A kormány csütörtöki ülésének döntése szerint visszaszolgáltatják jogos tulajdonosainak azt a tizenhét kimondottan reprezentatív és kisebbségi értékeket képviselô ingatlant, amelyet a hazai nemzeti kisebbségektôl koboztak el az államosítás nyomán. A német, lengyel, örmény, szerb és bolgár nemzeti közösség tulajdonában lévô épületek sorában nyolc a magyar kisebbség objektuma: a bukaresti Petôfi ház, a temesvári Magyar Ház, az Erdélyi Magyar Múzeum-Egyesület egykori kolozsvári székháza, az unitárius egyház egykori nyugdíjpénztárának otthont adó épület, a gyulafehérvári Batthyaneum Múzeum, a nagyváradi református és római katolikus püspöki hivatal és a szecselevárosi evangélikus olvasóház. Noha a Kisebbségvédelmi Hivatal még tavaly augusztusban a kormány elé terjesztette a tizenhét ingatlan visszaszolgáltatására vonatkozó kormányhatározat tervezetét, végsô döntés csak a múlt héten született.

Amint azt Mikó Lôrinc tanácsostól megtudtuk: Kolozsváron az unitárius egyház nyugdíjpénztárának épületét az 1949-ben, a nyugdíjpénztárak államosítására hozott törvény elôírásainak értelmében vették el az egyháztól. Jelenleg a Solidaritatea szövetkezet irodái mûködnek az épületben. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára, Müller Ádám a Fôtér 11. szám alatt lévô székházról elmondta: jelenleg az ingatlan egyik részét a Szabad Románok Világszövetsége béreli. Noha az EME kérte az épület visszaszolgáltatását, erre eddig nem került sor. Az épület másik részében a Mûvelôdés folyóirat szerkesztôsége található.

Tokay György miniszter a Szabadságnak nyilatkozva elmondotta: az épületeket sürgôsségi kormányrendelet alapján juttatják vissza egykori tulajdonosaikhoz; végrehajtására akkor kerül majd sor, amikor a kormányrendelet eljut a képviselôház és a szenátus asztalára. A végrehajtási elôírás értelmében harminc napon belül létre kell hozni egy paritásos bizottságot, amelynek tagjai a kormány és az örökös, aki az ingatlant visszaszerzi. „Ezért is tartom fontosnak az SZKT azon döntését, hogy továbbra is fenntartjuk kormánytagságunkat hiszen ellenkezô esetben olyan kormánytól kellett volna kérni a bizottság felállítását, amelyben mi már nem veszünk részt— — hangsúlyozta Tokay György.

Azon épületek visszaszolgáltatása, ahol a bérlô az RMDSZ vagy maga a püspöki hivatal, nem jelent különösebb nehézséget — mondotta Tokay. Bonyolultabb a helyzet viszont ott, ahol az épületet lakók bérlik. Úgy véli, ha van jóakarat, ezek megoldása sem fog különösebb nehézségekbe ütközni. — Remélem, hogy olyan kormányban maradtunk, ahol a jóakaratot komolyan fogják venni — mondta Tokay György.

A miniszter rámutatott: nagyobb vita a nagyváradi római katolikus püspökség épületének visszaszolgáltatása körül bontakozott ki. Ebbe az épületbe — amelyet az egyház négy óra alatt kellett kiürítsen egy önkéntes ajándékozási szerzôdés nyomán — a Körös-vidéki Múzem költözött be. Noha Tempfli József római katolikus püspök felajánlotta a múzeum igazgatóságának, hogy három évig teljesen bérmentesen ott maradhatnak az épület egyik szárnyában, a múzeum vezetôsége továbbra is tiltakozik a döntés ellen. (Mint ismeretes, korábban Ion Caramitru mûvelôdésügyi miniszter, aki Tokay Györgygyel folytatott helyszíni tárgyalásokat, a múzeum igazgatóságának az álláspontját képviseli.

Tokay rámutatott: a létrehozandó bizottság a római katolikus püspökség képviselôivel leszögezi majd azt az idôpontot, amikor a múzeumnak ki kell ürítenie az egyik épületszárnyat. Ezt követôen a bizottság kibocsátja az ezt szentesítô iratot, az illetékes hatóságnak pedig hozzá kell látnia az épületszárny kiürítéséhez. — Erre vonatkozóan pontos idôpontot még nem tudok megjelölni. Szeretném, ha a legrövidebb idôn belül elkezdenék a folyamatot, különösképpen azért, hogy a miniszterelnök olaszországi látogatása alkalmával már azzal kereshesse fel a pápát, hogy az utolsó olyan római katolikus püspökség, amelynek ezideig még nem juttatták vissza székhelyét, most visszakapja azt — vélte Tokay.

P. A. M

Borbély László területrendezési államtitkár, az RMDSZ kormányzati ügyvezetô alelnöke az MTI tudósítójának kérdéseire válaszolva hangoztatta, hogy az új, Radu Vasile által vezetett kormány programja az RMDSZ-t érintô, eddig csak általánosan megfogalmazott kérdésekre vonatkozólag is konkrét cselekvési tervet tartalmaz. Ez vonatkozik a tanügyi törvényt és a közigazgatási törvényt módosító sürgôsségi kormányrendeletekre is, az elkobzott javak visszaszolgáltatására, az egyházi ingatlanokra, a helyi autonómia erôsítésére. Sajnos, az utóbbi két hónapban a koalíció nem tartotta be ütemtervét a tanügyi törvény tekintetében, és más ponton is késedelmek mutatkoztak. Ez váltotta ki az RMDSZ-ben az elégedetlenséget, ami oda vezetett, hogy a kormányból való kilépés lehetôsége is felmerült. Ezért született június 10-én a négypontos megállapodás a koalícióban, amelyre vonatkozólag kettôt már teljesített a kormány, míg a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar zenepedagógia szakának felállítására vonatkozó kormányhatározat ezen a héten várható — mondotta Borbély László, majd hozzátette:

— Mivel nem tartották be az oktatási törvény módosításának tervezett idôpontjait, most jeleztük, hogy feltétlenül elvárjuk a törvény elfogadását, megjelöltük az új idôpontokat, és ettôl, illetve a kormányprogramban szereplô többi, számunkra fontos törvény elfogadásától tesszük függôvé a kormányban, a koalícióban való jelenlétünket. Meg kell mondanom, a kormány hetente figyelemmel követi ezeket a határidôket, és nagyjából, kisebb csúszásokkal, a többi határidôt betartotta a kabinet az eltelt két hónapban. Ezért lehetségesnek tartom, hogy az oktatási bizottságban, majd a képviselôházban és aztán a két ház egyeztetô bizottságában összehangolva legkésôbb az év végéig megszülessen a tanügyi törvény megfelelô változata.

Az SZKT a különbözô részlet-állomásokra több idôpontot is meghatározott, de a parlament ôszi ülésszakának végéig, az év végéig mindenképpen törvényerôre kell emelni a tanügyi törvény megfelelô változatát, és meg kell tenni az elsô konkrét lépéseket az egyetem tekintetében — mutatott rá végül Borbély László.

A bukaresti Adevãrulban az elmúlt napokban megjelent írások szerint Gunar Jansson, az Európa Tanács jelentéstevôje, nem ért egyet a romániai magyar kisebbség azon követelésével, hogy nemzetiségi alapon hozzon létre egyetemet, „hiszen ez gettósodáshoz vezet". Ilyenfajta egyetemre Európa egységes nemzetállamaiban nincs példa.

Frunda György szenátor szombaton elmondta, Gunar Jansson nemhogy ellenezte volna az állami magyar egyetem létrehozását, hanem személyes találkozásuk során kifejezetten értékelte, és kifejtette, hogy ez az európai normáknak tökéletesen megfelel. A szenátor elmondta, hogy a román sajtóban erre vonatkozóan megjelent írásokat eljuttatja majd a jelentéstevôhöz, akit arra fog kérni, hogy — a helyzet tisztázása érdekében — írásban jelezze álláspontját.

