 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1998. június 27.
(X. évfolyam, 145. szám)
Mintegy válaszként az RMDSZ kormányzati felelôsségvállalását megkérdôjelezôk nyíltabb-burkoltabb vádjaira a SZET tegnapi ülésén Markó Béla szövetségi elnök kijelentette: nem szívügye sem a kormányban, sem a koalícióban való maradás. Mindez csak addig lehet „szívügy", ameddig úgy ítéljük meg, a kormányzati felelôsségvállalás jó eszköz, alkalmas „fegyver" az erdélyi magyarság céljainak valóraváltására. (A tanácskozás alatt a jelenlevôk többször is baljóslatúan tekintettek az ülésnek otthont adó tanácsterem hatalmas csillárjának pislákolására: e csillár alatt — tudtuk meg — írtak már ugyanis alá „fegyverletételt". Száz évvel ezelôtt Világosnál.)
Közel fél év politikai eseményeit elevenítette fel Markó Béla RMDSZ- elnök a civil szervezetek képviselôit, valamint erdélyi magyar értelmiségieket magába foglaló Szövetségi Egyeztetô Tanács tegnapi ülésén tartott beszámolójában. Mint mondotta: a Demokrata Párt kiváltotta kormányválság következményeit mai napig sem heverte ki a koalíció. Jóllehet Radu Vasile miniszterelnöknek sikerült jó kormánycsapatot összehozni, az elmúlt két hónap alatt sem tudták megteremteni a kohéziót a koalícióban, továbbra sincs egyetértés a partnerek között. Ennek szomorú következményei a felrúgott egyezségek, az egymásnak, illetve a különbözô protokollumokban leszögezetteknek ellentmondó nyilatkozatok. Mindez nemcsak kisebbségi vonatkozásban, hanem a gazdasági reform területén, a szociális kérdésekben is — mondotta a szövetségi elnök.
Markó értékelte a csütörtöki kormányülésen hozott határozatokat az önálló magyar egyetemet kezdeményezô bizottság létrehozására, illetve az elkobzott közösségi és egyházi tulajdonban levô 17 — gesztusértékû — ingatlan visszaszolgáltatására vonatkozóan annak ellenére — mondotta —, hogy mindez távolról sem jelent gyógyírt valós problémáinkra. Csupán egy példa arra, hogy talán mégis lehetséges, ha a partnerekben is megvan a kellô politikai akarat — tette hozzá.
Takács Csaba ügyvezetô elnök beszámolójában hangsúlyozta: a Radu Vasile-kormányban az RMDSZ-t képviselô államtitkárok, kormány- tisztségviselôk állománya" szakmai szempontból lényegesen jobban felkészült. Az ügyvezetô elnök dicsérô szavakkal illete leköszönt kormányhivatalnokainkat is — elsôsorban Birtalan Ækos volt turisztikai minisztert, valamint Molnár B. Géza egykori egészségügyi államtitkárt —, de nem rejtette véka alá azt sem, hogy a szövetség igenis elégedetlen Béres Andrásnak és Kovács Adorjánnak, az RMDSZ egykori oktatási, illetve a mezôgazdasági államtitkárainak, a munkásságával. Az ügyvezetô elnökség tevékenységérôl szólva Takács mindenekelôtt az oktatási fôosztálynak az átfogó romániai magyar oktatási rendszer kialakításáról szóló tanulmány elkészülésére, az RMDSZ oktatási stratégiájának a kidolgázására büszke.
Az RMDSZ V. marosvásárhelyi kongresszusa által az ügyvezetô elnökre ruházott feladatok között szerepelt — mint ismeretes — a Szôcs Géza- ügy rendezése is. Ezzel kapcsolatban Takács kijelentette: nem sikerült megnyugtatóan rendezni a kérdést, amelyet elôterjeszt az SZKT mai ülésén is.
Az ülésen jelen volt Tokay György, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetôje is, aki szerényen elhárított mindenféle dicséretet a kormányüléseken vitt harcokért, amelyeknek — íme — végre konkrét eredméyei születtek az elmnúlt napokban. A miniszter — bôvebben is szólva a Hivatalnak az elmúlt fél évben kifejtett tevékenységérôl — igen fontosnak értékelte a kis, de elôremutató lépések politikáját. Ugyanebben a szellemben hangzott el Borbély László államtitkár, az RMDSZ kormányzati tevékenységéért felelôs alelnök hozzászólása is. Kötô József, az alig néhány hónapja kinevezett új oktatási államtitkár is áttörésnek nevezte a kormányülés határozatait: csütörtökön lényegében elôször ismerték el az egyetemalapításhoz való jogunkat, amely — íme — konkrét megvalósítsásának szakaszába érkezett. Kötô József, akinek néhány hónapos tevékenységérôl szóló beszámolója külön tudósítást érdemel, ugyanakkor figyelmeztetett: eufóriára mégsincs ok, az út meglehetôsen hosszú és nehéz.
A késô délutánba húzódó tanácskozáson felszólalók — az erdélyi magyarság jeles képviselôi — nemegyszer élesen bírálták az RMDSZ- vezetés által elért eredményeket mind az oktatás, mind pedig az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának területén. Az Erdélyi Református Egyházkerület nehezményezte, amiért az említett ingatlanlistán — a 17 épület közül 8 a magyar közösséget illeti meg, ezen belül pedig 5 egyházi tulajdonba kerül vissza — egyetlen, az erdélyi református egyházkerülettôl államosított ingatlan sem volt. Már-már nyílt színi konfliktus alakult ki Markó Béla és a református egyház nevében felszólaló Tôkés Elek, a vallásügyi államtitkárság igazgatója között. Egy adott pillanatban Tôkés kerek perec kijelentette: keressenek más személyt az említett tisztségbe. Véleménye szerint az RMDSZ a román politikusok állandó idôhúzásának, hitszegésének a csapdájában vergôdik: pontosan kilenc éve várunk csak a vallásügyi törvénytervezet beterjesztésére.
Sokan — köztük Balázs Sándor, Benkô Samu — kifogásolta, amiért a Bolyai-egyetem csak afféle „marginális" témaként vetôdött fel, és ismertette a Kolozs megyei MKT határozattervezetét, amelyet az SZKT mai kolozsvári ülésén kíván elfogadtatni a testülettel, elítélve az RMDSZ parlamenti frakciójának magatartását, amiért nem június 15-én helyzeték el az egyetemet kezdeményezô törvénytervezetet. Markó Béla ezzel kapcsolatban megjegyezte: nagyon rossz lépésnek tartja a frakció döntésével szembehelyezkedô négy parlamenti képviselô fegyelemsértését", akik ezáltal precedenst teremtettek. — Hogyan várjunk el partnereinktôl pártfegyelmet, ha mi magunk nem tudjuk betartani? — mondotta a szövetségi elnök.
Az Etnikumközi Kapcsolatokat Kutató Központ és a Kisebbségvédelmi Minisztérium kolozsvári területi irodájának közös szervezésében Hatalom, civil társadalom, információ címmel szemináriumot tartanak a prefektúrán. A péntek délelôtti megnyitón többek között jelen volt Tokay György kisebbségi miniszter, Buchwald Péter alprefektus, Soltész Levente konzul, Seulean Tudor, az amerikai nagykövetség kolozsvári információs irodájának képviselôje, Horváth István, az EKKK alelnöke, valamint Mátó Zsolt István, az EKKK program menedzsere. A szervezôk szerint a szemináriumra nagy szükség van, ugyanis elôsegíti a hatalom és a civil társadalom közti információcserét. Horváth István hangsúlyozta: az információt oly módon kell irányítani, hogy minél több civil szervezet és kormányzati szerv tudomást szerezzen róla. Ugyanakkor a civil társadalom és hatalom közti információcserét a lehetô legnagyobb átláthatóságnak kell jellemeznie. Legtöbb esetben a különbözô minisztériumok tájékoztatást kérnek a bejegyzendô civil szervezetrôl, ez viszont csupán bürokratikus eljárás, melyet szemtôl szembeni párbeszédnek kell követnie.
A mai nap folyamán többek között a kisebbségi szervezetek információs hálózatának létrehozásáról, valamint a civil szféra és a kisebbségi minisztérium közti ideális együttmûködés modelljérôl lesz szó.
A magyar szakiskolákba történô beiratkozások elsô hete már letelt. Annak ellenére, hogy ezen oktatási forma iránt viszonylag nagy az érdeklôdés, a beiratkozási számok — most, amikor még egy egész hét van hátra — nem a legrózsásabbak.
Íme, hogyan áll Kolozs megye tervezett magyar nyelvû szakiskolai hálózata az eddigi beiratkozások tükrében. Energetikai Iskolaközpont (karbantartó villanyszerelôi szak): 1 diák. Könnyûipari Iskolaközpont (bôrfeldolgozó szak): a szakiskolába 3 magyar nevû gyerek iratkozott be (de román tagozatra), a líceumba (ruhakonfekció szak) pedig 6 diák. (Ez utóbbi eredmény sokkal jobb, mint az elmúlt évekbeli, amikor 2–3 diák jelentkezett csak.) Elektrotechnikai Szaklíceum (tévé- és rádiószerelô szak): 20 jelentkezô. Dési Építôipari Iskolaközpont (gáz- és vízszerelô szak): 1 diák. Dési Papír és Cellulózipari szakiskola (varrás-szabászat): 1 jelentkezô. (Ez utóbbi szakra 16-an írták alá a kérvényt, tehát remélik, hogy a héten ôk is beiratkoznak. Désen különben a román szakiskolák román tagozatára elég szép számmal (20%-ban) jelentkeztek magyar diákok. (Ezek a magyar diákok azzal magyarázták ezt, hogy nem volt idejük versenyképesen magyar nyelvbôl és irodalomból felkészülni.) Tordai Üvegipari és Gépgyártó Iskolaközpont (autószerelô szak): 2 jelentkezô. (Még hat diák érkezését várták tegnap.) Spiru Haret Iskolaközpont (UCECOM) (gépkocsiszerelés-autóvillamosság): 1 diák.
Mint ismeretes, egy osztály indulásához 25 magyar diákra van szükség. Beiratkozni július 3-áig lehet.
A Városi és Regionális Kutatási Központ által nyilvánosságra hozott adatok szerint a megkérdezettek 85%-a még mindig az egyházban bízik a leginkább. Noha a ranglistán a hadsereg következik 69%-kal, a korábbi közvélemény-kutatásokhoz képest veszített népszerûségébôl. Dr. Traian Rotariu szerint ez nagyrészt a cigarettabotránynak tulajdonítható. A politikai intézményeket megelôzik a kereskedelmi és a közszolgálati adók. További sorrend: a takarékpénztárak, a polgármesteri hivatalok, az államelnöki intézmény, a rendôrség, az állami vállalatok, a bankok, a magánvállalatok, a Román Hírszerzô Szolgálat, a civil szervezetek, az igazságszolgáltatás, a szakszervezetek, a kormány, a parlament és végül a politikai pártok.
A megkérdezettek többsége elégedetlen a kormány tevékenységével. Az emberek 89%-a elégedetlen a munkahelyekkel, 87%-a az életszínvonallal, 81%-a az iparral, 84%-a a mezôgazdasággal, 83%-a a lakásbiztosítással, továbbá 81%-a a korrupció felszámolásával, 72%-a az egészségüggyel, 68%-a a privatizálással, 64%-a a környezetvédelemmel, 64%-a a közrenddel és 59%-a a tanüggyel. Csak 31%-a reménykedik abban, hogy a jövôben eredményes lesz a kormány gazdasági politikája, míg 41%-a nem hisz abban.
Arra a kérdésre, hogy milyen ütemben kellene haladjon a privatizáció, 59% szerint a mostaninál gyorsabban, 42% nem tudja, míg 10% úgy véli, hogy a jelenlegi menet megfelelô. A többség, 57% meggyôzôdése, hogy a privatizáció a jólét növekedéséhez vezet, 23% nem tudott válaszolni, míg 20% negatívan vélekedett. A nagyvállalatok privatizálása nyomán ki nyer a legtöbbet? Az emberek 26%-a a külföldi üzletemberek mellett „voksol", ôket követik a politikusok (24%), a vállalatigazgatók (19%), a az állampolgárok (9%), a román üzletemberek (7%) és a munkások (1%).
Huszonhat ország meghívottjai érkeznek a nagyenyedi Nemzetközi Mûvésztáborba, melyet aug. 10–23. között szerveznek a Bethlen Gábor Kollégiumban. A tábor vezetôje Balogh István.
A nagyenyedi római katolikus plébánia nemrég alakult amatôr színész csoportja most ért haza turnéjáról. A Tanúim lesztek címû misztériumjátékkal nagy sikert arattak Gyulafehérváron, Medgyesen és Máréfalván.
Megjelent a MÉGIS római katolikus kispapi magazin legfrissebb száma, melyet a gyulafehérvári kispapok szerkesztenek: Nemes István, Czikó László, Szénégetô István, Ciorba Mihály, Karácson Tibor és Majla Géza. A lap ára 3500 lej, kapható a gyulafehérvári teológián (Str. Bibliotecii nr. 3., Alba Iulia 2500). A magazin minden sora értékes információt nyújt; még mese is van benne.
Csütörtökön tartotta programbemutatóját az EUROTREND Számítástechnikai Kft., mely 1997 óta folytat tevékenységet Kolozsváron. Az egybegyûlteket Berke Sándor, a cég ügyvezetôje üdvözôlte, majd dr. Tóth Antal ismertette a cég tevékenységét, és rövid beszámolót tartott a Controlling gazdálkodási rendszerrôl.
A Controlling-rendszert az Egyesült Államokban kezdték kidolgozni már a húszas években; mint azt neve is mutatja, irányítást, vezetést, ellenôrzést jelent. Ez egy újszerû vezetési módszer a vállalatok gazdasági tevékenységében. A módszer kidolgozását a gazdasági szükségszerûség váltotta ki, és eddig a legjobbnak bizonyult a számítógéprendszeres ügyvitelben. Elsôsorban kisvállalkozók számára hatékony. A programbemutató második felében ismertették a Microshop, Micropharma és Mikroptik nevet viselô számítógép alapú pénztárgép-rendszert, valamint a cikkelemes értékesítési és készletnyilvántartó számítógépes programrendszert. A Micropharma és Mikroptik fôleg magángyógyszertárak és gyógyászati segédeszköz boltok részére kifejlesztett programrendszer, míg a Microshop áruházak, üzletek, üzletláncok, kiskereskedôk számára készült. A bemutatón közelrôl meg lehetett ismerkedni a programrendszerrel, a szervezôk igyekeztek minden felmerülô kérdésre kimerítô válaszokat adni.
Július 1-jétôl a RomTelecom Rt. emeli szolgáltatásainak díjszabását.
1. Helyi automata beszélgetések:
I-es tarifa (10–16 és 19–21 óra között): helyi zóna = 1 impulzus/1 perc, városközi zóna = 8 impulzus/1 perc, II-es tarifa (16–19, 21–23 és 7–10 óra között): helyi zóna = 1 impulzus/2 perc, városközi zóna = 6 impulzus/1 perc, III-as tarifa (23–7 óra között): helyi zóna = 1 impulzus/4 perc, városközi zóna = 4 impulzus/1 perc.
Vásárnap és hivatalos ünnepnapokon 7–23 óra között a II-es, 23–7 óra között a III-as tarifa érvényes.
A teljes fogyasztás (helyi + városközi) egy számlázási idôszaka alatt az új impulzus ára a következôképpen alakul: magánszemélyek számára 0–100 impulzus ingyenes, 100-nál több impulzus 260 lej/imp.; jogi személyek számára 260 lej/imp.
2. Kézi kapcsolású beszélgetéseknél ugyanazok a körzetek, mint az automata kapcsolás esetében, vagyis a telefonközpont saját körzete (a teljes és kedvezményes tarifa egyaránt ingyenes), helyi körzet (teljes 260 lej/perc, kedvezményes 130 lej/perc), városközi körzet (teljes tarifa 2080 lej/perc, kedvezményes tarifa 1040 lej/perc).
A teljes tarifát 6–18 óra között alkalmazzák, hétfôtôl szombatig. A kedvezményes tarifát vasárnapokon és hivatalos ünnepnapokon, illetve munkanapokon 18–6 óra között számítják fel.
3. Nemzetközi beszélgetések ára, akár kézi, akár automata kapcsolással, magánszemélyek és jogi személyek számára egyaránt a következôképpen változik: 1-es körzet (Európa) — 6900 lej/perc, 2-es körzet (Algéria, Marokkó) — 9600 lej/perc, 3-as körzet (Kanada, Egyesült Államok, Izrael) — 12 700 lej/perc, 4-es körzet (Japán, Chile, Zair) — 16 000 lej/perc.
4. Köztelefonkészülékekkel végzett beszélgetések:
a) helyi — klasszikus pénzérmés készülékkel 20 lej/impulzus, többféle pénzérmés készülékkel 300 lej/impulzus, telefonkártyával 380 lej/impulzus;
b) városközi — klasszikus pénzérmés készülékkel 100 lej/impulzus, többféle pénzérmés készülékkel 200 lej/impulzus, telefonkártyával 380 lej/impulzus.
c) nemzetközi — telefonkártyával 940 lej/impulzus, 1-es körzet (8 impulzus/perc) 7520 lej/perc, 2-es körzet (12 impulzus/perc) 11 280 lej/perc, 3-as körzet (16 impulzus/perc) 15 040 lej/perc, 4-es körzet (20 impulzus/perc) 18 800 lej/perc.
Havi 10 ezer impulzus fölötti fogyasztás és fô telefonkészülék esetén magánszemélyek és jogi személyek számára egyaránt impulzusonként 240 lejt kell fizetni. Legalább 5 fô telefonvonal igénylésekor minden vonal felszerelése 10%-os kedvezménnyel jár.
Nemzetközi hálózati kapcsolattal rendelkezô bérlet, magánszemélyek és jogi személyek számára: 32 700 lej/hónap (egyéni vonal), 18 300 lej/hónap (ikervonal). A telefonvonalak felszerelési díja magánszemélyek és jogi személyek számára egyaránt 275 000 lej (analogikus készülék), illetve 325 000 lej (digitális készülék).
— Meddig halasztható a magyar egyetem újraindítása?
— Addig, amíg nem lesz, aki követelje.
Június 27., szombat:
18 óra: A zsinagóga újjáépítésének ötlettervei. A Mûszaki Egyetem harmadéves mûépítész diákjainak kiállításmegnyitója. 21 óra: Gombocz Avar marimba-koncertje. 22 óra: Radu Pop: Eikon (intermedia); Könczei Csongor: Délibáb (tánc), elôadja a Brassai-alapítvány Zurboló együttese. 23 óra: Beszélgetés: Tér és kommunikáció — emberek a város terében;
június 28., vasárnap: 18 óra: Installációk és performanszok — a Képzômûvészeti Akadémia diákjainak produkciója; 22 óra: Beszélgetés: Szabad zónák, tiltott zónák — a tér köznapi és mûvészi használata;
június 29., hétfô: 18 óra: Gyurkó László: Szerelmem, Elektra; 22 óra: Beszélgetés: Narratívák és lehatárolt terek — a kizárás szemantikai technikái;
június 30., kedd: 21 óra: Csehov: A hattyú dala.
Az elôadásokat a Tranzit-házban, a névtelen utcai volt zsinagógában tartják. Bejárat a Malom utca 16. szám alatt.
Életére erôteljesen rányomta bélyegét az évszázad, amelyet csaknem átélt. Kolozsváron látta meg a napvilágot 1913. május 31-én, itt érettségizett a George Barit fiúlíceumban, s ugyancsak itt szerzett jogi diplomát, a Ferdinand-egyetemen. Újságíró lett, s pályájának kezdeti éveiben a RADOR távirati iroda munkatársaként dolgozott. A negyvenes években munkaszolgálatra vezényelték, majd más zsidókkal együtt ô is megjárta a német lágereket. A háború vége felé megszökött, s napokon át bújdosott többedmagával. A reményt élete nagy szerelmének, a késôbb szintén újságíróvá lett Blanka viszontlátásának a vágya tartotta benne. Szerencséjük volt: mindketten hazatértek, s amint ezt egyik könyvében is megírta, többé nem engedték el egymás kezét.
1945 után az Erdély és a Tribuna szerkesztôségében dolgozott, késôbb az Egység címû lap szerkesztôje volt. Amíg a lapot hatalmi szóval meg nem szüntették. Akkor került át a Falvak Dolgozó Népéhez, hogy végül az Igazság külpolitikai rovatvezetôjeként vonuljon nyugalomba 1968-ban. Megbízható, pontos munkatárs volt. Szakmai tudását tisztelték mindazok, akik ismerték.
