1998. március 28.
(X. évfolyam, 72. szám)

A miniszterelnök szerintem hibát követett el csütörtök esti nyilatkozatával, mi nem ezt vártuk tôle — jelentette ki pénteken Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke.

Az MTI bukaresti tudósítójának nyilatkozva a szövetségi elnök elmondta: ô maga a kormányfôi nyilatkozat elhangzása elôtt tudott Victor Ciorbea szándékáról. A miniszterelnök ugyanis csütörtökön délután a kormányülésen bejelentette, mit akar mondani a tévé- és rádióállomások által egyenes adásban közvetített esti nyilatkozatában. Ezt követôen Markó Béla megkereste Victor Ciorbeát, és megpróbálta meggyôzni arról, hogy álljon el szándékától, mert nem ezt várja el tôle a közvélemény. De ô erre nem volt hajlandó — mondotta Markó, aki szerint a kormányfôi nyilatkozat végül is „tovább mélyítette a válságot, illetve lehet, hogy végül is felgyorsította a megoldást".

Az RMDSZ vezetôje szerint a koalíciós pártoknak a jövô héten meg kell kezdeniük a tárgyalásokat, össze kell ülnie a koalíció csúcsvezetésnek, hogy közösen próbáljanak meg létrehozni egy új kormányt. Én legalábbis nem látok más megoldást — jelentette ki Markó. Közölte: minden valószínûség szerint szombatra összehívja az RMDSZ Operatív Tanácsát.

— Bár az elvi álláspontunk a Csíkszeredában a múlt hét végén megtartott SZKT-ülésen (Szövetségi Képviselôk Tanácsa) már körvonalazódott, de most az új helyzetet is figyelembe vesszük, megvizsgáljuk és elemezzük. Most már nagyon jól látszik, hogy a koalíció újjáépítésérôl van szó, ahogy az csíkszeredai nyilatkozatunkban is megfogalmazódott. A Demokrata Pártnak vissza kell térnie a koalícióba és a kormányba is, új kormányt kell kialakítani, mert továbbmenni így nem lehet. Most már nem arról van szó, hogy az RMDSZ kivel rokonszenvez, vagy kivel nem, és hogy mennyire méltányoljuk a miniszterelnök tevékenységét, mert valóban méltányoljuk. De ezt a kormányt most már nem lehet így tovább vinni — mondotta Markó Béla, az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Felpörgött politikai életünkben egyre nagyobb jelentôséget kap a parasztpárt negyven tagjának hét végi brassó-pojánai találkozója.

A brassói találkozón részt vevô Ioan Roman Kolozs megyei képviselô a késôbbiekben úgy értékelte, a parasztpártban akkor sem következne be szakadás, amennyiben a találkozó kezdeményezôit kizárnák a pártból. Roman osztja a negyvenek véleményét, miszerint sürgôsen össze kell hívni a párt rendkívüli kongresszusát, ahol Ion Diaconescu elnöki tisztének megerôsítésével új vezetôség megválasztására kerülne sor. Másrészt Alexandru Fãrcas, Kolozs megye parasztpárti prefektusa a Szabadság kérdésére így kommentálta a brassói találkozót:

— Kétségeim vannak az olyan nyilatkozatok komolysága felôl, amelyek olyan összejövetelen születnek, ahol a társaság evéssel és ivással tölti idejét. A brassói találkozó komolyságát az is megkérdôjelezi, hogy a parasztpárt Kolozs megyei szervezete meghívást sem kapott a rendezvényre. Ekképpen nem tulajdoníthatok különösebb jelentôséget az ott elhangzottaknak.

A prefektus természetesnek tartja, hogy a párt fiatal tagjai szeretnék minél hamarabb átvenni az idôsebb politikusok helyét a vezetésben; helyénvalónak tartja az ország reformjával kapcsolatos aggodalmakat. Véleménye szerint azonban nincs itt az ideje a pártkongresszus összehívásának.

Emil Constantinescu államfô — aki csütörtökön, amikor Victor Ciorbea miniszterelnök bejelentette, hogy nem távozik a kormány élérôl, Lipcsében tartózkodott — péntekre virradóra közleményben jelentette be, hogy figyelemmel követi a fejleményeket, és továbbra is kapcsolatban marad minden politikai döntéshozó tényezôvel.

Az elnök nem utalt a Ciorbea-beszédre, viszont bejelentette, hogy az elkövetkezô napokban meg akar ismerkedni a koalíciót alkotó összes pártok vezetôségeinek véleményével. A koalíciós pártok között sorolta fel az államfô a Demokrata Pártot is. Constantinescu közleményében jelzi, hogy az elmúlt napokban tárgyalt a legtöbb ellenzéki párttal, és ezt a találkozósorozatot kedden zárja a Román Nemzeti Egységpárt küldöttségével kitûzött megbeszélés.

A jövô hét elejére az államfô megbeszéléseket helyezett kilátásba a koalíciós pártok vezetôségeivel abból a célból, hogy „hatékony és tartós megoldást találjanak a válságra". Constantinescu végül biztosította az összes politikai pártokat és az ország minden állampolgárát arról, hogy ôrködik az állami intézmények jó mûködése fölött, és betölti az alkotmány által az államfôre bízott közvetítô funkciót.

A Demokrata Párt Országos Egyeztetô Tanácsa döntô jelentôségûnek beharangozott tegnapi ülésén felhatalmazták a párt Politikai Tanácsát, hogy vegyen részt stabil, hiteles és hatékony kormány újraépítésében a koalíciós partnerekkel vagy más társadalmi-politikai erôkkel. Megfigyelôk szerint ez a megfogalmazás lehetôvé teszi a DP más pártokkal való szövetkezését. A testület ugyanakkor felhatalmazta a DP parlamenti tagjait, hogy szavazzanak a költségvetési tervezet ellen, nehogy elfogadásával helyreállítódjék a Ciorbea-kormány iránti bizalom.

