1998. július 10.
(X. évfolyam, 156. szám)

A külügyi szóvivô szerint Románia nem válaszolna vízumkényszer bevezetésével a prágai vagy a budapesti kormánynak egy olyan esetleges intézkedésére, hogy a román állampolgárok csak vízummal utazhatnának be Csehországba vagy Magyarországra.

Anda Filip a bukaresti diplomáciai tárca szokásos heti sajtóértekezletén kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy több közép-európai ország — köztük Csehország és Magyarország — megfelelô intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy belépjenek az Európai Unióba. Ennek a készülôdésnek több vetülete és szakasza van, és fôleg a jogharmonizációra vonatkoznak, beleértve a schengeni egyezmények feltételeinek való megfelelést is. Csehországban a beutazási vízumokkal kapcsolatos jelenlegi viták kormányzati-igazgatási szinten folynak, és Prága még nem hozott döntést a beutazó román állampolgárok vízumkényszerérôl.

A szóvivôi kijelentette: Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, hogy a román állampolgárokra vonatkozó esetleges vízumkényszerre mi is vízumkényszer bevezetésével válaszoljunk, hiszen Románia nem ilyesmire törekszik. Ellenkezôleg, mi közeledni kívánunk nyugati szomszédainkhoz, szomszédainkhoz általában és az Európai Unióhoz. Ezért reméljük, hogy mind az EU, mind a közép-európai országok megtalálják a legkevésbé fájdalmas, és ugyanakkor a leghatékonyabb intézkedéseket a közösségi célkitûzések elérésére" — mondotta a román külügyi szóvivô.

Magyarország gazdasága a 2000. évre éppolyan EU-érett lesz, mint amilyen a portugál vagy a spanyol gazdaság volt, amikor ezek az országok beléptek az Európai Unióba. Minden egyéb már az EU-tól függ. Méltatlanok azok a kísérletek, amelyekkel az unió keleti bôvítését egy évtizeddel el akarják odázni, Magyarország számára a 2002. év reális belépési idôpontnak számít — jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a bécsi Kuriernak adott interjújában.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Orbán Viktor elmondta, hogy kormánya a szomszédos országokban élô magyarok sorsáért is felelôsséget érez. Egy nemzet határai nem azonosak egy állam határaival. Ezt a nézetet egyes szomszédos országokban nem osztják, mi több, tudatosan félreértik. A kisebbségi problémák mindazonáltal nyílt beszélgetések révén megoldhatók, a jelenlegi román vezetôkkel — a mostani magyar vezetés elvbarátaival és partnereivel — különösen könnyen kell hogy menjen a dolog — olvasható a Kurierban megjelent szövegben.

Az osztrák–magyar viszonyról szólva Orbán Viktor azt állapította meg, hogy itt is sokkal több nyílt beszélgetésre van szükség. „Helyzetünk alapvetôen megváltozott: Ausztria volt a Nyugat legkeletibb országa, Magyarország a Kelet legnyugatibb országa — ennek most vége", intenzív párbeszédre van szükség az új kihívásokról — közölte az új magyar kormányfô a Kurier munkatársával.

„Arra számítunk, hogy az infláció Magyarországon a 2000. évre tíz százalék alá szorítható. Erre radikális intézkedések szolgálnak, többek között megállapodás a munkaadók és a munkavállalók között — ebbôl jöhet létre az osztrák szociális partneri viszony magyar változata" — közölte a miniszterelnök, elôrebocsátva, hogy hatalmas forrásokat lát a termelékenység emelkedô mértékében, valamint a feketegazdaságnak a legális, adófizetôi szférába történô visszaterelésében.

Alaptalanok a magyarországi stabilitással kapcsolatos aggodalmak, de erôs irányvonal-kiigazítások lesznek — közölte a magyar miniszterelnök. Sürgôsen megvitatják, hogy milyen drasztikus intézkedésekre van szükség a közbiztonság javítása érdekében. Az új kormány fel kíván lépni a korrupció ellen, a demokráciához való átmenet folyamatát az államapparátus, a rendôrség és az igazságszolgáltatás reformjával akarja lezárni — olvasható a bécsi Kurierban.

Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkári tisztségének várományosa szerint a budapesti kormány rövidesen dönt a kisebbségi, valamint a határon túli hivatal leendô elnökének személyérôl.

Az MTI-nek nyilatkozó politikus elmondta: a hivatalok vezetôi államtitkári vagy helyettes államtitkári rangban dolgoznak majd, miután a központi hivatalok szabályozása egységes lesz.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal az Igazságügyi Minisztérium, a Határon Túli Magyarok Hivatala pedig a Külügyminisztérium felügyelete alatt mûködik ezentúl.

— A jelenlegi vezetôkkel kapcsolatban vagyunk, nekik az együttmûködés lehetôségét természetszerûleg megajánljuk — közölte Németh Zsolt.

Arra a kérdésre, hogy a kisebbségi hivatal vezetésével Doncsev Tosót, a bolgár kisebbségi önkormányzat elnökét, a határon túli hivatal irányításával pedig Szabó Tibort, a hivatal jelenlegi felvidéki osztályának munkatársát kívánják-e megbízni, a leendô politikai államtitkár úgy fogalmazott: — Sem megerôsíteni, sem cáfolni nem tudom.

A miniszterelnök eskütételének napján a parlamentben — a Fidesz–Magyar Polgári Párt alelnökeként és külpolitikáért felelôs vezetôjeként — megbeszélést folytatott a határon túli magyarság vezetôivel — erôsítette meg Németh Zsolt.

— Szeretnénk intézményesíteni a magyar–magyar párbeszédet. Az elkövetkezendô években a határon túli magyarság — a megváltozó külpolitikai feltételrendszer miatt — rendkívül komoly kihívás elé kerül. Fontos, hogy a magyar kormánynak és a határon túli magyaroknak legyen olyan egyeztetési mechanizmusa, amelyben a problémákat meg lehet fogalmazni — közölte.

Németh Zsolt nagyon lényegesnek nevezte azt is, hogy a kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája összhangban legyen Magyarország szomszédsági, a regionális politikája pedig az integrációs politikával.

— Az alapszerzôdések módosítását nem tervezzük. Ezeket szeretnénk betartani és betartatni, illetve elmélyíteni — hangsúlyozta Németh Zsolt.

A központi és helyi államapparátus szabadságra ment, vagy most készül vakációra. A honatyák, a minisztériumok képviselôi hosszú, nehéz és jobbára eredménytelen munka után pihenôre térnek. A gazdasági életben óriási a hanyatlás, a politikai színtér bizonytalan: a kormánykoalíciónak éppen úgy nincs autoritása, mint egy évvel ezelôtt. Az ország szempontjából életbevágó döntéseket odáztak el hosszú hónapok óta, és most adott a kibúvó, a magyarázat: az élet ôsztôl kezdôdik újra Romániában, akkor majd meglátjuk.

— A román parlament új épületébôl, a „Nép Házának" egyik emeleti szobájából, ahol a versenytanács székel, hogyan mutatkozik az ország vakáció elôtti és utáni gazdasága? — kérdeztem Neményi József Nándor közgazdászt, államtitkárt, miközben lent a honatyák búcsúztak egymástól szeptember 3-ig, a nagy nyári vakáció idejére. (Két nappal ezelôtt az RMDSZ is megrendezte szokásos búcsúvacsoráját, ahol a gazdag teríték mellett közel kétévi kormányzás után döbbentek rá a finom boroktól megszállott honatyáink, hogy 7,5 százalékkal nem lehet eredményesen politizálni, hatékony kormányzati szerepet vállalni...)

