1998. március 3.
(X. évfolyam, 50. szám)

Tegnap délelôtt az immár országosan ismert és elismert észak-amerikai mobiltelefonos nagycég, a MobiFon Rt. Kolozsvárra érkezett fôvárosi vezetôsége az újságíróknak elôkészített találkozót a kolozsvári árvaháznál kezdte: több mint 160 ajándékcsomagot adtak át az árva gyerekeknek. A fôleg Cielo gépkocsikból álló karaván ezt követôen a Magyar utcai öregek otthona elôtt állt meg, ahol 110 ajándékcsomagot osztottak ki az idôs, egyedülálló embereknek.

A délután 2 órakor kezdôdött sajtótájékoztatóra a cég fôtéri bemutatóüzletében került sor, ahol a Connex GSM bejegyzett szolgáltatási terméket kínáló MobiFon Rt. kanadai konzorcium eladási igazgatója, Ron Allard vázolta fel röviden cégének látványos romániai piacnyerését. Az egy éve Romániában tevékenykedô cég legnagyobb sikerét a tavaly novemberben meghirdetett Connex GO csomag jelentette, ami szerzôdés és elôfizetés nélkül nálunk eddig ismeretlen új szolgáltatást dobott piacra. Az újratölthetô kártyával ellátott telefonkészülék tucatnyi színes alkalmazási prospektus társaságában kb. 200 amerikai dollárért kerül a vásárlóhoz. A vezetôség a hatalmas hirdetési kampány alapján tavaly 25 ezer új be lépôben reménykedett. Az évvégi mérleg ezzel szemben minden várakozást felülmúlt: december 31-ig több, mint százezren használták a GSM mobiltelefon hálózatát.

Ron Allard azt is elmondotta: hozzávetôleg 500 millió dollárt akarnak a román piacba fektetni, és a kezdeti próbálkozások igen biztatóak.

Eva Ciubotariu a cég új szolgáltatását mutatta be premierként Kolozsváron: 35 dollárért a hálózatba bekapcsoltak számára újratölthetô telefonkártyákat forgalmaznak csomagnyi dokumentációval 60 percnyi hazai beszélgetésre. Újdonság, hogy az új kártyával a meglévô hitel erejéig bármilyen külföldi beszélgetés is lebonylítható. A kimerült kártyát GSM forgalmazóknál megvásárolható értékkártyával újra lehet tölteni.

A világcég romániai kirendeltsége az eddiginél sokkal nagyobb jelentôséget akar tulajdonítani a vidéknek, így Erdélynek is, ahol idéntôl rohamosan fog bôvülni a hálózat szórási területe, elsôsorban a fôútakon és vonzáskörzetükben.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Ioan Gyuri Pascuval készült tévéreklámot és a rádióreklámokat is. A cég vezetôi a következô hónapokra számos meglepetést, új szolgáltatásokat igértek.

Ma készül el az idei költségvetés tervezete, és elôreláthatólag március 10-éig terjeszti a kormány a parlament elé. A koalíciós pártok vezetôit tömörítô egyeztetô tanács ülése után, amelyen elvi döntéseket hoztak a büdzsé felépítésérôl, Victor Ciorbea miniszterelnök közölte, hogy a költségvetés végleges változatát kedden mutatják be a koalíciónak.

A koalíciós egyeztetô tanács betartotta a GDP 3,6 százalékát meg nem haladó költségvetési hiányra vonatkozó elvárást, viszont a korábban 37 százalékra tervezett inflációt illetôen ezúttal 45 százalékos keretszámot fogadott el, és változatlan termelést írt elô, míg a korábbi elképzelések a GDP 1 százalékos növelését is megcélozta volna. Ciorbea miniszterelnök közölte, hogy a költségvetést szociális intézkedési terv egészíti ki.

Radu Berceanu, a Demokrata Párt alelnöke az ülés után úgy nyilatkozott, hogy elvben pártja egyetért ugyan a költségvetés fô elôirányzataival, de csak akkor fogja megszavazni, ha egy másik kormány nyújtja be. A kormányban részt vevô koalíciós pártok, köztük az RMDSZ, parlamenti támogatást ígértek a büdzsé elfogadásához.

Hétfôn Ion Diaconescu, a parasztpárt elnöke ismét megerôsítette, hogy a párt támogatja Ciorbea miniszterelnököt és kabinetjét, amely a jövô héten terjeszti a parlament elé a költségvetést. Ugyanakkor szaporodnak azok a nyilatkozatok, amelyekben a parasztpárt szövetségeseinek egyes politikusai is utalnak a miniszterelnök-változás lehetôségére vagy éppen szükségességére. A Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöke, Mircea Ionescu Quintus például nem zárta ki, hogy a kormányt leszavazzák a költségvetési vitában és megbukik. Cãlin Popescu Tãriceanu, e párt alelnöke, aki a decemberi kormányátalakításig ipari és kereskedelmi államminiszter volt, úgy vélekedett, a jelenlegi kormány kimerítette reformlehetôségeit.

1998. március 1-jén életbe lépett a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája.

Az egyezményt 1992 júliusában fogadta el az Európa Tanács miniszteri bizottsága, és ugyanazon év november 5-én nyitották meg aláírásra.

Az egyezmény félszáz nemzetiségi nyelv védelmét garantálja. Nemcsak kulturális és anyanyelvhasználati jogokat biztosít, hanem kiterjed egyebek között a közigazgatásra és az igazságszolgáltatásra is. A dokumentum rögzíti továbbá az aláíró országok célkitûzéseit a nyelvhasználat ösztönzése és támogatása terén, valamint a nyelvhasználat számos vonatkozásában. A dokumentum négy részben és 23 cikkben foglalkozik az elvekkel és célkitûzésekkel, illetve körvonalazza azokat az intézkedéseket, amelyek hozzájárulhatnak a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatához a közéletben. Részletesen foglalkozik az egyezmény az oktatással, a jogi és a közigazgatási hatóságokkal, a közszolgálattal, a médiával, a kulturális tevékenységekkel és az intézményi lehetôségekkel. Az egyezmény többféle nyelvi helyzetet tárgyal, és sok lehetôséget kínál az aláíróknak. Az egyezmény elôírásai szerint a hatályba lépéshez legalább öt államnak ratifikálnia kell a chartát. Eddig a következô államokban történt meg a ratifikációs eljárás: Finnország, Hollandia, Horvátország, Liechtenstein, Magyarország, Norvégia és Svájc.

Miközben a helyi tanács — élén Gheorghe Funar polgármesterrel — minduntalan azon vitázik, hova emeljenek templomot és szobrokat, a városvezetés a csôd szélén áll: a Mediafax hírügynökség értesülései szerint idén januárban 9,141 milliárd lejjel tartozott 21 kereskedelmi társaságnak. Annak ellenére, hogy a polgármesteri hivatal havi bevétele tetemes, a tavaly szolgáltatóinak alig fizetett. A hivatal adósságállománya olyan mértékben növekszik, hogy az RMDSZ-tanácsosok jelezték: Victor Ciorbeától kérni fogják a miniszterelnöki hivatal ellenôrzô csoportjának kolozsvári kiszállását, hogy felülvizsgálja a polgármesteri hivatal bevételeinek és kiadásainak nyilvántartását.