Az Adevãrul szerint Gunar Jansson nem helyeselné az RMDSZ visszavonulását a kormányból. Az RMDSZ részvétele a kormányzásban Európa szemében garancia arra, hogy Romániában tiszteletben tartják a kisebbségek jogait. Ez alkalommal Gunar Jansson bejelentette, Románia megfigyelése véget ért. A végkövetkeztetés szerint az ország minden követelménynek eleget tesz, kivéve a homoszexualitás problematikáját.

Az állami tulajdonban lévô mezôgazdasági vállalatok, takarmánykeverô üzemek és zöldség-, illetve gyümölcsfeldolgozó cégek összevonása az Állami Farmok Országos Ügynökségének az égisze alatt óriási vihart kavar. Az RTDP által is támogatott demokrata párti törvénytervezet szenátusi vitája botrányba fulladt, miután a liberális, parasztpárti és RMDSZ-es honatyák tüntetôleg elhagyták a termet. Úgy tûnik, az inkriminált törvény elfogadásának kevés az esélye.

Mégis milyen alternatívái vannak az állami mezôgazdasági ágazat átalakulásának, privatizációjának? A kérdést Neményi József Nándor államtitkárnak, a Versenytanács tagjának tettük fel, aki 27 év óta az állami mezôgazdasági vállalatok hitelezésével, gazdasági ügyintézésével foglalkozik.

— A mai kormánykoalíció 17 hónapon át elodázta azokat az alapvetô döntéseket, amellyel tisztázni lehetett volna az állami mezôgazdasági vállalatok átalakítását, jövôjét. Nincs olyan privatizációs törvény, amely életképes forgatókönyvet tudna felmutatni e nagyüzemek átalakítására. Tömören úgy fogalmaznék: e nagyüzemeket nem engedik élni, de nem hagyják meghalni sem.

— A 6 billió lejes össztartozást is közpénzekbôl kellene törleszteni? Egyáltalán milyen esélye lehet egy olyan törvénytervezetnek, amely a privatizáció megkerülésével újabb állami csúcsintézményt akarna létrehozni csôdös nagyüzemek számára?

— Az állami nagyüzemek leírása nem ilyen egyszerû. Az 1990–1994 között hatalmon lévô kormányok szociális politikájukat e nagyüzemek rovására futtatták: miközben a termeléshez szükséges anyagok, szolgáltatások árai szabadon alakultak, a nagyüzemek termékeinek eladási árát a kormány szabályozta, korlátozta, mérhetetlen károkat okozva ezzel az ámv-k fejlôdésének. Valamennyi ekkor adósodott el a végtelenségig, hiszen nem kaptak kedvezményes hiteleket. A hatalmas kamatláb és a kifizetetlen kölcsönhátralékok évrôl évre növekedtek, mígnem mára teljesen lebénították munkájukat. A mezôgazdasági nagyüzemeket a hibás agrárpolitika juttatta ide, így szintén állami támogatással kell ôket ismét mûködôképessé tenni.

— Ezekszerint a törvénytervezetet elfogadhatónak tartja?

— Ha nem is értek mindenben egyet a benne leirtakkal, meggyôzôdésem, hogy a mezôgazdasági nagyüzemek átalakításának nincs alternatívája. Törött lábbal nem lehet dolgozni, nem lehet futni. Ahhoz, hogy a károsult személy újra munkaképes legyen, elôbb beteggondozásra van szüksége. Ha a nagyüzemeknek nem törlik el a tartozását, nem lehet ôket átalakítani, eladni. Az ország legjobb minôségû 850 ezer hektár termôföldjével rendelkeznek. A nagy kérdés az: megdolgozza-e valaki ezeket a földeket, vagy parlagon maradnak? Ez az ország mezôgazdaságának a jövôje szempontjából egyáltalán nem mellékes. Jelenleg ezek a nagyüzemek állítják elô a szavatolt minôségû vetômagvak, különbözô szaporítóanyagok és a tenyészállatok túlnyomó többségét. A törvénytervezet 12 cikkelye tételesen 665 nagyüzemet sorol föl, nevez meg, amelyek az új csúcsvezetôség hatáskörébe tartoznának. Téves az a feltevés, miszerint a privatizációt szeretnék ezzel megkerülni. Itt arról van szó, hogy végeladás elôtt ezeket a vállalatokat rendbe kell szedni, mûködôképessé kell tenni.

— Ha a törvényt elfogadnák, van-e valamiféle garancia arra, hogy az ámv-ék vezetôsége a régi tartozások eltörlése után nem juttatja-e ismét csôdbe a nagyüzemet?

— Ezt elkerülendô, valamennyi vezetônek személyi vagyonfelelôsséget kellene vállalnia döntéseiért. Szerintem nem a szakemberek döntéseitôl kell félni: lehetôséget kellene teremteni, hogy ezek az üzemek élni tudjanak, szabadon dolgozhassanak. Rövidesen eldôl, hogy közel két évi huzavona után milyen esélyt nyújt a kormánykoalició számukra. Radu Berceanu iparügyi miniszter különben a napokban megerôsítette eddig is ismert álláspontját: az állami vállalatokba be kell avatkozni, átalakításukhoz hathatós állami segítség és felügyelet kell!

Makkay József

Elkészült a megalakulandó magyar kormány négy évre szóló programtervezete, amelynek vitáját a törvényhozás várhatóan július 2-án kezd meg. Az alábbiakban részleteket közlünk a külpolitika, nemzetpolitika, regionális stabilitás elveit meghatározó fejezetbôl.

A magyar állam és a nemzet nem esik egybe. Ez fokozott felelôsséget ró Magyarországra. Fontos, hogy a nemzet egészét érintô döntésekben a kisebbségben élô magyar nemzetiségû polgárok képviseleti szerveinek, közösségeinek véleménye érdemben befolyásolja tetteinket. A jövôben nem fordulhat elô, hogy a kisebbségi magyarság ellenére szülessenek meg az egész nemzetet érintô kormányzati döntések.

A magyar nemzet tagjai, magyar polgárok vagyunk. Összeköt bennünket a magyarság több mint ezeréves történelme.

Elôdeink tisztelete, a nemzeti hagyományok ápolása erôt adhat mai tevékenységünkhöz, távlatot és hitet a jövô feladatainak megoldásához. (...)

A kormány külpolitikájában is szembenéz azzal az adottsággal, hogy a magyar állam és nemzet nem esik egybe, és célja, hogy a nemzeti és állami érdeket együttesen szolgálja.

A kormány magáénak vallja és tovább folytatja a rendszerváltozás után nemzeti konszenzussal elfogadott külpolitikai törekvések három fô irányát, így az euroatlanti integrációt, a regionális stabilitást biztosító jószomszédi politikát, valamint a határon túli magyarság támogatását magába foglaló nemzetpolitikát.

A fenti célkitûzések között a kormány álláspontja szerint egyensúlyt kell teremteni. Egyik célkitûzést sem kívánja a másiknak alárendelni vagy a másik hátrányára érvényesíteni. E célok sikeres megvalósítása egymást feltételezi és egymással szorosan összefügg; regionális stabilitás nélkül nincs sikeres euroatlanti politika, a sikeres európai integráció pedig nemcsak a regionális biztonságot és együttmûködést erôsíti, hanem lehetôséget teremt az elôrelépésre a határon túli magyarság helyzetének rendezésében is.

A kormány abból indul ki, hogy a határon túli magyar közösségek fontos szerepet töltenek be a kelet-európai térség stabilitásának erôsítésében és gazdasági felemelkedésében. A magyar kormány egyaránt szolgálni kívánja a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatok javítását és a határon túli magyar kisebbségek jogainak biztosítását. Meggyôzôdése szerint e két szempontot egymással nem szembefordítani, hanem összehangolni kell. (...)

