1998. december 8.
(X. évfolyam, 284. szám)

A kormány tagjai felkérték Emil Constantinescu államfôt, szólítsa fel a koalíciós pártokat a kidolgozott reformprogram valóra váltására. Radu Vasile miniszterelnök és a kabinet tagjai szombaton a Cotroceni-palotában találkoztak az államelnökkel. Jelen volt a megbeszélésen a pénzügyi, a szállításügyi, az igazságügyi, az ipari és kereskedelmi, a mezôgazdasági és a munkaügyi tárca vezetôje, illetve Radu Sârbu, az Állami Tulajdonalap elnöke.

A miniszterek és az államfô a kormány által a következô hat hónapra kidolgozott reformintézkedések életbe léptetésének körülményeirôl folytattak megbeszélést. Az államelnöki sajtóhivatal jelentése szerint a kormánytagok által Emil Constantinescuhoz intézett felkérés célja „a reform iránti bizalom visszaállítása". A résztvevôk szerint a tervezett intézkedések valóra váltásához a kabinetnek széles támogatásra lenne szüksége, s nem csupán a koalíció, hanem az ellenzék és az egész civil társadalom részérôl is.

A kormánytagok tájékoztatták az államfôt a december 5-i kabinetülésen egyeztetett intézkedések életbe léptetésének stádiumáról. A szóban forgó kormányülésen elôször mandátuma alatt maga Constantinescu elnökölt. Ugyanakkor a miniszterek ismertették a kis és közepes nagyságú vállalkozások, valamint a létrehozott fejlesztési zónák támogatására elôkészített programokat is. Szó esett szociális intézkedésekrôl, a szerkezeti átalakítás nyomán felszabaduló munkaerô foglalkoztatásáról, a hátrányos helyzetben lévô rétegek — fôképp a sokgyermekes családok — megsegítésérôl.

Az államelnökségen lezajlott egyeztetés elôtt a miniszterelnök egyeztette a kidolgozott reformprogramot a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetôségével, amely azt javasolta, hogy arra a kabinet kérjen bizalmi szavazást a parlamenttôl. A tervezett program lényege a ráfizetéses nagyüzemek bezárásával a gazdasági veszteségek csökkentése, a magánosítási folyamatok felgyorsítása és a privatizációs törvény módosítása.

Vasile a múlt héten bejelentette, hogy a kidolgozott reformprogramot a koalíciós pártok vezetôivel is egyeztetni kívánja, majd azt követôen elfogadás végett a kabinet december 10-i, csütörtöki ülése elé terjeszti. A program legkényesebb pontja kimondja, hogy az év végéig be kell zárni a legnagyobb veszteségeket felhalmozó 20 nagyvállalatot. A kormány máris felhatalmazta az Állami Tulajdonalapot, hogy az érintett üzemekben a munkát állítsa le.

Az Európai Unióba igyekvô országok képviselôinek bukaresti tanácskozásán egyetértés született abban: valamennyiük közös érdeke, hogy a jelöltek csoportjából egyes tagok a lehetô leggyorsabban csatlakozzanak — hangsúlyozta Gottfried Péter, a magyar külügyminisztérium integrációs államtitkárságának vezetôje, aki a 11 EU tagjelölt ország integrációs minisztereinek és államtitkárainak elsô találkozójáról tájékoztatta az MTI-t. Mint mondta, az európai uniós csatlakozás különbözô szakaszaiban lévô államok azt kívánták a találkozóval bizonyítani: felismert közös érdekük az, hogy egy irányba haladjon a régió valamennyi országa azon alapvetô érdekek alapján, amelyek az Európai Unió lényegét adják. Ez az alap — a politikai demokrácia, beleértve az emberi jogokat, kisebbségi jogokat, a mûködô piacgazdaságot — egyben olyan közös nevezô is, amely az egymás közötti kapcsolatokat is stabil keretbe helyezi.

Bukarestben szó volt arról, hogy az egyes országok csatlakozásának tempója várhatóan eltérô lesz, hiszen helyzetük különbözô. Igazából annak van jelentôsége, hogy az alapfeltételek létrejötte határozza meg a csatlakozás sebességét. Elhangzott az is, hogy az EU részérôl a bôvítési folyamathoz való hozzájárulásként szükség lenne még arra: az EU-tagországokban a közvélemény az eddigieknél kiegyensúlyozottabb tájékoztatást kapjon a bôvítésnek nemcsak a rövid távú költségeirôl, hanem azokról a nagyon komoly politikai és gazdasági elônyökrôl is, amelyek az EU jelenlegi tagországaiban lesz érzékelhetô.

— Egyfajta szolidaritás jellemezte ezt a bukaresti találkozót, ami fôleg abban jelentkezett, hogy a csatlakozást valamennyien olyan közös érdekû folyamatnak minôsítették, ahol valamennyi résztvevô szempontjából van annak értéke és jelentôsége, hogy ha ennek a 11 országnak bármelyike, vagy bármelyik csoportja elôbb csatlakozik. A többiek ezt nem egyfajta hátrányként, vagy lemaradásként élik meg, hanem közös sikerként, hiszen ez az összes többi ország számára is a csatlakozási perspektíva megerôsítését jelenti majd.

— A csatlakozási kérdéseken túlmenôen nagy hangsúlyt kapott — többek között az én felszólalásomban — az, hogy már a csatlakozás elôtt is lehet tenni az együttmûködési kapcsolatok fejlesztése érdekében, olyan, határon átnyúló együttmûködési programoknak a kidolgozásával, amelyek gyakorlati eredményeket hozhatnak a résztvevôk számára. Ezekhez nagyobb mértékben kellene és lehetne megnyerni az EU támogatását is — hangsúlyozta Gottfried Péter.

Abban is egyetértés volt, hogy az ilyen jellegû találkozónak most volt pozitív értelme. Azt mutatta: a résztvevôk készek az együttmûködés különbözô formáira. Szlovák részrôl bejelentették, hogy várhatólag egy év múlva hasonló kezdeményezést fognak tenni. De az ilyen találkozók esetiek, intézményes keretek nélküliek — szögezte le a magyar államtitkár.

A magyaországi Polus Holding Részvénytársaság tizenhat kolozsvári újságírót fogadott a hét végén. A Polus Holding Rt.-t 1990-ben a kanadai székhelyû CEIC Holdings Ltd. alapította, jelenleg pedig a Polus Investment Company vállalatcsoport magyarországi leányvállalata. Az újságírócsoport meglátogatta a kecskeméti Polus Rónát, valamint a két évvel ezelôtt megnyitott, Közép-Kelet-Európa legnagyobb bevásárló, szolgáltató és szórakoztató központját, a budapesti Polus Centert.

A vasárnap tartott budapesti sajtótájékoztatón dr. Muszbek Mihály, a részvénytársaság igazgatótanácsának az elnöke elmondta: a Polus-filozófia alapja a kereskedelmi célokon túl a szórakoztatás és a különféle szolgáltatások biztosítása. A tervek szerint Magyarországon egészen 2000-ig tizenkét ilyen központot szeretnének létrehozni, amely közül kettô, Kecskeméten és Barcson már üzemel. Hat áruház helyszínét már kiválasztották: Pécsen, Miskolcon, Tiszaújvárosban és Salgótarjánban várhatóan már jövô évben felépülnének a bevásárló központok. A Polus Holding néhány közép-kelet-európai piacra is ki szeretné terjeszteni vállalkozását, többek között a szlovákiai Pozsonyban, Kassán és a romániai piacokon is.

Dr. Muszbek Mihály elmondta: elsôsorban Bukarestben, de az ország más városaiban is létre szeretnének hozni Polus-központokat. Mindenekelôtt a tengerparti területek vannak elônyben és az ötszázezres lélekszámnál nagyobb lakosú városok. Egy központ felépítéséhez az elvi döntéstôl a megnyitásig tizennyolc hónap szükséges. Az elôkészítés körülbelül tizenkét hónapot vesz igénybe, míg a megvalósítás alig hat hónapot. Az elsô részletes piackutatás alapján eldöntötték, hogy Romániába mintegy egymilliárd dollárt fektetnének be. A tervek szerint Kolozsváron is felépítenének egy Polus Centert. Ha azonban a hangulat nem oldódik, megtörténhet, hogy elkerülik Kolozsvárt. Mint ismeretes, a város polgármestere hevesen tiltakozik bármilyen, a Polus kezdeményezte vállalkozás ellen.

Az igazgató tájékoztatott arról, hogy az építkezések ideje alatt körülbelül ezer embernek, míg az üzletközpont megnyitása után ötszázhatvan személynek tudnának munkahelyet biztosítani. A Polus által megvásárolt Vágóhíd területének hasznosításáról egyelôre még nem született konkrét terv. Dr. Muszbek Mihály rámutatott: ha a a Polus céljait és a helyi lehetôségeket megfelelô módon össze tudják hangolni, akkor várhatóan másfél év múlva itt is már kész objektum fog állni.

Papp Annammária

Hamarosan jelentôs mértékben — mintegy 34–46 százalékkal — emelkedhet a kenyér ára — közölte a Malom- és Sütôipari Országos Szövetség.

A szövetség nyilatkozata emlékeztetett arra, hogy miközben az állami sütödékben készült kenyér ára az év eleje óta változatlan, valamennyi alapanyag ára emelkedett, kezdve az élesztôtôl (16 százalék) egészen a sóig (300 százalék).

A malom- és sütôipar számára komoly gondot jelent az is, hogy november elsejével megszûnt az a kormánykedvezmény, amelynek alapján a malmok és a pékségek kilónként 200 lejjel kevesebbért kapták a kenyérnek való gabonát. A szövetség azt kérte, hogy ezt a kedvezményt hosszabbítsák meg december végéig, annál is inkább, mivel eddig csak 600 ezer tonna gabonát vásároltak kedvezményes áron, ami azt jelenti, hogy a kormány által biztosított pénzalap felét sem használták fel.

A kedvezmény megszûnése önmagában 8–10 százalákkal növeli a kenyér árát — hangsúlyozta a szövetség.

Jelenleg az állami sütödékben készült 40 dekagrammos fehérkenyér ára 1300 lej, ami a többi élelmiszer átlagárához viszonyítva valóban alacsonynak mondható. A kenyér árának jelentôs növekedése egyben azt is jelentené, hogy a „fogyasztói kosárból" lényegében eltûnne az utolsó olcsó alapvetô fontosságú termék, miközben az átlagjövedelem nem sokkal haladja meg a havi egymillió lejt.

A kolozsvári polgármesteri hivatal szokásos hétfôi sajtóértekezletén Mihai Muresan, a városgazdálkodási fôosztály igazgatója elmondta: a Mûszaki Egyetem terve alapján új stoplámpákat vásárolnak, a régieket pedig kicserélik. Ugyanakkor bevezetik a Temesváron és Ploiesti-en már létezô, úgynevezett „zöld hullámot". Ez azt jelenti, hogy a város észak-déli és kelet–nyugati tengelyén összehangolják a villanyrendôröket, a városba érkezô vagy távozó gépkocsivezetônek folytonosan szabad útja lesz. Az észak–déli tengelyt a Cipariu (Heltai) tér–Avram Iancu (Bocskai) tér–Prekeftúra–Mihai Viteazul (Széchenyi) tér képezi, a kelet–nyugatit pedig az Avram Iancu tér–Fôtér–Monostori út. A terv a közlekedés sûrûségét mérô, egyenként több tízmillió lejbe kerülô berendezés felszerelését is magában foglalja. A korszerû felszerelés és érzékelôk segítségével méri az úton elhaladó jármûvek számát, az információt továbbítja a központi számítógépnek, ez pedig a sûrûségnek megfelelôen állítja be a villanyrendôröket, folyamatosabbá téve a gépkocsiforgalmat. A Cipariu tér és a Tordai út keresztezôdésénél elhelyezendô szemaforokért több mint 200 millió lejt fizet a városháza. Ugyanakkor két átjárónál a nyugati stílust követve a gyalogosok maguk állíthatják szabad jelzésre a villanyrendôrt. A korszerû rendszer beindítását 1999 elsô felére tervezi a polgármesteri hivatal.

Mihai Muresan arról is beszámolt, hogy a téli ünnepek alkalmából 7000 méter, 230 millió lej értékû, az Energolux cégtôl vásárolt villanyfüzért szereltek fel. Az 5000 darab piros, sárga és kék villanyégôt a bukaresti Luxten és a kolozsvári Energobit cég szolgáltatta. Hozzátette: ettôl az évtôl a gyermekváros nem a Vasutas parkban, hanem az Expo Transilvania kiállítócsarnoknál mûködik.

Az igazgató elmondta, hogy a mentôszolgálat, a rendôrség, a taxisok kérésére a városháza 300 darab, az útkeresztezôdéseknél elhelyezendô eligazító táblát, 1700 darab tér- és utcanévtáblát és több mint 20 000 házszámot rendelt meg különbözô cégektôl. A költségek egymilliárd lej fölé emelkednek.

Livia Andreiasi gazdasági igazgató felolvasta azon cégek, politikai pártok, nem kormányzati szervezetek jegyzékét, amelyek nem fizették ki a házbért a városnak. Megtudtuk, hogy többek között az Arta Culinarã 122 millió, az Alcom 111 millió, a Petrol Vâlcele 78 millió, a Credit Bank 57 millió, a Sorex 18 millió, a Demokrata Párt 33 millió, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja 5 millió, a Nagyrománia Párt 286 516, a Nemzeti Liberális Párt pedig 266 158 lejjel adósa a városházának.

Kiss Olivér

A Nyílt Társadalomért Alapítvány felkérésére a legújabb országos szintû közvélemény-barométert a kolozsvári Metro Media Transilvania társadalomtudományi, felmérési,piackutatási és kommunikációs intézmény végezte 1998. november 1–8. között. Fontosabb eredményeit már ismertettük olvasóinkkal. De hogyan kiviteleznek egy ilyen méretû és jelentôségû munkálatot?

A szakirodalomban használatos nézet alapján kulturális színvonal tekintetében Kolozs megyét a következôkkel sorolták egy csoportba: Fehér, Hunyad, Brassó, Szeben, Maros, Kovászna, Hargita, Beszeterce-Naszód, Szilágy. A vizsgálatnak alávetett reprezentatív 80 helységet is csoportosították: fejletlen, közepes és fejlett falvakra, illetve 30 ezer alatti, 30–100 ezer közötti, 100–200 ezer közötti és 200 ezer feletti lakosú városokra. S hogyan gyûjtötték be konkrétan az adatokat az 1253 személytôl? Erre az intézet egyik munkatársa, a terepmunkán is részt vett operatôr, Dãnilã Petru válaszolt:

— Az 1992. január 7-i népszámlálás eredményeibôl indultunk ki. A megkérdezett polgárok csoportjai általában úgy alakultak ki, hogy a választói listákon szereplô személyek számát osztottuk egy, a bukaresti zsûri által léptékként választott számmal, mondjuk, héttel. Utána pedig hetesével vettük sorra a házakat, a tömbházakban a lakásokat. Ha valahol ki kellett hagyni, szintén a léptéket betartva pótoltuk azt. A nagyvárosokban, például Kolozsváron, ahol a választói joggal rendelkezô lakosság számítógépes nyilvántartásban van, sorshúzásszerûen a számítógépes program határozta meg, hogy kiket kell megkérdezni. Az elv, hogy az alanyok kiválasztása minél véletlenszerûbb és minél általánosabb legyen. Ebben a felmérési akcióban a Metro Media Transilvania összesen 120–130 ember munkáját vette igénybe: 96 operatôrét, egy tízfôs számítógépes csapatét, egy ellenôrzô csapatét. Az adatgyûjtést ezenkívül a bukaresti zsûri is ellenôriztette, és ebbôl egyetlen reklamáció sem született.

Mindazonáltal az efféle közvélemény-kutatásban elkerülhetetlen egy enyhe szubjektív jelleg.

Ördög I. Béla

címmel utcai gyûjtést szervez december 7–12. között a World Vision România. A humanitárius szervezet alkalmazottai és az önkéntesek a Central, Sora, Dorna áruházak, a Crocco cukrászda, valamint az Egyetemi Könyvesbolt elôtt várják az adakozókat. Az adományokból élelmiszert, ruhanemût várásolnak a Donát negyedi gyermekotthon több mint 200 árvájának. De gyûjtenek a templomokban, iskolákban, a World Vision România Tebei utca 29. szám alatti székhelyén, valamint az Eremia Grigorescu 37. szám alatti gyermekotthonban.

Hasonló gyûjtést szerveznek Aranyosgyéresen, Bukarestben, Konstancán, Krajován, Jászvásárban és Râmnicu Vâlceaban.

K. O.

— Miért akarják eladni a nem termelô vállalatokat?

— Azért, hogy fizetni tudják a nem dolgozó alkalmazottakat.

-fi

• Vágóhíd téri közlekedésrendészeti szûrôn bukott le péntekrôl szombatra virradó éjjel Mircea Horatiu Bucur: a 27 esztendôs kolozsvári foglalkozás nélkülinek nem volt hajtási jogosítványa, és ráadásul ittas állapotban vezette a kevéssel azelôtt, a Gyár utcából ellopott 1310-es Daciát!

A közlekedésrendészeti kihágások mellett minôsített lopás is terheli Bucur bûnvádi iratcsomóját, amelyért az ügyészség december 5-én 30 napra szóló elôzetes letartóztatási parancsot állított ki a nevére.

• A Rãsãritului utca 110. szám elôtti járdán találták meg pénteken T. M. B. holttestét. A 44 esztendôs férfi halálával kapcsolatban nem merült fel az erôszakos bûncselekmény gyanúja, elrendelték a boncolást.

• Hûtlen kezelésért indult szombaton bûnvádi eljárás Vasile Bãtinas (58) ellen. Az Acomin Rt. építésvezetôje szeptember óta hiányzott munkahelyérôl, és a vádirat szerint ebben az idôszakban 16,2 millió lej értékû építôanyagot tulajdonított el. Bár a kár megtérült, a büntetlen elôéletû férfi fél évtôl 5 évig terjedô börtönre számíthat.

• Sikkasztással gyanúsítják Mihai Emil Ciubotariut, a Q Distribution Kft. felsôfokú végzettséggel rendelkezô, nôtlen és büntetlen elôéletû kereskedelmi ügynökét. A vádirat szerint a 33 esztendôs férfi július–augusztusban közel 10 millió lejt tulajdonított el apró tételekben. A kár nem térült meg, és tekintettel arra, hogy Ciubotariunak hasonló ügyben az év elején már meggyûlt a baja a bûnüldözô szervekkel, az ügyészség 30 napra szóló elôzetes letartóztatási parancsot állított ki a nevére.

• Erôsen oszlásnak indult holttestet fedezett fel pénteken a városi rendôrség telefonon riasztott helyszínelô csoportja. A 43 esztendôs V. M. az utóbbi idôben gyakori rosszullétekre panaszkodott, és feltételezik, hogy halálát is szívbántalmai okozták. Boncolják.

• Lakásán akasztotta fel magát szombaton K. E. A 37 esztendôs bágyoni fiatalember neve pszichiátriai nyilvántartásban szerepel. Az erôszakos bûncselekmény gyanújának kizárása után elrendelték a boncolást.

• Szombaton rosszul lett, és már kórházba szállítása közben meghalt A. S. A 62 esztendôs gyergyóvárhegyi férfi 10 napja tartózkodott Traian D. kodori házában, ahol a lakás kifestésénél segédkezett. A halál okának kiderítésére boncolást rendeltek el.

(turós)

• Súlyos közúti balesethez vezetett Désen a nehéz útviszonyok semmibevétele. A kiskájáni Margareta Ghizela Logigan (46) BN–01–XTK rendszámú Daewoo Ticója egy kanyarban megperdült a jeges úton, és összeütközött egy szembôl szabályosan közeledô teherautóval. Utóbbi sofôre, a szászcsóri Ioan Hintia (53) már semmit sem tehetett a baleset elkerüléséért. A kiskocsi vezetôje súlyos sérülésekkel került a dési kórházba, az anyagi kárt 40 millió lejre becsülik.

• Gyalogátjárón gázolták el Olimpiu Felician H. (37) kolozsvári lakost. A Móricz Zsigmond (Bukarest) úton történt péntek esti balesetért Gheorghe Dan (45), a CJ–88–ADY rendszámú 1310-es Dacia vezetôje a felelôs.

• Figyelmetlen gyalogos került Apahidán a kolozsvári Teodor Lung (48) vezette 5–CJ–4796 rendszámú Oltcit kerekei alá: a 64 esztendôs Petre B. nem a kijelölt helyen próbált átkelni az úttesten.

A tartalomból: Márkus Béla tanulmánya Németh Lászlónak a kisebbségi irodalomról alkotott felfogásáról • Bertha Zoltán cikke a kisebbségi értelmiségrôl és nyilvánosságról • Szalai Erzsébet tanulmánya az értelmiségi szerepekrôl • Bodó Barna írásának folytatása a táji-történeti és az eurorégiók viszonyáról • Borcsa János Kovács András Ferenc és Tompa Gábor közös kötetét, a Depressio Transsyilvaniaet mutatja be • Ion Caramitru nyilatkozata a román–magyar kulturális együttmûködésrôl • Fodor Sándor Üzenete az úszó jégtábláról • Vers Illyés Gyula hagyatékából.

Az Erdélyi Napló 49. számában folytatódik Péter Ferenc volt politikai rendôr vallomása A Szekuritáté és a magyarok címmel. A szilágyzoványi riportot Rostás Szabolcs, a bodosit Jósa Piroska jegyzi. A lapszám interjúalanyai: Sipos János egykori politikai üldözött, mai emberjogi harcos, Borbély László és Kelemen Hunor államtitkárok, Entz Géza és Semjén Zsolt államtikár-helyettesek, Torgyán József miniszter, Makovecz Imre mûépítész. Eckstein-Kovács Péter a csereháti perpatvar pillanatnyi állásáról nyilatkozik. A fôszerkesztô vezércikkének címe: Összehívták a Központi Bizottságot...

Szombati lapszámunk 2. oldalán megjelent Csöndes ünnep címû tudósítás elsô mondata helyesen így olvasandó: Egyed Emese Csönd címû verseskötetét Király László mutatta be a Röser-antikváriumban péntek délben. Az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük.

Mozart-fesztivál mûsora és elôadóinak összeállítása minden évben tud újat mondani. Így volt ez most is. A filharmonikusok december 4-i nyitóhangversenyének rendkívüli rangot adott, hogy karmesterként Vásáry Tamást üdvözölhettük.

Már az elsô szám, a Figaro házassága nyitány meggyôzött, hogy Vásáry Tamás színes, minden kis részletre kiterjedô, kiváló manualítású vezénylése, még egy olyan nyitányban is, melyet gyakran van alkalmunk hallani, tud újat mondani; Mozart sziporkázó zenéjét élettel tölti meg, fokozza a zenekar megszokott dinamikáját.

Mozart: V. A-dúr hegedûversenyének keletkezési ideje 1775, a mû egyik sajátossága a zárótételben felhasznált balkáni népi dallamfordulatok. A népszerû hegedûverseny szólistája, a városunkból Magyarországra származott Linne Ildikó, valójában az elsô tétel kadenciájában „melegedett be" a játékba, a második tételben rendkívüli érzékkel illeszkedett a mozarti muzsikába, valósággal kamarazene hangulatot teremtve tudott azonosulni a karmester intencióival, mindehhez, persze, a zenekar figyelmes játéka is hozzájárult. A zárótétel megoldása is sikeres volt, Linne Ildikó érzékeny hegedûjátékából különösen a kadenciák tiszta vonalvezetését emelném ki.

A hangverseny zárószáma Mozart hatalmas c-moll Miséje revelációként hatott Vásáry Tamás elképzelésében. Mozart e mûve, bár nem tartozik utolsó szerzeményei közé, mégis annyira elôremutató, hogy részleteiben beethoveni drámai hangot vélünk felfedezni, ugyanakkor fúgái Bacchal szemben is megállják a versenyt. Ac-moll Mise Mozart egyik legdrámaibb mûve, rendkívül nehéz szóllamok megoldását követeli meg a két nôi szólistától.

Ramona Eremia szopránja kidolgozott énekkultúrával, légzési technikával ezúttal is jól gyôzte a partitúra nehézségeit.

Szutrély Katalin magyarországi mezzoszoprán kényes szólamát tiszta intonálással oldotta meg, szólórészekben, duettekben egyaránt. Egyenes hangindításán viszont jó volna lágyítani.

A férfi szólistáknak csak kis szerepet juttatott a szerzô. A Serban Rãcilãt helyettesítô fiatal tenorista még messze van a koloratúra részletek technikai megoldásától. Lucian Pop fiatal basszusról, kinek csak a mû legvégén juttatott rövid részletet Mozart, nagyjában ugyanezt mondhatnánk, kiegészítve avval, hogy hangjának imposztálása sem gyôzött meg.

A Cornel Groza betanította énekkarahelyzet magaslatán volt, ilyen karmesterrel,mint Vásáry Tamás, még hangerô tekintetében is a megszokott fölé tudott emelkedni.

Igen jól mûködött a zenekar, szépen oldották meg a fuvola, oboa és fagott szólórészleteket. Sajnos, nem mondhatjuk el ugyanezt a rézfúvók „kórusáról", amely ezúttal hangolási problémákkal küszködött.

Vásáry Tamás az egész mûsort, így a hatalmas misét is, nemcsak kívülrôl vezényelte, de rendkívüli módon uralni is tudta a teljes együttest. Vásáryt a kiváló karmestert és zongoristát csak a tévébôl ismerhettük eddig, remélhetôleg még üdvözölhetjük a Diákház pódiumán, hisz ilyen kvalitású mûvész bizony csak ritkán fordul meg városunkban.

Jól kezdôdött a Mozart-fesztivál!

Morvay István

A Mozart-fesztivál mûsorpolitikája minden évben egy, a Mozart alkotói személyiségéhez szorosan kapcsolódó, de ugyanakkor minden alkalommal változó alapgondolathoz igazodik. Nincs másként ez az idén sem, mint ahogy az sem újdonság, hogy a kitûzött program (jelen esetben a három generáció — Leopold, Wolfgang Amadeus és Franz Xaver Mozart) nemcsak a fesztivál hangversenyein érvényesül, hanem egyben nyilvános zenetudományi igényû értekezletnek is tárgya.

László Ferenc a Mozart Társaság elnöke és a zeneakadémia Stúdiótermében megtartott szombati értekezlet házigazdája referátumában az illusztris család férfitagjainak élettörténetét vázolta fel. Beszélt a saját karrierjét a fiával való törôdés érdekében feláldozó Leopold Mozartról (1719–1787), az atyai elvárásokkal azonosuló Wolfgangról majd ennek négy hónapos korában elárvult utódáról Franz Xaverrôl (1791–1844). Szavaiból — az apját még az elkerülhetetlen szakítás után is tisztelô bécsi klasszikus felidézése kapcsán — egy emberséges Mozart-képbe vetett hit csengett ki.

Malcolm Miller brit zongoramûvész a mozarti zsenialitás korai, szédítô iramú kibontakozásáról referált. A négy–öt éves komponista-újonc az elmúlt félszázad során feltárt elsô mûveivel mutatta be azt az ámulatba ejtô ösztönös könnyedséget, amellyel a csodagyermek ráérzett a zeneszerzéstechnika alapeszközeire. Mindezt lenyûgözô zongorajátékával varázsolta élménnyé. Miller nyomon követte a fontos, mert élménygazdag, európai koncertkörutakat, egészen addig a pillanatig amikor Leopold már nem a fia tanítója, hanem mentora lett. Dorina Mangra kolozsvári hegedûmûvésznô Leopold híres, fia születésének évében (1756) kiadott hegedûiskoláját recenzálta. A Versuch einer gründlichen Violinschule a barokk zene historikus interpretációjának elengedhetetlen forrása, hisz hozzájárul a kor elôadói gyakorlatának megértéséhez, és mint ilyen, a nem hegedûs zenészek érdeklôdésére is számot tart.

Végül Alexandru Leahu bukarersti muzikológus Franz Xaver Chopin irányába mutató polonézei kapcsán a zenei érzékenység XIX. századi forradalmát ecsetelte. A Lembergbe letelepedett, nôtlenül-gyermektelenül elhunyt korai romantikus szerzônek a kiválasztottsága egyéniségét megnyomorító teherré vált (akarva-akaratlanul a Mozarthoz viszonyították). Valószínûleg ebben rejlik szláv melankóliájának magyarázata. A. Leahu zenei illusztráció részben Sonoko Maejima japán zongoramûvésznô felvételeibôl válogatta.

A szimpozion sikerét fokozta, hogy a hallgatóság elôtt mintegy megelevenedett az európai zene történetének három egymást követô stíluskorszaka.

Németh István

Amióta csak tudatára ébredt önmagának, az ember folytonosan alakítja környezetét. Teszi ezt céltudatosan és akaratlanul, de mindkét esetben anélkül, hogy felmérné cselekményei következményeit. Környezetéhez való viszonyulásának két alapvetô ösztöne: a megélhetés (táplálékszerzés) és a fennmaradás (halhatatlanság). S ha már nem lehet örök életû, akkor legalább tetteiben maradjon meg. Észak-Skócia szélverte, fátlan Orkney szigetein 2993 kô- és ókori viking emlékhelyet tartanak számon és tiszteletben (minden négyzetmérföldre jut 8 áldozati hely vagy épületmaradvány), nem beszélve a Közép- és a Közel-Kelet történelmi helyeirôl (a civilizáció bölcsôjérôl).

A környezet állapotáról két-három évtizeddel ezelôtt csak a biológusok értekeztek. Sajnos azonban csak az adatközlésig jutottak, mert a közösségi élet döntéshozói a maguk tervei szerint mértek és gazdálkodtak. Mostanában elképzelhetetlenül sokan és sokat tanácskoznak ugyanarról a témáról, a vele való gazdálkodás azonban aligha változott.

Tisztességes életkörülmények között a rendezés és csinosítás a természeti adottságok, történelmi hagyományok, a közösség elvárásai és az emberi jó ízlés feltételeihez igazodik. Mert a csinosítás az emberek nyugalmát, alkotókészségét, önbizalmát és ünnepélyességét igyekszik szolgálni. A mi körülményeink között jelenleg sajnálatosan diszkriminatív, szándékos célzatú, gôgösen elfogult, a külsô és belsô harmóniát felforgató mindennapjaink környezetének átrendezése.

A települések változatossá, élményébresztôvé tételéhez már az ókortól kezdve hozzátartoztak a gondozott parkok (Szemirámisz kertje) mellett a szobrok, bálványok. Azok gyér voltát vagy gyakoriságát a település gazdasági helyzete és lakosainak hite határozta meg. A keresztény Kolozsvárnak a közelmúltig legjelentôsebb szobra a Mátyás királyé. Ez szentesítette a hely szellemét (spiritus loci). Szobrokat ugyanis a hely híres szülötteinek szoktak állítani, nem pedig az odaképzelteknek. Volt ugyan Kolozsvárnak elegendô híres-nevezetes fia, aki megérdemelte volna az emlékmûvet, a város gazdái azonban mindig más, fontosabb alkotásokra költötték az adófizetôk pénzét. Az érdemesek emlékét a szívükben meg a Házsongárdi temetôben ôrizték. S mégis mostanában (Szabadság, 1998. július 20.) azt állítják, hogy Kolozsvár városrendezése a XX. század elején etnikai irányzatú volt. Ha netán ilyen lett volna is, tehették-e másként? Hiszen akkoriban a népesség száma és összetétele hasonlíthatatlanul különbözött a mostanitól. Az ilyen kortévesztéses vélekedés nem egyéb mint „áltudományba rejtôzött gyûlölet" (Szabadság, 1998. július 24.).

A mesterségesen felduzzasztott népességû és emberkaptárokkal körülvett Kolozsvárra valóban ráfér a szépítés. Még a szobrosítás is. A lakókörnyezet rendezése azonban ott marad el, ahol leginkább szükséges lenne, az új városnegyedekben. Ám a felturkálás, „gödrösítés" éppen ott történik, ahol eddig hagyomány, harmónia és szépség volt. Tárgytalan volna a vita a mostani városgazdálkodásról, ha a lakosság teljesen kicserélôdött volna, és Kolozsvárt teljesen „új típusú" népek szállták volna meg! Az új gazdák bosszúságára megmaradtak azonban, még ha kisebbségben is, a régi alapítók leszármazottai, akik ragaszkodnak múltjukhoz, az élethez, és jogosan kérik, hogy ôket is, az ôk hozzájárulását és hagyományait is beleszámítsák a város arculatának a kialakításába.

Az új városgazdák uralma óta talán az elsôk között volt Caragiale kalapos szobra Kolozsvár volt tyúkpiacán. Figyelmet keltett már csak azért is, mert fásították az addig elhanyagolt kis területet. Az ott találkozó kimenôs széki lányok („Fekete-piros csütörtök / és vasárnap délután / — amikor kimenôs a lány — / fekete-piros fekete / táncot jár...") meglepetten nézték, hogy ugyanbiza mikor járt éppen errefelé? Aztán akadt valaki, aki megmagyarázta, hogy jött az Elveszett levél (O scrisoare pierdutã) után a kolozsvári postára. Telt-múlt az idô s a Széchenyi téren megjelent a baltás lovas, akinek a fia s a leánya vendégeskedett a városban. Ô maga keveset. Követte ôt a vezére a Bethlen-bástya elôtt, majd a három balázsfalvi az egyetem elôtt, s ugyancsak hárman a Rákóczi út elején. Egyenként jelentek meg a parkban, a Bocskay téren a színház elôtt és a Szent György téren mások. Közben egyesek a helyüket változtatták. Bár volna kifogásolnivaló az eljárásban, megbántani a többségi társainkat nem szabad. Ha ôk elfogadják, örüljenek az emlékmûveknek. Az azonban már keserûen bosszantó túlzás, hogy amíg Cosbucnak két szobra is van a városban, Kós Károlynak vagy más, a mi kultúránkat szolgáló egyetlen személyiségnek sem jut hely Erdély fôvárosában. A Fôtéren megásott gödröt Traianus oszlopával tömik be. Meg is érdemli, nagy jótevôje volt Daciának. S ha majd eljön az ideje, akkor a katalaumi gyôztes Attila hun király emelvényét helyezik vele szembe. Miért ne? Hiszen ô is járt annyiszor e tájon, mint a római császár. Addig vigasztaljuk magunkat Kiss Jenô elégiájával: „Sajnálom én a szobrokat, / ... oly nyomorultak, oly magányosak / ... vacogva fáznak, / és ernyô nélkül állnak az esôben, / a hó nevetséges kis micisapkát / nyom a fejükbe, nyáron a galambok / rájuk illetlenkednek pimaszul, ..." (Szánalmas szobrok).

Az egyoldalú, diszkriminatív emlékesítés bôségesen virágzik a középületekben is. Hogy csak a multikulturálisnak kikürtölt egyetemet említsük; van benne Bogrea, Pop, Pora, Radu és még sok más nevû terem, de véletlenül sem akad egy Brassai tanterem. Mikor ismerik el már végre, hogy a ma kisebbségben levô régiek is itt vannak, és tettek és a jövôben is tenni akarnak a városért, az országért?

Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy amíg a jelenlegi többség, a mai városvezetés magatartásában, gondolkodásmódjában nem következik be a kisebbséggel szemben gyökeres változás, addig nem lehet megbékélés a két nép között. A vélt vagy valós igazságtalanságokat nem lehet mai mércével mérni. A múlt vétkeit nem szabad a mai nemzedékkel (se magyar, se román) megfizettetni. A mai kisebbség az elmúlt nyolcvan év alatt „megbünhôdte már" a félremagyarázott múltját. Tetteikért másoknak is vezekelni illene. Egyébként is a múltban egyaránt kiszolgáltatott volt úgy a magyar, mint a román néptömeg. A már 80 éve ráerôszakolt elnyomás és megaláztatás ellen a kisebbség nem tehet mást, mint bárhol a világon: küzd minden eszközzel az utolsó reménysugárig.

Nagy-Tóth Ferenc

Identitástudatunk fejlôdéséhez, ha nem is döntô módon, de lényegesen hozzájárul a történelem ismerete. A ismeretek alapját az iskola adja meg.

Igen ám, de azonos történeti kérdésrôl régebbi vagy újabb szerzôk egészen másként vélekednek. Azaz más szemléletmódot sugallnak.

A történelem valamely szeletét megismerni akaró számára igen fontos, hogy „kutatásai" során csak szakemberek számára hozzáférhetô forrásokhoz is hozzájusson.

A kisebbségi lét körülményei között — amikor nemzeti identitásunkat megkérdôjelezik, a legképtelenebb jelzôkkel illetik eredetünket, a kultúrában betöltött szerepünket — óhatatlanul sokan fordulnak a történelemtudomány felé, magyarázatot várva felmerülô kételyeikre.

Két példával illusztráljuk a kételyek születését.

Koszovó számunkra is tanulság értékû. A román sajtó gyakori figyelmeztetései azt sugallták (a szélsôségesek ki is mondták): vigyázat, egy Koszovó nálunk is bekövetkezhet! A Balkán történetét nem ismerô olvasó ilyenek olvastán egyenesen pánikba eshet.

Mi lenne a teendô ilyenkor? Az, amit Palkó Attila helyesen magára vállalt, „átvilágította" Koszovó történetét. A december elseji ünnepségek során az egyik történész azt nyilatkozta, hogy a Gyulafehérváron hozott határozat, amelyet felvilágosult román gondolkodók szerkesztettek meg, az új román államra nézve nem volt kötelezô jellegû. Ennek ellenére, Románia a két világháború között tiszteletben tartotta. Mi ennek a megállapításnak az üzenete számunkra ? Nem kevesebb, mint az, hogy nem lehet hivatkozási alap. Ha a fenti tézist egy, a témában jártas jogász vagy egy történész megmagyarázza, világossá válhat, hogyan kell látnunk a gyulafehérvári határozatokat.

E két példa — talán — érzékelteti, milyen fontos, hogy történelmünk fontos kérdéseiben a szakemberek állást foglaljanak.

Az állásfoglalásoktól azonban a szakemberek ódzkodnak.

Úgymond nem lehet minden mocskolódásra reagálni.

Nem fogadható el, hogy a közvéleményt foglalkoztató alapvetô kérdésekben felesleges az állásfoglalás. Az objektív tájékoztatást legjobban a téma szakemberei végezhetik el.

Hogy miképpen, arra talán a TÖRTÉNELMÜNK címû folyóirat lehet jó példa. A mai olvasót érdeklô történelmi témákról közöl közérthetô, gazdagon illusztrált írásokat.

Mivel az Erdélyi Múzeum címû folyóiraton kívül más, hasonló profilú kiadvány nálunk nincs forgalomban, talán a Történelmünk betölthetné a história népszerûsítésének a szerepét, amelyben hazai kutatók is nyilvánosságra hozhatnák eredményeiket.

Történelemírás és történelemtudat szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

Hazai közösségünk történettudata s az ettôl függô magatartása (pl. választáskor) nem lehet közömbös az írástudók számára. A népszerû történetírás fontos társadalmi igényt elégít ki.

Úgy véljük, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület sort keríthetne a népszerû történetírás mai helyzetének a megvitatására.

Gagyi Balla István

Amikor a hajdani városatyák lakónegyedünket megtervezték, a tervgazdálkozás szigorú törvényei szerint, a tömbházak mellé odakerültek a szemétházak. Két-három lakókolosszus mellé egy-egy. Ezek a félig zárt, rácsos ajtókkal ellátott alkalmatosságok a bennük katonásan sorakozó másfél méteres pléhkukákkal hivalkodva hirdették tervezôik elôrelátó bölcsességét, és jószerével becsületesen ellátták feladatukat: gyûjtötték a negyed minden szemetét. Persze, már a kezdet kezdetén sem egészen zökkenômentesen, mert ha a szemét elszállítása akadozott, bizony degeszre tömött szemétládákká váltak. Patkányok, kóbor kutyák és döglegyek nagy örömére. De hogyha minden rendben volt, aránylag civilizált körülmények között folyt-folydogált a környék anyagcseréje.

A romlás elsô jelei akkor mutatkoztak, amikor a kukák tetejérôl eltûntek a fedôk. Mintha jelzései lettek volna a bekövetkezô tragédiának. Történt ugyanis, hogy egyik nap az ideológia meghirdette a termôterülettel való takarékosság elvét, amely, mint késôbb kiderült, nemcsak a falvak, de a szemétházak létét is veszélyeztette. Akkor számolták fel azt a rácsos szeparét is, amelyik a mi házunkat volt hivatott kiszolgálni. Nagy bosszúságunkra és a ház gyerekeinek bánatára, akiknek, minden szülôi tiltás dacára, vagy talán éppen ezért, ez volt a kedvenc játszóhelyük. Került pedig a szemétház helyére vadonatúj, fehér, négyemeletes panellház. Új lakóit, velünk együtt, a két házzal távolabbi, a pusztítás szelétôl megkímélt szemétházhoz osztottak be. Párhuzamosan ugyanis megszületett a racionális táplálkozás kátéja, amely ideológiailag is megindokolta a részleges felszámolást.

Nem részletezem tovább: kezdetét vette a fokozatos romlás. A szemétház szûkösnek bizonyult, s mivel a kukák száma nem növekedett, a szemét ott díszelgett halomban az alján, néha hetekig.

De jött a fordulat s a szemétszállítás forradalmi, vagy hogyha városvezetésünk ideológiai beállítottságát is figyelembe vesszük, nemzeti újjászervezése. A régi kommunista kukák hosszú idôre kegyvesztettekké váltak, olyannyira, hogy senki sem törôdött pótlásukkal. A szemétnek immáron megszokott helyévé vált a szemétház betonpadlója. Bár történt néhány félénk próbálkozás, amely a már teljesen szétrohadt fémkukákat kiürült, hullámlemezbôl készült vegyszeres vagy festékes fémhordókkal próbálta pótolni, de ezek túl kicsik voltak és a szemét betonra ürítésének gyakorlatát nem veszélyeztették. S folyik ez töretlenül a mai napig, azzal az árnyalatnyi változással, hogy, mintegy fél éve, az új idôk új szelleme jegyében, a szemétházban a falak mentén ott díszelegnek a másfél méter magas mûanyagból készült, kerekekkel és födéllel ellátott kukák. Nagyobbrészt üresen. Amint megtudtam, ezek a szabványosított, szemét befogadására és idôleges tárolására szolgáló összkomfortos, guruló szerkentyûk az eurokuka névre hallgatnak.

És még mondja valaki, hogy nálunk nincsen fejlôdés!

Németh Júlia

Az akkor megszületett írásos megállapodás eredeti címe: Instrumentum pacis. Ezzel a dokumentummal az egymással szemben álló felek a 30 (!) évig tartó és ezen idô alatt ijesztôen sok véráldozatot követelô „vallásháború" végére tettek pontot. A híressé vált „westfáliai békérôl" van szó, amely több évig tartó tárgyalássorozat után köttetett meg 1648. október 24-én a németországi Münsterben és Osnabrückben.

Mi történt tulajdonképpen e békekötést megelôzô egy évszázadnál is hosszabb idôben? Az, hogy a Luther Márton nevével fémjelzett 16. század eleji „új vallás", a protestantizmus, nemcsak elemi erôvel lépett a színtérre, hanem különféle, többé-kevésbé jól ismert okoknál fogva rohamosan el is terjedt. S olyan váratlan folyamatot indított el az európai kontinensen, amely feltartóztathatatlanul a középkor addig egységes keresztény népközösségének a szétbomlásához vezetett. Ismerjük a tényeket és tudjuk, hogy ennek nyomában aztán mi következett. A katolikus egyház, amely híveinek egyharmadát rövid idô alatt elveszítette, átmeneti elbizonytalanodása után, majd különösen is a Tridenti Zsinat (1545–1563) megtartásával magára talált, s védekezés diktálta reflexével arra törekedett, hogy az elhódított tömegeket visszaszerezze. Sajnos, törekvése megvalósítása közben nem csupán eszmei és vallási módszerekkel élt, hanem a „cuius regio, eius religio" törvénybe iktatott elve alapján intoleránsan a politikai hatalom eszközeit is igénybe vette, aminek elkerülhetetlenül kemény összeütközés, illetve véres háború lett a vége. A vallási jellegét menet közben teljesen elvesztett fegyveres konfliktus fokozatosan egész Európára kiterjedt, mert a „zavarosban" egyes népek nyílt politikai, illetve területhódítási szándékkal léptek fel.

A könyörtelen véres háború miatt mindinkább halaszthatatlanná vált, végül is határozott „megállj"-t kiáltó münsteri/osnabrücki béke eredményeként a kontinens sorsát irányító régi nagy hatalmak helyébe újak léptek. Mondhatjuk így is: a Westfáliában megkötött béke után Európában az erôviszonyok megváltoztak és átrendezôdtek. Szárazföldön legnagyobb befolyásra Franciaország tett szert, Svédország a Baltikum térségében lett nagyhatalom, lehanyatlott a spanyol Habsburgok hatalma, és ezzel egyidejûleg megnövekedett az osztrák Habsburgoké éppen a török, a lengyel és az említett spanyol hatalom meggyöngülése miatt, a világtengerek ura Anglia lett, Hollandia és Svájc önállóságra tettek szert, a legyengült Németország pedig darabokra szakadt és teljesen szétesett. Ez a politikai „felállás" többé-kevésbé így is maradt századunk elsô feléig...

Mint azt a történelmi tapasztalat igazolja, kétféle módon lehet egy lezajlott háború után békét kötni. Az egyik mód nagyon egyszerû: a gyôzô és a legyôzött megállapodnak abban, hogy jövôjüket illetôleg a gyôzô szempontjai érvényesülnek a háborút követô idôszakban. (Az erôsebb ugyebár mindig diktál!) Ebben az esetben a gyôzô, persze csak akkor, ha körültekintô és bölcs, követeléseiben éppen a békés jövôt szem elôtt tartva mértéktartó. Hamar ingataggá válik ugyanis az ilyen alapon megkötött béke, ha a vesztett fél a békekötést követô idôszakban megalázása miatt titokban bosszúra készül, illetve újabb konfliktusokat készít elô. A másik fajta békekötés egyszerûnek semmiképpen sem mondható, sôt, bonyolult. Ebben az esetben az ellenfelek erônlét dolgában annyira „egyformák/egyenrangúak", hogy egyikük sem lehet gyôztes a másik felett minden kétséget kizáróan. Ennek következtében a sokáig tartó harcok és küzdelmek legtöbbször egymás kölcsönös kifárasztásához vezetnek, s egyszercsak azt veszik észre, hogy háborúskodásuknak vége szakadt, okos kompromisszumok eredményeként beállt a viszonylagosan békésnek mondható harmónia egymás közti kapcsolattartásukban. Több ilyen példa is ismert a történelembôl.

Politikai szempontból nézve ilyen fajta békeszerzôdésként köttetett meg három és fél évszázaddal ezelôtt a „westfáliai béke". A felek egyszerûen belefáradtak három évtizedig tartó vérengzéseikbe, aztán a fegyverek vásárlását biztosító kasszák is lassan kiürültek, teljesen feldúlt és lepusztult állapotba kerültek szemük láttára addig virágzó tájak/vidékek, emberek tízezrei pedig ijesztôen elszegényedtek. Ugyanakkor mégsem jelentette ez a békét kikényszerítô új helyzet azt, mint hogyha a felek pusztán csak a korábbi áldatlan állapotokhoz tértek volna vissza. Egy dolog biztos volt: az addigi uralmi rendszer súlyosan megsebesült és meggyengült, a színen pedig új történelemformáló erôk jelentek meg. A westfáliai békével egy olyan történelmi periódus kezdôdött el, amelyben Európa azutáni sorsát már más tényezôk, más népek és országok határozták meg: a fent felsoroltak elsôsorban, majd késôbb Poroszország és Oroszország, végül pedig (Kis-)Németország és Olaszország. Közöttük menet közben különféle szövetségek jöttek létre, ezek nyomán és különféle igények támasztása következtében rivalizálások is jelentkeztek, de amelyek már „behatárolhatóaknak/mérhetôeknek" bizonyultak ’idôben’. A hosszú háborús idôszakot a viszonylagosan sokkal hosszabb béke idôszaka követte, következésképpen nyugalmasabban élhettek és eredményesebben építkezhettek az emberek. Ma már nem kétséges, hogy az európai államok ekkortájt kialakult relative stabil rendjét évszázadokig a szóban forgó westfáliai béke határozta meg, amely rend teljesen és katasztrofálisan csak a mi századunkban, az elsô, majd a második világháborúban omlott össze.

1945 után egészen nyilvánvalóan ismét egy új, az addigihoz egy-általán nem hasonlítható, történelmi periódus vette kezdetét a kontinensen élô népek életében. Így az ideológiai, politikai és gazdasági szétszakítottság állapotában belsô szükségbôl (!) ismét megkezdôdött az egységesülésre-kiegyezésre való törekvés, mégpedig Nyugat-Európában olyan kiváló politikai személyiségek elszánt munkája nyomán, mint a francia de Gaulle és a német Adenauer. Hála isten, ennek a folyamatnak a dinamikája a diktatúrák 80/90-es évek végi teljes megszûnése után, amelyeknek a halálos döfést letagadhatatlanul az ’56-os magyarországi forradalom és szabadságharc adta meg, térfelünkre is kiterjedt, s különösen is a legutóbbi években az EU-csatlakozások és ilyen irányú szándékok kinyilvánítása következtében folyamatosan, mindenféle gáncsoskodás ellenére is egyre erôsödôben van. Érthetô, hiszen ha van is az európai népek számára a jövô szempontjából más „út" talán, de „kiút" nincsen más! Persze, a teljes egymásra találás, a megnyugtató, westfáliaihoz hasonlítható általános „kiegyezés", illetve békekötés még mindig várat magára éppen a kommunista diktatúrák helyén keletkezett közép-kelet-európai bizonytalanságok és a Balkánon történô brutális események miatt, amelyeknek a felszámolása minden itt élô nép számára konkrét feladat. Benne vagyunk ugyanis egy vissza nem fordítható folyamatban.

De térjünk vissza még egyszer a westfáliai békét megelôzô idôszakra. Mint már említettem, kétségtelen, hogy az 1618–1648 közötti 30 éves háború nemcsak politikai és hatalmi kérdésként, hanem elsôsorban — legalábbis kezdetben — kifejezetten vallási problémaként jelentkezett. Az 1555-ös augsburgi vallási béke ugyan a katolicizmus és a protestantizmus között egyfajta kiegyezéshez vezetett, de végül is sem Wittenberg, sem Róma nem voltak megelégedve vele. Idô teltével viszont mindkettôjüknél alapvetô szemléleti változás következett be. A tridenti zsinattal beindult katolikus reformtörekvés a reformációtól sok mindent tanult, jogos követeléseket magáévá tett és elfogadott, aztán meg a pápának és a császárnak is be kellett látnia, hogy a rekatolizálásnak az erôszakos útja járhatatlan. Ugyanakkor a protestantizmus is feladta abbéli elôítéletes törekvését, legalábbis elvi vonatkozásban, hogy az állítólagos „katolikus babonát" leküzdje „a tiszta evangélium tanításaival" akár véres háború árán is, mint ahogy azt tette Gustav Adolf Svédországban.

A westfáliai béke Európára nézve az elmondottak ellenére is azzal az egyetlen, nagyon mélyen rejtôzködô negatív következménnyel járt, hogy sokáig sem a katolicizmus, sem a protestantizmus nem tudta legyôzni legbelül, saját magában, a másokat és másságot kizáró „felekezetiséget", nem tudta levetni magáról a konfesszionalizmus gúzsba kötô béklyóját. Viszont menet közben fokozatosan e téren is változott a helyzet. Az „idôk jeleire" figyelve megtanulták a sokáig egymással ellenségként szemben álló egyházak a toleranciát és a békés egymás mellett élést, sôt, a múlt századtól kezdve az ebbôl eredô ökumenizmusnak is a felszabadító erejû szellemét/szellemiségét. Vagyis: sikerült legyôzniök a távolságtartó, szûkkeblû konfesszionalizmust. Rádöbbentek arra, hogy a közös hitrôl, Jézus evangéliumi tanításáról, az Ô kereszthaláláról, feltámadásáról és Szentlelkének állandó elküldésérôl, valamint köztünk való munkálkodásáról kell mindenekelôtt hitelesen tanúságot tenniök a vallásilag/hitbelileg is tájékozódni kívánó világ elôtt. Rádöbbentek arra, hogy a konfesszionalizmus egymás ellenében való megélése szinte elkerülhetetlenül csakis egy olyan liberális közönyhöz/közömbösséghez vezethet, amely észrevétlenül is a keresztény üzenet lényegét lúgozza és üresíti ki a többre igyekvô lelkekben. Az élô és személyes hit ugyanis sohasem elégedhet meg azzal, hogy a vallásos életnek puszta dekorációja, csillogó dísze legyen. Akinek a számára a hit csak ennyi, az magában ki nem mondottan is azt hiszi, hogy Isten nélkül is meg lehet lenni, nélküle és parancsai nélkül is lehet az emberek életét szabályozni. A nácizmus és a kommunizmus végül is ebbe az önámító tévhitbe buktak bele. Gyors és katasztrofális végzetük igen szemléletesen azt mutatta meg, hogy miképpen ér véget és milyen szörnyû betegségben múlik ki/el egy vallás nélküli társadalmi rendszer: az általános méretû brutális elembertelenedésben!

Ne álljunk meg most itt elemzô értékelésünkben, és tekintsünk egy pillanat erejéig elôre, a távoli jövôbe. A gyakorlati ateizmust hirdetô jelenlegi liberalizmus és vadkapitalizmus is, amelyeknek embertelen vonásai ugyancsak egyre szembetûnôbben és egyre szemérmetlenebbül jelentkeznek a gazdaságban, a tudományban, a politikában, a technikában és a mûvészetben, hiszen szinte már semmiféle természetfeletti „normát" sem tartanak tiszteletben — hitem szerint —, egyszer majd egészen biztos, hogy el fognak tûnni a történelem süllyesztôjében, a múló/ôrlô idôben, és mindenképpen egy minôségi javulásnak kell bekövetkeznie. Azt ugyanis nem szabad számításunkból kifelejtenünk, hogy a modern, szekularizált, nyugtalan, de keresô világ is igényli és várja a biztos és megnyugtató útmutatást, a hiteles tanúságtétellel alátámasztott, helyes utat jelölô — európai viszonylatban keresztény — tanítást és világszemléletet, amely szerint Isten a teremtôje, gondviselôje és megváltója a bennünket körülvevô kozmosznak, Ô az egyetlen szuverén ura világunknak, aki erôsebb, mint az összes ellene lázadó többi hatalmak, s aki a mi közremûködésünkkel a békétlen világnak a vágyva vágyott békéjét is biztosíthatja. Ezért személyes életünkben alapvetôen a Vele kötött béke a legfontosabb, mert elengedhetetlen feltétele ez minden más (vallási vagy politikai) béke és kiegyezés megvalósíthatóságának és fenntarthatóságának.

Jó lenne a békesség legszentebb ünnepére, karácsonyra készülôben a politikai erôk/rendszerek és vallási eszmék/hitek évezred végi ádáz harcában legalább magunk és Istenünk, magunk és sorstársaink között — legyünk radikálisok vagy mérsékeltek, románok vagy magyarok, protestánsok vagy katolikusok — békét kötnünk. Jó lenne akár meákulpázást is jelentô kompromisszumok árán, de kiegyeznünk. Ha jövôt óhajtunk, ha megmaradni s élni akarunk, nincs más kiút!

Jakab Gábor

Szûcs Ildikó budapesti színész-elôadómûvész f. é. októberének utolsó hetében Kolozsvárott mutatta be rendhagyó irodalomóráit. A Gál Kelemen Oktatási Központ rendezésében négy mûsorát láthatta a közönség öt elôadás keretében. „Ha én felnôtt volnék" címû irodalomórája kisiskolásokhoz szólt. Arany János balladáit gimnazistáknak és középiskolásoknak mutatta be; „A szebeni fiúk" 1848–49 ismét a gimnazista diákokhoz szólt; az Istenes versek érettebb fiatal hallgatóság elôtt hangzott el.

A rendhagyó irodalomóráknak magam is hallgatója, résztvevôje voltam. Arról gyôzôdtem meg, hogy a mûvésznô verspódium-elôadásai sok tekintetben hézagpótlók.

Az iskolai irodalomtanítás a megértô olvasás módszerével és a mûelemzések segítségével igyekszik megismertetni a diákokkal a klasszikus és mai költészet legjavát. A vers ennek ellenére sokszor nem jut el a fiatal olvasókhoz, hallgatókhoz.

Szûcs Ildikónak a tananyaghoz szerkesztett, egy iskolai óra keretében elôadott versmûsorai emberközelbe hozzák a mûveket. Gondolatot, érzéseket, hangulatot közvetítenek az élô szó által. Az elóadómûvész nem megismerteti, hanem átadja a mûvet. Közben történelmi háttérrel gazdagítja, segíti a megértést; ha szükséges, dialógust alakít ki a hallgatósággal. Ezáltal a minden újra fogékony ifjúság nem puszta hallgatója, hanem aktív befogadója lesz a mûveknek.

A mûvésznô rendhagyó irodalomórái tematikus megszerkesztettségükben külön-külön szólnak minden korosztályhoz.

Végül azt a nyelvi igényességet emelném ki, amellyel az elôadómûvész a verseket tolmácsolja. A szépen hangzó beszéd lelki felüdülés és példa ma mindannyiunk számára, hisz édes anyanyelvünket annyiféle idegen hatás éri.

Az elmondottak alapján tisztelettel ajánlom meghallgatásra Szûcs Ildikó színész-elôadómûvész verspódium mûsorait.

***

Szûcs Ildikó verspódium elôadására december 9-én és 10-én kerül sor a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban 14 órakor.

Siposné Virág Erzsébet
magyartanár

A görög OTE cég, a RomTelecom privatizálására kiírt tender nyertese a november 12-én aláírt szerzôdésben arra vállalkozott, hogy a tulajdonába kerülô 35 százalékos részvénycsomagért december végéig kifizeti a megállapodott 690 millió dollárt a román államnak, s 1999. január 1-jétôl, az amerikai GTE céggel közösen átveszi a hazai telefonszolgáltató vezetését. Ennek érdekében a görög cég december 3-án, Londonban, nemzetközi bankszerzôdést kellett volna hogy aláírjon. Mivel azonban az OTE ügyvezetô igazgatója hirtelen lemondott tisztségérôl, a hitelszerzôdés aláírása meghiúsult.

Vassilis Rapanos, a görög OTE cég elnöke a hét végén a Financial Times napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Georgios Chryssoulouris ügyvezetô igazgató lemondása ellenére, cége tiszteletben kívánja tartani a bukaresti kormány felé tett vállalását, és idôben kiegyenlíti a részvénycsomag ellenértékét. Rapanos szerint cége még ezen a héten görög és nemzetközi bankokkal (köztük a Citibank, a Dresdner Bank és a Banca Nazionale de Lavoro) 590 millió dolláros kölcsönre hitelszerzôdést ír alá az ügylet finanszírozása végett. A hitelezô bankárok kijelentették, hogy a kölcsön feltételei az OTE-vezetô lemondása nyomán nem változnak.

A RomTelecom-ügylet a legnagyobb befektetés, amelyet görög cég külföldön eszközöl, s egyike a legnagyobb idei magánosítási tranzakcióknak Kelet-Európában. Az OTE ügyvezetését ideiglenesen George Skarpellis ügyvezetô aligazgató látja majd el mindaddig, amíg január közpén a cég egyik volt igazgatóját, Georgios Simeonidest kinevezik az ügyvezetô igazgatói tisztségbe.

Az OTE 55 százalékos részvénycsomagja a görög állam tulajdonában van. Chryssoulouris lemondását egyébként Yannos Papantoniou görög gazdasági és Tassos Mantelis szállításügyi miniszter kérte, mivel szerintük a volt ügyvezetô igazgató nem tájékoztatta kellôképpen feletteseit és a cég igazgatótanácsát tevékenységérôl.

Az RMDSZ Kolozs megyei polgármesterei és alpolgármesterei kéthónaponként vándorgyûlésen vesznek részt. Az elmúlt hét végére Várfalvára hívták össze az egynapos megbeszélést. A találkozón jelen volt Mátis Jenô parlamenti képviselô, Buchwald Péter alprefektus, Boros János, az RMDSZ megyei elnöke; Pálfy Károly megyei tanácsos a helységgazdálkodás idôszerû kérdéseirôl, Mátis Jenô gazdasági problémákról szólt.

Számos közérdekû kérdést vitattak meg. Fôleg a vasúttól távol esô települések — Palatka, Vajdakamarás, ahova hetente egyszer jár autóbusz — rövidesen elzáródhatnak a külvilágtól. De panaszkodnak a györgyfalviak és a magyarlónaiak is. A járatok megszüntetését csak úgy lehetne megakadályozni, ha az ingázók bérletet vennének, ám hiába vesznek bérletet, ha a buszok rendszertelenül járnak, és embertelen körülmények között kell utazni.

Általános gond a földgáz bevezetése. Nyilvánvaló: ide is pénz kellene, és sokkal több, mint amennyivel az önkormányzatok rendelkeznek. Nagyon sok faluban egyetlen telefon sincs. Nemzetközi vonalat néhány faluba sikerült bekötni. Megállapították, hogy a postások nemtörôdömsége miatt az elôfizetôk nem kapják meg idôben a megrendelt lapokat, de senki nem szólt, hogy elbocsátottak volna postást, aki nem teljesítette kötelességét. Nem véletlen, ha az emberek lemondanak a sajtóelôfizetésrôl.

Buchwald Péter alprefektus azt hangsúlyozta: megfelelô információ nélkül a közügyek megoldásában nem történhet elôrelépés, az illetékesek nem szerezhetnek tudomást a negatív jelenségekrôl, amelyekkel szembesülnek.

Barazsuly Emil

Hét végén megkezdôdött a korszerûsített Unió utca járdájának felújítása is. Hétfô reggel a munkálatokat, azaz a piskóta-téglásítást végzô pár széki munkás elmondása szerint különleges „új dolog" az a módszer, amellyel a vöröses piskótatéglákat aszfaltra húzott homokrétegre leteszik, majd „összepásszítják". Mikor ez megtörtént — magyarázták —, hengereléssel rögzítik a téglákat, majd a köztük levô réseket finom kötôanyaggal töltik fel.

Kétségtelen, hogy ez a járdaburkolási módszer sajátos hangulatot fog majd biztosítani a városnak. Kérdés persze az is, hogyan fog viszonyulni a már régen nem kincses város a piskótatéglákhoz: az Állomás környéke ugyanis — ahol egykoron hasonlóan dekoratív megoldáshoz fordultak a tervezôk — sokáig a „vállalkozó kedvûek" paradicsoma volt: az onnan elhordott és odahaza felhasznált piskóta-macskakövek sok kertes háznak váltak hasznos díszítôelemeivé.

A székiek ügyködését elnézve biztosnak tûnik: az új módszerrel úgy odaragadnak majd a piskótatéglák, hogy csak hosszú évek múlva kezdhetik meg majd a „vállalkozó kedvûek" és tolvajok a lopkodást.

Szabó Csaba

A város és a falu közötti autóbuszösszeköttetés az utóbbi 10 esztendôben folyamatosan romlott. Évrôl évre több járatot kellett megszüntetni: ma már olyan falvak is vannak, ahova egyáltalán nem jár busz. Aki innen városra szeretne bejönni, kiskocsival vagy szekérrel közlekedhet.

A távolsági személyszállítás súlyosbodó helyzetérôl a Napoca Rt. személyszállító vállalat mûszaki igazgatóját, Hossu Iuliut kérdeztem. Elmondása szerint egyetlen számadattal is jól érzékelhetô a vállalat folyamatosan csökkenô tevékenysége: míg 1989-ben faluról 18 000 bérlettel ingázó utazott napi rendszerességgel Kolozsvárra, idén ôszzel mindössze 1500 bérletet adott el a vállalat.

— 1998-ban 70 buszjáratot kényszerültünk megszüntetni — mondja az igazgató —, 180 járat maradt Kolozsvár környéki falvakban a város-, illetve a megyeközi járatokkal együtt. Most is legalább 15–20 faluba indulnak teljesen ráfizetéses járataink, amit a városközi járatok jövedelmébôl tartunk fenn, ahelyett, hogy sofôreink fizetését emelnénk. Ezeket a járatokat hamarosan meg fogjuk szüntetni, mert az állam ’92 óta semmiféle támogatást nem ad a távolsági buszjáratokra.

A falvak zömében 5–25 bérletes ingázót tartanak számon. Ez túl kevés ahhoz, hogy a vállalat saját költségein fenntartsa a járatokat. Igaz, volt olyan járat is, ami a gépkocsivezetôk miatt szûnt meg, mert az illetô zsebre vágta az utasok pénzét. Ezen a gazdasági rendôrség hatékony közbeavatkozásával segítenek: ez a hatóság hetente kétszer-háromszor ellenôrzi a buszvezetôket. A meglepetésszerû rajtakapás büntetéssel és a sofôr elbocsátásával jár.

Az 1-es számú távolsági buszállomás pályaudvarának egy részét átmeneti megoldásként a polgármesteri hivatal átadta a vámhivatalnak. Azóta a környéken lehetetlen állapotok uralkodnak. Az igazgató szerint azonban az állomás kihasználatlanul állt, hiszen a Mezôség fele induló járatok száma igen megcsappant. A város- és megyeközi, illetve a külföldre induló járatok a 2-es buszállomásról indulnak.

A vállalat privatizációja jövô év elejére várható. Hossu Iuliu szerint hatékony állami támogatás nélkül a falusi buszjáratok helyzete azonban nem változhat.

(m. j.)

Szombaton délelôtt ezt skandálták a Báthory-líceum kis épületének tanári szobája elôtt tolongó elemisták, akik valahogyan megszimatolták, hogy iskolájukba érkezett a Mikulás, s a tanáriban tartózkodik.

Ezúttal — a Szent Mihály Katolikus Caritas hozzájárulásával — a líceum három kisegítô osztályának versikékkel és énekekkel hálálkodó diákjait lepte meg gazdag ajándékcsomagokkal a Mikulás.

— Szervezetünk már szeptember óta felkarolta a Báthory-líceumban mûködô három kisegítô osztályt — mondja Muzsi Jolán, a Caritas igazgatója. — Ruhacsomagokkal kedveskedtünk nekik, most pedig sor került a Mikulás-ajándékozásra is. Már készülnek a karácsonyi csomagok, amelyek ezúttal fôként élelmiszereket tartalmaznak.

Nincs könnyû dolgunk, ugyanis szeretetszolgálatra csupán a szponzorok támogatásaiból, valamint a külföldrôl érkezô csomagokból futja. A testi-lelki gondozást végzô szociális csoport önkéntes munkát végez. Az eredmények viszont minden áldozatért kárpótolnak.

A Báthory-líceumban kiosztott ajándékokhoz nagymértékben hozzájárultak az egyházak. Ez bebizonyította az ökumenikus összefogás eredményességét és szükségességét. Sajnos, a hívek eléggé közömbösek, nemigen vesznek részt tevékenységeinkben. Napjainkban az emberek segítése, az emberekre való odafigyelés rendkívül fontos. Ezek az apró gesztusok a lélekbôl lélekhez szólnak. Ahhoz, hogy minél hatékonyabb segítséget nyújthassunk, az egyházak közötti komoly összefogásra, közös lépésekre, ökumenikus szervezetre van szükség. Ebben látom a jövôt.

Kerekes Edit

Bukarestben szombaton befejezôdött a frankofon (francia nyelvû) országok közösségének 12. miniszteri konferenciája. A kétnapos tanácskozáson az 52 tagállam képviselôi a mozgalom gazdasági dimenziójának erôsítésérôl határozott.

A bukaresti miniszteri konferencián döntés született arról, hogy 1999 áprilisában — elsô alkalommal — összehívják a frankofon országok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozását. A találkozó színhelye Monte-Carlo lesz.

A miniszteri konferencia napirendjén szerepelt a mozgalom következô csúcstalálkozójának elôkészítése. A francia nyelvû államok elsô számú vezetôi 1999-ben a kanadai Monctonban találkoznak majd, a csúcs fô témája az ifjúság helyzete és társadalmi beilleszkedésének kérdése lesz.

Az utcai pénzváltóknál a forint 47,5/49,5, a márka 6225/6330, a dollár pedig 10 500/10 620 lejbe került.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]