A képviselôház oktatási szakbizottsága csütörtökön folytatta a 36-os sürgôsségi kormányrendelettel módosított tanügyi törvény anyanyelvû oktatásra vonatkozó szakaszainak vitáját.

— Az elôzô napi események következtében mélységesen kiábrándultunk a koalícióból, hiszen egy hosszú távú együttmûködést lehetetlen úgy elképzelni, hogy közben folyamatosan arra kelljen figyelnünk: a koalíció minden tagja az elôírásoknak megfelelôen értelmezi-e saját kormányának programját, illetve a pártelnökök által aláírt protokoll szövegét — nyilatkozta lapunknak Asztalos Ferenc, az oktatási szakbizottság alelnöke. — Annak köszönhetôen, hogy a szövetségi elnököt idejében tájékoztattam az eseményekrôl — folytatta a bizottság alelnöke —, azok a szövetséges partnereink, akik elôzô nap még a leghevesebben érveltek ellenünk, csütörtök reggel felkerestek, és tájékoztattak arról, hogy hajlandók visszatérni a sürgôsségi kormányrendelet azon bekezdésére, amelynek értelmében a román nyelvet és irodalmat csak az 1–4. osztályban lehet sajátos tankönyvek alapján tanítani. Végül sikerült elfogadtatni a sürgôsségi kormányrendelet azon változatát, amely szerint a sajátos tankönyvekbôl való tanulás joga az elemi tagozatról az általános iskolai oktatásra is kiterjed — mondotta Asztalos Ferenc. — Ezt követôen sor került a történelem és földrajz oktatási nyelvét szabályozó szakasz megvitatására is. Minden szakmai, politikai és pszichopedagógiai érvünk teljesen fölösleges volt — mutatott rá a bizottság alelnöke. — A bizottság többsége érvényt szerzett annak az elképzelésnek, hogy a történelmet és a földrajzot csak az 1–4. osztályban lehet anyanyelven tanítani. Továbbá elmondotta: a leghosszabb és hazafias szónoklatokkal azt próbálták bebizonyítani, hogy az RMDSZ „mennyire veszélyes politikát folytat", amikor síkra száll az önálló magyar nyelvû egyetem létrehozása érdekében. Szerintük az RMDSZ azt akarja elérni, hogy a magyar fiatalokat elszigetelje a többségtôl, illetve megfossza ôket a társadalmi beilleszkedés lehetôségétôl. Asztalos Ferenc határozottan cáfolta a bizottságbeli ellenzék érvelését, és hangsúlyozta: szerinte ennek csak akkor lenne valós alapja, ha az RMDSZ olyan paragrafus elfogadását követelné, amely minden magyar fiatal számára kötelezôvé tenné, hogy az önálló magyar egyetemen folytassa tanulmányait.

— A viták folyamán körvonalazódott, hogy a koalíció nem mûködik zökkenômentesen — mondta Asztalos. — Noha a parasztpárt képviselôi közül ketten határozottan kiálltak az RMDSZ mellett, szóvivôjük, a volt tanügyminiszter, Virgil Petrescu olyan módosító javaslatot fogalmazott meg, amely nem tartalmazza az önálló magyar egyetem létrehozásának jogát. Virgil Petrescu határozottan a multikulturális egyetem mellett foglalt állást. Még keményebben támadott a liberális párti, volt ifjúsági és sportminiszter, aki határozottan kijelentette: nem tart kötelezô érvényûnek semmiféle kormányprogramot, illetve pártelnökök által aláírt protokollumot. Felszólított, hogy ne próbáljam meg úgy beállítani a kérdést, hogy a bizottság tagjainak az elôzetes politikai egyeztetések rabjaként és a mások által kötött egyezségeknek megfelelôen kell szavazniuk.

A bizottság RMDSZ-es alelnöke a vitát követôen azt javasolta, hogy a szakasz végsô szavazását halasszák el addig, ameddig létre nem hoznak egy koalíciós egyeztetô bizottságot.

Asztalos Ferenc javaslatának megszavazására a délutáni ülésen kellett volna sor kerüljön, a munkálatokat azonban nem lehetett folytatni, mivel a bizottság nem volt döntôképes, ugyanis csak három képviselô jelent meg. Asztalos Ferenc szerint a szakasz véglegesítésére vagy mivel a bizottság nem volt döntôképes, ugyanis csak három képviselô jelent meg. Asztalos Ferenc szerint a szakasz véglegesítésére vagy augusztusban — amikor két napig ismét összeül a bizottság —, vagy az ôszi parlamenti ülés-szak elsô hetében kerül sor.

P. A. M.

Mircea Muthu egyetemi tanár személyében június 29-étôl új ideiglenes rektora van a Babes–Bolyai Tudományegyetemnek.

Az Andrei Marga tanügyminiszter által kinevezett új rektor 1944. január 1-jén született Radnóton, és sokáig viselte a Babes–-Bolyai Tudományegyetem prorektori tisztségét. 1998-ig tíz tudományos szakkönyve és közel ezer szaktanulmánya jelent meg Romániában és külföldön. 1976–79 között a franciaországi Saint-Etienne egyetemén tanított.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, dr. Szilágyi Pál az egyetem magyar tanári karának nevében újabb beadványt terjesztett az egyetemi szenátus elé, amelyet eljuttatott a kormányfôhöz és Ion Diaconescuhoz, a parasztpárt elnökéhez is. Ezt a lépést azért tartották szükségesnek, mert a multikulturalitás elve — noha ez idáig számos eredményt értek el — nem valósult meg a megfelelô törvényes keretek szintjén. Mint ismeretes, tavaly márciusban is elôterjesztettek egy beadványt, amelyben a tanári kar a Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében mûködô magyar csoport létrehozásával kapcsolatos álláspontját fogalmazta meg.

A beadvány szerzôinek meggyôzôdése az, hogy a romániai magyaroknak joga van a kolozsvári székhelyû önálló magyar egyetemhez, amelynek létrehozása — szerintük — a kormány és a parlament hatáskörébe tartozik. Addig is — véli Szilágyi Pál rektorhelyettes — a Babes–Bolyai Tudományegyetemnek továbbra is mûködnie kell. Ugyanakkor azt is leszögezik, hogy a tudományegyetem Chartájában kell rögzíteni az intézmény kétnyelvû jellegét.

