 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1998. november 9.
(X. évfolyam, 260. szám)
Mircea Muthu, a Babes–Bolyai Tudományegyetem helyettes rektorának utasítására, az intézmény portása szombaton nem engedte be saját irodájába Szilágyi Pál professzort, az egyetem rektorhelyettesét. A rektorhelyettes hivatalába invitálta ugyanis a kormányhatározattal a Petôfi–Schiller egyetem létrehozására felállított bizottság tagjait.
A kellemetlen eset után Kötô József oktatásügyi államtitkár által kiadott tiltakozó nyilatkozat szerint Muthu rektor utasítása alkotmányellenes, semmibe veszi a hatályos jogszabályokat, de a legelemibb viselkedési normákat is. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 378. számú Kormányhatározattal létrehozták a magyar tannyelvû állami egyetem alapításával megbízott testületet, majd a 687. számú kormányhatározattal beindították a Petôfi–Schiller magyar–német multikulturális egyetem létrehozását célzó eljárást. Az utóbbi határozat alapján az egyetemalapító bizottságot kiegészítették a Romániai Német Demokrata Fórum képviselôjével is.
Nyilatkozatában Kötô József rámutatott: a kiegészített bizottságnak Tokay György kisebbségügyi miniszter vezetésével november 7-én, szombaton, Kolozsváron kellett volna üléseznie. A prorektori hivatal elôtt megjelenteknek — bizottsági tagoknak, köztisztviselôknek, kormánytagoknak — ezen az ülésen kellett volna kidolgozniuk a végsô következtetéseiket tartalmazó jelentést. Ebben azonban a kolozsvári egyetem rektora megakadályozta ôket azzal, hogy utasítására az egyetem rektorhelyettese, Szilágyi Pál professzor, aki maga is az egyetemalapító bizottság tagja, szombaton nem mehetett be saját hivatalába.
Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pénteken hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Teoctist pátriárka, a Román Ortodox Egyház vezetôje meghívására.
A két egyházi vezetô tárgyalásain egyebek között a teológiai párbeszéd folytatásáról volt szó, amely párbeszéd eredményeként várható, hogy még az idén megjelenik az Újszövetség kétnyelvû kiadása.
A mostani látogatás hivatalos kapcsolatfelvétel is, miután püspöki tisztemben elsô alkalommal találkozom Teoctist pátriárkával — hangsúlyozta az MTI-nek adott nyilatkozatában Bölcskei püspök.
A Magyarországi Református Egyház vezetôje elmondta, hogy a meghívásról konzultációkat folytatott a romániai magyar református püspökségekkel, s az a közös álláspont alakult ki: szükségesek és elengedhetetlenek az olyan kapcsolatok, amelyek által a magyarországi egyház esetleg segíteni tud a romániai magyarok, a református közösség égetô gondjainak orvoslásában.
Bölcskei Gusztáv püspök és a magyar küldöttség tagjai pénteken este a bukaresti Calvineumban találkoztak a bukaresti magyar értelmiséget tömörítô Koós Ferenc-kör tagjaival. A találkozón Bölcskei püspök elmondta: annyira elôrehaladott állapotban van a magyar kormány és a magyarországi református egyház keretegyezményérôl folyó tárgyalás, hogy emiatt kellett egy szûk hétvégére korlátozni az eredetileg hosszabb idôre tervezett romániai látogatást.
— Kölcsönös szándékunk az, hogy kapcsolatainkat különbözô szinteken, mind a teológiai párbeszéd, mind az egyházi diplomácia terén folytassuk — jelentette ki Bölcskei püspök a Teoctist pátriárkával folytatott két megbeszélés után.
— A találkozókon hangsúlyoztam, hogy a két egyház és a két nép sajátos helyzetben van abban az értelemben, hogy az együttélésben a többséget alkotóra nagyobb felelôség hárul. Magyarországon a református egyházra az ortodoxokkal szemben, Romániában az ortodox egyházra az itteni reformátusokkal szemben. Ennek felismerése mellett azt is látnunk kell: ha az egyházak a jelenlegi helyzetben nem a kiengesztelôdést és a megbékélést szolgálják, akkor végzetes hibát követnek el — mondta.
A püspök kiemelte, hogy a találkozó ebben a légkörben folyt, s éppen a megfelelô légkör megteremtésére van szükség ahhoz, hogy a nehezebb kérdések is megvitathatók legyenek. A mostani találkozó folytatását illetôen az vetôdött fel: annak ökumenikussá kellene válni azzal, hogy bevonják a magyarországi, illetve romániai keresztény egyházakat is.
Bölcskei püspök elmondta, hogy a magyarországi református egyház már korábban javasolt ilyen találkozót, s szerette volna, ha az egyházi vezetôk még ebben az évben találkoztak volna. A mostani megbeszélések azt mutatták, hogy a román ortodox egyház kész képviseltetni magát egy ilyen találkozón.
A bukaresti megbeszéléseken szó volt még az Egyházak Világtanácsa decemberi nagygyûlésérôl. A Román Ortodox Egyház jelen lesz a hararei nagygyûlésen, jól lehet a napirendre tûzött kérdések nem mindegyikével ért egyet. Bölcskei püspök azt is elmondta, hogy a román sajtóban megjelent elôzetes hírekkel szemben, vendéglátói nem hozták szóba a tervezett magyarországi ortodox püspökség kérdését. A püspökség felállítását mindenesetre a Magyarországi Református Egyház támogatja — tette hozzá.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jövô januárban folytatja tárgyalásait Romániával egy új készenléti hitelegyezményrôl — jelentették be Bukarestben.
A bejelentés azt követôen hangzott el, hogy Radu Vasile miniszterelnök pénzügyminisztere és a Román Nemzeti Bank kormányzója társaságában pénteken találkozott az IMF egy hete Romániában tartózkodó küldöttségével. Korábban román részrôl azt közölték, hogy a tárgyalások december elején folytatódnak.
— A pénteki megbeszéléseken az új megállapodással kapcsolatban szó volt a jövô évi román költségvetés szerkezetérôl és további makrogazdasági elképzelésekrôl — közölte Radu Vasile.
A Nemzetközi Valutaalap romániai tárgyalóküldöttségének élérôl távozó Poul Thomsen a megbeszélések után úgy fogalmazott, hogy a kormány készülô költségvetési törvényjavaslata jó tervezet, kulcseleme lehet annak a programnak, amelyet az IMF támogatni tudna.
Thomsen véleménye szerint Románia jelentôs haladást ért el a pénzügyi politika terén, ugyanakkor további tárgyalásokat kell folytatni, mindenekelôtt a szerkezetátalakítási programokról. Az IMF képviselôje hangsúlyozta, hogy konkrét lépéseket kell tenni a privatizáció felgyorsítása és a veszteséges vállalatok kérdésének gyors rendezése érdekében.
Megfogalmazása szerint a legutóbbi tárgyalások óta a napirenden szereplô kérdések „váratlanul igen égetôekké váltak" a nemzetközi pénzpiacok válsága miatt. Ugyanígy váratlannak nevezte a hazai inflációs nyomás erôsödését, valamint az itthoni pénzpiacon bekövetkezett zavarokat. Mindezek következtében rendkívül sürgôssé vált egy olyan következetes program megvalósítása, amely már rövid távon megoldást jelent az infláció és a valutapiac ellenôrzésére.
Vezetô hazai pénzügyi szakemberek már többször hangsúlyozták, hogy Romániának rendkívül nagy szüksége lenne az IMF készenléti hitelére, hogy kezelni tudja a jövô évben esedékes megnövekedett adósságszolgáltatást, valamint az államháztartás hiányát. Bukarestben arra számítanak, hogy az IMF 4–500 millió dolláros hitelt hagy majd jóvá, amelyet másfél év alatt öt részben utalna át, s Románia a megállapodás aláírásakor azonnal hozzájuthat az elsô részlethez.
Mától 5,6 százalékkal drágul a belföldi vasúti utasszállítás, és ugyanennyivel növekszik a csomagok és a küldemények szállítási díjszabása is. Az intézkedésre az országos versenytanács engedélyével került sor, figyelembe véve az utóbbi idôszak inflációját. Az új árszabás szerint a Kolozsvár–Bukarest másodosztályú vasúti jegy ára az alábbiak szerint alakul: 51 300 lej a gyorsvonat, 85 000 lej az expressz vonat (rapid) és 130 300 lej az InterCity esetében.
címmel rendezett kétnapos regionális konferenciát a hétvégén Kolozsváron az Academia Catavencu bukaresti hetilap Médiamonitorizálási Ügynöksége. A rendezvényt a Baudouin Király Alapítvány, a Nyílt Társadalom Alapítvány romániai fiókja, az Európai Kulturális Alapítvány és a Project on Ethnic Relations támogatta.
Hosszú idô után ismét asztalhoz ültek a romániai román és magyar, valamint a magyarországi újságírók, médiafigyelô intézmények képviselôi és szakértôi (jogászok, szociológusok, pszichológusok). Megállapították, hogy az elôítéletekre és a sztereotípiákra épített nacionalista üzenet jelen van a régió médiájában, azonban a jelenség kezelésének módozatairól kevés szó esett. A vitában részt vevô román újságírók idôrôl idôre visszatértek a történelmi események által okozott sebekhez, s kevesebb figyelmet fordítottak a jelenség kezelésének módozataira. A nacionalizmusra építô sajtó képviselôi és a mérsékeltséget szorgalmazó román és magyar újságírók és szakértôk között a két nap folyamán több alkalommal is éles vita alakult ki, amelynek élén csupán Mircea Toma, az Academia Catavencu fôszerkesztô-helyettesének kiváló humora volt képes tompítani.
A görög Hellén Távközlési Társaság (OTE) nyerte a hazai telefonszolgáltató magánosítására kiírt árverést. A cég részvényeinek 21 százalékára az olasz Telecom Italia SpA részlege, a STET International és az OTE tett ajánlatot az Állami Tulajdonalapnak (FPS).
A kormány hónapokkal ezelôtt döntött arról, hogy a cég társasági tôkéjének 21 százalékát fogja eladni egyetlen befektetônek, amelynek tôkeemelést is végre kell hajtania úgy, hogy részesedése elérje majd a 35 százalékot. A stratégiai befektetônek szavazattöbbsége lesz, mert szavazati jogot kap további 16 százalék erejéig, de erre a részre nem lesz jogosult osztalékra.
Az ajánlatok beérkezésére október végén járt le a határidô.
A hazai telefontársaság sikeres privatizációjához azonban szükség volt arra, hogy a folyamatot a miniszterelnök, Radu Vasile maga vegye kézbe. A kormányfô vezetésével a közelmúltban különbizottságot hoztak létre a RomTelecom privatizációjának összefogására. Ebben a bizottságban helyet kapott az igazságügyi, a védelmi, a távközlési és a pénzügyminisztérium, valamint az állami tulajdonost megtestesítô vagyonalap és a RomTelecom képviselôje.
A beérkezett javaslatokat a múlt hét közepén nyitották fel. A RomTelecom részvényeinek eladásával Romániának az utóbbi kilenc év legnagyobb privatizációs ügyletét sikerül nyélbe ütnie. Az OTE a 35 százalékos részvénycsomagért 675 millió dollárt ajánlott fel, és azt, hogy a többségi részvénycsomag átvételét követô három évben további 400 millió dolláros beruházást hajt végre. Ehhez viszonyítva az olasz STET cég nem nevezett meg összeget, és bankgaranciákat sem mutatott be — mondotta Sorin Pantis távközlési miniszter. Az eladási szerzôdést a felek 45 napon belül aláírják. A vételár felét már az idén megkapja az állami költségvetés, a másik felét azonban csak a jövô évben.
Az állami tulajdonban lévô RomTelecom részvények eladását 20 százalékos csomagokban kívánják folytatni, amelyeket a nemzetközi tôzsdéken ajánlják majd fel megvételre. A következô idôszakban Bukarestbe várják az amerikai GTE távközlési cég 30 tagú küldöttségét, amellyel az OTE menedzsmenti szerzôdést kötött a RomTelecom vezetésére. Az OTE–GTE szerzôdés értelmében a görög cég által most megvásárolt részvények egy részét átengedi az amerikai cégnek, amely ezáltal helyet kap a cég vezetôségében is. A RomTelecom egyeduralmát a román állam 2003-ban kívánja megszüntetni.
Befejezôdött a tervezett magyar–román közös békefenntartó zászlóalj törzstisztjeinek elméleti felkészítése. A tisztek az errôl szóló diplomát pénteken kapták meg a fôvárosban.
A bukaresti Legfelsôbb Katonai Tanulmányok Akadémiájának keretében mûködô regionális kiképzô központban hét-hét magyar és román tiszt vett részt a háromhetes elméleti képzésen. A regionális kiképzô központot Nagy- Britannia anyagi támogatásával hozták létre, és itt brit irányítás alatt folyik a legfelsôbb, illetve dandárszintû parancsnokok felkészítése békefenntartó mûveletekre.
A magyar–román közös zászlóalj törzstisztjei decemberben már együtt vesznek részt egy békepartnerségi program keretében Bulgáriában tartandó hadgyakorlaton.
A közös zászlóalj mûködését szabályozó technikai egyezmény készen áll az aláírásra. Most már csak az kell, hogy a hazai törvényhozás is hagyja jóvá az alakulat felállításáról szóló szándéknyilatkozatot. Ezt a magyar parlament szeptemberben már megtette.
Az I–V. osztályos tanulók számára 1999 elsô harmadától egészségügyi igazolványokat állítanak ki, amelyek tartalmazni fogják az iskolások egészségi állapotára vonatkozó összes adatot: oltásokat, krónikus betegségeket és az elôírt kezeléseket — jelentette ki Mircea Muresan, a Tanügyminisztérium közönségszolgálatért felelôs igazgatója.
A Tanügyminisztérium 4909-es rendelete értelmében az egészségügyi igazolványok körülbelül tízoldalasok lesznek, és várhatóan jövô év márciusáig kinyomtatják, és szétosztják az iskolásoknak. A tanulót megvizsgáló orvosnak — függetlenül attól, hogy a gyermek iskola- vagy háziorvosa — az egészségügyi igazolványban fel kell tüntetnie észrevételeit, a vizsgálat eredményét. A rendelet szerint ezek a tanuló, a szülô vagy adott esetben a gyám birtokában maradnak, az orvos kérésére azonban kötelesek a rendelkezésére bocsátani.
Polonyi Éva iskolaorvosnô lapunk kérdésére elmondotta, hogy nemigazán látja értelmét újabb egészségügyi igazolványok kibocsátásának.
— Az iskolaorvosok a felvételizôk számára rendszeresen kiállítják az egészségügyi bizonyítványokat — mondotta a doktornô. — Ebben feltüntetik, hogy szenved-e valamilyen betegségben. Ugyanakkor minden tanulónak van egy egészségügyi könyve, amelyben megtalálható az összes oltás, illetve az is szerepel, ha járványos betegségben szenvedett. Tehát nem tudom, hogy érdemes lenne-e újabb egészségügyi igazolványt kiállítani — vélte az orvosnô.
címmel nemzetközi vállalkozói fórumot rendez november 15-én 10 órai kezdettel a Bethlen Kata Diakóniai Központban a Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége. A felkért elôadók neves külföldi és hazai szakemberek: Klement Kornél (Független Baross Gábor Egyesület elnöke, Németország), Páll Tibor (Európa Akadémia Budapest fôtitkára), Kerekes Gábor vállalkozó, dr. Vincze Mária egyetemi elôadótanár, Farkas Mária közgazdász (Románia) és mások. Bôvebb felvilágosítás az RPVSZ irodájában: Kolozsvár, Dacia utca 3/6., tel/fax: 064/130-466.
AZ EMLÉKMÛ ÉS KÖZÖNSÉGE: milyen a kulturális meditáció? címmel hétfôn délután 5 órai kezdettel a Bánffy-palotában, a Francia Kulturális Központ rendezésében, Françoise Dahmane, az Emlékmûlátogatási Misszió vezetôje tart elôadást.
Megjelent A Hét 45. száma
A tartalomból: „... ne kukorékoljunk egyfolytában politikai szélkakasokként okkal, ok nélkül és fôként meggondolatlanul" — írja Fodor Sándor vezércikkében • Miskolczy Ambrus az erdélyi történelemrôl mint „mártírológiai paradicsomról" értekezik • Szabó Géza jellegzetes kelet-európai jelenségekre reflektál • Horváth Andor a finnországi svéd — romániai magyar párhuzamot járja körül • Lászlóffy Aladár az 1918-as év „borzalmas világleckéjének nemzedéké"-re emlékezik • Kacsir Mária színháztörténeti írást jegyez a nagyváradi magyar színjátszás 200. évfordulója alkalmával • Tóth Sándor Beke György kérdéseire válaszol egy 1954–55-ös kolozsvári kisebbségi dokumentummal kapcsolatosan • Balogh László egy 750 éves vajdasági településrôl ad hírt.
— Hová építenék a Petôfi–Schiller multikulturális egyetemet?
— Ha lehetne, a Tisza árterületére.
Méghozzá ritka népes küldöttséggel, olvasóival találkozni és párbeszélni, pénteken este a református templom bástyatermében. Barabási Ferenc helyi RMDSZ-elnök bevezetô szavai után egymást követték a lapcsinálással kapcsolatos kérdések, javaslatok, bírálatok és — miért hallgatnánk el — dicséretek is. Hadd tallózzunk belôlük!
Cenzurázzák-e a Szabadsághoz beküldött írásokat? Válasz: nem. A szerkesztôk feladata gondozni minden kéziratot, nyelvhelyességi, terjedelmi szempontokból csiszolgatni, de tartalmilag, a mondanivalót illetôen nem változtatunk rajtuk. Valójában nem a stílus jelent akadályt, hanem a stílustalanság. Kap-e állami támogatást a Szabadság? Nem kap, abból él, amit saját maga megtermel, illetve amihez hébe-hóba kevéske adomány formájában hozzájut. Miért nincs jelen a lapban egy idôszakos, Déssel és környékével foglalkozó oldal? Ez régi kérdés, megoldása fôleg a désiek kezében, hiszen ôk ismerik leginkább mindennapos gondjaikat, amelyekrôl rendszeresen tudósíthatnának. Mit tehet a Szabadság azért, hogy a dési magyarságot felrázza közönyébôl, az egymásra oda nem figyelésbôl? Az mégsem írható az általános szegénység számlájára, hogy a 7–8000-es közösségbôl alig százhúszan fizessenek elô a lapra! Miközben sokan inkább a bukaresti pletykalapokat veszik. Hogy mégis mirôl szeretnének olvasni a Szabadságban? Konkrét helyi tudnivalókról, a városi tanácsüléseken hozott döntésekrôl, a dési magyar iskola megalapításának régóta vajúdó ügyérôl, az egyházi épületek visszaszolgáltatásának helyzetérôl, több mûvelôdéssel kapcsolatos írást, esetleg recenziót más hazai, bulvárosabb lapokból. S hogy mit elégeltek meg a désiek a Szabadságban? Legyen kevesebb és csendesebb (de annál eredményesebb!) a politizálás, van, aki nem akarja a Tetôn hétvégi irodalmi oldalt, más szerint a sportrovat túlságosan kacifántosan fogalmaz, megint más szerint úgy jó, ahogy van.
Összegezve, általában szeretik a Szabadságot, mert: Erdélynek ezen a részén tárgyilagos tájékoztatást nyújt; mert jó a formátuma, a beosztása; mert, más lapokkal ellentétben, nem épít az ember alantas ösztöneire, humora sem ütközik a valláserkölcs kívánalmaival; mert „van mit olvasni benne". „Értsük meg — hangzott el a közönség soraiból —, tele vagyunk feszültséggel, és nincs hol kibeszélnünk magunkat." Megértjük. „Fel kell rázni a dési magyarságot, a fiatalokat, nem szabad hagyni, hogy a szegénységben még szegényebbnek érezzük magunkat." Megígértük. Mi a magunk részérôl igyekszünk szorosabb kapcsolatokkal jobban eleget tenni Dés város magyarsága jogos elvárásainak. De kettôn áll a vásár: szükségünk van a helyi híradómunkát elvállaló lelkes személyekre. Azt is jól tudjuk, nemcsak a Kis-Szamos köt össze bennünket.
A Kolozsvári Rákkutató Intézet periódikusan, válaszborítékkal ellátott levelezôlapot küld ki régi pácienseinek. Egy ilyen levelezôlapot láthattunk mi is, amelyen a kórház címe és dr. Cristina Vitoc neve mellett egyéb semmi sincs feltüntetve.
— Doktornô, miért küldik ezeket a levelezôlapokat volt pácienseiknek?
— Intézetünk beutaltjait és kezeltjeit nyilvántartásba vettük. Elsôsorban azért, mert a kezelések nagy részének lehetnek, minden gyógyhatás ellenére, nemkívánatos mellékhatásai. Ezért a felépült pácienseknek is idônként rutinjellegû vizsgálatra ajánlott jelentkezniük.
— A levelezôlapon miért nincs magyarázó szöveg?
— Nem volt lehetôségünk több száz levelezôlapra magyarázó szöveget írni. Ez valóban bizonyos fokú hanyagság, a közeljövôben megpróbáljuk kiküszöbölni. Elmondhatom, hogy legtöbb páciensünk azért pozitívan reagált, visszaküldve a válaszborítékot és beszámolt egészségi állapotáról. Mindazok, akik ilyen értesítést kaptak és felülvizsgálatra jönnek, a lap felmutatásával igazolhatják magukat, és mentesülnek a hosszas várakozástól.
„A kisebb szerepekben is megpróbálom a maximumot nyújtani..." — mondotta egy vele készített interjúban Molnár Mária. S ezt bizonyította is a magyar operában, ahol a Parasztbecsület Lola szerepében debütált.
Szép, a minden regiszterben kiegyenlített hang kifejezôereje. A lényegre koncentrált. Mértéktartó volt, nem akart mindenáron kitûnni. Ezt bizonyította játéka is. Molnár apró gesztusokkal jelezte, hogy nem közömbös számára Turiddu. A templom elôtti találkozás ôszinte öröme, a visszahúzódás Santuzza láttán, a zaklatott lelkiállapot Alfio megjelenésekor olyan részletfinomságok, ami új Lola- koncepciót fogadtat el velünk.
Kirkósa Júlia Santuzzáját ismét csodáltuk. Amellett, hogy az énekesnô a bel canto minden szépségét felvonultatta, megcsodálhattuk lélekrezdüléseinek ôszinte fájdalmát „Turiddu megcsúfolta a tisztességem, Lola pedig elrabolta tôlem ôt..." Ez a mondat valami egészen új belsô tartalommal telik meg nála.
Turiddut jó vonalvezetéssel szépen frazeálva énekelte Kiss Domokos. Játéka széles színskálán mozog. Meglepetés, gyöngédség, eltaszító durvaság és félelem bontakozik ki figuraépítkezésében.
Bancsov Károly energikus Alfiót formált. Szélviharként tör ki belôle a féltékenység és a megalázás keserûsége. Szó nélküli apró mozzanatai — fejbiccentés amivel hazaparancsolja Lolát, a gyûlölet, ahogyan nézi Turiddu holttestét — félelmetesek.
Berecz Zsejke Lucia szerepében a kulminációs pontokat hangsúlyozta.
Kell szólnunk a Laskay Adrienne irányította kórus nagyszerû, fôszereplôhöz méltó szereplésérôl, valamint Hary Béla jól összefogott, cizellált zenei megformálásáról.
Katona Zs. József kórusmozgatása, egységes rendezôi koncepciója megérdemelt sikert aratott.
Nagyméretû, figyelemfelkeltô, de csöppet sem harsányan magamutogató nonfiguratív színfoltok. Kellemesek a szemnek. Elsô pillantásra ilyennek tûnnek Bayer-Dóczy Ildikó diplomamunkái, amelyeket a Római Katolikus Nôszövetség Szentegyház utcai galériájában állított ki. Alaposabb szemrevételezés után aztán fokozatosan tûnnek elô a nagy felületek ölelésében szemérmesen- sejtelmesen meghúzódó részletek. Vagy maga a színfolt minôsül át, s kiderül, hogy szó sincs semmi nonfigurativitásról. Éppen csak a történést sejtetô alakok és szimbólumok kerültek jól meghatározott helyre. Úgy tûnik a fiatal festô nagyon is tisztában van azzal, ami a festészet lényege: a látvány elsôdleges szerepével. Ennek rendel alá mindent. Munkái mintha egyfajta kétsíkú építkezést sugallnának. Mert van egy látványos premier plán és van a szerényen meghúzódó, de beszédes háttér. A kettô tökéletes harmóniája, egymást feltételezô jelenléte az, ami a munkák sajátos hangulatát, egyediségét biztosítja. Mintha maga a Teremtés elnevezés is kettôs értelem, kettôs funkció hordozója lenne. Hiszen a fiatal alkotó a biblikus-kozmogónikus témából teremti meg saját festôi világát- koncepcióját.
Bayer-Dóczy Ildikó elsô kiállítását Krasznai Paula színmûvésznô nyitotta meg és mutatta be a festôt a közönségnek, majd Murádin Jenô mûvészettörténész elemezte az alkotásokat olyanformán, hogy abból valóságos mûvészettörténeti kiselôadás kerekedett ki. A mûvészi mûsorban közremûködött Naphegyi Andrea és Nyakas István.
A tárlat november 20-ig tekinthetô meg, naponta 10–13 óra között.
1989 december végefelé Temesváron egy református lelkészt a Szekuritáté ki akart lakoltatni parókiájáról. A lelkész addig is többször szembeszállt az önkénnyel, most is ellenállt. Makacsság, önfejûség, határozott kitartás saját véleménye és eszménye mellett? Nem tudni, mi volt az a belsô erô, mely erre a lépésre késztette. Egy rendkívüli, vezetésre termett embernél ez sohasem tudható, de ezen jellembeli vonások hiányában vezetôvé sem válhat soha senki. Mint minden ember a vezetô is tévedhet, de ha tévedése az igaz ügy szolgálatából adódik, akkor megbocsátható.
Ezeket azért kellett elôrebocsátanom, mert, sajnos, egyesek ezt vagy nem értik, vagy nem akarják tudomásul venni. Tôkés Lászlót már 1990 elsô napjaitól kezdve támadták a román sovinizmus és szeku elbolondította tudatlan emberek. Nem tudták és sokáig nem is fogják lenyelni, hogy a forradalomnak indult mozgalmat egy református lelkész bátor ellenállása indította el. Minden eszközzel, fôleg hazugságokkal igyekeznek személyét diszkreditálni.
Szomorú, hogy ezt az ellenséges magatartást közülünk, magyarok közül is egyesek gyávaságból, mások irigységbôl magukévá tették. Átvették a szekus jelszavakat, sôt a kákán is csomót keresve, maguk is újabbnál újabb vádakkal illetik azt az embert, akinek csak az a hibája, hogy következetesen, megalkuvás nélkül harcol az erdélyi magyarokért. Ami megbocsáthatatlan, hogy ezek a vádak „bölcs véleményként" megjelennek a sajtóban, tv-ben, elhangzanak a rádióban, és nem is akárkik, hanem egyházi és RMDSZ-vezetôk vagy felbérelt emberek szájából.
Két kérdés tehetô fel: Igaza volt a tiszteletbeli elnöknek, amikor a kormányba lépés elôtt ragaszkodott ahhoz, hogy elôbb írásban fektessék le követeléseinket, és koalíciós partnereink ugyancsak írásban kötelezzék el magukat megoldásra egy meghatározott terminusig? Bocsánatot kértek-e azok a lelkészek, akik annak idején (a szeku parancsára vagy önként) aláírták, hogy egy fiatal lelkészt megfosszanak palástjától?
Nagy becsben ôrzött emléktárgyat mondhat magáénak a magyarvalkói Református Egyházközség: az 1661-ben nyomtatott VÁRADI BIBLIA néven számon tartott szentkönyvet. Zord idôben volt szükség magyar nyelvû Bibliára. Hitet és reménységet sugároz minden idôben számunkra.
I. Rákóczi György rendelkezése szerint a Károlyi- féle bibliafordítást 1638-ban átvizsgálták, a fordításon azért javítottak, hogy érthetôbb és jobb legyen.
Hollandiából hozott betûkkel Szenczi Kertész Ábrahám 1640-ben nyomdát alapított Nagyváradon. Húsz évi váradi tartózkodása alatt sok munkája látott napvilágot. Nagy részük vallásos tartalmú és magyar nyelvû.
A Biblia nyomását 1657-ben kezdték el Köleséri Sámuel professzor felügyelete alatt. De mint sokszor a magyarság életében, a történelmi események megakadályozták a nyomás befejezését.
II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1600 májusában csatát veszít a törökökkel szemben Kalotaszegen, a Gyalu és Fenes közötti síkságon. Az elvesztett csata évében a törökök beveszik Váradot. Harminckét évi török uralom következik. A megkezdett, félig kész Biblia addig elkészült példányaiból mintegy négyezer darab elveszett, vagy az ostromkor a tûz martaléka lett.
A Szent Biblia nyomását Kolozsváron fejezik be, 1661-ben. Ebbôl a kiadásból került a kalotaszegi egyházakhoz és a jobbmódúakhoz használatra. A kalotaszegi egyházközségek életérôl nagyon kevés feljegyzés maradt. A Biblia egy példánya Szék község papjához, Tiszabecsi Gáspárhoz került. Az elsô lapon megtalálható névjegye is.
A kuruc-labanc összecsapások Kalotaszeget sem kerülték el. A zsoldoscsapatok 1710-ben Valkón is leégetik a templomot, a papilakot és a kolostort. A kerekdombi tûzvész után új papilakot építenek. Egy kuruc-labanc csapat katonája hurcolhatta magával a Bibliát. A kuruc vagy labanc katona menedéket kapott Vajda János nemes portáján, aki leszármazottja volt az elpusztított Várca vajdájának. A szent könyvet megszerezte. Megôrizte. Hálából pedig átadta a valkói egyházközség papjának, Szkárosi Istvánnak.
Az adományozó kézzel bejegyezte a Biblia elsô lapjára: A VALKAI EKLÉSIÁNAK JÁNOS VÁRSZAI VAJDA 1715-ben .
Megfelelô, biztos helyre talált ez az értékes könyv. Azóta drága pénzt adtak volna érte, de nem adták el. Megbecsülik. A település papjai és a hívek valamint a presbitérium felelôsséggel ôrzi ôsiségünk eme bizonyítékát is.
Nem tudja, hány óra van? — kérdezett rám románul egy fiatalember a Napoca szálló melletti autóbusz-megállóban. Mielôtt a megállóba érkezett, már hosszasan nézett, vizsgált. Biztos azért, mert nincs más kit nézzen, nyugtatom magam. Vagy csak az idôt akarja tudni.
— Sajnos, nincs órám — mondtam.
— Magyar vagy, kolozsvári vagy? — folytatta a kérdezôsködést magyarul. — Tudok magyarul, mert váradi román vagyok, de inkább beszéljünk románul.
Megnyugtattam, hogy helybeli magyar vagyok, s elgondolkoztam azon, íme mennyire érzôdhet, hogy nem olténiai kiejtésem van.
— Képzeld el — mondta —, hogy ameddig egy italt rendeltem itt a szállóban, ellopták a bôrkabátomat. Benne volt a személyazonosságim, háromszáz dollár, nyolcszázezer lej. Mentem az állomásra, telefonáltam Váradra egy ismerôsömnek — közben egy telefonkártyát lebegtetett — valami pénzért... aztán mondta, hogy segíteni fog, és majd visszahív... de persze nem hívott vissza... Tudod, ilyenkor, amikor pénzt kér az ember, furcsán néznek rá... Nem akarnak segíteni. Nem is vagyok kolozsvári, kellene valami pénz ennivalóra, éhes vagyok...
— Fél kettô körül lehet — próbáltam elterelni a szót.
— Nincs kihez fordulnom... sok léhûtô van (ez igaz, de mikor jön már a busz, kérdem magamban, s ellenkezô irányba fordulok.) ...A fiatalok sem akarnak nekem segíteni, tizenötezer lej jól jönne... Egy kicsit fázom, hiszen a kabátomat ellopták.
Ez hatott, visszafordultam, s egy szempillantás alatt láttam, hogy minden ruhadarabja sokkal többet ér, mint az én egész öltönyöm. Lehet, hogy igazat mond? — tépelôdöm, s meg sem fordul a fejemben, hogy megkérdezzem: a rendôrséget értesítette? Családja nincsen?
De jött a megmentô, a busz, s felszálltam. Mielôtt azonban az ajtók becsukódnának, ô is utánam ugrott. Elindultunk. Hallgattunk és ennek örvendtem. Lopva az órájára pillantott. Hirtelen eszembe jutott, hogy az elôbb még a hány órára volt kíváncsi. A következô megállónál udvariasan elköszönt, leszállt a buszról, és én csak azt láttam, hogy két lépés után egy fiatal, nagyon jól öltözött, szôke nôbe botlik, valószínûleg elnézést kér tôle, és rögtön szóba elegyedik vele. Kezdem sejteni, hogy mirôl...
Otthon elmeséltem, mi történt velem az úton, s közben eszembe jutott, hogy a központban egy rongyos, bekötözött lábú ember azért szokott megállítani, mert ô éppen „ma" jött ki a kórházból, rendkívül beteg, a felesége otthagyta, munkahelyét elveszítette, s még egy teát sem tud fôzni magának. A kocsmában azonban az emberek nem teázni látják. A feleségemnek is eszébe jut, hogy ô „szponzorált" olyant, aki a 3-as trolibuszon kék tréningben több éve gyûjti leukémiás lányának az operációhoz szükséges pénzt.
Modern „koldus" — vontuk le a következtetést a „meglopott" bôrkabátos kalandból. Elsô pillanatra nagyon hatásos szöveg, ennek megfelelô öltözet, udvarias modor — egyszóval leleményesség. Ebéd közben viszont azon gondolkozom: és ha története mégis igaz volt?
A zengzetes reformokból, privatizációból, szerkezetátalakításból vajmi kevés valósult meg mifelénk. S ha a kezdet kezdetén, a tehetetlenség folytán valamelyest még döcögött is a szekér, a legközönségesebb halandó számára is már régóta nyilvánvaló, hogy a nagy nekibuzdulás üres szólamokon kívül egyebet nem szült. Hacsak annak nem számítjuk a lej fokozatos elértéktelenedését, a lakosság vásárlóképességének a rohamos csökkenését, a korrupció mértéken felüli elharapózódását és hasonló „megvalósításokat". Mindazonáltal azonban legfelsô szintekrôl vajmi kevés beismerô vallomásnak lehettünk a fültanúi. S ha néha napján akadt is egy- két józanabbul gondolkodó és az ôszinte változtatás igényével fellépô miniszter, elôbb-utóbb búcsút is mondhatott bársonyszékének.
És akkor most, derült égbôl villámcsapás, jön a külföld, jön az Európai Bizottság és élesszemû figyelôje Hans van den Broek és kijelenti, amit idebenn mindenki nagyon is jól tudott, csak éppen hivatalosan a világért sem jelentett volna ki, nevezetesen, hogy Romániában sem gazdasági sem társadalmi viszonylatban szinte semmi elôrehaladás nem történt az utóbbi idôben. Olyannyira nem, hogy még az eredetileg jóval rosszabb helyzetben levô Bulgária is lekörözte. Az úniós tagság ilyenformán beláthatatlanul ködös távlatokba vész, ami viszont beláthatatlan következményekkel is járhat az ország számára. S mindez nem azért, mert van den Broek úr a fönti kijelentésre ragadtadta magát, hanem a keserû valóság miatt, ami kijelentése mögött van. Csakhogy ez a furcsa tényállás világítja meg leginkább a romániai politikai közhangulat lényegét, azt a furcsaságot, hogy itt a szavak, a kijelentések valóságosabbak a tényeknél.
Évek óta, aztán meg hónapok óta stagnál a reform. Államfô, miniszterelnök, honatya, vállalatigazgató, portás és utcaseprô régóta jól tudja, hogy vajmi kevés történik ilyen vonatkozásban. De az új kormány pontosan ugyanúgy halogatja a szükséges lépések megtételét, mint a régi. Ráadásul, titokban, valamiféle elismerô vállveregetést is remél. Sôt, valamiféle csodát. Ami egyszeribôl kijuttatja az országot a kátyuból.
Ehelyett azonban valaki nevén nevezi a gyermeket. Megszületik az Európai Bizottság biztosának elmarasztaló nyilatkozata, s egyszeribôl összeül a válságstáb. Az államfô elôször vezet le egy kormánygyûlést, és pillanatok alatt kész is a döntés: fél év alatt keresztülviszik a két éve halogatott átalakításokat. Nem csodálnám, ha ez a fogadkozás is a többi sorsára jutna. De amitôl igazán félek, hogy szó szerint teljesítik. Ugyanúgy, ahogyan meghirdették: fejetlenül.
S ugyanúgy, ahogy belelovalták magukat a harci helikopterek vásárlásába akkor, amikor az ország olyan gazdasági helyzetben volt és van, hogy minduntalan kénytelen lefaragni a különbözô minisztériumoknak juttatott költségvetésbôl. A tényállás józan megítélése és a nagyvonalú költekezés megfékezésére irányuló törekvései miatt a pénzügyminisztert annak idején, menesztették állásából, hogy végül aztán magától az amerikai féltôl jöjjön a megállapítás: Románia nem engedhet meg ilyen fényûzést magának. S akkor legfelsô szinten is beletörôdnek a szerényebb változatba.
Persze bírálni könnyû, megoldást találni annál nehezebb. Sôt, egyenesen lehetetlen akkor, ha az állampolitikát az egyéni, de legjobb esetben a pártérdekek határozzák meg. Ha csupán ezeknek a függvényében történik minden. S ha az elôrelépéshez elengedhetetlenül szükséges népszerûtlen intézkedések meghozatalát a végletekig, sôt még annál is tovább halasztanák. S ha hiányzik az az egységes hosszútávú gazdasági stratégia, amely nélkül elképzelhetetlen egy egészséges fejlôdés.
Ismét növekedett Romániában a befektetési kockázat. A nagyhírû nemzetközi ügynökség, a Moody’s, felzárkozva szakértôk, gazdasági szervezetek hasonló álláspontjához, idén már harmadszor minôsítette vissza az ország pénzügyi megbízhatóságát. Éppen most — háborognak az érintettek: kormánypárti politikusok, bankigazgatók. Éppen most, amikor a kormány meghírdette...éppen most, amikor a miniszterelnök megígérte...amikor, ugye, kéznyújtásnyira a megoldás... Hát kérem ez egyenesen felháborító, ellenséges összeesküvés — harsog a kórus. Csupán arról nem ejt egyikük sem szót, hogy vajon hányadik ígéret, fogadkozás, biztosíték, garancia van soron, s arról sem, hogy egy hírére valamit is adó szakértô a véleményét nem ígérgetésre, kilátásba helyezett intézkedésekre alapozza. Még akkor sem, ha egyébként a szíve szakad meg a csôdbejutottak sorsáért. Mert ô is olyan, hogy — a költô szavaival — szívére veszi terhünk, gondunk, vállára venni nem bolond.
Krízishelyzetben vagyunk — ismerte be végre a nemzetközi pénzügyi szervek és az Európai Bizottság nyilvános bejelentése nyomán Emil Constantinescu is. És azt, hogy most közvetlenül, háromtól hét hónapig terjedô idôszakban nagyon nehéz lesz, de utána rendezôdik minden. Hát higgyünk neki, mert a hit nagyon fontos, s mert egyebet úgysem tehetnénk. S mert mindannyiunk érdeke, hogy az ország kilábaljon a jelenlegi kátyúból.
A sors úgy hozta, hogy mint magyar katona részt vettem a második világháborúban, végigszenvedtem ennek borzalmait, mígnem 1945-ben a nyugati hatalmak fogságába kerültem. Miután fegyvereinket átadtuk a gyôzteseknek Felsô- Ausztriában, az Alpok lábánál lévô táborba szállítottak, ahol hatalmas tömeget tereltek össze. Nem tudtak ilyen sok embert, több százezer éhes szájat élelmezni. A táboron át patak folyt, ebbôl a vízbôl oltottuk szomjunkat, itt mosakodtunk. Eleinte tiszta volt, még a rákok is megéltek benne, de egy idô után fertôzött lett. Fa sem akadt, hogy legalább felforralhassuk. Csak a mindennapos esô pótolhatta a vízhiányt, olyannyira, hogy a sátorban is nedves talajon aludtunk. Hogy éhségünket csillapítsuk, a mezôn talált lóherét apróra vagdaltuk, és kanállal megettük. Inkább csak nyeltük, mert nagyon keserû volt. De valamennyire csillapította az éhséget, és pótolta a vitaminhiányt.
Néhány nap után társammal búcsút mondtunk a tábornak. A szökés nem volt olyan nehéz. Az ôrzés nem volt nagyon szigorú, mert az amerikai katonák kisautóval járták körbe a tábort, így ki lehetett számítani a mozgási idôket. Bizonyos távolságokban felállított tankok voltak. Az igaz, hogy minden táboron kívüli mozgó alakulatra rálôttek, de azért bajtársammal megpróbáltuk. Tervünk sikerült. Két napi bújkálás után bemerészkedtünk egy tanyára, mert addig kerültük az embereket. Itt munka után néztünk. Nem volt nehéz munkát találni, mert a férfilakosság hiányzott. Éppen szénagyûjtés ideje volt, szükség volt kaszásokra, így elszegôdtünk egy sváb gazdához. A munkabér a koszt volt. Nem szenvedtünk hiányt élelemben, egy asztalnál ettünk a gazdával. Igyekeztek erôben tartani minket, így ment ez öt héten át.
Hívott a harangszó
Meguntuk az egyformaságot, kezdtek hazaszállingózni a volt osztrák katonák, így nekünk is kedvünk támadt hazamenni. Hívott a szülôföld, az enyedi öreg vártemplom tornyában a nagyharang. Bár a hegytetôn levô kápolnában hallottuk a harangszót, de ez nem volt olyan, mint ami a fülemben csengett. Ezért a bajtársammal, aki felvidéki volt, elhatároztuk, hogy megpróbálunk hazatérni, amíg be nem áll az ôszi idô. Bár a gazda nagyon marasztalt, azért adott civil ruhát, hogy ne legyen rajtunk még egy folt sem a hadsereg ruhatárából.
Betarisznyáltak azzal, ami nekik is volt. Kenyérrel rosszul álltak, a rozsot pedig még nem csépelték ki. Az öreg gazda nagyon jóindulatú volt, mert valamikor Nagyszebenben teljesített katonai szolgálatot. Így tehát volt közös emlékünk. Az élelem mellé még adott egy-egy kaszát meg hozzávaló élesítô szerszámot, hogyha találunk valahol munkát, legyen kéznél, így indultunk dél felé, pedig tudtuk, hogy a területet idegenek szállták meg.
Igyekeztünk a lakott területeket kikerülni. Csak amikor nagyon biztosak voltunk, hogy nem érhet semmi baj, tértünk be egy-egy tanyára. Szerettünk volna minél hamarabb kikerülni az amerikai zónából, ami sikerült is. Nemsokára már hazai földön, az orosz fennhatóság alatt levô területen folytattuk utunkat. Szombathely és Gyôr felé vettük az irányt, kikerülve itt is minden nagyobb lakott települést. A kaszánknak is hasznát vettük, leginkább a kaszaüllônek és a kalapácsnak. Amikor élelemre volt szükségünk, és dolgozni akartunk, elkezdtük fenni a kaszákat, a hang pedig odavonzotta a gazdákat, mert kellett a munkaerô.
Elég gyorsan haladtunk. Igyekeztünk ebbôl a zónából is kikerülni, mert értesültünk, hogy szedik össze a férfiakat a jánosházi fogolytáborba az állomány kiegészítésére. Onnan pedig a foglyokkal teli vonatokat Oroszország felé indították. Szerencsések voltunk, ugyanis az indulás óta eltelt húsz nap alatt nem történt semmi baj. Így érkeztünk meg a gyôri állomásra, ahol társamtól el kellett válnom, ô északra ment, Felvidékre.
Útban Erdély felé
A vonaton való utazás az ellenôrzés miatt veszélyesebb volt, mint a gyaloglás. De ki törôdött a holnappal. A cél az volt, hogy maradjak életben és a kitervelt napi negyvenkilométeres menetet tartsam be. Budapesten felkerestem bátyámat. Tôle megtudtam, hogy szüleim élnek. Igaz, hogy a hír már néhány hónapos volt, de így is nagy megnyugtatást jelentett számomra. Közben Budapesten jelentkeztem, mert a becsület úgy kívánta, hogy számba vegyenek. Egy civil ruhás egyén fogadott. Amikor megmondtam, honnan jövök, rám támadt, hogy miért mentem nyugatra, és mivel igazolom magam. Induláskor minden figyelmeztetés ellenére a katonakönyvembôl kiszakított fényképet a kabátom bélésébe varrtam. Mikor látta, honnan veszem elô, elkezdett kiabálni, hogy biztosan kém vagyok. Mikor a hangulat lecsitult, csak annyit kérdeztem tôle, hogy volt-e katona. Ô nagy hangon, hogy nem volt. Én csak annyit válaszoltam, hogy akkor nem csodálkozom a magatartásán.
Újra útnak eredtem. Kaszámat már Gyôrben elhagytam, a tarisznyámba néhány szakkönyvet tettem, hogy a pihenés alatt legyen mivel eltöltenem az idôt. Szolnok felett, a Tiszánál még pihentem egy napot, amíg akadt egy halász, aki áthozott a vízen. Debrecen alatt sietve folytattam az utat Érmihályfalva felé, hogy mielôbb Erdély földjén legyek. Az út mentén találtam egy határjelzô követ, és elgondolkoztam, hogy ezért kellett nekem az életemet kockáztatnom. És vajon mi lesz tovább?
Eljutottam az érmihályfalvi állomásra. A lábaim érezték, hogy nem bírják tovább a gyaloglást. Felmásztam egy görögdinnyével megrakott vagonra, amely Nagyvárad felé ment. Elsô dolgom volt, hogy feltörtem egy dinnyét, és elkezdtem majszolni, amíg éreztem, hogy jóllaktam. Estefelé megérkeztünk Nagyváradra. De az újabb indulás elôtt megfogott egy román és orosz katonákból álló ellenôrzô egység. Be akartak szállítani. Az igazoltatás közben az orosz katona meglátta a könyveket, és megkérdezte, hogy student, student? Persze azonnal rávágtam, hogy igen. A román katonák megrökönyödésére elengedett.
Úgy jártam, mint a kötéltáncos
Boldogan érkeztem meg Kolozsvárra, ahol nagy zûrzavar fogadott, mivel aznap dúlt a Dermata munkásai és a katonaság között a nagy összetûzés. Nagy volt az ellenôrzés, minden erômet össze kellett szednem, hogy ellen tudjak állni a nagy félelemnek: hazaértem és éppen most bukjak le. Szerencsém volt, mert ismertem jól Kolozsvár utcáit, és ki tudtam kerülni minden ellenôrzô egységet.
Nagyenyed felé indultam. Györgyfalván keresztül elértem az Aranyost, majd Harasztos falu határában Felvincnek vettem az utat. Ott már ismerôs voltam, mert gyermekkoromban ott nyaraltam nagyanyámnál. Áthaladtam azon a mezôn, ahol az alakulatom harcolt. Itt-ott láttam egy-egy sírszerû dombot, és elgondolkoztam, hogy kinek adta az élet az utolsó pofont, kit sirathatnak valahol. Vajon nem éppenséggel a sorban mellettem lévô bajtárs nyugszik e helyen? Elfásultan mentem tovább.
Feltûnt a sok megmûveletlen föld. Eszembe jutott, hogy korábban itt tankok vonultak el, és sok elaknásított terület lehet, újabb félelem gyötört, hogy ráléphetek egy aknára. Választottam egy keréknyomot és azon mentem tovább. Ügyeltem, nehogy lelépjek róla, mert a nyomot már ellenôrizték, így biztonságban voltam, úgy jártam, mint egy kötéltáncos.
A kitûzött célomat, hogy Kolozsvárról Felvincre egy nap alatt gyalogoljak, nem sikerült elérnem, mert a sok dinnye megtette a hatását, és így lassabban haladtam. A vinci szôlôhegyen megkerestem a családi szôlôst, mert tudtam, hogy ott van egy kalyiba. Boldogan lepihentem részben az anyai földön. Korán régen már a faluban voltam, és felkerestem a nagybátyámékat. Mindenfélével elláttak, de én nem tudtam szinte semmit sem enni a fáradtság és a hasi bántalmak miatt. Ekkor elôkerestek egy üveg több éves pálinkát, amit még az orosz katonák elôl dugtak el. Örömmel ittam, mert Ausztriában a kaszálás alatt csak gyenge almabort adtak.
Megpillantottam a házunkat
Reggel elindultam végsô célom felé. A falu végében voltam, amikor utolért egy katonai motorbicikli egy román ôrmesterrel. Elmondtam, hogy Enyedre megyek. Erre felhívott az oldalkocsiba, így repültem hazafelé. Boldogan szálltam le Enyeden, miközben azon merengtem, hogy alig néhány hónapja még ellenségek voltunk, most pedig békésen megfértünk egymás mellett. Innen már szinte futva tettem meg Csombordig a három kilométert.
Már messzirôl megpillantottam a házunkat. Otthon nagy volt az öröm. Megjelent az ôrparancsnok is. De volt annyi becsület benne, hogy nem kérdezett semmit. Közben észrevettem, hogy sír, mert eszébe jutott a harctéren elesett fia, aki velem egyidôs volt. E szomorúságnak hasznát vettem, mert a törvény szerint Gyulafehérvárra kellett volna kísérnie, ezt azonban soha nem tette meg.
Hazaérkezett édesapám is, éppen dél volt. Jelezte az enyedi vártemplom harangja, összeölelkeztünk. Könnyes szemmel csak annyit mondott:
— Fiam, a harang hazahozott.
Késôbb elmesélte, hogy amikor 1918-ban hazajött orosz fogságból, és találkozott családjával, akkor is éppen harangoztak.
Így végzôdött hazatérésem. Elkezdôdtek az újabb megpróbáltatások.
Mint arról már lapunk tudósított, október 24- én tartották az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Matematikai szakosztályának évi tudományos ülésszakát. Dr. Uray Zoltántól, a szakosztály elnökétôl érdeklôdtünk, hogyan értékeli az ülésszak munkálatait?
— Ahogyan rendszerint minden tudományos ülésszak, ez is plenáris elôadással kezdôdött, amelyet dr. Köteles György budapesti egyetemi tanár tartott Sugárzás és társadalom címmel. Majd bemutatták a tudományos dolgozatokat. Öt szakcsoportban: Fizika — Környezetfizika — Sugárvédelem, Kémia, Biológia I., Biológia II., Földrajz — Földtan ötven szakember és egyetemi hallgató terjesztett elô dolgozatot a mintegy 150 részvevô elôtt. Külön ki szeretném emelni a Biológia I. és a Biológia II. szakcsoportok ülésein bemutatott dolgozatok színvonalát. Az EME keretén belül mûködô Öko-Studium biológus egyetemi hallgatóit három kiváló és lelkes egyetemi dolgozó, dr. Sárkány K. Endre, dr. Fodorpataki László és dr. Kósa Ferenc irányítja és készíti fel a tudományos munkára. Jól szerepeltek a dr. Mócsy Ildikó irányította fizikusdiákok és fiatal kutatók is. A Kémia és a Földrajz — Földtan szakcsoportokban is szerepeltek fiatal végzôsök, de sokkal kevesebben, mint a többi szakcsoportban. Remélhetô, hogy a dr. Wanek Ferenc és dr. Imecs Zoltán vezette GEKKO és Csolnoky diákcsoportok is követik biológuskollégáik példáját.
— Milyen mértékben voltak jelen az ülésszakon a középiskolai tanárok?
— Számomra érthetetlen a kolozsvári középiskolai tanárok távolmaradása. Míg Kolozsvárról mindössze három középiskolai tanár szerepelt dolgozattal, addig más városból (Székelyhíd, Enyed, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy) öt tanár szerepelt igen színvonalas munkával. A székelyhídi dr. Wilhelm Sándor dolgozata mellett a napokban megjelent második tudományos könyvét (Halak bonckés alatt) is bemutatta kollégáinak. Még a hallgatóság soraiban is kevés kolozsvári középiskolai tanár ült, bár nagy szeretettel várjuk ôket mind a havi tudományos felolvasó üléseinkre, mind az évi tudományos ülésszakokra.
— Más hasonló profilú hazai szervezetek kutatói és külföldi kutatók is részt vettek az ülésszakon?
— Igen. Az EMT, az EKE és más szervezetek szakemberei rendszeresen részt vesznek rendezvényeinken. Úgyszintén rendszeresen részt vesznek és elôadnak a budapesti ELTE, a szegedi JATE és más intézetek szakemberei.
— Milyen élményekkel szolgált az ülésszak?
— A legpozitívabb élmény a biológushallgatók és fiatal kutatók színvonalas dolgozatai voltak. A biológiai szakcsoportokban a leghatározottabban megindult a nemzedékváltás folyamata. A legnegatívabb élmény az EME színvonalas szakmai kiadványa a Múzeumi Füzetek iránti értéktelenség volt. A minden év októberében megjelenô, 120–150 oldalas, válogatott tudományos munkákat tartalmazó kötetbôl a jelen levô mintegy százötven szakember mindössze 8 példányt vásárolt meg. Igaz, többen jelezték, hogy felkeresik az EME központi irodáját. (Szentegyház — I. Maniu — utca 5.) ahol ’96-os és ’97- es kötetek is megtalálhatók.
— Végül is, elérte célját az 1998-as tudományos ülésszak?
— Igen, mert lehetôséget adott 82 szerzônek dolgozata magyar nyelvû ismertetésére és bemutatására. Több mint 150 magyar szakember ismerte meg egymást és munkáját, cseréltek tapasztalatot. A legjobb dolgozatok magyar nyelven jelennek meg a Múzeumi Füzetekben, hozzájárulva a románia magyar nyelvû tudományosság ápolásához, fejlesztéséhez és terjesztéséhez.
Több mint 100 milliárd lej nagyságú kárt okozott az árvíz Románia északi részén, Máramaros megyében — közölték vasárnap a helyi illetékesek. Az árvízkárosultak számát mintegy 10 ezerre becsülik. A hirtelen támadó víznek egy halálos áldozata volt: egy idôs, mozgásképtelen asszony nem tudott elöntött házából kimenekülni.
Az elsô felmérések szerint a Tisza, a Visó és az Iza völgyében legalább tíz települést értek súlyos károk. Mintegy 50 lakóház teljesen ledôlt, sok száz lakhatatlanná vált. Megrongálódott a megye úthálózatának majd 90 százaléka, sok hidat elsodort a víz. Több helyen kidôltek a villamosvezetékek, köztük a nagyfeszültségû távvezetékek tartóoszlopai.
A folyók a hét végére mindenütt apadni kezdtek, így megkezdôdhettek a helyreállítási munkálatok. Ezekben részt vesz a román hadsereg 300 katonája is. A megye vezetôi a kormány anyagi hozzájárulását kérték, emellett humanitárius segélykéréssel fordultak az ország lakosságához és a külföldhöz.
Romicã Tomescu román víz-, erdôgazdálkodási és környezetvédelmi miniszter, aki a helyszínen tájékozódott az árvíz nyomán kialakult helyzetrôl, úgy nyilatkozott, hogy sokkal kisebbek lehetnének a károk, ha a lakosságot idôben értesíteni tudnák a veszélyrôl. A miniszter szerint feltétlenül szükséges lenne a Tisza felsô szakaszán a közös román–ukrán figyelôszolgálat létrehozása.
A miniszter ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy sokkal kisebb lett volna a baj, ha az árvíz sújtotta térségben 1990 és 1997 között a tömeges erdôirtással nem tették volna tönkre a természetes védelmi rendszert.
Vasárnap tartották Bukarestben a fôpolgármester- választás harmadik fordulója, amelyben az eddigi fordulóktól eltérôen meglehetôsen szoros eredmény várható. A legnagyobb ellenzéki párt vezetôje már a szavazás kezdetén választási csalással vádolta meg a fôvárost mostanáig irányító kormánypárti jelöltet.
A bukaresti fôpolgármester megválasztására október 25-én tartották az elsô fordulót, amely azonban a fôvárosi polgárok közönye miatt sikertelennek bizonyult. A szavazásra jogosultaknak mindössze 34,2 százaléka jelent meg az urnák elôtt, így a választást egy héttel késôbb újra kellett kezdeni.
A november elsején megismételt elsô fordulóban már nem kellett alkalmazni azt a szabályt, hogy legalább 50 százalék plusz egy szavazat szükséges az érvényes eredményhez. Döntés azonban akkor sem született. Az érdeklôdés ugyan valamivel nagyobb volt — a részvételi arány 36,2 százalék lett -, de a 22 jelölt közül egy sem szerezte meg a gyôzelmet jelentô abszolút többséget.
A jogszabályok értelmében a két legtöbb szavazatot kapott jelölt részvételével harmadik fordulót kell tartani. A most vasárnapi fordulóba a kormánykoalícióban résztvevô Demokratikus Konvenció jelöltje, Viorel Lis eddigi fôpolgármester jutott be az elsô helyen a szavazatok 44,6 százalékával. Ellenfele a legnagyobb ellenzéki párt, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának (PDSR) képviselôje, Sorin Oprescu lett.
Bár Sorin Oprescu a megismételt elsô fordulóban csak a szavazatok 27 százalékát nyerte el, az utolsó pillanatban esélyesnek lépett elô azzal, hogy felsorakozott mellette a szavazatok 20,8 százalékával harmadik helyen végzett független jelölt, George Padure. Viorelt List ugyan támogatásáról biztosította Alexandru Sassu, a kormánykoalícióban szintén résztvevô Demokrata Párt önállóan indult jelöltje, de miután rá csak a szavazatok 3 százaléka jutott, a formális választási matematika az ellenzék sikerét ígéri.
Ion Iliescu volt államfô, a PDSR elnöke vasárnap kora délelôtt szavazatának leadásakor már választási csalásról beszélt. Mint mondta, a kormánypártok soraiban pánikot okozott az erôviszonyok átrendezôdése. Éppen ezért elôre figyelmeztetett mindenkit, hogy nem kizárt: a politikai ellenfél csalással igyekszik majd elérni, hogy Viorel Lis néhány ezer szavazattal az elsô helyen végezzen.
A vasárnapi szavazáson 14 óráig a választók 19,35 százaléka adta le szavazatát.
Közép-Kelet-Európa népeinek egészségügyi állapota volt a témája annak a szombaton véget ért nemzetközi konferenciának, amelyen Pest megyei és erdélyi orvosok vettek részt.
Az ötödik alkalommal megrendezett tanácskozáson Horváth Szabolcs, a Rókus Kórház fôorvosa az MTI-nek elmondta: felmérések szerint Közép-Kelet-Európa népeinek egészségügyi állapota rosszabb az európai átlagnál, ezen belül a határon innen és túl élô magyarok helyzete még kedvezôtlenebb.
Jó néhány olyan betegség sújtja ezt a népcsoportot, amelynek több közös jellemzôje, van mint például az alkoholizmus, a szív- és érrendszeri panaszok, a magas vérnyomás elterjedése. Ezek alapján Magyarországon csakúgy, mint Erdélyben a férfiak várható átlagéletkora 63 év, amivel Európában az utolsó helyen állunk.
Az okok igen összetettek: gazdasági, életviteli és politikai tényezôk egyaránt közrejátszanak benne — Erdélyben például a kisebbségi lét kimutathatóan növeli a neurózis és a magas vérnyomás kockázatát.
A Pest megyei kórházak az elmúlt években szoros kapcsolatot építettek ki erdélyi társintézményekkel, s ennek keretében több millió forint értékû felszereléssel segítettek a hazainál is szerényebb felszereltségû kórházakon.
A nagy eufóriát csalódottság és kiábrándultság váltotta fel — írta Romániáról pénteki számában a legtekintélyesebb olasz napilap, a Corriere della Sera.
Két évvel a jobbközép gyôzelme és az exkommunisták hatalomból való eltávolítása után a románok még mindig csak álmodoznak egy elfogadható életszívonalról. Zuhan a vezetô kormánypolitikusok népszerûsége a közvélemény-kutatások tanúsága szerint — írta a legnagyobb példányszámban eladott, polgári-liberális olasz lap, amely interjút közölt Emil Constantinescu köztársasági elnökkel.
Az interjúban „az új Románia szimbóluma" gyors iránykorrekciót követel, amelyhez szerinte fôleg a gondolkodásmód megváltozásához van szükség a kormány részérôl. — A kormánynak jelentôs kockázatokat kell felvállalnia, meg kell gyorsítania a privatizációt — mondta az államfô, aki bátorságot, kezdeményezôkészséget és kockázatvállalást vár el a vállalkozóktól.
Constantinescu szerint az emberek nem akarnak a végtelenségig áldozatot hozni, jobban szeretik a fájdalmas, de gyors lefolyású, s mély változásokat eredményezô terápiát. Saját feladatát abban jelölte meg, hogy segítsen megôrizni az egyensúlyt a gyógykúra alapossága és gyorsasága, valamint a lakosság szociális tûrôképessége között.
Constantinescu szerint Románia hátránnyal indult a versenyben. Azt mondta, hogy míg a térség többi országa kezdettôl számíthatott a Nyugat bôkezû támogatására „az elsô kapitalista kirakatok feltöltéséhez", addig Románia foglya maradt az Iliescu- féle tétlenségnek, s végül csak a morzsák jutottak neki.
Romániában már demokrácia van, de az ország még Ceausescu és a bányászmaffia örökségét nyögi — mondta az államfô, hozzáfûzve, hogy szerencsétlen módon túl késôn kezdôdtek a reformok Romániában.
Az elnök azt mondta, hogy nem kér rendkívüli jogkört a korrupció és az óriási pénzeszközökkel rendelkezô szervezett bûnözés felszámolásához, hanem a meglévô törvények és jogszabályok szigorú betartatásával próbálnak rendet teremteni az országban.
Még sajog a NATO-ból való kirekesztés sebe. Bukarestnek meggyôzôdése, hogy ugyanúgy teljesítette az elsô körben való csatlakozás feltételeit, mint Lengyelország, Magyrország és Csehország — írta a több mint 700 ezer példányban megjelenô Corriere della Sera. „Románia kulcspozíciót foglal el az európai sakktábla délkeleti szárnyán: a biztonság és a stabilitás pillére Közép-Európában" — idézte a lap Constantinescut, aki szerint Franciaország és Olaszország megértette a román pozíció jelentôségét, de támogatásuk nem volt elegendô.
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |