1998. május 15.
(X. évfolyam, 108. szám)

Nemzeti szimbólumaink újabb meggyalázásával fenyeget Gheorghe Funar: ma, május 15-én, a román szabadságharc 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek keretében a polgármester emléktáblát készül elhelyezni a volt Biasini Szálló épületére „Alexandru Petrovici magyarosított nevû szerb költô" emlékére.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tegnap közleményben tiltakozott Gheorghe Funar tervei ellen. „Üdvözöljük a polgármester szándékát, hogy az 1848-as forradalom 150. évfordulója alkalmából meg kíván emlékezni nemzeti költônk, Petôfi Sándorról is, aki életét áldozta a magyar nép és más népek szabadságért vívott harcban, de határozottan tiltakozunk nevének meghamisítása ellen. Amint arra a román irodalomban is volt példa (lásd Eminescut, akit korábban Eminovici-nek hívtak) Petrovics Sándor is Petôfire változtatta nevét. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a nemzeti hovatartozás megválasztása mindenkinek jogában áll." — szól a tiltakozás.

Amint azt Boros János megyei RMDSZ-elnök lapunknak elmondta: azonnal értesítették Kelemen Hunor mûvelôdésügyi államtitkárt, és hivatalos átiratot küldtek Tokay György kisebbségügyi miniszternek, illetve Vlad Rosca Stãnescu közigazgatási államtitkárnak. Felszólították a címzetteket, hogy mielôbb tegyék meg a szükséges intézkedéseket ennek a képtelen akciónak a megakadályozására, amelynek célja nem más, mint a magyar nép ismételt sértegetése, etnikumközi feszültségek gerjesztése.

Ugyanakkor értesítették Alexandru Fãrcas, Kolozs megye prefektusát és Blaga rendôrfônököt. Boros János —, aki városi tanácsos is —, a tábla kifüggesztésére határozat nincs, ezért törvényellenes cselekedetnek minôsíthetô.

Buchwald Péter alprefektus is megerôsítette: a készülô "ünnepségekrôl" tudomása van a Kisebbségvédelmi Hivatalnak, Tokay miniszter pedig máris elôterjesztette a kormányülésen, ahol meglehetôsen nagy megütközést, felháborodást keltett. Az alprefektus szerint elképzelhetô, hogy Radu Vasile miniszterelnök kézjegyével is ellátott minisztériumi tiltakozás fog érkezni ez ügyben.

— A tábla kifüggesztése ellen egyelôre semmit nem tudunk tenni. Városi tanácsi határozat nem létezik, tehát a prefektúrának egyszerûen nincs mit felfüggesztenie. Funar egyedi kezdeményezésérôl van megint szó, és bármilyen furcsán hangzik, nem tudja pontosan senki, hogy a polgármesteren kívül kinek kellene még a beleegyezését adnia egy ilyen emléktábla elhelyezéséhez. Ennek tisztázására várjuk a Megyei Úpítészeti Felügyelôség válaszát — mondotta az alprefektus.

— A jelenlegi kormánykoalíció gyengeségének tartom, hogy a polgármester azt csinál, amit akar, és nem fékezi meg senki — jelentette ki Buchwald Péter.

Eckstein-Kovács Péter szenátor lapunk kérdésre pontosított: ha ezt a táblát a polgármesteri hivatal a saját nevében teszi ki, akkor szükséges minden olyan engedély, amelyet az építkezési törvény elôír, beleértve a mûemlékvédelmi bizottság hozzájárulását is. Elsôsorban azért, mert ebben az esetben is mûemléképületen szándékszanak elhelyezni a táblát.

György S. Gyöngyvér, a Kisebbségvédelmi Hivatal területi kirendeltségének képviselôje lapunknak kijelentette: az újabb táblatervrôl már szerdán tudomást szereztek, és értesítették Bukarestet. Egyéb lépésre a területi kirendeltség nincs felhatalmazva — tudtuk meg.

Alexandru Fãrcas prefektus tegnap keltezett levélben felszólította a polgármester: ha ragaszkodik ahhoz, hogy megemlékezzen a nagy magyar költôrôl, tegye ezt a lehetô legtisztességesebben. A prefektus felszólítja Funart: mondjon le a gyalázkodó kétnyelvû (román-angol!) emléktábla kifüggesztésérôl, és korlátozza megemlékezô kedvét egyetlen, decens virágkoszorúra.

Értesüléseink szerint Zoe Petre, Constantinescu elnök tanácsosa is tárgyalt telefonon a prefektussal és aggodalmát fejezte ki egy új konfliktusos helyzet kialakulása miatt.

A tegnapi kormányülés után Rãzvan Popescu szóvivô sajtóértekezleten így nyilatkozott:

„A kormány Tokay György kisebbségügyi miniszter kezdeményezésére megvitatott egyes sovén és antiszemita megnyilvánulásokat, amelyek szöges ellentétben állnak a kormánykoalíció szándékaival, a kormányprogrammal, és alapjában véve Románia európai integrációs törekvéseivel.

Ezek a cselekmények még szánalmasabbak, ha a hatóság emberei követik el. Ilyen értelemben egyenesen kihívásnak tartjuk Kolozsvár polgármestere, Gheorghe Funar valóságtól elrugaszkodó kezdeményezését, hogy a város egyik épületére emléktáblát helyezzen, amelynek szövege a magyar nemzeti költôt, Petôfi Sándort úgy nevezi meg, hogy »Alexandru Petrovici szerb költô, akinek a nevét elmagyarosították«.

Feltehetôen Funar úr politikai identitásválságában, miután kivált az RNEP-bôl, visszatér emléktábla- és szoborpolitikájához."

Ez a „határozott" állásfoglalás nem fogja megakadályozni azt, hogy a szégyenletes tábla ma menetrendszerûen felkerüljön a Biasini-épületre, és ott is maradjon beláthatatlan idôkig, mint ahogy az eddigi összes Funar-mû gátlástalanul rondíthatja a városképet. Ha a tábla meghirdetett felrögzítése elôtt sem lépnek fel hatékonyan a kormányszervek, az világosan jelezni fogja, hogy a romániai demokratikus hatalomban nincs politikai akarat a szélsôségek visszaszorítására.

Napirend elôtt nagy vihart kavart az állami lakások kiutalásának kérdése a kolozsvári városi tanácsban. Bucur Ildikó RMDSZ-tanácsos hangsúlyozta: sokan nem tudták, hogy meg kell újítaniuk lakásigénylésüket a polgármesteri hivatalnál. Kérte a napirendi pont elhalasztását, valamint az érintettek levélbeni értesítését. Mint ismeretes, egy tanácsi határozat értelmében pontszám alapján juttatják lakáshoz a több mint 20 000 kérvényezôt. Az elbírálási kritériumok alkalmazásában, valamint a lakáshivatal által összeállított jegyzékben tapasztalt rendellenességek miatt korábban már heves vita volt a városi tanácsban. A történtek miatt Lucaciu Stefan igazgatónak távoznia kellett tisztségébôl.

Lapzártáig a tanácsosok megvitatták és elfogadták a helyhatóság májusi költségvetését, valamint a városi tanácsnak kereskedelmi társaságokkal történô társulását.

Az RMDSZ-tanácsosok nem kérték a polgármester mára tervezett Petôfi (Petrovici) emléktábla körül kialakult helyzet napirendre tûzését vagy napirend elôtti magvitatását.

Plusz-mínusz 5 százalékos ingadozással szabadáras lesz a benzin a jövô héttôl a Petrom tulajdonában lévô töltôállomásoknál. A februárban megállapított alapárak változatlanok maradnak, azaz 4400 lej a benzin és 3300 lej a gázolaj, de a piaci feltételeknek megfelelôen elôzô napi döntés alapján a kutak adhatják 4200 lejért a benzin és 3150 lejért a gázolaj literét.

Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy finomítókban a benzin termelési árát tonnánként 199 dollárról 171 dollárra csökkentették, hogy egyeztessék a világpiaci ár alakulásával, és így jövedelmezôvé váljék az export. A benzinkészlet meghaladja a 200 000 tonnát.