Aztán családja szétszéledt a nagyvilágban, felesége örökre megpihent, de ô tovább reménykedett. Abban, hogy tudásával továbbra is szolgálhatja szülôföldjét. Élete utolsó pillanatáig tervezett, dolgozott. Posta- és bélyegtörténeti szakmunkái immár megkerülhetetlenek a témával foglalkozók számára. Olyan kiváló szakmunkák, amelyekért éveken át díjakat, érmeket kapott. Mint fiatal korában, amikor a Hagibor sportegyesület egyik reménysége volt. Nemrég magyar és román nyelven kis könyvet adott ki az európai Quislingekrôl. Középiskolásoknak, fiataloknak szánta, hogy az iskolákban elhallgatott tényekrôl tudomást szerezzenek. Mert az igazság kimondása, a ferdítések kiegyenesítése, a csúsztatások helyrehozása egyaránt foglalkoztatta. Megbocsátott, de feledni ô sem tudott. Nem is akart.
Nyolcvanöt esztendôt rendelt neki a sors. Egyetlen pillanatot sem pazarolt el életébôl. Vérbeli újságíró, tartásos ember, segítôkész kolléga, igazi jó barát volt. Hû maradt Kolozsvárhoz, itt pihent meg csütörtökre virradóan. Erôs Lászlónak hívták. Nyugodjék békében.
Szabó Vilmos mûvészetének forrása a rácsodálkozás képességének gyermeki eredendôsége. Meghatározója a humánum értékeinek féltése. Vallomás arról, hogy az ember a mindenség mértéke. A mindenségé, amely önmagára lelhet egy katicabogárban, egy rozsdás szeg varázslatos színharmóniájában, vagy a napfényben megcsillanó szalmaszálban. Mint ahogy meglapulhat a gyökerek hajszálereiben, a fakéreg görcseiben, vagy a megkérgesült kezek, arcok ráncaiban.
Szabó Vilmos alkotásain a fûszál zöldje, a pajta mögötti trágyadomb fanyar barnája is az emberrôl vall. A mindenség arca — üzeni ez a mûvészet — az ember arca, amely csak részlet által megragadható. Ekképpen lehet a végtelen idô forgatagában az egyetlen kitapintható bizonyosság a mû, a mûvészember létének valódi mértéke.
Célba ért az a 100 dollár, amelyet decemberben küldtek Kanadából Tóth Erzsébetnek, aki az 1990. márciusi események nyomán elvesztette édesapját. A távolság Edmontontól Marosszentgyörgyig valóban tekintélyes, de ennyi idô alatt kerékpárral is meg lehetne tenni.
Stork Aurél mostani adományának azért vált roppant tekervényessé az útja, mert a postás, aki minden helybélit ismerhetne, nem akarta tudni, hogy Tóth Erzsébet egy és ugyanaz a személy mint Csokucza Erzsébet. Elsô férje után még ezt a nevet viseli. A címzett ismeretlen megjegyzéssel a bankutalvány visszament. Ezután alulírott nevére más küldeménnyel együtt juttatták el az összeget, szintén bankutalványon, amely itteni körülmények között a késleltetés eszköze. Bármely bank legkevesebb hat hétig ellenôrizgeti az utalványt, hogy vajon van-e fedezete. A legkevesebbôl több mint hét hét lett, így az április végén benyújtott utalványt csak június 17-én váltották be. Elôadódott egy-két egyéb sürgôs tennivaló, aztán jött az árvíz a Maros völgyében, amikor az utak járhatatlanok voltak, és így a decemberi küldemény végül június 25-én jutott el a címzetthez.
Tóth Erzsébet családja számára soha jobbkor. Náluk mindig soha jobbkor érkezik valami mentôöv. Élettársa, kisfiának apja, alkalmiból tartja fenn a családot, szûkösen, és közben halmozódik elmaradásuk a háztömbbeli közköltségben. A mostani adományból egybôl törlesztik adósságuk majdnem egyharmadát, megnô a hitelük, ezzel egy idôre elkerülik a kilakoltatás veszélyét. Ôsztôl talán könnyebb lesz. Óvodába adhatják a gyermeket, Erzsébet is munkát vállalhat. A küldemény nélkül elérhetetlenül távolinak látták ezt a jövôt, ezért is kért Tóth Erzsébet, hogy juttassam el köszönetét távoli jótevôjének.
Az Internet jóvoltából ezt késedelem nélkül továbbítjuk. Ebben a közvetítôláncban nincs lelketlen postás, vagy körülményeskedô bankrendszer.
A Román Hadsereg Pszichológiai Mûveletek Osztálya tíz napig harci gyakorlaton tartózkodik Hargita és Kovászna megyében. A pszichológiai egység Székelyföldön való jelenléte a magyarországi alakuló kormánykoalíció figyelmét sem kerülte el. A Magyar Hírlapban Csapody Miklós, a FIDESZ alelnöke úgy véli, hogy a magyar kormánynak magyarázatot kell kérnie Bukaresttôl az egység székelyföldi tartózkodásának céljáról.
A román kormány álláspontja az, hogy az ország területén a hadsereg ott gyakorlatozik, ahol akar.
A harci gyakorlattal kapcsolatban felkértük Cziprián Lorándot, a Hargita megyei prefektúra tanácsosát, fejtse ki véleményét.
Furcsa, de így van. Csíkszeredában harci gyakorlaton tartózkodik a román hadsereg pszichológus (mikor alakulhatott meg?) egysége.
Egyetlen szakember sem hallott arról, hogy a világ bármely hadserege rendelkezne hasonló alakulattal, mi több, egy szakkönyv sem említi meg, hogy ilyen és ehhez hasonló mûveletekkel a hadseregek foglalkoznának.
A tömegek lélektani „meggyúrása" nem a hadsereg hatáskörébe tartozik. Ezekkel és sok más hasonló mûvelettel a mindenkori hírszerzô szolgálatok foglalkoznak (lásd CIA, MI5, MI6, SIS, Mosad stb.).
A csíkszeredai gyakorlattal kapcsolatban hihetôbb lett volna, ha a hadsereg a harci körülmények szimulálása alatt történô információáramlás folytonosságának biztosítására hivatkozik, nem pedig arra az átlátszó kifogásra, hogy miként mûködik ez a „szuper brigád" hegyi és erdôs körülmények között.
Gondolom, hogy nem csak a pszichológusok, hanem az egyszerû emberek számára is nyilvánvaló: a tömeg tömeg marad az alföldön ugyanúgy mint a hegyes/erdôs vidéken. És ugyanúgy fog viselkedni — ezt már nagyon rég bebizonyította Gustave Le Bon.
Nem hiszem, hogy ezt a hadsereg pszichológusai ne tudnák. Mégis Hargita megyét választották a gyakorlat színhelyéül, és ezt olyan jól tudták titkolni, hogy Dézsi Zoltán — a megye prefektusa — is azon a napon szerzett tudomást a gyakorlatról, amikor a központi román újságokban megjelent a gyakorlat részletes terve.
Ilyen értelemben jogos az RMDSZ-prefektus felháborodása és tiltakozása a kormánynál, amit, sajnos, számba sem vettek.
Minden hadseregnek van egy propagandaosztálya, és nagy a gyanúm, hogy a Román Hadsereg Nagyvezérkarának Pszichológiai Mûveletek Osztálya elnevezés ezt takarja.
A kérdés: kit és milyen irányban akartak, akarnak meggyôzni?
