1998. június 25.
(X. évfolyam, 143. szám)

Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán telefonon érdeklôdött Emil Constantinescu államfônél a romániai árvízhelyzetrôl, és együttérzését fejezte ki a károsultakkal. A két elnök a telefonbeszélgetés során megemlékezett Barabás Miklósról. Mint ismeretes, a festô halálának 100. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön nemrég ünnepséget tartottak, a két államfô felesége, Göncz Zsuzsanna és Nadia Constantinescu fôvédnökségével. — A rendezvény a két nép megbékélésének szép fejezete volt — értékelte a magyar fél.

A román államelnökség sajtóirodája szerdán közleményben számolt be arról, hogy Göncz Árpád magyar köztársasági elnök a nap során felhívta Emil Constantinescut.

A beszélgetés során megállapodtak abban, hogy diplomáciai úton minél hamarabbi idôpontra új találkozót tûznek ki ahelyett, amelyre Salzburgban került volna sor a héten a kelet-közép-európai állam- és kormányfôk tanácskozása alkalmából.

Magyarország elnöke, olvasható a tájékoztatásban, sajnálkozását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román államfônek le kellett mondania a romániai árvízhelyzet miatt a salzburgi államfôi találkozón való részvételrôl és kettejük kétoldalú találkozójáról, de fontosnak tartotta, hogy megismételje a magyar hatóságok arra irányuló szilárd eltökéltségét, hogy a román hatóságokkal együtt folytassák és elmélyítsék a két állam közötti történelmi megbékélés folyamatát.

A magyar elnök azt is kijelentette, hogy a közép-európai stabilitáshoz és együttmûködéshez való hozzájárulás érdekében a román-magyar párbeszéd fejlôdése ma fontosabb, mint valaha. Constantinescu a maga részérôl biztosította a magyar elnököt, hogy osztja ezt a nézetet. Egyetértettek abban, hogy az új kétoldalú találkozóról diplomáciai úton kell megállapodni, minél elôbbi idôpontban.

Lengyelországi látogatása alkalmával Radu Vasile miniszterelnök egy sajtóértekezleten kijelentette: a román kormány üdvözli a Fidesz–MPP jobbközép pártnak a demokratikus választások útján történô hatalomra jutását. Még akkor is — tette hozzá a kormányfô a lengyelek ôszinte érdeklôdésére —, ha Orbán Viktor miniszterelnök jelölt kijelentései aggodalmat keltettek a románok sorában. Vasile kifejtette: noha Horn Gyula még a választások elôtt meghívta ôt Budapestre, a román miniszterelnök máris megtette a szükséges protokolláris lépéseket annak érdekében, hogy elôbb Orbán Viktor leendô magyar kormányfô látogasson Bukarestbe. „Ragaszkodom ahhoz, hogy ô jöjjön elôször Romániába, pontosan azért, hogy ezáltal is világossá váljék: a magyar félnek is fô érdeke az elmúlt hetek félreértéseit tisztázni" — nyilatkozta Radu Vasile.

A Vasile-kabinet miniszterei nem tolonganak vallomásaikkal arról, hogy szekus ügynökök voltak-e vagy sem, mindeddig ugyanis a tárcavezetôk fele tette le nyilatkozatát — jelenti a Mediafax. A hírügynökség értesülései szerint Gavril Dejeu és Ion Caramitru miniszterek után Sorin Pantis a távközlési, illetve Andrei Marga az oktatási tárca vezetôje kijelentették: nem voltak szekus ügynökök, és más közremûködése sem tudta ôket rávenni a Securitate.

További nyilatkozók: Alexandru Athanasiu, munkaügyi és népjóléti, Alexandru Herlea az európai integrációs, Valeriu Stoica igazságügyi, Sorin Frunzãverde, a turisztikai, Alexandru Sassu, a parlamenti kapcsolattartásért felelôs tárcák vezetôi. Radu Berceanu alig mára igérte a fogalmazványt, a sajtónak azonban annyit már elmondott: nem képezi érdekes téma tárgyát: ô és a családja 1989 októberében csupán egy hétig volt a szeku „vendége", amikoris valamennyiüket ôrizetbe vették

A Vallásügyi Államtitkárság a hét elején a kormány elé terjesztette a vallásügyi törvénytervezetet.

A törvénytervezet 10 fejezetének 78 cikkelye a 15 hivatalosan elismert romániai egyház képviselôinek egyetértését bírja, amely 1997–98 között hat találkozó alkalmával fogalmazódott meg. Miután a törvénytervezetben érintett minisztériumokon áthalad a törvénytervezetet a kormány várhatóan még a nyár folyamán jóváhagyja.

Florin Frunzã a vallásügyi államtitkárság tanácsosa abban reménykedik, hogy a törvénytervezet parlamenti megvitatására legkésôbb ôsszel sor kerül. Ennek elfogadása legkésôbb az év végéig meg kell hogy történjen — mondotta Florin Frunzã, ugyanis a vallásügyi törvénytervezet kidolgozása már öt éve húzódik.

Bukarest, Brassó, Temesvár, Konstanca után tegnap Kolozsváron is megnyílt a Arany Oldalak nevet viselô szaknévsor kirendeltsége, amely Romániában a legnagyobb, hét megyét szolgál ki. A fiatalokból álló kolozsvári iroda 32 alkalmazottal mûködik. A társaság fô célja kiadni egy olyan kalauzt, amely minden bejegyzett cég nevét, címét, telefonszámát, tevékenységi területeit tartalmazza. Jelszavuk: lábaink helyett tegyék meg ujjaink az utat.

A bukaresti kalauz már elkészült, 350 ezer példányban. A Kolozs megyei megjelenését novemberre tervezik, s 1999-ben hazánk mind a 41 megyéjének (Bukarestet is beleértve) Arany Oldalai elkészülnek. Amerikában már 90 éve mûködik ez a rendszer; a világ 150 országában készítettek ilyen szaknévsort.

