoltán országgyûlési képviselôvel.

A vasárnapi találkozón a romániai magyar oktatás helyzete mellett áttekintették az RMDSZ és az SZDSZ kapcsolatait is.

A tanulók képviselôivel folytatott tanácskozás nyomán Victor Ciorbea miniszterelnök úgy döntött, hogy az 1998-as maturandusok csak négy tantárgyból érettségiznek. A döntést sürgôsségi kormányrendelettel léptetik életbe.

kerül sor október 15-én fél 12-kor a bölcsészkar elsô emeletén. Egy nappal korábban, október 14-én, este 7 órakor ugyanott, a Radu Stanca Teremben Kanze Motomasa: A Sumide folyónál címû színdarabját mutatja be Balbinath Kiss Judit színésznô, illetve Cornel Nemes és Dragos Pop IV. éves színészhallgatók. Rendezô Mihai Pamfiloiu IV. éves rendezô szakos egyetemista.

(Joó K.)

— Miért romlott el annyira az idô?

— Mert vége az idôs hölgyek nyarának is.

-fi

— Látta, Brikleni úr, javították a haranglábat?

— Persze. Itt az ideje, hiszen mindjárt hároméves. De én úgy láttam, hogy inkább szidolozták.

— Ne vicceljen, Brikleni úr! Csak itt-ott javították. Azt hiszem, valami olajjal kenték be a fedôlapokat, hogy fénye legyen.

— Gondolja, hogy nem volt elég szidol? Pedig a szidol az igazi!

— Bezzeg Mátyásnak nem kell olaj. Fénylik magától is. Belülrôl!

— Nekem mondja? Szegény Avram Iancunak viszont jól fogna egy kis olaj...

— Ugyan már! Az is bronzszobor, minek rá olaj?

— Hátha könnyebben lecsúszna az esztéták torkán...

(-is-)

A múlt hét közepén kezdôdött a Maros parti városban az ALTERNATIVE névre hallgató nemzetközi rövidfilm-fesztivál. Az ötödik alkalommal megrendezett esemény rangját emelte a 28 országból érkezett mintegy 200 nevezés. Az alkotásokat neves szakemberekbôl álló zsûri bírálta el.

A díjazott filmek és alkotóik: a Dakino Alapítvány által felajánlottat Alexandru Solomon Várgondnok címû alkotása nyerte el. A Duna tévé díját Gáspár Csongor, a bukaresti Színház és Filmmûvészeti Akadémia diákja kapta a Tamponnal bemehetek-e a vízbe? címû filmjéért. A legjobb hangsávja Catalin Cocris Grigore és Marieta címû mûvének volt. Az ALTER-NATIVE animációs díját a német Stefan Eling Heinz meggyilkolása címû filmje; a dokumentumfilm díjat Vali Hotea LUCY CASTLE-HOTEA címû román alkotása vitte el. A fesztivál nagydíját, amely egyben a fikciós kategóriának is kijáró érdem, Vladimir Tykhy-Denis Chashchyn ukrán szerzôpáros A hableány címû mûve nyerte meg.

Moldován Árpád Zsolt

Október 10-én a Gheorghe Dima születésének 150. évfordulójára rendezett hangversenyen a Gh. Dima Zeneakadémia és a Filharmónia zenekarai élén négy karmester szerepelt.

Jólesett a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekará ban a sok fiatal arcot látni. Elsônek Wagner: Siegfried idillje hangzott el, ez a kicsit túl hosszú lírai ömlengés, amelyet fia születése alkalmából írt, belekombinálva a Tetralógia néhány motívumát is. A zenekar jól megállta helyét, ám Cosmin Morariu karmester nem próbált kicsit több életet vinni az amúgy is egysíkú mûbe. Élénkebb tempók bizonyára elônyére váltak volna Wagner e szimfonikus poémájának.

Daniel Goiti, a közönség kedvence játszotta Beethoven: I. C-dúr zongoraversenyét , melyet ez év januárjában is hallottunk tôle. Gyöngyözô billentése ezúttal is jól érvényesült e mûben, mely mintegy folytatása Mozart zongoraversenyeinek, bár már érezteti az elôrelépést is. Goitinak a zongorázás látható öröm, ez érzôdik játékában. Valentin Lazãr karmesterrôl nem mondható, hogy nem tudta kísérni a szólistát, nyilván megvan a muzikalitása hozzá, csak a karmesteri véna hiányzik. A zenekar jól vizsgázott a zongoraverseny nem könnyû, olykor szolisztikus kíséretével.

Japán karmester, Koichiro Kanno vezényelte Liszt legnépszerûbb szimfonikus költeményét, a Les Preludest . A zenekar, kisebb pontatlanságoktól eltekintve, igen jó produkciót nyújtott, különösen az ütôsöket emelném ki, akiknek a Les Preludes befejezô részét kell a maximumig fokozni, de a kürtök is jól helytálltak, a fafúvóktól szép tisztán intonált akkordokat hallottunk. Koichiro Kanno kétségtelenül jobban szerepelt az elôzô karmestereknél, de túlságosan is arra törekedett, hogy a mû egyébként is felfokozott hangját még tovább növelje. Kevesebb több lett volna! Karmesteri technikája még fejlesztésre szorul.

Gheorghe Dima születésének 150. évfordulójáról a Transilvania Filharmónia ének- és zenekara három vokál-szimfonikus mûvével emlékezett meg. A zenekar élén ezúttal tapasztalt karmester, Petre Sbârcea állt. Gh. Dima nem csak zeneszerzô és neves pedagógus volt, számos zenei intézmény létesült kezdeményezésére, így a kolozsvári Román Zeneakadémia is.

A Stefan Vodã ni codrul szólistája, Gheorghe Mogosan nagy volumenû hangja jól érvényesült a hôsi jellegû mûben. Ion Tibrea kidolgozott imposztált hangon énekelte a „Groza" balladát. Ugyancsak ô és a szép hangú, muzikális Ana Rusu mezzo volt a Muma lui Stefan cel Mare vokál-szimfonikus mû szólistái. A sikeres elôadáshoz a Cornel Groza által betanított kórus szép, kulturált hangzása is hozzájárult. A Gh. Dima-mûvek — az elsôt Tudor Jarda hangszerelte — népi fogantatású, dallamgazdag, szépen hangzó muzsika.

Négy karmestert, két zenekart és két hangversenyre is elegendô mûsort hallottunk egyetlen estén. Örömmel állapítottuk meg, hogy Kolozsvárnak, ahol három kitûnô zenekar mûködik, reménykeltô utánpótlása van tehetséges fiatal muzsikusokból.

Morvay István

Kongresszusi háttérbeszélgetésben — hogy ne mondjuk úgy: folyósói dumában — elhangzott egy figyelemre méltó javaslat. — Te — mondta valaki valakinek — vigyétek fel Bukarestbe ezt a Tôkést, ott mutassa meg, mire megy a hevességével.

Valóban érdekes kísérlet lenne. Persze, mielôtt a gondolattal eljátszadoznánk, jó volna tudni, hogy az érintett vállalkozna-e erre a „lakosságcserére". Arról van némi információnk, hogy bátorságot nem kért kölcsön 1989 elôtt sem egy olyan közegben, amely barátságosabbnak aligha mondható a mai, „kozmopolitizálódó" Bukarestnél. Viszont felvetôdik egy másik kérdés: akadna-e cseretársa? A nyáron, amikor könyvbemutatót tartott volna, az RMDSZ-székház néhány órára sem látta vendégül, akkor adnának-e neki kovártélyt hosszabb idôre?

Hagyjuk a szónoki kérdéseket, inkább tekintsünk el Tôkés László személyétôl. Tegyük fel, hogy a célzás bárkire vonatkozott, aki elégedetlen a kilenc hónapi kormányzati szerepléssel, vagy az RMDSZ-vezetôség utóbbi két évi tevékenységével, esetleg egész eddigi történetével, és hajlandó volna kiállni az elsô vonalba a bukaresti politikai küzdôtéren.

Tessék jelentkezni! Néhány egyszerû tesztkérdésre kellene válaszolni.

Például a jelöltet leültetnék egy óriási képernyô elé, amelyrôl Dumitrascu fröcsköl valamit tíz percig. Utána a zsüri elnöke megkérdezi a vakmerô jelentkezôtôl: rosszul tetszik lenni, talán kísérjük ki friss levegôre? Ha nem, akkor folytatódhat a vizsga. Pruteanu jelenik meg a képernyôn, elôzôleg kereskedelmi majd közszolgálati tévéstúdiókban kipróbált szólavinát hömpölyget a jelöltre, akinek addig kell felvonultatnia ellenérveit, amíg a hivatásos nyelvvédô könnyeket hullatva és Pruton túli elnyomott testvéreire gondolva visszavonja dörgelmeit. Tesztkérdés: meg tetszett izzadni, netán szükség van szívritmuscsökkentô adalékanyagra?

Az a gyanúnk, nem szükséges további tesztkérdéseket kiagyalni. A jelentkezôk túlnyomó többsége ennyitôl töredelmesen bevallaná, hogy dehogy kívánkozik a tûzvonalba. Mindazok döntô többsége, akik elégedetlenek az elért eredményekkel, vagy már a célokkal is, tudják, hogy azoknál jóval kisebbeket sem lennének képesek méltó módon képviselni. Mert nincs hozzá tehetségük, megfelelô felkészültségük, tapasztalatuk. Vannak olyan nagymérvû lámpalázzal megvert emberek, akik ötösnél nagyobb létszámú tömeg elôtt képtenek egyetlen kerek mondatot kinyögni. Tele vannak gondolatokkal, de azok nem jönnek ki. Az ilyen emberekbôl viszont nagyszerû háttérszereplôk lehetnek. Tanácsolnak, súgnak, ösztönöznek, miközben ôszintén ájuldoznak a messzemenô tisztelettôl, amellyel felnéznek az elsô vonalban küzdô rátermett szónokokra. De ha semmibe veszik ôket, akkor megsértôdnek. És talán a mellôzöttség érzése is táplálja a bírálatok patakát. Vagy folyamát.

Továbbra is eltekintve konkrét személyektôl: egyáltalán nem igaz az, hogy a csúcsvezetôség bírálója „felvágyik" Bukarestbe. De arra biztosan vágyik, hogy aki „fent" van, az ne siránkozzon, ne hivatkozzon nehézségekre, soha se mondja azt, hogy ha egyesek lármáznak a háttérben, ô nem vállalhatja hatékonyan a magyar közösség érdekvédelmét. Érdekképviseletre vállalkozott, ez a dolga, akár az ügyvédnek. Az sem utasíthatja vissza ügyfelének képviseletét arra hivatkozva, hogy elnehezült a pere. Konkrétan: a székelyudvarhelyiek igaz ügyét az RMDSZ kormányba kirendelt képviselôje akkor sem adhatja fel, ha Csereháton valamit elrontottak.

*

Természetesen nem zárhatjuk ki annak lehetôségét sem, hogy egyes bírálók tudatosan vagy ösztönösen beleképzelik magukat egy-egy élvonalbeli posztba. De ebben sincs kivetnivaló. Hogy miként válnának be, azt csak a gyakorlat döntené el. Vajon a jelenlegi csúcsvezetôségbôl 1989 elôtt hányan gondoltak arra, hogy az akkori óvatos meghunyászkodásukból röpke hét-nyolc év alatt országos, sôt nemzetközi hírû politikusokká válnak? Az ilyen látványos magatartásbeli átváltozások nem egyedi esetek. Közismert, hogy egyes emberek nem mernek kerékpározni, viszont ha egy váratlan esemény Volvo volánja mögé ülteti ôket, nem lehet bírni önbizalmukkal.

Nits Árpád

A bôrlabdát nem rúgtuk együtt Benkô Samuval. És egymás ellen sem. Amikor Tôrinczy és Schenker tanár urak szervezték a Farkas utcai református kollégium-piarista gimnázium közötti barátságos mérkôzéseket, ô akkor jött fel Vásárhelyrôl Kolozsvárra. (Ha jól tudom, 1942-ben). És máskülönben sem szeretett focizni.

De biciklizni bicikliztünk együtt. Igaz, nem a középiskolában, nem is az egyetemen, ahol a filozófiát együtt hallgattuk, hanem már életünk delelôjén jóval túl, ôszülô halántékkal. A legédesebb csak az, hogy egyikünk sem tudott kerékpározni. Mégis nyeregbe kényszerített bennünket az élet. No nem a Tour de France-on, nem is teknôpályán, csupán egy különleges edzôhelyen, a kolozsvári belgyógyászati klinika pincéjében berendezett gyógybicikli pályán, ahol hiába pedáloztunk, egyhelyben mozgott a keréknélküli bicikli, s csak azt jelezte és mérte: még mennyi életerô maradt bennünk, a szívünk hogyan bírja a megpróbáltatásokat. Ô infarktus után volt, és a Kolozsvári Rádió politikai bezárása után, 1985 januárjában, betegnyugdíjra felterjesztve.

De itteni megmérettetésünk elôtt is sokat tapostuk a pedált egy félévszázad során kint az életben, és már ezzel a hosszú versenyzéssel is megelôztünk néhány világnagyságot. A biciklipályát, a teknôt szociaálizmusnak nevezték, és az elég sikamlós volt, úgyhogy a nagykanyarban néha kivágódtunk a szélre. De azért Samu megnyert néhány futamot. Ez nála mindig egy-egy újabb könyv megjelenését mutatta. Én inkább az idôfutamokban tûntem ki, ahol stopperórával mérték az eredményt, hisz jórészt a mikrofon körül pedáloztam, közben pedig egy-egy hangjátékot küldtem az éter hullámaiba. De a percek tovatûntek, nyom nélkül legtöbbnyire.

A nagy életkanyar megtétele után végülis hazataláltunk: Benkô Samu az Erdélyi Múzeum Egyesületbe, én a Múzeum-Egyesületet (és az Erdélyi Múzeumot) szolgáló György Lajoshoz, akinek munkáját könyvbe foglaltam. És 1990. április 3-án ô, a református pap fia, és én, a piarista gimnázium egykori diákja, a kolozsvári Szent Mihály-templomban és a Református Teológián együtt emlékeztünk György Lajosra, születésének századik évfordulóján.

És most, ha visszagondolok az elteltekre, azt kell mondanom: jól megbicikliztettek bennünket abban a szép és hosszantartó szocialista világban.

A napokban átmegyek hozzá, de gyalog, hisz lakásomtól nem messze, a Szamos partján, a régi Moll-házban székel az Erdélyi Múzem-Egyesület. Átmegyek, hogy felköszöntsem Samut.

Nem is merem leírni, hogy hányadik születésnapja alkalmából, hisz veszedelmesen elszaladt az idô felettünk.

Azokban a reménykedéssel, vésszel, feszültséggel terhes napokban, 1956 október végén minálunk, Kolozsváron, aki értett magyarul, a budapesti rádiót hallgatta. Mi, feleségemmel, a népfelkelés kirobbanását követô egyik estét, éjszakát a Ferenczi Júlia-Fuhmann Károly mûvészpár Farkas utcai mûteremlakásán töltöttük. A falakon Júlia gyöngéd pasztellbe álmodott gyermek arcképei és fénnyel, levegôvel átszôtt tájai. A munkaasztalon a kalapácsok, vésôk s egyéb szerszámok közt Fuhrmann Karcsi ötvösremekei. Ösztönösen vágyódtunk hozzájuk, mintha védôfalat jelentene a mûvészet — és persze éreztük mindannyian, hogy erôt adunk egymásnak. Ott volt a mindennapi vendég, Gy. Szabó Béla is. Középkori szerzetesarcán aszkétikus komorság. Képzeletében talán már alakulóban volt az 1957-ben elkészülô mestermûve, a Tornyok a viharban.

A budapesti rádióból klasszikus zene áradt. Akkor a rádió már a szabadságharcosok kezén volt. Idônként izgatott hangú jelentéseket hallottunk a szabadságharcosokról, közleményeket az alakuló, egyre inkább népi irányba eltolódó kormányról. Szózatokat és szónoklatokat. Lábunk közt macskák, Júlia kedvenc macskái sétáltak egyre idegesebben, mintha megéreznék, hogy a mi hangulatunk is robbanásig feszült. Karcsi idônként átkapcsolt Szabad Európára. Ez az adó úgy beszélt, mintha már csak órák kérdése volna, mikor érkeznek Pest fölé az amerikai ejtôernyôs hadosztályok. (Jegyezzem meg itt, közvetve, hogy ma már tudjuk, Eisenhower elnök, amikor jelentették neki a magyar népfölkelést, megüzente Hruscsovnak, hogy teremtsen rendet — aztán elment golfozni. Tartotta magát a jaltai egyezményhez, ugyanis ott szolgáltattak ki bennünket közép- és kelet-európaiakat Sztálin birodalmának.)

A Szabad Európa adása lázított, a Kossuth Rádió hírei lelkesítettek.

Az öreg Farkas utcai mágnásház függôfolyósóján gyors léptek és sétabot kopogása hallatszott. Kelemen Lajos lépett be. A szomszédos levéltárból szinte naponta benézett a mûvészházaspárhoz. Gy. Szabónak közeli barátja volt, mi is jó ismerôsei.

Aki nem találkozhatott személyesen Kelemen Lajossal, el sem tudja képzelni, milyen szellemi erô sugárzott ebbôl a nagy tudósból. Gy. Szabónak a róla készített fametszetét nézegettem e sorok írása elôtt. Hibátlanul megformált fej, nemes vonások sugározzák a metszetrôl is a lelki nemességet, a szellem tisztaságát. Egyenes, katonás volt a tartása; idônként pattogó a szava, mert nagyon tudott haragúdni minden rombolásért. Viszont gyönyörûséggel beszélt a múltról. Talán túlzásnak tûnik, de mindent tudott, ami tudható volt Erdély múltjáról. Gimnazista kora óta kutatott a levéltárakban, járta falvainkat, városainkat és gyûjtötte az anyagot. Egy apró, személyes esettel érzékeltethetem mindentudását. Egyszer megkérdezte a feleségemet:

— Mi a leányneve, Erzsike?

— Márgay.

— Márgay... Márgay... Hunyad-megyei ugye? A maga egyik ôse portai követe volt Apafi Mihálynak.

Mindenki, aki személyesen ismerte, tisztelte, csodálta Kelemen Lajost, tanúsíthatja, millió ilyen adatot raktározott el emlékezetében.

Erdély múltjának ez a nagy ismerôje eligazodott „e mái napoknak szûk folyósóin" is. Errôl akarok tanúságot tenni az itt következôkben.

Azon az estén Kelemen Lajos belépett Ferenczi Júliáékhoz. A maga ízlésesen átformált, viseltes fekete kalapját a fogasra akasztotta, s az üdvözlések után leült, maga mellé támasztva botját. Valamennyien úgy éreztük, mintha édesapánk ült volna le közénk. A nyolcvanadik éve küszöbén volt akkoriban. Fizikai ereje hanyatlott már, de szelleme semmit sem veszített frissességébôl.

Azon a napon a szovjet csapatok éppen visszavonulóban voltak Budapestrôl. Mi, többiek, örvendeztünk. Gyôzött a nép.

Lajos bácsi, aki idáig a fülénél tartotta a tenyerét, mert már nem hallott jól, reánknézett:

— Ezt ti hiszitek?

Hittük.

— Két tucat történelmi példát idézhetnék. Gondolkozzatok. Egy nagyhatalom — különösen egy ilyen zsarnoki rendszer — eltûri... eltûrheti, hogy egy kis nép elkergesse, mint egy kóbor kutyát?

— Európa nem engedheti meg...

— A kisujját sem mozdítja értünk.

— Lajos bácsi — vetette közbe Fuhrmann Karcsi, aki a leglelkesebb volt közülünk-, hallotta az elôbb Szabad Európát? Ha az Egyesült Államok megmozdul...

Kelemen Lajos csak ennyit válaszolt:

— Ha.

Némán hallgattuk a IX. szimfónia zárótételébôl az Örömódát.

Lajos bácsi felállt, úgy fogta kezében a botját, mint egy kardot.

— Gondoljátok végig. Ha kiengedi Magyarországot, a csehek máris felkapják a fejüket. És a lengyelek? Éppen ôk kezdték. Benn járt nálam a levéltárban egy román professzor, derék, kedves ember. Azt mondta: „Eljött a mi idônk, domnu Kelemen".

— Ez azt jelenti, hogy...

Kelemen Lajos közbevágott, egyre indulatosabban.

— Éppen az ellenkezôjét jelenti. Mi tudjuk, a románok is, meg a csehek, meg a lengyelek. De az oroszok nálunk is jobban tudják. Éppen Hrucsoy ne tudná, meg a szekuritátéja, meg a generálisai? Ha nem tapossák el a magyar tüzet, a lángtengert már nem tudja eloltani. Lehet, hogy átcsap Ukrajnába is. Régi ismerôsök keresnek fel, volt hadifoglyok. Volt, aki Ukrajnában raboskodott, de szerencséje volt, kiadták mezei munkára. Az ukránok utálják az oroszokat, mint a bûnüket. S volt egy távoli rokonom, udvarhelyszéki az meg Tadzsikisztánban húzott le néhány évet. Volt egy ideiglenes tadzsik menyecskéje is. Tôle tudom, amit tudok. Ott egy egész mohamedán világ van. Hruscsovhoz imádkoznak, de Allahra és Mohamedre gondolnak. Ha azok megmozdulnak, tadzsikok, üzbégek, kirgizek? Felforgatják Szibériát. Így mondja az atyafim. Mit tudjuk mi, milyen indulatok forronganak arrafelé. Ezt ne tudná Moszkva?

Tartott egy kis szünetet, annyit, hogy hazatérhessen.

— Találkoztam Szabédival. Mondja, hogy az egyetemisták lázasak. S a székelyek? Aggódik a tanítványaiért és nemcsak értük. Azt mondja, nyüzsög az egyetem a szekusoktól. Mi lesz, ha nálunk is elszabadulnak az indulatok? A negyvennyolcas ifjúság szelleme támadt fel a diákokban. Ezt tétlenül nézi a Párt?

Jókai jutott eszembe, aki egy este — mikor Fesztiéknél lakott — Mikszáth tanúsága szerint — lejött az emeltrôl, pongyolában, mert már lefekvésre készült, s a lépcsôn megállva hallgatta egy darabig a Fesztiéknél folyó politikai vitát. Aztán váratlanul megszólalt és felvázolta Magyarország, a magyar nép jövôjét. Fesztiék társasága megdermedve hallgatta az öregurat, akirôl azt tartották, hogy álomvilágban él. Jókai szeme közé nézett a tragikus magyar jövônek.

Ezt a lélegzetállító tisztánlátást éreztük most Kelemen Lajos szavaiból.

Gy. Szabó kérdezte meg:

— Nem akarom elhinni, amit mondasz de ha így lesz, akkor mi következik?

Kelemen Lajos csak ennyit válaszolt:

— Haynau.

Méhes György

NAPIRENDEN

Kalotaszentkirályon adták át az idei Mocsári Lajos-díjakat

(4. old.)

Mocsári Lajos politikus 1826. október 26-án született Andornaktályán. Az 1848-49-es szabadságharcot betegsége miatt csak mint kívülálló kísérte figyelemmel. A kiegyezés után kapcsolódik be a politikai életbe és rövidesen az ellenzéki pártnak egyik vezéregyéniségévé válik. Az akkori Magyarország egyre súlyosbodó nemzetiségi ellentéteit próbálja simítani, ezen igyekezetét azonban egyes politikusok kigúnyolják. Képviselôségének harmadik ciklusában a Krassó-Szörény megyei románok választják meg országgyûlési képviselônek. Népszerû a szlovákság és a vajdasági szerbek körében is, hiszen támogatja iskolahálózatuk kiépítését és fejlesztését. 1916-ban, kilencvenéves korában, a politikai életbôl kiszorítva és elfeledve hal meg.

A Mocsári Lajos Alapítványt a magyarországi népjóléti minisztérium hozta létre Lakner Zoltán, az elsô kuratóriumi elnök kezdeményezésére 1992-ben. Célja a határon túli magyarok egészségügyi, szociális, mentálhigiénés támogatása, amelyhez a pénzt a költségvetésbôl, valamint adományokból szerzi. A kuratórium a tavaly határozta el, hogy létrehozza a Mocsári Lajos-díjat, amely egy emlékérembôl, oklevélbôl és pénzösszegbôl áll. A díjat három régióból, Erdélybôl, Felvidék és Délvidékrôl kiválasztott egy-egy személy kapja, aki áldozatos munkával hosszú ideje segíti az arra rászorulókat az alapítvány céljainak megfelelôen. A tavalyi kitüntetettek voltak: Gergely István csíksomlyói plébános, Vaszócsik Lászlóné — Munkács, valamint Utasi Jenô plébános Délvidékrôl. Amint azt Okos Mártontól, az alapítvány irodavezetôjétôl megtudtam, jókora pénzösszeggel járultak hozzá Kalotaszentkirályon egy modern vágóhíd megépítéséhez, amely, ha beindul, nyeresége egy részét szociális célokra fogja fordítani. Az építkezést ellenôrizendô az alapítvány kuratóriuma tájékozódó látogatást tett a helyszínen, melynek végeztével szombat este, ünnepség keretében, Ördögh Szilveszter, az alapítvány elnöke adta át a díjakat az idei kitüntetetteknek, akik a következôk voltak: Fikó Csaba — Csíkszereda, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének megalapítója, a délvidéki kitüntetett Kopácsi Kettôs János református lelkipásztor, aki életét a háborús menekültek, éhezôk megsegítésének szenteli, a kárpátaljai régióból Bilics Éva nyugdíjas tanárnô, aki Rahón és környékén segíti önfeláldozó munkával az arra rászorulókat.

Péntek László

Újságírók leggyakoribb tévhitei közé tartozik, hogy azt képzelik, cikküket majd az elmélyedés szándékával olvassák az idômilliomosok akár négyszer-ötször is, ha kell, az árnyékszéken, vagy hogy az egyszerû mondat érthetôbb, mint az összetett. Meggyôzôdésük, hogy a szórend tényleg mindig szabad, és hogy állandóan gondolatjelek közé iktatott közbeékelésekkel kell teletûzdelni mindent, mert nem lehet a mondat végét megvárni vele. Hiszik, hogy az idegen szavaktól szakszerûbb lesz a cikk, hogy az idézôjelek helyettesíthetik a találó kifejezést, és hogy minden, Magyarországon létezô fogalomnak új, erdélyi magyar változatot kell szülni, mert az nem pont ugyanazt fedi, mint a határon túl. Sokuk meg úgy tartja, elég egy érdekes témát megírni, a nyelvi formával meg törôdjön a szerkesztôk, olvasószerkesztôk, korrektorok, tiszta fejek hada, hiszen azért vannak.

Ilyen és hasonló téveszmék döntögetésére vállalkozott az a szakmai tanácskozás, amelyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szervezett a múlt hét végén Nagykárolyban. A MÚRE begyakorolttá vált szervezését csak segítette, hogy a helyiek is — a Nagykároly és Vidéke, a Szatmári Friss Újság munkatársai — derekasan kitettek magukért. Ágoston Hugó MÚRE-elnök nyitóelôadása után Cseke Péter, a kolozsvári egyetem politikatudományi és közigazgatási karának dékánhelyettese, elôrevetítette: nyelvi hitelesség, meggyôzô erô nélkül a sajtó nem töltheti be szerepét. Murádin László nyelvészprofesszor a Szabadságban ugyan ritkuló, de még mindig fel-felbukkanó hibákat, értelmetlenségeket, fölösleges nyelvi koloncokat tárta a részvevôk elé tanulságul.

A Budapestrôl meghívott Bencédy József egyetemi tanár szemléletes példákkal támasztotta alá, hogy a jó cikkhez elsôsorban fontos gondolat, tömörség, és megfelelô nyelvi ismeret kell. Pécsi Tibor, az Élet és Tudomány, a Valóság és még három más lap olvasószerkesztôje humoros és fergeteges elôadásában többek között amellett szállt síkra, hogy az újságíró általános mûveltségébôl ne hagyja ki a természettudományi alapismereteket se.

Számos más elôadó meghallgatása mellett a kéziratokat gondozó olvasószerkesztôk és más szerkesztôségi tagok tapasztalatcseréje jelentette a rendezvény igazi elônyét. Most tudatosodhatott azokban, akik eddig legfeljebb csak érezhették, mekkora felelôsséggel adózik a sajtó nyelvünk ápolásáért, alakulásáért. A temérdek közös gond — hirdetés-megrendelôk, akik magyartalan ostobaságuk mellett erôszakosan kitartanak stb. — terítékre kerülése után a tanácskozás gyakorlati lépésekkel is zárult.

Eldöntötte, hogy a MÚRE ajánlja az olvasószerkesztôk alkalmazását, ahol ilyen még nincs, helyesírás-ellenôrzô programot szerezzenek be egyesületi szinten, nyelvmûvelési rovatokat indítson minden újság. Ezeket a kérdéseket a Szabadság többé-kevésbé már évek óta megoldotta. Annál fontosabb annak a határozatnak a felkarolása, amelyek romániai és magyarországi nyelvészekbôl és újságírókból álló vegyes bizottság felállítását célozza az idegen nyelvbôl magyarra történô fordítások egységesítése végett, hogy mi is értsük, hogy mi az alapiskola a Felvidéken, vagy miért község Szabadka városa a Vajdaságban, de Magyarországon is legalább sejtsék, hogy mi fán terem az önálló ügyvitelû vállalat. A döntés értelmében pályázatok készülnek a nyelvmûveléshez nélkülözhetetlen kézikönyvek egységes beszerzése végett, és azért, hogy a romániai magyar szerkesztôségekben nyelvi (tovább)képzés induljon. Mindenki egyetértett abban, hogy a nyelvi igényesség általában és az olvasószerkesztôk különösen az eddiginél nagyobb megbecsülést érdemelnek.

Balló Áron

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]