— Uborkaszezon van. A zavaros politikai helyzet visszatükrözôdik a gazdasági életben is. A gazdasági mutatók megdöbbentôen rosszak: a tavalyi év azonos idôszakához képest az ipari termelés 20 százalékkal csökkent, és ezzel együtt a nemzetgazdaság szinte minden ágazatában visszaesés mutatkozik. A legfrissebb statisztikai adatok szerint 145 ezer szarvasmarhával, 710 ezer sertéssel, 900 ezer juhval van kevesebb, mint 1997-ben. Az életszínvonal és a vásárlóerô drasztikus csökkenésével május 31-ig 1822 tonna sajt, 900 tonna vaj, 200 tonna vágott állat és sok más élelmiszer volt az eladatlan készlet.

- Ezek szerint semmi jel nem mutat arra, hogy a román gazdaság jó irányba fejlôdne, hogy a hanyatlás a közeljövôbe leáll...

- Hat hónappal ezelôtt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap a Ciorbea miniszterelnök körüli herce-hurca idején kivonult az országból, és az esedékes 3 kölcsönrészlet kifizetését befagyasztották. Ez azt jelentette, hogy Románia gyakorlatilag hitel- és fizetésképtelen. Azóta nem történt lényegi változás. A pénzügyi tárgyalások valamikor ôszire tolódtak ki, az ország nemzetközi gazdasági megítélése folyamatosan romlik.

- A tárgyalások hatékonyságát elsôsorban a privatizáció késlekedése befolyásolja. Ezen a téren miért nincs elôrelépés?

- A privatizációs törvény elfogadásának utolsó terminusa május 31-e volt. Meglehet, valamikor ôsszel kerül rá sor... Az elsô félévre betervezett privatizációnak mindössze a 20 százalékát sikerült megvalósítani. Ezért elsôsorban az Állami Tulajdonalap a hibás. Ma a az állami mezôgazdasági vállalatok házatáján a legsúlyosabb a helyzet. Átalakításukra idén kevés a remény! Legújabb számítások szerint össztartozásuk már meghaladja a 8 billió lejt! 26 cukorgyárból csak 14 mûködik, de a szomorú statisztikát tovább sorolhatnám. Tény: a tartozások elengedésére, újraütemezésére vagy felfüggesztésére van szükség. Nem indul be idén a betervezett bankok privatizációja sem. A Román Beruházási Bankot és a Bancpostot jövôre magánosítanák. Addig is az illetékesek jobban odafigyelnek e pénzintézmények gazdálkodására, költekezésére, csökkeni fognak tehát a fizetések.

- Elôrelátható-e az állami szektorban dolgozók számára fizetésemelés?

- Ôszig semmiképpen! Az életszínvonal meglátásom szerint továbbra is rohamosan csökken. A mélypont talán jövô tavasszal lesz, amikor kijönnek a hatalmas villany, gáz, víz stb. számlák. Amit már sokan nem fognak tudni kifizetni. A hosszú hónapok óta elódázott kemény gazdasági döntések, íme megbosszulják magukat!

Makkay József

A Romgaz hazai gázipari vállalat és az ENI olasz energiaipari konszernhez tartozó vállalat, a SNAP vezetôi szerdán Rómában gázipari megállapodást írtak alá Radu Vasile miniszterelnök jelenlétében.

A dokumentum értelmében a román–olasz együttmûködés keretében Olaszország kôolajat és földgázt szállít Romániába, amely révén ez utóbbi nyersanyagforrásai bôvülnek.

Rãsvan Popescu kormányszóvivô szerint az ENI egy másik vállalata révén részt kíván venni egyik hazai olajfinomító privatizálásában.

A Konstanca–Trieszt közötti kôolajvezeték kapcsán a felek megállapodtak, hogy 1999 ôszére véglegesítik a megvalósíthatósági tanulmányokat, és így 2000 elején megkezdôdhetnek az építési munkák.

Kolozsvári magyar iskoláink közül az érettségin a legjobb eredményt a Báthory-líceum diákjai érték el. 139 érettségizô közül — akik között voltak tavalyi sikertelenek is — 127-nek sikerültek a vizsgái, ez a 91%-os arány Kolozs megyében a kilencedik helyre juttatta a líceumot az érettségi sikerlistán. Errôl az elôkelô helyezésrôl, az ezzel járó elônyökrôl és kötelezettségekrôl Balázs Ildikó igazgatónôt kérdeztük.

— Ez nem újdonság, tavaly, tavalyelôtt is megközelítôleg ugyanilyen eredményeink voltak. Én úgy gondolom, hogy egy teljesen normális érettségi volt az idei. Tudomásom szerint a legjobb eredményt is iskolánk egy tanulója érte el, 9,85-tel. Összesen 17 érettségizônk büszkélkedhetik kilencesnél nagyobb átlaggal. Ez csak munkával és következetességgel érhetô el, a tanár és a diák között mûködô jó kapcsolatrendszer, a közös munka eredményeként lehet csak felfogni. Természetesen nagyon örülünk a jó eredménynek, ez jelzi, hogy együtt jól dolgoztunk. A 12 sikertelen érettségizô, illetve az, hogy a diák a negyedik vizsgán bukik meg, azt jelenti, hogy még van mire odafigyelni. A siker édes teher, de kötelez. Nekünk már nem szabad ennél gyengébb eredményt felmutatni, csak esetleg jobbat.

K. E.

Dés városa az ôsztôl meginduló magyar tannyelvû szakiskolák terén hetekig a figyelem központjában volt, ugyanis itt két magyar szakiskolát is sikerült kiharcolni. E kisváros azért is vonzó sokunk számára, mert talán az egyetlen olyan városka Kolozsvár környékén, amelyet a diktatúra alatti „várostalanító" pártmunka még a hosszú évek alatt sem tudott falusiassá tenni. Dés nem engedett, Dés harcolt, Dés megmaradt igazi városnak.

Annál rosszabbul esik a közügyeink iránt is érdeklôdôknek, amikor megtudják: akárcsak Tordán, itt sem teltek be a magyar kilencedikesek számára fenntartott szakiskolai helyek. Tordával ellentétben viszont itt két magyar szakiskolai osztály maradt betöltetlenül!

— Az Andrei Muresianu Nemzeti Kollégium magyar tagozatára 18 nyolcadikos iratkozott be — mondta Balogh Zoltán dési tanár, tanácsos.

— Így biztosan lesz kilencedik osztályunk. Annál gyengébbek viszont beiratkozási eredményeink a két kiharcolt magyar tagozatos szakiskolában: a Dési Építôipari Iskolaközpont gáz-vízszerelô szakára valamint a Papír és Cellulózipari Szakiskola varrás-stabászat szakára egyaránt négyen jelentkeztek... Nyáron tehát nem teltek be a helyek, annak ellenére, hogy szinte mindent megtettünk ennek érdekében.

— Mégis, mi lehet ennek az oka?

— Figyelembe kell venni, hogy eddig nem volt egyáltalán magyar osztály ezekben az iskolákban. Azzal, hogy — legalábbis a varrás-szabászat szakon — megtartottuk a felvételi vizsgát, megtörtük a jeget. A baj az lett volna, ha eltanácsoljuk a gyerekeket. Figyelembe kell azt is venni, hogy nagyon késôn — a beiratkozások alatt — tisztázódott véglegesen, milyen szakok indulnak Désen. Ôsszel reméljük, hogy betelnek a helyek. Fôleg a magyardécseiekben és bálványosváraljaiakban bízunk, azokban a nyolcadikosokban, akik bár ôk maguk is kérvényezték a magyar tagozat létrehozását a Dési Papír- és Cellulózipari Szakiskolában, mégis a Beszterce Naszód megyei Bethlen kisvárosában folytatják tanulmányaikat. 14 magyar diákról van szó...

— Eddig hány olyan magyar nyolcadikosról tudnak, akik román tagozatra iratkoztak?

— Kilenc magyar diák iratkozott egyelôre román tagozatra, motorszerelô szakra. Mondhatnám úgy is: eddig kilenc diákot vesztett el Désen a magyar oktatás.

A Beszterce Naszód megyei Bethlen mindig is szoros kapcsolatot tartott fenn Déssel. A megyehatár két oldalán elterülô Szamos-menti városka az anyanyelvi oktatás terén is mindig számított egymásra. Az idén a Mezôgazdasági Líceum keretében mûködô szakiskolában külön helyet biztosítottak — mezôgépész szakon — a magyar nyolcadikosoknak. Sajnos hiába próbáltunk itt annak a 14 magyar magyardécsei és bálványosváraljai nyolcadikosnak a nyomára bukkanni, akik — a hírek szerint — meggondolták magukat, és Bethlenbe kószáltak át"; a bethleni magyar mezôgépész szakra ugyanis összesen csak négyen iratkoztak be: három magyardécsei és egy bethleni nyolcadikos...

Szabó Csaba

Nemrég a francia nagykövet kolozsvári látogatásakor, nyilvánosság elôtt, a helyi polgármester, az akkor induló foci-vb-t is szóba hozva, kijelentette: szerinte a döntôbe a román és a francia válogatott fog bekerülni, és az álommeccsen majd maga a nagybetûs Futball diadalmaskodik.

Nos, már tudjuk, a dolgok nem éppen így alakultak. A besárgult fejû fiúk elbúcsúztak a küzdelmektôl, csak a házigazda gallkakasosok verekedték be magukat a fináléba. Ahol sárga frizurások helyett sárga mezesekkel fognak küzdeni. És több mint biztos, hogy a jó labdarúgást népszerûsítve.

Ö. I. B.

OTT IS TALÁLKOZTAM MAGYAROKKAL... címû összeállításával Szamosújvárra látogat Sebesi Imre. A Kolozsvári Rádió nyugalmazott riportere az EMMAUS-házban beszélget egykori és mostani hallgatóival július 12-én, vasárnap este fél 7 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel várnak a házigazdák.

KORREKCIÓ — A CÍMBEN IS!

Tegnapi lapszámunk 5. oldalán a Kor(ok), korrekciók könyvhéten a L. Cs. írás II. része is A betû nélkül olvasandó — akárcsak az elôzô csütörtöki számban megjelent I. rész. A vetette volna helyett pedig vetette voltot írt és gondolt a Szentkuthyt idézô toll.

— Kik játsszák a világbajnoki döntôt?

— A franciák a brazilokkal szamba.

(-fi)

A pénzügyminisztérium rendeletben fogadta el az adók, illetékek és egyéb költségvetési jövedelmek törlesztésénél adott kedvezményeket. Mivel ilyen jellegû kedvezményt csupán 100 millió lej feletti adósság esetén ítélnek meg jogi személyeknek, nyilvánvaló, hogy az intézkedés fôleg az eladósodott (sok esetben csôdös) nagyvállalatoknak kedvez leginkább. De kisebb cégek is „hasznát" vehetik ennek a rendelkezésnek, hiszen csupán megyénkben több százra emelkedik az állammal szembeni adós kereskedelmi társaságok száma, és tartozásuk egyenként is meghaladja a sok száz millió lejt.

A pénzügyminisztérium, helyi intézményei révén, a következô kedvezményeket ítélheti meg: adó, illeték és egyéb költségvetési jövedelmek kifizetésének elhalasztása, a késedelmi kamatokat is beleértve; a költségvetési követelések részletfizetése (amely egy 6 hónapos kegyelmi idôszakkal kezdôdhet); a késedelmi kamatok csökkentése vagy eltörlése (amennyiben az illetô jogszabály, amely ezt a büntetési formát szabályozza, lehetôvé teszi ezt); a biztonsági alapnak tartozott összegekre számított késedelmi kamatok eltörlése, csökkentése vagy elhalasztása. (Ezeket a törlesztési kedvezményeket csupán a határidôre ki nem fizetett pénzösszegek esetében ítélik meg.)

A kedvezmény jóváhagyására illetékes intézmény a tartozás nagyságától függ. Eszerint 500 millió lejig a pénzügyigazgatósághoz kell fordulni, és egy évig terjedô halasztást vagy részletfizetést kérhetnek a cégek. Egymilliárd lejig a megyei adóügyi (pénzügyi) igazgatóság (adott esetben a területi vámhivatal, az általa megállapított pénzösszegek esetében) illetékes, és egy évig terjedô halasztást, illetve 3 évre felosztott részletfizetést hagyhatnak jóvá. Egy vagy hárommilliárd lej feletti adósságnál már a pénzügyminisztérium illetékes, a kedvezmények pedig 2 évig terjednek halasztás, valamint 5 évig részlet esetén. A rendelet egy kivételt is elôír: a fizetésadónál a megyei adó- és illetékügyi igazgatóság 20 nappal meghosszabbíthatja ezek befizetési határidejét, bármekkora összegrôl is legyen szó.

A kedvezményeket természetesen megindokolt és igazolt kérésre adják. A dossziénak tartalmaznia kell a következôket: az adófizetô összes adatait (beleértve bankszámlájának feltüntetését is), a tartozás teljes összegét (abban az esetben is, ha csupán egy részére kérnek halasztást), a kért kedvezményt és törlesztési javaslatot, annak feltüntetését, hogy részesült-e már korábban is hasonló kedvezményben, az éppen esedékes adósság kifizetésének helyzetét, az igazgató tanácsnak a kedvezmény igénylésérôl szóló gyûlését, utolsó könyvelési mérlegét, az állami társadalombiztosítással szembeni kötelezettségét, a kereskedelmi kamara igazolását (adott esetben az Állami Tulajdonalap jelentését az adós jogi helyzetérôl), egyéb, a kérés megítélésénél hasznos iratot, igazolást.

Fontos tudni, hogy a kedvezményeket az adósság kötelezô végrehajtása elôtt vagy közben is kérni lehet. Ezekben az esetekben a végrehajtást vagy nem kezdik el, vagy leállítják a kérés megválaszolásáig. Kedvezô megoldás esetén, a megítélt kedvezményekben csupán akkor részesülhet a cég vagy vállalat, ha a közléstôl számított 10 napon belül két részlettel egyenlô biztosítékot fizet be. Amennyiben nem tartják be a részletfizetések idejét (vagy egyéb feltételeket), késedelmi kamatot számolnak fel a teljes idôszakra, és egy újabb kedvezményezési kérés a költségvetéssel szembeni adósságok kifizetésére csak 6 hónap után nyújtható be.

A kedvezményes eljárásban mindazok a cégek, vállalatok részesülhetnek, amelyek a minisztériumi rendeletnek a Hivatalos Közlönyben való megjelenése (1998. július elsejei 240. közlöny) után nyújtották be kérésüket, a tartozott összegek „régiségétôl" függetlenül.

(-ri)

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/40,3, a márka 4800/4830, a dollár pedig 8660/8750 lejbe kerül.

A Békés megyei vendégek körútjának állomásai: Kalotaszentkirály, Körösfô, Torockó, Tordaszentlászló, Várfalva, Torda, az Erdélyi-érchegység és természetesen Kolozsvár, ahol látogatást tesznek a prefektúrán. Az akció a két testvérmegye kapcsolattartását szolgálja, és fôleg a faluturizmus terén történô együttmûködést szeretné elôsegíteni.

Dr. Figan Ioannak, az I. számú Gyermekklinika igazgatójának a véleménye, hogy a reformkorszak idejében az egészségügyi miniszter orvos kellett volna hogy legyen. Nem tudom, hogy milyen szempontok szerint esett a választás Hajdú Gáborra, aki jogász. Bízunk azonban a vele együtt dolgozó csapatban, akik szakemberek, és nem kizárt dolog, hogy beállnak a rendes kerékvágásba. Olyan államtitkárok segítik, akik tisztában vannak a hazai egészségügy tragikus helyzetével.

— Hogyan tekint a jövô elé? Optimista vagy pesszimista módon?

— Egy éve vagyok a kórház igazgatója, és ez alatt az idô alatt 4 miniszter cserélt széket. Ez alatt az idô alatt nagyon kevés pozitív változás történt egészségügyben. Én ezért optimista vagyok.

Dr. Metes Tiberiut, a kolozsvári mentôszolgálat igazgatóját meglepte Hajdú Géza kinevezése.

— Mi nagyon sokat reméltünk dr. Molnár Gézától. Ô tökéletesen megértette a mentôszolgálatban uralkodó helyzetet, és komoly változásokat remélhettünk tôle. Dr. Bárányi Ferenc leváltása után abban reménykedtünk, hogy újra Molnár Gézát helyezik vissza funkciójába. Bárányi Ferenccel négy alkalommal találkoztunk, komoly elôrelépéseket tettünk ügyünk érdekében. De mire alaposan megismerhette helyzetünket, és már-már sor került a protokollok aláírására, leváltották. Abban reménykedünk, hogy az új egészségügyi miniszter figyelembe fogja venni az eddigi tárgyalásokat. Zárójelben elmondanám, hogy ha már egy nem egészségügyi szakemberre esett a választás, lehet, hogy egy közgazdasági felkészültséggel rendelkezô személy talán könnyebben kiismerné magát, a pillanatnyi helyzetet.

Lucian Marin, a kolozsvári mentôszolgálat szakszervezetének elnöke ugyancsak a dr. Molnár Gézával való gyümölcsözô együttmûködést említette elsôsorban.

— Volt alkalmam Markó Bélával elbeszélgetni, és megkérdeztem tôle, miért nem nevezték ki Molnár Gézát egészségügyi miniszternek?

Személyének elvesztésével egy erôs tartópillért vesztettek. Markó Béla kijelentette, hogy tôle független körök döntöttek az új egészségügyi miniszter kinevezésében.

— Molnár Gézát mindenki tisztelte — mondotta Marin Lucian —, sôt, bukaresti körökben is teljes tiszteletnek és elismerésnek örvendett. Megérdemelt volna legalább egy minisztertanácsosi tisztséget. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy Hajdú Gábor minél hamarabb beilleszkedik új tisztségébe, és tárgyilagosan fel tudja mérni a jelenlegi állapotokat. A dr. Bárányi Ferenc által aláírt protokollok, amelyeket a finanszírozással és újjászervezéssel kapcsolatban benyújtottunk, nyugati mércék, illetve magyarországi példa szerint voltak kidolgozva. Reméljük, ezek minél hamarabb a tárgyalóasztalra kerülnek. Eddig talán kilenc egészségügyi miniszterünk volt, és jóformán semmit nem léptünk elôre. Ezúttal hátha valami javulás is lesz.

Horváth Gyöngyvér

Az AGAPE Életvédô Alapítvány szervezésében családterapeuta-képzés indul f. év szeptemberétôl pszichológusok és orvosok részére (utolsó éves egyetemisták is jelentkezhetnek).

A 300 órás képzést dr. Komlósi Piroska budapesti kiképzô családterapeuta vezeti, a Magyar Családterápiás Egyesület képzési követelményeinek megfelelôen.

Idôpont: havonta egy szombat, egész nap (10 óra).

Helyszín: Kolozsvár.

Jelentkezési lapért, valamint további tájékoztatásért kérjük, forduljanak az AGAPE Életvédô Alapítványhoz naponta 12–15 óra között: RO — 3400 Kolozsvár, Mócok útja 16/4., tel.: 064/430-382.

A jelentkezési laphoz kérjük mellékelni: 1. szakmai önéletrajz, 2. a részvételi igény indoklása.

Határidô: 1998. július 20.

Valamelyik reggel egy bácsi jött be a szerkesztôségbe. Elsô látásra olyan, mint az összes többi 85 éves bácsi. Aztán kiderült, hogy mégsem. Elmesélte hányatott életét, a háborút, fogságát, jelenlegi gondjait-bajait. Aztán eljövetele fô céljára is rátért. Gyula bácsi már évek óta kézmûvességgel foglalkozik. Különleges technikával, homokkal festi színes, népi motívumos tányérjait, melyek a világ legtávolabbi sarkaiba is eljutottak. Ausztráliából is érkeznek rendelések, a hollandok, németek különösen szeretik az így készített tányérokat, csuprokat és más tárgyakat. Gyula bácsi minden nép jellegzetes motívumait felhasználja munkája során.

— Azt sajnálom, hogy én már nem sokáig csinálhatom ezt, meg egyébként sem tudok annyit dolgozni, amennyi rendelés lenne. Nemcsak tányérokat, hanem marionetteket is készítek: sok-sok szálon mozgó kisfiút, méltóságosan lépegetô gólyát és sok minden mást. Ez nagyon kedves ajándék gyermeknek, felnôttnek egyaránt. Szép és nem túl nehéz elkészíteni ezeket. Ráadásul egy tányérért például 12 dollárt is fizetnek, ebbôl maximum 3 dollár a költség. Egy kezdô fiatal kényelmesen el tud készíteni egy tányért néhány óra alatt. Én nagyon szívesen megtanítanék néhány fiatalt, aki szereti a szépet és van türelme az aprólékos, gondos munkához. Nehéz ma megkeresni azt a keveset, ami a megélhetéshez szükséges, s ez nagyon jó módja volna a pénzkeresésnek. A betanításért nem fogadok el pénzt vagy más fizetséget, elég nekem az, ha segíthetek néhány fiatalon.

Gyula bácsi megmutatta leveleit, melyekben több helyre hívták, határon túlra, kézmûves táborokba, arra kérték, hogy tanítson be ott fiatalokat arra a munkára, amit végez, de Gyula bácsi már nem tud messzire utazni. Tudományát átadná a fiataloknak, akiknek így munkájuk lenne és eleget tudnának tenni a meghívásoknak.

Mindehhez elég lenne egy akkora helyiség, mint egy ruhaszárító, s néhány munkaeszköz. Minderre van konkrét lehetôség. Akit érdekel, türelemmel és kitartással hívja Gyula bácsit a 413-260-as telefonszámon.

Mi meghallgattuk és meghallottuk Gyula bácsit. Reméljük, hogy mások is meghallják.

kedit

Apai szívemet alaposan megmozgatta Szabó Csaba az RMDSZ és gyerekpótlék c. írása (Szabadság — 1998. júl. 2.). Már a cikk eleje felkeltette érdeklôdésemet:

„az RMDSZ-gyerekpótlék azoknak a fiatal családoknak, akik gyereke(ke)t vállalnak, tabu téma. Miért tabu? Azért, mert alig van már a magyarságnak olyan vezetôje, aki a gyerekét ne menekítette volna ki külföldre. Így rém kellemetlen az, ha itthon maradott fiatal családok megsegítését sürgetné valaki."

Hát igen. Az erdélyi magyarság vezetôi kimenekítették gyerekeiket külföldre... Szerintem ez nem olyan nagy bûn. Sôt. Ha jobban átgondoljuk a lépés értelmét — ez rendkívül bölcs lépés volt a vezetôk részérôl:

Ahogy az anekdota mondja:

Két barát találkozik:

— Szervusz.

— Szervusz.

— Rég nem láttalak. Persze, hiszen én Németországban élek. Ott rájöttem valamire.

— Mire? — kérdezte a kolozsvári barát.

— Az az okos, aki nem megy el innen.

— Akkor te miért mentél el?

— Mert én még okosabb vagyok.

— Vagyis hát — így is fel lehet fogni a dolgot — vezetôink még okosabbak, mint mi, akik itt neveljük gyerekeinket. És ez megnyugtató nekünk, mert ebbôl logikusan következik: bölcs vezetôket választottunk magunknak, akik már tudják, mi a leghelyesebb megoldás az erdélyi magyar gyerekeinek. De az is lehet, hogy a „kimentett" gyerekek kimentése azért történt, hogy vezetôink családjukat biztonságba juttatva, sokkal több energiát tudnak az olyan kérdések megoldásába fektetni, mint teszem azt: hogy éljen meg itt helyben és hogy tanuljon, mit tanuljon stb. az a magyar gyerek, aki itthon maradt.

Lehetséges, hogy ez a „kimenekítés" — egy Erdélyi Magyar Gyerekek Sorsmegoldó Program — része. És vezetôink — nagyon önfeláldozó módon — saját gyerekeikkel kísérletezik ki, megoldás-e a kint-élés vagy nem? És jó harminc év múlva a kísérleti kitelepítések eredményeként esetleg így szólnak az itthon maradottakhoz:

— Gyerekek, a dolog nem megoldás, mert a gyermekeink, bár van mit egyenek, van hol dolgozzanak stb., de szomorú a lelkük. Úgyhogy, üljetek a feneketeken.

De ha már vezetôink gyerekei köszönik, megvannak (tisztelet a kivételnek — vagy, hogy is mondjam? részvétem a kivételnek), azért az ittmaradott családok gyerekeire is jó lenne gondolni — túl iskolai és egyetemi kérdésen. Vagy azon innen. Vagy azzal párhuzamosan. Ha mondjuk, állandó jellegû segélyakcióra nem telik, bár egy kis ingyen nyaralás mondjuk ráférne azon szülôk gyerekeire, akik anyagilag úgy állnak, hogy sehogyse állnak. Addig is, amíg ilyen irányban intézkedés történik, a tanácsadás is megteszi. Mondjuk Hacsek–Sajó formában.

— Hol nyaral, Sajó?

— Háromszéken. Az ingyen van.

— Nocsak.

— Bizony. Kiteszek az erkélyre három széket, azon nyaralok. Namármost, azon gyerekes családok számára, akiknek nincs erkélyük, vagy esetleg nincs székük, ilyen jellegû nyaralás-ötlet helyett valami bátorítót lehetne mondani. Vagy írni.

— „Tusnád? Tengerpart? Balaton? Külföldi gyermektábor? Külföldi ösztöndíj? Külföldi egyetem? Dehogy! Fúj! Hiszen tudjuk, mindenütt jó, legjobb itthon!!" Ilyen jellegû bátorításra a szegény család szegény gyereke megnyugszik, kigyógyul az elvágyódásból, arra gondol, legalább nyelveket sem kell tanuljon, minek, ahhoz, hogy képeslapon nézze Londont, elég ha írni, olvasni tud. Maximum. Hazai igények figyelembevételével.

A végleges eltávozás — régi, sokszor körbebeszélt téma. Egyszer azt álmodtam, hogy minden erdélyi magyar intézmény áttette székhelyét Párizsba. Merthogy onnan európaibban figyelhetik meg és orvosolhatják az ittmaradottak gondjait stb. (Volt már rá példa, mármint hogy onnan intézték sorsunkat.) Azt is álmodtam egy másik éjjelen, hogy létrejött New Yorkban egy újabb alapítvány: „Erdélyi Otthonmaradottak Gyermekeinek Sorsáról Fájdalmasan Töprengô Bizottság". Persze, sok gond volt evvel a bizottsággal (álmomban), nem akadt erdélyi jelentkezô, aki vállalta volna az irányítást. Mire kialakult volna, kik utazzanak el Amerikába (mennyi lesz a veszélyességi pótlék — amerikai maffiára gondolok stb., stb.), és hogy milyen szempontok alapján sóhajtozzanak az itt élôk bajain — hirtelen felébredtem. Kár, kíváncsi lettem volna — álmomban, persze —, kik vállalták volna értünk ezt az áldozatos munkát.

No de addig is — jó lenne valóban — valamilyen formában segíteni a kisgyerekes családokat. Meg kellene alakítani az „Erdélyben Maradt Szülôk Erdélyben Maradt Gyerekeinek Megsegítése"-társaságot. Ez a társaság együtt kellene mûködjön a „Nyugatról Behozott Használt Rongyok"-céggel. Vagy esetleg az „Alig Lejárt Gyógyszerek és Húskonzervek Értékesítése" nevû alapítvánnyal (amely alapítványt szintén már ideje volna létrehozni). Bizonyára nagyon beindulna ez a társaság — lennének leányvállalatai, vidéken, netán külföldön (megint külföld, rájár a tollam, mit csináljak). Viszont egy dologra ügyelni kellene: nehogy túl jól mûködjön ez az alapítvány. Mert ha igen, fennáll az a lehetôség, hogy a kimenekítettek és kimenekültek meggondolják magukat, és hazajönnek állást vállalni a Helytállás cégnél, s akkor a helytálló magyar gyerekek megint csak nézhetik magukat, illetve a csóré feneküket.

De ne kanyarodjunk el a témától: még csak annyit, amennyit az igazságigény megkövetel:

Nem biztos, hogy RMDSZ-vezetôink menekítették gyerekeiket. Lehetséges, ezek a gyerekek — mentek maguktól. (No, felnôtt gyerekekre gondolok.) Bevallom, kedves Szabó Csaba, ha leányaim felnônek, nem tudom, mit fogok válaszolni nekik, ha megkérdezik tôlem:

— Édesapa, te mit tanácsolsz: menjünk? Maradjunk?

Persze, az is lehet, azért nem tudok válaszolni majd gyermekeim kérdésére, mert nem vagyok sem RMDSZ-, sem egyéb magyar intézményvezetô. Ha az volnék, talán akkor egyszerûbb volna megválaszolni a kérdést.

Jancsó Miklós

és híjával találtatott a középiskolai oktatási rendszer. Soha nem látott eredménnyel zárultak az idei érettségi vizsgák. Százával hulltak a fejek, néhol egész osztályok estek áldozatául a magas követelményeknek, szigorított felügyeletnek, az írásbeli tételek korszerû továbbításának. A sajtó immár harmadik hete ontja a lesújtó statisztikai adatokat, tanárok és diákok bizonyítvány-magyarázgatásait, szülôi keserveket. S végül az illetékes minisztérium legilletékesebbének röviden sommázott konklúzióját: — a román oktatási rendszer megérett a reformra!

Quod erat demonstrandum? — kapja fel erre fejét a döbbenetes hírektôl foteljébe merevedett nézô. Hiszen ezt mi már réges-régen tudjuk. Lehetetlen, hogy pont a miniszter úr ne látná a jéghegy csúcsáról a bajokat: a hátitáska súlyától görnyedt, tintafoltos elsôsöket, a tetôtôl talpig vízfestékes másodikosokat, a sápadt, görbe hátú felsôsöket? Vajon tényleg sohasem hallott arról, hogy ha a diák lépést akar tartani a tantervvel, le kell mondania a játékról, hobbiról, sportról, gyerekkorról? Márpedig ez lehetetlen, mert itt mindenki vagy diák vagy szülô vagy nagyszülô, tanár vagy tanítvány, s naponta beleütközik az oktatási rendszer hiányosságaiba. Most pedig, íme, egyetlen nagyon fájdalmas császármetszéssel akarják bebizonyítani az évek óta közismert valóságot. Az elméleti és szak-, a bel- és külvárosi, a falusi és városi iskolák felkészítési szintje közötti óriási különbséget, a nappali és esti tagozatos diákok tanulmányi, az elméleti és mûvészeti líceumok terhelési szintje közötti differenciát. És pont annál az évjáratnál, amely utolsó az öt tantárgyból érettségizôk közül, de elsô azok sorában, akiknek érettségi jegye valamilyen arányban beszámít a felvételi általános osztályzatába, amelyik decemberben még nem tudta, hogy anyanyelvén vagy románul érettségizik történelembôl és földrajzból, sôt, februárban még azt sem, hogy összesen hány tantárgyból áll majd a tiszta idegen, más városból érkezô, rendkívül szigorú vizsgáztatók elé. És talán éppen annál az évfolyamnál, amely egy napig sem élvezhette egy olyan tanügyi, minden visszásságot rendezô reform áldásait, amely megnyirbálja a kötelezô tantárgyak fölösleges túlburjánzásait, lehetôséget teremt az iskoláknak arra, hogy csakis az elvárásaiknak megfelelô tanerôket alkalmazzák, megteremti az oktatási intézmények közötti egészséges versenyt, szülô és gyermek számára az iskolák közötti választás jogát, és biztosítja azt, hogy a diákok minden tantárgyat az érettségi és az egyetemi felvételi vizsgák követelményeinek megfelelô szinten elsajátíthassanak az iskolában és nem magánórákon.

Egyébként a miniszter úrnak igaza van. A mércét emelni kell, a vizsgáztatás tisztaságát, korrektségét — mindenki hasznára — megôrizni, alapos, széles látókörû reformot végrehajtani. De akkor, amikor a parlament évekig teszi-veszi tehetetlenül a tanügyi törvényt, s az iskolák közötti nívókülönbség elképesztô méretû, talán mégsem méltányos ugyanolyan követelmények elé állítani mindannyiukat. És addig, amíg az oktatási rendszerben is dúl az egyenlô esélyek, a demokrácia és az önzô nemzetállami törekvés, valamint az önrendelkezés és a centralizmus közötti dühödt küzdelem, érthetetlen, hogy miért kell hetvenezer diáknak és száznegyvenezer szülônek kétségbeesetten töprengenie azon, hogy miért pont reájuk csapott le kíméletlenül Damoklesz kardja, miért éppen egy oktatási ciklus végén és nem az elején kezdôdik az idei tanév második felében meghirdetett reform végrehajtása. És hogy végül mit is akartak ezzel bizonyítani?

Szabó Piroska

Meghökkenve olvasom a România liberã egyik számában megjelent cikkecske címét. Vajon mivel gyanúsít a mértéktartásról (eddig) egyedülállóan nevezetes lap?

Aztán elolvasom a nagybetûs címnél alig nagyobb teret elfoglaló, négy mondatnyi hírecskét. Már az elsô mondat felvilágosít: a Brassai Sámuel Líceum harminc esti tagozatos érettségizôje megbukott a román nyelv- és irodalomból tett szóbeli vizsgán.

A többi három mondat a megye érettségizôinek egészére vonatkozik. A 6069 vizsgázó közül harminc nem jelent meg a vizsgán. 129 (1,9 százalék) pedig megbukott.

A nyilvánosság rosszindulatúan fogalmazott („csúsztató") címet az okosabb enged alapon nincs miért kommentálni. Ez van... s kész. De: a reánk vonatkozó hírecske fölötti spáciumban kapott helyet az országos statisztika összefoglalása. Eszerint a százhatvanezer érettségizôbôl kb. hatezerötszáz bukott meg román nyelv- és irodalom tárgyból.

A lap nem közli e hetedfélezer diák etnikai hovatartozását. De joggal feltételezhetô, hogy a többségi nemzet fiairól-lányairól van szó, akik minden bizonnyal nem esti, hanem nappali tagozatra jártak. Vajon ôk tudnak-e románul? Bukásukat milyen félretájékoztatásra lehet felhasználni — morfondírozok magamban.

De hamar abba is hagyom a dolog firtatását. Hiszen ez a szám nem is olyan nagy. Csupán négy százalékot tesz ki. Ez több ugyan, bô kétszerese az 1,9-nek, dehát ne legyünk szôrszálhasogatók.

A lényeg az, hogy a „harmincak" tudatlansága miatt a România liberã szerkesztôinek alkalma nyílt „pártatlan" (és páratlan) tárgyilagosságuk bizonyítására...

Metz A. Márton

A szófiai reptéren barna fiatalember kapta ki a csomagot a kezembôl. Majd ô, mondta. Rohant is vele az elsô taxihoz, s alig tudtam neki megmagyarázni, hogy nem akarok sehova sem menni. Itt maradok a reptéren, s repülôvel utazom tovább két óra múlva. Törte az angolt. Repülôvel? De miért? Elvinne taxival szívesen, és olcsóbban jönnék ki. Mondtam neki, hogy köszönöm, de már megvan a jegyem. Nem erôszakoskodott többet. De segített, hogy a belföldi járatok részlegére átcipekedjem.

Elbeszélgettünk. Elmondta, hogy ô török, taxisként dolgozik 1991 óta. Keservesen, éjjel-nappal. De megéri: 1500 német márkát is megkeres havonta. Nem, nem tanult tovább. Mi a fenének? Amint megtudta, hogy magyar vagyok, hirtelen magához ölelt. Szeretik a magyarokat — magyarázta, amikor észrevette, mennyire meghökkentett.

*

Balkáni újságíró konferencián a téma: Történelmi és politikai elôítéletek, amelyeket a kormányok megpróbálnak felhasználni a média és sajátos közönségszolgálati gyakorlatok révén. Ennek keretében elôadást tartott Iván Ilcsev professzor, a szófiai egyetem balkán történelem tanszékének vezetôje, illetve Milica Pesics, Londonban élô szabadúszó szerb újságíró, a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) programvezetôje.

Ilcsev professzor a régió modern és legújabbkori történelmébôl vett példákkal illusztrált elôadásában a Balkánon élô népek egymással szembeni elôítéleteinek forrását és hatását elemezte. Következtetése szerint a régió országai, saját nagynemzeti célkitûzéseik megvalósítása végett intenzív idegengyûlölô propagandát fejtenek ki. Ennek fô célja a nagyhatalmak velük szemben tanúsított magatartásának befolyásolása. A szomszédos nemzetekrôl, a „másikról" sztereotípiákra épített képeket gyártanak. Ennek az imázs-gyártásnak alapvetô közös ismérvei: 1. az a vágy, hogy az illetô ország Európa részévé váljon; 2. a Balkánon élô népeket sohasem tekintették európaiaknak. A különbözô országok kormányainak többé-kevésbé szolgálatában álló média manipulatív hatást gyakorol a közvéleményre, és félrevezeti azt. A régióban nincs tárgyilagos média, amely az etnikumközi konfliktusokat higgadtan és objektív módon ismertetné.

A konferencia szünetében kiderül: a professzor a bulgáriai törökök anyanyelvi oktatásának egyik legádázabb ellensége. Apja pedig, aki kétszer is tanügyminiszter volt 1990 után, talán még a fián is túltesz...

*

Kadir Mehmed Kadirt, a Jogokért és Szabadságért Mozgalom várnai szervezetének elnökét hivatalában kerestem fel. Arra voltam kíváncsi, hogyan élnek a bulgáriai törökök, s mit tehet érdekképviseleti szervezetük jogaik biztosításáért. Kitûnô török kávéval kínált meg, s közben nyíltan feltárta elôttem a szervezete által képviseltek nehéz helyzetét.

1994-ben volt utoljára népszámlálás Bulgáriában, s az akkori eredmények szerint az országban mintegy másfél millió török élt. A kormány szerint a szám azért nem reális, mert a mohamedán vallású cigányok és bolgárok is törököknek vallották magukat, s emiatt a hatóság úgy véli, az eredménybôl mintegy két-háromszázezret le kell vonni.

Kadir nem panaszkodott, reálisan ítélte meg a helyzetet. Sokan elmentek 1990 után Törökországba — mondotta —, de Várna környékén például az 1994-ben megszámlált 37 ezerhez viszonyítva, nôtt a törökök száma. Északi és eszaknyugati zónákból jöttek ide a létszámot javítók. Korábban a törökök fôképp mezôgazdaságból éltek, ám mivel ez ma már nem biztosít megélhetést számukra, nagyobb városok környékén keresnek újabb lehetôségeket.

A szervezet egyik fô célja éppen az, hogy a többségben törökök lakta övezetekben zónákban munkahelyeket teremtsen tagjainak. Várna környékén például nyolc asztalosmûhelyt szeretnének beindítani, ez 25–30 családnak biztosíthatna megélhetést. Éppen ottjártam napján érkezett meg Törökországból egy gépszállítmány a medovecsi ruhagyárnak, ahol további 110 munkahelyet szeretnének létrehozni. Azt remélik, hogy egyre több törökországi üzletember kíván majd beruházni a környéken ilyen mûhelyekbe. Fôképp az olcsó munkaerô vonzza majd ezeket a vállalkozásokat. De próbálnak elônyös feltételek mellett hiteleket szerezni a mezôgazdaságnak is, amelynek finanszírozásában fôleg külföldi (értsd: pláne török) bankok segítségére számítanak.

Megkérdeztem Kadirt, hogy éves szinten Törökország mekkora pénzösszeggel támogatja ôket. Láttam arcán a döbbenetet, amelyet kérdésem kiváltott. Nem, sosem mertek arra gondolni, hogy az anyaország kormányától vagy parlamentjétôl anyagi támogatást kérjenek. Egyébként a bolgár alkotmány tiltja az etnikai pártokat és szervezeteket, tehát mozgalmuk valóban bolgár szervezetnek számít. Nos, hogy is nézne ki, hogy a török kormány pénzeljen egy bolgár politikai szervezetet? Amit tehettek, hogy évente tanulni kiküldtek néhány fiatalt törökországi egyetemekre. Az idei versenyvizsgán három helyre kilencen jelentkeztek. Persze, a kiküldöttek zöme sosem tér vissza, ezért évrôl évre csökkentik a helyek számát.

— Török nyelvû egyetemet Bulgáriában? — kiáltott fel Kadir, amikor nekiszegeztem a kérdést. — Mondja, maga provokálni jött ide? Szó sem lehet róla. Bulgáriában nem elég fejlettek a körülmények, nem elég széles látókörûek az emberek, bolgárok és törökök egyaránt, hogy egy ilyen gondolatot elfogadjanak.

Egyelôre a bulgáriai törököket az foglalkoztatja, hogy sehol az országban, ott sem, ahol abszolút többségben élnek, egyetlen török tannyelvû osztályuk sincs. De ez még hagyján! 1990 óta azért könyörögnek, hogy legalább a török többségû zónákban engedélyezzék a török nyelv és irodalom tanítását. Azt, hogy a török nyelv legyen kötelezô, s nem pedig választható tantárgy a csupa török gyerekekbôl álló bolgár tannyelvû osztályokban, iskolákban. A fakultatív órákra ugyanis senki sem jár, s a gyermekek nem tanulják meg rendesen a nyelvet. Elvesztôdik az azonosságtudat... A kormány és a parlament azonban hajlíthatatlan. Idén is két erre vonatkozó javaslatot tettek, de egyiket sem fogadták el. Akkor másképp próbálkoztak: támogatták a szerbiai bolgárság anyanyelvi oktatásra vonatkozó követeléseit. Azt remélték, hogy cserében majd ôk is... De nem, a bolgár kormány hallani sem akart róla... Persze, tudja, hogy ez asszimilációhoz vezet — mondotta bólogatva a hirtelen elszomorodott Kadir.

Szürcsöltük a finom feketelevest, s hallgattunk egy darabig. Mérlegeltem magamban a következô kérdésem elôrelátható hatását. Aztán mégis megkockáztattam:

— Mondja, uram, pártjuk tagjainak hány százalékát teszik ki a törökök?

— Körülbelül 90 százalékát. Miért kérdezi?

— Mert a székház bejáratánál a szervezet neve kizárólag bolgár nyelven van kiírva. Miért nem írják ki törökül is, ha egyszer a tagság 90 százaléka török?

Kadirt újból sikerült meghökkentenem. Törökül? Az ajtóra? A bejáratnál? Nem, tulajdonképen semmilyen törvény nem tiltja, de az alkotmány tiltja az etnikai pártok és szervezetek létezését. De tele vannak rossz tapasztalattal. 1990-ben kérték, hogy az állami tévében legyen török nyelvû adás, legalább heti egy-két órás. Mindig visszautasították, kifogásokat kerestek. Elôször azt mondták, nincsenek törökül beszélô bemondóik. Sebaj, kiküldtek két embert Törökországba megtanulni a dolgot. Vissza is jöttek, de a bolgárok akkor már felszerelést követeltek. Mire szereztek felszerelést is, épületet kértek... Végül nem lett belôle semmi. Szóval nem könnyû... Nem, nincsenek kétnyelvû felirataik a többségben törökök lakta vidékeken sem. Nem igényelték, bár ezt nem is tiltják a törvények. Végül is jó ötlet, köszöni szépen.

— A tranzíció leszegényítette a fôképp falun lakó és mezôgazdaságból élô török kisebbséget — panaszkodik tovább Kadir. Hogy mit hoz a jövô? Azt csak Allah tudhatja. A mozgalomban dolgozók azt szeretnék, ha nem lenne többé diszkrimináció, ha nem osztanák meg többé az embereket. A legutóbbi diszkriminációs eset délen, a Rodope-hegyek zónájában történt, Krügioliban. Ott van az egyetlen megyeszékhely a 28 közül, ahol török polgármester nyerte a választásokat. Nos, a török érdekképviselet által a parlamentben is támogatott jobboldali pártok összefogtak a baloldallal, és kierôszakoltak egy referendumot, hogy a környékbeli, törökök által lakott falvakat leválasszák a városról. Csakis azért, hogy a másfél év múlva esedékes helyhatósági választásokon ne kerülhessen a város élére ismét török polgármester. Kettôs standardok szerint politizál a bolgár jobboldal is, amelynek szüksége van a törökök támogatására, de alkalomadtán a kommunistákkal is összefognak ellenük.

— Sebaj, Európa látja ezt! — így Kadir, akitôl ekkora adag naivságot semmiképp nem vártam. Kadir és pártja tisztában van azzal, hogy szegény tagsággal nem folytathatnak jobboldali politikát, de azt tervezik, hogy a helyhatósági választások alkalmával majd helyenként eldöntik, kikkel fogjanak össze. Nem sok hely van ugyanis, ahol a helyi tanácsot ellenôrzik. Várna környékén egyetlen ilyen település volt, Dülgopol, ahol többségben ültek a tanácsban és polgármester-helyettesük is volt 1995-ig, de akkor a nosztalgiahullám miatt jó pozíciójukat a volt kommunisták javára elveszítették. Azt remélik, hogy mivel a demokratikus erôk nemrég országos szinten is nyertek, majd másfél év múlva visszaszerzik korábbi helyeiket. Azért most sem kilátástalan a helyzet, Várna környékén például 15 helységben van polgármesterük, s ezek legalább a lakosság problémáinka 60–70 százalékát meg tudják oldani. Persze, ilyen helyeken sem sokkal jobb a helyzet, mivel az egész ország gazdasági helyzete rossz.

–- Ha már úgy vélik, Európa látja mindazt, ami történik, mi a véleményük, a nyugatiak elegendô nyomást gyakorolnak a bolgár kormányra a helyzet javítása végett? — tettem fel Kadirnak a kérdést.

— Inkább saját magunkban bízunk, s nem pedig az európai struktúrákban — válaszolta. Majd keserûen hozzátette: — Tisztelni kellene a másikat... Nem értem a kormányt... Kinyújtottuk a kezünket feléje, és hiába várjuk, hogy elfogadja.

Az asszimilációs bolgár nagypolitikára is van stratégiai elképzelésük. Ez fôképp kulturális téren nyilvánul meg. Török klubokat létesítettek, nôknek és fiataloknak is. Ilyen helyeken népzenét, népszokásokat, irodalmat, nyelvet tanítanak, s ez a gyakorlat az identitás megôrzése fontos eszközének bizonyult. Mert az asszimilációs törekvéseket ma is tetten lehet érni. 1985-ben erôszakosan bolgárosították a török kisebbséghez tartozók nevét. Ezt 1990-ben abbahagyták, de sok hivatalos helyen ma is a megváltoztatott nevekkel tartják nyilván az embereket. Ez pedig kivándorlásra készteti ôket.

— Pártunk gyûlésein sokszor adjuk példaként Erdélyt, az ottani magyar testvéreinket. Maguknak azonban jóval könnyebb, mert európaiabbak lettek. Ezért vannak iskoláik, meg az egyetemen magyar csoportjaik... Szóval, ezt nagyon irigyeljük... Sajnos, nincs semmilyen kapcsolatunk az RMDSZ-szel... Felkerestük volna ôket, de erre sem volt pénzünk! Csak a görögországi, macedóniai és romániai török pártokkal tartjuk a kapcsolatot.

Kadirtól kifelé jövet Marinától, a várnai Csernomorje napilap újságírójától, aki tolmácsom, idegenvezetôm és házigazdám is egyben Bulgáriában, megtudtam: Kadirnak is legfeljebb érettségije ha van. Ehhez viszonyítva le a kalappal elôtte.

A sétálóutcán, a bank elôtt, Marina pénzt adott a harmonikázó koldusnak:

— Ô is török — mondotta magyarázatképpen. — Nem is tudtam, hogy ennyire mostohán bántunk ezekkel az emberekkel.

Tibori Szabó Zoltán

Az RMDSZ Temes megyei szervezete beadványt intézett Costin Georgescuhoz, a Román Hírszerzô Szolgálat (SRI) igazgatójához, amelyben kéri, hogy teljes egészében hozzák nyilvánosságra dr. Bárányi Ferenc volt egészségügyi miniszternek a szekus-dossziéját. Ezáltal kiküszöbölhetnék azt a csorbát, amelyet Bárányin és az általa képviselt politikai erôn ejtettek. Az RMDSZ Temes megyei szervezete nem akarja a SRI-t hozzá nem értéssel vagy a hatalom és az ellenzék közötti konfliktusba való keveredéssel vádolni. Nincs bizonyítéka arra vonatkozóan, hogy e kampány mögött a SRI tisztjei állnának, de felrója a titkosszolgálatnak, hogy nem vette elejét a politikusokkal, illetve a demokratikus állam intézményeivel szembeni általános bizalmatlanság kibontakozásának.

Az esôzések miatt Kolozs megye több mint hetven helységében csak szekérrel lehet közlekedni. Az elszigetelôdéssel fenyegetett falvak lakói azt nyilatkozták, hogy a kitartó esôzések miatt komoly akadályokba ütközik a falu ellátása. Kolozs megye 2100 kilométernyi úthálózatából 430 kilométer földút. 6,33 milliárd lejre volna szükség az utak kikövezéséhez, de a megyei tanács csupán 330 millió lejt hagyott jóvá a munkálatokra. Noha az utak aszfaltozását 2000-re szerették volna befejezni, a megfelelô pénzalapok hiánya miatt ez csak 25 év múlva válhat valóra. A júniusi áradások megközelítôleg hatvan utat rongáltak meg, amelyeknek megjavításához 17 milliárd lejre volna szükség.

A Hasdeu „egyetemi városban" június 30-án este több diák feldúlta szobáját, miután Románia futballcsapata vereséget szenvedett a horvátokkal játszott mérkôzésen. A XII-es és XVI-os bentlakás felsô emeletein lakó diákok minden kezük ügyébe kerülô tárgyat kidobáltak az ablakon: ruhadarabokat, ágyaikat, tévékészüléket, hûtôszekrényt. A nyomozások során 14 tettest fedezett fel a rendôrség, ôket rend- és csendháborításért egyenként százezer lejjel büntették meg. A rendôrség értesítette az egyetemet a nyomozás eredményeirôl, de a Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetôsége úgy döntött, nem indít eljárást a forrófejû diákok ellen, akik fôként saját tulajdonukat képezô tárgyakat tettek tönkre. A bentlakásnak okozott károk elenyészôek. Az egyetem tehát nem lép fel a saját maga kárára dühöngô diáksereg ellen.

Kozsokár Gábor szenátort csütörtökön a szenátus 73 szavazattal az Alkotmánybíróság tagjává választotta. Mint ismeretes, kedden, az elsô menetben, csak két szavazat hiányzott a kinevezéshez. Az RMDSZ-szenátor mandátuma kilenc évre szól.

A szenátor felszólalásában emlékeztetett arra, hogy hét évvel ezelôtt azok között volt, akik nem szavazták meg a jelenlegi alkotmányt. Noha továbbra is meggyôzôdése, hogy az alaptörvény módosításra szorul, amíg ez a többség akaratából érvényben van, tiszteletben fogja tartani.

Kozsokár Gábor ugyanakkor bejelentette, hogy az eskütételt követôen lemond szenátori, illetve a szenátusban betöltött titkári tisztségérôl és RMDSZ-tagságáról, ahogyan azt a törvények az összeférhetetlenség miatt megkövetelik.

A Zsil-völgyi bányászok vezére, Miron Cosma tegnap délután három óra tájban elhagyta zárkáját, ahol másfél évnyi büntetését töltötte. A szakszervezeti vezetôt az 1991 szeptemberében lezajlott bányászhadjárat idején elkövetett csendháborításért börtönbüntetésre ítélték. Cosmát 47 bányász várta a börtönkapuban, akik a Zsil-völgyébe kísérték.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]