Figyelem: novemberben az Arany Oldalakat a Romtelecom minden elôfizetôje megkapja, ingyen és bérmentve!

Tagadhatatlan: a Mãrãsti tér és az Aurel Vlaicu úti híd közötti tömbházakkal kísért útszakaszon végzett javító munkálatok nyomán sokat enyhült e vidék világvégi hangulata. Már a Mãrãsti téri híd központi részének megépítése megemelte valamelyest a környék presztízsét, az innen Szamosfalva felé haladó út szélesítése, közepének virággruppokkal való díszítése úgyszintén. Az Epxo Transilvania mögötti kispark is — bármennyire hihetetlen is azok számára, akik biztosak voltak, hogy két év alatt elmerül majd a szemétben ez a kis zöld sziget — feltámadóban: a közel száz, tavasszal ültetett juhar, valamint más díszfa megfogamzott, s most kiserdô hangulatot kölcsönöz a környéknek. Ilyen környezetben már szinte természetesnek találja az ember, hogy óriási iramban új iskola épül a Tóközben.

— A tóközi iskola építése — mondta Holeleu Groza Gheorghe, a 24-es Általános Iskola igazgatója — 1996 decemberében kezdôdött el a Nyárád és Maros utca közötti óriásgrundon. Az építkezés talán befejezôdik az idén, de a 24-es iskola diákjai és tanárai csak az 1999–2000-es tanévben örvendhetnek neki. I-VIII. osztály fog mûködni itt, valószínûleg összesen több mint ötven osztály... Pillanatnyilag ötvenöt osztállyal mûködünk, lényegében ezek „utódai" költöznek majd oda. Persze akkorra talán csökkenni fog osztályaink száma.

— Pillanatnyilag hol mûködik a 24-es Általános Iskola?

— A Mezôgazdasági Líceum bentlakásában... Alig várjuk, hogy átköltözzünk az új épületbe. Négy éve mûködünk ilyen „átmeneti" körülmények között.

— Hány osztályterem vár majd a diákokra?

— Összesen 24, valamint minden emeleten egy laboratórium. Ezenkívül iskolai sportcsarnok és a hozzátartozó épületek. Az udvart is le fogják cementezni. Sportpálya is szerepel az építkezési tervben.

— Magyar tagozatot nem terveznek?

— Elvétve vannak magyar diákok osztályainkban, de nem annyian, hogy magyar tagozatot lehessen létrehozni. Kimutatásaink szerint nem lesz annyi magyar diák az ôsszel, hogy önálló magyar tagozat szülessen a 24-es Általános Iskolában. A környék magyar diákjai általában az 1-es (Györgyfalvi negyedi) vagy az 5-ös (Mãrãsti téri) általánosba járnak.

A Tóköz nagy grundja — ahová egykoron az új autópiacot tervezték — reggeltôl estig hangos: az iskola váza már áll, a tetôszerkezet milyenségére is következtetni lehet már. A helyszínen járva kiderült, hogy a napokban földgyalu esett neki a több ezer föld- és hulladékkupacnak, amely az egykori tó befedésének zálogát képezték. Az egykori Hóstát egy óriási eddig kihasználatlan területe települ be újra így. Ki tudja, talán annak is eljön az ideje, hogy a környék magyar tagozatos iskoláinak diákjait úgy osztja majd el a tanfelügyelôség, hogy a tóközi magyar családok gyerekei ide, a szomszédba járjanak majd írni-olvasni tanulni, nem az elég távoli györgyfalvi negyedi és Mãrãsti téri iskolákba.

Szabó Csaba

A Házsongárdi temetôben a Kovács György érdemes színmûvész síremlékérôl eltûnt a bronz arcmás — érkezett a váratlan, bár ebben a városban egyáltalán nem meglepô hír. Az esettel kapcsolatban Sebesi Karen Attila, az RMDSZ Mûvelôdési Fôosztályának referense elmondta, hogy restaurálásról nem lehet szó, mivel a kegyeleti tárgyat újból el kell készíteni. Az emléktárgyat Boér Márton marosvásárhelyi szobrászmûvész kivitelezte annak idején, és szerencsére még megvan az eredeti gipszminta. Viszont nem tudni, mennyibe kerülhet ennek a vandál tettnek a helyrehozatala.

A temetkezési vállalat megerôsítette, hogy néhány napja eltûnt egy ilyen maszk, de ôk ebben nem érzik magukat hibásnak: a nagy területre nincs elegendô felügyelô személyzetük. A síremléket, amely a Szentgyörgyi Istvánéval közös, nem elôször érte ilyen agresszió. A mostani tetteseket valószínûleg egyszerûen az alapanyag megszerzése hajtotta.

Ö. I. B.

Magyar nyelvû szaklíceumok:

(A XII. osztály elvégzése után érettségi)

• Elektrotechnikai Iskolaközpont (Grup Scolar Electrotehnic)

— tévé-, rádiójavító szak

(Cím: Mezô u. II/2., tel.: 425-064)

• Könnyûipari Iskolaközpont (Grupul Scolar de Industrie Usoarã)

— készruhagyártó szak

(Cím: Taberei u. 3., tel.: 162-588, 192-988, 425-775

Magyar nyelvû szakiskolák

(hároméves képzés, szakképesítés)

• Könnyûipari Iskolaközpont (Grupul Scolar de Industrie Usoarã)

— bôrfeldolgozó szak (25 hely)

Cím: Taberei u. 3. (Monostor), tel.: 162-588, 192-988, 425-775.

• Energetikai Iskolaközpont (Grupul Scolar Energetic)

— karbantartó villanyszerelô (25 hely)

Cím: Pascaly u. 2–4. (Györgyfalvi negyed), tel.: 141-126

• Spiru Haret Iskolaközpont (UCECOM)

— gépkocsiszerelés-autóvillamosság (25 hely)

Cím: Ifjúsági sétány 57. (Györgyfalvi negyed), tel-: 141-948.

