1998. szeptember 22.
(X. évfolyam, 219. szám)

A magyar kormány három közös bizottságot hozott létre a kettôs állampolgárság kérdésének tanulmányozására — nyilatkozta Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) új elnöke vasárnap Marosvásárhelyen, ahol részt vett az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére szervezett adománygyûjtô gálaesten. Szabó Tibor a Mediafax hírügynökség tudósítójának kijelentette: a bizottságok elsôsorban társadalmi, gazdasági és adminisztratív szempontból fogják elemezni a kettôs állampolgárság kérdését. A bizottságok jelentést terjesztenek a kormány elé a felmérés eredményeirôl, amely végül dönteni fog az ügyben. A HTMH elnöke rámutatott: addig nem nyilatkozhat a kettôs állampolgárság idôszerûségérôl, amíg nem készülnek el a bizottsági jelentések.

A HTMH elnöke, Markó Béla szövetségi elnökkel, illetve az RMDSZ Maros megyei szervezetének képviselôivel folytatott találkozóját követôen ugyanakkor kijelentette: az RMDSZ helyi szervezetének több képviselôje kifogásolta, hogy a HTMH nem mélyül el túlzottan a határon túli magyarok gondjainak orvoslásába. Szabó Tibor kiemelte, hogy a HTMH csak tanácsot szolgáltat a határon túli magyarok szervezeteinek, és nem avatkozhat bele közvetlenül ezek belügyeibe.

Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere, aki szintén megbeszélést folyatott a HTMH elnökével, a Mediafaxnak nyilatkozva a kettôs állampolgárság ellen foglalt állást. Szerinte ennek megadása csak „felszínesen" oldaná meg a magyarság problémáit, és nem érinti tulajdonképpen a közösség alapvetô problémáit.

Erdélyi bemutatkozó körútján Szabó Tibor Kolozsváron is elidôz. A HTMH-elnök kedden érkezik városunkba. Délután az RMDSZ ügyvezetô elnökségére várják, ahol Takács Csaba ügyvezetô elnökkel, és az alelnökökkel folytat megbeszélést. Szerdán látogatást tesz a zsoboki Bethesda gyermekotthonba, majd délután a Kolozs megyei RMDSZ vezetôségével, önkormányzati képviselôkkel, a civil, illetve az ifjúsági szervezetek vezetôivel találkozik. Körútjának következô állomása: Nagyenyed Gyulafehérvár, végül pedig Nagyvárad, ahol részt vesz a 200 éves Váradi Magyar Színjátszás rendezvénysorozat csütörtök esti elôadásán: Kodály Székelyfonóját a kolozsvári opera társulata adja elô a bicentenáriumi ünnepségek tiszteletére.

Szokatlan lendülettel látott neki a polgármesteri hivatal illetékes osztálya új parkolóhelyek létesítéséhez Kolozsváron. A városháza szokásos hétfôi sajtóértekezletén Liviu Macea városrendészeti igazgató elmondta, hogy szeptember 1–18. között 182 új parkolóhely-lehetôséget mértek be 13 utcában. Más helyeken, így a Honvéd (Dorobantilor) 265, a Móricz Zsigmond (Bukarest) úton 197, a Magyar (December 21.) utcában 192 új parkolóhely létesül.

Mircea Muresan városgazdálkodási igazgató tájékoztatta a sajtót, hogy a felújítási munkálatok miatt teljesen lezárják a forgalmat az Unió (Memorandumului) utcában. Az üzletek csupán este tíz és reggel hat óra között hozhatnak árut (a tehergépkocsik a városházáról kapnak kitûzôt), a közszállítási jármûvek forgalma viszont nem módosul. Az utcát csupán november 25-én adják át. Ugyanez a helyzet a Maxim Gorkij utcával. Itt szeptember 23-án kezdôdnek a munkálatok, átadási idôpont még nincs. Az igazgató a város lakosainak a megértését kéri.

Komoly gondot jelent az iskolák központi fûtôredszerének rendbehozatala. Nicolae Ruja alpolgármester elmondta, hogy több oktatási intézményben fagyoskodni fognak a tanulók, ugyanis a tanfelügyelôség pénz nélkül maradt. „Eredetileg 806 millió lej értékben nyolc kazánt kellett volna venniük, árverést hirdettek, de idôközben pénz nélkül maradtak" — mondta az alpolgármester. Sok iskolának tehát a régi, rossz kazánokkal kell meleget varázsolnia az osztálytermekbe.

Nem hiányoztak a sajtóértekezleten a bombák sem. Gheorghe Funar bejelentette: munkatársai felfedezték, hogy Ioan Gavra egységpárti képviselônek és az Alimentara cég igazgatójának, Ioan Muresannak a fia az 505-ös kormányhatározat szerint törvénytelenül akart megvásárolni egy kereskedelmi helyiséget. A Nectar Express cég alapító irataiban szerepel a két ifjú neve, a polgármesteri hivatalhoz benyújtott kérvénybôl viszont kimaradtak. A polgármester az ügyészséghez fordult.

Radu Sârbu, az Állami Vagyonalap kolozsvári igazgatójának felesége, Sârbu Andreea Patricia sem szabadult meg a polgármester sasszemû városházi munkatársaitól. Pop Titus , a városrendészet osztályának felügyelôje 3,5 millió lejre büntette a hölgyet, ugyanis építkezési engedély nélkül javításokat végzett a Józsa Béla (Octavian Goga) 40. szám alatti lakásán.

Grigore Dejeu alpolgármester arról tájékoztatta a sajtót, hogy több mint 20 család visszautasította a polgármesteri hivatal által kiutalt lakásokat, ugyanis ezek mûszaki okokból nem feleltek meg. Legtöbb használhatatlan állapotban volt. Az alpolgármester elmondta: az érintettek megtartják a pontszámukat, de kevés a valószínûsége annak, hogy valaha lakáshoz jutnak.

A képviselôház jogügyi bizottsága visszautasította azt a kérést, amely Bárányi Ferenc mandátumának a visszavonásáról szólt. Ezzel az "indítvánnyal" egyik egységpárti képviselô hozakodott elô, arra hivatkozva, hogy Bárányi az Egészségügyi Minisztérium fizetett tanácsosa. Miután a minisztérium ezt az állítást megcáfolta (csupán tiszteletbeli tisztségrôl lévén szó), a mandátum megvonásáról szóló kérést visszautasították.

Hétfôn a szenátusban óriási felzúdulást váltott ki az ellenzék körében Csapó József szenátor felszólalása, amelyben a csernátoni fórum következtetéseit ismertette. A román politizálási stílusra jellemzôen, Vadim Tudor nagyrománia párti szenátor Magyarországra „küldte" Csapó Józsefet, mások pedig — miután az RMDSZ szenátor újból kijelentette, hogy vállalja a csernátoni fórum azon kijelentését, amely szerint a Székelyföld autonómiája megfelel az európai normáknak, és ezt a parlamenti eljárás tiszteletben tartásával kérték —, alkotmányellenesnek nevezték felszólalását, a szenátus alelnökével együtt.

A magyarországi Demokrata c. hetilap 1998. augusztus 6-i számában, a „Kilenc éve tart a lebontásom" címû interjúban Ön a következôt nyilatkozta:

Riporter: „Hogyan léptek be?" (Megj. — a kormányba).

Tôkés László: „A többség balek. Az a néhány ember, aki a kormányzati szerepvállalásból pozíciót, karriert faragott magának, úgy, hogy közben ismerte a várható és elkerülhetetlen következményeket, azok pedig gazemberek. Egyéni hataloméhség motiválja ôket."

Bár a Szövetségi Képviselôk Tanácsának szeptemberi, kolozsvári ülésén mind a szövetségi elnök, mind a kisebbségvédelmi miniszter beszámolójában említést tett errôl a számunkra (és az RMDSZ kormányzási tevékenységére nézve) mélyen sértô kijelentésrôl, a gyûlés során nem kaptunk semmilyen választ a lapban megjelent nyilatkozatra.

Ezért kénytelenek vagyunk nyílt levélben felkérni Önt, hogy záros határidôn belül nyilvánosan indokolja meg az említett interjúban elhangzottakat, vagy vonja vissza a fent idézett minôsítést.

Aláírók:

Tokay György miniszter, Hajdu Gábor miniszter, Bárányi Ferenc képviselô, volt miniszter, Birtalan Ákos képviselô, volt miniszter, Bara Gyula államtitkár, Birtalan József államtitkár, Borbély László államtitkár, Demeter János államtitkár, Erôs Viktor államtitkár, Kelemen Hunor államtitkár, Kötô József államtitkár, Lányi Szabolcs államtitkár, Niculescu Antal államtitkár, Pete István államtitkár, Varga Gábor államtitkár, Dézsi Zoltán prefektus, Riedl Rudolf prefektus, Bognár Levente alprefektus, Buchwald Péter alprefektus, Burkhardt Árpád alprefektus, Czédly József alprefektus, Fekete-Szabó András Levente alprefektus, Gazda László alprefektus, Modok Gusztáv alprefektus, Segesvári Miklós alprefektus.

Ennyibe kerül ugyanis egyhavi Szabadság-elôfizetés. És ráadásul milyen kedvezményesen! Mert a havi mintegy 22 darab 700 lejes és a még 4 darab 1000 lejes újság egyenként megvásárolva 19 400 lej lenne!

Van, akinek a 15 520 lej megengedhetô összeg. Másnak már rég rengeteg. Annyira, hogy hónapok, esetleg évek óta nem tud elôfizetni közösségünk tájékoztató alapfeladatát ellátó lapunkra.

Ha Ön mint cég- vagy intézményvezetô az elôbbiek közé tartozik, adományozzon legalább 3 elôfizetésnyi díjat olyanoknak, akik kisnyugdíjuk, munkanélküli segélyük, rokkantsági pótlékuk stb. folytán erre rászorulnak. 3 elôfizetés = 3 ember! Aki már egy fokkal tájékozottabb, és akinek anyagi gondjain segíteni az Ön érdeme volt. Ha Ön szerényebb jövedelmû, de segítôkész magánszemély, nem is biztatjuk, Ön eddig is kérés nélkül eljuttatta gesztusértékû adományát kiskeresetûeknek. Mint ahogy tette a névtelenségbe burkolózni óhajtó ama 5 magánszemély is, akik akciónk szünetelése idején is elôfizettek rászorulóknak a múlt hónapban. Köszönjük! Befizetni szerkesztôségünk földszinti pénztáránál lehet szeptember 25-ig.

Ha Ön nem Szabadság-elôfizetô, és olyan család tagja, amelyben az egy fôre esô havi jövedelem 300 000 lejnél kisebb, nyújtsa be támogatásra szóló igénylését szeptember 25-ig ugyanott, a keresetérôl szóló igazolással. A beérkezett megajánlások függvényében megszervezzük elôfizetését.

• Rablás áldozata lett Tordán szeptember 18-ról 19-re virradóra Anamaria Pojar (28), az Etna Kft. elárusítónôje. Hajnali fél háromkor egy férfi kitépte kezébôl a táskáját, amelyben 450 ezer lej készpénz és különbözô anyagi javak voltak. Kéttagú rendôrjárôr — Milian Nãdãsan hadnagy és Cristian Tar törzsôrmester — „csípte el" a tettel alaposan gyanúsítható foglalkozás nélküli és büntetett elôéletû Iosif Ghetit (19).

• Rablás történt a tordatúri Livi-Rod mulató parkolójában. A bárba betérô Ioan Grigore (24) kamionsofôr PH–19–FPL rendszámú jármûvéhez visszatérve meglepetten tapasztalta, hogy két férfi ül a fülkében. Megfosztották 500 ezer lejtôl, egy bôrdzsekitôl, rádiókazettofonjától és két hangfaltól. Ráadásul a fejére és hasára mért pár ökölcsapással is „gazdagabb" lett. A rendôrség azonosította és elfogta a rablással alaposan gyanúsítható tordai Cristian Gheorghe Omutot (23), a Cementgyár dolgozóját, valamint a vele egykorú Dacian Ioan Tatot.

• Hûtlen kezelés vádjával indítanak eljárást Ileana Gherghes (28), a Sora üzletház pénztárosnôje ellen, aki szeptember 11. és 13. között 1 220 000 lejt emelt el a kasszából úgy, hogy néhány vásárlási tételt nem ütött be a pénztárgépbe.

• Több mint 23,5 millió lej kárt okozott az államkasszának Vasile Racoltea Cornutiu (58), az Artim Ciceu Giurgesti Kft. tulajdonosa. A vád ellene adócsalás: négy lakóközösségtôl a szigetelési munkálatokért bevételezett pénzt nem könyvelte el.

• Két járókelôt gázolt el vasárnapról hétfôre virradóra Cãlin Daniel Petrescu (20). A Kolozsvár–Szászfenes útvonalon hajtó CJ–78–PET rendszámú gépkocsival túllépte a megengedett sebességet és az árokba sodródott. A balesetben súlyosan megsérült Dorin Vasile Fenesan (22) és a kisbácsi A. M. 17 éves iskoláslány.

A Francia Kulturális Központ meghallgatásra ajánlja CD-lemez újdonságait: francia zene (Adamo, Céline Dion, E. Daho, Th. Fersen, Native, L. Foly, T. Moïse, Pow Wow, O. Winter), dzsessz (D. Brubeck, G. Mulligan, J. Henderson, J. L. Ponty, B. Powell, J. L. Hooker), komolyzene (antológiák, koncertek, Bach, Beethoven, Orff, Mozart, Monteverdi, Puccini, Verdi, Telemann), hagyományos zene (A. Stivell, Dan Braz, Tri Jacm), dalok és mesék gyermekeknek (A kis szirén, Az oroszlánkirály, Aladdin, Odisszea, Jules Verne), a francia ének antológiája 1950–1979. A Médiatéka naponta 10–19 óra között várja közönségét.

A Romániai Könyvvizsgáló Szakértôk és Mûködési Engedéllyel Rendelkezô Könyvelôk Testületének (CECCAR) Kolozs megyei szervezete közli tagságával, hogy évnegyedi szakmai tájékoztató találkozójára és tapasztalatcseréjére szeptember 24-én délután 2 órakor kerül sor a Magyar (1989. December 21.) utca 128. szám alatti közgazdasági kar székhelyének 401-es termében. Napirenden a vállalatok adózásában és könyvvitelében jelentkezô újdonságok, folyó kérdések. Ugyanakkor a pénzügyben és könyvelésben dolgozók tudomására hozzák, hogy október 7-tôl minden szerdán ingyenes tanácsadó szolgálatot tartanak a megyei fiókszervezet székhelyén kifüggesztett órarendnek megfelelôen. Azok a felsôfokú végzettségû tagok, akik könyvelôi szakértôi minôsítést szeretnének nyerni, jelentkezzenek az 1998. végi vizsgán. Erre felkészítô tanfolyamot szerveznek, melyre a feliratkozni október 15-ig lehet a székhelyen (telefon: 430-373).

Én kis naiv, úgy gondoltam, hogy ha egy banknak több tíz milliárd leje van központi, kacsalábon forgó székházra olyan berendezéssel, ami Londonban üdülô arab olajsejkeknek lehet, akkor pénze és lehetôsége van kifogástalan modorú hölgyeket és urakat is alkalmazni ügyfélfogadásra. Hogy a hazai halandó is érezze: a többnyire saját zsebünkbôl finanszírozott paloták az ô érdekében is épültek.

Hogy ez mennyire nincs így, arról a Kereskedelmi Bank Malom utcai rezidenciáján gyôzôdtem meg, amikor személyi számlát próbáltam nyitni. Nem akartam pénzt lekötni, pusztán a számla megnyitása érdekelt.

Az elsô emelet piacnyi halljában legalább húsz hölgy közül éppen kettô fogadott ügyfelet, így sorba kellett állni. Közben jöttek a bankszámlakivonatért többen is, akiket a hölgy sor nélkül kiszolgált, miközben mi egyik lábunkról a másikra helyeztük szertefoszlott jelentôségünket. Jó húsz perc után kiderült, hogy a terem másik végében egy másik hölgy is foglalkozik ügyfélfogadással, így átvándoroltam. További tíz perc után, személyazonosságimmal a kezében, elképedve nézett rám: a bankszámlát csak 100 ezer lejjel lehet megnyitni. Hiába próbáltam a hölgynek magyarázni, hogy máshol ezt 5–10 000 lejért is vállalják. Miután drága idejébôl rám pazarolt jó másfél percet, leléptem. Akkor már tudtam: állami bankba többé nem fogok belépni. Mert lehet akármekkora csillogás, luxus, a sérthetetlen állami tulajdon a régi!

Az utcai pénzváltóknál a forint 42/43, a márka 5450/5500, a dollár pedig 9200/9300 lejbe került.

Gróf Laci bácsinak, Jordáky Bubinak és Gulácsy Alinak köszönhetem 30 esztendôs váradi színházi élményeimet. És (közvetve) Ady Endrének, Juhász Gyulának és a két fôszereplônek: Szigligeti Edének és magának Kótsi Patkó Jánosnak.

Kezdjük talán Jordáky Lajossal, az egykori, felszabadulás utáni kolozsvári szakszervezeti balkonszónokkal, aki kétszeri börtönbüntetés után otthagyta a politikát és új szerelmének, a Színháznak hódolt. Kôkert utcai volt, én meg Holdvilág-újtelepi, így hát gyakran találkoztunk az életben. Akkor is, amikor én a Farkas utcai Állami Levéltárban Wesselényiék, Mikó Imréék, Finály Henrikék leveleit kurkásztam, a balázsfalvi román tanárokkal-papokkal való kapcsolatait figyelgettem egy kötet megjelentetése céljából. Ekkor és itt jelent meg Jordáky Lajos, aki az állandóan itt-tartózkodó szótárszerkesztô professzornak, Szabó T. Attilának és nekem elmondotta: a kolozsvári színházalapító Kótsi Patkó Jánosról szeretne könyvet kihozni. A professzor figyelmeztette ôt, hogy a kézirattárban megvan Kótsi Kolozsváron elmondott Beköszöntô beszéde. De ehhez, ennek megközelítéséhez engedély kellett akkoriban a megyei pártbizottság jóváhagyásával, és mert nekem ez megvolt, hát én kértem ki Bubinak sok-sok dokumentumot és Jakab Eleknek, Kolozsvár történetírójának adatai alapján kisütöttük: Kótsi 1798 és 1805 között kolozsvári társulatával vendégjátékot szervezett Nagyváradon és Debrecenben. Íme, a bihari származású színigazgató segítette hozzá a váradiakat a színház megteremtéséhez. Ezért ünnepeljük ma a 200 esztendôs váradi színészetet, színházi elôadásokat.

Gróf Laci bácsi a váradi Szigligeti Színháznál kezdte pályafutását még 1910-ben. De közben volt a kolozsvári Thália színház színésze, énekese és rendezôje is. 1945-ben (vagy 46-ban?) a kolozsvári Unió utca sarkán megnyitotta használt ruhákat árusító üzletét, hogy a háború által levetkôztetett embereket felöltöztesse. De a dadogó nagy kolozsvári szakszervezeti aktivista, Veres Pali üzérkedônek tekintette ôt, az üzletben talált holmikat egy kézitargoncára rakatta, Gróf Laci bácsi pedig Feketézô cégtáblával nyakában elrettentésül a Mátyás király szobor elé állíttatta. Ez után a színpadon kívüli „fellépése" után ment vissza Váradra, ahol tárt karokkal fogadták és ott ô szervezte meg 20 esztendô során a váradi énekes színházat. Jubileumi búcsúelôadásán, amikor is Molière Fösvény címû darabjában Harpagont alakította, a felköszöntô után a kolozsvári epizódra emlékeztettem ôt. És aki valamikor Rómeó, Hamlet, Cyrano is volt, aki majdnem ezer szerepben lépett fel életében, több mint 50 darabot rendezett — közöttük H. Lovinescu Rombadôlt fellegvár címû drámáját, amellyel a váradi együttes elsô díjat nyert Bukarestben —, Gróf Laci bácsi könnyezett, amikor Kolozsvárra visszagondolt, ahol annyira megalázták ôt, Kemény János kedvelt rendezôjét.

És mert bukaresti meg kolozsvári rádiószerkesztô voltam 35 esztendeig, hát nagyon sok sikeres váradi elôadás hangbeli dokumentumait begyûjtöttem az Aranyszalagtár számára.

A Gulácsy Ali fellépései különösen érdekeltek. Nem másért, de mert ô is, én is, született kolozsváriak vagyunk. Ô legkisebb nagybátyám Holdvilág-újtelepi házában született, melyet édesapja vett meg még akkor, amikor én talán nem is voltam meg. De már megvoltam, és vásott kölyök voltam, amikor ô a Mihályfi Irén zenetanárnôtôl tanultakat ismételte otthon, nyáron nyitott ablak mellett a tükör elôtt. Mi meg, vásott kölykök felkapaszkodtunk az ablakpárkányra és onnan figyeltük az ingyenelôadást, míg csak Gulácsy néni le nem öntötte az ülepünket egy veder hideg vízzel. És a bukaresti Alhambrában Gulárdo, grand tenore italiano névvel szerepelt mûvész kolozsvári kitérô után Váradon lett a közönség kedvence és éppen Juhász Aladár (akinek a lányát, Klárát késôbb feleségül is vette) 50 éves jubileumi elôadásán lépett fel Szigligeti Ede A cigány címû népszínmûvében, Gyuri szerepében Kovács Apóllóniával együtt, akinek én, népzenei hangfelvételekre a kolozsvári Fellegváron verbuváltam a cigányzenészeket. És — úgy emlékszem, 1951-ben, mint bukaresti rádiós egy másik Szigligeti darabban, a Liliomfiban láttam a váradiakat elôször: Dunajevszkij Szabad szél címû operettje és a Sütô András–Hajdú Zoltán Mezítlábas menyasszonya után mutatták be újra ezt a jellegzetesen váradi elôadást, már azért is, mert az a Szigligeti Ede írta, aki 120 esztendôvel ezelôtt halt meg, 1878. január 19-én. A mintegy 100 darabot író színpadi szerzônek ez a vígjátéka 1849-ben került színre és az Ady Endre által is nagyra értékelt kistermetû, de nagy tudású kolozsvári író, Gyulai Pál szerint ez a legjobb magyar bohózat. A Kisfaludy Károly halálát követô félszázadban ôt tartották a legkíválóbb vígjátékírói tehetségnek és fôleg népszínmûvei arattak nagy sikert. Gondoljunk csak a Csikósra, A cigányra. Mindkettôt nagy sikerrel játszotta a váradi színház.

Legalább 20 váradi bemutatót vettem fel magnószalagra. Közülük talán Ibsen Nóra címû drámája tetszett a legjobban Dukász Anna és Mogyoróssy Gyôzô elôadásában. És ennek mûfaji ellentéte, Kálmán Imre A csárdáskirálynô címû nagyoperettje Dukász Anna és Gulácsy Albert kettôsében. És Bródy Sándor nagy mûve, A tanítónô ugyancsak Dukász Anna és Gulácsy Albert elôadásában. Ez a két színész a váradi színház sokoldalú tehetsége volt. Felléptek népszínmûben, operettben, vígjátékban, drámában. Ôk ketten voltak egy idôben a színház üdvöskéi. És akkor nôtték ki magukat, amikor Váradon még Hamvay Luci, Kovács György, Delly Ferenc, Szabó Ernô tanította a fiatalokat: Gábor Jóskát, Halasi Gyuszit, Cseke Sándort, Tót-Kovács Ilonkát, és az innen kiindult késôbbi nagy kolozsvári színészt: Libát, becsületes nevén: Bencze Ferencet. Meg Széles Annát. Putnik Bálint igazgatása idején volt mindez, és jöttek a késôbbi nagy rendezôk: Szombati Gille Ottó, Szabó József, Farkas István, és a nagy színészek: Vitályos Ildikó, Kovács Apolka, Szabó Lajika, Kiss Törék Ildikó, Varga Vilmos, Csíky Ibolya, aki mint diákszínésznô elôbb lépett fel a Kolozsvári Rádióban s csak utána a váradi színpadon.

És miközben a színház körül keringtem, Tabéry Géza, Ady egykori jóbarátja mesélt nekem arról az idôrôl, amikor bemutatták itt Ady: A mûhelyben címû egyfelvonásosát, melyben az újságírói robot elleni keserû indulatait írta meg. És Ötvös Béla, az újságíró, aki Juhász Gyula színházi kritikáiról beszélt nekem meg Juhász nagy szerelmérôl Ságvári Anna kardalénekesnô iránt. És én még szóra bírtam azt a nyomdászt, aki Ady Endre váradi újságírói cikkeit szedte és azt az ültetônôt, aki látta Ady egyfelvonásosának közönségét: Fehér Dezsôt és feleségét, aki összehozta Adyt Brüll Adéllal, Dutka Ákost, Nagy Endrét, Emôd Tamást, Nadányi Zoltánt.

Nagyváradnak egykor jellegeztes hangulata volt. Ezért lehetett nagy a ma 200 esztendôs váradi Szigligeti Színház is. Ezt a hangulatot talán Juhász Gyula fejezte ki legjobban Várad címû versében:

„Várad: a kicsi magyar élet
Nagy és új küzdôit, te adtad,
Költôk és más ifjú merészek
Benned ébredtek és akartak.
Áldott a te száz esti fényed
És áldott nyugtalan vígalmad.
Pogány örömre emlékezvén,
Megáldlak én, bús keresztény."
............................

A megyei tanácsok a költségvetést kiegészítô vitája idején — amikor ismét kiderül, hogy a települések létszükségleteinek fedezéséhez nélkülözhetetlen pénzek töredékével rendelkezünk — egyre többször jelenik meg román lapokban is a régiók önrendelkezési jogáról szóló írás. A téma ott hever az utcán, le sem kell hajolni érte: az általános elégedetlenség idején jön magától. Hiszen településeink vezetôi saját bôrükön érzik: választási ígéreteik, egyáltalán hitelük végképp elúszik. Maholnap a közvilágítás számláit sem tudják fizetni, nemhogy mindenki számára jól látható beruházásba, javításokba kezdjenek.

Megyei városaink pénzügyi illetékeseivel többször volt alkalmam beszélgetni az elmúlt két évben. Ôk voltak legjobban felháborodva a tôlük elvándorló és a Bukarestbôl visszatérô pénzek közötti aránytalanságon. Amit a megyei fórum saját belátása szerint oszt el újra, elsôsorban a megyeszékhely beruházásait tartva szem elôtt, prioritásként.

Erdélyi méretekben gondolkozva rögtön rájövünk, honnan a közigazgatási autonómiát követelô román közéleti személyiségek, újságírók felháborodása: az Erdélybôl elvándorló adónak a fele sem tér vissza az ország legjobban fejlett régiójába. Bukarest évi költségvetése az egész Erdély költségvetésénél nagyobb, miközben az általa megtermelt pénz ennek felére sem volna elegendô. Furcsa logika uralja hát a hazai pénzosztást. A kormány prioritása az elmaradott vidékek támogatását szavatolni. Amelyek immár hosszú évtizedek óta abból élnek, hogy a fejlettebb régió többletét szipkázzák el.

E mérhetetlen aránytalanságok a gazdasági válság mélypontján még szembetûnôbbek. A pénzelszívás olyan méretû, hogy az sok száz erdélyi település helyi gazdálkodását veszélyezteti. Amikor sok pénz volt, nyílván, hogy nagyobb adag morzsát küldtek vissza Erdélynek. A fôvárosépítés, -szépítés mai folyamatában — amikor a világ szeméért kénytelenek egy civilizáltnak látszó fôvárost kialakítani — a központi költségvetésbe bevándorló helyi pénzekbôl nagyon kevés tér vissza „adományozójához". De hasonló méretû a szegényebb moldvai és olténiai megyék támogatása is, ahol Erdélynél sokkal mélyebb a gazdaság pangása, a kilátástalanság, elsôsorban az emberek jellegzetesen balkáni mentalitása miatt. A nemzeti együvétartozás szellemében, az „ôk is a miénkek" logika szerint valahonnan pénzt kell találni fönntartásukra, így a nagy homogénítás minden külünbözôséget megpróbál eltakarni, elörölni.

Itt már rég nem pusztán az Erdély-féltés üres szócséplése a tét, hanem az itteni, az ország többi régiójánál fejlettebb gazdaság és társadalom minden áron való megtartása, fejôs tehénként történô kezelése, amit találó hasonlat szerint itt etetnek és Bukarestben fejnek. Ebbôl a képletbôl kilóg bármiféle igény az önrendelkezésre, a gazdaságból származó pénzek helyi felhasználására, hiszen akkor rögtön kiderülne az a sokak által sejtett csoda, hogy mi, erdélyiek bizony másmilyenek vagyunk, és emiatt életünknek is másként kellene alakulnia.

A Székelyföld területi önigazgatását kérôk azért lettek szélsôségesek, egységbontók, mert tisztán látják: míg költségvetési hozzájárulásuk szerint az ország elsô tíz megyéje közé tartoznak, a pénzek elosztásánál Hargita és Kovászna megye zárja a sort... Itt a legjárhatatlanabbak az utak, a legrosszabbak a telefonok, a legrosszabb minôségû a még állami tulajdonban levô közszállítás... Az átutazók szidják a magyart, hogy milyen mérhetetlenül rossz gazda, azt viszont nem tudják, hogy náluk azért van jó út, mert az innen elvitt pénzekbôl építették meg. Az egy lakosra jutó vállalkozások és gépkocsik számát tekintve hiába vezet országosan Székelyudvarhely, mert költségvetési támogatását tekintve egy átlagos moldvai község is megelôzi.

A mai román politikai elit közül az önrendelkezés jogát egy, a Ziuaban megjelent újságcikk erejéig a legkeményebben felvetô Adrian Severinnek hasonló nézeteiért kellett távoznia a Demokrata Párt vezetôségébôl. Nézetét azonban sokan mások is vallják. Azt, hogy területi elszakadás nélkül is lehet és kell önrendelkezésben gondolkodni. Amikor e gondolatnak az erdélyi románság körében is komoly visszhangja lesz — a felerôsödô próbálkozások ilyen szempontból bíztatóak —, a románai magyarság jogos követelései is könnyebben fognak megoldódni. A ma még sötét mumusnak tetszô föderalizáció, a régiók önrendelkezésén alapuló államiság — számos nyugat-európai országhoz hasonlóan — a jólét kulcsát jelenti. Erre semmiféle homogén nemzetállam-stratégia nem jelenthet alternatívát. A közös nyomorból legelôször az erdélyi románság fog hamarosan kiutat keresni!

Schengen neve a határon túli magyarság számára egyre fenyegetôbben cseng, mintegy második Trianonként. A rendszerváltozás eredményeként gyakorlatilag akadálytalanná vált magyar–magyar kapcsolatok jövôjét a közös európai vízumpolitika közeledése bizonytalanná teszi. E bizonytalanság az ellentétpárja annak a sikernek, amelyet az jelent, hogy Magyarország Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovéniával együtt abba a csoportba került, amellyel 1998-ban megindultak az érdemi csatlakozási tárgyalásokat elôkészítô megbeszélések.

A siker relatív: abból a szempontból mindenféleképpen valós, hogy a kiválasztás ténye de facto egyértelmûen jelzi a kedvezô értékelést. Ez de jure rendszeresen árnyalatokat kap, egyrészt olyan felhangokkal, hogy a kiválasztás ténye nem garantálja az elsô körbe való bekerülést (azaz úgymond ne bízzuk el magunkat...), és a gyorsabb ütemre kapcsoló kimaradottak is utolérhetik a kiválasztottakat (azaz ôk se keseredjenek el...).

Maguknak a tárgyalásoknak az ütemezése ugyanakkor szintén jelzi, ki érezheti magát nyeregben, hiszen az érdemi tárgyalásokat átvilágító, elôkészítô megbeszélések készítik elô. A közösségi jog szempontjából történô magyar jogi átvilágítás persze hasznos — de alapvetôen ezt a célt szolgálták már a híres kédôívre adott 1996-os és 1997-es válaszok, s eredendôen az avisnak, azaz az EU Bizottság állásfoglalásának is már az átvilágításon kellett volna alapulnia. Pontosabban azon alapult, legalábbis ahogy akkor fogalmaztak... Az természetesen nyilvánvaló, hogy nem az Európai Unió kíván belépni Magyarországba, hanem fordítva. Ebbôl azonban nem következik az, hogy a minél hamarabb és mindenáron való csatlakozás bûvkörében élve nemzeti édekeket adjunk fel.

A magyar tárgyalási pozíciókról kibontakozott 1998-as tavaszi magyarországi viták, az ún. három prioritás harmóniájának 1994–1998 közötti megbicsaklása, az „európai integráció követelményei" címke nyakló nélküli használata miatti frusztráció azt is eredményezte, hogy mind több ponton vált érzékennyé a határon belüli és a határon túli magyarság bizonyos kérdésekre: a határon belül erre a földtulajdon, a határon kívül pedig Schengen erre a példa. Ez utóbbi számos reakciót váltott ki, ezek egyike az ún. kettôs állampolgárság kérdéskörének újragondolására irányuló javaslatcsoport.

Schengentôl Maastrichton át Amszterdamig — és tovább?

Az eredetileg az Európai Közösségek egyes tagállamait kötô 1985. június 14-i schengeni megállapodás elôbb kiegészült az 1990. június 19-i schengeni egyezménnyel, majd a maastrichti szerzôdés uniós eufóriájában megkezdte menetelését abba az irányba, hogy a közösségi jog elsôdleges jogforrásává váljon. Az eredeti prioritások is megváltoztak¹ és az áruk mozgásának megkönnyítését szolgáló 1985-ös filozófia 1990-re már átadta a helyét a beutazási, idegenrendészeti, menekültügyi együttmûködésnek. A schengeni egyezmény így igen részletesen szabályozza a belépést, a különbözô vizumfajtákat s azok egységesítésének célját.

A maastrichti szerzôdés „megnyitja az utat a ’közös érdekû kérdések’ közösségiesítése elôtt (...) az igazságügy és a belügy területén. A 100/C cikk elôírja a tagállamok vízumpolitikájának közelítését, mivel a tanács egyhangúan döntve (és 1996-tól már minôsített többséggel) meghatározhatja azoknak a harmadik államoknak a listáját, amelyeknek az állampolgárai csak vízummal léphetnek a közösség területére."²

A K/1 cikk szerint:

„Az unió céljainak — ideértve mindenekelôtt a személyek szabad mozgását — megvalósítása érdekében és nem érintve az Európai Közösség hatásköreit, a tagállamok az alábbi területeket közös érdekû kérdés gyanánt kezelik:

1. A menekültpolitikát,

2. A tagállamok külsô határainak a személyek általi átlépését és az átlépés ellenôrzésének gyakorlását szabályozó elveket,

3. A bevándorlási politikát és a harmadik államok polgárai irányába folytatandó politikát:

a) harmadik államok polgárainak belépését és közlekedését a tagállamok területén,

b) a harmadik államok polgárainak a tagállamok területén való tartózkodásának feltételeit, ideértve a családegyesítést és a munkavállalást,

c) a harmadik államok polgárainak a tagállamok területét érintô illegális bevándorlása, tartózkodása és munkavállalása elleni harcot;

(...)–"

K/2 cikk

„1. A K/1 cikkben érintett kérdések az 1950. november 4-i Emberi Jogok Európai Egyezményének és az 1951. július 28-i menekültügyi egyezménynek a tiszteletben tartásával fognak történni, figyelembe véve a tagállamoknak a politikai okokból üldözöttek számára nyújtott védelmét.

2. A jelen cím nem érinti azokat a felelôsségeket, amelyek a közrend fenntartása és a belbiztonság védelme területén hárulnak a tagállamokra."

Az 1996–1997 között zajló kormányközi konferenciát lezáró, az elôzetes várakozásokkal szemben igen vérszegény 1997. június 18-i amszterdami egyezmény a schengeni joganyagot „mintha" bevinné a közösségi jogi anyagba. Azért indokolt ez a megfogalmazás, mivel az amszterdami rendelkezések — a szerzôdés hatálybalépése után — megnyitják a lehetôségét annak, hogy a közösségi jog klasszikus döntéshozatali szabályai szerint történjék a szabályozás. (Egyszersmind éppen emiatt azt is le kell szögezni, hogy egyelôre tehát jogilag még semmiképpen sem minôsül Schengen a közösségi hozomány, az acquis communautaire részének.) Kérdés, hogy az államok mennyire érdekeltek abban, hogy a hatálybalépés megtörténjék: a francia állam saját érdekeibôl kiindulva ezt egyáltalán nem tekinti prioritásnak — hangsúlyozták az egyik legismertebb francia európai jogi kutatóintézet vezetôi egy magyar–francia videokonferencián³.

Mit is ír elô a vízumrendszer szempontjából az amszterdami szerzôdés?

73/I cikk

A szabadság, a biztonság és az igazságosság térségének fokozatos megvalósítása érdekében a tanács meghozza:

a) az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô 5 év múlva a 7/A cikknek megfelelô szabad személyforgalmat biztosítva (...) a 73/J(2.3) és 73/K cikkeknek megfelelô intézkedéseket.

73/J cikk

A tanács a 83/O cikknek megfelelô eljárással az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô 5 év elteltével meghozza :

1. a 7/A cikknek megfelelôen az akár uniós, akár a harmadik állam polgárságát viselô személyeknek a belsô határokon való áthaladása ellenôrzésének megszüntetését biztosító intézkedéseket;

2. a tagállamok külsô határain való áthaladására vonatkozó intézkedéseket, amelyek rögzítik:

a) Azokat a normákat és részletszabályokat, amelyekhez a tagállamoknak alkalmazkodniuk kell, hogy megvalósítság a külsô határok személyi ellenôrzését;

b) a max. 3 hónapi tartózkodást rendezô vízumokra vonatkozó szabályokat, nevezetesen:

I azoknak a harmadik országoknak a listáját, amelyek polgárai vízumkötelezettek a külsô határok tekintetében, és azokét az országokét, amelyek polgárai ez alól mentesek;

II. a vízumkiállítás feltételeit és eljárásait a tagállamokban;

III. egy vízum modelltípust;

IV. az egységes vízumszabályokat;

3. azokat az intézkedéseket, amelyek rögzítik azokat a feltételeket, amelyek mellett a harmadik államok polgárai szabadon közlekedhetnek a tagállamok területén, max. 3 hónapig.

73/K cikk

A tanács az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô 5 év múlva a 73/O cikkben foglalt eljárásnak megfelelôen meghozza (...)

3. a bevándorlási politikára vonatkozó intézkedéseket az alábbi területeken:

a) a belépés és tartózkodás feltételei, valamint a hosszú távra szóló vízumok és tartózkodási engedélyek (ideértve a családegyesítés céljára szólókat is) kiállítási szabályai;

b) illegális bevándorlás és illegális tartózkodás, ideértve az illegálisan tartózkodók hazajuttatását is;

4. a harmadik államok valamely tagállamban jogszerûen tartózkodó polgárainak a többi tagállamban való tartózkodásának jogait rögzítô szabályokat s azokat a feltételeket, amelyek mellett ôk ezeket (a jogokat) gyakorolhatják.

A tanács által a 3. és 4. pontok értelmében elfogadott intézkedések nem akadályoznak meg egy tagállamot, hogy fenntartson vagy bevezessen az érintett területeken olyan nemzeti szabályokat, amelyek összeegyeztethetôek a jelen szerzôdéssel és a nemzetközi megállapodásokkal .

A fenti (...) 3. és 4. pontok alatti intézkedések nem esnek a fenti 5 éves idôtûzés alá.

73/O cikk

1. Az amszterdami szerzôdés hatálybalépését követô öt év során a tanács a bizottság javaslatára vagy egy tagállam kezdeményezésére és az Európa Parlamenttel konzultálva egyhangúan dönt.

2. Ezután az 5 év után:

— súlyozott szavazás,

— (...) (bizonyos estekben-KP) egyhangú.

3. A fenti 1.§ és 2.§-tól eltérôen, a 73/J-2-b-I és III az amszterdami szerzôdés hatálybalépése után a tanács a bizottság javaslatáról az Európa Parlamenttel történt konzultáció után minôsített többséggel dönt.

73/Q cikk

A jelen cím a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság helyzetérôl szóló jegyzôkönyv rendelkezéseit, valamint a Dánia helyzetérôl szóló jegyzôkönyv rendelkezéseit nem érintve érvényesül, s nem érinti az Európai Közösségeket létesítô szerzôdés 7/A cikk egyes vonatkozásainak a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságra történô alkalmazásáról szóló jegyzôkönyvet.

(Folytatjuk)

Az Erdély közigazgatási autonómiáját zászlajára tûzô Pro Transilvania Alapítvány elnökének, Sabin Ghermannak az Elegem van Romániából címû nagy botrányt kavaró kiáltványával „összhangban" újabb cikk jelent meg a Monitorul de Cluj hétvégi számában. A lap vezércikk-rovatában közölt írás kapcsán a szerkesztôség ezúttal megjegyzi: az itt közölt véleményeket a lap magáénak tekinti. Az Erdély problémája — csók a halottnak, avagy megtorlás címû írás szerzôje kifejti: a Pro Transilvania Alapítvány kiáltványára reagáló politikusok és sajtókommentátorok véleménye világosan jelzi azoknak a politikai éretlenségét, hiányos politikai kultúráját, komolytalanságát, akik magukat az ország vezetôinek, illetve a közvéleményt formáló tényezôknek vallják magukat.

A szerzô, Radu C. Bot emlékeztet: 1918-ban az uniót megszavazó erdélyi románok az Erdélynek teljes közigazgatási autonómiát biztosító Románia mellett tették le voksukat. Jelenleg — folytatja — elsôsorban az ifjúság körében erôsödik egyre inkább a térség függetlenségének a gondolata. Bot szerint ezek az autonomista törekvések, amelyek rendszerint válsághelyzetben erôsödnek fel, egyre több erdélyi román értelmiségiben találnak támogatásra, akik elégedetlenek a Bukarest-központú, centralista mentalitással. Egyetemi körökben létezik egy igen erôs liberális vonulat, amelynek képviselôi szerint egyedül Erdély közigazgatási autonómiája, sôt, mi több, a területi függetlenség szavatolhatja a térség gazdasági fellendülését. Az értelmiségiekhez csatlakoznak azok az üzletemberek is, akiket Bukarest pénzügyi politikája megnyomorított. Az egyre inkább kilátástalan jövôjû fiataloknak pedig valóban elegük van a miticizmusokból, abból a mérhetetlen korrupcióból, mindent behálózó maffiából, amelynek „segítségével" elképzelhetetlen az elômenetel. Azok a románok, akik torkig vannak attól, hogy állandó célpontjai legyenek a román pártok és a lényegében alig másfél millió magyar érdekeit képviselô RMDSZ közötti politikai csatározásoknak, megelégelték a sorsuk iránt különben közömbös Bukarestet. Az erdélyi vállalkozók ráébredtek arra: mennyire hátrányos helyzetbe hozza ôket a bukaresti kormányok fejetlensége, amelyek képtelenek megteremteni a gazdaság fellendüléséhez szükséges törvényes keretet. Az erdélyi román cégek inkább magyarországi vállalatokkal üzletelnek, kerülve a moldvai és oltyán partnereket, amelyek még a saját édesanyjukat is csôbe húznák — véli a szerzô.

Bot szerint elsôsorban az Ion Iliescuék, a Román Társadalmi Demokrácia Pártja az oka annak, hogy ide jutottunk. Hat év alatt Iliescunak nem sikerült egy olyan koherens regionális politikát kialakítani, amely a Hargita és Kovászna megyei románoknak, vagy a moldovai testvéreknek megoldotta volna gondjait. A Petre Roman, Nicolae Vãcãroiu és Victor Ciorbea vezette kormányok pedig úgy facsarták Erdélyt, ahogy nem szégyellték azért, hogy táplálni tudják a hátrányos helyzetû térségek munkanélkülieit.

A vélemény-nyilvánítás szabadságának a nevében Bota keményen elítéli azokat, akik Gherman állásából való felfüggesztését és elhallgattatását követelik. Romániának — vonja le végkövetkeztetéseit a szerzô — olyan körülményeket kellene teremtenie állampolgárai számára, hogy azok okkal ragaszkodjanak szülôhazájukhoz. Az utóbbi idôk eseményei azonban arra utalnak, hogy nincs messze az az idô, amikor Bukarest csak Havasalföld fôvárosa lesz. Erdély mellett ugyanis Moldva is leválhat, végül is erre utal a Moldvaiak Pártjának megalakulása.

Matei Boilã parasztpárti szenátor elítéli Románia föderalizációjának a gondolatát az egységes nemzetállam egyedül üdvözítô formáját hangoztatva. Véleménye szerint csak a megyék szintjén képzelhetô el egyféle közigazgatási autonómia. Alexandru Lãpusan (RTDP) képviselô diverziónak, idegen hatalmak praktikáinak nevezi a kiáltványt. Costicã Ciurtin, volt egységpárti képviselô világos összefüggést lát az alsócsernátoni fórum és a kiáltvány megjelenése között. Ugyanígy vélekedik Ioan Gavra (RNEP) is. A nyilatkozók többsége azonban sietett hozzátenni: Ghermannak sok mindenben igaza van, ami Bukarest önkényeskedését, az erdélyiek hátrányosan megkülönböztetett kezelését illeti.

A magyar–román alapszerzôdés felmondását és újratárgyalását követeli a Román Nemzeti Egységpárt. A RNEP felszólította Emil Constantinescu államfôt, hogy az ország alkotmánya legfôbb védelmezôjeként lépjen fel a Románia területi egységét fenyegetô támadásokkal szemben. „Budapest továbbra is a nemzetközi magyar irredentizmus központja", és „a jelenlegi magyar vezetés teljes mértékben ellenségesen viselkedik Romániával szemben, újra aktivizálta és pénzeli a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen keresztül a romániai magyar nemzetiség szélsôséges szakadár köreit" — áll a Valeriu Tabãrã pártelnök által aláírt közleményben. Szerinte az államfô fellépésére azért van szükség, mert a mostani kormány semmit nem tesz az ország területi egységét és integritását fenyegetô támadásokkal szemben.

Valeriu Tabãrã az elmúlt napokban már követelte, hogy vonják törvényes felelôsségre Tôkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, és az RMDSZ többi szélsôségesét, mert állítólag megsértették Románia alkotmányát és az ország törvényeit. Pártja kezdeményezte, hogy az RMDSZ-t véglegesen zárják ki a kormánykoalícióból, toloncolják ki az országból Eva Maria Barkit, és nyilvánítsák nemkívánatos személynek Romániában Orbán Viktor magyar kormányfôt, aki „nyilatkozataival és akcióival semmibe vette a román alkotmányos rendet, az egységes román állam hatóságait".

Ioan Gavra egységpárti képviselô szerint a Románok Nemzeti Egységpártja és a Teodor Melescanu vezette Románia Alternatívája Párt követelni fogja Emil Constantinescutól: sürgôsen mutasson be egy jelentést az ország állapotáról. Gavra szerint a két említett politikai formáció az elmúlt idôszakban többször is tárgyalt, és elképzelhetô, hogy együttmûködési szerzôdést írnak alá. Ezzel egy idôben — mondotta Gavra — készül egy megnemtámadási szerzôdés Iliescuék RTDP-je és az RNEP között is.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]