1998. május 25.
(X. évfolyam, 116. szám)

Az Adevãrul szerint
Újabb kérdôjelek merülnek fel a 22-es sürgôsségi kormányrendelet kapcsán

(1. old.)

A bukaresti Adevãrul szombati jelentése szerint az alkotmánybíróság (egy tavaly felmentett megyei tanácsi alelnök panasza nyomán) alkotmányellenesnek minôsítette a helyi közigazgatás reformjáról szóló 22-es számú sürgôsségi kormányrendeletet, és ezzel „levegôbe röpítette" a helyi közigazgatás új szabályozását, beleértve a kétnyelvû táblákra és a kisebbségi anyanyelv használatára vonatkozó elôírásokat.

Az alkotmánybírósági döntésrôl — derül ki a cikkbôl — sem a román hírügynökségek nem tájékoztattak mindeddig, sôt, XY államtitkár nyilatkozatából ítélve a kormány sem tudott. Alkotmánybírósági források szerint a sürgôsségi kormányrendelet, amely tavaly május óta érvényben van, és a helyi közigazgatás egész mûködését szabályozza, azonnal érvényét veszti, amint közzéteszik az alkotmánybírák még a megfogalmazás stádiumában lévô határozatát — írja az Adevãrul.

Emilian Diaconut, akit az 1996-os helyi választások után jelöltek Vrancea megye tanácsának alelnökévé, a sürgôsségi kormányrendelet alapján mentették fel tisztségébôl. Diaconu a helyi közigazgatási bíróságon megtámadta a döntést. Azzal érvelt, hogy a 22-es sürgôsségi kormányrendelet alkotmányellenes, mert sarkalatos törvényt nem módosíthat rendeleti úton a kormány, és mert nem volt olyan helyzet, amely sürgôsségét indokolta volna.

Mint ismeretes, az alkotmánybíróság eddig már elutasította az ellenzéki pártok, köztük az RNEP által benyújtott hasonló kereseteket, viszont ezúttal a vranceai helyi közigazgatási bíróság által felterjesztett ügyben az alkotmánybíróság a panasztévônek adott igazat abban, hogy az önkormányzati törvény módosításának eljárása alkotmányellenes volt. (Ha pedig a rendelet érvénytelen, a Diaconu felfüggesztésérôl szóló döntés is semmis.)

Az Adevãrul értelmezése szerint az alkotmánybíróság döntésével a kormányrendelet azonnal érvényét veszti, és ismét a korábbi kormányzat idején hozott helyi közigazgatási törvény lesz hatályos. Ez nyilvánvalóan zûrzavart okozna az egész román közigazgatásban, és ismét kiélezné a kétnyelvû táblákkal és más, a kisebbségi jogokkal kapcsolatos vitát, rontaná a Romániáról külföldön alkotott, a hosszú kormányválság által amúgy is beárnyékolt képet — jelenti az MTI.

Nem csak helységnévtábláinkról van szó

Székely István, az RMDSZ Ügyvezetô Elnökségének önkormányzatokért és területi szervezetekért felelôs fôosztályának vezetôje a bukaresti lapértesülést kommentálva a Szabadságnak elmondta: eljárásjogi szempontból az alkotmánybíróságnak két típusú kifogásolhatnivalója lehet a 22-es sürgôsségi kormányrendelet kapcsán. Ilyen a kormányrendelet elfogadásának módozata, hiszen az alkotmányban sarkalatosként megjelent területek szabályozását nem lehet sürgôsségi kormányrendelettel módosítani. Ezek közé tartozik a helyi önkormányzatok kérdésköre is.

— Hogy a 69-es helyi közigazgatási törvénynek sürgôsségi kormányrendelet útján történô módosítása lehetséges volt-e vagy sem, már eldöntött kérdés. Ezt az RNEP kezdeményezésére az alkotmánybíróság már megtárgyalta, és úgy döntött, hogy a 22-es sürgôsségi kormányrendelet kibocsátása nem alkotmányellenes. Nem tartom valószínûnek, hogy az alkotmánybíróság most felülbírálja saját álláspontját — mondotta az ügyvezetô alelnök. — Amennyiben viszont az alkotmánybíróság az említett kormányrendelet valamely rendelkezését, cikkelyét találja alkotmányellenesnek, ez nem vonja maga után az egész rendelet megsemmisítését — tette hozzá.

Székely István szerint ezek a viták végül is felgyorsítják a 22-es sürgôsségi kormányrendelet parlamenti elfogadásának procedúráját. Jelen esetben különben nem csak a kétnyelvû település- és intézménynévtáblákról, a kisebbségek anyanyelvének a közigazgatásban való használatáról van szó. Ha az alkotmánybíróság mégis úgy dönt, hogy a 22-es sürgôsségi kormányrendelet alkotmányellenes, a helyi közigazgatásban dolgozó több száz ezer ember fizetése kérdôjelezôdik meg, hiszen a módosított jogszabály tette lehetôvé ezek fizetésének a felemelését — véli az alelnök.

-y -a

Magyar történelmi egyházfôk tanácskozása

(1. old.)

Szombaton, Kolozsváron tanácskozásra ültek össze a magyar történelmi egyházak vezetôi. Amint azt Mikó Lôrinc tanácsostól megtudtuk: az ülés egyik központi kérdése a parlament napirendjére tûzött új nyugdíjtörvény volt, illetve ennek következményei az egyházak önálló nyugdíjpénztáraira. Másfelôl: a kormányprogram teljes állami fizetést biztosít a lelkészek számára. A gyûlésen az egyházfôk fenntartásaiknak adtak hangot ezzel kapcsolatban. Elsôsorban azért, mert ilyenformán az állam akármikor beleszólási jogot követelhet azok tevékenységébe. Az „egyházfegyelem" szempontjából ugyanakkor nem a legcélszerûbb az, hogy a lelkész javadalmazása ne függjön a híveiktôl.

A jelenlevôk álláspontja szerint jó volna, ha az állam az egyházak támogatását — a lelkészek fizetését, templomrestaurálásra szánt összegeket, stb. — globálisan oldaná meg. Az egyházfôk — akik a délután folyamán gondjaikat megosztották a Bukarestbôl érkezô V. Anghelescu vallásügyi államtitkárral, ismét hangot adtak kérésüknek: hagyják az egyházak ügyvitelét magyarul vezetni, amelyre különben törvényes garanciák vannak. Ennek ellenére — tudtuk meg Mikó Lôrinctôl — sorra büntetik az egyházközségeket azért, mert magyarul könyvelnek. Az egyházfôk kérték: csökkentsék jövedelmi adóterheiket, a gáz-, víz-, villany-, illetve telefon-tarifákat a lakossági díjszabásnak megfelelôen számlázzák. Az egyházak vezetôi tiltakozásukat fejezték ki a romániai egyetemi tanárok múlt héten közreadott nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a 36-os sürgôsségi kormányrendeletnek a kisebbségek anyanyelvi oktatását feloldó intézkedéseit bírálják.

Sz. K.

Élezôdik a viszály
C. V. Tudor korrupcióval vádolja Constantinescut

(1. old.)

A héten új szintet ért el a kormány és a mentelmi joga védelmében a hatóságokat és magát Constantinescu elnököt ismételten súlyos vádakkal illetô Corneliu Vadim Tudor, a Nagyrománia Párt elnöke közötti viszály.

Valeriu Stoica igazságügy-miniszter közölte, a héten tanulmányozza a C. V. Tudor ellen rágalmazás címén benyújtott hét feljelentés dossziéit, és hétfôn dönti el, átiratban kérni fogja-e a szenátor mentelmi jogának felfüggesztését, ami szükséges ahhoz, hogy bíróság elé állíthassák. (Mint ismeretes, SorinMoisescu fôügyész elôzôleg hivatalosan kérte erre a minisztert). A jelenlegi szabályok szerint nem sok esély van C. V. Tudor mentelmi jogának felfüggesztésére, mivel ehhez kétharmados többségre van szükség a szenátusban, ahol az ellenzék mindig segítségére sietett. Ezért ehhez a lépéshez módosítani kellene a szenátus szabályzatát — ami viszont szintén csak a szenátus kétharmados többségének támogatásával lehetséges. Az igazságügy-miniszter szerint az alkotmányt is olyan értelemben kellene módosítani, hogy a honatyákat csak parlamenti nyilatkozataikkal kapcsolatban részesítsék mentességben.