A kormány tudatában van annak, hogy Magyarországnak a csatlakozással egyidejûleg el kell fogadnia az Unió vízum-, menedékjogi és bevándorlási politikáját. A kormány ezért olyan sajátos megoldások kidolgozására és elfogadtatására törekszik, amelyek biztosítják a szomszédos országok lakosságával történô zavartalan kapcsolattartást, különös tekintettel az ott élô magyarságra, valamint, hogy a csatlakozás ne jelentsen visszalépést Magyarország szomszédsági kapcsolataiban. A magyar kormány támogatja Romániának azt a törekvését, hogy az Európai Unió törölje Romániát a vízumkötelezett országok listájáról. (...)

Magyarország érdekelt az Európai Unió nyitott jellegének fenntartásában és a bôvítési folyamat folytatásában. A kormány minden lehetséges eszközzel támogatni fogja a szomszédos országokat a csatlakozás feltételeinek megteremtésében, és ezzel is elô kívánja segíteni ezeknek az országoknak az Európai Unióhoz történô mielôbbi csatlakozását.

A magyar kormány támogatja a térség országainak integrációs törekvéseit. Hatékony és folyamatos konzultációs mechanizmust kíván kialakítani a csatlakozási tárgyalásokat folytató másik négy térségbeli országgal, és egyes esetekben a közös érdekek érvényesítése céljából összehangolja fellépését ezekkel az országokkal vagy ezek egy részével.

A kormány regionális politikájának alapvetô célja a közép- és kelet-európai stabilitás erôsítése. A kormány a közép-európai régión belüli együttmûködést minôségileg új szintre kívánja emelni. Abból indul ki, hogy a közép-európai térség országai közötti együttmûködés elmélyítése, a nemzeti kisebbségek helyzetének az európai gyakorlatnak megfelelô rendezése, és az euroatlanti integráció egymással nem ellentétesek, hanem egymást kölcsönösen segítik és erôsítik. Ennek megfelelôen a kormány minden lehetséges eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy az ország euroatlanti integrációjából fakadó gazdasági és politikai elônyökben a térség országai is részesüljenek.

A kormány a Magyarország és szomszédai között létrejött alapszerzôdéseket tiszteletben tartja, szomszédaitól ezek jóhiszemû értelmezését és betartását várja. Az alapszerzôdéseket azonban természetükbôl fakadóan tartalommal kell megtölteni, és további, egyes részterületekre vonatkozó megállapodásokkal kell kiegészíteni, illetve tovább fejleszteni. Ezt indokolják az euroatlanti integrációból fakadó új kihívások és követelmények is. A regionális együttmûködés erôsítése és az ebben rejlô lehetôségek fokozott kihasználása ugyanis jelentôs mértékben csökkentheti az abból fakadó nehézségeket és feszültségeket, hogy a térség országai eltérô idôpontban válnak az euroatlanti szervezetek, így a NATO és az Európai Unió tagjává. (...)

A kormány határon túli magyar politikájának célja Magyarország és a magyar közösségek közötti politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatok kiépítése és fejlesztése Európa egységesülésének folyamatán belül, a környezô országokban élô magyarság szülôföldön maradásának, gyarapodásának elôsegítése.

Ennek érdekében oly módon kell rendezni a határon túli magyarság Magyarországhoz fûzôdô kapcsolatát a jogalkotás és a kormányzati munka keretében, hogy az Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után is biztosítsa a magyar közösségek szerves kapcsolódását az anyaországhoz.

A kormány alapvetô fontosságot tulajdonít a magyar állam és a határon túli magyar szervezetek közötti rendszeres és intézményes párbeszédnek. A határokon túl élô magyarság és Magyarország közös ügyeinek összehangolására rendszeressé teszi az egész magyarság politikai vezetôinek találkozóit. Ez jelenti a garanciát arra vonatkozólag, hogy a határon túl élô magyarokat érintô törvények, szerzôdések kidolgozása, kormányzati döntések meghozatala az ô legitim szervezeteik bevonásával történjék meg.

A kormány támogatja a határon túli magyar közösségek céljait. Nemzetpolitikájának alapja a határon túli legitim magyar szervezetek törekvéseinek elôsegítése. Ha ezek a szervezetek a közösségi autonómia alapján kívánják kifejezni demokratikus politikai akaratukat és megôrizni önazonosságukat, akkor a mindenkori magyar kormánynak kötelessége e törekvéseket támogatni. A kormány ezt a támogatást az alkotmányos kötelessége és a nemzetközi jog keretei között minden esetben meg fogja adni.

A kormány növelni fogja a határon túli magyarok nemzeti önazonosságának megôrzését célzó anyagi támogatást, és segíti az ezt szolgáló intézményrendszer erôsítését. Különös figyelmet szentel az anyanyelvi oktatás, mûvelôdés és tájékoztatás, a bôvülô hitélet, az anyanyelv használata támogatásának. Fontosnak tartja a magyar közösségek önálló oktatási és képzési rendszerének kiépítését, az óvodától az egyetemig, mely segíti a helyi magyar társadalom megújulását és megerôsödését, az értelmiségi elit utánpótlásának biztosítását. Annak érdekében, hogy a magyar társadalom széles rétegei ezen elveket és célokat magukénak vallják, szükséges, hogy a határon túli magyarok kultúrája, földrajza, történelme a magyarországi oktatási rendszer szerves részét képezze.

A kormány törekedni fog a természetes földrajzi, gazdasági és történelmi tájegységek szerepének növelésére. Különös hangsúlyt kap a határ menti térségekben jelentkezô, reális igényeket kielégítô, határokon átnyúló regionális gazdaságpolitika kialakítása, amire a szakmai kamarák, egyesületek, szövetségek, önkormányzatok bevonásával kerülhet sor. A kormány szándéka, hogy hatékonyabbá tegye az anyagi támogatást szolgáló alapítványok mûködését, növelje a rendelkezésre álló pénzeszközöket.

A kabinet támogatja a határon túli magyar közösségek önálló oktatási és képzési rendszerének kiépítését. Ennek keretében segítséget nyújt a legnagyobb létszámú határon túli magyar közösségnek az önálló magyar egyetem újraindításához Kolozsvárott.

TERÉNYI EDE CIGÁNY NAPPALOK ÉS ÉJSZAKÁK címû szerzeményét mutatják be ma este fél hétkor a zeneakadémia stúdiótermében. Énekel Carmen Vasile, zongorán közremûködik Cornelia Fuceac. Az elôadást Carmen Vasile rendezte, a kosztümöket Dorel Gãina tervezete.

CIUPE BARTHA ERNÔ szobrászati tárlata nyílik meg július 2-án, déli 12 órakor a Fôtér 30. szám alatti Mûvészeti Múzeumban. A kiállítás július 16-ig tekinthetô meg. Szintén a múzeumban, a végzôs diákok országos fesztiváljának keretében, kerül sor délelôtt 11 órakor a fiatal képzômûvészek alkotásainak a bemutatására.

Heltai-klub

„Így élt az 1848–49-es szabadságharc lánglelkû költôje, Petôfi Sándor. Egy hiteles életrajz az írás és a tettek fényében." Diavetítéssel egybekötött elôadás Hutzler Vilmos összeállításában. Helyszín: Heltai-alapítvány, Clinicilor (Mikó) u. 18., Pinceklub. Idôpont: júl. 3., péntek 17 óra.

AZ ESSIG KLÁRA szervezte Nemzetközi Képzômûvészeti Alkotótábor megnyitásával egy idôben kerül sor július elsején este hét órakor, Zsobokon, az iskolában, a Kós Károly grafikáiból rendezett kiállítás megnyitására is. A tárlat a zsoboki Betesda Iskolaközpont, a Kelemen Lajos Mûemlékvédô Társaság és a Mûvelôdés folyóirat munkatársainak közremûködésével jött létre.

— Miben áll a kisebbségi kérdés megoldásának román modellje?

— Részben megígérni, részletekben letagadni.

-fi

A magyarországi sajtóban, rádióban és tévében közkedvelt útinform mintájára a Kolozsvári Rádió is napi rendszerességgel ismerteti erdélyi útjaink állapotát. Annyi különbséggel, hogy nálunk az elmondott szöveg hosszú hónapok óta azonos. Akárcsak az a hír, mely szerint a Meszesrôl Zilahra leereszkedô útszakasz jobb oldala már több mint egy éve be van szakadva. Most azonban már van változás: az út másik oldala is beszakadt. A kitartó esôzések miatt keletkezett földcsuszamlás az aszfalt alól kimozdította a földrétegeket, így mindössze egy szûk sáv maradt kiskocsik számára. A teherforgalmat és a buszokat kerülôutakra térítették. Valószínûleg idénre. Amikor utászaink végre rászánják magukat a munkálatok elkezdésére, azok ötször annyiba kerülnek majd, mint egy évvel ezelôtt. Addig is a rádió útinformja nem szenved információhiányban.

(-zsef)

Déda után a Marosnak egyre szûkebb a „völgy". Fel-felhullámzik a kertek alján, bele-belekap a függôhidak hasába, pattanásig feszítve az acélsodronyokat. Szennyes-szürke felhôfoszlányok lógnak a hegycsúcsokon, lassan hömpölyögnek lefelé, mintha csak a vonat útját akarnák elállni. Ömlik a víz a vonatablakon, az idô sem telik úgy, mint máskor; a szélesedô völgyben látszania kellene már a ditrói templomnak: fenséges díszlete a szeszélyes vidéknek.

A fülkében kékes-gyér világítás, zavaros, halk beszédfoszlányok. Nem figyelek a szövegre, de egy-egy szó fölriaszt: „...nehéz idô... a vetés... a határ... Medárd... Medárd... a határ...". Valaki vállamhoz ér: „Uram, az útlevelét kérem. Elhagytuk már Brassót." Zsebembe nyúlok, csak a vonatjegy meg a mai Szabadság lapul benne.

„Uram, ez már Brassó", ébreszt föl szelíden útitársam.

Álmos idô. Megérkeztünk! Kipillantok az ablakon, zománckéken zománcfehérrel ez áll az épületen: Brasov. Aprópénz kéne trolijegyre...

Fegyveresi István

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/41, a márka 4800/4870, a dollár pedig 8630/8680 lejbe kerül.

Németország nagyszebeni fôkonzulátusa értesíti az érdekelteket, hogy 1998. július 20-tól felfüggeszti a Németországból hozott gépkocsik forgalmi engedélyének törlését. Mindazoknak, akik addig a dátumig nem törlik a forgalomból a Németországból hozott gépkocsikat, ahhoz a németországi hatósághoz kell fordulniuk törlésért, amelyek nyilvántartják az illetô gépkocsikat.

Jártam-keltem a Szamosra nézô névtelen utcai volt zsinagógában, a Tranzit házban, miközben odabent és odakint zajlott az élet és a mûvészet: a spektákulum, amely megnyitotta az önkifejezés legkülönfélébb csatornáit, amely összekapcsolt teret és idôt, mozgást és mozdulatlanságot, látványt és filozófiát. Merthogy javában zajlottak az élômûvészeti diáknapok, s ugyancsak nagy volt az átmenô forgalom az enyészet kikezdte, de most éppen másodvirágzását élô monumentális épületben. Amelynek folyosóin a fiatal mûvészek otthagyták tintába mártott lábnyomukat, vagy a mindennemû tiltás elleni tiltakozás frappáns Könczey Elemér-stílusú grafikai jegyeit. Vasárnap este installációkat és performanszokat láthattunk nagy mennyiségben és változó minôségben. Ugyanis a mindent lehet mûfaján belül sem lehet éppen mindent. Azaz lehet, de az még nem biztos, hogy minden egyformán jó is. A hetvenes években, amikor a mûfaj betört hozzánk, mûvelése az artisztikumon túl egyben világnézeti kérdést, majdhogynem politikai kiállást jelentett. Tiltakozást a konvenciók, a kétes értékû, hivatalos ízlés követelményei ellen. Egy életérzés formailag és kifejezô eszközök szempontjából is rendkívül összetett megfogalmazását, a változás, a változtatás igényét. Az akkor még fiatal és kísérletezô mai középnemzedék közül mára csak kevesen tartottak ki a pillanatnak szóló mûfaj mellett. Talán éppen pillanatnyisága miatt. Hiszen nem csekély áldozat a mûvésztôl energiáját egy, nemritkán rendkívül hatásos, de mulandó alkotásba ölni. Még akkor is, ha manapság a modern technika idôtlenné is varázsolhatja a pillanatot. De a mûfaj varázsát éppen a mulandóság adja meg, az ott és akkor születô produkció megismételhetetlen hangulata, mûvészi jellege. Amelynek aktív részese az alkotó mellett a hely és közönsége is. Napjaink kísérletezôi, a képzômûvészeti akadémia diákjai szintén felkarolták a mûfajt. A zsinagóga omladozó vakolata, az enyészet artisztikuma, a mulandóság méla bája szerves részét képezte a fiatal mûvészek alkotta történéseknek. A mozgás, tánc, zene, különféle szín- és hangeffektusok, cselekvések összességére épülô performanszok alkotói olykor mintha megfeledkeztek volna a közönségrôl, a „járókelôkrôl", s csak sajátmaguknak játszottak. Bár lehet, ez is hozzátartozott a szüzséhez. Vagy éppenséggel a rendezés óhajtott ilyenformán igazodni a mûfaj örök kísérletezô és örök nonkonformista jellegéhez. De volt sikeres ellenpélda is, amely a szó legszorosabb értelmében parázsló ritmusokat örökített meg a tánc és a helyben születô villódzó színek és formák nyelvén, s vonzotta a mindent elárasztó tûz lobogásával a tekinteteket. S végezetül, de azért, persze, elsôsorban, a produkció szereplôi, a katalógus tanúsága szerint: „baji, csíki csaba, matei lászló, bartis noémi, bartis elemér, bodó ottó, martini yvette, mocanu nicoleta, hagau marius, szabó péter, vaSSSándor, veres-pop reproduction, ferenczi zoltán".

Az idô kikezdte, de ugyanakkor mégis a végtelenség látszatát keltô, fiatalok benépesítette hajdani zsinagóga és a mellette hivalkodón és agyoncifrázottan, csillogó-villogón magasba lendült, de valójában „térszomjas" Malom utcai új banképület ellentéte akár szimbolikus jelentôségû is lehet. És elgondolkoztatja A JÁRÓKELÔT. Aki ma este 9 óra körül Csehov Hattyúdalát tekintheti meg, ha betéved a Tranzit házba.

Németh Júlia

Az Erdély magyar egyeteme, 1944–1949* címû dokumentumgyûjtemény II. kötetének bemutatójára került sor pénteken délután a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyén. A dokumentumokat Lázok János és Vincze Gábor történészek válogatták, gondozták és szerkesztették. Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója elmondta: a kötet kiadását hosszú vajúdás elôzte meg; felhívta a figyelmet a kötet idôszerûségére, most, amikor elkezdôdtek a tárgyalások az önálló magyar egyetem újraalakításáról. A kiadó igazgatója reméli, hogy a könyv eléri azt a célt, amiért megszületett.

A Bolyai Társaság elnöke, Horváth Andor egyetemi tanár ismertette a munkát és hangsúlyozta: a könyv olyan dokumentumokat tartalmaz, amelyek a magyarság számára történelmi jelentôségûek. A dokumentumgyûjtemény olvasása során, tekintettel a magyar egyetem alapításáért folytatott küzdelemre, akaratlanul is felmerül a múlt és jelen analógiája. — Ha elérhetô, hogy a magyar egyetem újjászülessen, ennek nem szabad úgy végzôdnie, mint 1959-ben — hangsúlyozta. Szerinte fejet kell hajtani azok elôtt, akik ’40-ben vállalták az egyetem újraindítását, ’45-ben pedig a veszélyek közepette is folytatták a harcot. Példaértékkel bír magatartásuk, hiszen amikor komorabbra fordult a helyzet, megpróbáltak szolidárisak lenni, a társadalom magáénak tekintette az egyetem ügyét. Az értelmiségi elit és a közösség közti közvetlen, szerves és állandó kapcsolat mostanra meglazult, majdhogynem megszakadt. Noha jelenleg állami magyar egyetemért folyik a küzdelem, adott helyzetben szükség lehet a közösség anyagi és erkölcsi támogatására is — vélte Horváth Andor.

Vincze Gábor és Lázok János a kötet szerkesztésérôl, a dokumentumok összegyûjtésérôl és válogatásáról tájékoztatták a jelenlévôket. Mint elmondták, szeretnék tovább folytatni a gyûjtômunkát; távlati céljuk egy sorozat beindítása, illetve egy feltáró kutatás elkezdése. Ezt követôen meghitt hangulatú író–olvasó találkozóra került sor.

P. A. M.

* Erdély magyar egyeteme, 1944–1949, II. kötet, szerk. Lázok János–Vincze Gábor, Custos & Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Operatív Tanácsához intézett június 19-i levelemben javasoltam, hogy: „valamennyi felelôs beosztású szövetségi vezetônk és képviselônk azonnali hatállyal tegyen politikai múltjára vonatkozó írásbeli nyilatkozatot".

Ezzel egybehangzóan az Operatív Tanács határozati javaslatot terjesztett a Szövetségi Képviselôk Tanácsa elé, melynek értelmében szervezetünk minden tisztségviselôje záros határidôn belül tegyen kötelezô nyilatkozatot a volt Securitatéhoz fûzôdô viszonyát illetôen, és vállalja átvilágítását.

Saját javaslatomnak és az RMDSZ válságkezelô testülete indítványának megfelelôen, valamint azon meggyôzôdéstôl indíttatva, hogy társadalmunk és közéletünk erkölcsi megtisztulása minden másnál elôbbre való követelmény, a román titkosszolgálathoz fûzôdô viszonyomról a következô nyilatkozatot teszem:

A Securitate lelkészi pályám 1989-ig terjedô szakaszának valamennyi állomásán végigkísért, sôt mind a mai napig visszakísért.

Brassói segédlelkész koromban (1957–1977) informátori kötelezvényt akartak aláíratni velem, a kényszerítgetéseknek azonban ellenálltam.

Dési másodlelkészi szolgálatom idején (1977–1984) élesen szembekerültem a titkosrendôrséggel. Ifjúsági missziói munkám, a helyi mûvelôdési életben és a magyar nyelvû oktatás terén végzett tevékenységem, valamint az Ellenpontok címû szamizdat folyóiratban közölt írásom miatt mintegy félévi durva meghurcoltatást kellett elszenvednem, melyben osztoztak elvbarátaim, a dési református egyházközség hívei és presbiterei, valamint az ifjúsági munkában részt vevô fiatalok és családtagjaik.

A Securitatéval összefonódott egyházfôhatósági retorzió kétévi munkanélküliségre kárhoztatott (1984–1986). Ezen idôszakra kizártak a lelkészi karból. A kivetettség idején, Kolozsváron, egy titkos iskolaügyi akcióban való részvételem miatt, családom több tagjával együtt, újból hetekig tartó behívatásoknak, zaklatásoknak és kihallgatásoknak voltam kitéve.

Számûzetésnek szánt temesvári szolgálatom idejéhez (1986–1989) további megfélemlítések és üldöztetések kapcsolódnak, melyek családomnak a Szilágy megyei Menyôbe való elhurcolásában tetôztek.

1989 novemberében feleségemmel és kisfiammal együtt brutális terrortámadás célpontja voltunk. Decemberben kemény testi bántalmazásban volt részünk. Menyôben, illetve Szilágyszegen feleségemmel együtt, közel egy hétig a szekuskihallgatások kíméletlen terrorját szenvedtük el, és az életveszélyes fenyegetettség állapotát éltük át.

A kommunizmus utolsó évében elszenvedett kálváriánkról és a temesvári református gyülekezet hatósági megpróbáltatásairól hû képet nyújt Temesvár ostroma címû könyvem.

A Securitate gyûlöletes fôhadiszállásaira egyetlenegyszer sem magamtól mentem, hanem minden esetben bekísértek, behívattak vagy behurcoltak.

Soha egyetlenegy jelentést sem írtam a Securitaténak. Ezzel szemben száz és száz oldalnyi nyilatkozatot voltam kénytelen papírra vetni, kényszer hatása alatt, túlnyomórészt kötelezô diktálás alapján. Legjobb lelkiismeretem szerint csak olyasmit voltam hajlandó írásba foglalni, ami a) senkinek sem árt; b) amit már amúgy is tudtak (s ezért is diktálhatták); c) ami félrevezetô vagy d) másokra nézve ártalmatlan.

Hosszú évtizedeken át, családom tagjaival együtt, a Securitate áldozata voltam.

Tudatosan felvettem a harcot a román titkosszolgálat ellen. Ebbe a küzdelembe másokat is bevontam, és mások is bevontak engem.

Különösképpen egyházi téren, a vallásszabadság védelmében és érdekében léptem fel. Ezzel együtt az elnyomott kisebbségi magyarság ügyét képviseltem.

1988-ban, a Temesvári Református Egyházmegye lelkészi közösségében nyíltan kiálltunk Ceausescu diabolikus falurombolási terve ellen.

1989-ben temesvári gyülekezetem állhatatos ellenállása vezetett a romániai forradalmi megmozdulások kirobbanásához.

Ellenzéki tevékenységemrôl regényt lehetne írni. A meg-megújuló és jelenleg is folyó rágalomhadjáratok helyett együttérzést és nem kárhoztatást érdemelnék.

Tiltakozom a személyem ellen irányuló, erkölcsi-politikai megsemmisítésemet célzó gyalázatos rágalmak ellen.

Tiltakozom Nagy Benedek néhai parlamenti képviselô és a mögötte álló RMDSZ-en belüli politikai erôcsoport becsületsértô és hitelrontó, burkolt vagy nyilvánvaló buktatási kísérletei ellen.

Tiltakozom a hírhedt Securitate demokráciát és jogállamiságot megcsúfoló azon próbálkozásai ellen, hogy a politikai tisztesség és az erkölcsi tisztaság ürügyén egykori áldozataikat végleg tönkretegyék és ellehetetlenítsék.

Isten kegyelmezzen azoknak, akik valóban besúgói és kollaboránsai voltak a Securitaténak, s akik zsarolható voltuk miatt, érdekbôl vagy félelembôl, jelenleg is a titkosszolgálat zsoldjában állanak.

Isten kegyelmezzen azoknak a romániai magyar honfitársainknak és azoknak a magyar — református — lelkipásztoroknak, akik kollaboráns múltjuktól nem voltak képesek megszabadulni, és kényszerû meghunyászkodásból vagy tevôleges módon ma is belülrôl bomlasztják, rombolják nemzeti és egyházi közösségeinket.

ZÁRADÉK

Mindnyájunk számára nyilvánvaló, hogy a törvény által zárolt szekus-dossziék szelektív kiszivárogtatása a titkosszolgálat egykori embereinek, hatalmi köreinek a mûve.

Az is egyértelmû, hogy az egykori diktatúra információgazdái a saját embereiket nem szolgáltatják ki.

Következésképpen a Securitate magát átmentett — volt — személyi állománya és kollaboránsai továbbra is rendkívüli veszélyt jelentenek társadalmunkra nézve.

Csak egyetérthetünk Ion Diaconescu parasztpárti elnökkel, aki kijelentette: elôbb a fôbûnösöket, az egykori pártvezetôket, a szekusokat, a kommunista rendszer volt aktivistáit kell elôvenni, és csak utánuk következzenek azok, akiket megfélemlítéssel rávettek az együttmûködésre.

Rendhagyó nyilatkozatom végén ismételten javasolom a következôket:

— Mértékadó törvény szabályozza a szekus-együttmûködés, illetve a titkosszolgálati dossziék ügyét. Fogadtassék el egy átvilágítási törvény.

— Az RMDSZ támogassa Constantin Ticu Dumitrescu szenátor önálló törvénykezdeményezését.

— Valamennyi köztisztviselô, képviselô, vezetô és politikus adjon írásbeli nyilatkozatot múltjáról.

— Védjük meg egymást, a Securitate áldozatait.

— Másfelôl tisztítsuk meg sorainkat a tényleges besúgóktól.

— Kérem, hogy az RMDSZ politikai úton kezdeményezze a személyemmel, családommal és gyülekezetemmel kapcsolatos temesvári és menyôi események, a titkosrendôrségi terror hivatalos feltárását, és az azokban résztvevôk törvényes felelôsségre vonását.

A Szövetségi Képviselôk Tanácsának fôbenjáró feladata és felelôssége, hogy ne vesse alá magát „a szekusok akaratának", és tagjai, valamint nemzeti közösségünk becsületét védelmezze.

Tôkés László
püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke

A népek tavaszán és nyarán, 1848-ban Európa jelentôsebb fôvárosaiban kitûzték a forradalom lobogóit. Párizs, Berlin, Bécs, Pest és Bukarest a népek szabadságvágyának a központjává váltak akkor, amikor a polgári értékrendet a társadalom megváltoztatásával próbálták érvényesíteni.

Az említett városokban megfogalmazott forradalmi programok a demokratikus szabadságjogok érvényesítése mellett a nemzeti egység szükségességét és az úrbériség megszüntetését is követelték. A forradalom reménysugara áthatotta mind a román 1848-as nemzedék, mind pedig a magyar forradalmárok szívét.

Paradox módon, 150 esztendô múlva, napjaink romániai társadalma ismét forradalmi reformok elôtt áll. Korunk forradalma azonban békés átalakulást jelent, mely a társadalmi változásokban, a gazdasági szerkezetváltozásban és a politikai élet reformjában konkretizálódik. 1998-ban azonban nem a bojárság vagy a nemesség kiváltságait kell megszüntetni, hanem azokat a neokommunista struktúrákat, melyek a továbbiakban is szét akarják zúzni földrajzi környezetünk emberi-civilizációs értékeit.

Az 1848-as forradalom programjai nem csak a társadalom demokratizálódását, vagy éppen a civil szféra szabadságeszményeit szolgálták. Fô megvalósítása a jobbágyság megszüntetése és földhöz juttatása volt Erdélyben, illetve az ilyenszerû, hasonló politikai próbálkozások Havasalföldön és Moldvában.

Napjainkban a romániai törvényhozás egyik legfontosabb feladatköre, a kormányzási programnak megfelelôen, a földtörvény-módosítás szakaszának a végrehajtása kell hogy legyen, vagyis a szántó- és erdôterületeknek a visszaadása jogos tulajdonosaiknak, illetve a mezôgazdaság és az erdôgazdaság fejlôdéséhez szükséges jogi keret biztosítása.

Ha az 1848-as nemzedék a kereskedelem szabadságáért, a korlátozások nélküli gazdaság biztosításáért szállt síkra, a jelenlegi kormánykoalíció olyan életképes gazdasági szerkezetet kéne hogy létrehozzon, mely lehetôvé tegye az ország felzárkózását az euroatlanti struktúrákba.

Nekünk, a romániai magyar kisebbség képviselôinek, rendkívüli eszményt, lelki kötôdést jelentenek az 1848–1849-es esztendôk forradalmi eseményei, hiszen mi akkor nemcsak egy radikális forradalmi programot léptettünk életbe, hanem ôseink kénytelenek voltak megküzdeni a korszak két legerôsebb ellenforradalmi hatalmával: a Habsburg hadsereggel és a cári csapatokkal.

Bár a magyar forradalmat másfél esztendei küzdelemsorozat után leverték, a megvalósításait nemcsak a magyar nemzet, hanem az erdélyi románok is élvezhették. A jobbágyság megszüntetése és földhöz juttatása döntô módon hozzájárult a román parasztság társadalmi felemelkedéséhez.

Ugyanígy az erdélyi román polgárság is haszonélvezôje volt a magyar forradalom által kialakított gazdasági környezetnek, ami e közösség számára is lehetôvé tette a szabad polgári fejlôdést.

Éppen ezért azt javasolnám, hogy rendkívüli körültekintéssel elemezzük a román és a magyar forradalmárok közötti ellentéteket. A két nép közötti konfliktusok okait mindkét esetben a nemzet történeti fejlôdésében kell keresnünk, de nem feledkezhetünk meg a császári udvar népeket egymás ellen uszító politikájáról sem. A korabeli események pontatlan ismerete megnehezíti a román–magyar közeledést, mely mindkét nép számára oly szükséges volna.

Állításom ismét a forradalom történelmi tapasztalatával próbálom igazolni. A magyar forradalom leverése után a Habsburgok bosszúhadjárata nem csak a magyarokat érintette. A bécsi udvar nem teljesítette a románokkal szembeni ígéreteit sem. Sôt, Avram Iancut nemcsak hogy megalázták, hanem ugyanabba a gyulafehérvári börtönbe zárták egy ideig, ahol 1785-ben Horea és Closca tartózkodott.

Akárcsak a forradalom idején, ugyanúgy az ezredforduló végén a két népnek vannak közös érdekei, feladatai. Mindez azonban csak a reális partnerség révén érvényesíthetô, ahol a többség tiszletben tartja a kisebbség érdekeit!

Dr. Garda Dezsô

RMDSZ-képviselô felszólalása az 1848-as romániai forradalom 150. évfordulója, a himnusz és a zászló parlamenti megemlékezésen

Jún. 2–12. A Habsburg Birodalom szláv népeinek prágai kongresszusán felvetôdik a birodalom föderalizálásának gondolata (Palacky). A dinasztia, a magyar forradalom irányában elfoglalt álláspontok különbözôsége, s az egyes szláv népek vezetô közti kölcsönös nézeteltérések, gyanakvás miatt a tárgyalások eredménytelenül félbeszakadnak.

Jún. 12–17. Habsburg-ellenes felkelés Prágában. A barikádharcokba a félbeszakadt szláv kongresszus egyes résztvevôi (Štúr, Hurban) is bekapcsolódnak. Thun helytartó békítô kiáltványai és Windischgrätz herceg tüzérsége a felkelés bukásához vezetnek.

Jún. derekán Nizzában kiköt a Montevideóból két hónappal korábban elindult Speranza brigg, fedélzetén a 12 éves számûzetésébôl hazatérô Giuseppe Garibaldival és 63 vörösinges légiósával. Pár nap múlva Genova népe ünnepli az idôközben kiegészített légiót. Az egységes Olaszország megteremtése érdekében a republikánus Garibaldi kész szövetkezni a piemonti királyi erôkkel.

Jún. 21. Kirobban a havasalföldi román forradalom. Az islazi nagygyûlés elfogadja a forradalom programját (autonómia, népképviseleti országgyûlés, politikai jogegyenlôség, közteherviselés, a jobbágyok felszabadítása és földhöz juttatása). Jún. 23-án Bukarestben is kitör a forradalom, Gheorghe Bibescu fejedelem jóváhagyja az islazi kiáltványt, majd lemond. Jún. 26-án egyesül az Islazon és a Bukarestben választott két kormány, megalakul a Neofit metropolita vezette ideiglenes kormány. Tagjai I. H. Rãdulescu, St. Golescu, N. Golescu, Christian Tell, Gh. Magheru, C. A. Rosetti és mások. Másnap a Filaret mezején összegyûlt tömeg leteszi az esküt az alkotmányra.

Jún. 23–26. A párizsi munkások felkelése. Kirobbantó oka a mérsékelt köztársasági Végrehajtó Bizottság újabb népszerûtlen intézkedése: elôzô nap bezárták a nemzeti mûhelyeket. A „júniusi napok" barikádharcai 1500 emberéletet követeltek, 12 000 részvevôt letartóztattak, sokukat deportálták. Jún. 28-án Cavaignac tábornok visszaadta korlátlan katonai megbízatását a Nemzetgyûlésnek, amely kinevezte az új kormány elnökévé. Új tisztségében a sajtó, a klubok korlátozása miatt népszerûtlensége fokozódott, s az év végi elnökválasztásokon megbukott.

Jún. 24. A frankfurti német nemzetgyûlés János fôherceget, a Habsburg dinasztia liberális hírben álló tagját birodalmi kormányzói címmel az össznémet ideiglenes kormány élére állítja. Tényleges hatalommal azonban nem rendelkezik, az egységes Németország nem létezik.

Jún. 2. A kormány Csány Lászlót kinevezi a fenyegetett Dél-Dunántúl királyi biztosává. Feladata a Dráva-mellék hatékony védelmének megszervezése. A következô hetekben a rendelkezésére bocsátott csapatokból megteremti a szilárd határvédelmet. Az elsô magyar–román fegyveres összetûzés. A mihálcfalvi román jobbágyok és földesurak, az Esterházy család közti hosszas birtokper betetôzéseként az elôzô napokban a parasztok elfoglalták a kérdéses határrészt. Az ügy kivizsgálására és a rend helyreállítására kiküldött bizottságot és székely századot a környékrôl összegyûlt 3000 fônyi fegyveres nép fogadja. Az összecsapásban egy székely közkatona és 12 paraszt esett el. A vegyes vizsgáló bizottság következtetése: a Román Nemzeti Komité bujtogatta fegyveres szembenállásra a parasztokat, s ôk használtak elôször fegyvert. Az esemény ürügyet szolgáltatott a román fegyveres felkelkés megindítására. A Román Nemzeti Komité viharos nagyszebeni gyûlése után Papiu Iliarian és Bãtrâneanu a Mezôségen, Bãrnutiu és Iancu az Érchegységben szervezi a felkelést. Iancu jún. 18-ra fegyveres népgyûlést hirdet Topánfalvára. A márciusi fiatalok egy csoportja (Vasvári) a Mócföldön tárgyalásokat folytat Iancuval az unió, illetve a román nemzeti követelések egyeztetésérôl. A közeledési kísérlet kudarcba fúl. Jún. 6-án és 9-én a román és szász vezetôk közös nagyszebeni értekezletén összehangolják az unió megakadályozásának a tervét. Wesselényi és id. Bethlen János helyzetértékelése: „Erdély elhatározott veszélyben forog".

Jún. 3. A császár a határôrvidék legfelsô irányítását az osztrák hadügyminisztérium hatáskörébe rendeli. A kormány megbízásából Innsbruckba utazó Batthyány (jún. 2–14.) eléri a döntés visszavonását. Az uralkodó a határôrvidéket a magyar hadügyminisztérium fôhatósága alá helyezi (jún. 8.), Jella ž icot pedig ideiglenesen felfüggeszti báni tisztségébôl (jún. 10.). Ám Jella ž ic, az udvar titkos utasításainak megfelelôen, s maga mögött tudva a horvát szábort, a helyén marad. Mi több, hadi készülôdésekre 150 000 forintot kap az osztrák kormánytól (jún. 24.).

Jún. 4. Megjelenik a Nép Barátja (szerk. Vas Gereben, névleges társ-szerkesztô Arany János) és nemzetiségi nyelveken kiadott három kormánypárti testvérlapja. Céljuk a parasztság tájékoztatása a kormány politikájáról. Néhány nap múlva (jún. 8.) megjelenik a Közlöny, a kormány hivatalos napilapja (megszûnik 1849. aug. 11-én). Felelôs szerkesztôje Gyurmán Adolf. — Stratimirovic kiáltványban szólítja harcba a délvidéki szerbeket és románokat a magyar kormány ellen. Felhívása arra az alaptalan értesülésre hivatkozik, hogy a magyarok a szerbek elleni támadásra és V. Ferdinánd trónfosztására készülnek.

Jún. 5–júl. 9. Horvát szábor (országgyûlés) Zágrábban. Jella ž icot ünnepélyesen beiktatja báni székébe, megválasztja a Háromegy Királyság (az egyesült Horvátország, Szlavónia, Dalmácia) fôkapitányává, polgári és katonai ügyekben diktátori jogkörrel ruházza fel. Kéri az uralkodótól az ország belsô önkormányzatát, ellenzi Magyarország függetlenségét, s javasolja a birodalom országainak egyetlen központi kormányzat és közös törvényhozó testület alá helyezését.

Jún. 9. Klauzál Gábor földmûvelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter rendelete — a meglévô keretek fenntartásával — kiküszöböli a céhrendszer visszásságainak zömét: szabályozza a munkaidôt és a mesterdíjat, biztosítja a legények részvételét a céhgyûléseken és a remekbizottmányokban, bevezeti a szabad iparûzést a céhen kívüli kézmûvesek és a legények számára.

Jún. 11. A pesti Károly-laktanyában állomásozó 23. (Ceccopieri) sorgyalogezred császárhû tisztjei olasz katonáikkal fegyveres támadást intéznek a honvédsereg bevonuló újoncai ellen. Az összeütközés mindkét fél részérôl áldozatokkal jár. Hasonló esetek elkerülése végett másnap,

Június 12-én Szemere Bertalan belügyminiszter statáriumot rendel el az ország egész területére „az ország békéjének s a törvényes közrendnek erôszakos kitörések ... általi megháborítása eseteire". — Karlóca határában megkezdôdnek a fegyveres harcok a szerb felkelôkkel. Ezt megelôzôen a karlócai fôodbor felkelést hirdetett „Ferdinánd császár és király trónjának, valamint a szerb nemzetiségnek a védelmére". Stevan Kni ž anin ezredes vezetésével a szerb fejedelemségbôl önkéntesek sietnek a felkelôk megsegítésére.

Jún. elsô felében az Alföldön lezárják a toborzást, mert betelt a létszám. Késôbb újrakezdik, mert a Dunántúlon és a Felvidéken nem volt elég jelentkezô.

Jún. 17. A pénzügyminisztérium bankjegykibocsátásra vonatkozó szerzôdést köt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal. A kölcsönjegyzésre felszólító felhívások sikere nyomán a következô hónap elején a bank kibocsátja az elsô (kétforintos címletû) magyar bankjegyeket.

Jún. 18. Az erdélyi országgyûlés munkálatainak utolsó napján tudomásul veszi az unióstörvény királyi szentesítését. Megszûnik a Bécsben székelô erdélyi udvari kancellária. A Fôkormányszék (élén az udvarhû br. Kemény Ferenc, majd gr. Mikó Imre) átmenetileg megmarad ugyan, de tekintélyét rendre elveszíti. — Az erdélyi társadalomtörténet fordulópontja: életbe lép a jobbágyfelszabadító törvény. Az úrbéres jobbágyság és zsellérség megszabadul a szolgáltatásoktól, földtulajdonossá válik, megvalósul a törvény elôtti egyenlôség.