Nyilvánosságra hozták a villamos energia árának rég beharangozott emelését, visszamenôleg május 11-tôl. Az egyfázisú (háztartási) villamos energia kWh-ként 180 lejbe kerül a havi fogyasztás elsô 50 kilowattórájára számítva, a második 50 kWh-t 400 lejjel szorozzák be, míg a 100 kWh-n felüli fogyasztás egységára 510 lej. De ezt a díjszabást csak azok fizetik, akiknek „buta" villanyórájuk van, amely nem jegyzi a fogyasztás idôpontját. Az „okos" fogyasztásmérôkkel rendelkezô háztartásokra a következô díjszabás érvényes: hétfôtôl péntekig, 6–22 óra között a díjszabás 0–50 és 51–100 közötti, illetve 100 kWh fölötti fogyasztás esetén kWh-ként 227, 506, illetve 642 lej, más napokon, illetve órákban 94, 210, illetve 264 lej.

Az ipari áram fogyasztásának díja a hálózati feszültségtôl függôen váltakozik. 110 kilovolton felül 408 lej, 1–110 kV között 481 lej, 01–1 kV között 584 lej kilówattóránként. Ugyanezek a díjak idôrögzítô órák esetében így alakulnak: csúcsfogyasztás idején 889, 1041, 1286 lej/kWh, míg szombaton, vasárnap és az éjszakai órákban 263, 281, illetve 309 lej/kWh.

Az adósok láncolatában a kolozsvári villanyhálózati vállalatnak 190 milliárd lejnyi kintlévôsége van a megye nagy fogyasztóinál. Az energia árán kívül az adósok számláját a 30, illetve 60 napos késlekedésre járó büntetô kamat is terheli. Ion Traian Balot, a RENEL sajtómegbízottja elmondotta, hogy hetente küldik a figyelmeztetô felszólítást az adósoknak, egyes fogyasztóknál pedig a nélkülözhetetlen technológiai folyamatok táplálásra csökkentették az energiaszolgáltatást. A következô öt nap alatt a RENEL lekapcsolja a hálózatról azokat a vállalatokat, amelyek nem kezdik el adósságuk törlesztését.

Kolozs megyében a lakossági fogyasztók 40 milliárd lej hátralékot halmoztak fel.

A közlemények harca egyik szakaszának lehettünk tanúi a Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetôségének sajtótájékoztatóján. A közlemények a bölcsészkar épületének oldalára helyezett Octavian Goga költôre emlékezô márványtáblával kapcsolatosak. Az egyetem szenátusa május 10-én hivatalos közleményben fejezte ki a táblával kapcsolatos álláspontját. Válaszként a polgármesteri hivatal sajtóirodája május 11-én bocsátott ki egy közleményt, melyben többek közt azt kérik a BBTE vezetôségétôl:tudassák a közvéleménnyel, miért nem ajánlottak ôk egy helyet, ahová el lehetett volna helyezni, és miért nem javasoltak szöveget a táblára.

A BBTE vezetôségének részérôl dr. Wolfgang Breckner ideiglenes rektor olvasta fel a terjedelmes válasz-közleményt. A BBTE vezetôsége azért nem ajánlotta fel a tábla elhelyezését, mert egyrészt senki sem kért javaslatokat az egyetem szenátusától. Másrészt a BBTE vezetôsége nem tudta, nem láthatta elôre, hogy a polgármesteri hivatalnak ajánlásokra van szüksége. A szenátus úgy tudja, hogy általában nagy megemlékezéseket 25 (vagy többszöröse) év elteltével rendeznek. Így nem találhatta ki, hogy a polgármesteri hivatal épp az Octavian Goga halála óta eltelt 60 évet akarja megünnepelni. Viszont a BBTE vezetôsége a közleményharcot megszüntetni hivatott párbeszédre való meghívást tartja az egyedüli praktikus ötletnek.

A sajtótájékoztatón szó esett az 5-ös líceum körül kibontakozott problémákról is. A BBTE-n megháromszorozódott a diákok száma, tanteremkrízis lépett fel. Tény az is, hogy a központi középiskolákban lecsökkent a diákok száma. Megyeszinten létezik egy tanügyi tanterembizottság, melynek a BBTE rektora is tagja. Ez a bizottság viszont csak papíron létezik, mindeddig egyetlen gyûlése sem volt. A BBTE nem ragaszkodik az 5-ös líceumhoz, szerinte a tantermek hiányát átszervezéssel kellene megoldani.

Május 21–22-én sor kerül a BBTE napjaira. Ez alkalommal csütörtökön déli 12.30 és du. 5 óra között mindenki számára nyitva áll az egyetem kapuja. Este 6 órai kezdettel a filharmónia termében ingyenes hegedû és gitárkoncertre kerül sor. Pénteken sporteseményekre, kulturális rendezvényekre kerül sor. Mindez az esti 8 órától a Iuliu Hateganu sportparkban sorra kerülô C. C. Proband koncerttel és szabadtéri bulival ér véget.

Párhuzamosan a Kárpát-régió Egyetemek Egyesületének évi konferenciájára kerül sor. A BBTE vezetôsége mintegy 60 meghívott külföldi vendéget vár. Az egyesület a régió általános problémáira keres megoldásokat. Így átfogó tervet fognak kidolgozni a Tisza és mellékfolyóinak tisztítására.

A tanügyi reform újabb szakaszának egyik fontos tárgya az oktatásban használatos értékelô-minôsítô rendszer korszerûsítése. A Tanügyminisztérium ezzel foglalkozó szakemberei által kidolgozott tervezet szerint az 1998–99-es tanévben az elemi iskolákban a napló szerepét fogja átvenni a tanító-tanítónô megfigyelô füzete, amelyben a jegyek helyett minôsítések (elégtelen, elégséges, jó, kitûnô stb.) fognak helyet kapni. Megszûnik a tananyag elsajátításának alkalomszerû felmérése (a tanévente három-négyszer történô, jegyadással végzôdô feleltetés) is: ezt az állandó megfigyelés fogja helyettesíteni.

Amikor tavaly Kovács Sándor aligazgatóval, a kolozsvári zenelíceum tanárával az idei tanévrôl beszélgettünk, a magyar tagozat legfontosabb tervei között egy újítás, nevezetesen az elméleti tancsoportok bevezetése volt. Mint megtudtuk, az elméleti tancsoport 14 diákkal valóban beindult, és olyan népszerûségnek örvend, hogy a tanári kar reméli, a szeptemberben kezdôdô új tanévben még több lesz a jelentkezô. Milyennek tûnt az 1997–98-as tanév? — érdeklôdtünk a napokban Kovács Sándor aligazgatónál, aki a diákok egy csoportjával nemrég érkezett haza egy külföldi turnéról.

— A Lajtha László Zene és Mûvészeti Iskola meghívásának tettünk eleget — magyarázta —, ahol két volt növendékünk (Székely Ildikó és Nagy Klára) tanít. Az idei szakmai olimpiákon — ahol mellesleg az utóbbi évek egyik legjobb eredményét érték el a növendékeink — legjobban szerepelt gyerekekbôl választottunk ki egy tizenkét fôs csoportot, ez képviselte az iskolánkat, és nem is akárhogyan. A Gál Imre Múzeumban — ahol a mûsorunkat bemutattuk — gyakran felhangzó vastaps a kolozsvári hangszeres képzés színvonalát jutalmazta. Kapcsolatot tartunk fenn más magyarországi zeneiskolákkal is, és ha a szponzoraink száma nagyobb lenne, gyakrabban tudnánk eleget tenni a meghívásoknak. Az olimpiákon elért eredmények mellett jelentôsnek tartom hangversenyeink színvonalának az emelkedését, kórusaink kiváló munkáját. Az iskola hangszerállományát is sikerült valamelyest javítanunk, az elméleti tancsoportot is megszerveztük a IX. osztályban. A tavaly az elsô osztályba felvett gyerekek száma és minôsége azt bizonyítja, hogy az iskolánk hírneve egyre javul. Szeretném ezúton is felhívni a figyelmét az érdeklôdôknek, hogy a június 15–16. között tartandó felvételiig, minden szombaton 11.30-tól elôkészítôt tartunk az I. osztályba felvételizôk számára. A IX. osztály felvételije június 24-én kezdôdik, és a többi osztályba jelentkezôket szívesen látjuk a szeptemberi pótfelvételin. Szeretném megjegyezni, hogy sok hangszer tanítását az V–VI. osztályban szoktuk elkezdeni, ahol vannak üres helyek.

XII. C. címmel neves magyarországi és hazai fiatal szobrászmûvészek alkotásaiból nyílik tárlat május 16-án, szombaton du. 2 órakor a Szentegyház utcai galériában (I. Maniu 2.). A kiállítók: Balogh Csaba, Erôss István, Kolozsi Tibor, Sándor János és Székely Miklós.