Mint ismeretes, Tôkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke azt nyilatkozta szombaton, hogy tavaly az államvallásként számon tartott ortodox egyház 9 milliárd lej állami támogatást kapott, az összes többi romániai egyház mindössze 100 milliót. Szerinte ez a megkülönböztetés feszültségeket szül az egyházak között, a kisebbségbe szoruló egyházakat nem veszik figyelembe. A román egyházak képviselôit és Ghoerghe Anghelescu kultuszminisztert arra kértük, fejtsék ki véleményüket a kijelentéssel kapcsolatban.

George Gutiu kolozsvári görög katolikus püspök: — Az állami költségvetés kevés pénzt utal ki egyházunknak, egy alkalmazottra (papok, kántorok, kisegítô személyzet stb.) kevesebb jut, mint az országos szinten megállapított minimálbér, vagyis fejenként 190 000 lejt. A pénzt minden hónap elején kapjuk meg. Egyházmegyénknek mindössze három temploma van, de híveink vagy intézmények rendelkezésünkre bocsátottak különbözô helységeket. Az 1996-os választások óta a helyzet csupán a fizetések indexálásában mutatkozik meg. A Kultuszminisztérium azt mondta, hogy bármely romániai felekezethez tartozó lelkipásztor ugyanilyen anyagi juttatást kap. A Cipariu téri templomot pénzhiány miatt mindeddig nem sikerült felépítenünk. Az 1992-es népszámlálás szerint csupán Kolozsváron 40 000-en vallották magukat görög katolikusnak. Lehetséges, hogy a Tôkés László püspök úr által felvetett probléma létezik, de nem végeztem számításokat, nincsenek adataim.

Gheorghe Anghelescu kultuszminiszter: — Az egyházak támogatásakor az általam vezetett intézmény az 1992-es népszámlálás adatait veszi figyelembe. Ott a különbözô felekezetek súlya pontosan meghatározott, az magyar egyházi elôljárók pontosan ismerik ezeket a számokat. Jómagam nyilvánosságra hoztam a dolgot, és mindannyian megértették, hogy méltányosan és törvényesen osztottuk el a rendelkezésünkre álló összegeket. A költségvetési tartalékból származó pénzek elosztásában nem vagyunk illetékesek. püspök úr kijelentését nem tartom súlyosnak. A rá jellemzô jóindulat és elegáns politikai modor arra kötelezi, hogy helyes információkkal dolgozzon. Kerestem a püspök urat, de sajnos csupán üzenetrögzítôje válaszolt. Bármikor hajlandó vagyok tárgyalni vele errôl a kérdésrôl.

Bartolomeu Anania görökeleti érsek: — A Révkolostor, Felek, Kolozsvári Görögkeleti Érsekség 1996-ban templomépítésre közel félmilliárd lejt kapott az államtól, míg híveink 4 milliárddal járultak hozzá a munkálatokhoz. 1997-ben a helyzet szinte ugyanúgy fest. Kolozsváron a katedrális tatarozásába kezdtünk. Tavaly 205 milliót kaptunk az államtól, 80 milliót a kultuszminisztériumtól és 125 milliót egy rendkívüli kormányhatározat által. A hiányzó összeget — 1 milliárdig — a hívek és mecénások tették ki. Az állam hozzájárulása az összköltségek körülbelül egyötödét fedte. Hangsúlyozni szeretném, hogy az ortodox vallás nem államvallás. Mi csupán többségi vallás vagyunk és függetlenek az államtól.

Hétfôn az Expo Transilvania rendezésében megnyitotta kapuit az a nemzetközi vásár, amelyen 93 hazai és magyarországi vállalat ezerháromszáz négyzetméteren fûtési, légkondicionáló, egészségügyi, gáz-, villamossági és világítási berendezéseket, valamint ezekhez tartozó gépeket és berendezéseket mutat be. „Cég-inflációval küszködünk" — foglalták össze tömören a szervezôk az örvendetes tényt, a nagyfokú érdeklôdésre utalva, ami önmagában véve is magyarázat a tavalyi, akkor még az építészeti profilú termékekkel együtt megrendezett expó idei különválasztására. A kiállítási pavilon zsúfoltságára jellemzô, hogy a megnyitó ceremóniát csak a bejárat elôtt, a szabadban lehetett lebonyolítani. A vásár március 6-ig, péntekig, naponta 10–18 óra között várja a nagyközönséget. Csütörtökön délután 3 órától a bukaresti Proterm a „Felszerelések és tartozékok az építôipari berendezésekhez" címû szimpóziumot tartja. Szakemberek és érdeklôdôk számára kiváló alkalom a tapasztalatcserére és a további együttmûködéseket elôsegítô kapcsolatteremtésre.

A múlt hét végén Kolozsváron tanácskozott a hírhedt Vasgárda mai utóda. A rendezvényen kinyilvánították a mozgalom szándékát, melynek értelmében ki szeretnék venni a részüket az ország talpraállításából. Szerintük a hazai politikusok és a közvélemény hamis képet táplál róluk, elhallgatva jószándékukat az ország jövôjének alakításával kapcsolatban. Ugyanakkor kinyilvánították, hogy az RMDSZ székházára és a város más pontjain kifüggesztett plakát Corneliu-Zelea Codreanuval tulajdonképpen a Vasgárdista mozgalom lejáratását célzó diverzió volt, és elhatárolták magukat az akciótól.

Február utolsó napján a Heltai Gáspár Közmûvelôdési Alapítvány keretében féltucatnyi „gyûjtôszenvedélyben szenvedô" lelkes ember kezdeményezte egy Hobbi Klub megalakulását. A nonprofit szervezet célja összehozni a legkülönfélébb gyûjtôket a kapcsolat, a tapasztalatcsere és cserelehetôségek fejlesztésére. A kezdeményezôk között Telegdi Lászlónak, például, huszonhat év alatt 16 790 darab kártyanaptárat sikerült összegyûjtenie, Sztranyiczky Mihály több mint 5000 képeslap, Asmann Levente pedig 1150 sörösdoboz büszke tulajdonosa. A régi hagyományokkal és szakszövetséggel rendelkezô bélyeggyûjtôkön kívül bárki bármit (gyufásdobozt, szalvétát, csokisdobozt, posztert, jelvényt, golyóstollat, régi képeslapot, telefonkártyát stb.) gyûjthet, amivel szépérzékét, ismereteit gyarapíthatja. A kezdeményezôk további tagok jelentkezését várják minden szombaton délben 1 órakor a Heltai-alapítványnál.

FODOR N. ÉVA gyûjteményes kiállításának megnyitójára március 4-én, szerdán délután 1 órakor kerül sor a Mûvészeti Múzeum Király utcai Adományok Részlegén (I. C. Brãtianu 22.).

KALINOVSZKY DEZSÔT látja vendégül kedden du. 6 órától a kül- és belmonostori M-klub a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban.

Ta-ta-ta-tam! címû tegnapi, hármas oldali cikkünk aláíratlanul jelent meg. A szerzô, Dániel Károly és az olvasók szíves elnézését kérjük.

Szombaton gyûlt össze a Pro Iuventute székházban a Kuckó gyermekcsoport, hogy fánkkal, csörögével búcsúztassa a farsangot. Egy kicsit rendhagyó volt ez az összejövetel, mivel szülô, gyermek egyaránt maskarába öltözött. Jó alkalom volt ez a szülôk közti ismerkedésre, a lazításra, hiszen szülôk gyermekeket zsûriztek, a gyermekek viszont a szülôket. Ez mintha a szülô-gyermek kapcsolatot is közelebb hozná, hiszen a gyermeknek nincs sok alkalma mamát, papát otthon komédiázni látni. A résztvevôk beleadtak apait-anyait, hogy minél eredetibb jelmezekben mutatkozzanak be. A díjkiosztás után jött a lényeg, a diszkó. A zenét az öreg kuckósok biztosították. Amíg az ifjak diszkóztak, addig az öregek egy másik teremben énekórát tartottak. Zárórakor viszont senkinek nem volt még mehetnéke. Csak a másnapra tervezett közös kirándulás reménye oszlatta fel a társaságot. Ezt viszont a vasárnapi szeszélyes idôjárás megakadályozta. De sebaj, lesz még hét végi napsütés, szüret, farsang, s talán még összejövetel is.

Ha figyelemmel követjük William Ashbrook: Puccini operái címû nagyszerû könyvébôl Puccini verista drámájának, A köpenynek útját, a 80 évvel ezelôtti, 1918-as metropolitanbeli bemutatótól, a négy évvel késôbbi scalabeli premieren át, meglepetéssel olvassuk, milyen kevés elôadást ért meg abban az idôben ez az opera, melyet a korabeli római kritika is kevésbé sikerült mûnek tekintett. A köpeny, az Angelica nôvér és a Gianni Schicchi, vagyis a Triptichon, Puccini Turandot elôtti, vagyis utolsó elôtti mûve, három teljesen különbözô stílus és hangulat, Puccini érett sokoldalúságának a bizonyítéka, de a korabeli közönség számára még túlságosan modern zenének bizonyult.

Igaz, jóval késôbb, 1969-ben az Állami Magyar Operában, majd a hetvenes években a Román Operában a kolozsvári közönség megértette, szívébe fogadta a darabot. A köpeny a Román Operában Ilie Balea rendezô legsikerültebb munkája volt, amihez hozzájárult Silviu Bogdan is, aki a Triptichon mindhárom darabjához csodálatos díszleteket tervezett. A magyar operában viszont A. I. Arbore rendezésében volt nem kevésbé sikeres elôadás, igaz, Georgetta szerepét Tôzsér-Váradi Júlia énekelte. A késôbbi felújítás, Hero Lupescu rendezése, ugyan nem érte el a korábbi elôadást, ám ekkor is kiváló elôadókra talált: Kriza Ágnes és Daróczi Tamás, nem szólva Hary Béla karmester kiváló zenei irányításáról.

Az opera szövegének alapját Didier-Gold színdarabja képezi, amit Puccini 1912-ben látott a párizsi Marigny színházban. Zenedrámai szuggesztivitásán kívül A köpeny Puccini rafinált zeneszerzôi technikáját tartalmazza, külsô kórusokkal, párhuzamos mellékcselekményekkel, amelyek a dráma fôvonalát ellenpontozzák. Hangszerelése — akárcsak Puccini valamennyi operájának — mesteri.

És íme, most, amikor a darab nem szerepel a kolozsvári operaházak mûsorán, a Gh. Dima Zeneakadémia operaosztályának bátor megvalósításaként ismét színre került.

A köpeny nagy igényeket támaszt rendezô, énekes, zenekar számára egyaránt, ezért is megértôen kell tekintenünk a diákok teljesítményére — természetesen nem veheti fel a versenyt érett mûvészek teljesítményével.

A legnagyobb dicséret Adrian Morar karmestert és a zenekart illeti. A nehéz partitúrát a Puccini elôírta utasítások betartásával, jó színvonalon oldotta meg. Helytállóak a tempók és a dinamikai megoldások, karmester és hangszeresek jó felkészültségét bizonyították.

Ugyancsak jól szerepelt a kisszámú énekkar, és egyes kisebb szerepek megvalósítói is ígéretes hanggal rendelkeznek.

A fôszereplôk közül Simona Negru jól feltalálja magát a színpadon, szép, kidolgozott hanggal énekli szerepét, ha nem is rendelkezik a Georgetta megkívánta drámai erôvel. Radu Cuceu, ha kissé halványan is, de helytáll Michele nehéz szerepében. Középregisztere jó helyen van, ígéret a jövôre. Sajnos, Stefan Moldovan tenorról, Luigi szerepében, nem mondhatjuk el ugyanezt, ôt még meghaladja ez a szerep, hangjából hiányzik a vibráció, a magas hangok még megoldatlanok, problémát jelentenek. Florina Hinsu muzikalitással, jó színészi játékkal valósítja meg szerepét.

Ina Hudea rendezése ötletesen, mozgalmasan indul, hogy a drámai töltet nem hevíti mindig át az elôadást, nyilván az elôadók tapasztalatlanságán is múlik. Jók a világítási effektusok, mintegy aláhúzzák a szereplôk érzéseit. Liliana Moraru díszlete egyszerû eszközökkel: kötélhágcsókkal, árboccal jó keretet teremt a cselekményhez, Ioana Covalciuc kosztümtervezô megvalósításai az elôadás sikeres részét képezik.

A Triptichon 80 éves évfordulójáról nemcsak külföldi tévéadók, de városunk egyik jelentôs zeneintézménye is megemlékezett.

Harmadik alkalommal rendezte meg a nagyszalontai Arany János Mûvelôdési Egyesület a hajdúváros fiáról elnevezett, az évek során nemzetközivé terebélyesedett szavalóversenyt. A marhapasszusokat írogató jegyzôbôl a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjává lett Arany születésének 181. évfordulóján öt magyarországi és nyolc hazai városból érkeztek vendégek; a versenyen több mint ötven középiskolás szavalódiák vett részt.

Február 27-én, pénteken messzi városokból, Gyergyószentmiklósról, Székelyudvarhelyrôl, Szatmárnémetibôl érkeztek vendégek. Az öt magyarországi testvérvárosból, illetve a Bihar és Szilágy megyébôl felkészítô tanáraikkal együtt érkezô diákok szombaton délelôtt álltak csatasorba a két helyszínen és három kategóriában zajló versenyen. A Városházán és a Magyar Házban (az RMDSZ helyi szervezetének székházában) párhuzamosan hangzottak a szavalatok: különálló zsûri hallgatta a 7-8., a 9-10. és a 11-12. osztályosokat. A verseny késô estig elhúzódott, a szervezôk alig leplezett örömére igen sokan voltak kíváncsiak a diákok szavalataira. És ugyancsak sokan adakoztak a rendezvény egyik nemes célja, egy helyi kémiatanár veseátültetésének anyagi támogatására.

Amíg a szavalóverseny zsûrije elvonult dönteni, a közönséget a sarkadi Pávakör népdalokkal, citeraszóval mulattatta, sôt, a hajdúvárosban alig ismert énekeket tanított a szalontaiaknak. A nagyváradi Szigligeti Társulat igazgatója, F. Márton Erzsébet színmûvésznô vezette bizottság végül ítéletet hirdetett: 7-8. osztályosok: elsô a gyergyószentmiklósi Fogarasi Mihály Általános Iskola 7. osztályos diákja, Laczkó Attila. A szenvedélyes állatbarát hírében álló diák kedvenc szerzôje Fekete István, nem véletlenül szavalta tehát Arany János A rab gólya és A fülemile címû költeményét. Laczkó a nagyszalontai hímzôkör ajándéka mellett megkapta Székely Ervin parlamenti képviselô háromszázezer lejes különdíját is. A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium kilencedik osztályos tanulója, Hajdú László Szabolcs Szondi két apródját adta elô, a zsûri neki ítélte oda a 9-10. osztályosok elsô díját. Nem sikerült elsô helyezést szerezniük a szalontaiaknak, hiszen a végzôs diákok kategóriájában is vendégtanuló, a szilágysomlyói Nagy Eleonóra lett elsô. A somlyói Simion Bãrnutiu Elméleti Líceum diákja különösen jól választotta ki Arany Tengerihántás címû balladáját, mert a mû mondanivalóját és hangulatát fátyolos, mély hangjával kiválóan kifejezésre juttatta. Nem panaszkodhattak viszont a nem dobogós versenyzôk sem: az önkormányzatok, kulturális intézmények és magánszemélyek felkínálta különdíjból mindenkinek jutott.

Március 2-án Arany János születésének 181. évfordulójára emlékeztek a szülôváros lakói és a vendégei. A református templomban elhalasztották az úrvacsoraosztást, csakhogy idô maradhasson az istentisztelet után a költô szobrának megkoszorúzására. A nemrégen elhunyt Kiss István mûvész 1992-ben felavatott Arany-szobránál dr. Novák László, a nagykôrösi Arany János Múzeum igazgatója mondott beszédet, kiemelve a költônek a „salétromos kánaánban" (Arany így nevezte Nagykôröst, ahol 1866-ig tanárkodik) eltöltött éveit. Dánielisz Endre helytörténész és neves Arany-kutató a költô szülôházánál arról szólt, hogy a becsület azt kívánja a szalontaiaktól ilyenkor, március elején, hogy elzarándokoljanak a szentelt porú házhoz és beszóljanak a portára: „Itthon van-é a gazda?"

— Bízom benne, hogy a gazda otthon van kinek-kinek a szívében, költészete pedig ott él minden ember lelkében — töltötték be Dánielisz Endre szavai az Arany-portát.

Az utcai pénzváltóknál a forint 40/41,5, a márka 4500/4620, a dollár pedig 8200/8300 lejbe kerül.

Majdnem teljes bizonyossággal lehet kijelenteni, hogy a hazai iskoláztatás számos elégtelensége, gyakori disszonanciája és funkcionális zavara még a letûnt diktatórikus rendszerben kialakult, annak lényeges elemeibôl kisarjadt, a kommunizmus alapvetô sajátosságai alapján megszilárdult és ideológiájához hozzáidomult, az elmúlt nyolc esztendô alatt szinte változatlan formában mûködô, hierarchikus felépítettségû és piramidális jellegû (széles alapokból fokozatosan kicsúcsosodó, szûk sávokban elvékonyodó), lemerevedett iskolarendszer-struktúra alapvetô korlátaiból és buktatóiból fakad.

Az átfogó közoktatási reform elmaradása furcsa paradoxális helyzetet teremt. Az 1995-ös közoktatási törvény is nagyvonalakban a régi iskolaszerkezeti felépítményt szentesítette. Ez az éles ellentmondás idônként olyan gondokat eredményez a rendszer mûködésében (gondoljunk itt csupán az érettségi vizsga kapcsán kirobbant vitára), amelyek egyre hangsúlyozottabban igénylik a változást. Az új társadalmi berendezkedés lényeges vonásaiból fakadóan olyan közoktatási reformra van szükség, mint pl. a vizsgakövetelmények megváltoztatása, a tananyag szelekciós újraértékelése, az iskolai programok mennyiségi csökkentése, az oktatás formatív (azaz tulajdonságalakító) vetületének elôtérbe állítása, korszerû nevelési eszmény kimunkálása, a gyermekpercepció és a személyiségfejlesztésre vonatkozó felfogás megújítása, az integráló tantárgyak bevezetése és az általános nevelési koncepció fejlesztése. A hierarchikus iskolarendszer szerkezeti és funkcionális sajátosságai mindezt erôteljesen gátolják. Andrei Marga miniszter kinevezése új reményeket ébresztett, hogy az oly sokat hangoztatott reform konkretizálódik, a vitákról áttérünk a reform gyakorlati kivitelezésére.

Bár az iskolarendszer totális szerkezeti felépítését érintô reform meglehetôsen ritkán fordult elô a történelem során (hiszen a rendszer szinte minden vetületére kiható és óriási pénzügyi alapokat felemésztô változtatásról van szó, s ezért inkább az ún. evolúciós, kisebb ívû és hosszabb lejáratú reformokkal találkozunk), az 1989-es fordulat mintegy a köznevelési rendszer globális reformját is megköveteli.

Úgy véljük, célszerû lenne, ha a tanév szerkezetét érintô módosításokat bátrabb reformlépések követnék, amelyek a hierarchikus rendszer felszámolására és egy új, változatos és sokszínû, tehát horizontálisan terjeszkedô, a szülôk szabad iskolaválasztási jogát (nyilván a tanítás nyelvére vonatkozót is) messzemenôen biztosító, számos fejlett polgári demokrácia által sikeresen alkalmazott liberális iskolaszerkezet bevezetésére összpontosítana.

A neveléstörténeti tapasztalat azt mutatja, hogy az oktatási reformok éppen az iskolarendszer szerkezetére, illetve annak felépítési módozatára vonatkoztak, ezen belül pedig az aktuális és távlati társadalmi körülményeknek megfelelô alapszerkezet kiválasztására, változatos iskolatípusok és beiskolázási módozatok kialakítására.

Nem nehéz felvázolni azokat a kedvezô közvetett hatásokat, amelyeket egy új, liberális iskolaszerkezet határozna meg:

— Nagymértékben csökkene az oktatás centralizált jellege.

— Jelentôs mértékben fellazulnának a jelenlegi iskolarendszerhez szervesen kapcsolódó, annak specifikus jellegébôl fakadó, autokratikus módon fentrôl lefelé irányuló menedzsment alapvetô (tervezô, szervezô, jóváhagyó, ellenôrzô és vezérlô) funkciói.

— Kiteljesedne a helyi kezdeményezések lehetôsége, az iskolai autonómia (amennyiben a központi menedzsment számos funkcióját a helyi iskolavezetés karolná fel, s az iskolák vagy iskolacsoportok saját programokkal, specifikus pedagógiákkal mûködnének, természetesen szem elôtt tartva azt, amit általában nemzeti curriculumnak vagy magtantervnek nevezünk, s melynek bizonyos mértékérôl nem mond le szinte egyetlen európai köznevelési rendszer sem).

— A tanárok saját nevelési-oktatási munkájukra (tervezési, programkészítési, szervezési, kivitelezési, felmérési-értékelési stb.) vonatkozóan maguk dönthetnének. A pedagógus-szerep is átalakulna, s nem az utasítások és programelôírások mechanikus végrehajtása lenne lényeges jellemzôje (ami szükségszerûen rutinszerûséget határoz meg), hanem a kifinomult pedagógiai gondolkodás és döntéshozatali képesség.

— Kiépülne az iskolatípusok széles skálájára, s következésszerûen megalapozódna a szabad iskolaválasztás lehetôség.

— A köztes menedzsment (tanfelügyelôség) funkciója is alapvetôen megváltozna. Nem a központi (a konkrét gyakorlattól való távolság miatt olykor anakronisztikus), többnyire adminisztratív jellegû utasításokkal valósítaná meg az ellenôrzést, hanem szaktanácsadással, oktatási modellek kidolgozásával és bemutatásával, pedagógiai folyóiratok szerkesztésével, széles skálájú továbbképzô tanfolyamok szervezésével, optimizációs projektek elkészítésével, tantárgypedagógiai konferenciák megszervezésével, a pedagógusok által írt könyvek kiadásával, az észlelt hiányosságok szakszerû orvoslásával, a kezdô pedagógusok zökkenômentes beilleszkedésének elôsegítésével, gondjaik és konfliktusaik kezelésével, a pedagógiai valóság területén jelentkezô problémák empirikus vizsgálatával, összehasonlító kutatásokkal stb. foglalkozna. Hadd jegyezzük itt meg, hogy az oktatásmenedzsment képviselôi, pláne központi szinten, nyilván nem értenek egyet, és ellenállást fejtenek ki az olyan reformokkal szemben, amelyek meggyengítik hatalmukat, tekintélyelven alapuló vezérlô és büntetéskiszabó funkciójukat.

(Folytatjuk)

Akinek hiányérzete volt afelôl, hogy a kilencvenes évek elejére zuhanásszerûen visszaesett életszínvonalunk miatt az Iliescu-rezsimet havi rendszerességgel megrázkódtató sztrájkok a Constantinescu érában kivesztek, az elégedetten tekinthet szét maga körül: egymást érik a munkabeszüntetések, s a sztrájkra váró szakszervezetek azt lesik, kinek mit ígér a kormány. Ha valamelyik sztrájk a munkabeszüntetôk számára szerencsés kimenetelû, a könnyû pénzszerzés láza futótûzként terjedhet végig az országon.

Jó pár évvel ezelôtt, aki követelt, az kapott is. Ha a mozdonyvezetôk dupla fizetést akartak a Ceausescu rezsimhez képest fele annyi munkáért, pár napos cirkusz után vágyuk teljesült: Vãcãroiu beszólt telefonon a Nemzeti Bank pincéjébe, hogy a pénznyomtató masinákat el kell indítani. Papír és festék volt bôven, meg pénzcsomagoló és -szállítómunkás is. Ugyanígy elégítették ki a bányászokat, meg bárkit, akinek pénz kellett.

Pechükre az egészségügyisek akkor nem sztrájkoltak. Az orvosokat különösebben akkor sem érdekelte a sztrájk, hiszen fizetésük aprópénz volt ahhoz képest, amit a betegektôl csúszópénzként kaptak. Olyasmirôl sem hallottam még, hogy a beteg hálapénzét az ágynemût cserélô nôvér visszautasította volna. Azt viszont sokan mondták, hogy ha a beteg nem nyúlt a zsebéhez, háborús menekülttáborokra emlékeztetô koszos ágyba feküdhetett volna. Nyilván voltak és vannak kivételek. A közmondás szerint ez erôsíti a szabályt. Ezek díjazására kellene a szakminisztériumnak külön alapot létrehoznia, hogy megfelelôen honorálhassa a becsületes egészségügyi alkalmazottakat, akik a földhözragadt, szegény pácienseket is gyógyítják. Hálapénz nélkül! Nyugodtan elkülöníthetnék a költségvetésbôl, mert országos viszonylatban pár milliárdnál többre nem volna szükség... Még akkor sem, ha minden rendes egészségügyis évi 10 millió lej prémiumot kapna...

Iliescuék óta sok víz lefolyt a Dunán. Az új kormány rendet próbált teremteni. Hogy nem sikerül neki, az nem meglepô, hiszen ez Vlad Tepesnek is csak úgy ment, ha sûrûn karóba húzatta ellenfeleit. Ma már ez nem divat, meg karó sem lenne annyi. Mi már ilyen ország vagyunk, amin röpke négy év alatt a világ legjobb kormánya sem tudna lényegesen változtatni.

Az ország most forrong és követelôzik. Úgy hiszi, hogy csak most él nyomorban, röpke egy év óta. Pedig nyomor volt itt mindig, amióta francia segédlettel összetákolták. Gondoljunk bele, mi lenne anélkül!

Az üres államkassza olyan, mint a sokat malacozó koca, amelyiknek nem adnak enni. Vagy a malacok soványodnak le vészesen vagy ô döglik bele az állandó zaklatásukba. Válaszút nincs!

Azon lehetne filozofálgatni, mit ígért és mit valósított meg a mai kormány. Nagy eredményei nincsenek. Talán kicsik sem. Annyi mégis pozitívumként írható számlájára, hogy kimondja nyíltan: nincs pénz, nincs honnan többet adni. Egy olyan országban, ahol a pénzszerzés, a munka nélküli talponmaradás sajátos bajnokokat termelt ki, ez nem csak egy kormány megbocsáthatatlan bûne.

— jelentette ki sajtóértekezletén Adrian Tinis munkaügyi aligazgató. A mostani, februári 9,9%-os Kolozs megyei munkanélküliségi rátát meg szeretnék állítani a 10,5–10,6%-nál, és ezt a szintet tartani akarják az év hátralevô részében is. Ehhez azonban az szükséges, hogy az igazgatóság nyilvántartásában szereplô állástalanoknak munkát biztosítsanak.

A megyében jelenleg 11 714 személy jogosult munkanélküli segélyre, 2955-en beilleszkedési segélyt kapnak (ebbôl 133-an végeztek 1996-ban, és 2822-en a tavaly), 5766 munkanélkülinek folyósítanak támogatási pótlékot. Nagyon sokan, 15 884-en vannak azok, akik már nem részesülnek a munkanélküliekrôl szóló törvény elôírásaiban, de munkahelykeresôként tartják ôket nyilván. Az elôbb említettek közül 8676-on szakképesített munkások, 6831-en pedig szakképesítetlenek (ezek közül 781 még az elemi iskolát sem végezte el).

A nyilvántartott munkanélküliek számát fôleg a további átszervezôdô vállalatok növelhetik. Eddig két részvénytársaság várja privatizálási vagy felszámolási tervének jóváhagyását az Állami Tulajdonalaptól. Ezek a Fortur és Fimaro társaságok, elôbbinél 200, utóbbinál 203 alkalmazottat fognak elôreláthatólag elbocsátani.

Adrian Tinis aligazgató felhívta a figyelmet, hogy mindenki

amelyek az utóbbi idôben elég gyakoriak, és legtöbbször használhatatlan oklevelet bocsátanak ki. A törvény szerint ugyanis a tanügy- és munkaügyi minisztérium helyi igazgatóságai révén illetékes minden ilyen jellegû képesítés vagy átképzés megszervezésére. Egyesek azonban minden engedély nélkül és felszereltség híján fognak bele a tanfolyamszervezésbe, és a költséges részvételi díjon kívül nemigen nyújtanak egyebet.

Az igazgatóság szervezte nyílt tanfolyamokat 450-en látogatták, márciustól pedig új szakképesítô és átképzô tanfolyamokat fognak szervezni. Figyelembe fogják venni, mit igényelnek inkább, és kevesebb hangsúlyt fektetnek a kihalóban levô szakmákra. Mivel már nálunk is egyre jobban terjed minden tevékenységi területen a számítógépes nyilvántartás, jóval több informatikai tanfolyamot szerveznek. Ilyen jellegû tanfolyamaik munkanélkülieknek ingyenesek, a többi érdeklôdônek 350 ezer lej körülibe kerülnek.

Magyar Bálint mûvelôdési és közoktatási miniszter Pro Cultura Hungarica érdeméremmel tüntette ki életmûvéért Páll Lajos korondi festômûvészt, költôt, aki idén ünnepli 60. születésnapját.

A kitüntetést a hét végén Csíkszeredán, a Kriterion-házban adta át bensôséges ünnepség keretében a sokoldalú mûvésznek Szôcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete. Az eseményen jelen volt a székelyföldi, romániai magyar kulturális és közélet számos személyisége.

A koalíciós kormányban részt vevô Nemzeti Liberális Párt és a parlamenten kívüli Polgári Szövetség Pártja szombati, párhuzamosan megrendezett országos tanácsülésükön jóváhagyták a két párt egyesülését. Ez valójában az utóbbi, a Nicolae Manolescu által vezetett formáció beolvadását jelenti Mircea Ionescu Quintus pártjába. Az egyesült párt neve ezután is Nemzeti Liberális Párt lesz, Manolescu alelnöki tisztséget kap, és pártjának más vezetôi is különbözô vezetô posztokat töltenek be az NLP-ben. A határozatok jóváhagyására március 28-ra összehívták a Nemzeti Liberális Párt kongresszusát.

Az RNEP Funar-szárnya szombati, vezetôségi ülésén úgy döntött: abbahagyja a Tabãrã-szárnnyal való pereskedést arról, hogy melyikük „az igazi". Ehelyett inkább új pártot hoznak létre RNEP-FUNAR néven. Jóllehet maga Gheorghe Funar nincs különösebben elragadtatva ettôl és továbbra is ragaszkodik a legendás RNEP elnöki minôséghez, az új párt ötletét a területi szervezetek nagy többsége támogatja — írja a România liberã. A lap értesülései szerint, miután Funar és társai befejezték a rivális Valeriu Tabãrã gyalázását, Kolozsvár polgármestere fogadást rendezett a meghívottak számára, ahol — többek között — nagynemzeti csorbát szolgáltak fel piros, sárga és kék tálacskákba szervírozva.

A „magyarveszély árnyékában" lefolyt hét végi tanácskozás egyik fôszereplôje Costica Ciurtin, az RNEP Kolozs megyei szenátora volt, aki eszmefuttatásában az ország szuverenitását fenyegetô eurorégiók megalakulása ellen sürgetett azonnali összefogást a nemzeti érzelmû politikai formációk körében. A Ziua napilap megjegyzi: a gyûlésen más, enyhén szólva, érdekes jóslatok is elhangzottak. Ezek szerint legkésôbb októberben elôrehozott választásokat írnak ki, amelyek alkalmával az RNEP-F (ef, mint Funar), a Szocialista Munkapárt és a Nagyrománia Párt által alkotott „a nemzeti újjászületésért" szövetség egészen biztosan átveszik a hatalmat. Funar szerint minden tiltakozás ellenére megvalósul majd a liberálisok nagy egyesülése is. Az RNEP-víziók értelmében a Demokrata Párt megbékül a Román Társadalmi Demokrácia Pártjával, a Demokratikus Konvenció pedig egyesül az RMDSZ-szel. A lap szerint az RNEP feketelistáján a magyarok után Teodor Melescanu áll, akinek „azonkívül, hogy nagy füle van, semmilyen más érdeme nincs" — állították. Ôt követi a nemzetállam másik esküdt ellensége, „Clinton bátyó". A Ziua úgy értesült, hogy Funar a szó szoros értelmében gúnyt ûzött a preinfarktusban szenvedô Valeriu Tabãrã egészségi állapotából, kijelentve: Tabãrã és társai, íme, „kihalóban lévô fajta". A hírek szerint Gavra-Javra sem úszta meg a becsmérlô jelzôket, akit a párt pecsétjének jogtalan használatával, okirathamisítással vádolnak.

A Stirea kolozsvári napilap idézi Gheorghe Funarnak azt a nyilatkozatát, amelyben cinikusan kijelenti: a konvenció választási szimbóluma, a kulcs, nemhogy megnyitotta volna az utat a demokratikus átalakulás számára, hanem végképp elzárta azt. Funar élesen vádolta a Demokratikus Konvenciót, amely — mondotta — a „sötét külföldi, mi több, magyar (!) érdekeknek szolgáltatta ki Romániát".

A párizsi magyarság különleges eseménnyel ünnepli meg az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulóját: emléktáblát fognak elhelyezni a francia fôvárosban lévô Kossuth tér egyik épületén.

Párizsban három tér viseli nagy magyarok nevét: a Bartók, a Liszt és a Kossuth tér. Azonban míg a Bartók téren szobor, a Liszt téren pedig márvány emléktábla hirdeti a névadó emlékét, a fôváros központjának közelében lévô Kossuth téren semmi sem jelzi, hogy ugyan ki is volt a tér névadója.

Ez a helyzet sugallta a párizsi Emberi és Állampolgári Jogok Magyar Ligájának azt a gondolatot, hogy a mostani évforduló jó alkalmat adna a hiány pótlására. A szervezet közleménye szerint Gál András, a Franciaországban élô magyar szobrászmûvész már meg is tervezte a bronz Kossuth-dombormûvet, és a munka elkészítését Magyar Bálint mûvelôdési és közoktatási miniszter is támogatja. Az emléktábla avatási ünnepségének megszervezéséhez felajánlotta segítségét az érintett párizsi kerület polgármestere, Gabriel Kaspareit volt miniszter, s a szervezésben szerepet vállal a párizsi magyar nagykövetség.

Az Emberi és Állampolgári Jogok Magyar Ligáját 1923-ban alapították a Franciaországban élô szocialista és haladó szellemû magyar munkások. A szervezet elsô elnöke Károlyi Mihály volt (jelenleg a díszelnök Fejtô Ferenc, az elnök pedig Méray Tibor), s a tagok fô feladatuknak az 1919 után Franciaországba került magyar munkások, iparosok támogatását tekintették. A liga késôbb aktív szerepet játszott a közép-európai szocialista rendszereket bíráló ellenzékiek harcának felkarolásában: így például Demszky Gábor perének idején e szervezet felkérésére egy neves francia ügyvéd Budapestre repült, és részt vett a bírósági tárgyaláson. Ugyanez történt — csak éppen francia helyett egy bécsi ügyvédnô megbízásával — a Duray Miklós ellen folytatott szlovákiai pereken is.

Ugyanakkor az Emberi és Állampolgári Jogok Magyar Ligájának legemlékezetesebb akciója a párizsi, Pere Lachaise-temetôbeli Nagy Imre-emlékmû létrehozása volt. Az ehhez szükséges sírhelyet Jacques Chirac, a francia fôváros akkori polgármestere, a jelenlegi köztársasági elnök adományozta, s az esemény védnökségében két államfô mellett 27 Nobel-díjas is szerepelt. Az emlékmûvet 1988. június 16-án avatták fel, s az esemény az egész világ figyelmét felhívta arra, hogy az 1956-os magyar forradalom kivégzettjei akkor még mindig jeltelen sírokban voltak elföldelve Magyarországon.

Van egy nyomorék, mozgásképtelen fiú. Tolókocsiban tölti a nappalokat és éjszakákat. A hideg és esô elôl a kolozsvári nagyállomás épületében húzódott meg mindaddig, ameddig a rendôr innen ki nem kergette, de elôbb kéregetésért többször megbüntette. A fiú beszédét nehéz megérteni. Annyit lehetett megtudni róla, hogy Szatmárról kergette el az anyja. Ô képtelen gondoskodni magáról. Jólelkû és nagy szívû fiatalok meg egy idôs asszony járnak ki hozzá megetetni. Betegségben sorstársa, tehát egy szintén nyomorék, mozgásképtelen fiatalember elhatározta, hogy mindent megmozgat azért, hogy otthont szerezzen a magárahagyott szerencsétlennek, felhasználva a sajtó — néha megoldást hozó — nyilvánosságát is. Újságíró szemmel nézve igazi jó riporttéma. De egy ilyen történethez lehetetlen nem emberileg viszonyulni. És akkor mindez az élet nagy igazságtalanságának és a társadalom, de fôleg az állam még ennél is nagyobb hanyagságának tûnik. Egy olyan szégyenfoltnak valakinek, valakiknek, esetleg mindenkinek a lelkén, amelyet csupán tényleges megoldással lehetne letörölni. A megoldáskeresés eltolta a riport megírását. Amikor a segítségnyújtás lehetôségérôl érdeklôdtem, akár jó tanáccsal is megelégedve, az egyik köztiszteletnek örvendô személyiségünk kijelentette: szép dolog, hogy mindezt meg akarjuk írni az újságban, de ez mit sem ér, hiszen nem oldunk meg vele semmit. Majd nekem szegezte a kérdést: maga vállalná, hogy eltartsa és rendezze?

Tényleg, a történet megírása nem jelent sem otthont, sem meleg ételt, sem igaz gondoskodást, de megismertet, felkelti az együttérzést, amely végül is élteti bennünk a megoldás reményét. A támogatás és tanácsadás áthárítása, visszadobása több, mint rosszízû egy olyan embertôl, aki a reménybe vetett hitet hirdeti, és hivatása a megsegítés.

Ragyogó, a közelgô tavaszt sejtetô meleg napsütés tette elviselhetôvé az Állomás tér megszokott, de állandó zsongásával fárasztó déli csúcsforgalmát, a mindent ellepô port, szétszórt szemetet, jövô-menô emberek sokaságát. Közel fél esztendeje szolgált otthonul ez a hely Szilágy Kovács Csabának, és jelent ma is szél, esô, éjszaka elleni menedéket sok hozzá hasonlónak. Azon a napon is, a nyüzsgô, zajos sokasággal mit sem törôdve aludt egy elhanyagolt külsejû fiatalember a fal melletti fûtôtesten, boldogtalan tekintetû gyermek tologatta kéregetôn a kezét szinte mindenki elé, toprongyos, rossz külsejû férfiak húzták meg magukat egy-egy sarokban. Az állandóan változó — átutazó — tömegnek ezek a megszokott képek már az állomás hangulatához tartoznak, nem tûnnek fel.

István, a lelkes fiatal református lelkész szervezte meg a találkozást Csabával. A nyomorék fiú borostás arca, napfénytôl és fintortól-mosolytól hunyorgó szemei nehezen engedtek következtetni a korára. Mivel teljesen mozgásképtelen, csak úgy tudott tolókocsijával megmozdulni, ha ujjaival belekapaszkodott a szintén mozgásképtelen András jóval korszerûbb, gombnyomásra mûködô tolókocsijába. András fedezte fel még hónapokkal ezelôtt az állomáson kéregetô-lakó fiatal szatmári fiút, és mindenkinél jobban átérezte teljesen kiszolgáltatott helyzetét, lehetetlenné vált életét. Elhatározta, hogy mindent és mindenkit megmozgat azért, hogy Csabának otthont szerezzen, elviselhetôvé tegye napjait. Állomás téri találkozásunkra eljött a Néni is (nevét nem akarta megmondani, fontosabbnak tartva, hogy segíthetett), és a beszélgetésekbôl kirajzolódott Csaba pár hónapos kolozsvári tartózkodásának többé-kevésbé teljes története, felvetôdött egy-két lehetséges megoldás.

András: A rendôr többször megbüntette Csabát kéregetésért, legutóbb egy negyvenezer lejrôl szóló jegyzôkönyvet állított ki, de százezer lejt vett el tôle. Hát büntessék az egészségeseket, ne egy olyan embert, aki a kanalat még a szájához sem tudja vinni! Én legutóbb 534 ezer lejt találtam nála, és három tanú jelenlétében elvettem tôle. Ezt a pénzt valamilyen módon a javára szeretném felhasználni, esetleg letétbe helyezni, és úgyszintén három tanúval adnám vissza.

Néni: Szatmárról került ide, nem tudjuk, ki hozta. Annyi kiderült, hogy az édesapja meghalt, az anyja állítólag kidobta. Képzeljék el, hogy hónapok óta ül ebben a tolókocsiban, valakinek mindig el kell ôt mozdítania. És mindenki becsapja, mindenki belôle él. Jönnek a gyerekek, elveszik a pénzét, csúfolkodnak vele. Egyik alkalommal odaadott egy elárusítónônek egy bizonyos összeget, hogy hozzon ki neki ételt, és értékben jóval kevesebb élelmet adott neki. Teljesen ki van szolgáltatva, rá van bízva az emberek jóérzésére.

András: Októbertôl járjuk az egyházat, hogy valamiképpen segítsenek rajta. Egy alkalommal, még valamikor a késô ôsszel, Makkay Péter lelkész, ô már elkerült Kolozsvárról, elvitte magához, ott megmosdattuk, fertôtlenítettük, új ruhákat adtunk rá, de... Hát végül megint vissza kellett hozni az állomásra. Amikor szállítani kellett valahová, a Bethánia óvoda adott kocsit.

Néni: Majd hetekig nem láttuk, eltûnt valamerre. Egy alkalommal újból itt volt, ült a földön, kilopták alóla a tolókocsit, az új ruháit is leszedték, és valami rongyokba öltöztették.

Csaba: Egy kocsi kellene, hogy hajtsam.

András: Amíg nincs biztos kezekben, nem érdemes jobb kocsit szerezni neki, hiszen megint ellopnák. Felhívtam telefonon a Máltai Szeretetszolgálatot. Tíz hasonló esetük van, ezzel indokolták, hogy nem tudnak segíteni. Én ezt hatványozottan nehéz helyzetnek tartom. Hiszen aki legalább bottal, de mégis tud járni, az könnyebb helyzetben van. Gondoltam, elmegyek a rokkantak területi felügyelôségéhez, de attól félek, ahogy meghallják, hogy szatmári, átutalják az ügyet, hiszen területileg nem hozzájuk tartozik. Nem tartom jó megoldásnak, hogy vonatra ültessük, és visszaküldjük Szatmárra, mert akkor már nem tudom, hogy mi van vele, kikerül a látókörömbôl, megint az utcán lesz. Én nem akarom ezt az egész ügyet csak úgy lerázni.

Néni: Szegény még enni sem tud egyedül, megszerveztük, hogy mindennap kijön hozzá valaki, aki megeteti meleg étellel.

András: Úgy-ahogy, de összegyûlt körülötte egy csoport, teológusok hoztak sokáig vacsorát, és jött hozzá egy kedves filológus lány, de megijedt, mert a rendôr nyilvántartásba vette, figyelte. (Az állomáson aznap szolgálatot teljesítô rendôr azt állította, hogy a lány egyik kezével eteti, másikkal meg elveszi a rokkant fiú pénzét, nevét és címét fel is jegyezte magának. András szomorúan megmosolyogta ezt az állítást, hiszen, mint mondta, kétség sem férhet a lány segítôkészségéhez és nagylelkûségéhez, de a rendôrre jellemzô, hogy sosem azt figyeli, aki vétkes valamiért. (A lánnyal nem sikerült felvennem a kapcsolatot — szerk. megj.)

Néni: Világos, hogy a városnak, tehát a polgármesternek és a helyi tanácsnak lenne a dolga törôdni, foglalkozni az ilyen emberekkel. De jól tudjuk, hogy ehelyett mit tesznek, illetve nem tesznek.

András: Így hát nem marad más hátra, mint hogy az egyházakhoz és más karitatív intézményekhez forduljunk. Gondoltam, hogy a szociális gondozói tanulók felváltva ügyelhetnének rá, de az intézet ezt nem vállalta, mivel nincs lakása. Úgy tûnhetne, hogy mozgássérültként privilégiumot akarok kiharcolni a hozzám hasonlóknak, de ez nem igaz. Emberibb körülményeket akarok csupán teremteni a részére.

András megemlítette, hogy a szatmári fiú megkérte, tartsa magánál az útlevelét, nehogy elveszítse, vagy valaki ellopja tôle. De hogyan jutott útlevélhez egy magát megértetni nehezen tudó, járni és írni képtelen, beteg ember? Elôvettük a festékszagúan új, használatlan könyvecskét: benne jól sikerült, színes fénykép, lakhelyként Szatmárnémeti volt bejegyezve, és kiszámítottuk, hogy Csaba alig 23 éves. Ô csak annyit tudott mondani, hogy az útlevelet a rendôrségen adták neki. Bonyolult belegondolni, hogyan utazhatna külföldre egy magára hagyott, nyomorék ember. Az azonban sokak számára nyilvánvaló, hogy nem mindegy lejért vagy valutáért kéreget(tet)ni.

Utólag utánanéztem, de mivel a hazai útlevélrendszert szabályozó kormányrendeletben semmilyen utalást nem találtam, hogyan járnak el abban az esetben, amikor egy nyomorék, vagy éppenséggel ítélôképesség nélküli személy igényel útlevelet, felhívtam telefonon az útlevélosztályt. A rövid felvilágosítás lényege az volt, hogy ilyenkor a törvényes képviselô írja meg a kérvényt és intéz minden formaságot, orvosi vagy egyéb igazoló iratok alapján, de minden lehetséges esetben el kell vinni a rokkantat is, hogy meggyôzôdjenek az illetô személy állapotáról, általában a létezésérôl.

Egyszer csak felbukkant, majd megint eltûnt az állomás forgalmas épületében a rendôr, aki a rokkant Csabát megbüntette, és pénzét elvette. Utánasiettünk. Hiszen a hatóság képviselôje biztosan ismeri a várótermekben meghúzódó hajléktalanokat, és helyzetükre esetleg valamilyen megoldást is tudhat.

Igen, valóban megbüntette a szatmári fiút, mivel a kéregetés tilos, mondta Orbu törzsôrmester. Aztán sokszor zajong, kiabál, gesztikulál, szipózik, mert az utcagyerekek ilyen jellegû kábítószerekkel is ellátják. De rengetegen vannak hozzá hasonlók, nézzek csak szét én is, mutatott körbe a kezével. Mit tegyenek velük? A szatmári fiút egy alkalommal feltették a vonatra és hazaküldték, de aztán megint megjelent, nem tudják hogyan. Ôk, a rendôrség, nem gondoskodhatnak ezekrôl a hajléktalanokról, nem az ô dolguk. És tulajdonképpen még azt sem lenne szabad megengedniük, hogy a várótermekben aludjanak. „Mit csináljunk? Várjuk, hogy meghaljanak. Ez van."

A mondás szerint: akinek nem inge, ne vegye magára. Ebben a történetben azonban kissé fordítva kellene mindezt, kérdés formájában feltenni. Kinek az inge? Hiszen mielôtt sorra vennénk az intézményeket, amelyek segítséget nyújthatnának, adhatnának, szembe kell néznünk a (családi törvényben is megfogalmazott) ténnyel: valamely személy eltartására mindenekelôtt a családtagok kötelesek. Na, de mi van akkor, ha a szépen megfogalmazott és leírt törvényes kötelezettség ellenére a kiskorú, a fogyatékos, a nyomorék, a félárva mégis az utcára kerül? Ki vonható felelôsségre, hogy ezekbôl az emberekbôl — legtöbbször kiskorúakból — kéregetô, utcagyerek, tekergô, bûnözô vagy mindezek áldozata válik? Kinek kellene az ilyen tragédiákat megakadályoznia?

A szatmári Csaba esete, testi és szellemi betegsége miatt, nem egyszerûen egy a sok közül. Amikor az Állomás téri beszélgetésen felmerült, hogy vissza kellene juttatni ôt Szatmárra, minden képességével igyekezett tudatni, hogy nem akar hazamenni, nem szereti ott. Van egy szükséghelyzet, mondta akkor neki András, amikor nem lehet nézni, hogy mit szeret és mit nem. Sokszorosan kiszolgáltatott helyzete (egyik hét végén a volt Minorita-templom elôtt láttam a tolókocsijában, amelyet meghajtani nem tud, mellette a földön, ócska sapkában gyûlt a fémpénz és kisebb értékû papírpénz, amelyekért lehajolni képtelen) intézeti beutalást tesz inkább szükségessé.

Romániában nem szokás beszélni hajléktalanokról, hátrányos helyzetûekrôl, fogyatékosokról. Úgy tûnik, az állam, mihelyt képtelen egészséges, munkaképes tagjairól is megfelelôképpen gondoskodni, igyekszik minél jobban megfeledkezni, és a lehetô legkevesebbet foglalkozni ezzel a társadalmi réteggel. Ez a felelôsség, sok esetben teljes mértékben, a jótékonysági intézményekre, egyházakra hárul. Így aztán mindenki úgy törôdik a maga embereivel, ahogy tud, vagy ahogy akar.

Az egyházak Csaba elszállásolását nem tudták biztosítani, fôleg, hogy állandó gondozásra szorul. Pénzt, ruhanemût ígértek, a Bethlen Kata Diakóniai Központ a napi meleg ételt és még gondozást is vállalt volna, de csak abban az esetben, ha haza mehetnének hozzá, tehát akadna egy otthona. A mozgássérülteknek épülô otthon, gondozó még messze áll az elkészüléstôl. Az árvaház ebben az esetben nem jöhetett számításba, az aggmenház még úgy sem. Minden jószándékú tennivágyás ellenére úgy tûnt, hogy a valós segítségnyújtás lehetôsége lelassult, akadozott.

Egy idôre elszakadtam a történet szereplôitôl és fejleményeitôl. Majd István, a lelkes, fiatal református lelkész újságolta ôszinte örömmel, hogy a Keresztény Szó közvetítésével, a Gyulafehérvári Egyházmegyei Caritas közbenjárásával, Csabát befogadják a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Szeretetotthonba. A nyomorék fiú jelenleg a járványkórházba van beutalva. Legalább addig, ameddig elintézôdik Gyergyóba szállítása (amelyet szintén a Keresztény Szó vállalt), nincs annyira kiszolgáltatva sokak rosszindulatának, csúfolkodásának vagy kénye-kedvének. Az emberek ellenére, mert sokan nagyon szkeptikusak voltak ebben az ügyben, de mégis csak emberekkel elrendezôdött ez az ügy, mondta István.

Szebb és jobb vége nem is lehetne ennek a riportnak, amely eredetileg a segítségkeresés szándékával íródott volna. De bebizonyosodott, hogy összefogással a sokak által nyújtott kevés segítség is naggyá nôhet mindaddig, ameddig emberekként viszonyulunk egymáshoz.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]