 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1999. július 6.
(XI. évfolyam, 154. szám)
Örökre úgy áll majd elôttem, ahogyan éppen aznapi kópéságát behozza az irodámba, leteszi az íróasztalra, és a hatást lesô huncut mosolyával így szól: — Ször, itt a mai termés. — Szerette látni a kifundált „hallottuk"-ja által kiváltott derût, s tudta, hogy hálás közönsége vagyok.
Négy évtizedes munkássága a kolozsvári magyar napilaphoz kötôdik. Hosszú évekig volt szerkesztôségi titkár, aztán 1988–89-ben, a legnehezebb idôkben az akkor éppen fôszerkesztô nélkül mûködô Igazság fôszerkesztô-helyettese. Az önkény legsötétebb idôszakában sem veszítette el ítélôképességét, s arra törekedett, hogy a hatalmi nyomással szemben csapatának minden tagját megóvja.
1990 után egyike volt azoknak, akik a Szabadság arculatát kialakították. Sokat dolgozott ebben az idôszakban is, amikor szintén titkári teendôket látott el. Néhány évvel késôbb a lap szerkesztôségi fôtitkáraként vonult nyugdíjba, ám azóta is — a szerkesztôség tagjainak és a széles olvasótáborának örömére-derûjére — naponta, pontosan beküldte „hallottuk"-ját. Azt a napi élcelôdést, amelynek két-három sorában rendkívül jó humorral foglalta össze az éppen napirenden lévô politikai történéseket, s amelyekre most visszatekintve meg kell állapítanunk: ször Pálfi mûfajt teremtett.
Az utóbbi években alattomos betegséggel küszködött. Sokat szenvedett, ám a legkilátástalanabbnak tetszô kórházi kezelések idôszakában sem adta fel a reményt. Hogy meg fog gyógyulni, és újra bejöhet majd a szerkesztôségbe dolgozni. Mert a nagy szenvedés ellenére rovatát nem hagyta. Még élete utolsó napján sem. Mielôtt kómába esett, lediktálta azt, amit utoljára „hallott". Íme:
— Hogy állunk a privatizációval?
— A Daciát sikerült eladni, most már csak Havasalföldre, Moldvára és Erdélyre kell vevôt találni.
Voltunk olyan közeli viszonyban, hogy tudom: akkor tévednénk, ha ezt most, végleges eltávozására való tekintettel nem közöltük volna.
Hétfôn délelôtt örökre megpihent. De számomra még mindig itt rohangál a szerkesztôségi szobák valamelyikében, hogy szaladgálnunk kelljen utána, vagy csak kisétált talán valahova, ide a közelbe, mint reggelektôl késô estékig tartó együttmûködésünk hosszú évei alatt annyiszor. Csakhogy most nem szólt be nekem, mint szokta:
— Ször, tíz percre leléptem.
Isten nyugtassa békében, odaadó feleségének, Editkének pedig adjon vigasztalást.
James Rosapepe, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfôn Kolozsváron ünnepelte a Függetlenség Napját, az amerikaiak nemzeti ünnepét. A nagykövet délelôtt üzletemberekkel találkozott, majd megbeszélést folytatott dr. Szabó Árpád unitárius püspökkel. Délben Carl Siebentritt kolozsvári fôkonzullal fogadást adott közéleti személyiségek, üzletemberek, politikusok, újságírók tiszteletére a Continental Szálló éttermében. A négyszáz meghívott zöme eljött az állófogadásra, akiket személyesen az amerikai nagykövet és a fôkonzul köszöntött. Üdvözlô beszédében James Rosapepe elmondta: külön örömére szolgál, hogy Kolozsváron lehet, itt ünnepelheti a Függetlenség Napját. Hangsúlyozta: az amerikaiak szép számban vannak jelen a román nemzetgazdaság legkülönfélébb területein.
Dr. Szabó Árpád unitárius püspököt a nagykövettel folytatott megbeszélésrôl kérdeztük.
— A tegnapi látogatást megelôzte egy korábbi találkozás, amely az amerikai unitáriusok és a nagykövet úr között zajlott. Ennek eredménye az, hogy a nagykövet tegnap személyesen felkeresett bennünket. A találkozó során szóba került az erdélyi és az amerikai unitárius testvéregyházak közötti együttmûködés továbbfejlesztésének a kérdése. A rendszerváltás óta szoros kapcsolatot építettünk ki: nagyon sok amerikai unitárius lelkész, egyháztag látogatott Erdélybe, az unitarizmus szülôföldjére. Ami a vízumengedélyek megadását illeti, ez a kapcsolat mostanáig zavartalanul mûködött. Az utóbbi idôben azonban több alkalommal visszautasították lelkészeink számára a beutazási engedélyt. Ezt a kérdést akartuk mindenképpen tisztázni a nagykövet úrral, aki megértésérôl tanúsított és támogatásáról biztosított.
Ugyanakkor beszámoltam az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdésérôl is. Arra kértük a nagykövet urat, hogy támogassa a magyar történelmi egyházakat ebben a törekvésükben. Elmondtam: milyen eredményeket értünk el az elmúlt idôszakban, az unitárius egyház nemrég visszakapta az Unitárius Kollégium épületét. Továbbá a felekezeti oktatás kérdésérôl tájékoztattam a nagykövetet. Ez a probléma számukra eléggé ismeretlen, hiszen az Egyesült Államokban nem létezik felekezeti oktatás, az állam és az egyház intézménye egymástól teljesen függetlenül mûködik. Ennek ellenére megértette, hogy a felekezeti oktatás miért fontos számunkra, és támogatásáról biztosított. Elôterjesztettem a történelmi magyar egyházak vezetôinek azon kérését is, hogy a közeljövôben több közös találkozóra kerüljön sor — mondta az unitárius püspök.
A polgármester nem ment el a James C. Rosapepe amerikai nagykövet által adott kolozsvári fogadásra: szerinte példátlan diplomáciai botrány történt, mivel egy állam nemzeti ünnepét a diplomáciai képviseletnek csak a fôvárosban lehet megtartani. A nagykövet, a román külügyminisztérium tudta és engedélye nélkül, Kolozsváron ünnepel, ami veszélyes precedenst teremthet — vélekedett a polgármester. Hozzátette: annak idején, elsô ide vezetô útja során Rosapepe „az Egyesült Államok és Erdély közötti kapcsolatok szorosabbá tételéért" szállt síkra. „Igyekeztem akkor felvilágosítani a vendéget az itteni helyzetrôl, és reméltem, hogy csak átmeneti tévedésrôl volt szó. Most kiderült, hogy mégsem" — panaszkodott a polgármester, aki szerint a nagykövet kolozsvári látogatása nem a véletlen mûve, és csak az RMDSZ malmára hajtja a vizet. „Hiszen Amerika érzéketlen az emberi jogoknak a világon egyedülálló módon való megtiprásával szemben, mert Románia az egyetlen ország, ahol a többséget a kisebbség nyelvének megtanulására kényszerítik — utalt az új közigazgatási törvényre Gheorghe Funar. Elmondta: az RDMSZ és az érintettek kérésére „gyengeelméjûségi igazolványokat fog kibocsátani" saját zsebébôl azoknak a magyarul beszélô románoknak, akik egy bizonyos kor fölött nem tudják/akarják megtanulni az állam nyelvét.
Tegnap reggel az érettségi vizsgasorozat utolsó elôtti vizsgájára, a történelemre került sor. A tanárok szerint hozzáférhetô tételek voltak, a diákok viszont nem rajongtak a fôtételekért. A reál szakosoknál az összesen 90-bôl 40 (!) pontot tudtak megszerezni azok, akik sikeresen oldották meg A romániai konzervatív pártok 1880–1914 közötti fejlôdése nevû szintézistételt. A reál szakos diákok bosszantónak találták, hogy a sok „szép" történelmi tétel közül pont egy ilyen politikai tételt kaptak. A humán szakon „szebb" volt a fôtétel: Románia szerepe az elsô világháborúban. Ez 25 pontot ért.
Az 1999-es érettségi ma, a választott tantárgyakból írt dolgozatok megírásával ér véget. Eredményhirdetésre 8-án kerül sor.
A Clujana részvényeseinek hétfôi közgyûlésén az Állami Vagyonalap (ÁVA) képviselôi bejelentették: augusztus 15-ig bezárják a cipôgyárat. Kallós Dezsô szakszervezeti vezetô tájékoztatása szerint az alkalmazottak a 9-es számú sürgôsségi kormányrendelet értelmében végkielégítésben részesülnek. A pótlékot az országos átlagbér alapján állapítják meg. Ez az összeg körülbelül 1 millió 400 ezer lejre tehetô. A gyár bezárásával mintegy 5000 személy veszíti el munkahelyét. A munkások az ÁVA-t teszik felelôssé a gyár bezárása miatt. A Clujana július 14-én ünnepelte volna fennállásának 88. évfordulóját.
A július elsejei ritka hevességû felhôszakadással kapcsolatban az Állami Vízügyi Hivatal képviselôje elmondta: egy óra alatt az erdôfeleki megfigyelôállomáson 54,9 liter/négyzetméter csapadékot mértek, 17–19 óra között a város bizonyos pontjain a víz áttörte a kritikus elviselhetôségi küszöböt. Az okozott károk listája meglehetôsen hosszú: ötven épület pincéjét öntötte el az ár (Megyei Kórház, 1-es Számú Nôgyógyászati Klinika, Fogászati Poliklinika, Sportpoliklinika, Mócok úti 1-es Számú Poliklinika, Sport Szálló, Vila Continental, Eminescu-líceum, botanikus kert, Megyei Rendôrfelügyelôség, Munkaügyi Igazgatóság stb. A Govora utcában a víz szintje elérte az 1–1,5 méter magasságot, öt családi házat rongált meg súlyosan. A Kolozs Megyei Víz és Csatorna Önálló Gazdálkodás mûszaki igazgatója szerint az ítéletidô tombolásakor a város fô szennycsatornájának másodpercenként 140 köbméter vizet kellett volna elnyelnie, miközben a kapacitása lényegesen kisebb. A RAJAC a százéves városi csatornahálózat felújítását 58 km hosszan igyekszik EU-s programból megvalósítani, ugyanakkor fejleszti a csatornarendszert a kerekdombi, Máramaros és Maxim Gorkij utcai beruházásokkal. A felhôszakadás idején és után a tûzoltóság teljes mértékben kivette részét a mentésbôl, a szivattyúzás során összesen száznegyven kilométert jártak be. Kiderült azonban: túl kevés tûzoltókocsi áll a rendelkezésükre. A Közterület-fenntartó Vállalat emberei is sokat dolgoztak a károk helyreállítása érdekében.
„Európai" történetek
Marosvásárhelyen történt, még a forradalom utáni zûrzavarban. A magyar többségû város lakosai a Bolyai-iskoláért tüntettek, Bolyai nevét kiáltozva. Az egyik, rendfenntartásra odavezényelt karhatalmi „bodyguard" megelégelte a számára már unalmassá váló helyzetet (azt se tudta, hogy miért van a „felhajtás"), és megtalálta a megoldást: „Sã vinã odatã Boiai ãsta!"
Nemrég egy buszon esett meg, hogy egy iskolás fiút jegy nélkül fogott el egy ellenôr. Mivel az ilyenkor elsôdlegesen a személyi adatokat jegyzi föl, az ellenôr felszólította, hogy valamivel igazolja magát. A fiú kezében angolfüzet volt, hát azt vette el, és elégedetten tapasztalta, hogy az elsô oldalon ott van a név: Mark Twain. Gondolom, hogy ezután szinte természetes egy fiktív lakhelyet bediktálni. És ezzel minden el is volt intézve. Csak az ellenôr felettesei lepôdhettek meg, amikor az aznapi „fogás" nevei között ott díszelgett a Mark Twainé is.
Dobri Réka
Korunk Galéria
PALKÓ ERNÔ kolozsvári képzômûvész kiállítása nyílik meg július 8-án, csütörtökön 13 órakor a Korunk folyóirat Nagy-Szamos (Iasilor) utca 14. szám alatti szerkesztôségében. Bevezetôt mond Heim András grafikus. Verseibôl olvas fel Visky András. Béres Melinda J. S. Bach hegedûszonátáját játssza.
SZÁZADIK MÛSORÁT ÜNNEPELTE a Román Televízió temesvári stúdiójának kisebbségi adása, tehát a Körkép a végekrôl címû magyar rovat is.
BETEGEKNEK NYÚJT SEGÍTSÉGET, kedden du. 4 órától, dr. Szilágyi Sándor, az RMDSZ Pata–Györgyfalvi kerületének székházában (Ariesului 55.), a rászorulóknak gyógyszert is juttatnak. Ugyanitt szerdán du. 3 órakor jelentkezhetnek azok, akiket érdekel a vakációs klub keretében szervezett informatikatanítás, ami kezdôknek és haladóknak szól.
A CIVITAS ALAPÍTVÁNY július hónap folyamán ingyenes jogi tanácsadást nyújt a Tulajdonosi Szövetségek elnökei, adminisztrátorai számára.
Az érdekeltek jelentkezzenek az alapítvány székhelyén: Mihai Eminescu utca 9. szám, vagy a 190-555-ös telefonszámon, naponta 12 és 16 óra között.
Ha nyár, akkor tábor. Az elmúlt években egyre nagyobb teret hódítottak a különbözô alkotótáborok.
Az idén negyedik alkalommal nyílik meg Nagyenyeden a nemzetközi mûvésztelep. Ez is ama táborok közé tartozik, ahol kezdô és befutott alkotó egyaránt helyet kap. A táborvezetô, Balog István elmondta, hogy a szervezést nem lehet elég korán elkezdeni. Mivel a tábor a résztvevôk számára ingyenes, sôt, bizonyos mértékig nyersanyagot is biztosít a mûvészeknek, a támogatókra igen nagy szükség van. Eddig minden évben sikerült az anyagi buktatókon keresztüljutni. Az idén nemigen tolonganak a pártolók. Eddig 12 szponzor jelentkezett, de ennél sokkal többre lenne szükség.
A szétküldött meghívókra eddig 15 országból jelezték részvételüket. A táborszervezô 45 mûvészre számít, beleértve természetesen a hazai meghívottakat is.
Balog István táborelôzetesi ízelítôként májustól három kiállítást szervezett. Közülük a gyomaendrôdi Hevesi Nagy Anikó, az osztrák Egidius Golob és Eva Mazzucco (ki egy nagyobb osztrák csoporttal közösen állított ki) a tavalyi tábor vendége volt. 14-én nyílik Ivan Jacob Steinberger izraeli képzômûvész kiállítása a múzeumban, és a tábor megkezdéséig tart nyitva. Azt is megtudtuk, hogy az idén a mezôgazdasági líceum ad helyet a tábornak.
Lehet, hogy ez a modern épület nem nyújt annyi ihletettséget egy mûvésznek, de nagyobb kényelmet biztosan. Az ihletet pedig maga a történelmi város biztosítja.
Az elmúlt hetek rendkívüli esôzései miatt veszélybe került Segesvár középkori történelmi központja, s egyelôre egyetlen illetékes szervezetnek sincs pénze a védekezéshez és helyreállításhoz szükséges munkálatok elvégzésére.
A júniusi nagy esôzések nyomán egyrészt a várnegyedben úgy felázott a talaj, hogy közvetlen veszélyt jelentenek a földcsuszamlások, másrészt komoly mértékben megemelkedett a talajvíz — közölte Constantin Stefãnescu segesvári polgármester.
A talaj megerôsítéséhez elengedhetetlen lenne a talajvíz elvezetése, de ehhez a városi tanácsnak nincs pénze. A Maros megyei tanács nem tud segíteni, mivel jelenleg a megyében 60 település közigazgatása áll a közvetlen pénzügyi csôd szélén. A kormánytól kért támogatásra pedig eddig csak az a válasz érkezett, hogy egyetlen illetékes minisztérium sem tud költségvetésébôl alapokat elkülöníteni a segesvári talajvédelemhez.
A segesvári középkori vár Románia egyik legszebb történelmi épületegyüttese. 1998-ban javasolták, hogy az UNESCO vegye fel a világ kulturális örökségének listájára. Az UNESCO tanácsa idén decemberben dönt a javaslatról.
Kertész Imre Sorstalanság címû regénye is szerepel azon a listán, amelyen a News címû osztrák hetilap kérésére a német nyelvterület legismertebb germanistái és kritikusai a századunk irodalmát leginkább meghatározó száz regényt sorolták fel. Ugyanakkor a vita során felmerült Déry Tibor Befejezetlen mondat címû mûve is.
A News legújabb számában közölte a listát, amelyet Hellmuth Karasek német kritikus, Wendelin Schmidt-Dengler ismert osztrák germanista és Karl Markus Gauss osztrák kritikus állított össze.
A három elismert szakértô teljesen egyetértett abban, hogy a legfontosabb regények között helye van Thomas Mann Varázshegy, Marcel Proust Az eltûnt idô nyomában, James Joyce Ulysses és Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember címû mûvének.
Néhány további ismert regény a felsorolásból: Fahrenheit 451 (Ray Bradbury), Hidegvérrel (Truman Capote), A hosszú álom (Raymond Chandler), A rózsa neve (Umberto Eco), Mi lesz veled, emberke (Hans Fallada), A nagy Gatsby (F. Scott Fitzgerald), A legyek ura (William Golding), Száz év magány (Gabriel Garcia Marquez), Havannai emberünk (Graham Greene), A máltai sólyom (Dashiell Hammet), A 22-es csapdája (Joseph Heller), Szép új világ (Aldoux Huxley), A per (Franz Kafka), Úton (Jack Kerouac), Fábián (Erich Kästner), Az öreg halász és a tenger (Ernest Hemmingway), Meztelenek és holtak (Norman Mailer), Lolita (Vladimir Nabokov), 1984 (George Orwell), Portnoy keservei (Philip Roth), Sátáni versek (Salman Rushdie), Jó reggelt búbánat (Françoise Sagan), A hetedik kereszt (Anna Seghers), Nyúl-tetralógia (John Updike), A város és a kutyák (Mario Vargas Llosa), Az 5-ös számú vágóhíd (Kurt Vonnegut).
Karl Markus Gauss a vitában határozottan hiányolta a kelet-európai szerzôket, akik nem eléggé ismertek nyugaton, nem azért, mert nem jelentôsek, hanem, mert „az irodalmi üzem a hatalom elve alapján mûködik". Példaként említette Déry Tibor Befejezetlen mondat címû regényét, amelyet korszakosnak nevezett. Kertész Imre nemcsak mûvének korszakos jelentôsége miatt kerülhetett fel a listára, hanem nyilván azért, mert számos írását lefordították németre, és igen népszerû a német nyelvterületen.
A News szerkesztôi egyúttal megkérdeztek húsz neves osztrák személyiséget is kedvenc könyveikrôl, s köztük Mercedes Echerer színésznô Kosztolányi Dezsô Édes Anna címû mûvét említette meg három kedvence között.
Egyre nagyobb teret hódít napjainkban a vegyszermentes gazdálkodás. Híveinek nyújt segítséget, útbaigazítást a lap, amely március–április–májusi összevont számával, a magyarlónai Bioterra szervezet kiadványaként, idén tavasszal jelentkezett elôször. Felelôs kiadója a szervezet elnöke, Albert Imre. Felelôs szerkesztô: Bódis András.
A második, június–július–augusztusi szám tartalma: A biobúza termesztésérôl (dr. Sebôk M. Péter); A fenntartó, ökológiai gazdálkodás kiterjesztéséért (dr. Leon Sorin Muntean); Biokertészeti tanácsok (Lôrincz Piroska); Kémiai növényvédô szerek az ökológiai gazdálkodásban (Orbán Sándor); A biogazdaságok istállótrágya-hozamának mennyiségi és minôségi javítása (Tóth Mihály); Haydeea-körte — ellenáll a füstösszárnyú levélbolhának (dr. Radu Sestras, dr. Vasile Ghidra); A biotej és elôállításának ökológiai feltételei (dr. Cornel Man); Paradicsom kezelése csalánnal fóliaházban, melegházban (Avram Fitiu); Ökogazdaság — egészség, hatékonyság, fejlôdés (Nicolae Gherman); Hatásos védekezés a vakondkár ellen (dr. Sebôk M. Péter, Albert Imre); Készítsünk egyszerû esômérôt (dr. Sebôk M. Péter); Az ökotermék és fogyasztásának elônyei (dr. T. Veress Éva); Korpáskenyér (A. E.); Ökológiai tarkabarka (Barazsuly Emil).
Sehol mérték, önkritikai érzék. Inkább méltatlankodás, vád, panasz. Különös értelmezése, gyakorlata ez a román történészek — a szakma! — önbecsülésének. Teljesen mellékes, hogy milyen „kerekasztalnál", milyen sajtótermékben vagy csatornán hangzik fel az „egységes", „oszthatatlan", „szuverén" szólam. Történetesen egy, a trianoni békekötésrôl szóló, korabeli kisfilm után — magyarázat-, belénk sulykolás- vagy uszításképpen.
Természetes, hogy ôk sosem voltak agresszívek, imperialisták! (Drukkolva, jólesôen egyetértenek.) A betörés Erdélybe 1918 ôszén, másfél évvel a békeszerzôdés aláírása elôtt (errôl így nem esik szó), Budapest megszállása — az antanthatalmak engedélye nélkül — s az öt hónapig tartó fosztogatás (ennek kapcsán csak a panasz hangja érthetô, hogy ki kellett vonulni nagyhatalmi szóra). És tovább: mennyi bizalmatlanság, korlátozás a szövetséges angol, francia vezetés részérôl!... Az ember azt hinné, hogy nem ugyanarról a történelemrôl, ugyanazokról az eseményekrôl beszélnek, melyek gyôztes és vesztes: román és magyar közt vízválasztónak számítanak.
A nyílt diktatúra „mesebeli" korszakában a dáko-román vagy a Mihai Viteazul-mítosz (mint utóbb kiderült) sok értelmes román fôben, történészekében is kételyeket támasztott, s mi, hallgatásra ítéltek hittük, hogy a világ sem hihet a tabukban. Most viszont a „csavarintos eszûek" demokráciája minden idôket túllicitálva a legkonkrétabb tényeket hazudja másmilyennek. Brãtianu agresszivitását, konzervatív (konzervált) gyûlöletét természetesnek állítja be (azt, hogy Debrecenig meg Orosházáig követelte a „román területeket" Párizsban), Apponyi Albert grófot viszont úgy emlegetik, mint egy félretájékoztató útonállót, akit a gyôztesek mégis képesek voltak meghallgatni. (Nincs mód itt részletezni Brãtianu nyíltan gyûlölködô kijelentéseit, melyre még a románbarát Clemenceau francia miniszterelnök is fenyegetô hangot ütött meg, úgyhogy csak Brãtianu lemondásának és az erdélyi Vaida-Voevod kormányra ültetésének átmeneti taktikája mentette meg Erdélyt a román királyság részére; Apponyi gróf térképekkel felszerelt tájékoztatása pedig közismert, hogy Lloyd George-ot mellénk állította, s kis híján múlt, hogy ténylegesen a wilsoni elvek érvényesüljenek.) A mai román felfogás azonban sematikusabb és kategorikusabb a vesztes mindenkori ellenséggel szemben, mint bármikor.
Elemi jogaik sem voltak 1867 után! (A történész urak és hölgyek soha nem hallottak Eötvös — Európa-szerte leghaladóbb — oktatási törvényérôl?) A Teleki–Kossuth-féle konföderációt, ne adj’ isten, hogy megemlítsék; náluk — sajnos, ez tömegvélemény és -szint — csak a „feudális" joggyakorlat szelleme él, tombol megkésve... Románia nemzetiségei, a magyarság Trianon után? Mihelyt a gyulafehérvári (csak román!) közakarat eldöntötte, hogy egyesülnek az „anyaországgal", a román területeken minden román — a bekebelezett másfél millió magyar is, szôröstôl, bôröstôl, földestôl, iskolástól! (Hogy a térség legreakciósabb román királysága, a Regát miért és hogyan lett Erdélynek, akár az erdélyi románságnak „patria mumá"-ja, ezt akkoriban az itteni románság vezetôi, maga Maniu sem értette.)
Elég az hozzá, hogy most már a francia kormány is segít tiszta vizet önteni a pohárba. (Ezért a félsz és a tiltakozás, ha egy tábornok a Trianon szót kiejti a száján valahol.) Hozzá férhetôk az 1918–1919-es francia dokumentumok. Ezt próbálják — vajon felsôbb sugallatra? — olyan képtelenségekkel ellensúlyozni, mint az a kedélyesen jól értesült dokumentumokra (a 34 magyar beadványra?) hivatkozó kijelentés, miszerint 1920 után az erdélyi nemzetiségek képviselôi egyoldalúan, szabadon panaszt tehettek a Népszövetségnél, holott csak általános emberi kifogásai lehettek — egyéb, nemzetiségi sérelme (így!) semmi! –; de ezt a kivételezést a nagyhatalmak Románia korlátozására használták föl (akkor is), hogy ellenôrizzék gazdaságilag. Szegény szelíd Kánaán, örökké Nagy-Románia volt a neved!
Messze állunk attól, hogy a meditáció idejét éljük. A bûnbánatot illetôen: azonkívül, hogy sohasem lesz szinkronban a világ, a nagyhatalmak a történelmi bûntudatra is más vétkeseket, kisebb népeket szoktak rábeszélni. Ezért aztán senki se várja, hogy az európai közvélemény fölkapja a fejét, akár egy olyan érdekfeszítô dokumentumgyûjteményre, mint a Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéhez (1918–1919). Az anyag zömének forrása a Francia Külügyminisztérium, illetve a Francia Hadügyminisztérium Levéltára. Közismert, hogy a franciáknak az antant-politikán belül is milyen döntô, kemény szava volt az Osztrák–Magyar Monarchia felosztásában, mely a magyarság szétszakításához vezetett.
A könyvben jórészt elôször látnak napvilágot magyarul az 1918 októbere és 1919 augusztusa közti idôszakra vonatkozó adatok. A belgrádi katonai konvencióval (Károlyi Mihály kétbalkezes buzgolkodásával) kapcsolatos jegyzôkönyvektôl feljegyzéseken, táviratokon, katonai jelentéseken, leveleken — olykor még ma is újdonságszámba menô ismeretlen iratokon — keresztül, a békeszerzôdés ellentmondásos folyamatát jobban megismerve, eljutunk a végzetes döntéshozatalhoz vezetô, kapkodó vagy hazardírozó erôpolitika gyôzelméig. Hadseregtábornokok jelentései, az önkényes területfoglalásokról szóló jelentések, a szövetséges hatalmak nemegyszer a magyar félt védô, igazoló állásfoglalásai bizonyítják, hogy milyen hatalmas szakadék volt (akkor is) a rablóháború valósága és a szenvtelen diplomáciai jegyzôkönyvek „végleges igazságot" sugalló szövege között.
Ormos Mária, a kötet egyik szerkesztôje szerint a békeszerzôdések nem nemzetállamokat hoztak létre (Csehszlovákia, Nagy-Románia) a wilsoni elvek szellemében, hanem soknemzetiségû államokat, több „kis birodalmat" az önkényesen felosztott nagybirodalom után. A döntôbíráskodás vezéralakjait megörökítették a kortársak. A brit delegáció vezetôjének, az engedékenyebb, a vesztes magyarság iránt végül rokonszenvet érzô, szórakozott Lloyd George-nak az alakja Illyés Gyula 1971-es Hajszálgyökerek címû kötetének elolvasása óta sokat foglalkoztatott, gondolom, másokat is. A francia feljegyzés szerint az utolsó órában ezzel a replikával válaszolt a kérlelhetetlen Berthelot tábornoknak, aki cinikusan megpróbálta kimutatni, hogy magyar nemzet tulajdonképpen nem is létezett, mindössze egy korona és 15 ezer osztrák nemes. Lloyd George állította, hogy a magyar képviseletet sohasem hallgatták meg; a szövetségesek munkája egyoldalú volt. „Megtehetjük, hogy visszatérjünk a magyar határok kérdésére — mondotta. — Nem rendelkezhetünk emberekkel úgy, mint a barmokkal, és nagyon rossz szolgálatot tennénk a szlovákoknak, a románoknak vagy a szerbeknek, ha nagyon is hazafias magyar lakosságot csatolnánk hozzájuk..."
A folytatás egész Európa erejét igénybe vette — mondhatni napjainkig. A tanulság ismeretes. Trianontól — ezt az értékes dokumentumkötetet szerkesztôi is érzik — önkéntelenül is eljutunk Koszovóig. Melynek továbbgondolásához (a mi érzékenységünket, sérüléseinket tekintetbe véve) mindenképpen hozzászámítandó a megfogyatkozott vajdasági magyarság hármas autónomiájának mindenre kiterjedô, korszerû programja. Az elképzelés fogalmán nem csak mi, remélhetôleg Európa is túl van.
A nyaralás édes örömei mellett bosszantó percekre is visszaemlékszünk. Én például azokra, amikor ismét ott álltam Csontváry nagy, mágikus festménye elôtt, a Siratófal tövében, és újra megcsodálhattam varázsos színvilágát és önálló formateremtô erejét.
De mi történt? Az áhítatból, a gyermekes csodálkozásból egyszer csak arra riadtam fel, hogy az egymásba nyíló kiállítótermek felsô végében, a bejárat körül, illetlenül zajongani, vihorászni kezdenek holmi hölgyek, majd egyre közelednek. Jöttek gágogva, de szárnysuhogtatás nélkül, robajlón, mintha egy sereg vízre készülô liba katonabakancsba bújtatta volna a lábát. S mikor látható szögbe értek, egy tizenöt-húsz matrónából összeszervezett csoportot pillantottam meg.
Jöttek a testes, aranytól, ezüstôl ékes, felszabadult kedélyû, s szemmel láthatóan idôsebb hölgyek, rengôkeblûen, padlót s épületet remegtetve, különös ruhákban, fejükön különös kalapokkal, kimeszelten s kimázoltan, kozmásan elvértelenedett nyakráncaikkal. Csupán az volt az egységes és demokratikus bennük, ahogy kislányosan mosolyogva tudomásul vették az idegenvezetô magyarázatát, aki ugyancsak éltesebb hölgy volt, s aki a Siratófalhoz érve sietôs mozdulatot tett, s körülbelül ezt mondta angolul hadarva:
„...apropó, jobbra tôlünk egy híres magyar festô monumentális képe áll, de valójában nem is Csontvárynak, hanem Kosztka Tivadarnak hívták. Érdemes megjegyezni, hogy egy napon a saját asztalára dôlve találtak rá, elôtte három szem szilva volt kistányéron. Föltételezik, hogy éhenhalt..."
A matrónák serege szelíd mosollyal bólintott, csak némelyiknek biggyedt el sajnálkozón az ajka, hogy ó, a szegény, igazán kár érte, ha rajtunk múlott volna az élete, sorra meghívhattuk volna ebédre, sôt megalakíthattuk volna az elmebeteg festôk ligáját, a kutyavédô liga mintájára. Volt azonban olyan hölgy is közöttük, aki tovakocogtában egy kis csalódást mutatott, talán amiatt, hogy a színes alakok helyett, amely egy pillanatra eléjük tárul a Siratófal alól, miért nem magát a festôt láthatják az asztalra zuhanva; de nem volt idejük semmit kiérlelni, még saját érdeklôdésük vagy csodálkozásuk érzését sem, hiszen már más festôrôl volt szó, az ezredikrôl, a tízezredikrôl...
Mert nekik megadatott, hogy mindent lássanak: a Királysírokat és a Szultánok kertjét, Kleopatra tûjét és a Függôkerteket, a Sixtus-kápolnát és az ülô Mózest, A tékozló fiút és Szent Antal megkísértését, ötszáz levételt a keresztrôl, Lázár feltámasztását és Júdást, az 1001 oszlop csarnokát és Szent Demetert a donátorokkal, a Libát fojtogató kisfiút. És Turner valamennyi festményét, a Fázó nôt, Vasarellyt és Brâncusi-t, Picassót és Salvador Dalit...
Egyszóval mindent — de csak röptében a világ körül! Erre gondoltam, miközben utánuk bámultam fölzaklatva robajló-gágogó vonulásuktól, a nyakráncaikból hidegen párolgó furcsa illatoktól. Talán utánuk kellett volna szólnom, hogy kedves hölgyeim, ne siessenek úgy, az istenért, szánjanak egy percet ennek a csodálatos látomásnak is!... Nézzék ezt az eleven falat!... Olyan, mintha az emlékezet mögül emelték volna fel ide hirtelen, mindenki ámulatára és gyönyörködtetésére. Minek úgy rohanni, kedves hölgyeim?... Mi fontosabb ennél?...
De az illem tiltja az ilyesmit, másrészt a turistáknak is megvan a maga sajátos üteme, észlelési és érzékelési módja, reá aznap még száz csoda vár. Leültem hát a fal melletti bôrrel bevont padkára, és vártam. Vártam, hogy a békák, gôték, víziborjúk csoportos alámerülése után letisztuljon a víz. Mint ahogy gyermekkoromban üldögéltem eltikkadva, de mégis türelmesen a forrás közelében, nagyapám intelme szerint, aki megtanított, hogy ilyen várakozó áhítattal csak kristálytiszta víz fölé szabad hajolni...
Remélem, hamarosan megérjük, hogy a Városházán magyarul is lehessen beszélni hivatali ügyben. Mind a polgároknak a hivatalnokokkal, mind pedig választottjainknak a helyi vagy megyei tanácsban.
Erre jogosít fel ugyanis az életbeléptetés elôtt álló helyi közigazgatási törvény: mindenütt, ahol egy kisebbség a helyi lakosság legalább húsz százalékát alkotja, ott a helyi tanács és hivatalai, ügyosztályai kötelesek az illetô nemzetiség nyelvén tudókat is alkalmazni.
Kolozsvár lakosságának 22,7 százaléka magyar az utolsó hivatalos, 1992-es mépszámlálás szerint. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy csak szerkesztôségünket hány magyar család hívta fel a városból, hogy hozzájuk nem szállt ki semmiféle népszámláló biztos, illetve felidézzük azt is, hogy a nemzetiség megjelölését csak ceruzával végezték az ûrlapokon, akkor a fenti adathoz hozzátehetjük: Kolozsvár lakosságánnak legalább 22,7 százaléka magyar. Semmiképpen sem 20 százaléka, ahogy egyesek igyekeznek lefelé kerekíteni. Sôt, akkor járunk közelebb a valósághoz, ha a város össznépességének mintegy negyedét magyarnak tartjuk.
Kérdés, hogy ha a törvény az esetleges alkotmánybírósági próbát is kiállja, hogyan sikerül életbe léptetni. Kétnyelvû helységnév- meg közintézménytáblákat, illetve helyhatósági kettôs nyelvhasználatot elôíró rendelkezés ugyanis 1997 óta mai napig is érvényben van, sürgôsségi kormányrendelet formájában. Hogy ezt melyik megyében, melyik helységben mennyire tartották be, mindenki láthatja.
Egy kormányrendeletnél magasabb rangú jogi kategóriát jelentô törvénytôl azonban olyan, sok jogszabályra fittyet hányó kiskirály is tart, mint városunk polgármestere. A tôle már megunt, hódolói által viszont egyenesen elvárt arroganciával egy csütörtöki tévéhíradóban is bejelentette, hogy márpedig Kolozsváron a Városházán azt veszik figyelembe, hogy az alkotmány szerint a román nyelv a hivatalos, a magyaroknak pedig román nyelvleckéket tartanak.
Hogy létezhetik egy vagy száz hivatalos nyelv, és az még nem zárja ki akárhány további nyelv helyi használatát, meg hogy mennyire okos dolog szembehelyezkedni egy polgármesternek saját városa polgárai jó részének az akaratával, sértegetni ôket emberi méltóságukban, nemzeti öntudatukban — ezekkel az érvekkel a polgármester meggyôzésén fáradozni nem szabad. Pusztán annyit jelentene, hogy besétálunk feszültségkeltô, szándékosan elkedvetleníteni akaró, figyelemelterelô csapdájába. Ôt a törvény és a közvélemény ereje fogja jobb belátásra kényszeríteni, vagy azzal marad Kolozsvár maga és a világ elôtt, amit érdemel: tiszteletben tartott vagy áthágott törvénnyel, és olyan polgármesterrel, amilyet a választások s a politikai akarat nem szégyell elviselni.
Foglalkozzunk inkább azzal, amivel érdemes. Magunkkal. Megnyugtató ugyanis, hogy az ugyanaznapi egyik tévéhíradóban az utcán, a polgármesteri hivatalnak is otthont adó Vármegyeháza tövében a megkérdezett összes járókelô úgy vélekedett, hogy minden polgárnak olyan nyelven kellene megengedni, hogy beszéljen a Városházán, ahogy tud. Egyszerû, logikus, gyakorlatias, emberséges, európai gondolkodásmód. Ennek a rögtönzött szúrópróbának az eredménye kezdené jellemezni már a kolozsvári közvéleményt? A következô helyhatósági választások eldöntik majd.
A közgondolkodást és -hangulatot azonban mi is alakíthatjuk. Ha úgy tetszik: érlelhetjük a helyzetet.
Az a magyar üzlettulajdonos, aki cége nevét, órarendjét, vagy az a házmester, aki a vegyes nemzetiségû, netán tiszta magyar lakóközösségnek szóló hirdetményeit csak románul írja ki, nem él lehetôségeivel, és önkéntelenül is a románosodáshoz járul hozzá. Az a magyar cégtulajdonos, aki saját irodájában is csak román feliratokat függeszt ki, csak román újságban hirdet, ugyanabba a tévedésbe esik, mint az, aki nyilvános helyen halkabbra fogja hangját, mihelyt magyarul szólal meg, illetve mint azoknak az ünnepélyeknek, iskolai évzáróknak stb. a rendezôi, akik szervezôtôl a részvevôkig, meghívottaktól a bemondókig nagyobb- vagy kisebbrészt magyarok, de nem igénylik, vagy nem is merik igényelni, hogy ott magyar szó is elhangozzék, legalább mutatóban. Nem annyi, hogy a magyarul nem tudókat a megérthetôségben esetleg zavarja, hanem csak a gesztus erejéig. (Közismert, hogy ha egy tíztagú vagy népesebb társaságban egyvalaki is román, és nem tud magyarul, a beszélgetés általában románul folyik. Alapvetô udvariasság indokolja, hogy mindenki értse, amit beszélnek, de már sokkal kevesebben teszik fel a kérdést, hogy az alkalmi kisebbségbe került többségi miért nem tanulja meg a vele együtt élôk nyelvét, kultúráját?)
A fenti vagy azokhoz hasonló helyzetekbe került személyek egy kis megerôltetéssel ugyanis mind hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a kétnyelvûség megszokottabbá váljék, az egyoldalúan nevelkedett többségiek fülét ne sértse az, ami természetes kellene hogy legyen, az erdélyi valóságnak megfelelôbb környezetre hangolódjanak, és akkor a két- vagy többnyelvûséget elrendelô jogszabályok is toleránsabb fogadtatásra lelhetnek körükben.
Így már én is annál inkább remélhetem, hogy megérjük, hamarosan a kolozsvári Városházán magyarul is lehessen értekezni, hivatali ügyben.
Az Ilie Mãcelaru és a környékén levô kis utcák elsô látásra olyanok, mint akármilyen eldugottabb romániai út. Talán valamivel sárosabbak. Aki azonban az udvarokba, kertekbe bepillant, elképedéssel láthatja a helyenként már repedezô, gyakran félméteres iszapréteget. Ki gondolná, hogy alatta még néhány nappal ezelôtt virágágyások tarkállottak vagy zöldségek fejlôdtek ígéretesen. Mindenütt szemét, sár és elkeseredett emberek, akikbôl csak úgy ömlik a panasz. A környéken találkozik a Malomárok a Cigány-patakkal. Az évek során odahordott rengeteg hulladék, törmelék, szemét és az emberek meg a hivatalos szervek nemtörôdömsége okozta a bajt, hogy a július 1-jei felhôszakadás veszélyesen elárasztotta a közelben levô házakat, földeket.
A 41. szám alatti ház pincéjét megtöltötte a víz, a házba is komolyan berontott, tönkretéve mosógépet, hûtôszekrényt. Néhány házzal odébb, a 39. szám alatt is magasan állott a víz július elsején. A ház falát megrepesztette, a szônyegeket megtöltötte iszappal, az ágyakat, szekrényeket is eláztatta. A Filip család udvara alig elegendô a sok nedves holmi kiteregetéséhez. A házban vakolnak, festenek, hiszen az áradás után olyan állapotba került, hogy képtelenség lett volna benne lakni.
— Olyan hirtelen jött az árvíz, hogy a házunk alagsorából alig volt idônk még életben feljönni — panaszolja a 31. szám alatti épület lakója, aki a környéken lakó szomszédaival karöltve már számtalanszor fordult a városházához, hulladékszállítókhoz, útkezelôséghez és a többi szervekhez az áradás okát képezô helyzet megoldása érdekében, ám mindeddig hiába. — Két évvel ezelôtt a RADP munkacsoportja kiszállt kikotorni a Cigány-patak medrét. Nagy munkakedvvel csupán annyit tettek, hogy félrekotorták a kavicsos törmeléket a Cigány-patak útjába, de nem szállították el, hanem egy kis szigetet alakítottak ki ezáltal, amely gátat képezett, szinte teljesen elzárva a Malomárkot. Eredmény: a valamikor háromméteres mederben most már alig félméternyi víz van, alatta a Malomárok megtelt szeméttel, iszappal. Tó lett belôle, ahol már megjelentek a békák is. E fölött maradt még egy félméternyi hely, ahol esô esetén le kellene folynia a többlet vízmennyiségnek. Ez a meder azonban már túl kicsi.
A Cigány-patak jó részét betonlapokkal befedték. Azon a szakaszon nem lehet takarítani a medret, amely viszont egyre telik. A július 1-jei áradáskor lezúduló víztömeget nem bírta befogadni ez a lefedett szakasz, s a nyomástól a betonlapok megemelkedtek, alattuk ömlött ki a víz, kegyetlenül eláztatva a Mioritei 6. szám alatti földszintes lakást.
A két víz találkozásánál évekkel ezelôtt elhelyeztek egy szemétkukát, a sörgyár autóinak használatára. Ezt ôk ma már nem használják, de más sem, hiszen a lakók a Salprest szolgáltatásait veszik igénybe, de annál inkább a környék nagybani kereskedôi, akik tonnaszámra hordják oda a szemetet, amit senki sem hord el onnan, és immár két éve csúszik bele a Cigány-patakba, egy második gátat képezve. A patak fölött áthaladó víz- és gázvezeték vastag csöveit is veszély fenyegetheti. Beadvánnyal fordultunk minden hivatalossághoz, amelynek valami köze is lehetne ehhez az ügyhöz, javasoltuk, szüntessék meg ezt a szeméttelepet, adják bérbe valakinek a helyet, vagy — bár nincs rá szükségünk — engedélyezzék, hogy parkolót építsünk oda. Már több mint egy hónapja halogatják a válaszadást. A helyzet meg egyre csak súlyosbodik.
A júliusi áradást követôen annyira felgyûlt a sok hordalék, hogy most már elegendô egy szokványos nyári esô ahhoz, hogy újra áradás veszélye fenyegessen bennünket. Két éve annyit kopogtatunk mindenféle ajtókon, hogy végre figyeljenek ránk és oldják meg a gondjainkat, de mindig küldözgetnek egyik helyrôl a másikra. Most már szinte mondhatom, hogy az életünkrôl van szó. Volt olyan szomszédunk, aki egyszerûen nem bírta tovább a helyzetet, eladta a házát és elköltözött. Az egyetlenek, akik azonnal segítségünkre siettek és egész éjszaka mellettünk voltak, azok a tûzoltók. Minden elismerésünk az övék.
— Az elôállt helyzet alaposan leverte a környékbeli telkek, házak árát. Ki akarna itt most vásárolni? Nekünk tehát itt kell maradnunk, hiszen eladni nem tudjuk tulajdonunkat — mondta az Ilie Mãcelaru 41. szám alatti lakos.
Ma reggel a prefektúrán, délben két órakor a polgármesteri hivatal illetékes osztályán fogadják a három utca — Ilie Mãcelaru, Mioritei, Moldovei — panaszosait. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Ötödik alkalommal került sor a Körösfôn és Magyarvalkón megrendezett Vasvári Pál-emlékünnepségre. A szervezô Péntek László körösfôi RMDSZ-elnök szerint a mostani rendezvénysorozat sikerült a legjobban, habár anyagi támogatásban csak a magyarországi Népszabadság Rt.-tôl részesültek.
A Magyarok Világszövetsége által készített és Kalotaszeg népének adományozott Rákóczi Szabadcsapat zászlajának pontos mását D. Tôkés László királyhágómelléki református püspök, Gulácsy Lajos lelkész, a kárpátaljai ref. egyházkerület volt püspöke, valamint Mészáros István, a Tiszán inneni ref. egyházkerület püspöke szentelték fel Nagyváradon. Ezért a bátor kiállásukért kitüntetést adományoztunk nekik — mondotta az elnök, majd így folytatta:
— A kopjafa kicsinyített mását még átvehették a magyarországi Népszabadság Rt. képviselôi, dr. Eötvös Pál fôszerkesztô, Tripolszky László szerkesztô és Skriba Judit marketing-igazgató. Mikor a kopjafa ellen megindult a támadás, a kolozsvári Szabadság szerkesztôsége nyíltan kiállt mellettünk, és mindig pontosan ismertette a fejleményeket. Makkay József fôszerkesztô-helyettes vette át a kitüntetést a szerkesztôség képviseletében.
— A szombat délutáni programban szereplô körösfôi Rákóczi Balladacsoport hatalmas sikerrel adta elô mûsorát. Mikor alakult ez a csoport?
— A Vasvári-ünnepségeken, a kopjafa állításakor már felléptek a gyerekek. Azóta számtalan elôadáson túlvannak már. Zenés-táncos mûsort mutattak be, és most is azt mondhatom, hogy az eddigi legnagyobb sikerrel. Fôleg a magyarországi vendégek tetszését nyerték el a népviseletben éneklô, táncoló fiatalok.
— Egy könyv is megjelent Vasvári Pállal kapcsolatban?
— Régebben nagyon keveset beszélhettünk a szabadságharcosról, aki itt nyugszik Kalotaszeg határában, a legtöbben pedig nem is hallottak róla. Úgy gondoltam, hogy jó lenne leírni mindazt, amit megtudtunk róla, olyan adatokat, amelyek hitelesek: korabeli vallomásokat a csatatér színhelyérôl, a tömegsírról. Tulajdonképpen egy történelmi kisregény ez. Meg kell említenem Okos Mártont, aki rengeteg adatot gyûjtött össze, és a kiadót, a Vasvári Pál Társaság tiszavasvári szervezetét, akik térítésmentesen végezték el a szerkesztést és a nyomdai munkálatokat.
— Tervben volt egy hálastaféta szervezése is?
— A tiszavasvári általános iskola diákjai a tavaly már elszaladtak Budapestig. Idén felmerült az ötlet, hogy a szabadságharcos sírhelyéig, Fîntînelébe vinnék el a stafétát, a harci zászló pontos mását. Nem tudtunk felelôsséget vállalni a futók épségéért: ki tudja, mi történne, ha a határtól a Mócvidékig egy magyar harci zászlót lobogtatna a szél?...
Magyar területen a határig szaladtak a gyerekek. Erdélyben pedig autóbusszal mentek megtekinteni a csatateret. Úgy érzem, a kétnapos rendezvényen mindenki megtalálta a megfelelô programot, és jól érezte magát nálunk. Ahogy egyik köszöntôben is elhangzott: Vasvári Pálra gondolva ne a szomorúság uralkodjon el rajtunk, hanem bátran és vidáman nézzünk szembe az akadályokkal, úgy, ahogy ôk meneteltek muzsikaszóval a halálba.
A bánffyhunyadi elit alakulat — a 317-es Vigyázó (Vlegyásza) felderítôk — harmincéves évfordulójára harci zászlót adományozott az államfô.
Egy hétig a nagy eseményre készülôdve lövésektôl és helikopterek zajától volt hangos a kisváros. A csütörtöki ünnepségen Bartolomeu Anania pátriárka szentelte fel a zászlót, amelyet a IV. Hadtest parancsnoka, Degeratu tábornok adott át, és Dorin Gheorghiu hadosztályparancsnok az államfô üdvözletét tolmácsolta. A város nevében Bánffyhunyad polgármestere beszélt.
A harminc év alatt az egységnek tizenegy parancsnoka volt, irányításuk alatt több mint 15 ezer ejtôernyôs ugrást, ugyanannyi búvármerülést hajtottak végre, és szép sikereket értek el különbözô versenyeken.
A rendezvény népes közönsége ízelítôt kapott a harci gyakorlatokból: az alakulat legidôsebb és egyben legjobb katonája társával együtt hajmeresztô ejtôernyôs ugrást mutatott be a város felett. Ezt követôen jelképes támadást intéztek a kaszárnya ellen.
• Ittas gyalogost gázolt el a szentmihályi Alin Sandor Filop (24), a tordai Trans Alin Kft. ügyintézôje. A baleset szombaton éjjel fél tizenkettôkor következett be, amikor a sinfalvi 50 éves Vasile Grigor figyelmetlenül akart átkelni az úttesten, és hirtelen a CJ–05–GKZ rendszámú, Filop vezette Opel Astra elé került.
• A ház elôtti padon ütötték el Gyaluban a 49 éves Ioan Goiát. Az áldozat valószínûleg megpihenni ült ki a lócára szombaton, amikor a besztercei Chirca Ioan (31) elvesztette uralmát a kormány felett, és autója a gyalui 618-as számú ház kerítésének vágódott. A kár mintegy 20 millió. Az áldozatot a kórházban kezelik.
• Kiskorú az áldozata a szintén szombaton, de ezúttal Kolozsváron, a Csillagvizsgáló úton történt balesetnek. A közelben lakó 10 éves G. A. figyelmetlen átkelésbe kezdett a gyalogátkelôtôl 13 méterre, és a 21 éves Cioban Mihai asztalos már nem tudta kikerülni 2–CJ–541 rendszámú 1300-as Daciájával.
• Oldalbordáját törte az a biciklis, aki Ionel Florian Toader (26) áldozata lett. A CJ–08–HRD rendszámú Oltcit vezetôje a repülôtérrôl tartott a belváros felé, amikor az Aurel Vlaicu úton megállt és figyelmetlenül kivágta az ajtót. A 38 éves Costel Carman nem tudta már kikerülni biciklijével az eléje került ajtót.
• Valószínûleg stopolni akart a 16 éves Gârbu Alin, azonban túl nagy lendületet vett, és a Mihai Traian Puscas vezette, CJ–04–BNU Aro 320-as jármû elé került. A Mócs községben történt baleset áldozatát IV. fokú kómában, koponyaalapi töréssel kezelik.
Amennyiben a kormány megemeli az üzemanyagok árát, a gépkocsivezetôk szakszervezete országos méretû megmozdulást szervez — nyilatkozta lapunknak Florentina Tont, a CNSLR-Frãtia szakszervezet elnöke. Az akciókhoz a gépkocsivezetôk kolozsvári szakszervezete is csatlakozik, amely a Transchim, a Rutrans, a Pritax és a CUG kocsiszínét tömöríti. Megtudtuk: a kormány az üzemanyag árának megemelésére vonatkozóan egyelôre semmiféle határozatot nem hozott, de Decebal Traian Remes pénzügyminiszter szavaiból az üzemanyag megdrágítására lehetett következtetni. A kérdés megvitatására valószínû a mai kormányülésen kerül sor. Florentina Ton hangsúlyozta, hogy amennyiben a benzin ára 10— 11 000-re emelkedik, a gépkocsivezetôk az egész országban tiltakozó felvonulást szerveznek.
Tegnap 10–11 óra között a kolozsvári Leon Daniello TBC kórház udvara megtelt fehér köpenyesekkel. A kórház teljes személyzete — csatlakozva az elmúlt héten elkezdôdött spontán sztrájkokhoz — egyórás tiltakozó sztrájkot tartott. Követeléseik ugyanazok: az Egészségügyi Minisztérium által tavaly megígért fizetésemelés. Jelen pillanatban egy kezdô orvos fizetése megegyezik a portás fizetésével. A TBC kórházban az alkalmazottak, fôleg a nôvérek és a kisegítô személyzet munkakörülményei sem a legrózsásabbak. Nincs külön egészségügyi helyiségük, ezt többek között a beutaltakkal közösen kénytelenek használni. Mivel az épület régi, sok helyen nedvesek és penészesek a falak, a kórház felújításokra szorul. De ha a béreket nem tudják megoldani, honnan lenne pénz tatarozásra? A szakszervezet döntése, hogy amennyiben követelésük továbbra is süket fülekre talál, a sztrájkot tovább folytatják.
Ioan Sãsãrman Kolozs megyei fôtanfelügyelô lemondását követôen versenyvizsgát írt ki a Tanügyminisztérium e munkakör betöltésére. A versenyvizsgához szükséges személyi dossziét (Curriculum vitae, menedzseri terv stb.) a tanügyminisztérium egyetem elôtti oktatási részlege igazgatóságán kell elhelyezni július 20-áig.
Különbözô pedagóguskörökben 6–7 kolozsvári jelöltrôl is tudni vélnek; Mariana Dragomir francia szakos tanfelügyelô neve is felmerült.
A tanfelügyelô kérésünkre elmondta: még nem készítette el személyi dossziéját, de nem tagadja, hogy kacérkodik a versenyvizsga gondolatával.
Bukarestben sikerült kapcsolatba lépnünk Ion Fronescu minisztériumi igazgató titkárnôjével, aki ezeket a benevezéseket iktatja: ezek szerint egyetlenegy hivatalos jelöltje sincs még a Kolozs megyei tanfelügyelôségnek!
Hétfôn Andrei Marga tanügyminiszter, Iozefina Morosanu pénzügyminiszteri államtitkár, valamint a tanügyi szakszervezetek vezetôi jelenlétében megkezdôdtek azok a bértárgyalások, amelyeket a júniusi általános tanügyi sztrájknak véget vetô kompromisszumos megegyezés elôírt. A megbeszélések során újra leltárba vették az eddig elért olyan eredményeket, amelyek a pénzügyminisztérium, a tanügyminisztérium, a kormány, valamint a tanügyi szakszervezetek számára egyaránt elfogadható kompromissszumnak bizonyultak. A felek megegyeztek abban, hogy az eljövendô két hétben lépésrôl lépésre újratárgyalják a pedagógusokat és a romániai tanügyet érintô politikai, szociális és gazdasági kérdéseket, és megkezdik annak a kormányhatározat-tervnek a kidolgozását, amely egy különleges tanügyi alap létrehozását rendeli majd el. — Kívülálló számára elsô látszatra lényegtelennek, és tét nélkülinek tûnhet a hétfôi találkozó — mondta a Szabadságnak Aurel Cornea szakszervezeti vezetô —, de ha elgondoljuk, hogy nyugodt légkörben sikerült „átismételni" azt, amit júniusban oly feszült légkörben tárgyaltunk meg, akkor sikeresnek mondható ez a tanácskozás. Az elsô „igazi" bértárgyalásra szerdán kerül sor.
A román köszolgálati televízió „Csúcstalálkozó" (Întâlnire la vârf) címû mûsorának vendége kedden 23.30 órától Markó Béla, az RMDSZ elnöke lesz. Az elnök Carmen Bendovschival fog beszélgetni az elmúlt parlamenti ülésszak eredményeirôl és nehézségeirôl, az RMDSZ kormányzati szerepérôl és a szövetségnek a kisebbségvédelem terén elért legutóbbi megvalósításairól.
A NATO és az Euroatlanti Partnerség Koordinációs Tanácsa (EAPC) rendezésében hétfôn tanácskozás kezdôdött Bukarestben a rendkívüli esetekben végzett polgári és katonai szállítások szervezésének tapasztalatairól.
A kétnapos tanácskozáson a NATO-tagállamokon kívül a Partnerség a Békéért programban részt vevô országok képviselôi vitatják meg az európai szárazföldi, a polgári légi és az óceánon történô szállítások kérdéseit.
Constantin Degeratu tábornok, a román hadsereg vezérkari fônöke hangsúlyozta, hogy Románia most elôször adhatott otthont ilyen rendezvénynek. A tábornok kiemelte, hogy a tanácskozáson külön figyelmet fordítanak Délkelet-Európára.
„Meggyôzôdésem, hogy a találkozó jelentôs mértékben hozzájárul annak tisztázásához, hogy a békefenntartó akciókban részt vevô országoknak miként kell összehangolniuk erôfeszítéseiket és a szállításokat" — mondta a román vezérkari fônök.
Hétfôn Bukarestben megkezdôdött a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetési, koordinációs és ellenôrzô bürójának az ülése, amelyen elemezték a Nemzeti Liberális Párt azon kérését, hogy ne a Román Demokratikus Konvenció kötelékében, hanem külön listán szerepeljen a helyhatósági választásokon, erre az idôre pedig függesszék fel az RDK-tagságát. Az ülést megelôzô sajtóértekezleten Ion Diaconescu parasztpárti elnök kifejtette: ha rajta múlna, a külön listán indulni kívánó konvenciós pártok végleg felfüggesztve tekinthetik RDK-tagságukat. Diaconescu szerint a liberálisok „különcködése" különben csak néhány helységben vezet majd sikerhez az önkormányzati választásokon.
A Mediafax jelentése szerint a parasztpárt vezetô testülete tegnap elnapolta a döntést a liberálisok „hûtlenségével" kialakult helyzettel kapcsolatosan, az NLP-nek az RDK-ból való esetleges kizárására vonatkozóan. A halasztást azzal indokolták, hogy sokkal szélesebb körben szándékszanak konzultálni az ügyrôl, ki akarják kérni elsôsorban a területi szervezetek véleményét is.
Mint ismeretes, a hét végén a Nemzeti Liberális Párt helyi szervezeteinek vezetôibôl álló országos tanács egyöntetûen megszavazta a párt önálló listákon történô indulását a 2000-es helyhatósági választásokon. Valeriu Stoica igazságügyminiszter, a párt alelnöke úgy nyilatkozott: amennyiben a parasztpárt nem fogadja el a liberálisok javaslatát, a KDNPP-t terheli a felelôsség a konvenció válságának az elmélyüléséért, az RDK elkerülhetetlen felbomlásáért.
Gabriel Tepelea, a KDNPP elsô alelnöke szerint megérett az idô az alkotmánymódosításra, ezt pedig a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletérôl szóló fejezetnek a kiigazításával kellene kezdeni. A párt szokásos hétfôi sajtóértekezletén Tepelea kifejtette: az alkotmánynak pontosítania kell, hogy szám szerint hány szavazatra van szükség ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbség képviselôt juttasson be a parlamentbe, illetve biztosítani kell, hogy egy nagyszámú kisebbségi közösség megfelelôen legyen képviselve a döntéshozásban.
Tepelea szerint azért van sürgôsen szükség az alkotmány 59. szakaszának a kiigazítására, mert az a tény, hogy nem kevesebb mint 18 Romániában élô nemzetiségi kisebbséget — mást, mint a magyar — képviselô politikus van a román parlamentben azt a látszatot kelti, hogy Románia „multinacionális" állam. A szenátor idézte James Rosapepe bukaresti amerikai nagykövet egyik, a The Washington Timesnak adott interjúját, amelyben a diplomata maga is soknemzetiségûnek nevezte Romániát.
Románia alkotmányának 59. szakasza értelmében azok az ország területén élô — nem magyar — nemzeti kisebbségek, amelyek nem gyûjtenek össze kellô mennyiségû szavazatot ahhoz, hogy parlamenti képviselettel rendelkezzenek, alanyi jogon juttathatnak be egy-egy képviselôt a döntéshozásba.
Gabriel Tepelea, a KDNPP elsô alelnöke szerint megérett az idô az alkotmánymódosításra, ezt pedig a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletérôl szóló fejezetnek a kiigazításával kellene kezdeni. A párt szokásos hétfôi sajtóértekezletén Tepelea kifejtette: az alkotmánynak pontosítania kell, hogy szám szerint hány szavazatra van szükség ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbség képviselôt juttasson be a parlamentbe, illetve biztosítani kell, hogy egy nagyszámú kisebbségi közösség megfelelôen legyen képviselve a döntéshozásban.
Tepelea szerint azért van sürgôsen szükség az alkotmány 59. szakaszának a kiigazítására, mert az a tény, hogy nem kevesebb mint 18 Romániában élô nemzetiségi kisebbséget — mást, mint a magyar — képviselô politikus van a román parlamentben azt a látszatot kelti, hogy Románia „multinacionális" állam. A szenátor idézte James Rosapepe bukaresti amerikai nagykövet egyik, a The Washington Timesnak adott interjúját, amelyben a diplomata maga is soknemzetiségûnek nevezte Romániát.
Románia alkotmányának 59. szakasza értelmében azok az ország területén élô — nem magyar — nemzeti kisebbségek, amelyek nem gyûjtenek össze kellô mennyiségû szavazatot ahhoz, hogy parlamenti képviselettel rendelkezzenek, alanyi jogon juttathatnak be egy-egy képviselôt a döntéshozásba.
A Jugoszláviával szembeni olajembargó fenntartásával a kormány a nemzetgazdaságot ássa alá — szögezte le a román üzletembereket tömörítô Balkáni Újjáépítési Csoport (GARB).
A GARB véleménye szerint már régen semmilyen jogalapja nincs az olajembargó fenntartásának, ami egyrészt súlyos károkat okoz a román vállalkozóknak és vállalatoknak, másrészt hátrányos helyzetbe hozza ôket a jugoszláviai újjáépítésben.
A közlemény szerint a kár már eléri az 1 milliárd dollár nagyságot. „Minden vállalkozó saját maga dönti el, bepereli-e kára miatt a kormányt, vagy sem" — figyelmeztettek az üzletemberek.
A GARB emlékeztetett arra, hogy a román export másfél év óta folyamatosan csökken, s a kivitel éppen ezekben a hónapokban szenvedte el az utóbbi tíz év legsúlyosabb visszaesését. Románia külkereskedelmi mérleghiánya három év alatt elérte a 10 milliárd dollárt, az ország nem kap kölcsönöket a nemzetközi pénzintézetektôl, magánbankoktól pedig csak rendkívül magas kamatokkal kaphat hitelt. A román kôolajfinomító ágazat kapacitásának egyharmadával dolgozik.
Ebben a helyzetben teljesen abszurd az embargó fenntartása, amelybôl csak a csempészek, egyes korrupt vámosok s „a Jugoszláviához sokkal közelebb álló" országok társaságai húznak hasznot — hangsúlyozta a GARB közleménye.
Románia bruttó nemzeti terméke 1999 elsô negyedévében 4,6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábban mért értéknél — közölte a statisztikai hivatal.
A most közzétett adatok szerint az ipari termelés májusban 10,2 százalékkal maradt el a tavaly májustól, a elsô öthavi ipari termelés pedig 9,3 százalékkal volt kevesebb 1998 ugyanezen idôszakának teljesítményénél.
A Román Nemzeti Bank július 16-tól a jelenlegi 15 százalékról 20 százalékra emelte a kereskedelmi bankok számára elôírt minimális kötelezô tartalékokat.
A rendelkezés mind a lejben, mind a devizában gyûjtött betétekre vonatkozik. A kereskedelmi bankok a központi banknál tartott kötelezô lejtartalékok után 22,5 százalék, a devizatartalékok után pedig 3,6 százalék kamatot kapnak.
Pénzügyi szakértôk szerint a központi bank ezzel az intézkedéssel egyrészt szeretné elejét venni a lejjel szembeni spekulációnak, másrészt megpróbálja valamennyire feltölteni az RNB minimálisra apadt devizatartalékait.
A statisztika Romániában teljesen független és az európai kontinens statisztikai tevékenységét kormányzó tudományos alapokra épül — hangsúlyozta a romániai hivatalos statisztika 140. évfordulójára szervezett ünnepségen Yves Trichet, az Európai Statisztikai Hivatal vezérigazgatója, aki úgy vélte, hogy az utóbbi 8 évben a román statisztika jelentôsen fejlôdött. A további fejlôdés záloga az — mondta —, hogy e tevékenységet a kormány továbbra is finanszírozza. Ami Románia európai statisztikai integrációját illeti, Trichet úgy értékelte, hogy az európai minôségi szint elérésére 3–4 évre van szüksége a román statisztikának, természetesen azzal a feltétellel, ha a kormány anyagilag is támogatja a statisztikai hivatal minôségjavító törekvéseit.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |