1998. november 5.
(X. évfolyam, 257. szám)

A Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepet vállalt Szlovákiában. Erre a lépésre éppen az RMDSZ 1996. novemberi kormányba lépési döntése szolgáltatott példát. Csakhogy az RMDSZ kormányzati szerepe távolról sem mondható ideálisnak, hiszen az elmúlt két esztendô során a szövetség többször is eljutott a koalícióból történô kilépés határáig. Ha az RMDSZ koalíciós helyzete tovább romlik, kérdésessé válik maga a modell is. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott lapunknak Markó Béla, az RMDSZ elnöke.

— Ôszintén gratulálok a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának: ismételten választási sikerükhöz, és ahhoz, hogy nyilatkozataik szerint, jó koalíciót alakítottak ki és jó koalíciós egyezséget kötöttek. Ez utólag is igazolja, hogy az RMDSZ 1996 novemberében olyan utat választott, amely lám, mások által is járhatónak minôsül. Hiszen két év múltán gyakorlatilag hasonló modellel próbálkoznak most a szlovákiai magyarok is. Amit mondok, azt az sem cáfolja, hogy az elmúlt két évben az RMDSZ-nek sok negatív tapasztalata volt, és többször is eljutottunk a koalícióból való kilépés határáig, többször is errôl kellett gondolkodnunk, és most sem különösebben biztos a helyzetünk a romániai koalícióban. De mindennek ellenére azt állítom, hogy a szlovákiai helyzet alakulása utólag is igazolja azt, hogy 1996 novemberében mi helyesen döntöttünk. Másrészt, ami ennek a Szlovákia határain túlmutató következményeit illeti, már most körvonalazódik, hogy az új koalíció megalakulása nyomán Szlovákia integrációja felgyorsul, és ennek alapvetôen fontos eleme az, hogy a magyarok is részt vesznek a pozsonyi kormányban. Abban reménykedem, hogy ez figyelmeztetô jelzés lesz Románia felé, a mostani román kormánykoalíció irányába is, tehát közvetett módon talán ránk is pozitív hatással lehet az, ami Szlovákiában történik.

— Ion Diaconescu parasztpárti elnök azt nyilatkozta hétfôn, hogy lám, egymillió albánért az amerikaiak képesek lennének a szerbeket bombázni, s hogy el kellene a románoknak gondolkozniuk azon, hogy meg kell adni a magyarok által követelt jogokat, mert a magyarokat a világban az albánoknál jobb szemmel nézik. Mi a véleménye errôl a párhuzamról?

— A párhuzam nem feltétlenül szerencsés, s szerintem nem is lehet analógiát felmutatni a koszovói albán kisebbség és az erdélyi magyarság között. Viszont azt gondolom, hogy Diaconescu elnök szándéka feltétlenül fontos. Ez a szándék a román közvélemény figyelmeztetése volt, hogy a magyarság helyzete és egyáltalán a romániai kisebbségek helyzete józan, racionális mérlegelésének és elfogadható javításának megakadályozása elôre nem látható feszültségeket gerjesztene. Mindenképpen pozitívan értékelem Diaconescu úr kijelentését, annak ellenére, hogy az analógia nem szerencsés. Szándéka bizonyára az volt, hogy figyelmeztesse a román közvéleményt: a nacionalista, sovén bezárkózással ilyen feszültségeket lehet szítani. Ez a szándék mindenképpen fontos.

— Petre Roman demokrata párti elnök és pártjának több politikusa is az elmúlt napokban azt nyilatkozta, hogy amennyiben a kormány nem hozza meg a szükséges, határozott reformintézkedéseket, négy hónap múlva a demokraták kivonulnak a kormányból. Hogyan értékeli ezt a magatartást?

— El tudom képzelni, hogy ez nem csupán üres fenyegetés, hanem a Demokrata Pártban körvonalazódik egy ilyen döntés. Tehát, ôk úgy ítélik meg, hogy ezzel a koalícióval nem tudnak tovább együtt dolgozni, és inkább vállalják az elôrehozott választásokat. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a Demokrata Pártnak ez egy hibás elemzése, mivel fôleg az utóbbi idôben — s ezt a bukaresti fôpolgármesteri választás eredményei is mutatják — a közvélemény elsôsorban a Demokrata Pártot kezdi hibáztatni a koalíción belüli feszültségekért és azért, hogy gyakorlatilag nem lehet elôre haladni, mert állandóan, minden lényeges kérdésben konfliktus alakul ki. A Demokrata Párt kiválása a koalícióból, vagy az elôrehozott választások kikényszerítése szerintem senkinek sem jó. Az RMDSZ ilyesmit nem kívánhat. De úgy vélem, egy ilyen döntés elsôsorban a Demokrata Pártra ütne vissza.

— Hogy áll az RMDSZ szénája a kormányátalakítási tárgyalásokon?

— Errôl a legutóbbi koalíciós tárgyalások óta a kormányátalakításról és az új kormánystruktúráról gyakorlatilag tárgyalások nem folytak. De az biztosnak látszik, hogy az RMDSZ két miniszteri tárcát ôrizne meg a karcsúsított kormányban is. És minden valószínûség szerint szintén a kisebbségügyi és az egészségügyi tárcát, de errôl esetleg még lehetnek tárgyalások. Gondjaink nem ezzel kapcsolatban vannak, hanem továbbra is az oktatási törvénnyel és a többi konkrét kérdéssel.

— Mint ismeretes, a törvény vitáját a ház napirendjére tûzte, kedden errôl procedurális vita folyt, s az érdemi vitát csütörtökre halasztották. Arról folynak a koalícióban tárgyalások jelenleg, hogy készüljön el a kiegészítô jelentés az oktatási törvényhez, a koalíciós pártok által benyújtott módosító indítvány alapján. Mert ellenkezô esetben az egyetemi oktatást szabályozó cikkely számunkra rossz formájában kerülhet elfogadásra.

T. Sz. Z.

Az RMDSZ a képviselôház mai ülésén kérni fogja, hogy az oktatási törvény módosításáról szóló szövegtervezetet küldjék vissza az oktatási bizottságnak — nyilatkozta Markó Béla szövetségi elnök az MTI bukaresti tudósítójának.

Hangsúlyozta: a koalíciós pártok vezetôi a kérdésrôl folytatott konzultációk során egyetértettek abban, hogy az oktatási bizottság jelentése hiányos, és azt a képviselôházi vita elôtt vissza kell küldeni a testület elé.

Ezzel egy idôben Ion Diaconescu, a képviselôház elnöke találkozott a képviselôház oktatási bizottságának kormánykoalíciós tagjaival, akikkel megállapodott abban, hogy ôk is kérni fogják a vitatott dokumentum visszaküldését és kiegészítését az eddig figyelembe nem vett módosító indítványokkal.

• A Kiskazángyár volt a jégtörô

• Heten a prés alatt: mint a gonoszok

• A "kis CUG" lesz a TESArémálma

A forradalom elôtt a Nehézgépgyár csarnokaira még azok a kolozsváriak is tisztelettel vegyes félelemmel néztek, akiknek a "kombinát" világa mindig is idegen volt. A forradalom után a CUG számára is megjöttek a sötét napok: a Ceausescu- féle grandomániának az árát a Nehézgépgyár munkásainak kellett megfizetni. A kilencvenes évek elején kb. 8600 munkásnak adott második otthont a "kombinát". Ma — becsléseink szerint — a CUG hét (a Kiskazángyárral nyolc) utódintézménye — vagy ahogy a rossz nyelvek mondják: a prés alá került hét púpos gyereke — kb. 2500 munkást számlál. Hatezer embert vesztett el tehát útközben a piacgazdaság ingó talaján helyét keresô egykori ipari óriás...

— Az elsô gyáregység, amely búcsút mondott a Nehézgépgyárnak — mondta Flaviu Moldovan, az ERS- CUG vezérigazgatója — a Kiskazángyár, azaz a mai TERMOROM volt. Ôk, a kazángyártók lettek a jégtörôk. Mi volt ennek az elsô kiválásnak az oka? Az, hogy a Kiskazángyár energetikai profilú termelése — azaz a kazánok és társai — számára 38 százalékos nyereséget biztosított az egykori központosított terv, míg a nehézipari termékek esetében — a "meleg-", illetve "hideg részlegek" számára egyaránt — szinte semmit... Az acélöntöde és a többi nehézgép-jellegû tevékenységük veszteséges volt tehát. A többi, se nem nehézgépgyári, se nem energetikai jellegû termelésük sem hozott 5–10 százalékos nyereségnél többet. Ezért vált tehát ki 1990-ben a TERMOROM. És persze azzal a reménnyel, hogy ez a 38 százalékos nyereség-index nôni fog akkor, ha "szabadok lesznek". A megmaradt gyáregységek — lényegében a Kiskazángyár nélküli Nehézgépgyári Kombinát — hét különálló intézményre esett szét. Kezdem a legkisebbel, a TEHNOMAG Kereskedelmi Rt.-vel (SC Tehnomag-CUG SA): lényegében ez a CUG egykori tervezési részlegébôl jött létre. A második: CUG-Közlekedési Társaság (Societatea de Transporturi-CUG), amely az egykori szállítási részlegbôl jött létre. A harmadik a CUG-PSA Részvénytársaság (Prototipuri–Scule–Accesorii), amely a régi szerszámgépek— kísérleti géptípusok részlegbôl született meg. A negyedik: Forpres-CUG Kereskedelmi Rt.: ez a két "meleg" részlegnek, valamint a turbina- és présgyártó mûhelyeknek adott új, önálló életet. Az ötödik az Unimet-CUG Kereskedelmi Rt.: ez a szó szerinti nehézgépgyári mûhelyekbôl alakult ki. A hatodik: Fortur Kereskedelmi Rt., amely az egykori CUG metalurgiai gyárrészeibôl született meg: az acélöntödébôl és társaiból. Az utolsó — területileg:

legnagyobb, s szerintünk a legfontosabb — az a mi intézményünk, azaz az ERS-CUG Kereskedelmi Rt. Az ERS-CUG-nak vannak termelô részlegei (oxigén- és sûrített levegô gyártás, ipari vízgazdálkodás, a központi laboratórium, metrológia, az egykori CUG javítómûhelyei, a transzformátormûhely ahol, a 110 kilowatt/óra-típusú áramot 30, 6, illetve 0,4 megawattra alakítjuk át stb.) Hozzánk tartozik az üzemi vasúti hálózat is.

— Milyen egykori CUG-gyáregységek fognak most újraegyesülni?

— Sorin Dimitriu, az Állami Tulajdonalap (FPS) egykori elnöke "munkalátogatása" nyomán a brit Barents cég elvállalta egy olyan fejlesztési terv kidolgozását az egykori CUG számára, melynek fôszereplôje egy élet- és fejlôdésképes mamut-részleg lesz majd, amelyet a hét egység néhányából fognak majd létrehozni. Ezt a mamutrészleget aztán — e terv szerint — sokkal könnyebb lesz majd magánosítani, mint a hét egységet külön-külön. Az ehhez szükséges költségeket az Állami Tulajdonalap a PHARE-program segítségével teremtette elô. Tudomásom szerint a Barents cég hatféle megoldást talált számunkra. Summa summarum, végül is arra a következtetésre jutott a Barents, valamint a FPS egyaránt, hogy a mamutrészleg létrehozását úgy lehetne a legjobban megoldani, ha a CUG hét utódintézményébôl három — a Fortur-CUG, a PSA-CUG és az ERS-CUG — újra egyesülne... A többiek maradnának "függetlenként". Mindenesetre én nem látom még tisztán, hogyan fog újraegyesülni e három, ha például az elsô, a Fortur-CUG csak nekünk majdnem 30 milliárd lejjel tartozik? (A PSA-CUG kevesebbel: 0,6 milliárddal.)

— Szebb lesz a jövô hármasban? Vagy talán megérjük azt is, hogy az így létrejött "kis CUG" után újraegyesül majd mind a hét gyáregység?

— Kétségtelen, hogy ezzel a fúzióval sokkal rentábilisabb lesz ez a három gyáregység: csökkennek a termeléshez szükséges kiadások, nôni fog a munkatermelékenység, valamint a "kis CUG" versenyképessége. Így szinte biztosan sikerül majd eladnunk magunkat. Az is biztos viszont, hogy a nem direkt termelôk számát igencsak le kell csökkenteni ahhoz, hogy a "kis CUG" életképessé váljon az új tulajdonos kezében. Elsôsorban az adminisztrációs és a TESA személyzetre gondolok. A mind a hét független CUG-gyáregység egyesülésével kapcsolatban: nehezen hiszem, hogy ez valaha megvalósulna, ugyanis egy ilyen nagy társadalmi tôkével rendelkezô ipari óriás nem tudna semmiképpen nyereségessé válni...

— Hány munkása van pillanatnyilag az ERS-CUG-nak?

— 630. Jövendôbeli "partnereink" (a Fortur meg a PSA-CUG munkásai) összesen kb. 880-an vannak. A "kis CUG" tehát kb. 1500 emberrel kezdene, azaz ennél a számnál kezdôdne meg a fôleg a TESA személyzetet érintô leépítés- sorozat. Hogy ez milyen arányú lesz, azt még nem tudni. Mindenesetre az ERS-CUG is 1400 emberrel kezdte meg független életét: néhány év alatt lecsökkent személyzetünk száma 630-ra... Reméljük, ezt is átvészeli valahogy a sok megpróbáltatáson átesett CUG, és sikerül újra talpra állnunk.

Az igazgatói irodában még ott van az óriási, színes pannó, amelyen az egykori CUG exportvonalait lehetett követni. A nosztalgikus névsorban elöl Oroszország, aztán Ukrajna... A tizenkilenc-huszadik Angola és társai. Mint kiderül, a pannó még a mai nap sem vesztette el teljesen idôszerûségét: Oroszország — a régi, hûséges társ — még így, darabokra esve is számít a már nem létezô kolozsvári Nehézgépgyári Kombinátra.

Szabó Csaba

1944 októberében a szovjet túlerô elôl visszavonuló magyar honvédség Tordaszelestye határában — az általános harcokban elesetteken kívül — 22 különleges körülmények között elpusztult katonával is áldozott a híres tordai frontnak. Holttesteiket olyan tömegsír rejti, amely évtizedekig ismeretlen volt a közvélemény elôtt.

A Csürülye (Ciurila) községhez tartozó Tordaszelestye (Sãlistea) falu soha nem fogja elfelejteni azt a háborús napot, amikor meglátták, hogy a honvédség kerékpárra ül, és rendezett sorokban kezd visszavonulni a Szelestye patak völgyén. Az orosz csapatok délután érkeztek meg: a szelestyeiek még a mai nap is lehalkítják hangjukat, amikor mondják, mennyien voltak! — Olyan tömegekben vonultak le a dombról — mondja Dãrãban Ioan tordaszelestyei lakos —, hogy az volt az érzésünk, az egész világ felkerekedett. Elözönlötték a falut... A magyar hadsereg 22 tagú utóvédet hagyott, hogy az orosz tengert néhány óráig feltartóztassa. Nem tudni pontosan, hogyan történt, de egyszer csak megjelent teljesen más irányból egy lovas orosz alakulat, amely bekerítette a 22 honvédet. Mindenki arra számított, hogy a maroknyi magyar megadja magát, de nem így történt: elhatározták, hogy utolsó csepp vérükig védeni fogják a határt. Az orosz ôrnagyot sikerült is súlyosan megsebesíteniük. A bevonuló orosz hadseregben nagyon sok nôi katonatiszt volt. Egyikük számára nagyon kedves volt a sebesült orosz tiszt, így a foglyul ejtett 22 honvédnak azt mondta: ha az ôrnagy élve marad, ti is élve maradtok, ha meghal, végzek veletek. A magyar katonák között is voltak sebesültek: ezeket parancsolták oda a sebesült ôrnagyhoz, hogy vigyék a kötözôhelyre.

— Saját szememmel láttam, amint a négy szegény honvéd pokrócra fekteti a tisztet — mondja a másik szemtanú, Ioan Balica —, akibôl csorgott a vér, és megindulnak vele. Alig értek a templom elé, már meg is álltak. Az egyik honvéd tehetetlenül felemelte a karját, jelezve, hogy meghalt az ôrnagy. Erre a katonatisztnô mellre vette géppisztolyát, és terelni kezdte a magyarokat a Bodea Martin kertje felé, amely akkor is, ma is a falu végén állt. A kertben egy nagy bombatölcsér volt — a román hadsereg kegyetlenül lebombázta egy nappal hamarabb a falut (ma sem értjük teljesen miért) —, annak szélére állították a magyarokat. Zubbonyukat levétették: ingben, hajadonfôtt álltak. Megfordították ôket. Tudták mi vár rájuk, de nem könyörögtek életükért: csak egyikük próbált elszaladni, amikor hallotta, hogy a tisztnô csôre tölti a géppisztolyt.

— A honvédek holttesteit temetetlenül hagyták, hogy a cigányok, meg a szegény románok levetkôztethessék ôket. Nagy volt a szegénység akkoriban: még a bugyijukat is levették. Végül mi, tordaszelestyei románok temettük el szerencsétleneket. Ugyan, kit érdekelt, hogy ellenséges katonák voltak! Amikor a faluba bevonultak, minden elvett tyúkért, borjúért fizettek! Semmi gondunk nem volt szegény magyar honvédekkel. Annál inkább az oroszokkal, akik lányaink, asszonyaink ellen valóságos hajtóvadászatot indítottak.

