 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1998. február 9.
(X. évfolyam, 31. szám)
Az RMDSZ Kolozs megyei képviselôinek a tanácsa (MKT) szombati ülésén úgy döntött: felhatalmazza a szervezet politikai tanácsát, hogy tiltakozó levélben hívja fel Victor Ciorbea miniszterelnök figyelmét a megyénk kétnyelvû helységnévtáblái ellen irányuló provokáció-sorozatra.
Az 1848-as szabadságharc és forradalom 150 éves évfordulójára szervezett megemlékezések központi eseményeire Kolozsváron kerül sor. Az MKT támogatásáról biztosította a rendezvénysorozat szervezôit. (Az rendezvénysorozat programjára részletesen is visszatérünk.)
Tekintettel arra, hogy szerencsétlen egybeesés folytán a Romániai Magyar Pedagógusszövetség helyi szervezetének közgyûlésen részt vevô oktatási szakemberek nem lehettek jelen az MKT-n, a napirenden levô tanügyi problémák megvitatása elmaradt. A testület megbízta Boros János megyei elnököt, hogy kísérje figyelemmel Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettes tevékenységét, akinek munkájával kapcsolatban Bálint Kelemen Attila, a Kolozs megyei RMDSZ oktatási alelnöke kifogást emelt.
A megyei képviselôk tanácskozásuk során egyeztették azokat az alapszabályzat módosítására vonatkozó javaslatokat, amelyeket a február 28-ra tervezett küldöttközgyûlésen terjesztenek elô.
A csütörtök este megkötött koalíciós együttmûködési megállapodás értelmében aláíró pártok ,,támogatni fogják, és megszavazzák a parlamentben mindazokat a törvényeket, kormányrendeleteket, amelyekrôl megállapodtak, és figyelemmel kísérik az eddig kötött törvényhozási megállapodások teljesítését".
A koalíciós pártok megbízottjai ,,rendszeresen elemezni fogják a politikai helyzet alakulását, és javasolni fogják a legmegfelelôbb lépéseket annak javítására".
Az aláíró pártok ,,tartózkodni fognak minden olyan nyilvános állásfoglalástól vagy megnyilvánulástól, amely kölcsönös károkat okozhat", vagy veszélyeztetné ,,a reform megvalósításához szükséges kormánytevékenységet", és ,,feszültséget keltene a koalíció tagjai között". A megállapodás azt is tartalmazza, hogy az aláíró pártok ,,szankciókkal fogják sújtani azokat a képviselôiket, akik megsértik ezt az elôírást".
A Demokrata Pártnak ama képviselôi, akik az államigazgatás különbözô tisztségeiben dolgoznak, a törvényes elôírásoknak megfelelôen a kormány politikáját fogják megvalósítani. Pártjuk viszont csak addig tartja meg ôket tisztségükben, ameddig a DP a kormánynak a parlamentben is támogatást nyújt.
A pártok kölcsönösen tiszteletben tartják egymás politikai álláspontját, és nézeteltérés esetén tárgyalásokat folytatnak a közös álláspont kidolgozására a különbözô, erre a célra létrehozott pártközi fórumokon.
***
Megfigyelôk szerint a szabályzat kompromisszumos dokumentum, és csak akkor biztosít stabilitást, ha ennek tiszteletben tartásához meglesz a politikai akarat is minden aláíró részérôl. Ezt bizonytalanná teszi, hogy egyes pontjai éppen azt kerülik meg, hogy tartós megoldást biztosítsanak.
Kidolgozásakor a DP arra törekedett, hogy elkerülje Ciorbea személyének támogatását, jelezze, hogy kiválásának oka a kormány átalakítására vonatkozó igénye volt, idôhatárhoz kösse támogatását (január 14-i „ultimátumában" március 31-et jelölte meg) és megôrizze mozgási szabadságát, ugyanakkor biztosítsa a közigazgatási apparátusban elfoglalt helyeinek (prefektusok, közintézmények vezetô posztjai) megôrzését, ami fontos lehet egy elôrehozott választás esetén.
A parasztpárt ezzel szemben szerette volna elérni, hogy a DP támogatása minél kötelezôbb érvényû és szélesebb körû legyen, például a szabályzatban szerepeljen kötelezettségvállalás arra, hogy az aláírók nem kezdeményeznek vagy szavaznak meg a kormány ellen irányuló bizalmatlansági indítványt. Az RMDSZ szempontjából különösen fontos volt a már vállalt kötelezettségek teljesítésére vonatkozó rész, tekintettel az oktatási törvény közelgô képviselôházi vitájára.
A hosszú tárgyalás után kidolgozott forma egyik fél maximális igényeit sem tartalmazza konkrét formában, viszont nem is zárja ki ôket. A DP elérte, hogy a miniszterelnök ne-e ne szerepeljen. Vagyis: ne a kormány, hanem az "egyeztetett" törvényhozási szövegek támogatására vonatkozzék vállalása. Ez lényegében elôzetes egyetértésének elnyeréséhez köti a törvények sorsát: a kormánypártok közötti megállapodás után így a parlamenti többség biztosításához a DP-vel is egyeztetni kell minden esetben.
Ez aligha fogja gyorsítani a törvényalkotási folyamatot, másfelôl viszont elejét veheti annak, hogy — mint eddig gyakran megtörtént — a kellô egyeztetés nélkül beterjesztett javaslatokon utólag vitázzanak a koalíciós partnerek a parlamentben vagy a nyilvánosság elôtt.
Nem szerepel a dokumentumban a demokraták által fontosnak tartott idôhatár, viszont egy bizalmatlansági indítvány támogatásának tilalmát sem említi, amint azt a Parasztpárt szerette volna. Az utóbbit ellensúlyozza viszont a nyilvános polémiáktól, ellenséges lépésektôl való tartózkodásra vonatkozó ígéret. Az elôzô válságok közül többet is el lehetett volna kerülni annak a pontnak alapján, amely szerint az e szabályt megsértô tagjaikkal szemben eljárnak az aláíró pártok.
A megállapodás nem betonozza be a Ciorbea-kormányt, ugyanis a koalíciós egyeztetô tanácsot felhatalmazza a szabályzat a kormány átalakítására, vagy új kormány létrehozására irányuló eljárás megkezdésére: azaz tartalmazza a miniszterelnök megváltoztatásának lehetôségét, még ha ez kifejezetten nem is szerepel a szövegben.
Miután a demokrata vezetôk közül többen is jelezték, hogy a kormányfô személyének megváltoztatása továbbra is céljaik között szerepel, joggal teszi fel a kérdést szinte minden megfigyelô: meddig fog mûködni az együttmûködési megállapodás?
Erre vonatkozólag ellentmondásosak a vélemények, de azt kevesen vitatják, hogy a választások elkerülhetetlenné válhatnak, ha a parlamenti pártok nagy többsége úgy véli: érdekében állna a különben csak 2000-ben esedékes szavazás elôrehozása.
A legfrissebb felmérések a C. V. Tudor vezette Nagyrománia Párt kivételével egyik párt számára sem különösebben kecsegtetô egy új voksolás, a közvélemény-kutatások adatai ugyanis a jelenlegihez hasonló összetételt vetítenek elôre új választás esetére is.
Petre Roman szombaton Iasi-ban kijelentette: Victor Ciorbea kormányfô pénteken nem kormányprogramot, hanem puszta szándékokat ismertetett. A Demokrata Párt elnöke úgy vélte, hogy egy összefüggô kormányprogramnak másmilyennek kell lennie, hiszen a bemutatott szándékok nem alapulnak számításokon, és semmilyen világos célkitûzéseket nem sejtetnek. Pártjának jászvásári konferenciáján Roman kifejtette, hogy a DP a parlamentben támogatja ugyan a Ciorbea-kormányt, de azt szeretné, hogy annak a pályafutása minél rövidebb legyen.
— Támogatjuk a kormányt a parlamentben, de csakis a reformintézkedések szempontjából. Továbbra is egy új kormány megalakítását követeljük, egy másik miniszterelnök vezetésével — mondotta. Ezért szerinte az sem biztos, hogy a demokraták a kormány által benyújtott idei költségvetés tervezetet megszavazzák. A pártelnök rámutatott, hogy a demokraták elégedetlenségeik ellenére sem tartják megfelelô megoldásnak a választások elôrehozatalát.
Romannal ellentétben az RMDSZ bíztatónak tartja a miniszterelnök által bemutatott programot. Verestóy Attila szenátor a Mediafax hírügynökségnek elmondta: az RMDSZ maga is nagymértékben hozzájárult az 1998-as cselekvési program kidolgozásához, és a végsôkig támogatni fogja. „Tudjuk, hogy ezekre a lépésekre szükség van, és azt is, hogy ezek nagy mértékben élvezik a lakosság támogatását is."
Szombat délelôtt az Apáczai Csere János líceumban tartotta meg múlt évi tevékenységét kiértékelô közgyûlését a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete. A viszonylag nagy érdeklôdést kiváltó találkozót Bálint Kelemen Attila, a Kolozs megyei RMDSZ oktatási alelnöke nyitotta meg: felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig be lehet nyújtani a tanfelügyelôség titkárságához az igazgatók és aligazgatók versenyvizsgájához szükséges iratcsomókat. — Nekünk olyan pedagógusokat kell jelölnünk ezekre a tisztségekre — mondta —, akik köztiszteletnek örvendenek, tudják képviselni érdekeinket, és vállalják közös gondjainkat. Már csak azért is fontos, hogy vállalják a versenyvizsgát a magyar pedagógusok, mert a tanügyi reform során az igazgatóknak, aligazgatóknak beleszólása lesz majd az iskola tanári kara fizetésének megállapításába. Ezt követôen Székely Géza, az RMPSZ Kolozs megyei elnöke felolvasta a szervezet tavalyi tevékenységérôl szóló beszámolóját, amibôl kitûnt, hogy szervezési és iskolán kívüli tanár- és diáktevékenységek terén egyaránt gazdag évet zárt a szövetség. Az igazgatói versenyvizsgákkal kapcsolatban megjegyezték: ügyelni kell a jelöléssel, hiszen a vezetôi székbe „pottyanhatnak" olyanok is, akik nem is feltételezik, hogy a vezetésel járó gondok mekkorák. Hogy valódi versenyvizsga lesz, vagy inkább „pofavizit", majd eldôl — állapították meg. Szóba került a körösfôi iskola sorsa is, ahol a gyereklétszám napról napra csökken, és a szakképzett tanárok számára is egyre nehezebbnek tûnik az ingázás. A közgyûlés végén Székely Géza elnök fel szerette volna olvasni lemondólevelét, de a jelenlevôk kérésére az elnökválasztást elhalasztották április 25-ére.
Nagy érdeklôdést váltott ki szombaton Kolozsvár belvárosában a Közterület Fenntartó Vállalatnak a járda széli díszfák koronájának ritkítására irányuló vállalkozása. A kurtító, visszavágó akció a déli harangszó idején volt a leglátványosabb, ugyanis ekkor érte el a nyíróbrigád a Fôtér nyugati és északi oldalának parkolóit. Általános derültséget keltettek azok a nem éppen a XXI. század küszöbének technikai fejlettségére jellemzô módszerek, amelyekkel mifelénk tízméteres fákat próbálnak megnyírni: a jól megtermett munkások nagy nyögve, egyszerû kis kézifûrésszel felszerelve mászni kezdtek a fákra... A brigád egyetlen nyeles „druzsbája" szinte több kárt okozott, mint hasznot, hiszen a hulló, néha igencsak súlyos ágak zuhanási irányát lehetetlen volt alulról úgy irányítani, hogy ne a fák alatt parkoló nyugati autók lássák a városszépítô tevékenység kárát. A Fôtér északi oldalának parkolójában még a forgalmat is le kellett állítaniuk a fákról néha mérgesen leugráló munkásoknak, hiszen a kézifûrészek rendkívül nehezen tudtak elbánni a néha combvastagságú ágakkal, és soha nem lehetett tudni, hogy mennyire mélyen hatolt már be a fûrész foga a fa testébe. A jóindulatú famászók munkáját végül siker koronázta: kisebb-nagyobb forgalmi dugókkal, néhány összekarcolt autóval megúszta a város a szépítési akciót. Mindenesetre negyed egy körül alig volt olyan famászó munkás, aki ne fogta volna könyökét, térdét...
Nekünk, újságíróknak is kijutott a munkából: a fákon mászkáló munkások nagy örömére kéretlenül beálltunk alkalmi forgalomelterelônek.
Amióta a Téka Alapítvány a szamosújvári magyar közmûvelôdési élet mozgatórugója lett, a kis Szamos-parti városban mindig történik valami. A napi rendszerességgel megtartott gyerek- és középiskolás tanfolyamok, szabadidôprogramok sorát igényesen megszervezett népzene- és néptánctalálkozók, a nagy jövô elé nézô helyi táncházmozgalom teszi igazán színessé.
A Téka Alapítványnak az évek során számos hazai és magyarországi mûkedvelô csoporttal sikerült szoros kapcsolatot kiépítenie, így adott a lehetôség ahhoz, hogy Szamosújváron rendszeresen tartsanak közös fellépéseket. Hivatásos szinten megrendezett találkozóihoz a Téka Alapítványnak nagy segítséget jelentenek azok a szamosújvári családok, akik ingyenesen látják vendégül a városba érkezô vendégsereget. Az elmúlt hét végén több mint 100 családnál szállásolták el a táncosokat és kísérôiket.
A II. Ifjúsági Néptánctalálkozó elôtt szombat délben az alapítvány székhelyén a Mûvelôdés folyóirat hatvanhatodik képzômûvészeti kiállítását nyitották meg: Makkai János festményeit és kerámiára festett olajképeit szemlélhette meg a látogató.
Az alapítvány székházának nagytermében kialakított galéria eddig több fénykép- és festménykiállításnak adott otthont. A mostani 27 alkotás az 1944-ben Petrozsényben született és 1974-tôl Kolozsváron élô Makkai János legreprezentatívabb mûvei.
A délután négykor elkezdôdött néptánctalálkozóra a város fôtéri mûvelôdési háza túl szûknek bizonyult: a háromszáz férôhelyes teremben szinte állóhely sem maradt. Eljöttek a rendezvényre a város román elöljárói is.
A három órás mûsorban fellépett: az Abai Sárvíz Mûvészeti Iskola táncegyüttese; a csíkszeredai Márton Áron Kollégium Zsigora együttese; a székelyudvarhelyi Márton Áron líceum Gereben táncegyüttese; két kolozsvári középiskola, a Brassai Sámuel Zurboló és az Apáczai Csere János Szarkaláb együttese; a balánbányai Botorka, a veszprémi Kurázsi és a helybéliek Kaláka együttese.
A színvonalas, jól megszerkesztett mûsor kínálatából elsôsorban a két magyarországi együttes kiváló produkcióját kell külön kiemelni. A veszprémiek táncán látszott leginkább a koreográfusi munka és legkevésbé a balánbányai együttes teljesítményén... A veszprémiek vezetôje, Bodor Károly elmondotta: Magyarországon az új finanszírozási törvények értelmében igazából csak jó teljesítményre lehet megfelelô állami támogatást szerezni. A veszprémiek az eddigi 600-700 ezer forint helyett évi 9 milliót kapnak, amibôl hivatásos munkát lehet végezni.
Az erdélyi együttesek többségében a lelkesedés a mérvadó: garasos gondjaik miatt ritkán tudnak jó szakemberrel készülni a megmérettetésekre. Az anyagi gondok ellenére is a legtöbb táncos méregdrága népviselete és felkészültsége jelezte: érdemes és kell áldozni a hagyományápolásra. A bemutatott mûsor az amatôr szintet meghaladva olyan produkció volt, amit hivatásos színpadokon is jó eséllyel lehetne „eladni".
Figyelmeztetô sztrájkot tartanak ma reggel 9–11 óra között az egészségügyi alkalmazottak az ország mintegy 300 egészségügyi intézményében. Adrian Birea, az egészségügyi dolgozók szakszervezetének alelnöke a Mediafaxnak kijelentette: minden tiltakozásuk ellenére az akciót úgy szervezték meg, hogy sürgôsség esetén, vagy akkor, ha a beteg idôs vagy kisgyerek, ne maradjon el az orvosi segítségnyújtás. A tiltakozás célja: a bérek duplájára emelése.
A városi polgárok keveset tudnak a falusi színjátszásról. Hogyan született a színjátszócsoport, és miként mûködhet majdnem húsz éve folyamatosan — errôl faggattuk Kovács Pali Ferencet, a mákói Kós Károly Népház színkörének vezetôjét.
— Társulatunk 1979-ben alakult. Akkor szûnt meg Mákóban az általános iskola. A fiatalok nagy része bejárt a városba tanulni. Nyáron unták magukat. Ezekben az unatkozó fiatalokban született meg a színjátszó csoport gondolata. Kezdeményezôi Vince János, Kovács Ildikó és Bot Minya, Gyuri István voltak. Nekifogtak a munkának. Választásuk az Úri murira esett. Egy idô után ráébredtek, irányítóra lenne szükség. Én abban az idôben a kolozsvári Stúdiószínpad tagja voltam, ezért engem kértek meg, hadd figyeljek egy kicsit rájuk is. Úgy mentem oda, hogy egy-két próbát levezetek, és kész. Azóta is köztük vagyok.
— Hány tagja volt akkor a csoportnak?
— Negyvenen voltunk, ebbôl húsz lány. És itt kezdôdtek a gondok. Mindig ügyelnem kellett a darabválasztásra, mert mind a negyven emberemet színpadra kellett vinnem. De fôleg a lányokat.
— A színkör hangulata?
— Kitûnô, családias. Minden nyáron elvittem ôket kirándulni. Olyan nevezetes helységeket kerestünk fel, ahol tanulhattak is valamit. Mindenki úgy érezte, hogy tartozik valahova. Meleg, belsô, összetartó erô létezett.
— Tudomásom szerint nemcsak színdarabot, de népi játékokat is betanultatok.
— Való igaz. Ennek is érdekes története van. Ellátogatott falunkba a kovásznai Gazda József színköre, egy csodálatos Tamási-darabbal. A színjátszók oly gyönyörû székelyesen beszéltek, hogy akkor ébredtem rá, nekünk is van kincsünk. Itt, a mi Kalotaszegünk. Ki mutathatná be jobban, játszhatná jobban, mint a kalotaszegi ember. Elsô népi játékunk a Kontyolás volt. Kevés prózai szöveggel, sok énekkel és tánccal. Ügyeltünk arra, hogy a prózai szövegmondás vagy éneklés közben megôrizzük a tájszólást. Ezután próbálkoztunk a Csáki bíró lányával. Valamivel több lett, mint próbálkozás, hiszen 50 elôadást ért meg, ami egy mûkedvelô csoport életében nagy dolog.
— Ez a siker, gondolom, ösztönzôleg hatott a csoportra.
— Valóban. Bátorságot kaptunk, és megpróbáltunk helyi szokásokat színpadra vinni. Így született meg a Fonóban szól a nóta, mely farsangi szokásainkat mutatta be, majd a Szöktetés a kisutcából, mely szintén helyi szokás. Mûsorainkon elhangzó népdalok hitelességét Demény Piroska, a kitûnô szakember ellenôrizte. Ezzel az elôadással felléptünk Budapesten, a Hilton Szálló Dominikánus udvarán, ahol legalább 10 különbözô nemzetiségû vendég nézte végig elôadásunkat. És hála az ének és tánc univerzális nyelvének, értették és szerették mûsorunkat.
— Mi a helyzet a népszínmûvekkel?
— Azzal vádolnak, hogy népszínmûveket játszunk. Habár nem tudom, hogy egy vidéki népszínház miért ne játszhatna népszínmûvet? Mi kettôt vittünk színpadra, a Csikóst és a Sárga csikót. Mindig két síkon igyekeztünk haladni. Mindent játszottunk. Amióta színkörünk mûködik, évi egy bemutatót és egy kabarémûsort kötelezôen tartunk.
— Hány tagja van a társulatnak?
— Huszonöten vagyunk, a tagok között sok a fiatal házas.
— Miképpen tudjátok megoldani a kiszállásokat?
— Van egy teherautó a faluban, arra rádobjuk a ponyvát, és irány a vidék. A vezetôt a bevétel alapján fizetjük, de eddig nem volt fennakadás.
— Kik támogatnak ebben a munkában?
— Sajnos, támogatónk nem nagyon akad, mindent önerôbôl végzünk, de lelkes pártfogóink vannak. Ilyen a magyarországi kapolcsi Mûvészeti Napok szervezôje, Márta István, aki lelkes híve a csoportnak, és minden alkalommal meghív a kapolcsi napokra.
— További sok sikert a mákói színkörnek! Talán példájukra más falvakban is fellendül a színjátszómozgalom. Fôleg, ha még létezik kultúrház és nem alakult át diszkóvá, vagy nem vált eggyé a földdel...
Városunk szobor-mániákusának állítólag Rómában támadt az ötlete, hogy fel kell állítani Kolozsváron Traianus oszlopának mását. Lehet, hogy valamikor a jövôben a Colosseumban fogunk szórakozni, vagy egy új Szent Péter-bazilikában imádkozni. Addig lenne egy javaslatom: Az örök pénzgondokkal küzdô városi tanács rendezzen gladiátorversenyeket a fôtéri gödrökben. Egy ilyen küzdelemben talán eldönthetnék végre, ki is az egységpárt igazi vezére.
A vesztest pedig vessék az „oroszlányok" közé.
Minden szerdán délután 5-7 óra között a népi kézmûvesség keretében kasírozás Kolozsi Attila vezetésével. A bábkészítést Végh Éva irányítja. Minden pénteken fél négytôl fél ötig drámapedagógia kör kisiskolásoknak Darvasi Kitty vezetésével. 5-7 óra között zene(bona) kicsiknek Nisztor Krisztinával. Felnôtt-óvoda: szerdán és pénteken 5-7 óra között. A meghívott: Iosif Hertea Reichel (Németország) gyermekhangszer-készítô. Helyszín az Agapé Életvédô Alapítvány székhelye (Mócok útja 16/4).
Ha a családban gyermekeddel kapcsolatban probléma merül fel, fordulj hozzánk bizalommal, naponta 12-15 óra között a 430-382-es telefonon. Házigazda: László Bakk Anikó.
G. L. Kolozsvár: Milyen nyugdíjazási kedvezményben részesülök abban az esetben, ha több évig dolgoztam II. munkacsoportban?
Válasz: Ahhoz, hogy kedvezményben részesüljön szükséges, hogy teljes szolgálati idôvel (nôk esetében 25, férfiak esetében pedig 30 ledolgozott év) rendelkezzen. Amennyiben teljes szolgálati idôvel rendelkezik, és 20 évnél kevesebbet dolgozott I. csoportban vagy 25 évnél kevesebbet a II. csoportban, a nyugdíjazási életkort a következôképpen csökkentik: 6 hónappal az I. csoportban ténylegesen ledolgozott minden évért, és 3 hónappal a II. csoportban ténylegesen ledolgozott minden évért. A nyugdíjazási életkort csak egész évekkel csökkentik anélkül, hogy az alacsonyabb lehetne az 50. évnél.
• Szeptember 1-28. között zajlanak az idén az egyetemi felvételi vizsgák. Azok a karok, ahol sajátos jellegû vizsgákon is meg kell hogy jelenjenek a jelöltek (képzômûvészet, teológia stb.), kötelesek augusztus 28-áig lebonyolítani ezeket, hogy a sikertelenül vizsgázóknak legyen ideje más karokra átiratkozni. Minden egyetemnek joga van saját felvételi kalendáriumot kidolgozni. Minden egyetemi karnak kötelessége a felvételi tantárgyak minél hamarabbi negnevezése, rögzítése, és legkésôbb február 20-ig való kifüggesztése. Az ugyanolyan eredményt elérô felvételizôk esetében az egyetemnek joga van saját módszert alkalmazni a különbségek megállapítására. A jelölteknek joguk van egyszerre több felvételi vizsgára is beiratkozni, vállalva viszont annak a kockázatát, hogy az egyik vizsga miatt esetleg képtelen lesz majd jelen lenni egy másikon.
• A Kolozsvári Iuliu Hatieganu Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemre ugyanazokból a tantárgyakból kell felvételizni, mint tavaly. A felvételi-programot az egyetem Bartha Miklós (Emil Isac) utcai központi épületében lehet tanulmányozni. Nem állhatnak felvételire azok, akiknek az érettségin elért eredményeinek középarányosa nem éri el a 7-es osztályzatot. (A fogtechnikai tanszék esetében újdonságnak számít, hogy sajátos kézügyességi képességvizsgán is át kell esniük a jelölteknek.)
• A Kolozsvári Mûszaki Egyetem esetében a mérnökképzést biztosító karokon az érettségin elért eredmények középarányosa a felvételi jegy egyharmadát teszi ki, a további kétharmadot az algebra-trigonometria-geometria teszten elért eredmény képezi majd. Az építészmérnökök esetében az érettségin elért eredmények középarányosa a felvételi jegy egynegyedének felel meg. A bejutó jegy további 75 százalékát egy elméleti tudást felmérô teszt (25%) és egy rajzképességet felmérô gyakorlati vizsga (50%) adja majd. Az almérnökképzés esetében az érettségi vizsgákon elért eredmények középarányosa a felvételi jegy 50%-t teszi majd ki. A megmaradt 50 százalékot a teszt eredménye képezi majd.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem karain alkalmazott felvételi módszert — az érettségin elért eredmények és a felvételi teszt közötti arányok szerepét a vizsgában — a január 16-i Szabadság Campus-oldalain közöltük.
Mindeddig még nem fordult elô, hogy a többszörös és alapos áremelést ilyen hosszú ideig ne kövesse a nyugdíjak — bármilyen csekély — növelése. Az alkalmazottak fizetésemelése a vállalatok, cégek dolga, és attól függetlenül, hogy növelik vagy sem a béreket, a kormányt mindezek sorsa nemigen terheli (kivételt képeznek, természetesen, a költségvetéses intézmények alkalmazottai). A kormányválságot a nyugdíjasok érezték meg leginkább anyagilag. Igazságtalan, hogy egyéni ambíciók, pártérdekek és különbözô politikai törekvések miatt ez a korosztály ennyire hátrányos helyzetbe került, életkörülményeiket ennyire figyelmen kívül hagyja a jelenlegi kormány.
Kolozs megye 130 ezer nyugdíjasának nevében a Kolozs Megyei Nyugdíjasok Szövetségének vezetô tanácsa tiltakozik a jelenlegi életfeltételek miatt. Rámutatnak, hogy míg 1990-ben a nyugdíj összege a nettó átlagkeresetnek 66-68%-át tette ki, ez 1997-ben már csupán 42-43% volt. Az alapvetô élelmiszerek hozzáadott értékadójának emelésével ez az arány tovább romlik, és a nyugdíj elôreláthatólag még 40%-át sem éri el a nettó átlagfizetésnek. Ezek a körülmények oda vezettek, hogy az ország nyugdíjasainak több mint 80%-a a szegénység határán él, és — a szövetség tiltakozó levelét idézve — gettókörülményeket teremtettek a részükre, ahonnan már csupán a szögesdrót és gázkamra hiányzik.
A nyugdíjasok szövetsége arra kéri az államelnököt, hogy az elkövetkezô 20 napban fogadja végre képviselôiket, hiszen egy ilyen 2-3 órás beszélgetésre már több mint egy éve várnak. Amennyiben nem találnak meghallgatásra, és nem javítanak az ország 3 és fél millió nyugdíjasának életkörülményein, a tiltakozás más formáihoz folyamodnak mind belföldön, mind pedig külföldön. (Pénteki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök megígérte, hogy a nyugdíjak nem fognak elmaradni az országos átlagjövedelemtôl. Egy kijelentés, sajnos, még nem jelent egyszeribôl javulást is — szerk. megj.)
Vasárnap délben a Puck Bábszínház magyar tagozata nagy sikerrel mutatta be a Városi Mûvelôdési Házban Sz. J. Marsak Tornyocska címû bábjátékát. A darabot Jakab Ildikó rendezte. Zene: András Enikô. Díszlet- és bábterv: K. Kalinovszky Mária. Szereplôk: Csáki Csilla, Daróczi Ilona, Csortán Márton és György László.
Szombaton, a Tornyocska fôpróbáján, zsúfolásig megtelt gyerekekkel és érdeklôdô felnôttekkel az Apáczai-líceum díszterme. Mint utóbb kiderült, senki nem csalódott a bábosokban. A bábjátéknak már az elsô pillanatai megragadták a gyerekek figyelmét, ugyanis a nagy zsákokkal bevonuló színészek építeni hívták a gyerekeket. Amíg a toronyrakás folyt a díszterem elsô felében, néhány széksorral hátrább a bábosok gitárral énekeltették meg az elemistákat és tanító nénijüket, azaz mindazokat, akik csak irigykedve nézték távolabbról a Tornyocska építôinek örömtôl csillogó arcát.
A tárcák elosztásakor mi jutott az RMDSZ-nek?
— Három államtitkár.
— Ennél kevesebb mi lehetne?
— Három kár.
Versmondó és népdalversennyel emlékeztek az idén is Szécsényben az 1823. január 22-én befejezett Himnusz születésére. Az Unitárius Kollégiumot 3 szavaló és 2 énekes képviselte. A diákok meglátogatták a balassagyarmati Palóc Múzeumot és Hollókôt is. — Köszönettel tartozunk — írják a diákok — az unitárius egyháznak, valamint Majó Júlia és Molnos Sarolta tanárnônek a nagy élményért.
Kovács Ferenc úgy látszik témahiányban szenved, mert dicsérgetô cikket ír Gáll Ernô professzorról. Volt „marxistának" nevezi, de Gáll Ernô nem az volt (bár a marxista sem épp hízelgô jelzô a párizsi kommün óta), hanem marxista-leninista, vagyis bolsevista, magyarul: sztálinista. A baj azonban az, hogy minduntalan megfeledkezik errôl. Két példával támasztanám alá:
1. Humorosabb A Hét-beli írása (1995. március 10.). Itt azt a bevált (?) módszert alkalmazza, hogy minden rosszat Ceausescura ken: „Ceausescu uralmának második, 1971–80. közötti fázisában (...) a kínai és észak-koreai minta nyomán (...) az államvallássá silányított marxizmust-leninizmust keresztezte a nacionalizmussal". Pedig tudjuk, hogy a marxizmus-leninizmus álamvallássá pont a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napján lett. A marxizmus-leninizmus a nagyorosz imperialista-nacionalista törekvések burok-ideológiája volt. A szovjet tagköztársaságokba úgy özönlöttek (a zsíros állásokba) az oroszok, mint hozzánk az oltyánok. A legjellemzôbb Sztálin (lehet, kissé bepityizálva elmondott) pohárköszöntôje a gyôzelmes háború után. (Ma is jól emlékszem rá, megtanított... épp Gáll Ernô is): „Poharat emelek a Szovjetunióra és mindenekelôtt az orosz nép egészségére. Azért mindenekelôtt az orosz nép egészségére, mert az orosz nép a legkiválóbb az összes nemzetek közt, melyek a Szovjetuniót alkotják." Sztálin helyébe Hitler vagy Göbbels nevét képzelni, Szovjetunió helyett Európát és az orosz nép helyett a német népet. Ugyanaz a nacionalizmus. És ezt keresztezte a kommunizmussal (a kínaiak, koreaiak mellett) Ceausescu? Gh. Dej nem?
2. Sokkal drámaibb Groza Petru „haladó hazafi" jelzôje Számvetés címû 1995-ös könyve 54. oldalán. Ugyanis uralmát internáló táborok, koncentrációs munkatelepek (Duna-csatorna), kitelepítések, kényszerlakhelyek, halálraítélések vagy kínzások jellemezték. Igaz, Sztálin parancsára. Hogy ezt Ceausescu felelôs miniszterelnökeire nem, vagy alig alkalmaztuk? Igaz, de Iliescu alatt!
A németek 1944. márc. 19-én megszállták Magyarországot. Felelôs miniszterelnökké Horthyval Sztójay Dömét neveztették ki. És megkezdôdött kb. 600 000 zsidó, cigány deportálása (érdekes: a legpiszkosabb munkát Hitler nem bízta még Sztójayra sem). Hitler parancsára cselekedett, felelôs miniszterelnökként mégis kivégezték.
Sokkoló (ha tetszik, hatásvadászó) Gáll Groza dicsérô szövegét — néhány nemzet, dátum megváltoztatásával Sztójay Dömére átírni:
„1944 tavasza óta — a németek és szövetségeseik katonai helyzetének rosszabbodásával összefüggésben — megsokasodtak azok a hangok, melyek nemcsak a hitleristák, de az általunk a magyar miniszterelnöki székbe ültetett Sztójay Döme (1944. márc. 19–aug. 28.) politikáját is bírálják. Természetesen senki sem vonható ki az utókor ítélete alól, s így Sztójay sem élvezhet valaminô posztumusz mentelmi jogot. Ô magyar hazafi és haladó politikus volt, aki nemzete és országa érdekeit szolgálta a maga felfogása szerint, adott történelmi keretek között stb.
Egy ilyenszerû Groza-dicsérgetés nemcsak minden kivégzettet, deportáltat, megkínzottat, de minden román állampolgárt sért.
Sem Groza, sem Himmler, sem Rosenberg vagy Göbbels saját kezével nem végzett ki senkit (ami Ceausescura állítólag nem vonatkozik). De az akciókat ideológiailag elôkészítették, magyarul: lelkileg felkészítették a kínzókat-kivégzôket. Akik sem Németországban, sem Sztálinnál, sem nálunk nem lehettek kevesen.
Egy olyan (baráti) levelet kaptam, amelyben közvetítô, jobban mondva kicsit küldönc szerepet bíztak rám. Amit én nem szeretek. Nagy László egykori oskolatársam arra kért, hogy juttassak el a Szabadság szerkesztôségébe egy olyan kommentárt, amelyet a január 15-én megjelent Még jól szaladgál szalad-gáll? címû anekdotámhoz fûz. Tehát nem „dicsérgetô cikket" írtam, hanem anekdotát. Ugyanis én nem az anekdota történetét vizsgálom, hanem anekdotát írok. És ki szabhatja meg nekem, hogy Szent Mihály arkangyalról, vagy pokolbeli Belzebubról írjak anekdotát. Gáll Ernô pedig — szerintem — se nem arkangyal, se nem Belzebub. Hogy ki és mi?, s hogy milyen politikai színezetû, azt jeleztem az anekdotában.
A levélben arról is szó van, hogy cáfoljam meg ôt, Nagy Lászlót, ha tudom. Nem cáfolom meg. Sem magamat, sem Nagy László hozzám eljuttatott írását. És nem témahiány miatt.
Beszéljünk inkább arról, hogy ki mennyire süllyedt el a marxizmusban. Kevesen maradtak szûzek tôle. Én is beolvastam a rádió mikrofonja elôtt a kötelezô napi olvasmányt. Sokan mások is. Kivételt képeztek azok, akiknek már az elején kiütötték a tollat a kezébôl. Vagy a vegyészek, mint Nagy László.
Tudom, hogy Nagy Lászlóban az évtizedek során nagy keserûség gyûlt fel. És épp eme marxisták ellen. És igaza van. Abban is igaza van, hogy egyes tegnapi „nagymenôk" publikálnak ma is. Jeles közemberünk meghívott újabb Gaál Gábor könyvének bemutatójára. Nem mentem el, de azért kétszer is írtam Gaál Gáborról, aki kulák suhancnak igyekezett beállítani Arany János Toldi Miklósát.
Ezzel szemben Gáll Ernô Kierkegaard és Tavaszy címmel írt tanulmányt 1978-ban! És ezt a tanulmányát felvette Pandora visszatérése címû kötetébe. Lukács György marxista ideológus elôtt a dán egzisztencialista filozófus egyáltalán nem volt szalonképes. És Tavaszy sem! Mégis. És Tavaszyt a Gaál Gábor–Csehi Gyula marxista csoport dobatta ki az egyetemrôl. Akárcsak György Lajost, Nagy László nagybátyját. Szóval értem én az ô keserûségét. Ezért is juttattam el írását a Szabadság szerkesztôségéhez. És a kért kommentárt is megírtam. De nem cáfolat ez. Nem akartam cáfolni semmit.
A kíváncsiság örökké fúrta az oldalamat. El nem tudtam képzelni, hogy mit is mondhat a szomszédasszonyom a férjének olyan esti tizenegy óra magasságában, illetve álmosságában, amitôl aztán az embere képes annyira felbôszülni, hogy maximumra erôsíti a magnójukat, s aztán fél kettônél korábban nem is ér véget soha a hacacáré. Így jutottam el oda, hogy ma már betéve ismerem a Petreus testvérek és a Benone Sinulescu teljes repertóriumát, persze változatokkal együtt, s a román mûfolklór megannyi számomra korábban ismeretlen kincsét.
Persze, fokozatos kimûvelésem nem múlt el nyomtalanul. Ma már azt az eredeti román népzenét is nehezen viselem el, és egyre ritkábban, amelyet valamikor pedig csodálattal hallgattam, s amelynek motívumaiban — tudom, nem elsôként — sok rokon vonást fedeztem fel. Nos, talán a fejemre tett párnán keresztül évekig élvezett esti koncertek hatására, elképzelhetik, sokkal nagyobb érdeklôdéssel olvastam el a vonatkozó szakirodalmat, vásároltam meg a népi hagyományokról szóló könyveket. Ezekben valóban mindent felfedezhet a magamfajta ember. Csupán egyetlen dolog maradt örök titok számomra: a mozdulat, a gesztus, az a félszó vagy mimika, amellyel a szomszédasszony az egész esti cirkuszt beindítja.
Az életben azonban minden kiderül. S éppen a napokban tudtam meg, hogy mennyire könnyen véget vethetnék az egész bizonytalanságnak, amelyben évek óta élek. Központi lapokban megjelent apróhirdetések ugyanis több típusú lehallgató- készüléket reklámoznak, de a „poloskákat" már a bukaresti piacokon is meg lehet vásárolni. Mert egyre többen azok közül, akiket — szekus múltjuk miatt — a titkosrendôrség állományából elbocsátottak, az ilyen készülékek gyártására és értékesítésére szakosodtak.
A Román Hírszerzô Szolgálat illetékesei szerint több ilyen cég mûködhet, s egyetlen gyártó évente akár négyezer lehallgató- készüléket is készíthet. A szerkezetekre pedig a jelek szerint vásárló is szép számmal akad. A kínálat is eléggé széles: a legegyszerûbb beépíthetô mikrofonoktól egészen a komputer vezérlésû, egy kilométeres hatótávolságú profi fülelô berendezésig terjed. Merthogy az árak tekintetében is igazodni kellett a vásárlói igényekhez. A feketepiacon egyébként az ilyen felszerelésekért kétszázezer és több millió lej közötti összegeket kérnek.
Nálunk a hatályos törvények tiltják a telefon lehallgatását, azt mondják, erre csakis a titkosszolgálatok jogosultak, és kizárólag ügyészségi jóváhagyás alapján. Persze, évek óta vita tárgyát képezi, hogy a „szakma" mennyire tartja tiszteletben e törvényeket, s nem hallgat-e le az engedélyezetteken kívül más személyeket is. A poloskák szabad adásvétele révén azonban bárkinek lehetôsége van arra, hogy a kívánt titkok birtokába jusson. A cégek ugyanis teljes szolgáltatást nyújtnak, s a megvásárolt lehallgatókészüléket a megadott személy telefonvonalára — persze külön tarifa ellenébe — rákötik. A kérdéssel nemrég az állami televízió híradója is foglalkozott. Az ott megszólaltatott „szakember" szerint a herkentyûk beszerelése cseppet sem nehéz feladat, hiszen a telefonhálózat elosztószekrényei sehol nincsenek lezárva, de a legtöbb esetben ajtajuk sincs. A még aktív titkosszolgálati dolgozó szerint a forgalomban lévô felszerelések zöme már elavult eljárások alapján készül, s nem pedig csúcstechnológiákra építve. De az azért csaknem valamennyi jó minôségû vételt biztosít, s így az egykori „kollégáik" megélhetése is biztosított.
Itt az évek során a lehallgatás nemzeti játékká fajult. De hogy még én fizessek azért, hogy az éjjeli hej, tillárom-tilláromot felerôsítve bevezessem a lakásomba, miközben így is olyan jól hallatszik, hogy a betonfal is beleremeg, azt már nem! Még akkor sem, ha netán így a nagy szomszédi titkot is megtudhatnám. De lehet, hogy van, akinek megéri. Attól függ, hogy ki a szomszédja. Szomszédok, vigyázzatok! Ismét poloskásítás folyik. Ezúttal piaci mechanizmusok alapján.
Bár Franciaországban régi hagyománya van a francia nyelv állami eszközökkel való védelmének és terjesztésének, mégis két különbözô dologról van szó. S a kettônek távolról sincs minden esetben azonos oka. Nem is mindig jelentkeznek egyazon idôben. Különösen napjainkban nem, amikor egyre inkább a védelem kerül elôtérbe. Ilyen vonatkozásban — egy ideje — még az a szólásmondás sem biztosan igaz, hogy legjobb védekezés a támadás. Amint ez Közép- és Közel-Kelet-Európában az elmúlt 150 évben sorra kiderült. (Még nem mindenki számára.)
Igaz, hogy 1539 óta — amióta a francia király jogi ügyekben országosan kötelezôvé tette a Párizsban és környékén beszélt nyelvjárást — a franciáknál az említett mondás többnyire bejött. Különösen a nagy francia forradalom, 1789 után. Pedig akkoriban az országnak a fele sem volt még francia nyelvû. Viszont 1993-ban az elemi iskolásoknak már csak 1%-a (!) beszélt valamilyen kisebbségi nyelvet. Figyelmeztetô ez a mi számunkra is, egy másik „nemzetállamban". Érdekes, hogy „Közel-Kelet"-Európán kívül senki másnak se tettek szemrehányást hasonló beolvasztási kísérletek miatt, melyeket különben itt éppen a francia példára hivatkozva gyakoroltak. Egyébként Ortega Gasset is ezt tartja természetes folyamatnak. (Nyilván egy régebbi korszakra nézve.) Ilyen furcsa volna ez az európai Közel-Kelet? Vagy csak a Habsburg és török birodalom tette ilyenné jó idôre? (Bibó István szerint.) De azért ma már Spanyolországban, Franciaországban, Angliában, de akár Amerikában és Oroszországban is elôkerülnek a süllyesztôbôl meg az utódokból — mint látni fogjuk, a gének hívó szavára — a nemzetiségi öntudat problémái.
A francia (liberális) eszmék lenyûgözô hatására a Habsburg és török birodalom romboló hatókörében élô európai népek egyes 1848-as forradalmi vezetôi számára sokáig teljes anakronizmusnak tûnt volna más úton járni. Franciaországnál tekintélyesebb polgári, forradalmi-liberális példakép alig létezett akkoriban Európában. A kijózanító vereségek tanulságait Kossuth és Bãlcescu is levonták ugyan, ámde sok kisszerû utóduk nem bírt szabadulni a sikeres francia példakép hatásától. Nemcsak 1918 elôtt, de két nagy háború után se. S egyesek nemigen tudnak ma sem. Mert ezen a Közel-Keleten valóban mindenkinek igaza van. Csakhogy errôl a másikat illetôen egyik sem tud, vagy nem akar tudni. S jaj, amikor mindenkinek igaza van, mert igazuk teljes tudatában eshetnek egymás torkának. Emiatt a jogos védekezés szükségtelen támadásba megy át, s demokratikusból uralmivá vedlik nacionalizmusuk.
Ámbár a francia politika — az 1975. évi elsô nyelvtörvény a különösen a szocialistáknak a túlzott központosítás elleni és önigazgatás párti föllépése után (1981) — lassan változásnak indul ezen a téren is. Újból „fölfedezik" az alkotmányban meg sem említett „regionális nyelveket és kultúrákat", azaz a nemzeti kisebbségeket, vagyis ezek maradványait. Persze, ôk is mozgolódnak. De nem tôlük félnek már, mint annak idején a jakobinusok, akik szerint (1789 után) a föderalizmus bretonul, az ellenforradalom olaszul, a fanatizmus pedig baszkul beszél. Inkább valamilyen kései egymásra utaltságról és egymásra találásról van szó (késô bánat?) olyan új kihatásokkal szemben, mint a Közös Piac (az Európai Unió elôdje), a 4 millió arab bevándorló rendkívül kényes ügye, de mindenekelôtt a túltengô angol (amerikai) nyelvi és egyéb hatások.
Franciaország most már védekezik. Ám nemcsak a saját maga, hanem egész Európa önazonosságának a megôrzése a cél, amely mögött ô is védelemben érezheti magát. Mert Európa identitása népeink, nyelveinek, kultúráinak az identitása. Emiatt a tétova figyelem saját „ôshonos" nemzetiségei iránt. De fonák a helyzet, mert Franciaország még csak alá sem írta a „regionális nyelvek és kultúrák chartáját". A múlttal nem könnyû szakítani. Ám próbálgatják. Franciaország újból példát mutat tehát? Most ezzel, a sokszor még mindig felemás, legújabb nyelvtörvénnyel, melyet sokan bíráltak, s az alkotmánybíróság is kénytelen volt módosítani több pontján.
(Folytatjuk)
Bukarest, Kolozsvár, Jászvásár, Temesvár és Krajova agrártudományi egyetemein 950 000 ECU értékû támogatás szétosztásáról döntenek. A FHARE-program célja egyéni gazdák, családi vállalkozások, mezôgazdasági társaságok részvételével olyan mintafarmokat létrehozni az ország területén, ahol a legmodernebb technológiákkal oldható meg a növénytermesztés és állattenyésztés.
25 mintafarm finanszírozását tervezik. A farmok 60–100 hektárosak kell legyenek, kérik a földek tagosítását. A pályázaton csak magáncégek, gazdák vehetnek részt. Gazdaközösségek (gazdakörök) is pályázhatnak. A mintafarm egy-egy vidék reális mezôgazdasági lehetôségeit, adottságait kell kiaknázza, példát szolgáljon a környék gazdáinak.
Az ôsszel 2 millió hektár ôszi búzát vetettek el az országban. A szakminisztérium becslése szerint idén legalább 5 millió tonna búzát aratunk, ami nagyjából fedezi a hazai kenyérgabona, vetômag- és takarmánybúza- szükségletet. (1997-ben 4,7 millió tonna volt a belsô fogyasztás.)
A tavalyi, 7,2 millió tonnás búzatermés túltermelési válságba sodorta a gabonatermesztôket: sokan önköltségi áron, vagy az alatt, tudták értékesíteni a gabonát. A hazai szükségletet messze meghaladó kukoricatermés is azt eredményezte, hogy a tengerit 300–500 lejért vesztegették a termelôk a regátban.
Január végéig 800 ezer tonna búzát, kukoricát és rizset sikerült exportálni — a raktárkészlet kis hányadát. A tarthatatlan helyzetre való tekintettel a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium sürgôsségi kormányrendelettel 150 lej/kg-os exporttámogatást akar kiharcolni a legközelebbi kormányülésen a kukoricakivitel számára. Dinu Gavrielescu miniszter szerint 1,5 millió tonna kukoricát lehetne így exportálni, ami a kukorica árát egyenesbe hozná. A román gabonakivitel nehézségei a világpiachoz képest a túl magas termelési költségekbôl fakadnak, a hektárhozam a nyugatiak töredékét teszi ki. Ez a jellegzetesen kisparcellás hazai mezôgazdasággal, illetve a krónikus tôkehiánnyal hozható összefüggésbe.
Múlt heti sajtótájékoztatóján a fôleg nagyüzemi mezôgazdaságban dolgozók szakszervezetének, az Agrostarnak az elnöke, Elena Sporea bejelentette, hogy áprilisban utcai tüntetéseket szerveznek. A szakszervezet követeléseit a március eleji nagygyûlésen véglegesítik. A legnagyobb megmozdulásra Bukarestben kerül sor az ország minden részébôl érkezô szakszervezeti tagok részvételével.
Sporea asszony a nemzetközi pénztintézmények által a román mezôgazdaságra ráerôszakolt ASAL-egyezmény negatív következményeirôl szólt. A megállapodás megtiltja, hogy a mezôgazdaságot állami költségvetésbôl támogassák. A kormányt arra kötelezi, hogy a ráfizetésesen mûködô mezôgazdasági nagyüzemeket számolja fel.
Az Agrostar vezetôi szerint a nagyüzemi ágazat hibás átszervezése miatt piacainkról gyakorlatilag eltûnik a hazai szárnyas- és disznóhús. A szakszervezet legalább 2002-ig terjedô átgondolt rendszerû, szolid támogatást követel a hazai termelôk számára, hogy az agrárágazat versenyképes maradhasson a külföldi behozatallal szemben.
A pénteki 2 órás figyelmeztetô sztrájk után ezen a héten 10 000 résztvevôvel nagyszabású utcai tüntetésre készül az Állatorvosi Kamara szakszervezete. Fôvárosi sajtótájékoztatójukon Dragos Corlãteanu szakszervezeti elnök a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium keretében önálló költségvetést követel, hogy az állatgyógyászatnak megszavazott összegek az év során ne jussanak más ágazatba.
Az állatgyógyászatban a bruttó átlagfizetés 545 000 lej, és a szakminisztérium idei költségvetése ezen lényegében nem változtat. A szakszervezet tiltakozik a Népjóléti Minisztérium azon döntése ellen, hogy az állami alkalmazottak bérezése között lényeges eltérés legyen. Az állatorvosok azt követelik, hogy a költségvetés alkalmazottainak bérezési rendszere egyforma szintrôl induljon, ne legyenek kirívó különbségek.
Elsôsorban mezôgazdasági nagyüzemeket, társulásokat érintô sürgôsségi kormányrendelettel módosította a képviselôház az 1996/116-os törvényt a katasztrófa sújtotta mezôgazdasági területekrôl. Az új rendelet értelmében azok a termelôk, akik 1995–1996-ban mezôgazdasági hitelt vettek fel bankoktól, és természeti katasztrófa sújtotta területen gazdálkodtak (nem tudták a kölcsönt visszafizetni), az államkassza 170 522 786 lej értékben ezeket a hiteleket büntetôkamattal együtt visszatéríti a bankoknak, illetve a termelôknek, ha a bankok már behajtották.
A mezôgazdasági és élelmezésügyi minisztérium 430 magángazdaságban készített felmérést a tavalyi mezôgazdasági értékjegyek felhasználásáról. A szociológusok bevonásával készített közvélemény-kutatás eredményei szerint az 1,3 billió lej értékû kuponakció keretében 10,6 millió mezôgazdasági értékjegyet vettek át a gazdák a lehetséges 10,6 millióból. Kuponra jogosult volt 3,8 millió földtulajdonos.
A 125 ezer lejt érô kuponok 40 százalékát októberben, 56%-át pedig novemberben vették át a gazdák. Az értékjegyek 39 százalékát mûtrágyára, 23 százalékát mezôgépészeti munkálatokra, 17 százalékát gázolajra adták a gazdák. A kuponok 14 százaléka a mezôgazdasági társulásokba, illetve a bérlôk tulajdonába jutott.
Az értékjegyek 1 százalékát, 13 milliárd lej értékû kupont feketepiacon adtak el a tulajdonosok. Ez az óriási összeg nem a mezôgazdaságba jutott: feltételezések szerint a rajtuk vásárolt jóval olcsóbb üzemanyag más célokat szolgált...
Az idei, 2,8 billió lej értékû értékjegyakció idén sem zárja ki a feketepiac lehetôségét. Az akciót szabályozó törvény nem határozza meg egyértelmûen, kinek a hatáskörébe tartozik a kihágások megelôzése, illetve büntetése.
Bármelyik utcasarki élelmiszerboltban hamar rájövünk, hogy a hazai felhozatal ma már olyan ritka, mint a fehér holló. A legtöbb édesség, csokoládé, halkonzerv, befôtt, dzsem, liszt, cukor, étolaj importból származik. Árban nemcsak versenyképesek a hazai készítményekkel, néha olcsóbbak is.
Nehéz megmondani, hogy a teljesen védtelenné vált hazai élelmiszeripar hogyan fogja átvészelni a liberalizált behozatalt? A hazai feldolgozók elkeseredetten nyilatkoznak, a csôdveszély a legtöbb kis- és nagyvállalkozót fenyegeti. Kedvezményes hitelek hiányában, a világpiaci árhoz képest drágább hazai nyersanyaggal nem tudnak lépést tartani a külföldi árudömpinggel. Nincs pénz korszerû gépek, gépsorok vásárlására, így a legtöbb üzem berendezése elavult, kezdetleges, amivel európai minôséget nem igazán lehet elôállítani.
Ezt az áldatlan helyzetet a külföldi cégek jól kihasználják, a szakminisztérium pedig helyben topog, nem látja a kiutat.
Legutóbbi fôvárosi tanácskozásukon a hazai élelmiszer-feldolgozók A hazai élelmiszeripar — gondok és lehetôségek között címû tudományos szimpóziumon vettek részt, ahol az érdekelt fórumok együttesen próbáltak megoldást találni. Kiderült: a Román–Amerikai Befektetési Alap kivételével egyetlen hazai pénzintézmény sem nyújt kedvezményes hitelt. A szakminisztérium anyagi lehetôségek hiányában legfennebb tanáccsal szogálhatott, olyan tanáccsal, aminek az érintettek sok hasznát nem veszik. Az a költôi kérdés is elhangzott: egyáltalán igényt tartanak-e ma Romániában hazai élelmiszerfeldolgozó iparra?
A mai zavaros belpolitikai helyzetben nehéz megjósolni, mikorra várható a nagy külföldi élelmiszer-feldolgozó cégek komolyabb érdeklôdése romániai beruházások iránt? Addig is marad a legtöbb feldolgozó bizonytalansága — a hazai termelôk többségéhez hasonlóan.
Ezt írja meg, mondja a polgármester, mire nem azt írom sopánkodva, hogy csak haton vagyunk, hanem azt: a délelôtti tizenegy nem a legjobban megválasztott idôpont. Délelôtt tizenegykor sepertették az utcát vasárnap a kulákokkal, hogy ne mehessenek a templomba. A gyûlés plakátja lényegében tehát a volt kulákoknak szól, mert a módosított földtörvényt ismertetné a polgármester. Ötven hektárig lehet visszaigényelni a szántót, harmincig az erdôt. De kik is jöhetnének számba? Hányan? Talán tízen? Különben még minden homályos, miért jönnének az emberek a ködbe bámulni? Azt a határon is lehet — van még vágatlan kóré. A gyûlésekbôl, ha égetôen rólunk is van szó, elegünk volt. A törvénymódosítás indoka érthetô, csak a kivitelezésével van némi bajocska. Most dolgoznak rajta, ha bele nem bukik a kormány. Persze, elôbb ki kellett volna dolgozni, utána dobra verni. Egyelôre igényelni kell a területeket, az erdôt különösen, mert államunk erdészei egy hoppra letarolják. A határidô február másodika. Gyanúm beigazolódik, odább tolódik a terminus, azzal a kikötéssel, hogy a kérvényhez csatolni kell a tulajdonjogot bizonyító papírokat. Lesz ebbôl haddelhadd, mert van telekkönyvi kivonat és térkép, de a vendégmunkás boltos hiába adta el a holdját, az közterületként visszaszáll a falura, ugyanúgy, mint a volt libalegelô s az innen-onnan elcsípett területek, hiába sajátítódtak ki oly hamarjában. Mi lesz akkor, ha mindenki az eredeti parcellát akarja? További romlás, felbolydul a falu, ellenségeskedést szül az egész. Már eddig is bebizonyosodott: csak összefüggô területet, nagy táblákat érdemes mûvelni a bérleti rendszerben, mert a parcellák közötti furikázás közben majdnem annyi üzemanyag fogy, mint a tényleges munkálatra. Egy holdat nem lehet bérbe adni, nem vállalja a mûvelô, nincs hol megforduljon rajta a kombájn, a vegyszerezô el se fér rajta — mûveletlen marad.
Felbolydulást hoz a földtörvény módosítása, kivitelezésekor szunnyadó indulatok élednek, a kétlépcsôs kollektivizálás fájdalmai. Félhetnek, akik a rendszer jóindulatából végkielégítést kaptak, ötven árat, a volt közterületbôl vagy magánbirtokból. A volt tulajdonos így gondolkozik: engem a szomszéd falu határában kárpótoltak, de olyanok is földet kaptak, akiknek a szülei nyugdíjasok, de nem íratták a földet gyerekeikre. Mindez logikai játék, paraszti furfang. Az ötven árhoz jutott így érvel: ha ô napszámosként dolgozik, még fél hektárra kuporgat. Már aki. A szegénység, a nincstelenség örökletes valami, generációk kellenek kilábalni belôle. Kárpótlás?! Földet és nyugdíjt is? Ilyen gazdagok a falusi öregek sohasem voltak: ha tíz hektár földje van, nyugdíjt kap, de nincs, aki földjét megmûvelje.
Hogy is van az újraigényléssel? Kevésbé valószínû, hogy megkapja az eredeti területet? Megint ott vagyunk, ahol a kollektívek szétverése után, plusz azzal a tapasztalattal, hogy az árak miatt a hajdani középületeket képtelenség felépíteni. Márpedig bizonyos számú és rendeltetésû középület kell. Újból a parcellák, a feldaraboltság, hátrányairól meggyôzôdhetett a bérlô, de a tulajdonos is. A lehetetlen állapotból a kilábalás lehetôsége a tagosítás. A zöldségesek maradjanak meg parcellákban, de a nagyhatárt újra kell rendezni. Mindenekelôtt tisztázandó: ki akarja közösen mûvelni vagy mûveltetni a földet? Ezeket egymás mellé kell mérni, az egyéni mûvelôkét szintén. Senki sem károsul, mert adott határrészben a föld minôsége azonos. Ezt kell eldönteni. A többség akaratának vesse alá magát a kisebbség. A közös mûvelés mellett voksolók legyenek nagyvonalúak. Legyen az egyéni mûvelôk földje a faluhoz közelebb. Senki nem veszít: jogilag a parcella a tulajdonosé marad.
A földtörvényt módosító határozat utolsó lehetôség ebben az emberöltôben, ilyen földmozgatási lehetôség aligha adódik egyhamar.
Elôzô levélbontó oldalunkban megjelent, és a „jó öreg szakikról" szóló írás — amelyet Tatár Zoltán olvasónk küldött be szerkesztôségünkhöz —, igazán örvendetesen felrázta olvasóinkat. Többen betelefonáltak, hogy megosszák örömüket, amelyet a régmúlt idôk és emberek felidézése váltott ki bennük. Volt, aki levélben szólt hozzá az említett íráshoz, megemlékezve másokról is. Imreh György levelébôl idézünk:
Említést érdemelt volna Hintz György gyógyszerész is, akinek a fôtéri házában múzeumot rendeztek be. Ez a ház is megérdemelne egyébként egy emléktáblát, de nem a kolozsvári „prímásherceg" és klikkje részérôl. Másik jó szaki volt Kacsó Béla írógép- és pénztárgép-javító a Deák Ferenc utcából. Ha jól emlékszem, Standard volt a neve. A volt Darvas vendéglô az Urania szomszédságában ma egy utolsó kocsma, és hiába viseli az átkeresztelt Dunãrea nevet, a románság nagy része is csak Darvasnak ismeri. A Tehnofrigban dolgoztam, a fiúk nagy része minden fizetésnapkor Darvasnál mosta le az esztergapad porát.
Végül az „esernyôdoktorhoz" szeretnék visszakanyarodni. Eltörött a szemüvegem fémkerete, és elvittem javíttatni egy látszerészhez. Mivel hegeszteni kellett, elküldött a Dózsa György utcai mûköszörûs mûhelybe. Átvették, nagyon szépen megjavították, és ott láttam, hogy esernyôket is bevisznek „konzultáció" végett a „doktorhoz". A jó kiszolgálás és tökéletes minôség mellett „nyelveket" is beszélnek.
Ha tehetem, egyszerre több bélyeget vásárolok levelezésemhez, hogy ne kelljen mindennap hosszú sorokat állnom. Így csak bedobom a felbélyegzett borítékot a postaládába. Egyik alkalommal a Corvina Útitárs címére írtam, helybe, de mivel csak 500 lejes bélyegem volt otthon — amely az egész ország területén érvényes —, ezzel bélyegeztem fel, gondolván, hogy nem haragszik meg a posta a túlfizetésért. Legnagyobb meglepetésemre két nap múlva visszajött a levelem bélyeg nélkül (csupán a helye látszott, s hogy nem magától eshetett le), ceruzával pedig „retur"-t írtak rá, s a megjegyzést: 300 lejes bélyeg szükséges.
Elsô felháborodásomban az igazgatóságon akartam reklamálni. Késô délután nincsenek az irodában, jöjjek vissza délelôtt, világosított fel a Dózsa György utcában a kapus. Mivel nincs idôm járkálni, de a postával szemben a bizalmam erôsen megcsappant, tanúmnak hívtam a mosolygós kapust, megmutatva neki, hogy a fiamnak címzett levelet elláttam a 3900 lejes bélyeggel. Késôbb elgondolkoztam azon, hogy ugyanbiza milyen megoldás tanút hívni magam igazolására, hiszen ezt úgysem tehetem meg minden alkalommal, ahányszor levelet küldök. Meg aztán mi történne, ha mindenki ugyanígy járna el? Ellenben mi biztosít emgem afelôl, hogy a világ különbözô részére elszármazott rokonaim, ismerôseim hiánytalanul megkapják leveleim? Eddig a postába vetett hitem folytán fel sem merült bennem kétkedés és olyan csúf gondolat, hogy alkalmazottai közül egyesek esetleg újrahasznosíthatják a még le nem pecsételt bélyegeket, így egészítve ki jövedelmüket.
Továbbgondolni is rossz, hogyan folynak le azok a nyereményes játékok, amelyeket egyes kereskedelmi cégek hirdetnek meg termékeik jobb értékesítése érdekében, és amelyeket természetesen a postán keresztül bonyolítanak le. Nos, ezeknek a küldeményeknek a célhoz jutását ellenôrizni képtelenség, marad mindenki a tudattal, hogy nem volt szerencséje, azért nem nyert. Talán fel lehetne szerelni olyan készülékeket, amellyel a küldô érvényesítheti a bélyeget, ráütve a dátumot a készülékkel, a postai alkalmazott pedig csak azt ellenôrizné, hogy megfelelô értékû-e a bélyeg.
A bérlettel rendelkezôk nagy része úgy tudja, hogy egy bizonyos vonalra vásárolt bérlet érvényes más vonalra is, ha az útvonal egybeesik. Az okosabbak annak is tudatában vannak, hogy akkor is érvényes, ha egy megállónyi hosszban nem egyezik az útvonal. Azt csak a legbölcsebbek tudják, hogy ez utóbbi csak az utazás végére érvényes, az utazás elejére nem. Komplikált, ugye? Például a 6-os bérlettel nyugodtan közlekedhetünk a 7-es trolin, mivel a teljes útvonalunk megegyezik. De használhatjuk a 9-es trolit is a Monostortól nemcsak a központig, de egy megállóval továbbmenve, a Horea útig is. Visszafelé viszont nem szállhatsz fel a 9-esre a piacnál, csak a központban. Világos? Vagy a központban felszállhatsz a 30-as buszra, és elmehetsz a Bem utcán keresztül a Sétatérig. Ugyanígy elmehetsz a 29-es busszal a benzinkútig. De a felszállást meg ne próbáld sem a Sétatéren, sem a benzinkútnál. Logikus, ugye?
A furcsaság ott kezdôdik, hogy ezeket az utasításokat sehol sem foglalták írásba. Tehát, ha a 6-os bérlettel elkapnak a 7-es trolin, bírósághoz hiába is fordulnál a jegyzôkönyv ellen, mert nincs mire hivatkozni.
Jószívûen átadom a vállalat megfelelô hatáskörû hivatalnokának tanácsát. Ha egy ellenôr meg akar büntetni, mert megegyezô vonalú, de más számú jármûvön utazol (vagy azért akar elrendezni, mert egy megállóval tovább mentél olyan útvonalra, amelyre a bérleted már nem érvényes), ne fizess helyben 25 ezer lejt, hanem írass jegyzôkönyvet, ügyelve, hogy a tényállást ebben pontosan rögzítsék. Ezután menj a jegyzôkönyvvel a megfelelô hatáskörû fônökhöz, aki, bár letol, megbocsát, elengedi a büntetést, de nem azért, mert így írja elô a (nem létezô) szabályzat, hanem mert ô jószívû. Viszont ha más bûnt követsz el (például a 6-os bérlettel felülsz a piacnál az 1-es trolira, tehát egy megállóval elôbb a bérelt útvonalhoz viszonyítva), akkor jobb, ha fizetsz helyben 25 ezer lejt, különben nem úszod meg a jegyzôkönyv alapján 80 ezer lej alatt. Zavaros logika, de családias. Mert az sincs írásban foglalva, mikor kell az unokámat sarokba állítani.
Tiszta szívvel és segítôkészséggel — N. B.
(teljes név és cím a szerkesztôségben)
Megdöbbenve és fájó szívvel vettük tudomásul, hogy milyen sorsra jutott gróf Mikó Imre mellszobra a Mikó utca végén, és ugyanakkor felmerült bennünk a gondolat, hogy összefogással talán lehetne tenni valamit most, az utolsó órában az emlékmû megmentéséért. Gróf Mikó Imre megérdemli, hogy mellszobra megmaradjon az utókornak, hiszen annyit tett Erdélyért, anyagi, szellemi és erkölcsi támogatást nyújtva minden téren. Ezenkívül Kolozsvár sem bôvelkedik ilyen jellegû mellszobrokban. Más európai városokhoz viszonyítva igazán kevés kincse van.
Ha mi nem teszünk semmit, hiába várjuk, hogy a jelenlegi városatyák tegyenek bármit is helyettünk a szobor megmentéséért. Jó lenne, ha az EMKE, különbözô alapítványok és egyesületek vennék át ezt az ügyet, és gyûjtést rendeznének, hátha összegyûl elegendô pénz az emlékmû helyrehozatalára. Ezt látom az egyetlen járható útnak.
A változások után a telefontársaság felszólította az embereket, hogy vásárolják meg telefonkészülékeiket. Ezek már azokban az idôkben is teljesen értéküket vesztett gépek voltak. A felszólításban azonban enyhe fenyegetést is lehetett érezni: felhívták ugyanis a figyelmünket arra, hogy azoknak, akik nem vásárolnak, meghibásodás esetén nem javítják meg készüléküket. Ez országos szinten igazán jó üzleti fogás lehetett a vállalatnak, hiszen megszabadult egy csomó ócska készüléktôl, ezenkívül pedig pénzt is kapott.
Minden díjszabásemelésnél elvesznek a bérlôktôl egy bizonyos összeget „garancia" címen. Mivel ezt mindenkinek kötelessége kifizetni, alig hiszem, hogy a vállalat kárt szenvedne abban az esetben, ha egy teljes hónapig senki nem fizetné ki az esedékes bérleti díját. És bár a vállalatnak nem lehetnek magánszemély adósai, mégis mindenki tapasztalhatja a Romtelecom szolgáltatásainak alacsony minôségét. Úgy lenne erkölcsös, hogy a garancia értéke ne legyen nagyobb, mint az esetleges kár valós értéke, tehát a havi bérlet 5-10%-a.
A vállalat 1994 szeptemberétôl mindig a folyó hónap elôtti díjakat számlázza, tehát januárban fizetem ki a decemberi beszélgetést. Ily módon a megemelt díjakat mindig hamarább, tehát tulajdonképpen visszamenôleg fizetjük, vele együtt a garanciát is. Fizetsz, még mielôtt a szolgáltatást a vállalat elvégezné.
A Romtelecom esetében nem érvényesek azok a piacgazdasági elvek, mely szerint minél inkább igényled egy vállalat szolgáltatásait, annál több kedvezményben részesülsz (adott esetben tehát csökkennének a díjak). Ajánlom ezeket az észrevételeket a vállalat vezetôségének a figyelmébe is.
A január 28-i Szabadságban elfogult filmkritikát olvastam. Nekem ugyanis, nem titkolom, tetszett a film. Ennek több oka is lehet: nem vagyok „vájtszemû filmfaló", soha nem láttam a „Hét év Tibetben" címû filmig Brad Pittet játszani. Ebben azonban nem találtam sem vásárinak, sem szürkének. Ha mégis így alakított ebben a filmben, ez azt jelenti, hogy más filmekben sokkal, összehasonlíthatatlanul jobban játszott. Ezért azonban még nem kell leírni az embert, hiszen egyszer fent, egyszer lent...
Nem tudom, hogy a kínaiak honnan tudhatták a születôben levô filmrôl, hogy a legvégén fel akarják tüntetni a rendezôk a sajnálatos igazságot (a tibeti vérengzéseket azóta, ha csak félhivatalosan is, de maga a kínai kormány is elismerte), mert a cikk szerzôje szerint ezért tagadták meg a filmet az eredeti helyszínen forgatni. Én errôl másképp vélekedem: Kínának egyszerûen „nincs szüksége" arra, hogy Tibetrôl bármit is megtudjon a világ, mert akkor sokkal nehezebb az elnyomó és megsemmisítô politikát érvényesíteni. Elmaradt tehát az eredeti helyszín, de vele együtt — ám nélküle is, mert soha nem létezett ilyen szándék — a National Geographic-típusú film is. A tudományos film, folyóirat nevének említése nem egyéb hangzatos szócséplésnél, akárcsak a címbeli „egy SS tag legendája". Mert hogy Harrer mennyire volt aktív SS-es, azt nem tudjuk, feltételezések alapján pedig nem lehet elítélni. Ilyen alapon szinte minden neves hazai embert el lehetne ítélni, mert tagja volt a kommunista pártnak.
Kizárólag a magam véleményét írtam le. De a bemutató óta több pozitív véleményt hallottam a filmrôl, mint elítélôt. A kritika írója valószínûleg nem önálló véleményét írja le, lévén, hogy több kritika és információ hatása alatt áll. Lehet, hogy szakmailag ez így van rendjén, de a magamfajta hétköznapi nézônek ez árt. Mert a cikk olvasása után nem néztem volna meg a filmet, így azonban, hogy csak utólag olvastam a kritikát, minden jól sikerült.
Az Internetnek köszönhetôen — amint azt már többször megírtuk — a világ legtávolabbi országaiban is olvashatják a Szabadságot, tudomást szerezve rólunk, megismerve gondjainkat és örömeinket, küzdelmes mindennapjainkat és eredményeinket. Van idôszak, hogy az elektronikus postán (e-mail) több levelet kapunk külföldrôl, mint kolozsvári olvasóinktól. Hadd idézzünk ezekbôl a levelekbôl pár gondolatot.
„Hollandiai református lelkész vagyok, de a hetvenes évek elején a kolozsvári Református Teológián tanultam, feleségemmel együtt. Azért tudok egy kicsit magyarul. Nagyon örülök annak, hogy a Szabadság nevû napilap napról napra értesít a kolozsvári, erdélyi és romániai közéletrôl. Ez jó szolgálat számomra, mert így tudom meg, hogy milyen a helyzet, mi változik. Köszönöm szépen."
(Klaas Eldering, Arnhem, Hollandia)
„Mint régi kolozsvári, a távoli Haifan is rendszeresen olvasom az otthoni újdonságokat és híreket. Még otthon sem olvastam ilyen rendszeresen az újságot. Ez még egy bizonyíték, hogy az Internet milyen fontos az emberek kapcsolatában."
( ifj. Dr. Izsák András)
„Kolozsvárról elszármazott, Németországban élô, hû olvasója vagyok (maradtam) a Szabadságnak. Sajnos, csak december óta kapcsolódtam be a hálózatba, eddig csak az otthonról magunkkal hozott példányokkal »táplálkoztam«. Az elsô este, amikor élôben olvashattam az aznapi számot, olyan volt, mint karácsony, örömömben sírtam, hogy egy darab Kolozsvár itt lehet velem. Köszönet érte a technikának, és azoknak, akik a lap megjelenését a képernyôn biztosítják. Ami az újságot illeti, minden egyes sort elolvasok, talán jobban és alaposabban, mint otthon tettem, mert most minden szó kétszer olyan értékes. Nagyon sajnálom, hogy nem olvasható az egész újság. Nem lenne lehetséges, hogy minden benne legyen (fényképek, gyászjelentés)? Fôleg a Kolozsvár mindennapjaival foglalkozó cikkeket olvasom szívesen (a Szabó Csaba cikkeit például nagyon szeretem), de a Campust sem hagyom ki soha."
(Horvát Éva Németországból)
Nagy érdeklôdéssel olvasom érdekes információikat, és tisztelem önöket, hogy így ápolják a magyar nyelvet és kultúrát. (...) Reméljük, hogy a Romániában élô magyarságra is sokkal jobb jövô virrad hamarosan. Én több mint 14 éve élek a fiammal az USA-ban, s mindig figyelemmel kísértem az Erdélyben élô magyarok sorsát."
(Tôzsér Ildikó, Kaliforniából)
Végül köszönjük Bogdán Pálnak Budapestrôl küldött jókívánságait.
Schütz Mária, Kolozsvár: Amennyiben az Ön által említett nyomtatványban félreértelmezhetô kérdés van, és ennek kitöltésérôl még az illetékes hivatalnok sem tudott pontos választ adni, talán jobb, ha figyelmen kívül hagyja, következésképpen nem tölti ki. A szóban forgó nyomtatványt mi sem tudtuk helyesebben értelmezni.
Balázs Enikô, Kolozsvár: Szülési szabadsággal és gyermeknevelési szabadsággal kapcsolatos kérdéseire Jogszolgálat rovatunkban válaszoltunk. Ha még bôvebb (vagy újabb) felvilágosításra lenne szüksége, keresse fel személyesen vagy akár telefonon szerkesztôségünket, és ha mással nem, tanáccsal segítünk.
Beke Klára, Kolozsvár: A földvisszaigénylési kérelmek jogosságáról egy külön erre a célra alakult bizottság fog majd dönteni. Mi nem vagyunk illetékesek, hogy elôre választ adjunk valakinek arra a kérdésére, hogy visszakapja-e a földjét? Ezt még akkor sem tennénk meg, ha minden tulajdont igazoló iratot ismernénk, látnánk (ön levelében ilyen iratokat meg sem említ). Tanácsunk, amely mindenkinek szól, hogy feltétlenül nyújtsák be határidôn belül igényeiket, hiszen meg kell próbálni visszaszerezni mindent, amit valamikor elvettek.
Levey Ferenc, Kolozsvár: Amennyiben valaki megvásárol több Szabadságot és Corvinát, beküldve a helyes megfejtéseket, annál nagyobb az esélye arra, hogy a sorshúzáson nyerjen. A példaként említett Páll András rendszerint tíz vagy több szelvénnyel pályázik, így magyarázható többszörös szerencséje. Egyébként a sorshúzás nyilvános, errôl önnek többször is volt alkalma meggyôzôdni.
Csípôs, hideg, igazi februári reggel... Nem ígérkezik másnak, mint a többi, de ahogy beléptem az iskolába, és elértem az elsô emeletre, ma különös melegség öntötte el a szívemet!
Soha nem beszéltem még családtagjaimnak se arról, hogy mit jelent nekem az a tabló, amely az elsô emeleten, éppen a lépcsôvel szemben található. Sok-sok tablón van rajta édesanyám, aki ebben az iskolában tanított, évtizedeken keresztül, de ez mindennél többet mond számomra!
Mintha mindig erôt adna, hogy: „csak így tovább, Erzsébet, nem szabad fáradtnak lennie, a diákok várják, és sokat várnak Magától". Ez a mondat cseng a fülemben és mostanában mind többször.
Ô, aki egyedül nevelt föl, akirôl most is csak szépet és jót hallok (tanítványaim nagyszüleitôl és szüleitôl), mindig erôt adó volt a továbbiakban.
Csendben, szorgalommal, becsülettel állta meg a helyét, akinek a nyomdokaiba lépnem nehéz volt, azért is féltem a Báthory-líceumtól, mikor idekerültem tíz évvel ezelôtt.
Szeretem ezt az iskolát, a közösséget, hálás vagyok a Sorsnak, hogy itt taníthattam. Amit Édesanyámtól kaptam útravalóul, amikor kikerültem falura, mindig azt követtem. Nem szabad megtorpanni, az Élet nehéz, de sok elégtételt tartogat a tanár számára. S milyen érdekes, amikor a kis falusi iskola igazgatója meglátott, ugyanezt fogalmazta meg, csak másképp.
Sokat jelent a múlt, az emlékek azok számára, akik a jelen más körülményei közt élnek, dolgoznak. Viszont azok az erkölcsi vonások, amelyek példaként állhatnak a mai fiatalok elôtt, hozzájárulhatnak a teljes igazi ember kialakításához. Erre pedig nagy szükség van a mai világban, amihez minden pedagógus hozzájárulhat.
Egy Amerikából hazalátogató öregdiák Bodrogi Jánosnét kereste, és ez a látogatás is kiváltotta gondolataimat.
Bodrogi Erzsébet
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |