1998. október 6.
(X. évfolyam, 231. szám)

Amint arról már hírt adtunk, a szenátus csütörtökön leszavazta Frunda György szenátor módosító indítványát, amelyben kérte, hogy a házasulandók anyanyelvén történjen az esketés. A szenátort javaslatáról kérdeztük.

— Románia felsorakozik azon országok mellé, amelyek aláírták a házasságkötéssel kapcsolatos ENSZ-egyezményt — mondotta a szenátor. — Ez elôírja, hogy a házasságkötésben tanúk is részt vegyenek, és az akaratnyilvánítás egyértelmû legyen. Ebbôl kiindulva javasoltam, hogy a boldogító vagy a boldogtalanító igent a nemzeti közösségek anyanyelven is kimondhassák, a hivatalos dokumentumokat pedig továbbra is román nyelven fogalmaznák meg. Emellett nagyon sok érv sorakozik fel. Hivatkoztam a nemzetközi megállapodásokra, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartájára, a magyar–román alapszerzôdésre és az alkotmány vonatkozó elôírásaira — mutatott rá.

— A javaslat, sajnos, olyan vihart kavart, az ellenzéki politkusok annyira agresszíven léptek fel, hogy egy adott pillanatban majdnem felfüggesztették az ülést. Sértô, megalázó hozzászólások voltak, és emiatt szükségét éreztem a replikának. Elmondtam, hogy magatartásuk megalázó, és vegyék tudomásul, hogy ilyen politikai kétszínûséggel soha nem fognak beilleszkedni Európába. Ezek után nem volt meglepô, hogy kollégáim közül csak harmincan voksoltak mellettem, és több mint hetvenen ellenem foglaltak állást. Az eset is azt bizonyítja, hogy így is mennyire nehéz kis jogokat kiharcolni. Ezért a szövetségnek a jelenlegi helyzetben nem szabad kilépnie a kormánykoalícióból — vélte a szenátor. — A hatályban lévô törvény nem írja elô, hogy csak román nyelven lehet kimondani az igent — emlékeztetett. — Ez csupán annyit állapít meg, hogy a házasulandók beleegyezésének egyértelmûnek kell lennie. Még a Ceausescu-rendszerben sem írta elô a törvény, hogy az esketés csak román nyelven történjék. Markó Béla például olyan jól mondta az igent, hogy még ma is tart a házassága. Ez még 1990-ben is mûködött, amikor én nôsültem. Jómagam szintén magyarul mondtam ki az igent, a házasságom pedig még mindig stabil — mondotta Frunda György.

P. A. M.

— Véleményem szerint kiegyensúlyozott és a közösségünk érdekeit szolgáló döntés született a marosvásárhelyi SZKT-n — mondta Vida Gyula Szilágy megyei képviselô. — Jónak tartom hangsúlyozni, hogy nem olyan döntés született, hogy bármilyen körülmények között kormányban maradunk. Mi megpróbáltunk pozitívan reagálni a koalíciós partnerek részérôl érkezett egyetem-javaslatra. Mint ismeretes, a határozatban határidôk vannak az egyetemlétesítéssel kapcsolatban. Amennyiben a határidôk úgy járnak le, hogy az addig született eredmények nem szolgálják érdekeinket, akkor újabb SZKT fog dönteni arról, maradunk-e a kormányban, vagy sem.

— Fogalmazhatok úgy: Szilágy megye isten hozott-tal üdvözli a Petôfi–Schiller multikulturális egyetem létrehozását?

— Azt hiszem túlzás lenne így fogalmazni... Én kilenc éve vagyok benn a román parlamentben, és azóta nagyon sokat csalódtunk, nagyon sokszor voltunk kénytelenek kiábrándulni. Az SZKT döntését így kell felfogni: mi szeretnénk közösségünk érdekében kiaknázni egy felajánlott lehetôséget. A Petôfi-Schiller Egyetem megszületése — ha tényleg létrejön —, nem jelenti azt, hogy az RMDSZ lemondott a kolozsvári székhelyû Bolyai Egyetem visszaállításáról. Ezt nem gyôzzük ismételni... A Petôfi-Schiller egyetem ügyét tehát így kell látni, és nem másképpen.

Szabó Csaba

Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Parasztpárt elnöke szerint az RMDSZ végre megértette, hogy csakis a koalíciós partnerekkel egyezkedve képes céljait megvalósítani. Diaconescu logikátlannak nevezte az RMDSZ szeptember 30-i ultimátumát akkor, amikor még javában tartott a képviselôház szakbizottságának, illetve az egyetemalapítás módozatait vizsgáló kormánybizottságnak a munkája. Véleménye szerint a magyar fél — a Szent-Iványi István (SZDSZ) magyar országgyûlési képviselô vezetette parlamenti küldöttség romániai látogatása alkalmával Diaconescuval is tárgyalt — osztotta véleményét ez ügyben. Mircea Ionescu-Quintus, a Nemzeti Liberális Párt elnöke emlékeztetett: ô már korábban is úgy értékelte, hogy elôbb-utóbb sikerül kompromisszumos megoldást találni, és az RMDSZ mégse lép ki a kormányból. — Üdvözlöm döntésüket, még akkor is, ha az RMDSZ-nek még sokat kell várnia ahhoz, hogy elérje céljait. Örvendetes, hogy felismerték: számukra is az az elônyös, ha mindenekelôtt az ország érdekeit tartják szem elôtt.

Paul Ghitiu, a Románia Alternatívája Párt fôtitkára szerint az RMDSZ gerinctelen. Noha a jelenlegi oktatási rendszer is biztosítja a magyar diákok számára az anyanyelvû oktatást minden szinten, az RMDSZ újabb és újabb diverziókat provokál a kormány és a parlament idejét rabolva.

A Román Nemzeti Egységpárt képviselôházi frakcióvezetôje, Ioan Gavra kijelentette: pártja egyszerû bizalmatlansági indítványt terjeszt elô a Petôfi–Schiller magyar–német egyetem létrehozására vonatkozó kormányrendelet ellen. Gavra szerint „a helyzet függvényében" az RNEP olyan tiltakozó akcióktól sem riad vissza, mint például az ellenzéki pártok parlamenti sztrájkja.

Washington és a nemzetközi pénzintézetek a romániai reform, s azon belül elsôsorban a magánosítás meggyorsítását, szigorú pénzügyi politikát várnak Bukaresttôl.

Radu Vasile washingtoni látogatása során amerikai kormányzati illetékesekkel, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vezetôivel folytatott tárgyalásairól nyilatkozva rámutatott: tárgyalópartnerei egybehangzóan szorgalmazták a reformintézkedések gyakorlatba ültetésének, és azon belül elsôsorban a magánosítás folyamatának a meggyorsítását Romániában. A miniszterelnök hangoztatta: az amerikai kormány és a nemzetközi pénzintézetek vezetôi egybehangzóan kifejtették elôtte, hogy készek támogatni Romániát gazdasági gondjainak megoldásában és euroatlanti törekvéseiben, de elvárják a román reformfolyamat és a privatizáció gyorsítását, szigorú pénzügyi és gazdasági politika megvalósítását.

Vasile közölte: október végén Bukarestbe érkezik az IMF tárgyalóküldöttsége, hogy megbeszéléseket folytasson egy új készenléti hitelre vonatkozó egyezmény megkötésérôl.

A korábbi egyezményt az IMF tavaly felmondta Romániával, mert elégedetlen volt a reformintézkedések végrehajtásával. Bukarest messzemenôen érdekelt az új hitelegyezmény megkötésében, hiszen jövôre több mint kétmilliárd dollárt kell törlesztenie az 1992 és 1996 között felvett kölcsönökbôl.

A kis zacskókba csomagolt neszkávé mennyisége, valamint a kávésûrítmény minôsége már hónapok óta foglalkoztatja a város kávéfogyasztóit, a gazdasági rendôrséget és a fogyasztóvédelmi hivatalt egyaránt. Nem csoda, hiszen Kolozsvár — nem utolsósorban azért, mert kávébarát egyetemistákban és értelmiségiekben nem szenved hiányt — az ország „legneszkávégyanúsabb" városává nôtte ki magát. Eleinte csak a mennyiségben csaltak a csomagolók, aztán rájöttek, hogy lehet mást is csinálni: például cikóriakávéval kevert rossz minôségû barna port tenni a kis zacskókba — Brasero gyanánt.

— Tessék, ide teszem Ön elé az összes neszkávézacskónkat. Tapogasson ki magának egy vastagabbat — mondja a belvárosban egy jóindulatú eladó, s elém tol egy cipôdoboznyi neszkávézacskócskát.

Mifelénk semmin sem szokás csodálkozni, így hát csak mosolygok a bajszom alatt, és tapogatom szorgalmasan a zacskókat, amelyekre jó kis betûkkel rá van írva, hogy 1,4 gramm. — Na, ez vastagabbnak tûnik — mondom. Lehet benne vagy 0,8–0,9 gramm...

Az eladónô odalép, és tapogatni kezdi, mint aki már öreg motoros. — Vigye, Csaba drága, nyugodtan. Az sincs kizárva, hogy szinte annyi kávé van benne, mint amennyit a csomagoláson látni. Habár ez a „transzport" (otthon kíváncsiságból mindig le szoktam mérni a zacskók tartalmát) olyan 1 gramm körüli...

Az üzlettôl száz méterre kávézó áll. A pultnál nagy betûkkel kiírva: egy csésze kávéhoz 3 gramm neszkávét használunk. Mutatom az elárusítónônek, hogy né, milyen zacskócskát vettem 500 lejért: úgymond 1,4 grammosat. Az elárusítónô is tapogatja, tapogatja...

— Hát ebben alig van valami. Na, lássuk csak, minálunk hány grammosak ezek a zacskók?

Kiderül, hogy van 1,2, 1,4, 1,6, 1,8 és 2 grammos is. Mind ugyanabban az árban! A 2 grammos az tényleg vastagabb, mint a többi. Aztán hogy valójában milyen és mennyi neszkávé van benne, azt csak otthoni méricskéléssel lehet eldönteni. De: aki ilyen zacskót vesz, az általában azért teszi, hogy gyorsan feloldhassa vízben — általában munkahelyen, kiránduláson —, és nem azért, hogy otthon mérlegre tegye. Ezt jól tudják viszont azok a cégek is, amelyek neszkávét csomagolnak...

Mircea Seceleanu, a Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal igazgatója kijön a sodrából, amikor tapogatásaim kapcsán felhívom.

— Hiába kérjük a lakosságot, hogy „szokjanak le" a vásárlók a neszkávés zacskók vásárlásáról addig, amíg nem sikerül a csomagoló cégek közül kiszûrni azokat, amelyek csalnak! Hiába kapnak viszont büntetést ezek a cégek: olyan kicsi ez az összeg, hogy a csomagolóknak „megéri"... Hiába kapunk el egy-egy hamisító céget: mire megindul a hivatalos eljárás ellenük, már meg is változtatták a nevüket, átszervezôdtek, eltûntek. Most kaptuk Nagybányáról a hírt, hogy megint lebukott egy ilyen csaló cég: a zacskóiban még feleannyi kávé sem volt, mint amennyi rá volt írva! De mondom: szélmalomharcnak tûnik ellenük a küzdelem. Egyetlen megoldás van pillanatnyilag: „nevelni" kell a vásárlókat arra, hogy a piacgazdasághoz vásárló-csapdák is hozzátartoznak. Nézzék meg legalább a zacskót, hány gramm van ráírva... Ha egy elárusító látja, hogy a vevôk gyanakodva nézegetnek egy árut, lehet, gyanút fog, és nem rendel többet abból... Még egyszerûbb: Ön miért nem visz be a szerkesztôségbe egy pléhdoboz neszkávét? Akkor nem kellene naponta — tapogatni...

***

Állok a pult elôtt, nézem melyik a legolcsóbb kávésdoboz. Gondolom: na, engem nem csapnak be többet! Óvatosan leveszem a dobozt, és nézegetni kezdem a fedelét. Körülnézek: nem lát senki. Gyorsan meg is pöcögtetem a fedelét, hogy lássam, nincs-e megkezdve.

— Mit csinál maga ott? — terem ott valahonnan a föld alól egy üzletfelügyelô hölgy.

Érzem, elvörösödök. Valahogy kinyögöm: csak tapogatok...

Szabó Csaba

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület Kolozs megyei szervezete 1998. október 6-án megemlékezik az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc hôseirôl. Az emlékmûsorra tisztelettel meghívjuk Kolozsvár és környékének magyar polgárait, akik kegyeletüket szeretnék leróni azokért, akik fiatalon életüket adták a magyar és a világszabadságért.

• 16 órakor koszorúzási ünnepség a szamosfalvi honvéd-emlékmûnél (a vasúti felüljáró elôtt);

• 18 órakor ökumenikus istentisztelet a Szentpéteri-templomban.

Közremûködik Boér Ferenc, Sebesi Karen Attila színmûvész és Fegyveresi István EMKE-alelnök.

Liviu Macea, a kolozsvári polgármesteri hivatal köz- és magánterületi fôosztályának igazgatója hétfôi sajtóértekezletén elmondta, hogy új temetô létrehozását tervezik a Györgyfalvi (ma Brâncusi) út végén, az Agronómusok Házának háta mögött. A nyolchektáros telek 70%-a magánkézben van, a tizennégy tulajdonosnak más telket ajánlanak fel. Az igazgató szerint a terület alkalmas új temetô létesítésére, ugyanis könnyen megközelíthetô, jó utak vezetnek hozzá, és körülbelül 20 ezer sírhely férne el itt. Ugyanakkor tájékoztatott arról, hogy a monostori temetô kiterjesztése már rég foglalkoztatja a városházát, a közeljövôben újból a városi tanács napirendjére tûzik a kérdést.

A közterületen hagyott autókarosszériák ellen is háborút indított a polgármesteri hivatal, számolt be Minodora Fritea, az ellenôrzô testület vezetôje. Eddig közel száz elhagyott gépkocsivázat fedeztek fel a város belterületén, a legtöbbet a Bucegi, Mehedinti és Parâng utcákon. A városháza felszólította a tulajdonosokat, azonnal távolítsák el azokat, de ez csupán 30 esetben történt meg. A többit a Reforma Tex cég elszállítja, és beolvasztja.

Új ötlettel állt elô a polgármester a bérleti szerzôdés nélküli családok kilakoltatására. Ettôl a héttôl kezdôdôen bírósági határozat nélkül, a Nera Muresan magáncég segítségével utcára rakják az önkényes lakásfoglalókat. Szerinte a beperelés túl hosszú folyamat, még akkor is, ha felgyorsítására legtöbb esetben bírósági elnöki rendelettel bírnak. A lakásfoglalókkal kifizettetik a lakásban okozott károkat és a kilakoltatás költségeit is. A polgármester szerint a lakástörvény csupán akkor szabja feltételként a bírósági határozattal történô kilakoltatást, ha törvényes bérlôkrôl van szó. Chirilean Vasile, az állami ingatlankezelô igazgatóság vezetôje elmondta, hogy jelen pillanatban 5988 állami lakás létezik Kolozsváron, ebbôl 1191-et visszaigényeltek, de csupán 216-ot kaptak vissza a hajdani tulajdonosok, 6232-t pedig eladtak.

Gheorghe Funar polgármester arról is beszámolt, hogy a közeljövôben újabb szobrot avatnak Kolozsváron. Az Alexandru Ioan Cuza szobrának megalkotására a polgármesteri hivatal ötletbörzét szervezett. A határidô szeptember 30-án lejárt, de mivel csupán három makett érkezett, a határidôt október 12-ig meghosszabbították. Megtudtuk, hogy a szobor felállítására nincs városi tanácsi határozat, de az 1998-as költségvetésben pénzt különítettek el ötletbörzékre.

Kiss Olivér

Ennek során elsô ízben próbálják ki azt a riasztórendszert, amely a tarnicai duzzasztógát környékétôl a kolozsvári Donát lakótelepig hivatott szolgálni a lakosság biztonságát. Az akcióban érintett vállalatok, a vízierômû, az Állami Vízügyi Hivatal, a területi távközlési igazgatóság és a bukaresti Radioprogres, részt vettek a rendszer korszerûsítésében. Az országban harmadik ilyen magas völgyzáró gát természeti katasztrófa esetén komoly veszélyt jelenthet a Meleg- és a Kis-Szamos völgyében élôkre nézve.

Az október 7-i gyakorlat, a Tarnicai-tó részleges kiürítése elôtt egy órával, reggel 9-kor a „természeti csapás riadójával" kezdôdik: három, egyenként 32 másodperces szirénajelzés, 12 másodperces szünetekkel. A tárolóból leengedett víztömeg két–két és fél óra alatt ér le a városba, ezalatt kell megtenni a lépéseket a veszélyeztetett épületek megvédésére, a lakosság kiköltöztetésére. Az árhullám levonulása után két percig szól a riadó lefújását jelzô szirénaszó. A körülbelül hétórás gyakorlat alatt mozgósítják a helyi közigazgatás, a polgári védelem, a vállalatok, a katonaság, a csendôrség, a rendôrség, a tûzoltóság, a Vöröskereszt, a polgárôrség egységeit. A Kolozs Megyei Polgári Védelem Felügyelôsége és a Kolozs Megyei Vízgazdálkodás igazgatósága kéri a lakosság megértését és együttmûködését.

— Mit döntött az SZKT?

— Azt, hogy az RMDSZ feküdjön vissza a koalícióba, és álmodjon tovább a Bolyai-egyetemrôl.

-fi

• Leesett az állványról és szörnyethalt Petru R. A 46 esztendôs egeresi-gipszgyári férfi holttestét pénteken reggel találták meg az egeresi bányakitermelési vállalat területén.

• Egyelôre nem sikerült fényt deríteni Maria S. halálának okára. A 68 éves nyugdíjas holttestét is pénteken találták meg, s a helyszínre érkezett komplex nyomozócsoport alvadt vért fedezett fel az asszony fején. Arra gyanakodnak, hogy az idôs nô úgy esett le, hogy közben beverte a fejét. Akárcsak az elôbbi esetben, itt is boncolást kértek.

• Stupid halál érte Simion S. kolozsvári lakost. A 44 esztendôs férfi pénteken, 23 óra körül, illuminált állapotban érkezett tömbházlakása elé. A lépcsôkön egyensúlyát vesztette, elesett, és bár a szomszédok hazasegítették, kevéssel azután kiszenvedett. Az ô esetében is boncolást rendeltek el.

(turós)

• Szerencsére nem szorult kórházi ápolásra a péntek esti, Csillagvizsgáló úti baleset áldozata. A 13 esztendôs Ovidiu Daniel B. a gyalogátjárón próbált átfutni, amikor egy külföldi személygépkocsi elütötte. A FEW–218 rendszámú kocsit Jarosiewitz József (55) magyar állampolgár vezette.

• Súlyos sérülésekkel került viszont kórházba Alexandru S.: a 49 esztendôs Tarnica-telepi férfit kevéssel péntek éjfél után gázolta el a Kálvária-híd környékén egy taxi. A CJ–76–ALE rendszámú jármûvet Alexandru Florin Crisan (23) vezette, aki legfeljebb azért marasztalható el, hogy nem hajtott a megengedettnél jóval kisebb sebességgel. A fejsérüléssel, agyrázkódással, bal combcsont- és kettôs sípcsont-töréssel kórházba szállított áldozat állítólag erôsen ittas állapotban, nem a kijelölt helyen kísérelt meg átkelni az úttesten.

• Ittas volt a vasárnap esti, nagyiklódi baleset áldozata is. A szamosjenôi illetôségû Nicolae M. (68) sem a kijelölt helyen próbált meg átkelni az úttesten, így nem csoda, hogy egy autó kerekei alá került. A BN–01–DFJ rendszámú személygépkocsit a besztercei Radu Saveschi (37) vezette. Az idôs férfi mellkasi sérülésekkel került a szamosújvári kórházba.

(tjl)

Ezidáig csupán a kutyanemzetség díszes példányait nyílt alkalmunk seregszemlézni a városunkban megrendezett kiállításokon. Szombaton sor került kedvenceink másik kategóriájára, a macskákra is. Kolozsváron ez az elsô ilyen jellegû kiállítás, melyet a Román Macskaegyesület szervezett. Az Agronómia sportterme nagyon kicsinek bizonyult a népes érdeklôdô tábor befogadásához. Maguk a szervezôk is meglepetéssel fogadták az élénk érdeklôdést: az elôkészített belépôjegyek — melyeknek ára ötezer lej volt — igen hamar elfogytak. Több mint ötszázan voltak kíváncsiak a macskabájakra.

Harminc cicát állítottak ki gazdáik. Volt közöttük burmai, sziámi, norvég, európai, sôt, angoramacska is. A ketrecekbe zárt állatok nehezen bírták a fogságot, a kiállítás megpróbáltatásait, a látogatók zaklatásait, a nagy zajt és a tömeget, így nem volt tanácsos simogatni az amúgy szelídnek tûnô felbôszült cicákat. A szervezôk számítottak balesetekre, a sebesült látogatókat orvos látta el. A nyertesek díjai — az elmaradhatatlan kupa mellett — macskaeledelbôl és különbözô tartozékokból álltak.

A látogatók — azaz inkább azok cicái — is meglepetésekben részesültek, a belépôjegyekkel tombolát rendeztek. Cicakellékek mellett kisorsoltak még négy európai (közönséges) kiscicát is, amelyeket nem szabad alábecsülni, ugyanis ebbôl a fajtából került ki a verseny egyik gyôztese. A rendezvény sikere bizonyította, sokan szeretik a kedvencek e fajtáját, s így létjogosultságot nyert a kutyaparádé mellett a macskakiállítás is.

K. E.

A szombati lapban megjelent hirdetésében a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány a II. Erdély-szemináriumra hívja az érdeklôdôket. A cím és (fôleg) a téma — „az erdélyi népek együttélése" — amellett, hogy felkelti a kíváncsiságot, tartalmának mondanivalójával tanulságos, mai problémáinkban eligazító lehet. A szemináriumról, megrendezésének fontosságáról, az elôadások tartalmáról Pillich Lászlót, a Heltai-alapítvány ügyvezetô igazgatóját kérdeztük.

— A Studium Transylvanicum egyesület, amely fôleg németországi fiatal diákokból és társadalomkutatókból alakult, felkeresett bennünket, hogy közösen szervezzünk egy ilyen témájú szemináriumot. Ez a szervezet fô feladatának tekinti, hogy az erdélyi szász kulturális örökséget, és egyáltalán az erdélyi kultúrát a németországi kulturális körforgás felszínén tartsa, újra és újra megjelenítse az itteni értékeket. Fontosnak tartom, hogy ôk kerestek meg bennünket, mivel ez azt bizonyítja, hogy olyan intézmény vagyunk Erdélyben, amely el tudta fogadtatni magát egy kisebbség életében. Hiszen külpolitikánk a kulturális külkapcsolatok építésében jelenik meg.

Magának a szemináriumnak a fontossága szükségszerûségében jelenik meg. Tapasztalhattuk és megtanulhattuk, hogy kulturális sajátosságaink megôrzésében nincs mit várnunk egy központi hatalomtól, helyi, regionális szférákban kell döntési és cselekvési jogköröket elnyernünk. A központi hatalom mindig egységes, ebben a felsô szférában kivész a regionális elem. A polgári világban megvolt a lehetôség, hogy a regionális kultúra megôrzôdjön, az emberek helyi, sajátos elemekhez való ragaszkodásukkal ôrizhették meg közösségi identitásukat. Történelmünk során szerzett tapasztalatainkat ki kell cserélnünk. Fel kell mutatni, hogyan mûködött a kultúrák együttélése. Ebbôl sokat lehetne tanulni mai önszemléletünkben is.

— Ami a témákat illeti, a dolgozatok elemzik a szász–román, szász–magyar kapcsolatokat, egyik népnek a másik problémáira való reagálását, Kolozsvár középkori jellegét, a szatmári svábok nyelvvesztését, a románok életét a Székelyföldön, Erdély zsidóságának szerepét a kultúra létrehozásában. Tehát a szeminárium Erdély közösségeinek együttélésével foglalkozik.

(Az elôadók között olvashatjuk Szegedi Edit, Ela Cosma, Pál Judit, Daniel Bein, Gheorghe Iancu, Pillich László, Horváth István, Rácz Csilla, Anton Dörner, Gáll Ernô, Johanna Bottesch, Pozsony Ferenc nevét. A szeminárium csütörtökön torockói kirándulással zárul.)

(újvári)

A huszadik századi zene hangzásának gazdagságáról meggyôzôdhettünk a filharmonikusok Itay Talgam vezényelte, október 2-i hangversenyén. Négy szerzô, négy teljesen különbözô stílusban írott mûvét hallottuk, ezek közül kettôt bemutatóként.

Az elsô bemutató Moshe Rasiuk, 1954-ben született izraeli zeneszerzô díjat nyert mûve, a Kadim (Keleti szél) volt. A mû a szerzô alapos felkészültségét igazolja, de fô erénye, invenciózus hangszerelésén kívül, szuggesztív ereje, ahogyan a mindent kiszárító szelet zenei eszközökkel ábrázolja. Sztravinszkij 1924-es keltezésû Zongoraversenye unikum, amennyiben a kísérethez csak fúvóshangszereket vesz igénybe. A mû a zongorát fôleg ütôhangszerként kezeli, Sztravinszkij „vad" korszakához tartozik, mielôtt a neoklasszicizmushoz fordult volna. Bizony a Diákház öreg zongorája már nehezen veszi fel a versenyt a vastag kísérettel, ha a szólista, a jelenleg Hollandiában élô Liana Serbescu el is követett mindent, hogy kellôen erôs billentést hozzon ki belôle. Persze, a törékeny mûvésznô sem rendelkezik olyan fizikai erôvel, amit e versenymû megkívánna. A fúvós garnitúra a bizonytalan kezdés után jól helytállt a nehéz partitúra megvalósításában. Liana Serbescu lánya a néhai Silvia Serbescunak, akinek egy másik modern mû, Prokofjev: III. zongoraversenyének felejthetetlen elôadását szerencsére megörökítették hanglemezen is. A mûvésznô újabban zeneszerzônôk népszerûsítését tûzte ki céljául, így Klara Schumann zongoraversenyét is játszotta már városunkban.

A második bemutató Takemitsu (1930–1996) japán szerzô: A Way Alone II. (Egyedül az úton) vonószenekari mûve egyéni hangzású, nem keleti, közelebb áll az európaihoz. A pesszimista hangulatú mûbôl hiányzik a feszültség, hangzása meglehetôsen egysíkú.

A zárószám, Darius Milhaud: Le boeuf sur le toit (Ökör a háztetôn) igazi sláger. Eredetileg egy Chaplin-filmhez készült kísérôzenének, késôbb Milhaud barátja, Jean Cocteau pantomimet írt belôle, mely e formában elôadásra is került Párizsban. A dzsesszes brazil hangzatok, a szikrázó hangszerelés fôleg a közönség fiatal rétegének olyan tomboló tetszését váltotta ki, hogy a karmester kénytelen volt befejezô részét megismételni.

A zenekar kedvvel, hangulatosan muzsikált, bár nyilvánvalóan rövid idô állott rendelkezésükre a nehéz mûsor betanulására.

Itay Talgam Izraelben több díjat is nyert, világszínvonalú zenekarokat is vezényelt, és tanárai között mondhatja Rozsdesztvenszkijt, sôt, Leonard Bernsteint is.

A jól sikerült hangverseny kedves momentuma volt, amikor a karmester, angol nyelven, megköszönte a kolozsvári közönségnek, hogy egy olyan mûsort, mely nem Mozart és Beethoven mûveibôl állott, lelkesen, értôn fogadott!

Morvay István

Az utcai pénzváltóknál a forint 41/44,5, a márka 5600/5700, a dollár pedig 9300/9400 lejbe került.

Kedves Ali!

Közel ötvenéves barátságunk alatt sosem hallottam (sem Tôled, sem mástól), hogy kutyabarát volnál. Kutyavásárral, kutyakereskedéssel meg éppenséggel nem foglalkoztál mostanáig — sem erdélyi kopót, sem pincsit nem neveltél, nem forgalmaztál —, így hát biztosan nem neked szól Weöres Sándor verse, A kutya-tár, benne a szakaszzáró sorral: „Kutyafülü Aladár!" Most azonban kutya egy ügybe keveredtél.

Pincsiképzés kopóügyben címû nyilvános indulatkitörésedre gondolok (Szabadság, 1998. okt. 3.) — amelyet jobban szerettem volna nem olvasni. (Így érezhettek Ady barátai is, épp kilencven évvel ezelôtt, a „duk-duk affér" idején.) Természetesen jogod van nem szeretni Tibori Szabó Zoltánt, publicisztikai stílusát, vitathatod eljárását, ahogy Csoóri Sándor valóban szép, irodalmi értékû esszéjét, metaforáját-eszmefuttatását az erdélyi kopóról aktuálpolitikailag értelmezi (bár a Hitványulás szövegkörnyezete a kolozsvári kiadású Magyar Közéletben, erre lehetôséget adott). A Pincsiképzés kopóügyben hangneme azonban méltatlan hozzád: méregkeverést, baromságot, feljelentést, sôt felbéreltséget emlegetni és közben „zolikázni" — nos, ez az, ami engem megdöbbent. Emlékeztetni szeretnélek Téged az 1990-es Szabadságban rád utaló sandaságokra, „olvasói" förmedvényekre. Akkor tudtam, hogy ki kell állni melletted, a költô és az ember mellett. „Pincsiképzô" dühödben viszont ne számíts egyetértésemre.

El tudom képzelni, persze, hogy higgadtan újraolvassuk, akár együtt, Csoóri aggodalmas esszéjét (hozzáolvasva például egy 1989 nyarán, eredetileg a Kossuth rádióban, a „Vasárnapi újság"-ban elhangzott Csoóri-szöveget, a romániai magyar értelmiség „szörnyeteg türelmérôl"), utánanézzünk a Petru Grozának tulajdonított 1947-es erdélyi kopó-kiirtásnak, és vitassuk meg „a sorstól kapott összezsugorított vadászmezô" kialakulását — a mezôségi, csíki, gyergyói tájak helyett Pesthidegkút gazos futballpályáján. Próbáljuk megérteni és megmagyarázni, miért keveri bele Tibori a glosszájába „a világmagyarok fônöke" kifejezést, azt, ami a borongós költôi töprengést világszövetségi mezôkre téríti. Szóval, beszéljünk nemes vadászkutyáról, ôzrôl, vadkanról — és egérrôl, ahogy Csoóri teszi, és beszéljünk arról, hogy mi romlik és mi épül, amire (vitatkozva) Tibori utal.

De ha már futballpályáról is szó kerül (a mai szegény magyar labdarúgás egyik, még ott sem jegyzett, gazos pályájáról akár) — kedves Ali, nem állhatom meg, hogy ne tegyek szóvá egy mindenütt érvényes labdarúgó-alapszabályt: a szabályos, becsúszó szerelés és lábra-menés között a mindenkori bíróknak kötelességük különbséget tenni. Lehet az a bokaelrúgó a nemzeti tizenegy tagja vagy világválogatott, akkor is sárga, súlyosabb esetben pedig piros lap jár érte. Puskásnak vagy Maradonának sem volt joga, még egy edzômérkôzésen sem, belerúgni a vele szemben állóba, a vele együtt futóba.

Ne tegyétek, ne tegyük ezt a Szabadság hasábjain sem. Rugdosni, köpködni semmilyen pályán nem illik. Ebben az igazságban (amit nyilván nem én találtam ki) meg kell egyeznünk, mint ahogy öt évtized alatt tulajdonképpen mindig megegyeztünk.

Baráti szeretettel üdvözöl

Kántor Lajos

Az 1998. szeptember 24-re virradó éjjel egészen sovénre változtatták az 1601-ben kivégzett, szívesen gyújtogató és rabló Baba Novac kolozsvári szobrának a feliratát — fãrã un sobor de preoti. 24-én reggel egy jugoszláv küldöttség megkoszorúzta a szobrot, bizonyára szerb, délszláv érzülettel, ugyanis Mihai Viteazu szóban forgó zsoldosának a neve török-szerb, jelentése: ’Ifjú Atya’. A Szabadság 25-i számában K. O. — eléggé kiütésesen — albán származású martalócnak, azaz fosztogatónak mondja ezt a „román nemzeti hôst", pár sorral alább pedig közli (az egyik szerb vendég nyilatkozata nyomán), hogy „albán egyetem létezik Pristinán" (abban a rigómezei városban, amelynek neve nem ok nélkül cseng egybe a cseh pryština ’forrás’ szóval). Mivel a neve szerint is, szinte viking módjára vitéz Mihály serege 1596-ban Babadag

(= Atyahegy) vidékén is prédált, nem csupán egy szójababadagot zsákmányolva.

Mai demokrata megszólja azt a bukarestiesen számítgató Vosganiant, aki mintha nem tudna Werfel híres, A Musza Dag negyven napja címû, a törökországi örmények üldöztetését kísérteties erôvel bemutató regényérôl. A pénzügyekhez inkább, mint a Varujanjacques Rousseau-hoz értô szenátor a szeptember 25-i Adevãrulban (aveti acolo un vãr?) ismét hangsúlyozta: magyar egyetemet nem akar az országban, legfennebb multikulturálisat, és ez nem alakulhat át „monokulturálissá". Vosganian annyira multikulturált, hogy mono-, nem unikultúrát emleget. A multikultúra szó ugyanis csak latin elemekbôl áll, és ezt az egyöntetûséget magasröptûen haladja meg a görög mono- elôtag használása. De vajon, ha Munténiában élne, mondjuk, milliónyi örmény, V. V. csakis „polikulturális", például örmény–orosz vagy örmény–török egyetemet kérne? Ezt meg kéne kérdezni a szenilisnek még egyáltalán nem mondható szenátor úrtól. Addig is emeljük ki, hogy itt az ideje komolyan venni a jelszót: „Világ jóságos kisebbségei, ti, akik túlnyomó többségben vagytok, tartsatok össze!"

P. S. (apropó összefogás, szolíd szolidaritás). — A Szabadság szeptember 25-i, Horváth Gyöngyvér felelôsségérzetét is dicsérô számában még egy érdekes cikket közöl K. O. (ha szabad viccelni: Cromwell kolozsvári, az olívaolajjal felkent oligarchákat úgyszintén utáló druszája). A cikk fôleg Alexandru Fãrcas prefektusról szól. Nem annak kapcsán, hogy „benn a bárány, künn a baranga" (NB: a román baranga falkavezér vén farkast jelent, amely nem csak a Baragánon barangol). A megyefônök egy magát demokratának is mondó párt tagja. Ezért meglátogatta Demszky Gábort, Budapest fôpolgármesterét, de nem találkozhatott az éppen Kanadában tartózkodó kvázi-druszájával, Dem-ján Sándorral, a Polus Center Management Kft. vezérigazgatójával. Ez a kft. Kolozsvár mellett bevásárló- és szórakoztató központot akar felépíteni. Ami többszörösen örvendetes, mert a bevásárlás maga is szórakoztathat, és számos szórakoztató szolgáltatással jól bevásárolunk.

H. J.

„...ködbôl, csöndbôl vagyok."

(József A.)

Az ôszrôl akartam írni néhány dolgot. Emlékezni a harminchat ôszöm egyikére-másikára. Ezt az évszakot mindig magaménak éreztem, mert bele születtem, méghozzá Dénes napján, anyai nagyapám nevenapján. Ôt, sajnos, soha nem ismerhettem, mert három ôsszel születésem elôtt távozott örökre a Házsongárdba. Írni szerettem volna a gyermekkori ôszeimrôl, mikor zuhogó esôben, nyakig sárosan kergettük a labdát barátaimmal. Azokról, amikor apámmal és nagyapámmal préseltük a szôlôt, és öröm volt ott téblábolni a nagyok között. Emlékezni akartam a késôbbi ôszökre, mikor társaságunkkal nagyokat kirándultunk a Bükkbe, és néha a vörösen lebukó Nap még az erdôben ért minket.

Arról az ôszrôl is írni akartam, amikor elôször tudtam meg, mi az igazi szerelem. Azt az ôszt késôbb elneveztem ôzike-ôsznek, mert annyira ártatlanul és riadtan tekintettünk a jövôbe, mint a lövés elôtti pillanatban az ôz a vadászra. Akkor, az avaron pihenve, Ady versét suttogtam kedvesem fülébe, és egymás szemében szerettük volna látni, hogy egyszer véget érnek a nehéz idôk.

Hosszú évek, sok-sok ôsz telt el azóta. Ma már nem szeretem az esôt, nagyapám immár tíz éve valahol az égben szüretel, a kirándulások csak emlékeimben élnek, és egykori szerelmemnek már rég mások suttognak szép és hazug szavakat a fülébe.

Az utóbbi években az ôsz már nem az enyém. Ellopták tôlem a politikusok, akik ilyenkor lendülnek bele a maguk csetepatéjukba. Az ôsz a minden évben cirkuszokkal tarkított iskolai év kezdete, a találgatásoké, hogy lesz-e, és ha lesz, akkor mikor magyar egyetemünk. Ez az évszak a nagy fogadkozásoké, és az ígéretek megszegéséé, a félelemé és a kétségbeesésé, hogy mi lesz velünk télen, és egyeseknek a végsô és visszafordíthatatlan megoldásé.

„A köd, a csönd sosem ragyog" — írta József Attila. Nekem a köd és csönd az ôszt jelenti, amely immár fénytelenül vonul át éveinken, életemen.

Nánó Csaba

Immár hónapok óta, fokozódó derûvel figyelem a II. számúnak mondott cigarettabotrány perét.

Egységes nemzetállamunk, amelynek honatyái pártállástól függetlenül oly kényesek nemzeti méltóságérzetükre — hogy ha magyar szót, vagy egyáltalán magyar szóról hallanak rögvest lúdbôrözni kezd a hátuk — csuklás nélkül, azaz némi tettetett háborgással vették tudomásul, hogy katonai repülôterünkre idegen gép szállhat le, hogy (immár ki tudja hányadszor) szabadul meg cigarettából álló (csempész)rakományától, amelyet hadseregünk vitézei raknak át a teherautókra, mégpedig a haza védelmére utolsó csepp véréig elkötelezett Trutulescu ezredes úr, hadseregünk kormányôrséget alkotó elitalakulatának magas rangú törzstisztje irányításával — természetesen a katonai repülôtér parancsnoka, Suciu kommandor (ezredesnek megfelelô rendfokozat) tudtával és beleegyezésével, sôt hallgatólagos közremûködésével.

A vizsgálat kezdetekor Trutulescu ezredes úrnak volt egy nyilatkozata, miszerint Ô valóban bûnös — de nála jóval nagyobb bûnösök is vannak. Nyilvánvalóan nem Suciu kommandorra gondolt. Vártam-vártuk a vizsgálat lefolyását. És miközben a vizsgálat könyörtelenül folyt tovább, egyenkint szabadlábra helyezték a letartóztatott és vád alá helyezett gyanúsítottakat. A végén már egyedül Trutulescu ezredes maradt a sitten, egy riadt tekintetû gépkocsivezetôvel, vagy más, hasonlóan magas beosztású katonai vagy polgári személlyel. Ôszintén szólva már hinni kezdtem, hogy szépen elalszik az egész ügy. Végül Trutulescu ezredest is kieresztik — érdemeire való tekintettel — no, nem a fôkapun. A hátsón, a kisajtón. A riadt szemû sofôr (minden valószínûség szerint maffiavezér) pedig kap vagy három kemény hónapot — csendháborításért vagy ittas vezetésért, így aztán katonai igazságszolgáltatásunk is megtette hazafias kötelességét.

Az események azonban rácáfoltak — belátom: cinikus — sejtésemre. A per igencsak folyik. Szeptember utolsó napjaiban hatalmasan nekilendült. Teljes határozottsággal igyekeznek kideríteni, miféle maffiózó cselekményekbe keverték bele kormányôrségünket, illetôleg annak válogatott, hazafiságból is jeles minôsítésû tisztjei egyikét-másikát, magát a parancsnokot is beleértve. Egyáltalán, a bíróságnak kell felmérnie, milyen mértékû volt a cigarettacsempészés — és mekkora kárt-károkat okozott az országnak.

Annyi más állampolgárral együtt magam is örömmel értesültem, hogy megtört a jég. Suciu kommandor bevallotta: a titokzatos repülôgép(ek) sorozatos le- meg fölszállásáról rendszeresen tájékoztatta fölöttesét, Bucse tábornok urat is, aki — ezek szerint immár nyilvánvaló — legalábbis tudott a dologról. Hogy Suciu kommandor nem tévedett, vagy nem mondott valótlant — ezt a következô napon egy tanú is igazolta. Ezek szerint Bucse tábornok úr cinkosságot vállalt a bûnözôkkel. Ezt nem én mondom. Suciu kommandor úr szerint van ez így, amit alátámaszt a kihallgatott tanú vallomása is.

Ezek után — az ország népével együtt — joggal vártam, hogy katonai igazságszolgáltatásunk — lépjen. Úgy ahogy ezt maga Emil Constantinescu elnök úr kilátásba helyezte még azon frissiben, a botrány kirobbanásakor: Keményen, határozottan eljárnak személyre, annak társadalmi funkciójára való tekintet nélkül.

És a katonai igazságszolgáltatás — lépett.

Letartóztatási parancsot adott ki azon nyomban (az idôközben eltûnt) — Tãnase ôrmester ellen.

Azt hiszem, ô lesz a maffiavezér. De ha mégsem, akkor óva intem az ominózus éjszakán a katonai repülôtér bejáratánál silbakoló kiskatonát. Tûnjön el, amíg nem késô. Mert ha Ô is lebukik — akkor már egészen világos lesz a képlet — és a bûnszövetkezetet felgöngyölítettnek nyilvánítják.

Fodor Sándor

Bonyolult, nehezen értékelhetô átmeneti korszakban tengôdünk. Az átmenetiség fogalma, mint kiderült, új jelentéssel töltôdik fel: a gazdasági élet, a társadalom és a kisebbségi kérdések kezelhetetlenségében. Ez az átmeneti állapot, amellyel mindennap ütközünk, több mint nyolc éve nem hozott, nem hozhat javulást és egy biztos jövôképet (errôl szól E. Constantinescu új retorikája), és így a gazdasági helyzet romlása, a kormányprogram elôírásainak be nem tartása, az elszegényedés, valamint a kisebbségi elvárásaink megoldatlansága mind arra utalnak, hogy zsákutcában vesztegelünk. A sorozatos vállalati csôdök arra mutatnak, hogy a gazdaság nem készült fel a piaci viszonyokra és profittermelésre. Dominál a válsághelyzet.

Az elmúlt kilenc hónap gazdaságpolitikai történései, a háromszori kormányválság, a hatalomra került jobb-közép kormány intézkedési programjának ismétlôdô sikertelenségei, amelyek a statisztikákban tükrözôdnek, arra utalnak, hogy a liberális elveken alapuló 1998-as, áprilisi kormányprogram jelentôs része nem valósul meg. A szeptemberi költségvetési korrekció, az új pótadók, vámilletékek, járulékok mind foltozgatásokra utalnak és arra is, hogy az ígéretek és a valóság közötti szakadék állandóan nô, és elô kell venni az eszköztárból a nyolcvan éve bevált doktrínát, a nacionalizmust. A nyolc hónapra (január 1–augusztus 31.) létezô hivatalos statisztikai adatok azt mutatják, hogy a gazdaság motorjai alig mûködnek, az ipari termelés 18,5%-kal, a GDP valóban 6%-kal lesz kevesebb 1997-hez viszonyítva, és a beígért zéró növekedés megalapozatlan, mert a szabadesés minden fronton folytatódik. A nemzetgazdaságban az állami beavatkozás hiányát a piac önszabályozó és regeneráló ereje nem tudta pótolni, mert a kormányaink csak szavakban voltak reformerek.

A miniszterelnök és az új pénzügyi nagyvezérkar Washingtonban tárgyal, és csodát, valamint pénzt vár a köszvényes reform kezelésére. Ott viszont tudják, hogy hét év ígéretei és statisztikái mind a következetlen lépések és visszalépések története, így nem lehet hitelezni. A négy nagy hitelmegállapodást már február óta fagyasztották. Magyarán, nincsenek meg a külsô és belsô források a szerkezetváltás, a modernizáció és a termelékenységnövelés elkezdéséhez. Ígéretekben Vãcãroiutól innen nincs hiány. De a gazdasági környezet és az eredmények azt mutatják, hogy ha nem kapunk az elkövetkezô nyolcvan nap alatt 1,8 milliárd USD-t, akkor az albán–orosz „példa" ragálya nálunk is aratni fog. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a privatizáció csak össze-vissza 32%-ban sikerült és nem 57%-ban, még nincsenek igazi piaci viszonyok a bankszférában, nem mûködik a csôdtörvény, nem számolták fel a veszteséges állami ipari és mezôgazdasági társaságokat, az állami kincstárjegyeket és részvényeket nem veszik. A tôkepiac alig mûködik, a körbetartozás nô és kezelhetetlen, a lakosság elszegényedése vészes, és hiába van törvény július 16-tól, nem adnak fizetésemelést a költségvetési intézményekben. A vak is látja, hogy csodára van szükség, mert a gazdasági racionalizmus nap mint nap ütközik a paradoxonokkal. Erre új példa az, hogy hiába csak 26,5% az inflációs ráta nyolc hónapra (az utóbbi három hónapban csak 1%), a hitelkamatláb, akár a betéti, elérte a 60%-ot. A lej romlása a konvertibilis valutákhoz viszonyítva teljes mértékben tükrözi azt, hogy csak a keresletvisszafogásos terápia, nem megy hosszú távon. Most az importot próbálják csökkenteni, és ezért 1 USD már csak 9300 lej felett vásárolható meg. A három nagy makrogazdasági mutató mind arra mutat, hogy az átmenet állandósul és hosszabbodik:

— a költségvetési hiány meghaladja a 4,5%-ot a GDP-bôl,

— a külkereskedelmi mérleghiány el fogja érni a 3 mld USD-t,

— az ország eladósodása és visszafizetendô adóssága 2,2 mld USD.

Ezekbôl is következik, hogy a makrostabilizáció újból rövid életû volt, az IMF és a Világbank (kivonultak képviselôi Romániából az ASAL, FESAL, Stand by megállapodások elhalálozása után) csak azt mondhatja: elôször ti segítsetek magatokon, és azután az Isten (mi) is segítünk a reform véghezvitelében. Tehát csodákra várunk és hitelekre, mert a befektetôk által hozott pénzösszeg eddig csak 4,5 milliárd USD, tehát egy lakosra nem esik 2000 USD, és elemzôk szerint legalább 10 000 USD-re volna szükség.

Hogy visszatérjünk az életnívóra, mely romlik (a gáz, a villany, a melegvíz-szolgáltatás, a cigaretta, az alkohol, az importcikkek árának emelése folytán), október 1-jétôl csak alig 1600 USD az egy fôre esô GDP Romániában. Tehát havonta 130 dollár a bruttó nemzeti össztermék egy lakosra, ami az 1970-es évek színvonalára és harminc év lemaradásra mutat a közép-kelet-európai régióhoz viszonyítva (volt szocialista országok!).

Vezetôink csodára várnak, mert a tulajdonviszonyok tisztázatlansága, a parlament tevékenysége, minden politikai párt magyarellenessége és a gazdasági környezet romlása mind-mind bizalomvesztésre utalnak, és arra a fájdalmas valóságra, hogy a magyarok érdekképviseleti szervezete is válságban van, és a kezelés távolról sincs kézügyben.

Szólamokban, ígéretekben és a mind erôsödô választási retorikában nincs hiány. Véleményünk szerint a gazdasági helyzet októberi kilátástalansága felveti a „leszámolások" szükségességét is a pártokon belül, mert a gazdasági környezet romlása visszatükrözôdik a politikában és társadalomban egyaránt. (Lásd a tôzsde szomorú helyzetét.)

Mi következik? Miközben csodákra várunk, mind kevesebbet dolgoznak az állami vállalatokban, ahol a szakszervezetek dominanciája növekvôben van, és mind többen mennek ki az utcára. Mindenki a kapitalizmusról beszél és a demokráciáról, de a valóságban, a szovjet típusú gazdasági, ideológiai rendszer bukása után csak a balkáni tradíciók és cselekvési minták uralma marad, ami a korrupcióval párosul.

A beruházások elmaradása, a hitelek hiánya, a technikai és technológiai hátrány veszélye véleményünk szerint mind alternatívahiányra utal, hiszen „csodára" várunk és altruista befektetôre (ilyen nincs!).

A gazdasági-pénzügyi prognózis 1999-re, az átmenetiség állandósulása, a politikum általános uralma a gazdasági és pénzügyi sorskérdésekben, mind arra utalnak, hogy a társadalom megújulása nagyon hosszú folyamat, amely alig kezdôdött el, és fel kell készülnünk az átmeneti korszak hosszabbodására. Túlélési stratégiát kell kidolgoznunk, ha a vásárhelyi SZKT után mind nyilvánvalóbb, hogy lejjebb eresztettük a mércét és elvárásainkat.

Az elmúlt kilenc év tapasztalatai bizonyítják, hogy semmiféle törvény és ígéret itt nem biztos, mert a régi viselkedési formák felszámolása és nyolcvan év tradíciójának értékelése a magyar csúcsvezetôk által nem történt meg. Így marad a nagy kérdés:

VAJON OKULTUNK-E, MIKÖZBEN CSODÁRA VÁRUNK?

A választ csak a jövô nemzedék adhatja meg hitelesen és megalapozottan, ha kielemezték a Magyar Népi Szövetség, RMDSZ és két világháború közötti romániai magyar pártok gazdasági, politikai kisebbségvédelmi tevékenységének sorozatos sikertelenségeit. Ezért állítjuk azt, hogy a tények feltérképezése, a gazdasági- pénzügyi környezet vizsgálata után következzen az önvizsgálat és magunk revíziója. Erre, függetlenül attól, hogy lesznek-e csodák és jóindulat a hitelezôk háza táján, igencsak szükség van, még az ezredvég elôtt. Várjuk az év és a szerbiai beavatkozás vagy nem beavatkozás végét, utórezgéseit, amelyek érintik a romániai piacot és politikát, és a magyarokkal szembeni kormányzati bánásmódot.

Neményi József Nándor

Nem megszokott kerek évfordulót jelez a címben megjelent szám. De az érdeklôdés felkeltését, a hagyományokra való odafigyelés, a megmaradás érzéseinek erôsítését — minden bizonnyal elôsegíti. Végül is mit jelent ez a háromjegyû szám? A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Líceum Évkönyvében — amely kis példányszámban eljutott Kidébe — a Borsa-völgyi kutatás kapcsán, ez olvasható. Kide elsô okleveles említését 1332-bôl ismerjük. Az Árpád-kori eredetû (ma református) templom körül végzett feltárások azonban a falu 12. századi lakottságát bizonyították. Kide határában még egy Árpád-kori településrôl tudunk. És ez: „Biszót". Az 1332-es évszám tehát egy pápai tizedjegyzéki bejegyzés. Ez adta az ötletet a falu vezetôinek, hogy október elsô szombatján a mezôségi dombok között meghúzódó településre — hazahívja fiait a messzeségbôl. Zsúfolásig meg is telt a templom, ahol a ritka ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdôdött. Ferenczy Miklós, kolozsvári esperes hirdetett igét, majd a Kidét is ellátó és még 11 szórványban szolgáló Kovács Árpád római katolikus plébános imádkozott. Darai Sándor helybeli református lelkész, az ünnepség egyik szervezôje köszöntötte a velük együttmûködô polgármestert és a hollandiai Dordrechtbôl érkezett vendégeket, akik évek óta nagy rokonszenvvel és segítôkészséggel járnak Kidébe. A jubileumi hangulatot a templomban bemutatott mûsor csak fokozta: helyi népviseletbe öltözött „csôszlányok" — többségükben Kolozsvárról a hét végére hazatért unokák — az alkalomhoz illô, és a közeledô október 6-át köszöntô verseket szavaltak, majd Kecskés Péter muzeológus Szentendrérôl tartott rövid ismertetôt a katolikus plébánián megrendezett kiállításról, annak kidei vonatkozásairól. Felhívta például a falu lakosságának figyelmét, hogy az asztalokon elszórt fényképfelvételek 1940 és 1943 között készültek. Mindazok, akik akár volt családtagjaikat vagy egykori otthonaikat felismerik, emlékként magukkal vihetik a képeket.

A mûsor kolozsvári mûvészek közremûködésével folytatódott a templomban. Nyírô József „Egyszerûen" címû novelláját Katona Éva olvasta fel. Még áll a ház, amelyben 1915-ben a nagy székely író lakott. Négy hétig a falu plébánosa maradt. Boér Ferenc, aki a dési Solymosy, Lukács Éva festômûvész hatásaira a nyári hétvégeket már Kidén tölti — versösszeállítással tisztelte meg a jubiláló falu népét. Juhász Ferenc, Ady, Reményik Sándor, Vörösmarty, Babits költeményei — talán sehol máshol nem találtak úgy szabad utat az alig 160 boldog, de elöregedett ember szíve felé — mint itt, a Holt tenger néhány kicsiny szigetén...

Kovács András filmrendezô, a falu szülötte is hazatért a szüreti mulatsággal záruló évfordulós ünnepségre. A Kolozsvártól 36 kilométerre fekvô Kide az ô számára legényke korában 20 kilométeres távolságot jelentett, a „toronyirányt" rövidítésekre emlékezett. Sok változott 1925 óta — villanyvilágítás, rádió, mezôgazdasági gépek váltak megszokottá a falu életében. De a lakosság száma látványosan csökkent. Az ô rokonsága is megfogyatkozott. „A diófák itt maradtak, az emberek elmentek." Talán ez lesz filmjének címe, amelyet most kezdett el forgatni szülôfalujáról.

Az ünnepet megelôzôen több napig esett az esô e tájon. A bokáig érô sár ezúttal nem vendégmarasztalónak, de vendégûzônek bizonyult. Könnyebb dolguk volt a csôszlegényeknek. Ôk lóháton járták a falut, és már délután 5 órától szüreti bálba hívták a vendégeket.

A távolabbról érkezôket — jövô ilyenkor, október elsô szombatján várják újra vissza szeretettel a kideiek.

S. Muzsnay Magda

A Kalotaszegi Református Egyházmegye Nôszövetsége és a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület közös szervezésében vasárnap délután 3 órai kezdettel 1848 eseményeire emlékeztek a csucsai református templomban.

Istentiszteletet tartott Ferencz László református esperes. A többek által felvetett kérdésre, miszerint nem félnek-e a református magyarok Csucsán, ahol ma már csak öt magyar él, 1848 eseményeire emlékezni, az esperes így felelt: mi ettôl nem félünk, mert tiszta szándékkal jöttünk ide, senkinek az érdekeit és büszkeségét nem sértjük. Mi saját ’48-as hôseinkre emlékezünk!

Ezt követôen Molnár Irma, a Református Egyházmegye Nôszövetségének elnöke üdvözölte a templomot zsúfolásig megtöltô ünneplôket, akik között szép számban magyarországi vendégek is voltak. 1848-cal kapcsolatos, forradalmi verseket szavaltak a Kalotaszeg minden részébôl érkezett fiatalok.

Pécsi Dániel Petrás Mária szobrászmûvész által elkészített, Bem Józsefet és Czetz Jánost ábrázoló kerámia dombormûvének leleplezése alkalmával bemutatta az egybegyûlteknek a mûvésznôt. Ezt követôen a magyarországi heraldikus szakember leleplezte a dombormûvet.

A dombormûvet Tiszavasvár küldöttei, a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület, valamint a bánffyhunyadi RMDSZ részérôl koszorúzták meg. A koszorúzás alatt a bánffyhunyadi református kórus énekelt.

A nôszövetség szeretetvendégsége után dr. Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros érdekfeszítô elôadást tartott Bem útja Erdélyben címmel.

Péntek László

A háromszéki Árkoson október 2–4. között tartották meg az Erdélyi Vendégfogadók konferenciáját, több mint 80 meghívottal. A résztvevôk közül ki kell emelni: dr. Csáky Csaba címzetes egyetemi docenset Budapestrôl, a Közép-Kelet-Európai Vidéki Vendégfogadásért Szövetség elnökét; Csomós Attila és Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének alelnökeit, valamint Mátéffy Gyôzôt, a Turisztikai Minisztérium Brassó, Kovászna és Hargita megyei megbízottját. Számos vállalkozó, tanügyi káder, polgármeseter és lelkész is jelen volt, olyanok, akik már tevékenyen részt vesznek a mozgalomban. Szép számmal jöttek Erdély minden részébôl azok is, akik csupán érdeklôdnek e foglalatosság iránt.

A konferencia témakörébôl ki kell emelnünk: Hogyan lehet vendégfogadásra vállalkozni? • Az állam és az önkormányzatok szerepvállalása a falusi vendégfogadásban • Népi építészet és lakáskultúra • Gasztronómia a falusi vendégfogadásban • Marketing-rendszer kiépítése a vendégfogadás támogatására • Oktatás, képzés • Üdülés az erdélyi falvakban — az 1999–2000. évi nyilvános katalógusok kiadása.

Az október 2-i megérkezés után, másnap elôadásokra került sor, amit véleménycsere, ajánlattevés és a következtetések kiértékelése követett. A napi, zsúfolt programot szombat este állófogadás zárta. Vasárnap, október 4-én a résztvevôk tanulmányútra indultak Kovászna és Hargita megye turisztikai szempontból jelentôsebb településeire.

A konferencia anyagainak megfogalmazása szerint egyértelmû, hogy a következô évtizedben a zöld turizmus egyre keresettebb lesz az üdülési szokások változásának eredményeként. Hazai, mezôgazdasági szempontból hátrányos helyzetû vidékeinken az agrárágazat fejlesztése, a falusi foglalkoztatás bôvítése szinte elképzelhetetlen a falusi vendéglátás kifejlesztése nélkül. Csak a nemzeti hagyományok és a nyugat-európai tapasztalatok meghonosításával lehet kifejleszteni a falusi vendégfogadást. Az elôadók felhívták a jelenlévôk figyelmét arra is, hogy a jelenleg kihasználatlanul álló lakóházak, gazdasági épületek korszerûsítését, felszereltségének bôvítését minél hamarabb el kell kezdeni. Az ehhez szükséges pénzek elôteremtése nem könnyû feladat, de nem is lehetetlen, ha a gazda valóban törekszik erre, és a helyi közigazgatási szervek nem akadályozzák, hanem segítik ebben. A falufejlesztés közös érdekük!

A telefonhálózat fejlesztése, az ivóvíz bevezetése, a közmûvesítés vagy a háztartási hulladék elszállítása, illetve az utak járhatatlan állapota jelenleg nagyon sok településen megoldatlan gond, márpedig falusi vendégfogadás ezek megvalósítása nélkül elképzelhetetlen.

Az elôadók külön kiemelték a vendégfogadók és a vendégek közötti kapcsolattartás kiépítését és fenntartását, amihez hathatós reklám szükséges.

Barazsuly Emil

A romániai látogatását kiváltó visszhangokra, fenyegetésekre reagálva Eva Maria Barki sajtónyilatkozatban tiltakozott. Mint ismeretes, a magyar származású bécsi jogásznôt, aki az Iliescu-rezsim alatt kitiltatott az országból, ismét nemkívánatos személynek akarják nyilvánítani. Szerkesztôségünkbe eljuttatott nyilatkozatában kifejti: „Ténykedésem és megnyilatkozásaim a romániai magyarság jogait illetôen is sohasem irányultak a román nép ellen. Ellenkezôképpen: a jog oszthatatlan, mindenkire érvényes kell hogy legyen. Mindenki, aki ismer engem, tudja, hogy én emberi jogok alapján minden személy érdekében, nemzetiségre való tekintet nélkül, lépek fel. Hasonló módon legélesebben pellengérre állítom az emberi jogok és az alapvetô szabadságjogok mindennemû megsértését, mint ügyvéd és mint az Emberjogi Liga Emberjogi Bizottságának elnöke, történjen az akár Ausztriában vagy bárhol másutt.

Készségesen állok rendelkezésére párbeszéd céljából mindazoknak, akiknek Erdély sorsa — mégpedig Erdély minden népének sorsa — szívügye.

Egyidejûleg köszönetet mondanék mindazon emberjogi szervezeteknek, amelyek mellettem szót emeltek, éspedig a Helsinki Bizottságnak, a Pro Európa Ligának, az Emberi Jogokat Védelmezô Romániai Egyesületnek, az Emberjogi Ligának, a Független Román Emberjogi Társaságnak. Ôk fontos tényezôi a román társadalomnak. Az ô segítségükkel, ez meggyôzôdésem, Románia is a demokrácia és a jogállam irányába vezetô útra lép majd tovább. Ennek alapja a minden állampolgárra és minden népcsoportra érvényes alap- és szabadságjogok biztosítása, nemzetiség tekintete nélkül. "

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]