1999. január 22.
(XI. évfolyam, 17. szám)

A zsil-völgyi bányászok Costesti település közelében összecsaptak az útjukat elálló rendfenntartó erôkkel, és áttörve a csendôrkordont Râmnicu Vâlcea felé vették az irányt, ahol idôközben szintén a pattanásig feszült a hangulat: a lakosság rokonszenve jeléül a Prefektúra elôtt tüntetett. A lapzártáig beérkezett hírek szerint a sebesültek száma 70. A délután folyamán Gavril Dejeu belügyminiszter benyújtotta lemondását.

Csütörtök reggel Miron Cozma a sajtónak még úgy nyilatkozott, hogy hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni a kormány képviselôivel, és hamarosan kinevezik tárgyalóküldöttségüket. Amikor arra került viszont a sor, hogy hivatalosan is megerôsítsék döntésüket, a zsil-völgyi bányászok vezetôje mégis elutasította a kormány megismételt tárgyalási javaslatát, és felszólította a bányászokat, hogy folytassák menetüket Bukarestbe. Cozma leszállíttatta a gépjármûvekrôl a Horezu elôtt várakozó bányászokat, és azt az utasítást adta, hogy gyalog induljanak meg elôre.

Válaszként Rãsvan Popescu kormányszóvivô hangsúlyozta: ha a bányászok megpróbálják áttörni a rendfenntartó erôk sorfalát, „nem marad más hátra, mint az, hogy alkalmazzák az érvényben lévô törvényeket".

A rendfenntartó erôk a Horezuból kivezetô úton, a településtôl mintegy 10 kilométerre lévô Costesti elôtt emelték az elsô úttorlaszt. A térségben komoly erôket vontak össze. A mintegy 5 ezer rohamrendôr csütörtökön délután rohamot indított a többezres bányászsereg ellen, miután azok Horezu közelében megpróbálták áttörni az útakadályt. Helyszíni tudósítások szerint a csendôrök gumibottal támadtak a bányászokra. Az utóbbiak mintegy 50 métert hátráltak, majd kövekkel kezdték dobálni a csendôröket, s megpróbáltak újra átjutni az akadályon. A karhatalmi erôk végül könnygázt vetettek be. De ez csak ideiglenesen sikerült: az elsô roham után újabb és újabb támadásra indultak a bányászok. Az elsô jelentések szerint az összecsapásoknak sok sebesültje volt. Köztük van tíz rendôr is. Costesti lakosai az összecsapások hírére a bányászok oldalára álltak, és rátámadtak a rendôrökre, illetve a faluban összegyûlt újságírókra. A tömeg haragja „a fôvárosból érkezettekre" irányul: megtámadtak és megrongáltak minden útjukba kerülô bukaresti rendszámmal ellátott személygépkocsit.

Rendkívül feszült volt a helyzet Râmnicu Vâlceában is, ahol a lakosság egy része már korábban rokonszenvtüntetésbe kezdett a bányászok mellett a Prefektúra épületénél. Néhány száz tüntetô összecsapott a rendôrökkel is. A Prefektúra épülete megközelíthetetlen: az eredeti tervek szerint a kormány küldöttsége itt várta volna a bányászok képviselôit tárgyalásokra.

Bukarestben bejelentették, hogy bár a bányászok elutasították a tárgyalásokat, a kormány küldöttsége megérkezett Râmnicu Vâlceába — egy idôben azzal, hogy a bányászok rohamra indultak.

Közben Bukarestben hivatalosan benyújtotta lemondását Gavril Dejeu belügyminiszter. Ennek pontos okát nem hozták nyilvánosságra. Gavril Dejeu lemondását azonnal elfogadta Radu Vasile kormányfô, aki a tisztségre Constantin Dudu Ionescu parasztpárti politikust javasolta. Az új belügyminiszter az esti órákban már letette az esküt Emil Constantinescu államfô jelenlétében a Cotroceni-palotában. A belügyi tárca 43 éves új vezetôje elzárkózott az újságírók kérdései elôl, akik elsôsorban arra voltak kíváncsiak: milyen lépésekre szánja el magát az ellenôrizhetetlenné váló megmozdulások megfékezésében.

(További fejlemények a 8. oldalon)

— Nem tartom ôszintének a bányászok tárgyalókészségét, ez csak egyféle taktika részükrôl. Bumbesti-bôl is úgy indultak, hogy tárgyalni fognak, ehelyett, láthatjuk, folytatják az utat Bukarest felé — kommentálta lapunknak Eckstein-Kovács Péter szenátor Cozmáék csütörtök reggeli nyilatkozatát, amelyben visszautasították a kormány megismételt ajánlatát az egyezkedésre. A rendfenntartó erôknek a sokat vitatott szerepére vonatkozóan a szenátor kijelentette: az a tény, hogy lehetôvé tették a bányászoknak a Zsil-völgyébôl való kitörését, mindenképpen fegyelmi eljárás tárgyát kell hogy képezze. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy egy fegyveres testület képviselôi gyakorlatilag ellenállás nélkül átengedjék a tüntetôket, amikor a parancs az ellenkezôjérôl szólt. Eckstein-Kovács Péter szerint jóllehet felvetôdött a gorji alprefektus felelôssége is, ez nem egy közigazgatási tisztségviselôn, hanem a fegyveres testületek egy vagy több vezetôjén múlott.

A szenátor kevés esélyét látja a konfliktusnak tárgyalások útján való megoldására, és elengedhetetlennek tartja a rendfenntartó erôk kemény ellenállását ahhoz, hogy megakadályozzák az újabb bukaresti bányászjárás szörnyûségét. Eckstein-Kovács Péter nyilvánvalónak tartja, hogy a bányászsereg szociális eredetû elégedetlenségét a Nagy-Románia Párt leplezetlen módon arra használja ki, hogy a kormányt megbuktassa, és elítélôen nyilatkozott a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának a magatartásáról, amely viszont továbbra is a zavarosban halászik, és a Vadim nótáját fújja.

Kétnapos kényszerpihenô után ismét járnak a vonatok a Zsil-völgyében. Mint ismeretes, Traian Bãsescu szállításügyi miniszter rendelete értelmében átmenetileg minden vonatot más útvonalra térítettek, de szerdától az 5 gyors vagy expressz és a 14 helyi járat ismét a Zsil-völgyén keresztül közlekedhet.

A kolozsvári iskoláknak kb. 80 százaléka vállalta fel a hét végi tanügyi bojkottot — mondta tegnap reggel Lucia Cojocaru, az Egyetem Elôtti Oktatás Szabad Szakszervezetének Kolozs megyei alelnöke, aki felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a félév végi kiértékelést nem bojkottáló tanintézmények is egyetértettek a pedagógusok követeléseivel, csak valamilyen okból kifolyólag nem csatlakoztak a sztrájkhoz.

Azokban az iskolákban, ahol felvállalták a bojkottot, nem tartottak órákat (a diákoknak más elfoglaltságot adtak), nem írták be a hiányzókat, és nem zárták le a tanulók félév végi tanulmányi helyzetét.

Az iskolaigazgatókkal, pedagógusokkal folytatott beszélgetésünk során kitûnt, a „bojkott-törés" a tanügyben egyre jobban eluralkodó fejetlenség, a reménytelenség, be nem tartott ígéretek számlájára írható. Pedagógusok körében végzett rögtönzött közvélemény-kutatásunk eredményét a következôképpen summázhatnánk: csak önmaguknak csinálnak bajt azok, akik nem zárják le a diákokat, hiszen a bojkott semmit sem fog érni: ebben az országban úgysem lesz soha rend, odafenn mindig találnak majd valami kibúvót, hogy ne tarthassák be szavukat.

Désen — mint azt Máté Kálmán tudósítónktól megtudtuk — szerda estig az iskolák sztrájkpártiak maradtak, de csütörtök reggel már majd mindenütt normális iskolai nap kezdôdött.

Tegnap a tanügyi szakszervezet — az országban kialakult politikai-társadalmi helyzet értékelését, valamint a szakszervezeti tagokkal való egyeztetést követôen — úgy döntött, felfüggeszti a sztrájkot. Az elhatározást elôsegítette a képviselôház oktatási bizottságának döntése, amelynek értelmében az 1999-es költségvetési törvényt módosító javaslatot dolgoznak ki a tanügyi alkalmazottak fizetésének biztosítása és az egyéb költségek fedezésére szolgáló pénzügyi források felkutatása érdekében.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének ügyvezetô elnöke, Constantin Cernica tegnap a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, nem akarnak ilyen-olyan politikai forgatókönyvek tehetetlen bábjaivá válni. „A tanügyi szakszervezetek nem akarják azt a látszatot kelteni, hogy szolidarizálnának a bányászokkal, és nem akarják — a bányászokhoz hasonló módon — átlépni a szakszervezeti küzdelem törvényes kereteit".

Ma tehát az órarend szerint folyik a tanítás, és sor kerül a diákok tanulmányi eredményeinek kiértékelésére, a bizonyítványosztásra is.

A nemzetközi sajtó folyamatosan tájékoztatta a közvéleményt a bányászok menetelésérôl, fôként a hírügynökségek információira hivatkozva. A kommentárok az 1990-es és 1991-es bányászhadjáratokról szólnak, valamint arról, hogy a jelenlegi bányászsztrájk jelentôs veszteségeket okoz a zsil-völgyi szénkitermelô vállalatnak.

Szó esik arról, hogy a bányászok 35 százalékos fizetésemelést követelnek, s azt is megemlítik, hogy egy bányász havi fizetése 200–250 dollár, míg Romániában az átlagjövedelem körülbelül 100 dollár.

Részletezik ugyanakkor Miron Cozmának 1989 után a romániai társadalomban, politikában betöltött szerepét, s nem felejtik el megemlíteni, hogy a bányászvezér tagja a Nagy-Románia Pártnak, melynek szélsôséges vezetôje, C. V. Tudor nem idegen az eseményektôl — véli forrásaira hivatkozva a Le Monde. Továbbá arról szól a francia lap, hogy furcsamód, éppen a bányászok tûnnek a legtájékozottabbaknak az esemény hátterérôl. A kormány mindennemû megoldási javaslatát visszautasítva, Miron Cozma radikalizálta bányászait, akik végsô soron megtagadták a reformot — értékelt a Le Monde.

1989 óta ez az ötödik alkalom, hogy Miron Cozma vezetésével tömeges megmozdulásokat kezdeményeznek a bányászok. Egy közvélemény-kutatás hétfôn közzétett eredményei szerint a bukaresti lakosság 87 százaléka ellenzi a bányászok fôvárosba vonulását.

1999-ben Romániának 2,8 milliárd dollárt kell visszafizetnie 10 milliárdos adósságából. Úgy tûnik azonban, hogy ez az érv nem gyôzi meg sem Miron Cozmát, sem a többezres bányásztömeget, amely — annak ellenére, hogy könnygázbombákkal próbálták jobb belátásra bírni — készen áll arra, hogy tovább folytassa útját Bukarest felé — összegez a Le Monde.

AZ APÁCZAI CSERE JÁNOS BARÁTI TÁRSASÁG vezetôsége felkéri az egykori Református Kollégium, a Református Leánygimnázium, a Gép- és Villamosipari Középiskola, a Kereskedelmi Fiú- és Leányközépiskola, valamint az utódlíceumok 1934., 1939., 1944., 1949., 1954., 1959. években érettségizett osztályok felelôseit, szervezôit, hogy osztálynévsoraikkal jelenjenek meg a társaság Grozãvescu utca 20. szám alatti székházában január 26-án, kedden du. 5 órakor, a júniusban tartandó kerek évfordulós nagytalálkozóval kapcsolatos megbeszélésen.

A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET testvéri szeretettel meghív mindenkit a január 23-án délelôtt 10 órakor tartandó, az RMDSZ megújulását szolgáló Nyárádmenti Fórumra. A rendezvényre a nyárádszeredai mûvelôdési otthonban kerül sor.

A PIARISTA ÖREGDIÁKOK évi közgyûlését január 24-én, vasárnap déli 12 órakor tartják székhelyükön.

NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG — zenés-táncos összejövetel január 22-én, pénteken du. 5 órától a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. Minden korosztályt szívesen látnak.

A KOLOZS MEGYEI KERESKEDELMI, IPARI ÉS MEZÔGAZDASÁGI KAMARA továbbképzô központja január 25–29-én személyzeti ügyekben tart tanfolyamot, január 25-én pedig jogi szemináriumot szervez (a kamara tagjainak ingyenesen). Bôvebb információk, feliratkozás a 432-220-as telefonon (361-es belsô), fax: 432-800.

BURGERT RÓBERTET, a mezôgazdasági tudományok doktorát, a legendássá vált Bábolna Rt. volt igazgatóját, az Új Kézfogás Közalapítvány 1999. január 12-én elhunyt elnökét ma helyezik örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetôben.

— Miért akarnak Bukarestbe menni a bányászok?
— Azért, hogy Balkán felé fordítsák az Európa felé igyekvô ország kormányát.

Szerdán, Kolozsváron, a Mobil Rom és az Euro-GSM, a Dialog GSM országos terjesztôje, bemutatta újdonságait: a Mozgó Iroda szolgáltatást és a CAR-KIT rendszert.

A Dialog GSM új szolgáltatása lehetôvé teszi írásos információk és adatok, cédulakatalógusok cseréjét bárhonnan, akár mobil Dialog GSM, akár fix telefonhálózatban mûködô készülékkel lépve kapcsolatba. A Mozgó Irodának nevezett szolgáltatást fôleg agilis, sokat utazó üzletembereknek ajánlják. Elônyei közé sorolható a beszélgetésre és faxküldésre egyaránt alkalmas telefonkártya, a távközlési piacon forgalomban levô faxkészülék típusok többségével való kompatibilitás. A GSM mobil telefonkészülék mellett PCMCIA telefonkártyára, lehetôleg mozgatható számítógépre és egy klasszikus (Delrina WinFax, TrioDataFax stb.) vagy külön rendelésre készült software-re van szükség.

A CAR-KIT rendszer a személygépkocsi vezetése közbeni biztonságos mobiltelefonálást szavatolja. Magát a készüléket nem is kell kézbe venni, ezt rendszerint a felsô visszapillantó tükörre ajánlják felszerelni. Egyetlen gombnyomással bekapcsolható, nagyon érzékeny mikrofonja, hangszórója van, többféle típusú antennával mûködtethetô. A szakemberek szerint a CAR-KIT iránt hamarosan ugrásszerûen megnô az érdeklôdés, mert várható annak a törvénynek az életbe léptetése, amely megtiltja, hogy menet közben a gépkocsivezetôk a volánt fél kézzel elengedve használhassák mobiltelefonjukat.

Csütörtökön hivatalosan is felavatták az Eminescu utca 2. szám alatt a Banc Post Rt. kolozsvári fiókjának modern épületét. Az 1991. július 1-jén létrehozott kereskedelmi bankintézetnek eddig csupán egy kétszáz négyzetméteres bérelt helyiség állott a rendelkezésére. A bank pedig fokozatosan fejlôdött: tavaly év végén már közel 49 ezer számlával rendelkezô ügyfelet tartott számon, a megyében egységei mûködnek Tordán, Désen, Szamosújváron és Kolozsváron, a Dózsa utca 31., illetve a Bocskai/A. Iancu tér 17. szám alatt.

Az 1995-tôl épített és 1998 decemberében átadott korszerû, hétszintes saját épületük 2400 négyzetméterén, többek között, harminc számítógépbôl álló rendszer várja közönségét. Új szolgáltatásokkal és a régi, megszokott vendégszeretettel. Hétfôtôl péntekig 8–12 és 13–19, szombaton pedig 8–13 óra között.

A pécsi Kodály Zoltán Gimnázium szavalóversenyére magyarországi jelentkezôkön kívül meghívták a határon túli diákokat is.

Tizenhat órai utazás után a pécsiek vendégszeretete kárpótolt az út fáradalmaiért. Családokhoz szállásoltak el bennünket. Külön öröm volt számomra, hogy egy Nagyváradról kitelepedett család fogadott.

A szavalóversenyen nagy volt az izgalom. Boldogan adtuk elô a magyar költészet gyöngyszemei közül választott verseket. A 36 versenyzô között hárman képviseltük Kolozsvárt, Román Elvira az Apáczai Csere János Líceumból, Soó Éva a Brassai Sámuel Líceumból, és jómagam.

Gyönyörû gálaestet rendeztek a gimnázium dísztermében. Diákénekkar lépett fel, és a Fegyveresi házaspár Karácsonyi énekek címû versösszeállítását mutatta be.

Az énekversenyen a diákok népdalokat, klasszikus zenemûveket, modern dalokat adtak elô, de a tanári kar humoros összeállítása is nagy sikert aratott. A városnézés során megtekintettük a Csontváry-múzeumot is.

Sok szép élményt, sikert hozott ez a rendezvény. Én a magyar mezôny IV. díját és az EMKE Pécs–Baranya Társaság különdíját kaptam.

A kolozsvári RomTelecom Rt., az Arany Oldalak (Pagini Aurii) Társasággal karöltve, kiadta a Kolozs megyei telefonelôfizetôk hivatalos listáját. A bérlôk 40 százalékának adatait tartalmazó kiadványt elôreláthatólag január 25-tôl ingyenesen osztják. Mivel a példányszám korlátozott, azok, akiknek telefonkönyvet utaltak ki, azokat levélben értesítik. A kiutalás felmutatásával vehetik át a telefonkönyvet.

Január 23-án, szombaton este 6 órakor mûsorral egybekötött, nagyszabású képzômûvészeti aukció színhelye lesz a magyar opera. A Makovecz Imre tervezte református templom és ökumenikus mûvelôdési központ felépítésére adományként beérkezett képzômûvészeti alkotások az opera elôcsarnokában tekinthetôk meg. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület megkeresésére és a Barabás Miklós Céh felhívására neves magyar és román képzômûvészek válaszoltak. Így az aukción több mint 120 alkotás kerül kalapács alá.

A szervezôk arra kérik a vásárolni szándékozókat, hogy a rendezvény minél sikeresebb lebonyolítása érdekében jegyeztessék elô magukat a kiállítás színhelyén, az opera elôcsarnokában. Részletre is lehet vásárolni. Belépôjegyek az opera jegypénztáránál kaphatók.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában nemrég megjelent Gyulafehérvár város jegyzôkönyvei 1588–1616–1674 címû kötet (bevezetô tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Kovács András) az egykori erdélyi fejedelmi székváros 16–17. századi mindennapjaiba kalauzolja az olvasót. A városkönyv és a törvénykezési jegyzôkönyvek bejegyzéseibôl, a legváltozatosabb tárgyú perek hosszú folyamából színes kép bontakozik ki a sok pusztulást megért, de mindig újjászületô város különféle rendû és rangú lakóiról, mindennapi munkájukról, felhalmozott értékeiket és társadalmi rangjukat védô igazságkeresésükrôl. Kereskedôk, nemesek, a fejedelmi adminisztráció tisztviselôi, papok, városi polgárok, szolgák, béresek, fuvarosok alakja bukkan fel egy-egy peres ügy kapcsán, s a nemzetiségi összetétel is tarka: a magyarok mellett a románok, zsidók és görögök is szerepelnek a bejegyzésekben.

Kovács András bevezetô tanulmánya a város középkori és koraújkori helyszínrajzában igazítja el az olvasót: a római castrumra épült várat minden oldalról külvárosok vették körül, némelyik neve például a Lippai fertályé, a lakosság betelepülésére utal. A város többszintû jogszolgáltatásának bemutatása mellett a bevezetô a kiadott levéltári forrásokról is részletes ismertetést közöl.

A kötet az EME titkárságán (Kolozsvár, Maniu 5., III/7., utánvéttel is) és a Röser antikváriumban kapható.

A könyvet Kiss András ny. fôlevéltáros mutatta be tagnap délután a Röser antikváriumban.

A századfordulós Nagyvárad építészetileg rendkívül színes világa elevenedik meg azon a kiállításon, amely szerdán nyílt meg a fôtéri Mûvészeti Múzeumban, a Bánffy-palota földszintjén. Pazarabbnál pazarabb festett üvegablakok, erkélyeket, lépcsôfeljárókat szegélyezô mesteri vasmunkák, mûvészi stukkók és egyéb díszítmények utalnak a Körös-parti város nem mindennapi értékeire, többek között a szecesszió szín- és formagazdagságára.

A Körösvidéki Múzeum dokumentumaiból rendezett tárlatot dr. Livia Drãgoi nyitotta meg. A kiállítás anyagát Velica Boariu muzeográfus mutatta be a jelenlevôknek.

Egyesek úgy viselkednek, mintha a mostani bányászjárástól elment volna a szép eszük. Itt van például ez a Matei Brãteanu, a számtalan szakszervezeti tömb egyikének alelnöke. Valamikor fennen hangoztatta, hogy ô valóban az arisztokrata család sarja, ezért a munkavállalói érdekeket úgy akarja szolgálni, hogy ne sértse a munkáltatói célokat. Van, igen, van erre lehetôség, ezt példázza az egész fejlett világ. Szapulta is Matei Brãteanu keményen Iliescu társaságát és egész eszmerendszerét, amely kimerült abban a törekvésben, hogy apáink szocialista fônökei maradjanak unokáink kapitalista menedzserei.

Brãteanu most is abból indul ki, hogy a bányász-kommandó garázdálkodásáért az elsô számú bûnös Ion Iliescu és Petre Roman. Aztán a mostani kormányra is kiosztja a bûnrészességet, majd kimondja: ha a miniszterelnök nem ül le tárgyalni feltétel nélkül a hordavezérrel, akkor mondjon le, és rendezzék meg az elôrehozott választásokat. Most! Amikor Horezu és a hozzá hasonlatos környékek „felvilágosult" népe olyan arisztokratákat választana az ország nyakára, mint Iliescu, Tudor, Cozma! Okos!

Az is roppant furcsa, hogy egyesek milyen gyorsan felejtik a történelemleckéket. Ezekben a fergeteges napokban senki sem emlékeztet a bukaresti Egyetem téri maratoni tüntetésre, amelynek egyik követelése az volt, hogy Ion Iliescu tárgyaljon az utca képviselôivel. A szélesen vigyorgó elnökjelölt erre csak annyit mondott: Addig fôjenek a saját levükben, amíg megunják. Az sem bosszantotta különösképpen, hogy a fôváros központjában majdnem két hónapig tartott a forgalmi akadály. Miután pedig megválasztották elnöknek, azzal kérkedett, hogy felvonultathatnak ellene akár egymilliós tömeget, neki tízszer annyi szavazója van.

Ahogy a Bukarest felé vonuló bányásztömeget elnézzük, az mennyiségileg összevethetô az Egyetem tér legjobb napjainak felhozatalával. Miért nem volt kötelezô az értelmiségiekkel szóba állni 1990-ben, és miért lenne kötelezô feltétel nélkül tárgyalni 1999-ben egy ugyanakkora tömeg képviselôivel? Miért lehetett büntetlenül szétveretni az Egyetem térieket rendôrökkel, szekusokkal és bányászokkal, vezetôiket Jilavára hurcolni, és miért lenne elôrehozott választásokat kiváltó törvényellenesség egy ugyanakkora tömeg feltartóztatása rendfenntartó erôkkel?

Hogy ne sokat bújócskázzunk, ismerjük el: Iliescunak nem volt mit tárgyalnia az Egyetem tériekkel. Azok nem kevesebbet akartak, minthogy a „proletár" arisztokraták egy idôre vonuljanak vissza a közélettôl, úgy, ahogy annak idején ôk sem engedték hatalomközelbe a korábbi rendszer vezetôit. Mit mondhatott volna erre Iliescu? Ha mocorog is benne valamennyi jóérzés, nem engedték volna visszalépni „tanácsadói", akik a kapitalista tôkefelhalmozásban el sem tudtak képzelni maguknak kevesebbet az oroszlánrésznél. Ehhez pedig politikai hatalom kellett.

Most viszont az egyik legnormálisabb szakszervezeti vezetô sem tudja belátni, hogy a bányászvezérrel nincs mit tárgyalni. Azért találta ki az 500 dolláros munkanélküli nyugdíjat, hogy a kormány szóhoz se jusson, csak álljon félre, adja át a helyét neki és politikai megbízóinak. Ez kell vajon ennek a szerencsétlen országnak? Egy olyan „politikus", aki szabad idejében rendszertelenül összeolvasott egy halom politikai ponyvairodalmat, és azt hiszi, hogy ettôl alkalmassá vált tömegek irányítására?

Bármennyire feszült a helyzet, egy normális hatalmi gépezet számára most egyetlen megoldás kínálkozna: a bányászok hazavezetése, ha szépszerével nem megy, akkor kézen fogva, Miron Cozma és cinkosai letartóztatása, elítélése, az okozott kár behajtása. Mert ha bárki betör egy ablakot, azt elôvezetik, megbüntetik, az ablakot saját költségére helyreállítják. Vagy ha egy szegény kolozsvári asszony éhségérzet okozta idegességében és hatalmi szorongatásban megpofoz egy rendôrt, akkor kihallgatják, perbe fogják a hatóságsértésért. Ellenben egyeseket nyolc év múltán sem vesznek elô a bukaresti egyetem szétveréséért, most pedig büntetlenül sziklákkal nyomoríthatnak meg rendôröket.

Ez a sokféle mérce használatának az átka. Néhány ártatlan fiatalt 1990 elején börtönbe vetettek azért, mert állítólag szinte arra akartak gondolni, hogy esetleg felmászhatnának egy szobor elérhetetlen magasságú talapzatára, mások ellenben szabadlábon lehetnek, miután részletesen kitervelték a jogállam megdöntésének módozatát, és a gépezetet be is indították.

Ha külsô szemlélôk lennénk, azt mondanánk, mindenki megérdemli sorsát. De így?...

vár Romániára a bányászok erôszakos és törvénytelen tiltakozó akciója miatt, jelentette ki a minap Radu Berceanu ipari és kereskedelmi miniszter.

Az ország tátott szájjal bámulja a televízió képernyôjét, újabb és újabb fejleményeket vár a zsil-völgyi bányászok diadalmas menetelésérôl. Elképedve vesszük tudomásul, hogy a Zsil-völgyében a karhatalmi erôk képtelenek voltak feltartóztatni a Bukarestbe igyekvô bányásztömeget.

Csodálkozunk azon, hogy a prefektus és a kormány tudta nélkül a Gorj megyei alprefektus állítólag megegyezett a bányászok valamelyik vezetôjével, a rendôrkordon felszakadozott, mire a bányászok pedig akadálytalanul folytathatták útjukat a fôváros felé. Az életszínvonal folyamatos csökkenését, az egyre növekvô elégedetlenséget figyelembe véve az sem meglepô, hogy az olténiai falvak, városok lakosai amolyan igazságtevôknek tekintik a bányászokat, vízzel és élelmiszerrel látva el ôket, szerencsét kívánva hosszú útjukhoz.

Enyhén szólva furcsa az, hogy a bányászoknak sikerült oly hamar kijutniuk a völgybôl. Gondolom, mindenki számára világos: ha a rendfenntartók valóban meg akarták volna állítani a bányászokat a Zsil-völgyében, akkor a világos és félreérhetetlen parancsok teljesítésére szerzôdött alakulatok megtették volna kötelességüket. Senki sem állíthatja, hogy a Krajovából, Râmnicu Vâlceából, Slatináról, Nagyszebenbôl, Drobeta Turnu Severinbôl a Zsil-völgyébe vezényelt, könnygázzal, gumibotokkal ellátott mondjuk 60–70 ezres rendôr, csendôr és a speciális alakulat nem tudott volna megbirkózni a körülbelül 10–15 ezer fáradt, fegyvertelen bányász ellenállásával.

Egy viszont biztos: minél közelebb kerülnek a bányászok Bukaresthez, az ország külföldi megítélése annál gyorsabban romlik. A nemzetközi hírügynökségek, napilapok elsô oldalán szerepel az 1991-es bányászjárások korába visszazuhant Románia, ahol az ellenzéki pártok támogatta bányászok ellenszegülnek a reformtörekvéseknek, a demokratikus elvek helyébe az erôszak lép, és Miron Cozma, a börtönbôl nemrégiben szabadult kiskirály kénye-kedve szerint cselekedhet. A hatalom pedig képtelen érvényesíteni akaratát.

Mindez akkor történik, amikor minden jel arra mutatott, hogy Romániának sikerül végre elindulnia a reform útján: a Societé Générale megvásárolta a Román Fejlesztési Bank többségi részvényeit, hosszú hónapok után görögök átvették a Romtelecomot, Radu Vasile miniszterelnöknek pedig sikerült a kormány szerkezetét átalakítania. És a többi.

Az év augusztus 11-én bekövetkezô teljes napfogyatkozás a bányászoknak köszönhetôen már elsötétítette az ország egét. Koromsötét telepszik Romániára, ahonnan a külföldi befektetôk mihamarabb elmenekülnek. Az ország polgárai pedig a húsz–huszonöt éves teljes napfogyatkozást készülnek túlélni.

Megrendítô képét nyújtja a televízió az ország politikai elitje rendszerváltást követô tíz évének tevékenységérôl. Emberek tízezrei folytatják erôszakos elônyomulásukat Bukarest felé, mások sztrájkokat hirdetnek, s a többiek kétségbeesetten figyelik: polgárháborúhoz vezet-e mindez? Rendôrök, csendôrök, katonák várják szorongva a parancsot: mindenáron szétoszlatni a tömeget. A tömeget, ahol testvéreik, szüleik, rokonaik állnak velük szemben, s néznek vakmerôen a bizonytalan jövôbe.

Tíz év múltán már senki sem hivatkozhat az elôzô rendszer fekélyeire, a román nagyipar átkos örökségére, a tömegek ásatag mentalitására. Most már az elmúlt tíz esztendô történéseit kell számon kérni azoktól, akik rendszerváltást hirdettek, de nem ezt tették, akik az elavult mentalitást saját hasznukra manipulálták, akik az ország vezetését felvállalták, de képtelenek voltak mindent átfogó reformcsomagot készíteni, akik évek során át csak türelemre és a nadrágszíjak összehúzására ösztökéltek, de nem tudtak reménykeltô jövôképet nyújtani. Az álszocialistáktól, akik a szociáldemokrácia maszkjában hagyták az ipari monstrumokat a veszteségek és adósságok posványába süllyedni, magukkal rántva a kilátástalanságba minden más ágazatot, elpusztítván minden lehetséges anyagi forrását az amúgy is toprongyos szociális hálónak. Akik hatalmuk, újraválasztásuk és a külföldi hitelek reményében a jobbszéltôl a balszélig mindent kipróbáltak, kivéve azt az egyet, amit tenniük kellett volna: megmenteni a nyomortól az országot. A helyben topogás, az igazi szándék leplezése nem is vezethetett máshova, mint ahol ma állunk.

S az áldemokraták? Vajon többet tettek-e elôdeiknél? Megfeleltek-e annak a várakozásnak, amellyel a szavazók reájuk ruházták az ország vezetésének gondját? Hiszen akkor egyértelmû volt: az ország változást akar. S e változást nem két évvel a választások után, amikor a szorongató államadósságok kényszerítik e lépést, hanem akkor, amikor hitelük volt, s az emberek bizakodtak: még egy erôfeszítés, és megindulhatunk a nyugati demokráciák felé. Akkor kellett volna kihasználni a kegyelmi idôt, s a nemzetközi élet szimpátiáját magunk javára fordítani. Nem pedig kiélezni a koalíciós osztozkodás keltette viszályokat, s „demokratikus" köpenyegben folytonosan vicsorogni egymás ellen. Az elmúlt két év következetlenségei, az olykor kedvezô konjunktúra kihasználatlansága nem is sodorhatta volna más irányba a dolgokat. Most pedig itt állunk egy kiábrándító tükörkép elôtt, amikor már hiába baktatunk az elmúlt idô nyomában. Amikor egy ország népe reméli, hogy nem jut déli szomszédainak sorsára, és bölcs döntést kíván. Döntést, amely nem a kecske és káposzta elvén éppen hogy biztosítja a viszonylagos, rövid békét, hanem megszünteti a további bujtogatás esélyét, reményt ad a munkanélküliségre kárhoztatottaknak, méltó egy demokratikus kormányhoz, de ugyanakkor hozzájárul a nemzetgazdaság legalább viszonylagos talpraállításához.

Amikor ezt írom, még nem tudhatom, mi történik a következô sorsdöntô órákban. Konfrontációra kerül-e sor a rendfenntartók és a bányászok között, lesz-e kiegyezés a kormány és a szakszervezeti vezetôk között, képesek-e a honatyák pártállástól függetlenül ez egyszer nem a hatalomért, hanem az országért cselekedni. Mert ha nem, Isten legyen irgalmas mindannyiunkhoz!

„Élj sokáig, mert akkor a folyóparton ülve láthatod, hogyan viszi a víz ellenségeid holttestét."

Az ifjúsági szervezetek képviselôi is (a KMDSZ szervezésében) megvitatták a civil szféra felôl jövô lehetôségeket és kihívásokat, három fontosabb tematikát körüljárva.

A megélhetés és itthonmaradás alternetíváinak megtárgyalását Egri István, a KMDSZ pénzügyise vezette fel. A romániai gazdaság hanyatlásával hozva összefüggésbe a fiatalok elvándorlását, választ kerestek ennek megakadályozására. Elsôsorban a munkahelyközvetítô irodák segítségére számítanak, kibôvítve az IFINET (Székelyföldi Ifjúsági Tanácsadó Irodák) nyújtotta lehetôségekkel. Figyelni kell arra is, hogy ne csak az értelmiség eltávozásának veszélyét tartsuk szem elôtt, hanem azokét is, akik nem szándékoznak továbbtanulni.

Makkai Zsolt, a MIVET elnöke a nemzetstratégia kérdését az abortusszal kapcsolatos rendelkezések és következményei oldaláról közelítette meg. Nagy László jogászhallgató, a budapesti Pázmány Pódium elnöke a kérdésfelvetés történelmi fontosságát hangsúlyozta. Kányádi Kati az orvosi szempontokat ismertette, Szigeti Annamária lelkigondozó, a Keresztény Lelkigondozói Központ vezetôje az abortusz lelki következményeirôl értekezett, Soós Ágnes szociális munkás, a Terhességi Tanácsadó Központ vezetôje Túlélô nemzedék címû döbbenetes tényeket feltáró referátumát mutatta be.

Döntô fontossággal vetôdik fel a kérdés: mi lehet a szerepe az ifjúságnak? Egyrészt egy állásfoglalást szeretnének kalap alá hozni, mely egyértelmûen szembehelyezkedne az abortusszal, másrészt a CONFIDENT Életvédô Alapítvánnyal egy hosszabb távú projekt született, mely felvilágosító elôadásokat, tanácsadásokat foglal majd magába. így válik lehetôvé egy csoport létrehozása, mely a felelôsségtudat kialakítását vállalja magára.

Az ifjúsági szekcióülés harmadik vitaindítóját Lôrincz Ildikó kezdeményezte az ifjúsági szervezetek szerepérôl a civil szféra kialakításában. Veres Valér, a BBTE gyakornoka a romániai magyar ifjúsági civil szféra kialakulását, javítási lehetôségeket és az RMDSZ-szel való kapcsolatokat vetette fel. Referátuma heves vitát váltott ki, mivel a felvázolt tényeket a gyakorlatban a szervezetek másképp élik meg. Magyari Tivadar, a BBTE Szociológia Tanszékének média szakos szociológusa Lehetséges hatékony eljárások ifjúsági szervezetek közönségkapcsolatában címû referátumát mutatta be. Ezután a vita csak akörül forgott, hogy az RMDSZ „elszívja-e" az ifjúsági szervezeteknél felnövô tehetségeket. A probléma azonban nem súlyos, az ifjúsági szervezetekre háruló feladat mindössze az marad, hogy önkéntességre, szervezeti munkára motiváljanak minél több fiatalt, akik majd utánpótlásként érkeznek.

Köd volt. A köd szemcséi idegesítôen bizseregtek az agyában. Hangulateleme volt a köd. Ködös szemmel hajolt a kurzusai fölé. Hosszú volt ez az éjszaka... Meg az azelôtti... Meg az azelôtti... S még mindig olyan ködösnek tûnik az anyag.

Az agya közben idegen képeket kapcsolt be. Látta ködbe burkolózni az ösztöndíját. Az ösztöndíj felé vezetô út kurzusokkal van kikövezve — ködlött fel messzirôl.

Köd volt. Már megbánta, hogy hétfôn nem vett jegyet a Smokie-koncertre. Azóta már lefénymásoltatta mind az 52 hiányzó kurzusát... Maradék jóködve is köddé vált, mikor arra gondolt, hogy a kajajegye árából spórolta ki a koncertrevalót, amit savanyú vállvonogatással fénymásolásra költött. Ködbe ment terv — motyogta egykedvûen, és arrább löködte a kurzusait. A hasa nyikorogva jelezte, hogy ne legyen olyan egoista, hisz vele is kibabráltak. Az agya rozsdás hajócsavarként egyre lassabban mûködött, mintha megszállta volna millió kis nedves köddarab. Errôl eszébe jutottak a Hangyátzkák. Ha nem kellett volna fénymásolnia! Most akár moziban is lehetne. Felködlött benne egy régi elhatározás, miszerint a következô félévtôl rendszeresen fogja látogatni az elôadásokat. Elmosolyodott saját naivságán, tudta, hogy ez így, ebben a formában sohasem mûködött. Gépiesen felhajtotta sokadik kávéját, és belebámult a ködfátyolba. A ködfénylámpa fényénél összeszedte maradék gondolatait, felvette ködmönét, feltette ködszemüvegét, megköszörülte reködtes torkát, majd határozott léptekkel elindult az egyetemi év legnagyobb rendezvényére. Tudta, hogy sokan lesznek, hogy mindenki ott lesz. Olyan ez, mint a Szaknévsor. Aki számít, benne van. Aki diplomára számít, aki ösztöndíjra számít, vagy aki egyszerûen átmenô jegyre számít. Nem félt, hogy nem kap belépôjegyet. Nem félt, hogy nem lesz helye. Tudta, hogy várják. Neki szervezték.

Egy ideig ködösen hallatszottak még a léptei. Aztán már csak a köd tompa zúgása. Eltûnt a ködben. Köd elôtte — köd utána.

(Az Elôretolt Helyôrség fôszerkesztôje az alábbi írást juttatta el szerkesztôségünkhöz. Mivel az írás a vitához kapcsolódó pontosításokat (is) tartalmaz, természetesen változtatás nélkül közöljük. Ezzel viszont a Campus a — lassan méltatlanná váló — vitát lezártnak tekinti. )

Ami az Áhoj, András! címû „reflexiódat" illeti, egyetértek Bíró Zoltánnal, s bár természetesen értettem a Helyôrségre vonatkozó „finom célzást" („nem jöttél, erre öten kihasználták az alkalmat, nekirohantak a pódiumnak, és gyorsan felolvasták saját verseiket"), természetesen nem kívántam válaszolni, mert egyike volt azon több tucat szellemesnek szánt, ám szerintem infantilis irománynak, mellyel az utóbbi idôben elhalmoz minket a középiskolás szintet messze alulmúló kolozsvári diákújságírás. Most, hogy részletezted, és kissé más hangnemben kifejtetted azt, amit a fentebb idézett mondat takar, hadd tegyek én is néhány megjegyzést, mint az inkriminált könyvbemutató szervezôje, és Mikó András könyvének szerkesztôje.

Hogy most — kicsit eltérve a tulajdonképpeni témától — beszélek a Mikó András posztumusz kötetének szerkesztési történetérôl is, az azért van, mert Mikó András Helyôrség általi kisajátításának vádja már korábban is fölmerült. Szóval Mikó András két körhöz tartozott: egyrészt — a DUMA alapembereként — a diákújságírói körhöz, másrészt — szépíróként — hozzánk, a Helyôrséghez és a Serény Múmiához, állítom ezt azért is, mert januártól a Helyôrség szerkesztôje és a Bretter György Irodalmi Kör elnöke lett volna. Mikó András hagyatékának teljhatalmú gondozója az édesanyja, és az a tény, hogy engem kért föl a kötet szerkesztésére, azt is jelentette, hogy András irodalmi arcát kívánja megörökíteni a kötetben. (Többen hiányolták, hogy a könyv egyoldalú, hogy az újságíró Mikó András hiányzik a kötetbôl, de kérem, a hagyaték megvan, össze lehet állítani egy ilyen jellegû kötetet is, legalább lenne mibôl tanulniuk a kolozsvári diákújságíróknak.) A könyvet kiadhatta volna más kiadó is, Brassóban is, itt is bizonyára többen jelentkeztek volna, de az édesanya örömmel fogadta az Elôretolt Helyôrség és az Erdélyi Híradó ajánlatát, miszerint a könyv része lehet az erdélyi fiatal irodalom egyik sorozatának. Ezek után az anyag megszerkesztése és a könyv sorsa a szerkesztôi és kiadói jogkörökbe tartozott, a szerkesztô és a kiadó ízlését tükrözi — ehhez is joga van a szerkesztônek és a kiadónak, s ezt a jogkört nem kellene összetéveszteni a kisajátítással.

Kifogásolod, hogy a könyvet nem lehet kapni a kolozsvári könyvesboltokban, Géza barátod szerint a kötet kiadói „elsinkófálták". (Remek újságírás, leírjuk a vádat; hogy mennyire megalapozott, az már nem érdekes; újságíróhoz méltatlan és felesleges cselekedet lett volna dobni egy drótot, érdeklôdni a könyvek sorsáról). A könyv 1000 példányban jelent meg, de mivel a szülôk állták a nyomdaköltséget, a kiadó csak 300 példányt kapott, a többi fölött a szülôk rendelkeznek. A 300 példánnyal pedig könnyen el tudunk számolni: az itteni meg a magyarországi protokoll mintegy 200, a többit pedig igen hamar megvásárolták, elhordták, ellopták a szerkesztôségbe sûrûn bejáró emberek (és nem bánom, hogy ellopkodták, bizonyára nem azért tették, hogy alátámasszák vele az asztalt), meg fôleg azok, akiket annyira érdekelt, hogy nem várták meg, amíg esetleg a könyvesboltokba kerül, hanem eljöttek és megkérdezték, kaphatnak-e a Mikó-kötetbôl — szerintem inkább barátai Andrásnak, mint a halála után olyannyira fontoskodó KMDSZ, mely ha beváltotta volna a könyv anyagi támogatására tett ígéretét, akkor a könyv megjelenhetett volna 1500 példányban, és jutott volna a kolozsvári könyvesboltokba is.

A könyvbemutató kapcsán: Gondolom, nem állítod rólam, hogy nem lennék híve az alternatív, a pikáns, a „spíles" dolgoknak. Lehet, már öregszem, de ez esetben úgy véltem, hogy egy hagyományos, visszafogottabb „mûsor" lesz a legmegfelelôbb, annak ellenére, hogy András bizonyára alternatívabban szerette volna, de egy embernek csak a saját halálával szabad játszani, a másokéhoz csakis a jóérzés határain belül illik viszonyulni.

A mûsor általad leginkább kifogásolt két pontja a Helyôrség-felolvasás és a színisek felolvasása.

Már idéztem a pódiummegrohanással kapcsolatos mondatodat, minôsíteni ismét nem óhajtom. Viszont nem értem, mi kifogásolnivaló van azon, hogy felolvastunk? Mindenki úgy rója le a tiszteletét, ahogy tudja; mi, akik együtt irodalmároskodtunk Andrással, ezt szántuk megemlékezésnek, az ilyen jellegû megemlékezés általános szokás irodalmi és más berkekben is. Hogy ez reklám is valahol, abban nem látok semmi elítélendôt, hiszen a kettô értelemszerûen összetartozik, meg hol a szöszben reklámozzuk az irodalmat, ha nem irodalmi rendezvényeken? Az irodalmi élet mozgása pedig szerintem nem ellentétes Mikó András szellemével. És ismét nem látom benne a kisajátítást.

...Azután „bevágódott két pofa az ajtón". Ezek voltak a színis hallgatók, akik Mikó András mûveibôl olvastak föl. És szerinted annyit értettek a fölolvasottakból, mint te az atomfizikából. Elsôsorban — a sokat emlegetett sajtóetika alapján — pofátlanság valakit „pofának" titulálni, gondolom, te is ragadnád a tollat és az epét, ha egy újságcikkben „pofának" neveznének. Másodsorban: honnan tudod, hogy nem ôk azok, akik értik, és te nem érted? Mert például szerintem igen jól interpretálták a mûveket. Persze, nem lehet eldönteni, hogy kettônk közül kinek van igaza, viszont nem gondolod, hogy úgy kellett volna megfogalmazni a kritikádat (másodszorra sem úgy sikerült!), hogy érzôdjék: tudod, ahány olvasat, annyi interpretáció, meg tudod, mi az az értékrelativitás? — ennek tiszteletében is le lehet húzni valamit a sárga földig.

Tudod, ebben a vitában kétségkívül te voltál az érdekesebb, és azok, akik üdülni akartak, neked tapsoltak. De szerintem nem szellemesség, hanem inkább szellentesség jellemezte ezeket az írásokat, surrogtál, mint a Purci Manó, kikerülvén minduntalan a Bíró Zoltán által a fejedhez vágott sajtóetikai kritikákat, gyakran olcsó poénkodással helyettesítvén egy esetleges tökös választ. Egyik legolcsóbb poén a névbújócska volt. Meg ott voltak az övön aluli ütések, ezeket Bíró Zoltán már kielemezte. Még egy megjegyzés. Azt írod, midôn kijelented, hogy Andris iszonyúan érezte volna magát: „De hát, hogy ezt bírónk és bírálónk észrevegye, ismernie kellett volna Mikó Andrást" (Hodilá kegyeletjáték), majd mikor Bíró Zoltán megjegyzi, hogy munkatársa volt, imigyen replikázol: „Úgy látszik, szegény Andrásnak muszáj forognia a sírjában, hiszen már oda jutottunk, hogy egyesek azzal kérkednek, mennyire ismerték ôt". (Hodilá sportszerûség.) Akkor ki is kezdte? Vagy írjam én is azt, hogy Andrásnak muszáj forognia a sírjában, mert egyesek azzal kérkednek, hogy tudják, mit gondol olyan dolgokról, melyek a halála után történnek?

Az emberek általában egyetemistaként ismerik meg az élet házinénis oldalát. Utóbbiak kiegészítik (meghatározzák?) egyetemista életünk, és ugyancsak ôk azok, akik megtizedelik (meghatározzák?) sovány zsebpénzünk.

Vannak opcionális házinénik, de muszáj-házinénik is, akik kezére a rendszer juttat. Vannak, kik jókat röhögnek az egy-két sör után hallható házinénis történeteken, nem gondolva arra, hogy nagyon könnyen mesélôkké válhatnak ôk maguk is. Bizonyos objektív okok hatására (említsük itt a jegyeidet), elhagyni kényszerülhetsz a bentlakást, és akkor nincs mentség és filozófia: muszáj-házinénit kell tartanod.

A választék nagy, de annak ellenére, hogy sokba kerül, nem ismerjük a házinéni tuljadonságait, mondhatni „zsákbaházinénit" veszünk. Ha szerencsénk van, nagymamatípusú nénihez jutunk. Róluk annyit, hogy édesek, mint a cukor, csöpögnek, mint a szirup, és szobahômérsékleten kötnek. Velük általában semmi baj, szépen hízunk mellettük, csak egy idô után az agyunkra mennek a túlzott gondoskodásukkal és kedvességükkel. A haklis házinénit senkinek sem ajánlom. Mellettük rájövünk, milyen engedékenyek a szüleink, mit lehet este tízkor otthon csinálni, hogy kell leszokni a cigirôl, barátokról, és hogy kell megírni egy kérést, ha azt akarjuk, engedjen el otthonról. A szenilis házinéni a szemüvegén ülve keresi a tévétávirányítót, ami szintén a laposabb fele alatt van. A háborús történetei eleinte érdekesek, de egy hét elteltével azt is tudjuk, mikor jönnek a vesszôk. Folyik a víz, ég a villany, nincs lehúzva a vécé, mind olyan dolgok, amit meg kell szoknunk. Optimális esetben a házbérrôl is elfeledkezik.

A süket házinénit ne hívjuk telefonon, és ne hagyjuk otthon a házkulcsunkat. Az elônye az, hogy hiába panaszkodnak a szomszédok, hogy omlik a vakolat a fejükre, és megôrülnek már a hangos zenétôl. Ne hajoljunk túl közel hozzá, mikor magyaráz. Az anyós-típusú házinéni tisztában van a magánéletünkkel, tilt az ellenkezô nemtôl, erkölcsiségre nevel, és „megmenekít" a leveleinktôl, mielôtt kézbe kapnánk azokat. A túl öreg házinéni bottal jár, fôzni és mosni kell rá... Reggelente félálmunkban tudni véljük, hogy tûsarkú cipôben jön álmaink királynôje az ébresztô csókkal. Fájdalmas a felismerés, hogy házinénink vonul el a vécére. Az ilyen öreg hölgyek mindig eltörik valamijüket. Jó, ha tudjuk, „a házinéni nem esik messze a fájától". A remegô kezû házinénit ne hagyjuk ajtót nyitni, levest tálalni, vagy cérnát befûzni. Idôt és ideget takarítunk meg. Sajnos, ez a fajta néni a vécét se mindig találja el, a telefont pedig többnyire melléteszi. A horkoló házinénik egyetlen ellenszere, ha erôsebben horkolunk, mint ôk.

Az ideális házinénik olyanok, hogy... szóval olyanok, hogy... az ideális házinénik NEM Kolozsváron laknak.

Joli néni a Györgyfalvi negyedben lakik, foglalkozására nézve nyugdíjas. Magánházban lakik, amihez két szoba, két fürdôszoba, egy konyha és egy picike udvar tartozik. Joli néni néhány évvel ezelôtt elhatározta, hogy az egyik szobát hasznosítani fogja: albérlôket fogad.

Azóta a szobának mindig van lakója. Elôször egy ismerôs leánya költözött be, aki sokat tanult, és érdemösztöndíjas volt. Bevallása szerint félt egyedül, ezért gyakran megkérte Joli nénit, aludjon a szobában a másik ágyon. Miután ô befejezte az egyetemet, Joli néni a helyi magyar nyelvû napilap hirdetései között keresett újabb lakót. Székelyföldre kellett telefonálnia, hogy a jövendô lakóval egyeztessen. Ô egy nagyon undok leánynak bizonyult, ezért nem is sikerült tartós kapcsolatot kialakítania Joli nénivel. Két évig lakott viszont ott egy orvostanhallgató. Rendes és tisztességes lány volt, akitôl a Bumbi kutya eltûnése után kellett megváljon Joli néni. A kutyus valószínûleg a kapun szökött ki, amit a leány nyitva felejtett.

A KMDSZ lakásközvetítô programjára Joli néni unokatestvére hívta fel a figyelmét, aki a rádiónál dolgozik. Valószínûleg sokan átlapozhatták addig, amíg a mostani lakó figyelme meg nem akadt rajta. Ô kivételesen fiú. Joli néni, elmondása szerint, csak lányokat akart fogadni, de valahogyan ez a fiú megnyerte a tetszését.

Házaspárokat azonban végképp nem engedne be a lakásba. Hiszen tudjuk, hogy van ezzel az ember. Az ideális lakó Joli néni számára: középiskolás lány, aki valamelyik közeli faluban lakik, ezért hét végére hazamegy. És csendes, kevés barátja és ismerôse van.

Az egyetemisták szerinte két okból mennek kintlakásba: vagy azért, mert sok pénzük van, és megengedhetik maguknak a kényelmet, vagy pedig nem kaptak bentlakást. Joli néni pedig azért fogadja ôket, mivel nyugdíjából nehezen tudná a házat és önmagát fenntartani. Most, miután megemelték az ingatlanok adóját, ô is további lépésre kényszerül.

A szociális otthon lakói elhatározzák, hogy elmennek az erdôbe csigát szedni. Fel is kerekedtek, és estére mindenki elégedetten tér haza. Már lefekvéshez készülnek, amikor észreveszik, hogy a kilencvenéves Józsi bácsi nincs meg. Másnap reggel keresésére indulnak, hamarosan meg is lelik egy nagy fa alatt üldögél sírdogálva:

— Józsi bácsi, mi történt?

— Jaj, lelkecskéim! Ahányszor csak megláttam egy csigát, lehajoltam érte, de közben huss... elszelelt!

O. az Agronómián tanul. Elsô évben kintlakást kellett hogy keressen, mivel nem kapott kollégiumi elhelyezést. A Monostoron lakott, egy tömbházlakásban egy anyával és annak lányával. Szép háromszöget alkottak. És, mint az lenni szokott, a háromszögön belül kisarjadzott a féltékenység. O. ugyanis egyre jobban összebarátkozott az anya leányával. Az anya emiatt pedig egyre idegesebb lett. Kezdetben mindkettôjükre kiabált. Elolvasta O. leveleit, még a naplójába is belenézett. Egyszóval féltékenység kínozta.

De hamarosan megváltoztatta taktikáját. Már csak O. kiabált, leányával igyekezett kedves lenni. A féltékenység pedig addig nem csitul, amíg a háromszögbôl egyenes nem lesz (vagy kétszög). O. titkon új lakás után nézett, és talált egyik évfolyamtársánál. Ez elôrelátó cselekedetnek bizonyult, mivel az anya egyik nap bejelentette, hogy fel is út, meg le is, csak ott nem maradhat. Mindez a tanév kellôs közepén történt.

O. ismét kintlakásba készül.

Az 1999. január 15-i Campusban a Láthatatlan Kollégiumról: „Kezdetben tutoriális képzés folyt, majd lassan, ahogy a támogatás megszûnt, a tutorok is kimaradtak." Naivitás az igazságot keresni, legyek hát tanúságtevô, írjam, engedjem íródni a, tudom, csupán az írás idejére és terére érvényes, vitatható, de megélt történetet. Röviden: „Kezdetben" nulla pénz, nem is azért, hanem mert elegünk lett a sûrû hiánnyal körülvevô egyetemi oktatásból. Jókedvünkbôl, úri huncutságból csináltuk. Aztán lett pénz. Aztán meghívott a pesti LK. Kinyílt a szemünk: ott már javában ki volt találva a tutori szisztéma: megkeresni azt, hogy a diákot mi izgatja a leginkább, mit kell még ehhez megtanulnia, mi passzol továbbá, és megkeresni azt a tanárt, aki ehhez igazán ért, és van kedvük együtt dolgozni. (A legenda szerint Réz Pál nagy hírû kritikus kávéházban találkozott a diákjaival az LK-oktatás keretében.) Tehát a tutorok nem attól lepték el az LK-t, mert megérezték a pénzszagot, nevetségesen kevés is volt mindig az összeg, hanem mert hívták ôket. A helyzet ezen aspektusa változott meg.

Mindezt azért, mert a Láthatatlan Kollégium éppen azért láthatatlan, mert nincsen neki semmije: zsebre dugott kézzel vidáman fütyörészik a könyvtárak folyosóin, beszélget kávéházak asztalánál, olvas látástól vakulásig. Két év tutorkodás után e pontosítás szerzôje számára vége-féle lett a dolognak, de, s ezt éppen a Campusban nyilatkozó Szabó Leventének mondtam, bármikor megkereshetnek: könyvtárfolyosón, kávéházban — de az a Láthatatlan Kollégium, melyben a „pénz határozza meg a tudatot" egyáltalán mint szempont is bejöhet: tévedés, önellentmondás és nonszensz.

Egy.

Vilma néni a házinénik gyöngye. És ez nem vicc!

Reggel már 6-kor talpon van, sürög-forog, szorgoskodik, rendezkedik, hogy én mire 8 óra körül kikászálódom az ágyból, és elôbújok a szobámból, neki már ne legyen dolga a fürdôszobában, viszont engem várjon a kazánban a forró víz, a konyhában pedig a terített asztal. Gyerekei néha meglátogatják; ilyenkor engem is bevesznek a családba, én is velük ünnepelem a születés- és névnapokat. Olyankor arról szokott mesélni, milyen is volt, amikor ô annyi idôs volt, mint én most...

Persze, arra vigyáznom kell, nehogy észrevegye, mennyire gyûlölöm a nagy családi összeröffenéseket. Meg azt, ha hajnalban arra ébredek, hogy csobog a víz a szobám melletti fürdôben.

Kettô.

Klári néninek mindenhol vannak ismerôsei, és mindent tud. Ha teheti, a helyi rádiókban minden híradást meghallgat. Én tôle szoktam informálódni — a nagypolitikáról éppúgy, mint a szomszédok ügyes-bajos dolgairól.

Kicsit emlékeztet a nagymamámra, mert ô is mindig vigyázott a pénzére. Ja, Klári néni az enyémre is vigyáz. Nem szereti, ha zuhanyozom, mert az sok vizet fogyaszt. Nem fûti ki egészségtelenül melegre a szobákat, mert akkor túl magas lesz a gázszámla. Amikor elmegy sétálni a barátnéjával, a telefont mindig bezárja a szobájába, hadd csörögjön magának, ô úgysincs itthon. És egyébként is: engem keresnek...

Három.

Margit néni úgy fogadott, mint a saját unokáját. Hamar megegyeztünk, hogy ha én bevásárolok, ô fôz nekem. Szerencsémre a fôztje emlékeztet az otthoni ízekre. Mióta kiderült, hogy pszichológus leszek, megengedte, hogy használjam a könyvtárát. Egy egész sorozatra való Sigmund Freud van otthon eredetiben, németül.

Azóta vettem három német szótárt, kétségbeesetten keresek egy olcsó némettanárt, és szívbôl sajnálom, hogy nyolc évig oroszt tanítottak az iskolában.

Ha unod már a vízisít, most ragadd meg az alkalmat, hogy kipróbáld az igazi, hamisítatlan, ha-ha-ha-havisít. Amennyiben rendelkezel felszereléssel, vagy lesz elég pénzed bérelni, máris csomagolhatsz, és készülôdhetsz a nagy Lelécelésre, melynek fedôneve: KMDSZ Téli Tábor. Bár a rendezvényt nem James Bond szervezi, a Polartek, Kopiernicus és Extreme Nagybánya így is találtak benne elég fantáziát ahhoz, hogy anyagilag támogassák.

A tett színhelye Feketehegy, mely a Nagybányától 23 kilométerre fekvô Felsôbánya közelében magasodik. Nagybányától bérelt autóbusz szállít majd a hotelszerû menedékházhoz, mely (egyelôre) 35 ágyával várja sízéstôl alélt csontjaitokat. Ha jösztök, lesztek, de csak ha hoztok, esztek, úgyhogy az elemózsiáról nehogy megfeledkezzetek! Sípálya, nehézségi fokok szerint — biztosítva, libegô és felvonó — talán kedvezményesen, kezdôk számára oktató és hegyimentô — konyak és bernáthegyi nélkül a nyakában. A változatos programba beletartozik még a nejlonzacskós csúszkálás, korcsolyázás (!), nagybányai múzeumlátogatás, ezenkívül versengve sízhettek a különféle díjakért, és nem marad el az esti mese sem, amit buli formájában az MTK áll majd.

Nem csupán egy hagyományos sporttáborról van szó, mint azt a jelentkezô gyanítaná, mögöttes célja a KMDSZ-gárdát és érdeklôdôket összerázni. Túljelentkezés esetén természetesen elsôbbséget élveznek a tagok, de ez másokat nem zár ki.

— A 190 000 lejes nevezési költségnek (mert ekkora ára van) jó esélyei vannak a csökkenésre, feltéve, ha a Fennvaló és a beígért szponzorok beszállnak — árulja el Valdman István szervezô. További információkért, színes ismertetôkért ôt zaklasd vagy az új titkárnôt a KMDSZ-irodában, esetleg e-vélben: vistvan@ kmdsz.soroscj.ro vagy cerveni@hotmail.com címeken.

Anyaországi ösztöndíjaink

Az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács szerkesztôségünkbe eljuttatott közleménye szerint a tanács fôleg az itthon tanuló hallgatók rész- és posztgraduális képzését támogatja, évente csupán 20 ösztöndíjat hirdetnek meg teljes képzésre, és csak hiányszakokon. Részképzésre évente 400 hallgató mehet az ösztöndíjtanács támogatásával, posztgraduális képzésre pedig 22 PhD (doktori), 100 hónap kutatói és 25 másoddiplomás ösztöndíjat osztanak szét romániai végzettek között.

„Úgy gondoljuk — áll a közleményben —, hogy ilyen feltételek mellett lehetôségünk lesz megerôsíteni és kibôvíteni a romániai magyar felsôoktatási hálózatot, hozzájárulhatunk közösségünk szakmai színvonalának emeléséhez anélkül, hogy fiataljaink elôl elzárnánk a magyarországi továbbképzés útját. Az 1999/2000-es tanévre szóló magyarországi keret szétosztásáról a tanácskozás január végén, február elején fog zajlani, a kiírásra pedig már február folyamán sor kerül.

Bôvebb tájékoztatást a Densusianu utca 6/A szám alatt, vagy a 064/414-042-es telefonszámon lehet szerezni.

A börleszk folytatódik

Sôt, az Oedipus Quartett bepótolja az e heti elmaradást! Tehát január 26-án 4-tôl Tage Danielsson: Picasso kalandjai és fél 7-tôl Szomjas György: Roncsfilm. Ha a vetítôgépek istene is úgy akarja, várunk az Apáczai-líceumban.

Orvosi részképzés

Az OMDSZ (Országos Magyar Diákszövetség) pályázatot hirdet az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti karok hallgatói számára, akik részt kívánnak venni a március 1–május 23. között zajló budapesti részképzésen. A pályázatok beküldési határideje 1999. február 5., 14 óra. A pályázási díj 15 ezer lej, amelybôl a sikertelenül pályázóknak 10 ezer visszajár. A jelentkezési íveket a következô címre várják: Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, 4300 Târgu Mures, OP. 5, CP. 52.

TDK — ezúttal Vásárhelyen

A 6. Tudományos Diákköri Konferenciát a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezi április 23–25. között. A TDK-n neves egyetemi tanárok fognak elôadást tartani. A résztvevôknek a szervezôk biztosítják a szállás és az étkezés költségeit. Jelentkezni február 15-ig lehet, a dolgozat beküldésének határideje március 15. A részvételi díj 5 USD-nak megfelelô lej.

Testületi tag kerestetik

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Küldöttgyûlésének 1999. január 17-i ülésén hozott döntésével megújította az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma Ifjúsági Szaktestületének eddigi összetételét. A döntés értelmében a Magyar Ifjúsági Tanács nem teljes jogú tagszervezetei, illetve azon hazai magyar ifjúsági szervezetek, melyek nem tagjai a MIT-nek, jelölhetnek egy képviselôt a héttagú szaktestületbe. Erre a helyre a MIT pályázatot hirdet meg az említett szervezetek számára. Pályázni személyre szóló javaslatokkal folyó év február 7-ig lehet, a MIT címén: Magyar Ifjúsági Tanács, 3400 — Cluj Napoca, str. Avram Iancu nr. 21. (Tókos Pál részére).

Szerkesztôségünknek nyilatkozva Sabin Gherman, a Pro Transilvania Egyesület elnöke tegnap este elmondotta: a Nagy-Románia Pártba törömörült volt szekusok hadjáratának vagyunk tanúi a Bukarestbe tartó zsil-völgyi bányászok akciójának leple alatt. A kolozsvári politikus úgy véli: ha a tüntetôk eljutnak Bukarestbe, C. V. Tudor vezetésével államcsínyre kerülhet sor. Ha ez bekövetkezik, a Pro Transilvania Alapítvány egy hónapon belül kiharcolja Erdély autonómiáját vagy éppenséggel függetlenségét, az erdélyiek számára ugyanis teljesen elképzelhetetlen a Romániára váró tragikus sors. Gherman felkéri Erdély lakóit, hogy ne szolidarizáljanak Cozma hadaival, hanem ôrizzék meg tisztánlátásukat és hidegvérüket!

Emil Constantinescu államfô kérésére pénteken, január 22-én du. 2 órakor Petre Roman és Ion Diaconescu házelnökök vezetésével összeül a törvényhozás két háza, kielemezni a bányászmegmozdulások okozta zavaros belpolitikai helyzetet. A törvényhozás meghallgatja a kormány részletes jelentését a válságkezelés lehetôségeirôl.

A zsil-völgyi bányászok tiltakozó menete nyomán kialakult helyzet miatt a szervezôk késôbbi idôpontra halasztották „Az RMDSZ belsô megújulásáért" címmel szombatra Nyárádszeredába összehívott Nyárád menti Fórumot.

Az errôl csütörtökön kiadott közlemény hangsúlyozta: „Mivel minden jel arra mutat, hogy a zsil-völgyi bányászok szakszervezeti mozgalma mögött azon erôk állnak, amelyek a nemzeti-kommunista visszarendezôdés érdekében eddig sem riadtak vissza a magyar kérdés felforgató szándékú használatától, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megújulásának útjait és módozatait keresô Nyárád menti Fórum szervezôi felelôsségük tudatában úgy döntöttek, hogy nem engedik ürügyként felhasználni a nyárádszeredai rendezvényt semmilyen demokrácia-, kormány-, vagy magyarságellenes diverziónak. Ezért a súlyos, a demokráciát és a jogállamot alapjaiban fenyegetô, mindeddig kezelhetetlen helyzetre és a beláthatatlan következményekre való tekintettel a szervezôk kénytelenek egy késôbbi idôpontra halasztani az 1999. január 23-ra összehívott Nyárád menti Fórumot."

A bányászok túlerejétôl megfutamodott karhatalmi erôk a késô esti órákban már nem tudtak ellentámadásba lendülni, védelmi moráljuk alábbhagyott, fôleg miután a bányászok több rendôrt és Vâlcea megye prefektusát, Nicolae Curcãeanut is másfél óráig túszul ejtették. A prefektus végül is a bányászvezér, Miron Cozma közbelépésére szabadult ki a felbôszült bányászok körébôl, akik bántalmazták a kormány helyi képviselôjét.

A csendôrség és a rendôrség barikádját teljesen áttörve a bányászok az esti órákban elindultak Râmnicu Vâlcea felé. A helyi tévé- és rádiótudósítók tévényilatkozata szerint tegnap este nem lehetett egyértelmûen tudni, hogy a bányászok a közeli nagyvárosban szállnak-e meg éjszakára, vagy kerülô után még az est leple alatt megindulnak Bukarestbe.

A fôvárosban ezalatt összeült a Legfelsôbb Védelmi Tanács, amely — megfigyelôk szerint — szükségállapot kihirdetésére készül. Szintén az esti órákra Emil Constantinescu államelnök összehívta a politikai pártok vezetôit, a Nagy-Románia Párt kivételével, hogy közösen elemezzék a kialakult helyzetet. Minden részvevô egyetértett a szükségállapot kihirdetésével, ha a bányászok Bukarestet veszélyeztetnék. Az államfô hangsúlyozta: nem lehet engedni az állami intézmények elleni erôszaknak. Megengedhetetlen, hogy egy társadalmi csoport a kormányra, az országra kényszerítse akaratát, vagy elôrehozott választásokat követeljen. Az államfô leszögezte: katasztrofális következményekkel járna Románia számára bármiféle engedmény a reform megvalósításában és a gazdaság átalakításában. Nem vitás, mondotta az államfô, hogy egyesek államcsínyt akarnak véghezvinni. A válságkezelô találkozón az RMDSZ-t Markó Béla és Takács Csaba képviselte.

Varujan Vosganian, a Románia Alternatívája Párt elnöke, igen keményen nyilatkozott: az alantas politikai érdekektôl vezetett rebelliót a rendfenntartó erôknek azonnal meg kell fékezniük. Mint mondotta: ez nem szakszervezeti megmozdulás, hanem terrorista felkelés, amellyel a kormánynak mindenféle tárgyalási kapcsolatot meg kell szüntetnie, és a tömeges letartóztatásokhoz kell folyamodnia.

Alexandru Athanasiu népjóléti miniszter, a reggel folyamán kijelölt kormányküldöttség vezetôjeként a sikertelen tárgyaláskísérletet kommentálva, az esti órákban úgy nyilatkozott: a kormány részérôl ez volt az egyik utolsó tárgyalási lehetôség, miután Horezu polgármestere, Nicolae Bucse által a bányászoknak felolvasott kormánynyilatkozatot Miron Cozma határozottan elutasította, további elôrenyomulásra biztatva a bányászokat.

Ion Iliescu az ellenzék véleményének adott hangot, amikor a kormányt hibáztatva kijelentette: igazi tárgyalási lehetôség Petrozsényban és Târgu Jiu-ban volt, amit a kormány elhalasztott. Ma már a megegyezés lehetôsége minimális, hiszen a miniszterelnök nem volt hajlandó személyesen találkozni a bányászokkal.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a bányászjárás vonalán több száz, vagy éppenséggel több ezer helyi lakos a bányászokat támogatja. A legvehemensebb tüntetésekre Râmnicu Vâlceán került sor, ahol egyes újságírókat is bántalmaztak, illetve megfutamítottak. A tüntetôk mindenhol a kormány menesztését követelték, sôt, több helyen C. V. Tudor nevét skandálták.

Az új belügyminiszter erélyes fellépést ígért, hogy az est folyamán az ország több megyéjébôl rendfenntartó alakulatokat és páncélos kocsikat indítottak útnak Pitesti környékére, ahol újabb körgyûrût próbálnak kiépíteni az új bányászhadjárat megakadályozására. A csendôrség új országos parancsnoka Andrei Andreiescu.

A jelek szerint a bányászok komolyan gondolják fenyegetôzéseik betartását, és emberi áldozatok árán sem mondanak le eredeti szándékukról. Helyesen cselekszenek vagy sem? Íme, néhány kolozsvári lakos véleménye:

Kômûves András, nyugdíjas: Hiába mennek. Nincs mit keresniük Bukarestben. Különben is, olyan hírnevük van már, hogy ott kutyákkal várják ôket, nem virággal.

L. G., gyógyszerész: Szerintem ültek volna ott, ahol voltak. Elismerem, hogy nehéz körülmények között dolgoznak, de gondolom, elég jól megfizetik ôket. Jobban, mint minket. Ezért nem ésszerû, amit kérnek.

Chira Gabriella, munkás: Nagyon helyes, jól teszik, hogy mennek, elvégre veszélyes és mérgezô környezetben dolgoznak. A kormány képviselôi ülnek egész nap, keresztrejtvényeket oldanak, fizetésük mégis 8–10-szer több mint a miénk, akik alig tudunk egyik napról a másikra megélni.

László Csaba, mérnök: Nem az a megoldás, hogy felvonulnak Bukarestbe. Olyanok, mint egy nyáj, amelyet a kiskutya terel, a pásztor pedig a karosszékben ül.

Benta Mariana, telefonista: A bányászok mindig kiváltságos bánásmódban részesültek, most pedig nehéz elviselniük, hogy ugyanolyan elbírálásban van részük, mint más munkások. Mások is elégedetlenek, gondjaikkal mégsem mennek mind Bukarestbe!

Mihály Vilmos, nyugdíjas: Nincs értelme annak, amit tesznek. Nem lehet a törvényeket épp ennyire semmibe venni, még a bányászoknak sem!

P. J., vállalkozó: Ez a kormány máris túl sokat tett a lakosság érdekében, és nem érdemli meg, hogy megbukjon. Sajnos, nem nagyon hiszem, hogy az elkövetkezô 100 évben ennél jobb kormány kerüljön hatalomra. Különben nem hiszem, hogy akad egyetlen normális ember, aki helyesli a „bányászjárást".

Trimfuj Ágnes, munkás: Nem értek velük egyett, hiszen sokan vannak, akik nehezebb körülmények közt élnek, mint ôk, és mégsem tesznek ilyesmit. Az pedig semmiképpen sem vall normális gondolkodásra, hogy képesek voltak kisgyerekeket is bevetni.

Rossz jelnek tartaná Petre Roman az önálló kolozsvári magyar egyetem megteremtését. A politikus a La Libre Belgique címû belga lap csütörtöki számának adott interjúban válaszolt az egyetemmel kapcsolatos kérdésre. Úgy vélekedett: nincs szó valamiféle jog megtagadásáról, de a magyar egyetem létrehozása elkülönülésnek minôsülne, hiszen a városban már mûködik egy multikulturális egyetem.

Petre Roman emlékeztetett arra, hogy Románia barátsági szerzôdést kötött Magyarországgal, amely mûködik. Romániában megteremtették az együttélés helyi modelljét is, amikor a magyar kisebbség politikai pártját bevonták a kormányzásba. Úgy vélte, Bukarest óriási áldozatokat hozott az Ukrajnával kötött alapszerzôdésben, amikor folyamatosan románok lakta területekkel kapcsolatos vitát zárt le.

A szenátus elnöke hibának nevezte, hogy a NATO elôzô — madridi — csúcstalálkozóján nem hívták meg az országot a szövetséghez való csatlakozásra. Románia ugyanis olyan szerepet játszik a NATO tevékenységében, mintha máris szövetségi tag lenne — mondta. Földrajzi fekvése és politikai konstrukciója a NATO számára szükséges országgá teszi Romániát, ugyanakkor a szövetség nem várhatja el Bukaresttôl, hogy máris tagként viselkedjen, hiszen még nem az.

Romániának a NATO-haderôkkel való együttalkalmazási (interoperabilitási) szintjét elismerik. Sok szövetségi tagország támogatja Bukarest tagságát, és az áprilisi NATO-csúcsértekezletet nem szabad eseménytelenné tenni. Romániának helye van a NATO-ban — jelentette ki Petre Roman, aki üzletember-küldöttség élén tartózkodott Brüsszelben.

Ioan Figan, a Kolozs megyei egészségügyi pénztárak elnöke nemrég tért vissza Bukarestbôl egy tanácskozásról, amelyen emlékeztettek arra, hogy a családi orvosi rendszer számára ezek a pénztárak 1999. április 1-ig

kell elkezdeniük mûködésüket. Ugyanaddig kell kitölteni a biztosítási könyvecskéket, amelyek révén a lakosság orvosi ellátásban részesül. Figan szerint a lakosságnak a házi orvosi listákra való feliratkozása (és, kívánság alapján, átiratkozása más orvoshoz) nincs határidôhöz kötve.

Az utcai pénzváltóknál a forint 51/54,5, a márka 6825/6900, a dollár pedig 11 500/11 750 lejbe került.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]