1998. október 13.
(X. évfolyam, 237. szám)

Andrei Plesu külügyminiszter a román-magyar kormányközi vegyes bizottság október 13-án és 14-én Budapesten sorra kerülô második ülése elôtt interjút adott a Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítójának.

— Miniszter úr! A román tárgyalófél mit vár a kormányközi bizottság ülésétôl, milyen javaslatokkal érkezik Budapestre?

— A két ország kormányközi bizottságának második ülése mindenekelôtt a kétoldalú kapcsolatok újrarendezését jelenti, miután a májusi választások eredményeképpen új magyar kormány lépett hivatalba. Az ülés hozzájárul a két ország partnerségének megerôsítéséhez, hiszen kedvezô keretet biztosít ahhoz, hogy megvizsgálhassuk az alapszerzôdés elôírásainak teljesítését, és felkutassuk a kölcsönös érdekeket szolgáló új terveket.

A román fél nagyon gyakorlatias tárgyalásokra törekszik. A szakbizottságokat is arra ösztönöztük, hogy lépjenek kapcsolatba minden szükséges esetben a saját területeket érintô tervek megvitatásakor.

Az egy évvel ezelôtti októberi alakuló ülés óta sok konkrét eredményt értünk el. Egyezmény született például az idényjellegû foglalkoztatásról a határ menti övezetekben, elkezdôdött a Bukarest és Budapest közötti autósztráda építésének tervezése, új határátkelôket nyitottunk meg és meglévôket korszerûsítettünk, konkrét lépések történtek a magyarországi román és a romániai magyar kisebbség támogatására.

— Miként értékeli a két ország kapcsolatainak alakulását azóta, hogy — mint említette — Magyarországon új kormány lépett hivatalba?

— Az új magyar kormány hivatalba lépése után országaink kapcsolatai normálisan alakultak, s már több fontos politikai kapcsolatfelvétel történt. Orbán Viktor miniszterelnök úr Romániába látogatott. Bukarestben járt Szent-Iványi István úr (a magyar országgyûlés Külügyi Bizottságának elnöke — szerk.), Budapesten államtitkári szintû konzultáció folyt a két külügyminisztérium között. Találkoztak egymással védelmi és egészségügyi minisztereink.

Az ebben az idôszakban folytatott kétoldalú párbeszéd bizonyította, hogy a két országban megvan a politikai akarat a román–magyar viszony és együttmûködés folyamatos fejlesztésére, hogy ily módon tartalmat adjunk a két ország partnerségének.

Ez a politikai akarat mutatkozik meg abban is, hogy a kétoldalú kapcsolatokban gazdag programnak nézünk elébe a közeljövôben. Radu Vasile miniszterelnök Magyarországra látogat, Romániába várjuk Áder Jánost, a magyar országgyûlés elnökét, és látogatást tesz Romániában Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke.

Mindkét ország érdeke, hogy a nemzetközi szinten is példásnak tekintett román–magyar partnerség folytatódjék és megerôsödjék.

— A két ország közti kapcsolatokra volt-e valamilyen hatása annak, hogy a román kormánykoalícióban feszültség támadt egy magyar nyelvû állami egyetem létrehozása kapcsán?

— Egy állami egyetem alapítása Romániában elsôsorban belpolitikai jellegû kérdés, következésképpen nincs miért érintse a kétoldalú kapcsolatokat. Másrészt természetes, hogy a magyar kormány érdeklôdik a más országokban élô magyar közösségek sorsa iránt. Mi is megtesszük ezt, amikor a határon túli román kisebbségekrôl van szó. Méltányoljuk, hogy egyrészt Magyarország a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre hagyta a politikai döntést, másrészt azt, hogy az RMDSZ elfogadja a román kormány által javasolt megoldást egy multikulturális egyetem létrehozására.

— A román sajtó szerint az említett multikulturális egyetemrôl döntô kormányülésen Ön határozottan olyan felelôs kompromisszumot sürgetett, amely lehetôvé teszi az RMDSZ kormányban maradását. Milyen nemzetközi jelentôsége van Románia számára annak, hogy az országban élô legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbség szervezete tagja a kormánykoalíciónak?

— Az RMDSZ részvétele a kormányban a kétoldalú kapcsolatok terén összekötô híd országaink között, regionális téren pedig a harmonikus együttélés és a biztonság modellje. Másrészt meg kell mondanom, hogy a mindennapi kormányzati tevékenység távlatában én elsôsorban nem magyarnak, hanem a nemzeti kormány — egyébként kiváló — minisztereinek tekintem RMDSZ-beli kollégáimat.

— Magyarország folyamatosan azt az álláspontot képviseli, hogy kész cselekvô támogatást nyújtani Romániának euroatlanti integrációjában. Ön szerint miben támogathatja Magyarország Romániát ezen a téren?

— Magyarország, mivel elôrébb jár az euroatlanti integrációban, átadhatja ezzel kapcsolatos tapasztalatait. Hasonlóképpen fontos az a politikai támogatás is, amelyet Magyarország a szövetségen belülrôl nyújthat majd nekünk, amikor már teljes jogú tag lesz.

— Vannak olyan értesülések, hogy Radu Vasile miniszterelnök úr magyarországi látogatása esetleg késést szenved. Van-e ennek alapja?

— Csakis az idôegyeztetés nehézsége lehet az oka annak, hogy a román kormányfô magyarországi látogatása esetleg halasztódik.

RMDSZ — Merre? Meddig? Hogyan? Kivel? — ebben a témakörben szervezett kerekasztal-beszélgetést vasárnap Kolozsváron a Reform Tömörülés (RT) RMDSZ-platform. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár is. Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem tudott eleget tenni a meghívásnak, elôterjesztését írásban küldte el. A vitát Toró T. Tibor, a platform elnöke indította, amely három szekcióban folytatódik. Szilágyi Zsolt Bihar megyei parlamenti képviselô az RMDSZ külpolitikai prioritásairól, Papp Elôd csíkszeredai városi tanácsos az önkormányzatokról, régiófejlesztésrôl, regionalizmusról, Mátis Jenô Kolozs megyei képviselô pedig gazdaságpolitikai kérdésekrôl értekezett.

— Annak ellenére, hogy a belpolitikai konjunktúra és az RMDSZ-en belüli viszonyok nem túl kedvezôek egy platform hatékony szereplésére, a Reform Mûhely ’98 rendezvénysorozat elindításával, amelynek elsô állomása volt Kolozsvár, az RT igyekszik véget vetni többéves „csipkerózsika-álmának", és hangsúlyozottabban fellépni az erdélyi politikában — mondotta Toró T. Tibor. — Ismeretes — folytatta —, hogy a platformokat, mint az RMDSZ egységét veszélyeztetô fô veszélyforrást jelenítették meg a közvéleményben. Mi tudjuk, hogy a platformok mûködése elengedhetetlen az RMDSZ-en belüli egészséges verseny kialakulásához, az értékpluralizmus artikulálódásához. Mindez nemhogy gyengíti tehát, hanem erôsíti a szövetség egységét — mondotta.

— Úgy érezzük, hogy nem tudjuk többé elfogadni azt a típusú politikát, amit a jelenlegi RMDSZ-vezetôség képvisel. A kétévi kormányzás bebizonyította, hogy az a „neptuni út", amin az RMDSZ elindult, nem vezet eredményhez. Az alternatíva megfogalmazására tettünk kísérletet ezen a konferencián is. Meggyôzôdésünk, hogy sokan vannak olyanok, akik hozzánk hasonlóan nem találnak magukra ebben a politizálásban, akik csalódottak, türelmetlenek, és akik minden bizonnyal felsorakoznak majd mellénk.

— Úgy értékeljük, hogy az RMDSZ szereplése ebben a koalícióban ellehetetlenült. Ezt a szerzôdést tehát fel kell bontani, és sürgôsen újra kell kezdeni a tárgyalásokat egy új feltételrendszer kialakítására. Természetesen továbbra is ezekkel a partnerekkel, hiszen nyilvánvaló, hogy a kormánykoalícióban jelenleg részt vevô pártoknál jobbakat nem találunk. Nem szigetelhetjük el magunkat a román társadalomtól, nem zárkózhatunk el a párbeszédtôl, még akkor sem, ha ez a dialógus meglehetôsen korlátozott. Fel kell pontosan térképezni: melyek azok a kérdések, amelyekben együtt tudunk mûködni, és melyek azok, amelyek megoldásában nem számíthatunk rájuk. Egyértelmû: a kisebbségi kérdések megnyugtató rendezésére nincs bennük politikai akarat. Mindezt nyíltan ki kell mondani, de úgy, hogy a nyugati kancelláriákban is felismerjék: attól, hogy az RMDSZ a kormányban van, a kisebbségi kérdés még egyáltalán nincs megoldva Romániában — nyilatkozta lapunknak Toró T. Tibor.

Az RT egyértelmûen amellett foglalt állást, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormánykoalícióból, és pontosan meghatározott feltételek mellett ígérjen parlamenti támogatást a koalíciónak. — Úgy érezzük, hogy az RMDSZ mozgástere ezáltal mindenképpen kitágul. Pontosan meg kell határozni, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben számíthatunk, illetve amelyekben nem számíthatunk támogatásukra, és akkor azokat önerôbôl kell megoldanunk. Lásd az egyetem kérdését is: egyre inkább körvonalazódik az a felismerés, hogy jobb lesz önerôbôl hozzáfogni. A Petôfi–Schiller magyar–német egyetem létrehozásáról szóló kormányhatározat ugyanis távolról sem azért született, hogy ez valamikor is megvalósuljon, hanem afféle „államrezonból". Hogy Radu Vasile miniszterelnöknek legyen mit „elvinni" Washingtonba. Azért pedig, hogy ezt a külpolitikai helyzetet az RMDSZ jelenlegi vezetôsége nem ismerte fel, vagy — még szomorúbb! — hogy esetleg felismerte, de mégis belement ebbe a kompromisszumba, az illetékeseknek le kell vonniuk a következményeket — mondotta Toró T. Tibor ismételten hangsúlyozva: meglátásuk szerint az RMDSZ kormányzati részvételének mérlege egyértelmûen negatív, hiszen nemhogy kiteljesítette volna, hanem derékba törte az RMDSZ programjának a kiteljesítését.

Székely Kriszta

A román kormány 1998. szeptember 30-án hozott határozatával kapcsolatban, amely a magyar–német egyetem felállítását helyezi kilátásba, a Bolyai Társaság úgy értékel.

A kormányhatározat elsô jele annak, hogy a kormány megoldást kíván találni a romániai magyarságnak az önálló egyetemmel kapcsolatos igényére.

Aggodalommal állapítják meg, hogy a határozat szövege nem rendelkezik világosan a végrehajtás módjáról, és fontos kérdéseket megválaszolatlanul hagy. Nem tér ki például a felállítandó egyetem székhelyére, noha az egyetemi közösség, a magyar közvélemény egyöntetûen azt vallja, hogy a romániai magyarság egyetemének Kolozsvárott kell mûködnie. Továbbá: a határozat végrahajtása elképzelhetetlen az oktatásra vonatkozó kormányrendelet 123. cikkelyének újratárgyalása, a tanügyi törvény elôírásának módosítása nélkül. „Amenyire nyilvánvaló, hogy a javasolt egyetem kompromisszum eredménye — vagyis nem azonos az önálló magyar egyetem gondolatával —, épp annyira elengedhetetlen, hogy létrehozását és mûködését ugyanúgy szilárd törvényes garanciák szavatolják, ahogyan a meglévô egyetemi struktúrákban szintén szükség van ilyenekre" — áll a szerkesztôségünkbe eljuttatott nyilatkozatban.

A Bolyai Társaság sajnálatosnak tartja, hogy a román közösség hónapok óta a tényeket elferdítô, hisztéria-keltô kampányt folytat a magyar — újabban a magyar–német — egyetem gondolata ellen, ezzel is tápot adva a tömegtájékoztatás felelôtlenül manipulatív hadjáratának, amelynek célja a közvélemény félrevezetése, minden megoldási kísérlet lejáratása. Felhívják a koalíciós pártok politikusainak figyelmét, hogy nagy felelôsség terheli ôket a közvélemény tárgyszerû, hiteles informálásában, a sovén–nacionalista mentalitás érvrendszerének visszaverésében, enélkül ugyanis lehetetlen a kérdés racionális rendezése.

„A romániai magyar egyetemi közösség ismét megerôsíti: felsôoktatási gondjaink intézményes megoldásának igénye nem irányul egyetlen intézmény ellen sem. Egyedüli célja saját önazonosságunk, kultúránk, szellemi alkotó erôink megôrzése és fejlesztése" — zárul a közlemény.

A képviselôház jogügyi bizottsága törvénytervezetet fogadott el, amelynek értelmében a legkevesebb tízéves szakmai gyakorlattal rendelkezô jogtanácsosok irodát nyithatnak, és bizonyos szerzôdés alapján jogsegélyben részesíthetnek cégeket (általában jogi személyeket). Bár a tervezet még nagyon messze áll attól, hogy érvényes törvény formájában alkalmazni lehessen, az ügyvédek felháborodottan fogadták, és különbözô módon igyekeztek országszerte kifejezésre juttatni nemtetszésüket.

A kolozsvári román sajtó a helyi ügyvédi kamara dékánját idézte, aki szerint október 13-án az ügyvédek sztrájkolni fognak. Ez abban fog megnyilvánulni, hogy a mai napon, a hivatalból kinevezett esetekben nem szolgálnak jogsegéllyel.

Mindamellett, hogy ugyanazt az egyetemet végezték, a jogtanácsosok félig-meddig a pálya szélére sodródtak. Az ügyvédek mégis kifogásolják, hogy az említett törvénytervezet kizárólag a jogtanácsosoknak kedvez, ôk pedig csupán veszítenének általa. Fölöslegesnek tartják, hogy ugyanazon tevékenységre két intézményt hozzanak létre.

Lassan az idegenforgalom terén is megszületnek az elsô reformlépések: ezt bizonyítja a turisztikai minisztérium által tervezett „csillagszámlálás" is, amelynek fô célja a szállodák szolgáltatásainak és az ezek minôségét jelzô csillagaik száma arányának felülvizsgálata. A Turisztikai Hitelesítô Hivatalnak még nincs székhelye Kolozsváron, így otthonában zavartuk meg Traian Vasilescut, e hivatal helyi igazgatóját. — Nemcsak a szállodák csillagait fogjuk „számlálni" ez akció során — mondta —, hanem ellenôrizni fogjuk mindazoknak a turisztikai egységeknek a tevékenységét is, amelyek Kolozsváron és környékén mûködnek: villákra, motelekre, menedékházakra, panziókra, kempingekre gondolok. Számításaink szerint közel 60 ilyen turisztikai egységet kell majd leellenôriznünk. Ahhoz például, hogy egy szállodának egy bizonyos csillagszáma legyen, számos kritériumnak eleget kell tennie. Számba fogjuk venni a bútorzat állapotát, a folyosók szélességét, az olvasólámpák és éjjeliszekrények számát a szobákban, és még sok mindent. Kevesen tudják például azt, hogy egy mosdóban — a „csillagok függvényében" — meddig kell érjen a csempe! Például egy kétcsillagos szállodában 1,80 méter magasságig kell csempe borítsa a falat, egy háromcsillagosnál viszont már a mennyezetig kell érjen! Érti?

— Melyik szálloda tûnt eddig a legaktívabbnak a korszerûsödés terén?

— Jó benyomást tett rám a TRANSILVANIA Szálló, ahol számos korszerûsítô munkálatot végeznek. Több olyan szállodára akadtunk viszont, ahol sürgôsen ki kellene cserélni a bútorzatot. Vannak olyan turisztikai egységeink is, ahol nincsenek még teljesen tisztában azzal, hogy mennyire összetett a turisztikai ipar. Az persze nem mentség, hogy a közvélemény sincs teljesen tisztában azzal, hogy turisztika alatt nemcsak a hátizsákot meg a szabad levegôn való járkálást értjük...

Szabó Csaba

— Mi ellen tervezik a koszovói légicsapást?

— A Milosevic-féle nacionalista égi csapás ellen.

-fi

Az évadnyitó társulati ülés után sajtótájékoztatón vettünk részt a magyar operában.

Számos kérdést tettek fel az új évaddal és a közelgô fél évszázados évfordulóval kapcsolatban. A kapott válaszokból egyre erôteljesebben bontakozik ki, hogy jó úton halad az új évad programja és a négynapos ünnepély megszervezése, amelyrôl Simon Gábor igazgató így nyilatkozott:

— Az ötvenéves évfordulóra szeretnénk egy kötetet kiadni, amely pótolná a Darvay-könyvben fellelhetô hiányosságokat. Az színházcentrikus volt, és az operai fejezet elnagyolt benne. Újszerû lenne ebben a könyvben az, hogy a volt igazgatók vallomásaira alapoznánk. Ez sajátosan tükrözné az opera belsô életét. Az opera elôcsarnokában kiállítást rendezünk régi elôadások, nagy elôdök fotóiból. A beütemezett gálakoncert mellett (meghívottakkal) egy Bánk-elôadást tartunk. Ezenkívül szeretnénk fogadáson találkozni még élô tagokkal. Kitüntetéseket osztunk ki a régi tagságnak. A Román Opera egy Turandot-elôadást tart ebbôl az alkalomból, és most már több mint biztos, hogy a bukaresti opera két modern egyfelvonásossal vesz részt ezen az ünnepségen.

Szép Gyula a bérletekkel kapcsolatban elmondta, hogy változtattak a rendszeren, mert a régi nem vált be. Az elmúlt évadban voltak olyan bérletek, amit kevesen (10–12) jegyeztek. Most négyre csökkent a bérletek száma, egyenként 4–4 elôadással. Úgy érezzük, hogy ezzel tudjuk teljesíteni bérlôinkkel szembeni kötelezettségünket. Várjuk a minisztériumi segítséget, és reméljük, hogy sikerül összehozni a székelyföldi turnét. Az itthoni évadot most kezdjük, bemutatóval, és ha minden jól megy, akkor novemberben mûsorra tûzhetjük a másik bemutatót, Minkus: Don Quijote balettjét. Ennyi erre az évre.

(K-dy)

Nem bántam meg, hogy elmentem Kósa Csilla kiállítására, a Méhes utca 2. szám alatti Sylvie Moreau Galériába. A házigazda vendégszeretetének köszönhetôen, akit akkor ismertem meg, igazán otthonosan érezhettem magam. Na, meg aztán jólesett, hogy annyi üres kiállítás után végre valami építôt is láthattam.

A kis grafikák (rajzok, szitanyomatok) egyenként is említésre méltók, de szerintem a tárlatot egységében is kell nézni, mint egy installációt. Megragadott a vonal érzékeny könnyedsége, amely Kósa Csilla optimista kis „gyermekrajzainak" sajátja. Felületkezelés és kidolgozás szempontjából a központi, legnagyobb rajzot tartom a legsikerültebbnek. A kiállítás egésze a mûvész optimista életfelfogásáról vall, ami talán életkorának is tulajdonítható, de nem feltétlenül. Az egyetlen dolog, amit nem értettem, azok a rózsaszín mintás paszpartuk. Szerintem teljesen fölöslegesek, mert az egész installáció amúgy is elmondja, ami elmondható.

Károly S. Áron

• „Szarkákat" fogtak pénteken a 3-as számú (Györgyfalvi-negyedi) körzet nyomozói: a hét személy 261 kg almát (értéke 738 000 lej) lopott a Palocsay-kertbôl.

A minôsített lopásért, szabadlábon vizsgált kolozsváriak névsora: Ileana Victoria Armean (29 éves), Csákány Árpád (32), Dãnilã Petean (26), Estera Veres (22), Simona Serban, Sorin Dudut és Daniela P. (17).

• Minôsített lopás elkövetésével vádolják a kolozsvári Titi Alexandru T.-t. A 24-es Számú Általános Iskola VII. osztályos tanulójának nevét egy augusztusi betöréses lopással hozták kapcsolatba: valamikor 7-e és 18-a között a kis bûnözô 16 850 000 millió lej értékben vitt el tárgyakat, azaz elektronikai felszerelést és egy négyszemélyes sátort a Buzãu utca 15. szám alól. A kár 80 százaléka megtérült, a kiskorú szabadlábon védekezhet a lopás vádja ellen.

• Több mint 22 hónap után bukott le a kolozsvári Blitz Impex Kft. két ügyintézôje. Dorina Barbut (38) és Adrian Marius Barbut (39) azzal gyanúsítják, hogy 1996. december 3-án 20 millió lejrôl szóló nyugtát állított ki, amellyel eladott áru utáni bevételt igazolt. A pénzt magáncélra költötték, és természetesen könyvelésbe se vették. A kár mintegy 9,7 millió lej. Adócsalás és az 1990/31-es törvény 5. cikkelyének megsértése miatt bûnvádi eljárás indult ellenük, szabadlábon védekezhetnek.

• Vasárnap délelôtt riasztották a riskai rendôrôrsöt: az 1-es Számú Sebészeti Klinikáról származó bejelentésben a késsel hasba szúrt férfirôl esett szó.

Hamar kiderült, hogy a 30 éves áldozat (Ioan Matis) és a 42 éves támadó (Gheorghe Grigan) közt alkoholmámorból kelt vita támadt, amelynek hevében utóbbi döfött. Matis életveszélyes sebekkel került a mûtôasztalra, Grigan pedig eltûnt lakhelyérôl — körözik.

(turós)

• Nem figyelt oda eléggé vezetés közben, és súlyos balesetet okozott Désen Traian Ilea (39). A BN–01–XOR rendszámú Volkswagen Golf vezetôje nem vette észre, hogy az elôtte haladó 31–CJ–6876 rendszámú billenôkocsi balra jelez, és kockázatos elôzésbe kezdett. A Nord Conforest tulajdonát képezô nehéz jármû sofôre, Alexandru Gherman (47) semmit sem tehetett az ütközés elkerüléséért. A balesetben a kiskocsi utasa, a kolozsvári Mãrioara L. (41) szenvedett sérüléseket, az idegsebészeten kezelik.

• Figyelmetlen gyalogost gázolt el szombaton reggel Kisgyörgy Ferenc (46) osztrák állampolgár. A körösfeketetói baleset áldozata Iogenia M. (65) brãhãsesti-i (Galac megye) lakos, aki nem a kijelölt helyen próbált átkelni a falut átszelô országúton. A foglalkozás nélküli idôs hölgy fejsérüléssel és homloktájéki sebbel került a bánffyhunyadi kórházba.

• Nagyszabású közúti ellenôrzést tartott szombaton a tordai rendôrség. Tizenegy jármû vezetôjének hajtási jogosítványát, egynek pedig forgalmi engedélyét vonták be, a 47 esetben kirótt pénzbírság összértéke 705 ezer lej.

Két traktort vezetô személy ellen kivizsgálás indult: a tordai Fodor Ferenc (27) jogosítvány nélkül, ittasan ült a kormányhoz, a pusztacsáni Viorel Hategan (38) jármûve pedig nem volt forgalomba íratva.

(tjl)

Október 8–10. között tartották meg Kolozsváron az országos radiológiai kongresszust. Öt fontos témakört vitattak meg: a tüdôbetegségek diagnosztikálása a röntgen és orvosi kép segítségével, a linfociták diagnosztikálása, a távgyógyászat jövôje, az ultrahangos kezelés és az izotópos gyógyászat új lehetôségei. Szakemberek véleménye szerint az idei kongresszus sokkal magasabb szakmai szinten zajlott, mint az elmúlt években. Ehhez hozzájárult sok fiatal kutató is, akik komoly kutatási eredményekrôl tudtak beszámolni. A gyógyászatban a radiológia az egyik legfontosabb ágazat, de egyben a legköltségesebb is. Az egészségügyi minisztérium végre megértéssel vette tudomásul ennek létfontosságát, és támogatásáról biztosította az orvostudomány eme ágazatát, úgymint új felszerelések beszerzése, a régi gépezetek fokozatos kicserélése és komoly, szakképzett személyzet biztosítása, a kutatási munkák támogatása. Nagy kaliberû, a századvég követelményeinek megfelelô gépezetek felállítása komoly anyagi nehézségekbe ütközik a jelen pillanatban. Egyfajta megoldást nyújthatnak majd a biztosítási intézmények, melyek már rég be kellett volna induljanak.

Az anyagi gondokon túl a kongresszus elérte célját. A tapasztalat- és információcsere, valamint a tény, hogy az Egészségügyi Minisztérium is képviseltette magát, az elhangzott beszámolók és a viták mind egészségünk érdekében történtek.

H. Gy.

Az utcai pénzváltóknál a forint 43/44,5, a márka 5720/5820, a dollár pedig 9300/9400 lejbe került.

Városunk nagy szülöttjére emlékeztünk, ki ezelôtt 116 évvel, 1882. szeptember 29-én született a ma Avram Iancu utcának nevezett 56. szám alatti kúrián. E ház ma mint a kalotaszegi magyarság kulturális centruma mûködik, amelyet már csak néhai Vasas Samu tanár úr jóvoltából sikerült visszaszereznie az itteni magyarságnak. A székely származású református püspök, filozófus, irodalmár élete és munkássága mint fénylô csillag világította be nemcsak a reformátusok, hanem bátran mondhatjuk, az egész keresztyén magyarság életét. Politikai hitvallása, valamint az egyszerû emberek körében elért óriási népszerûsége miatt a kommunista — istentagadó államvezetés kiszorítja a közéletbôl, és 1948. április 28-án lemondásra kényszerítik a püspökségrôl. Az 1956-os forradalom hozta meg számára azt az elégtételt, hogy hívei hívó szavára visszatérhetett korábbi szolgálati helyére, a budapesti Kálvin téri templomba, ahol 1957. április 14-ig hirdethette az igét. Ezután a leányfalui lakásán élt házifogságban, az 1975-ben bekövetkezett haláláig. A Bánffyhunyadi Református Egyházközség Presbitériuma és a magyarországi Országos Református Tanáregyesület vezetôsége által 1998. október 10–11-én szervezett emlékünnepségen tisztelettel hajtottak fejet nemcsak Kalotaszeg magyarjai, hanem a szép számban megjelent bel- és külföldi résztvevôk is. A szombat délelôtti lelkészértekezlet keretében megnyitó istentiszteletet tartott dr. Molnár János kolozsvári teológiai tanár, amelyet ifj. dr. Fekete Károly, a debreceni Hittudományi Egyetem rektorának elôadása követett, Ravasz László és Makkai Sándor kapcsolata címmel. A délutáni tanártalálkozón elôször Papp Kornél, az ORTE elnöke tartott elôadást A magyarországi református iskolaügy idôszerû kérdései címmel, majd ezt követôen Tôkés Elek, az Erdélyi Egyházkerület iskolaügyi tanácsosa beszélt a romániai református iskolaügy idôszerû kérdéseirôl. dr. Imre Mihály egyetemi docens bemutatta a dr. Gyôri I. János által írt A magyar reformáció irodalmi hagyományai címû könyvét, amelyet vitafórum és zenés áhítat követett Kobzos Kis Tamás közremûködésével. A vasárnapi ünnepség istentisztelettel kezdôdött, igét hirdetett dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Zsinat lelkészi elnöke, aki elmondta, hogy Ravasz László mint vándorló prédikátor (amint azt Ravasz László magáról vallotta), mint a magyarság egyik szellemi vezére, örökre beégette nevét a magyar nemzet szívébe. Az istentiszteletet követôen dr. Imre László, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektorhelyettese a Protestáns Szemle és Ravasz László, dr. Tonk Sándor kolozsvári egyetemi tanár Kolozsvár és Ravasz László címmel tartott elôadást. Ezek után dr. Bustya Dezsô, az Erdélyi Református Egyházkerület fôjegyzôje felszentelte a református imatermet. Az imaház falán kiállított kalotaszegi témájú festmények és grafikák, amint azt Essig Klára képzômûvész elmondta, az idei zsoboki képzômûvészeti tábor alkalmával készültek. A felszentelô ünnepségen közremûködtek a bánffyhunyadi egyházi vegyes kórus, valamint az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Zeneiskola tanárai. Kusztos Tibor lelkipásztor, mint az ünnepség szervezôje, köszönetet mondott a magyarországi és erdélyi, német és holland meghívottnak, akik támogatták az imaház felépítését, és azoknak az elôadóknak és mûvészeknek, akik elfogadván a meghívást, részt vállaltak az ünnepség színvonalának emeléséhez. Üdvözölte a megjelent egyházi és világi vezetôket, köztük a város polgármesterét, Chis Nicolaét, valamint Buchwald Pétert, Kolozs megye alprefektusát és Boros Jánost, Kolozs megye RMDSZ-elnökét.

Péntek László

Sovinizmustól elvakult kamaszok és felnôttek gyalázzák mélységes gyûlölettel Kálvária-templomunkat. Azt hittük, hogy sikerül megértetnünk minden nemzet fiaival, hogy a Kálvária immár ezer esztendeje a római katolikus egyház tulajdona. A görög katolikus egyháznak a gyulafehérvári püspökség csak használatra adta, nem örökbe! Amikor megszüntették Romániában a görög katolikus vallást, akkor a görögkeletiek vették át. Kemény küzdelmek árán (hivatalos küzdelemrôl van szó, nem verekedésrôl Isten nevében, mint amit a Minorita-templomban láthattunk) kaptuk vissza. Mi is volt most október 3-án? A Kálvária-templomba délután 5 órai misére igyekeztek a hívek. Hamarább érkeztek az idôs hölgyek, és a templom még zárva volt. Vártak. Ekkor jött egy fiatal házaspár egy gyermekkel. Apuka jó példát akart adni a kis emberpalántának, és nagy kövekkel dobálni kezdte a templom ajtaját. Ez rendhagyó eset volt, mert az már megszokott dolog, hogy az ott randalírozó „aranyifjak" minket lebozgoroznak csak úgy kapásból, köztünk az én görög katolikus ismerôseimet is, akik szintén ezt a templomot látogatják, ugyanis nincs a homlokukra írva, hogy románul áldják az Urat. Fonák egy helyzetben vagyunk, mondhatom!

A lebetonozott autóutat feltörték ameddig csak tudták, a fôbejárat lépcsôjét letörték, a templom csatornáját immár több ízben kilazították a helyérôl. Letörni még nem tudták. De ha a felnôtt gyûlölködôk kôvel rohannak templomunknak, akkor a fiatalabb huligánok is ugyanezt teszik. Sokszor csoportosan isznak a templom elôtt.

A bandavezér 13–14 év körüli fiú, akinek mellékneve a környékbeliek szerint „Satana", vagy az Eugen P. Pora nevû iskolába jár, vagy a 17-es iskolát boldogítja. Mit tesz az igazgatóság vagy a tantestület ilyenkor egy gyerek megmentéséért? Ott tartják az iskolában, amikor ennek javítóintézetben a helye? „Satana" fertôzi a többit is. Benjamin atya, a kisegítô lelkész megkérdezte, hogy mit csinálna az illetô, ha kivenné a kezébôl a sörösüveget. A válasz egyértelmû és nagyon is világos volt! A fiú kivette a bicskáját és közölte, hogy hasba fogja szúrni. (Hát végül is jogállamban élünk, vagy nem??!) Odajutottunk, hogy félnie kell papnak és civilnek istentiszteletre menni?! Hol, hogyan és mikor gyakorolja a rendôrség a hatalmát ezekkel szemben? Megvárják-e míg megölnek valakit? A városi tanács segítségét kérjük! Tegyenek valamit az illetékesek, hiszen már testi épségünk is veszélyben forog! Van ám indulójuk is. Így kezdôdik: Vine trenul din Galati / duce bozgorii din Ardeal. Jó nevelés! És íme, mindennek a teteje: A két nyelven kiírt szentmiserendet úgy leköpködték, hogy a lefolyó ocsmányság miatt ki kellett cserélni. Hát, uraim! Itt nem szent már az Isten sem?

A város vezetôségének kötelessége az ôsi Szentegyház védelmében rendet teremteni, hogy a hazánkban lévô „látszólagos kereszténységet" kínnal-bajjal bizonyítni tudják...

Plesa Vass Magda

Ha a brazil ôserdôben felröppen egy pillangó, Japánban tájfun lesz — mondogatják. Óriási szerencsénkre a földi lét egészét felölelô rendszer, ez az évmilliárdok óta alakuló-változó bioszféra jóval stabilabb annál, mintsem, hogy a fönti szcenáriumhoz hasonló helyzeteket teremtene. De a közelmúlt jeleibôl ítélve nem éppen így áll a dolog a világgazdasággal. Mert ameddig a természet öröktôl fogva létezô öntörvényei a minden mindennel összefügg elvének tágabb, mûködôképesebb változatát teszik lehetôvé, addig a nagyvilágot most már tökéletesen behálózó és keresztül-kasul szövô gazdasági érdekeltségek a szó legszorosabb értelmében világméretû rengésekkel reagálnak egy rakoncátlankodó pillangó röptére. Amely legutóbb történetesen a Távol-Keletrôl távolította el szárnycsapdosásával azt a bizonyos biztonsági szelepet. S hogy mennyire veszélyes lehet egy ilyenfajta szabadosság, annak csalhatatlan jeleit tapasztalhatjuk.

Így aztán mi sem természetesebb, mint az a törekvés, ami az ilyen természetû rengések okainak a megszüntetésére irányul. A krízishelyzeteket ugyanis jóval nehezebb, jóval többe kerül kezelni, mint megelôzni. S ha mindez érvényes a gazdaságra, érvényes a politikára is. Na meg aztán a szálak olyannyira összegabalyodtak, hogy gyakorta egyenesen kibogozhatatlanok. Itt van például a kisebbségi kérdés. Az a puskaporos hordó, amit alkalomadtán a legkönnyebb felrobbantani, hiszen nemritkán magától is robban. Hogy mi lesz Koszovóban például, régóta nem belügy. Nem alakult viszont ki egy olyan világméretû összefogás, amely a szerb egyeduralmi törekvéseket idejekorán képes lett volna megfékezni. Sôt, a mostani, végsô robbanásveszély sem képes a két világhatalmi pólust egységes fellépésre késztetni. Még a tizenhatok esetében sem tökéletes az összhang, a pánszláv összefogás pedig, a jelek szerint, továbbra is a hagyományokhoz híven mûködik.

Ilyen konjunktúrában aztán mi sem kevésbé kívánatos, mint egy újabb konfliktus. Amit esetleg a külföld szemében felhôtlennek tûnô magyar–román viszony egének az elborulása jelenthetne. S ami hajszálnyi, hogy be nem következett. Hogy nem így történt, abban viszont már távolról sem hajszálnyi szerepet játszott a mindkét országot képviselô érdek. Mert, ha konkrétan más-más célból is, de mind Radu Vasile, mind Orbán Viktor ment. Méghozzá mindketten Washingtonba. Az RMDSZ pedig maradt. Ott, ahol volt. A román kormányban. Mert adtak neki valamit. Amit ugyan nem kért, de kapott. S amivel románmagyarnagyvilág ideig-óráig ismét elodázhatja az elodázhatatlant. Egyébként matematikusokkal amúgy is vizet lehet már rekeszteni Romániában, eh, lágyabb ének kell nekünk alapon Bolyai helyett beléptettek a képletbe két örökifjú bárdot. A Petôfi–Schiller felsôfokú kompromisszumnak pedig, amit az RMDSZ nem kért, csak elfogadott, a Német Demokrata Fórum pedig nem hogy nem kért, de el sem fogadott, már vezetô testülete is van. Mert a világ így megyen, mert minden mindennel összefügg, s mert a demokrácia játékszabályai szerint a többségnek mindig igaza van. És különben is: harcolunk a békéért!

S még annál is különben, ünnepelünk. Azt, hogy a kelet-európai államok közül, ha kissé megkésve is, de annál nagyobb szeretettel, öt esztendôvel ezelôtt beléphettünk Európába. S hogy az Európa Tanács elnöke, Leni Fischer egyenesen Strasbourgból jött méltatni az eseményt és Romániát. S mert egyebet nemigen volt mit méltatnia, hát értékelte a román demokráciát és újszülöttjét, a pillanatnyi villámhárítóként létrejött felsôfokú multikulturalitást. Persze, nem éppen úgy, ahogyan azt sok részrôl elvárták volna tôle, hanem higgadtan, visszafogottan és diplomatikusan. S talán, okulva a Max Van der Stoel-átültetésekbôl, sajátos román bele- és félremagyarázásokból, nem kizárt, hogy éppen az illusztris vendég ragaszkodott beszédének nem verbális, hanem a tévé képernyôjén is írott formában közvetített fordításához.

Németh Júlia

Kovács Nemere egyike azoknak a tanároknak, akik talán öt másféle szakmában is megállnák egyszerre helyüket. Keveset írtak róla: nem volt „mediatizált" tanár, annak ellenére, hogy ritka pedagógiai érzékkel rendelkezett. Talán jobb lett volna, ha ez az interjú egy olyannak lenne a folytatása, amit az Ifjúmunkás megszûnésekor készített volna valaki Kovács Nemerével, e közkedvelt ifjúsági hetilapunk tudósítójával. Jómagam egyike vagyok azoknak, akik bármikor bizonyíthatják: akik „a Nemere Ifjúmunkásánál" kezdték el az írást, jó irányba fejlôdtek tovább. Sôt, vallomással is tartozom: amint rövid, nyolcéves tanári pályám során titokban Daly György (Bajusz) egykori tanáromat próbáltam utánozni, úgy az ifjúsági rovatom — a Bonifácz — amolyan Ifjúmunkás-utánzatként (azaz már csak Ifjúmunkás-pótlóként) jött létre.

— Igaz, hogy ôsztôl lemondtál a Brassaiban viselt igazgatóhelyettesi tisztségedrôl?

— Igaz.

— Véndiákként volt lelked ehhez?

— Volt. Betegen nem tudom ezt a munkakört ellátni, akkor meg minek a tisztség?

— Mi bajod van?

— Egyensúlyzavar. Jöjjenek a fiatalok.

— Vannak?

— Vannak. És tehetségesek.

— Beszéljünk másról. Például az igazgatóságon végzett ötévi munkád mérlegérôl.

— Kezdjük elôbbrôl. Ott folytatnám, ahol 1989-ben írott önéletrajzi jellegû vallomásomban, amelyet még szegény Herédi Guszti kért, abbahagytam. ’89 decemberében romániai magyar ifjúsági lapunk — az Ifjúmunkás — kolozsvári tudósítója voltam. Mikor a ’90 januárjában talpra állt Jóbarátból Cimbora lett ex-gyermeklapunk, visszamentem oda, ahol a pályafutásomat kezdtem, a gyermek-újságíráshoz. Fiam véleménye szerint ismét a szakma árnyékos oldalát választottam. Így igaz, hiszen a folyóirat részvétlenség, társadalmi oda nem figyelés, hosszú távú érdekeink szem elôl tévesztése, miegyéb miatt másfél év után megszûnt — egyébként korosabbaknak szóló, politizálni próbáló volt lapommal együtt. Ezt sajtótörténeti párhuzamok alapján elôre láthattam volna.

— Mire gondolsz?

— Kamasz- és ifjúsági lapra — nem bulvár-jellegûre, de irodalmi igényûre — társadalmunk sohasem volt vevô, lásd az ôs-Cimbora esetét. Páskándi Géza jó negyed százada idejében szólt, hogy cselekednünk kell, mert a hatvanas évek gyermekirodalom-nélkülisége miatt kétséges, hogy a századfordulón lesz-e még, aki jószántából olvasni fogja az erdélyi kortárs magyar irodalmat. Nem hajtottunk a szavára. Az eredmény látszik. Nem csak a tévé, a krimik, az aluljáró irodalom miatt. Azért is, de a fô ok szerintem az, hogy az alig polgáriasult — tehát nem olvasó, zömében földmûvesekbôl és munkásokból álló erdélyi magyar társadalomban növekszik immár a negyedik nem olvasó nemzedék. Az ükapák nem tudtak olvasni. Aki tudott, arról utóbb kiderítették, hogy osztályellenség volt. Jött a „kultúrforradalom", a mostani dédapák megtanultak olvasni, gyermekeik, majd unokáik felnôttek, és néha olvastak is, már ha a szebb jövô építése közben jutott idejük erre, vagy, ha a széles e hazában nekünk jutó évi tíz–tizenöt gyermekirodalmi könyvcímbôl véletlenül sikerült megvenniük-megkapniuk egyet. De inkább nem olvastak. Megvoltak anélkül is. És most növekszik egy nemzedék, amelynek már jóformán csak tévé meg tankönyv jut, s „elég az neki". Az egyik kolléga mesélte, hogy pár évvel ezelôtt kitûnô magyar irodalmi antológiát ajánlott tizedikesei figyelmébe, mire valamelyik papa azt üzente vissza, hogy „ô nem szponzorálja ezt a könyvet". Most mondjam, hogy nem szponzorálnia kellett volna azt, de megvásárolnia, futólépésben, a gyereke érdekében?! Ám amíg a szülô maga sincs arról meggyôzôdve, hogy irodalmat, kultúrát, civilizációt tanulni minden ellenkezô híresztelés ellenére csak betût olvasva lehet, addig gyermek-, kamasz- és ifjúsági irodalomra alig-alig lesz széles e hazában vevô. Kamasz- és ifjúsági lapra még kevésbé. Részemrôl a gyermekirodalmi hetilap puccsszerû megszûnése/megszüntetése után nem is kapaszkodtam sajtóbeli munkahely után, voltak más tanult mesterségeim is.

— Éspedig?

— Hát ugyebár például egy filozófia–történelem–pedagógia szakos egyetemi oklevelem. Ezeket és a többi, az iskolákban tanított társadalomtudományt taníthatom is — a véglegesítô vizsgámat például lélektanból tettem le —, van szakkönyv és tankönyv szerkesztésére jogosító szerkesztôi mûködési engedélyem... Igaz, ezek egyike se „menô" szakma, de hát melyik mesterség az manapság? Bankárnak lenni se életbiztosítás. Én az iskolát választottam. Még a Cimboránál dolgoztam, amikor ’91-ben a Brassaiba hívott volt iskolatársam, Bálint Attila, tanítsak ott mûvelôdéstörténetet. Vállaltam. Mellette az Apáczai tanítóképzôjében tanítottam általános pedagógiát és neveléstörténetet. Mikor a lap — az Ifjúmunkás — megszûnt, nyáron megpályáztam a Brassaiban egy történelemtanári helyet. A rendes úton, versenyvizsgával nyertem el. Azóta tanítok.

— Nem hiányzik a közírás?

— Gyermekújságnál, majd ifjúsági lapnál dolgoztam, ez utóbbit neves sajtó- és irodalomtörténészek nevezték a kor egyik fontos lapjának. De nem csak a szó száll el, az írások zöme sem marad meg. A sikeres tanítványaim révén több elégtételem volt egy évtized alatt, mint a két és fél évtizednyi újságírás idején.

— És a tanítás mellett egyébbel is foglalkoztál...

— Újságíróként 27 év alatt írtam négy könyvet. Miután elhagytam a pályát, még 1990 májusában, Dávid Gyula kezdeményezésére írtam egy hosszabb tanulmányt, Milyen nemzetiségek élnek Romániában? címmel. RMDSZ-füzetként jelent meg, Sepsiszentgyörgyön, gyalázatosan primitív kivitelezésben, a minimális kiadvány-civilizációs feltételek mellôzésével. Szinte több recenzió, illetve kritika születet róla Pesten, mint amekkora, 45 oldal volt maga a dolgozat. Itthon nem volt visszhangja. Aztán megjelent Serdülni nehéz címû könyvem — önismeretrôl, önnevelésrôl tizenévesek számára —, a kiadó most fontolgatja egy második kiadás gondolatát. Úgy mellékesen megírtam pár száz tanári szócikket a Révai–Pallas kiadású Ki kicsoda? számára, tavalyelôtt pedig egy régi adósságomat törlesztettem, megjelent a Túrázók könyve címû munkám, amelyet a kezdô természetjárók, cserkészeim használatára írtam.

— Jó, hogy említed. Beszéljünk a cserkészethez fûzôdô kapcsolatodról.

— 1990 elôtt írott négy könyvem közül a Táborozók könyve és a Játék, szakkör, pódium az iskolán kívüli nevelés egy-egy területének mûveléséhez szükséges segédkönyv, az elsô kifejezetten kriptocserkész munka. Sátortáborozni nem is volt igazán ajánlott nálunk, azért táboroztam én a hatvanas évektôl errefelé majd minden nyáron. Amúgy a cserkész szakkönyvtáramat is a hatvanas évektôl gyûjtöttem. 1990 februárjában az Apáczaiban alapítottam csapatot, Demeter Zsuzsa angol szakos kolléganô segítségével. Májusban a mi cserkészeink szemléltették az udvarhelyi Tankó Berci cserkészei mellett Gyergyószárhegyen, az alakuló kongresszuson, hogy milyen is a hazai magyar cserkész. Augusztusban az ausztriai Eibisbergben lettem képesített vezetô, még az alakuló kongresszuson választottak az RMCSSZ nevelési alelnökévé. Mandátumom alatt elkészítettem a szövetség mûködését biztosító alapdokumentumokat és megírtam a négy cserkészpróba letételéhez szükséges próbakönyveket. Mikor megválasztottak, megmondtam, hogy addig leszek aktív vezetô, ameddig saját nevelésû cserkészekbôl kinevelem az utódainkat. Tavalyelôttre a csapatunk 1990–92-es, kezdetektôl cserkész, ôrsvezetôi képzést kapott, felnôtté növekedett tagjai közül heten végeztek cserkészvezetôi tanfolyamot, vizsgáztak a minôsítô bizottság elôtt. A vezetôképzô táborban oktatója voltam László András fizikusnak is, aki májustól utódom a csapat vezetésében. Tiszta lelkiismerettel kérhettem a télen az országos választási közgyûlésen, hogy ne jelöljenek többé tisztségre. Amit vállaltam, azt teljesítettem, a továbbiakban egyszerû tagként kívánom a gyermekszervezetet szolgálni. Megértettek.

— Az RMCSSZ körül sok bonyodalom volt ’90–91 táján. Most mi a helyzet?

— Köszönöm, jól vagyunk. Mintegy 100 csapat, több mint 4000 serdülô, körülbelül 250 felnôtt vezetô dolgozik szövetségünkben országszerte, nekünk nemcsak vezetôségünk, de tagságunk is van. A hazai média már csak politikai hecckampányok kezdetén ijeszti az ország többségi lakosságát azzal, hogy atyám, jaj, a magyar cserkészek iránytûvel tájékozódnak, nyáron sátortáborba mennek, sôt, magyar népdalokat énekelnek. Egyébként mintha leszálltak volna a kérdésrôl.

— A Brassaiban van cserkészcsapat?

— Hogyne, Kovács Lajos pszichológus barátomnak hála, aki szintén szárhegyi alapító atya, és akinek nyomában — mert tavaly ô is átadta a csapatát a tôle kinevelt utódoknak — egész sor, a csapatban felnevelkedett, az iskolában végzett fiatal felnôtt vezetô, másod-harmadéves egyetemi hallgató viszi tovább az 1992-ben megáldott zászlót. A csapat tagjai az iskola legjobbjai is.

— Jó, akkor térjünk vissza az iskolához. Öt évig voltál igazgatóhelyettes. Milyen mérleget készítesz most, mikor visszavonulsz?

— Nézd, az igazgatóság csapat, amelyben egy ember nem ember, mert magára, a csapattársak, az igazgatóság és az adminisztráció többi tagja nélkül, vagy ellenükre vajmi kevésre megy. Mi több, az iskola maga olyan csapat, ahol a csapattársak egy része, a tantestület nem tagja az igazgatóságnak, nincs anyagi felelôssége, és a csapat zöme, a diákság — életkoránál fogva — legfeljebb ha gyanítja a gondokat. A mérleg felôl tehát azokat kérdezd, akik továbbviszik az iskola ügyeit. Az biztos, hogy idén a kolozsvári orvosira például bejutott két brassais, Fekete Zsolt és Szilágyi Emese a legjobbak között volt, Zsoltot, tudtommal, a legjobb magyarként, összesítésben tizenegyediknek vették fel. Végzett diákjaink ott tanulnak a jogon, az állatorvosin, a matematikán, a közgazdaságin, az informatikán, a színin, a történelmen, filozófián, mûvészettörténeten, a filológián, néprajzon és Európa-tudományokon, hogy most például az unitárius, református vagy római katolikus teológusainkról, vagy a mérnökjelöltjeinkrôl ne beszéljek. Munkahangulat van, s ez talán nekem is köszönhetô. Azonkívül nekünk nem kell félnünk az Egészségügyi Rendôrség látogatásaitól, a mellékhelyiségek, személyzeti munkahelyek, öltözôk rendben vannak, a javításokra kapott kevéske pénzzel igyekeztünk okosan gazdálkodni, ahogy lehetett, gyógyítani próbáltuk az épületben az utóbbi ötven évben keletkezett károkat, s ha a város több pénzt adott volna, akkor még jobban állnánk. Értsünk meg valamit, hogy a hórukk és a korbács manapság már nem módszer. Csak akkor érhetünk el eredményeket, ha az embereket sikerül békés módszerekkel magunk mellé állítunk. Én igazgatóhelyettesi éveimbôl arra fogok legszívesebben visszaemlékezni, hogy együttmûködhettem a kollégákkal azért, hogy immár hatodszor felvételizzenek negyedikesek az intenzív angol általános iskolai osztályba, hogy a líceumban informatika, angol reál, kémia–biológia, intenzív angol humán osztályokban az iskola 442 évéhez méltó oktatás folyjon, hogy a gyerekeink ne a „futottak még" kategóriában induljanak az élet versenyében. Ez azonban nem egy igazgatóhelyettes érdeme, hanem mindenkié, aki ezekben az években jót akart az iskolának, segítette a munkát, belátta, hogy a hiúságokat félretéve szolgálni kell az iskola tekintélye újjáteremtésének ügyét azért, hogy holnap is legyen Brassai. Én brassais voltam, a fiam úgyszintén. Kilencven után egy kolléga azt kérdezte — komolyan — elôttem, hogy miért nem alakítja át a tanügy magyar inasiskolává a Brassait, abból úgyse lesz többet középiskola. Kilencvennyolcban épeszû ember ilyent már nem kérdezhetne, mert kinevetnék. Persze, gond épp elég van, legnagyobb része rajtunk kívülálló okokból, de errôl kérdezd azt, aki a helyemre, helyünkre áll. A nemzedékem több tagja — a hölgyek mind — nyugdíjas már. Az én órám is üt lassan. Ideje visszavonulni, hogy ne erôvel állítsák félre az embert, másoknak is jusson hely ott, ahol a felelôsséget mérik.

— Mit fogsz csinálni a rád szakadó rengeteg szabadidôvel?

— Rengeteg az írnivalóm, sok mindennel adósa vagyok önmagamnak. Egyszer talán arra is szükség lesz, amit egyetlen, erre szakosodott hazai akárkiként — szakembernek nem merem magam nevezni, mikor doktorálni próbáltam az ifjúsági szervezetek pedagógiájából, a szabadidô pedagógiájából, az országban egyetlen hazai irányító se fogadott — a kérdésrôl tudok. Ha pedig nem kell, amit összegyûjtöttem, a tapasztalat, legalább az elégtételem meglesz, hogy rajtam nem múlott.

Szabó Csaba

Románia hozzájárult ahhoz, hogy a NATO légiereje „sürgôs éselôre nem látható esetekben" használhassa az ország légterét. Ez a döntés született vasárnap a Legfelsô Védelmi Tanácsnak a koszovói válsággal foglalkozó ülésén.

A román államfô, Emil Constatinescu elnökletével tartott ülésrôl kiadott sajtóközlemény szerint Románia, csakúgy mint eddig, a válság békés, tárgyalások útján történô megoldásának a híve.

„Románia teljes mértékben támogatja a Biztonsági Tanács 1199-es számú határozatát, és aggodalommal veszi tudomásul az ENSZ-fôtitkár jelentésének következtetéseit" — hangsúlyozta az elnöki sajtóhivatal közleménye.

A Legfelsô Védelmi Tanács egyetért azzal, hogy — az észak-atlanti tanács kérésének megfelelôen — „sürgôs éselôre nem látható esetekben" igénybe vegyék az ország légterét. Románia támogatja a nemzetközi közösségnek a válság megoldására tett intézkedéseit még akkor is, ha szomszéd ország lévén nem vállalhatja a harci cselekményekben való közvetlen részvételt.

Románia kész részt venni a békét támogató és a humanitárius célokat szolgáló akciókban egy olyan alakulattal, amely egy orvosi, egy menekülteket elszállásoló és egy lakásújjáépítési egységbôl áll. Ehhez a román államfô a parlament jóváhagyását fogja kérni.

A közlemény egyben hangsúlyozta, hogy az ország nemzetbiztonsága szempontjából is kockázatos és fenyegetô válságra való tekintettel a Legfelsô Védelmi Tanács jóváhagyta a fegyveres erôk hadra foghatóságának növelésére hozott intézkedéseket.

Az ortodox egyház felhívással fordult a román hatóságokhoz, hogy ne támogassák a koszovói válság katonai megoldását, hanem ragaszkodjanak ahhoz, hogy a rendezést békés eszközökkel valósítsák meg.

Az egyház nyugtalan amiatt, hogy fegyveres konfliktus robbanhat ki a Romániával szomszédos Szerbiában.

A tárgyalások jelenthetik az egyetlen megfelelô választ a koszovói problémára. „A románoknak látniuk kell, hogy a fegyveres erô alkalmazása veszélyes precedenst teremt, s ennek a lehetô legvészjóslóbb következményei lehetnek azon országok szuverenitása és területi egysége számára is, amelyek egy napon hasonló helyzettel kerülhetnek szembe" — hangsúlyozta a román ortodox egyház felhívása.

Egyelôre csak a román nemzetiségû vajdasági fiatalok szöktek a Romániában élô rokonokhoz a jugoszláv hadseregbe történô besorozás elôl. — Egy temesvári illetékes a híradóban azt nyilatkozta, hogy a város közelében lévô Kalácsafürdôn, Buziásfürdôn és más településeken üres épületeket, helyiségeket, nem használt iskolákat és tantermeket rendeztek be az esetleges menekültek elszállásolására. Készen állnak a menekültek élelmiszerrel történô ellátására is.

Szokásos hétfôi sajtóértekezletén Kolozsvár polgármestere elmondta, hogy levelet intézett a bukaresti jugoszláv nagykövetséghez, amelyben kifejti: a város kész befogadni a NATO-támadások miatt Romániába menekülô jugoszláv állampolgárokat. A polgármester nem tért ki részletekre, így az újságírók nem tudták meg milyen állami épületeket kívánnak felhasználni, mennyibe kerül a menekültek elszállásolása, étkeztetése, mennyi ideig nyújt segítséget számukra a város. Az újságírók ismételt kérdéseire a polgármester csupán annyit válaszolt, hogy a város és a megye területén temérdek elhagyatott ház van, ideiglenesen ezekbe is lehet elszállásolni a szomszédos ország polgárait. Gheorghe Funar kilátásba helyezte, hogy a háború kirobbanása esetén felszólítja a kolozsvári lakosokat, fogadják be a jugoszláv családokat. A polgármester szerint Jugoszláviában nem lehet beszélni albánokról, hisz valamennyien jugoszláv állampolgárok.

Dorin Ceatarás, a Megyei Víz- és Csatornamûvek igazgatója arról számolt be, hogy a vállalat milyen befektetésekre használja a városi tanács által két évvel ezelôtt kivetett speciális vízadóból befolyt összegeket. Kiderült, hogy elsôdleges feladatnak tekintik az elavult csôrendszer mihamarabbi kicserélését. Eddig mintegy 11 milliárd lejt sikerült behajtani az adóból, 7 milliárdot pedig már el is költöttek. Ehhez hozzájárul az állami költségvetésbôl származó 10 milliárd lej, valamint az Európai Fejlesztési és Beruházási Banktól kapott, hároméves programra szóló 38 millió dollár. Ebbôl 17 millió dollár kölcsön, 10 millió PHARE-segély, míg 11 milliót a román kormány áll. Az igazgató azt is elmondta, hogy a víz- és csatornamûvek adósai ellen radikális módszereket alkalmaznak. Pár héttel ezelôtt például Szamosújvár közel öt óráig víz nélkül maradt, ugyanis nem fizettek ki több mint 2 milliárd lejt a vízmûvek megyei igazgatóságának. A kényszerintézkedés után a város az összeg nagy részét kifizette.

Mihai Muresan, a Polgármesteri Hivatal városgazdálkodási igazgatója elmondta, hogy tanácsi határozat-tervezetet készítettek elô a város utcáin munkálatokat végzô, és a határidôket be nem tartó vállalatok (pl. a vízmûvek) megbüntetésére. A büntetések 5–10 millió lej között mozognának. Az igazgató nem volt hajlandó elárulni, mely cégek nem tartották be a városháza által kiszabott határidôket.

Gheorghe Funar polgármester arról is beszámolt, hogy Alexandru Ioan

Cuza szobrát a December 21. sugárút (volt Kossuth Lajos utca) és az Alexandru Ioan Cuza (volt Postakert) utca keresztezôdésénél, a szökôkút közelében helyezik el. A polgármester által vezetett döntôbizottság hétfô délután határozott a nyertes makett ügyében. A szobor felállításához szükséges összegeket a Polgármesteri Hivatal költségvetésébôl állják, a helyszín felôl csupán utólag dönt a városi tanács. A leleplezést 1999. január 24-re tervezik.

Kiss Olivér

Az 1998–99-es tanév a Tordaszentlászló községhez tartozó színmagyar Magyarléta számára igen kellemes meglepetést tartogatott. A tanfelügyelôségnek eredeti módon sikerült megoldania a „Magyarléta- jelenséget", vagyis azt, hogy a falu magyar V–VIII. osztályos tanulói ne iratkozzanak ötödik osztálytól kezdve a szomszédos Havasasszonyfalu román tagozatára: helyben, Magyarlétán hozták létre a csak magyar tannyelvû V–VIII. osztályt. Ily módon — legalábbis úgy tûnt — megszûnt az örökös gond: a magyarlétaiak nem panaszkodhattak arra, hogy „túl messze" van a magyar iskola, és kénytelenek a „közeli" román falvak iskoláiba iratkozni. Az ily módon megszületett vidéki magyar iskola viszont nem sokáig mûködött.

— Szerintem az oktatás beindulása korántsem oldotta meg a magyarlétaiak tanügyi gondjait — mondja a tanulók nélkül maradt Bense Erika, az öt-hatodikosok magyartanára. — Október elsejéig még jöttek szépen a diákok az iskolába, ám ötödikén, hétfôn reggel csupán egyetlen ötödikes jelent meg. A többiek már Havasasszonyfalu román iskolájának padjaiban kezdték a hetet. Csak így, egyik napról a másikra. Az indoklások és okok nagyon sokfélék.

Az iskola mûködésére nem létezett hivatalos engedély, semmiféle papír nem érkezett a Tanfelügyelôségrôl. A szülôk természetesen attól tartottak, hogy a tanév közepén kiderül, tulajdonképpen nem is „létezik" a magyarlétai iskola, s kénytelenek lesznek a gyerekeket akkor majd a nyolc kilométerre lévô Tordaszentlászlóra küldeni magyar osztályba, hiszen a közeli román iskolába, Havasasszonyfalvára már nem fogadnák be ôket. A hatodikosok egyébként is egy évet már ott tanultak. A szülôk szerint érvényesülni csak úgy tudnak majd gyermekeik, ha nagyon jól ismerik a román nyelvet, így hát minek tanuljanak magyarul, itthon?

Én Kolozsvárról ingáztam Magyarlétára tanítani, de nagyot csalódtam: olyan kijelentések hangzottak el, hogy bezzeg a román iskolában nem adtak házi feladatot, nem kellett annyit tanulni. Ilyen körülmények között hiábavalónak tartom az ingázás nehézségeinek vállalását. Oda én többé nem megyek tanítani.

Buták az emberek. Én azon háborodom fel, hogy most, mikor végre megnyernek egy csatát, kiharcolnak valamit, akkor csak úgy, felelôtlenül elvetik.

***

— Tanár néni, ha még sok házifeladatot tetszik adni, megyünk Szecselbe (Havasasszonyfalu)! Tanár néni, ha mindig ötöst tetszik adni, megyünk a román iskolába! — Ilyen és ehhez hasonló diákmegjegyzések röpködtek az órákon.

Ez lett a magyarlétai magyar iskola vége — legalábbis egyelôre. Ám a vélemények harca még csak most kezdôdik Magyarlétán.

Kerekes Edit,
Szabó Csaba

Nem hagyják magukat a kolozsvári ellenzéki tanácsosok. Szombat este megbeszélést tartottak, ahol eldöntötték, hogy csütörtök dálutánra rendkívüli tanácsülés összehívását kérik, és arra kötelezik Gheorghe Funar polgármestert, saját zsebébôl fizesse ki az Alimentara cégnek a törvényszék által megszabott 900 millió lejes kártérítést. Mint ismeretes, az élelmiszerforgalamzó cég kártérítést követelt, ugyanis a városháza nem volt hajlandó építkezési engedélyt kibocsátani a Széchenyi téri vásárcsarnok földszinti helyiségének beváráslóközponttá alakítására. Pálffy Károly RMDSZ-tanácsos arról tájékoztatott, hogy a helyhatósági törvény szerint Kolozsváron 11 városi tanácsos kezdeményezésére lehet rendkívüli tanácsülést összehívni, eddig 16-on látták el kézjegyükkel a dokumentumot. A városatya úgy tudja, hogy 830 milliót a polgármesteri hivatal eddig már kifizetett. Mindezt természetesen közpénzbôl.

Hétfôi sajtóértekezletén a polgármester meglepôdve vette tudomásul az újságíróktól kapott információt, de örömét fejezte ki, hogy újabb alkalma nyílik kifejteni véleményét a kérdésrôl.

K. O.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]