Az elôzô szenátus — mandátumának végén –- Ion Iliescu akkori államfô ellen intézett támadásaival kapcsolatban megvonta a Nagyrománia Párt elnökének mentelmi jogát, azóta azonban C. V. Tudort ismét megválasztották, és újra immunitást élvez, bár számos eljárás folyik ellene.

Pénteki sajtóértekezletén a szenátor mintegy ráduplázott eddigi állításaira, egyenesen Constantinescu államfôt és közvetlen környezetét, köztük fiát vádolta nem kevesebbel, mint hogy az elnök újraválasztásának céljából illegális módszerekkel eddig „úgy tûnik", egymilliárd dollárt gyûjtöttek össze — s úgymond ennek része volt az Otopeni repülôtéri cigarettacsempészési ügy. Több szombati lap részletesen idézett a terjedelmes nyilatkozatból. Az Adevãrul szerint az államfônek le kellene mondania, ha az állítások beigazolódnának, ha viszont C. V. Tudor nem tudja bizonyítani ôket, „akkor nem végezheti máshol, mint a börtönrácsok mögött".

Dsida-megemlékezés és elsôáldozás

(1. old.)

A Szent Péter-i plébániatemplom vasárnap különös eseményt ünnepelt: az elsôáldozó 9–10 éves gyerekek most tették le elsô bizonyságtételüket, mely szerint vallják Krisztust, s az Ô törvényei szerint akarnak élni. Az elsôáldozás azért is különleges, mert a tizennégy fiatal Dsida Jenô-verseket szavalt, megemlékezvén egyben a költô halálának hatvanadik évfordulójáról.

Mint ahogy azt Oláh Dénes tisztelendô úr elmondta, a gyerekek ebben a korban már különbséget tudnak tenni a jó és a rossz között. Így azok, akik most elsô alkalommal végeztek szent gyónást, és járultak tudatosan az oltárhoz Krisztus testét és vérét magukhoz venni, lényegében most kezdték el a hitéletet.

Istentisztelet után a népviseletbe vagy fekete-fehérbe öltözött gyerekek rövid elôadással örvendeztették meg az egybegyûlteket.

Balla Réka

Mûvelôdés — 50

(1., 7. old.)

„Fél évszázad nagy idô egy lap történetében. Különösen, hogy nem is akármilyen korszako(ka)t fog át: 1948 és 1998 két szélsô pontja az ívnek.(...) Lehet, hogy elfogultak vagyunk, de véleményünk szerint a Mûvelôdésre szüksége van a hazai magyar társadalomnak, s ha ez igaz, akkor nem is hagyja elsorvadni, kitart mellette még legalább ötven évig" — véli Szabó Zsolt, a kerek évfordulóját ünneplô folyóirat fôszerkesztôje.

Az ünnepi rendezvénysorozat a Szabédi-napok keretében, szombat délelôtt, a Györkös Mányi Albert Emlékházban kerekasztal-megbeszéléssel kezdôdött. A házigazda, Szabó Zsolt bevezetôje után Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség és az Anyanyelvi Konferencia elnöke ismertette a magyarországi irodalmi folyóiratok és általában az irodalom pillanatnyi helyzetét. Szólt arról a támogatási rendszerrôl — állami és önkormányzati források, valamint a magántôke —, amely nélkül a rendszerváltás elôtti húszról hatvanra növekedett irodalmi folyóirat nem tudna megjelenni. Annál is inkább, hogy az olvasókedv is jelentôs mértékben megcsappant. Pomogáts Béla szerint ez a magyar irodalomban létrejött változással is magyarázható, a posztmodern elôretörésével és a társadalmi valóság iránti érdeklôdés kifáradásával. Az erdélyi magyar folyóiratok vonatkozásában fontosnak tartotta a jelenlegi támogatási rendszer átgondolását, a bonyolult helyi áttételes formák helyett az egyenesen Budapestrôl jövô támogatást. Utalt arra, hogy az Anyanyelvi Konferenciának nem elsôdleges feladata a folyóirattámogatás, ennek ellenére a 30 millió forintos állami támogatásból 18 milliót fordított erre a célra, míg a Magyarok Világszövetsége a kapott 170 millióból mindössze 5 milliót.

Kántor Lajos, az Anyanyelvi Konferencia társelnöke, a Korunk fôszerkesztôje szerint nálunk kevésbé változott meg az irodalom természete, viszont erôsen megcsappant az igényes olvasmányok iránti érdeklôdés. Sajnos, a fiatalság körében is. Ennek ellensúlyozására indították el a Szótartó mozgalmat, melynek célja az anyanyelv ápolása, a fiatalok irodalmi mûveltségének, ízlésének a fejlesztése.

Gálfalvi Zsolt a Romániai Magyar Pen Klub elnöke, a Hét fôszerkesztôje köszöntötte az 50 éves Mûvelôdést és azt kívánta beszélgetôtársainak, hogy a jövôben elsôsorban szakmai kérdésekrôl tárgyalhassanak és ne arról, hogyan szerezzenek pénzt a megmaradásukhoz. A sajátosan bonyolult hazai támogatási rendszer — szinte fél év elteltével sincs még jóváhagyott költségvetés — mellett, a magyarországi pénzek elosztásán és felhasználásán is lehetne ésszerûsíteni. A Soros Alapítvány is elsôsorban a közigazgatást és az egészségügyet szándékszik a jövôben támogatni, a civil szféra szponzorizálására sem lehet építeni. Gálfalvi Zsolt szerint az olvasótábor megcsappanása elsôsorban anyagi nehézségekkel magyarázható.

Boros János megyei RMDSZ elnök, városi tanácsos az önkormányzati támogatási lehetôségekrôl szólt. Kolozsváron a Tribunát 60 millió lejjel támogatta meg a helyi tanács. Mire Molnos Lajos városi tanácsos, a Magyar Közélet fôszerkesztôje megjegyezte, hogy "árukapcsolással" itt a Helikon számára is meg lehetett volna szavaztatni egy bizonyos összeget.( De miért a feltételes mód?) A továbbiakban nehezményezte, hogy nincs intézményes formája az erdélyi lapok fennmaradásának. Létük vezetôik baráti körétôl, összeköttetéseitôl függ. Volt egyszer egy Kolozsvári Lapszövetség. Házat is vásárolt, nyomdát is, mégsem lett semmmi az egészbôl, aminthogy a magyar lapterjesztôi hálózat kialakításából sem. Molnos szerint a beszélgetést folytatni kell, létrehozni egy olyan mûvelôdési alapot, amely biztosítaná a lapok fennmaradását.

Németh Júlia

KRÓNIKA

KISHÍREK

(2. old.)

MÚLTIDÉZÔ SÉTÁK A KOLOZSVÁRI BOTANIKUS KERTBEN címmel tart elôadást dr. Nagy-Tóth Ferenc és Jablonovszky Elemér az Erdélyi Múzeum-Egyesület természettudományi és matematikai szakosztályának felolvasó ülésén május 29-én, pénteken du. 5 órától az EME-házban (I. Ghica utca 12. szám).

A FILANTROP HUMANITÁRIUS ALAPÍTVÁNY ASZTMAKLUBJA május 25-én, hétfôn délután fél hatkor tartja összejövetelét a Bilascu (Majális, Republicii) utca 5. szám alatti Györkös Mányi Albert Emlékházban. Dr. Nagy Lajos Az allergiás rinitisz és az asztma címmel tart elôadást, amelyet videofilm vetítés és kérdés-feleletek követnek. A belépés díjtalan. Minden érdeklôdôt szívesen látnak.

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁST SZERVEZ TOROCKÓRA az RMDSZ kül- és belmonostori választmánya május 31-én. Útvonal: Jára-völgye–Torockó–Torda. Jelentkezni a Pro Iuventute székházban lehet (Mócok útja 75. szám) 10–16 óra között, vagy a 165-685-ös telefonszámon.

A KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI TÁRSASÁG székházában (Mikes Kelemen — Croitorilor 15.) hétfôn du. 6 órakor bemutatják Barabás László: Forog az esztendô kereke — Sóvidéki népszokások, Faragó József: Ószékely népballadák és Benedek H. Erika: Út az életbe címû kiadványokat.

AZ RMKT kéri azon Kolozs megyei tagjait, akiket érdekel a debreceni Ady-akadémián való részvétel augusztusban, jelentkezzenek a Pietroasa utca 12. szám alatti székházban (hétfôn, szerdán 12–20, kedden, csütörtökön, pénteken 8–16 óra között). Telefon: 431-488.

Hallottuk

(2. old.)

— Kinek fogott jól a kampánycsend?

— Annak, akinek több az elhallgatni-, mint a mondanivalója.

-fi

Magyarság a harmadik évezredben

(2. old.)

Kelemen Iván ’56-os. A rá váró halálbüntetés kényszerítette ôt elôbb Ausztriába, majd végül az Arizona állambeli Phoenixbe. Az itt élô magyarságot összefogni hivatott, viszonylag kevés tagot magáénak tudó Mikes Kelemen Kör örökös elnöke, s mint ilyen, összejöveteleket, közös programokat szervez, szerkeszti a „...hogy fényre derüljünk" címû kiadványt, és néhány éve pályázatot ír ki magyarországi, kárpátaljai, vajdasági és erdélyi fiatalok számára.

Az immár harmadik számot megért fent említett folyóiratot a szerkesztô a következô mottóval látta el:

„...a puszta tagadás már nem elég–
itt alkotni, teremteni kell..."
(gr. Széchenyi István),

és a lap tartalma e kijelentéshez igazodik. Oldalain versek, többnyire kortárs szerzôk mûvei olvashatók, ’56-os vallomások, melyek a múlt eseményeit állítják a jelen elé.

Kelemen Iván hisz abban, hogy a lap széles olvasótábort alakít majd ki, hogy a visszajelzések sem maradnak el, tehát, hogy a folyóirat megteremti a kommunikáció lehetôségét.

Kolozsváron az idén két magyar iskolában — a Református Kollégiumban és az Apáczai Csere János Líceumban — hirdették meg a pályázatot. Címe: A magyarság a harmadik évezredben.

A díjakat 1998. május 11-én, hétfô délután, a Diakóniai Központban osztották ki. A díszoklevél mellett a nyertesek jelentôs pénzjutalmat, valamint az említett folyóirat egy példányát vehették át.

A túrós csuszás díszvacsora után a különleges élmény vegyes érzelmeivel távoztunk. Kelemen Iván amerikai és magyar. Vagy magyar és amerikai. Egészen pontosan nem lehet ezt megválaszolni. Mint ahogyan megválaszolatlan marad az a kérdés, hogy cselekedhetne másként is. A válaszok eltérôek. Van-e értelme annak, amit tesz, vagy csupán régi szólamok ismételgetése mindez? Magyarabb lenne-e, ha visszajönne? Jogos-e a honvágy? Nincs olyan itthon maradt magyar ember, aki valahogyan ne viszonyulna ezekhez a kérdésekhez.

Talán tudom a választ: Kelemen Iván ’56-os.

És azért, amit tesz, minden elismerésem az övé.

Geambasu Réka

Kellemes gond

(2. old.)

Ferencz János könnyen mosolygó ember. Egyrészt, mert fiatal. Másrészt pedig azért, mert ô a legutóbbi, elôfizetôink között megejtett sorshúzásunk fôdíjának, a Kato Elektro Kft. által felajánlott teljes mûholdvevô berendezésnek az elnyerôje. Az értékes díj Türébe került, egy olyan házba, ahol, nem lévén kábeltévé, eddig csak a TVR-t lehetett fogni. Ferencz János különben nagyváradi diák, most éppen az érettség izgalmai elé néz. Már elôre örül a vizsga utáni tévézési lehetôségnek, ôt fôleg a magyar és a német nyelvû mûsorok érdeklik. Más alkalmakra is küldött be szelvényt, de Fortunánál sorba kell ám állni! Az örömhírt a szomszédok közölték szüleivel, akiknek azon a napon csak este került idejük a munkán kívül egyébbel is törôdni.

Szerkesztôségünkben jártakor a nyertes elmondta, hogy egy autós barátja segítségével már szervezi a parabolaantenna hazaszállítását. A magunk részérôl ismételten gratulálunk neki, és kívánjuk, hogy a továbbiakban csak ehhez hasonló kellemes gondjai akadjanak!

Ö. I. B.

HERO

(2. old.)

A „HERO" — egészséges környezetért regionális szervezet, a kolozsvári 1-es Számú Általános Iskolával az április 22— június 5., a föld napja — a környezet napja idôszakában rendezett közös tevékenységeit záró esemény, a városunkban immár hagyományossá vált sárkányverseny. Ezúton, sárkány-készítésben, sárkányeregetésben kreativitásukat bemutatni óhajtó tanulóinkat hívjuk versenyre, valamint nézôközönségnek azokat az osztálytársaikat, akik szívesen töltenek pár órát kellemes környezetben, a szabad levegôn.

A versenyzôket az alábbi korcsoportokban díjazzuk:

1–4 osztály, 5–6 osztály, 7–8 osztály, líceumi tanulók.

Benevezés a helyszínen, 9 óra és fél 10 óra között.

A versenyzôk díjazását megelôzôen tombolasorsolásra kerül sor. Tombolajegy 3 kg papírhulladék ellenében váltható május 25–27-én, délben 12–13 óra között, az 1-es Számú Általános Iskolában. Tel.: 145-677.

A tanulók díjazását rendezvényünkön az AIDROM és a begyûjtött papír értékesítése teszi lehetôvé.

Bemutatkozik a „Múlt és Jövô"

(2. old.)

Május 28-án Kolozsvárra látogat a budapesti Múlt és Jövô szerkesztôsége képviseletében Kôbányai János, a folyóirat és a kiadó vezetôje, szociológus és riporter, a nemrég megjelent Balkáni krónika (Szarajevó háborúban és békében) c. könyv szerzôje.

A Múlt és Jövô c. folyóiratot 1911-ben alapította Patai József költô, mûfordító, s a folyóirat 1944 márciusáig, Magyarország német megszállásáig megszakítás nélkül megjelent, mint az akkor közel egymilliós lélekszámú zsidóság magyar nyelvû kulturális folyóirata.

Történetének elsô szakaszában teret adott a zsidó irodalom, tudomány és képzômûvészet tematikájába esô írásoknak, ugyanakkor — nem csak nyelve révén — a korszak magyar kultúrájához is kötôdött.

Közel fél évszázados szünet után, a kommunista rendszerek kelet-európai bukásának idôszakában, 1989-ben indult újra. Újraélesztôje Kôbányai János író, szociográfus. Célja ebben az új megjelenési szakaszban, hogy fóruma legyen annak a Magyarországon is megindult zsidó „reneszánsznak", amelynek igénye van arra, hogy újrateremtse Európának ezen a felén kihalóban lévô zsidó kultúrát. Figyelemmel kíséri, bemutatja és közvetíti a közép-európai és izraeli magyarzsidó szellemi életet azzal a céllal, hogy segítsen helyreállítani egy, a történelmi körülmények között széttört egységet: az egykori magyar kultúrából kitaszított zsidó szellemi kultúrát.

Ebben a törekvésében nemcsak a magyarzsidó értelmiségre támaszkodik, hanem termékeny kapcsolatokat épített és épít ki keresztény írókkal, tudósokkal, így szerzôi közé tartozik számos protestáns és katolikus egyházi és világi személyiség is.

Mostani erdélyi körútjának célja az, hogy megismertesse a folyóiratot és a kiadót az erdélyi magyar olvasóközönséggel, hogy szerzôket, témákat, olvasókat toborozzon, hogy személyes jelenléttel törje át azt a szellemi gátat, amely oly sokáig létezett — ezen a téren is — Magyarország és Erdély között.

A bemutatkozó látogatásra ez alkalommal három városban kerül sor: Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen.