A DÁVID FERENC EGYLET felolvasó ülést tart 1998. május 17-én, vasárnap du. 5 órától az unitárius egyház dísztermében (December 21. út 9. szám). Erre az alkalomra a híveket és az érdeklôdôket tisztelettel meghívja az elnökség. A felolvasó ülés mûsora: dr. Kisgyörgy Árpád: A fájdalom, mint az ember legôsibb egzisztenciális panasza címû elôadása; Márkos Albert és Ortenszky Gyula Kodály Hegedû–gordonka duójának elsô tételét adja elô, Vajda Zsuzsa színmûvésznô szaval.

A KOLOZSMONOSTORI PLÉBÁNIA EGYHÁZTANÁCSA mindenkit szeretettel meghív a Kálvária-templom orgonájának felavatására. Az avatási szertartás május 17-én, vasárnap, a délutáni szentmisét követôen este 6 órakor kezdôdik. A szertartást negyed hétkor Ursula Philippi orgonamûvésznô ünnepi hangversenye követi. A JÓTÉKONYSÁG mindenkor ISTEN ÜGYE! Jöjjetek együtt ünnepelni!

AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET KÖZGYÛLÉSE május 18-án, hétfôn du. 5 órakor kezdôdik Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban. Az ünnepi istentisztelet keretében, melyen D. dr. Csiha Kálmán püspök hirdeti Isten igéjét, lelkipásztorszentelésre kerül sor. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit erre az alkalomra!

• Befolyással való üzérkedéssel vádolják Sabin Eugen Tudosét. A 32 esztendôs kolozsvári férfi 300 dollárt kért Emil P.-tôl azért, hogy „elintézze" neki felfüggesztett hajtási jogosítványa határidô elôtti kiadását. A palimadár szerencsére csak elôleget, 130 dollárt fizetett Tudosénak, aki egyébként szabadlábon védekezhet a vád ellen.

• Csalással, hamisítással és hamisított okirat tudatos felhasználásával gyanúsítják Avram Gheorghe Sicoe 50, és Maria Kraitner 44 esztendôs kolozsvári lakost. A vádirat szerint 1997. február 10-én Sicoe és Kraitner megjelent a közjegyzônél, ahol elôbbi lakásának eladásáról készíttetett hivatalos iratokat. S mert az adásvételi szerzôdés megkötéséhez a nej, Floare Sicoe aláírása is kellett, a törvényes élettárs személyazonossági igazolványával „felszerelt" Kraitner „beugrott" feleségnek. A Grigore Alexandrescu utca 31. szám alatti lakás új „tulajdonosa" Dorin Berki lett, aki azonban ugyanazon év november 19-én 70 millióért eladta Kraitnernek! A bonyolult ingatlan-ügyletek körüli nyomozás folyik.

• Halálos kimenetelû közútibaleset történt szerdán a kolozsvári Mos Ion Roatã utcában. Veniamin Orest Ionescu (40) a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette CJ–04–CWV rendszámú személygépkocsiját, s egy óvatlan pillanatban belehajtott az elôtte haladó aradi TIR-kocsi hátuljába. A kiskocsi megrongálódott, vezetôje pedig életét vesztette.

• Hûtlen kezelés miatt indult bûnvádi eljárás Elisabeta Boros, a kolozsvári Eldoghi Kft. elárusítónôje ellen. A magyarkályáni nôt azzal gyanúsítják, hogy 626 ezer lejt emelt ki a kasszából.

(Adalékok a tegnapi lapszámunkban megjelent magyar nyelvû szakoktatási intézmények jegyzékéhez.)

Az Energetikai Iskolaközpontban ôsztôl szakiskola fogja várni a magyarul tanulni vágyókat; a Spiru Haret (UCECOM) Iskolaközpontban kettôs szakmát lehet majd tanulni magyarul: gépkocsiszerelést és autóvillamosságot.

Május 14. és 16. között a Katonai Tisztikörben kerül sor az elsô erdélyi turisztikai vásárra, amelyet 15-én 10–18, 16-án 10–15 óra között lehet meglátogatni.

Tizenegy cég vesz részt, mégpedig a CONSUS TRAVEL, az EXIMTUR, a JET TOUR, az IRC (INTERNATIONAL RELATION COUNSELLORS), az AEROTRAVEL, a CONTINENTAL ügynökség, a MAGYAR KONZULÁTUS turistairodája, a IUVE TRAVEL, az ALINA TOUR, az AVIATICA és a WENS TOUR.

A programcsomagok és szolgáltatások rendkívül vonzóak, s az árak is (legtöbb esetben) elfogadhatóak. Általános ajánlatok: utazás Görögországba, Törökországba, Tunéziába, a román tengerpartra, Thaiföldre, valamint repülôjegyek a világ bármely pontjára. Van azonban néhány speciális ajánlat, mint például utazás Bukovinába és faluturizmus (CONSUS TRAVEL), részletre fizethetô jegyek a román és török tengerpartra (EXIMTUR), utazás a Dominikai Köztársaságba és Transamerika programcsomag (JET TOUR), tengeri körutazások (CONTINENTAL ügynökség), VIP FIDELITY — Neckermann hitelkártyák (IUVE TRAVEL), ciprusi különlegességek (AVIATICA) és TIME SHARING rendszerû vakációk (IRC).

Azt írja Kiss Olivér a Megverték a Park-vendéglôben bulizó KMDSZ-tagokat címû hírében (Szabadság, 1998. május 13., szerda, I. oldal), hogy: „A szemfülesek kötelet oldottak". Tudtommal azok, akik el akarnak szelelni valahonnan, kereket oldanak. Kötélnek állni szokott valaki. Oldani, illetve megoldani a gatyát szokás, a nóta szerint éjfél tájban.

Az ügyeletesek közül valakinek feltûnhetett volna a képzavar.

Szép hagyománnyá kezd válni, hogy a Római Katolikus Nôszövetség Szentegyház utca 6. szám alatti székházának kamara-kiállítások rendezésére kiválóan alkalmas kis termében, a hajdani piarista diákból géptervezôvé lett, de a képzômûvésszé válás szivárványhídján át kiváló akvarellistává felnövekedett Bokor Ernônek lehetôséget teremtettek, hogy az utóbbi években immár harmadik sikeres kiállítását nyithatta meg ott.

Kisméretû, kalotaszegi életképekkel örvendeztette meg a kolozsvári közönséget.

Ezek a miniatûr festmények igen-igen emlékeztetnek a hajdani, Tóth István-féle, ugyancsak dokumentáris értékû, színpompás linómetszetekre, amelyeknek mappában való megjelenéséhez annak idején, a 20-as években Kós Károly írt értô Elôszó-félét. Meg is kérdeztem Bokor Ernôt: nem hatottak-e rá azok a Tóth István-képek, netán rajztanára lehetett? Kiderült: még csak nem is ismeri — ami nem csoda, hiszen 70 évvel ezelôtt, igen kis példányszámban jelentek meg — Tóth István pedig az Unitárius Kollégiumban tanított. De a sors azért Bokor Ernôhöz is kegyes volt, mert istenadta tehetségén kívül, a gyászos emlékû tanügyi reformig (1948) a kolozsvári Piarista Gimnáziumban olyan képzômûvész-mentora volt, mint a kiváló akvarellista Diviaczky Rezsô (1876–1971), aki éppen 95. születésnapján, február 17-én távozott az öröklétbe. De vetése jó földbe hullott. Mert ha Bokor Ernônek kenyérkeresô foglalkozásául a géptervezést kellett is választania, a 3 éves Népmûvészeti Iskola elvégzése után, lám, nyugdíjas korában vissza-visszatérnek a régi maradandó emlékek, s egyre-másra szerez közönségének és önmagának magasrendû képzômûvészeti élményeket. Festményeinek ragyogó színkompozíciói kiváló kolorista érzékét dicsérik. Köszönjük e mostani tárlatot, és kívánunk neki további sikereket!

A Bárdos Lajos Zenei Heteket immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg, az ez évi program június 7-ig tart.

A zenei rendezvénysorozat már európai szintû fesztiválnak számít. A zenésztalálkozó néhány nappal ezelôtt vette kezdetét.

A fesztivál ideje alatt zenei programok várják az érdeklôdôket Budapesten, Székelyudvarhelyen, Nagykárolyban, Szekszárdon és Marosvásárhelyen.

A programsorozat alkalmat kínál karvezetôk és zenepedagógusok továbbképzésére, zenei szimpózium rendezésére, valamint a társmûvészetek bemutatására is. A szervezô, a Bárdos Lajos Zenei Hetek Kórus- és Ifjúságnevelési Alapítvány továbbra is névadójának szellemében óhajtja folytatni a kezdeményezést, amely soha nem kapott versenyszínezetet.

