1998. október 7.
(X. évfolyam, 232. szám)

A képviselôház állandó bürója tudomásul vette, de nem hozott döntést az RMDSZ ama kérésére, amelynek értelmében a szövetség Anghel Stanciunak, a tanügyi bizottság elnökének magatartása ellen tiltakozik. Mint ismeretes, Stanciu megtagadta, hogy a bizottság újra vita tárgyává tegye az oktatási törvényt módosító 36-os sürgôsségi kormányrendeletnek az egyetemalapításra vonatkozó cikkelyét. Stanciu azzal az indokkal utasította vissza a négy koalíciós pártvezér aláírása által szentesített dokumentumot, amelyben az említett passzus újratárgyalását sürgették, hogy a folyamodványról hiányzott az illetô pártok pecsétje. A bizottság elnöke ugyanakkor megkérdôjelezte az aláírások eredetiségét is. Mindez — jegyzi meg a Mediafax — könnyen a koalíció széteséséhez vezethetett volna.

Andrei Marga tanügyminiszter szerint bármely politikai pártnak jogában áll valamely tárcavezetô tisztségébôl való felfüggesztését kérni, így az RMDSZ-nek is. Mint ismeretes, az RMDSZ több alkalommal is hangot adott annak, hogy képtelen egy olyan kormányban részt venni, amelynek egyik tagja ádáz harcot visel olyan célok megvalósítása ellen — lásd az anyanyelvi oktatás korlátainak a felszámolását —, amelyek a kormányprogramban is meg vannak fogalmazva. Marga ismételten kijelentette: még miniszteri tisztségének a kockáztatásával sem hajlandó megmásítani véleményét, és továbbra is a multikulturális felsôfokú intézmények egyedüli üdvözítô volta mellett foglal állást. Méghozzá oly módon, hogy az efféle intézmények oktatási nyelve közül ne hiányozzék az állam hivatalos nyelve sem.

A tanügyminiszter jelenleg épp Párizsban tartózkodik, ahol az elôzetes hírek szerint személyesen is megbeszéléseket folytat majd Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszterrel. Ezekben a napokban a francia fôváros ad otthont a Felsôfokú oktatás a 21. században elnevezésû konferenciának, amelynek alelnökévé Andrei Margát választották.

Tegnap reggel elmentem a patikába. Arra voltam kíváncsi, mûködik-e egyáltalán, és ha igen, hogyan a gyógyszerek ártámogatási rendszere. Az egyébként nagyon kedves fônöknô azonban nem elégíthette ki kíváncsiságomat, annyira nem megfelelônek tartja ezt a gyógyszerosztási procedúrát, annyira kilátástalannak és menthetetlennek látja a jelenlegi állapotokat, hogy barátságosan azt tanácsolja, keressek más témát. Kissé csüggedten és kevésbé bizakodóan indultam a következô gyógyszertár felé. Talán nagyobb sikerrel járok.

És valóban, így is történik. Megkönnyebbülten fogadom a meghívást a „boszorkánykonyha kulisszáiba". A fônöknô mindenrôl részletesen tájékoztat, ám legvégül ô is a névtelenség mellett dönt. Az asztalra kerül millió irat, számla, lista, listahelyesbítô lista, és a listahelyesbítô lista adatait kiegészítô ... lista. Ezek után már nem csodálkozom azon, hogy egyik betelefonáló olvasónk egyáltalán nem érti, a 80 százalékban ártámogatott gyógyszereinek miért kell szinte teljes árát kifizetnie.

— Ártámogatással juthat gyógyszerekhez minden olyan állampolgár, aki társadalmi biztosítást fizet vagy fizetett — négymilliós fizetés vagy háromszázezer lejes nyugdíj mellett egyaránt — kezdi a „beavatást" a gyógyszerésznô. — Az ártámogatás 80 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a beteg a gyógyszerek árának csupán 20 százalékát fizeti meg. Ezeket a százalékokat azonban korántsem a dobozokon feltüntetett eladási árakra kell alkalmaznunk, mi meg csak az eladási árat vehetjük figyelembe árusításkor. Innen adódnak aztán a félreértések vásárlóinkkal.

A minisztérium kibocsátott egy listát az ártámogatott gyógyszerekkel. Ebben minden gyógyszernek szerepel egy meghatározott ára, az úgynevezett vonatkoztatási ár. Ennek megállapítása számunkra ismeretlen módon, a minisztériumban történik. A vonatkoztatási ár 20 százalékát kell a vásárlónak kifizetnie, ez az ár azonban nem mindig azonos az eladási árral: van amikor kisebb, és van amikor nagyobb annál. Azt is tudni kell azonban, hogy az eladási árat sem mi állapítjuk meg, még csak maguk a gyártók sem — itt a belföldi gyógyszerekrôl beszélek —, hanem a Versenytanács. A patika polcain felsorakoztatott áruból csupán a kozmetikai cikkek árát határozzuk meg mi magunk, a gyógyszerek esetében csupán az ártámogatással járó számításokat végezzük el.

Tehát van egy lista a minisztériumtól a vonatkoztatási árral, és egy másik lista a Versenytanácstól az eladási árral. Lássunk egy példát. A Maycor retard nevû orvosság 50 pasztillás dobozának vonatkoztatási ára 12 500 lej, ennek 20 százaléka 2500. Ennyit kellene a vásárlónak kifizetnie. Ám ugyanannak a doboznak az eladási ára 40 800 lej — ez szerepel a gyártól érkezô számlán, ezt kell nekünk kifizetnünk. A két ár között 28 300 lejes különbség van. Ágy aztán 2500 plusz 28 300 az 30 800. A vásárló mit lát? A dobozon 40 800 lej szerepel, s közben — bár 80 százalékos kedvezményben részesül — 30 800 lejt kér tôle a patikus. Persze, hogy az emberek fölháborodnak.

A vonatkoztatási ár 80 százalékát — a támogatás összegét — aztán összesített listák alapján az állam fizeti, természetesen több hónapos késésekkel. Ezért fordult elô, hogy egy ideig nem alkalmaztuk az ártámogatást. Most már azonban ismét kedvezményes áron adjuk a gyógyszereket, az ismertetett módszer szerint.

Még ellátogatok néhány patikába, s lassanként teljes kép alakul ki a káoszról. Elgondolkoztató, hogy mindenki ragaszkodik a névtelenséghez. A gyógyszertáraknak nincs szerzôdésük az állammal arról, hogy az köteles kifizetni azt a bizonyos 80 százalékot. Komoly konfliktus esetén még az igazságszolgáltatáshoz sem fordulhatnak, pénzbeli követelésekre nincs jogi alapjuk. Egy javaslat is elhangzott utam során: amennyiben beválna a családorvosi rendszer, akkor az orvosok egy-két hónapot arra áldozhatnának, hogy feltérképezzék pácienseik általános egészségi állapotát. Adatbázist lehetne létrehozni a szívbajosokról, veseproblémákkal küszködôkrôl, akik állandó gyógyszeres kezelésre szorulnak. A cukorbetegek nyilvántartása bizonyítja, van erre lehetôség. De míg egy kezdô orvosnak néhány százezer lejes fizetése van! Pedig így talán megszabadulhatnánk a kisegítô listáktól, javító listáktól, helyesbítô listáktól, legeslegérvényesebb listáktól... Talán megérthetnénk azt is, mit kell tennünk, mikor az egyszerû kalapkúra már nem elég.

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület (EMKE) Kolozs megyei szervezete október 6-án a szamosfalvi honvédemlékmûnél az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hôseire emlékezett. Ennek a helynek a közelében végezték ki 1849. október 8-án a madéfalvi Tamás András alezredest és a csíkszentmihályi Sándor László nemzetôrt. Az ünnepélyen jelen volt Buchwald Péter alprefektus, Kónya-Hamar Sándor képviselô, a megyei szervezet képviselôi és más közéleti személyiségek.

Boros János megyei elnök emlékbeszédében rámutatott: „E két hôs elôtt fejet hajtva, kegyelettel emlékezünk arra a sok ezer fiatalra, nemzetünk színe-virágát jelentô hôs honvédekre és az aradi tizenháromra, akik mertek harcolni és meghalni, mertek szembeszállni a Szentszövetséget alkotó három gigászi hatalommal. Nekünk, kolozsváriaknak csak ez az egy honvédemlékmûvünk van, ezenkívül egy emléktáblánk, amely Bem tábornok gyôztes, karácsonyi, kolozsvári bevonulását hirdeti és néhány honvédsír a Házsongárdi temetôben" — mondotta a megyei elnök.

Sebesi Karen Attila színmûvész, Fegyveresi István, az EMKE kolozs megyei szervezetének alelnöke és Fegyveresiné B. Anikó szavalatokkal emlékezett a két hôsre és a tizenhárom aradi vértanúra. A koszorúzást követôen ökumenikus istentiszteletre került sor a Szentpéteri-templomban. A megemlékezô ünnepség lapzártakor még tartott.

Aranyosgyéresen, ökumenikus egyetértésben, katolikusok, reformátusok és unitáriusok emlékeztek meg vasárnap az aradi vértanúkról. Az emlékünnepség rendezésében a helyi RMDSZ-szervezet is részt vett. Emlékbeszédet mondott Sógor Gyula református esperes, aki korábban évekig volt aradi lelkész, és Péter Károly nyugalmazott tanító, a gyéresi RMDSZ elnöke. A rendezvényen az alkalomhoz illô verseket szavaltak Schmidt Ibolya, Páll Judit és Bene Elôd. Simon Sándor felolvasta Lázár Vilmos feleségéhez írt búcsúlevelét. Fellépett a helyi református vegyes kórus. Az emlékünnepség a templom udvarán szabadságfa-ültetéssel zárult.

Váratlan eset kavarta fel a kedélyeket és zavarta meg sok kolozsvári lakos nyugalmát az elmúlt idôben. A pénzügyigazgatóság levelezôlapon kért fel számtalan embert, hogy jelentkezzen a hivatalban adóügyi helyzetének tisztázása végett. A régi hagyomány rögzítette szolgálatkész szokás szerint, meg általában azért, hogy senkinek ne gyûljön meg a baja a pénzüggyel, a felszólítottak el is mentek — megtudni, mit akarhat tôlük a hivatal? A várható válasz természetesen az volt, hogy pénzt. Megtoldva persze a több évre visszamenôleg kiszámított késedelmi kamattal.

A meglepett és megdöbbent „adósok" most tudták meg, hogy az évekkel ezelôtt bizományi rendszerben eladott termékükbôl szerzett jövedelmük után adót kell fizetniük. Az illetô üzlet annak idején csupán a neki járó kezelési díjat vonta le az árból, a maradékot adózatlanul fizette ki a tulajdonosnak. Ezt az adót próbálja most behajtani a pénzügyigazgatóság, beleszámítva természetesen a késedelmi kamatot is, amely — többéves adósságról lévén szó — jóval felülmúlja a le nem vont adó összegét. Ezeket az eseteket szerkesztôségünknek idôs, nyugdíjas emberek jelezték, akik, mint mondták, azért tartják sérelmesnek és valahol jogtalannak a pénzügyigazgatóság eljárását, mert mintha szándékkal várták volna az idô múlását, hogy minél több kamatot hajthassanak be. Ugyanakkor arra is hivatkoztak, hogy az adófizetési kötelezettségrôl nem volt tudomásuk.

Az ügy tisztázásáért a helyi pénzügyi hivatalhoz fordultunk, ahol legfelsôbb igazgatói jóváhagyással sikerült minimális információt szerezni. A magánszemélyek adóellenôrzési osztályfônöknôje egy régi, 1954. évi 153. rendeletre hivatkozott, amelyet az 1997/85. (a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló) sürgôsségi kormányrendelet hatálytalanított ugyan, de az abban szabályozott kérdéseket szinte hasonló módon vette át, felújítva és kiszélesítve az alkalmazását. Ennek alapján azokkal szemben, akik „butikokba" árut adtak be, és eladása után jövedelemhez jutottak, eljárást indítanak: elôször a hivatalba hívják ôket, hogy tudomásukra hozzák tartozásukat, ezután pedig fizetési felszólítást (adómegállapítási jegyzôkönyvet) küldenek az illetôk nevére, amelyben kilátásba helyezik a kényszervégrehajtást is. Amennyiben valaki elégedetlen a jegyzôkönyvben megállapítottakkal, a közléstôl számított 5 munkanapon belül kifogást emelhet, amelyet a Városi Pénzügyi Hivatal Avram Iancu tér 19. szám alatti iktatójánál kell letennie. (Hozzáfûzzük, hogy a kifogásra küldött válasz ellen tovább lehet fellebbezni, ezúttal már a megyei pénzügyi szervhez.) Az adók és illetékek esetében az elévülési határidô 5 év. Ezeket az eseteket azonban a hivatal adócsalásnak tekinti, itt pedig 10 év az elévülés — mondotta az adóellenôrzési osztály fônöknôje.

Kolozsváron mindeddig körülbelül 3500 ilyen esetet fedeztek fel és tartanak nyilván. Kérdésünkre, hogy miért nem az üzletek, cégek ellen lépnek fel, hiszen ezeknek lett volna kötelessége visszatartani az adót, azt válaszolták, hogy erre csupán a magánszemély eltûnése vagy fizetésképtelensége esetén kerülhet sor. Egyébként sokan meggazdagodtak a külföldi utakon vásárolt portékák bizományi-rendszerû eladásából, mondotta az osztályfônöknô, hozzátéve, hogy milliós nagyságrendû tartozásokról van szó, és éppenséggel büntetô eljárást is kezdeményezhetnének.

Ezekután nem szeretnénk senkit törvényszegésre buzdítani vagy bátorítani. Elôfordult azonban olyan eset is, amikor az üzlet irataiba bevezették valakinek a pontos adatait, személyazonossági számát, az aláírás ellenben láthatóan hamisított volt. Ilyen esetekben a pénzügyi hivatal a hozzájuk letett kifogást továbbítja a gazdasági rendôrséghez. Állítólag már több hasonló ügy kivizsgálását kezdték meg.

Az 1997/85. sürgôsségi kormányrendelet a személyi jövedelemadóról világosan és félreértelmezhetetlenül szabályoz: amennyiben az üzlet elmulasztja kiszámítani, visszatartani és befizetni a bizományi rendszerben szállított vagy eladott termékek utáni 15%-os (jövedelem)adót, ez az összeg az üzletet fogja terhelni, és nem a jövedelem élvezôjét. A meggondolás logikus a pénzügyi hivatal szempontjából, hiszen könnyebb egy üzlet ellen indítani eljárást, mintsem több(ezer) magánszemély ellen. A kormányrendelet érvénybe lépése (január elseje) elôtti adósságra viszont a régi jogszabályt (1954/153. rendelet) alkalmazzák, amely a mai viszonyokra már egyáltalán nem „illik". Eszerint pedig az állammal szembeni ilyen jellegû adósságokat a magánszemélyektôl hajtják be (az adólevonás kötelezettségét csupán a „szocialista" egységeknek tették kötelezôvé).

Bár „a törvény nem ismerete senkit nem ment fel a felelôsség alól", az érintettek érthetôen tiltakoznak. Nem annyira az adózási kötelezettség, mint inkább a magas késedelmi kamat miatt, amely — szerintük — a hivatal „rosszindulatát és munkastílusát" jellemzi. Azoknak, akik foglalkozásszerûen „butikoltak", nem jelent(het) anyagi megterhelést ez az utólagos befizetés (elértéktelenedett lejértékben!). A szerkesztôségünkben érdeklôdô (kis)nyugdíjasoknak azonban felhívjuk a figyelmüket a jogszabály egyik rendelkezésére (1954/153. rendelet, 27. szakasz d) pontja): „nem adódik hozzá az adóköteles jövedelemhez az az összeg, amely a lakosság saját javainak eladásából származik". (Mindezt egyébként hasonlóképpen fogalmazza meg az új kormányrendelet is.)

Mint ismeretes, a Szövetségi Képviselôk Tanácsának (SZKT) szombati rendkívüli ülését megelôzôen az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének képviselôtanácsa nyilatkozatban leszögezte: a szervezet nem fogadja el a magyar-német multikulturális egyetemet, és továbbra is ragaszkodik a kolozsvári székhelyû önálló magyar felsôoktatási intézmény mielôbbi létrehozásához, ugyanakkor pedig felkéri az SZKT-t, hogy tartsa tiszteletben a szeptember 5-én hozott döntését. A jelenlévôk egyetlen ellenszavazattal elfogadták a határozatot. Buchwald Péter alprefektust arról kérdeztük, hogy miért nem értett egyet a megyei szervezet nyilatkozatával, és hogyan vélekedik az SZKT október 4-i döntésérôl.

— Ismerve a kolozsvári sajátos politkai helyzetet, hiszen itt van a legszélsôségesebb nacionalista polgármester, meg tudom érteni azt az indulatot, amivel a kolozsvári MKT külön nyilatkozatot terjeszetett a marosvásárhelyi SZKT elé — mondotta Buchwald Péter. — Politkusként azonban nem értek egyet a határozattal, mivel az indulat nem minden esetben a legjobb tanácsadó. A jelenlegi helyzetben mindig úgy kell döntenünk, hogy akár benn maradunk a kormányban, akár kilépünk a koalícióból a magyar közösségnek ebbôl a legkevesebb kára származzon. Természetesen figyelembe kell vennünk azt is, hogy a sajátos nemzetiségi problémák mellé, és nem helyette felvállaltuk az ország gazdasági reformját is. Ha azért lépünk ki a kormánykoalícióból, mert az önálló magyar állami egyetem megalapítását biztosító tanügyi törvénybe bele akarnak vinni egy diszkriminatív, tiltó rendelkezést, akkor nekünk száz százalékosan igazunk van. Ezt a helyzetet mind belföldön, mind külföldön meg tudjuk magyarázni a demokratikus erôknek. Amikor azonban a kormány utolsó mentôövként felajánlotta a Petôfi-Schiller elnevezésû magyar-német állami egyetem létesítésének lehetôségét — amely természetesen nem az, amit kértünk, és kérünk mai napig is — bebizonyította, hogy szüksége van az RMDSZ jelenlétére. Ezt az ajánlatot visszautasítani rossz lépés lett volna — hangsúlyozta Buchwald Péter.

Az alprefektus szerint az RMDSZ-nek a kormányban való részvétele olyan tárgyalási alapot biztosíthat, amelynek köszönhetôen az önálló magyar Bolyai egyetem újraalakítása közelíthetô meg. — Ez egy elsô lépés volt. Bár kemény harccal fog folytatódni, de egy esély. Ha kilépünk a koalícióból, ezt is elveszítjük. Az alternatíva nem a Petôfi-Schiller vagy a kolozsvári székhelyû Bolyai egyetem lett volna, hanem magyar-német multikulturális egyetem — esetleg — vagy semmi. Ezért egyetértek az SZKT szombati döntésével. Az önálló magyar egyetem újraalakítása számunkra továbbra is létkérdés marad. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, nem mi leszünk a hibásak, hanem az a kormány, amelyik ezt a határozatot hozta. És akkor ki kell lépnünk. Természetesen ennek elérése nagyon nehéz lesz, mivel még meg kell teremteni az ehhez szükséges törvényes hátteret — mondotta az alprefektus.

Az utcai pénzváltóknál a forint 42/44, a márka 5620/5680, a dollár pedig 9300/9400 lejbe került.

— Mihez kell a világbanki költcsön?

— Ahhoz, hogy megfizessék a csôdös vállalatok dolgozóit, hogy ne dolgozzanak.

• Hatósági közeg megsértése és fenyegetése hivatásának gyakorlása közben vád miatt elôbb 24 órára ôrizetbe vették, majd 30 napra szóló letartóztatási parancsot bocsátottak ki Gyôrfi Francisc (36) ellen. A férfi a Hermes üzletközponthoz tartozó Elipsa bárban randalírozott, s emiatt Paul Calotescu (22) közrendôr megállapító és bírságoló jegyzôkönyvet állított ki csend- és közrendháborítás címén. A jegyzôkönyv aláírásakor Gy. F. sértô szavakkal illette, majd miután letépte egyenruhája ujját (!), meg is próbálta ütni a rendôrt.

• 25 nappal meghosszabbították a nemrég a Music Pubban történt gyilkossági (és korábban közölt) kísérlet gyanúsítottjának, Ioan Adrian Budisannak letartóztatási idejét.

• Holtan találták a Horea úti Picant üzlet elôtt Balázs Arnoldot (69). A nyugdíjas, nôtlen és gyermektelen férfirôl kiderítették: néhány barátjával együtt Nagybányára akart utazni a hajnali vonattal, az élelmiszerüzlet elôtt összeesett és meghalt. Holttestét felboncolják.

• Nôi holttest az utcán. Unokája holttestét találta meg L. M. a Resita u. 4–15. szám alatt — Constanta Predát (38) már október 2-a keresték. A halál okát csak a boncolás után állapítják meg, külsérelmi nyomokat nem találtak.

• Mobiltelefonnal üzletelôt leplezett le a rendôrség a nagyváradi Molnár Veszprémi Dominique Angelo személyében. A 24 készüléket Magyarországon vette, és itt akarta értékesíteni. A telefonokat elkobozták (felbecsült értékük mintegy 9100 német márka) — a tiltott üzletelés miatti kihágást pedig 50 ezer lejes pénzbírsággal büntették.

1998. október 8–9. között harmadik alkalommal rendezik meg Kolozsváron a térinformatikai munkamûhelyt — 3rd GIS Workshop —, mely keretében romániai és magyarországi szakemberek kicserélik tapasztalataikat és ismertetik az új technikai eljárásokat, módszereket. A mûhely célja többek között a városfejlesztés és területfejlesztés aktuális kérdéseinek megvitatása, városfejlesztési tervek térinformatikai támogatása, turizmus és térinformatika, a térinformatika oktatásának megvalósítási módozatai, partnerkapcsolatok kialakítása.

A magyar és román nyelvû elôadásokat plenáris ülésen mutatják be.

A mûhely magyarországi résztvevôi a Hungis Alapítvány vezetôi, a Rudas & Karig Kft., a Landinfo Kft. és a Bekes Kft. képviselôi.

Romániát nagyszebeni, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szatmárnémeti és nem utolsósorban kolozsvári szakemberek, egyetemi oktatók képviselik. A mûhely rendezôje az idén is a kolozsvári székhelyû Gábor Dénes Alapítvány. A GIS Workshop támogatói: Syscomp-Számalk Kft. és Dynamic Network Technologies (Kolozsvár), Geostrategies Rt. (Nagyszeben).

Érdemes odafigyelnünk arra a fekete-fehérbe fogalmazott rendkívüli sokszínûségre, ami Vetró Artúr kétdimenziós portréira jellemzô. A vonalak könnyed röpte, lendületes, tökéletes ívbe kerekített, nemes arányrendszere a nôi portrékon, a finoman metszett ajkakra esô ragyogás, a fények sajátos játéka, a „két színûség" végtelen lehetôségeit villantja fel. A szén mélysége, melegsége pedig különleges varázst kölcsönöz az amúgy is megkapó rajzolatoknak. A tárlat anyaga révén bepillantást nyerhetünk abba a nem mindennapi mûvészi arcképcsarnokba is, amelynek fôszereplôi az erdélyi mûvelôdési élet nagyjai: Kômíves Nagy Lajos, Ady Endre, Balla József, Catul Bogdan, Szabó T. Attila, Romul Ladea.

Vetró Artúr portréiból október 9-én, pénteken 13 órakor nyílik kiállítás a Korunk szerkesztôségében, a Nagy-Szamos (Iasilor) utca 14. szám alatt. Tompa Gábor verseibôl olvas fel, Fazakas Annamária és Kostyák Levente J. S. Bach-mûveket játszik.

Érdemes odafigyelnünk arra a fekete-fehérbe fogalmazott rendkívüli sokszínûségre, ami Vetró Artúr kétdimenziós portréira jellemzô. A vonalak könnyed röpte, lendületes, tökéletes ívbe kerekített, nemes arányrendszere a nôi portrékon, a finoman metszett ajkakra esô ragyogás, a fények sajátos játéka, a „két színûség" végtelen lehetôségeit villantja fel. A szén mélysége, melegsége pedig különleges varázst kölcsönöz az amúgy is megkapó rajzolatoknak. A tárlat anyaga révén bepillantást nyerhetünk abba a nem mindennapi mûvészi arcképcsarnokba is, amelynek fôszereplôi az erdélyi mûvelôdési élet nagyjai: Kômíves Nagy Lajos, Ady Endre, Balla József, Catul Bogdan, Szabó T. Attila, Romul Ladea.

Vetró Artúr portréiból október 9-én, pénteken 13 órakor nyílik kiállítás a Korunk szerkesztôségében, a Nagy-Szamos (Iasilor) utca 14. szám alatt. Tompa Gábor verseibôl olvas fel, Fazakas Annamária és Kostyák Levente J. S. Bach-mûveket játszik.

Hétfôn este a nyilvánosság elôtt bemutatkozott Christiane Botbol asszony, a kolozsvári Francia Kulturális Központ új igazgatója. A fogadáson, melyen a helyi mûvészeti élet és a sajtó képviselôi voltak jelen, városunk frissen érkezett közéleti személyisége kifejezte reményét a különbözô intézményekkel kifejtendô jó együttmûködésükben. Erdély kulturális központjában kiemelten örül annak, hogy nálunk filharmónia mûködik, de gyakori vendége lesz a színházaknak, operáknak, képzômûvészeti tárlatoknak, balettelôadásoknak, könyvtáraknak, egyéb mûvészi megnyilvánulásoknak is. Christiane Botbol bízik csapatában, amely intézményét és a hozzájuk forduló, egyre nagyobb számú közönséget szolgálja ki. A francia kultúra terjesztése egyben lehetôséget nyújt az európai és a világkultúra fogyasztásához is, olyan összetett feladat, melyet a rokonszenves megjelenésû új igazgató felelôssége tudatában kíván teljesíteni.

Török Erna virágcsendéleteibôl nyílt kiállítás az Egyetemiek Háza klubtermében. A rendkívül színes, hangulatos festmények alkotójuk szép iránti fogékonyságáról, szeretetérôl árulkodnak. Török Erna nyitott minden iránt, ami megtöri a hétköznapok szürkeségét, aminek látványa gazdagíthatja lelkivilágát, kellemessé varázsolhatja az életet. Ezért fest évek óta, és ezért igyekszik megosztani élményeit barátaival, a tárlatlátogatókkal is.

A legújabb események láttán kénytelen voltam tollat ragadni.

Nem tettem ezt akkor, amikor egyesek magyarságot gyalázó cikkei jelentek meg sorozatosan a Szabadság hasábjain. Nem ragadtam tollat akkor sem, amikor véget nem érô viták láttak napvilágot a színházkiüresítô politikával kapcsolatban. Nem ragadok tollat akkor sem, amikor RMDSZ-állásfoglalások és tiltakozások sorozatai jelennek meg különbözô magyarságunkat érdeklô kérdésekben, s a listát lehetne folytatni: kormányban való részvétel, Cserehát, Csernáton...

Legutóbb úgy éreztem, hogy betelt a pohár. Ugyanis az egyik román tv-adón a hírekben többek között ezt hallottam: ...kerül sor Kolozsváron, a román szellemiség fellegvárában. Megdöbbentô és felháborító volt ezt hallani. Sorra jutottak eszembe a városnevek: Bukarest, Târgoviste, sajnos, még Gyulafehérvár is, de Kolozsvár!? Rögtön asztalhoz akartam ülni: na, most megírom!! De mit? És miért? — tettem fel a kérdést. Úgyis megírja valaki — folytattam magamban.

Asztalhoz akartam ülni, írni akartam... ordítani a világba... figyelmeztetni, hogy mi készül ellenünk... kérdéseket feltenni: magyarság, hova tûnsz? RMDSZ, nem figyelsz?

Ettôl a héttôl kezdve azonban látom (pontosabban szeptember 30-tól), hogy ez utóbbi kérdés teljesen hasztalan lett volna. Hiszen azt tudjuk és látjuk, hogy a román politikusok — függetlenül attól, hogy milyen pártot képviselnek — belôlünk gúnyt ûznek. De hogy most már egymásból is csúfot ûzzünk??!!

A kormány nem vette figyelembe az ötszázezer aláírást. Lenyeltük, mint sok minden mást. Az RMDSZ sem veszi sokszor figyelembe a magyarság érdekeit, rég elszakadt tagságától, de hogy most már csúfot ûzzön azokból, akik miatt a vezetôk megkapják a tízmillióikat?? Annak idején bekönyörögtük magunkat a kormányba (nem kért fel rá senki), és két éven keresztül javítottuk Románia „imázsát", mást ugyanis nem nagyon értünk el. De most az adott szót szegjük meg, uraim? Alig várjuk, hogy valami kompromisszumnak nevezett koncot dobjanak az utolsó éjszaka az orrunk alá, hogy tudjunk megkapaszkodni a székekben? Máshol sokkal kisebb kudarc miatt önként mondanak le a megbukott politikusok, pártvezérek. Önök meddig markolják még a szennyes kormánybotot?

A hazai magyar sajtó az itteni magyarság megbecsült, élvonalbeli munkása. E közösség tagjainak boldogulását, jogainak érvényesülését segíti, sok mindenrôl tájékoztatja, neveli, szép, hasznos cselekedetekre serkenti. Az újságíró különb, egy fejjel nagyobb az átlagembernél. Ilyennek kell lennie. Írásaira jobban odafigyelnek, mint a másokéra. Ez az elismerés, felelôsségérzetével párosulva arra inti ôt: cikkeivel láttassa a valóságot, legyen az igazságosság érvényesítésének bátor szószólója; oszlassa a közömbösséget, bizalmatlanságot, széthúzást; dicséreteit, bírálatait osztogassa célbatalálóan.

Vajon a „Miért kell elmenni Alsócsernátonba?" címû írás (Szabadság, szeptember 4. szám) eléri célját, segít bajainkon? Nem kétlem, a cikk segíteni akarással íródott. Szerzôjét valószínû jogaink sárbataposása miatti felindultsága késztette állásfoglalásra, mondanivalóját azonban nem mérlegelte eléggé. A sikertelenségekért csupán az RMDSZ felsôbb vezetôségét hibáztatja. Noha — ô is jól tudja — a romániai magyarság jogainak biztosításáért régóta küzdôk lerombolhatatlannak látszó „berlini" falat ostromolnak. Imádott koalíciós partnereink csak ígérgetnek, hazudoznak, a parlamentben ellenségeink szavai döntenek. S ha néha morzsát dobnak elénk, nem jószántukból teszik, hanem a nyugati segítô kéz elvesztése miatti félelem kényszeríti ôket.

Választóink körében végzendô közvélemény-kutatás — amire a cikk felhívja a figyelmet — valóban hasznos volna. Tisztségviselôink munkájáról ily módon, az eddig elhangzott ilyen-olyan vélemények helyett, hitelesebb képet kaphatnánk. A cikk szerint a mérsékeltek táborába tartozók a megmérettetésben jócskán alulmaradnának. Ôszintén szólva én nem mondanék erre határozott igent. Régi ismerôseimmel találkozva egyebek között nemegyszer vezetôink munkásságát is meghányjuk-vetjük. Az eredmény? Hat személy közül, magamat is ideszámítva (többségük értelmiségi) négyen a mérsékeltek politizálási módszerét, ketten a radikálisokét helyeslik és támogatják. Csupán kapásból végzett, nagyon szûk keretû „véleménykutatásom" persze nem ad, nem adhat elfogadható eredményt, és nem helyettesíti a tudományos módszerekkel végzett felmérést, de mond valamit.

Bántó, meggondolkoztató az alábbi mondat is, tovább sulykolja szövetségünk vezetôségét, de a tagok lekicsinylése is kivehetô a szavakból. „A csúcsvezetôség logikája szerint — olvashatjuk — a tagság csak arra jó, hogy ráüsse a pecsétet egy csapat boldogulási cédulájára." Választóinkat felkészültségi színvonal tekintetében egy kalap alá venni, több mint elhamarkodott, felületes értékelés — felelôtlenség. Közülük nagyon sokan jól látják a dolgok alakulását, felelôsségük tudatában cselekednek. Azokat meg, akik elmaradottak, közömbösek — noha számos lehetôség kínálkozik erkölcsi, szellemi gyarapodásukra —, segíteni kell. S ez mindkét tábornak nem elhanyagolható feladata.

Mindezek után kérdezem: berkeinkben fel-felizzó hajbakapás, annak elhíresztelése kinek használ? Nem ellenségeink malmára hajtja a vizet, akik kárörvendve figyelik a közöttünk immár krónikussá vált civakodásokat? Nem akarom ezzel azt mondani: seperjük a szônyeg alá bajainkat, hibáinkat, hanem hogy ne kürtöljük azokat világgá. Ellemezzük, vitassuk meg tennivalóinkat higgadtan, megfontoltan és jóindulattal, építô bírálattal segítsük egymást, vezetôinket nehéz munkájukban.

Bámulatosan megegyezett a román bal- és jobboldali politika a csernátoni polgári fórum megítélésében. Ez egyébként pillanatig sem furcsállható, ha számításba vesszük, hogy a szélsôbaloldalos Pruteanu jobboldali pártban aktivál, a szélsôjobbos Tudor pedig a balos egységért prédikál, és a kisebbségi jogok tekintetében mindketten azonos véleményen vannak a multikulturális Margával. Jól megkevertek itt mindent.

De az fölöttébb különös, hogy a román bal és jobb a Csernáton-értékelésben tökéletesen egyetértett a magyar ballal. Alkalomadtán, amikor a Kossuth rádió a Népszabadságtól kölcsönözte a tudósítást, az embernek az volt az érzése, hogy az Adevãrul lapszemléjét hallja. Csak úgy röpködtek a radikális jelzôk a csernátoni politikusi csoportról. Pedig az átlagosnál értelmesebb óvodásgyerek is tudja, mert hallja a hírekben, hogy radikális politikusokkal csak az írek, a palesztinok, az albánok stb. vághatnak fel. Mi nem. Akik több mint nyolcvan éve kizárólag törvényes eszközökkel próbálnak elérni némi emberi jogot, és a legnagyobb kilátástalanságban sem nyúltak fegyverhez, azok éppen csak szélsôségeseknek nem nevezhetôk.

Az is érdekes, hogy Csernátonról mind a román balnak és jobbnak, mind pedig a magyar balnak az egységvédelem szükségessége jutott eszébe. Az egyik rögtön az ország autonóm tartományokra való felosztásától kezdte félteni a világot, mégpedig olyan nagyon, hogy az osztrák hatóságok figyelmét is felhívta Eva Maria Barki úgymond alkotmányellenes véleményére. A másik az RMDSZ föderalizálásával ijesztgette és még mostanában is ijesztgeti a közvéleményt.

Mi lehet a közös rosszallás oka? Kétségkívül az, hogy a csernátoni összejövetel kifejezte elégedetlenségét az RMDSZ kormányzati szereplésével. Ez nem tetszik a román politikai kaszt tagjainak, akik kevés kivételtôl eltekintve ugyanazt tartják az RMDSZ-rôl, amit Iliescu: szükségtelen rossz, amelyet végsô felszámolásáig sanyargatni kell, ellenszolgáltatás nélkül ki kell használni. A magyar bal pedig azon a Horn Gyula-féle minimalista állásponton van, hogy aki a semmit nem becsüli, a keveset sem érdemli. Kényelmes, ugye. És akkor jönnek ezek az igényeskedô csernátoniak...

De akik szerint olyan nyilvánvalóan nem volt igazuk a csernátoni szónokoknak, miért nem szerveznek egy ellencsernátont? Ez egy olyan polgári fórum lehetne, amely kifejezné teljes egyetértését az RMDSZ bel- és külpolitikájával, és az összejövetel végén a jelenlévôk a teljes elkötelezettség és leírhatatlan lelkesedés jegyében dísztáviratot küldenének pártunknak és kormányunknak.

Az ellencsernátoni szónokoknak természetesen valamivel ki kellene tölteniük az idôt, ezért megelégedettségük alátámasztására felsorakoztatnák az utóbbi két év kimagasló megvalósításait. Azokat, amelyekre Frunda György az SZKT szünetében utalt, vagyis amiket elvesztenénk, ha kilépnénk a kormányból. Ezekbôl a vívmányokból talán telne egy negyedperces megnyitó beszéd bevezetôjére, de aztán valami egyébhez kellene folyamodni.

Például altatómeséket lehetne elôadni. Olyat, hogy volt egyszer, hol nem volt, Kolozsváron 1997 januárjában (amikor ütni lehetett volna a vasat egyetemügyben), volt egy tanakodás arról, hogy kell-e nekünk egyetem. Mindent beleadtak, amit csak kívánt a román jobb- és baloldal, valamint az akkori baloldali magyar kormány: bemutattak multikulturális rögeszmét igazoló közvélemény-kutatást, jelenlétével adott súlyt az önálló egyetemrôl való lemondásnak az RMDSZ által kinevezett tanügyi államtitkár, terjedelmes újságcikk fejtegette, hogy a Bolyai-egyetem csak néhány kolozsvári könyvmoly kívánsága. Ez utóbbi Törzsök Erika aláírásával a budapesti Magyar Hírlapban és a kolozsvári Szabadságban egy idôben jelent meg a Határon Túli Magyarok Hivatala akkori fônökének határozott felkérésére. Az ellencsernátoni szónok ezzel a kolozsvári Bolyai-ellenes rendezvénnyel kapcsolatban részletesen ecsetelné, hogy Tokay György kisebbségvédelmi miniszter erélyesen elhatárolódott Törzsök Erika véleményétôl, minek eredményeként ma már annyi egyetemre való ígéretünk van, hogy pagodaszerûen kell kiképeznünk a padlást.

A többi vívmányról is ilyen mozaikokból lehetne összeállítani a szónoklatokat, hátha valaki nem veszi észre, hogy minden szó igaz ugyan, csak éppen nem úgy, ahogyan tálalják. Tokay György tényleg elhatárolódott Törzsök Erikától, de egy kicsit késôbb. Az egykori HTMH-elnök lefegyverzô útmutatása után másfél évvel, miután kibukott a hatalomból, megmutatta, hogy ô is tud gondolkozni, ha már úgysincs vesztenivalója, és azt találta mondani, hogy ha az RMDSZ képtelen eredményeket elérni a kormányban, akkor kár tovább erôlködnie. Hivatalának veszélyeztetésétôl szívta fel a vizet Tokay, nem a Bolyai-egyetem ügyének elpackázásától.

Továbbá azt is fel kellene tételezni, hogy a több padlásnyi ígéret haszontalanságát sem veszik észre az emberek. Csakis így, vagyis ha az RMDSZ-tagságot gátlástalanul hülyének néznék, lehetne lebonyolítani egy ellencsernátoni fórumot, de akkor is fel kellene tenni a kérdést: mire lenne jó? A teljes önkielégültség kifejezése után Radu Vasile miniszterelnök pecsétgyûrûs ujjával megvakarná a füle tövét, és azt kérdezné Markó Bélától: mit akartok még, hiszen a népetek is úgy érzi, hogy Romániában teljesen megoldottuk a nemzetiségi kérdést.

Ui.: Hétfôn a bukaresti magyar tévémûsorban megismételtek egy lerágott és megaszalódott témáról, a rendkívüli SZKT-ülés elôtti csodavárásról készült beszélgetést. A címe az is lehetett volna, hogy emlékek a jövôbôl. Még az sem jelentett meglepetést, hogy Verestóy a legelsô alkalmat megragadva rárontott Kónyára. Ugye, Kónya ott volt Csernátonban, hát ütni kell, ahol érik. A sokadik letorkollási kísérlet ürügye azonban meghökkentett. Kiderült, hogy felsôbb körökben elítélik a kolozsvári szervezet kezdeményezéseit, mert állítólag éppen azok miatt állunk ilyen rosszul az egyetem ügyében. Súlyos tévedés. Nem a kolozsvári szervezet polgári fórumai buzdítottak tétlenkedésre a kormányalakítás utáni elsô napokban, hetekben, amikor az új kormánynak késedelem nélkül meg kellett volna tennie a legnehezebb lépéseket. Nem a kolozsvári szervezet rendezte meg a felméréssel és a Törzsök-cikkel egybekötött tanakodást arról, hogy semmi sem kell nekünk. Ezeket a politikai hibákat vagy vétségeket mások követték el. A kolozsvári szervezet a késlekedést és tévelygést látva csak kötelességükre próbálta figyelmeztetni kormánytisztviselôinket.

A kolozsváriak elégedetlenségén egyébként nem kellene csodálkozni. Itt érzôdik a legkevésbé az RMDSZ kormányszerepe. Tovább tátong, sôt mélyül a fôtéri gödör, újabb történelemhamisító táblácskákkal, mûemlékeink veszélyeztetésével folytatódik az uszítás, sértegetésünk, és a kormányzó illetékeseink képességeibôl visszhangosabb tiltakozásokra sem telik.

Négy külföldi cég nyújtotta be vásárlási szándékát jelzô pályázatát a Banc Post 51 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására — jelentette be Rãsvan Popescu kormányszóvivô. A pályázók között két amerikai és két európai cég van — mondotta Popescu anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna. A pályázatok benyújtásának határideje szeptember 30. volt. A kormányszóvivô elmondta: a kormány abban reménykedik, hogy a Banc Post privatizációja még az idén befejezôdik, s hogy a vásárlásra felkínált részvénycsomagért a kiválasztott vevô jó árat fog fizetni.

A Smithkline Beecham brit gyógyszergyár 29,25 millió dollárért megvásárolta az Europharm hazai gyógyszergyártó vállalatcsoport 65 százalékát. A New Yorkban aláírt megállapodás szerint Smithkline Beecham lehetôséget kapott további részesedés megvételére a romániai magáncégbôl, de ennek részleteit nem közölték, amiként az elsô bevásárlás körülményeirôl sem szivárogtak ki részletes információk.

— E partnerség ugródeszka lesz a román export számára — jelentette ki Mihai Miron, az Europharm elnöke.

A Smithkline Beecham európai gyógyszervegyészeti részlegének vezetôje, Andrew Curl viszont elsôsorban azt hangsúlyozta, hogy a társulással erôs jelenlétre akarnak szert tenni a romániai piacon, miközben piacvezetôvé kívánják fejleszteni az Europharmot.

Sajtóértesülések szerint október 10-én kezdik alkalmazni az országba behozott árukra közelmúltban kivetett 6 százalékos vámpótlékot. A bukaresti magyar kereskedelmi kirendeltségen pénteken elmondták az MTI-nek, hogy az értesülést nem tudják megerôsíteni, mert a rendelkezés még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

A kormány szeptember elején 3 százalékos pótvámot vetett ki minden behozott termékre, majd szeptember végén ezt az import jó 60 százalékát érintôen újabb 3 százalékkal megfejelte. Az emelés 2000. december 31-ig lesz érvényben, és a kormány ígérete szerint fokozatosan csökkentik, ha azt a fizetési mérleg alakulása lehetôvé teszi.

A behozatali vámpótlék kivetésével kapcsolatban a Román Exportôrök és Importôrök Országos Szövetsége (ANEIR) arra figyelmeztetett, hogy az intézkedés könnyen tönkreteheti a kivitelre gyártó hazai vállalatokat és cégeket. Az ANEIR úgy vélte, hogy a vámpótlék bevezetésekor csak a pénzügyi tárca követelését vették figyelembe, nem számoltak azzal, hogy következményként az idei export 20 százalékkal visszaeshet, a kereskedelmi mérleghiány pedig az év végére elérheti a 3 milliárd dollárt.

Régi mondás az, hogy egy vitát legbiztosabban akkor nyersz meg, ha abba eleve bele se kezdesz. Idézhetném a nagy Pázmány Péternek ide vonatkozó számos, a mai fülnek kissé szokatlan mondását is... Nem szeretnék azonban senkit sem megbántani. Igaz, hogy Pázmány hitvitákat volt kénytelen folytatni, ami egyházfôi joga és kötelessége volt. Holmi szoborügyben azonban nem vitatkozott, jóllehet akkoriban sok-sok templomból kidobták az „oda nem illô szentek szobrait".

Reflektálva a HARGITA NÉPE 1998. szeptember 24-i számában megjelent Maradjon helyén a szobor címû írásra, amelyben személy és név szerint támadnak az Erdélyi Szövetség, a Lakatos Demeter Egyesület, sôt a Magyarok Világszövetsége nevében is — „Fölemelt kezekkel tiltakozunk a szobor eltávolítása ellen" úgymond —, valamint ugyanaznap a ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ-ban „Válaszféle szoborügyben" cím alatt közölt levélre, lelkiismereti kötelességemnek érzem leszögezni a következôket.

Nem emelt kézzel ugyan, de tisztelettel szeretnék válaszolni az ominózus cikkre. Teszem ezt az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében, amelynek 1947-tôl tagja és 1991-tôl tartományfônöke vagyok. Teszem ezt annak a Ferenc-rendnek nevében, mely már az 1287-es esztendôben jelen volt Erdélyben, rendházzal Szászvároson, majd Besztercén és Székelyvásárhelyen (Marosvásárhely), egyre inkább benépesítve kolostoraival tájainkat. Köztudott, hogy az 1440-es években már Csíksomlyóra is eljutottak. Rendtartományunknak ma Isten kegyelmébôl 70 tagja él és szolgál Erdély-szerte. Nem csupán az apostolkodásból veszik ki részüket, hanem erejükhöz mérten a szociális problémák megoldásában, az árva, félárva és szüleiktôl elhagyott gyermekek felkarolásával, tanításával. Ugyanakkor rendünk szegénykonyhák felállításával, intenzív cigánypasztorációval, börtönlelkészséggel stb. siet, fôegyházmegyénkkel karöltve, az elesettek megsegítésére.

Erdély, de az összmagyarság jó része is vallási életének meg-megújulását, sôt kultúráját is nagyrészt a ferenceseknek köszönheti. Ha nem lett volna egy Csíksomlyón is lakó és dolgozó Kájoni János, aki nyomdát létesített, könyveket írt és nyomtatott, avagy Domokos Kázmér, a ferences püspök és sokan mások, akkor jóval nehezebben valósult volna meg népünk életében a vallási élettel párhuzamosan a tudás, a történelmi, földrajzi, sôt a néphagyományokat ápoló szellemi gazdagodás.

Domokos Pál Péter, népünk néprajzának, népzenéjének nagy tudósa és a csángómagyarok kutatójának emléke elôtt ma is mély tisztelettel hajtom meg fejem s velem együtt az egész erdélyi ferences rendtartomány.

Domokos Pál Péter egyházi temetési szertartását, végakarata értelmében, valóban magam végeztem, P. Jáky Teodóz bencés atyával és több erdélyi ferences fiatallal egyetemben. Mindenki úgy érezte, hogy mind keresztényi, mind nemzeti vonatkozásban megadatott a neki kijáró végtisztesség. Temetésén illô tisztelettel és kegyelettel képviseltette magát Csíksomlyó és környékének népe, s szép számmal a moldvai csángómagyarok küldöttsége is. Könnyekig megható volt a szülôföldjérôl hozott anyaföldnek a koporsójára szórása a csíki kezekbôl, majd a moldvai vadvirágok és a csíki fenyôágak sírhantjára való helyezése. A Farkasréti temetôben azonban ugyanakkora sírhelyet mértek számára is, mint minden más halandó részére. Végrendeletében, lévén nagyon szerény ember, sehol sem említi, hogy halála után szülôfalujában, sôt a kegytemplom tôszomszédságában kisebb vagy nagyobb méretû szobrot állítsanak emlékének. Életében igen tisztelte a kegytemplomot és a ferences barátokat, és már csak ezért sem fordult volna meg fejében a templomtól alig 13 méterre felállítandó szobrának igénye. Egyik könyvemben tisztelettel emlékezem meg róla, valamint a Valér testvérhez és a somlyói barátokhoz fûzôdô viszonyáról. Zenei életük kibontakozásában Valér testvér és Péter bácsi egymástól kölcsönösen tanultak.

Tagadhatatlan viszont az a tény, hogy családjával együtt még idejében áttelepedett a csángók szomszédságából és a székelység közül a bizonyára nyugodtabb életkörülményeket felkínáló új hazába. Ott is szüntelenül írt, dolgozott. A csendesedôbb kádári idôk végén írhatta meg a Siculus verus címû könyvét, melyet én az észak-amerikai kusztódiánk könyvtárában olvashattam, hiszen itthon, sôt Magyarországon is még tabu volt akkor. Kétségkívül, hogy Domokos Pál Péter haláláig szívén viselte a csángómagyarok ügyét, sokat írt róluk. Azt azonban sehol sem említette, hogy Moldvában a ferences és a világi papok egymás elleni fenekedésének következményeként indult volna el a csángóság veszte! Már a siculicidiumot megelôzôen is, az erdélyi, fôként a csíksomlyói ferencesek tartották a lelket a moldvai csángó testvéreinkben, mind vallási téren, mind anyanyelvük megôrzésében. A mai Bákótól nem messzire, a Szeret partján ferences kolostorunk volt, amíg azt a tatár–muzulmán csapatok szét nem dúlták. Még az 1930-as években is Csíksomlyóról jártak át hozzájuk rendszeresen missziózni, prédikálni, gyóntatni magyar nyelven a barátok. Tették ezt katolikus, ferences és magyar öntudattal. Nem a világi papság szorította ki ôket onnan, hanem az ismert politikai körülmények.

Érdemes lenne felfigyelni arra a tényre, ahogy a kosteleki csángók is éppen a somlyói ferenceseknek köszönhetôen maradhattak meg katolikus hitükben és magyarságukban. A harmincas-negyvenes években a hozzájuk kijáró P. Sebestyén Benjamin gyûjtötte össze ôket szétszórtságukból. P. Köllô Bonifác pedig 1946-ban templomot épített számukra, mivel a sajátjukból kizárták ôket. Idôközben havonta járt fel hozzájuk Miklós László tanár úr Szépvízrôl és Kosza István Gyimesfelsôlokról, mindketten betegen, de áldozatos kitartással. E sorok írója csaknem hét évig volt közöttük mint papjuk és plébánosuk. Katekézis órákon írni és olvasni tanítgatta a gyerekeket akkor, midôn ez nem csekély veszéllyel járt. Amikor az ottani erdôk kiirtásával egy idôben elfogyott helyben a munkalehetôség, részben Balánbányán, részben a Zsil-völgyi bányák mélyén kerestek kenyeret. Többjüket a hivatalosságok igyekeztek családostól Galac, Tecuci és más városok felé irányítani. A teljes szétesés veszélye fenyegette ôket. Ekkor sikerült több családot Csíkszeredába letelepíteni, és így lassan a megyeközpont lakossága katolikus kosteleki csángómagyarokkal bôvült. Mindezeket csupán ízelítônek jegyeztem ide, érzékelendô, hogy a ferencesek is „tettek valamit" a csángómagyarság érdekében.

Tökéletesen igazat adok Székelyhídi Ágostonnak, Halász Péternek és Csoóri Sándornak, az „emelt kezekkel tiltakozó" cikk szerzôinek, miszerint magam sem elleneztem egy Domokos Pál Péter emlékére állítandó szobor megvalósítását. Csíksomlyó azonban nem csupán a kegytemplom közvetlen szomszédságából áll. Arról még álmodni se mertünk volna, hogy éppen a történelmi mûemlék Pápai Kis Bazilika bejáratától alig 13 méter távolságra fogják felállítani azt. Ráadásul, a kezdeti ízléstelen mellszobrot egy piramisalapnak is beillô talapzatra helyezték, ezzel jogtalanul és törvénytelenül felhasználva egy jókora területet a ferences rendház tulajdonából.

Uraim! Itt nem csupán egy vagy több autóbusz parkolóhelyérôl van szó, mint ahogyan ezt egyesek vélik, mások meg beállítani próbálják. Az a tény háborít fel bennünket, hogy a Ferenc-rend telekkönyvileg igazolható tulajdonát képezô területre, a rend felsôbb elöljáróságának megkérdezése és írásos jóváhagyása nélkül történt mindez. Nekünk rendi szabályzataink vannak, amelyeket Róma hagyott jóvá. Ennek értelmében minden talpalatnyi hely eladása, ajándékozása vagy bármilyen vonatkozású elidegenítése a Rendtartományi Definitórium és a Provincia elöljárójának engedélyét teszi szükségessé. Nevetséges lenne, ha a beleegyezést csupán a házfônök mosolygós rábiccentésére alapozták volna.

Rendtartományunk fô elöljárójaként a szobor tervezése, felállítási munkálatai idején már nem tartózkodtam Csíksomlyón. Egyik ottani látogatásom alkalmával vettem tudomásul a kész tényeket. A pünkösd elôtti napokban pedig megbeszélést folytattunk a polgármester úrral, aki akkor megígérte, hogy legalább valamit lekanyarítanak az irdatlan alapzatból. Ez nem történt meg, sôt a mellszobrot embernagyságú alakkal cserélték fel! Meggyôzôdésem, hogy a kolozsvári helyi tanács például nem vállalta volna a Szent Mihály-templom közelében valamelyik nemzeti hôsük szobrának felállítását...!

A csíksomlyói kegytemplom közelében felállított szobor kérdése jogi, elvi és esztétikai probléma. Ezek alapján nyújtottunk be tiltakozó iratot Hargita megye prefektusának, aki egyébként nem csupán derék magyar ember, de a vallásfelekezeti kérdéseket is jól ismerô, s a katolikus egyház ügyeit mindig készséggel felkaroló személyiség. Még mindig reméljük, hogy jó atyafiságos megértéssel az emlékmû mégiscsak meg fogja találni Csíksomlyón a legmegfelelôbb helyet mindenki megelégedésére.

Senki sem tagadhatja, hogy napjainkban sok mindent a pénz diktál. Legtöbb esetben, sajnos, nem sokat számít a becsület, a tulajdonjog stb. Sôt, nem sokat számítanak szegény embertestvéreink sem, akik milliós számban munka, kenyér, betévô falat nélkül tengetik életüket. A szobrok árából sok szegény székely és csángó gyerek taníttatását lehetett volna elômozdítani. Aztán Csíksomlyónak, különösen a kegyhelynek szégyene a nap mint nap tucatszámra kolduló, az idegen vagy hazai zarándokokat, látogatókat kínosan körülvevô roma gyermekek és ifjak látványa. Közelükben a pénztárcát, kocsit jól kézben kell tartani. A rendház minden erôfeszítése ellenére sem képes mindeniken segíteni. Miért nem fordítanak az illetékesek ennek a problémának a megoldására is figyelmet?!

Lévén Hargita megyei vonatkozású az alábbi ügy is, tisztelettel szeretnék említést tenni róla. Gyergyószárhegy és Ditró között található a „Tatár-domb", amely alatt az írásos dokumentumok szerint több mint 3000 tatár holtteste nyugszik, de székelyeké is. Ez a Tatárdomb-temetô szakrális hely. Ennek ellenére, 1992–93-ban, minden tiltakozásunk dacára, egy több helyiségbôl álló motelmegállót építettek oda. A szárhegyi polgármesteri hivatalnál tett tiltakozásunk után akkor leállították a motel továbbépítését. Most azonban lassan, csaknem észrevétlenül, de tovább haladt az épület befejezése. Motel, ital és hûsítô a háromezernyi csontvázat magába záró temetôtôl alig 15 méterre. És persze a szárhegyi ferences rendház jogtulajdonában lévô földterületen. Íme, már a holtak sírjai fölött is pogánykodó tort ülhetnek a tehetôsek!

A gyergyószárhegyi mûvésztábor megalakulásától jól és eredményesen mûködött mindmáig. Sajnos, azonban itt sem lehet teljes az örömünk. Mert közvetlenül a ferences templom és rendház mellé helyeztek — a hívek folytonos megbotránkozása ellenére — egy márvány, „Danaida" vagy „Vénusz" kihívóan obszcén szobrot. Ennek is csak az istenháza szomszédságában találtak helyet, mert így többen „láthatják".

Tiszteljük Bethlen Gábor, Erdély egykori kiváló fejedelmének emlékét. Korának kiváló politikusa, tudósa, a mûvészetek pártolója, sôt a vallási türelemnek is példaképe volt. Állítottak is emlékének egy többmázsás márványkô-faragványt a szárhegyi kolostorunk elôtt. Felismerhetô arcvonásaival szinte vágyóan tekint a kastély irányába, ahol gyermek- és ifjúkorát töltötte. Ezzel párhuzamosan azonban ismét a ferences múlt megcsúfolása következik. Hiszen a szárhegyi templomot és rendházat építô Kájoni Jánosról is készített valaki, talán szánalomból, egy alig bagolynagyságú szoborfejet. A nagy polihisztor emlékének azonban már nem állított senki még egy favágótuskó nagyságú talapzatot sem. Erre ugyebár nem tellett, hanem a Kájoni-fejet is inkább a templom kôkerítésébe jó mélyen bevájt lyukba helyezték el, hogy lehetôleg senki se láthassa. Pedig Kájoni szerény ferences szerzetesként is fejedelmi nagyság volt! Miért ásták, szinte temették tehát a templom kôfalába? Hol van az erdélyi ferences szellemi örökség megbecsülése?!

Szeretném biztosítani az érdekelteket, hogy ôsi szokás szerint rendházaink, provinciánk Históriás könyveibe ma is bejegyzik a nevezetesebb eseményeket. Tehát sok száz év elteltével is — ha még létezni fog egyáltalán „homo sapiens" — olvasni fogják ezredvégünk eseményeit, így a Domokos Pál Péter szobrának Csíksomlyón illetéktelen helyre való erôszakos felállítását is.

Íme, még egy gondolat a csíksomlyói kegyhelyünkkel kapcsolatban:

Jól ismert, hogy Csíksomlyó már 1444-ben híres Mária-búcsújáró hely volt. Az Apostoli Szentszék a ferencesek felügyeletére bízta azt. A templomot és kolostort Hunyadi János építtette a barátok részére. Az 1567-es eseményeket követôen még vonzóbb zarándokhellyé vált. A ferencesek pedig megbízatásuknak eleget téve ôrizték a kegyhelyet, sokszor életük árán.

Ôrizték és oltalmazták a két világháború idején is, amikor a Szûzanya kegyszobrát Kolozsvárra menekítették, féltve azt a meggyalázástól.

Ôrizték a kegyszobrot az istentelen kommunizmus idején is, midôn sem a búcsú megtartását, sem a zarándoklatot nem engedélyezték a hatóságok. Ennek ellenére a Szent Szûz édesanyai oltalma, népünk erôs hite és a ferencesek ébersége, a papsággal együtt, ôrizte, védte a kegyhelyet. Érdekes, hogy azokban az idôkben senki atyánkfia nem merte hallatni szavát vagy legalább a kisujját felemelni tiltakozásképpen, mint ahogy most egész kezüket. De nem ám a szent hely érdekében, hanem egy talán rosszul átaludt éjszakán kiagyalt helyre erôszakolt szobor ügyében.

Nem is olyan régen bizonyos közegek szerették volna Csíksomlyót, kihangsúlyozottan a kegytemplom és környékét, úgynevezett „magyar örökséggé" nyilvánítani, talán egy oklevél ellenében. Azonban, mint évszázados ferences örökséget, a jövôben sem helyezhetjük féltett kincsünket egyetlen politikai tömörülés joghatósága alá sem. Mindenhol ferences tulajdonként ismerik el, s mint ilyet, tiszteletben tartják a jelenlegi hazai törvények is.

A pünkösdi búcsú szervezését, irányítását ezentúl is a csíksomlyói rendház, az Erdélyi Ferences Rendtartomány, a Gyulafehérvári Érsekség (annak papságával együtt) fogják vállalni és végezni. Minden meggyôzôdéses keresztény ember tudatában van annak, hogy a pünkösdi búcsú Csíksomlyón kizárólag vallásos jellegû zarándoklat, amely népünk hitét és áhítatát hivatott ápolni, erôsíteni. Egyedül ezzel, a Szent István óta megalapozott keresztény hittel fog népünk magára és egymásra találni. Erre a pünkösdi zarándoklatra mindig testvéri szívvel és szeretettel várunk és látunk szívesen bárkit, felekezeti vagy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, a világ bármely részérôl. Hiszen mindnyájan vándorok és zarándokok vagyunk e földi életben. A közös keresztény hitben már Szent István királyunk által is Jézus Szeplôtelen édesanyjának ajánlottan kell magunkért és másokért imádkoznunk és örvendeznünk ezen a kegyhelyen. Sohasem a szólamok, az emberi mesterkedések, hanem a Szentlélek pünkösdi tüze kell megtisztítson, megszenteljen és az alázat szellemével eltöltsön mindannyiunkat.

Ennek kapcsán minden testvérünket tisztelettel, szeretettel, de nyomatékkal is kérünk arra, hogy sem a hazai tájainkon, sem a külhonban fogantatott indíttatások alapján senki ne tekintse pünkösdi zarándoklatunkat egyfajta „nemzetieskedô fórumnak", „Magyarok Világtalálkozójának". Meg akarjuk és Isten segítségével meg is fogjuk ôrizni pünkösdi búcsúnk jellegét, szellemét, tisztaságát olyannak, amilyennek keresztény ôseinktôl örököltük. Csíksomlyói kegyhelyünk, Mária-tiszteletünk s nem utolsósorban népünk jövôbeni zavartalan búcsújárása teszi szükségessé ezen történelmi szemléletünket és határozott állásfoglalásunkat.

Kolozsvár, 1998. okt. 2.

• Háromszáz homokzsákkal várták az áradó Krasznát
• Dénes Lukács polgármester szôrén üli meg a lovat
• Mi, Partium-beliek összetartunk

Az elmúlt hét végén Krasznán nagy sikerrel rendezték meg az elsô Krasznai Napokat. A kétnapos ünnepség — mint ahogy már megszoktuk az erdélyi rendezvények során — ökumenikus istentisztelettel kezdôdött. A Duma Ferenc csángó római katolikus plébános helyére érkezett — ugyancsak a csángók ízes nyelvét beszélô — Birnat Pavel által celebrált istentiszteleten fellépett (azaz szolgált) a baptista egyház fúvószenekara is. A népi együttesek és a nagyváradi majorettek felvonulását képzômûvészeti kiállítások avatása követte: itt Marosi József, Marosi Zoltán, Tolnai Róbert mûvészete került reflektorfénybe. Ugyancsak szombaton került sor a rendezvény szinvonalát (ún. elit perceit) emelni hivatott tudományos elôadásokra, amelyek Major Miklós és Mitruly Miklós nevéhez fûzôdtek. A szombati eléggé zsúfolt program után (szombat délután néptáncfesztivál, bábszínház, sporttáncbemutató és táncház is ajánlkozott szórakozási lehetôségként az ország minden sarkából érkezett vendégek számára) egy „könnyebb vasárnapra" virradt az ünneplô vendégsereg. (A sok hamiskás mosolyból és a rekedt hangokból arra lehetett következtetni, hogy a krasznaiak, akik még a lelküket is kitették a rendezvény sikere érdekében, „fakultatív" borkóstolóval fûszerezett énekpróbát is tartottak. Biztos forrásokból értesültünk, hogy e „fakultatív" programnak rendkívül nagy sikere volt.) Sajnos, hajnalban olyan dolgok történtek, amelyekre még a legborúlátóbb szervezôk sem számítottak: váratlanul, órákon belül hömpölygô folyammá változott a Kraszna, így hajnali négykor Dénes Lukács polgármester kénytelen volt meghúzatni a szirénát. A rossz emlékeket idézô szirénahangra szinte az egész település kiszaladt homokzsákokat cipelni. A Kraszna így is kilépett medrébôl, s elöntötte a híd és a malom közelében levô épületek udvarait. (A polgármester az utolsó percig várt a szirénával, hogy ne keltsen pánikot, de amikor a víz szintje már-már elérte a hidat, elszánta magát.) Az itt-ott még a hajnali áradás nyomait viselô fôutcán késô délelôtt felsorakoztak a népviseletbe öltözött fiatal krasznaiak által „megült" szekerek, amelyeket huszárruhába öltözött lovas legények vezettek végig a településen, táncolva, dalolva, az esti szüreti bálra hívogatva. A fiatalokkal beszélgetve kitûnt, hogy sok krasznai legény meg tudja szôrén ülni a lovat. Azt is kiderítettük, hogy a legnehezebb poroszkálni az aszfaltozott fôutcán az emberek között, mert akkor ide-oda dülöngél a lovas. A legkönnyebb lenne vágtatni, de hát... (Különben Dénes Lukács polgármester is jól lovagol: szôrén üli meg a lovat. Nagy István, a Krasznáért Alapítvány elnöke viszont nem rajong a lovaglásért, mert gyerekkorában nagyot pottyant egyszer egy jámbornak tûnô lóról.

— Az elsô Krasznai Napok ötlete már tavaly megszületett — mondja az alapítvány elnöke —, de akkor egy sárgaságjárvány betette nekünk az ajtót. Fô célunk az immár minden évben megrendezendô Krasznai Napok során az, hogy mindazok, akik Krasznához valamiféleképpen kötôdnek, összegyûljenek. Partium-szerte nehéz idôket élünk, így szükségünk van egymásra.

— Krasznának szüksége van egy ilyen rendezvényre — veszi át a szót a polgármester —, hiszen községünk ily módon bekapcsolódhat abba a kulturális-turisztikai körforgásba, amelybôl eddig eléggé kimaradt. Megjegyzem: az elsô Krasznai Napok megrendezésébôl az egész település példásan kivette részét. Jövôre — reméljük — a helyi kisvállalkozókat még jobban be tudjuk vonni a szervezésbe.

— Mi, a szilágysomlyóiak küldöttei — mondja Acsády Annamária, a szilágysomlyói Báthory-alapítvány képviselôje — örömmel tapasztaljuk, hogy a Szilágy megyei Báthory-, Tövishát-, Zilahi és más „napok" sorába Kraszna is belépett. Én egy amolyan partiumi lokálpatriotizmus egészséges fellángolását látom ebben. Úgy látszik, mi, Partium-beliek egyre jobban összetartunk, egyre jobban érdeklôdünk egymás iránt.

Azt, hogy a Partium-beliek valóban nagyon ügyesen zárják soraikat — ellentétben Erdély azon tájegységeivel, ahol úgy marják egymást a magyarok, mintha nem osztoznánk mindnyájan a kisebbségi sorsban — mi sem jelzi jobban, mint azok a közvetlen, baráti beszélgetések, amelyekben jó partnerre találtak a krasznaiak Vida Gyula képviselôben és Seres Dénes szenátorban egyaránt.

Az elsô Krasznai Napokat tehát csak dicsérni lehet. A krasznai ünnepi hangulatot csak egy dolog árnyékolta be némiképp: a hír, hogy a híres-nevezetes Krasznai Líceumban — ki tudja mióta elôször — nem indult az idén magyar tannyelvû kilencedik osztály. Egy ilyen hír a magyar többségû Krasznán — azok számára, akik nem irodákból kémlelik az erdélyi magyar oktatás távlatait — több mint aggasztó.

A képviselôház és a szenátus mûvelôdési bizottsága kedden felfüggesztette együttes ülését anélkül, hogy döntés született volna a Román Televízió jövendô elnökének megválasztási módszerérôl. Nem sikerült a bizottságokban arról sem megállapodni, hogy a pártok által tegnap 14 óráig javasolt újabb jelöltek mellett meghallgassák-e ismét Lucia Hossu-Longint és N. C. Munteanut, akik már korábban is megjelentek a bizottság elôtt. Mint ismeretes, a szakbizottságokban a múlt héten Hossu-Longin 22, Munteanu pedig 10 szavazatot kapott. A bizottság tagjai abban sem tudtak megegyezni, hogy a két ház együttes ülése csak a legnagyobb számú szavazatot kapott személyrôl szavazzon-e, vagy pedig valamennyi jelöltrôl. Ez utóbbi esetben pedig további nyitott kérdés, hogy a plénumon a jelöltekrôl alfabetikus sorrendben, avagy a bizottságban kapott voksok száma szerint szavazzanak.

Leni Fischer, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének elnöke örömmel nyugtázta, hogy a koalíciós pártok megoldást találtak az RMDSZ által a magyar kisebbség részére követelt egyetem alapítása ügyében. Fischer asszony kedden háromnapos bukaresti látogatásra érkezett, amelynek során részt vesz azon a konferencián, amelyet Románia ET-tagsága ötödik évfordulója alkalmából rendeznek.

Az európai tisztségviselô úgy vélekedett, hogy Románia európai betagolódása „jó irányba halad", de a sikerhez nem csupán a kormány, de az egész társadalom erôfeszítése szükséges.

Románia csak logisztikai és egészségügyi alakulatokkal vesz részt a NATO koszovói katonai intervenciója esetén az akciókban — jelentette ki Constantin Degeratu tábornok, vezérkari fônök, aki mindamellett állást foglalt a békés rendezés mellett. Degeratu azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Hüseyin Kivrikoglu tábornokkal, török vezérkari fônökkel.

Megbeszéléseik után egybehangzóan közölték: megállapodtak a román és a török hadsereg közötti együttmûködés fejlesztésében. Elhatározták továbbá közös hadgyakorlatok megszervezését a kétoldalú együttmûködés és a békepartnerség keretében.

A két vezérkari fônök megismételte a román, illetôleg a török álláspontot a koszovói helyzet békés megoldására vonatkozóan. Törökország vezérkari fônöke kijelentette, hogy sem a NATO, sem az ENSZ nem akar egy újabb Boszniát.

Degeratu tábornok szerint a koszovói válságra való tekintettel olyan katonai intézkedéseket tettek Romániában, amelyek biztosítják a román hadsereg hadrafoghatóságát, hogy elejét vehessék bármilyen meglepetésnek.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]