— A magyar tanári kar egy évvel ezelôtt az egyetem keretén belül mûködô magyar tagozat szervezésérôl tanácskozott — emlékeztet Szilágyi Pál. — Akkor megfogalmaztuk: a romániai magyarságnak joga van a kolozsvári székhelyû önálló magyar egyetemhez. Addig is a Babes–Bolyai-egyetemen belül kell kialakítani egy olyan szervezési formát, amely a magyar tannyelvû oktatás jó menetét biztosíthatja. Sikerült eredményt elérnünk: különválasztottuk minden karon a magyar állásokat. Ebben a tanévben negyvenöt új magyar tanerôt tudtunk alkalmazni.

— Tavalyi beadványunkban — amely a magyar tagozatnak a létrehozására vonatkozik — azt javasoltuk, hogy a két magyar teológia kar mellet három nagy önálló kar jöhessen létre: a matematika és természettudományi kar, a humán tudományok, illetve a jog, a közigazgatási és politikatudományi kar. A folyamat elindításakor még nem tudtuk, hogy e tervekbôl mit sikerül megvalósítanunk. Ugyanakkor a magyar katedrákon dolgozó tanárok egy része nem fejezte ki egyértelmû szándékát, hogy dolgozna-e ebben a struktúrában? Az egyetem szenátusa létrehozott egy román–magyar bizottságot is, amely hosszú ideig tárgyalt az érintettekkel — mondotta a rektorhelyettes.

— Noha sok mindent elértünk, nem sikerült önállósítanunk a magyar tagozatot, ugyanis nem fogadták el azt a szervezési formát, amelynek törvényileg biztosított döntéshozatali joga lenne. Ezért egy idô után leállítottuk a vitát, mert ennek folytatását nem láttuk célszerûnek akkor, amikor a tanügyi törvényrôl még nem született döntés. Az a periódus volt, amikor Románia csatlakozása az európai struktúrákhoz nagyon élesen a közvélemény elé került. Nem akartuk annak a látszatát kelteni — állította Szilágyi Pál —, hogy gátolni próbáljuk Románia integrálódását.

— Következett a kormányválság. Lényeges lépésekre nem kerülhetett sor, hiszen a tanügyi törvény elfogadása elhúzódott, a szenátus a törvény számunkra elônytelen változatát szavazta meg. A kormányátalakítás után ismét összegyûltünk, és újrafogalmaztuk kéréseinket. Ezúttal azonban pontosítani tudtunk: kikristályosodott a pedagógiai-lélektani karon dolgozó kollégáink álláspontja is. Most már egyértelmûen százötven aláírással tudjuk támogatni a beadványban megfogalmazott álláspontot, amelynek lényege a Babes–Bolyai-egyetemen belül mûködô önálló magyar tagozat létrehozása. Magyar tanszékekre és karokra van szükségünk, ugyanis a tanügyi törvény ezenkívül semmilyen más belsô struktúra megszervezésére nem ad lehetôséget — mutatott rá Szilágyi Pál.

— Kollégáim egyértelmû álláspontja: a romániai magyarságnak joga van kolozsvári székhelyû önálló magyar állami egyetemhez. Az önálló oktatási intézményt azonnal meg kell alakítani, amikor arra megvan a politikai akarat. Amíg az akkreditálási folyamat lebonyolódik, a Babes–Bolyai Tudományegyetemnek mûködnie kell, hiszen Romániában itt található a legfontosabb magyar nyelvû felsôfokú oktatási intézmény — vélte a rektorhelyettes, amit szerinte tovább kell fejleszteni. Az idén több szakot is beindítanak: többek között a környezetvédelem és a politikatudományi kart.

— A beadvány elsô bekezdésével, miszerint támogatjuk az önálló magyar egyetem létrehozását, tulajdonképpen az RMDSZ-frakció által benyújtott törvénytervezetet támasztjuk alá. Azt a politikusoknak kell eldönteniük, hogy a magyar egyetem a Babes–Bolyai Egyetemtôl függetlenül vagy annak tanári karával fog elindulni — hangsúlyozta Szilágyi Pál.

Lamberto Dini olasz külügyminiszter szerint a koszovói válságot egy „erôs autonómia" biztosítása oldaná meg, ugyanakkor a politikus ismét megerôsítette országa támogatását Románia NATO-integrációjához.

Andrei Plesuval folytatott tárgyalásai után tartott sajtóértekezletén Dini láthatóan igyekezett eloszlatni a média aggodalmait a politikusok legutóbbi, arra vonatkozó nyilatkozatai nyomán, amelyek szerint a jövô áprilisi NATO-befogadás korántsem biztos. Ugyanakkor kérdésre válaszolva az olasz diplomácia reagált a bukaresti orosz nagykövet keddi sajtóértekezletén elhangzottakra, arra, hogy a diplomata „anakronikusnak" nevezte a NATO-t, még ha el is ismerte „a szuverén államok arra vonatkozó jogát, hogy úgy döntsenek, ahogy jónak látják" (a csatlakozás tekintetében).

Dini Koszovóval kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy a térség országai kapcsolatban maradjanak egymással, és hogy a közvetlenül érintett Jugoszláviával, illetve Albániával és a koszovóiakkal együtt dolgozzanak ki egy erôs autonómiát Koszovó számára. „Úgy tûnik, ezt elfogadja Belgrád, ugyanilyen fontos, hogy elfogadja Koszovó és Albánia is". Az érintkezések folytatódnak annak érdekében, hogy egy asztalhoz ültessék a feleket. „Mindenki számára világosnak kell lennie, hogy ha tovább akarják vinni Koszovó függetlenségének eszméjét, ez csak fegyveres konfliktusra, háborúra vezethet, amely kiterjedhet a térség országaira."

Andrei Plesu úgy fogalmazott, hogy kezdetben a konfliktus alanya Milosevic szerb elnök volt, most a helyzet bonyolultabb, meg kell határozni, kit kell tárgyalópartnernek tekinteni. „Reméljük, hogy még lehetséges a politikai párbeszéd megoldása, kétszer is meg kell gondolni, mielôtt radikális katonai megoldásra kerülne sor: elôbb tárgyalásra kell gondolnunk, aztán békefenntartó erôkre, humanitárius segítségre, és csak azután másra."