A Múlt és Jövô Kiadó szerzôi közül most Heller Ágnes jön el Erdélybe. Neki nemrég jelent meg a kiadónál Az idegen c. esszékötete (a multikulturalitás témakörébôl), s új, részben átdolgozott kiadásban nagysikerû, több világnyelvre is lefordított könyve, A reneszánsz ember.

Kôbányai János nevét talán Szarajevói jelentés c., 1996-ban megjelent könyve révén nem egy hazai olvasó ismeri. Részben újratalálkozhatunk most annak anyagával Balkáni krónika: Szarajevó háborúban és békében c. a napokban megjelent új könyvében, amely 1993-tól 1997 ôszéig követi az eseményeket, s hoz hírt róluk szemtanúként. „Könyvem anyaga egy macedóniai és egy vajdasági riporttal indul — írja a szerzô. — Ezt követôen 1994–95-ben három hetet töltöttem Szarajevóban, a város ostromának legdühödtebb szakaszában, majd 1996 elején, a normalizálódás kezdetén, az elsô választásokon, végül 1997 decemberében, amikor az EBESZ-misszió tagja voltam, s mélyebb és szélesebb perspektívából láthattam az ottani életet. Szarajevó számomra az európai civilizáció szakítópróbájának színtere; a város jelenlegi történelmét egész Közép-Európa tükrébôl és tükrözôdésébôl igyekszem szemlélni."

Az olvasók e találkozók során megismerhetik és megvásárolhatják a kiadó számos erdélyi vonatkozású könyvét (többek között Schön Dezsônek, az Új Kelet egykori újságírójának a 30-as években megjelent tudósítását a máramarosi zsidóságról, új kiadásban), s a Múlt és Jövô folyóiratot, amelynek idei márciusi száma a ’48-as magyar forradalom és a magyar zsidóság kapcsolatáról szóló tanulmányokkal tiszteleg ’48 emléke elôtt.

Orvosok kamarazenekara

(2. old.)

A Diákházban az Orvosok V. Papilian vonós-kamarazenekara hangversenyének meghívottja nem kisebb személyiség, mint Ruha István hegedûmûvész volt. A mûsort majdnem teljesen XVIII. századi barokk zeneszerzôk mûveibôl állították össze, amit több ismert szólista is közremûködésével igyekezett színesebbé tenni.

Vivaldi: D-dúr csellóversenyének Petre Baciu, a zeneakadémia tanára volt a szólistája. Vivaldi versenymûvei a mûfaj kezdetére esnek, a csellóversenyben a zenekar kimondottan a kísérô szerepét tölti be, ám — talán mert karmester nélkül játszottak, elôfordultak deszinkronizálások. Az est folyamán azonban egyre biztosabban játszott a zenekar.

Bach: d-moll csembalóversenyét Botár Katalin játszotta. A mûvésznô, akirôl mindig is kedvezô képünk volt, pergô technikával, stílushûen játszott, nem az ô hibája, hogy a hangerôsítô nélküli hangszer cirpelô hangja nem tudja a nagy termet betölteni.

Liviu Burz basszus énekes, a zeneakadémia utolsó éves hallgatója Händel: Xerxes c. operájából a közismert Largót adta elô. Burz komoly ígéret: nagy terjedelmû, szép színû hangja érzékeny elôadásmóddal párosul, szép pianókat valósított meg.

A mûsor második részében Ruha István három számot adott elô hegedûjén. A zeneirodalom igazi gyöngyszemeit. Veracini: Largo, Massenet: Thais c. operájából a közismert Méditation, és betetôzésül Albinoni: Adagio, melynek melódiája ellenállhatatlan hatású, különösen, ha ilyen átélt, bensôséges elôadásban hallhatjuk, mint Ruha István hegedûjének rendkívül tartalmas, nemes hangzása.

Nem ünneprontóként, de nem hallgathatjuk el, hogy a kamarazenekar tagjai között bizony csak elvétve láttunk orvosokat. A régi generáció soraiban gyakori volt, hogy az orvosok valamilyen hangszeren is játszottak, vajon a jelenlegi orvostanhallgatók között lesz-e olyan, aki szabad idejét hangszertanulásra fogja fordítani??

Morvay István

VÉLEMÉNY

Visszakapható menedékházak

(3. old.)

Nemrég ülést tartott a „Gyógyturisztikát Támogató Szervezet". Az ülés részvevôi között ott volt a turisztikai miniszter, Sorin Frunzãverde is, aki sokat ígérô és érdekes nyilatkozatot tett: új látásmódot kell kialakítani, illetve érvényre juttatni a romániai turisztikában. Ezáltal ez a nemzetgazdasági ágazat országos jelentôségûvé nôné ki magát. A miniszter szerint az ágazat fô gondját a magánosítás igen lassú volta jelenti: eddig a turisztikával foglalkozó állami cégek (számuk 272!) 1965 milliárd lejnyi vagyonából mintegy 15 százalék került magánkézbe.

Az összvagyon mintegy fele esetében most folyik a törvényes tulajdonjog tisztázása. „Szándékunkban áll a turisztikai jellegû ingatlanaikat visszakövetelô volt tulajdonosok busás kárpótlása (vagyis pénzzel való kifizetése — a szerzô megj.), így remélve, hogy nem kerül sor az ingatlanoknak a turisztikai hálózatból való kivonására." Majd azt is kijelentette: szükségesnek tartja, hogy az e téren tevékenykedô vállalkozók anyagi könnyítésekben részesüljenek, erre vár javaslatokat. „Úgy vélem, a zérus ÁFA sokat segíthet."

Most ne kezdjünk el számolni, vagy azt firtatni, hány ingatlanról van szó, és mennyi pénzt kell(ene) értük kifizetni a kormánynak. Noha ez is, minden bizonnyal, érdekes következtetések levonását tenné lehetôvé...

A miniszter nyilatkozatát olvasva (megjelent a România liberã május 20-i számában) eszembe jutott egy beszélgetés, amelyet az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári osztályának február harmadiki közgyûlése után folytattam Prezenszki Tibor elnökkel és Lukács József alelnökkel. Ennek során szóba került az EKE 1947-es feloszlatása után elkobzott ingatlanok, egyéb anyagi és szellemi javak visszaszerzése. Idézem Prezenszki Tibort: „1990 után, amikor az Erdélyi Kárpát Egyesület is újjáalakult, rögtön kezdeményezte javainak visszaszerzését. Ez, köztudott, nem járt sikerrel. Reménykedünk abban, hogy egy nagy, átfogó rendezés, vagyonvisszaadás, a »restitutio in integrum« elve alapján, az EKE is visszakapja vagyonát. Legalább azokat a gazdasági-turisztikai egységeinket szeretnénk visszakapni, amelyek Kolozsvár közvetlen közelében vannak, és amelyek jogi helyzete olyannyira tiszta, hogy szinte már felháborító, hogy még nyolc év után is akadékoskodnak ennek a visszaadásában.

— Konkrétan melyek ezek?

P. T.: „A kolozsvári osztálynak már hétéves pereskedést okozott a Tordai-hasadék menedékháza, amely köztudottan az EKE akkori elnöke, Bors Mihály szindi földbirtokos adományozta telekre épült, közadakozásból. Telekkönyvileg még mindig az EKE nevén van." (És jelenlegi hangzatos neve ellenére tulajdonképpen kocsma!) „Egy másik, ugyanilyen világos jogi helyzetû vagyona az EKE-nek a révi menedékház. Kolozsvár környékén számtalan gyümölcsöskertje, menedékháza volt, pl. a Bercsényi menedékház, a Bükkben, vagy a kányafôi, valamikori menedékház és kert. Az Árpád-csúcson a II. világháború elôtt egy EKE-tulajdonban levô fogadó volt. De egész Erdélyszerte 18 vendégházat, turistaszállót igényelhetnénk vissza és igényelünk is.

A tordai menedékházért folyó perünk pillanatnyilag leállt. Hogy elvegyék a kedvünket a pereskedéstôl, tizennyolc millió lej értékû bélyegilletéket állapítottak meg! Ilyen összeget az EKE nem tud elôteremteni!"

Ennyit a februári beszélgetésbôl. A helyzet pedig azóta sem változott.

Mindezen jogi és ingatlan-kérdések ellenére az EKE dolgozik. Tagjainak rendszeresen szervezi a hét végi és a kisebb-nagyobb túrákat, ezekrôl a Szabadságban rendszeresen hírt ad. Egy- vagy többnapos, hátizsákos-sátras hegyvidéki vagy más kirándulások mellett a szellemi pallérozottságra, a honismeretre is nagy figyelmet fordít. Az idén Kolozsvár mûemlékeinek, régi épületeinek, templomainak, botanikus kertjének szakavatott vezetés melletti megtekintése éppúgy élmény volt, mint Gergely István és Korondi Jenô képzômûvészek mûtermeinek meglátogatása. Vagy, hogy a legfrissebbet említsem, a múlt hét végi szindi napok alkalmával meghallgatott Ajtai Ferenc-elôadás Bors Mihály életérôl és munkásságáról, a tordai menedékházról.

Jelenleg zarándokcsoportjuk van útban Csíksomlyó felé, mások meg a nyári torockói vándortábort szervezik.

De egymagukban többet nemigen tehetnek. Jó lenne, ha a miniszteri nyilatkozat adta alkalmat felhasználva ingatlanjainak, levéltárának, múzeumának stb. visszaszerzésében segítséget kapna. Például az RMDSZ parlamenti frakciója interpellálhatna ez ügyben, mivelhogy már nincs turisztikai miniszterünk. (Mellesleg, ez a dolog törvényi rendezést kíván, nem pedig hivatali döntést!) Még mielôtt úgy privatizálnák a szóban forgó ingatlanokat, hogy az EKE végérvényesen elvesztené, immár jogilag is ezeket.

Azt is érdemes lenne megfontolni, nem lehetne-e részt venni a privatizálásban? Olyan nyugati, turisztikai érdekeltségû tôke bevonásával, mely az EKE (nemcsak a kolozsvári osztály, hanem az országos!) segítségére lenne, kiépíteni, újjáépíteni egy menedékházrendszert, a hazai és külföldi, hátizsákos, kispénzû turisták számára. Olyant, mely nem elsôsorban a nyereség azonnali, nyakló nélküli bezsebelésére összpontosít, hanem távlatokban gondolkozik. A mindennapi szerény haszonért nyújtana szállást a betérôknek. Egyetemisták, iskolások kedvezményes fogadása is szóba jöhetne, meg a nyugdíjasoké is. (Az elôbbi egyébként az EKE által bérelt szindi „kulcsosház" esetében már létezik.)

Hiszen nem öncélú, flekkenes-sörös hét végi piknikeket rendez tagjainak (és az érdeklôdôknek) az Erdélyi Kárpát Egyesület és annak kolozsvári osztálya (mely tudomásom szerint a legaktívabb az összes osztályok közül), hanem elgépiesedett, elanyagiasodott és elközönyösödött romániai valóságunk szedentarista embereit próbálja a szó szoros értelmében MEGMOZGATNI...

Metz A. Márton

Adómentes huncutságok

(3. old.)

Sok szó esik mostanában az adóról, amit a — sajnos — mindent jelentô és helyettesítô pénz formájában fizetünk, törlesztünk, leróvunk több-kevesebb lelkesedéssel az államnak. Az a járulék forog közszájon, amelyet az állam közszükségleteinek fedezése céljából szed, amelyet minden külön és közvetlen ellenszolgáltatás nélkül követelhet azoktól a személyektôl, akikre törvény szerint vonatkozik az adózási kötelezettség. És mivel az adóból befolyó pénzösszegek jelentik tulajdonképpen az állami költségvetés bevételeinek fô forrását, nincs olyan (személyi) jövedelem, amelybôl az állam ne akarna részesedni. Ez az osztozkodás igencsak erôszakosnak tûnik, fôleg azok szemében, akik az állam különbözô szolgálatait talán soha nem veszik igénybe, és elvetik persze a tankönyvek azon meghatározásának üdvösségét is, amely szerint az adó tulajdonképpen a jövedelemszabályozásnak is az eszköze. Ezért aztán térségünkben, egyrészt a hagyományokhoz, másrészt a neveltetéshez (neveletlenséghez?) híven nem is annyira az adózás, hanem az adócsalás a téma.

A vállalkozó valótlan jövedelmet vall be, a bérbeadó elhallgatja a bérlet (és persze bérleti díj) tényét, és így lassan de biztosan belecsúsznak az „államkincstár megkárosítására irányuló bûntettek és vétségek sorozatába". Aki apróbb szolgáltatásokat végeztetett, biztosan tapasztalta, hogy a lábbelitalpalás megfizetését a cipész nem igazolta hivatalos nyugtával, vagy aranyékszerünk kétperces csiszolásáért elvett borsos összeget a mester egyszerûen és magától értetôdôen csúsztatta zsebre, számlázás nélkül. Sem hivatalos árlista, sem törvényes fizetési mód nincs számtalan mûhelyben és változatos szolgáltatásoknál. Elítélhetjük-e azonban ezeket a megélhetési, vagy egyszerûen túlélési kísérleteket a milliárdos nagyságrendû — és nyilvánvaló — sikkasztásból jól és szabadon élôk eseteivel tarkított hazai valóság körülményei között? Egyesek adócsalása (amelyet nevezhetünk az érzékenyebbek ápolt önérzetének érdekében saját kezdeményezésû huncut adómentesítésnek is) mélyebb eredetû, és bizonyos szempontból megindokolható.

A kormány az év elejétôl léptette életbe az úgynevezett személyi jövedelemadót. Ennek keretén belül a megyei tanácsok hatáskörébe tartozott annak megállapítása, hogy a kisiparosoknak, tevékenységüktôl függôen, mekkora évi jövedelmet kell megvalósítaniuk minél alaposabb megadóztatásuk érdekében. Ezeket az elôre megállapított és kötelezô jövedelemszinteket sokan túlzottnak, megvalósíthatatlannak tartották, és felfüggesztették kisiparosi engedélyüket. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az engedéllyel egyidejûleg tevékenységüket is beszüntették. Sôt, szorgalmasabban munkálkodtak, mint addig, és természetesen teljesen adómentesen, hûtlen módon megcsalva a költségvetést. A döntéshozók közötti felvilágosultabbak úgy vélekedtek, hogy rossz emlékû módszereket idéz egy kötelezô szintû jövedelem kiírása, annak meghatározása és kötelezôvé tétele, hogy ki mennyit teljesítsen az „évi tervbôl". Ez nem egyéb, mint az önálló kezdeményezés megcsúfolása, az önrendelkezés gátlása, a szabad tevékenység korlátozása, amely frusztrálja a kisiparos réteget. Ha a pénzügyellenôrök teljesítenék kötelességüket, és lefülelnék a törvényszegôket, az ad oculos demonstrált adócsalók elrettentenék a többieket is hasonló ténykedésektôl. Ezek után pedig nem lenne szükség ilyen nevetséges „kötelezô jövedelemre". Az engedélyfelfüggesztések és sorozatos panaszok hatására csökkentette végül a tanács a jövedelemszinteket, csökkentve ezáltal az adó összegét is.

Tény, hogy az adókötelezettség teljesítésében tanúsított magatartás, tehát az adómorál tekintetében még sok javítani-, teljesítenivaló akad mifelénk. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni az adófizetô abbeli igényét, hogy például a különbözô szolgáltatásokban, környezetének külalakjában is megmutatkozó életminôség- javulást észleljen végre, beleértve személyének megbecsülését is épp azok által, akiket a munkája utáni jövedelemadójából épp ô tart fenn. Természetes az az elvárása, hogy ne érezze úgy, hogy ezzel a pénzzel egy ellene és érdekei ellen cselekvô-ügyködô államot tart fenn.

Újvári T. Ildikó

Aurel Socol
Kényszerlakhelyen egy européernél

(3. old.)

Ifj. dr. Aurel Socol kolozsvári ügyvéd a második bécsi döntés után is Észak-Erdélyben maradt. Apja szintén ügyvéd, 1937-ben bekövetkezett halála elôtt a Nemzeti Parasztpárt kolozsvári szervezetének elnöke, s az elsô erdélyi román politikus volt, aki nyilvánosan állást foglalt a formailag Alexandru Vaida-Voevod által vezetett, valójában II. Károly román király által irányított kormány ellen.

Dr. Aurel Socol, Bubi, ahogyan román és magyar barátai egyaránt nevezték a „magyar világ" négy esztendejében az észak-erdélyi románságnak próbált jogi támogatást nyújtani. Ezenkívül titkára volt az Észak-Erdélyi Románok Nemzeti Közösségének (ÉERNK), és munkatársa a háború éveiben Kolozsváron megjelenô Tribuna Ardealului címû román nyelvû napilapnak.

Hozzá fordultak a román parasztok és a városokban maradt románok úgyszintén. Mivel a Kolozsvár környéki falvakban kiterjedt ismeretségre tett szert, 1944 tavaszán a Felek-hegy környéki és a kolozsmonostori román parasztok irányítása alatt szöktették át a zsidókat az alig néhány kilométernyire lévô Romániába, ami számukra akkoriban az életben maradást jelentette.

Tevékenysége miatt Socol Bubit a magyar hatóságok letartóztatták, a kémelhárító és a Gestapo heteken át vallatta, majd néhány hónap múlva, gróf Teleki Bélának, az Erdélyi Párt elnökének közbenjárására Emil Hatieganuval, az ÉERNK elnökével együtt a gyôri római katolikus püspökségen kényszerlakhelyezték. Itt ismerte meg báró Apor Vilmos akkori gyôri püspököt, s — bár ezt nagyon kevesen tudják — annak mártírhalálának is szemtanúja volt.

Visszaemlékezéseit halála elôtt, a hatvanas években vetette papírra, s azokat a kolozsvári Tribuna irodalmi lap jelentette meg 1991-ben, Furtuna deasupra Ardealului (Vihar Erdély felett) címmel. Ennek a memoárkötetnek a tavaly boldoggá avatott Apor Vilmosról szóló részleteit adjuk most közre magyar fordításban. Abból az alkalomból, hogy május 23. és június 3. között került sor Budapesten arra a jótékonysági rendezvénysorozatra, amelyet Apor Vilmos boldoggá avatásának emlékére rendeznek.

(Apor Vilmosra minden év május 23-án emlékeznek. Az Apor-napok keretében emlékmisét tartanak a Mátyás-templomban az Apor család, a történelmi egyházak, az Apor Hölgyegylet, valamint lovagrendek képviselôinek részvételével. Május 29-én jótékonysági vacsorát adnak a Gellért Szállóban, amelyen elôadások hangzanak el Apor Vilmos koráról, életérôl, családjáról, továbbá a püspök szellemiségérôl és hatásáról. A rendezvénysorozat bevételével vak és gyengénlátó gyermekeket, a Szent Ferenc Kórház életmentô mûszereinek beszerzését, diákok taníttatását, valamint nagycsaládosokat támogatnak.)

*

Ideig-óráig ismét szabadlábon

1944 október eleje táján, az egyik napon, német katonatiszt lépett be a cellába, rápillantott a kezében lévô hivatalos papírra, majd így szólt: Socol öt percen belül legyen útra kész.

Három percre sem volt szükségem ahhoz, hogy elköszönjek és megöleljem a cellában lévôket. Az ötödik percben lekísértek a földszintre, ahova néhány pillanat múlva Emil Hatieganut is lehozták. A viszontlátás mérhetetlen örömével ölelkeztünk össze, az ablaknál visszakaptuk mindazt, amit elvettek tôlünk, majd két atlétatermetû civilnek adtak át; ezek egymás között magyarul beszéltek. A két alak felszólított, hogy kövessük ôket, és meg ne próbáljunk eliszkolni, mert úgysem menekülhetünk. Taxival kivittek a pályaudvarra (a taxit mi fizettük), és ott felszállítottak egy Nyugat felé haladó gyorsra. Kitartó kérdezôsködésünkre azt válaszolták, legyünk nyugodtak, mert jobb helyre utazunk, de hogy hova, azt nem közölték. A fülkében elszívtam az én adagomat képezô, Moravetztôl maradt 2–3 cigarettát. Este érkeztünk Gyôrbe, a rendôrkapitányságra vittek, ahol egyenruhába öltözött „fônök" közölte velünk, hogy túszokként internáltak, hogy a szökést szigorúan büntetik, és hogy alázatosan és fegyelmezetten viselkedjünk. Ezt követôen, az est sötétjének leple alatt, elvezettek a gyôri katolikus püspökség impozáns várépületébe. Itt a püspökség igazgatója vett át, felvitt az épület második emeletének egyik kétágyas, fürdôszobás szobájába, és magunkra hagyott.

(Folytatjuk)

Fordította és a bevezetôt írta: Tibori Szabó Zoltán

GAZDÁLKODÁS

Aranyosgerendi dolgos hétköznapok

(5. old.)

A drága anyaföld

Fábián Zsigmond ny. történelemtanár, a helyi RMDSZ alelnöke, községi tanácsos elvitt olyan gazdálkodókhoz, akiknek immár sikerült kisebb-nagyobb gépparkra szert tenni, nyereséges családi farmot létrehozni. Mielôtt útra keltünk volna, házigazdánktól megtudtuk, hogy a több ezer lélekszámú helységben, más vidékhez viszonyítva, aránylag jól megy a gazdálkodás. Ez elsôsorban a település kedvezô természeti adottságainak köszönhetô, de az itteni emberek hangyaszorgalma sem elhanyagolható tényezô. Az Aranyos-menti jó termôfölddel a hozzáértô, dolgos emberek csodákat tudnak mûvelni. Fôleg zöldségtermesztéssel foglalkoznak, mert ez pénzt hoz a házhoz, rügyfakadástól lombhullásig, sôt, télidôben is eljárogatnak a piacra a terménnyel. Aranyosgyéresre akár kézzel húzott kicsi szekérrel is bevihetik az árut, hiszen alig két kolométerre van tôlük. De nincs túl messze Torda, Kolozsvár és Gyulafehérvár sem. Eljutnak Dévára, sôt, távolabbi piacokra is a zöldséggel, a korai és ôszi burgonyával, káposztával. Ideális a falu fekvése is,mert nagyon közel a nemzetközi országút és a vasútállomás is. Egyre többen vásárolnak kis teherszállító Daciát, eddig legalább húsz van a faluban. Így aztán egész frissen jut el a zöldség a vásárlóhoz. Az Aranyos a falu szélén folyik, lehet öntözni, ami nagy elôny a zöldségtermesztésben. Élnek is ezzel a lehetôséggel.

Három gazdálkodót kerestünk fel, de csak kettôt találtunk otthon. A harmadik kihasználta a kedvezô idôjárást, kiment palántázni az Aranyos partjára. Az itteni emberek tudják, hogy minden kedvezô idôt munkával kell tölteni, végzi is mindegyik a dolgát, vasárnap és ünnepnapokon is tele a határ földmûvelôkkel. Van, aki még Gyéresre jár dolgozni a gyárba, de az ingázók száma felére csökkent az utóbbi idôben, és szinte bizonyos, hogy jövôre még kevesebben lesznek, mert sokuk elôtt becsukódik a gyárkapu. És akkor a földbôl kell megélniük, nem lesz más választásuk. Az életet adó anyaföld marad egyetlen reménységük, ezért ügyelniük kell rá, el ne veszítsék. Nagy becsülete is van itt neki, minden talpalattnyit bevetnek, beültetnek. Látszik, magukénak érzik, és ez hihetetlenül óriási dolog.

Sokan próbálnak becsapni bennünket

Albert Ferenc, szülei után, testvérével együtt körülbelül 15 hektár földet kapott vissza. Ezt gépekkel mind megmûvelik, s néha, mikor a család már nem gyôzi a munkát, napszámosokat is fogadnak. A gazda még ma is bejár Gyéresre dolgozni, esztergályos. Gépparkja számottevô: két közepes nagyságú traktor, szalmásgabona-, kukorica-, burgonyavetô gép, burgonyaszedô masina, mûtrágyaszóró, eke, tárcsa, borona, töltögetô és kapaeke, permetezô stb. Vendéglátónk elmondta, hogy búzát, kukoricát, árpát, burgonyát és káposztát termel. A terményt saját papucs Daciájával szállítja a piacra, a gabonát az állatokkal — sertés, szarvasmarha, ló — eteti fel. A cukorrépa termesztése ráfizetéses — mondja —, sok kézi munkát igényel, nincs hozzá gép, s a napszámosoknak 30 ezer lejt kell fizetni egy napra, plusz kosztot.

— S a cukor, amit kap érte a termelô, nem gyôzi meg az embert, hogy répát vessen?

— Kérem, én a cukrot vásárolom. Eladok egy malacot, az árából veszek négy zsák cukrot s az tart egy darabig kávéba, teába, tésztát is süthet az asszony.

— S a dohány? — kérdezem.

— Azzal sem érdemes foglalkozni — véli a gazda. — Minél többet vinni a piacra, ez a cél! Csak az a biztos jövedelem. A zöldség, az mindig megy.

A sertéshizlalással kapcsolatban a gazda elmondta, hogy mindig a piac dönti el, mit kell eladni és mi maradjon meg. Ha nem megy a hízó, a malacot kell eladni. Megítélése szerint a külföldi piacot elveszítették, és a belföldi felvásárlás az elszegényedés miatt napról napra csökken. Egyre kevesebben tudják megfizetni a drága húst. Albertéknek jelenleg három kocájuk van, rövidesen malacozni fognak. Hogy mi lesz a malacokkal, egyelôre még nem lehet tudni. Ha négy malac ára kitesz egy kövér disznót, nem érdemes a hizlalással kínlódni. A sertésállomány nagyságát a megtermelt gabona mennyisége szabja meg, gabonát nem vásárolnak. Takarmányt ôrlô és keverôgépük is van, nem kell malomba járniuk. Csak a búzát viszik ôröltetni. A fölösleges lisztet szintén piacra viszik, hetente 5–6, néhanapján 10 zsák is elkél. Pékségek nem érdeklôdtek eddig, pedig jobb lenne, ha nagy tételben egyszerre elmenne a liszt. Napraforgót csak annyit termel, hogy legyen elég pogácsa a sertéseknek. Mert erre is szükségük van az állatoknak. Nagy hiányosság, hogy a községben nincsenek magas biológiai értékû apaállatok: bikák, kosok, kanok. Az egerbegyiek hajlandók lennének áldozni erre, de valakinek le kellene bonyolítania ezt a vásárt és nem vállalkozik senki a hálátlan feladatra. A családi farmokon élô állatokat az állami gazdaság állatorvosa kezeli, a községi szakemberrel nincsenek megelégedve, mert nem jelenik meg pontosan a hívásra. Mire megjön, a beteg állat elpusztul. Különben eddig hétmilliós veszteség érte a falut az állatelhullás miatt.

Néhány évvel ezelôtt tartottak három fejôs tehenet is, de a tejvizsgálók sorozatosan becsapták, kevesebb zsírfokot jegyeztek be, mint a valóságban volt, ezért eladták ôket. Sokan próbálják becsapni a termelôket.

Az én idômben 35 traktor volt a részlegen, ma több mint 60 furikázik

Péti Balázs 58 éves gazdálkodó, a gyéresi gépállomás egerbegyi részlegén volt traktoros majd géplakatos egészen nyugdíjba vonulásáig. Itt is több mezôgazdasági gépet látunk az udvaron, köztük egy motoros pumpát, amit a volt kollektívtôl vásárolták 1990-ben. Hat hektár földet kapott vissza, testvéreivel közösen, együtt dolgozzák meg, csak a kombájn hiányzik. De így is, a tavaly, idejében learatták a kenyérgabonát s az árpát is. Az idei búza szép, ha nem jön valami természeti csapás, 35–40 mázsás hektárhozamra számítanak. A tavalyi jégverés kb. 30 százalékos terméskiesést okozott. A vetômagot cserélni szokták. Az idén Transilvania búzafajtát és T–200-as hibridkukoricát vetettek. Egy hektár burgonyájuk is van fél hektár cukorrépa mellett. Péti Balázs szerint ezzel is foglalkozni kell, a ludasi cukorgyár becsületesen fizet és a cukrot is kiadta egyezség szerint. A nedvdús cukorrépaszelet is jól fog. Az öntözést úgy oldották meg, hogy az Aranyos partján, ahol a zöldséget termelik, legalább húsz helyen csövet vertek le a földbe és úgy húzzák fel az öntözéshez szükséges vizet.

A tavaly a paradicsom szinte senkinek sem sikerült, csak annak, aki permetezett. Az ugorka meg már szinte teljesen kiment a divatból. A helyi agrárszakemberek komolyabban kéne segítsenek az egerbegyi gazdáknak, hogy ezt a kétféle zöldséget ismét eredményesen termelhessék a faluban. Egy alkalommal elhangzott egy olyan javaslat, hogy Kolozsváron zöldségárusításra alkalmas csarnokot vagy üzletet kéne létrehozzanak, mert az Aprozar üzleteinek silány a zöldségellátása.

Talán feljön egyszer a kádárok csillaga

(5. old.)

Jártunkban-keltünkben a kádármesterhez is eljutottunk. Kudor Jenô 1939-ben, Bánffyhunyadon született ugyan, de már több évtizede él ebben a faluban. És nem is rosszul, házat tudott építeni. De a jövô nem sok jót ígér. A kádármesterség hanyatlóban van. Pedig jó bort csak tölgyfahordóban lehet érlelni, s a savanyúkáposztának is más az íze, ha fakádba teszik el s nem mûanyaghordóba. A kádármesterség elhalásában nagy szerepe van a szôlôtermesztés hanyatlásának is. A rendszerváltás után a szôlôk egy részét kivágták, kukorica, burgonya került a helyébe, aki ültetett, az viszont nem a minôségre, hanem a mennyiségre figyelt. Nagyjából tönkrement ez a bortermelô vidék. Kár érte.

Kudor mester azt is elmondta, hogy nincs utánpótlás, egyetlen fiatal sem vállalja ennek a mesterségnek a megtanulását. Sem fia, sem fiú unokája nincs, s így nincs kire testálja a tudományát. Pedig ezen a környéken rajta kívül nincs egy hordógyártó sem. De mindezek ellenére az öreg mester derûlátó, s reméli, egyszer csak feljön a kádárok csillaga is.

Adja Isten, úgy legyen.

Az oldalt összeállította: Barazsuly Emil.

LEVÉLBONTÓ

Tisztelt Szerkesztôség

(6. old.)

Lapuk megjelenése az Interneten nagy örömet okozott, s rendszeresen olvasom, mi történik szülôvárosomban. A napokban azonban nagyon megszomorítottak. Azt olvastam a filmkritikában: „No, de hát nem azért Cameron a mi Jamesünk, hogy ne sikerüljön neki. Gyorsan beszerzett egy legalább százéves hölgyet, aki túlélte a Titanic kontra Aisberg (a rohadt zsidó) meccset, hogy az mesélje szerelmes történetét." Ezt szerzôjük viccnek szánta? Mi az, hogy „rohadt zsidó"? Maga az ajszberg-wajszberg szóvicc már Ilf és Petrov „12 szék" címû, a 30-as évekbôl származó közismert regényében olvasható, persze „rohadt zsidózás" nélkül, tehát ócskább az ócskánál. Hogyan csúszhat át ilyen ízléstelenség a szerkesztésen?

Nits Árpád cikkében pedig ezt olvasom: „Hát kell ez? Vállalni kell a cigánykodást? (A romák elnézését kérjük, most nem róluk van szó. Ôk nem képesek úgy cigánykodni, ahogy a politikusok szoktak.)" „Cigánykodás, rohadt zsidó" — nagyon meglep, hogy önök ezzel a szótárral harcolnak kisebbségi jogokért Romániában! Vagy már elfelejtették, hogy a szavaknak tartalmuk is van? Ezennel felkérem a T. Szerkesztôséget, térjen vissza ezekre a kisiklásokra, mégpedig a lapban, nyilvánosan. Ha erre nem lenne módjuk, akkor magam fogom megtenni, más lapokban.

Fischer István, Németország

Lemenôben a kolozsvári atlétika csillaga

(6. old.)

Egy panaszlevelet juttatott el szerkesztôségünkbe ifj. Szarukán László, amelyet — terjedelme miatt — összevonva közlünk.

Sok ember nem szereti a hétfôi napot, nekem sem volt igazi hétfô a május 11-i. Az „U"-nak 14 éve vagyok atlétája (110 m gát, edzôm id. Szarukán László), és véleményem szerint sehol az országban nincs annyi ellentét, vita, irigység az edzôk között, mint Kolozsváron. Ezt szeretném alátámasztani az alábbi példákkal.

Május 10-én, vasárnap emlékversenyt rendeztek Kolozsváron. Szokásához híven edzôm az egyesületben hétfôn reggel beszámolt a versenyen elért jobb eredményekrôl: Gelu Luchianov 100 m/II/10,2; Miklós Éva 100 m gát 13,4; Szarukán László 110 m gát 13,7 ... stb. A férfiak kézilabdaedzôje, Gheorghe Zamfir (akinek csapata csakhogy vergôdik a B osztályban) azzal támadta edzômet, hogy ezek az eredmények semmit sem érnek, hogy edzôm eladja sportolóit (mivel például Gelu Luchianovot dupla igazolással a Hunyadi Kovászhoz is leigazolta, amibe a szövetségnek is bele kellett egyeznie, s ez ma már természetes egyetemi élsportolóknál szponzorálás szempontjából).

Hétfôn délután újabb csattanó következett. Távolugró edzésem lett volna, de a homok olyan kemény volt, hogy fel kellett volna ásni. Edzôm azonban hiába kereste az ásót, és erre vonatkozó kérését a „direktor", Gheorghe Monea tanár úr szóra sem méltatta. Máskülönben megnézhetik az egyetemi park és átlétikai pálya tisztaságát, mióta Monea úr itt a „fônök". Stopperórával évek óta nem láttam dolgozni, mindemellett ô az „U" atlétikai szakosztály fônöke is.

Ismerve a Hatieganu parkban levô edzésfeltételeket, kértem az edzômet, hogy járjunk edzeni a Ion Moinea stadionba. De ez is lehetetlen, mivel lakat alatt tartják a gátakat, a régieket pedig kisajátította a Macelaru-házaspár, s ezen edzik a Telecom iskola kezdô sportolóit azokban a csúcsórákban, amikor semmi keresnivalójuk nem lenne a pályán. Mindemellett a Macelaru-házaspár azzal vádol engem, hogy tiltott szereket használok, holott évek óta részt veszek a hazai és külföldi ellenôrzéseken.

Ezek után, kedves olvasók, senki ne csodálkozzék, hogy a kolozsvári atlétika miért hanyatlik évrôl évre. Addig, míg az atlétikaedzôk egymás ellen harcolnak, egyik kétségbe vonja a másik jó eredményeit, addig nem várható javulás. Mindezek mellett vannak olyan sportemberek, akik segítsége nélkül elkerülhetetlen lett volna az atlétika bukása: Bãlutiuné, a megyei sportszervezet vezetôje, Bengeanu a volt „U" klub elnöke, Ion Banda, a jelenlegi elnök, Gh.Roman, a jelenlegi alelnök. Köszönöm ezek segítségét. Mindazt, amit ebben a panaszlevélben megfogalmaztam, saját felelôsségemre írtam, edzôm tudta nélkül.

Szarukán László

Külföldön hamarabb olvassák a lapot

(6. old.)

New Yorkban nem reggel hétkor, hanem sokszor már este nyolckor olvashatom az újságot, az Interneten keresztül. Ezt Kolozsváron senki sem teheti. Lám csak, vannak az idegenbe szakadásnak elônyei is. Az viszont kár, hogy nem közlik az apróhirdetéseket. Külföldön élô kolozsváriaknak ott sok információ van.

Általában a lapok Internetes változatai csak részleteket tartalmaznak a papírra nyomtatott újságból. Észrevételét köszönjük, és kérését meg fogjuk fontolni!

Farkas D. Gábor,New York

Elkeseredésemben írom

(6. old.)

levelem önökhöz az Interneten keresztül Németországból egy olyan eset kapcsán, amely a Szabadságban megjelent „Koszorúügynökök" címû cikket igazolja.

Márciusban Németországban elhunyt édesapám hamvait mindenképpen haza akartuk vinni, azzal a szándékkal, hogy otthon a Házsongárdi temetô családi sírhelyébe helyezhessük örök nyugalomra. Ez sikerült is, és minden a legnagyobb rendben zajlott le a temetés utáni napig. Kimentünk ugyanis még egyszer a temetôbe, hogy csak mi, a család elbúcsúzzunk, és megcsodáljuk a sok szép virágot és koszorút, amelyet a gyászolók hoztak utolsó tiszteletként halottunknak. A látvány azonban, ami másnap fogadott, hihetetlennek, felfoghatatlannak tûnt. A néhány órával korábban még rengeteg szép virággal díszített sírhely fel volt dúlva, és két koszorú kivételével az összes többirôl hiányzott a virág. A két megmaradt koszorút sem kárpótlásként hagyták ott, hanem csupán azért, mert már fonnyadt volt a virágjuk. Még két, félig égett gyertyát is elvittek.

Leírhatatlan érzés kerített hatalmába: düh, csalódás, kihasználtság és mélységes fájdalom. Ezeket az érzéseket csak az ismeri, aki átélt egy ilyen esetet

A legnagyobb fájdalmat nem is a történtek keltették, hanem az, hogy a kincses Kolozsvár oda jutott, hogy még a halottat sem tisztelik, Istenrôl nem is beszélve, hogy a virágok ellopását a sírokról egyesek már szakmaként ûzik anélkül, hogy bárki a „kezükre ütne". Felháborodásunkban a temetkezési vállalat alkalmazottja azzal próbált nyugtatni, hogy a Házsongárdnak öt kapuja van, és ô nem tud mind az ötnél ott állni, hiszen nincsenek erre szakosodott emberei a temetônek. Különben se legyünk idegesek, tette hozzá a fiatalember, mert naponta körülbelül húszan reklamálnak. Nekik is fáj, de ez van.

Szomorú, hogy a hirtelen lesújtó gyász közepette még arra is gondoljunk, hogy a virágok valóban halottunknak maradjanak meg. A Szabó Csaba cikkében említett koszorúügynököket, kedvezményes áraik ellenére is jó lenne elkerülni, hiszen ezek a szó szoros értelmében hullarablók. Maradjon nekünk a tiszta lelkiismeret és megnyugvás, a vétkezôknek a bûnhôdés.

Horvát Éva, Németország

A nép kirablása

(6. old.)

Radu Berceanu miniszter és a többiek alaposan besegítenek a Renelnek abban, hogy ennél az állami vállalatnál megmaradjon továbbra is a 3 millió lejes átlagfizetés, a vállalatnak pedig ne kelljen kifizetnie, kamatostól persze, kiszámíthatatlan adósságait, szervezetlen-fejetlen munkájának „eredményét". Az uraknak legkönnyebb, hogy a hiányt a lakossággal fizettessék meg, fenntartva tovább is hasonló formában ezt a veszteséggel mûködô vállalatot.

Alulírott az elmúlt másfél hónapra 71 816 lejt fizettem egy kétszobás tömbházlakás villanyáram fogyasztásáért. Berceanu elképzelése alapján legközelebb 184%-al fogok többet fizetni, tehát 132 360 lejt. Megértem, amikor egy többletszolgáltatásért vagy minôségjavításért többet fizetek. Azt azonban már kevésbé, miért kellene pluszban kifizetnem életminôségem rontását? És azt sem tudom, mibôl fog telni minderre az én állami nyugdíjamból, akinek még iskolás gyermekrôl is gondoskodnom kell?

Kun András József


[Vissza az Szabadság
honlapjához]
[Vissza a HHRF
honlapjához]


A Szabadság Internet-változatát
a Hungarian Human Rights Foundation készítette

Copyright © Szabadság - 1998 - All rights reserved -