— Én akkor 17 éves suhanc voltam — veszi át a szót $DÌrÌban Ioan& —, és nyugodtan jártam keltem az oroszok között, mivel apám az Osztrák-Magyar Monarchiában szolgált, és oroszul és magyarul egyaránt tudott. gy az oroszok hasznos embernek tartották. Én nem láttam saját szememmel a kivégzést, csak a lövéseket hallottam. Amikor aztán engem is besoroztak — immár békeidôben —, emlékszem, hogy jött valami katonai attasé Tordára, keresni az orosz ôrnagy sírját. Úgy tudom kiásták holttestét a tordaszelestyei templom kertjébôl, és elszállítottak a tordatúri hôsök temetôjébe. A magyarok holttesteivel viszont senki nem törôdött. Egy darabig takargatták a ki-kibukkanó csontokat a helybeliek, de aztán feladták: a közeli erdôrengetegekbôl aláereszkedô farkasok hozták el sok honvéd számára a végsô megnyugvást...

— Jöjjenek, mert megmutatom, hol a tömegsír — mondja szolgálatkészen $Bodea Martinné&, és kinyitja a Szelestye patak kis gátja melletti kertje kapuját. Bivalyborjú néz csodálkozva ránk. Néhány méter után feltûnik egy öreg és egy fiatal almafa. Az utóbbin olyan kicsik az almák, mintha cseresznyék lennének. — Rossz volt az almatermés — magyarázza a kendôs asszony, majd szinte suttogva mutat az öreg almafa mellé: — Ott vannak a szerencsétlenek... Alig látszik már a gödör pereme, de nem csoda: fél évszázad telt el azóta. Amikor megnyugodott a sír, forrás tört elô belôle. Mi nem használjuk ezt, mert tudjuk, hogy a magyar honvédok vérébôl eredt. Most már egészen elmocsarasította a kis csermely a környéket.

— Ezen az utcácskán vonultak vissza a kerékpáros magyar egységek — kalauzolnak tovább Tordaszelestye sáros utcácskáin újdonsült ismerôseink, akikben még nyomára sem bukkanunk ellenséges érzelmeknek. Mesélnek errôl a világvégi faluról (a Bükköt átszelô országútról "névtelen" betérô vezet fel egy olyan vad fennsíkra, ahonnan rálátni az Erdélyi Szigethegység komor vonulataira), arról, hogy kb. 80 román család lakja a falut, és a megye egyik legcsendesebb, legvisszavonultabb településeként tartja számon ôket a vidék. A falu határában szakadékok, magashegyi fennsík- hangulatot árasztó nyíresek. Több helyen is kivehetôk még a magyar lövészárkok nyomai. A falutól két kilométerre megmutatják azt a dombhajlatot is, ahol bekerítették a 22 honvédet.

***

Amikor egyedül maradunk a dombhajlat fiatal nyírfaerdejével, néhány perces pihenôt tartunk. Hószagot hoz szembôl, az égre fûrészfogú árnyat vetô Torockói hegység felôl a szél.

Kutatok a zsebemben, de hiába: egyetlen Halottak napi gyertyacsonk sem maradt nálam, hogy a metszô szélben meggyújthassam a 22 magyar honvéd emlékére. Béke poraitokra!

Szabó Csaba

A dési RMDSZ–EMKE székházban — Nicolae Iorga u. 6 szám — november 6-án, du. 5 órai kezdettel szerkesztôségünk munkatársai találkoznak a Szabadság helyi és környékbeli olvasóival. A találkozón bemutatjuk lapunkat és kérdéseikre válaszolunk.

Mindenkit szeretettel várunk!

A magyar kormány az eddiginél több száz millió forinttal többet szán jövôre a határon túli magyarság támogatására — közölte Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke a Magyarnak maradni a Kárpát- medencében címmel megrendezett fórumon, Budapesten.

A Szent László Akadémia által, a határon túli magyar szervezetek képviselôinek részvételével tartott rendezvényen Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta: a mindenkori magyar kormánynak nem lehet más kiindulási pontja a nemzetpolitikában, mint maximálisan támogatni a kárpát-medencei magyarság szülôföldön maradását.

Megítélése szerint az a tény, hogy Magyarország eljutott az európai integráció kapujába, "nagyrészt a határon túli magyarság önmérsékletének köszönhetô". Mindezért Németh Zsolt köszönetet mondott a határon túli magyar szervezetek megjelent képviselôinek.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a magyarországi magyarokból hiányzik a nemzeti szolidaritás érzése. Úgy látja, hogy "ez a tény létében veszélyezteti a magyar nemzetet".

Kasza József, a Vajdasági Magyarok Pártjának elnöke kiemelte: nem szabad hagyniuk, hogy eluralkodjon a határon túli magyarokon a kilátástalanság, akkor ugyanis önként mondanának le jogaikról, hagynák el szülôföldjüket. Mint mondta, 1991 és 1996 között mintegy 50 ezer magyar hagyta el a Vajdaság területét.

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke azt hangsúlyozta, hogy a politikai támogatás mellett szükség lenne azon intézmények anyagi alapjainak megteremtésére, amelyek "az együvé tartozás szellemiségét hordozzák". Szerinte ez hozzájárulna ahhoz, hogy a magyarság szülôföldjén maradjon.

A BARABÁS MIKLÓS CÉH tagjai november 6- án, pénteken tartják szokásos havi összejövetelüket. Találkozás du. fél ötkor a Szent György-szobor elôtt.

BAYER-DARÓCZY ILDIKÓ olajfestményeibôl és grafikáiból nyílik kiállítás november 6- án, pénteken délután 1 órakor a Római Katolikus Nôszövetség Szentegyház (I. Maniu) utca 6. szám alatti székhelyén. A vendégeket Krasznai Paula köszönti. Bevezetôt mond Murádin Jenô mûvészettörténész. A mûvészi mûsorban közremûködik Naphegyi Andrea és Nyakas István.

NEGYEDSZER KERÜL SOR AZ INFORMATIKA NAPJAI elnevezésû rendezvénysorozatra. Hagyományosan a Brinel Computers cég rendezi a mától vasárnapig tartó informatikai eseményt, amelynek során felavatják az információ-technológia legnagyobb területi üzletét, valamint november 6–8-án, naponta 9–17 óra között tartják meg az új üzletben az EPSON a világ szemével címû kiállítást. November 6–7-én Fântânele Belisen a Dealer Meeting nevû rendezvényre kerül sor, amelyen az EPSON- forgalmazók közötti verseny nyerteseit is kisorsolják. Részt vesznek helyi nevezetességek, valamint a Brinel partnerei: az EPSON, a SMILE, az ACER és az AOPEN cég.

EDDA-KONCERT A SPORTCSARNOKBAN! A népszerû magyarországi együttes ma, november 5-én, délután 6 órakor koncertezik Kolozsvárott. Jegyek elôvételben az opera pénztáránál (egy jegy ára 30 ezer lej).

HITÉBRESZTÔ ÉS HITMÉLYÍTÔ CSENDES NAPOT tartanak november 7-én, szombaton 10–18 óra között a Bulgária-telepi református templomban (Arad utca 10.). Szeretettel várnak minden érdeklôdôt.

ECKSTEIN KOVÁCS PÉTER szenátorral találkozik az RMDSZ Donát negyedi körzetének tagsága november 6-án, pénteken du. 5 órakor az Al. Vlahutã 14. szám alatti református imaházban.

• Csalás, értékhamisítás és hamisított érték forgalmazása szerepel Ileana Suciu (29), a Larosa Kft. tulajdonosának és ügyintézôjének bûnlajstromán. 1998. július–augusztusában a brãilai Urbantrust Kft.-tôl, a temesvári Comtim Rt., valamint két krajovai cég: a Prodchim Kft. és Alger Prod Kft. különbözô építkezési termékeket, festéket, ragasztót, valamint húst és élelmiszert vásárolt. Annak ellenére, hogy tudta nincs rá fedezet, fizetésképpen hét csekklapot töltött ki 1 milliárd 100 millió lejrôl. Az árut Bukarestbe szállították és túl is adott rajta. A kár még nem térült meg, I. S.-t egyelôre 15 napra szóló elôzetes letartóztatásba helyezték. A rendôrségkéri a további lehetséges károsultak jelentkezését.

• Tizenegy rendbéli fosztogatás alapos gyanúsítottját vette ôrizetbe a tordai rendôrség: Alin Vasile Turdean (21) tordai lakos, munkanélküli, büntetett elôéletû, lakásokra "szakosodott", 1998. januártól októberig mûködött. A mintegy 15 millió lejes kár fele térült meg eddig.

• Halálos baleset színhelye volt kedden délben Aranyosgyéres: az 1918. December 1. u. és a Park u. keresztezôdésénél szabályosan kelt át az úttesten A. H. (66), amikor elgázolta az aranyosegerbegyi Pati Furdui Kft. egyik szállítójármûje. Kiderült, hogy az alsódetrehemi Mihai Buturcã (22) vezette, 21–CJ–205 rendszámú jármû fékrendszere meghibásodott, a sofôr képtelen volt lassítani. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt várhat a törvény szigorára.

(pja)

Kétségbeesett hölgy a fôtéri RATUC jegyárus bódéja elôtt. Kezében több tucat 2600 lejes jegy. Ettôl próbál megszabadulni. Más városba költözött és nyakán maradt a sok felvásárolt jegy, ami ma még érvényes. A jegyárus is biztatja a buszjegyet vásárlókat, szabadítsák meg a hölgyet fölös jegyeitôl, mert, sajnos, neki erre nincs lehetôsége...

*

Fiatal asszonyka sétál gyermekével, aki egyszercsak elrugaszkodik, és színes faleveleket gyûjt.

— Mit csinálsz? Dobd el azonnal! — haragszik a mama.

— De nézd, anya, milyen szép színesek, vigyük haza és tegyük a vázába! — mondja a gyermek, kiben még az ösztönös szépérzék nem halt ki. A mamából, sajnos, igen, és durván kitépi a gyermek kezébôl az ôsz színeit.

*

Szaporodnak a guberálók, lakónegyedek mindennapos látogatói. Vannak, akik kidobott kacatokra szakosodtak, vagy a fölöslegessé vált üvegekre. Mások ételhulladékot keresnek jószáguk számára. De akad, aki belekóstol az eldobott kiflivégbe, kenyérhéjba, hadd lássa, ehetô-e még? És egyre több az ilyen guberáló.

(horváth)

Másodéves egyetemi hallgató vagyok a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem színmûvészeti karán. A második félévben az egyetemes színháztörténetrôl szóló elôadások érdekes témát kínáltak számomra, éspedig az antik drámaírók jelenlétének vizsgálatát a kolozsvári könyvtárakban. Figyelmem a XVI., XVII., XVIII. századokra irányult. Elsôsorban olyan nyomtatványokat néztem meg, amelyek e századok színházi elôadásait ábrázoló metszeteket tartalmaznak. Két komédiaszerzôt választottam. PLAUTUS-t és TERENTIUS-t.

Forrásanyagomat az Egyetemi Könyvtárban gyûjtöttem. Összeállítottam azoknak a könyveknek a listáját, amelyek az 1500 és 1750-es évek között e területre vonatkoznak. Négy hónapi kutatás után az Egyetemi Könyvtárban 37 Plautus és 75 Terentius mûveire vonatkozó kötetet találtam.

Két hónap telt el, és egyetlen illusztrációkat tartalmazó könyvet sem találtam. Eléggé tanácstalan voltam, de tovább kutattam, s minden fáradságom megtérült. Egy hat metszetet tartalmazó kötetre akadtam, amelyben minden egyes Terentius-darabnak egy metszet felelt meg. A nyári szünidôben kutatásomat tovább folytattam. A "lottóhúzás" kedvezett. Egy 1510 elôtt kiadott kötetben 135 metszetet találtam. Ezt meglepô ráadás követte: egy 1518-ban megjelent T.-kötet 151 metszetet tartalmazott.

Miután végre kutatásom célját elértem, úgy gondoltam, hogy ezt a gazdag anyagot a nagyközönséggel is megismertetem, és elhatároztam, hogy kiállítást rendezek.

Néhány hónapot támogatók felkeresésével, meggyôzésével töltöttem. A negatív tapasztalatok mellett olyanokkal is találkoztam, akik fellelkesedtek, és ha nem is tudtak támogatni, sok szerencsét és sikert kívántak a kiállítás megszervezéséhez. Végül Fortuna istennô rám mosolygott, s nagylelkû támogatókkal ajándékozott meg.

Szeptember elején 1504-bôl való és 155 metszetet tartalmazó harmadik kötetre bukkantam. Az eddigi három kötet metszetei Terentius darabjait eltérô módon ábrázolják. Az 1504 és 1518-as kiadások teatrálisabbak, a cselekmény a színpadon játszódik, nem az utcán, mint az 1510-ben megjelent kötetben.

Az összeállított anyag a kolozsvári könyvhéten, október 22–25. között már látható volt, de a kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera épületében is kiállítják november 7–15. között. Megnyitó november 7-én, du. 4 órakor.

Ugron Szilárd György

Szerda délelôtt a Széchenyi téri piacon a szezonáruk közül a káposzta eléggé hiányzott: 1300–1500 lejbe került kilogrammja. A paradicsomot 12 000, a burgonyát 2500–3000, a vinettét 6000, a karfiolt 4000, a paprikát 2500, a paradicsompaprikát 6000, a spenótot 3500–4000, a murkot 2500 lejért kínálták. A retek csomója alig egy ezresért kelt el, míg a fôzôhagyma kilója 3000, a valóban szépségdíjra érdemes fokhagyma

12 000 lejért cserélt gazdát. Ôsz lévén, lássunk néhány gyümölcsöt: az alma 3000–3500 lejbe, a szôlô 15 000 lejbe került (míg az idegenbôl származó banánt 7500–8000, a narancsot

13 000 lejért kínálták!). A szelídgesztenye 7000 lejért várta az ínyenceket.

Ö. I. B.

Nemrég ünnepelte megalakulásának 666. évfordulóját a szép fekvésérôl, takaros házairól, lakói hagyománytiszteletérôl és mûvészet iránti érdeklôdésérôl nevezetes kedves kis mezôségi falu, Kide. Az október elején megrendezett rendkívül sikeres falutalálkozó, amelyrôl annak idején részletesen is beszámoltunk, igényes mûvészi mûsorával nemcsak a helybeliek, hanem a Kolozsvárról, Désrôl és a környékrôl odasereglô érdeklôdôk, köztük neves mûvészek, tanárok, írók, politikusok tetszését is elnyerte.

A kideiek nyitottságáról, sokoldalúságáról árulkodnak Forrai Sándor gazdálkodó, cipészmester, református prezsbiter emlékezései is.

— Dán Albert cipésznél tanultam a mesterséget Kolozsváron. A mûhely az Egyetem utca 7. szám alatt volt. Itt dolgoztam 1930-tól 1940-ig. Csináltunk egy pár új cipôt Tamási Áron mûvész úrnak, mert úgy szólítottuk. Inasként hazaszállítottam a cipôt a Petôfi utcai lakására, az apósa házába, Holitzer Nándor tanár úrékhoz. Átadtam az új cipôt, amit a mûvész úr felpróbált, kifogástalan jó volt. Kifizette az árát, és én is kaptam 20 lej borravalót. A konyhában az apósa megkérdezte, hogy mennyi borravalót adott. Mondtam, hogy 20 lejt. Erre a tanár úr felkiáltott: "Jaj, a gazember, hogy prédálja a pénzt! Csak ott ül a fotelben és szívja a bôrszivart!" A Havannát, azt szívta, mert amióta hazajött Amerikából, csak azt szívta.

— Nekem is feltûnt, hogy a tanár úr megállít, kérdez. Hát persze, amikor nekik vittem haza valami munkát, cipôjavítást, nekem csak lyukas 25 banit szokott adni, és akkor mindig azt mondta, hogy aki a krajcárt nem becsüli, a forintot nem érdemli!

***

Nyírô Józsefrôl, amit a szüleitôl hallott, azt mondta el, mert "amikor itt volt, én még kicsike voltam, nem emlékszem rá".

— Mesélték, hogy innen, Kidébôl átjárt a szomszéd faluba, Bádokba, a volt menyasszonyához, aki ott tanítónô volt, Tunyoginak hívták, talán Éva volt a keresztneve. Amikor elindult, mindig elkérte a puskát egy Lepusan

Iuon nevû egyéntôl, és hazafelé jövet mindig lôtt magának valamilyen vadat, mert különben nem volt mit ennie.

— Valamikor olvastam arról, hogyan bujdostak a hegyekben Ausztrián, Németországon keresztül, amíg elért Spanyolországba, s aztán hogyan élt ott."

Lejegyeztem Kidében, 1997. július 19-én.

Farkas Csáki Magda

A mai diákoknak a pedellus szó talán semmit, vagy nagyon keveset mond. A történelmi egyházak egykori iskoláiban, kollégiumaiban a pedellus az iskola mindenese volt. A pedellust a diákok tisztelték, a tanárok megbecsülték, hiszen tevékenysége nagyban hozzájárult a tanítás jó menetéhez. Ma már nincsenek pedellusok, nem kongatják már a primus harangot, megváltozott, átalakult az iskolai élet. Diákéveink pedellusa Fülöp Gyuri bácsi volt. Az iskola tanulóit talán jobban ismerte, mint tanáraink. Az iskolaszövetkezet költségén a szegény sorsú tanulóknak a nagyszünetben egy pohár tej mellé ropogós kiflit osztott. A finom kolbászos zsemle a tanulók és tanárok éhségét csillapította, a halvás zsemle igazi finom diákabrak volt.

Osztályunkat kedvelte Fülöp bácsi, mert mindig segítettünk a tûzifa porciózásában, persze, el-elcsentünk egy-egy hasábbal osztályunknak. Diákhuncutságainknak sokszor jó értelemben véve cinkosa volt. Tôle függött néha az az egy- két perc, amivel nehéz dolgozatíráskor meghosszabbította az órát, vagy ha úgy kívánta a diákérdek, hamarabb csengetett ki. Érettségi találkozóinkra mindig szívesen eljött, 90 évesen a jubileumin is ott volt.

Egyik nemrégi beszélgetésünkkor mondta: "Szerettem a diákokat, és azok tiszteltek, mert megértettem ôket, sokszor szemet hunytam csínytevéseikre, de a fiatalokat fegyelmezett keretek között, becsületes módon kell engedni fejlôdni, hogy pezsdüljön az iskolai élet."

Egykori fiatalságunk újabb darabja hullott ki a 92. évében eltávozott Fülöp Györggyel. Egy becsületes, szorgalmas, hosszú út után zárult be élete kapuja. Kicsengettek az utolsó kolozsvári pedellusnak is.

Reisinger László

Az utcai pénzváltóknál a forint 45/46, a márka 5950/6100, a dollár pedig 9900/10 100 lejbe került.

A legutóbbi hónapok belföldi eseményei, az akadozó kormányozás, a bukdácsoló törvényhozás nyomán sokakban/sokunkban már jó ideje érlelôdik a gondolat, hogy az RMDSZ jobban tenné, ha kiválna a kormánykoalícióból. Gondolkozzunk el a következô érvrendszeren: ezt a valóban súlyos lépést ne kössük csupán és feltétlenül egyetlen kudarchoz, nevezetesen ahhoz, hogy mindeddig — ígéretek, kormányprogram, protokollumok ellenére — nem sikerült az önálló, kolozsvári székhelyû, állami magyar egyetem ügyét dûlôre vinni. Személy szerint úgy ítélem meg — a most következô gondolatsor nem túl optimista, de kétségbeesésre sem ad okot —, hogy az RMDSZ-nek már az elkövetkezô (elôre- vagy nem elôre hozott) választásokra kell gondolnia. Bár a csôdös kormányzásért az RMDSZ valójában igen kevéssé hibáztatható (hiszen a gazdasági kulcspozíciók mások kezében vannak), a felelôsségnek, nyilván, részese. Hogyan magyarázza meg választóinak, hogy életkörülményeik (legalábbis a zömének) egyre rosszabbodnak, mikor még azzal sem kecsegtethet, hogy belátható idôn belül a lakossági áldozatokat gazdasági fellendülés fogja követni, mint ahogy az például Magyarországon történt. Fájdalom, de tudomásul kell vennünk, hogy Romániában minden kitolódott: a reformok, az ország nyugati felsorakozása (ennek az elmaradása a valódi veszély!) és többek között az önálló magyar egyetem ügye is. Meggyôzôdésem, hogy valamikor létrejön. Sajnos, nem most. Másfelôl úgy értékelem — lehet, hogy egyesek számára furcsa, amit most mondok —, hogy kilépésünkkel "tehermentesítenénk" koalíciós partnereinket, szintén az elkövetkezô választásokra való tekintettel. Jók vagy kevésbé jók, esetleg rosszak, ôk a jövôben is a potenciális partnerek. És, nyilván, akadnak még más érvek is. A kormányból való kilépést, másokkal ellentétben, nem tekintem célnak (a "mert én már tegnap megmondtam" típusú, egy, az eddigitôl lényegesen eltérô, és nem tudom mennyire célra vezetô politizálás jegyében), de ugyanakkor katasztrófaként sem tudom, illetve nem vagyok hajlandó megélni. Egy politikai lépés. Ennyi. Hja, hogy vannak következményei? Természetesen. Ezeket is mérlegelni, mi több, vállalni kell. Elôször is tisztességesen számba kell venni a szorosan vett érdekképviselet szempontjából elért eredményeket, az RMDSZ pozítiv szerepét mind a kormány mûködésében, mind az ország külföldi megítélésében, a tartalmilag is, de technikai szempontból mindenképpen hasznos kormányzati szerepvállalás tapasztalatait. Valamint a kudarcokat is. Azt az egyfajta lassúságot és valamiféle tehetetlenséget, amely az egész kormány mûködését jellemzi.

Nos, ezek után, velem együtt mások is, úgy értékeltük, hogy nagyjából lejátszott darab, amelyben az RMDSZ tisztességesen végigjátszotta a partitúrát, itt az ideje saját magára gondolnia, a jövôben gondolkodni, és felkészülni a következô periódusra. És ami ezután következik — elemzés, programkiegészítés, stratégia és taktika kidolgozása —, kritikusan is és elismerôleg is, de mindenképpen az egymással szembeni jóhiszemûség jegyében történjék.

Nagyjából a fenti gondolatokat próbáltam közölni a legutóbbi, október 2-i SZKT-ülésen. Elöljáróban még elmondtam azt, hogy a szeptember 5-i SZKT- döntés tulajdonképpen nem egyetemalapításról szólt, hanem a kormányban való további részvételt a törvényes keret megteremtéséhez kötötte, azaz a tanügyi törvénynek a kormányprogramban szereplô, vagy ahhoz nagyon közel álló formában történô parlamenti elfogadásához. Hiszen csakis a törvényes keret teremthet feltételt és valamiféle garanciát (ha ilyen egyáltalán létezik) az egyetemalapításhoz. A sebtében elfogadott kormányhatározat a magyar–német multikulturális egyetemrôl, bár kétségen kívül megfontolandó és pozítiv gesztus, megítélésem szerint pontosan a vitatott tanügyi törvény még vitatottabb 123. cikkelyét célozza meg abban az értelemben, hogy a kisebbségek számára az önálló intézményhez való jogot próbálja kiiktatni. A gyors kormányhatározat igazolta, kártya van a kezünkben. A javaslatom lényege: próbáljuk meg ezt kijátszani. Hívjuk vissza minisztereinket és államtitkárainkat (nyitottan hagyva egy kiskaput a visszatérésre) mindaddig, amíg a tanügyi törvény a számunkra megfelelô formában meg nem szavaztatik. Hogy netán a kiskaput becsukják mögöttünk? Megtörténhet. Viszont ezt sem kell tragédiaként megélnünk, a már elôbb kifejtett okokból kifolyólag.

Az október 2-i SZKT-n nagyon sok érv hangzott el. Pró és kontra. Harminc-egynéhányan (ha nem többen) szóltak hozzá: RMDSZ tisztségviselôk, prefektusok, kormány- tisztségviselôk, parlamenti küldöttek, területi képviselôk, platformok tagjai. Ilyenkor a dilemma az, hogy szinte mindenkinek igaza van, legalábbis részben. Hadd ne térjek ki részletesen az elhangzott érvekre. Jórészt ismertek. Ami talán nem derült ki az elhangzott tudósításokból, az az egyes hozzászólásokból és válaszokból érzékelhetô külföldi befolyás, ideértve az anyaországbelit is, a kormányajánlat elfogadása mellett a törésvonal megkerülése érdekében. Meggondolkoztató volt jól ismert, igazi barátaink hozzáállása is a kérdéshez. És engedtessék meg még egy észrevétel. Az a tény, hogy szenátoraink, parlamenti képviselôink, kormány- tisztségviselôink java a (feltételekhez kötött) kormányban maradás mellett tette le a voksát, véleményem szerint, távolról sem jelenti a "bársonyszékekhez" való ragaszkodást. Sokkal inkább arról van szó, hogy ezek az emberek, akik (legalábbis java részük) nap mint nap iszapbirkóznak, nem tudják abbahagyni a küzdelmet. Nem akarnak vereséggel távozni. Talán úgy érzékelik/értékelik, hogy még képesek egyet s mást tenni. Tulajdonképpen a sok-sok hozzászólás és érv sem gyôzött meg valójában arról, hogy nincs igazam. Csupán arról gyôztek meg, hogy lehet, hogy nincs igazam. És hogy a felelôsség óriási. Ezért szavaztam végül is igennel, azaz a feltételekhez kötött kormányban maradás mellett. Valahogy úgy voltam vele, mint a "Tizenkét dühös ember" esküdtjei, amikor végül is sorban leírták a not guilty-t.

És ilyenmód produkáltam, ha nem veszik szerénytelenségnek, dupla szenzációt. Elôször a javaslatommal, másodízben a szavazatommal. Fenntartva magamnak a jogot — ha egyesek ezen meg is botránkoznak —, hogy valahányszor, latba vetve az elhangzott érveket és saját szerény ítélôképességemet, a lelkiismeretem szerint cselekedjem és szavazzak. Amint egy régi jó ismerôsöm jelentette ki, amikor hosszú idô után ismét találkoztunk: Nahát, az ember mindig jobbat vár. És akkor megjelenik Bucur Ildikó! Az írásával.

Bucur Ildikó

Néhány éve nálunk minden pro. Pro változás, pro NATO, pro Európa, pro patria, pro nemzedék.

Pro tévé. Így kezdôdött. 1995-ben. És a közszolgálati adók szürkeségéhez szokott jó nép tátott szájjal nézte: hát így is lehet?

Ahogy telt az idô, egyre nézettebbé váltak a szemkápráztató mûsorok: a hûséges nézô hatalmas pénzösszegeket nyerhetett. Hívja a 89-89-...- es telefonszámot, s milliomossá válhat! Kiolvashatatlan nagyságban persze az is megjelenik a képernyôn, hogy három- négyezer lejbe kerül ... fél perc. De ez már nem is fontos. Csak a nézettség.

Jó mûsorpolitika, aktuális hírek, kitûnô filmek, azok a függôséget okozó, sokat vitatott "szériálok". S mindenekelôtt a teljes újdonságként ható játékok és versenyek. Meg pénz. Igen sok Pénz.

Remek lélektani fogásokkal megragadták az elmosódott világ nézôjének képzelôerejét, pénzéhségét. Ügyesen csinálták. A Pro tévé szórakoztat, mesés pénzösszegek megnyerésének reményével kecsegteti a többségükben szegény nézôket, a jövedelmükbôl épphogy túlélôket. Meghallgatja az embereket, s talkshow-jaiban számottevô nyilvánosság elôtt legalább beszél problémáikról. Otthonainkba hozza Amerikát. Ahol a háziasszonyok délelôtt és délután és este, fôzés, takarítás, mosás közben fél szemükkel a tévéadásokat nézik. Szerelmesek a szép fiúba, kipróbálják a tévés recepteket, a tüneményes doboz szuperkarcsú aerobiktanárnôjével együtt tornáznak és így tovább.

Teljesen új, szokatlan és — bizonyos mértékig — közvetlen stílust hozott a Pro. Nagyszerûen bevált. Annyira, hogy más adók is utánozni kezdték. De a Pro tévé sztárjai a legnépszerûbbek. Öltözetük, frizurájuk, ékszereik, beszédmódjuk, sminkjük, szemüvegük, viselkedésük meghatározó. Irányadó. Példakép. Ôk a sikeresek, akiknek minden jól áll. Az is, ha jól, az is, ha kevésbé jól végzik a dolgukat.

Profik. Legalábbis így gondolkodnak felôlük a többiek. S ez számít. Még híradójuk is van. A kora esti már egyórás. Tárgyilagosságát most hadd ne vitassuk. Folyékonyan olvassák a súgógéprôl a szöveget, és szépen tudnak mosolyogni. Mindig a megfelelô pillanatban. S a bemondónôk hajának hosszát is úgy centizték ki, hogy pszichológiailag a legbizalomkeltôbb megjelenést keltse.

S meggyôzôek is. Néha oly — szinte erôszakosnak is nevezhetô — kérdésekkel ostromolják meghívottaikat, mintha életük függne azok válaszától.

Kétségtelen, hogy sok jót hozott a Pro tévé. Gondoljunk csak az 1996-os választásokra. Oly kemény kampányt folytatott, hogy hatására bizonyára meghatározóan nagyobb volt a voksolók száma. Azokban a napokban szinte presztízskérdéssé vált a szavazat leadása. Aki szavazott, az részt vehetett a Pro nyereményes játékaiban, s a hatalmas ünnepségen, amelyet az adó a választások napján rendezett.

S az emberek annyira szerették Pro-t! Rajongtak sztárjaiért, roppant hálásak voltak azért, hogy lakásuk, számítógépük, tolókocsijuk, franciaországi nyaralásuk, rengeteg pénzük lett. Az emberek köszönték azt a sok jót, amit a Pro értük, a román népért tett.

Lassanként a Pro kiszakadt a nép körébôl, eltávolodott annak hétköznapjaitól, banális- létfontosságú problémáitól. Már nem azonosult azokkal, akikbôl és akikért lett. Az emberekért, azok minél "jobb" tájékoztatásáért gyakran az emberek ellen cselekszik. Az alapvetô emberi jogok ellen. A legelemibb jóérzés, az erkölcs ellen.

A múltkor felgyújtotta magát egy nô. A szenzációs eseményt filmezték, és csúcsidôben közölték. Alapvetô emberi joga volt meggyújtani magát. A körülállóknak alapvetô emberi joguk volt ezt tétlenül végignézni?

Már régebben történt a következô eset. Repülôszerencsétlenség. A pilóta halott. A szemfüles protévések kinyomozták a pilóta címét, s azonnal meglátogatták családját. A munkásszállón a feleség életükrôl beszélt. Megkérdezték a kislányt, mit szeretne kapni apukájától? Minekutána így elbájcsevegtek a mit sem sejtô szerencsétlenekkel, közölték velük, hogy lezuhant a repülôgép. A pilóta halott. Csak így.

A rendôrségi hírekben bemutatják a tettest. A képernyôn: X.Y., tolvaj. A törvény szerint mindenki ártatlan, amíg — törvényes eljárás során — rá nem bizonyítják az ellenkezôjét. Addig legfeljebb gyanúsított vagy vádlott. A Pro-világban ártatlansága bebizonyosodásáig mindenki bûnös?

Pereskedni? Oly nevetségesnek tûnik, hogy szinte senkinek nem jut eszébe.

S mert a Pro tévé olyan nagy, olyan szép és olyan jó, a pilóta felesége összeszorult szívvel hallgat. Az emberek belehalnak égési sebeikbe és hallgatnak. Az utcán összeesô szerencsétlen ismeretlenek — a meztelen halottak — hozzátartozói eltemetik szeretteiket és hallgatnak. Mert a Pro tévé nagy. Szép. Jó. Mert a Pro tévé mítosz. Mindenki álma: the Romanian dream.

Kerekes Edit

Sajnálattal és fájdalommal kellett értesítenem a híveket arról, hogy 1998. okt. 15-én este újabb vandalizmus érte Kálvária-templomunkat. Nem keseríteni akartam azokat, akik lelki és anyagi áldozatot hoztak ezen ôsi szentélyünk átmentéséért az utókor számára, mely nemzeti, vallási és történelmi közkincse a magyarságnak, hanem azt, hogy közösen vállaljuk fel ennek a közkincsnek az ügyét. Ez a felvállalás nem az erôszakra, nem is a gyûlöletre kell építsen, hanem az ellenkezôjére. A támadás, a vandalizmus a rombolók nemzeti és vallási gyûlöletén kapott szárnyakra. Gyûlöleten, amelyet hamis történelemismeretük táplál, s amelyet felelôs vezetôk tudatosan szítanak.

Ez a felvállalás elsôsorban az imádság fegyverére vonatkozik. Arra a szûzanyai biztatásra és tanácsra: "Imádkozzatok, de ne aggodalmaskodjatok". Imádkozzunk az ellenség és üldözôk megtéréséért, távolmaradásáért, üdvösséget hozó megérdemelt büntetésükért. Tehát Isten kezébe helyezzük közös ügyünket, csakis a krisztusi szeretet jegyében: "áldjátok és ne átkozzátok üldözôiteket"... Nehéz, de egyetlen, járható út részünkrôl.

Mirôl is van szó? Miért a rombolás és profanizálás?

Vannak, akik a magyar–román futballmérkôzésre vezetik vissza azt, ami a Kálvária-templomot és környékét érte közvetlen a mérkôzés utáni elsô nap estéjén. Vagyis:

— Két csatornalefolyót kitörtek tartójukból. Az egyik lefolyóból kitéptek egy méternyi csövet, melyet összelapítva, összagörbítettek és a földvár északnyugati oldalán ledobtak.

— Utána a templom fôbejárati ajtóját feszegették, arról a kétnyelvû mise- és templomprogramot letépték, majd valaki a kisdolgát is a templom ajtajára irányította.

— A földvár fôbejáratánál fára kifüggesztett, illetve fölszegezett bádogra írt feliratunkat, mely a tulajdonjogra és az illemszabályokra hívta fel a belépô figyelmét, lefeszítették és eltüntették. A helyszínre érkezett hatósági nyomozó többek között azt is elmondta, hogy a Monostor negyed Romániában a harmadik helyen áll a bûnözéseket illetôleg. Ez számunkra nem vigasztaló, még inkább azért, mert faj- és vallásgyûlöleti indítékai vannak ezen vandalizmusoknak. Az elsô, amit tehetünk, hogy imádkozunk a Miatyánk szavaival: "de szabadíts meg a gonosztól...", utána pedig, hogy még inkább tudatosítjuk: áldozatot kell hoznunk templomunkért és ôsi területünkért, a helytelenkedôket jószándékkal megszólítjuk, magatartásunkkal pedig jó példát adunk a civilizált viselkedésre.

Kádár István

Plusz négy Celsius fok volt, mikor október 9-én leszálltunk a repülôgéprôl, és a fekete Volgával robogtunk (140–150 km sebességgel) a Kreml felé, szálláshelyünkre. A remek 2 x 6 sávos autópálya kitûnô és tiszta. Amikor 25 éve itt voltam, még nem volt meg ez a modern autósztráda. Az elsô meglepetés, hogy bár be voltunk jelentve a Rasszija Szállodába, az ügyintézés oly lassú és körülményes, hogy több mint egy óra múlva engedtek fel tizedik emeleti szobáinkba. Egy napra 72 USD a szálloda, három napra elôre kell fizetni, a kulcsot mégsem adták át, mert a folyosói felvigyázónak ki kellett töltenie valami papírokat és a szállodai belépôt. Kollégám 77 dolláros szobája nincs modernizálva, mindkét szoba gyakorlatilag fûtetlen. Az árban nincs benne a reggeli, szappant nagyon nehezen adnak és sampon sincs. Reklamálok. Közlik, hogy a fûtés "remont" és várni kell vagy két napot.

Mivel hideg van, rendelek két teát és ásványvizet, jó harminc perc

múltán hozzák, és közlik, hogy 4,5 USD, adok 5 dollárt.

Megállapítom, hogy komoly baj van a rubellel, mert az AEROFLOT szerint 1 USD 15,8 rubel, a szállodában csak 14,5-ben számították, pedig a beváltóknál 18-at is adnak érte. A stabilizáció tehát még nem érte el a rubelt. Augusztus–szeptemberben az infláció meghaladta a 40%-ot, és a rubel 6,3-ról 15-re romlott. A beváltóirodák elôtt 18–19 rubelt is ígérnek 1 dollárért, ha valaki elég bátor és ügyes, hogy az utcán váltson be valutát.

A reform és gazdasági stabilizáció alapkérdése és eredménye is az értékálló stabil pénz, ez itt hiánycikk. Mivel a gazdaság szabadesése, a recesszió és infláció tovább tart, akár a politikai labilitás, ami látható a napi két–háromszori vöröszászlós tüntetéseken, úgy találjuk, hogy a konvertibilitás kinyilvánítása elhamarkodott volt. Nincs meg a gazdasági háttér, az exportvezérelt termelés, ami fent tudja tartani az óriási importot és a rubelt.

Hogy valóságban mennyit is ér a rubel, azt nehéz eldönteni. Hazai orosz áru nagyon kevés van az áruházakban és üzletekben, és más-más áron vásárolható. A diszperzió meghaladja az 50–60%-ot is, ezek az óriási árkülönbségek a gyógyszereknél és italoknál meg gyarmatárunál elérik a 100%-ot is.

Orosz gyógyszer alig van, és külföldinek nem adnak belôle, mert valószínûleg kompenzálják.

Éjszaka sétálunk a városban, a Kreml közelében, a Vörös téren, a hidakon, és járjuk a nyitva tartó nagy áruházakat. Mindenütt rend, tisztaság és 4–500 méterenként rendôrautók. A modern: a hetedik földrésznek nevezett szupermarketben az égvilágon minden kapható, éjjel is nyitva van. Külföldi sajtok vagy ötven választékban, déli gyümölcsök, Srí Lanka-i teák, teás szervizek, sör, ezüst- és aranynemû, friss péksütemény, hentesáru, francia borok, konyak, finn vodka stb. Az árak mind háromszor nálunk, plusz 20% az éjfél utáni vásárlásért. Portugál szardíniát, citromot, amerikai sört és francia zsurveknit veszünk, amit a Kreml parkjában fogyasztunk el. Az utcán és parkokban ittas emberek, koldusok éjszaka is. Nem sánták, bénák és betegek, hanem idôs nyugdíjasok, vagy fiatal munkanélküliek, akik pénzt, cigarettát, kenyeret vagy italt kérnek. Megállnak és mondják: fiúk, segítsetek ki vagy tíz rubellel. A parkokban és metróbejáratoknál, az utcán alig látni olyant, akinek sörös-üveg nincs a kezében. Az üres üvegnek nincs ára. Nagyon kevés az utcai toalett, így a sörivás mellékhatása elég nehezen orvosolható "legálisan". Moszkvában már szabad piacgazdaság van, állítják az oroszok, büszkék is erre, de a lakosság nagy része szegény. A reform mindenekelôtt általános áldozatvállalást követel attól a társadalomtól, amely felkészületlenül lép a reformok útjára. Sajnos, az áldozatot inkább a vezetettek állják.

Jelcin, Primakov és új csapata az új állami centralizációra épít és alapoz, és a valutastabilizáció nem jött be, az ipari termelés csökkent, az aktív külföldi tôke nem elegendô, a pénzek egy része nyomtalanul feloldódik, nincs gazdasági növekedés, és az ipar motorjai állnak, és a gazdasági válság összes tünetei állandósulnak és súlyosbodnak. Nincs vásárlóerô, beszûkül a piac, az orosz áruk minôsége gyenge, az importcikkek drágák, az aránytalanságok és elégedetlenség láthatóan nô.

A kiterjesztett NATO és az EURÓPAI UNIÓ árnyékában a társadalmi, gazdasági és politikai konszolidációra váró Oroszországot nem lesz könnyû modernizálni és megreformálni. Nyolcvan év súlyos betegsége után a gyógyulás és kezelés hosszú idôt igényel. A mentalitással, hozzáállással, felkészüléssel is komoly bajok vannak. De szorítkozzunk a konkrétumokra.

Két nap sétálás után megyünk meghívónkhoz, az Állami Monopol- ellenes Tanácshoz. A bejáratnál, a tanács miniszteri jogú elnökének hivatala elôtt a folyosón ellenôrzéssorozat. Rajtunk kívül két román államtitkár, még tizenegy országból vannak miniszterek, államtitkárok, a versenytörvénnyel és joggal, valamint az antikartell törvénnyel foglalkozó vendégek. A tapasztalat- és véleménycsere hét napot tart, és a konkurencián kívül felöleli a demonopolizációt, a fogyasztói érdekvédelmet, a nem lojális (becsületes) gazdasági versenyt, a reklámtörvényt, szerzôi jogvédelmet, valamint a monopolstruktúrák leépítése utáni ellenôrzést, a kereskedelem és a privatizáció ellenôrzését. Kissé zagyva a fenti megfogalmazás, de az Állami Monopolellenes Tanács jogköre ilyen komplex. Lényegileg hat törvényt próbálnak alkalmazni az aktív orosz piacgazdaság érdekében. Az Európai Uniótól technikai segítséget, pénzt és szakértôket kapnak, a baj viszont az, hogy a demonopolizálás nagyon sok mindenre nem vonatkozik, és nem tudják pontosan, melyek az igazán veszteséges ipari és katonai komplexumok.

Kis rosszmájúsággal állítom, hogy jobbra jeleznek és továbbra is balra térnek le. Nincs csôdtörvény és csôdeljárás, nincs törvény a bankcsôdrôl és felszámolásról, ugyanakkor még tervezett formájában sincs meg az állami segély törvénye. És továbbra is ellenôrzés nélkül folyik az ártámogatás és szubvencionálás. Itt még nem lehet mindent a piacra bízni, és nincs hagyománya a demokráciának. Az állampárti liberálisok és vad nacionalisták között csupán az a különbség, hogy a pénzügyi és médiabefolyással rendelkezô liberálisok békés monetáris eszközökkel akarnak pénzügyi stabilizációt és tulajdonszerzést, közben a központi orosz államot erôsítve, míg a nacionalisták és kommunisták az ipari és katonai lobby erôszakkal és régi adminisztratív eszközökkel próbál "piacgazdaságot" kiépíteni. A liberálisoknál a hangsúly a nemzetállam építésén, míg a nacionalistáknál a nemzeti szólamokon van. A középutas és megerôsödni tûnô Primakov és csapata a liberálisokra, de az erôszakra is épít, ugyanakkor készül átvenni Jelcin hatalmát és szavakban reformer, de egyelôre nem kapja meg a támogatást, mert a helyzet végkifejlete még kemény harcokat, alkudozást és rengeteg áldozatvállalást tételez fel. De mi lesz, ha valóban bezárják a bányákat, ipari vállalatot és szovhozt? Tanulság helyett leírom, hogy mi is volt az elsô napi megbeszélés utáni ebéd: üres káposztaleves (scsi), árpakása konzervpörkölttel és egy pohár szárított gyümölcsbôl készült kompót.

Neményi József Nándor

Az Antena 1 Tucã-show-ja után újra lehetôsége nyílik Sabin Ghermannak, a PRO TRANSILVANIA Alapítvány elnökének arra, hogy a tévéképernyôn fejtse ki gondolatait Erdély közigazgatási autonómiájáról. A nemrégiben lezajlott Tucã-show elôtt (közvetlenül az Antena 1 stúdiójába való indulásakor), valamint közvetlenül utána sikerült kapcsolatba lépni Sabin Ghermannal: a show elôtt és után ugyanazokkal a szavakkal foglalta össze bukaresti tévészereplésének summáját: — Ezek a bukarestiek semmit nem értenek abból, amirôl én beszélek: a közigazgatási — és nem területi — autonómiáról.

Most tehát a Duna tévé pénteki Közép- európai Magazinjában (17.20-kor) lehetôsége nyílik azokhoz beszélni, akik tudják mit jelent az, hogy közigazgatási autonómia. — Az interjút különben nem Budapesten, hanem idehaza készítette a Duna tévé forgatócsoportja. Ezt csak azért mondom, hogy elejét vegyem azoknak a "feltételezéseknek", melyek szerint — mint a Tucã- show-ban is elhangzott — utazásaimat a magyar állam szponzorálja.

* * *

Mivel Sabin Gherman Duna tévébeli szereplése nem élôben lesz mint a Tucã-show, nem lehet majd kérdéseket intézni hozzá. Pedig most lehetôsége lenne bebizonyítani, hogy az Antena 1 mûsorában nem azért nem kapott egyetlen egy "pozitív" telefont sem, mert az erdélyiek számára nem fontos a PRO TRANSILVANIA Alapítvány alapgondolata.

Szabó Csaba

Balogh Barnabás missziói elôadó, Borzási Gyula gazdasági elôadótanácsos, Csernák Béla fôjegyzô és Kállay László volt külügyi osztályvezetô Alternatív tájékoztatás címmel írást juttatott el szerkesztôségünkbe, amelynek célja: "megmutatni az érem másik oldalát is" a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben sorra került tisztújítással kapcsolatban.

Az aláírók tiltakoznak az alig 20 (118–98) szavazatkülönbséggel püspökké újraválasztott Tôkés László kijelentései ellen, aki "puccs- kísérletnek" minôsítette az egyházi választást. "Az egyházkerületi választások meghirdetése és annak törvényes, beütemezett, a megfelelô szintû választási bizottságok által történt ellenôrzésének puszta ténye rácáfol a puccselmélet gyártójára" — írják. "Ha a puccskísérlet mellé felsorakoztatjuk a többi militarista jelzôt, úgy, mint támadás, ellenséges hadmûvelet, átfogó akció, kereszttûz, hatalomelragadás... — hogy csak a választás óta eltelt (Tôkés püspök által használt — szerk. megj.) terminológia-termését említsük, akarva-akaratlanul a Tôkés László által meghirdetett ecclesia militans (küzdô egyház) torzult formája jelenik meg, ahol a puccsistákat — a forgatókönyv szerint — ki szokták végezni." Majd így folytatják: "Ha valami ellen, hát ez ellen a stílus ellen mindenképpen érdemes jó lelkiismerettel bármikor szavazni. Mert ez már nem egyház..., hanem kaszárnyastílus."

Ugyancsak ezt bizonyítják — a tájékoztatás szerzôi szerint — Tôkés László azon kijelentései is, amelyek szerint "nincsenek tanácsosai, és »kormánya« nem támogatja. Egyházkerületi Közgyûlésen és Igazgatótanácson, lemagasabb egyházi fórumainkon nem egyszer hangoztatta: »egyedül jobban el tudnám vezetni az egyházkerületet« és »én nem szeretettel akarok kormányozni«". Az aláírók szerint a püspök ilyen szellemben próbálta meg központosítani és egyszemélyessé tenni az egyházi vezetést. "Hatalmi megnyilvánulásai, valamint a sorozatos törvénytelenségek ellen — és nem Tôkés László személye ellen — emelték egyre magasabbra hangjukat munkatársai. Az ellenvéleményre és a munkatársi kérdésekre csak a lejáratás, hiteltelenítés és megfélemlítés volt a válasz, melyben nem ismer határokat: a félelem lelkének elültetésétôl, a munkatársi bizalmatlansági légkör megteremtésétôl, az információk visszatartásától, személyválogató intézkedések meghozatalától, a lelkészi kar lebecsülésétôl és állandó elmarasztalásától, a magánlevéltitok megsértéséig semmitôl sem riadt vissza. A másként gondolkodókat pedig azonnal nemzetünk és egyházunk ellenségeivé nyilvánította, politikai praktikákkal próbálván megsemmisíteni ôket (...) Éveken keresztül hitette el népével és munkatársaival, hogy az általa szerveztetett egyházi fórumok, ünnepélyek, a megszavaztatott határozatok sokasága az egyházi élet megújulását szolgálják. Néhány év távlatából azonban világossá vált, hogy mindez a levéltárak anyagát szaporította és javarészt féltett dicsôségét szolgálta. Eközben az egyház intézményesedett, a központi vezetés elszakadt a gyülekezettôl, a lelki ház pedig nem épült." A szerzôk hansúlyozzák: nem akarják elvitatni "Tôkés László Istentôl kapott kegyelmi ajándékait és történelmi küldetését, de meg vagyunk gyôzôdve afelôl, hogy egyházunkban a Szentírás és hitvallásainkon alapuló zsinatpresbiteri egyházkormányzás, a közösségi munka és az Isten dicsôségének szolgálata mindenek felett való. Célunk egyúttal a kolozsvári teológiai intézettel, az erdélyi és a többi magyar református egyházkerülettel fennálló feszült, sokszor ellenséges viszony rendezése, valamint a központosító és kizárólagosságra törekvô egyházvezetésünket gyanakodva szemlélô külföldi testvéregyházak bizalmának visszaszerzése."

A négy aláíró elfogadhatatlannak tartja, és az egyházkerületi választáson jelentkezô ellenjelölt "szembeköpésének" minôsíti Tôkés László azon megállapítását is, miszerint "az alternatív értékeknek kevés, vagy semmi közük nem volt a múlt heti egyházkerületi választásokhoz". Többek közt kijelentik: jóllehet Tôkés László célul tûzte ki a személyi változásokat, támogatói és támogatottjai sorában ott tolonganak "a múlt rendszer kövületei", megbotránkozást keltve az egyszerû és jó ízlésû hívekben. "Egyházfôi hathatós közbenjárással csúfolja meg éppen a Temesvárott, a forradalom tisztítótüzében megszületett Temesvári Kiáltvány 8. pontját," — írják.

A brit trónörökös négynapos romániai turnéja során tegnap délelôtt tizenegy órakor Nagyszebenbe érkezett. Szeben megye prefektusa, Dorin Nicolae Pƒrvu rádiónyilatkozata szerint a magasrangú vendég elsôsorban az egyetemistákkal akart találkozni, és minden protokollt mellôzve velük ebédelt. A nonkonformizmusáról nevezetes herceg, a jelek szerint, minél közvetlenebbül óhajtott megismerkedni a román valósággal. Az elôzetes program alapján szebeni látogatására hat és fél órát szánt. A röptéren a vendéget Dan Condurat polgármester fogadta, aki átnyújtotta a város kulcsát és a neves épületeit bemutató albumot. A magasrangú vendég elôször a Bruckenthal Múzeumot, majd az óvárost tekintette meg. Innen az öregek otthonába látogatott, és szívélyesen elbeszélgetett az ott lakókkal. Programjában szerepelt a Geo-Strategica brit-román vegyesvállalat megtekintése is. A herceget útján elkísérte Ion Caramitru mûvelôdésügyi miniszter.

A brit uralkodóház magasrangú tagja annak idején élesen bírálta Nicolae Ceausescu faluromboló politikáját, és az ugyancsak veszélybe került mûemlékek védelme mellet is kiállt. Nem véletlen hát a szász falvak és mûemlékeik iránti különleges érdeklôdése sem. Ezzel magyarázható, hogy többé-kevésbé magánjellegû Szeben megyei villámlátogatása alatt arra is idôt szakított, hogy megtekintse az építészeti szempontból ugyancsak nevezetes Szászmuzsnát.

Károly herceg kétnapos szlovéniai látogatása után érkezett Romániába. Balkáni körútja alkalmával felkeresi Bulgáriát és Macedóniát is. Látogatásának hivatalos célja: utánanézni annak, mint használják fel a balkáni országok az európai integrálódás megkönnyítését célzó nagy- britanniai pénzügyi segélyeket.

Romániai tartózkodása utolsó napján Károly herceg a Katonai Akadémia regionális képzéssel foglalkozó központjával ismerkedik meg.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]