Az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának tanácskozását rendezi március 27–29. között, Phare-támogatással, új megfigyelô tagja, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány. A rangos nemzetközi esemény nyitónapján a Bethlen Kata Diakóniai Központban Buchwald Péter alprefektus hangsúlyozta, hogy ötven évvel az Emberi Jogok Chartájának megszületése után a kisebbségi kérdés végsô és legdemokratikusabb megoldását csak az alanyi jogon járó önrendelkezés jelentheti. Pillich László alapítványi ügyvezetô elnök vitaindítójában négy pontban foglalta össze a találkozó indítékát. Egyrészt a FUEV-tagság aktivitásra kötelez. Kelet–Közép–Európában sajnos még aktuális az elvakult nacionalizmus, a másságtól való félelem, a kizárólagosságra és a másokkal szembeni többletjogokra való törekvés. A térség nemzeti kisebbségei a leginkább egymásban találhatnak támogatásra, hiszen a többségi lakosság jószántából nem nagylelkû velük szemben, az anyaországok pedig csak bizonyos szempontokból nyújtanak támogatást a határokon kívüli nemzetrészeknek.

Délelôtt hét elôadás következett. Dr.Davide Zoffi (Olaszország) a dél-tiroli németek sajátos helyzetét ismertette, ahol a példaértékû autonómia kivívásáig erôszakos cselekedetek és tartós konfliktusok uralkodtak. A területet mindig sajátosan németként kezelték még a legvehemensebb olaszok is. Az államközi politikai megállapodásokat nem befolyásolhatták a szélsôségesek. Az autonómia nem egyszerû szerzôdés aláírásának, hanem harmincöt évnyi szüntelen tárgyalási folyamatnak az eredménye, mely alatt elôbb a hozzá szükséges politikai struktúrát kellett kialakítani. Dél-Tirol ma a helyi adók 9/10-ed részében, sôt, még állami különtámogatásban is részesül, és az iskolarendszer sorsát is a helyi lakosság irányítja.

Ion Cizmas a szerbiai románság képviseletében a felgyorsult asszimilációt emelte ki, melyért a helyi erôszakos hatalom és a segélykérésekre közönyösen reagáló anyaország egyaránt felelôs. A kisebbségi jogokat nem öröklik, hanem állandó párbeszéddel vívják ki, s ha a jövôben nem rendezôdik a nemzetiségi kérdés, „bibliai átok" következik — mondotta az elôadó.

Az anyanyelvû oktatás fontosságáról Komlóssy József (Svájc) FUEV-alelnök véleménye, hogy az erdélyi magyarságnak a finnországi svédek közismert példáját kell követniük, akik 5,8%-os lakossági részarány mellett önálló felsôoktatási rendszerrel rendelkeznek és anyanyelvüket, második hivatalos nyelvként, a közigazgatásban használhatják. Egy ország nagyságát ma már nem négyzetkilométerekben vagy lakóinak a számával mérik, hanem az ott élôk erkölcsi értékrendjével.

A hisztro-románok, a románság legnyugatibb és Európa legkisebb népcsoportjának kulturális helyzetérôl Emil Petru Ratiunak, az Andrei Glavina kulturális szövetség elnöke szerint akkor van jövôje, ha az európai normákat a meglehetôsen kusza balkáni jelenben is sikerül betartatni.

Kötô József EMKE-fôjegyzô az integráció kihívásairól és a kulturális önazonosságról beszélt. Kifejtette, hogy ma a nemzeti kisebbségek dilemmája választani az identitásvesztéssel veszélyeztetô beilleszkedés és a konzerválódással járó leszakadás között. Egyik út sem jó, hiszen Európának nem egyszerû bérmunkásokra, hanem kreatív közösségekre van szüksége. Kelet-Európa most újabb fordulóponthoz érkezett. Demokrácia nélkül a kisebbségpolitika csak erôszakba torkollhat. A transzilvanizmus újrakezdését kell szorgalmazni és azt a Németh László-i gondolatot, hogy ismerjük meg azokat, akikkel együtt élünk. A gazdasági fejlôdés a tartósabb, a globális megoldásokat keresi. A kulturális értékteremtô képesség a döntô a nemzetek megítélésében, és kontinensük számára csak a sokféleség megôrzése lehet nyereség. Államhatárok helyett régiókban, kulturális nemzetekben szabad csak gondolkodni.

Ivan Alexandrov, a bulgáriai Vlahok Egyesületének elnöke a hazájában hetven éve romboló, megalázó és eszközökben nem válogató balkáni nacionalizmus okozta asszimilációra panaszkodott. Az alkotmány elôírja a nemzetiségi jogokat, a valóság pedig egészen mást hoz.

Dolnik Erzsébet a szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke részletesen bemutatta azokat az áldatlan magyarellenes állapotokat, melyekrôl a média révén naponta értesülünk. A Meciar-kormány nyílt diszkriminációs fellépése a magyar iskolarendszer és kultúra felszámolására, az önkényesen értelmezhetô nyelvtörvény, az erôszakos beolvasztási intézkedések nemzetközi felháborodást és állandó magyar tiltakozást váltottak ki. Egyetlen kiút lehetséges, és erre már mutatkoznak kedvezô jelek a demokratikus érzelmû szlovákság soraiban is: a politikai hatalomváltás.

A Romániai „örmények Szövetsége Kolozs megyei szervezetének elnöke, Armen-Otto Demirdjian, ôsei hányatott sorsát, szétszórattatását a nagyvilágban és régiónkba való bejövetelét elevenítette fel. „önazonosságukhoz való ragaszkodásukat összetartásuk, optimizmusuk, ezerhétszáz éves egyházuk és nem utolsó sorban a befogadó más nemzetiségek részérôl megnyilvánuló rokonszenv segítette. Sokatmondó, hogy a mai huszonöt év feletti romániai örmények 97%-a felsôiskolai végzettségû, míg ugyanez Franciaországban csupán a 60%-ot éri el.

A FUEV kongresszusa folytatja munkálatait, melynek végén ma nyilatkozatot fogad el Kelet-Közép-Európában, sajnos, még aktuális az elvakult nacionalizmus, a másságtól való félelem, a kizárólagosságra és a másokkal szembeni többletjogokra való törekvés. A térség nemzeti kisebbségei a leginkább egymásban találhatnak támogatásra, hiszen a többségi lakosság jószántából nem nagylelkû velük szemben, az anyaországok pedig csak bizonyos szempontokból nyújtanak támogatást a határokon kívüli nemzetrészeknek.

Délelôtt hét elôadás következett. Dr. Davide Zoffi (Olaszország) a dél-tiroli németek sajátos helyzetét ismertette, ahol a példaértékû autonómia kivívásáig erôszakos cselekedetek és tartós konfliktusok uralkodtak. A területet mindig sajátosan németként kezelték, még a legvehemensebb olaszok is. Az államközi politikai megállapodásokat nem befolyásolhatták a szélsôségesek. Az autonómia nem egyszerû szerzôdés aláírásának, hanem harmincöt évnyi szüntelen tárgyalási folyamatnak az eredménye, mely alatt elôbb a hozzá szükséges politikai struktúrát kellett kialakítani. Dél-Tirol ma a helyi adók 9/10-ed részében, sôt, még állami különtámogatásban is részesül, és az iskolarendszer sorsát is a helyi lakosság irányítja.

Ion Cizmas a szerbiai románság képviseletében a felgyorsult asszimilációt emelte ki, melyért a helyi erôszakos hatalom és a segélykérésekre közönyösen reagáló anyaország egyaránt felelôs. A kisebbségi jogokat nem öröklik, hanem állandó párbeszéddel vívják ki, s ha a jövôben nem rendezôdik a nemzetiségi kérdés, „bibliai átok" következik — mondotta az elôadó.

Az anyanyelvû oktatás fontosságáról Komlóssy József (Svájc) FUEV-alelnök véleménye, hogy az erdélyi magyarságnak a finnországi svédek közismert példáját kell követniük, akik 5,8%-os lakossági részarány mellett önálló felsôoktatási rendszerrel rendelkeznek és anyanyelvüket, második hivatalos nyelvként, a közigazgatásban használhatják. Egy ország nagyságát ma már nem négyzetkilométerekben vagy lakóinak a számával mérik, hanem az ott élôk erkölcsi értékrendjével.

A hisztro-románok, a románság legnyugatibb és Európa legkisebb népcsoportjának kulturális helyzetérôl Emil Petru Ratiunak, az Andrei Glavina kulturális szövetség elnöke szerint akkor van jövôje, ha az európai normákat a meglehetôsen kusza balkáni jelenben is sikerül betartatni.

Kötô József EMKE-fôjegyzô az integráció kihívásairól és a kulturális önazonosságról beszélt. Kifejtette, hogy ma a nemzeti kisebbségek dilemmája választani az identitásvesztéssel veszélyeztetô beilleszkedés és a konzerválódással járó leszakadás között. Egyik út sem jó, hiszen Európának nem egyszerû bérmunkásokra, hanem kreatív közösségekre van szüksége. Kelet-Európa most újabb fordulóponthoz érkezett. Demokrácia nélkül a kisebbségpolitika csak erôszakba torkollhat. A transzszilvanizmus újrakezdését kell szorgalmazni és azt a Németh László-i gondolatot, hogy ismerjük meg azokat, akikkel együtt élünk. A gazdasági fejlôdés a tartósabb, a globális megoldásokat keresi. A kulturális értékteremtô képesség a döntô a nemzetek megítélésében, és kontinensük számára csak a sokféleség megôrzése lehet nyereség. Államhatárok helyett régiókban, kulturális nemzetekben szabad csak gondolkodni.

Ivan Alexandrov, a Bulgáriai Vlahok Egyesületének elnöke a hazájában hetven éve romboló, megalázó és eszközökben nem válogató balkáni nacionalizmus okozta asszimilációra panaszkodott. Az alkotmány elôírja a nemzetiségi jogokat, a valóság pedig egészen mást hoz.

Dolnik Erzsébet, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke részletesen bemutatta azokat az áldatlan magyarellenes állapotokat, melyekrôl a média révén naponta értesülünk. A Meciar-kormány nyílt diszkriminációs fellépése a magyar iskolarendszer és kultúra felszámolására, az önkényesen értelmezhetô nyelvtörvény, az erôszakos beolvasztási intézkedések nemzetközi felháborodást és állandó magyar tiltakozást váltottak ki. Egyetlen kiút lehetséges, és erre már mutatkoznak kedvezô jelek a demokratikus érzelmû szlovákság soraiban is: a politikai hatalomváltás.

A Romániai Örmények Szövetsége Kolozs megyei szervezetének elnöke, Armen-Otto Demirdjian, ôsei hányatott sorsát, szétszórattatását a nagyvilágban, és régiónkba való bejövetelét elevenítette fel. Önazonosságukhoz való ragaszkodásukat összetartásuk, optimizmusuk, ezerhétszáz éves egyházuk és nem utolsósorban a befogadó más nemzetiségek részérôl megnyilvánuló rokonszenv segítette. Sokatmondó, hogy a mai huszonöt év feletti romániai örmények 97%-a felsôiskolai végzettségû, míg ugyanez Franciaországban csupán a 60%-ot éri el.

A FUEV kongresszusa folytatja munkálatait, melynek végén ma nyilatkozatot fogad el.

A kormánykoalícióban elôállott helyzettel kapcsolatos álláspont kialakítása érdekében az RMDSZ szövetségi elnöke összehívta az Operatív Tanácsot. A rendkívüli helyzetekben döntéshozatali joggal felruházott testület ma ülésezik Kolozsváron.

Egy néprajztudós, egy orvos és egy történész lett Kolozsvár legújabb három díszpolgára, miután a városi tanács csütörtöki rendkívüli ülésén errôl döntöttek a városatyák. A polgármesteri hivatal kulturális, oktatási, egészségügyi és sportügyekért felelôs fôosztályának elôterjesztése nyomán a tanácsosok megszavazták Gheorghe Pavelescu és Ion Dumitriu-Snagov professzorok, valamint dr. Otto Oertel díszpolgárrá avatását.

A jelenleg Nagyszebenben élô dr. Gheorghe Pavelescu néprajztudós és folklorista 1915. március 31-én született a Fehér megyei Purcãreti nevû faluban. 1940-ben filozófia szakon kapott oklevelet a kolozsvári Ferdinánd Tudományegyetemen, majd két évre rá szociológiai doktori címet szerzett a Bukaresti Tudományegyetemen. 1947 és 1950 között a kolozsvári Néprajzi Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Nyugdíjazása óta a nagyszebeni Történet- és Nyelvtudományi Egyetem elôadótanára. A folklórtudomány terén közzétett munkáinak köszönhetôen napjaink egyik legismertebb román néprajztudósaként tartja számon a szakterület.

Dr. Ion Dumitriu-Snagov 1927. augusztus 20-án született az Ilfov megyei Silistea Snagovului községben; oklevelet a kolozsvári Orvosi Egyetemen, valamint a bukaresti Tudományegyetem filológia szakán szerzett. Munkássága során indiai, ausztráliai, franciaországi, németországi és svájci kutatóközpontokban tevékenykedett — 1968-ban India díszpolgárává avatják. A román kultúra és tudomány terén kifejtett erôfeszítéseiért számos külföldi neves intézmény tiszteletbeli tagjává fogadta.

A németországi Tuebingen-i Tudományegyetem orvosi karán diplomát szerzett dr. Otto Oertel 1928. április 1-én született, orvosi praxisa során magánrendelôjében is jelentôs erôfeszítéseket tett a mozgáskorlátozott gyermekek gyógyítása érdekében. 1991-ben alapította a NatNagel Egyesületet, amely a rászoruló emberek megsegítését tûzte ki céljául. Jugoszláviai családok támogatása mellett a Romániában 1990-ben bekövetkezett változásokat követôen napjainkig mintegy 13 — kórházaknak, iskoláknak, óvodáknak, árvaházaknak stb. szánt — segélyszállítmányt juttatott az országba, amelyek nem kerülték el Kolozsvárt sem. .

Immár hatodszorra rendezi meg a Pro Európa Liga Marosvásárhelyen a Tolerancia Hetét március 19–25. között, mintegy válaszként arra a ma már egyre szélesebb körben elismert politikai diverzióra, amely 1990 márciusában a marosvásárhelyi eseményekben csúcsosodott ki, majd a bányászjárásokig vezetett, és házak felgyújtásával folytatódott. Erre a politikai diverzióra is utaltak miniszterelnökünk meleg hangú üdvözlô sorai, melyeket Smaranda Enache és Csíki Boldizsár társelnökökhöz és a résztvevôkhöz intézett. „Tudatában vagyok annak, hogy természetesebb, kézenfekvôbb lenne, ha magam is ott lehetnék — ha csak pár órára is — az Önök körében, ahelyett, hogy »üzenetet« küldök. Ottlétemmel rendkívül sokat nyertem volna, hisz egy közvetlen párbeszédben jobban meg tudnám érteni a tolerancia fogalom jelentôségét az etnikumközi, felekezetközi, sôt, szakmai kapcsolatokban. (...)" Ertékelô sorait e szavakkal zárta: „Végezetül szeretnék emlékeztetni arra, hogy erdélyi vagyok, és tudom, hogy ki, miképpen és miért akarja, hogy román földön ne legyen »nyugalom«. Fie ca Bunul Dumnezeu sã ne cãlãuzeascã pasii întru întelegere. Victor Ciorbea."

Ami az Interkulturális Fórumot illeti, ez a miniszterelnöki óhaj meghallgatásra talált. Meghívták a nemzeti kisebbségek erre a területre szakosodott intézményeit és szervezeteit, egyes nem kormányzati szervezetek képviselôit, a kormány és Románia parlamenti tagjait, a sajtót. A kétnapos kollokvium témája pedig: A kommunista múltunk feldolgozásának egyik adóssága: a kisebbségek.

Jómagam az örménymagyarokat, baráti társaságunkat, az Arméniát képviseltem. Rengeteget tanultam, és lelkiekben sokat gazdagodtam. Mint utóbb kiderült, véletlenül, és nem „békítési" szándékkal egy szobába szállásoltak el Gülten Abdula asszonnyal, a Török Demokrata Szövetség egyik vezetôjével, a Hakses idôszaki szemle szerkesztôjével.

Valószínûleg ô közvetíti a fórum üzenetét a török közösségnek: Tiszteljék bennünk az igyekezetet, hogy meg szeretnénk erôsíteni örmény öntudatunkat, és minél többet akarunk tudni ôseinkrôl, kultúrájukról. A Kárpát-medencében nagyon összekeveredtek a népek. Ne haragudjanak ránk azért, mert több száz év után az adott körülmények ellenére is e nemzethez tartozónak is érezzük magunkat, és örmény katolikussá, római katolikussá, vagy éppenséggel reformátussá, unitáriussá lettünk.

A fórum egyik jeles elôadója, Paul Philippi professzor, a Német Demokrata Fórum elnöke szerintem a lényeget mondta ki, mikor három csoportba sorolta a romániai kisebbségeket: 1. azok, akik nem vesznek részt a politikában, és csak kulturális, hagyományôrzô, értékmentô céljaik vannak; 2. a magyar és a német kisebbség, amelyek részt kérnek a politikai életben is, mert államalkotó nemzetiségek e hazában, és 3. a roma kisebbség, amelynek legfôbb célja a szociális problémák megoldása. Az elôadók mind élményszerûen számoltak be saját közösségeik dolgairól. Kiemelném Paul Philippi mellett Nicolae Constantinescu, Gabriel Andreescu és Roth Endre elôadásait, akik sok elvi szempontból is fontos véleményt fogalmaztak meg.

A Pro Európa Liga kiadványaiban ezeket majd olvashatjuk. Én köszönöm, hogy ott lehettem, és tanulhattam.

Dr. Ludoviko Zamenhof, az eszperantó nyelv alkotója, az alábbi levelet küldte Barabás Ábelnek, az elsô magyar nyelvû Eszperantó nyelvtankönyv szerkesztôjének, a kolozsvári Ellenzék munkatársának:

Varsó, 1898. március 25.

Kedves Uram!

Megkaptam levelét és a magyar nyelvû Eszperantó nyelvtankönyv két példányát, melyeket hálásan köszönök. Sorait nagy élvezettel olvastam, és remek könyvéhez szívbôl gratulálok. Nagy örömömre szolgál, hogy az eszperantó mozgalom felkarolása az Ön tisztelt személyében ilyen lelkes és energikus munkatársra talált; remélem, hogy a szép Magyarország egyike lesz azon országoknak, ahol nyelvünk terjedése követésre méltó példaként fog szolgálni. Munkájához sikert kívánok.

Tankönyvének rendszere kitûnô. A könyvben minden benne van, ami a nyelv alapelemeinek elsajátításához szükséges.

Nagyon kérem, idôrôl idôre írjon nekem (és lapjaink — „Lingvo Internacia", „L’Esperantiste" — szerkesztôségének is) ügyünk elôrehaladásáról.

A legszívélyesebb üdvözlettel

Talán igen, talán nem. Mindenesetre megjelent a Történelmünk címû független kulturális-történelmi folyóirat idei 3. száma. Tartalma bárki érdeklôdését felkeltheti, mégis elsôsorban a pedagógusok számára lehet hasznos segédeszköz. Ízelítôül néhány cím: A brassói Fekete-templom; Forradalmak és szabadságharc kezdete; Magyarok a Székelyföldön; A mohácsi csata és az erdélyi fejedelemségek kialakulása; Az erdélyi szeretetszolgálat; Röviden a cserkészet történetébôl; Váraink — A Csókás vára.

Az érdeklôdôk keressék fel Székely Géza tanárt az Apáczai-líceumban.

Az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség országos szervezete 1998. május 16-án Kolozsváron rendezi meg a magyar középiskolások énekkari találkozóját. Házigazda a kolozsvári Református Kollégium énekkara és karnagya, Székely Árpád igazgató. Jelentkezési feltételek: egynemû és vegyes karok, létszám 40–50 tag, életkor 14–19 év, elôadott mûvek idôtartama 12 perc. Jelentkezési határidô: április 10. Cím: Székely Árpád tanár, 3400 Cluj-Napoca, str. Kogãlniceanu 29. szám, 2B lakrész, telefon: 064/199-548 vagy 064/142-396. Jelentkezéskor kérjük feltüntetni az elôadásra javasolt mûvek pontos címét, idôtartamát, a zeneszerzô nevét. Kérjük mellékelni az énekkar fényképét, a karnagy nevét és tevékenységük ismertetését. A szervezôk 1998. április 25-ig visszajelzik a kórus fogadásával kapcsolatos tájékoztatót.

Ha még szükség volt a jelenlegi hatalom gyengeségének bizonyítására, arra nagyon jó szolgálatot tett a szerdai sofôrfelvonulás.

Kolozsvár fôterén már randalíroztak állatcsordák, a hét közepén pedig füstöt okádó kamionok, építôtelepi cementkeverôk, rozoga billenôkocsik, olyan tragacsok vánszorogtak a mûemléknek nyilvánított épületek között, amilyeneket Európa normális felében az országutakról is elzavarnak.

A karhatalmi gyengeség legsúlyosabb jele az, hogy ugyanilyen vétségekért egy békés átlagpolgárt anyagilag megnyúznak. A polgármester százezres nagyságrendû büntetésekkel fenyegeti a kutyasétáltatókat, de tôle senki sem merte számon kérni a juhászok felhergelését és a nyájak rászabadítását a városközpontra. És nagyon megjárná az a sofôr, aki a zegzugos külmunicípiumi terelôutcákban eltévedve, nagyobbacska teherautóval a számára tiltott belvárosi övezetben próbálna átvergôdni városunkon, de a rendôrség ugyanezt elnézi a politikai heccmestereknek.

A taxisok felvonulását még el lehetett volna viselni, az arra kibocsátott engedély ellen a város lakosságának nem lehetne kifogása. Ha a taxik közlekedését a belvárosban törvény és közlekedési tábla nem tiltja, esetleg az ostoba tülkölésért kellett volna legalább olyan büntetést kiróni, mint az esküvôsökre. Szintén utólag, hogy ne zavarják meg a szórakozást. Viszont a nagyobb kapacitású teherjármûvek számára törvény és tábla tiltja a behatolást a város belterületére. Ha mégis behatolnak, minden szolgálatban lévô közlekedési rendôrnek kötelessége a bírságolás eszközéhez folyamodni. Fizessenek, aztán szórakozzanak a város kárára. És ha nem követik a kifelé vezetô legrövidebb útvonalat, a bírság megismételhetô. Ha pedig a rendôri felszólításnak nem hajlandók eleget tenni, a vezetôi jogosítvány is bevonható. Ugyanúgy, mint az egyéni kihágások esetében.

Persze, egy védtelen átlagpolgárral szemben könnyebb a törvény szigorával fellépni, míg a sofôrszervezetek mögött olyan erôk állnak, amelyek nem idegenek Miron Mitrea, az Iliescu-féle pártba bevont egykori fôsofôr köreitôl. A jelenség erôs rokonjegyeket mutat a gazdasági bûnüldözésben tapasztalt megkülönböztetéssel. A román közmondást kifejlesztve: aki ma egy tojást lop, az hatökör, mert tudhatná, hogy biztosan elcsípik, ellenben ha felcsap bankigazgatónak, és meglép a betétesek pénzével, annak az államfô bottal és antikorrupciós kampánnyal üti a nyomát.

Napjaink eseményei újfent bizonyítják annak a tételnek a helyességét, hogy nagyon életképes lenne egy magyar–román monarchia vagy köztársaság. Természetesen csak abban az esetben, ha az államszövetségben a magyar fél adná a belpolitikusokat, a román komponens pedig lefedezné a diplomáciai feladatköröket.

E tétel igazságát a történelem már számtalanszor igazolta. Egy kudarcos külpolitika nyomán az ország, ugye, zsugorodik, viszont ha jó a diplomáciai tevékenység, akkor kigömbölyödik. Elég egy pillantást vetni a térképre, és akkor ezt a témát nem érdemes túlbeszélni.

Ezzel szemben óriási belpolitikai siker, ha egy körbemetélt ország nem vérzik el, sôt minden mutatószám tekintetében felülmúlja kikerekedett szomszédját, miközben az szinte folytonosan a bôség zavarával küszködik. A statisztika ezt a jelenséget még a tudományos szocializmus korrekcióival sem volt képes elkendôzni.

A kortárs események pedig mit jeleznek? Megalakult a heterogén román kormánykoalíció, és az ellentétes érdekeket képviselô pártok vezérei késedelem nélkül püfölni kezdték egymást, folytatták a gazdaság felszámolását, lejáratták önmagukat és a választási kampányban általuk támogatott államfôt. Aki a maga során némi választási tôkéért gondolkozás nélkül magával húzta az éhségsztrájkoló forradalmárok sátrába a miniszterelnököt, hogy az meginduljon az engedékenység lejtôjén. Ezzel szemben ezelôtt négy évvel Magyarországon szintén ellentétes érdekeket képviselô és homlokegyenest szembenálló ideológiát valló pártokból megalakult a kormánykoalíció, a pártvezérek három évig és kilenc hónapig csak a tükörrel négyszemközt mondogattak oda koalícióbeli vetélytársaiknak, nehogy a belsô feszültség legkisebb jelét észlelje a néptömeg, kifelé a legnagyobb egyetértés jeleit tanúsították mindaddig, amíg a közelgô választási kampány szükségessé tette az elválást. A kipakolás ezután sem ilyen durva, mint idehaza, nem árulják el egymás gyengéit, nem következnek be olyan látványos leleplezések, hogy például hány nómenklatúrás villalakásra tette rá a kezét a kisebbik kormánypárt és hány hajót süllyesztett el a nagyobbik gát a Duna-kanyarban, valamint mennyire lassan beszél és gondolkozik a miniszterelnök. Nem. A látszólag heves összecsapásokban megcirógatják egymást, jelezve, hogy a továbbiakban is elképzelik az együttélést, ha úgy hozza a liberális balsors.

Romániában a koalíciózás a balosoknak sem ment simán. Ceausescu annyira megülte az agyukat, hogy amikor kiszabadultak a fedô alól, a sok fényévnyi visszafogott energia elemi erôvel tört fel. Már 1990 elején megkezdôdött, hol Iliescu és Mazilu, hol Petre Roman és Iliescu között vadult el a politikai bikaviadal. A Nemzeti Megmentési Front két-három-négy szárnya között a balhé pillanatra sem szünetelt az 1991. szeptemberi bányászjárásig. Aztán megkezdôdött Iliescu és Funar, a két ideális koalíciós partner tragikomikus élcelôdése. De ami az utóbbi másfél évben történt, az minden elképzelést túlszárnyal. Ha Vãcãroiut ilyen belsô nyomásnak teszik ki, mint Victor Ciorbeát, félévnyi részleges absztinenciát sem bírt volna ki, és könnyen elképzelhetô, hogy a hidegvérû Stolojan is hamarabb futamodik meg a Világbankhoz egy ilyen finomvegyes koalícióból.

Most már bizonyos: Ciorbeát megették. Elôbb csak akadályozták, aztán politikai létére törtek. A fordulat abban a pillanatban következett be, amikor kipakolta a kormányból Traian Bãsescut. Addig a Demokrata Párt a kormányban és a parlamentben csak a parasztpárti törekvéseket igyekezett megtorpedózni (most ne firtassuk az érdekeit), ellenben ahogy alkalmazni merészelte a „legsikeresebb" DP-s miniszteren a kormány belsô rendszabályát, azonnal megindult ellene a hajtóvadászat. A bosszúállás a közönséges ember fegyvere... Óvakodni kellene olyanoktól, akik három hajszálukat választékosan szétteregetik tar koponyájukon, de ez már késô bánat. Most itt állunk miatta a legnagyobb politikai válság közepében, amelynek egyik sajátossága, hogy azok fizetnek rá a legnagyobb mértékben, akik a legkevésbé vétkesek: az egyszerû polgárok. És természetesen az erdélyi magyar kisebbség. Amelynek képviselôi hiába tagjai a kormánynak, jogainkat csak annyira tudják védelmezni, mint 1990 márciusában. Akkor is voltak RMDSZ-es kormánytagok, méghozzá közvetlenül Iliescu mellett, de pogromkísérletet sem tudtak kivédeni, mert ugye, túl nagy volt a zûrzavar. Mint napjainkban.

És akkor hogyan alakul majd az ország külföldi megítélése? Vagyis a sikerdiplomácia jövôje? Nem kell izgulni. A nemzetközi tudat roppant gyorsan felejt. Még Nagy-Britannia királyi háza is mindent elfelejtett Ceausescunak, amikor az méltóztatott kifejezni óhaját, hogy kipróbálná London 1-es rendszámú hintóját. Majd jön egy kedvezô pillanat, és Románia újra ott lesz az élmezônyben. És arra is mérget vehetünk, hogy Magyarország hamarosan kifizeti az egész Dunát Szlovákiának. Csak hinni kell a predesztinációban.

Bármennyire is idegeskednek egyesek, a legtöbb zenei lexikonban, életrajzban szerte a világon Bartók Béla születésének helyét, Nagyszentmiklóst ezen a „nem létezô" néven említik, levelében még Busita Ioan, Bartók folklórgyûjtô erdélyi jó barátja is. És hogy mást is mondjak: az ugyancsak nem létezô Kolozsváron született Mátyás király és Bolyai János. Sôt, az ugyancsak nem létezô Heltauban (?) született, és kolozsvári (ejnyebejnye!) polgárrá lett Heltai Gáspár írta a Mátyás király és a kolozsvári bíró néven ismert történetet, holott Kolozsvárnak sosem volt bírója, csak primárja, és az sem Kolozsvárnak, hanem Cluj-Napocának.

És most hallom a televízióban, olvasom az újságokban, hogy azokat a nem létezô városok, falvak régi nevét jelzô táblácskákat valóban le kell esetleg venni a helységek elejérôl-végérôl, ha nem fogadják el azt a kormányrendeletet, amely szerint a Cluj-Napoca helységnév alá azt is oda lehet írni: Kolozsvár. Ilyenformán tényleg nem létezô helységnévvé válik Kolozsvár, és már csak „belsô" használatra marad meg a magyar családok tudatában.

Én anyámtól, amikor kézen fogva vitt a városban ide meg oda, magyar utcaneveket tanultam. Számomra a piactér a Deák Ferenc utca, majd a késôbbi a Széchenyi tér lett. Sokáig úgy tudtam, hogy a Holdvilág utca kis benyíló utcájában, a Holdvilágújtelepen születtem. Csak késôbb, amikor megtanultam olvasni, akkor döbbentem rá, hogy Holdvilágújtelep valójában nincs, mert az utca elsô házának homlokzatán az olvasható, hogy str. Aron Florian, majd késôbb: Ciprian Porumbescu. És hogy a Holdvilág utca is valójában str. Prof. Marinescu. Ahova pedig engem iskolába vittek, az nem Farkas utca, pedig anyám azt mondta, hogy a Farkas utcai iskolába fogok járni. De az utca elején ez volt olvasható: str. M. Kogãlniceanu. És ekkor tanultam meg, hogy Kolozsvár az valójában Cluj, késôbb meg egyenesen Cluj-Napoca. Tehát én a nem létezô helységnevek világában születtem. De késôbb hozzászoktam ehhez is. És ekkor már csak az zavart, ha magyar ajkú azt nem tudta, melyik a Híd, a késôbbi Wesselényi Miklós utca. Meg azt kérdezte tôlem, hogy: „Hét végén mész fel nagynénéd Regala utcai kertjébe?" — mikor én valójában a Majális utcai kertbe vonultam fel. De rövidesen tudomásul kellett vennem, hogy egyes magyarok már nem tudják, merre van a Majális utca. És ekkor már ez fájt nekem. És megdöbbentem attól a tudattól, hogy most már a Kolozsvárra betelepedett vagy késôbb itt született magyarok sem tudják, melyik volt régen a Hunyadi tér, a Lázár utca, a Petôfi utca. És mikor megjelent 1978-ban Mikó Imrének A csendes Petôfi utca címû kötete, valaki magyar azt kérdezte tôlem: melyik is volt az a Petôfi utca?

Ez sokkal jobban fáj nekem, mint az, hogy sem a Monostori úton, sem a Tordai út tetején nem lesz kétnyelvû helységtáblácska. (Bár ki tudja?) Mert a hivatalosan nem létezô magyar helységnevek, utcanevek akkor fognak valóban nem létezôkké válni, amikor már mi egymás közt sem mondjuk, hogy: megyek a Farkas utcába!

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)

melyet Mihai Antonescu királyi külügyminiszter állított össze és 1943. január 10-én, a vezéri fôhadiszálláson tett látogatása alkalmával személyesen adott át Adolf Hitler Führernek.

Antonescu marsall és a román királyi kormány kötelességének érzi, hogy a német–román együttmûködés és a kommunizmus elleni harc egy újabb évének eltelte után újból Adolf Hitler figyelmébe ajánlja Románia katonai, gazdasági és pénzügyi helyzetét, jelenlegi és jövôbeli kérdéseit, illetve a történelem elôtti felelôsségeit.

Ion Antonescu marsall Berlinben és a Vezéri Fôhadiszálláson tett látogatásai alkalmával feltárta Románia helyzetét, jogát, és felelôsségét.

A királyság külügyminisztériuma 1940–42. során, fôleg az 1941. szeptemberi és az 1942. február 11. keltezésû memorandumaiban élénk diplomáciai tevékenység keretében fejtette ki véleményét;

s végül a Minisztertanács alelnökének Adolf Hitler Ôexcellenciája fôhadiszállásán, illetve Ôexcellenciája von Ribbentrop miniszter úrnál tett látogatása során rámutatott, hogy:

1. Románia részt vesz a bolsevizmus és a szlávizmus elleni keleti háborúban, felszabadította a szovjet agresszió folytán igazságtalanul elfoglalt területeit, és amely saját háborúja lett;

2. Románia felelôs saját nemzete és történelme elôtt a területe és jogainak megvédéséért;

3. A keleti háborúban való résztvétel akarása mellett, Romániának kötelessége saját biztonságára vonatkozó garanciákat kérni, kötelessége a határain kívül élô, kemény és igazgtalttalan bánásmódnak kitett románság törekvéseinek és jogainak megvalósulását a magáénak tekinteni.

4. A keleti háborúban való résztvételét nem választhatták el saját nemzeti céljaitól akárcsak a szomszédai katonai erejével való egyensúlytól, illetve ezeknek a bolsevizmus elleni háborúhoz való hozzájárulásától.

5. Az SZSZKSZ ellen utolsó csepp véréig harcoló Románia védtelen marad szomszédai között, akiknek sokkal nagyobb a katonai potenciáljuk és lényegesen megnövelték területüket, tehát:

a. Romániát, miközben részt vesz a keleti háborúban, ne érhesse szomszédai részérôl támadás, amely megalázná és megtetézné az 1940-ben szenvedett jogtalanságokat;

b. A katonai erejét elpazarló Románia nemzeti törekvéseit csak annak a Nagy-Németországnak a segítségével érheti el, amelynek bolsevizmus elleni harcát azzal a meggyôzôdéssel támogatja, lojálisan, teljes erejébôl, hogy megértik harcunk igazi és végsô célját.

c. Antonescu marsall és a román királyi kormány nem vállalhatja azt a súlyos felelôsséget a történelem elôtt, hogy miközben a nemzetet annyi kockázatba és veszélybe vezeti, miután hôsi harcban felmagasztosul, megalázó béke feltételeit kelljen elfogadnia, és a harcok végeztével, a kontinens átrendezésekor, a királyság katonai ereje nélkül maradjon, olyan szomszédok között, akik nemhogy gyengültek, de hadseregüket konzerválták.

Antonescu marsall és a Minisztertanács alelnöke által folytatott tárgyalásokon Románia biztosítékokat kapott. Ami a román hadsereg felkérésének a háborúban való résztvételre és felhasználását illeti, miután Antonescu marsall és a román királyi kormány 1942. február 11-i memorandumában rámutattak arra, hogy a rögzített feltételek között állítják a nagy közös cél szolgálatába a román erôket, ami a románság sorsáért felelôs nemzetvezetô és a kormány számára azt bizonyítja, hogy megértették Románia helyzetét és a Nagy Német Birodalom és Románia kapcsolatai a kért garanciákra épülnek.

(Folytatjuk)

Az 1998-as állami költségvetési törvénytervezet ismertetésével kezdte beszámolóját Mátis Jenô képviselô az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének hét végi sajtótájékoztatóján.

Mátis beszámolt a képviselôház közigazgatási bizottság csütörtöki döntésérôl, amely alkalmával megszavazták a 22-es sürgôsségi kormányrendeletet elutasító törvénytervezetet.

Eckstein-Kovács Péter szenátor emlékeztetett a kormányrendelet szenátusi vitájára, amikor a cikkelyenkénti vitán kilencvengyen szavaztak a helyi tanácsüléseken való anyanyelvhasználat jogát elôíró szakasz elfogadása mellett, míg ellene alig nyolcan vagy kilencen. Ez a számarány világosan mutatja, hogy a cikkelyenkénti vitán még az ellenzék is — az RNEP-et és a Nagyrománia Pártot is beleértve — a törvénytervezet mellett voksolt, de a végsô döntéskor már ellene szavazott.

Mátis Jenô képviselô határozottan cáfolta Iuliu Pãcurariu demokrata párti képviselô múlt heti „súlyos" kijelentéseit, miszerint az RMDSZ „rejtett" célja a magyar nemesi földbirtokok visszaállítása. Mind a parlament által megszavazott kormányprogram, mind az RMDSZ programja — hangsúlyozta Mátis Jenô — nagyon világosan megfogalmazza a szövetség célkitûzéseit, miszerint szó sincs a grófi földbirtokok visszaállításáról.

Újságírói kérdésre, az RMDSZ támogatja-e Victor Ciorbea kormányfôt, Mátis Jenô elmondta: a miniszterelnök csütörtökön a jelenlegi koalíció megmaradásáért szállt síkra. Függetlenül attól, hogy Ciorbeának igaza van-e vagy sem, a belpolitikai és koalíciós válságot sürgôsen meg kell oldani. Konkrét és gyors intézkedésekkel stabilizálniuk kell a helyzetet, mert ellenkezô esetben ennek nemcsak a kisebbségek, hanem mind bel- és külpolitikai téren, mind a reformfolyamatot illetôen súlyos következményei lehetnek. Mátis szerint az RMDSZ mindaddig támogatni fogja Victor Ciorbeát, amíg a KDNPP új miniszterelnököt nem nevez ki helyette. „Nem mi választottuk, ezért nem mi váltjuk le" — mondta Mátis — hangsúlyozva: mégha a válság valóban a teljes koalíciót érinti is, a döntés joga a KDNPP-é, a parasztpárt lévén a kormányt alakító többségi erô és nem az RMDSZ.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]