A két város közti együttmûködés keretében kölni küldöttség érkezik május 15-én, pénteken, Kolozsvárra. A délután 5 órakor sorra kerülô találkozón, az Unió (Memorandumului) utca 8. szám alatti Német Fórum székhelyén diapozitívek segítségével mutatják be a német várost. Az elôadást baráti beszélgetés követi, amelyre elvárják a Kolozsvár–Köln Baráti Kör tagjait, és szívesen látnak minden érdeklôdôt.

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/40,5, a márka 4720/4760, a dollár pedig 8370/8430 lejbe kerül.

A valló vádolhat,
a vádló bevallhat.

Miután írt, papírra karcolt vala valaki valamit (15., nem túl rengô „merengô" gyanánt) Karcfalva „gyertyás vonatkozásáról", világra jöttek — szívet melengetô világolással — a ’98-as esztendô elsô székelyföldi hármas ikrei. Az eseményt az RTV május 4-i magyar adása sugározta világgá. Óriási, fölmérhetetlen áldás ez a — szentnek is bízvást mondható — hármasság. A „jelenségskálának" a Jelenések könyvébôl érthetôen kimaradt másik véglete (Marmontel megjegyzése, aperszüje szerint) karnyújtásnyira van, mert „du sublime au ridicule il n’y a qu’un pas", a fenségestôl a nevetségesig csupán egy lépés. Nevetséges, kacifántosan — szeles vagy szellôs idôben is — kacagtató, retikülbe, akár vulgáris ridikülbe is dughatóan megmosolyogtató az, hogy ugyancsak május 4-én jelent meg egy kiváló lap 3. oldala elsô hasábjának a közepén — Közép–Kelet–Európában — három annyira fölösleges, teljesen tejfölösleges vesszô, amennyire égetôen, égbekiáltóan szükséges nekünk a minél nagyobb népszaporulat.

Volt szerencsém látni a magyar hadsereg NATO-különítményének a bemutatóját (harci bemutatót, természetesen), a nagy erôlködést, hogy a magyar sereg mennyire kész, mennyire felkészült a harcra, az odaadást, hogy mindenre elszánt, csak jó pont szülessen a csatlóssághoz.

És a bemutatón nézôk is voltak, NATO részrôl az európai vezérkari fônökség, ennek is legfôbb vezetô generálisa, a kelet-európai vezérkari fônök, a vietnami háború veteránja (és az akkori vereség beinkasszálója), Taylor tábornok. És jöttek a T–31-es szovjet gyártmányú tankok, és tüzeltek, mint az igazi veteránok, hiszen a nagy háború kimenetelét ezek fordították meg Kurksznál 1942-ben, amikor is az addig legmodernebb Tigris típusú német tank-ármádiának adták fel a leckét. És a tankok között nagy volt a futkosás: katonaszerû alakok rohangáltak, mintha tyúkokat kergettek volna eredménytelenül. Elgondoltam, ezeket a befestett arcú maskarákat látván, milyen messzi magas katona-kiállása volt a második világháború honvédjének. Katona ide-oda, de hogy néztek ki ezek. Mint valami ûrbeli lények. Ez lenne a jövô katona-modellje, divata? Szomorú bábosodó ízlés.

És a magyar vezetés kisebbségérzettel dörzsölte az öklét:... egy... kissé elavult a felszerelés... a tankjaink... szóval. Végül is a mutatvány az agg amerikai generális szerint igen magas színvonalú volt, és a harci modor tökéletesen megfelelt az elvárásoknak. Szerintem ez az öreg katona a távolból (ahol az emelvény fel volt állítva) nem látott egyebet csak füstöt, aztán elképzelt hozzá valami sztorit, és összeállt a kép. Pláné, hogy a fülébe jutott egy-két durranás is.

Visszatérve a mi seregünkhöz, amely szintén szeret ágaskodni, elképzelem, hogy egy ilyen „ôsbemutatón" mennyire kitenne magáért. Kiordítanák a fiúk még a prosztatájukat is, csak lehessen dörgölôzni koncra-várón.

Egyébként, hogy mit tudnak, tapasztalom Nagykárolyban, ahol minden reggel átvonulnak a városon, gyakorlatra menvén, s proletkult-korabeli katonanótákkal ordítják tele az utcát. Próbáld meg nem hallgatni ôket!

Nicu Anghel helyébe, aki ôrizôi fônöksége ellenére sem utálta a cigiügyeket, a cigiügyeskedéseket, most Anghel Andreescut nevezte ki az igazán rokonszenves államelnök. Ami anghelikus, az nyilván — szófejtô alapon is — angyali. Egyesek szerint csak Angyaloson, az Olt vagy a Szamos mentén levô Angyaloson. Másutt másként értékelhetik az — egyáltalán nem ördög-i-bélázó — ark-, sark-, netán északi sarkangyalok. Az ürügy, sôt ûrügy, világûrügy fölött álló ügy a Fekete-ügy nevû barcasági folyó mentén és a naplementén is érdekes, mert a kulcsfontosságú, a végre lefülelt Trutulescu exezredes neve — minden ezredvégi trucc- vagy struccpolitizálás dacára — éppen a Dumitrescu nevével közeli rokon Dumitrutã becealakjából eszkubálódott, eszkábálódott; márpedig (pedigrészakértôk állítják:) a bece meghitt rokona a boci, és igenis bociból, kisborjúból lesz a marha, ebbôl meg (preszocialista piacgazdálkodás keretében) az „újlatin" marfã, amely csempészô vagy kotró csényi Anghelt is elérzékenyíthet.

Kommunizmus = szovjethatalom + az egész ország villamosítása –- tanultuk hajdanán. A kommunizmus kommunistástól egyik pillanatról a másikra eltûnt, vele együtt — legalábbis elméletben — a szovjethatalom helyi változata is. Maradt a villamosítás, és jó, hogy maradt. Ami nem jó, az a prioritást élvezô iparág köré épült óriási apparátus, az országot keresztül-kasul szövô hálózat monopolhelyzete, s az egyeduralom szülte mindenféle-fajta már létezô vagy elképzelhetô ártalom. Mert a villamosmûvek nagyhatalom. A politikainál is nagyobb. Nem jó vele ujjat húzni. Az újdonsült ipari miniszter is azzal kezdte ténykedését, hogy a szociáldemokrácia jegyében megsegítette a nagyvállalatot, és kiszedte a pénzt a kisember zsebébôl. S miközben, gondolom még az olcsó, régi árban számlázott százegynéhányezres villanyszámlám kifizetése érdekében, a kommunizmusból átörökölt hagyományt felelevenítve, lázasan kutattam a család nôi és férfi zsebeinek mélyén esetlegesen megbúvó ezresek után, Radu Berceanu miniszter arról próbált meggyôzni fotogénikusságát jóval felülmúló vehemenciával, hogy milyen jó lesz nekem és sorstársaimnak jövô hónapban, amikor kereken a dupláját fizethetem a mostaninak és tovább nosztalgiázhatok majd szeretett ruhadarabjaim legrejtettebb zugaiban. Kutatásaim eredménytelensége az oka, hogy minden kacifántossága ellenére sem tudtam ráhangolódni a demokrata párti miniszter szövegére, s olyasmit találtam mondani, méghozzá tanúk elôtt, hogy ez most engem hülyének néz?

