 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1999. augusztus 31.
(XI. évfolyam, 202. szám)
A megyei tanács mai ülésén újabb utcanév-változtatásokat tûztek napirendre. A városháza több mint negyven utcanév megváltoztatását javasolja. Köztük azt, hogy a Dózsa György utcát kereszteljék át Ferdinánd román király nevére.
Kerekes Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosa lapunknak nyilatkozva elmondta: az utcanév-változtatások rendkívüli költségekkel járnak, hiszen az utca lakói számtalan igazolványban és egyéb hivatalos iratban kell kérjék a korábbi lakcím megváltoztatását. Ion Muresan ezredes, a kolozsvári rendôrség lakosságnyilvántartási osztályának vezetôje a figyelmet a haszontalan utcanév-változtatások következményeire hívta fel.
A polgármesteri hivatal javaslatai — tudtuk meg — ezúttal is azt célozzák, hogy Kolozsvár utcái minél több román személyiség nevét viseljék. Kerekes szerint a gond elsôsorban az, hogy az igazán jelentôs személyiségek „elfogytak", tehát másod- és harmadrangú nevek kerültek a javaslattevô listájára.
A legelején javasolták, hogy a Dózsa György utcát Ferdinánd román királyról nevezzék el. — A bizottság augusztus végi ülésén természetesen tiltakoztam a javaslat ellen, és a hagyományos kolozsvári utcanevek megôrzését kértem, hiszen ezek a város történelmi hagyományaihoz tartoznak, kár lenne ezeket semmitmondó nevekre cserélni. A szavazáskor azonban kisebbségben maradtam. A bizottságban, sajnos, egyedüli magyar vagyok, mivel Csetri Elek professzor és Gaál György tanár úr lemondott, javaslataikat ugyanis soha nem vették figyelembe. Nem látták értelmét ennek a szélmalomharcnak — mondotta a megyei tanácsos. Tiltakozására a bizottság elnöke azonban rendreutasítóan annyit mondott: a jelenlevôk kikérik maguknak azt a vádat, miszerint nem veszik figyelembe a kolozsvári magyarok érdekeit, ezért azt a kompromisszumos megoldást javasolja, hogy Dózsa Györgyrôl máshol nevezzenek el utcát. Gavril Dejeu alpolgármester ugyanakkor a nyilvánosság elôtt letagadta, hogy az RMDSZ-es tanácsosok bármiféle javaslatot nyújtottak volna be utcanév-változtatásra.
A Forradalmárok az Igazságért Szövetsége az 1989-es decemberi forradalmi események tízéves évfordulója alkalmából emlékmûvet kíván állítani a Fô téren. A polgármester ellenzi ezt és a Mãrãsti teret javasolja az emlékmû elhelyezésére, a forradalmárok azonban ragaszkodnak az eredeti elképzeléshez.
Boros János városi tanácsos a szövetség és a polgármesteri hivatal közt kialakult nézeteltéréssel kapcsolatban felvilágosított: a városrendészeti szakbizottság elvben benne volt az emlékmû felállításában, végleges döntés még nem született. Az RMDSZ-es városi tanácsosoknak viszont nem nagyon tetszik az ötlet, véleményük szerint a Fô tér nem a legalkalmasabb hely egy újabb emlékmû számára. Másfelôl: Kolozsvár fôtere valóban megfelelôbb helyszín a forradalmi megemlékezések számára, mint az a Mãrãsti negyedi helyszín, ahova Gheorghe Funar szándékszik hatalmas emlékmûvet emeltetni.
Mi történik, ha a szakbizottság mégis elfogadja az eredeti tervet? — kérdeztük. — Ahhoz, hogy a szakbizottság megszavazza a tervet, kétharmados többségre van szükség. Ha viszont a polgármester nem akarja, akkor „csapata" sem szavazza meg, tehát kevés a valószínûsége annak, hogy a kétharmados többség meglesz — mondotta Boros.
• Kolozsváron még nem lehet járványról beszélni
• Bukarestben elhalasztották a tanévkezdést
Rendkívül gyors ütemben terjed a kötôhártya-gyulladás Bukarestben, s az illetékes járványügyi szakemberek szerint a szeptember elsejei iskolakezdés komoly kockázatot jelent, hiszen egyetlen beteg gyermek az egész osztályt megfertôzheti.
Augusztus végére a fôvárosban már közel kétezer beteget tartanak nyilván, és a hónap utolsó napjaiban naponta egyre több kötôhártya-gyulladásos esetet kezeltek a fôváros kórházaiban.
A betegség gyors terjedését a szakemberek szerint az okozza, hogy a kötôhártya-gyulladás erôsen fertôzô, így a betegeknek semmiképpen sem lenne szabad közösségbe menniük. Ugyanakkor sokan nem fordulnak idôben szakorvoshoz, rosszabb esetben saját magukat próbálják gyógyítani.
Komoly fertôzésforrást jelentenek a Bukarest környéki tavak, amelyek vizében minden orvosi figyelmeztetés ellenére ezrek fürdenek.
A bukaresti egészségügyi illetékesek tegnap úgy döntöttek: a terjedô járvány miatt a szeptember elsejei tanévkezdetet el kell halasztani.
Mint ismeretes, az egészségügyi minisztérium már rendeletet adott ki arról, hogy az ország hat megyéjében az agyhártyagyulladás miatt szeptember 13-ig halasszák el a tanévnyitót. A rendelet Iasi, Neamt, Botosani, Bákó, Suceava és Konstanca megyékre vonatkozik. A minisztérium utasítása ellenére a helyi tanfelügyelôség úgy döntött, hogy Suceavában szeptember 6-án kezdik meg a tanítást. Bákóban az elmulasztott tanórák pótlásának nehézségére hivatkozva ragaszkodnak a szeptember elsejei kezdéshez.
Amint arról korábban tudósítottunk augusztus végéig közel négyezer agyhártyagyulladásos megbetegedést jegyeztek be Romániában. Szerencse a bajban, hogy a betegség viszonylag könnyû lefolyású.
Dr. Simona Nicoarã, a szemészeti klinika ügyeletese szerint Kolozsváron is egyre nô a fertôzöttek száma. A hét végén 14 beteget vettek nyilvántartásba, ami több mint az egész évi átlag. Nicoarã doktornô ugyanakkor megjegyezte: hasonló jelenséget tapasztaltak idén tavasszal is. Véleménye szerint azonban sem a tavaszi, sem késô nyári eseteket nem lehet járványnak nevezni. Kolozsváron — mondotta — a helyzet nem olyan veszélyes, mint Bukarestben, ahol a kötôhártya-gyulladás valóban járványos méreteket öltött.
Kedden reggel a Traian Vuia Líceumban újrarendezik azoknak a nyolcadikosoknak a sorait, akiknek a pótképességvizsgájuk sikerült. A helyek újraosztása két napig fog tartani, augusztus 31-én és szeptember 1-jén. Augusztus 31-én azoknak a képességvizsga-bizonylattal rendelkezô nyolcadikosoknak az ügyét oldják meg, akiknek vizsgaátlaga a 10–6,20 közötti intervallumban van, szeptember elsején pedig azokét, akiknek ennél kisebb volt képességvizsga-átlaguk.
A Szabadság számításai szerint 56 magyar anyanyelvû nyolcadikost kell megfelelô iskolába irányítani e két napon. Szabadon maradt kolozsvári líceumi helyek: Elektrotechnikai Szaklíceum (8 hely), Maranatha Adventista Líceum (22 hely). Szakiskolai helyek: Könnyûipari Iskolaközpont (ruhakonfekció szak — 18 hely), Szállítási Iskolaközpont (autószerelô szak — 22 hely).
A Babes–Bolyai Tudományegyetem karain augusztus 28-ától szeptember 4-éig lehet beiratkozni (a bölcsészkaron csak szeptember 1-jéig). Szükséges iratok: dosszié, érettségi oklevél, egészségügyi igazolvány a körzettôl, a keresztlevél hitelesített másolata, 3 igazolványkép, nyugta a befizetett beiratkozási díjról (a bölcsészkaron 400 000 lej, amit az 50464305849-es számlaszámra kell befizetni bármely postahivatalban). Azoknak az érettségizetteknek, akiknek szülei a tanügyben oktatóként dolgoznak, nem kell kifizetniük ezt a díjat. Ezt a szülôk munkahelyén kiállított igazolvánnyal kell bizonyítani.
Tavaly — létszámhiány miatt — nem indult magyar tannyelvû kilencedik Krasznán: a magyar nyolcadikosok egy része a krasznai román tagozaton maradt, a többiek a Zilahi Református Kollégiumba iratkoztak be, kiegészítve az itteni matematika-informatika osztályt a beinduláshoz szükséges minimális létszámra. Az idén ôsszel — mint azt Oláh Miklós krasznai tanártól megtudtuk — újraindul a magyar tagozaton a kilencedik osztály, kémia–környezetvédelem szakkal. — Fontos pillanat ez a magyar tagozat életében — mondta az egykori aligazgató —, ugyanis ha az idén sem tudunk osztályt indítani, akkor jövôre visszaminôsítették volna a Krasznai Líceumot szakiskolává. Említésre érdemes, hogy 26 nyolcadikos iratkozott be hozzánk, tehát nem egy minimális létszám-ízû folytatásról van szó. Az is fontos, hogy végre megkapta az iskola azt a szakot, ami a tanárok, szülôk és diákok igényeit egyaránt kielégíti. A környezetvédelmi gyakorlatokat minden valószínûség szerint a Kraszna–Varsolc Vízgyûjtô Központ laboratóriumaiban fogják végezni a diákok. Minden jel arra mutat, hogy érezhetôen nôtt a szülôk bizalma az iskola iránt, ami leginkább a kollégák iskolán kívüli — pótórák, elôkészítôk — önzetlen munkájának köszönhetô.
Kolozsváron jártak az Európa Tanács és a Regionális Fejlôdés Országos Ügynökségének (A.N.D.R.) képviselôi, hogy felvilágosító munkájukkal a kisvállalkozókat vissza nem térítendô Európa uniós hitelek igénylésére biztassák.
Simon Mordue, a PHARE-programok romániai koordonátora, Liviu Marcu, az A.N.D.R. országos elnöke és más vezetô beosztású személyiségek tegnap a Kolozsvár-központú Észak-Nyugati Régió Fejlesztési Ügynökségét látogatták meg, majd sajtótájékoztatót tartottak. Emlékeztettek arra az idén augusztus 12-én beindult PHARE-programra, amely 19 millió 375 ezer euró összértékben (ebbôl 75% a PHARE, 25 % a román kormány támogatása) a magánvállalkozások, beruházások fellendítését kívánja szorgalmazni. A program valamennyi olyan kisvállalkozó számára elérhetô, akik új munkahelyek megteremtésével az ipari szerkezetváltásba, a turizmusba vagy az infrastruktúra fejlesztésébe fektetnek be. Ezeket a vállalkozókat 62 ezer euró értékben a helyi fejlesztési ügynökségek térítésmentes hitellel segítik.
Simon Mordue figyelmeztetett, hogy a hiteligénylések benyújtásának határideje szeptember 27-én lejár. A pályázatokat teljesen ellenôrizhetô módon bírálják el, bárki részesülhet a pénzbôl, ha megfelel a követelményeknek. Ha azonban a régió nem használja el kvótáját, a támogatást más vidékeknek utalják át.
Az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok, köztük Románia, az EU részérôl hamarosan háromféle térítésmentes hitelprogramban részesülnek. Az ISPA-program keretében az infrastruktúra és a környezetvédelem fejlesztése a cél, ezen a téren 2000 és 2007 között Románia évente körülbelül egymillió euróra számíthat. A SAPARD-program a mezôgazdaság és a falu fejlesztését szorgalmazza, Románia évi 150 millió eurót kap felhasználásra. A PHARE-programok pedig jövôtôl már évi 240 millió eurót nyújtanak Romániának és ezeknek körülbelül a fele a regionális és a helyi fejlesztési projektekbe épül be. A cél deszcentralizálni a hitelek szétosztását, mivel vidéken sokkal jobban ismerik a lehetôségeket, a körülményeket a beruházások kivitelezésére. Az idén a megyék között egyenlô elosztásra került sor, a jövôben már várhatóan kialakul egyfajta versengés.
Claudiu Cosier, az Észak-Nyugati Régió Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta: eddig mintegy hatszáz hiteligénylési kérvény érkezett be, elbírálásuk szeptember 27-e után történik. Minden kisvállalkozónak érdemes ilyen befektetési hitellel próbálkoznia, kár elszalasztani a nagy lehetôséget. Az ügynökség címe: Kolozsvár, Aurel Vlaicu út 180., tel. 418-602. Programkoordonátor Aura Rãducu európa tanácsi küldött, tel.: 092/640-590.
SIGRID UNDSET PLAKÁTKIÁLLÍTÁSA
A Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Norvég Királyi Nagykövetség, a Francia Mûvelôdési Központ és a Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia szervezésében Sigrid Undset norvég mûvész plakátjaiból nyílik kiállítás szeptember elsején, szerdán déli 12 órakor a Mátyás utca 6. szám alatti képzômûvészeti akadémián. A megnyitón jelen lesz Gunnar Lindeman, Norvégia bukaresti nagykövete is.
Délután négy órakor Kristin Lavransdatter — filmbemutató angol felirattal a Mátyás-házban.
A MARIÁNUM VOLT NÖVENDÉKEI értesítik társaikat, hogy szeptember 2-án, csütörtökön délután kivételesen fél négykor tartják összejövetelüket. Mindenkit szeretettel várnak.
JOGI TANÁCSADÁS szeptember elsején (szerdán), 15–17 óra között a dési RMDSZ-székházban. Tartja Máthé András ügyvéd. Mindenkit szívesen látnak.
AZ RMDSZ NEMZETÉPÍTÔ PLATFORMJÁNAK alakuló közgyûlésére csütörtökön, szeptember 2-án du. 6 órakor kerül sor a Szent Mihály plébánia hittantermében (Fô tér 16. sz.). Minden érdeklôdôt szívesen látunk.
A körülmények úgy hozták, hogy sem szüleim, sem nagyszüleim nem neveltek vallásos szellemben. Nagyapám csak önmagában és elvégzett munkájában hitt, és számomra a mai napig ô a példakép abban, hogyan kell életünket saját magunknak irányítanunk.
Szüleim úgy határoztak, hogy teljesen rám bízzák azt, hogy mire felnövök és benô a fejem lágya, miben fogok ( vagy nem fogok ) hinni. Ma már férfiasan bevallom ( bár tudom, sokan felháborodnak ezen), hogy Istenhez édeskevés közöm van. És mégis...
Legjobb barátom telefonált egy reggel, hogy megszületett elsô gyermekük. Egészséges?— kérdem. Igen. Hála Istennek — mondom. Feleséged jól van? Köszönöm, nagyon jól. Hál’ Istennek — csúszik ki ismét a számon, és a beszélgetés folyamán még legalább ötször ismételtem el, hogy „hála az Istennek". S akkor rádöbbentem valamire.
Nem hiszek Istenben.
De nagyon félek tôle!
A Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia tehetséges diákjaiból alakult csoport tagjainak tevékenységére évekkel ezelôtt figyeltem fel, a Mûvészeti Múzeumnak azóta sajnálatos módon már megszüntetett Király utcai kiállítótermeiben rendezett bemutatkozó tárlatuk alkalmából. A mindössze pár napig tartó, de annál jellegzetesebb kiállítás csupán a rendezés szempontjából volt valamelyest kifogásolható, egyébként olyan ígéretes tehetségekkel ismertette meg a kolozsvári közönséget, akik azóta ugyancsak bizonyítottak. Andrei Câmpan, Kudor István, Pattantyús Zoltán, Aurelian Piroscã, Mihai Pop és Leonard Vartic együttes jelentkezése a Bánffy-palotában, a Mûvészeti Múzeum tágas földszinti termeiben, valamint a Romániai Képzômûvészek Szövetsége Kolozsvári Fiókjának Szentegyház utcai galériájában különleges mûvészi élményt jelentett a legkorszerûbb kifejezési formák, a legmodernebb festôi nyelven fogalmazott alkotások kedvelôinek.
A csoport tagjait talán éppen különbözôségük köti össze. Az az egymástól eltérô, önálló nyelvezet, amelyet mindegyiküknek sikerült kialakítania, az az egyéni kifejezési forma, mûvészi megjelenítôkészség, amely a nonfiguratívtól az újfigurativitásig terjed, és villantja fel a modern mûvészet korlátlan lehetôségeit. Úgy tûnik, a csoport egységét tagjainak sokfélesége biztosítja. És még valami: a munkához, az alkotáshoz való viszonyulás komolysága, igényessége.
Az egykori diákok immár diplomás festôkként mutatkoznak most be Bukarestben is. A Ioan Sbârciuval, az akadémia tanárával, a képzômûvészek szövetsége kolozsvári fiókjának elnökével kiegészült csoport munkáiból a Dalles-teremben nyílik kiállítás szeptember 2-án este hat órakor. Reméljük, hogy a kolozsvári Hetek a rendelkezésükre álló tíz nap alatt — Századvég címû kiállításuk szeptember 12-én zárul — a fôvárost is meghódítják.
A Mûvelôdési Minisztérium, az Országos Dokumentációs és Képzômûvészeti Kiállítási Igazgatóság, a Romániai Képzômûvészek Szövetsége kolozsvári fiókja, az Artstúdió Alapítvány és a Kolozs Megyei Mûvelôdési Felügyelôség égisze alatt megrendezett kiállítás létrejöttét a kolozsvári Sindan Mûvelôdési Központ anyagi támogatása tette lehetôvé.
Az idén is augusztus 16–26. között továbbképzô tanfolyamot rendezett a debreceni Ady Akadémia, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A mintegy 300 határon túli magyar jelentkezônek érdekes elôadásokat és változatos esti programot biztosított a nyári egyetem.
Mi, az elektronikus sajtósok a stúdiógyakorlatot délután a Debrecen Városi Televízió stúdiójában végezhettük Széles Tamás ügyvezetô igazgató irányításával, míg a délelôtti elôadásokon a magyarországi médiumok szakembereivel találkozhattunk. Kellemes baráti beszélgetésen vehettünk részt a Duna tévé három ismert mûsorvezetôjével, Gaál Péterrel, akit a reggeli Virradórában láthatott a nézô, Bognár Nándorral, aki a híradózásról beszélt „Dunán innen, határon túl", és Banner Gézával. A kereskedelmi tévéadók feladatairól beszéltek a Szamos tévé, Szolnok tévé és a TV2 vezetôi. Az írott sajtóról a Hajdú–Bihari Napló fôszerkesztôje, Porcsin Zsolt beszélt, míg a hír „boncolását" Bényei József újságíróval végeztük. Bekukkintottunk a Magyar Rádió debreceni stúdiójába is, majd a kereskedelmi rádió munkatársait faggathattuk.
A kimerítô délelôttök után az esti filmvetítés, a Berkesi Sándor koncertje, a musical-est vagy a folklórest a Kishortobágyi csárdában jelentette a felüdülést.
Az esti klubtalálkozón mindegy volt, hogy kárpátaljai, vajdasági vagy erdélyi, meg az is, hogy milyen szak— történelem, magyar nyelv és irodalom, pedagógia-oktatásmódszer, közgazdaság-tudomány, esetleg az elektronikus sajtóképzô hallgatója, csak az számított: Együtt!
Mert a kialakult „vegyes társaságokban" az együtt eltöltött két hét alatt talán életre szóló barátságok szövôdtek. Együtt reggeliztünk, ebédeltünk, vacsoráztunk, tanultunk, és esténként ugyanazokat a slágereket dúdoltuk.
Egy pohár bor szürcsölgetése közben közös kisebbségi sorsunkról beszélgetve álmodoztunk egy közös Európáról.
Hogy lesz, vagy nem lesz...
Hol volt, hol nem volt... a mesének vége. A 26-i vasúti sztrájktól félve a többség már 25-én hazautazott. „Meleg kézfogások és forró ölelések" között történt a búcsúzkodás. Integetve kiáltottuk oda egymásnak azt a már jól ismert és gyakran hangoztatott mondatot: „Jövôre veletek, és ugyanitt!"
Remélhetôleg igen. Hiszen az Ady Akadémiát a ’90-es évek elejétôl nyaranta megrendezik, és úgy látszik hagyománnyá vált már.
Az évek során az értelmiségi körökben olyan közismertté vált, akárcsak a „Debrecenbe kéne menni" címû gyerekdal, csakhogy mi nem a pulykakakasért kéne részt vegyünk a kizárólag nekünk, vagyis határon túli magyaroknak szervezett továbbképzôn, hanem azért, mert „a világnak sok szerény zsenire van szüksége..."
Mi pedig olyan kevesen maradtunk!
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
Albert Einstein és Leopold Infeld (lengyel fizikus) figyeltek fel arra, hogy majdnem minden, a hô természetére vonatkozó alapvetô munkát nem szakképzett, diplomás fizikusok végezték el, hanem olyanok, akik szenvedélybôl foglalkoztak e kérdéssel: Robert Mayer német orvos, James Prescott Joule angol sörfôzô, Herman von Helmholtz német orvos. A hôtan azonban nem elszigetelt eset. Tekintsünk be a matematikába: Gottfried Wilhelm Leibniz és Pierre Fermat jogász volt, Leonhard Euler filológus, René Descartes és Bolyai János katonatiszt, Siméon Dennis Poisson borbélyból lett matematikus. Számos dilettánsból, autodidaktából lett neves tudós. Edwin Huble mint asztrofizikus ismert, nem mint jogász; Charles H. Townes amerikai nyelvész a hatvanas években (megosztott) Nobel-díjat kapott a lézerért; az indiai Ramanajan tisztviselôként járult hozzá a számelmélet fejlesztéséhez; W. Ross Ashby elmeorvos a kibernetikában ismert személyiség; Sir Ronald Aylmer Fisher angol biológus a matematikai statisztikában tûnt ki több kiadást megért könyvével, amelyet — a szakmabeliek kezdeti morgása ellenére — a legjobb szakkönyvek egyikének tartanak világszerte. S nem feledkezhetünk meg Harsányi Jánosról, aki Nobel-díjat kapott 1997-ben matematikai munkásságáért (a matematikai játékelmélet kiterjesztése és annak alkalmazása közgazdasági problémákra), ô jogi és filozófiai doktorátust szerzett, de nem volt sem matematikus, sem közgazdász.
Még néhány tudomány- és technikatörténeti érdekesség: Ktészibiosz, az ókor egyik leghíresebb mechanikusa, a víznyomáson alapuló orgona feltalálója borbély volt; Alois Senefelder prágai születésû müncheni feltaláló színész volt, nyomtatással kísérletezett, s feltalálta a kônyomást (és kottanyomó mûhelyt nyitott); Sir William Herschel német számazású angol csillagász zenész volt, orgona- és hegedûmûvész, majd karnagy — élete 35. évéig, az Uranusz felfedezôje tehát elég késôn vált asztronómussá (s az is érdekes, hogy húga, Caroline is csillagász lett — hosszú ideig kalapos volt).
Nagy az erre vonatkozó „példatár" az irodalomban. A nagy orosz író, A. P. Csehov orvos volt. Verne Gyula jogot tanult, majd tisztviselô lett. Arany János tanítóként kezdte életpályáját, próbálkozott a színészettel is, majd újra tanítóként írta gyönyörû költeményeit. Erich Kästner német író is tanítóképzôt végzett. John Keats angol költônek semmi képzettsége nem volt; patikusinasként dolgozott. Mitchel Wilson, a Villámok között c. regény írója fizikusként indult. Ady Endre jogásznak indult, Jorge Amado jogból doktorált. A világirodalomban, így a magyarban is meglepôen sok a jogász: Johann Wolfgang Goethe, a spanyol Federico Garcia Lorca, Franz Kafka, Mihai Sadoveanu, George Bacovia; a magyar irodalomban Ambrus Zoltán, Füst Milán, Dsida Jenô, Katona József, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, és nem fejezte be jogi tanulmányait Kölcsey Ferenc. Makszim Gorkij minden végzettség nélkül lett író, Mihail Eminescu a középiskolát sem járta ki, John Steinbeck biológiai tanulmányait szakította meg, Karinthy Frigyes a matematikai–fizikait. Az angol Brontë nôvérek minden képzettség nélkül lettek írók, akárcsak a dán költô és regényíró H. Ch. Andersen. Jack London mindössze fél évet volt egyetemi hallgató Kaliforniában, az olasz Alberto Moravia semmi rendszeres tanulmányt nem folytatott. Az orosz Nobel-díjas I. A. Bunyin nem fejezte be a középiskolát, a francia Albert Camus egyetemi tanulmányit, az angol George Bernard Shaw csak középiskolát végzett, akárcsak a román Ion Luca Caragiale, Asztalos István polgári iskolát járt ki és munkásként dolgozott, Nagy István asztalos, Szabó Pál kômûves volt, Veres Péter csak négy elemit járt ki, Emile Zola francia regényíró az érettségin megbukott. A dán Martin Andersen Nexö cipész volt, majd népfôiskolát végzett, Alighieri Dante csak alsóbb egyházi iskolákban tanult, Robert Burns skót költônek sem volt képzettsége, Charles Dickens kevés iskolával ügyvédi irodában dolgozott (többek között), Mark Twain nyomdászinasként tanult, George Orwell befejezte a középiskolát és rendôrként dolgozott Burmában, majd volt tanító, elárusító stb., és részt vett a spanyol polgárháborúban. Stb., stb., stb...
E példák bizonyítják, hogy a dilettáns szót egyértelmûen meghatározni nehéz: dilettáns és dilettáns között nagy különbségek vannak, kezdve azzal, hogy iskolai képzettség, diploma nélkül is lehet valakinek megfelelô tudása, szakismerete, s igazuk van a megértô profiknak, hogy a tudás és a kreativitás nem azonos valami.
A dilettánsoknak tehát számottevô szerepük volt (és valószínû lesz is) a tudomány és technika fejlôdésében. E tényt azonban eltúlozni sem szabad: a tudomány lényegében mégis a specialistákra támaszkodik, másrészt vannak olyan dilettánsok, akik gyenge ismereteikkel a tudomány kapuit (és saját mellüket) döngetik, vélt felfedezésekkel, találmányokkal zavarják a tudományos és mûszaki kutatóintézeteket — ezek a köztudatban meghonosodott (és a lexikonokban megfogalmazott) értelmezésnek megfelelô dilettánsok, amelyekkel nem szabad egy kalap alá venni az önképzéssel alapos tudású és kreatív egyéneket, akiket nevezhetnénk önképzett mérnöknek, vegyésznek, fizikusnak stb., s ezek megérdemelnének egy hivatalos elismerést, diplomát is megfelelô vizsgáztatással, méltányos jogszabályzás alapján; másrészt nem helyes dilettánsnak nevezni azt a sarlatánt, aki kellô ismeretek nélkül mások becsapásából él, ami egyre gyakoribb a gyógyászatban. Nem beszélve a hiszékenységre alapozó áltudományok mûvelôirôl, akikrôl, mint csalókról, megfeledkeznek a büntetô törvénykönyvek.
(Folytatjuk)
Rakétaszerû sebességgel és fénnyel tûnt fel a marxizmus nemzetközi Forma-1 versenyének hazai betonpályáján. Pedig egy marosvásárhelyi viszonylag csendes cipôüzletben kezdte, mint eladó. A lábra összpontosító fiatalember csak késôbb összpontosított a fejre, az ideológiára, amikor már kereshette a mértékek és értékek dialektikus egységét. De már ott az üzletben nagy mestere volt a bonírásnak (tehát már írt!) és az ügyeskedésnek.
És az Úr meg Sztálin elvtárs 1944. esztendejének ôszén „felszabadultunk?". Ô ekkor elôször kétségbe esett. Nem a felszabadulás miatt, hanem azért, hogy ha bevezetik nálunk is a cipôjegyeket, akkor neki már nem lesz sok írómunkája.
Ekkor, hirtelen ötlettel ráütött a homlokára. És a füle mellett lévô ceruzával írt egy faliújságcikket (nagyon sokan mások is így kezdték ebben az idôben!). Rögvest felfigyeltek rá, és mint szocialista-realista ceruza- majd tollforgatót, egyenesen a Romániai Magyar Szóhoz nevezték ki kulturális kérdésekkel foglalkozó újságírónak. Majd gyorsan a mûvelôdési rovat fônökévé. Ekkor és itt kezdte igazán alkotó módon használni plajbászát. Elsô ténykedése az volt, hogy felkereste a kommunizmust építôk nagy hazáját. És Útinaplót írt a látottakról. Itthon a galamblelkû. szelíd Horváth Imre harcos dialektikáját elemezte. (Hiába, ellesett valamit Gaál Gábortól, aki Toldi Miklóst kulákfattyúnak tette meg, Vörösmartyt pedig beállította a párt harcosainak elôszobájába.) És lassan így születtek meg az Irodalmi bírálatok is. Majd kiadott egy furcsa könyvet: Mûvek vonzása. Ez tetszett nagyon a káderes párttitkárnak a laptól, Sorik elvtársnak, bár Kômûves Géza kissé mosolygott a dolgon, Polgár Pista pedig és Jakab Antal...? Ôket hamar kipakolták a laptól. Pedig mindketten szépen és jól írtak.
De a marxista irodalmi sajtó felfigyelt rá és néhány novellácskájára, amiben minden volt, csak nouvella nem. És hirtelen a Gaál Gábor feltalálta kolozsvári irodalmi folyóirat, az Utunk fôszerkesztôje lett, mert az elôd, Földes Laci épp valami galibát követett el. Három évig irányította innen az irodalmi termelést, és olyan jól tette, hogy jutalomképpen egyetemi katedrával kínálták meg, és ô beült a György Lajos professzor egykori székébe. Régi kollegájánál, Jancsó Elemérnél gyorsan letette a tanári diplomához szükséges vizsgáit, és mint ilyen, megírta A romániai magyar irodalom történetét. Majd innen, a katedráról visszakacsintott pelenkás novellista kezdeti korszakára és Verébnyomokat hullatott egy-egy újabb szépirodalmi kötetében. És még 1969-ben megjelentette Póz és mosoly címmel regényét. Ekkor írta róla Jancsó Elemér: Sose késô! Balogh Edgár pedig az Elsô lépés megtétele miatt dicsérte ôt. Csak az a fránya teológus-balek, Marosi Péter barátom kérdôjelezte meg nagy regényének nagyságát, hogy ez nem Póz és mosoly, hanem Póz és tragikum.
Egyetemi karrierje csúcsán állhatott, amikor én elébe kerültem.
Szigeti József professzor tudta, szerettem volna doktorálni még Jancsó Elemérnél, de az valahogy elmaradt, és abban az idôben Bitay Árpád és Nicolae Iorga kapcsolatairól írtam a folyóiratokban. Meg azt is tudta, a doktorátushoz pártbizottsági ajánlólevél is kell. Hát azt könnyebben beszerzi egy rádiós, mint egy vidéki tanár. Így felvételiztem és csináltam meg a szükséges dolgokat, beadtam dolgozatomat is: Nicolae Iorga és Bitay Árpád kézfogása. Szigeti jónak találta a tézist, Gavril Scridon, Antal Árpád is. Láng Gusztáv bölcsen hallgatott, Sôni Pál kegytelenül leszedte a keresztvizet, nem annyira rólam, mint inkább a klerikális Bitayról. És mikor mondtam, Gaál Gábor jelentôs egyéniségnek tartotta ôt, megszeppent és javasolta: „Fogadjuk el a doktorátusi dolgozatot, de csak bizonyos módosítások elvégzése után".
Hát én a módosításokat elvégeztem, a témát Bitay-írásokkal kiegészítettem, és mert a Kriterion húzódozott a kiadástól, a Politikai Kiadóval próbálkoztam, nekik abban az idôben volt egy Testamentum sorozatuk.
A kézirat az igazgató, Walter Roman elé került. És én ôelébe. Lapozgatott a kéziratban, én pedig ajánlottam portékámat. Egyszer felnézett az egykori spanyol szabadságharcos, aki bûnrészes volt Nagy Imre elrablásában is, és szép magyarsággal, ízes bihari nyelven ezt mondta nekem:
— Bitay Árpád jó ismerôsöm volt... Majdnem barátom... A kötet felét kihozzuk. De csak a román–magyar baráti problémákat, a többi kiesik, úgyis hosszú az anyag... Te melyik iskolába jártál?
Hirtelen kérdezte ezt, és én hirtelen megijedtem. De mondtam:
— A kolozsvári piaristákhoz...
— Akkor te ismered a Bibliát. Legalább olyan jól, mint Sôni Pált... Tudod, Krisztus, amikor bevonult Jeruzsálembe, elôször a templomba ment és „kiûzte mindazokat, akik árulnak és vámolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá".
Elhallgatott, rám nézett, én meglepôdtem, hisz tudtam, az általuk el nem fogadott Újszövetségbôl idézett, de nem szólhattam semmit, mert mondandóját így fejezte be:
— A kommunista mozgalomnak is megvannak a pénzváltói... Ilyen a te Sôni barátod is...
A kertben óriási körtefa. A szomszéd kertjében óriási körtefa. A különbség csupán abban áll, hogy az egyik körtefa az enyém, a másik viszont a másé. És csodák csodájára, ettôl máris jobban ízlik a szomszéd titokban kóstolt körtéje. Mert a tiltott gyümölcs édesebb.
Valamikor imádtunk ünnepelni, mert nem volt szabad. Imádtunk többen összegyûlni, mert nem volt szabad. Vitézkedve tüntettünk ünneplésünkkel, mert nem volt szabad. Mert veszélyes volt. Ettôl lett még ízletesebb az ünnep. Hétvégéken ezért jártak haza a vidékrôl városra szakadt milliók. Hogy hétfôn irigykedô városi kollégáiknak titokban büszkén megsúghassák: tegnap ismét ünnepeltünk a falunkban. Templomban voltunk, verseket mondtunk-hallgattunk, hatalmas finomat ebédeltünk, nótáztunk és táncoltunk — magyarul. És volt hegedû és nagybôgô, legényes és ropogós csárdás. Ha esetleg rendôr is vetôdött arra, annál jobb, hiszen még érdekesebbé vált minden. Azóta tíz év telt el.
A most rendre csôdbe jutó városi iparkolosszusokba rendelt falusi nép jó része lassan visszaszállingózik szülôfalujába, hiszen ott valamivel könnyebb az élet. Néhol megôrizték a régi ünneplések ízét-zamatát. A szabadság nem vált hátrányára a közösségi együttlétnek. Ezek a helyek azonban egyre ritkulnak. Az évek múlásával egyre kevesebben mennek egy-egy ünnepre haza, a falujukba. Egyre kevesebben vannak azok, akik vállalkoznak egy-egy rendezvény megszervezésére. Legtöbbjük ugyanis segítség helyett csupán rosszindulatú kritikát remélhet éppen azoktól, akiknek életét színesebbé, változatosabbá, eseménygazdagabbá próbálja tenni.
Már nincs tétjük a közös rendezvényeknek. Már nem zavarja senki orrát a gulyásillat, senki fülét a magyar népdal, senki szemét a kalotaszegi ruha. Nem jön senki saját portánkra, magyar falunkba számon kérni tôlünk
mindezt. Emiatt már nem kísérnek lépten-nyomon gyûlölködô tekintetek, amelyeknek súlya alatt nem összeroppanni, hanem kiegyenesedni tudtunk, dacolva, büszke fejtartással. Megüresedett a ház, nincs már gazdája a szomszéd körtefájának.
Pedig csak tíz év telt el.
A túlélésért való hajszában már nem hagyunk idôt magunknak arra, hogy olyan haszontalan dolgok állítsanak meg, mint megemlékezések, saját, egykor örömmel várt ünnepeink. Nem tesszük olyanná az ünnepet, hogy kicsinye-nagyja találjon benne valami magánakvalót, valamit, amitôl a következô közösségi ünneplésen is jelen lesz. Elszoktatjuk magunkat ettôl: öngyilkosságot követünk el. Nem attól vagyunk egyik vagy másik nemzethez tartozók, éppen ezen a tájon, mert mi azt valljuk magunkról. Csak akkor tartozunk egy nemzethez igazán, ha megéljük nemzetiségünket, egyénileg és közösségben. Ha nem alusszuk át ébren egész életünket. Ha nem rejtôzünk el ujjunk mögé. Ha nem véljük úgy: ma vásároltam egy könyvet, ettôl most aztán egy évig magyarnak érzem magam.
Mikor arra készülünk, hogy egy-egy közösségi rendezvényünkre ne menjünk el — csak —, próbáljuk meg felidézni azokat az idôket, amikor nemzetünk eleven tagjaként ott voltunk, keressük meg magunkban azokat a szunnyadozó érzéseket, amelyek könnyeket csaltak szemünkbe egy hegedû hangjától, egy kisgyerek versétôl, egy bizonyos egyházi ének soraitól...
Az a faluközösség, amelyik egy-egy esemény kapcsán ünnepelni tud, szerencsés helyzetben van. Ünnepére hazahívja elszármazott fiait, és ez hosszabb távon serkentô erôvé válhat az önszervezôdés, a falufejlesztés göröngyös útján.
Kis és nagy közösségek, eldugott és fôút menti falvak egyaránt ünnepelhetnek, közhírré tehetik eseményszámba menô rendezvényeiket, amelyek a maguk során kinôhetik a falu szûkebb földrajzi határát. Ahogy Magyarózdon is történt, Horváth István születésének 90. évfordulóján. A hazai és külföldi vendégek zsúfolásig telt templomban ünnepelhettek. A népi író, költô nagy szellemére emlékeztek, aki szülôfalujának képét beköltöztette a halhatatlanságba. Amint azt Nagy Pál irodalomkritikus a költô sírjánál mondott beszédében jelezte: „Horváth István az erdélyi falu mélyrétegeinek súlyos élményanyagával indult. Amint azt kiváló ismerôje, Czine Mihály írta róla, úgy indult, mint a mesebeli legkisebb fiú, Veress Péter, Szabó Pál, Sinka István rokonaként, hogy kiénekelje mindazt, ami népében a századok során felgyûlt (...) Horváth István Magyarózdot rárajzolta arra a szellemi térképre, amelyen rajta van Pusztakamarás, Kisbacon, Farkaslaka, Nagygalambfalva. Hatalmas tartomány ez, és vitathatatlanul a mienk. Otthon lehetünk benne az idôk végezetéig, amíg bízni tudunk az anyenyelvünkön leírt szó megtartó erejében."
A református templomban megtartott ökumenikus istentiszteletet nyitó Bustya Dezsô püspökhelyettes a bölcs Salamon Példabeszédének egyik tanítására épített igéjében arra reflektált, hogy minden kiváló emberi dolog a csúcson, a magasságban van: az emberi természet alaptulajdonsága az, hogy felfelé törekszik, tornyot rak, ahogy azt tette a költô is. Még akkor is, ha ez a folyamatos földi építés esendô, sokszor kell újrakezdeni. A költô szavaival élve, csak amit nem kezdhetsz el újra, azt szabad megsiratni. Mi másnak tekinthetjük erdélyi magyarságunk utóbbi nyolcvan esztendejét, mint az örökös újrakezdés sorozatának?
Czirják Árpád kanonok, érseki helynök prédikációját átszôtte a szülôföldjét és a tájat rajongásig szeretô költôrôl rajzolt közelkép: Horváth István nem zárkózott be a költészet fellegvárába, nem menekült a dolgozószoba magányába. Megfigyelte és megcsodálta azt, hogy erdélyi népében micsoda értékek rejlenek. Vallatóra fogta a régészetet, a történelmet, a néprajzot, hogy ereklye gyanánt összesítse a múltbeli értékeket, hagyományokat, hiedelmeket, gyógymódokat, meséket. A kincses városban is a távoli falu szellemi kincsei után kutatott. Tudta, hogy a tartós rend csak az lehet, amely az ezeréves magyar valóságra épül.
Lászlóffy Aladár megemlékezô beszédét Boér Ferenc olvasta fel. A nagy kortárs költô szerint az erdélyi poézisnak van egy Horváth István fázisa, Horváth István mércéje, erkölcsi, esztétikai foka mindannak, amit általa is sikerült elérnünk a nagy, az isteni tükörmozaik összerakása terén.
A Budapestrôl jött Pálfi G. István szerint azt is szokták mondani, hogy Horváth István és a többiek a semmibôl indultak. Aki a Magyarózdi toronyalját olvasta, vagy éppen belelapozott, vagy akármelyik Horváth István novellát vagy verset elolvassa, tudja jól, hogy Horváth István nem a semmibôl jött, hanem a leghalhatatlanabb magyar világok egyikébôl. Ô a kezdet kezdetén nem a könyvekbôl tanulta a tudományt és a bölcsességet, hanem a nemzedékek egymásra épülésébôl. Pálfi G. István azt is szóvátette: ma már értelmetlen számonkérni Horváth Istvánnak és nemzedékének ötvenes évekbeli botladozását, vagy meggyôzôdését arról, hogy a baloldal vezethet el az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak megvalósulásához. A történelem alakulását akkor sem az értelmiségiek határozták meg: ôk nem kiszolgálók, hanem kiszolgáltatottak voltak.
A templomi ünnepség záróakkordjaként Horváth Arany, a költô lánya felolvasta a Horváth István Alapítvány döntését, melynek értelmében Magyarózd minden esztendô augusztusában vendégül látja azokat az írókat, költôket, akik népnemzeti értékrendet vallanak magukénak, a világ bármelyik magyarok lakta régiójából.
A templomi rendezvényt követôen a népes közönség Horváth István szülôházához vonult, ahol a tornácról Sütô András köszöntötte az egybegyûlteket.
— Horváth István Magyarózdi toronyalja címû könyvénél ennek a falunak, az erdélyi falunak senki sem állított szebb szellemi katedrálist — mondotta. — Az a Horváth István fog tovább élni ebben a faluban, Erdélyben és az összmagyar szellemi életben, akit a szegénység küldött, és akinek a világát ez a jelen történelem sajnálatos módon újból meg fogja teremteni.
Az egésznapos rendezvény talán legszebb fénypontja volt Boér Ferenc szavalata. A kolozsvári színmûvész révén az a Horváth István szólt hozzánk, akinek sokszínû arcait igazából kevesen ismerik, szellemi nagysága mégis vitathatatlan.
A vajdakamarási református templom szomszédságában lakom már több mint ötven éve. Gyermekkoromban a templom körül levô gyümölcsöskert és a toronyban levô galamb- és madárfészkek érdekeltek. Egyszer játékból meghúztuk a harangot Török Miklós barátommal, amiért a néhai Kertész Márton lelkész megtaslizott.
A múlt héten egy igazoló okmányra volt szükségem a református lelkészi hivatalból. A fôbejáraton mentem be. Rendezett udvart, szépen metszett gyümölcsfákat, gondozott virágokat láttam. A gyülekezeti teremben kaptam kézhez a kért igazolást. Az adatok kikeresése és azonosítása közben döbbentem rá, hogy milyen értékes kincsek vannak itt: a Családkönyvek. Ezek közel százötven éves adatokat tartalmaznak, két világháborút és egy fél évszázadnyi nem teljes vallásszabadságot éltek át. Ezekben a könyvekben megtalálhatók a családfák, a gyökerek, az ágak: elôdeink. Hirtelen magam elôtt láttam mindazokat, akiknek köszönhetem, hogy vagyok, akik szerettek, ölükben ringattak.
Köszönettel tartozunk mindazoknak a lelkipásztoroknak, akik ezeket a családkönyveket vezették és megôrizték a változás viharaiban.
• Húst lopott az a két hentes, akit a hét végén fülelt le a szamosújvári rendôrség. A helybeli Ionel Nicolae Pop (28) és a dési Sorin Cãtãlin Panto (31) összebeszélt, és 16 kiló, mintegy félmilliót érô disznóhúst lopott el, hogy majd saját célra használja fel. Az Agroconsuin Bontida hentesei szabadlábon védekeznek minôsített lopás vádja ellen.
• Ittas vezetés okozott balesetet Kiskalotán. A 21 éves Mircea Trif ittasan vezette a 15–CJ–2227 rendszámú haszongépjármûvet, s este fél tízkor egy járdán álló, temesvári Daciába hajtott. A meglökött kocsi két járókelôt sebesített meg: Cristian Bodeát (27) és Ioan Petrust (27) ágyék- és háttájéki sérülésekkel, illetve agyrázkódással és fejsérülésekkel szállították kórházba. Az autóvezetô a baleset színhelyén hagyta jármûvét, és elmenekült. Két óra múlva, szüleinek lakásán találtak rá.
• A Trabant könnyen megúszta azt a balesetet, amelyben egy Daciával ütközött. Az aranyosgyéresi Cristian Ioan Balint éjjeliôr hazafelé tartott Trabantjával, amikor egy Dacia elôzésébe kezdett. A Trabant az ellenkezô irányból szabályosan érkezô, 04–CJ–AJG rendszámú Daciával találta szembe magát, s az ütközést már nem tudta elkerülni. A Dacia két utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a Trabant vezetôje sérülés nélkül megúszta a balesetet.
Augusztus 11-rôl 12-re virradólag az osztrák állampolgárságú Joseph Gasteigei megismerkedett egy 18 éves lánnyal. Egy kisbácsi lakásra mentek, ahol szexuális kapcsolatuk volt. A férfi figyelmetlenségét kihasználva, a lány egy adott pillanatban elemelte annak kocsikulcsait, s a kocsiból 8000 német márkát, 4000 osztrák schillinget és 7 millió lejt tartalmazó táskát vett el. Ezzel lakótársához ment, s miután elmesélte a történteket, megszámolták a pénzt és lementek nyaralni a tengerre. A 100 milliót érô zsákmányt két hét alatt elköltötték.
Az osztrák — nem tudni, miért — csak két nap elteltével jelentette táskájának eltûntét. A nyomozás során aztán fény derült a tettes(ek) kilétére: a 18 éves kolozsvári lány Cosmina Marinela Berke, lakótársa pedig a 27 éves, szintén kolozsvári Adrian Paul Todea. Bár a rendôrség nem erôsítette meg, valószínûleg prostitúcióról van szó. A két nyaraló egyelôre rablásért számíthat a törvény szigorára.
Szamosújvár mindig nevezetes volt tisztaságáról, rendezettségérôl. Az utóbbi esztendôkben azonban a kisvárosban is felütötte fejét a rendetlenség. Nem csoda. Az Utcák, Parkok és Zöldövezetek Ügykezelôségének az utóbbi idôszakban jelentôsen csökkentették a személyzetét. A tizenkét utcaseprôbôl alig kettô maradt. Ez a két dolgozó kell hogy biztosítsa a város 92 utcájának tisztán tartását. Hogyan tesz eleget kötelességének, bizonyítják az utcák. Különösen hét végi napokon szemetesek, mocskosak a járdák, elhanyagoltak a zöldövezetek. A helyi kertészet dolgozói igazán jó szakemberek, tele kezdeményezôkészséggel és tenniakarással, de terveik megvalósításához jelenleg hiányzik a pénzalap. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tanácsosok sem támogatják mindennapi tevékenységüket. Többségük inkább személyes dolgaik intézésével van elfoglalva, mintsem a közügyek megoldásával.
A szamosújvári helyi tanács legutóbbi gyûlésének egyik napirendi pontja éppen az új tanévvel kapcsolatos problémák megtárgyalása volt. A 21 tanácsosnak volt mirôl csevegni, hiszen a kisvárosban bôven van gond. Hiába utaltak ki 1,5 milliárd lejt iskolajavításra, az összeg túl kevés volt ahhoz, hogy mindent rendbe tegyenek. Majd minden tanintézetben van még tennivaló. A Petru Maior Elméleti Líceumban elmaradt a festés, míg az Ana Ipãtescu Líceumban az egészségügyi engedély terén nincs minden rendben. Ugyanitt lezárták az emeleti feljárót, egyszerûen nem lehet közlekedni a lépcsôkön. A 2-es Számú Általános Iskolában 20 millió lejt fordítottak a tantermek kimeszelésére, de elmaradt a tornaterem tetôszerkezetének kijavítása. Nincs pénz, a tanácsosok tehetetlenek.
A hét végén 53 fônyi szamosújvári küldöttség utazott Svájcba. Tíznapos tartózkodásuk során a Kis-Szamos menti vendégek felkeresik Nendaz testvérvárost, ahol szeptember 2-án aláírják az együttmûködési egyezményt. Erdélyben, a dokumentum láttamozására a Szamosújvári Napok alkalmával került sor, amelyen egy népes svájci delegáció is részt vett.
Svájci útjuk során a Pop Nicolae polgármester vezette szamosújvári csoport felkeresi a nendazi Polgármesteri Hivatalt is. Ugyanakkor a küldöttség tagjai több szociális és kulturálist intézményt is meglátogatnak. A közös vacsora keretében román folklórestet szerveznek a küldöttséget kísérô népi zenekar fellépésével. A svájci Nendaz kisváros lakosaival immár öt éve tartanak fenn baráti kapcsolatot a szamosújváriak, a mostani látogatás egy újabb állomása a gyümölcsözô együttmûködésnek.
|
Váltóiroda |
Márka (Vétel/Eladás) |
Dollár (Vétel/Eladás) |
|
Macrogroup (átlagos ár) |
8600/8700 |
16 050/16 150 |
|
Agrárbank |
8500/8700 |
16 000/16 240 |
|
Dacia Felix |
8550/8660 |
16 030/16 120 |
|
Román Nemzeti Bank |
8672 |
16 223 |
Az utcai pénzváltóknál a forint 64/67, a márka 8500/8700, a dollár pedig 16 000/16 200 lejbe került.
Ma reggel a Macrogroup Rt. váltóiban az induló árfolyamok: a német márka 8600/8700, az amerikai dollár 16 050/16 150, az olasz líra 8,60/8,75, az osztrák schilling 1210/1240 lejbe kerül.
„Hitleri, sztálini" propagandamódszerek használatával vádolják a demokraták a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártját. A két párt közötti újabb konfliktus abból a kijelentésbôl eredeztethetô, amelyet az RTDP egyik vezére tett néhány nappal ezelôtt: Miron Mitrea ugyanis lefôrabbizta Petre Romant, a Demokrata Párt elnökét.
A pártok között kiélesedô konfliktust tovább mélyíti a demokrata alelnök, Bogdan Niculescu-Duvãz szombaton tett nyilatkozata, amelyben az RTDP-vezetôknek a volt tulajdonosok kárpótlására vonatkozó álláspontját bírálta. A DP-alelnök kifogásolta az RTDP-vezetôk azon nyilatkozatait, amelyek szerint Romániában a kártérítésekre fordítható összeg nem 50, hanem csupán 4 milliárd dollár. Ennek hallatán a demokraták alelnöke hazugoknak nevezte Ion Iliescuékat, akik — mondotta Niculescu-Duvãz — „náci, bolsevik propagandamódszerekhez folyamodnak, fölösleges izgalmakat keltve a lakosság soraiban" — jelentik a román lapok.
Replikájában Ion Iliescu sajnálatra méltóaknak nevezte ezeket a vádakat. Szerinte Petre Roman pártja már az „eredetiség" utolsó morzsáit is nélkülözi. Iliescu szánalmasnak tartja, hogy efféle kijelentések olyan embertôl származnak, aki szociáldemokratának nevezi magát.
Az Országos Szakszervezeti Tömb felerôsítette kampányát a Demokrata Párt ellen — jelenti a România liberã. A szeptember 11-én Konstancán kezdôdô „hadjárat" a demokrata vezetôk, elsôsorban Radu Berceanu ipari- és Traian Bãsescu szállításügyi miniszterek tevékenységével kapcsolatos elégedetlenség következménye. Az OSZT vezetôi szerint Románia katasztrofális gazdasági helyzete a Roman-kormány, majd a demokrata miniszterek munkájának következménye. Az OSZT állítja, hogy sohasem volt szegényebb az ország: a lakosság 80%-a a szegénység küszöbén áll. A helyzeten javítandó a Szakszervezeti Tömb azzal fenyeget: tízezreket hív majd az utcákra, s az idei ôsz nem lesz nyugodt a kormány számára.
Remus Opris, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt alelnöke hétfôn azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy „érthetôk" Ion Iliescunak a tulajdonviszony rendezését célzó törvények elleni megnyilvánulásai, hiszen ezen törvények gyakorlatba ültetésével menthetetlenül eltûnik az a „vörös burzsoázia", amelynek soraiból a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának vezetô rétege „vétetett".
Opris visszautasította Adrian Nãstase RTDP-alelnök nemrég tett kijelentését, aki szerint a jelenlegi kormánykoalíció nincs felhatalmazva arra, hogy rendezze a tulajdonviszonyokat. „Ez nem más, mint a privilegizált hatalmasok osztályának kétségbeesett felkiáltása, akik képmutató módon a jövô nemzedékeit féltik a törvénytôl" — mondotta Remus Opris. Rámutatott: az 1996-ban a lakosság többsége által demokratikus választással elfogadott Demokrata Konveció programjában szereplô pontról van szó. Az önkényesen elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényrôl Opris elmondta: a képviselôházban már elfogadott jogszabály értelmében a bérlô védelme biztosított, és elônyben részesíti a természetben való kártalanítás elvét. A pénzben való kártalanítást csak legvégsô esetben fogják alkalmazni, mivel az megterhelné az államháztartást. Helyette más anyagi javakat, részvényeket, szolgáltatásokat, kincstárjegyeket ajánlanak fel a tulajdonosoknak. „A nagyszámú módosító indítvány azt bizonyítja, hogy az ellenzéknek nincs igaza akkor, amikor a törvényt súlyos költségvetési teherként próbálja feltüntetni" — mondotta az KDNPP alelnöke.
Ion Iliescu nemrég azt nyilatkozta, hogy az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását célzó törvény azzal a veszéllyel jár, hogy a társadalom újból kitermeli az egykori nagytôkéseket, akik az ország gazdasági életét uralták. Adrian Nãstase, az RTDP alelnöke ugyancsak ennek kapcsán kifejtette, hogy értelmezése szerint az elkobzott ingatlanok tulajdonosainak pénzbeli kártalanítása folytán akkora összegekrôl lenne szó, amelyek tükröznék a két világháború közötti állapotokat, amikor az ország lakosságának öt százaléka a nemzeti vagyon kilencven százalékát tartotta kézben.
Az elsô magyar–román polgármester-találkozón az önkormányzati demokrácia és a kisebbségi együttélés kérdéseit vitatják meg — tájékoztatták az MTI-t a szeptember 15-én Szentlôrincen kezdôdô háromnapos nemzetközi fórumot szervezô Magyar–Román Baráti Társaság vezetôi.
Iglói Zoltán, a társaság elnöke hangsúlyozta: legújabb hagyományteremtô kezdeményezésük célja azonos az évente megrendezett polgárfórumok, illetve mûvészeti napok törekvésével, jelesül a népi diplomácia eszközeivel igyekeznek alkalmat teremteni a két ország polgárainak barátságot erôsítô, közvetlen ismerkedésére.
A magyarországi Baranya megyei városban olyan hazai és romániai polgármesterek találkoznak, akik kisebbségiek lakta települések vezetôi. A meghívott húsz hazai és húsz külföldi elöljáró mellett szívesen látják azokat a romániai kapcsolatok iránt érdeklôdô polgármestereket is, akik idôt tudnak szakítani a fórumon való részvételre — közölte a társaság elnöke.
A magyar és román polgármesterek elsô találkozójától a késôbbiek rendezését segítô ötleteket is várnak — mondta el Mátis István, a házigazda város polgármestere, a társaság alelnöke.
Az önkormányzati vezetôk fórumán megosztják a résztvevôkkel a magyarországi kistérség-, illetve régiószervezés tapasztalatait is, melyek segíthetik az Európai Unió régiópolitikájában megfogalmazódó követelmények teljesítését a romániai települések számára. Kíváncsiak ugyanakkor a romániai közigazgatási modell hazánkban hasznosítható tapasztalataira is — hangoztatta Szentlôrinc polgármestere.
A nemzetközi fórum résztvevôi a szakmai kérdések megvitatása mellett megismerkedhetnek Szentlôrinc polgármesteri hivatalának és a városi önkormányzat intézményeinek munkájával is. A háromnapos program keretében ellátogatnak Pécsre és a Mecsek hegyei közt fekvô üdülôfaluba, Orfûre is, ahol az idegenforgalmi fejlesztéseket tanulmányozhatják.
Az egy évtizede alapított Magyar–Román Baráti Társaság jelenleg több mint ezer tagot számlál, s a létszám felét kitevô romániai tagsághoz már nemcsak erdélyi, hanem moldvai és olténiai baráti egyesületi tagok is tartoznak — közölte az MTI-vel Iglói Zoltán elnök.
Az elsô félévben 994 millió dollárra csökkent Románia külkereskedelmi mérleghiánya. Tavaly egész évben 3,5 milliárd dollárt tett ki a külkereskedelmi deficit. Ha ez az irányzat folytatódik, Románia szûk 2 milliárd dolláros külkereskedelmi hiánnyal zárhatja az évet — írták a fôvárosi napilapok hétfôn.
A kereskedelmi mérleg javulása mindenesetre nem az export élénkülésének köszönhetô, hanem az import csökkenésének. Az év elsô felében Románia 5,5 milliárd dollár értékben importált, 760 millió dollárral kevesebbet, mint 1998 ugyanezen idôszakában. A kevesebb beruházás miatt visszaesett a technológiaimport, és a lakossági vásárlóerô csökkenése ugyancsak visszavetette a behozatalt. A hús és a húskészítmények, a tej és a tejtermékek importja a felére esett vissza.
A román kivitel az év elsô felében 3,8 milliárd dollárt tett ki, ami 200 millió dolláral volt kevesebb, mint 1998 elsô felében. A román export megközelítôleg 30 százalékát a készruházati és cipôipari bérmunka-megbízások teszik ki. Visszaesett a vegyi termékek exportja, mégpedig 680 millió dollárról 114 millió dollárra.
Az 1999–2000-es iskolai év megkezdésének legalkalmasabb idôpontja szeptember elseje — mutat rá a Mircea Muresan, az oktatásügyi minisztérium közönségkapcsolatokkal megbízott igazgatóság vezetôje által aláírt jegyzék. Arra való tekintettel, hogy bizonyos személyek nyomást gyakorolnak a tanév megkezdésének elhalasztása érdekében, a jegyzék leszögezi: a tanév struktúrája 1999. szeptember 1-jén kezdôdik és 2000. június 15-én fejezôdik be, ami összeegyeztethetô az európai országok struktúrájával. Ha valamely iskola nem nyitja meg kapuit, a tanévet csakis június 15-e után zárhatja, ami egybeesik a képesség- és érettségi vizsgákkal, elônytelenül érinti a diákokat, a tanügyi kádereket és a szülôket egyaránt — összegezte Muresan.
Az oktatásügyi minisztérium közölte az augusztusban másodszora megszervezett képesség- vizsga eredményeit. A szaktárca adatai szerint a vizsgára 31 804 diák jelentkezett, közülük 25 186-an szerezték meg az oklevelet (ami 79,2 százalékuknak felel meg). A képességi vizsgával rendelkezô végzôsök líceumokba vagy szakiskolákba, azok pedig, akiknek nem sikerült a vizsga, inasiskolákba iratkozhatnak be, és a jövô évben ismét jelentkezhetnek a képességvizsgára.
Szatmár megyében a képességvizsgára jelentkezôknek majdnem 80 százaléka sikerrel vette az akadályt. A gimnáziumok majdnem 1200 végzôse közül, akik elbuktak az elsô képességvizsgán, 696-an jelentkeztek és 76,87%-os teljesítménnyel 535-üknek sikerült. A képességvizsga második szakaszára a jelentkezési díj eredetileg kétszázezer lej volt, de a megyei fôtanfelügyelô úgy határozott, hogy minden egyes diáknak 50 ezer lejt visszafizetnek — jelentette a Mediafax.
Az Agrárbank vezetôsége közölte, hogy 1999 végéig befejezôdik az átszervezés, az a folyamat, amely két éve indult be, és privatizálásra készíti elô az intézményt. Ennek során felszámoltak 87 kirendeltséget és 50 százalékkal csökkentették az alkalmazottak számát. A mezôgazdasági banknak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak júliusban 27 millió dollárt utalt át, ami a mezôgazdasági- ipari tevékenységgel foglalkozó ügyfeleknek nyújtott hiteleket képezte, augusztus 15-én pedig kifizette a hárommillió százezer dollár értékû részletet a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banktól felvett kölcsönbôl.
Az átszervezési folyamattal párhuzamosan júniusban megkezdôdött a magánosítás is. A jelenlegi szakaszban azt a céget választják ki, amelyik kidolgozza a kivitelezhetôségi tanulmányt és tanácsokat ad a bank privatizálásának megkönnyítésére.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |