1998. augusztus 11.
(X. évfolyam, 183. szám)

Zárlat a magyar–román határon
Incidensekre nem került sor

(1. old.)

Az Agrostar mezôgazdasági szakszervezet és az akcióját támogató szervezetek hívei hétfôn délelôtt 11-tôl felvonultak a nagylaki, a varsándi és a kürtösi határállomásra, hogy elôzetesen bejelentett tiltakozó akciójukkal leállítsák a hazainál olcsóbb búza és élelmiszer behozatalát Magyarország felôl. Lapzártáig incidensrôl nem érkezett hír.

Elena Sporlea asszony, az Agrostar elnöke kijelentette, hogy emberei le fogják állítani a Kürtösre befutó elsô élelmiszerszállító szerelvényt. Az Agrostar akciója határidô nélküli, tehát elvben nem ér véget hétfôn. Marius Buftea, az aradi prefektúra osztályvezetôje az MTI-nek elmondta, hogy Gheorghe Neamtiu prefektus is a helyszínen tartózkodik. Buftea szerint a három érintett helység polgármesteri hivatalai a helyi közigazgatási törvény elôírásaira hivatkozva nem adtak engedélyt az út, illetve a vasút lezárására, ezért Nagylakon és Varsándon, illetve Kürtösön az Agrostar hívei az út szélén tiltakozó gyûlést rendeztek.

A rendôrség és a csendôrség szintén helyi készültséget, parancsnokságot hozott létre Marius Buftea tájékoztatása szerint, de mindeddig nem került sor „különleges eseményekre".

Nagylakon az Agrostar emberei 13 óra tájt helyezték el erôgépeiket az úton. A 40–50 fôs csoportot Stefan Nicolae, a szervezet fôtitkára irányítja. Nem a vámnál, hanem az elôtt mintegy 500 méterre az út négy sávjából hármat három kombájnnal, négy teherautóval és hat-hét traktorral lezártak, a negyedik sávon rendôrök irányításával bonyolódik a forgalom. Az akció résztvevôi elkérik a teherjármûvek iratait, ellenôrzik a rakományt, de az elsô két órában egyetlen jármûvet sem állítottak le. Egy Bulgáriába élelmiszert szállító kamiont is átengedtek.

Dinu Gavrilescu mezôgazdasági miniszter a sajtónak nyilatkozva „elkésettnek minôsítette a mezôgazdasági szakszervezetek tiltakozását, mivel a kormány megtette már a szükséges lépéseket a búzapiac támogatására.

A rendelkezések ellenére
Kolozsváron nem lehet magyarul felvételizni az orvosira

(1. old.)

Július végén minden felsôoktatási intézményhez eljutott a tanügyminisztérium körlevele, amelyben az egyetemi felvételire vonatkozó néhány rendelkezésre hívják fel a figyelmet. Eszerint minden felsôoktatási képzési forma esetében kérésre a kisebbségek nyelvén is lehet felvételizni azokból a tantárgyakból, amelyeket a kérvényezô a középiskolában az illetô nyelven tanult.

A körlevél arról is említést tesz, hogy az érvényben lévô, sokat vitatott 36-os sürgôsségi kormányrendelet szerint a nemzetiségek nyelvén mûködô középiskoláknak jogában áll az illetô nyelven megszervezni a románok történelmének és Románia földrajzának oktatását. Ez több iskolában meg is történt, így ezekbôl a tantárgyakból az érintettek anyanyelvükön felvételizhetnek a felsôoktatási intézmények megfelelô szakjaira. Ennek minisztériumi rendeletben történô elôírását javasolja Kötô József oktatásügyi államtitkár egy, Andrei Marga miniszter által aláírt jegyzékben.

Mindezek ellenére Kolozsváron az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem orvosi, gyógyszerészeti, és fogászati szakára nem lehet magyarul felvételizni. Az elmúlt héten a Kolozsvári Magyar Diákszövetség kis küldöttsége próbált a dolgoknak a végére járni. Elutasításban volt részük. Lixandru Claudia irodavezetô számolt be a tegnapi próbálkozásról.

— Pascu rektor úr elmondta, a felvételi felelôssége az intézetet illeti. Ô nem fogja tíz évi zavartalan mûködés után megbontani a rendet. Véleménye szerint bármilyen nyelven ugyanúgy kell bekarikázni a tesztek kérdéseire adott helyes választ. Egyébként sincs idô arra, hogy a teszteket szakszerûen lefordítsák magyar nyelvre, s arra sem, hogy a szenátus ilyen értelemben döntést hozzon.

A marosvásárhelyi egyetem magyar szakán használt teszteket — ismeretlen okokból — nem fogadják el. Egyértelmû, hogy nincs hajlandóság és akarat az egyetem vezetôsége részérôl a magyar nyelven történô felvételi elfogadására és megszervezésére. A továbbiakban az RMDSZ tesz lépéseket az ügy érdekében.

Kerekes Edit

Egyre durvul az egyetem-vita
Radu Vasile nem siet állást foglalni az újra lángra kapó polémiában

(1., 8. old.)

Kolozsvár polgármestere legújabb nyilatkozatában folytatja a hangulatkeltést a kolozsvári székhelyû önálló állami magyar egyetem létesítése ellen. Ezúttal annak a szándékának adott hangot, hogy ha „az RMDSZ és Magyarország nem hajlandó véget vetni szélsôséges, xenofób, irredentista, román- és európaellenes akcióinak, referendumot kezdeményez a magyar egyetem megalapításának ügyében". Boros János, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint a polgármester kijelentése teljesen alaptalan, amelynek nem kell nagy figyelmet tulajdonítani, hiszen a magyar egyetem létrehozása nem helyi, hanem országos érdek. A megyei elnök rámutatott, hogy az elôálló helyzet a kolozsvári magyar fôkonzulátus megnyitása és Göncz Árpád, Magyarország államelnökének erdélyi látogatása elôtti idôszakra emlékeztet, amikor a polgármester ugyancsak egy politikai hecckampányt próbált kirobbantani helyi referendum kezdeményezésével.

Boros: nem létezik helyi
referendum-törvény

Funar legutóbbi kijelentésével ismét bebizonyította, hogy nem ismeri a törvényeket, ugyanis a helyi referendum törvénye még nem létezik. A jelenleg hatályban lévô, 1991-ben elfogadott 69-es helyi közigazgatási törvény lehetôvé teszi, hogy a polgármester konzultáljon bizonyos, a közösség nagyrészét érintô helyi határozatok felôl. Ennek azonban csak konzultatív jellege van, nem tartalmaz pontos elôírásokat a szavazás megszervezésével, lebonyolításával és fôleg költségvetési kérdésekkel kapcsolatosan. — A polgármester nyilatkozata egyértelmûen jelzi, hogy minden napra tartogat valami bombasztikus kijelentést, hogy a média érdeklôdésének a központjában maradjon — mondta Boros János.

Margát támogatja
a román polgármesterek
és tanácsosok ligája

Románia polgármesterei és tanácsosai csatlakoznak Andrei Marga tanügyminiszternek a magyar egyetemmel kapcsolatos álláspontjához — jelenti a Stirea kolozsvári napilap. A Romániai Polgármesterek és Tanácsosok Ligája sajtóirodájának közleménye értelmében, a szervezet „meghökkentônek tartja Markó Béla arcátlan nyilatkozatait ebben a témában". A liga visszautasítja a szövetségi elnök, az RMDSZ követelôzéseit, és felhívást intéz minden „jó románhoz", hogy támogassa Marga minisztert a magyar egyetem újralétesítése elleni hadjáratában.

Szatmárnémetiben tartott hétvégi sajtóértekezletén Markó Béla különben ismételten kijelentette: Marga nyilatkozatai egyetem-ügyben összeegyeztethetetlenek az általa betöltött tisztséggel. „Úgy tûnik, Marga teljesen megfeledkezett arról, hogy végül is egy bizonyos kormánynak a tagja, és hogy elsôdleges feladata nem más mint magának a kormányprogramnak a gyakorlatba ültetése" — idézte a Mediafax hírügynökség a szövetségi elnököt, aki elmondta: a tanügyminiszter esetleges leváltása Radu Vasilenak a tiszte, aki többször is kijelentette: nem fogja megtûrni a kormány politikájával ellentétes nyilatkozatokat miniszterei részérôl. Az egyetem-vita újrafellángolása óta a miniszterelnök nem sietett állást foglalni.

Zoe Petre leváltását követelik

Szombaton, Kovásznán találkozóra került sor a megye román pártjai: a Melescanu-vezette Szövetség Romániáért Párt, a Román Társadalmi Demokrácia Pártja, a Câmpeanu-féle Nemzeti Liberális Párt, a Nagyrománia Párt, a Szocialista Munka Pártja, illetve a koalíciós partner, a Demokrata Párt (!) helyi szervezetei között. A megbeszélést követôen közreadott nyilatkozatukban az említett pártok felháborodásuknak adtak hangot egyes, a Tusnádfürdôi szabadegyetemen elhangzott kijelentésekkel kapcsolatban. Az aláírók szerint Emil Constantinescunak kötelessége elítélni Orbán Viktor magyar kormányfô kijelentéseit, „akinek nincs erkölcsi alapja kioktatni bárkit is kisebbségi jogvédelembôl akkor, amikor Magyarországon évszázadok óta tudatosan asszimilálják a román kisebbséget" — írták. A tanácskozáson megjelent pártok követelik: Constantinescu elnök váljon meg tanácsosától, Zoe Petre asszonytól, aki maga is támogatja az RMDSZ egyetem-követeléseit. Ugyanakkor felszólítják az államfôt: akadályozza meg Magyarországnak Románia belügyeibe való beavatkozását, és aggodalmuknak adnak hangot az általuk tapasztalt „magyarosítási" folyamat miatt Hargita és Kovászna megyében — jelenti a bukaresti Adevãrul.

Újabb koalíciós vita a láthatáron

(1. old.)

Az augusztus közepére–végére jósolt kormányátalakítás ismét a belpolitikai viták kiélezôdésével fenyeget. Egyrészt a koalíció pártjai között, másrészt a pártok kebelén belül is. A kormányátalakítás voltaképpen már a Vasile-kabinet megalakulása óta napirenden van, mivel akkor egyetértés volt a tárcák számának késôbbi csökkentését illetôen.

Mint ismeretes, a Demokrata Párt máris felszólította a KDNPP-t, vessen véget a gazdaság „parasztpártosításának". A vita konkrét okát a Romsilva erdôgazdasági vállalat igazgatójának felmentése adta, a döntést a parasztpárti Romicã Tomescu környezetvédelmi miniszter hozta meg.

További heves vita folyik a Bell Helicopters céggel kötött szerzôdés körül, amely különösen kiélezôdött azt követôen, hogy a Radu Vasile miniszterelnök vezette kormányküldöttség tagjai Izraelben maguk tapasztalták, hogy az amerikai cég használt helikoptereit ott az új árának töredékéért felújítják és harcképessé teszik. Radu Berceanu iparügyi miniszter tévényilatkozatokban hangsúlyozta a megoldás elônyeit és megjegyezte, hogy Romániának a csúcsszintû és drága helikopterekhez hiányzik egy fontos összetevô: az ellenség. Victor Babiuc nemzetvédelmi miniszter viszont kifejtette: a román hadseregnek nincs szüksége „az ócskapiacon vásárolt fegyverekre". Babiuc és Berceanu egyaránt az ügyben megosztott Demokrata Párt tagja.

A helikopter-ügyletet hevesen ellenzi a liberálisok által támogatott Daniel Dãianu pénzügyminiszter is. A liberálisok szerint az egész kormányformulát újra kellene tárgyalni, ha Dãianu helyét, mint egyes források tudni vélik, parasztpárti miniszter venné át.

A kormánnyal szemben ismét éles bírálatot fogalmazott meg Victor Ciorbea. A politikus a Cotidianulnak nyilatkozva azt fejtegette, hogy a parasztpárt jelenleg csak „dekoratív szerepet játszik" és utóda hagyja, hogy a fontos döntéseket vagy a demokrata, vagy a liberális párt hozza meg.

Ioan Muresan reformügyi miniszter hétvégi sajtóértekezletén szintén kijelentette: a kormány átstrukturálása minden bizonnyal újabb koalíciós vitát eredményez majd. „Egyszínû kormány esetén az átalakítás lényegesen egyszerûbb lett volna, de az ötpárti egyeztetés csak újabb feszültségekhez, idôvesztéshez vezet" — nyilatkozta a miniszter a Ziua napilapnak.

Rendkívüli ülésszak augusztus végén

(1. old.)

Petre Roman, a szenátus elnöke hétfôn bejelentette, hogy augusztus 26, 27 és 31-re, illetve szeptember 1-re rendkívüli ülésszakra hívja össze a szenátust. Napirenden szerepel a koncesszionálásra, az állami tulajdonokra és a helyi közigazgatási pénzügyekre vonatkozó törvény, valamint a mezôgazdaság helyzetérôl elôterjesztett dokumentum megvitatása.

Wass Albert hazatért
Marosvécsi krónika Funtinelbôl

(1., 8. old.)

Aki a Maros völgyét övezô erdôségek mesebeli világában barangol, nem csak egy gyönyörûséges hosszú hajú lány, a funtineli boszorkány, tekintetét érezheti magán, hanem egy mosolygós öregúrét is. Ugyanis hamvaiban ugyan, de hazaérkezett Erdélyországba, hogy végsô nyugalomra helyezzék, szeretett hegyei alatt, azok körében, akikért és akiknek alkotott egy életen át, Wass Albert.

Szülôföldjén a búcsúbeszéd a holtmarosi templomban hangzott el, ahol Bartha József református lelkész méltatta a 90 esztendôt élt írót, mondván „A ti szívetek lesz az a hely, ahol Wass Albert nyugodni fog", hiszen soha nem szûnt meg benne a tudat, hogy tenni kell azért, ami szent, meg kell bocsátani a háborgatóknak, imádkozni kell az ellenségeinkért. Szolgálatban kell meghalni, hogy aztán örökké élhessünk. Halála elôtt több ízben hagyatkozott is, azt hagyta ránk, amit egész életében vallott és vállalt: az alkotást, hogy álljunk be mindannyian a marosvécsi fák bús árnyékába, és szolgáljuk a nemzetet. Ô érezte, ha szülôföldjén maradt volna, hôsi halottként végezte volna életét, márpedig tudta és üzente a földieinek, hogy Erdélynek nem hôsi halottakra, de hôsi életet élôkre van szüksége. S ami nem adatott meg Wass Albertnek zaklatott írói életében, az most bekövetkezett: a marosvécsi kastély parkjában több százan búcsúztatták ôt, aki örök életében itt volt, akit marcangolt a honvágy, de haza nem térhetett. Nagy Miklós Kund idézte az 51 esztendôvel ezelôtt Bajorországban megfogalmazott gondolatokat „a Kárpátok alatt, ahol apáink éltek, rendelj ki nekem egy csendes menedéket". Igaz ugyan, hogy e szavak A hontalanság elégiájá-ból származnak, mégis, tette hozzá Wass Albert, nem volt hontalan, mert lélekben mindig Erdélyben maradt, s most, amit életében álmodni sem mert, itt van a „világfigyelô tetôn", ahol a két világháború között írótársaival több ízben kísérelte meg, ha nem is a világot megváltani, de a kisebbséget, amelyben élt és annak irodalmát minden vonatkozásában. Wass Albert ide tartozott, a helikoni írókhoz, s közülük utolsóként távozott a földi életbôl. Hit, hûség, néphez, nemzethez való ragaszkodás — ereklye, kincs, fegyver volt számára. Ezzel érdemelte ki, hogy végsô menedéket a marosvécsi helikoni park nyújtson számára, ami egyelôre csak terv, de záros idôn belül valósággá válik, hasonlatosan ahhoz, amint a romantikus mesemondó álomvilága is gyakran valósággá változott. A számûzetés éveiben ugyanazt tette, „amit egy nagy mesélônek tennie kell. Szavakban összeillesztett fényképeket küldött haza a tavakról, madarakról, a tájról amelybe beleszületett, ... s amelyben helye volt a csodaszarvasnak is, de e képek hosszú évtizedekig nem juthattak el hozzánk" — mondta Káli Király István, de most végre megtudhatjuk, hogyan fest a kép, mit üzen az erdô és a fái között susogó múlt, hiszen a könyvek napvilágot láthatnak, méghozzá Erdélyben, Marosvásárhelyen a Mentor Kiadónál. Eddig is olvashattuk és az életmû kiadása folytatódik, tehát mindenki saját belátása szerint eldöntheti igaz-e, hogy a mesében lehet világhûen megírni a tájat, egy kisebbség történelmét, hányatott sorsát, kimondani az igazságot, avagy sem. A mûvek elolvasása után dôl majd el, lehet-e azonosulni a Mark István búcsúszavaiban elhangzottakkal, miszerint „Wass Albert személye éppúgy növekszik bennem, mint a Kelemen-havasok fenyôi". Fák, melyek árnyékában elôbb-utóbb örök nyugalomra térnek Wass Albert hamvai, amikor majd kegyelettel felkínálják a test porát az anyaföldnek. Ugyanis a TEMETÉS ELMARADT. A holtmarosi templomi búcsúztatón ugyanis a lelkész azért mondta, hogy „a szívekben lesz helye Wass Albertnek", mert úgy tûnt, hogy Erdélyben nincs! Akkor még a család — sajnálatos szervezési hibák következtében — azon az állásponton volt, hogy visszaviszik Amerikába Wass Albert hamvait, ugyanis báró Kemény János örökösei, személy szerint a fia, báró Kemény Miklós, aki mindenrôl az utolsó pillanatban értesült, nem engedélyezte a pillanatnyilag per alatt lévô, egykori Kemény-birtokon a temetkezést. Bartha József templomi búcsúztatójában tehát az is elhangzott, hogy „szégyelli magát az erdélyi magyarság nevében". Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott lelkész felháborodottan kijelentette, hogy ezt nem tehetik meg, ez a szégyenfolt kitörölhetetlen lesz, ha valóban megtörténik. Aki mindent összekavart, és a megemlékezést követô sajtótájékoztatón sem vállalta a részvételt, az Csiszér Sándor, a jelenleg még fantomnak mondható „Helikoni Egyesület", elnöke a „Helikoni park" egyik megálmodója, a Wass Albert temetésének — amely tehát elmaradt — a megszervezôje. A Kemény és a Wass család tagjai közötti, igen kínosnak mondható vita hevében érkezett meg a marosvásárhelyi RMDSZ-küldöttség, amely, Kelemen Attila képviselô rendkívül diplomatikus közvetítô ténykedéseinek köszönhetôen dûlôre vitte a dolgot oly módon, hogy a búcsúztató szertartást is megtartották, és a két család tagjai is a régi jó ismerôsök minôségében váltak szét. Mint már oly sokszor a történelmünk során, most is a szabad ég alatt, lombos fák árnyékában oldódott meg a nagy kérdés, amely Kelemen Attila szerint „nem csak Wass Albert dolga, hanem az Erdélyi Helikoné, az erdélyi magyarságé is." A parkban elhelyezett emlékplakett megkoszorúzása után a Wass és Kemény család írásban kötelezte magát, hogy mihelyt eldôl, hogy kié lesz a Kemény-birtok, valóban elkészül a helikoni szoborpark, de a Kemények kérésére egységes elképzelés alapján. S ha már lesz végleges, mindenki által elfogadott koncepció, akkor kerülnek Wass Albert hamvai is örök nyugalomra, Kemény János sírja, Kuncz Aladár emlékasztala és valamennyi írótárs emlékplakettje társaságában. Jogos volt Wass Endre kérdése, hogy ha a román törvények között kibúvót találva a birtok nem kerül vissza a Kemények tulajdonába, akkor mi történik az édesapja hamvaival? Ebben az esetben Kelemen Attila és Kolcsár Sándor marosvásárhelyi RMDSZ-elnök vállalta a kezességet, hogy amennyiben a terület önkormányzati tulajdonban maradna, a helikoni emlékpark akkor is megvalósul, és Wass Albert, akinek az urnáját addig a holtmarosi templomban ôrzik, végre csendes menedékre lel. Addig is még töprengünk Wass Albert azon gondolatán, hogy „fiam, a szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian". Miért van az, hogy akkor sem engedik tisztességesen hazatérni a kivándoroltat, ha nem volt sem politikai kényszer, sem bárminemû külsô nyomás? Miért nem térhetünk már végre haza mi is, akik soha el nem mentünk? Miért kell idegenekként szégyenkeznünk annak a marosvécsi kastélynak az árnyékában, amely máig is érvényes nemes célok érdekében össze tudta fogni a jobb- és a baloldalt, a szegényt és a gazdagot, a kisebbségi lét mentoraként?

T. Maksay Ágnes

KRÓNIKA

Non stop!

(2. old.)

Fel akarunk zárkózni a Nyugathoz, ezért megalkuvók vagyunk. Sok idegen szót elfogadunk.

A non-stop fogalmat is sokan ismerik, de nem Kolozsváron. Az éjjel-nappal nyitvatartó üzletek órarendjén (?) gyakran szerepelnek bûvös számok; mint egy monostorin is: 9–12. Tudatlanságból, vagy szellemeskedésbôl?

Úgy látszik, eredetiek is tudunk lenni.

Szôcs Andrea Enikô

KISÍHREK

(2. old.)

VAKÁCIÓS KLUBOT szervezett az RMDSZ Pata–Györgyfalvi kerülete óvodásoknak és iskolásoknak a székházban (Ariesului — volt Csákány — utca 55.). A klubban lehet sakkozni, römizni, asztaliteniszezni és kérésre a székház videofilm-készletébôl vetítenek is. A klub nyitvatartási ideje: kedden, szerdán és pénteken 12–16 óra között.

Ugyanitt pénteken 12–15 óra között tájékoztatás végett jelentkezhetnek mindazok, akik valamilyen oknál fogva (pl. lakcím változás) nem kapták meg Magyarországról a 10 százalékos kárpótlási határozatukat és még nem értékesítették azt.

Valutaárfolyamok
(hétfô, augusztus 10.)

(2. old.)

Váltóiroda Márka
(Vétel/Eladás)
Dollár
(Vétel/Eladás)
Adriatica 4810/4880 8630/8720
CAMBIO 4830/4880 8650/8720
Diesel 4850/4880 8660/8710
ECU-Exchange 4840/4870 8650/8700
Macrogroup 4840/4880 8650/8700
Medalion 4850/4880 8660/8710
PLATINUM 4830/4880 8620/8720
PRIMA 4840/4880 8620/8710
SAKER 4840/4870 8650/8710
Mezôgazdasági Bank 4815/4940 8660/8770
Román Kereskedelmi Bank 4847/5023 8700/8750
Nemzeti Bank 4902 8728

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/41, a márka 4850/4880, a dollár pedig 8650/8720 lejbe kerül.

Zarándokúton a Himnusz költôjének szülôfalujába

(2. old.)

1990 óta minden év augusztus 8-át megelôzôen, vagy azt követôen, a Szatmár megyei Szôdemeter felé irányul a szûkebb és a távolabbi pátria figyelme. Kölcsey Ferenc szülôfaluja ez, a ma már mindössze 38 református lelket számláló település, Tasnád és Szilágypér körzetében. A 208. születésnapon feltûnôen sok kiskocsi, kirándulóbusz keresett árnyékos parkolóhelyet a késô délutáni órákban a református templom környékén. A templomkertben a Kô Pál készítette szobor körül zajlott ugyanis az ünnepi mûsor. Mûvelôdési és politikai életünk egyik legnagyobb alakjának, Kölcsey Ferencnek tisztelegtünk. Szatmárnémetiben a nevét viselô kör elnöke, Muzsnay Árpád szervezô szerint: „Évrôl-évre gazdagodó, és reméljük, mindenki számára maradandó élményt nyújtó találkozások voltak eddig, s bízunk abban, hogy lesznek a jövôben is. Megye- és országhatárokon át ívelô esemény lett a szôdemeteri ünnepség. Bizonyíthatja ezt a mai találkozás is, amelyre a Kárpát-medence magyarsága messzi vidékeinek különbözô korosztályait sikerült megmozgatni a költô legismertebb, mindannyiunk számára nemzeti imává vált költeménye megírásának 175. évfordulójára emlékezve." Jeles egyházi, közéleti és politikai személyiségek demonstrálták jelenlétükkel együvétartozásunkat, felszólalásukkal emelték az ünnepség rangját, kisugárzását. Íme azok névsora, akiket Szôdemeteren meghallgattunk és gondolataikat tovább gondolhatjuk: Varga Sándor helybeli lelkipásztor, Riedl Rudolf, Szatmár megye prefektusa, Tôkés László, református püspök, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Gyulay Endre, szegedi római katolikus püspök, Carol König a Mûvelôdési Minisztérium osztályvezetôje, Bölcskei Gusztáv, debreceni református püspök, Tempfli József, római katolikus püspök, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének alelnöke és Pomogáts Béla a Magyar Írószövetség elnöke. Egyházi- és népdalokat adott elô a margittai és a szilágypéri kórus; Kölcsey verseket tolmácsoltak kitüntetett mûkedvelô elôadók; a Himnuszt Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Társulat mûvésze mondta el.

A Himnuszt 175 esztendeje Szatmárcsekén írta Kölcsey Ferenc. 1828 végén az Aurora folyóiratban került elôször nyilvánosság elé. Népszerûvé, a nemzeti identitás szimbólumává a reformkorszakban lett. A 40-es években a pesti Nemzeti Színház pályázatot hirdetett a vers megzenésítésére, amelyet Erkel Ferenc zenéje nyert el.

A szôdemeteri ünnepséget Szilágypéren az esti órákban ökumenikus istentisztelet követte és egyben zárta.

S. Muzsnay Magda

Elôzetes egy természetes elsötétítéshez

(2. old.)

Mit hoz számunkra a jövô? Ugye, senki sem tudhatja. Valami viszont biztosan ismert: kereken egy év múlva, 1999. augusztus 11-én, teljes napfogyatkozásban lesz részünk. A tudományos élet már lázasan készülôdik arra a bizonyos két perc huszonhárom másodpercre, sôt a turistaipar sem várja tétlenül a ritka csillagászati eseményt. Mindenki kíváncsi, mindenki érdeklôdik, hiszen a következô napfogyatkozásra valahogy nem marad idônk: kétszáz esztendô múlva jelentkezik.

Csak a meteorológia legyen a helyzet magaslatán és tudjon biztató viszonyokat ígérni. Mert akkor kivételesen jó lesz sötétben látni a világot.

Ö. I. B.

Többet építeni, kevesebbet vásárolni!

(2. old.)

A területrendezési minisztérium lehetôvé tette, hogy a lakosság ettôl a héttôl ismét CEC-hitelhez jusson, amellyel lakást lehet építeni vagy vásárolni. A feltétel: az Országos Takarék és Letéti Pénztár értsen egyet azzal, hogy a hitelek 70 százalékát kell építkezésre és csupán 30 százalékát vásárlásra fordítani. A tavaly ez az arány 98-2 volt, a lakásvásárlás javára. A minisztérium különbséget kíván tenni a 35 évesnél fiatalabb ügyfelek elônyben részesítésével.

VÉLEMÉNY

Örökzöld mezôkön botanizál már Csûrös István

(3. old.)

Egy elhivatott szaktudós és jól ismert közéleti ember, aki mindkét vonatkozásban maradandót alkotott, halandó létére is az örök emlékezet jogát szerezte meg. Mûveit, tetteit számon kell tartanunk.

Csûrös István 14 évvel volt fiatalabb a századnál. És mennyire zaklatott volt ez a század! A kiegyezés utáni, lappangó társadalmi forrongásokkal háborított „hosszú békét" a milliónyi embersorsot kiheverhetetlen katasztrófába döntô I. világháború zúzta szét. A Csûrös család sem lehetett kivétel. Önéletrajzában (Olvadó hópelyhek, 1994) maga írja, hogy édesanyját, aki leánygyermeket várt helyette, a család barátai úgy vigasztalták: „asszonyom sose búsuljon, hisz az a gyermek egy elesett honvéd helyébe jött!" A felkavart világban nagyobb gondok gyûrûztek, s csak az áldottemlékû nagynénjének köszönhette, hogy örökös tanulással eltöltött életének elsô éveit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban kezdhette. Tehetsége és szorgalma segítette, hogy azzá képezze magát, akit sorstársai, kollégái, tisztelôi és tanítványai megismertek, megbecsültek, és megszerettek.

Az Erdélyben szépen kibontakozott növénytani (florisztikai) kutatások eredményeit szinte elsô kézbôl kapta. Hiszen az erdélyi botanika klasszikusai alig egy emberöltôvel jártak elôtte. Elsô mentorának, Borza professzornak a munkájával nem zárult le a növénytani kutatás Csûrös Istvánnak — is kiemelkedô eredményei bizonyítják — bôven volt felkutatnivalója. A növényzeti (vegetáció) meg az ökológiai vizsgálatok el sem kezdôdtek! Ezek majd csak a negyvenes években alapozódnak meg Soó professzor segítségével, akinél Csûrös István is doktorált. Az erdélyi korszerû növényzeti és növényökológiai kutatások együtt fejlôdtek Csûrös István tudományos munkálkodásával és teljesedtek ki életpályájával. Jelenleg nincs erdélyi növényzet-kutató, aki közvetlenül, esetleg közvetve ne lenne Csûrös-tanítvány. Románia- és Európaszerte elismert kutató botanikusai elsô kézbôl, tôle kapták a vegetáció vizsgálat tudományát. Utolsó könyvének (Erdélyi növénykincsek, 1995) ajánlásában írta: „Igazságtalan volnék, ha nem ismerném el, hogy a Gondviselés (...) megajándékozott boldogságmorzsákkal is, hiszen viharos élettengereken helytálló tanítványaim népes tábora az öröm szivárványszíneiben tündöklô harmatcseppjeivel viszonozta értelmünk-lelkünk emberszeretetbôl fakadó, önzetlenül kisugárzó szellemi ajándékait." S ezeket a „helytálló tanítványokat" tehetség és szorgalom szerint választotta meg, magyarok, románok vagy a szászok körébôl.

Az 1950-es évek utáni megpróbáltatásokkal, oktondi osztályharcokkal telített idôkben Csûrös István „dékány elvtárs" nem csak erkölcsi istápolója, hanem diszkrét és nagylelkû anyagi támogatója is volt számos, szerencsétlen helyzetbe került hallgatónak. Pedig akkoriban ô sem volt a sors, illetve a rendszer elkényeztetettje. Többször figyelmeztették és megróvásban is részesítették az ún. „kulák" gyermekek támogatása miatt. Ruházatának jellemzô darabja pedig az a zöld zakó volt, mellyel a hadifogságból tért haza.

Csûrös István szerette, valósággal élvezte a tanítást; bizonyára, mert tisztelte és szerette az embereket és a munkáját. Teljes értékû tanító, pedáns szaktudós és bölcs nevelô tudott lenni. Elôadásait nem kényszerbôl, hanem érdeklôdésbôl, élvezettel hallgatták diákjai, mert világosan és logikusan, szelíd és szellemes humorral mondta el. A kirándulásokon, terepgyakorlatokon megbízható idôsebb jóbarát, olykor pedig pajkos pajtás is tudott lenni. Az ünôkôi kiránduláson (Istenem, de rég, 44 évvel ezelôtt) ezerszer is megkérdeztük egy-egy „neszció vulgárisz"-nak a nevét, s ô mindannyiszor türelemmel megmondta, s azt is, hogy miért olyan a „fizimiskája" annak a sovány perjének, vagy miért „kutyulta" össze magát a bókoló zsálya.

Életének egyik nagy ajándéka volt Káptalan Margit hûséges hitvestársával való életre szóló találkozása. Benne nem csak a szeretô feleséget találta meg, aki a békés és bensôséges családi élet prózai gondjaitól mentes feltételeket varázsolta elô észrevétlenül, hanem a legmegbízhatóbb szakmai munkatársa és állandóan ötletet adó és alkotásra serkentôje is tudott lenni. Utolsó könyvét is neki ajánlotta „akivel 42 éven át egymást segítve, sok és nagy nehézséggel vállvetve megküzdve, tökéletes harmóniában, kölcsönös bizalommal telített egyetértésben vittük, viseltük azonos célkitûzéssel, azonos irányba az erdélyi magyar oktatók sorsának nem könnyû jármát, igáját." Bizonyos hogyha feleségének négy évvel ezelôtti (1994. IV. 21.) korai és váratlan halála nem következik be, akkor Csûrös István még köztünk lenne. Mert még volt néhány szépen eltervezett, sôt megkezdett munkája (Az erdélyi vegetáció kutatások szintézise; Az erdélyi botanikai kutatások története.) És mennyi lenyûgözô tudományterjesztô elôadást tarthatott volna még! Hiszen utolsó látogatásomkor (1998. VI. 27.), csonttá és bôrré aszottan, ágyban fekve is, tervekkel volt tele: végzôs hallgatójának (Gönczi Lídia) diplomadolgozatát (Az erdélyi-mezôségi védett területek növényföldrajzi és ökológiai jellemzése) kiadásra érdemesnek vélte és ajánlotta, hogy vegyük be az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Matematikai Szakosztályának a folyóiratába, a Múzeumi Füzetekbe; a varfû (Knautia) kétalakúságát alapos ökológiai és genetikai vizsgálat tárgyává szerette volna tenni; a Szkerice-Bélavár növényzetérôl németül megjelent tanulmányát magyarul is közölni kívánta.

Kedvenc verse Arany János: Epilógusa volt, amelyet románra is lefordított, oly sikerülten, hogy még a hangulata is azonosult az eredetivel;

Valóban félre állt, sôt igen hamar, mert kelleténél hamarabb vonult nyugalomba is. A folytonos torzsalkodás, az új, nemzetiség-elvû osztályharc fárasztotta; békés, emberséges, alkotó alaptermészetét nagyon bosszantotta. Tudományos dolgozatai, kiadott könyvei, közmûvelôdési elôadásai és a tanítványok sokasága teszi halhatatlanná. Kell-e ennél nagyobb és szebb elégtétel egy alkotó ember számára?

Hálával hajtok fejet a tudós botanikus, a bölcs tanár, a közmûvelôdést mindig híven és készségesen szolgáló szakember, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja és a Magyar Tudományos Akadémia külsô tagja, Csûrös István professzor elôtt.

Utolsó beszélgetésünkön azt kérte, hogy így búcsúztassuk: Felix patria qui talem tulisse (boldog az a haza, amely ilyeneket eltûr). Kegyeletsértés nélkül helyesebb azonban, ha eképpen mondjuk: Felix patria qui talem vir habet (boldog az a haza, amelynek ilyen férfia van).

Nagy-Tóth Ferenc

De jure

(3. old.)

Ismerôsöm panaszkodik, milyen ôrülten közlekednek ma az emberek. Bizonyára egyikük sem követte a „Közlekedj okosan!" szórakozott cicájának és bölcs kutyájának kalandjait. Pedig sok esetben hiábavaló bosszankodástól, esetleg komolyabb bajoktól kímélhetnénk meg a gépkocsivezetôt és önmagunkat.

Romániában mindenki ott kel át az úttesten, ahol éppen kedve tartja. Önmagában ez nem is lenne baj. De még ilyenkor sem figyelnek oda a közeledô autókra.

Aztán van egy másik kategória is, aki meg van gyôzôdve arról, hogy az átjárón a gyalogos az úr. Így hát egyáltalán nem néz más irányba, csak elôre, és szemrebbenés nélkül, kilencven fokos hirtelen fordulattal lép le a járdáról, mintha az esetleg hirtelen fék nélkül maradó vagy egyszerûen figyelmetlen gépkocsis csak úgy átsuhanhatna rajta, akár a fantasztikus filmekben. Na és, ha elüt, akkor mi van? Majd fizet! Igen, de bármennyi pénzzel nem tudja visszavásárolni lábszárunkat, karunkat, életünket.

Egy határral odébb a fegyelmezett gyalogos illedelmesen megáll a járdán az átjáró mellett, s türelmesen kivárja, míg az elônyt élvezô autók elhaladnak, majd ô is útnak indul. A gyalogátjárót jelzô táblák szerepe csupán figyelmeztetni a sofôröket, hogy azon a helyen gyakrabban szoktak átkelni a járókelôk.

Két jóbarát találkozik, rég nem látták egymást. Véletlenül összefutnak a sétatéren egy szombaton, este. Vásárolnak egy sört a Szivárványból, s egy padon elkortyolgatják, miközben emlékeiket göngyölgetik. Nem sokáig. Egyenruhás ôr áll meg mellettük, s igazolványukat kéri. Majd megbünteti ôket, mert szeszes italt fogyasztottak e célnak nem megfelelô, nyilvános helyen. Törvény van rá. A kárvallottak csodálkozva néznek össze, s kifizetik a büntetést. Legfennebb azon tûnôdhetnek, hogyha huligánok vernék ôket, vagy éppen kirabolnák, akkor is feltûnne a rend ôre?

A tömbház utolsó emeleti lakásai beáznak. Nosza, összehívják a lakókat sürgôs gyûlésre, hogy értesítsék ôket, ennyi és ennyi pénzt kell minden hónapban lepengetniük tetôjavításra. A földszinten lakóknak is. Felháborodottan tiltakozik mindenki, de kiderül, hogy a tetô javításának költségei a ház minden lakóját terhelik. Törvény van rá.

A rendôrség üvegezett bejáratát millió irányító-igazító-hirdetô papírka tarkítja. Az egyik azt mutatja, a belépônek ki kell kapcsolnia mobiltelefonját. És nemcsak ott, hanem nagyon sok más helyen is. Ám ezt alig tudják néhányan.

Nyár van, végre igazi nyár. Annyira igazi, hogy még a hétvégi szabadnapjain is — ha teheti — kirándul az ember. Esetleg a tengerparton vagy a hegyekben tölti nyári szabadságát. A szegény napjainkban egyre népszerûbbé váló sátorban. A dolog mégsem olyan egyszerû, hogy csak találunk egy jó helyet, felhúzzuk a sátrat és kész.

A tengerparton sok ügyes és gazdag ember elkerített kempingezô helyeket mûködtet: zuhanyozó napi egy órai meleg vízzel, mosogató, mosdó, török vécé — ez a maximum. Sátrak egymás hegyén hátán. Ordít a román népzene és a Maria Magdalena, tíz négyzetméteres körzetben. S mindez fejenként napi húszezerért. De sátorozni sem a napozón, közvetlen „kilátással" a tengerre nem lehet, sem az erdô alatt, a patak partján. Mert ha arra jár a nagybajuszú rendôr, alaposan megbünteti a „vétkezôket". Törvény van rá?

És törvény van arra is, ki az a hivatalos személy, akinek jogában áll igazoltatni akár a békésen sétálgató állampolgárt. Valahol azt is szabályozzák, meddig terjed a RATUC jegyellenôreinek hatásköre és melyek az utasok jogai. A városi tanácsülések jegyzôkönyvébôl azt is meg lehet tudni, milyen érdekesen jellegzetes közlekedési szabályok uralkodnak az illetô településen. A közösségi élet szükséges és elengedhetetlen tartozékai ezek a törvények és szabályok, a társadalmi káosz elkerülésének elôfeltételei.

A törvények akkor lépnek életbe, amikor megjelennek a Hivatalos Közlönyben. Ezt magánszemélyek aligha vásárolják. A legtöbben nem is tudják, mi az, vagy soha nem hallották, hogy ilyen is létezik.

A legtöbb fiatal állampolgár nincs tisztában a közösségi élet törvényeivel és szabályaival. Önhibáján kívül. Ahogy az iskolában nem, vagy alig tanítják a közlekedési szabályokat, úgy nem tanítanak más törvényeket sem. Azaz létezik egy tantárgy, amely a hajdani — egyébként teljesen ideologizált — Alkotmánytant hivatott helyettesíteni, az úgynevezett Polgári nevelés. Heti egy órában tanulják a nyolcadikosok a kis, vékonyka — és alig hozzáférhetô — tankönyvbe foglaltakat.

És tanulnak az inflációról, gazdaságról, a világ fôbb problémáiról, a szennyezôdésrôl és környezetvédelemrôl, korunk betegségeirôl, az AIDS-rôl, no meg a parlamentrôl. A legtöbb osztályfônöki órán is errôl beszélgetnek, és talán a kisebb osztályokban évente egyszer szentelnek egy-egy órát a közlekedésnek is. Vajon a tanulók ennyibôl úgy tanulják meg, hogy e törvények nemcsak másokra, rájuk is vonatkoznak?

Mi hasznuk a törvényeknek, ha nem ismerjük mit írnak elô? Mi haszna, hogy vannak jogaink, ha nem ismerjük azokat, s nem tudunk élni velük? Mi haszna a rendôrnek és polgárôrnek a játékszabályokat nem ismerôk körében? Minden azt igazolja, nem a rend és biztonság megteremtése, biztosítása, hanem sokkal inkább a „puskázó kisdiák" fülöncsípése: Ahá! Most megvagy! Nyisd csak ki a pénztárcádat! Mi más ez a fonák helyzet, ha nem törvényes, közönséges rablás?

És a büntetést nem lehet azzal elkerülni, hogy szegény nyolcvan éves néni vagy tizennyolc éves kamasz nem tudta, hogy ezt vagy azt nem szabad.

Állíthatjuk, hogy az iskola az Életre készít fel? Aligha.

Kerekes Edit

SAJTÓTÖRTÉNELEM

Az elsô besztercei magyar hírlap indulása

(5. old.)

Besztercét háromnyelvû városként emlegették. Földrajzilag a Kelemen-, a Radnai- és a Borgói havasok tájolják, mûvelôdéstörténetileg a román, szász és magyar kultúra. A humanista törekvések jegyében nemegyszer hallatott magáról. 1543-ban Besztercén nyomtatták a hírneves Bonfinius, vagyis Márk Antal — Mátyás udvari történetírója — munkájának egy részét. Fél évszázad múltán már áll a város gimnáziuma, és a gazdag megyei leveltár. Innen kerül elô 1892-ben az ezernél több magyar szót tartalmazó Besztercei szójegyzék, a XV. század elsô felébôl származó értékes nyelvemlékünk (Lásd Finály Henrik: A Besztercei szószedet. Bp., 1892.). (...)

A besztercei magyar idôszaki sajtó genézisének körülményeit kutatva, mindenekelôtt a város különbözô ajkú lakói együttélésébôl fakadó interferenciákkal kell számolnunk. Ezek azonban csak a népesség társadalmi szétágazása, a nemzetiségi arányszám, s más tényezôk ismeretében világosodnak meg. Így válhat érthetôvé, miként kapcsolódik az itteni összetartó szász közösség erôfeszítéseihez az elsô besztercei hírlap megjelenése. A Bistritzer Wochenblatt, Georg Reintzel szerkesztésében, helyben nyomtatva, 1862–1870 között látott napvilágot (Lásd Réz Heinrich: Deutsche Zeitungen und Zeitschriften in Ungarn von Beginn bis 1918. München, 1935. 49.). Ezt az évek folyamán tucatnyi német hír és szaklap követte. (...)

Beszterce a századforduló évében 690 kisebb-nagyobb iparvállalattal rendelkezett, ezekbôl harmincegy közép- és hat gyáripari jellegû volt. Mindezt tizenkétezer lakoshoz viszonyítva könnyen elképzelhetôek azok az átalakulások, különösen a múlt század utolsó nyegyedébôl, amelyek az iparosodással járó polgárosodás folyamatát elôsegítették. Nyomdái, iskolái, kaszinói — a magyaroké 1877-ben alakult —, mûvelôdési egyesületei és megmozdulásai mellett, a fölívelô anyagi viszonyok között, a helyi hírlap életrehívása szükségessé vált. A német nyelv ismerete azonban egy ideig fékezte az itteni más nyelvû sajtó kialakulását. A magyar és román olvasó kezdetben a gyakorlatias szász újságokban talált rá azokra az ismeretekre, melyeket értelmiségétôl, glédába rakottan, csak késôbb kapott meg.

1888. január 5-én, végre egy lelkes besztercei fiatalember, Frics Jenô megtöri a csöndet és saját szerkesztésében, kiadásában megjelenteti a Beszterce-Naszód címû „Vegyes tartalmú társadalmi" hetilapot. Ezt követôen, három év múltán zászlót bont az elsô helyi román nyelvû idôszaki sajtókiadvány is: a Minerva, mely havonta kétszer, irodalmi folyóiratként lépett színre George Curteanu felelôs szerkesztô kiadásában, Órendi Károly besztercei nyomdájában (Lásd Popa, Mircea-Tascu, Valentin: Istoria presei literare românesti din Transilvania. Cluj-Napoca, 1980.145.). Rangos irodalmi meditációkat, kritikákat adott közre, szépirodalmi prózája viszont gyenge volt, nagyobbrészt másodrangú vagy ismeretlen íróktól közölt fordításokat, de érdemére szóljon, a román szerzôk mellett olykor a magyar és a német literatúra jelesei — Jókai, Schiller — alkotásaiból is válogatott.

Ekkor zárkózik föl Beszterce ama négy erdélyi város — Brassó, Kolozsvár, Nagyszeben, Szászváros — sorába, ahol egyidejûleg magyar, román, német nyelvû hírlapok jelennek meg. (...)

A besztercei magyar újságírás nem válhatott a magyarok által nagyobb számban lakott erdélyi kisvárosok hírlapirodalmához hasonló példává. Nem bôvelkedhetett számos kiadványban, látványos fordulatokban, azt azonban igazolta, hogy egy maroknyi betûvetô munkája nyomán, rögös talajon is kalászba szökhetnek a szavak, amelyek az anyanyelv tápértékével erôsítették az olvasót, rászoktatták ôt a közügyekkel való kitartó foglalkozásra, kifejlesztették-bôvítették polgári-társadalmi jártasságát, bárha mindez az elején nehezen bontakozott ki.

A Beszterce-Naszód-nak a kezdôk szerepe jutott, az ezzel járó nehézségekkel együtt. Példányait júniusig helyben, Botschar Tivadar könyvnyomdájában, 41x28 cm nagyságban és négy oldalon állították elô, de a hírlappal szembeni lanyha érdeklôdés miatt, a továbbiakban Désen, az olcsóbban dolgozó Demeter és Kiss cégnél nyomtatták. Címe, a még 1887 decemberében szétküldött elôfizetôi felhívások szerint Beszterce és Vidéke lett volna. Ez azonban alcímmé változott, mivel a szerkesztô helyesebbnek látta a megye kettôs elnevezéséhez igazítani, ami azt is sejteti, hogy a hírlapnak nagyobb befutási területet remélt. A szerkesztô optimizmusa csupán fiatal korával hozható összhangba, hiszen a lapalapításkor „midôn Frics Jenô fölhívása e tárgyban megjelent, legtöbben Tamásként rázogatták a fejüket, többen egy ilyen lap létrehozása elôfeltételeinek létezését tagadták, sokan kicsinylô mosolyra fakadtak és az elsô napokban csak kevesen voltak olyanok, kiknek ügybuzgalmára (az) indítványozó biztosan számíthatott" (Ime, a kis mag sudárba szökkent, 1888. jan. 5.).

A Beszterce-Naszód azonban mégis megindult; célkitûzéseirôl a szokásos beköszöntôbôl értesülhetünk: „Nagyvilági program helyett figyelemmel kísérjük a társadalmi élet fôbb mozzanatait, a közmûvelôdés vívmányait, a vidék tanügyi, kereskedelmi, ipari, közgazdasági s közügyi intézményeinek sikerét vagy hiányait. Lapunk a közvélemény vezetésére, közérdekeink igazságos védô vagy támadó szószólására, közügyeink megbírálására, sôt, hogy egy kiválóbb képviselésérôl meg ne feledkezzünk, a közízlés ápolására lesz különösen hivatva, s általában iparkodni fogunk minden igazságos igénynek a lehetô tökéletes alakban megfelelni, szóval a vidék és a központ között a közvetlenséget, szellemi érintkezést létrehozni." (Boldog új évet kívánva 1888-ra. 1888. jan. 5.). (...)

A zsurnalisztikai túlzások és az önámítás helyett célszerûbb lett volna, ha a szerkesztô egyszerûen leszögezi: a besztercei magyarságnak erkölcsi-anyagi kötelessége fönntartani egy anyanyelvû hírlapot! A nemzeti érzés kulcsát Frics Jenô azonban nem kereste, helyette viszont a szász szövegekhez szokott olvasóinak rövid változatban németül is megismételte programtervét, sôt e nyelven, az elsô hónapokban hírfejet, verset, tárcát is közre adott. Hangoztatta — és ezt már helyesen tette — a német-magyar-román barátság szükségességét.

LÁSSUK KI ÍRT a Beszterce-Naszód-ban, mit és kinek?

A hírlap elsôsorban a vidék összmagyarságához kíván szólni, tehát nem egy-két hangvivô réteghez, amiért más lehetôségek híján nem hibáztatható, azért viszont igen, mert nem vette tekintetbe, hogy olvasótábora zömét az iparosok teszik ki. Alig néhányszor fordult feléjük, akkor is témaszéli megközelítésben. (...) A Beszterce-Naszód jóval kevesebbet nyújtott, mint amennyit ígért. Rovatai erôtlenek. A vezércikk és tárca az elsô oldalról a másodikra is átnyúlt, ahol a Csarnok és a Helyi Tárogató hozott közérdekû rövid beszámolókat, városi híreket, a közgazdasági rész postatakarék-pénztárokról szóló tudósításai mellett. A harmadik oldal nagy részét vidéki események, az utolsót pedig kizárólagosan hirdetések, piaci árak, kinevezések, sorsolási, árverési értesítések tették ki. Ezek között nemhogy az Ibsen-igényû hírfogyasztó — közismert: a norvég író a napot a szenzáció-rovat jegyzetelésével kezdte —, de még az átlagolvasó sem lelt kellô fantáziaingerre.

A hírlap képtelen kezébe venni a társadalmi elôrelépések vezetését, de még ezek tükrözésében is alul marad. Pedig számottevô eseménybôl 1888-ban is van elég. (...) A lapban azonban idônként figyelemre méltó írások is föllelhetôk. (...) A hírlap írógárdájáról keveset jegyezhetünk fel. A cikkek többsége aláíratlan, de stílus- és tartalmi jegyeikbôl megállapítható szinte egyazon tollból származnak. A tárcaírók — Bedô Dénesné, Ferenczy Ödön, Kabos Ede, Lanka Gusztáv, K. Mártonffy Károly, Reviczky Gyula, Sziklai János — névsora pedig a naszódi tanítónô kivételével, a helyi erôk hiányára-elzárkózására mutat. A Beszterce-Naszód augusztusi példányai, a fôvárosi sajtó uborkaszezonjával ellentétben, váratlanul fölerôsödnek. Közérdekûbbé, mozgalmasabbakká válnak. Oldalain ekkor nyelvápoló rovat is indul (...), aztán a kiadvány I/31. száma után, vagyis még e hónap 23-án megszûnik. (...)

A Besztercze-Naszód fogyatékosságai ellenére, jelentékeny szerepet töltött be a helyi magyar hírlapirodalom kialakulásában. Amellett, hogy elvégezte az úttörés háládatlan feladatát, nemegyszer — fôként fönnállásának vége felé — hivatás tudattal, az újságírás deontológiájának tisztaságával közeledett olvasóihoz, akiktôl több támogatást érdemelt volna!

AZ ELSÔ BESZTERCEI HÍRLAPOT 1944 végéig tíz magyar nyelvû helyi újság és folyóirat követte (Lásd Huber András: Százarcú nagyhatalom; Lapok az erdélyi magyar idôszaki sajtó történetébôl. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda 1997. 242–275.). Külön figyelmet érdemel közülük az 1894-ben debütáló Besztercze, a rá egy évre színre lépô Tanügyi Értesítô, s az országos kitekintésû, 1914-ben megjelenô Közigazgatási Szemle. Szerkesztôik között találjuk a jónevû Balázs Józsefet, Sebestyén Józsefet, Csernátoni Gyulát, Felszeghy Bélát és másokat. 1773–1944 között a városnak 17 nyomdája volt, amelyek különbözô nyelvû sajtótermékeket és könyveket jelentettek meg.

A besztercei magyar idôszaki sajtókiadványok sora, — hibás szakaszától eltekintve — alkalmi gyengeségei ellenére is megjegyzendô helyet foglalt el a transzilvániai anyanyelvû hírlap-törekvésekben (...).

Huber András

NAPIRENDEN

Szabó János és Victor Babiuc tárgyalásai

(8. old.)

Teljes volt az egyetértés a magyar honvédelmi és a román védelmi miniszter tárgyalásán minden felvetett kérdésben, egyebek között abban, hogy biztosítsák a közös magyar-román békefenntartó zászlóalj létrehozásának feltételeit. Folytatni kell továbbá a két hadsereg között néhány év óta kibontakozó jó kapcsolatot, és rövid idôn belül meg kell oldani a két országban lévô hadisírok gondozását — hangsúlyozták Szabó János és Victor Babiuc miniszterek, a hétfôn Félixfürdôn megtartott határmenti hivatalos tárgyalást követô sajtótájékoztatón.

— Nagyon örülök, hogy elsônek Romániával tárgyaltunk, ezt jelzésértékûnek lehet venni, hiszen nekünk nagyon fontos a Romániával való mind kedvezôbb viszony — hangoztatta Szabó János magyar honvédelmi miniszter.

Magyarország alapvetô érdeke, hogy Románia mielôbb NATO-ország legyen. Magyarország kész a NATO-val kapcsolatos tapasztalatait átadni Romániának — jelentette ki Szabó. A magyar-román zászlóalj ezer fôs lesz, megalakítását a két ország gazdasági és pénzügyi nehézségei hátráltatják — mondta a honvédelmi miniszter.

Victor Babiuc kijelentette, hogy a koszovói válságot illetôen is teljesen megegyezô volt a két küldöttség véleménye. Mielôbb békés megoldást kell találni. Babiuc szerint az év végére befejezôdhet a közös zászlóalj megalakítása.

A novemberi bécsi európai védelmi miniszteri találkozóra készülve a tárgyaláson úgy döntöttek, hogy a lehetôségekkel élve, Magyarország és Románia az erôfeltáró és hadmûveleti, illetve a katonai és civil kapcsolatokkal foglalkozó munkacsoportot vezeti majd.

A jó honvédelmi együttmûködés hozzájárul a magyar-román kapcsolatok általános javulásához is — mondotta Babiuc, aki megköszönte Magyarországnak, hogy segíti hazája NATO-hoz való kapcsolódását.

Magyarország nem küld a Balkánra harcoló alakulatot, de bármilyen egyéb segítségre kész, például Albániába a határ közelébe egészségügyi vagy mûszaki alakulatot küldhet — mondotta Szabó.

A hadisírok kölcsönös gondozásának tárgyában azért tud nehezen megegyezni a két ország, mert a katonai sírkertek ügyével Magyarországon a honvédelmi, Romániában a külügyminisztérium foglalkozik — derült ki további válaszokból. Babiuc bejelentette, hogy ôsszel a román parlamentben elôterjesztik azt a javaslatot, amely a védelmi minisztérium hatáskörébe utalná a kérdés megoldását.

A román közvélemény számára megnyugtató, hogy Magyarország segíti Románia NATO-csatlakozását. De vajon nem lesz-e ennek további feltétele a magyar kisebbséggel való bánásmód területén, például az, hogy létrejön-e a magyar egyetem — kérdezték. Válaszában Szabó kifejtette: ha egy ország az Európai Unióba tart, be kell tartania a nemzetközi szerzôdéseket, az alapvetô emberi jogokat. Azt viszont, hogy egy ország európai módon viselkedik-e vagy sem, maga dönti el. Az a kérdés, hogy Európa vagy a leszakadó országok felé veszünk-e irányt — válaszolta a honvédelmi miniszter.

Gyermektábor szeretô családokért

(8. old.)

Augusztus 14. és 23. között Kisbányán tábort szervez a World Vision Romániai Szervezete, a kolozsvári Gyermekpalota és a Salt Turista Klub, nehéz helyzetben élô — alacsony jövedelem, munkanélküli szülôk, rendezetlen családi élet, egyszülôs család –- 12–14 éves gyermekek számára. A kiválasztott 50 gyerek jó eredményeket ért el az iskolában; legtöbbjük a Monostor negyedbôl, illetve Aranyosgyéresrôl való, ahol igen nagy a gyermekelhagyási arány.

A tábor célja alapvetô információkkal szolgálni dohányzásról, alkoholról, táplálkozásról, kábítószerekrôl, a családi-szexuális élet felelôsségérôl; újraértelmezni a barátság fogalomkörét, kialakítani egy egészséges csapatszellemet, orvosi és pszichológiai tanácsadással szolgálni. A résztvevôk megtanulnak a természetben tájékozódni, a környezetet védô viselkedésmódot sajátítanak el. Olyan gyerekek ezek, akik még soha nem voltak szülôhelyüktôl távol, a kisbányai tábor — immár harmadik alkalommal — nekik kínál szórakozási-tanulási lehetôséget. Az ingyenes tábor költségei egyébként személyenként 500 ezer lejt tesznek ki. Minden gyermek még ajándékot is kap (ruhák, cipôk, taneszközök, játékok), fejenként 500 ezer lej értékben.

K. E.

Emeljük fel szavunkat a jugoszláviai magyar fiatalok védelmében
A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának felhívása

(8. old.)

Erdély és a világ minden magyar közösségéhez fordult a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága annak érdekében, hogy emeljék fel szavukat a jugoszláviai magyar fiatalok védelmében.

A Szôdemeteren, Kölcsey Ferenc szülôfalujában keltezett felhívás hangsúlyozza: elfogadhatatlan akár egyetlen magyar fiatal vérének kiontása is egy olyan háborúban, amelyhez sem nekik, sem a magyar nemzetnek semmi köze sincs. Az aláírók felhívnak egyben minden felelôs politikai tényezôt és intézményt, fékezzék meg a balkáni vérontást és hassanak oda, hogy a jugoszláviai magyarok koszovói bevetése véget érjen.

A határozat aláírói között van Tôkés László püspök, az RMDSZ és a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke, a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke, Tempfli József nagyváradi rk. megyéspüspök, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség és az Anyanyelvi Konferencia elnöke, Bölcskey Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület elnöke, Reizer Pál szatmárnémeti katolikus pöspök, Varga Attila, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, és több más egyházi és közéleti személy, számos értelmiségi, diák, földmûves. A felhíváshoz csatlakozni óhajtók számára nyitottak a listák.


[Vissza az Szabadság
honlapjához]
[Vissza a HHRF
honlapjához]


A Szabadság Internet változatát
a Hungarian Human Rights Foundation készítette

Copyright © Szabadság - 1998 - All rights reserved -