Jún. 19. István nádor és a kormány Vay Miklós helyettes koronaôrt királyi biztosként Erdélybe küldi. A kormány szándéka szerint ô áll a helyi közigazgatás élén, de Puchner fôhadparancsnok továbbra is a kamarilla utasításaihoz igazodik. Vay beutazza Erdélyt, s a béke megôrzése érdekében bevezeti a kivételes állapotot.

Jún. 27. Eftimie Murgu a kormány megbízásából népgyûlést szervez Lugoson, amelyen a temesközi románok felajánlják fegyveres segítségüket. Cserében kérik a terület román hivatalos nyelvû kapitánysággá alakítását, élén Murguval. Mindkét elképzelés meghiúsul ugyan, de Murgu s a magyarországi románság végig kitart a magyar kormány mellett.

Jún. végén befejezôdnek az elsô magyar népképviseleti országgyûlés képviselôházába történt választások. A 426 követ elsöprô többsége liberális nézetû, egytizede radikális baloldali, s mindössze tucatnyi a konzervatív. A 73 erdélyi képviselô zöme magyar és székely, 17 szász s — a magas választási cenzus és a választások részleges bojkottja miatt — csak 6 román (akikhez 16 magyarországi járul).

Csány László (1790–1849), politikus. Az 1840-es években a zalai ellenzék egyik vezére, a védegyleti mozgalom harcosa. A szabadságharc alatt a Dél-Dunántúl és a Jella ž ic ellen küzdô sereg fôkormánybiztosa, majd a fôváros kormánybiztosa, Erdély teljhatalmú biztosa, közlekedési miniszter. Kossuth odaadó híve, de bízott Görgeyben is, s közvetítô szerepet játszott köztük. Része volt az aug. 11-i hatalomváltásban. Meggyôzôdését a haditörvényszék elôtt is vállalta. 1849. okt. 10-én végezték ki Pesten.

Iancu, Avram (1824–1872), ügyvéd, forradalmár. 1847-ben gyakornok a marosvásárhelyi Királyi Táblán. Az erdélyi román forradalom demokratikus szárnyának leghitelesebb képviselôje. A három balázsfalvi nemzeti gyûlés egyik szervezôje, a Román Nemzeti Komité tagja, a román fegyveres felkelés legfôbb szervezôje. Irányította az Erdélyi-érchegység védelmét a honvédseregekkel szemben, amiért a románok „a havasok királyaként" tisztelték. De felelôs a magyar lakossággal szembeni vérengzésekért. Kereste a megyegyezést a debreceni kormánnyal, de a mindkét oldalról indult kezdeményezések rendre megbuktak vagy elkéstek. Világos után ráeszmélt a magyar szabadságharc ellen vállalt elhibázott szerepére, s élete végéig elborult elmével járta a havasokat. Cebebányai sírja a románság kegyeleti helye.

Gyurmán Adolf (1813–1869), hírlapíró. Jogi tanulmányok után hírlapírói pályára lépett. Kossuth Pesti Hírlapjában a külföldi rovat vezetôje. 1848-ban a Közlöny szerkesztôje, majd miniszteri tanácsos. Világos után követte Kossuthot az emigrációba, hazatérte után folytatta újságírói mûködését. Írásait név nélkül közölte. Egyike a legfelkészültebb hírlapíróinknak.

Štúr, L’udovit (1815–1856), író. Az önálló szlovák irodalmi nyelv megteremtését célzó mozgalom kezdeményezôje. A szlovák nemzeti mozgalom liberális szárnyának vezetôje. Elnökölt a liptószentmiklósi tanácskozáson, amely elfogadta a szlovák nemzeti petíciót. Egyik kezdeményezôje a prágai szláv kongresszusnak, majd részt vett a prágai felkelésben. Hurban és Hod ÿ a oldalán a Szlovák Nemzeti Tanács tagja, a bécsi támogatással alakult, dicstelen véget ért szlovák légió egyik szervezôje. 1849. után politikai fogantatású verseket írt.

Vas Gereben (1823–1868), író. Jogot végzett, de 1847-tôl kizárólag az irodalomnak szentelte életét. 1848-ban a Nép Barátja szerkesztôje. Világos után rövid várfogságot szenvedett. Novellái, regényei révén az 1850–1860-as évek egyik népszerû írója.

Vay Miklós (1802–1894), nagybirtokos, konzervatív politikus. Jogi tanulmányok után Zemplén vármegyei birtokán gazdálkodott. A koleralázadás idején (1831) kormánybiztos, majd koronaôr, helytartótanácsos. 1848 nyarán erdélyi királyi biztos. Szeptemberben visszautasította a miniszterelnöki megbízatást, majd visszavonult a közélettôl. Világos után várfogságot szenvedett. Egy évtizedes hallgatás után újból közéleti szerepet vállalt. A kiegyezés után a fôrendiház elnöke, a református konvent elnöke.

Vasárnap a polgármesteri hivatal nagytermében tartotta választmányi ülését a Nemzeti Liberális Párt Kolozs megyei szervezete. Az eseményen, többek között, jelen volt Mircea Ionescu-Quintus, az NLP elnöke, Valeriu Stoica alelnök, valamint Anton Ionescu parlamenti képviselô. Ez utóbbit újraválasztották az NLP Kolozs megyei szervezete elnökévé.

A Szabadságnak arra a kérdésére, ha az NLP támogatja az állami magyar egyetem látrehozását Kolozsváron, Mircea Ionescu-Quintus elmondta: pártja támogatta a bizottság létrehozását, mely október 15-ig felméri a magyar egyetem létrehozásának szükségességét, valamint ennek módozatait. „A Markó Béla RMDSZ-elnök jelenlétében tartott beszélgetésen nem kértek többet. A bizottság pár napja létre is jött, meg kell várnunk, míg bemutatja konklúzióit. Feladata az egyetem létrehozásának pénzügyi vonatkozásainak elemzése, viszont nem illetékes az egyetem helyének megjelölésére. A magyar egyetem beindítása körülbelül félmilliárd lej többletköltséget jelentene az állami költségvetésnek. Abban az esetben, ha a bizottság beleegyezik a magyar egyetem létrehozásába, akkor a koalíciós pártok vezetôi újból találkoznak. Mivel Kolozsváron létezik már a Babes–Bolyai Tudományegyetem, véleményem szerint nem itt kell létrehozni a magyar felsôoktatási intézményt. De ha a koalíció másként dönt, akkor elfogadjuk" — mondta a Nemzeti Liberális Párt elnöke.

Kiss Olivér

A Munkaügyi Hivatal csütörtöki sajtóértekezletén arról tájékoztatott, hogy Kolozs megyében 35 687 munkanélküli személyt tartanak nyilván, ebbôl 20 862 nô. 15 768 személy semminemû pénzbeli támogatásban nem részesül. A feketén dolgozók és munkáltatók közül a törvényszegôket a tavaly májustól az év végéig 33 millió 750 ezer lejjel, míg idén 36 millió 500 ezer lejjel büntették.

Közölték azoknak a kereskedelmi társaságoknak a névsorát, amelyeknek átszervezési, privatizálási vagy felszámolási programjait a közeljövôben fogadják el. Így a tordai Izomac Rt. 375 személyt bocsát el, a szintén tordai Asirom 271-et, Kolozsváron az Agrotransport 30-at, az Unirea 360-at, míg a Clujana 2500 alkalmazottjától kénytelen megválni.

Munkahely-közvetítés céljából július 10–11-én megrendezik Az érvényesülés napjait, a Munkaügyi Hivatal Cosbuc utca 2. szám alatti épületében. Az érdeklôdôknek július 3-ig kell beiratkozniuk. További információkkal szolgálnak a 193-415-ös, illetve a 197-125-ös telefonszámokon.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]