Románia NATO-tagságának esélyeirôl Dini kifejtette:

— Olaszország stratégiai okokból támogatja Románia euroatlanti integrációs törekvéseit, mert meggyôzôdése szerint a román gazdaság belsô átalakulásának kiteljesítésével és az országnak az EU-ba és a NATO-ba való betagolódásával csak nyerne Európa, erôsödne a NATO, szilárdabb lenne a biztonság Európa e térségében. Bár a bôvítés további menetrendje még nem ismeretes, világos, hogy Románia és Szlovénia lesz az elsô két ország, amellyel bôvítést hajt végre a szövetség, erre a madridi nyilatkozat is utal.

— Noha eltérô vélemények lehetségesek, folytatni kell akciónkat azért, hogy a második bôvítésre jövôre, a NATO alapításának 50. évfordulója alkalmából kerüljön sor a washingtoni csúcstalálkozón — mondta az olasz külügyminiszter. „A fontos az, hogy megerôsítsük a nyitott kapuk elvét, amelyek szerint azokat az európai országokat, amelyek csatlakozni kívánnak, befogadják a szövetségbe. A bôvítést folyamatnak kell tekinteni amelyben nincsenek elôre meghatározott elválasztó vonalak, még ha Olaszország és más európai államok szeretnék is, hogy a bôvítés második szakasza a szövetség déli szárnyát erôsítse meg" — hangsúlyozta az olasz külügyminiszter.

A bukaresti orosz nagykövet nyilatkozatával kapcsolatban Andrei Plesu kifejtette: ismert Oroszországnak az a véleménye, hogy nem támogatja a NATO bôvítését, de szövetségeirôl minden ország maga dönt, és ô nem tud arról, hogy valamelyik nagyhatalom igen határozott ellenállásába ütközne Románia NATO-integrációja. Másfelôl a miniszter kijelentette: nem feltétele a NATO-belépésnek a román–orosz alapszerzôdés megkötése, amelyre egyébként igen rövid idôn belül sor kerülhet „amikor sikerül megoldást találni a még függôben lévô két-három kérdésre".

Dini kifejtette, hogy Oroszország nincs olyan helyzetben, hogy megvétózza a NATO kelet-európai bôvítését, ha ezt az érintett kelet-európai országok maguk óhajtják. Oroszország különben — jegyezte meg Dini — nem küzd a NATO ellen, az 1997-ben aláírt közös dokumentum az együttmûködésre vonatkozik, és lehetôvé teszi, hogy Moszkva is világosabban lássa az észak-atlanti szövetség jellegét.

A tegnap déli, illetve délutáni felhôszakadások sok erdélyi településen világvégi hangulatot kölcsönöztek július másodikának. Kicsavart fák, leszakadt telefonhuzalok, megrongált háztetôk jelzik a vihar útját. Zilahon az esôzések miatt megáradt pataknak erôsítést hozott az új felhôszakadás: víz alatt áll a piac, Egrespatak környékén pedig kerteket tett felismerhetetlenné a víz. Rakoncátlankodik a Kraszna; Szatmárnémetit, úgy tûnik, elkerülte a rombolás: csak Szatmárhegyrôl jeleztek károkat — tudtuk meg a helyi napilaptól.

Kolozsváron — szerencsére — csak néhány percig tartott az „erdélyi tornádó".

Sz. Cs.

A csütörtök délutáni tanácsülésen a polgármesteri hivatal vezetô testülete tájékoztatta a városatyákat, hogy Kolozsvár kevesebb pénzt kapott a megyei tanácstól, mint amennyi a lakosok száma, az utak hossza, valamint más objektív kritériumok alapján jutott volna. Mint ismeretes, a keddi megyei tanácsülésen a városháza gazdasági igazgatója elmondta, hogy szerinte körülbelül 25 milliárd lejjel kevesebb pénzt utaltak ki Kolozsvárnak, és hogy az általa képviselt közintézmény élni fog a közigazgatási törvény adta lehetôségekkel, magyarán bepereli a megyei tanácsot, mivel nem tartották be a 109. számú állami költségvetési törvény elôírásait. A törvény hét kritériumos normatív rendszerben határozza meg, mennyi pénz jut egy-egy helyiségnek. A tanácsosok nehezményezték, hogy a megyei tanács

elôbb saját magának, majd az igazgatása alatt levô közintézményeknek juttatott a megyének kiutalt 146 milliárd lejbôl, s csupán ezután hozta szóba Kolozs megye 80 helyiségének költségvetését. Érdekes, mondta Boros János RMDSZ-tanácsos, hogy épp Kolozsvár húzza a kurtát annak ellenére, hogy pártvonalon a polgármester a megyei tanács elnökének a felettese. Ha a városháza perbe fogja a megyei tanácsot, a helyi közigazgatás költségvetésének elfogadása elhúzódik.

A városatyák újból szóba hozták az ortodox egyháznak kiutalandó központi terület kérdését, ugyanis az eredetileg felajánlott Deák Ferenc (Eroilor) utca 29. szám alatti ingatlant visszaigényli a két tulajdonos. A polgármester újabb ötlettel rukkolt elô: a 24–26. szám allati ház helyzete jogi szempontból tisztázott, a helyi tanács a tulajdonos, ezt ajánlják fel templomépítésre. A tanácsosok támogatták az ötletet, de feltételként szabták, hogy az ortodox egyház vonja vissza a görög katolikus egyház ellen indított perét. Újságírók kérdésére válaszolva Titus Moldovan ortodox lelkész elmondta, hogy felekezete sosem fog lemondani a Minorita-templomról. „Egyébként a görög katolikus egyház volt az, amely perbe fogott minket. Több fokon megnyerték a pert, mi pedig nem fogunk lemondani a fellebbezésrôl. A tanácsosok feltételét nem tartom helyénvalónak" — mondta az ortodox lelkész.

Kiss Olivér

A BARABÁS MIKLÓS CÉH ma délután 5 órakor tartja havi összejövetelét. Találkozás fél ötkor a Szent György szobornál.

ZENÉS TÁNCOS ÖSSZEJÖVETELT tart pénteken délután 6 órától az RMDSZ kül- és belmonostori szervezete a Pro Iuventute Mócok út 75. szám alatti székházában. Játszik az Öreg Fiúk zenekara.

AZ ERDÉLYI KÁRPÁT-EGYESÜLET értesíti tagjait, hogy július 7-én délután 5 órakor tartja havi közgyûlését a Protestáns Teológia Bethlen Termében.

— Mi okozza a napokban a legnagyobb bánatot?

— Az, hogy túl sok csapadék és túl kevés gól esett.

-fi

Terényi Ede ismét elképesztett, ô az a zeneszerzô, akit a legkülönbözôbb stílusok inspirálnak, a szimfonikus dzsessz és a kora barokkot sugalmazó szerzemények után most egy kiaknázatlan drágakincsre lelt a cigánydalokban.

Cigány nappalok és éjek címen tizennégy dalát hallottuk és láttuk a június 30-i hangversenyen, melynek rendezôje és elôadója Carmen Vasile volt, akirôl nemrégen számoltam be, mikor Dowland, valamint Terényi Ede Dowland stílusában írott dalait adta elô.

A most hallott 14 dal autentikus cigányfolklórt idézô muzsika, illetve annak magas fokú megvalósítása; a zongorakíséret ritmikában, hangulatban egyaránt kiegészíti az énekhangot. A cigány nyelven írott dalok három napszakot énekelnek meg: a Napnyugtát, az Éjszakát és a Hajnalt. A szerzô eredeti cigánydalokból ihletôdött.

Carmen Vasile három éve végezte a rendezôi szakot, és most doktorál barokk-opera rendezésbôl. Ismét meggyôzött rendkívüli tehetségérôl. Terényi Ede ideális elôadóra talált benne, aki ki tudja fejezni e remek muzsika keleti színeit, fordulatait, az elcsukló sírástól a barbár vadságig vagy túláradó vidámságot sugalló ritmusokig. A hatást még táncával is fokozza, hisz hajlékony, nagy terjedelmû hangja mellett a táncmûvészet kifejezô eszközeit is igénybe veszi.

A változatos zongorakísérettel Cornelia Fucec együttmûködése a szólistával zavartalan volt; biztonsággal és figyelemmel játszotta szólamát.

A szép kosztümért Dorel Gãinã érdemel dicséretet, de Carmen Vasile rendezôi munkáját is igénybe vette a változatos világítás, mely ugyancsak emelte az est hangulatát. Rövidesen Nyírbátorban is elôadásra kerülnek a Cigánydalok, a Dowland-dalokkal párosítva; a siker elôre biztosítva van!

Morvay István

Pomogáts Béla Pusztakamaráson, Kemény Zsigmond síremlékének felavatásakor mondott beszéde • Varga Attila elemzése az állampolgárság fogalmának tartalmi összetevôirôl alkotmányjogi és nemzetközi jogi vonatkozásban • Ágoston Hugó eszmefuttatása a „torzszülött igazságokról", melyek „nem hagyják elfelejtenünk, hogy Nonszensz-országban, Groteszkiában, Abszurdisztánban élünk. Egy olyan országban, amilyent még nem látott Európa" • Veress Dániel írása Misztótfalusi Kiss Miklós hollandiai éveirôl • Osváth Annamária cikke a ballada-hagyományról • Fodor Sándor „Üzenete" a koszovói válságról • Szász János naplója • Jegyzetek a futball-világbajnokságról.

felállítását tervezi a Kiskunfélegyházi Petôfi-emlékbizottság és a Fehéregyházi Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület. A kôtalapzaton nyugvó, teljes alakos bronz szobrot a költô halálának 150. évfordulóján, 1999. július 31-én avatnák föl Fehéregyházán, a múzeumkerti emlékparkban, a Fehéregyháza–Félegyháza–Segesvár Petôfi-emlékhelyek XV. találkozója alkalmából. A szervezôk minden anyagi támogatást, alapanyagot és munkafelajánlást szívesen vesznek. A felajánlások az alábbi bankszámlára fizethetôk be: Banca Agricolã. S.A. Sighisoara (Segesvár) — német márkában: 47968604301; — USA dollárban: 47968604300; lejben: 45968604.

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/41, a márka 4830/4860, a dollár pedig 8630/8680 lejbe kerül.

Többek között így emlegethetô a kolozsvári dr. Grünwald Ernô a mi tájainkon még ritkaságnak számító szenvedélyével. Monostori tömbházlakásának elôszobája falára fel sem fér a teljes készlet, amely jelenleg körülbelül 1080 darab kis zászlót (plusz 50 cserepéldányt) számlál. Tárlata történetérôl így mesél:

— Fiatalon kezdtem el gyûjteni szinte mindent, ami szép és érdekes. A zászlókat 1970-ben, amikor a szakmámnak köszönhetôen egy galvánotechnikai értekezleten voltam Budapesten. Akkor a Népstadionban megvásároltam néhány NB I-es focicsapat egyesületi zászlaját. A folytatás pedig jött magától...

Grünwald úr nagy sportrajongó: fiatalon aktív röplabdázó és gerelyhajító volt. Ez megmutatkozik zászlógyûjteményében: fôleg sportklubokét és városokét keresi. Államok zászlóit nem, azok maradjanak csak a zajosabbaknak! Látványos hobbijának választéka hazai, magyarországi, kelet-német (volt NDK-s), lengyel, cseh, angol, szerb, szovjet, amerikai, kanadai, kínai darabokból tevôdik össze, sôt, zsákmányai között egy chileit is felfedezek! Ugyanazon sportklubtól különbözô fajta zászlók is vannak.

— Három éve, amióta nyugdíjas vagyok, kevesebbet járom a világot, ezért nehezebb a gyûjtés. Szerencsére sok az ismerôsöm. Viszont itthon kevés a hozzám hasonló „szenvedélybeteg".

Vendéglátóm mondja, hogy zászlói nemcsak a szemet gyönyörködtetik, hanem mindenikük valamilyen emléket is hordoz: a személyrôl, akitôl származik, és a rendezvényrôl, az útról, amelynek révén sikerült a „fogás". Ô egyébként gyûjti még a bélyeget, a sportjelvényt, a gyufásdobozt és... a szakkönyveket. Mert az országban talán senkinek, még könyvtáraknak sincs, hétszáz kötetnyije a galvánotechnika rejtelmeirôl. Magyarul, románul, németül, franciául, angolul, olaszul, oroszul — és ô ezeken a szaknyelveken többé-kevésbé boldogul is.

— Azért még van egy hobbim! — mutat szobája falára Grünwald úr, ahol saját készítményû olajfestményei, tájképek és csendéletek függeszkednek. De ezek, persze, számbelileg sem vetekedhetnek a zászlókkal.

*

A Hobbiklub minden pénteken délután fél ötkor tart megbeszélést a Heltai-alapítvány székházában (Mikó/Clinicilor utca 18.), és várja a bélyegeken kívül bármilyen más gyûjtôszenvedélynek hódoló új tagok jelentkezését.

Ördög I. Béla

Mert Határ Gyôzô kapcsán is. Aki hathatós lesz hetedhét országon innen és túl, országolva, azaz uralkodva szellemi, szellemes szférákban (szphaira = golyóbis, glóbus; vö. globalizmus és nem bárgyú, nem trottyosan trotli glóbtrotter világjárása).

Ma, július elsején olvasom kedvenc lapomban: június 27-én, a szentjüket és templomuk alapkôletételének a 250. évfordulóját ünneplô szamosújvári örmények összejövetelén, a hajdan Armenopolisnak hívott erdélyi város falai között „többször elhangzott: a hazai örmények közel sincsenek annyian, hogy megengedhessék az egymás iránti közömbösséget". Nos, szép véletlen jegyében kaptam kölcsön pont július 27-én — és pont Csabától — pont az Özön közöny címû könyvet. (Szedése, nyomása és kötése Békéscsabán történt.) Szerzôje az ’56 óta nyugatabbra élô Határ Gyôzô — a magyar tollforgatás és mélyenszántás élô klasszikusa. A legindifferensebb differenciálszámítással se hallgathatom el, hogy Csaba — a hun monda szerint is — Aladár fivére, tehát nem azonos a vegyész Csabák közül hozzám legközelebb álló EME-taggal, de tudja, hogy az özön nem ózon, ezt ugyanis, mármint a háromatomos oxigént, egy szép lábú, Schönbein nevezetû kémikus fedezte fel.

Azt se rejthetem véka alá, hogy Határ Gyôzô szóban forgó opusának sokféle alcíme lehetne. Hangulatos volna például (ha szabad a 41. lapról idézni) ez: „Filozófiai séták az ôseredeti holdfényben". És mily romantikus kaland lehet a mû legutóbbi, tavalyi kiadását a kolozsvári Kalandos vagy Holdvilág utcában olvasgatni! Ott, ahol a Barangolás kolozsvári könyvtárakban címet viselô kézirat is hozzáférhetô.

Hajós József

Közel kilenc évnek kellett eltelnie, hogy romániai magyar nyelvû sajtónkban megjelenhessen egy olyan cikk, amely reflektorfénybe állítja országunk magyar közélete mindmáig szônyeg alá sepert legfontosabb kérdését: egyenjogúsításunk eddigi kudarcainak okát. Szôcs Gézának a Szabadság 1998. június 26-i számában „Átvilágítást!, avagy közszereplôink múltjának átvilágítása, mint imperatívusz" címû cikkét el kellene olvasnia — nem is csak egyszer! — minden határon inneni, sôt túli magyarnak. De nem elég elolvasni, le is kell vonni belôle a tanulságokat, hogy tömegeink tisztán lássanak végre, és ki-ki a maga körében cselekedjék közéletünk helyes és egyedül célravezetô terelése érdekében. Minden mondatával egyet kell értenie még azoknak a tisztességesen gondolkozóknak is, akik kisebb-nagyobb mértékben áldozatai a Trianon óta minden nemzedékünket terhelô-érintô tudathasadásnak. A túlságba vitt alkalmazkodási-alázkodási készségnek nemzeti érdekeink rovására.

Mivel az ember könnyen felejt, és az indoklással, hogy „kevesen vagyunk" könnyelmûen megbocsátunk, a kevésbé tájékozottak tisztánlátásának megsegítésére az alábbiakat függelékként csatolom Szôcs Géza cikkéhez.

1. A „Le a kommunizmussal!" jelszóval Tôkés László bátor fellépése nyomán kirobbant forradalom elsô minket érintô kiáltványának 8. pontja fontos és mellôzhetetlen követelményként szögezte le népi igényünket: az új rendszer irányításából ki kell rekeszteni a volt kommunista nómenklatúra tagjait és népszerûsítôiket.

Az új rendszer megteremtésének akkori mámoros napjaiban e két követelmény megvalósulása annyira magától értetôdônek tûnt a tömegek tudatában, hogy keveseknek jutott eszébe eleve gondoskodni érvényesülésükrôl. Idôbe telt, amíg ráocsúdtak éberségük hiányának következményére, hogy tudniillik nemzeti érdekvédelmi szervezetünk irányítását azok ragadták magukhoz, akik az önkényuralom alatt viselt tisztségükben, szónoklataikban, cikkeikben, ódáikban a gyûlölt kommunista diktátort rajongták lihegôn körül. Nem véletlenül került tehát szônyeg alá a temesvári kiáltvány 8. pontja.

2. Valami még felpislákolt a 8. pont tartalmából az RMDSZ 1990. januári dokumentumában a szövetség tagságára és célkitûzésére vonatkozóan. Íme:

„Szövetségünknek tagja lehet minden becsületes ember, aki az elmúlt években nem tagadta meg magyarságát, nem volt az elôzô rendszer kisebbségellenes politikájának, elnemzetlenítô intézkedéseinek szolgai, fanatikus végrehajtója, egyszóval nem követett el olyasmit, amivel közvetlenül vagy közvetve ártott közösségének. Józan felelôsséggel kell elbírálnunk azt, hogy a bürökratikus, elnyomó apparátus különbözô lépcsôfokain ki-ki mennyire tudta megôrizni — akár kompromisszumok árán is — erkölcsi integritását, szakmai és erkölcsi becsületességét, vagy pedig, ellenkezôleg, mennyire rendelte alá cselekedeteit saját érdekének és érvényesülésének, akár a legteljesebb elvtelenség, opportunizmus és cinikus szolgálatkészség formájában is. Éppen ezért nem fogadjuk el sem azt a nézetet, hogy közösségünk minden kisebb-nagyobb tisztséggel, felelôsséggel felruházott vagy nyilvánosság elôtt szereplô tagja egyformán kompromittálódott az elmúlt években, sem pedig azt, hogy velük szemben az egyöntetû elnézés és megbocsátás álláspontjára kellene helyezkednünk. Helyeseljük, ha mind a szûkebb munkaközösség, mind a romániai magyarság országos nyilvánossága él az erkölcsi felelôsségrevonásnak azzal a jogával, amelyet a szabad véleménymondás és a szabad sajtó biztosít, mert ez része a múlttal való leszámolásnak, és csak ezáltal kerülhetjük el azt, hogy az új korszaknak részben a korábbi opportunisták legyenek a hangadói és haszonélvezôi..."

Zárójelekbe tett kérdô- és felkiáltójelek tucatjaival kellene megtûzdelni a fenti szöveget, hogy az önálló gondolkozásról, mérlegelésrôl évtizedek során leszoktatott magyar ne a rózsafüzéreiket morzsolgató litániás anyókák gépiességével olvassa azt, hanem az ágaskodó írásjeleknél szakítsa félbe a továbbolvasást, gondoljon magára, környezetére, elmélkedjék a múltról, és vonja le elfogulatlanul, részrehajlás nélkül annak tanulságait.

Nem így történt se fenn, se lenn. A januári dokumentum oda került, ahová a temesvári kiáltvány, a szônyeg alá. „Az emlegetett erkölcsi felelôsségrevonás elmaradt", állapította meg maga Domokos Géza, szövetségünk volt alapító elnöke Esély I. emlékiratában — lakonikusan. Véletlenül? Vajon?

Mint ahogy az sem volt véletlen, hogy írott és elektronikus sajtónkban alig-alig történt néhány visszhangtalan hivatkozás a temesvári kiáltványra. Érdemes kiemelni ezek közül a SZABADSÁG-ot, amelynek 1992. november 4. számában (csodák csodája!) cikkében e sorok írója tízezrek kívánságával egybehangzóan megjelentethette javaslatát, hogy a Kolozs megyei RMDSZ alapszabály-tervezetének A TAGSÁG címû IV. fejezet 29. cikkelyéhez, amely azt mondja ki: „...mind a Szervezet, mind az RMDSZ bármely tisztségébe beválaszthatók vagy alkalmazhatók" (ti. a tagok), a pontot helyettesítô vesszô után csatolják ezt a szöveget: „azon személyek kivételével, akik vezetô, irányító tisztségeket töltöttek be a volt Ceausescu-féle kommunista párt bármilyen szintû szervezetében". Nem tudunk róla, hogy e javaslat vita tárgya volt-e legalább a szabályzat véglegesítése elôtt, amelyben nyoma sem maradt.

Érthetô ez, de elfogadhatatlan, hogy érdekvédelmi szervezetünk vezetôségeiben mind helyi, mind országos szinten túlteng a kalmárszellem, amely gyümölcsözô tisztségekre kész csereberélni a nemzeti önérzetet, az erkölcsöt, a becsületet — a fontolva, centizve haladás jelszavával. Hogy mennyire így van ez, bizonyítja, hogy régi-új vezetôink, hangadóink 1990 elsô napjaitól kezdve felmentve érezték és érzik máig is magukat még az alól az erkölcsi kötelezettség alól is, hogy bocsánatát kérjék a bennük gyanútlanul bízó (avagy talán rájuk egyre közömbösebben tekintô?), általuk évtizedekig félrevezetettek százezreinek, és akik önérdekbôl, kielégíthetetlen önérvényesítô vágyukból kifolyólag — a Tôkés Lászlóval egyetértôk egyre nagyobb tömege kivételével — továbbra is félrevezetnek.

Jakab Antal

Londonban, 1936-ban, a koronázás tiszteletére rendezett nemzetközi mûvészeti kiállításon nyolc képét adta el. És annak az árából merinói juhot, yorkshire-i malacot, fajbikát és modern mezôgazdasági felszereléseket vásárolt zsögödi birtoka számára. És felcsapott farmernek. De közben gyönyörû szép képeket festett a zsögödi emberekrôl, a tájról és a környékrôl. És barátait is megörökítette. Ez lett a híres Nagy Imre-arcképcsarnok.

Egyszer jártam csak nála, amikor egy nyáron, pontosan 1957-ben elhatároztam, Brassóból kiindulva a székely körvasúton bejárom Erdély talán legszebb vidékét, ahol egyszer diákkoromban már jártam a Csíky Jóska egyetemi évfolyamtársam, a korán elhunyt jeles költô hargitai erdôkerülô apja jóvoltából. Úgy terveztem most, mindenütt kiszállok a vonatból néhány napra. Elsô állomásom Sepsiszentgyörgy után Zsögöd lett. És mert már ismertem Kolozsvárról, egykori osztálytársam, Szervátiusz Tibi apja, Jenô bácsi jóvoltából ôt, hát bekopogtattam hozzá. A birtoka ekkor már jórészt kommunizálva volt, csak a belsôség maradt meg.

Szívesen fogadott éjjeli szállásra. És reggel, mint minden vendége, én is kaptam egy csupor frissen fejt habos-zsíros tejet és hozzá édesmálét.

Épp a málét majszolgattam mûtermében a friss képeket spektálva, amikor elôkerült valahonnan kintrôl. Ránéztem és az ôt ábrázoló Önarcképre, és megállapíthattam: nem szépítgeti önmagát... Mutatott mást is nekem. Egyik legszebb alkotását, Vihar elôtt címû képét, vízfestményét, amit sok évvel késôbb láttam valahol, képtárban is. És felfedeztem azt a képét is, amelyet nem ô mutatott meg nekem. Egy Kalapos Nôt, akit én kalap nélkül többször is láttam Kolozsváron. Még a Rákóczi út környékén is.

Észrevette, hogy a Kalapos Nôt szemlélem, mosolygott és epésen megjegyezte:

— Hagyd azt a nôt, úgy, ahogy a képen van. Kalaposan! Ne akard mindjárt — legalább fantáziában — a kalapját levenni!

Ismét a képre néztem, de nem mondtam semmit. Ô az elôbb mondottakhoz még hozzátette:

— Én is visszatettem a kalapot a fejére, amikor hozzákezdtem, hogy megfessem ôt!

Jó tíz év múltán, már Kolozsváron nyárfasori blokklakásában, amikor riportkészítés okán felkerestem ôt, emlékezett arra a zsögödi beszélgetésre a kalapos nôvel kapcsolatosan, mert megkérdezte:

— Láttad, itt, valahol, kalap nélkül is?

Mit válaszolhattam volna, hisz láttam, nagyon ragaszkodik a nôi kalap tulajdonosához:

— Mester! Hagyjuk a Nôt kalaposan. Ahogy Ön megfestette...

Kovács Ferenc

Úgy tûnik, a januártól életbe lépett társadalmi egészségbiztosítási törvényt elfogadta a közvélemény. Ennek egyik legkézenfekvôbb magyarázata, hogy bár már fél éve alkalmazzák a számunkra teljesen új biztosítási rendszert, mindez még nemigen érezteti hatását. Mondhatnánk, hogy a biztosítottak szempontjából a törvény elôírásainak zöme az elképzelés szintjén állapodott meg. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a fontos szereppel felruházott egészségügyi biztosítóknak, mint független intézményeknek, csupán jövô év januárjáig kell megalakulniuk, tehát a törvényben rájuk ruházott számtalan tevékenységet is akkortól kezdhetik el. A közvetlen kihatás hiányát a biztosítási hozzájárulás módja is megmagyarázza. Már köztudott, hogy a társadalmi egészségügyi biztosítás kezdeti alapját az alkalmazók és az alkalmazottak (biztosítottak) hozzájárulásából hozzák létre. Elôbbiek 5%-ot fizetnek, utóbbiak, tehát a biztosított személyek esetében kevés eltérés tapasztalható. A munkaszerzôdéses és szolgáltatási szerzôdéses alkalmazottak, valamint a szabadfoglalkozásúak 5%-kal, a nyugdíjasok, munkanélküliek és mezôgazdászok 4%-kal járulnak hozzá az említett alaphoz. A biztosítottak szempontjából ez a hozzájárulás nagyrészt formalitás, ugyanis az említett százalékot levonják az alkalmazottak jövedelemadójából, illetve a nyugdíjakat (munkanélküli segélyt) növelik a megfelelô, tehát a 4%-kal. Ezekben az esetekben tehát a hozzájárulás semmilyen módosítást nem jelentett az említettek anyagi helyzetén. Van ellenben egy társadalmi réteg, amelyrôl a törvény a lehetô legkedvezôbb elôírásokat fogalmazza meg, ezek gyakorlatba ültetésénél és alkalmazásánál azonban a lehetô legellentmondásosabb helyzetek alakulnak ki.

Azok a jövedelem nélküli személyek — házastárs, szülô és nagyszülô —, akik egy biztosított személy eltartásában vannak, a hozzájárulás fizetése nélkül is részesülnek az egészségügyi biztosításban. Olyanokról van tehát szó, akik még szociális segélyre sem jogosultak, mivel családjukban, a keresôk fizetése alapján, az egy fôre esô jövedelem meghaladja a jogszabály szerinti „szegénységszintet". A törvény tehát reálisan járt el, mihelyt nem követelt pénzt egy teljesen pénztelentôl, ellenben „megígérte" egészségügyi ellátását. Az újságok ezt természetesen ismertették, az érintettek örömmel tudomásul is vették, majd a gyakorlatban tapasztalniuk kellett, hogy mindez vagy nem igaz, vagy nem így igaz. Az történt ugyanis, hogy a jövedelem nélküli személyt (akit adott esetben vagy férje, vagy gyermekei tartottak el) nem vezették fel a családi orvos listájára, illetve betegkönyvébe se írták be a szükséges gyógyszereket mindaddig, ameddig ki nem fizette egészségbiztosítási hozzájárulásként az országos minimális bruttófizetés kétszeresének öt százalékát. Tehát harmincötezer lejt havonta, mondhatni a semmibôl. És hiába mutatták fel az érintettek az adóhivataltól szerzett iratot, mely igazolta, hogy nem valósítanak meg semmilyen jövedelmet, és hiába érveltek mindazzal is, amit a törvényrôl az újságban olvastak.

Amikor a fenti esetekrôl érdeklôdtünk az egészségügyi igazgatóságon, és természetesen ad litteram a törvényre hivatkoztunk, hümmögés volt a válasz. Majd mindenki másra (el)hárította a válaszadást és ennek helyességéért, illetve helytelenségéért a felelôsségvállalást. Nehéz megértetni az egyenesen gondolkodó emberrel egy helyzet tisztázásának lehetetlenségét. Fôleg akkor, amikor a hatóság elôszeretettel dörzsöli (sokszor felkészületlen) polgárai orra alá a mondást, mely szerint nemo censetur ignorare legem. De akkor hogyan tételezzük fel — vagy éppenséggel nyugodjunk bele —, hogy pont a hivatal, a hatóság az, amelyik nem ismeri, illetve nem akarja alkalmazni a törvényt?

A közérdeklôdésnek örvendô társadalmi egészségbiztosítási törvény egyéb fonák helyzetet is teremtett, amelyet nem érzünk közvetlenül a bôrünkön — illetve zsebünkön —, mégis megkérdôjelezi egy jogszabály pontosságát és megbízhatóságát. A törvény szerint mindazoktól, akik szolgáltatási szerzôdéssel dolgoznak, kötelezôen le kell „vonni" az ötszázalékos egészségügyi hozzájárulást. Ezek közül azonban nagyon sokan munkakönyves alkalmazottként vagy nyugdíjasként is hozzájárulnak az egészségbiztosítási alaphoz, tehát tulajdonképpen kétszer „fizetnek", egyetlen ellenszolgáltatásért. Szakemberek véleménye szerint ez az egészségügyi biztosító jogtalan meggazdagodásához vezet, és mivel ezt a hozzájárulást tulajdonképpen a fizetésadó levonásából fedezik, az államkassza károsodik általa. A törvény alkalmazására már két szabályozást megjelentettek, de ezeket a helyzeteket egyikben sem tisztázták.

Túlságosan kiábrándító mindez, hogy csupán felháborodásra hivatkozzunk. Mert ki a felelôs azért, hogy egy jó éve megjelent és fél éve alkalmazott törvénynek vagy nem hihetünk, vagy kénytelenek vagyunk az egyszerûség kedvéért elnézni a törvénytelenséget? És meddig terjedhet mindezek után a bizalom és a megbízhatóság?

Újvári T. Ildikó

Paul Thomsen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai fômegbízottja szerdán találkozott a kormány gazdasági minisztereivel és Radu Vasile miniszterelnökkel. A tárgyalásokat követôen a kormányfô kijelentette: annak érdekében, hogy az ôsz folyamán az IMF-fel sikeres tárgyalásokat lehessen folytatni, Romániának fel kell gyorsítania a reformot és a gazdaság szerkezeti átalakítását.

Sajtóértesülések szerint elutazása elôtt Paul Thomsen magánjellegû találkozón ismét tárgyal majd Radu Vasiléval, ám már a szerdai megbeszélésen kiderült: ahhoz, hogy a nemzetközi pénzintézettel újabb szerzôdés tetô alá kerüljön, elengedhetetlenül szükséges néhány lényeges intézkedés. Ezek közül a miniszterelnök megemlítette a BankPost és a Román Fejlesztési Bank (BRD) privatizációjának elôkészítését, illetve néhány további állami vállalat magánkézbe juttatását.

A kormányfô rámutatott, hogy a RENEL és a ROMGAZ állami gazdálkodások átalakítását — éppen a reformfolyamat felgyorsítása érdekében — kormányhatározattal kívánják elvégezni. A kormány szóvivôje a szerdai találkozót követôen elmondta: az IMF küldöttei elismerôen nyugtázták, hogy a reformintézkedések ez idáig figyelembe vették a kormányprogramban foglalt határidôket, s tudomásul vették „a gazdaság pozitív elmozdulása lehetôségének egyes jeleit", elsôsorban a költségvetési hiány szintentartásának reményét.

A megbeszélést követôen a kormányfô felszólította Sorin Dimitriu privatizációs minisztert, hogy mutassa be az ôszig tervezett privatizációs ügyletek pontos menetrendjét. Vasile kijelentette, hogy a kormány magánosítási intézkedéseit egyaránt támogatják a kabinet tagjai, a parlament és a politikai pártrok.

Az Országos Statisztikai Hivatal legutóbb nyilvánosságra hozott, negatív tendenciákat mutató gazdasági adatait kommentálva, a miniszterelnök kiemelte, hogy a gazdasági folyamatok nem a legszerencsésebb irányban haladnak. Vasile szerint 1997-hez viszonyítva csökkent a termelés, ám a tavaly november–december idôszakhoz képest szerény növekedés tapasztalható. A miniszterelnök úgy vélte, ez fôképp annak köszönhetô, hogy az ipari termelés fôképp a kitermelô ágazatokban esett vissza, miközben a feldolgozó szektorban növekedett.

Nagyenyed városfalai közt bolyongva keresem a nagy múltú iskolavárosra emlékeztetô morzsányi emlékeket. Aztán rábukkanok egy ifjú képzômûvészre Balog Istvánra. Tenyérnyi mûhelyébe tévedve egy kis optimizmussal telítôdöm. Van valaki itt Enyeden, aki tenni akar a városért. Hadd ismerjék meg kontinensen innen és túl. Az idén a harmadik éve, hogy nemzetközi képzômûvészeti alkotótábort szervez.

— Hogyan született egy nagyenyedi mûvészeti tábor megszervezésének az ötlete?

— 1994-ben a városi önkormányzat küldött Gyomaendrôdre alkotótáborba. Gyomaendrôd Nagyenyed magyarországi testvérvárosa. Itt ismerkedtem meg olyan osztrák mûvészekkel, akik valamit is tudtak Enyedrôl és annak szépségérôl. Ôk voltak azok, akik felvetették az ötletet. Miért ne lehetne egy mûvészeti alkotótábort városomban is megszervezni? A rá következô évben már konkrétabban kérdezték, miért ne lehetne folytatni a gyomaendrôdi tábort Nagyenyeden. Így, mondhatni kollégák nyomására, elvállaltam a II. Gyomaendrôdi tábor után az elsô Nagyenyedi képzômûvészeti tábor megszervezését.

— Ez, gondolom nem lehetett könnyû dolog. Kik voltak a támogatóid?

— A nagyenyedi városi tanács elsô perctôl fogva támogatta az ügyet. Az Illyés-alapítványhoz beküldött pályázatunkra is pozitív választ kaptunk. Ugyanakkor sok helyi vállalkozó is támogatott. Igaz, nem pénzzel, hanem terménnyel, de ez is nagyon jól jött. 1996-ban 8 ország képviselte magát táborunkban.

— A részt vevô mûvészeknek mennyi a hozzájárulása?

— A táborban való részvétel ingyenes, sôt, még az alkotáshoz szükséges anyagok egy részét is biztosítani tudjuk. Az alkotó mûvész három munkát kell hogy hátrahagyjon, az így összegyûlt munkákból egy állandó kiállítást szándékszunk létrehozni.

— Milyen volt a rá következô év?

— A ’96-os tábor sikerének is köszönhetôen, még több jelentkezési ûrlap érkezett .

Ekkor már a Fehér megyei EMKE is ránk figyelt, és a Kulturális Minisztérium is támogatta táborunkat. Most egy alapítványt szeretnénk létrehozni INTERART néven.

— Mit jelent ez a tábor a városnak?

— Minden szempontból növelte hírnevét. Nagyon sok külföldi résztvevô reklámozta táborunkat, és olyanoktól kaptunk részvételi kérvényt, akikrôl eddig nem hallottunk. De mivel senki nem lehet proféta a saját hazájában, a külföldi visszhang sokkal nagyobb volt, mint a hazai. Sôt. Csak most kezdenek felfigyelni ránk itthon.

— Úgy tudom, hogy a szervezôk, mármint te és Mezei Sándor kollégád, kidolgoztatok egy tábori szabályzatot. Mit tartalmaz ez nagyvonalakban?

— Hát elsôsorban, hogy ez egy magánkezdeményezésen alapuló tevékenység, melynek fô támogatója a helyi tanács, hogy megrendezésére immár majdnem biztosan minden évben sor kerül, a résztvevôk száma korlátozott az anyagiak függvényében, és hogy senki nem jogosult „bérletet" váltani a táborban való részvételre. Ettôl eltekintve, egy személyt több alkalommal is meghívhatunk. Célunk elsôsorban a fiatalságot támogatni, számukra nyújtani lehetôséget a táborban való részvételre. Az idén 26 országba küldtünk meghívást, és tíz országból kaptunk visszajelzést.

— Milyen meglepetést tartogattok még az idénre?

— A III. Nemzetközi Mûvésztelep megrendezése mellett ez alkalommal rendezzük meg Nagyenyeden a második Nemzetközi Mail Art kiállítást: a világ minden részérôl felkérünk mûvészeket, hogy alkotásaikkal legyenek jelen a kiállításon. A mûvészet segítségével próbáljuk egymáshoz közelíteni az embereket. Az idei kiállítás témája: a színház, a festészet és a szó. A technika szabadon választott lehet, a méret pedig 21 x 29 cm (A4). Az alkotások ez év augusztus 10–23. között lesznek kiállítva, amíg a III. Nemzetközi Mûvésztelep mûködik.

Horváth Gyöngyvér

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]