1997. október 28.
(IX. évfolyam, 250. szám)

A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának szervezésében és a budapesti Erdélyi Gyülekezet támogatásával többnapos magyarországi látogatáson vehettek részt azok az erdélyi ötvenhatosok, akiket a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársaság elnöke tüntetett ki az Országházban. Az idén immár harmadik alkalommal sorra kerülô rangos kitüntetésben Kolozsvárról hárman részesülhettek. A kitüntetettek névsora: Albert Mihály, Balogh Sipos Mihály, Bencze József, Bojki Mihály, Csíki Sándor, Erzse István, Fazekas Sándor, Fülöp G. Dénes, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Csaba, Kántor Gyula, Kertész Gyula, Kiss Béla, Kisgyörgy Olivér, Molnár Béla, Mózes Árpád, Papp Bálint Mihály, dr. Péter Miklós, Simon Márton, Török István, Török József, Varga Sándor, Veres Károly, Veress Zoltán. Posztumus 1956-os emlékérmet adományoztak Ambrus János, Dohi M. Árpád, Erzse Imre, Opra Benedek, Ravasz Gyôzô Viktor és dr. Szikszai Jenô egykori elítélteknek, akik hosszú éveket töltöttek börtönökben, munkatáborokban.

Szerda délelôtt az Országház Munkácsy Termében, a kitüntési ünnepséget követô fogadáson Göncz Árpád köztársasági elnök az ötvenhatos csoportot elkísérô kolozsvári Szabadság és a sepsiszentgyörgyi Háromszék két munkatársának nyilatkozva elmondotta (Az interjúból szemelvények jelentek meg lapunk csütörtöki számában):

— Az 1956-os magyarországi események idején tudtuk, hogy Erdélyben is nyugtalanság van, ennek méretérôl azonban pontos képet nem alkothattunk, hiszen a határok le voltak zárva. Hogy a Duna-deltában lágerek léteznek, és hogy ide könnyebben kerülnek magyarok, errôl volt tudomásunk. Amit nem tudtunk: az erdélyi megmozdulások milyen méretûek voltak, illetve mekkora vihart kavartak a román társadalomban? Az erdélyi események igazi méretei néhány éve kezdtek kibontakozni: ma látjuk tisztán, hogy Erdélyben hányan szenvedték meg a magyarországi '56-os eseményeket.

— Meglepôek az arányok?

— Magyarországon háromszáz-egynehány ember vesztette életét a forradalmat követô megtorlásokban, és ma sem tudni pontosan, hogy az utcai harcokban hányan haltak meg... Egy olyan országban, ahova a földrengésnek csak a hullámai jutottak el, a megtorlás méretei megdöbbentôek.

— Ezek szerint példát kellett statuálni?

— Ez végeredményben megmagyarázza azt, hogy miért aggódott annyira a rendszer, és miért ment bele abba a játékba, hogy magára vállalja a Nagy Imre-csoport internálását.

— Az elnök úr ott volt a snagovi Nagy Imre emlékoszlop avatásán. Milyen érzés volt oda látogatni, ahol a nagy hazafit fogva tartották?

— Akik végig részt vettek az ünnepségen, azoknak nagyobb élményt jelentett, mert én rohantam, jöttem, mentem, benne voltam a hajszában. Akkor voltam túl azon a teljesen felejthetetlen marosvásárhelyi úton, ami életre szóló élményt jelentett, és amit megerôsített két szlovéniai határátkelô megnyitása is. Ezrek vettek részt, szlovénok és magyarok: mindenhol érzôdött a vágy a barátság és békesség iránt. Ez elsodró erejû! Marosvásárhelyre négy óra késéssel sikerült megérkeznünk, és az emberek rendületlenül vártak. A kocsi két oldalán a Constantinescu elnök keze és az én kezem kint volt az ablakban, és az emberek tépték, csókolták, zokogtak négy óra várakozás és másfél óra esô után, és én nem tudtam, hogy ki román és ki magyar és ki cigány, minden nyelven szóltak. Ezt amíg élek, nem felejtem el!

— Tehát ez az igazi Erdély...

— Ez az igazi Erdély. Nem Funar az igazi Erdély! Kolozsvár hangulatát meglepettnek, megrendültnek és valahogy hihetetlenül melegnek éreztem. Én minden szépre el voltam készülve, de ahogyan bennünket fogadtak, az indulatoknak erre az áramára nem számítottam...

***

Az elnöki fogadást követôen az erdélyi vendégek Németh Zsolt képviselô vezetésével végigjárták a magyar Országházat, megtekintették az impozáns épület valamennyi nevezetességét. A századfordulón többségében erdélyi építôanyagból épült Országháza Magyarország egyik legsûrûbben látogatott nevezetessége: külföldi turisták milliói kíváncsiak Európa egyik legszebb törvényhozási épületére.

***

Október 23-án, az 1956-os forradalom emléknapján az erdélyiek részt vettek a Kossuth téren a hivatalos koszorúzási ünnepségen, ahol gyér részvétel mellett, a külföldi nagykövetségek diplomatái elôtt, az államelnök, a miniszterelnök és az országgyûlés elnökének a jelenlétében a szokáshoz illô keretek között fölvonták a nemzeti szín lobogót. A Mûszaki Egyetem egyik diákja jelképesen meggyújtotta a téren elhelyezett '56-os emlékmû örökmécsesét. A budapestiek részérôl érdektelenségtôl övezett hivatalos rendezvények délutánra rajzversenyt ígértek a Kossuth téren...

Annál forróbb hangulatú koszorúzásra, népgyûlésre került sor a Tabáni '56-os emlékmûnél, ahol ellenzéki pártok képviselôi helyezték el a kegyelet koszorúit az elsôsorban amerikai magyar adományból épült emlékmûnél. A felszólalók többsége keményen bírálta a mai magyar kormánykoalíció nemzetellenes politikáját, amelynek a Magyarország határain kívül élô magyarok is áldozataivá váltak.

***

Az Erdélyi Gyülekezet háromnapos vendéglátását élvezô erdélyi ötvenhatosok a Reménység Szigetén — a gyülekezet egykori magyar kaszárnyában kialakított telephelyén — éjszakába nyúló kerekasztal-beszélgetésen számoltak be a magyarországi és az erdélyi sajtó résztvevôinek a romániai börtönök, lágerek pokláról. Az egykori politikai foglyok elítélték a szamosújvári börtönparancsnokság elvtelen manipulációját, amelynek során a kegyelet jeleként kivésett emléktáblán, a börtönben egyetlen magyar neve szerepel... Elhatározták: a kisebbségi miniszter segítségét fogják kérni a diszkrimináció kiküszöböléséért.

Hamis tévéinformáció és egy ôket hátrányosan sújtó törvénytervezet ellen tiltakoznak a Kolozs megyei Mentôszolgálat munkatársai. Nemrég a Pro tv-ben nyilatkozott két felelôtlen orvos, akik szerint az ott dolgozók inkompetenciája miatt emberek pusztultak el. Rágalmukkal negatív pszichózist keltettek a lakosság körében. A mentôállomás vezetôsége és szakszervezete sajtótájékoztatón ismertette helyzetüket: személyzetük alaposan felkészült, kifogástalan versenyvizsgával szelektált emberekbôl áll (27 különlegesen szakosodott orvosuk, ebbôl 15 fôorvosuk van). Mûszaki ellátottságuk már annál rosszabb. A közelmúltban húsz mentôkocsit veszítettek el, és emiatt ôszintén aggódnak a közelgô télben végzendô terepmunkától. Ráadásul a szenátus önkényesen megszavazott egy olyan törvénytervezetet, panaszolják az érintettek, amely kedvezôtlenül érinti a katonai mentôalakulatokkal való együttmûködésüket. Eddigi kollaborálásuk jónak mondható, és ezt a jövôben is folytatni szeretnék, de úgy, hogy mindkét fél méltányosan a saját költségvetésébôl és saját hozzájárulásával arányosan járuljon hozzá a közös munkához. Az új törvény 5. szakaszának elôírása értelmében ugyanis a mentôállomásnak kellene biztosítania a teljes mûszaki ellátást a megye egész területén.

A Kolozs megyei Mentôállomás alternatív szerkezeti-pénzügyi rendszert javasol a különleges katonai mentôalakulatokkal való további együttmûködésre. Ugyanakkor kifejezik felháborodásukat a Marosvásárhelyen tevékenykedô dr. Arafat befolyásos palesztin mentôorvos tevékenysége miatt, aki szerintük gyanús körülmények között fejti ki hivatását, nincs szakminôsítése, de a román mentôszolgálat átalakítását kezdeményezte, és nemzetközi fórumokon felhatalmazás nélkül képviseli az országot.

Ördög I. Béla

Adrian Nãstase vezetésével az ellenzéki honatyák népes küldöttsége járta be a hét végén Hargita és Kovászna megye iskoláit azt kutatva, hogy milyen hátrányokkal jár az oktatási törvényt módosító sürgôsségi kormányrendelet alkalmazása. Felderítô útjukon a küldöttséget román újságírók is elkísérték, akik hosszú tudósításokban számolnak be tapasztalataikról: a helyi románság úgymond erôszakos „asszimilációjáról", Magyarország történelmének oktatásáról Romániáé helyett, illetve arról, hogy a magyar diákok elsöprô hányada egy hangot sem ért románul — amint azt a hat-nyolc éves gyerekekkel készített „interjúik" is bizonyítják.

Értesüléseink szerint terepszemléjük során a képviselôk el sem jutottak Hargita megyébe — nyilatkozta Asztalos Ferenc Hargita megyei képviselô lapunknak. Mint kiderült, Kovászna megyében is csak néhány helységben tett látogatásukból vonták le a sommás következtetéseiket a különben semmiféle felhatalmazással nem rendelkezô képviselôk. Hogy mennyire tekinthetôk mérvadónak ezek a néhány elemista nyaggatására szorítkozó szúrópróbák? — nem kétséges. Érdekvédelmi szervezetünk néhány képviselôjétôl arról tudakozódtunk, milyen lépéseket terveznek az efféle diverziók, „kalózakciók" feltartóztatására?

— A rossz emlékû Hargita-Kovászna-jelentésre emlékeztetnek ezek az ultranacionalista támadások! — nyilatkozta a Szabadságnak Tokay György kisebbségügyi miniszter. — A nemzeti uszítás mint politikai fegyver akkor is része volt a jelenleg ellenzékbe szorult politikai erôknek, és ugyanezekhez a módszerekhez folyamodnak ma is. Mint láthattuk, most már oda jutottak, hogy hat-nyolc éves gyerekeket is képesek „felhasználni" céljuk elérésére. Amely nem más, mint a kormánykoalíció szétrobbantása, még akkor is, ha elsô látásra ezek „csak" magyarellenes megnyilvánulásoknak tûnnek. Hangsúlyozni kell azonban — mondotta a miniszter —, hogy ennek az uszításnak a hatékonysága már korántsem olyan magas fokú, mint eddig.

— Milyen lépéseket tervez a Kisebbségvédelmi Hivatal az ilyen „zaklatások" ellen?

— A Kisebbségvédelmi Hivatal már eddig is megtette azt, ami hatáskörébe tartozik: felhívta mindazoknak a figyelmét, akik felelôsséggel tartoznak az ország sorsáért ezeknek a támadásoknak a visszautasítására. A gyûlöletszítás problémája azonban nem oldható meg adminisztratív úton. Ha ez olyan formákat ölt, amelyek kimerítik a büntetô törvénykönyvben a nemzetiségek elleni uszítás fogalmát, akkor az igazságszolgáltatási szerveknek a kötelessége fellépni az uszítók ellen. Jelen esetben azonban nem büntetôjogi, hanem politikai eszközök alkalmazása indokolt. A legjobb politikai eszköz — tette hozzá a miniszter — az igazság maga. Elvárjuk a szövetségeseinktôl is, hogy kinyilvánítsák: az ellenzéki honatyák által sugalltak hamisak! Hargita és Kovászna megyében igenis megtesznek minden tôlük telhetôt ahhoz, hogy a diákok minél jobban elsajátítsák a tananyagot. Mindenhol vannak azonban olyan gyerekek — Máramarostól Mangáliáig —, akik jól vagy rosszabbul tanulnak. De ebbôl politikai tôkét kovácsolni...?

— Hogyan fordulhat elô, hogy manapság bárki bármilyen oktatási intézménybe beronthat mindenféle felhatalmazás nélkül? Jogszerû-e, még akkor is, ha parlamenti képviselô az illetô? — kérdeztük Tamás Sándor Kovászna megyei képviselôt.

— Magánemberként valóban bárki oda látogathat, ahova akar, hivatalosnak álcázott látogatást viszont sem iskolákban, de egyetlen más állami intézményben sem lehet tenni felhatalmazás nélkül. Tudomásom szerint a küldöttségnek nem volt mandátuma arra, hogy bármiféle „kivizsgálást" végezzen a Hargita és Kovászna megyei oktatási intézményekben. Ehhez a képviselôháznak kellett volna egy bizottságot létrehoznia és felhatalmaznia. Senkinek sem áll jogában engedély nélkül az órákra berontani. Ez jogszabálysértés!

A televízió híradásaival ellentétben különben ez az úgynevezett „bizottság" nem volt például se Torja, se Gelence községben. Kézdivásárhelyre is délután 6-kor érkeztek meg, ahol egy osztálybulira betoppanva kezdtek el kérdezôsködni. Mindebbôl is világosan kitûnik: ezeknek a képviselôknek nem is az a céljuk, hogy pontosan tájékozódjanak — ezt ugyanis este hatkor, a tanítás után nemigen lehet —, hanem a politikai hírverés, uszítás — vélte a képviselô.

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke határozottan visszautasította a Hargita és Kovászna megyei román lakosság „elnyomásáról" nyilvánosságot látott híreket. Az ügyvezetô elnökség jelenleg is részletes dokumentáción dolgozik, amelybôl máris kiviláglik: az efféle híresztelések nem többek rágalomnál. Takács Csaba pontos adatok birtokában kijelentette: noha a magyar és a román lakosság számaránya messze nem 50-50 százalékban oszlik meg a két megyében, az olyan jelentôs funkciókat, mint például a megyei fôigazgatóságok, felügyelôségek vezetô tisztségei, fele-fele arányban töltik be magyarok és románok. Néhány más példa: Kovászna megye tizenkét törvényszéki bírájából például kilenc román és csak három magyar. A gazdasági kulcspozíciókat illetôen pedig még rosszabb, egyenesen sérelmes a képviseleti arány — de a magyarokra nézve, a magyar lakosság számarányát tekintve. A két megyében élô román lakosság egyértelmû elônyöket élvez a lakások elosztását illetôen is, és az sem igaz, hogy a román lakosság száma csökken az említett két megyében — ellenkezôleg. Bármilyen „hihetetlen" egyesek számára, de amíg 1990-ben Kovászna megyében például csak 21 román óvónô volt, most 127 van. A román tanítónôk száma 180-ról 215-re emelkedett, a tanároké pedig 352-rôl 488-ra. 1990 óta 14 olyan új osztály indult, ahol csak román nyelven folyik a tanítás.

Ezeknek az adatoknak a tükrében tehát a románok „elnemzetlenítésérôl" szóló információk, amelyeket azok a Székelyföldre kiránduló turista-képviselôk hangoztatnak, akik hosszabb-rövidebb ideje rajtaütésszerûen vagy következetesen zaklatják a két megyét, alapvetôen hamisak — mondotta az ügyvezetô elnök. Akik pedig néhány hat-nyolc éves gyerek román tudásán megbotránkozva próbálják ellehetetleníteni az oktatási törvény módosítását, nem akarnak mást, mint a román-magyar kapcsolatok megrontását, a helybeli lakosok közt az etnikumközi feszültségek szítását, a kormánykoalíció egységének megbontását.

Azok a vádak pedig, miszerint ezekben a megyékben nem tartják tiszteletben a hivatalos tanrendet, súlyos becsületsértésnek minôsülnek. Ezekért az érintett intézmények akár bírósági úton is elégtételt kérhetnek, polgári pert indítva azok ellen, akik ilyen kijelentéseket tesznek.

Székely Kriszta

1. rész: az erôszakos bûncselekmények

Megtévesztô lehet, hogy januártól szeptemberig 7935, azaz 1090-nel több bûncselekményt jegyeztek mint 1996 megegyezô idôszakában. A számadat azért csalóka, mert nemcsak a növekedést, hanem a rendôrségi munka nagyobb hatékonyságát is tükrözi. Városon 800-zal, falun pedig 290-nel több törvénybeütközô cselekedetet sikerült leleplezni.

A szeptember végéig jegyzôkönyvbe került erôszakos bûncselekmények száma (413) több mint 60 százalékos növekedésrôl árulkodik, de a száraz számadatoknál is aggasztóbb, hogy megemelkedett az utólag értelmetlennek bizonyult, azaz kevés, olykor pedig semmilyen anyagi haszonnal nem járó támadások száma. Volt eset, amikor a rabló csak 2000 lejt és egy tyúkot tudott elvenni áldozatától.

Csökkenés csak a nemi erôszak terén tapasztalható: tavaly még 31, idén viszont már csak 18 esetet jegyeztek. Megközelítôleg ugyanazon a szinten maradt a hatósági közeget hivatalának gyakorlása közben ért sértése/rágalmazása/fenyegetése is, a többi kategóriában a növekedés jelentôs: a gyilkosságok száma 11-rôl 17-re, a gyilkossági kísérleteké 6-ról 13-ra, a gondatlan emberöléseké 38-ról 56-ra, a testi sértéseké 103-ról 212-re, a rablásoké pedig 57-rôl 86-ra emelkedett.

(Folytatjuk)

( turós )

Akiknek már nem jutott hely a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti termeiben szombat délelôtt, a ragyogó ôszi napsütésben vártak arra, hogy megtekinthessék 1997 egyik legrangosabb hazai képzômûvészeti seregszemléjét, a romániai magyar képzômûvészek színe-javát tömörítô Barabás Miklós Céh ôszi tárlatát. Elestek viszont attól a mûvészi többlettôl, amit az eseményhez illô megnyitó jelentett. S bár különösebb híve nem vagyok a látogató idegeit és tûrôképességét gyakorta próbára tevô, mûvészi mûsorral tarkított, hosszadalmas bevezetôknek, ez egyszer szívesen hallgattam volna tovább Killyén Ilka színmûvésznô Áprilyt idézô, ôszintén szép, egyszerûségében meggyôzô szavait, modellértékû versmondását, vagy a lázárervinesen bohókás, Zsiga festôrôl szóló felnôtt-gyermekmesét.

A festészeti és szobrászati tárlatot Cornel Moraru író, a Maros Megyei Mûvelôdési Fôfelügyelôség fôtanácsosa nyitotta meg, majd a céh elnöke, Jakobovits Miklós festômûvész szólt az egybegyûltekhez, méltatta az esemény jelentôségét. Pogány Gábor budapesti mûvészettörténész az egyetemes képzômûvészet vonalába beleillô, de sajátos jegyeit mindig is megôrzô magyar, és azon belül erdélyi festészetrôl, szobrászatról szólt, valamint a Barabás Miklós Céh szerepérôl, fontosságáról. Spielmann Mihály író mûvészi mûértékelése pedig valóságos irodalmi csemegének számított, amit a közönség hosszan tartó tapssal jutalmazott. A mûsorvezetô Nagy István színmûvész volt.

A negyven festô és húsz szobrász alkotásait tömörítô tárlatot Pogány Gábor mûvészettörténész summásan így jellemezte: „Lényegében a Barabás Miklós Céh kiállításán a látogató megtalálhatja az európai képzômûvészeti kultúra teljességét; ezen túl azonban olyan jelenségeket is láthat, amelyek teljesen speciálisak, csak itt és most keletkezhettek. (...) Amit itt látunk, egy útkeresô kiállítás, amelyen egy régi-új társulat keresi identitását. Nyilvánvalóan nem lehet a feladata valamennyi Romániában élô magyar mûvész képviselete. Nem lehet egy irányzat, stílus vagy szemlélet hordozója sem. Arra viszont alkalmas, hogy itt, Erdélyben, Romániában, Közép-Európában és az egész világon egy ilyen izmos tehetségû, jelentôs alkotásokat fölmutató csapattá váljék, amelynek kollektív fellépése és tagjainak alkotásai a régió és az egész emberiség kultúrájának fontos része."

A festészeti és szobrászati tárlat két hétig tekinthetô meg. Utána a grafikusok és iparmûvészek mutatják be alkotásaikat. Az eseményrôl bôvebben lapunk csütörtöki Mûvelôdés oldalán számolunk be.

Németh Júlia

Miután sikeres bemutatkozásukat a filharmonikusokkal meghallgathattuk, örömmel vettük tudomásul, hogy október 23-án, a Zeneakadémia Stúdiótermében ismét találkozunk Luz Leskovitz hegedû- és Sharon Bezaly fuvolamûvésszel.

Luz Leskovitz salzburgi születésû és ott is él Mozart városában. Kiváló mûvelôje a kamarazenének. Ötödik alkalommal lép fel Romániában, és Kolozsváron is volt már hangversenye a Voces vonósnégyessel. Kulturált, stílushû elôadásában három szonátát hallottunk, elsônek Mozart B-dúr hegedû-zongora szonátáját. Partnere és egész este zongoristája Cipriana Gavriniu volt.

Mozart rendkívüli dallamgazdagságú szonátáját Brahms G-dúr szonátája követte, melynek megkapó elsô tételbeli fômotívuma azonnal megfogja a hallgatót. A bensôséges lírájú lassú tétel Luz Leskovitz kiváló hegedûjének hangján varázslatos. Végül Schubert g-moll szonatinája is elhangzott, tovább gazdagítva a maga korában el nem ismert nagy zeneszerzôrôl alkotott képünket. Tegyük hozzá, hogy Luz Leskovitz mindhárom szonátát kívülrôl, partitúra nélkül játszotta, ami kamarazenében elég ritka teljesítmény.

Sharon Bezaly fiatal izraeli fuvolamûvésznô játékát már azelôtti hangversenyen megcsodálhattuk. Az elôzô hangversenyen ráadásként játszották a fuvola-hegedû duettet, Az éj királynôje áriáját A varázsfuvolából most még két részlettel egészítették ki, az egyik Papageno közkedvelt áriájának variációs feldolgozása.

Bizet-Borne: Carmen fantáziája aztán egyszerûen lázba hozta a közönséget. Sharon Bezaly légzéstechnikája olyan rendkívüli, hogy észre sem vesszük, hogy egy fóvoshangszerhez bizony levegô befújása is szükséges. Játéka könnyed, virtuozitása magától értetôdô, hangszere minden regiszterben különlegessé teszi a fiatal mûvésznôt. Amint megtudtuk, szóló fuvolistája volt a Végh Sándor vezette világhírû salzburgi Mozarteum zenekarának. Nemcsak aranyfuvolán játszik, elôadási módja is 18 karátos.

A fôleg fiatalokból álló közönség nem akarta leengedni a pódiumról a mûvésznôt, míg nem ismételte meg a rendkívül nehéz, nagy mesterségbeli tudással megírt Carmen-variációkat.

Cipriana Gavriniu zongorajátéka kiválónak bizonyult, nem éreztük, hogy nyilván csak nagyon kevés próba állhatott az elôadók rendelkezésére. Együttmûködése a vendégmûvészekkel olyan volt, mintha minden rezdülését ismernék már egymás játékának. Cipriana Gavriniu olyan biztonsággal oldotta meg a Mozart- és Schubert-szonáták technikai nehézségeit, hogy „zongorista legyen a talpán", aki ezt utána tudja csinálni. A zeneakadémia büszke lehet, hogy ilyen kaliberû korrepetitorral rendelkezik.

Morvay István

Október 10-26. között rendezték meg Pécsen a Határon Túli Magyarok VI. Fesztiválját. Ez alkalommal sor került a több éve tartó, és kölcsönös látogatásokban, tapasztalatokban gazdag kapcsolat szélesítésére. Október 22-26. között a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és Klub, a Pécsi Polgári Kör, a Testvérvárosok Egyesülete a pécsi EMKE körrel közösen vendégül látta az EMKE Kolozs megyei szervezetének tagjait és kolozsvári civil szervezetek képviselôit. A vendégek a város és a megye hagyományaival ismerkedhettek, baráti találkozókon vehettek részt. A találkozó a Határon Túli Magyarok Fesztiváljának gálaestjével zárult. Erdélyt a szamosújvári Kaláka együttes képviselte. Búcsúzáskor Bunea B. Olga, a Kolozs megyei EMKE ügyvezetô és a csoport vezetôje további együttmûködésrôl biztosította a vendéglátókat.

H. Gy.

DOKUMENTUMFILMET VETÍTENEK Dél-Afrikáról ma, 17 órai kezdettel a helyi német fórum Unió utca 8. szám alatti Hermann Oberth Mûvelôdési Központjában.

A KÉTNYELVÛ UTCANÉVADÁS MÚLTJÁBÓL címmel tart elôadást Pál Antal Sándor az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya felolvasó ülésén október 29-én, szerdán 17 órakor az EME Tamás András (Ion Ghica) utca 12. szám alatti székházában.

Október 25-én, szombaton az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tartották meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudomány és Matematika Szakosztályának évi tudományos értekezletét, amely a sok magyarországi részvevô jóvoltából nemzetközi jelleget öltött (többek között megtisztelte jelenlétével dr. Berényi Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia elnöki bizottságának tagja), és kémia, biológia I., biológia II., földtan-földrajz, környezetvédelem és egyéb témákat ölelt fel. A sok fiatal részvétele önmagában sikernek számít, és azt a reményt ébreszti, hogy az erdélyi tudományos kutatásnak lesz utánpótlása.

Kolozsvár polgármestere legutóbbi sajtótájékoztatóján sikerként közölte, hogy intézményének munkatársai október elsejétôl több mint 100%-os bérfejlesztésnek örvendhetnek. Konkrét számokat, persze, csak immel-ámmal árult el. Íme, néhány bérezési besorolás a mai kluzsnápokái városházán: kapus — 685 ezer lej, osztályvezetô — 1,5 millió lej körül, osztályigazgató — 1,5-1,6 millió lej, alpolgármester — 3 192 000 lej. És a polgármesteré? — kíváncsiskodott tovább a sajtó. Rövid habozás után a válasz: 3 591 000 lej.

Mindez, persze, csupán a jéghegy csúcsa. Igaz, a jéghegyek is egyszer elolvadnak.

Ö. I. B.

— Kolozsváron miért takarítják el a havat?

— Mert irredenta színû.

-fi

(Folytatás elôzô lapszámunkból)

A késôbbi diákperek során a temetôi eseményeket is beleszôtték a vád iratokba.

A november 1. körüli diákhangulatot jól érzékelteti Sztrányeczki Gábor (lektor) visszaemlékezése: „A diákok körében november 1-je elôtt gyászos, ünnepi (?) hangulat volt, és ez valahogy tükrözte már akkor a magyarországi eseményeknek azt az alakulását, amely aztán november 4-ével tetôzött. Helyettesítésen tapasztaltam azt, hogy mennyire tartózkodóak voltak a diákok. Egyszerûen nem lehetett ôket megszólítani. A diákok körében az októberi események alatt egészen november 1-jéig ez a hangulati momentum dominált. Elsôsorban az érzésben és az álláspontban való azonosulás vonatkozásában mutatkozott meg a diákságnál a magyar országi eseményeknek ez a hatása." (SZ. G.)

Nem kell csodálkoznunk azon, hogy Sztrányeczki Gábor következetesen „a magyarországi októberi eseményeknek" nevezi a magyar forradalmat. Ô ugyanis a marxista katedra lektora volt. Azon a katedrán – talán Keszi-Harmath Editet kivéve – mindenkinek „magyarországi esemény" volt a forradalom. (November 4. után már csak „ellenforradalom".)

E helyen nincs lehetôség a polémiára. Annyit azonban megjegyzünk, hogy eltérôen a Dávid Gyuláétól, véleményünk szerint a november 1-jei temetôi esemény nem minôsíthetô „nyílt akciónak", ahogyan azt ô minôsíti. A hallgató csoportok – egymástól függetlenül – spontán kivonulása a temetôbe nélkülözi az akció-jelleget. Másrészt, ha elfogadnók az akció elméletet, akkor meg kellene állapítanunk, hogy azt valamelyik katedraülésen készítették elô, amely – ismerve a professzorok eredeti szándékát – teljesen kizárt.

November 4.

A temetôi „kitérô" után visszakanyarodunk a Bolyai egyetemen történt eseményekhez. Amint azt már leírtuk, Miron Constantinescu november 3-án a kesô esti órákban azzal oszlatta fel az általa összehívott gyûlést – ahol beszédet tartott a magyar ellenforradalomról –, hogy mindenki hazamehet: a magyarországi kérdés „megoldódott".

Másnap, november 4-én hajnalban megkezdôdött a szovjet hadsereg támadása Magyarország ellen.

E katonai hatalom agressziója jelezte, hogy sokkal többrôl van szó, mint egy kis ország ellenállásának a letörésérôl. Nem áll módunkban ehelyütt elemezni a szovjet agresszió világpolitikai kihatásait. Annyit megjegyzünk – a megjegyzésünk helyességét az elmúlt 40 esztendô világtörténete igazolta –, hogy a Szovjetunió megnyert egy háborút – 1956 ôszén Magyarországgal szemben – (az erôviszonyok ismeretében ez nem is lehetett másképp), de ezzel a gyôzelmével hozzákezdett saját sírjának meg ásásához.

A szovjet támadás összmagyarságra gyakorolt hatása leírhatatlan. A lelki kataklizma a katonai vereségnél is nagyobb volt. A magyarság vízióiban felelevenedtek azok a sorscsapások, amelyeket történelme során átélt... A szovjet támadás – s vereség – csak Moháccsal, 1849-cel, Trianonnal vagy a második világháborús vereséggel volt mérhetô. A sajtóban, a rádióban közölt híradásokból a határokon túl élô magyarság sejthette: mi történik Magyarországon, fôleg Budapesten. Az elkeseredés, az aggodalom, a nemzetféltés örvénylésében már-már a fennvalóhoz fordultunk: Uram, miért bünteted a sokat szenvedô népet? S éppen olyan büntetéssel, amelyben semmi esélyünk nincs a talponmaradásra? De válasz nincs. Letepertek. Valahonnan elölrôl kell kezdeni mindent...

Körülbelül a fenti – vagy ahhoz hasonló – érzések kerítették hatalmukba mindenütt a nemzetben gondolkozó magyarságot. Elölrôl kezdeni mindent. Ahogy lehet... A magyar forradalom és annak leverése azonban hatalmas vízválasztó is az összmagyarság számára. Ebben a kérdésben már az elsô egy-két szónál eldôl: ki hova tartozik. A romániai magyarságot is hasonlóképpen megdöbbentette a szovjet agresszió. Mint minden igazságtalanság vagy annak vélt támadás, a november 4-i magyarországi események az ifjúságra hatottak a legnagyobb mértékben. A kolozsvári Bolyai egyetem diáksága – az egyébként is feszült egyetemi hangulatban – megdöbbenéssel vegyes kétségbeeséssel fogadta a pesti híreket. Az azelôtti napok nagy diákvitái s a harcok a hatalom egyetemi kepviselôivel sejtették a várható fejleményeket. A harag, a tehetetlenség, a düh fojtogatásában a hallgatók több konkrét cselekvés lehetôségeit latolgatták. Voltak, akik utcai – a magyar forradalommal szolidarizáló – felvonulást javasoltak. Ezt elvetették, mivel a november 4-i támadás elôtt a Bolyai diákságának vezetôi tudomást szereztek arról a Babes egyetemi diákgyûlésrôl, ahol épp a rektornô (Raluca Ripan) hívta fel a figyelmét a hallgatóságának arra: vigyázni, a magyar „ellenforradalmárok" programjukban területi követeléseket is belefoglaltak! Ezzel a bejelentéssel a két egyetem ifjúsága közötti további együttmûködést megakadályozták. A másik meglehetôsen naiv elképzelés a cselekvésre: az egyetem rektorához menni, hogy vele megtanácskozzák a tennivalókat.

E viták során szólalt meg Gajdos Balogh Attila, aki ezeket mondta naiv társainak: „vigyázzatok..., mondom, ide figyeljetek, annyit mondtam csak: ügyeljetek, mert engem a tavaly (1955-ben) éppen a rektorhelyettes (G. E.) adott a Szekuritáté kezére. Na, akkor említettem meg nekik a (Szeku-ügyemet)." Tehát ez a változat is elesett. Maradt a legártatlanabb – késôbb mégis bûnnek számító – „tett": Péterffy Irén: „valaki azokban a napokban, november 4-e után hozzám jött, és azt mondta, hogy úgy döntöttünk, hogy fekete szalagot fogunk viselni. Abban az évben kaptam kézhez az Irodalmi Újságot..., amelyikben benne volt Illyés Gyula és a Benjámin László inkriminált verse."

A szovjet agresszióval egy idôben elkezdôdött egy addig ismeretlen méretû propaganda-kampány – minden szócsövön – az „ellenforradalom" ellen. Mint az elôbbiekben említettük, a tartományi elsô titkárnak (Vaida Vasile) az volt a tanácsa „hogy a professzorok állandóan a hallgatók között legyenek". Bár ez alól mégis volt kivétel. Bodor András emlékei szerint az egyetemen dolgozó más etnikai származású oktatók, „akiknek nem volt politikai bûne, mert üldözött csoporthoz tartoztak, és hihetetlenül húztak..., dolgoztak, kérem szépen... Az egyik kolléga... és egy diák is megtagadta, kérem szépen, hogy felvilágosító munkát végezzenek. Azt mondta, azért nem, mert az én népi mivoltom csak zavarná a diákot. Pedig a diákok között, ôszintén mondom, én soha antiszemitizmust nem éreztem és nem tapasztaltam." Nos – úgy látszik –, esetenként elnézték a feladat megtagadását.

A „magyarországi eseményekrôl" szóló „objektív" felvilágosítást a prorektor (G. E.) kezdte el október utolsó napjaiban. Erre az eseményre szintén Gajdos (másodéves hallgató) emlékezik: „a régi kápolnában (a Marináriumban)... összehívtak egy gyûlést. Akkor jött vissza Magyarországról Gáll Ernô. Összecsôdítettek, hallgassuk meg Gáll Ernônek az eseményekkel kapcsolatos elôadását. Emlékszem, olyan monoton hangon adta elô a mondanivalóját: hogy ô most jön Pestrôl, hogy milyen borzalmas dolgok történnek Pesten, a magyar elvtársak, pontosan nem is tudom, hogy is mondta, hogy nem látják eléggé tisztán a helyzetet, és ô itt most minket fel akar világosítani a valóságról, de inkább romániai viszonyokról beszélt, és bizonygatta, hogy talán Pesten is felmerülnek erdélyi problémák is. Talán lehet, hogy azért dobta be ô ezt, és ezzel bízták meg ôt, hogy minket lecsillapítson, hogy az erdélyi magyarság problematikája a magyarság elnyomása... Ezt bizonyítgatta, hogy az erdélyi ügy el van intézve. A szocializmus mindent megoldott, és meg is van oldva. Igazságos volt a Trianon. Akkor döbbentem rá..., nem tudtam felfogni, hogy egy ilyen igazságtalan nemzetnyomorító aktust, mint a Trianon, hogyan tudják elfogadni, bevenni emberek, mint Gáll Ernô, aki kommunista, tudod? Tehát ô úgy érezte, hogy a dolgok ott (Magyarországon) el vannak hamarkodva, és nem így kellene ezeket megoldani. De minket óva intett, hogy belekeveredjünk bármibe is. Inkább olyan csillapító jellegû, fékezô akart lenni az egész Gáll Ernô-féle gyûlés."

November 4-én a kolozsvári Igazság (minô véletlen!) különkiadásban jelent meg, amely teljes terjedelmét a magyar ellenforradalmi s az ôt támogató imperialista erôk elítélésének szentelte. Ebben a külön számban egyebek mellett a Bolyai egyetem tanárai és többi dolgozói közlik a Román Munkáspárt központi vezetésével s annak fôtitkárával, hogy: „(...) határozott együttérzésünket fejezzük ki Magyarország most megalakult forradalmi munkás-paraszt kormánya iránt". Egyéb remények megvalósulásának kifejezése után aláírja az egyetem tantestülete és a többi dolgozó nevében a Bolyai Tudományegyetem tudományos tanácsa, 1956. november 4-én.

(Folytatjuk)

Gagyi Balla István

Úgy tûnik, hazai különlegesség, sajátos román jelenség az az aggodalom, mellyel mostanában a többségi lakosság „éppen ügyeletes" nyelvôrei kezelik a nemzeti kisebbségek államnyelvi tudását. Kampányszerûen iskolákat látogatnak, tévényilatkozatokban tartják melegen a témát. Állításuk szerint kimondottan a mi érdekünkben. Hogy hiányos román nyelvtudása miatt senki emberfia (lánya) ne kerülhessen hátrányos helyzetbe, érvényesülési törekvésében senkit se érhessen megkülönböztetés. Némelyek annyira szívükön viselik sorsunk alakulását, hogy heves atyáskodásuk már a hisztériázással határos.

Ebben csak az a komikus, hogy bárki nem román nemzetiségû román állampolgár a legközvetlenebbül a saját bôrén tapasztalhatja, mennyire fontos elsajátítania és használnia a hivatalos nyelvet a mindennapi életben, szakmájában, a közigazgatásban. Ellenkezô esetben, jól tudjuk, nehezebben boldogulunk az adóhivatalban, a körorvosnál, a rendôrségen, a városházán, az áruházban, tévénézéskor stb. Tehát, tetszik – nem tetszik, a román nyelv megtanulásának szándéka mindannyiunk személyes érdeke. Aki ebben lemarad, önmagának árt. De az már személyes ügy és nem tartozik senki másra, fôleg olyanokra, akiknek következetes és leplezetlen távlati célja a nemzeti homogenizálás. Érdemes lenne utánajárni, vajon a dél-tiroli németet is ilyen vehemens latinkodók kényszerítik az olasz nyelv elsajátítására, vagy a katalánt a spanyoléra?

Az önkéntes kisebbségvédô bölcsész honatyák közelebbi politikai motivációja valójában aláásni mindazt a bizakodásra feljogosító halvány reményt, amely a demokrácia irányába való elmozdulásra utal ebben a nemzetközi viszonylatban multikulturális kirakatnak berendezett, de alkotmányilag nemzetállamnak kierôszakolt Romániában. Ahol még nagyon sok olvasztár neveltetésû polgártársunktól bárgyúság lenne elvárni, hogy a mások gyakorta kiszolgáltatott bôrébe képzelhessék magukat. Szerencsére egyre sûrûbben találni példát a fentiek ellenkezôjére is. A kétfajta román kórus közti különbség legalább akkora, mint a bika és a bölömbika hangjai között. Az énekes madarakat mindenki szereti. Kivéve talán csak az énekes bi(r)kákat.

Ördög I. Béla

Valami mikó a múlt heti Campusban elképzelte, mi lenne, ha megvalósulna Tôkés László javaslata, amely szerinte így hangzott a marosvásárhelyi kongresszuson: „amíg rendezôdik az ügy a magyar egyetemmel, ô felajánlja a nagyváradi Sulyok István Református Kollégiumot, lennének szívesek a magyar egyetemisták odaköltözni". Pénz, ugye, nincs, szegény gyerekek vághatnak neki gyalog, 4–5000 egyetemista vonulna felfelé a Királyhágón. Nem virággal, hanem karóval, hogy verekedhessenek a románsággal – cifrázza mikó a jelenetet teljesen öncélúan, úgyhogy kétségkívül ujjperec-gyakorlattal állunk szemben. A kutya sem figyelne fel rá, hegyezze csak a ceruzáját, hátha kibújik belôle némi tehetség. Ám ezek után még ô visítozik: „Azt, hogy a sajtó ferdít, már megszoktuk".

Valóban megszoktuk. Ezért szótlanul eltûrtük, amikor a Pro tv a Babes-Bolyai Egyetem multikulturális jellegének újabb befagyasztását összefüggésbe hozta Tôkés László kongresszusi felszólalásával, mintha az egybecsengene Horn Gyula látogatásával. Nincs mit tennünk. A Pro tv kolozsvári szerkesztôitôl nem követelhetjük meg a tárgyilagos tájékoztatást. De miért tûrjük el a félrevezetést Kolozsvár egyetlen magyar napilapjában? Ugyanis Tôkés László idézett javaslata sohasem hangzott el. Nem diákot, hanem pénzt, állami támogatást kért azoknak a diákoknak, akik már ott vannak a Királyhágó túlsó oldalán.

Volt, aki a kongresszuson is félrehallotta javaslatát. Nem csoda. Néhányan szeretik félreérteni a tiszteletbeli elnököt, és a román sajtót elôre gyártott, illetve félremagyarázott rémhírekkel traktálni. Mások a folyosó háttérzsongásából véletlenül hallottak ki olyasmit, hogy a tiszteletbeli elnök valami Bolyai-pótlékot talált ki. Ezt ott helyben tisztázta, hogy a Sulyokból a Bolyaitól függetlenül lehetne állami egyetemet létesíteni. Miért ne? Amikor létezett Bolyai egyetem, az egész országban összesen négy egyetem mûködött, és ma van vagy száz, ha a magánintézeteket is számításba vesszük. 1958-ban csak számunkra állították meg a fejlôdést, ha valamicskét be akarunk hozni a lemaradásból, az nagyon természetes törekvés. Pláne, hogy benne vagyunk a kormányban.

Szó sem volt tehát a kolozsvári diákok átköltöztetésérôl Nagyváradra, és aki ezt állítja, az a Pro tv kolozsvári szerkesztôségét utánozza. Mi célból? Az elkövetô talán tudja. Feltételezzük, hogy pusztán valami rendkívülit akart mondani. Ehhez üdvös lett volna más közlési lehetôséget választani, kár lapunk hitelét rontani.

Nits Árpád

A szenátus hétfôn 66:55 arányban elvetette három ellenzéki párt, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, a Nagyrománia Párt és a Román Nemzeti Egységpárt arra vonatkozó követelését, hogy tûzze napirendre az oktatási törvényt módosító sürgôsségi kormányrendeletrôl szóló jelentés szenátusi vitáját.

Elôzôleg a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és az RMDSZ abban állapodott meg, hogy mindaddig, amíg a két párt vegyes bizottsága által kiküldött munkacsoport nem készíti el jelentését a kérdésrôl, nem kerül sor a szenátusi vitára.

Mint ismeretes, annak ellenére, hogy az RMDSZ és a KDNPP vegyes bizottsága úgy határozott, hogy munkájának befejezéséig a szenátusi oktatási bizottság sem véglegesíti jelentését, Pruteanu szenátor, az oktatási bizottság parasztpárti elnöke az ellenzék szenátoraival összefogva a plénum elé terjesztette jelentését, amely a kormány és a koalíció által a kisebbségi anyanyelvû oktatás javára hozott intézkedések javát visszavonná.

Pruteanu szenátor hétfôn is az ellenzék pártjainak javaslata mellett kardoskodott, többször is felszólalt a vitában, ezúttal azonban érvényesült a koalíciós pártok döntése és a koalíciós fegyelem: a szenátusi többség leszavazta az ellenzék és Pruteanu ad hoc szövetségét.

Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke hétfôi sajtóértekezletén lehûtötte az azonnali kormányátalakításra vonatkozó spekulációkat. Közlése szerint a kormány átalakításáról még nem született végleges döntés, ha sor kerül rá, az a koalíciós pártok, a miniszterelnök és az államfô egyetértésével történik majd. Mintegy bagatellizálva a kormányátalakítást, a politikus hozzáfûzte, hogy ha egy vagy két hónap múlva sor kerül erre, az nem jelenti, hogy ez lesz az utolsó ilyen változás a miniszteri gárda összetételében.

Kötô József, az EMKE fôjegyzôje, az iskola véndiákja: „Nemzedékünknek nem adatott meg, hogy szünetek alatt Bethlen Gábor vigyázó tekintete alatt hancúrozzunk a tornakertbe menet, hogy mindennap megmerítkezzünk a nagy fejedelem tündérkertet teremtô személyiségének varázsában: az ötvenes évek ideológiai szûrôjén legfeljebb a kuruc népi romantika forradalmi szemlélete szivároghatott át, azonban ez is elvezetett bennünket iskolaalapítónk történelmi példájának tanulmányozásához, és kultúránk hajszálgyökerein át magunkba szívhattuk – Németh László-i kifejezéssel élve – tanításának csontvelejét, a magunk megôrzésének módját."

Tabajdi Csaba, a magyarországi miniszterelnöki hivatal államtitkára:

„Ez nem egyszerûen csak egy iskola, hanem a hûség, a töretlen hit, az örök újrakezdés, a magyarságot egy életre-útra megtartó szellemszimbólum; egy iskola mindig több materiális önmagánál. Több a falaknál, a katedráknál és padoknál, több a tanárok és diákok közösségénél."

Virgil Petrescu tanügyminiszter üzenetébôl:

„A Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium az ô több évszázados múltjával Románia egyik legrangosabb magyar tannyelvû iskolája, akárcsak a kolozsvár-napoca-i, csíkszeredai, szatmári, marosvásárhelyi, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi és más helységekben mûködô hasonló jellegû iskolák. (...) Az Önök iskolájában olyan híres tanárok tanítottak, mint például Vita Zsigmond, Király László, Martin Opitz, Dézsi Márton, Csernátoni Pál, Köteles Sámuel, Hegedüs Sámuel, Szász Károly és még sokan mások."

Markó Béla, az RMDSZ elnöke:

„Az általunk boldogabbnak tartott nemzeteknek, Göttingájuk, Sorbonne-juk van, avagy Cambridge-ük, Oxfordjuk, Harvardjuk. Nekünk Nagyenyedünk van."

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke, az iskola véndiákja:

„Hogy iskolánk még erôs, hogy hívó szava nem halkult el, mi sem igazolja jobban, hogy itt, most, legalább annyi véndiák van jelen, mint ahány tanulója van az iskolának."

Kónya Hamar Sándor képviselô:

„A soha ki nem hunyó identitástudat lángja olyan a tekintetünkben, amilyenné a Bethlen-Kollégiumban a magyar nyelvû képzés tett, amilyenné váltunk, és megmaradtunk a mai napig. Diáktársaim! Amikor már belül vagyunk kivédhetetlenek, mert érezzük az anyag bánatát, a mitoszok nem fontosak. Csupán a hely és az idô, mely megjegyez, mely megsebez."

Csávossy György, a SZET elnöke:

„Tógás diákok és a tudomány apostolainak bizonyuló tanárok seregnyi közössége rakta le e kollégium alapjait, magasította pilléreit és homlokzatát. Nem illik hozzá a taps, csak a csendes áhítat, mellyel az idôk tantermein küszöbrôl küszöbre, ajtótól ajtóig haladunk."

Tonk Sándor professzor:

„A leltár nem egy alkalmi megemlékezés, hanem többrétû, alapos számvevés feladata. A kutatás ezt a munkát jórészben elvégezte, és továbbra is bizton elvégzi."

Krizbai Jenô, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója:

„A küzdelmek és erôfeszítések, amelyeket iskolánk sorsa ránkkényszerített az utolsó években, feszültségben tartott bennünket. Mindegyik évnek volt számunkra egy-egy keserû meglepetése, az elôzô évhez mindegyik hozzáadott valamit! Hála azonban a gondviselésnek, hogy olyan pártfogókra találtunk, akik önzetlenül, odaadással segítettek átvészelni a súlyos pillanatokat!"

Sz. Cs.

1997. Október 18., reggel.

Nagyenyed elôtt az országút szélén annyi a diófa, hogy az ember önkéntelenül is lelassít mellettük: hátha az októberi köd fehér lepedôje mögül sikerül egy-egy diót elcsenni a szarkák elôl. Hosszú percekig áldogállunk az országút szélén, bámuljuk a szarkák százait, amint fölöttünk körözve dióval célozgatnak bennünket. Végül egy szemtelen szarka nagy csörögve rá is ejt a magasból egy diót az autó szélvédôjére. Szerencsére nyoma sincs karcolásnak, de azért gyorsan a távozás hímes mezejére lépünk. A magasban fölöttünk százas tömegben csörögnek a szarkák, még Nagyenyed határában is üldöznek bennünket. Annyit nézünk a magasba, hogy eláll a nyakunk, de megigéz a ködben gomolygó, a piros autót dióval bombázó szarkák serege. Ahogy beérünk a kollégium udvarára – ahol már gyülekezni kezdtek az ünneplôk –, elsô dolgom az volt, hogy megkérdeztem Lôrincz László biológust, miért támadtak ránk a szarkák. A válasz: valószínüleg a csôrük alakja miatt ejtették ki a diót a madarak. „Szarkainvázióról" viszont nem tudott.

1997. Október 18., délután.

A kollégium udvaráról felengedett 375 megcímzett levelezôlappal ellátott léggömb hamar kiszabadult a kollégium falai közül, és a légáramba kapaszkodva egyre magasabbra szállt. Néhány perc múlva már alig lehetett egy-kettôt észrevenni a magasban.

***

Állunk az autó mellett, és próbálom rendszerezni a nagy rendezvénysorozat eseményeit. Hamar feladom: annyi minden történt, annyi mindenrôl kellene írni, hogy az szinte lehetetlenség hibátlanul megtenni... Mindenféleképpen meg kell jegyezni viszont, hogy a díszünnepség konferansziéja – Szatmári Ildikó tanárnô –, a Mentség címû elôadás szereplôi, a Várudvaron megtartott reneszánsz vásár kivitelezôi örökre beírták magukat a nagyenyediek szívébe. És ki tudja hány lelkes embert kellene még megemlíteni...

***

Kötô Józsefet gyerekkori emlékeirôl kérdeztem a Várudvaron: ô a nagyenyedi kollégiumban járt egykoron. Egy öreg tanáráról mesélt nekünk, aki „politikai alvással" tiltakozott a rendszer ellen. Takács Csaba is a kollégium véndiákja: a Várudvaron egykori tanárai, diáktársai alig engedik el néhány percre nyilatkozni. Diákcsínyekrôl kérdezem. El is meséli, hogyan vittek fel egykoron április elsején egy szamarat az osztályba, és hogyan próbálták azt bevinni az osztályba. Végül elég rosszul sült el a dolog, mivel a szamár a lépcsôn lefelé megsérült, és aztán napokig kellett a diákoknak dolgozni, kosarakat hordani a szamár helyett.

***

Elhagytuk a Nagyenyed feliratú településnév táblát, és újra megállunk szusszanni a diófák alatt. A szarkák sehol. Ellenben valahol a magasban, Felvinc irányában léggömb tûnik fel! Nyilvánvaló, hogy a kollégium udvaráról felengedett 375 közül az egyik! Nosza kapjuk el! Suhan is az autó az országúton: szerencsénkre a piros léggömb párhuzamosan halad az úttal. A kukoricásban beérjük. Olvassuk rajta a nagyenyedi diákság üzenetét, azaz a címet, és leg alább három idegen nyelven azt, hogy milyen alkalomból indult el a 375 léggömb a nagyvilágba.

Vajon a többi 374 hol ért földet?

Szabó Csaba

...Egyik gyönyörû példája ez a kollégium annak, hogy nemcsak az anyag megmaradásának elve érvényes, hanem a szellemé is. A szellem megmaradásának az elve, gondolom, ugyanolyan abszolút törvény, mint az anyag megmaradásának elve. Mert hiába kellett eklézsiát követnie Misztótfalusi Kis Miklósnak, mert hiába tûnt el a keleti homályban Kôrösi Csoma Sándor fizikai alakja, mert hiába próbálták megsemmisíteni a szellem oly sok harcosának tanításait ezen a földön. Hiába égették meg a könyveiket különbözô városok piacain. Nem tudván, hogy a könyvégetés nem válasz, soha semmilyen érv nem lehet. Mindezek ellenére a szellem épp az anyag megmaradásának az elve szerint élt és maradt meg, és marad meg azután is a mi képviseletünkben. Ez a szellem volt az, amely ezt a kollégiumot valóban mindenkor a haladás, a forradalmi gondolkodás, a népek, nemzetek, népcsoportok testvériségének fellegvárává tette. Ez a mindig megmaradó szellem volt az, amely ebbôl a kollégiumból az ifjúság csapatait indította harcba a történelem minden szükséges szakaszában. Ez a szellem volt az, amely ebbôl a kollégiumból nemzet- és népfenntartó bástyát alakított akármilyen ellenséggel szemben.

(Részlet Sütô András emlékbeszédébôl a 350 éves Bethlen Gábor Kollégium ünnepén, 1972. október 15-én.)

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]