1998. augusztus 7.
(X. évfolyam, 180. szám)

A mezôgazdaságban dolgozókat tömörítô Agrostar szakszervezet tervei szerint hétfôn három, kisebb forgalmú román-magyar határátkelôt torlaszolnak el, tüntetésként a Magyarországról érkezô gabona- és búzalisztimport miatt. A hasonló gazdatüntetések nem ritkák Európában, nálunk azonban elôször kerül sor ilyenre. A Mezôgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium magyar államtitkárát, Pete Istvánt arról kérdeztem, miként lehetne elkerülni ezt a fajta tüntetést?

— Az Agrostar szakszervezet lépése ma már teljesen tárgytalan — mondotta az államtitkár. — A kormány elfogadta az elsôsorban Magyarországról érkezô étkezési búza és búzaliszt behozatali vámjának emelését, és ezzel a szóbanforgó kérdés megoldódott. Tudtommal a mostani tüntetést régóta tervezte a szakszervezet. Ötlete még akkor született meg, amikor nem volt különösebb védôintézkedés a gabonabehozatal ellen...

— Románia évi búzafogyasztása kb. 1,5 millió tonna. Ezzel szemben Magyarországról tavaly pár tízezer tonna lisztet és kb. 10 ezer tonna búzát importáltunk. Ön szerint jogos a szakszervezetek félelme?

— Tavaly Magyarországról 54 ezer tonna búzaliszt érkezett az országba, az idén pedig 40 ezer tonna. Ez együttesen is alig éri el összfogyasztásunk 5-6 százalékát. A behozatali vám emelését magam sem tartom jó megoldásnak: ez a fajta protekcionizmus nem oldja meg gondjainkat! Hogy ez mégis megszületett, az a jólismert felforrósodott helyzettel magyarázható! December végéig szóló rendelkezés, tehát nem hosszabb távú. Mindössze átmeneti megoldásként fogadható el. A félelem azért is megalapozatlan, mert búzát, búzalisztet nem aratáskor szoktak importálni, hanem fôleg január után...

— Nagyok sok a gond ma a mezôgazdaságban, amelyek orvoslása nem tûr halasztást. A búzagond az egyik a sok közül. Mire számíthatunk?

— Kezdeményezôje vagyok az új mezôgazdasági piactörvénynek. Most dolgozunk rajta, hosszú, nehéz munka, de elkészül, és eljut a törvényhozás asztalára. Hosszabb távon csak egy ilyen átfogó, a részletekre kitérô és az állam szerepét pontosan körülíró jogszabály tudja a gondok egy részét orvosolni.

— Önnek jutott az a háládatlan szerep, hogy a szakszervezetek fele közvetít, velük tárgyal. Mikor mit tud nekik ígérni?

— Úgy érzem, jó a kapcsolatunk a szakszervezetekkel. Javaslataikból, kéréseikbôl eddig többet is sikerült megoldani. Remélem a mostani búzagond is rendezôdik. Különben Lengyelországban és Magyarországon is hasonló gondok vannak.

— Ön szerint van-e politikai töltete az Agrostar határmenti erôdemonstrációjának?

— Nem hiszem, hogy az Agrostar politizálna!

Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke szerdán a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy pártja a Babes-Bolyai Tudományegyetem jelenlegi szerkezeti formájának megmaradásáért száll síkre és nem ért egyet a kolozsvári székhelyû önálló magyar egyetem létesítésével. A párt alelnöke szerint inkább Marosvásárhelyen kellene létrehozni egy multikulturális egyetemet, amelyen több kisebbség anyanyelvén folyón a tanítás. Stoica ugyanakkor rámutatott, hogy a multikulturális modell közelebb áll az európai követelményekhez, mint egy önálló állami magyar egyetem létesítése, és reméli, hogy az RMDSZ meg fogja érteni ezt.

Ugyanebben a szellemben nyilatkozott a másik koalíciós partner, a Demokrata Párt képviselôje, Bogdan Niculescu-Duvãz, a párt alelnöke is visszautasítva „az etnikai alapon szervezôdô felsôoktatási intézményeknek" még a gondolatát is.

Az Emberi Jogokat Védô Liga (LADO) a Vasile–kormány lemondását követeli. A Mediafax jelentése alapján a szervezet vezetôi a lakosság elszegényítésével, a nemzetgazdaság zûrzavaros kezelésével, a reform kivitelezésében megnyilvánuló politikai akarat hiányával vádolják Radu Vasile-t és csapatát.

Hivatali szakemberekbôl, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vezetôibôl és üzletemberekbôl álló 30 fôs küldöttség élén csütörtökön négynapos, erdélyi városokat érintô körútra Romániába érkezett Demszky Gábor, Budapest fôpolgármestere.

A körút elsô állomásán, Temesváron a gazdasági kapcsolatokról, a kiaknázatlan kereskedelmi lehetôségekrôl esett szó a város polgármesterével, Gheorghe Ciunhanduval és a helyi üzletemberekkel lezajlott találkozókon. Demszky Gábor Temesváron látogatást tett az RMDSZ helyi szervezetében is, amely a kormányrendelettel a magyar közösségnek visszajuttatott, de még mindig vitatott Magyar Házban mûködik. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem érti és kicsinyesnek tartja a székház tulajdonjoga, illetve a kisebbségeknek kormányrendelettel visszajuttatott 17 ingatlan körül folyó vitát.

A csütörtöki nap programjában szerepelt még egy rövid látogatás Nagyszalontán, koszorúzás Arany János emlékmûvénél, illetve a félixfürdôi szálláshelyen egy újabb üzletember-találkozó.

A Demokrata Párt azzal vádolja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártot, hogy túlpolitizálja az ország gazdasági életét. A párt alelnöke, Bogdan Niculescu–Duvãz, csütörtökön azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy ezen a nyáron egy nagyon veszélyes folyamat indult be: a nagy vállalatok vezetôit politikai hovatartozás alapján váltják le. A parasztpárt az állami kézben levô gazdasági élet nyolcvan százalékát igyekszik a befolyása alá hozni és ebben segítségére van a Nemzeti Liberális Párt, valamint az RMDSZ.

Duvãz szerint ez a folyamat felgyorsulóban van, mert közeleg a kormányátalakítás. Konkrét példaként a Romsilva esetét hozta fel, ahol nemrég váltották le a vezérigazgatót és a vezetô tanács egy részét. „Információim vannak arról, hogy az Állami Privatizációs Alap magas tisztségû beosztottjai leváltásokra és kinevezésekre vonatkozó írásos utasításokat szoktak kapni a nemzeti parasztpárttól".

A demokratapárti alelnök véleménye, hogy a kormánykoalíción belül megkötött egyezség az állami tulajdonú önálló gazdálkodású vállalatokra vonatkozóan csak az egyes pártok felelôsségének a megosztására irányult. Radu Berceanu (Demokrata Párt) iparügyi miniszter akciója csak „politikamentesítette" a román gazdaság egy részét, amikor leváltotta a Renel, a Romgaz és a SNP–Petrom vezetô tanácsait — mondotta Bogdan Niculescu–Duvãz.

Csütörtöki ülésén a kormány változtatott a havi jövedelemadót meghatározó kereseti kategóriák beosztásán — jelentette be Alexandru Athanasiu munkaügyi miniszter. Figyelembe vették az inflációs ráta alakulását és azt, hogy a kiskeresetûek adója viszonylag kevesebb megterhelést jelentsen a polgároknak. Az a jövedelemhatár, amely után még nem kell adózni, 303.000 lejre emelkedett. A kormányhatározat a hivatalos közlönyben való megjelenésével egyidôben lép életbe.

Az 1,2-1,3 billió lejes árvízkár után újabb katasztrófa sújtja a román mezôgazdaságot: az ország 16, elsôsorban déli megyéjében több, mint 1 billió lejes a kitartó, kemény szárazság okozta kár. 650 ezer hektáron a kukorica, 220 ezer hektáron a napraforgó és közel 50 ezer hektáron takarmánynövények váltak a szárazság martalékává.

Mezôgazdasági export gyakorlatilag nem is létezik, így a belsô fogyasztás nem sínyli meg a nagyméretû károkat, amelyek a termelôket érintik nagyon érzékenyen. A földmûvelésügyi minisztérium pillanatnyilag nem tud segíteni. Az idei költségvetésbôl az 1997-es károk egy részét próbálják megtéríteni, 720-730 milliárd lejes értékben. Az idei veszteségeket valószínûleg jövôre tudja majd fedezni a szakminisztérium.

A déli megyékben, ahol az elmúlt rendszerben kb. 1 millió hektár szántót öntöztek, mára szinte feledésbe merült ez a nélkülözhetetlen vízpótlás. Az öntözôrendszerek a földtörvény életbeléptetése után tönkrementek, gazdátlanná váltak.

A munkaügyi minisztérium szakemberei, ígéretükhöz híven ki is dolgoztak már egy határozattervezetet, amely lehetôvé tenné a munkaidô csökkentését vagy éppenséggel a munka beszüntetését túl magas vagy túl alacsony hômérséklet esetében. A minisztérium szóvivôje, Simona Marinescu sajtónak adott magyarázata szerint a jogszabály felhatalmazza a vállalatok, cégek vezetôit, hogy -19 illetve +37 foktól kezdôdôen beszüntessék vagy csökkentsék a munkaidôt. Ez a gyakorlatban nem jelenti feltétlenül azt, hogy az emberek déli két óra körül, tehát a legnagyobb melegben kerüljenek az utcára, hanem bevezethetnek egy rugalmasabb munkaidôt is, ahol pedig légkondicionáló berendezés létezik, jobb az alkalmazottaknak, ha az irodákban maradnak. Lehetôséget ad a jogszabály arra is, hogy az alkalmazottainak ásványvizet, üdítôt biztosító cégek az erre fordított kiadást költségként levonhassák, az 1991/32. pénzügyi törvény alapján.

A határozattervezetet még jóvá kell hagynia az Egészségügyi, Pénzügyi, Ipari és kereskedelmi minisztériumoknak. Míg erre sor kerül, a hó korai lehullása okozta károk elhárításával kell foglalkoznia a kormánynak. Addig marad az andalítóan délibábos elképzelés, hogyan lehetne kánikulában hûsölni.

Mint azt Ioan Sandu, a Meteorológiai Intézet igazgatója elmondta, az El Nino jelenség hatása és a helyi tényezôk — mint például a nagymértékû környezetszennyezettség — összessége a magyarázat a mostani kánikulára. Ezek a jelenségek különben — amikor az esôs és a száraz idôszakok nem túl nagy idôközönként váltják egymást, de közben nagyon magas hômérsékletû, szárazságot okozó idôszakok is vannak — nem csak Romániában, hanem az egész földgömbön megnyilvánulnak.

Az idei év még nem jelent rekordot, ami 30 fok feletti hômérsékletû, egymás után következô napok számát illeti. Július 19-étôl kezdve még csak 20 nap telt el, holott 1992-ben 29 egymást követô napon ment fel a higany szála 30 fok fölé.

Ezek a meleg napok elsôsorban nem az emberekre, hanem a mezôgazdaságra veszélyesek. Ha a kánikula még egy hétig tart — mondta Ioan Sandu —, akkor az ország déli részén jelentôsen károsodni fognak a kukoricavetések.

A meteorológiai intézet statisztikái szerint hosszas kánikulák voltak 1987- és 1988-ban is, illetve még a mostaniaknál is nagyobb melegeket jegyeztek fel 1946-ban és 1951-ben.

A meteorológiai elôrejelzéseknek megfelelôen a következô 24 órában az ország közepén, valamint északi és nyugati részein az idô változó lesz. Nyári viharokra a magasabb vidékeken lehet számítani, de az ország többi részén folytatódik a jó idô, a hômérô ismét akár 36-38 fokot is mutathat.

A Romák Pártja Kolozs megyei szervezetének székhelyén a folyosó falára a legújabb, májustól érvényes belsô szabályzatot függesztették ki. Ebben, többek között, szerepel egy szembetûnô paragrafus, amely kimondja, hogy a gyûlésekrôl elkésô tagokat tízezer lejes büntetéssel sújtják. Három hiányzás után pedig a vétkest kizárják a tagság soraiból.

Hogy a szigorú elírást mennyiben tartják be, nem tudom. Csak azt, hogy más hazai pártoknál nem láttam hasonlót. Vagy azért, mert náluk érettebb a pártfegyelem, vagy, mert úgyis hiábavaló.

— Miért mentek román repülôgépgyártók Izraelbe?

— Megtanulni dolgozni. A szakmát már ismerték.

A külföldi tôke romániai beruházása az idén fôként a termelésben fokozódik — írja a Lumea Economicã. A fôvárosban az összbefektetések 56%-a, Kolozs megyében 3,7%-a valósul meg.

A kolozsvár-Belvárosi Református Lelkészi Hivatal tájékoztatója: Az egyházközség által július hónapban szervezett segélyakció eredménye a számok tükrében: 25 zsák ruhanemû; 30 kg. élelem; 2 440 000 lej pénzadomány, ötven magánszemély részérôl. A legnagyobb összeget Albert Ferenc-József, bulgáriatelepi egyházgondnok ajánlotta fel. Egyházközségünk negyedmillió lejt adományozott.

A szíves adományokat Tóth György presbiter juttatta el a nyárádmenti Dózsa György községbe.

• Nemváltoztatásra Romániában eddig egyetlen példa volt — egy férfi vált nôvé mûtét útján — így ezt a különleges esetet csak lehetôség szintjén tárgyalják.

• A valamilyen okból kifolyólag hibás személyi szám (cod numeric personal) is kijavítható egy új személyazonossági kártyán (carte de identitate), ebben az esetben a születési bizonyítvány, a személyazonosságot igazoló valamilyen irat (kártya vagy ideiglenes igazolvány), a házasságlevél, a befogadási nyilatkozat (act de spatiu), a katonakönyv (livret militar) — vagy bármely fenti irat láttamoztatása a Traian utca 27. szám alatti Megyei Katonai Központban (CMJ) —, továbbá a 14 600 lej befizetésérôl szóló elismervény és egy 50 lejes okmánybélyeg (vagy az összeg befizetését igazoló nyugta) szükséges.

Az irat igénylésekor ûrlapot kell kitölteni, minta pedig bôséggel akad a Karl Marx (Decebal) utcai épület elôcsarnokában. Az iratcsomót hétfôn és szerdán 8.30 és 10, kedden és csütörtökön 13 és 17, pénteken pedig 8.30 és 12 óra között veszik át, s a következô állomás a képfelvevô iroda, ahol az igénylô helyben dönthet a számára legkedvezôbbnek tûnô fotó felôl.

A kapott sorszám alapján visszahívottak hétfôn és szerdán 14 és 16, kedden és csütörtökön 18 és 20, pénteken pedig 10.30 és 12 óra között vehetik át az új iratot.

A Vágóhíd téren nagybani piac üzemel. A túl szûk helyre kényszerült Széchenyi téri piacról a városgazdák ide irányították a fôleg Olténiából érkezô nagybani árusokat. Mivel itt elsôkézbôl vásárolható meg minden idényzöldség, az árak jóval alacsonyabbak, mint Kolozsvár többi piacán. Tegnap a vinettát 2500-4000, a paradicsomot 1500-2000, a dinnyét 2500, a paprikát 3000 és a sárgadinnyét átlagban 2500 lejért lehetett kilónként megvásárolni.

A piacok felügyelôsége kijelölte ugyan az új piac helyét, de a takarításával már senki sem foglalkozik, így az ottani állapotok nem éppen higiénikusak...

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/41, a márka 4820/4870, a dollár pedig 8680/8730 lejbe kerül.

1991-ben alakult román cégrôl van szó, amely — képviselôi szerint — a számítástechnikai iparban teljesítmény, komolyság és minôség dolgában tûnt ki. A Sprint a szakmában termelôtevékenységet folytató elsô olyan hazai vállalat, melynek termékeit a nemzetközi viszonylatban a legrangosabbként számontartott ISO 9002-es minôsítéssel tüntették ki. Colosseum és Marathon márkájú számítógépeinek forgalmazása érdekében a Sprint a Metro üzletek mellett az ország nagyvárosaiban saját kereskedelmi láncot alakított ki. Ennek a stratégiának része az az üzlet- és körzetközpont, amelyet csütörtökön avattak fel a Szentegyház utca 4. szám alatt. A Sprint a szakmában elismert együttmûködôi, a Novell és a Microsoft, révén korunk emberét szolgálja ki, akinek életében egyre fontosabb szerepet játszik a számítástechnika.

A Sprint körzeti központ lehetôvé teszi, hogy a számítógépek mellett az érdeklôdôk más szolgáltatásokhoz (széles szoftver-termékskála, tanácsadás, az ügyfél igényeihez való alkalmazkodás, szervizelés) is hozzájussanak, a legismertebb világcégek: Intel, Microsoft, STB, Xerox, Fujitsu, BTC, CyberDrive, LG, Proview, Chaintech termékeinek felhasználásával. Kapcsolatteremtési lehetôségek a kolozsvári körzeti Sprint-központtal: telefon — 064-193-213; fax — 064-190-476; Internet — www.sprint.ro; elektronikus posta — sprint@tag.vsat.ro.

Az alábbi kérdések is a mostanában sokat idézett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen hangzottak el, a hallgatóság soraiból, Németh Zsolt fideszes külügyi államtitkárhoz intézve.

Az Erdélybôl az anyaországba áttelepültek elégedetlenek, mert hivatalos irataikban szülôhelyük most is román megnevezéssel szerepel. Az egyik ilyen békétlen férfi elmondta, hogy az ügyben Göncz Árpád köztársasági elnökhöz is fordult, aki türelemre intette ôt. Meddig? Más, ennél is kirívóbb sztori: valaki arra panaszkodott, hogy anyja–apja magyar nemzetiségû, mégis, miután kivándorolt, születési helyére való hivatkozással, a különbözô okmányokban román nemzetiségûként tüntették fel. És ezen szeretne változtatni, ha nem túl késô.

A kérdezett elismerte, hogy a magyar jognak is vannak hiányosságai, melyeket sürgôsen orvosolni kell. Nehogy a végén még az derüljön ki, hogy itthon könnyebb magyarnak maradni, mint odaát.

A tartalomból: Kötô József gondolatai az egyetem-vitáról és összefüggéseirôl • Gáll Ernô méltató sorai Pomogáts Béla munkásságáról, aki „ama kevesek közé számítható, akik gyakran többet tudnak rólunk, mint mi magunk" • Balogh László cikke a vajdasági magyarok szellemi életérôl, Bordás Gyôzô esszékötete kapcsán • Fodor Sándor a 70 éves Dávid Gyulát köszönti • Tamás Tímea a tengerentúlról üzen • Dan Hera cikke a romániai történelemoktatási tanterv képtelenségeirôl • Nagy Károly írása a klasszikus fizika világhírû mesterérôl, Eötvös Lorándról születésének 150. évfordulóján • Benedek István preszaharai töprengései • Ryszard Kapuscinski naplójának újabb részlete.

Modern világunkban mind több helyre furakodik be a számítógép. Bármilyen nyilvántartásról is legyen szó, arra törekszünk, hogy számítógépen vezessük, hisz így a papírkötegek nem foglalnak helyet, s még keresgélni sem kell majd a szükséges adatokat, hisz egy gombnyomással minden a gép képernyôjére hívható. Az új adatbázisok készítése azonban nem kis munka. Ráadásul ilyenkor sok hibát lehet felfedezni a régi adatokban.

Meg aztán, ha már az adatokat felújítottuk, miért ne cseréljük ki az útleveleket, a hajtásikat, a személyazonosságikat, hisz azok sem felelnek már meg a követelményeknek. Akárcsak a papírpénzek, melyeket úgyszintén jó legalább két-három évenként kicserélni. Ezeknek a csere-bere akcióknak azonban mindig eltévesztik a lényegét. Például most is félrelôttek ezekkel a pénzcserékkel: ahelyett, hogy egy kicsit értékesebbekre cserélték volna ôket, csak a színüket változtatták meg. A személyazonossági cseréjét sem értem: elvégre mi most is ugyanazok vagyunk, mint egy évvel ezelôtt, ugyanolyan vékony a pénztárcánk, ugyanolyan keserû szájízzel mászunk haza a munkából és ugyanolyan alacsony az életszínvonal. Mindez azonban nem számít: lényeg az új személyi, mely állítólag még a mosógép pusztító erejét is kibírja. Ez a csere más szempontból is érdekes: személyi személyiért jelszó helyett személyi személyi plusz pénzért. Amit csakis mi fizethetünk.

De miért fizessek? Nekem még a régi is megteszi. Legalább addig, amíg valami más is változik. Jóra.

Tanügyminiszterünk nem ért egyet az önálló magyar egyetem megalakításával. Hosszasan és mélyenszántó eszmefuttatással indokolja álláspontját. Marga professzor eddigi rövid ténykedését a minisztérium élén több szempont szerint lehetne elemezni. Most viszont a miniszter úr ’európaiságát’ volna érdemes alaposabban nagyító alá venni.

Magam is valamennyire tanúja voltam a professzor karrierje alakulásának (elôször dékán, majd prorektor, utólag rektornak választották), lehetôségem volt néhány elôadását meghallgatni. Kétségtelen, hogy megalapozott szakmai háttérrel és jelentôs nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Hozzájárulása és érdeme a Babes–Bolyai Tudományegyetem átszervezésének elkezdésében jelentôs. Az évek során az is egyre jobban észrevehetô volt, hogy igen erôs személyes érdekek vezérlik, s nem feltétlenül elkötelezettje a mélyen európai és demokratikus nézeteknek.

Ezt az elmúlt napok fejleményei is igazolják. A professzor úr ’európai’ szemlélete — útban a bársonyszék felé — valahol megkopott, s úgy néz ki, hogy felismerte a személyes érvényesülés leghatékonyabb útját. Nekem — agitátorok jutnak eszembe, akik évekkel ezelôtt felismerték a tejes-mézes aranykorszakban rejlô személyes elônyöket, s olyan elméleteket prédikáltak, amelyeket maguk sem hittek. Ilyen szemszögbôl Marga úr nemigen hasonlít egy elkötelezett demokratára, inkább csak egy olyan értelmiségire, aki idejében rájött arra, hogy a nemzeti-kommunizmust valami szalonképesebbel kellene felcserélni a személyes érvényesülés felgyorsítása érdekében. Valószínûleg ezért született meg fejében az európai multikulturalitás átkozmetizálásának ’balkáni’ multikulturalitásra, gondolata, nemzetállami csomagolásban. Politikai bölcsességükrôl egyáltalán nem, de a félremagyarázásban és népbutításban jeles politikusaink egybôl ráharaptak a maszlagra.

A Marga-féle multikulturalitást én csak a margakulturalitás néven emlegetem. Az én tudatomban a valódi európai mércével mérhetô multikulturalitás két vagy több kultúra egymás melletti továbbélését és fejlôdését jelenti, teljes autonóm intézményrendszereken keresztül, beleértve a felsôfokú oktatási intézményeket is. Ez nem jelent semmiféle szeparatizmust. Tapasztalatom a felsôoktatás területén sokkal szerényebb, mint az övé, de ha mégis kételkedne a fenti értelmezésben a miniszter úr, szívesen megosztanám vele — akár a nyilvánosság elôtt is tapasztalataimat arról, hogy mit értenek a multikulturalitás fogalmán Belgiumban — ahol több mint húsz francia felsôfokú oktatási intézmény létezik, Svédországban vagy Finnországban.

A magam részérôl erélyesen tiltakozom az ellen, hogy az iskola intézményét bármiféle doktrina, politikai játék, vagy mellébeszélés és félretájékoztatás szolgálatába állítsák. Különösen, ha a kétmilliós magyarság jogos igényét figyelmen kívül próbálják hagyni saját politikai pályafutásuk érdekében. A valódi európai multikulturális modellnek halvány híre-nyoma sincs a mai Babes–Bolyai Tudományegyetemen, ahol egy monokultúra politikai szeleknek kitett gyámkodása érvényesül más kultúrák felett.

A miniszter úr érvelése a felkészületlen és a vizsgán tudatosan mellébeszélô diákot juttatja eszembe. A harminc ezüstöt megérô pillanatnyi politikai átmenôjegyet kétségtelenül megszerezheti, de a történelemnek nevezett életvizsgán könnyen ismétlôre bukhat. Miniszterek jönnek és mennek, de az erdélyi magyarság tudatában az önálló magyar egyetem létrehozásának gondolata egyre erôsebben érlelôdik, amíg egy napon minden rosszindulatú akadékoskodás ellenére megalakul majd. Az elit román értelmiség kollektív tragédiája, hogy nem tud elszakadni a bizánci-fanarióta gondolkodásmódtól és életszemlélettôl, s ezért képtelen felmutatni népének az európai polgárosodás útját.

Gondolataim leírásában nem személyes indítékok vezéreltek, egyszerûen a Marga úr hirdette elveket és fogalmakat kérdôjelezem meg és utasítom el. Azt hiszem, hogy európaiságból az erdélyi magyarság elôtt a miniszter úr elégtelenre vizsgázott. Pótvizsga ôsszel.

A sajátosan erdélyi könyvsorozat sikeres folytatása kapcsán a kiadóval, az Erdélyi Múzeum–Egyesület elnökével, Benkô Samuval, a tudományos élet hazai publikálási feltételeirôl beszélgettem.

— A piacgazdasági feltételek igen nehéz feladat elé állítják az erdélyi magyar tudományos könyvkiadást — tapint a lényegre az elnök úr. — Nem lehet olyan példányszámban eladható tudományos könyveket elôállítani, amelyeknek eladási árából megtérülnének az elôállítás költségei, s ne adj isten, még a szerzô valami tiszteletdíjat is kapna. A könyvkiadók rá vannak utalva a külsô támogatóra, aki átvállalja azokat a veszteségeket, amelyek a könyvek kiadásával járnak. Az Erdélyi Múzeum–Egyesület, amely csak tagdíjakból, illetve adományokból tartja fenn magát, legfeljebb arra vállalkozhat, hogy úgynevezett nullszaldós megoldásokat válasszon.

— Ilyen mostoha körülmények ellenére milyen tudományos munkákat sikerült az EMÉ-nek az utóbbi idôben megjelentetni?

— Ha az elmúlt év egyesületi könyvkiadási termését nézzük, olyan kiadványokat említhetünk, amelyek, meggyôzôdésünk szerint, az egész magyar tudományosság szempontjából értékállóknak fognak bizonyulni. Ide tartozik Deé Nagy Anikónak a kötete a könyvtáralapító Teleki Sámuel életmûvérôl és Monoki Istvánnak, a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár egykori igazgatójának bibliográfiai összeállítása az 1919–1940 közötti romániai magyar könyvtermésrôl. Ugyanakkor az Erdélyi Tudományos Füzetek keretében a közelmúltban két füzetet jelentettünk meg: Egyed Emesének a Barcsay Ábrahámról szóló monográfiáját (címe Levevék fejemrôl/Múzsák sisakomat) és Coroi Artúr munkáját, az Adalékok Háromszék iskolatörténetéhez címût, amely Cs. Pogács Dénes sepsiszentgyörgyi néhai levéltári kutató helytörténeti–iskolatörténeti kutatásait rögzíti.