A sors úgy hozta, hogy a nem éppen szalonképes — ámbár hol van manapság a szalon? — kifejezés, pár napra rá, a vulgaritás iránti mélységes irtózásom dacára, ismét kicsússzon a számon. Történt pedig, hogy a reformfolyamat és a privatizáció gyorsításának szóbeli bajnoka, a VictorCiorbea-féle állítólagos tehetetlenséget mélységesen megvetô, és a populista szólamokat fölöttébb kedvelô Radu Vasile miniszterelnök megeresztett egy, a hozzám hasonló kisember sebeit illatos olajjal kenegetô, gondûzô, fájdalomcsillapító szöveget, miszerint nem emelhetik tovább az energiaárakat a lakosság kárára, ha azok már amúgy is több mint kétszeresét képezik a külföldinek. S ha a RENEL-re keresztelt villamosmûvek majd kétezer milliárd lejjel tartozik az államnak, ám zárolják bankszámláját. Adós, fizess! — mondatott ki a bûvös szó. Csakhogy Renelék visszalôttek. Nincs mibôl fizessenek, ha nekik szinte ugyanannyival tartoznak a nagyvállalatok. Melyeket, mellesleg, már réges-rég privatizálni kellett volna. Ha ôket szorongatják, beszüntetik az áramszolgáltatást, lebénul minden, az utcák megtelnek elégedetlenkedôkkel. S akkor a miniszterelnök gondol egy nagyot, s azt találja mondatni szóvivôjével, hogy phû-phû, nem járja. Nem tudott az egész befagyasztásról, az egy Corneliu Gorcea nevû hozzá nem értô, túlbuzgó pénzügyminiszteri államtitkár mûve volt. Maga az illetékes miniszter is éppen házon és országon kívül leledzett. Az államtitkárocskának „önkényeskedése" miatt beígérik az elbocsátó szép üzenetet, és megnyitják a RENEL pénzcsapjait. És ez volt az a pillannat, amikor az a bizonyos, nem éppen szalonképes mondat, immár szélesebb réteget érintve, ismét kicsúszott a számon. Annál is inkább, hogy a villamosmûvek elsô embere, Aurelian Leca is elismerte: a társadalom egészéhez képest vállalata a jólét oázisa. Ami kimondatlanul is azt jelenti, hogy ezt a jólétet, amelyben a takarító személyzetet is beleértve az átlagfizetés jóval meghaladja, teszem azt, az egyetemi tanárét, minden lehetséges módszerrel meg kell ôrizni. Akkor hát, szervusz privatizáció, majd találkozunk a jövô évezredben, de annak sem éppen az elején. S addig? Addig marad 1998, a miniszterelnök szavaival élve, a nagy megpróbáltatások éve. Na, nem a nagyszerû RENEL-nek, hanem a kisszerû átlagembernek. És marad 1999 az esetleges még nagyobb megpróbáltatásoké. De ezt már nem a miniszterelnök mondta. És marad a politikaformáló villamosmûvek kommunizmus és szovjethatalom nélkül, de kommunista nagyszerûséggel és szovjethatalmasan szervezett monopolhelyzetben.

Román és magyar tollforgatóink közül bizonyára sokan mindmáig kellemesen emlékeznek vissza az Irodalmi Alapnak az 1950-es években az Ünôkô lábánál fenntartott borbereki alkotóházára, ahol az óradnai völgybe lezúduló havasi patakok csobogása, az üdén zöld környezet és nem utolsósorban a minden követelményt lehetôleg kielégítô gondos vezetés eszményi követelményeket teremtett akár a pihenésre, akár az elmélyült alkotó munkához. Nem csoda, ha a borbereki üdülés kellemetességeit egykettôre szárnyaira kapta a hír, és az erdélyieken kívül mások is elôszeretettel töltöttek évente néhány hetet Borbereken. A családias légkör folyamatos fenntartásában jótékony szerepet töltött be az alkonyati órákban „Lolly néni" büféje, ahol egy-egy pohárka haragoszöld, tulipiros, avagy valószínûtlenül sárgára színezett Aprozár-gyümölcspálinka — kinek-kinek melyikre futotta a mersze — mellett felszabadult jókedvvel folyt az irodalmi anekdotázás. Odaérkezésem napjaiban éppen a szenvedélyes mesterhalász Ion Chinezu irodalomkritikus uralta a telepet (ô volt a kisdiák Kacsó Sándor félve tisztelt nyolcadikos mintaképe a marosvásárhelyi kosztadó asszony vasárnapi ingyenebédein), aki a román és magyar irodalomban való félelmetes jártasságával vívta ki egyöntetû csodálatunkat. Magától értetôdô volt tehát, hogy csak úgy ömlött szájából a sok igaz história. Egyik legkedveltebb története — amelyet az újonnan érkezettek kedvéért szinte naponta felelevenített — az Octavian Gogával való nem mindennapi kalandja. Az történt ugyanis, hogy a neves költô-politikus miután kinevezték a számára felállított újabbkori román mûvelôdéstörténeti tanszékre, tanársegédéül hôsünket neveztette ki. Ion Chinezu életében — aki addigra már erôsen beleunt fôfoglalkozásába, a középiskolai tanárkodásba —, ígéretes fordulatot jelentett volna az egyetemi pályafutás. Egyetlen, viszont annál áthághatatlanabb bökkenô merült fel csupán, nevezetesen az, hogy Octavian Goga körömszakadtáig húzódozott még attól is, hogy legalább az új tanszék ún. „prelegere inauguralã" (megnyitó) elôadását megtartsa. Márpedig a tanszékétôl végletesen ódzkodó egyetemi professzornak aligha lehet tanársegédje. Sok fejtörés után, I. Chinezu még azt a mentô ötletet is eljövendô fônöke elé terjesztette, miszerint Octavian Goga egyezzék bele a megnyitó elôadása idôpontjának a meghirdetésébe, ugyanakkor a szerepe csak arra korlátozódik, hogy belép a tanterembe, üdvözli a megjelenteket, s azután kegyeskedik utasítani a tanársegédét, hogy részletesebben körvonalazza az elôre megállapított irányelvek alapján az új tanszék jellegét és rendeltetését a bölcselettudományi kar keretében. Mindhiába! Az akkor már gyógyíthatatlanul magas vérnyomása miatt szokatlanul ingerlékeny költô-politikus kerek perec kijelentette, hogy ô kezdettôl fogva átlátott a szitán, és politikai ellenlábasai kedvéért nem hajlandó G. Bogdan-Duicã módjára elevenen poros folyóiratkötegek közé temetkezni. Szó, ami szó — fûzte hozzá a gyengébbek kedvéért itt ravaszkásan I. Chinezu —, ez akkortájt eléggé nyomos érvnek számított, ugyanis az egyetem jeles román irodalomtörténet professzorát alig másfél évvel azelôtt Brassóban könyvtári kutatásai közben érte a halál. No de azért végül mégsem maradtam hoppon, mert Octavian Goga belátta a helyzet fonákságát, és hozzájárult a neve alatt általam megtartandó kurzus meghirdetéséhez. Ezzel egy idôben viszont felkérte a Rektori Hivatalt, miszerint az ôt megilletô professzori javadalmazást saját hatáskörében szorgalmi ösztöndíjak, illetve diáksegély-akciók céljaira szabadon használja fel.

Kívánatos lenne — fordította minden alkalommal ilyenkor komolyra a szót —, ha az utókor sem feledkezne meg nagy költô-honfitársunk nemes ifjúságbarát gesztusáról.

Nos, ez Octavian Goga kolozsvári professzorkodásának elsô kézbôl származó hiteles története, amelyet az immár örök pisztrángos hegyi patakok partjára költözött akkor még kényszerûségbôl dublôrtôl hallott egy kora ôszi estén az alulírott fültanú.

Egyébiránt a további meddô vitáknak egyszer s mindenkorra véget vetne, ha a Ferdinánd-egyetemnek a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtárból elôkeresnék Octavian Gogának a Rektori Hivatalhoz címzett írásos diszpozícióját. Remélhetôleg az 1936–1937-es tanév iratcsomói közül nem kallódott nyomtalanul el ez a perdöntôen fontos mûvelôdéstörténeti dokumentum.

Kolozsvár, 1998. május 12.

Azért vagyok a világon, hogy másokon segítsek. De a többiek miért vannak?

Ezek a fránya amerikaikak! Ha valamit a fejükbe vesznek, nem lehet ôket egykönnyen meggyôzni az ellenkezôjérôl. Így lett Bill Clinton elégedetlen az amerikai nép tüdejének egészségével (no, meg a dohánygyártók pénzelésével), és elhatározta, hogy harcolni kell az egyre szaporodó cigarettázókkal. Egymás után következtek a megszorító intézkedések: irodákban, közhelyeken, parkokban, vendéglôkben, szállodában, utcán, autósztráda mellett, és még ki tudja, hol tiltott lett a füstölés. Tervbe vették a magasabb betegbiztosítás fizetését is. Aki mégis vétkezik, hát államonként változó a büntetés: pénzbírságtól szabadságvesztésig minden elképzelhetô. Gondolom, említeni sem kell, mit szenvedtek a cigireklámozók, hány helyrôl kitiltották ôket, hányszor megemelték hirdetési tarifájukat. Egyre gyakrabban jelennek meg viszont a holivúdi gyártmányokban a füstölô negatív, illetve pozitív fôhôsök.

No, de mivel a helyzetet ki kell egyenlíteni valahol, a dohánygyártók figyelme a zsenge demokráciákkal rendelkezô kelet-európai államokra is kiterjedt. (Azért is, mert a CNN szerint Kínában, no, meg úgy általában az ázsiai országokban is ugrás- szerûen megnôtt a cigarettázók száma.) Nem rossz, ha egy kis tôkét idehaza nálunk is befektetnek a vállalkozó szellemû, sportkocsis bácsik meg nénik, felépítenek vagy korszerûsítenek egy-két cigarettatermelô gyárat. Jót tesz a gazdaságnak, az embereknek stb. Ezt csak serkenti az olyan illegális csempészek tevékenysége, akik faxok miatt buknak le, meg. Hisz legalább a Tarom járatait mûködtetik, no, meg a rakodómunkásoknak is plusszba jelent egy kis pénzt. És hogy az illegális terjesztôhálózatot se hagyjuk ki: Konstancán, az utca sarkán, áron alul Malborót áruló cigányasszony lurkói is kell valamibôl éljenek.

Az se baj, ha agresszív reklámkampányt folytatnak a dohányosok. Újból csak a hazai gazdaság a nyerô. De amikor a kolozsvári gyermekkórház két oldalát Lucky Strike óriásreklám borítja, akkor felháborodok. Képzeljétek, a kicsi, ártatlan, nevelhetô gyermek vakbélgyulladással bekerül a kórházba, megmûtik és mivel már szerencsésnek érzi magát, rágyújt. Hisz azt mondja a plakát: Get Lucky ! (1. értelem: légy szerencsés, 2. értelem: vásárolj Lucky-t!) Tudom, hogy a kórháznak is gazdasági érdeke fûzödik a reklámoztató megtartásához, de azért jobban is megválogathatták volna a terméket. Például olyat képzelek oda, mely azt mondja: Jóemberek, ne magozzatok, köpködjetek az utcán vagy valami hasonló.

Tudjátok, hogy Jean mit válaszol gazdájának arra a kérdésre, hogy miért füstöl a kórház kéménye? Mert fô az egészség, uram! Mai helyzetünket figyelembe véve, talán a válasz így módosulna: mert a páciensek rágyújtottak, uraim!

Az idei Diáknapok szervezôiként, egyben a KMDSZ jelenlegi elnökségeként meg szeretnénk osztani a KMDSZ tagjaival, általában a kolozsvári magyar diáksággal néhány olyan gondolatot, amelyekrôl azt hisszük, hogy nemcsak az elkövetkezendô nagyobb KMDSZ-rendezvények megszervezésénél, hanem a KMDSZ stratégiája és fejlôdése szempontjából is fontosak. Elôször is a rendezvény önkritikája: legnagyobb hibánknak tartjuk, hogy nem mértük fel helyesen a KMDSZ-ben létezô szervezôi potenciált, és túlságosan építettünk a csapatok fair play hozzáállására. Valami nagyobbat, jobbat akartunk produkálni, a nagyobb sikerült, a jobb talán kevésbé...

A szervezôk: Az egész szervezôcsapatban egy-két olyan személy volt csak, aki már szervezett Diáknapokat. Több szervezô az elsô (a csapatok magatartásából következô) negatív tapasztalatnál kiszállt, vagy csak félerôvel bírta folytatni a megerôltetô éjt-napot igénybe vevô munkát. És ami még súlyosabb — ezen emberek, új aktív tagok, akik bizonyos (még ha helyenként pozitív) tapasztalatra tettek szert, sajnos, nagy valószínûség szerint a jövôben nem fognak sem Diáknapokat, sem Gólyabált szervezni.

Tény, hogy a sok lótás-futás a szervezôcsoporton belüli koordináció és információáramlás kárára ment, ami sokszor félreértésekhez, pontatlan, avagy egymástól különbözô információk szórásához vezetett. Ugyanakkor azt is be kell vallanunk, hogy a csoporton belüli „helyszûke" azt eredményezte, hogy jó néhány szervezô energiáin, munkabírásán és felhasználható idején felül kellett teljesítsen, vagy nem volt megfelelô valamilyen szempontból (erélyesség, kitartás, pontosság) az általa vállalt feladat teljesítésére. Hogy csak érzékeltessük a humán potenciál hiányát, alulírottak pénzszerzéstôl koordinációig, éjszakai plakátolásig mindennel foglalkoztak, más vállalkozó híján.

A csapatok: az egymással versengô társaságok nagy többsége sem egymás közt, sem a szervezôk felé enyhén szólva nem viselkedett teljesen fair play módon. Rengeteg energiát veszítettünk az átverési és csalási kísérletek felfedésével és kiküszöbölésével.

A pontozás: az elôre megszabott pontozási rendszer idôközbeni alakulgatása, a csapatok rossz informálása, sajnos, rányomta bélyegét a rendezvényre. Nostra culpa. A pontozási hibák és a sorozatos óvások idôcsúszásokhoz vezettek.

A rendezvények: általában véve a Diáknapok rendezvényei (koncertek, kulturális programok, elôadások stb.) jól sikerültek, viszont kérdés, hogy megérték-e azt a pénzügyi megerôltetést, amelyet felvállalt a KMDSZ annak érdekében, hogy tagjai minél olcsóbban férhessenek ezekhez — mindez nem jelent kevesebbet, a támogatások ellenére is fennmaradó mintegy 10–12 milliós veszteséget.

Az elmúlt két év tapasztalatai és a fentebb leírtak alapján a következô meglátásaink vannak a jövôt tekintve:

Hasonló méretû rendezvény megszervezésére Kolozsvár a közintézmények és a többségi lakosság (lásd Kioszk-eset, és mások) nem mindig barátságos viszonyulása, ugyanakkor az óriási méretû bérleti díjak és más költségek miatt nem alkalmas. Nem látjuk elegendô oknak azt a tényt, hogy a Diáknapok hagyomány a további kísérletezésre. Véleményünk szerint a KMDSZ-nek a jövôben több kisebb rendezvényre kell koncentrálnia, és ha nagy rendezvényekben gondolkodik, akkor annak tábor-jelleget kell adni, és ahhoz megfelelô helyszínt kell keresni (amint azt a múltban is megtalálta a KMDSZ — lásd a homoródi tábort). Úgy gondoljuk, hogy a kolozsvári egyetemi központban a KMDSZ-nek nagyobb energiákat tanügyi és kulturális kérdésekre kell fordítania, szórakoztatóipara egy részét pedig, ahogy már említettük, városon kívül kell helyeznie.

Így látjuk mi, ezt mutatják a tények. Reméljük, hogy a KMDSZ jövendôbeli rendezvényszervezôi, aktív tagjai és vezetôi nem fogják figyelmen kívül hagyni felvetésünket, és tanulnak a mi hibáinkból.

Gépelem a Diáknapok értékelését, sorjáznak a kritikus vélemények, az érvek. Hajdó Csaba és Tókos Pali írta, fogalmazhatok úgy is, ez lenne a hivatalos álláspont, hiszen a KMDSZ elnöke és alelnöke küldte el a Campusnak. Akik akarva-akaratlanul jókora részt kellett vállaljanak a szervezési munkából — ez a kötelezettség tisztségükbôl is származik. Az önkritika szimpatikus, és nagyon helyénvaló, a KMDSZ-iroda tényleg nem a helyzet, hanem a Fellegvár magaslatán állt (a Diáknapokon nem akadt négy olyan vállalkozó kedvû egyén, aki egész nap ügyeletet tartott volna, és mindenkit tájékoztatni tudott volna). Az egész csak tervezés és szervezés kérdése: az a négy kap egy számítógépet, melyben minden diáknapos anyag megvan. Mindenik részszervezônek kötelessége a Diáknap-iroda munkatársait tájékoztatni a legfrissebb hírekrôl. Ha ezt nem teszik meg, addig járnak a nyakára, amíg minden adat befut. „Nem is nagy ügy, nem is kvíz".

Volt gond a csapatokkal, ez igaz; viszont az eddigi Diáknapokon is hatalmas volt a tét, keményen folyt a harc a pontokért. Kérdés, hogy jó politika volt-e még a fôdíjjal is (görögországi utazás) olajat önteni a tûzre?

Olvasom az érveket, talán a legsúlyosabbakat: a Diáknapokat egyszerûen nem érdemes megszervezni, illetve egyáltalán érdemes-e vállalni a „mintegy 10–12 milliós veszteséget". Elôször: a kedvezményes jegyek lehettek volna kicsivel drágábbak — például a Beatrice-koncertért KMDSZ-tag is képes fizetni 9 000 lejt, nem KMDSZ-tagok pedig 12 ezret. Nem minden évben jön a ’Rice Kolozsvárra. Kettô: a rendezvényeket lehet szórólapon és kis öntapadósokon is reklámozni, melyek nem drágák, és sok emberhez eljutnak, valószínûleg többhöz, mint a plakátok. A nagy, színes plakáton is szerepelnie kell két nyelven a mûsornak. Ha mindezek hatására többen jönnek a rendezvényekre, kisebb a veszteség.

Három: ha jövôre nem szervez Diáknapokat a KMDSZ, sok diák szemében a legitimitását veszti el. Hiszen ilyenkor érezhetô a leginkább, hogy a KMDSZ tényleg az, ami a neve. Ha teljesen rááll a kamararendezvényekre, akkor a KMDSZ teljesen lemond arról, hogy több ezer kolozsvári diákot egyszerre megszólítson. Elég veszélyes játék ez, egy idô után a szervezet eljelentéktelenedéséhez vezethet, mert jól tudjuk, hogy a KMDSZ különbözô szolgáltatásai még nem állnak azon a szinten, hogy az ilyen rendezvényeket teljesen kiváltsák (a „szórakoztatóipar" kifejezést — nem tehetek róla — nem én használtam). Ezeknek, hosszabb távon, az lesz az eredeménye, hogy a kisrendezvények résztvevôi tényleg el fognak férni a kamrában. Teljesen áttérni a táborokra — ez sem megoldás. Legyenek táborok, nincs semmi baj velük, találja meg mindenki nyáron is a maga munkáját vagy szórakozását. Egyszerûen szükség van egy olyan fesztiválra, mely év közben mozgatja meg a diákokat, minden hiányosságával és balfogásaival együtt — ezt bizonyítja a ’94-es Diáknapok óta tapasztalható jókora részvétel. Vagy „nem látjuk elegendô oknak azt a tényt", hogy Kolozsváron tanul kb. 20 ezer unatkozó (magyar) egyetemista?

Megvan a megoldás. Legyen Diáknapok. Sok a gubanc ezzel a fránya várossal — arra a pár napra az összes megmozdulást és résztvevôt leköltöztetjük Akárhovafalvára, mert ott olcsók a termek. Aki elôadásokra is akar közbe-közbe járni, stopol, buszozik, igénybe veszi a különvonatot, vagy az egyetemisták után költöztetjük az egész egyetemet.

Intenzív nyári akadémiai képzéssorozatra kerül sor a Youth Academy-program keretén belül 1998. június 1–augusztus 31. között, levelezô tagozaton, magyar nyelven. Az International Business School engedélyével megszervezendô rendhagyó program az alábbi fôszakokon biztosít színvonalas, az európai és nemzetközi normáknak megfelelô szintû képzési lehetôséget:

1. Menedzsment és marketing;

2. Menedzsment és kommunikáció;

3. Menedzsment és üzletkötés;

4. Menedzsment és mûszaki titkárság.

A jelentkezôk részérôl elvárt minimális iskolai végzettség: érettségi. A hallgatók minden, a képzés során felhasználásra kerülô írott és segédanyagot már a beiratkozás alkalmával kézhez kapnak. Beiratkozási határidô: 1998. május 20. Részletes tájékoztató az alábbi címen igényelhetô: Youth Academy-program, 3700 Oradea, c. p. 294, tel.: 059/134-596, 123-as mellék.

Kietlen prérin süvít a szél. Egy coyote elnyújtott vonítása hallatszik a domb mögül, mikor a távolban feltûnik a lovas. Gyors iramban közeledik — lovának patája szürke port kavar az úttalan tájon. Megérkezett. A gyeplôrándításra horkant a ló. Jack Cole mélyen beszívja a cigaretta füstjét — leszállni készül...

Május 8-án az Apáczai dísztermében furcsamód egy ember helyett három szállt le a nyeregbôl: Fazekas Ernô, Márton Lóránt és Nagy Csongor, a marosvásárhelyi Színmûvészeti Fôiskola hallgatói elhozták hangszereiket, hogy Kovács András Ferenc költô amerikai stílusú verseit zenével egybekötve adják elô. Jack Cole Daloskönyve sokak számára ismeretlen, óceánon túli életérzése így kapott jobb megközelíthetôséget, és így vált hangulatosabbá a verses délután.

A másfél órás koncert alatt nehéz volt elképzelni Jack Cole-t, ahogy barátjával heverészik a „hol túl forró, hol hûvös fövenyen Nevermore

Beach strandján, valahol a seholban, a szótlanság peremén", mivel az elôadás leginkább azt sugallta, hogy „idôrôl idôre minden elmozdul, még a mindenható mozdulatlanság is elmozdul; teremt, teszi a magáét". A fiúk dalról dalra átszervezôdtek, mint a maguktól mûködô, függetlenedô mondatok a szüntelen mozgásban. Nehéz volt rajtakapni ôket, merre kóborolnak éppen.

Elmondásuk szerint J. C. (aki maga a költô vagy éppen Jézus Krisztus) életútja egy szomorú életút, mert itt nosztalgiákról van szó, eltévelyedésekrôl, sörhajóról meg baráti kapcsolatokról. Az elôadásban, akárcsak a versek szövegében, megelevenedik a régi és újabb Amerika: szalonokban pörög a tánc, Dundi Daisy szeme Denvert idézi, öreg indián éneke visszhangzik a tájon, de egy újabb stílusú rap-számban keményfiúként barmozza le a közönséget a szólóénekes. („Vicceltem, Kolozsvár!") Vérpezsdítô produkciójuk sikerét szegedi, müncheni meghívásuk bizonyítja, és hogy mûsoruk mindenki számára elérhetô legyen, tervezik egy kazetta kiadását.

„Hol volt, hol nem volt, talán igaz lehetett, talán mégsem. Talán inkább igen? Talán inkább nem." Mindenesetre a közönség elhitte.

A Diáknapok sportrendezvényeire is legtöbbször a szervezôk tanácstalansága nyomta rá bélyegét, még olyan eset is elôfordult, hogy a mûsorfüzetben leírt szabályzatot sem ismerô szervezô képtelen volt eldönteni, hogy körbeverés esetén melyik csapat jutott tovább. Az sem volt szerencsés ötlet, hogy egy idôben került sor a kosárlabda- és röplabdadöntôre.

A prímet természetesen a késôbbi hatos döntôbe jutott csapatok, elsôsorban a Bogyánok és a Denver vitték, amelyek pontszámuk jelentôs részét a sportpályákon gyûjtötték be. Ennek ellenére akadtak meglepetések is.

A legszínvonalasabb természetesen a focitorna volt, amelyet a legnagyobb érdeklôdés követett. Itt született meg a legnagyobb meglepetés is: nem a Visszhang-kupát évek óta uraló Zöld Trabant játékosait felvonultató Bogyánok, hanem a Szexexpressz gyôzött, miután a csoportküzdelmekben (3–0) és a döntôben (1–0) is legyôzte a nagy esélyest. Igen jól szerepelt a Mûszaki és a Sördögök csapata is (mindkettô elôdöntôig jutott), várakozáson felül teljesített a Denver, míg a jó játékerôt képviselô Strumfpufálók túltaktikázták magukat: szándékos vereségük nem a tervezett második, hanem a kiesést jelentô harmadik helyet jelentette a D-csoportban.

Meglepôen alacsony színvonalú mérkôzések voltak a kosárlabdatornán, ahol a Denver és a Bogyánok különösebb megerôltetés nélkül, gyakran tartalékjait szerepeltetve, jutott el a döntôig. A Bogyánok hiába erôsítettek váradi és vásárhelyi játékosokkal, megszorítani sem tudták (amúgy tartalékos) ellenfelüket: a Denver igen látványos játékkal 84:46-ra nyert.

A legjobban a röplabda szervezôi tettek ki magukért, az Unirea Líceum igen jó helyszínnek bizonyult, az amatôr játékvezetôk is mindvégig a helyzet magaslatán álltak. Az elmúlt évekhez képest a színvonal is emelkedett. A sors szeszélye folytán a két legjobb csapat (ismét a Denver és a Bogyánok) már az elôdöntôben összefutott, s a késôbb igen simán nyerô Denver bizony alaposan megszenvedett a 2–0 (9, 12) arányú sikerért. A döntôben a Lecsap a Kecsap erejébôl már csak 6 pontra (játszmánként 4 és 2) futotta.

A két csapat párharcát a lábteniszdöntô tette teljessé, amely a Bogyánok mezônybôl kiemelkedô párosának (Nemes Zoltán és Langviser Zsolt) sikerét hozta a Bukur Mihály, Mezei János Denver-duó ellen. A szintén a Lupény utcai pályákon (a Diáknapok egyik leghagyományosabb helyszínén) megrendezett tenisztorna gyôztese, immár harmadik alkalommal Székely Zoltán (Denver) lett.

„Progrom" szerint déli 12-kor kezdôdött a majális, ugyanis addig minden csapat felvonult, s türelmetlenül várta a végsô megmérettetés rajtját. Várhatta. Pontban fél kettôig. Ekkor végre a KMDSZ összeszedte magát meg a hosszabbítót, és belebôdült a mikrofonba.

Elkezdôdött a „helycserés támadás" nem taktikai okokból, egyszerûen a csapatok nehéz felfogóképessége miatt. (Valószínû, a magas alkoholszint a ludas.) Lengett a Köcsögök zászlója, csillogott a mûSzakik csákója, s éktelenül, legtöbbször feleslegesen, sivított a sípjuk. (Nagy formában volt a Jimi.)

Aztán bemutatták állatfarmjaikat a csapatok. A HÁTURUL szerzôdtette a cirkuszt, mások kecskéket hoztak. Azok, akik baromfiakat lopkodtak — mert a mûSzaki bizony utólagos beleegyezéssel vette kölcsön a teológia rozsdás kotlóját —, már nem keltettek feltûnést.

Míg az erdôben tájékozódók dehidratálódtak, a többi tagok sárkányt eregettek. Itt a legjobbnak az infósok bizonyultak. Jelentések szerint Vásárhelyen is látták a sárkányukat.

Annyi kaszkadôr-jelenetet, mint a „stafétában", soha nem láthatott a tisztelt közgyûlés. Hullottak a kerékpárosok, mint a legyek (mitévô legyek? — tehették fel landoláskor a kérdést, de aztán folytatták a versenyt legjobb tudásuk és maradék erejük szerint), volt, aki — úgy tûnt — végsô kimerülésig szaladt, lásd a mûSzakit.

A legnagyobb próba talán a türelemjáték volt. Ez nem szerepelt a hivatalos mûsorfüzetben, de a szervezôk tehetségesen beépítették. Így a csapatok szépen barnultak, s egyre közeledtek az idegösszeroppanáshoz, talán volt olyan is, aki kórházi ápolásra szorult az elsô — nem hivatalos — eredményhirdetést követôen. A bírák ezt látva visszavonultak, és újabb eredményt eszeltek ki. Ez sokakat felháborított, másokat viszont a hetedik mennyországba emelt, talán éppen úgy, ahogy Allah teszi a mohamedánokkal, a hajuktól fogva. A hetedik mennyországot jelen esetben a gálaest jelentette. Ide a Bogyánok, Denver, Hakapiszikék, Huly-Huly Hajrá, mûSzakik, Köcsögök kerülhettek be Fortuna kegyeibôl. A mohamedánok bocsássanak meg e sorok írójának.

A szó jelentése: nehéz munka. Az ipszilon nélkül mindjárt Gálaestet jelent, de a két szó jelentése nem tér el túlságosan egymástól. A filharmónia fôbejáratánál az érkezôt egy kézzel írott plakát fogadta: Gálaest 6-tól. A körülmények aztán úgy rendezték, hogy az est valóban csak este kezdôdjön. Elhúzódott a majális, várni kellett a csapatokra, és arra, melyik hat kerül a döntôbe. Hét óra már elmúlt, mikor öt csapat bevonult a színpadra. A mûSzaki viszont még váratott magára húsz percet (ez a csapat volt az, melyik a Diáknapok alatt rendszeresen félreértette az idôpontokat).

A késés miatt a forgatókönyv sem vált be igazán: az egész gála kerettörténetét a honfoglalás adta volna. A játék szerint a tét az lett volna, melyik törzs (azaz csapat) mehet görögországi portyára. Végül is a próbák maradtak mese nélkül, így a kívülállónak prózai színpadi versenynek tûnhetett az egész. Nem úgy a csapatok nézôtéren maradt tagjainak! Rég nem hallott ekkora kiabálást és skandálást a klasszikus zenéhez szokott filharmóniai személyzet. A feladatok között volt ízleléspróba (sokan összekeverték a whiskyt és a vodkát), árfelbecsülés (például egy gyertyatartó árát kellett megtippelni), melyik vállalkozókedvû eszik meg hamarabb három egész pizzát (a mûSzakis srácnak majdnem sikerült 6 perc 20 mp alatt). A szünet után három csapat maradt a döntôk döntôjében. A sörivás, a furcsa stílusokban való versmondás és szónoklat-próba után a sorrend: elsôk a Bogyánok, második a Köcsögök, harmadik a mûSzaki. Lett is nagy locsolkodás a színpadon — csak itt sörrel. Az úri közönség mindezek után a Quo Vadis koncertjén táncolt, szinte hajnalig, a CFR-pályán.

Nem is olyan régen a táncmozgalomnak gyereke született. Azóta minden nagyobb rendezvénysorozaton, a népi hagyományokat ápoló összejövetelek mellett, találkozhatunk a reneszánsz táncházzal. Nem csoda, ha a Diáknapok plakátjára is felkerült egy reneszánsz együttes neve. Az Amaryllis az egyetlen reneszánsz együttes Romániában, mely több mint öt éve nemcsak a régi kor zenéjét, de táncát is igyekszik megismertetni a ma emberével.

— 1992 áprilisában tartottuk az elsô tanfolyamot, ahol antik táncokat tanítottunk. Újságban hirdettünk, összeverôdött vagy húsz emberke, akik nagyon élvezték a táncokat: egy héten keresztül minden délután próbáltunk, a végén meg volt egy bemutató — utána meg annyira megszerették, hogy azóta is csinálják. Körülbelül ennyi volt az egész — meséli László-Bakk Anikó, az együttes szíve-lelke. — A nevet is véletlenül találtam: bementem egy szerkesztôségbe, ránéztem egy kinyitott könyvre, és ott volt, hogy Amaryllis — hû, de jól szól! — gondoltam. Utólag meg kiderült, hogy az Amaryllis a reneszánsz kedvelt virága volt, és a hóvirággal, a tôzikével és a nadragulyával egy növénycsaládhoz tartozik. Tûzvörös liliom, mely a szerelmet jelképezte annak idején. A reneszánszban kedvelt nôi név volt az Amaryllis, ergo: sok száz szonett, ária, madrigál ezt a címet viseli. Ha valami, akkor ez reneszánsz.

Régi kolozsvári történet, amikor mesélték, alig hittem. Minden legendának van igazságmagva, ennek is. Ezek szerint a ’70-es években olyan kávézók mûködtek Kolozsváron, ahol helyben pörkölték a kávét, és a felséges illatban lebegve lehetett elkortyolgatni a fekete nedût. Fehér sipkás kávépörkölô-legényeket képzeltem el, teli nyerskávés zsákokat emelgetve, kedves pincérkisasszonyt. Úgy látszik, más is hallotta a legendát, vagy egyszerûen rájött arra, semmi sem lehet jobb kávéház-reklám, mint az ajtaján kiáradó finomságosan finom illat. Fel is kaptam a fejem, mikor a Györgyfalvi út elején ilyet szimatoltam. A 12. szám alatt mûködik az Il Caffé kávézó és kávépörkölô. A legenda.

Bent családias a hangulat. A belépô a háttérben a kávépörkölô jókora korongját látja meg, balra a másik helyiségben a csomagológép. A nyerskávés zsákok sem hiányoznak. A pulton levô rekeszekbe nagy tölcséreken ömlik a friss pörkölt kávé. Vásárolni is lehet, bár 30 ezer körül van 10 deka. Aki szívbajos, koffeinmenteset is választhat. Viszont a kávé remek, 1800 lej, és az illat szinte megfizethetetlen.

Szervezôi okok miatt elmarad a tavaszi TDK. Majd legközelebb lesz.

Május 16-án (holnap) Tarantino — Rodriguez Négy szoba címû filmje(i)t, május 25-én Jim Jarmush Éjszaka a földön címû filmjét vetítik az Apáczai-líceum fizikumában, este 6 órától.

Ma és holnap még tart a Genezius Társaság elôadássorozata a tanítványságról. Ma dr. Szûcs Ferenc budapesti teológus professzor beszél arról, mit jelent a mester–tanítvány viszony a XX. század végén. Szombaton pedig fórumbeszélgetésre kerül sor, melynek meghívottjai: Horváth Levente, id. Visky Ferenc és dr. Szûcs Ferenc. Mindez az I. C. Brãtianu utca 22. szám alatt lesz, mindkét alkalommal este 7 órai kezdettel.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]