Figyelemre méltó javaslat hangzott el nemrég az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság küldöttgyûlésén. Valamikor, a Bolyai-egyetem feltámasztására indított kampány elején, az annak keretében létrehozandó mûszaki kar érdekében, elkezdték egy „árnyéktanári kar" névjegyzékének az összeállítását. Ami aztán lassan abbamaradt. Most itt az ideje ennek folytatására. Mert megvan a szükséges szakembergárda — állítják az illetékesek. S mert a magyar nyelvû egyetem elôbb vagy utóbb, de elkerülhetetlenül talpra áll. Addig is el kell érni, hogy a Mûszaki Egyetemen bizonyos tantárgyakat anyanyelven lehessen tanulni.

Ö. I. B.

AZ EME TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI SZAKOSZTÁLYA június 26-án, pénteken du. 5 órától felolvasó ülést tart a székházban (I. Ghica utca 12.), amin Lôrincz László biológus A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 375 éves története és mûködésének alapelvei címmel tart elôadást. A gyûlés után szakosztályi gyûlést tartanak. Minden érdeklôdôt szívesen látnak.

ERDÉLY MAGYAR EGYETEME — 1944–1949 címû dokumentumgyûjtemény II. kötetét mutatják be június 26-án du. 5 órakor a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány rendezvényének keretében, a Heltai Irodalmi Kávéházban (Mikó utca 18.). A kötetet Horváth Andor egyetemi tanár méltatja a két szerkesztô, Lázok János és Vincze Gábor közremûködésével. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

AZ AGYKONTROLL TANFOLYAMOT VÉGZETTEK klubtalálkozót tartanak pénteken du. 5 órakor az I-es klinika fiziológiai anfiteatrumában.

A BALATONFÜREDI Bem József Általános Iskola kamarakórusa lép fel ma este 8 órától a Farkas utcai református templomban. Karnagy: Horváth Ernô. Mindenkit szeretettel várnak!

NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG címmel a kül- és belmonostori RMDSZ táncos összejövetelt rendez június 26-án, pénteken 17 órakor a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházában. A hangulatot a SZERESSÜK EGYMÁST zenekar biztosítja.

— Miért támogatja a tanügyminiszter multikulturális ötletét a kormányzó parasztpárt?

— Mert tetszik nekik ez a margaság.

-fi

Július 1–5. között rendezik meg Sárospatakon a VII. ZSÁKOMBAN A BÁBOM nemzetközi bábfesztivált Izrael, Törökország, Egyesült Királyság, Cseh Köztársaság, Japán, Brazília, Oroszország, Németország, Magyarország és Románia, illetve Kolozsvár bábosainak részvételével.

Kolozsvárt a Vakvarjúcska amatôr bábszínház képviseli. Ez alkalommal az együttes két tagját, Fegyveresi Anikót és Fegyveresi Istvánt kérdeztük az elôkészületekrôl.

— Hogyan szereztek rólatok tudomást a sárospataki szervezôk?

— Tavaly a Bárdos-alapítvány szervezte magyarfenesi bábtáborban ismerték meg a szervezôk tevékenységünket. Itt született az ötlet, hogy mi is részt kellene hogy vegyünk a sárospataki fesztiválon.

— Mikor értesültetek részvételetek elfogadásáról?

— Március elején kaptuk meg a választ jelentkezési lapunkra. Postafordultával küldtük is az igényelt programtervezetet és képanyagot.

— Már akkor tudtátok, hogy mivel fogtok jelentkezni?

— Igen. Mûsorunk elméletileg már készen állt.

— Mi okozta a legnagyobb gondot a felkészülésben?

— Mivel a báboskodás egyikünknek sem fôfoglalkozása, a próbaidôk összehangolása és az ebbôl adódó kisebb-nagyobb viták okoztak gondot, no, meg a temperamentumbeli különbségek.

— Ezek szerint a mûsor már készen áll. Mivel léptek fel?

— Három különbözô mûfajú darabbal megyünk — egy japán mesefüzér, origami bábukkal, egy bábparódia és egy formabontó marionette-játék van a zsákunkban.

— A díszleteket ki készíti?

— „Magad uram, ha szolgád nincsen." Mi magunk.

— Utatokat ki támogatja?

— Mivel bábszínházunknak nincs saját anyagi alapja, illetve a kevés meglévôvel mostanig rosszul gazdálkodtunk, támogatókra van szükségünk. Elsôsorban a Kolozs megyei EMKE részérôl számíthatunk komolyabb támogatásra: de ez is csak egy részét fedezi a költségeknek. A többit mindenki saját zsebébôl kotorássza elô. A Kopiernicus Birotica elvállalta plakátjaink elôállítását, és a Sooters cég ígérte, hogy a fesztivál ideje alatt készült felvételeinket kidolgozza.

— Végül: rajtatok kívül még kik a társulat tagjai?

— Juhász István Géza, Fórris Csilla és Kozma Edit.

Sok sikert a VAKVARJÚCSKÁNAK. Várjuk a beszámolót.

Horváth Gyöngyvér

Mindig szerettem a vidámságot, a „komédiázást" — mondta egyszer Hercz Péter, amikor vígoperai szerepeirôl beszélgettünk. S ez a vallomás látszik nemcsak szerepépítkezésében, de mint olyan, megnyilatkozik minden fellépésében. A hozzáállás derûje olyan új dimenziók kapuit nyitja meg, mely fejlôdésében exponálja a lényeget.

Példa erre a Don Pasquale. 1986-ban így véleményezték alakítását: „A figura tulajdonképpen kettôs énû buffóalak: valódi énje a hetvenéves öregember, képzeletbeli énje a magát fiatalnak álmodó, nôsülni akaró Don Pasquale. Ez utóbbi nem akar tudomást venni az elszaladt idôrôl, rózsaszínben lát mindent..."

A szerep érésével az azóta eltelt idô alatt a kéténûség akkor markánsabban megrajzolt vonala mára elmosódott, könnyebb a két figura egymásba járása, mely szinte észrevétlenül úgy hat, mintha csak hangulatváltásról volna szó. Ha figyelmesen „olvassuk" ezt az alakítást, a valódi én dominál, de az is megváltozottan. Kócosabb ez a hetvenéves öregember, nem annyira pedáns, századközelbe kerül azáltal is, hogy nincs paróka, hogy öltözéke nem arisztokratikus, zsugoribb saját magával szemben is, csak ujjnyival méreti magának az italt; szóval, az alapot változtatta meg Hercz. És ezzel a szinte mindennapi figurából új, modernebb típust teremt.

Ugyanakkor képzeletbeli énjében az örök álom, a nôsülés, paradox módon élénkebben él. Milyen nagyszabású vízió — láttatás a sok gyermek vágy, a szemérmes játék a menyasszonnyal. Ez valahol megfiatalítja, elkábítja, hogy Norina pálfordulását elôször nem is akarja komolyan venni. Rossz álom, melybôl azonnal felébred. Az elején így is viszonyul hozzá. A pofon azonban kijózanítja. Képzeletbeli énje „cserben" hagyja, a harc az öregre marad.

Hercz villanatsor-rajzait olyan ötletrendszerrel építi fel, melyben a gesztusok egymásból indulnak ki, egymást felerôsítik, és mindig hozzák a lényegest. Ezt fûszerezi megjegyzéseivel, „Nesze neked öregember...", Sógor, alig élek...", „Készen áll a bosszú terve...", „Pompásan megy a játék...", és ezek a „mondattöredékek" új életre keltôek, reményt adóak. A fináléban ô nyer, nem a fiatalok. És itt megint egy herczi villanat, a megelégedés nem közhelyszerû ábrázolása, mely él, magától értetôdôen hat. Ezért nagy!

A Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia szobrász szaka két szempontból is rendhagyó évet zár az idén, kezdte ünnepi beszédét Gheorghe Arion, az intézet professzora. Egyrészt, mert két évfolyama végez: az ötödik és a hatodik. Másrészt, mert a végzôsök között három olyan diák van, akik a tavalyelôtti Ravennai Dantesca Biennálén nyertek díjakat: Balla L. Csaba, Gergely Zoltán és Istrate Dan George. A „nyolcak" diplomamunkáit az Egyetemiek Háza kertjében láthattuk/láthatjuk június 20. és július 4. között. Majdnem mindegyik fémbôl készült; anyaguk rozsdamentes-hegesztett acéllemez, patinázott rézlemez, öntött bronz, illetve aranyozott alumíniumlemez. Márvány, kô csak elvétve akad, alapként, a fa pedig egyedül a Totem eleme... Az is érdekes, hogy a diplomamunkák közül csak két alkotás „hagyományos", alakos; persze, ezek is mai, modern stílusúak, mindenkinek más képzettársítást sugallók.

Kérésemre Gergely Zoltán rövid „tárlatvezetésre" vállalkozott. Saját alkotásáról, mely a Sámán címet kapta, így beszélt: „Formailag egy hernyógubóból indultam ki; a banális, csúszómászó hernyóból pillangó lesz. Tehát a lét egy másik fokozatára ugrik fel. És mennyi szabadságot kap ugyanaz a lény. Tehát ez a fajta begubózás, a bezárt tér egy potenciális megtisztulási tér lehet.

Hiristea Cosmin rozsdamentes acélból készült térplasztikájának (akárcsak Istrate George Dan hasonló anyagból készült alkotásának) nincs közvetlen, lefordítható mûvészi témája, mondanivalója. Az ilyen mûvek általában a tér és a fény »témába« illeszkednek. Egyszerûen »szép« szobrok, szép formák."

Balla L. Csaba munkája, „a Totem, nem a klasszikus, mindenki által ismert indián totemoszlop, hanem annak egy átértelmezett formája. Egy szinte kihalófélben lévô kultúra szellemi emlékoszlopa."

— Morcan Felician szoborkompozíciója engem Henry Moore mûvére emlékeztet... „Persze, formai hatás létezik. Ennek témája az ember, pontosabban az emberi személy Anima és Animus volta. A kerék, a tengely dinamikát kölcsönöz az alkotásnak. Amit, hangsúlyozta Gergely Zoltán, szerintem saját arányérzékére támaszkodva, nagyon sikeresen készített."

„A mérleget tartó kéz Gâscan Ioan alkotása. Észak-Moldvai kolostorokban felfedezett, keresztény jelképet dolgozott fel. Amint a megvédésen is ecsetelte, nagyon is modernnek, kortársinak találta. Ezért aktualizálta, hozta közénk újra ezt a formát. Az utolsó ítélet jelképe a végsô mérleg, a megmérettetés. Anyaga aranyozott alumíniumlemez."

Strango Daniel szintén bronzból öntött szobra ember alakú hangszert — hangszer alakú embert sugall, Vesa Marius négy torzó-lováról pedig az Apokalipszis jutott eszembe.

A távlatokat illetôen mind Gergely Zoltán, mind pedig Balló Csaba és Istrate George Dan mûvészetükbôl kívánnak megélni. Gondolom, társaik is hasonló szándékkal végeznek.

A kiállítás támogatója a Gemina cég volt. Tulajdonosa, Gh. Badiu kijelentette: célja, hogy olyan galériát hozzon létre, ahol az akadémia diákjai munkáikat eladhatják.

Metz A. Márton

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/41, a márka 4860/4900, a dollár pedig 8630/8680 lejbe kerül.

Szép cím, ugyebár? És jó magyar hangzású. Elismerem, nem az. De hát akkoriban ezt így mondtuk, akikre rámondtuk. Mert azért nem volt éppen kideríthetetlen titok: ki dolgozott a Securitaténak. Maguk az informátorok sem mind tagadták le magukat. Sôt, egyesek még éreztették is veled: ôk nemcsak, hogy mindent tudnak rólad, de e tudásukat tovább is adják. És kamatoztatják. Csak az idô mostanra való fordulása tette ôket amolyan szûzlány-szerû szégyenlôsekké, hogy szégyenlik és takargatják elsô félrelépésüket. Meg aztán olyan régen volt az már, hogy majdnem el is felejtették.

De most eljött az ideje és fôleg a divatja annak, hogy valóban rákérdeznek egyesekre: hogy is volt az, amikor te...?

És az illetô hebeg-habog, mint látjuk, halljuk azt a televízióban is. Pedig ott csak a jelenlegi nagymenôk kerülnek terítékre.

Visszaforgatva a történelem kerekét és emlékezôtehetségemet a megboldogult szekus idôkbe, nekem úgy tûnik, azért ott is és akkor is volt szelekció, kiválogatás. Nem mindenki lehetett ám szekus ügynök. És nem is akartak mindenkit erônek erejével beszervezni. Aki rangot és bársonyszéket akart, és nem volt meg hozzá a tehetsége, gyenge volt szürkekéreg-állománya, az szívesen vállalkozott néha némi jelentgetésre, mert tudta, ez elôsegíti ôt céljának elérésében. Tehát a karrieristákat jóformán nem is kellett beszervezni. Majdnem önként jelentkeztek. Már nem jelentkeztek, de nem is tudtak kitérni a felkérés elôl azok, akik mondjuk nem a legjobb származásúak voltak, de érvényesülni akartak, akiknek egyházi múltjuk volt, akik például szimpatizáltak 1956-ban a magyar „ellenforradalommal". És természetesen a lumpenproletárok. Mert a jól dolgozó, becsületes munkásembert meg annak a fiát már nehezebb volt beszervezni. De ezt nem is erôltették. Nagyon. A Securitate tudta: valamilyen függôségben lévô embert a legkönnyebb megnyerni. És ezekre számíthatnak minden körülmények között. Ezek voltak az aljas-szerények. Én ismertem az ötvenes évek elején néhány faliújságíróból lett újságírót. Közülük egyesek beváltak, mások nem. Akik nem, azok vagy kihulltak a politika rostáján, vagy pártaktivisták, szekus altisztek lettek. Valamikor stilizáltam az Igazság napilapban egy Vida és egy Uitz nevezetû, alannyal, állítmánnyal és mondatszerkezettel hadilábon álló elvtárs írásait. Az elsôbôl pártaktivista, a másodikból szekus tiszt lett. És mind a kettô bizonyos fokig fônököm lett nekem. Utóbbi — már Utu elvtárs néven — a sajtóért, rádióért felelt. Amikor Szinberger Sándor elvitt Jugoszláviába az opera turnéja idején, Utu elvtárs úgy mutatkozott be, hogy az Agerpres tudósítója. Nosza, megjön egy reggel a kapcsolat Szkopje és Kolozsvár között. Sietek leadni a riportot, de közben odaszólok Szilágyi Ferinek, az opera bonvivánjának: hívjad Utu elvtársat, adja le az anyagot az Agerpresnek. És a tréfára kapható Feri küldte is gyorsan az illetôt. Csakhogy kiderült, én akartam megtréfálni ôt. Amikor az opera egy év múlva olaszországi turnéra készült, engem utolsó percben levágtak a kiutazók listájáról. Utu elvtárs jelentette: nekem az Egyesült Államokban rokonaim élnek. Innen mentek ki. Tehát volt dossziém a szekunál, és ott számon tartottak. Hogy mi volt beleírva, abból is megtudtam egy keveset. Közgazdász évfolyamtársam az államvizsga után a szekuhoz kapott kinevezést. Elfogadta, és serényen mûködött ott. Néha összefutottunk az utcán. Egyszer mondom neki: „Könnyíts a lelkeden! Nézz bele a dossziémba!" Belenézett. És amikor ismét összetalálkoztunk, mondta: Utunak kijelentetted, hogy nem akarsz informátor lenni... Kallós, a megyétôl azt mondta: ne is erôltessék ezt. Hagyják, hogy Kovács dolgozzon... És következett a legédesebb fô jellemzésem: „Are gura mare, dar inofensiv!" Vagyis, pofázok, de nem szervezkedem!...

Elsôsorban az olyanokat vadászták, akiknek volt vaj a fején! Egy-két szép információ ellenében az illetônek ezt elnézték. Sôt, még kisebb rangfokozatot is adtak nekik, mert tudták: a markukban tartják ôket!

Kultúrmissziót teljesítô egyének: írók, mûvészek, egyházi emberek, akik a hetvenes-nyolcvanas években gyakran járták a Nyugatot, sôt még a Kolumbusz-felfedezte Amerikába is eljutottak — hazatértük után a lapokban megjelent útibeszámolókon kívül egy más információt is kellett hogy írjanak, benne részletezve: mit láttak, mit hallottak, mit mondtak, és fôleg a velük együtt levôk mit mondtak, hogyan jobbították a Ceausescu–Románia imázsát, vagy hogyan sötétítették be azt. És nem csak Hajdú Gyôzô és színmûvésznô neje járta így a nagyvilágot. Sokan mások is. De itthon is kellett jelentéseket készíteni. Például a Kolozsvári Rádió pecsételôbôl lett szerkesztôségi titkára — aki soha nem írt mikrofon elé kerülô valamit — minden szerkesztôbizottsági gyûlésrôl „minutát" kellett hogy írjon, különösen ha azon külföldi vendég is megjelent. Nélküle nem lehetett megtartani azt a gyûlést, értekezletet, megbeszélést... A legédesebb az, hogy 1990 után ismét csak szerkesztôségi titkár lett, miután kitúrta-kifúrta a közfelkiáltással megválasztott kollégáját. És ugyebár ô kapta meg elsônek a rádiósok közül az egyik fontos díjat, azt a lenge-ruhás, jó alakú szép bronzhölgyet.

A securitatés tisztek sem voltak mind álruhás ördögök. Az U labdarúgócsapatának egykori balszélsôje (már nem jut eszembe a neve) épp olyan hivatalos formában járt ki a rádióhoz, mint szekusfelügyelô, mint Mihalcea elvtársnô a megyei pártbizottság részérôl. És volt, mikor két tûz közé került a „haszontalan" szerkesztô. Egy Steophan nevezetû szekustiszt a sétatéri státusházak egyikében lakott, ahol elôtte Onisifor Ghibu, aki a státusházból támadta a Státus-vagyont, és Bitay Árpád, Tokay György egyik elôdje, a két világháború közti kisebbségi mindenes bizony kemény harcot folytatott vele szemben. Csakhogy én nem szállhattam szembe Steophan elvtárssal, akinek a Kányafôn, az én kertem mellett volt kertje. És azt mondta nekem: túl nagy az én kertem, legalább harmadát adjam oda neki használatra, kell az öccse részére. Közben azt is elárulta nekem: nem éppen a legjobb jelentések futottak be rólam hozzájuk. És a kertem felsô részét használta 1990 tavaszáig. Akkor vertem ki onnan...

De beszervezni nem igyekezett beszervezni. Mondta is: buta vagyok! Egy aláírással lehetnék aligazgató... De akkor ma nem írhatnék a Szabadságba. És máshova sem. A fejemhez vágnák, hogy... Bár, azért még vannak, akik írnak ide meg oda, ügyködnek itt meg amott, olyanok is, akik valamikor a szekunak ügyködtek. És az is igaz: közülük egyesek a Securitate áldozatai. De nem éppen mindannyian.

Szóval, én úgy vélem, igen nehéz dolog ma már tisztán látni a „visszapillantó tükörben". Egy tény: a kommunista (a vége felé már nacionálmarxista) rendszernek voltak haszonélvezôi és áldozatai is. Mint minden idôben és minden rendszernek. Ma már, nyolc esztendô távlatából igen nehéz szortírozni!

Kovács Ferenc

Ilyenkor az akác és a pünkösdi rózsa virágzásának idején a bankett szó leginkább az érettségi társításában gyakran emlegetett, idôszerû kifejezés.

Most egy rendhagyó (?), többeknek szokatlan, tán egyenesen meghökkentô bankettrôl számolnék be. Nem is bankett ez. Mert nem társítható az érettségivel, hiszen „csak" nyolcadikosokról van szó, és az örök csend világába zárt gyerekek — a hallássérült tanulók — tán nem is ízlelnék, nem is fogadnák el igazán a bankett kifejezést. Ez számukra idegen, nem fejezi ki a nagy esemény bensôségességét, a még csak közeledô elválás eddig nem érzett döbbenetét. A Hallássérültek 2. Számú Intézetében ezen ünnepélyes alkalomra sokkal illôbb kifejezést találtak — tanulók? tanárok? — ki tudja?

Búcsúvacsora! Ennyi. Egyszerû, nem pompás szóvirág. Nem sejtet versengô divatbemutatót, márkás italok felszolgálását, sürgölôdô pincérek seregét. És mégis. Van ebben a „búcsúvacsorában" valami nagyon-nagyon megkapó. Nem egyéb ez, mint egy nagy-nagy család, szertartás nélküli, de ünnepélyes, közös vacsorája, ahol a tanár újra és még egyszer — ki tudja hányadszor? — az édesanya vagy édesapa; a nyolcadikos „végzôs" diák pedig az a gyermek, aki érzi, hogy nemsokára valami nagy változás történik életében. Talán kissé megrendül önbizalma, alább hagy a fiatalos hév, és talán a jövôt kutató tekintetük, kíváncsiságuk is elbizonytalanodik.

A búcsúvacsorának hagyományai vannak a hallássérültek kolozsvári magyar tannyelvû intézetében. Ezt ápoltuk nemrég egy pénteki napon. Az izgalom, a készülôdés már napok óta lázban tartotta a kis nebulókat, a tanárnôk, tanárok, osztályfônökök, a hangulatot fenntartandó, mindent megtettek, ha kellett, inget, nadrágot, blúzot, szoknyát vasaltak, a tanár bácsi a nyakkendôkötés „ördöngös mesterségére" oktatta fiait... Közben érkeztek otthonról — a 24. órában — az utolsó csomagok is — fôleg a lányok számára a ruha- és a cipôkölteményekkel.

A helyszín az iskola árnyas fákkal borított terasza, ideális, irigylésre méltó környezet. Szokás, hogy a nyolcadikosoknak a „kis szolgái" — a hetedikesek — készítik el az asztalokat, a díszítést. De mivel a a részvevôk a nyolcvanat meghaladták, az apróbb ötödik, hatodik osztályosok, de maguk az ünnepelt nyolcadikosok is besegítettek. Leírhatatlan volt az igyekezet, a segíteni akarás. Asztalokat, székeket, tányérokat, poharakat cipeltek, hosszú hangya-sorokban, az udvar túlsó végén lévô ebédlôbôl az elsô emeleti teraszra. A hetedikesek osztályfônöknôje, Gróza Ildikó tanárnô szemet gyönyörködtetô mezei csokrokat kötözött a hófehér damaszt abroszokkal terített asztalsorokra. Négy órára minden készen állt. Egy-két aggódó pillantás a gyülekezô felhôkre, de a bizalom helytáll. A „munkások" és az ünnepeltek egyaránt fürdeni indulnak, majd nemsokára ünneplôbe öltözve, egy-egy virágcsokrot nyújtanak át érkezô, ugyancsak ünneplôruhás tanáraiknak, majd felkísérik ôket a teraszra.

László Emese, valamint Nagy Jutka tanárnôk, a VIII. A, illetve a VIII. B osztályfônöknôi, Juoras Ilona és Sallai Nina nevelôtanárok „az utolsó simításokat" végzik diákjaikon. Csak most vesszük észre, hogy nyolcadikos lányaink „civilben" már nem is oly kicsik, nyurgák, csinosak, elegánsnál elegánsabb ruháik elônyükre válik, és hogy a fiúk — csak azért is (ha nincs is miért), de megborotválkoznak, és nyakkendôsen nagykomolyan vezetik fel tanáraikat a lépcsôkön.

Wolf Erzsébet igazgató tanárnô keresetlen, de mélyértelmû, nagy szeretetet tükrözô rövid beszéddel gratulált a végzôsöknek, sok sikert és jó szórakozást kíván. Utána, a volt igazgatónô, Vizi Ildikó szól a végzôsökhöz, és emlékül mindenkinek egy-egy, a Szent Mihály templomát ábrázoló Cs. Erdôs Tibor tusrajzot ajándékoz.

Ezzel kezdetét veszi a vacsora, finomabbnál finomabb falatok kerülnek terítékre, ami az iskola adminisztratív személyzetét és a szakácsnôket egyaránt dicséri.

És utána, bármily hihetetlenül hangzik, kezdôdik a tánc. Mert a ritmus érzékelése ékes bizonyítéka annak a 8, 9 vagy 10 évi áldozatos munkának, amelyet az óvónôktôl a hangfejlesztô tanárig, a nevelô tanároktól a szaktanárokig, nap mint nap végeztek.

Bizony, elnézve táncoló diákjainkat, nem kevés kollégának gyanúsan fényes lett a szeme. Ugyanakkor büszkeség ül sokuk arcán. Büszkeség azért, hogy munkájuk beérését vélik felfedezni abban a módban, ahogy a végzôseink, akárcsak hallótársaik, elegáns meghajlással kérik fel táncolni tanárnôiket, és ugyanolyan eleganciával kísérik helyükre partnereiket, megköszönve a táncot. Figyelmesek voltak, ha egy pohár üdítôt kellett tölteni, és lesték tanáraik óhaját, kívánságát, segítettek a személyzetnek, és kisebb társaiknak is „ki-kicsempésztek" egy-egy pohár üdítôt.

És közben önfeledten folyt a tánc, a fényképezés, a játék, a szórakozás. Szinte észrevétlenül tûnt el a korkülönbség diák és nevelô közt. Csak egy valami izzott, vibrált a levegôben. A határtalan, féltô szeretet a tanár részérôl a diák felé és a tisztelettôl teli ragaszkodás és bizalom a diáktól a tanár felé.

Fél tízkor — tiltakozásmentes asztalbontás. A hangyasorok újra indulnak Gróza Ildikó osztályfônöknô, Szabó Jenô nyugalmazott biológiatanár és jómagam irányításával — csak most fordított irányba. Fél tizenegyre az iskola csendes. A teraszra is nyugalom borul. Az óriás platán és kôris elégedetten bólogat. A hálószobákban még folyik a „jelbeszéd". Nagy és szép élmény volt, mindenki számára.

Hát így zajlott le a hallássérült gyerekek búcsúvacsorája, vagy ha úgy tetszik — bankettje.

Tatár Zoltán,
a Hallássérültek 2. Sz. Intézetének tanára

Valamikor aránylag normális hangot ütött meg a România liberã, ugyanis mind konkurenciális, mind ideológiai szempontból ellenlábasa volt a Scânteiából átalakult Adevãrulnak. Míg az Adevãrul az egykori(?) pártnómenklatúrának és politikai csendôrségének védelmére kelt, addig a România liberã felkarolta a Temesvári Kiáltványt, amely távol tartotta volna a megdöntött(?) rendszer embereit a hatalomtól, és nem azok áldozatainak további üldözését segítette volna elô.

De változnak az idôk. A România liberã keddi számában Dan Stanca logikai bukfencekkel azt bizonygatja, hogy Tôkés László elôre megfontolt szándékkal, önként vállalt együttmûködést Ceausescu titkosrendôrségével, hogy elômozdítsa az ország romlását. Mert ugye — szerinte — világos: a Securitate bizonyítottan kárt okozott Romániának, Tôkés pedig, úgymond, szintén bizonyítottan románellenes, tehát a kettô összetartozik.

A România liberã annyira igyekszik felzárkózni az egykori — és mai — sajtóvezérhajó mögé, hogy cikkírója az Adevãrulban közölt szekudokumentumra hivatkozik. Tehát bizonyára elolvasta. És nem vette észre azt, amit egy írástudatlan is meglátna: a 80-a évek elején, a sötétség legkilátástalanabb korszakának kezdetén Tôkés László azokat a szavakat kényszerû tollbamondás nélkül nem írhatta volna le. Például: tudatára ébredve a tett súlyosságának, hogy a kezébe vette az Ellenpontokat stb. — ezt pályája kezdetén egy református pap csak lelki nyomásra, vallatója parancsára írhatta le. Errôl bizonygatni azt, hogy önként, a magyar revizionizmust szolgáló vágyból fakadó behízelgés, roppant gyermeteg dolog. Rossz fényt vet arra is, aki írja és arra is, aki elhiszi.

*

Végre Ion Diaconescu helyére tette a dolgokat, sajtóértekezleten kimondta, hogy elôbb a fôbûnösöket kell elôvenni: az egykori pártvezetôket, a szekus ezredes elvtársakat, a kommunista rendszer propagandistáit, aktivistáit stb. és csak utánuk következzenek azok, akiket megfélemlítéssel rávettek az együttmûködésre.

Ezzel kellett volna kezdeni 1989 decemberében, de most sem késô.

A propagandisták közé értendôk természetesen az egykori kommunista sajtó munkatársai is, többek között alulírott, de annyi baj legyen. Bajor Andorhoz fordulunk segítségért, hogy humorunknál maradhassunk. Nem sokkal az elprivatizált forradalom után, az események balra fordulása láttán kesernyésen felkiáltott: emberek, azt sem bánom, ha velem kezdjük, de akasszunk már fel végre valakit.

Nits Árpád

Petre Roman kijelentette, hogy támogatja a multikulturális egyetemeket, és véleménye szerint nem szükséges magyar nyelvû egyetemet létrehozni. Mint ismeretes, a koalíció vezetôi, köztük Ion Diaconescu, a parasztpárt, és Petre Roman, a demokraták vezetôje múlt szerdán közleményt fogadtak el, amely szerint június 25-ig, azaz csütörtökig bizottságot hoznak létre egy magyar egyetem létrehozása módozatainak értékelésére — azóta viszont mind Diaconescu, mind Roman, mind Marga oktatási miniszter csak multikulturális egyetemet szorgalmaz. A kormány múlt heti ülésén a bizottság feladatáról (az egyetem létrehozásának módozatait vagy célszerûségét vizsgálja) kialakult vita után nem hozták létre a bizottságot. A kormány ma tartja következô ülését.

Az RMDSZ különbözô tényezôinek arra vonatkozó nyilatkozataira utalva, hogy amennyiben a közös megállapodásokat nem tartják be, kiléphet a koalícióból, Petre Roman a Rompres híre szerint kijelentette: nagy türelemre van szükség, hogy ne sérüljön meg a többség és a kisebbség közötti együttélésre vonatkozó példamutató európai modell, amelyet a román modell jelent.

Az RMDSZ, fûzte hozzá, nem kérhet többet, mint ami a megállapodásokban szerepel, és ami — Roman véleménye szerint — 1996 novembere óta meg is valósult.

Egy hónappal ezelôtt a Román Nemzeti Polgári Fórum — egyetemi központok körül kialakult polgári szerv — a sajtóban közölte állásfoglalását a tanügyi törvényt módosító 36-os sürgôsségi kormányrendeletet illetôen. Felkérte egyúttal a romániai egyetemek szenátusait, hogy jelezzék álláspontjukat ebben a kérdésben. Országunk 54 felsôoktatási intézménye közül eddig 48 tett eleget ennek a felhívásnak.

Ezek az intézmények nem tartják helyesnek a nemzetiségi és vallási alapon való elkülönülést a felsôoktatásban, és a románok történelmének, valamint Románia földrajzának az ország hivatalos nyelvén való oktatása mellett foglalnak állást. Általában a multikulturalitás hívei.

Az állásfoglalást a képviselôház tanügyi bizottsága elé terjesztették.

A képviselôház tanügyi bizottságának szerdai ülésén ismét elodázták a kormányrendelettel módosított tanügyi törvény anyanyelvû oktatásra vonatkozó szakaszainak vitáját, noha erre már a keddi tanácskozáson sor kellett volna hogy kerüljön. Asztalos Ferenc, az oktatási bizottság alelnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: a munkafolyamatot részben a koalíciós partnereknek az ülésrôl való távolmaradása és késlekedése akadályozza. Ez, szerinte, arra enged következtetni, hogy számukra se fontos az anyanyelvû oktatást elôíró szakaszoknak a tisztázása, amíg csak lehet, megpróbálják elodázni azt a pillanatot, amikor szembe kell nézniük önmagukkal — vélte az alelnök. Szerinte az ellenzékiek, és sajnálatos módon a koalíciós partnerek is kihasználnak minden olyan RMDSZ-en belüli mozgást, amely számukra azt sejteti, hogy a szövetség bizonyos kérdésekben nem mindig képvisel egységes álláspontot. Ez az ellenzék számára mindig „fogódzót" jelent, és ennek köszönhetôen az RMDSZ irányába a „bumeráng-effektus" érvényesül.

Arra a kérdésre, hogy a négy parlamenti képviselô által benyújtott, kolozsvári székhelyû önálló magyar egyetem újraindítására vonatkozó törvényjavaslat mennyire befolyásolta a szakbizottság munkáját, az alelnök elmondta: mivel a bizottság tagjai fogalmazták meg a jelenlegi tanügyi rendszer jogi keretét, tudatában vannak: teljesen mindegy, hogy a törvénytervezetet ki terjesztette elô, mert jogi következménye nem lehet. Ugyanis az akkreditálási törvény elôírásainak értelmében az egyetem alapítása nem a törvénytervezet letételével kezdôdik, hanem az akkreditálási folyamat beindításával. Ezt követôen kell benyújtani az alapításra vonatkozó törvénytervezetet, amit a szakbizottságnak kell elôször elfogadnia, majd a parlamentnek megszavaznia. „Tehát procedurálisan a sorrend nem az, amit beindítottunk" — mutatott rá az alelnök. Politikai szempontból azonban egyértelmû az üzenet: jelzi, hogy az önálló magyar egyetem iránti igény továbbra is elevenen és töretlenül él a magyarság tudatában. Ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ a lehetô legkövetkezetesebben politizál — vélte Asztalos Ferenc.

P. A. M.

Kolozsváron a hét végén megtartandó SZKT-ülésen óhatatlanul felvetôdik az egyetem-ügy. Azt kérdeztük Horváth Andortól, a Bolyai Társaság elnökétôl, mit vár el az RMDSZ életének ettôl a mozzanatától.

A tömör válasz:

— Az RMDSZ vezetôsége erôsítse meg azt a szándékot, pozíciót, amelyet a kormányzó partnerekkel egyszer már elfogadtatott, de amely úgy lett ismét vita tárgya, hogy senki sem tudja, hányadán állunk.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]