— Most, 1998 nyarán, pedig napvilágot látott egy nagyon munkaigényes és tartalmas könyvük.

— Igen, büszkeségünk, hogy kiadhattuk a Székely Oklevéltár új sorozatának a negyedik kötetét. Olyan munkának a továbbvitelérôl van szó, amelyre az erdélyi magyar tudományosság több, mint száz évvel ezelôtt vállalkozott, hiszen az elsô sorozat 1872-ben indult, Szabó Károly jóvoltából. Akkor hét kötet jelent meg. A nyolcadikat a ’30-as években Barabás Samu szerkesztette. 1983-ban Demény Lajos és Pataki József a Kriterionnál kezdte újra a sorozatot, az udvarhelyszéki törvénykezési jegyzôkönyvekkel. A most megjelent új kötet, mint alcíme is mutatja, az 1575–1627 közötti székely népességösszeírásokat tartalmazza. Terjedelmes, nyolcszázhatvannyolc oldalas munka. A Báthory Istvántól Bethlen Gáborig terjedô korszakban a fejedelmek által elrendelt népességösszeírásokat öleli fel. Ezek egy része kifejezetten katonai jellegû, másik része szélesebb értelemben vett népességösszeírás (jobbágyok, zsellérek, újonnan betelepültek) és azoknak a személyeknek a névsora, akik nem tartoztak a katonai rendhez. A székely székek szerint, és azokon belül, falvakként tagolódnak az összeírások. A falvakon belül pedig rendi helyzetükbôl fakadóan osztályozzák ôket. Így sorakoznak egymás után a fôemberek (primorok), lovon szolgáló katonák (lófôk), gyalog szolgáló katonák (puskások), vagy nemesi levéllel rendelkezô szabad emberek.

Forgatom a vaskos kordokumentum-gyûjteményt. Bevezetôjében Demény Lajos, a szerkesztô, ismerteti magát a mûfajt, a székely összeírásokat, ezen belül a katonai lustrákat. Tájékoztat arról, milyen szempontok szerint írták össze a népességet különbözô idôkben. A kötet végén, a tájékozódás megkönnyítése érdekében, helységnév- és tárgymutató is található, illetve szómagyarázat. Még jegyezzük meg, hogy a Székely Oklevéltár régi sorozatából az ötödik kötet kelt el a legtöbb példányban és vált könyvészeti ritkasággá, amely éppen a katonai lustrákat tartalmazza. Azért, mert benne a székelyföldi vagy az onnan elszármazott családok leszármazottjai a 16. század végétôl kezdôdôen szemtôl szembe találkozhatnak ôseikkel. A régihez viszonyítva a mostani kiadvány sokkal több kiadatlan jegyzéket közöl a székely falvak családjairól és azoknak a székely társadalomban elfoglalt helyérôl. A Székely Oklevéltár 4. kötete vászonkötésû, ízléses borítólapja Deák Ferenc tervezômunkáját dícséri. A MAGYAR MÛVELÔDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM támogatásával készült, de a Székely Oklevéltár további szerkesztési munkálatait az Illyés Közalapítvány is támogatja. A kötet, terjedelméhez és tartalmához képest, olcsón szerezhetô be az EME Szentegyház utca 5/7. szám alatti székhelyén.

Nyár és meleg van. És a kormány rájött, hogy honi tájainkon ez a végtelenül dolgos, becsületes, jóravaló nép a kánikulától megbetegedhet, betegre strapálhatja magát, napszúrást kaphat. Tenni kell hát valamit, hogy a munkahelyen napestig dolgozó munkásosztály, parasztság és értelmiség az Európa-szerte legendás munkaszeretetével nehogy a 40 fokos kánikulát meghazudtoló, világot elképesztô többletteljesítményre vetemedjen...

Ne mosolyodjon el, kedves olvasó: nem kabarétréfát böngész. Ez csupasz valóság. Legalábbis honfiaink és honleányaink közül sokan így gondolják. Ôk azok, akik népüket, nemzetüket szuperlatívuszokban látják, és akik teljesen döbbenten állnak attól, hogy a vén, nyakas Európa hajthatatlan: nem akarja, hogy dolgos, becsületes sorstársaink szabadon utazhassanak tájaikon; a mosolygós, diplomataízû megnyugtatáson kívül üres tenyerüket mutatják felénk; nemhogy pénzüket sem hozzák és nem fektetnek be, hanem a már ittlévô garasaikat is menekíteni szeretnék, elfecsérelve pár százezer dollárt érô részvényeiket. Egy szó mint száz: a dölyfös Nyugat nem értékeli a nemzetállam-lelkû, mioritikus, balladaszagú múltat és a nagy jövendôt.

Bezzeg II. Ioan Cuza fejedelem amerikai útját nem rövidítette meg a kánikuláért, de nem úgy az amerikai szenátorok, akiknek bizony melegük volt az eseménytôl, és többségük — a román nemzeti televízió rózsaszín tudósítássorozata ellenére — el sem jött a történelmi jelentôségû beszédre. Az üres székeket a szemfüles és a román lélekre is vigyázó amerikai diplomácia diákokkal töltötte meg, legyen, aki tapsoljon. Töprenghetett Constantinescu elnök úr, mitôl fiatalodott így meg az amerikai törvényhozás, akárcsak Ceausescu, amikor a vicc szerint átrepült a szamosújvári börtön fölött, ahol a foglyokat beöltöztették óvodásoknak. Számára is furcsa volt, hogy honi tájainkon szakállas gyerkôcök is vannak, ezért leszállást parancsolt, és egy gyanúsan öreg óvodástól nem átallotta megkérdezni: hány éves? Aki persze büntetésére értette e furcsa kérdést, mire rávágta, hogy hét. Nosza, töprengett a géniusz, az bizony kevés, mire a rab kifakadt: mennyit akar egy nemi erôszakért?

Elnökünket mégsem hozták ilyen kényelmetlen helyzetbe a körülmények: ô annak örült, hogy Clinton pár perces visszaemlékezésében felidézte a csodálatos bukaresti találkozást a madridi csúcs után, amikor nyugtatgatni kellett e géniuszi országot. És elmondani neki, hogy valóban dolgos, csodálatos, belevaló ország, de még várni kell. Hogy meddig, azt senki nem tudja. Talán örök idôkig. Addig is a színház a fontos, a nagy felhajtás, a gazdag álló- és ülô fogadások, a végtelen fogadkozások, ígérgetések, amit mifelénk senki nem tart be. Mert a Dâmbovita partjain ez nem volt szokás soha.

Ma már új szelek fújnak, nagy kánikula van. És milyen jó, hogy végre annyit sem kell dolgozni, mint eddig. Hogy az országot ki fogja kihúzni a csávából, ki dolgozik helyettünk? Az amerikaiak, a németek, az olaszok, ha akarnak... Ha nem, akkor minden marad a régiben!

Kolozsváron, a nem-euklidészi geometria erdélyi megteremtôjének, Bolyai Jánosnak, és apjának, a szintén matematikus Bolyai Farkasnak a nevét hamarosan felvevô magyar tannyelvû egyetemen a lélektani intézeti, a tanszéki munka ellátását nehezítette az, 1945-ben, hogy a Ferenc József Tudományegytemen mûködôk közül kevesen maradtak a városban. Helyén a kisegítô személyzet: a laboráns és az altiszt volt.

A Magyarországon tartózkodó szakemberek a meghívásra igen különbözôen válaszoltak. Volt, aki korábban itt dolgozott ugyan, de egyetemi tanári, tanszékvezetôi ajánlat ellenére sem jött vissza. Volt, aki eljött, szétnézett, de el is ment (az itteni kávét nem találta elég jónak). Mások vállalták volna továbbra is a magyar tannyelvû egyetemen a munkát, de erre nem kaptak meghívást. Dr. Harkai Schiller Pál, aki már 1937 óta a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem professzora, doktorándusok vezetôje, kutatási laboratóriumokkal rendelkezô, kiadvány-alapító és szerkesztô, a Közvéleménykutató Intézet létrehozója, az alkalmasságvizsgáló intézetek felállításának kezdeményezôje a MÁV-nál, gyárakban, hadseregben, a légierônél — vállalta a kolozsvári kezdeti munkát, a tanszékvezetést. Igenlôen válaszol levélben már 1945 ôszén. Munkatársának az amerikai hadifogságba, Linzbe sodródott, erdélyi származású Zörgô Benjámint hívja Budapestre, ahol saját házában szállást is felkínál, vagy Kolozsvárra. Hívja levélben, távirattal, budapesti kollégáit is mozgósítva tájékoztatására. Zörgô döntött, nem Budapestet választotta, ahol már szakmai sikerei voltak, hanem

Kolozsvárt.

Ezzel meghatározták a lélektan itteni mûvelésének Gestalt/alaklélektani szemléletû kísérleti jellegét.

1946-ban Kolozsváron Zörgô mindennapija a forró vízbe aprított kenyérhaj volt, s az már ünnepnek számított, ha puliszkát készíthetett. Tóth Sándor filozófus a kezdeteket idézi fel: „Elsô éves gólyaként tébláboltam a Bolyai Egyetem Salacz utcai, Bástya utcai és Arany János utcai épületei között kollégiumi óráról szemináriumra, szemináriumról különféle gyakorlatokra. Ahány professzor és ahány tanársegéd, annyiféle módszer és stílus. Igyekeztem valahogy a felszínen maradni, de az elsô félévben gyakran csaptak össze a hullámok a fejem fölött. Ebben a kezdeti idôszakban Zörgô Benjámin adjunktus úr lélektani gyakorlatai és állatlélektan órái jelentették az elsô biztatást, bátorítást arra, hogy a tudományos gondolkodás sokszor meredek kapaszkodói is legyôzhetôek. A Zörgô-órákon a diák mindig kapott fogódzót, aminek segítségével az absztrakciók hideg ormai már nem voltak elérhetetlenek. Abban a csüggesztôen nehéz elsô félévben kimerülô önbizalom-akkumulátorunkat újra és újra Zörgô adjunktus úr óráin töltöttük fel. Ô volt az, aki a tudás ormai felé vezetô út egy-egy meredekebb kapaszkodóján mindig tudta, hogy mikor és milyen fogódzó erôsítheti a lankadó akaratot... Gyakran élt hasonlatokkal, de sohasem hagyott kétséget a hallgatóban: a hasonlat csak közelítés: a lényeg azon túl van. Hasonlatait szívesen merítette a misztikusabb szférákból. Érzékeléslélektani témákról szólván kedvel idôzött az ízek világánál —

a puliszkánál

— és a feltételeknél, amelyek hol fejedelmi falattá avatják, hol megunt abrakká. Az egyetemi menza akkor is sovány kosztján élô diák számára a példa eleven, mindennapos élményeket idézett. Igaz jelentését, hogy ti. mennyire átélt volt az effajta szellemi eszköztára, akkor értettem meg, amikor a lélektani intézetnek, akkor ôneki éjszakai hajlékul is szolgáló laboratóriumában sok tucat különbözô, képességet, ügyességet, figyelmet vizsgáló teszt, golyóbis, ötletes szerkesztmény között, egy tárolópolc sarkában felfedeztem a málélisztes vászonzacskót, a puliszka nyomokat viselô kislábast és a villanyrezsót... Zörgô Benjámin 1946-ban önálló lakással nem rendelkezô egyetemi adjunktus fô tápláléka a puliszka volt... Azokban a romos években az ilyesmi nem számított ritkaságnak. A tényt csupán önmagáért nem is említeném. Amikor felfedezte, akkor már túl voltam a gólyaságnak azon az elsô, válságos szakaszán. Már kezdtem érteni a kezdetben összefüggéstelennek tûnô sokféle tárgy, kurzus és szeminárium rejtett konvergenciáját. És ezt is fôként a Zörgô-óráknak köszönhettem... És akkor, ott a máléliszt, a kislábas és a villanyrezsó láttán — vagy tán azóta — a zörgôi személyiség Gestaltját, annak finomabb mikroszerkezetét is jobban megértettem."*

Zörgô robosztus alakját hangsúlyozta öltözéke, egyetlen ruhája a sötétbarnára festett honvédtiszti egyenruha, a lehetséges alakítás nyomaival még 1951-ben és azután is sokáig.

A munkaidô kezdete télen–nyáron reggel 7 elôtt és este 9–10 óra között ért véget. A bemutató kísérleteket, a kutatás célzókat elô kellett készíteni s ez tanszéktagot, laboránst s bizalommal kitüntetett hallgatót egyaránt igénybe vett.

Lenyûgözô elôadásai, remek elemzései mellé azonban a tananyagot tételesen meg kellett tanulni. Ha a kutatás menetében, az adatok statisztikai feldolgozása, értelmezése rendjén éppen zsákutcában éreztük magunkat, nem oktatott, nem magyarázott. Úgy tudott két-három lényegbevágó kérdést feltenni, hogy azzal a témalátás széles horizontját bontotta ki.

Az államvizsgadolgozatok témáját már a II. év végén választani kellett. Akár állatlélektani, akár humán kísérleteken alapult, tantestületiek, az arra érdemesített diákok egyaránt besegítettek. Czitrom János államvizsgadolgozata évtizedek során sem veszített idôszerûségébôl, de az ô szakmai életútja is a korszak hullámvölgyeinek mutatója: munkaszolgálat, deportálás, orosz fogság után már III. éves korában gyakornok a lélektanon. Záróvizsgáit bár mind letette, 1952-ben eltiltották az államvizsgától származása miatt. Államvizsgadolgozatának megvédését csak egy esztendôvel késôbb, 1953-ban engedélyezték.

Az 1951–52-es tanévben a személyesen megjelenô tanulmányi igazgató felsôbb utasítást közvetített: a tanszék kézikönyvtárából az 1948 elôtt megjelent könyveket ki kellett vonni, elkülönített, zárt helyre összerakni. A tanórák felfüggesztésével a hallgatóság a

kitiltott szakkönyveket

a laboráns kukoricaszedô kosaraival hordta a Marianum alagsorába, a kijelölt kamrába. Pár hónap teltével csôtörés következtében víz árasztotta el a helyiséget és a könyvek jórészét. Amit aztán még egyáltalán menteni lehetett, azt napos idôben szárítgattuk a Marianum udvarán, a volt korcsolyapálya felmelegedett betonján.

Több lélektani diszciplínát töröltek a tantervbôl. A standardizált teszt/próba módszer elméleti ismerete helyett egy 1936-os, SZKP-tôl kapott (kölcsönvett?) párthatározat-elítélô, kritikai szövegre kellett szorítkozni. Az 50-es évek elején egy Scânteia cikk politikai, hatalmi szóval ítélkezett szakmai kérdésekben, tiltotta el elméletileg–gyakorlatilag évtizedekre a világviszonylatban használt szakmai módszereket. Viszont több tantárgy keretében és minden évfolyamon kötelezô volt elôadásokat tartani és szeminarizálni a J. V. Sztálin: A marxizmus és a nyelvtudomány kérdései (1953) c. brosúrát, így a marxizmus–leninizmus, a dialektikus és történelmi materializmus, a román nyelv és irodalom, az általános lélektan, a gyermekirodalom, az orosz nyelv, az orosz és szovjet irodalom, a magyar nyelv és irodalom órákon. Ugyanígy kötelezô volt elemezni a M. Sadoveanu nevével közreadott Mitrea Cocort, mind a román nyelv és irodalom, mind a magyar nyelv és irodalomórákon.

A kor jellemzôje az is, hogy míg az 1949–50-es tanévben a pedagógia–lélektan szakosok az I. évfolyamon elôadott tárgyakból még 50%-ban szakmát alapozó ismereteket sajátíthattak el (általános lélektan, általános pedagógia, élettan, logika), ugyanilyen arányban mások is beiktatódtak (marxizmus–leninizmus, orosz nyelv, az RNK történelme, román nyelv és irodalom). Az 1951–52-es tanévben kezdô I. évesek induláskor már csak 22,23%-ban részesültek az alaptantárgyakból, s ez mindössze az általános lélektan és az élettan volt. Az elôirányzott kilenc tantárgynak már 77,77%-a a nem szakmai jellegû (marxizmus–leninizmus, a RNK történelme, orosz nyelv, orosz és szovjet irodalom, román nyelv, magyar nyelv és irodalom, testnevelés). Bevezették a

légvédelmi ismereteket

is. (A.L.A.) vizsga kötelezettséggel. A nyugati nyelvek közül a franciát és a németet az egyesített tantestület-diák szakszervezet keretében lehetett tanulni magánszorgalomból.

Zörgô állatlélektani és eredeti humánlélektani kutatási témái ötletes módszerbeli elképzelésekkel társulva új laboratóriumi mûszer-együttesek kialakítását igényelte, s az ezermester laboránsok nem ismertek lehetetlen. A „házi gyártmányú" kísérleti berendezések vonzották a bukaresti kollégákat is, hasznosították az itt látottakat. A V. Babes Tudományegyetem lélektani tanszékének vezetôje, Alexandru Rosca professzor gyakran látogatott a Bolyaira. A Zörgô Benjámin szerkesztésében kiadott Gondolkodáslélektani Tanulmányok (1958) c. kötet elôszavát is vállalta, kiemelte, hogy: „Munkájuk jellemzô vonása egyrészt a kísérleti módszer szigorúan tudományos jellege, másrészt nagyfokú találékonyság a kísérleti technika kidolgozásában. A tanszékvezetô professzornak, Zörgô Benjáminnak a kísérleti kutatás iránti érdeklôdése és technikai leleményessége már régóta ismert elôttem még abból az idôbôl, amikor ô, mint egyetemi hallgató nálam — fiatal tanársegédnél — laboratóriumi gyakorlatait végezte. Zörgô professzor azóta is szilárdan halad — késôbb hozzácsatlakozott munkatársaival együtt — a szigorúan tudományos kutatási technika, a kísérleti kutatások vonalán." (i. m. 5. lap)

A gyermeklélektani kísérletek kiterjesztésére a táj- és népismerettel egybehangolt hónapnyi pedagógiai gyakorlat szolgált, amikor az éppen soros évfolyam tanári vezetéssel áttelepült pl. a csíksomlyói árvaházba az 1953–54-es, 1954–55-ös tanévben, vagy Temesvárra 1955–56-ban, de ismerkedve Gyulafehérvár, Vajdahunyad, Déva- és Arad városokkal is. Rövidebb idôre két–három napra idôzített munka szintere Egeres, Körösfô, Nagyvárad, Nagyenyed.

A lélektani tanszék tagjai a szakmai kötôdésen túl

a meleg emberi kapcsolatban

álltak a laboránsok egész családjával, valamilyen lelki önkéntesség, kölcsönösség alapján. Az összetartozás érzése a késôbbi évtizedekben is megmaradt. A családok ügyes-bajos dolgában eligazítással, gyermekeik életútjának egyengetésével, vagy az elözvegyültek lakásgondjának megoldásában is segítettünk.

A távolról sem csupán nyolc órás egyetemi mindennapokat idônként felváltották a derûsek is. Ilyen volt a professzor január 31-i születésnapja. Erre az alkalomra Horváth Sándor laboráns felesége megsütötte a kosárnyi kürtôskalácsot, olyan karhosszúságú kürtôsöket, amilyeneket csak Róza néni tudott készíteni.

Kovács Balázséknak a Nyárfasoron volt gyümölcsös-veteményes kertjük kis gerendaházzal, ahová a tanszék tagjai családostól évente szilvaszüretre voltak hivatalosak.

Zörgôék nemegyszer megosztották szûkös lakásukat diákkal, kollégával. Akkor is, amikor három gyerekkel 15 évig másfélszobás, közös-konyhás lakásban laktak, de volt diák, aki a szünidôket is szívesen töltötte a kísérleti állatok társaságában, résztvett gondozásukban, elôkészítette az állatlélektani kísérleteket (amik vakációt nem ismerhettek), de a Józsa Béla Diákotthonban már nem lakhatott, a Zörgô család fogadta be.

Zörgô korábban semmilyen politikai szervezetnek nem volt tagja. Az 1947-es román munkáspárti tagságát 1950-ben megsemmisítették amerikai hadifogságban töltött idôszaka miatt. Megfosztották dékáni tisztségétôl, visszaminôsítették elôadótanárnak. Egyetemi tanári beosztását csak jó két év múltán ismerik el újra. Mindannyiunk tapasztalata Tóth Sándor megfogalmazásában: „...a mindennapok sokféle nyomorúsága, igazságtalansága, emberhez nem méltó, és mégis, sokszor ki nem küszöbölhetô nyûgét Zörgô Benjámin szuverén módon alárendelte: egyetlen igazi szenvedélyének tudományos és oktató-nevelôi hivatásának... Úgy vett elégtételt a méltánytalanságokért, hogy azokat kutatói, megfigyelô szenvedélye tárgyává tette, alárendelt színezô elemként építette be alkotói-tudományos és oktatói munkájába."

A professzor erôs egyéniségét nem mindenki viselte el. De ha valaki kibírta a lélektani tanszéken megkövetelt mindennapos munkairamot, a hibák, az akaratlan vétségek miatt is kirobbanó felháborodását, megríkató szigorát — ami nem is volt olyan ritka — azt egy életre kárpótolta a nála tanult szakma nagyszerûsége.

Nagy készülôdés elôzte meg a zilahi polgármesteri hivatal ünnepségét, amellyel városunk 525. évfordulójára emlékeztek választott vezetôink (és a lakosság egy része...). A szombati ünnepre kitakarították a fôutcákat, újrafestették az útjelzéseket, és aznap leállították a forgalmat a megyeháza elôtti márványtér körül.

Reggel fúvószenekar ébresztette a várost, majd 10 órakor a polgármesteri hivatal tükörtermében elhangzottak az üdvözlôbeszédek, és Petru Durcãu polgármester kiosztotta az okleveleket és az emlékérméket (mi is kaptunk egyet) az angol, norvég, holland, francia és magyarországi meghívottaknak. Eljöttek a testvérvárosok küldöttei (Szentendre, Kézdivásárhely), de itt voltak Nagybánya, Csíkszereda, Szatmár, Ploiesti, Nagykároly, Segesvár, Fãlticeni stb. polgármesterei is.

Több kiállítást is megnyitottak: „Testimonia" címmel (a plakáton Mihai Viteazul-lal) a polgármesteri hivatal emeleti elôcsarnokában, „Zilah 525" címmel a Szakszervezetek Mûvelôdési Házának elôcsarnokában (az utóbbin a régi Zilahról készült felvételeket is bemutatták — az ünnepségsorozat egyetlen magyar vonatkozású bizonyságaként...). A telefonpalota üvegfalán 40–50 zilahi személyiség arcképe van kiállítva (A. Ciobanca mûvei), felfedeztem köztük egy magyart is!

Délben bárki megkóstolhatta — ha volt rá pénze — a márványtéren sütött ökröt, majd versenyek, sörfesztivál, divatbemutató, könnyûzenei koncertek közül válogathatott az érdeklôdô „zilahi polgár". Este a tûzijáték után hajnalig tartó utcabállal folytatódott az ünneplés. Délután még felléptek a vasárnap kezdôdô Ecouri Mesesene néptáncfesztiválra érkezett tánccsoportok is (román és bolgár táncokkal).

A rendezvényt a szentendrei küldöttség nagyra értékelte, jó alkalomnak tartotta a kapcsolatok szorosabbra vonására és kiszélesítésére (kivel?, mert az RMDSZ-szel nem találkoztak!).

Néhányan nehezen értették meg az ünnepség jelentôségét. Tanár ismerôsöm — aki nem jártas a költségvetési berkekben — méltatlankodott: a tanügyben nem tudták kiadni a szabadságpénzeket, most meg kétszázegynéhány milliót elmulatunk... Pedig a városgazdálkodási vállalat adósságaiból is lehetett volna törleszteni, hogy legalább az ivóvízünk biztosított legyen...

Mások megdöbbentek. Hallottam olyan véleményt is, amely egyértelmûen a kitaszítottság érzetérôl tanúskodott, mert érezték: a város valaha 90, de most már csak 20%-nyi magyarsága megérdemelte volna, hogy magáénak is érezhesse az ünnepséget. Igaz, számukra megmaradt a zilahi RMDSZ bensôséges és meghitt, egyáltalán nem hivatalos rendezvénysorozata, amelyre a városháza egy banit sem adott. Ez nem vigasz, de joggal kérdezhetnénk: és mi? — akik 525 éve, meg jóval azelôtt felépítettük ezt a várost — hol vagyunk most? Hol leszünk az 550. évfordulón?

Igazán megérdemeltünk volna legalább egy magyar szót, egy említést, egy köszönömöt — magyarul.

A „Pál kurzusnak" a nagyenyedi katolikus plébánia adott otthont. Vezetôje a mexikói Guadalajara városból érkezett Javier Silva, akit megkértem, mondjon valamit magáról.

— Házasember vagyok — mondta —, négy gyerekem volt, kettô meghalt. Volt egy olyan idôszak az életemben, amikor a pénznek túl nagy szerepet tulajdonítottam. A boldogságomat mégsem találtam meg benne. Aztán Isten megérintette a lelkemet. Ez körülbelül tíz éve történt. Most egy mexikói alapítású, 18 éve létezô evangélizációs iskolához tartozom, melyet San Andrés evangélizációs iskolának hívnak. Az evangéliumot új módon hirdetjük. A résztvevô nemcsak meghallgatja, de aktívan bele is kapcsolódik a tanításba. A lényeget tanítjuk. Módszere a dinamizmus. Tonnaszámra jelennek meg a vallásos könyvek, de valójában egyik sem változtatja meg az ember életét, mert nem éli át, nincs transzcendentális tapasztalata. Egy példa a dinamikára: például, ha a megbocsátásról beszélünk, a résztvevô megír két levelet, az egyiket annak címezi, akit megbántott és bocsánatot kér tôle. A másikat pedig annak, aki megbántotta ôt: „tiszta szívbôl megbocsátottam neked." Tehát a másikkal közli is szándékát. Az igazi keresztény élet cselekvés, nem csak az elv. Ez a hit megélése. Húsz ilyen, különbözô nehézségi fokozatú kurzus van, s aki mindegyiket elvégzi, lassan jó irányba alakul át. Ehhez legalább öt év szükséges. Iskolánk mindenki számára nyitott. Szelleme karizmatikus. Az én életemben ez nagyon sokat jelentett. Látásmódom változott meg az emberiségrôl, emberi kapcsolatokról, a halálról. Nem az elvekkel, hanem önmagammal és nagyon bensôséges találkozás volt.

— Mexikóban 1917-ben forradalom, 1936-ban vallásháború volt. Hogyan viszonyul ma a kormány a valláshoz?

— Ma is laikus kormányunk van, de a helyzet sokkal jobb. Vannak katolikus iskoláink, sôt a Pápát is elismerik és diplomáciai kapcsolatban vannak a Szentszékkel. A nunciust pedig nagykövetként ismerik el. Az ország 80%-a katolikus, s a Pápának erkölcsi tekintélye van. Míg eddig csak a templomban volt szabad imádkozni, vagy kultikus szertartásokat, búcsúkat tartani, ma az utcára is kimehetnek. Például nagy ünnep a guadalupei búcsú. Most már legális.

— Milyen Mexikó gazdasági helyzete?

— A forradalom elôtt a nemzeti vagyon irányítását a kormány vette át. A megkezdôdött fejlôdésnek a forradalom vetett véget. A kormány ugyanis gyárakat vásárolt, megemelte a fizetéseket, ellenôrizte a termelést. Munkalehetôségeket teremtett, azonban a tömegeket nem tették érdekeltté. Rövid idôn belül a kormány teljes mértékben irányította a gazdaságot. Nagy krízis állott be, a pénz elértéktelenedett. A történelem folyamán két csapás érte a gazdaságot: a szocializmus és a neoliberális irányzat. A neoliberálisok célja az volt, hogy a vagyont néhány vállalkozó, és a politikusok kezébe adja. Ma politikusaink többnyire vállalkozók is.

A mezôgazdaság is követte a szocialista felfogást. A föld az állam tulajdonában volt. A termelési költségek óriásiak voltak, s ez lehetetlen helyzetet teremtett. Salinas de Gortari elnök megváltoztatta az alkotmányt, s a föld a parasztok kezébe került. Társulatokba szervezôdtek, hogy könnyebben dolgozhassanak. Ma mindenki saját területét dolgozza meg.

— Az oktatás?

— Általában véve nincs írástudatlan mexikói, azonban nem mindenki végzi el a középiskolát. Az egyetemre elég kevesen jutnak be. Tanulmányi szempontból Mexikó még nem áll a magaslaton, de jó úton halad.

— Milyenek a mexikóiak?

— A mexikóiakat vidámság jellemzi. Szeretnek ünnepelni, megemlékezni. Nagy szerepet játszik a barátság. Szeretünk enni, tequilát — és nemcsak — inni, beszélgetni, szórakozni. Mindent megünneplünk: születésnapot, névnapot, az ország felszabadulásának napját, legnagyobb ünnepünk a guadalupei búcsú. Nagy tisztelet övezi az édesanyákat. Anyák napján senki nem dolgozik. Jellemzô, hogy a halált is megünneplik. Senki sem fél a haláltól. A mexikói nem azért él, hogy anyagiakat halmozzon, hanem azért, hogy egyen, igyon, fedél legyen a feje felett, és örvendjen az életnek. Nagyon közkedveltek a viccek. Nincs olyan ember, aki 20–50 viccet ne tudna elmondani.

Mexikót megviselte a forradalom, a vallásháború, a szegénység stb. de a nép nagy tûrôképességgel rendelkezik. A mexikóiak és a Romániában élôk közös vonása például a vendégszeretet, mûvészi érzék, érzékenység a jóra (ezt mi kissé másképp mutatjuk ki).

— Volt ideje városlátogatásra Enyeden?

— A kurzus programja nagyon sûrû, nincs sok szabadidônk. Sikerült megnéznem az enyedi várat, az iskolát. Ha szerveznek még kurzust, és engem is meghívnak, talán több idôm lesz ilyesmire is.

A budapesti Székely Kör idei néprajzi- és honismereti táborát az 1848-as forradalom jegyében szervezte meg. Ez alkalommal július 6–16 között 18 nagyenyedi tanítóképzôs vendégeskedett Budapesten, akik között volt gyímesi, gyulafehérvári, péterfalvi, bethleni, gyergyói diák is.

A Székely Kör vezetôsége idénre is gazdag tudományos, kulturális és szórakoztató programot állított össze. Délelôttönként tudományos elôadások elevenítették meg tanulóink elôtt a 150 évvel ezelôtti eseményeket, és fogalmazták meg a szabadságharc mához szóló üzenetét. Maradandó élményt jelentett mindenki számára Ambrus András színmûvész elôadása, aki A helység kalapácsa címû komikus eposzt tolmácsolta magas mûvészi fokon, és ugyanakkor Petôfi Sándor lírai forradalmát méltatta. Kiss Dénes úr a nyelvújítás nagyjairól beszélt, hangsúlyozta anyanyelvünk szépségét, eredetiségét. Kocsis István a Szent Korona Tanát ez alkalommal a 48-as események tükrében vizsgálta, s arra a kérdésre adta meg a választ: ki volt a lázadó 1848-ban. Rávilágított a Szent Korona misztériumára, ami a magyar küldetéstudatot határozza meg. Archaikus idôk szakrális fejedelmének a jogutódja a Szent Korona. Kocsis István szerint a forradalom idején ilyen szakrális uralkodónak elfogadták volna Széchenyit és — talán — Kossuthot is.

A nyolcvan huszár címû film megtekintése és Szathmáry Ilonával való megvitatása hozzásegített az események jobb megértéséhez. A 150 évvel ezelôtt történteket idézték tanítóképzôseink a Katona Tamás által írt eseményjáték részletének bemutatásával. 1848-ra emlékeztünk a Petôfi szobornál, a Pilvax kávéház elôtt, a Hadtörténeti Múzeum emlékkiállításán, a Nemzeti Galeriában, a Nemzeti Múzeumban, a Kerepesi temetôben. Pákozdi utunk is az 1848-as emlékmûhöz vezetett. Kikapcsolódásként a „királyok városának", Székesfehérvárnak a nevezetességeivel ismerkedtünk meg, s megmártóztunk a Velencei tóban is.

Régi vágyunk teljesült az idén: a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok szemtanúi voltunk, ahol megnéztük a lovagi tornát, s a mesterségek udvarán középkori mesterségeket csodáltunk meg. Ahogy az enyedi diákhoz illik, idén is meglátogattuk Áprily Lajos sírhantját, s versösszeállítással tisztelegtünk nagy költô-tanárunk elôtt.

Kellemes felüdülést jelentett a Litea könyvszalonban tett látogatás, ahonnan értékes könyvajándékkal tértünk haza. A franciák nemzetközi napján együtt örültünk a budapestiekkel,... amíg az esô engedte. (Az utcabált, sajnos, „elmosta" az esô.)

Tanítóképzôseink zenés-verses összeállítással fejezték ki köszönetüket a sok jóért, gondoskodásért és szeretetért, amellyel e tíz nap alatt a Székely Kör vezetôsége körülövezett. Bízunk abban, hogy jövôre is együtt lehetünk, s újabb generációk ismerhetik meg Budapest szépségeit.

Elsô mûhelytáborát tartotta Nyárszón az 1990-ben alakult Temesvári Magyar Diákszervezet. Miért éppen ebben a kis kalotaszegi faluban? Egyik társuk nyárszói, Vincze István református lelkész pedig örömmel adott helyet, befogadta a diákokat.

A tábor céljai közt szerepelt a szervezet mûködési stratégiájának a kidolgozása és a kapcsolatteremtés. Megismerkedtek a helybeliekkel, istentiszteleten vettek részt, ellátogattak Magyarvalkóra, Körösfôre, a bélesi tóhoz, a szentkirályi tánctáborba. Nagy élményük az Ady Endrére való megemlékezés. A szentkirályi ünnepségrôl átjött kis csapattal a diákok együtt vonultak ki a temetôbe Viski Dávid, Ady Endre, anyai nagyapja sírjához.

Július 22–27. között Kiskapus vendége volt egy 28 tagú holland csoport, akik a gyülekezet tagjainál lakhattak.

— Mindez az egymáshoz tartozásunkat erôsíti — mondta Kállay Dezsô lelkész. — Hálát adok Istennek, hogy a találkozás, a nyelvi és kulturális eltérésektôl eltekintve, problémamentesen zajlott le.

Szoros szálak fûznek Kiskapushoz, így adódott a lehetôség, hogy fiataljaink a romániai magyar ifjúsággal találkozhassanak. Megismerhettük egymás szokásait, kultúráját. Sok tehetséges fiatallal találkoztunk, akik nehezen valósíthatják meg terveiket. A gazdasági pangás ellenére, úgy látom, haladás tapasztalható — mondta Edvin Masvinko, a vendégek egyik vezetôje.

— Tôletek sok mindent tanultunk. A szegénység, a rossz életkörülmények az emberiség legjobb tanítói. Reménykedem egy jobb jövôben.

— Mi a véleményed az itteni fiatalokról?

— A hagyományoktól eltekintve semmiféle különbséget nem látok a holland és az itteni ifjúság között. Az itteniek jobban ragaszkodnak a hagyományokhoz. De ugyanúgy szórakoznak, mint mi: futballoznak, teniszeznek, táncolnak. Megtanítottuk ôket a bingojátékra, ôk pedig lovagolni tanítottak minket. Videoesteket rendeztünk, Hunyadon voltunk, a környéken a Tordai hasadékba kirándultunk. Sokat köszönhetünk a falu református lelkészének. Reméljük, ilyen gyümölcsözô marad kapcsolatunk.

500 fôs csoportjukba fiatalok és idôsek egyaránt tartoznak. Mégsem nehéz összhangot, melegséget teremteni közöttünk.

— Az azonos vallás szorosabban fûz össze közösségeket. Talán ebben rejlik a vallás nagyszerû ereje. Miért jöttünk Romániába? Mert jó, ha tanul a fiatalság.

A kormány gazdaságpolitikájával elégedetlen, energetikai és bányászati szakszervezetek figyelmeztetô, majd általános sztrájkot helyeztek kilátásba. A RENEL-alkalmazottakat tömörítô Energetica és Univers szakszervezetek kifogásolják azt, hogy a kormány az energetikai szektor átszervezésekor nem veszi figyelembe az alkalmazottak érdekeit védô szakszervezetek kéréseit, és nem tartja tiszteletben a régi struktúrában megkötött kollektív munkaszerzôdéseket. Továbbá azt kérik, hogy az energia fogyasztói ára szabad tárgyalások útján, piaci körülmények között alakulhasson, és a kormány szüntesse meg a keresztbetámogatások gyakorlatát. Mivel a jelenlegi szakszervezeti törvény nem teszi lehetôvé az energetikusok sztrájkját, a szakszervezetek e korlátozások törlését követelik.

A két energetikai érdekvédelmi tömörülés tagjai a kormány, az ipari és kereskedelmi minisztérium, a RENEL székháza, valamint az államelnök és a szenátus elnökének lakása elôtt állítanak fel állandó sztrájkôrséget, majd utcai tüntetésekre is sor kerül.

A bányászokat tömörítô Cartel Alfa szakszervezeti tömb szintén megmozdulásokra készül. Vezetôi a Mediafaxnak nyilatkozva elmondották: a kormány rájuk vonatkozó ígéreteibôl gyakorlatilag semmi nem valósult meg. A bányászok a nehéz, embertelen munkakörülmények miatt 100 bánya bezárását kérték ugyan, de a kormányígéret szerint 10 000 új munkahely alakulna a bezárt bányák körüli természeti károk kiküszöbölésére és a lezárt aknák konzerválására. A kormány azt is megígérte tavalyi tárgyalássorozatán a bányászoknak, hogy hátrányos helyzetû vidékként kezeli a bányavidékeket, ami külön pénzügyi státust, külön juttatásokat jelentett volna.

A 80 000 szakszervezeti tagból 64 ezren az általános sztrájk kirobbantása mellett foglaltak állást.

A Román Fejlesztési Bank stratégiai befektetôt keres részvényei 51 százalékára, és a Citibank, az ABN Amro és a Deutsche Bank érdeklôdik — mondta a pénzintézet vezérigazgatója, Bogdan Baltazar.

Remélik, hogy a stratégiai befektetô tôkeemelést is végrehajt — úgy, hogy megôrizheti 51 százalékos részesedését —, de ez nem vásárlási feltétel.

További 5-5 százalékot vásárolhat a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Világbank-csoporthoz tartozó IFC, ezt már a kormány jóváhagyta — mondta Baltazar, és hozzátette: eddig csak az EBRD vételi szándékáról értesült, sôt, ha az IFC nem jelentkezik, akkor az EBRD az egész 10 százalékot megvenné.

A pénzintézet részvényeinek további 10 százalékát az alkalmazottaknak szánják, majd 1999 második felében nyilvános kibocsátás is lesz, hazai kisbefektetôknek.

A privatizáció elsô szakasza, vagyis a stratégiai befektetô bevonása, decemberben lezárul — idézte a nyilatkozatot a Rompres hírügynökség.

A privatizáció felgyorsítása a Romániának való IMF-hitelezés felújításának egyik feltétele.

Radu Vasile miniszterelnök távollétében — miután a kormányfô néhány napos nyaralásra Izraelben maradt — Victor Babiuc védelmi miniszter foglalta össze hazaérkezéskor a román kormányküldöttség vasárnap kezdôdött és szerdán éjjel véget ért izraeli látogatását.

A román kormányfô tárgyalt Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, Ezer Weizman elnökkel, és ,,munkatalálkozón,, felkereste Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóság vezetôjét is.

Babiuc szerint a román és az izraeli vezetôk egyetértettek abban, hogy a két ország kapcsolataiban fontos, de nem megfelelôen hasznosított lehetôségek rejlenek az együttmûködésre. Kölcsönös beruházásvédelmi és mezôgazdasági megállapodást írtak alá, de a sajtó elôzetes jelzése ellenére késôbbre maradt a szabadkereskedelmi megállapodás megkötése. A megbeszélések témái között szerepelt a politikai, gazdasági, katonai együttmûködés, a szervezett bûnözés elleni küzdelem. Az Ællami Tulajdonalap bemutatott több mint száz olyan projektet, amelyben az izraeli tôke részt vehetne.

Babiuc megemlítette, hogy Izrael támogatja Románia euroatlanti integrációját, és egyetértettek abban, hogy a két ország fokozza együttmûködését Kelet-Közép Európában, illetve a Földközi-tenger keleti medencéjében.

Andrei Plesu az Arafattal lezajlott találkozóval kapcsolatban úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy Románia közvetítô szerepet játszhat, üzeneteket továbbíthat mint valamennyi fél által elfogadott partner a közel-keleti békefolyamatban. A Palesztin Hatóság igényelte Románia támogatását mind gazdasági, mint oktatási téren — ugyanis nagyszámú palesztin diák tanul Romániában. Az Azi szerint a román-palesztin találkozó elôkészítése során Gheorghe Popescu izraeli román nagykövet hivatalos jelleget próbált adni az eseménynek, ami végül nemhivatalos találkozó formájában zajlott le — és a miniszterelnök a nagykövet leváltására szólította fel Plesu külügyminisztert.

A román sajtó a látogatással kapcsolatban megemlítette: a Radu Vasile által felkeresett Jad Vashem múzeum adatai szerint Románia területén, Észak-Erdélyt nem számítva 295 ezer zsidó áldozata volt a vészkorszaknak. A lapok a napi témákkal kapcsolatban kiemelték, hogy a miniszterelnök sajátmaga is meggyôzôdhetett az Izraelben dolgozó román vendégmunkások nehéz életkörülményeirôl. A két ország munkaügyi miniszterei tárgyalásokat kezdtek a kérdés megfelelô jogi rendezésérôl. Vitatéma volt a kommunista rendszer idején elkobzott zsidó javak kérdése, bár az utazás elôtt a kormány az eddigi hat után négy további ingatlan visszaszolgáltatásáról hozott döntést. A zsidó szervezetek szóvá tették a romániai zsidó temetôkben az utóbbi idôkben is elkövetett vandalizmusok ügyét.

A Kárpát-medencei magyarság és az anyaországban élô magyarok nemzeti együvétartozásának eszméjét kívánja erôsíteni az immár harmadik alkalommal, ezúttal augusztus 17-20. között Budapesten megrendezendô Régiók Találkozása Kárpát-medencei Napok elnevezésû rendezvény.

A határokon túli magyarlakta területek képviselôi színpompás kulturális bemutatókkal: könyvcsemegékkel, fotókiállításokkal, néprajzi sajátosságok felvonultatásával várják az érdeklôdôket a Budai Várban, a Szentháromság téren felállított szabadtéri színpadon, valamint a Magyar Kultúra Alapítvány székházában.

A már hagyományos Identitás Klub idén talán többet fog politizálni — mondta Dudás Károly, a Vajdasági Magyarok Mûvelôdési Szervezetének elnöke. Szükség van arra, hogy beszéljünk, és megoldást keressünk a népesedés, a szociálpszichológia, az oktatás és a kultúra helyzetének megoldására.

Várhatóan elôtérbe kerül a határokon kívül élô magyarok veszélyeztettségének kérdése is, hiszen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a volt "nagy Jugoszlávia" egyes részein állandó vagy újonnan kirobbanó harcok folynak, és ez közvetlenül érinti az ott élô kisebbségeket.

Egyed Albert, a Magyar Kultúra Alapítvány kuratóriumi tagja abbéli reményét fejezte ki, hogy az újonnan megalakult kultusztárca, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma aktívabban, élôbben tudja kezelni a jövôben a határokon túli magyarság ügyét. Az elôzô kormányzat nem létezô koncepciókban próbált tenni a nemzetmegôrzésért, most új dimenziók kerültek elôtérbe a kultúrpolitikában. "Gondolok itt a mûemlékvédelemre, a történelmi egyházak (határon túliak is), a színházak megóvására, a könyvkiadás támogatására" — mondotta.

A regionális találkozóra a Felvidékrôl, Erdélybôl, a Muravidékrôl, a Vajdaságból, Kárpátaljáról is érkeznek mûvészek, tudósok, akadémikusok. A renezvény utolsó napján zárónyilatkozatot adnak ki az Identitás Klubban született vélemények összefoglalásaként.

Temesváron csütörtökön sajtóértekezleten mutatták be a Ziua országos napilap által kiadott magyar nyelvû hetilap elsô számát, amelynek címe: A NAP.

Sorin Rosca Stãnescu, a Ziua fôszerkesztôje a temesvári sajtóértekezleten azt ígérte, hogy a magyar nyelvû kiadvány hamarosan napilappá válik, amelyet terjeszteni fognak minden olyan megyében, amelyben jelentôsebb létszámú magyar lakosság él, sôt Magyarországon is, hiszen Budapesten is lesz fiókszerkesztôsége. A hetilap S.R. Stãnescu szerint élharcosa lesz a ,,mindkét táborból való (azaz román és magyar — a tud.) szélsôségesek és a nemzeti kommunisták elleni küzdelemnek".

Daniela Tit, a lap nyugat-romániai kiadásának végrehajtó igazgatója a sajtóértekezleten elmondta: a hetilap nem kívánja egyetlen párt politikáját sem szolgálni. A kezdeti példányszám közlése szerint 10 ezer lesz.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]