Nagyon úgy néz ki, hogy ez a gyakorlat jelzésértékû akart lenni a megye magyar lakossága, illetve a kisebbségi szervezetek vezetôi számára, hogy ne felejtsék el azt a tényt, milyen állam területén élnek.
Pszichológusfejjel gondolkozva megkérdezhetném: a hadsereg pszichológusainak nem jutott eszébe, hogy netalán a gyakorlat fordítva is elsülhet, ahelyett hogy megerôsítenék a hátországot (ez a propagandaosztály feladata), kételyeket ébresztenek a lakosságban. A román állam így és ilyen módon akarja elérni lojalitásunkat az iránt az állam iránt, amelybe véletlenül kerültünk 1918 után?
Biztosra vehetô, hogy a célpont a romániai magyarság volt, ám mivel nem tudok egy nemzeti érzelmû katona agyával gondolkodni (a nemzeti „logika" számomra továbbra is rejtély marad), nem tudom, mi a gyakorlat igazi célja.
A végére remélhetôleg kiderül. Már nagyon várjuk.
A szó veszélyes fegyver. Az írott szó különösen. Az írott szó olykor adott szó, zálog, fogadalom. Alkalomadtán számon kérhetô. Iskolatársamról tudtam, hogy folyamatosan zsarolják. Fontosabb események elôtt behívták kiképzésre, okításra, kivallatásra. Mint idegenbe szakadt egykori játszótársak a legnehezebb élethelyzetekben segítettünk egymáson. Egyik ôszinteségi rohamában, talán vigasztalást remélve kotyogta el különös szerepkörét, s a módot, ahogyan belecsöppent. Egy duhajkodás után választania kellett a bûnvádi eljárás és a besúgói státus között. Nem mondom, hogy hidegen hagyott a sztorija. Sôt azt sem, hogy utána nem merült fel bennem a kétely: alkalmanként magam is szereplôje lehetek bizalmas beszámolóinak. De inkább szánalmat éreztem iránta, mint haragot. És valamiféle titkos, önzô örömöt is, hogy nem kerültem az ô helyzetébe. Végig azt hittem, nem árthat nekem, sôt, ha lehet inkább megvéd, mintsem bemószerolna. Valószínûleg soha sem fogom megtudni, kinek mekkora kárt okozott, kit és miért mártott be, rosszindulatból avagy kényszerbôl. Egy dolog biztos: az utolsó lennék, aki egyszerûen csak kényszerû megalkuvása miatt törnék pálcát fölötte. Tegyem hozzá, mert ez is a történethez tartozik: a kegyetlen vagy talán a kegyes sors jóvoltából, személyesen tôle már úgysem kérhetnék semmit számon.
Tartoztam a magam besúgótörténetének, pontosabban egyik besúgótörténetének elôrebocsátásával, mielôtt a többire rátérnék. Mert ezek a történetek már korántsem hasonlíthatók az elôbbihez. S fôleg azért nem, mert hôseik túlnyomórészt törtetô akarnokok, akik vagy saját kezdeményezésre váltak besúgókká, vagy karrierféltésbôl, vagy a munkahelyi acsarkodások, a szakmabeli iszapbirkózások terén reméltek elônyre szert tenni. Szinte folklórszámba megy, ahogyan ez utóbbiak egymást jelentgették fel, próbálták hûvösre tenni. A monstruózus körülmények monstrumokat szültek. A pakliban persze a rafinált helyzetelemzésnek is helye lehet, a menekülésnek a süllyedô hajóról. Amikor már világossá vált, hogy közeleg a váltás ideje, át kellett nyergelni az ellenzékiségre, s a változások után köpködni, fröcskölni, rágalmazni. Nem véletlen az sem, hogy ezekben a történetekben már nem rendelkezem elsô kézbôl származó információkkal, csupán a körülmények összjátéka, bizonyos árulkodó jelek folytán szereztem be ôket. Egyik vélt barátom hetekig, hónapokig tartott abban a meggyôzôdésben, hogy egy másik közös ismerôsünk kémkedik utánunk, hogy évekre rá tudjam meg, valójában ô a beépített ember. Persze a besúgói szerep azon nyomban megszûnt, mihelyst információszolgáltatóból az információ élvezôjévé vált valaki, azaz a hôn remélt bársonyszékhez hozzájutott. És ebben van a dolog egyik pikantériája: azok az elvtársak vagy jó családból származó aranyifjak és kevésbé ifjak, akik a piszkos munka valódi haszonélvezôi voltak, most tetszeleghetnek a becsületesség bûvkörében, megtehetik, hogy háborogjanak kiszolgálóik aljasságán, vagy hogy nagylelkûen felmentsék ôket.
A szekusügynökök ügye nem véletlenül jelenti a közélet egyik legnagyobb traumáját. Mielôtt politikai ügy lenne, elsôsorban talán pszichológiai kérdés. Mert az ügynökök jelentôs része azoknak a sorából verbuválódott, akik a mindenáron, minden eszközzel való érvényesülés érdekében besúgói státusukat is bevetették. Egyéni alkat, pszichológiai beállítottság folytán vagy pusztán az uralomra való vélt predesztináció indítékából? Egyik sorainkból kikerült fô-fô informátor és egyetemi berkekbôl származó köztörvényes bûnözô múltjára például majdhogynem a véletlen folytán derült fény: az ellene indított bûnvádi eljárás során besúgói mivoltát akarta mentségül felhasználni, a politikai rendôrségi apparátusban játszott fontos és hatékony szerepével igyekezett hatni bíráira, meglágyítani a fölötte ítélkezôk szívét. Az illetô valamikor ott csücsült a fészéné vezérkarában mint a magyar kisebbség képviselôje... Árulkodó jelek tanúskodnak arról, hogy a törvényhozásban, a hatalomra jutottak soraiban az átlagosnál jelentôsen nagyobb a volt ügynökök részaránya. Nem véletlen, hogy a szekusdossziék ügye, a nyilvánosságra hozatalukra vonatkozó minden próbálkozás kudarcra ítéltetett.
A négyszázezerre becsült ügynökgárda óriási tömeg. De a maradék huszonkétmillió annál is jóval nagyobb. Nem kell hát félni attól — véli Mircea Dinescu —, hogy kiüzetésük a politika paradicsomából társadalmi csôdhöz vezetne. Valóban, a besúgók, nyilatkozatírók soraiban sok a szerencsétlen áldozat. De ez távolról sem jelentheti, hogy ôk, pontosan ôk vállaljanak politikai szerepet. De ha már mindenáron ezt óhajtják, hát kezdjék a gyónással. És vonatkozik mindez az egykori hatalom nyílt kiszolgálóira is, akiket a különbözô pártok tagtoborzó akcióik során nagy kegyesen soraikba emeltek. S akik úgy érezték: nem elégedhetnek meg a szürke tagsággal.
Nagyon sokan lélegeztünk fel megkönnyebbülten, mikor a sajtóban értesültünk, hogy a román kormány, ha nehezen szánta is rá magát, de újabb lépést tett az európai beilleszkedés irányába. Négy év után végre eltörölte a határon fizetendô benzinilletéket.
Az igazi meglepetés a határon ért bennünket, s fôleg a román kormányok mentalitását nem ismerô nyugati turistákat, mikor továbbra is fizetni kell a sarcot, mint hajdan a szultánnak. Hiába mutattam a Szabadságban az eltörlésrôl az írást, közölte a vámos, hogy ôt csak a Monitorul Oficial érdekli, és ennek megfelelôen lép. Valóban ez így van, hogy egy törvény, akkor lép életbe, mikor a Hivatalos Közlönyben megjelenik. Viszont megérne egy misét annak utánanézni, hogy mikor bevezették az illetéksarcot, az életbeléptetését hetekig halogatták, vagy azonnal érvényesítették.
Nagyon sok a jó szándék az európai politikusok részérôl, hogy Románia integrációs törekvéseit s ezáltal gazdasági fejlôdését segítsék, de ehhez nem elég a román kormány képviselôinek csupán szépen nyilatkozni az európai fórumokon, hisz a nyugat-európai turista és újságíró a tapasztalatairól tájékoztatja a helyi képviselôit és kormányát.
Végül azt kérem, hogy mindenki tájékoztassa azon ismerôseit, aki kocsival készül elhagyni Romániát, a kellemetlen meglepetéseket kerülendô, hogy még fizetni kell az illetéksarcot. Remélem, a Monitorul Oficial megjelenéséig beszedett pénzt, melyet nagyrészt nem román állampolgárokkal fizettetnek, szintén az árvízkárosultak megsegítésére fordítják.
Június 22-én este a Román Televízióban Ion Diaconescu is kijelentette, amit a magyar nyelvû sajtó a Bárányi-ügy kapcsán már számos írásban hangoztatott, mely szerint a beszervezett (esetleg nem is aktív) szekus-besúgók csak a kis halak, a nagyok (akik ellen küzdeni kell) a volt nómenklatúra, akik pedig igen gondosan ôrzik gazdasági-politikai befolyásukat. Megtehette, mert Bárányit már kigólyozták.
Említés történt sajtónkban érintôlegesen arról is, hogy 1994-ben — Tôkés László kapcsán — volt már egy hasonló ügy, ami RMDSZ berkekben is megmozgatta a kedélyeket: az ügyet ugyanis Nagy Benedek csíki képviselô felkapta, aláírásokat gyûjtött, és szakadást készített elô. (Azt nem tudom, vajon most is az 1994-ben közölt együttmûködési nyilatkozatot vették elô T. L. kapcsán vagy egy másikat.)
Az RMDSZ akkor nem seperhette szônyeg alá az ügyet (ma inkább), összehívta az Operatív Tanácsot, amely közleményt bocsátott ki (Szabadság, 1995. január 7.), amely kiállt T. L. mellett. És az újabb diverziót megelôzendô, a 3. pontban leszögezte: „Az Operatív Tanács szerint az 1989 elôtti idôszak felülvizsgálatának hiánya, a szekuritáté szerepének teljes tisztázatlansága annak a hatalomnak az érdeke, amely, egyrészt, saját múltját kívánja ezzel eltakarni, másrészt ezt a helyzetet ismételten diverziós célokra, az 1989-es események hiteles személyiségeinek lejáratására tudja felhasználni. Éppen ezért elengedhetetlennek tartjuk a múlt feltárását és elemzését, és az ebbôl származó elvi és gyakorlati konklúziók levonását az RMDSZ-en belül..." (Az 5. pont magát Nagy Benedeket az Etikai Bizottság elé utalta; az eredményrôl nem értesültünk, legfeljebb annyiban, hogy N. B.-t nem jelölték az új választások alkalmával.)
Mondanom sem kell, a fent általam kiemelt intézkedések (legalábbis nyíltan) nem történtek meg és semmi „gyakorlati konklúzióról" nem értesültünk. Ennek következménye az az óriási baklövés, amely Bárányi Ferenc jelölésekor történt: nem az, hogy jelölték, hanem hogy nem tárták fel teljes múltját a kormánynak is. Sajnos, errôl a hibáról, sôt megbocsáthatatlan „feledékenységrôl" kevés szó esik, személyes felelôsséget sem firtat senki. Az okokat — információk hiányában — csak sejthetjük. Van egy latin közmondás: „Hodie mihi, cras tibi" (Ma nekem, holnap neked). Talán ennek címbeli fordítottja lehet a ludas. Mert ha ma B. F., holnap ki tudja...
Petôfi minden idôk legmagyarabb és legforradalmibb költôje. A Petô név a Péter származéka, Petôfi azonban nem Petô fia volt, hanem egy Petrovicsé, kinek neve — szerbül — Péterfit jelent. Az ô idejében még nem létezett a labdarúgás szó, csak a szláv eredetû labda fônév és a bizonytalan etimonú rúg ige. Ma, az 1998-as év júniusának a 23. napján engedtessék meg papírra vetni: egy nem dán nemzetiségû és nem mohamedán hitû, a bibliai Dániel név Dan becealakjára és a Péterfi, Petersen, Petrovics stb. családnévnek megfelelô Petrescu névre hallgató jobbhátvéd (sok másnál jobb hátvéd) rúgta be — bal lábbal és nem politikailag veendô bal oldalról — az angol válogatott kapujába a gyôzelmet hozó gólt (melynek ilyetén neve épp az an-golból jön). Franciásan szólva ez mon gól volt. Egy 17. századi londoni Lloydra emlékezve azt mondhatjuk: ez a gól mongo-Lloyd volt. Noha, jóllehet és ámbár sonyos. Bársonyos. Sejtelmes selymességgel sima felületû. (’89-ben, sajnos, nem álltunk oly „csehül", hogy bársonyosan forradalmasodjunk.). A következô meccsünkön talán a balhátvéd Selymes Tibor is szóhoz jut. De a legfontosabb — font sterlingben, szmokingben vagy bármilyen más ingben ki nem fejezhetôen fontos — most: még tovább jutni.
Csak gyermekek és bolondok mondanak igazat
(Német közmondás)
került ismét kezembe Hans Habe könyve, A háló. De nem véletlenül lapoztam fel benne azt az oldalt, amely emlékezetes maradt számomra. Rögtön le is fordítottam a német szöveget, mert úgy véltem, nemcsak szórakoztató, szellemes írás, de fenemód aktuális is.
„Az elsô világháború idején a hírneves ideggyógyász Wagner-Jauregg bécsi klinikáján volt egy bolond, aki minduntalan azt kiabálta:
— Valaminek kell történnie! Valaminek kell történnie!
Egyik nap a professzor odalépett rácsos ágyához, és megkérdezte tôle, vajon minek is kell történnie.
— Vagy kinyalja a professzor úr a fenekemet — felelte a bolond —, vagy belecsinálok az ágyamba.
Erre a professzor azt válaszolta:
— Jóember, úgy hiszem, az utóbbi fog bekövetkezni.
De nem tudunk arról, folytatta a történetet Habichl doktor, hogy emberünk becsinált volna az ágyába, mert tudnivaló, hogy a bolondok csak ordibálják minduntalan, hogy valaminek kell történnie, de nem történik semmi. És a bolondok csak fenyegetôznek az ágybacsinálással, de végül is nem kakálnak be, mert akkor ott maradnak a szarban. A feneküket úgyszintén nem nyalja ki senki, így aztán minden marad a régiben. Egyfelôl bizonyos emberek félnek a napra menni, másfelôl azonban a többieknek is vaj van a fejükön, és akinek nem okvetlenül muszáj, az ne menjen a napra. Sokat beszélnek, még többet írnak, de egyiknek sincsen következménye."
Lehetséges, hogy ezt csak a bolondok tudnák
Marosvásárhely Kolozsvár felôli bejáratánál kék festék takarja a magyar feliratot. Szászrégen felôl sértetlen a helységnevet jelzô tábla, viszont a közeli Maros- szentgyörgyöt jelzô táblán fejezték ki a többségiek messzemenô elôzékenységét, figyelmességét, széplelkét.
A Marosvásárhelyi Napok megnyitásakor is megmutatkozott az évszázados, különösképpen az utóbbi nyolcéves nacionalista nevelés eredménye. Tisztázatlan okokból nem jelent meg az a személy, aki a megnyitó beszédet románul mondta volna el, ezért aztán a városközpontban, a polgármesteri hivatal elôtt az kapott füttykoncertet, aki magyarul nyitotta meg a rendezvénysorozatot.
Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülésének állásfoglalása szerint az elkövetkezôkben is támogatni fognak minden olyan javaslatot, amely közelebb visz az autonóm közoktatási és közmûvelôdési intézmények kialakításához, amelyek léte elôfeltétele a valódi multikulturális légkör megteremtésének. A tömörülés elnöksége helyesnek tartja, hogy az egyértelmûen és félreérthetetlenül Kolozsváron létrehozandó állami magyar egyetem a jelenlegi, erôszakkal létrehozott Babes–Bolyai Tudományegyetem folyamatos szétválasztása útján jöjjön létre.
Hangsúlyozzák: semmilyen multikulturális intézmény fenntartása vagy létrehozása nem helyettesítheti az önálló magyar egyetem létrehívását, beleértve a jogi, közigazgatási, egészségügyi, mûszaki és mûvészeti képzést is. Ezért felkérik az RMDSZ parlamenti frakcióját, hogy félretéve a jogos vagy vélt sérelmeket, testületileg támogassa a június 16-án, a kolozsvári RMDSZ-képviselôk által a parlamenthez benyújtott, az önálló kolozsvári székhelyû magyar állami egyetem újraindítását célzó törvényjavaslatot, hiszen ezt a frakció mindenképpen magáénak tekinti.
Szorgalmazzák ugyanakkor a tanügyre vonatkozó 36-os sürgôsségi kormányrendelet kormányprogram szerinti törvényerôre emelését is záros határidôn belül. Ennek parlamentben történô elutasítását a kormánykoalícióban való részvétel szakítópróbájának tekintik.
A tömörülés vezetôsége felkéri a Szövetségi Képviselôk Tanácsának minden tagját, hogy utasítson el minden olyan mesterkedést, amely az egyetem körüli vita kapcsán megpróbálja kérdés tárgyává tenni az Operatív Tanács és a parlamenti frakció tagjainak vagy éppenséggel a szövetségi elnöknek a jóhiszemûségét.
Úgy értékelik, hogy a következô néhány hónapban a leghatározottabb módon dûlôre kell vinni a koalíciós együttmûködés kérdését is. „Ha számunkra alapvetô kérdésekben záros idôn belül kedvezô döntés nem születik, tekintettel ugyanakkor az esetleges elôrehozott parlamenti választásokra — saját és jelenlegi partnereink szempontjából is —, indokoltnak ítéljük a koalíció felmondását" — áll a közleményben.
A kor követelményeinek megfelelôen egy 20–25 ezer diák színvonalas oktatását biztosító felsôoktatási rendszert követelnek, amely nemzeti közösségünk arányszámának felel meg. Mindez, értesüléseik szerint, nem elsôsorban épületek, felszerelések, laboratóriumok stb. kérdése, hanem politikai akaraté.
A Szociáldemokrata Tömörülés felkéri a szövetség minden szintû vezetôjét és vezetô testületét, hasson oda, hogy javaslatuk alapján, szakértôk bevonásával kidolgozásra, majd elfogadásra kerüljön, mint alapkövetelmény, a romániai magyarság közoktatási és közmûvelôdési autonómiájának statútuma.
A Fehér megyei TKT a tagság tudomására hozza, hogy támogatja az RMDSZ csúcsvezetését a teljes magyar oktatásért folyó küzdelemben, amely nemzeti közösségünk megmaradásának sarkalatos pontja. Úgy gondolják: ebben a kérdésben további engedményeknek helye nincs. A TKT szerkesztôségünkbe eljuttatott közleménye szerint a Fehér megyei szervezet támogatja a kolozsvári székhelyû magyar egyetem létrehozását.
„Az 1997/22-es sürgôsségi kormányrendelettel kapcsolatban, amelyet az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított, kérjük a benne foglalt jogi normák bevitelét egy leendô törvénytervezetbe, amely ellen már nem hozhatók föl alkotmányellenességi kifogások.
Kérjük csúcsvezetésünket, tegyék meg a szükséges lépéseket a koalíciós megállapodások pontos betartásának érdekében, és ha ez teljességgel reménytelen, vonják le a szükséges konzekvenciát.
Legfôbb értékünk a mostanig féltve ôrzött egység, amelyet még a Vasile-kormány kedvéért sem kell feláldozni" — áll a nyilatkozatban.
Iuliu Pãcurariu demokrata párti képviselô szerint a Városi és Regionális Kutatási Központ által elkészített közvélemény-kutatás során nyert eredmények nem felelnek meg a valóságnak. A képviselô elsôsorban azt kifogásolja, hogy a Szociáldemokrata Unió jelenik meg, a Demokrata Pártot sehol sem tüntették fel. Mint ismeretes, a SZDU a Demokrata Párt és a Román Szociáldemokrata Párt alakította választási koalíció volt.
Noha az újságírók az önálló magyar egyetem újraalakításáról próbálták faggatni a képviselôt, Pãcurariu nem volt hajlandó részletesebben is kifejteni véleményét. Szerinte a magyar egyetem kérdését még 1997-ben meg kellett volna oldani. Ugyanakkor rámutatott: nem hiszi, hogy Andrei Marga tanügyminiszter engedni fog a nyomásnak. Pãcurariu emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi dokumentumok kötelezôvé teszik a minden szinten történô anyanyelvû oktatást, az egyetem adminisztratív szerkezetére vonatkozóan azonban már nem tartalmaznak elôírásokat.
Arra a kérdésre, hogy tudomása szerint a demokrata párti miniszterek sorában lennének-e olyan politikusok, akik tájékoztatási kötelezvényt írtak volna alá a Securitatéval, Pãcurariu határozottan kijelentette: a PD miniszterei között egyetlenegy ilyen személy sincs.
Pãcurariu ugyanakkor felhívta a média figyelmét az aranyosgyéresi sodronyipar helyzetére, amelynek átszervezése elkerülhetetlen, ugyanis a gyárnak 180 milliárd lej adóssága van, amelynek törlesztése csakis a termelés megkétszerezésével történhet meg, ami viszont nem lehetséges. Pãcurariu szerint az elôálló helyzetért Radu Sîrbu, a Kolozs megyei Állami Tulajdonalap elnöke felelôs, mivel nem biztosított kellô anyagi támogatást a sodronyipari vállalat átalakítására — mondta a képviselô.
A katolikus tanítás szerint a keresztség által mindenki részese Krisztus általános papságának. Néhányan, kiválasztott és kipróbált férfiak pedig meghívást kapnak a szolgálati papságra. A Krisztus által alapított hét szentség közül a hatodik, az egyházi rend szentsége az, amelyben részesedve betölthetik a kapott hivatást. Papi méltóságról és hatalomról beszélnek, de ezek tulajdonképpen a szolgálat méltóságát és hatalmát jelentik. Hiszen minden pap elôdje és mintája Krisztus, aki a nagycsütörtöki lábmosás szertartásában adta át minden korra érvényesen meghívását.
Június 21-én, vasárnap délelôtt a gyulafehérvári székesegyházban dr. Jakubinyi György hét fiatalember fejére tette a kezét, imádkozott értük, felemelô, ünnepélyes szertartás keretében adta tovább nekik a papi hatalmat. Beszédében szólt arról is, hogy be kell állni az üres helyekre, mert „az aratnivaló sok...". Évente átlag kilenc pap esik ki a szolgálatból; a teológia elsô évét még 34-en kezdték, s lám, csak hétnek volt kitartása, ereje és elszántsága be is fejezni tanulmányait, és szentelésre jelentkezni.
A nehéz szolgálatra vállalkozó fiatalembereket Szent Pál szavaival biztatta, az apostol Timóteusnak írt sorait idézve: ne ijedj meg attól, hogy olyan fiatal vagy — a bölcsesség nem az években mérhetô...
A papság az egyházi rend szentségében a második fokozat: az elsô a diakónusi, amely a szolgálat még hangsúlyosabb gyakorlatát jelenti: az asztal szolgálatát, a közösség elhagyottjainak, gyengéinek, betegeinek gondját. Az ôsegyház gyakorlatában az inkább igeszolgálattal foglalkozó apostolok mellé a közösség szükséget szenvedô tagjainak szolgálásáért, a szeretet teljes körû gyakorlása érdekében választottak diakónusokat. Ma is létezik ez a hivatás és szolgálat: a világegyházban az állandó diakonátusi hivatal formájában is, nálunk csak úgy, hogy a papságra készülô fiatalokat elôbb diakónussá szentelik. Ebben az évben június 20-án, a papszentelést megelôzô napon szintén hét ötödéves teológushallgatót szentelt diakónussá dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Nekik szóló biztatásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a karitatív munka az egyház alaphivatása, ezt mutatja az a tény is, hogy külön intézmény, az egyházmegyei Caritas foglalkozik a rászorultakkal. A közösségben a diakónusok dolga a Caritas-munka. És — tehetjük hozzá — amikor hazai gyakorlat szerint egyévi diakónusi szolgálat után pappá szentelik az immár teológiai stúdiumokkal felszerelkezett fiatalt, diakóniai szolgálata nem szûnik meg, nem ér véget, csupán kiegészül az ige szolgálatával, az igehirdetés feladatával.
A két nap ünneplései után Kolozsváron azzal folytatódott a felemelô pillanatok sorozata, hogy a Kálvária-templomban elsô miséjét mutatta be Orbán László újmisés. Az a szokás, hogy a frissen felszenteltek már a szentelési mise felajánlási részétôl bekapcsolódva a fôpásztorral együtt mutatják be a legelsô áldozatot. Majd elsô miséjüket szülôhelyükön ünneplik azzal a közösséggel együtt, amelyikbôl származnak, amelyik hivatásuk kibontakozását segítette, s amelyik végigkísérte ôket felkészülésük hét éve alatt. Orbán László kolozsvári, a monostori közösség tagja, így vasárnap délután az árvíz se tudta megakadályozni abban, hogy a köszöntésére egybegyûltek körébe eljusson — mint ahogy korábban családja külföldre költözése se tudta megakadályozni abban, hogy hivatását azoknak szentelje, akik körében, akiknek köszönhetôen az isteni hívást meghallotta.
„Íme, itt vagyok, hogy akaratodat megtegyem" — énekelték a szentelési szertartás bevezetôjében, majd a fôpásztor kérdéseire felelve a papi élet kötelezettségeire a következôképpen mondtak igent: „Akarom, Isten segítségével". A hivatás — és ez mindenféle hivatás esetében igaz — arra való, azért adatik, hogy egy embercsoportot szolgáljon és képviseljen. Fárasztó és nehéz életformát jelent. Csakis Isten kegyelmébôl és segítségével lehet vállalni és megélni. És csakis úgy, ha a közösség szorosan együtt érez a kiemelttel, azzal, aki belôle és érte van. Ez a közösség felelôssége azok iránt, akik kimagasodnak belôle.
A Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt nyitott az olyan egységes politikai képviselet felé, amellyel együtt vállalt politikai célkitûzéseit töretlen határozottsággal fenntarthatja, megvalósításukat nem kénytelen meddô kompromisszumokra váltani — áll az RMSZDP szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében, amelyben a párt országos vezetôsége felkér minden olyan politikai szervezetet, platformot, politikust, közéleti személyiséget, hogy jelezzék részvételi szándékukat egy önálló politikai képviselet kiépítésében. A párt közös álláspont kialakítását sürgeti a következô témákban: vétójog a magyarságot közvetlenül érintô döntésekben; államosított közösségi javak visszaszolgáltatása; törvényes garanciák a színmagyar és vegyes lakosságú helységek etnikai összetételének megôrzésére; a hazai magyarság önrendelkezésének, autonómiaformáinak újraértelmezése és megvalósítása; a politikai képviselet viszonyainak rendezése a mindenkori érdekképviseleti szövetséggel, az anyaországgal való kapcsolatok bôvítése, a magyar–magyar párbeszéd újraindítása, az anyanyelvû oktatás korlátlan biztosítása.
Bitay Ödön az 1998. június 27-én tartandó SZKT-üléshez küldött nyílt levelében kijelenti: az RMDSZ 1997 októberi, Marosvásárhelyen tartott V. kongresszusán elhangzott észrevételei nem találtak meghallgatásra, éppen ezért jogosítva érzi magát, hogy ismét pontokba foglalja, és közölje azokat az SZKT-val.
Hangsúlyozza, hogy a magyarság soraiban hiányzik az egység, egyéni és csoportérdekek befolyásolják az RMDSZ tevékenységét. Véget kell vetni a széthúzásnak! — írja. Nincsenek az RMDSZ-nek olyan célkitûzései, amelyek mozgósítani tudnák minden magyar hazánkfiát — véli. Bitay szerint az erdélyi — romániai — magyarság szervezetét újra kell építeni, különben az összes eddigi célkitûzések — anyanyelvünk ápolása, iskolaügyünk, mûvelôdésünk fejlesztése — zátonyra fut.
Végezetül a legjobb megoldásnak az RMDSZ erôs politikai párttá való átalakítását látja.
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |