1999. május 8.
(XI. évfolyam, 104. szám)

II. János Pál pápa pénteken háromnapos ökumenikus látogatásra Bukarestbe érkezett. Ez az elsô alkalom, hogy az 1054-ben történt egyházszakadás óta a katolikus egyház feje olyan országot keres fel, ahol a lakosság többsége az ortodox egyház híve.

Az Alitalia olasz légitársaság különrepülôgépe déli 12 óra után pár perccel szállt le Bukarestben. A pápa fogadására Emil Constantinescu államfôvel és Teoctist pátriárkával az élen megjelentek a kormány, a román ortodox egyház, valamint a római és bizánci rítusú katolikusok vezetôi. A repülôtérre a szûkös hely miatt és biztonsági megfontolásokból csak néhány száz fôs üdvözlô tömeget engedtek be — jelenti az MTI.

A repülôgépbôl kiszálló pápát Emil Constantinescu államfô és Teoctist pártriárka üdvözölte elsôként. A szentatyát ezután népviseletbe öltözött gyermekek köszöntötték virággal, kenyérrel és sóval. A világjáró katolikus egyházfô a hagyományoknak megfelelôen megcsókolta a román földet, amelybôl — minthogy egészségi állapota nem teszi lehetôvé, hogy a földre boruljon — tálon vitt elé mintát egy kislány.

A pápa Emil Constantinescu kíséretében ellépett a felsorakozott díszszázad elôtt. A vatikáni és a román himnusz elhangzása után az elnök és Teoctist pátriárka üdvözlô beszédet mondott, amelyet román nyelven köszönt meg II. János Pál.

Az üdvözlô beszédekben elhangzott: ez a látogatás történelmi jelentôségû. Azt mutatja, hogy míg a kereszténység második évezrede a szakadás fájdalmával kezdôdött, az egység helyreállításának ígéretével zárul. Ez azt jelenti, hogy a kereszténység számára a remény jegyében köszön be a harmadik évezred. A repülôtérrôl II. János Pál a nevezetes pápamobillal, amelyben a pátriárka is helyet kapott, a bukaresti pátriárkátusi katedrálishoz hajtatott, ahol imát mondott, majd rövid megbeszélést tartott a román ortodox egyház fejével.

II. János Pál pápa Ioan Robu, a római katolikus egyház érseke kíséretében péntek délután látogatást tett a Cotroceni-palotában.

A szentatya és Emil Constantinescu államfô rövid tanácskozást tartott. A meghitt találkozót követôen az elnök Szûz Máriát ábrázoló, aranyozott ikont ajándékozott a pápának. II. János Pál a farkas, Romulus és Rémust ábrázoló festményt nyújtott át az államfônek, családtagjai részére pedig egy-egy rózsafüzért.

Ezt követôen a szentatya Petre Roman és Ion Diaconescu házelnökökkel, Radu Vasile kormányfôvel, Ion Iliescuval, a Romániai Társadalmi Demokrácia pártjának elnökével, Teoctist pátriárkával, civil szervezetek képviselôivel, politikusokkal, az összes felekezet képviselôivel és a Romániába akkreditált nagykövetekkel találkozott.

(Bukaresti tudósításunk a 16. oldalon)

A kormány csütörtök esti ülésén elfogadta azt a sürgôsségi kormányrendeletet, amelynek értelmében 36, köztük 15 magyar közösségi ingatlant juttatnak vissza egykori tulajdonosaiknak — erôsítette meg a hírt a Szabadság kérdésére Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter. Az épületek névleges listájáról hírügynökségi jelentés nem érkezett.

Markó Attila, a Kisebbségvédelmi Hivatal jogi fôosztályának igazgatójától megtudtuk: a magyar közösségnek visszaszolgáltatott épületek között egyaránt szerepelnek egyházi székházak, iskolák, kórházak és rendházak. Az ingatlanok közül három a gyulafehérvári, kettô-kettô a szatmári, a temesvári és a nagyváradi római katolikus püspökség, további kettô-kettô a Királyhágómelléki, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület, egy-egy az evangélikus és az unitárus egyház volt tulajdona.

A Kisebbségvédelmi Hivatal jogi fôosztályának igazgatója konkrétan nem nevezte meg, hogy melyek lennének ezek az épületek, mindaddig, amíg a kormányrendelet nem jelenik meg a Hivatalos Közlönyben az ingatlanokat tartalmazó névleges listát nem hozzák nyilvánosságra. Jelenleg ugyanis a kormányrendelet végleges szövegváltozatának megfogalmazása zajlik, mivel ezt a csütörtöki kormányülésen több megjegyzéssel is kiegészítettek.

A román sajtónak kiszivárogtatott hírek szerint a magyar ingatlanok között szerepel az unitárius egyház tulajdonában lévô Brassai Sámuel Elméleti Líceum épülete, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület egykori tulajdona, a Gheorghe Sincai Elméleti Líceumhoz tartozó épületrész, a volt Református Kollégium épülete a Farkas utcában. Markó Attila kérdésünkre megerôsítette a hírt, hogy az említett épületek valóban a magyar közösségnek visszajuttatott ingatlanok között szerepelnek.

A kormányrendelet értelmében az új tulajdonosoknak az épületek feletti tulajdonjogát az ingatlanok tulajdonjogi helyzetét vizsgáló bizottság jegyzôkönyvének kibocsátása után ismerik el véglegesen.

Papp Annamária

Közfogyasztási cikkek, elsôsorban gyerekholmi és turisztikai szolgáltatások — dióhéjban ez lenne az Expo Transilvania pénteken megnyílt hármas rendezvény kínálata, a VI. Center East Euro Fair, a II. Baby & Fun, valamint a III. Vakáció vásárnak.

Az avatóünnepélyen Gheorghe Muresanu, a Kolozs megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara elnöke joggal nevezte városunk kiemelkedô eseményének az expót, amelyen 952 négyzetméteren 94 hazai és külföldi cég vesz részt. A közfogyasztási javak seregszemléjén 45 hazai és 25 magyarországi vállalat, valamint bolgár, cseh, német, olasz, holland, svájci termelôk képviseletei vesznek részt. A gyermekruhák, tápszerek, könyvek, játékszerek és más kellékek vásárán kilenc hazai cég, az idegenforgalmi attrakción pedig tizenöt romániai szakmabeli vállalat állít ki. Sorin Frunzãverde, az Országos Turisztikai Hivatal elnöke Kolozsvárnak az idegenforgalomban betöltött vezetô szerepét és kihasználatlan lehetôségeit említette. Halász János, a bukaresti Magyar Kereskedelmi Iroda vezetôje, a magyar kiállítók hagyományos jelenlétét és állami támogatottságát hangsúlyozta. A magyar–román kereskedelmi kapcsolatok hamarosan elérhetik az évi egymilliárd dollárt, de nagy az egyensúlyeltolódás a magyar kivitel javára. Ezen próbálnak javítani, például a termelés idetelepítésével. De a román export fejlesztése lenne a legüdvösebb. Magyarország és Románia között remek turistaegyezmények vannak életben, csak éppen azok gyakorlatba ültetése várat magára.

A megnyitót követô sajtótájékoztatón Sorin Frunzãverde vázolta a hazai idegenforgalom helyzetét. Románia a szakmában óriási potenciálnak számít, de lehetôségeit csak megfelelô törvénykezéssel és hitelpolitikával lehet érvényesíteni. Az infrastruktúra nagyon hiányos. Jelenleg az ország 725 szállodájából 89 éri el az európai színvonalat, ilyen körülmények között pedig nehéz vonzó szolgáltatásokkal pénzes vendégeket csalni hozzánk. Az ország tengerparti turizmusa nem versenyezhet a horvátországival, spanyolországival, olaszországival, de tudni kell például, hogy Spanyolországban az idegenforgalmi bevételek 27%-a származik faluturizmusból. Nálunk ismeretlenek még az olyan alágazatok, mint amilyen a történelmi, a vallási vagy a környezetvédelmi turizmus. Indokolatlanul fejletlen a télisportok ûzésének infrastruktúrája. Az augusztusi teljes napfogyatkozáshoz fûzött reményeinkbe beleszólt a jugoszláviai háború, a Nyugaton erôsen mérséklôdött érdeklôdést most kampányszerûen próbálják ellensúlyozni. Jelenleg Romániába évente hatmillió külföldi érkezik, ezekbôl alig kétmillió fogyasztó, tehát valutát költô turista. Az idegenforgalom valódi fellendülése csak a privatizálás útján érhetô el. Legalább ötszáz háromcsillagos szállodára, magas színvolanú szolgáltatásokra, érdekes programokra, jó utakra van szükség. 2010-ig Kelet-Közép-Európában az idegenforgalomban 8 millió új munkahely létrehozásával számolnak, amelyek zöme nem a már fejlett Magyarországon, hanem Romániában és Bulgáriában várható.

Apropó, utak. Ion Bãdescu úr, az Országos Turistaügynökségek Egyesületének elnöke jegyezte meg, hogy a kolozsvári állapotok láttán nem csodálkozik az idegenforgalom visszafogottságán a különben hat mûködô ügynökséggel büszkélkedhetô városunkban. A hármasvásár május 11-ig naponta 10–18 óra között fogadja látogatóit.

Ördög I. Béla

A román–magyar kereskedelmi kapcsolatok volumene 1992 óta megháromszorozódott. A két ország között fennálló kisebb-nagyobb nézeteltérések ellenére a gazdasági kapcsolatépítés jó úton halad: egyre több magyar üzletember érkezik Romániába, és egyre gyakoribb az olyan vásár, ahol Magyarország különálló nemzeti standdal képviselteti magát.

A tegnap Kolozsváron megnyílt hármasvásáron Magyarország az összfelület egyharmadát elfoglaló nemzeti standdal vesz részt. A bukaresti magyar nagykövetség kereskedelmi irodájának vezetôjét, Halász Jánost a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlôdésérôl kérdeztem.

— 1990-ben, amikor a két ország között áttértünk a dollárelszámolású kereskedelemre, a cserekapcsolat az 1988-as rekordévnek számító kétoldalú összforgalomnak a 34 százalékára esett vissza. Én mégis nagy pozitívumnak tartom azt, hogy már 1990-tôl a magyar és a romániai vállalkozók megtalálták az együttmûködés lehetôségét. Beindult a vegyes vállalatok alapítása, az igazi lendület azonban 1992-ben kezdôdött, amikor 250 millió dolláros összforgalmat értünk el. Az árucsere 1998 végén 750 millió dollárt tett ki.

(Folytatása az 5. oldalon)

Makkay József

Reményik Sándor Galéria
Vetró Artúr emlékkiállítása nyílik meg május 9-én, vasárnap délben 12 órakor az evangélikus püspökség Kossuth (1989. december 21.) utca 1. szám alatti Reményik Sándor Galériájában. A tárlat anyagát — portrék, aktok, kompozíciók, tájképek, szobrok — Németh Júlia mutatja be. A mûvész köztéri szobrairól Starmüller Géza beszél. A mûvészi mûsorban közremûködik Albert Júlia színmûvésznô. Oana Prisacariu hárfamûvész Cabezon-, J.S. Bach-, Rousseau- és Renie-mûveket ad elô.

HORVÁTH GYÖNGYVÉR grafikusmûvész tárlata nyílik meg ma délután fél ötkor a Pro Iuventute Egyesület Mócok útja 75. szám alatti székházában. Öt órakor Neményi József Nándor közgazdász, a Versenytanács tagja tart vitaindító elôadást a román gazdaság helyzetérôl tíz évvel az ún. forradalom után. A rendezvényre a Pro Iuventute Szociokulturális Egyesület soron következô polgári fóruma keretében kerül sor.

AVERTISMENT DIN NORD-VEST CÍMMEL új hetilap indul. A bemutatót tegnap délután tartották a Melody vendéglôben.

— Mit ígértek az RMDSZ-nek a koalíciós partnerek?

— Megígérték, hogy újabb ígéreteket ígérnek.

-fi

Ha ezt az eredményt valaki kimondja, akkor mindenki tudja, mire gondol. A 6:3 mérdföldkövet jelentett a magyar sportnak, focinak, úgy általában az egész életnek.

A különleges eseményt sajátos szemszögbôl felelevenítô „6:3 — avagy játszd újra Tutti" címû film a 30. magyar jubileumi filmszemlén közönségdíjat nyert, fôszereplôje, Eperjes Károly színészi teljesítményéért részesült elismerésben, Timár Péter rendezô pedig a magyar Országos Rádió és Televízió Testület különdíját kapta. A filmet immár Romániában is forgalmazzák, a díszbemutatót Marosvásárhelyen tartották május 7-én, pénteken, Kolozsvárott pedig május 14-tôl tûzte mûsorára a Mûvész mozi.

P. J. A

A VI. Kárpát-medencei és a III. Európai Óvodai Rajzversenyen is elsôk lettek a zsoboki Bethesda Gyermekotthon rajzos kedvû gyermekei. Essig Kacsó Klára tanítványai egyedülálló teljesítménnyel büszkélkedhetnek: mindkét rendezvényen a legjobbaknak bizonyultak.

A VI. Kárpát-medencei Óvodai Rajzverseny díjazottai: 1. Szalai Zsolt — A csodaszarvas; 2. Szalai Júlia — Májusi reggel; 3. Orosz Alexandra — A zsoboki templom. A III. Európai Óvodai Rajzverseny nyertesei: 1. Boros Artúr — A zsoboki templom; 2. Szalai Dóra — Játék; 3. Szalai Zsolt — Megjött a tavasz.

(n.)

A belvárosi unitárius templomban május 9-én, vasárnap de. 11 órakor hálaadó istentiszteletet tartunk az erdélyi és az észak-amerikai unitárius gyülekezetek testvérkapcsolatáért. A szószéki szolgálatot Eric Cherry burlingtoni (USA) lelkész végzi, közremûködik a SOTTO VOCE énekegyüttes. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk!"

Csütörtökön este Kolozsvárott is debütált a bukaresti Contemp táncegyüttes, a Magyar Opera színpadán léptek fel, elôadásuk a Nap–éj–nap (Extérieur nuit) címet viselte. Az együttes vezetôje, egyben az elôadás rendezôje és fôkoreográfusa, Adina E. Lazãr a délelôtti sajtótájékoztatón nagyon lelkesen válaszolt az újságírók kérdéseire. Az 1990 óta létezô és Romániában egyedülállóan állandó balett-évaddal rendelkezô csoportosulás bejárta a fél világot (Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Németországban már jártak, Venezuelába és Írországba az idén készülnek).

A darabot, amelyet tavaly novemberben Bukarestben mutatták be, a Francia Intézet és a Ion Dacian Operettszínház segítségével, a 150 éve elhunyt nagy lengyel zeneszerzô, Frédéric Chopin emlékének szentelték. A zenevirtuóz Chopin muzsikája mind az elsô, mind a második rész alapja volt, hiszen míg elôbb mûveibôl is hallottunk, az elôadás befejezô részét Adrian Enescu Chopin Virtual címû összeállítása képezte. Rajtuk kívül Claude Debussy zenéje egészítte ki a repertoárt. A Contemp tagjai sikeresen fejezték ki, adták azt elô, amit az együttes vezetôje korábban elmondott: a jelenlegi kegyetlen világban nézzünk olykor egymás szemébe, hogy minden körülmények között meglássuk embertársainkban az embert. A táncegyüttes Simona Iliescu Creteanu, Liliana Iorgulescu, Ana Maria Vãduva, Alina Lazãr, Claudia Codârleanu, Marius Onofrei és Ionut Contras összetételben táncolta végig az estét, s bár olykor a tárgyak mintha összeesküdtek volna ellenük (a rossz helyre kerülô gyertyatartó, a fránya guruló labda, a világítás és a függöny), minôségi elôadással szórakoztatták az aggasztóan kisszámú közönséget.

S végül soroljuk fel azokat, akik nélkül nem jöhetett volna létre az elôadás: CD Radio, Art Stúdió, Discovery Kft., Group Transilvae, Argos Rt., Air Transilvania, Remo Arta Sport, Asio Kft., Hator Kft. CG & GC Toshiba és mások.

Póka János András

Elkészült a határon túli magyar színházak június 4. és 12. között Kisvárdán rendezendô fesztiváljának programja. Eszerint a részt vevô teátrumok együttesen 20 darabot mutatnak be, mûvészeik pedig ezenkívül is további öt elôadói esten közönség elé lépnek. Nyakó Béla, a házigazda Kisvárdai Várszínház igazgatója elmondta azt is, hogy a szatmárnémeti Északi Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezsô Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, és a Révkomáromi Jókai Mór Színház két-két színmûvel szerepel a fesztiválon.

A szatmárnémeti társulat Daniel Keyes: Virágot Algernonnak, Horváth Károly–Józsa Erika: Leányrablás; a marosvásárhelyi Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté, Jean Giraudoux: Elektra; a szabadkai Ariel Dofman: A halál és a lányka, Dimitris Kechuidi: Tavli; a sepsiszentgyörgyi Tersánszky–Örkény–Tömöry–Darvas: Kakuk Marci, Ivan Turgenyev: Isten hozott, szellô, míg a révkomáromi Zágon–Nóti–Eisemann: Hyppolit, a lakáj, illetve Eugene O’ Neil: Utazás az éjszakába címû darabját mutatja be.

Az egy-egy bemutatóval szereplôk közül a nagyváradi Állami Színház Kocsis István: Árpád-házi Szent Margit; az újvidéki Magyar Színház Martin Cicvák: Profik háza; a temesvári Csiky Gergely Színház; Jaroslav Hašek: Svejk, a derék katona a torontói Magyar Színház Aldo Nikolaj: Hárman a padon; a kolozsvári Állami Magyar Színház Eugene Labiche: A Lourcine utcai gyilkosság; a Szabadkai Népszínház Slawomir Mrozek: Örvendetes esemény; a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Jean Anouilh: Ardéle, avagy szeret, nemszeret, a Kassai Thália Színház pedig Arthur Miller: Az ügynök halála címû mûvét játssza. A Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem hallgatói Jó reggelt napsugár címû összeállítással, míg a Kolozsvári Színmûvészeti Fôiskola diákjai Molière: Képzelt beteg címû darabjával érkeznek a kisvárdai fesztiválra.

Az öt elôadói est programjában a szatmárnémeti, a marosvásárhelyi és a torontói mûvészek lépnek a zsûri és a közönség elé vidám, szórakoztató összeállításokkal.

A Határon Túli Magyar Színházak XI. Fesztiválja elôadásait a kisvárdai várszínházban és a mûvészetek házának színháztermében tartják majd.

A közvélemény-kutatás körül kipattant vita kapcsán gondolkodtam el arról a kérdésrôl, hogy milyen népességet érdemes kérdezni az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, egyáltalán a politikáról, sorsunk húsba vágó kérdéseirôl.

Arra az eredményre jutottam, hogy az átlagembert hiába kérdezzük ezekrôl a kérdésekrôl. Egyrészt az átlagembert a politika egyáltalán nem érdekli, nem is tudja, hogy mi történik annak háza táján. Ôt esetleg csak a kész eredmények érdeklik (egyetem, iskola, ingatlanok stb.).

Tehát, nem várva addig, amíg mintáról és egyebekrôl több információ áramlik, egyáltalán helytelennek tartom azt a premisszát, hogy az átlagembert kérdezzük meg sorsunk „nehéz" problémáiról.

Olyanokat kell faggatni, akik követik az eseményeket, tisztában vannak múltunkkal, jelenünkkel, sôt a jelen valós lehetôségeivel is. Ide viszont azon egyének elég szûk csoportja tartozik, akik a média (és nem csak a magyar nyelvû) és általában a napi események követôi, kultúrszintjük átlag feletti, sôt esetleg szakmai téren a csúcson vannak. Ezek véleménye a mérvadó, ezek kell a jelenlegi tisztségviselôkrôl véleményt nyilvánítsanak.

Azt kellene tisztázni, értékelni, hogy tisztségviselôink milyen szinten rendelkeznek naprakész információval, hányszor tették véleményüket publikussá, egyáltalán rendelkeznek-e szakvéleménnyel? Sajnos, senki sem mérlegeli a szakmai hozzáértés szintjét a politikában, mert ez nálunk nem szokás.

Csak egyetlen példát adnék, ami engem személy szerint, de nem csak engem érdekel, az egyetem kérdését.

Sok, immár tíz éve nyilvánítottuk ki az önálló magyar egyetem szükségességének az igényét. Egy tapodtat sem mentünk elôre.

Tíz éve téves ezen a téren a politikai logika. Vagyis tíz éve azért nem tudunk önálló egyetemet újralétesíteni, mert a politikára és egyes politikusokra hagytuk a kérdés menedzselését. Mára kiderült, ez egy téves logika. Civil mozgalom formájában is tetô alá lehetne azt hozni. Ha továbbra is a politikára és bizonyos politikusokra bízzuk, akkor nekünk sohasem lesz önálló egyetemünk.

Visszatérve a Szabadság hasábjain megjelenô, személyt sértô, sokszor saját tanárait becsmérlô hangnemre. Ez a legfôbb bizonyítéka annak, ami a multikulturális egyetemen folyik. Olyan gyenge, középszerû fiatalok jutnak katedrához, akik a valódi megmérettetésben szóra sem érdemesek. Íme, a multikulturális kontraszelekció egyik nem elhanyagolható végeredménye. Hogyan tovább?

Dr. Neményi Ágnes

Az Etnikumközi Kapcsolatok Kutatóközpontja által az RMDSZ-rôl készített kutatás kapcsán, a Szabadságban Neményi Ágnes kétszer is nyilvánosságra juttatta a véleményét, amely szerint ô személyesen másként látja a köz vélekedését, illetve teljes bizonyossággal kijelenti, hogy nem lehetségesek, nem igazak azok az eredmények, amelyeket a sajtó (illetve a Szabadság, hisz egyértelmû, hogy a vélekedô nem nagyon tájékozódott más forrásokból) leközölt. Egyszerûen azért hamisak, mert ô személy szerint nem így látja, mert a kutatás eredményei ellentmondanak az intuíciójának.

Ez, habár furcsának tûnik, de belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, még akkor is, ha Neményi Ágnes olyan szakmai címkékkel próbálja megalapozni az empirikus tényeknek ellentmondó megérzéseit, amelyek használata valamivel árnyaltabb érvelésre kötelez. De ez még mindig nem a közvélemény-kutatást készítôk problémája, Neményi Ágnes olyan címkét használt, amilyen van neki, azoktól a véleményeinek, intuícióinak nem lesz semmilyen szakmai megalapozása, legtöbb ami történik az, hogy titulusairól kiderül, üres dobozok, amelyeket kipakolt anélkül, hogy valaki erre különösképpen felkérte, vagy valami erre különösképpen feljogosította volna.

Tehát a kutatócsoport problémája nem az, hogy Neményi Ágnesnek más a véleménye, és azt a személyes megérzéseibôl vezeti le, hanem a hitelrontási kísérlet, amely több megfogalmazásában is egyértelmû, és amelyek kapcsán intézményünk fontolóra vette, hogy bírósághoz fordul.

Ugyanis Neményi Ágnes, miután bevallja, hogy nem ismeri a felmérés hátterét (minta, kérdôív stb.), kijelenti, hogy azok biztos rosszak, és az ô véleménye, illetve a kutatás eredményei közötti eltéréseket a mintában vagy a kérdôívben tudatlanságból (vagy amint ô sugallja: elôre megfontolt módon) becsúsztatott hibáknak tudja be. Ennél is tovább megy, azt sugallva, hogy mivel a megkérdezett népességrôl nem hoztunk semmilyen adatot a nyilvánosságra, ez is a politikai megrendelésre elkövetett csalás bizonyítéka. Mindezek után manipulációval vádolja a kutatás készítôit, és követeli, hogy azok tegyenek eleget mindenfajta kéréseinek, tisztázandó magukat olyan vádaktól, amelyeket ô maga koholt.

Jelen reakciónk messzemenôen nem arról szól, hogy meghatódva Neményi Ágnes köztudottan nem létezô szakmai autoritásától, szükségesnek tartjuk, hogy valami formában eleget tegyünk a követeléseinek. Szükségesnek tartjuk viszont tájékoztatni a közvélemény azon részét, amely követte a sajtóban napvilágot látott vádakat, a következôkrôl:

Egyrészt arról, hogy ha nem is a Szabadságban, de más magyar nyelvû sajtótermékben közöltek adatokat a minta struktúrájára vonatkozóan, és Neményi Ágnesnek kötelessége lett volna vennie annyi fáradságot, hogy ezeknek utánanézzen, mielôtt a rágalom és hitelrontás határát súrolva hangot ad a véleményének. Másrészt a sajtóbemutatásokon kiosztott anyagokban pontosan azok az adatok voltak benne, amelyeket annyira igényelt, aki akarta, leközölte, aki nem, ...nem. Az újságíró feladata minél több információt megszerezni, a szerkesztôk feladata és jogköre, hogy eldöntsék, melyek azok az adatok, amelyek érdeklik az olvasók többségét. Viszont aki vádaskodni akar, annak kötelessége a lehetô legkimerítôbben tájékozódni, ha ezt nem teszi meg, akkor a kritikai szemléletet úgy szokták nevezni, hogy rágalom.

Tehát a mintára vonatkozó információk a sajtó rendelkezésére álltak, Neményi Ágnes intézheti követeléseit a sajtóhoz, ha a szerkesztôk úgy vélik, hogy az általa kért adatok közérdeklôdésre tartanak számot, akkor közöljék le azokat. Többé-kevésbé hasonló a helyzet a kérdôívvel is. Próbálja megszerezni bárhonnan, hisz nem titkos adatok, csak hát a sajtó nem szokott terjedelmes kérdôíveket leközölni, hogy egy-két személyt megnyugtasson. A terjedelmi tényezôkön túl, Neményi Ágnes szakmai épülése érdekében közöljük, hogy léteznek a közvélemény-kutatások nyilvános leközlésére vonatkozó szakmai, etikai elôírások, amelyek szerint a kutatók, a nyilvánosságnak eljuttatott anyagokban, le kell hogy írják azokat a kérdéseket, amelyek kapcsán adatokat közölnek, és a sajtónak ajánlják, hogy azokat pontosan hozzák nyilvánosságra. Mi eleget tettünk ennek a szakmai elôírásnak, tehát nem igazán rajtunk múlott, hogy a pontosan megfogalmazott kérdést nem mindig írta ki az újságíró, hanem csak a tartalmát foglalta össze. Joga és szabadsága van erre, hisz, amint már említettük, a kérdések pontos leközlésére a szakmai etika csak a szerzôket kötelezi (aminek mi eleget is tettünk), az újságírónak, aki az összefoglalót készíti, csak ajánlja.

Tehát az, hogy Neményi Ágnes nem ismeri a mintát, és azt állítja, hogy a kérdéseket sem, az nem holmi, a nyilvánosság elôl elrejtett szakmai vagy (amint azt ô állítja) manipulációs szándékot rejtegetô titkolózásnak tudható be. De függetlenül attól, hogy ezek az adatok milyen formában és mértékben kerültek a nagyobb nyilvánosság elé, mindaddig, amíg Neményi Ágnes nem ismeri az adatokat (és ezt be is ismeri), addig legyen szíves már és ne azt vélekedje, hogy mindenfajta politikai céltudatosság jegyében csalás történt! A legérdekesebb az, hogy minden adatról megfelelôképpen dokumentálódhatott volna még azelôtt, ami elôtt ilyen, jobb ügyhöz méltó felindultsággal követelte volna az adatok nyilvánosságra hozatalát.

Ám amennyiben nemcsak az információhiány motiválta a rágalmazásra, legyen szíves és gondolkozzon el azon, hogy egy intézménynek és a kutatásban részt vevô kutatóknak is vannak személyiségi jogai, amelyeket nem feltétlenül a törvény szokott érvényesíteni, hanem elsôsorban azok, akik nyilvános közlésre vállalkoznak.

Még egyetlenegy lényeges fenntartásunk volna, mégpedig annak a követelésnek a kapcsán, hogy pontosan tudassuk a közvéleménnyel (amelynek úgy látszik, hogy Neményi Ágnes a szószólója, hisz többször is többes számban fogalmazza meg a követeléseit), hogy pontosan kiket kérdeztek meg. Tudomásunk szerint, a szakmai etikai elvárásoknak megfelelôen az alanyoknak biztosítani kell a névtelenséget, és ez az elv még akkor is érvényes marad, ha Neményi Ágnes nem ismeri.

Tekintettel arra, hogy különbözô közvélemény-kutatások kapcsán Neményi Ágnes már nem elôször közöl a Szabadságban szakmai mázzal leöntött vélekedéseket, kérni fogjuk a szakmai közösséget, hogy vizsgálják felül az esetet, és szakmailag minôsítsék az efféle hozzáállást. Ennek a vizsgálatnak a végeredményét majd a nyilvánosság tudomására fogjuk hozni.

Elnézést kérünk az olvasóktól, hogy egy szakmai mezôny belsô problémáival untatjuk, de mivel az eset nyilvános hitelrontásként minôsíthetô, kénytelenek vagyunk a nyilvánosság elôtt is rendezni az ügyeket.

Horváth István,
az Etnikumközi Kapcsolatok
Kutatóközpontja aligazgatója

(A szerkesztôség ezzel a vitát lezártnak nyilvánítja.)

Újabban, amikor megjelenik egy romániai magyar közvélemény-kutatás, az utcán, egyéb közterületeken és -helyeken, valamint olyan hivatalokban és intézményekben, ahol még lehet hangosan gondolkozni magyarul, napokig beszédtémát szolgáltatnak az egymásnak ellentmondó adatok. Így volt ez a mostani hangulatfelméréssel is.

A megyei RMDSZ-szervezethez betoppanó emberek többek között különös összefüggéstelenségen bosszankodtak. Nemrégiben egy szociológus csoport azt mutatta ki, hogy a Magyarország határain kívül élô magyarok — tehát az erdélyiek is — 75–80 százalékban óhajtanák a kettôs állampolgárságot, a saját állítása szerint egyre nemzetközibb hírû kolozsvári mûhely viszont kivetíti grafikonra, hogy az erdélyi magyarok leginkább négy romániai magyar politikussal értenek egyet, ezek között hárman kapásból és hamis érvekkel elvetették a kettôs állampolgárság gondolatát.

Maga az egyik felmérô önfeledten kifejtette, nem érdemes elhinni azt, hogy a megkérdezettek 47 százaléka nem menne el szavazni. „Ez az adat nagymértékben magyarázható a kérdôív struktúrájával — hangzik a Szabadságban április 14-én megjelent interjúban —, a választásokon való részvételre vonatkozó kérdést közvetlenül az életszínvonallal foglalkozó fejezet után helyeztük el." Miért? Mert erre kötelez a világszínvonalú módszertan? Vagy mert nem voltak kíváncsiak a gyomorkorgástól független válaszokra?

Egyébként senki sem tagadná meg a szépreményû szociológusoktól a kísérletezés lehetôségét. Most nem a legmegfelelôbb helyre strukturáltak egy kérdést, nézzük el nekik, legközelebb ügyesebbek lesznek. Ezzel a társadalommal már annyit kísérleteztek, hogy ennyit még igazán elbírhat. Azt mondanánk, hogy egy-két félresikerült felméricskélés nem jár olyan katasztrófával, mint a belgrádi napóleonosdi. Szociológiai játékoktól nem omlanak össze épületek. Vagy intézmények. Igen, mondanánk, ha az RMDSZ kormánybalépését követô elsô lépéseket nem befolyásolta volna egy felmérés, amely kimutatta, hogy nem is olyan nagyon szükséges a Bolyai-egyetem. Felért egy eltévedt (?) bombával, amelynek tölcsérétôl egyenes út vezet a Petôfi–Schiller nevezetû fekete lyuk felé. Kinek használt az akkori kérdésfelvetés? Milyen cél vezette a megrendelôt? Miért nem arra a témára pályáztak meg némi pénzalapokat, hogy szükség van-e RMDSZ-re? Kizárt dolog, hogy az ukrajnai románok vagy a koszovói albánok saját érdekük ellen felméréseket kezdeményeznének.

Lehet, hogy az újabb közvélemény-kutatásokban egyre több értékes, a politikum számára is hasznosítható adat lesz. Meglehet, hogy az RMDSZ nem potyára dobja ki a pénzt, amikor valamilyen okból a romániai magyarság hangulatára kíváncsi. De a közvélemény a szerencsétlen kezdet miatt még sokáig kétségekkel fogja fogadni a hazai magyar szociológiai munkák vég-, pláne részeredményeit. Ezért is áll elô az ellentmondásos helyzet, hogy a közvélemény nem hisz saját tükörképének.

És ennek ellenére, amikor Neményi Ágnes a sajtó nyilvánossága elôtt szakmai szempontból mutat rá a közvélemény-kutatás módszertani hézagaira, egyedül marad. Az újságban nem szólal meg a közvélemény, elnézi a tanárnô kioktatását, kollektivista rendreutasítását. Ha ennyire közömbösek lettünk, megérdemeljük sorsunkat és a további beszédtémás közvélemény-kutatásokat.

Nits Árpád

— Melyek azok a szakterületek, ahol az együttmûködés hatékonyabb, ahol a cserekapcsolatoknak hagyománya van?

— Tavaly a nemzetközileg nyilvántartott 21 árucsoportban fejlôdés mutatható ki, kivéve a régiség- és mûtárgykereskedést, ahol nem volt növekedés. A magyar export legalább 10–15 árucsoportra támaszkodik. A Magyarországra irányuló román kivitel három-négy árucsoportra alapoz: a mezôgazdasági nyersanyag, a vegyipar, az építôanyagipar, illetve a fogyasztási cikkeken belül a bútor. A román exportkínálat tehát eléggé egyoldalú. A magyar kivitel azonban sokkal szélesebb választékskálát ölel fel. 1998-ban például az 564 millió dollár értékû exportunkból „csak" 186 millió dollár volt agrárcikk, élelmiszer. Ez számunkra nagyon jó arány: az, hogy egyetlen országba egyharmad arányba szállítunk agrárélelmiszeripari termékeket. Romániához képest ennél csak Szlovéniával, illetve Boszniával értünk el jobb arányt. Hasonlóan jó tradicionális kapcsolataink vannak a vegyipar területén is: a két ipar komplementáris, nagyon jól tudnak egymásnak termékeket szállítani. Örvendetes, hogy a magyar gépipar is egyre jobb piacot talál magának Romániában. A fogyasztási cikkek területén szintén jó a kapcsolatépítés bôvülésének üteme: szét kell nézni a romániai üzletekben, áruházakban — a magyar jelenlét mindenhol látványos. Románia felôl több évszázad óta hagyományos cikkek forgalma tapasztalható: itt elsôsorban a sóra és a fára gondolok. A rönktôl a bútorig nagyon széles a Magyarországra érkezô faáruválaszték.

— A román sajtóban a magyar élelmiszerbehozatallal, egyáltalán a túlzottnak ítélt magyar áruimporttal szemben gyakran megjelenik ellenséges hangnemû írás. Politikusok is felvetik a kereskedelmi mérleghiány gondját — sokkal több magyar áru érkezik Romániába, mint amennyi romániai jut Magyarországra. A kiállítás megnyitóján ön jelezte, hogy a kereskedelmi képviselet egyre többet tesz a román áruk magyarországi térhódításáért. Belátható idôn belül közelíteni lehet-e az arányokat?

— A román sajtóval kapcsolatban két észrevételem lenne: az egyik a véleményszabadság, amit maximálisan tisztelek. A másik a tények tisztelete: amikor valami fehér, és valaki mégis feketének állítja be, az hazudik. A román sajtóvisszhangokból megkülönböztetem azt, ahol a leírtak mellett indoklás áll. Egyesek viszont szemenszedett hazugsággal keltenek tömeghangulatot. Egy példát mondok: a február nyolcadiki miniszterelnöki találkozó alkalmával az Adevãrul címû lapban a fôszerkesztô helyettes azt állítja, hogy tavaly 400 millió dollár értékben szállítottunk ide agrárélelmiszeripari termékeket. Szerinte ezen a pénzen a magyarok meggazdagodtak és a románok pénzén fektettek be Romániába. Érdemes végigkísérni ezt a logikát. Érdemes, de nem biztos, hogy szabad erre idôt fecsérelni, amikor az alapadat nem igaz. Ha a cikkíró elolvassa a statisztikai adatokat, láthatja, hogy csak 186 millió dollárról van szó, és az exportôrök éppenséggel nem fektettek be Romániába. Ilyen típusú csúsztatások vannak: ez lehet nagyon zavaró, én mégis azt mondom, hogy a román sajtó többsége normális és korrekt. Én inkább arra figyelnék. A rosszindulatú tájékoztatás, az uszítás a román sajtóetikai kódex szerint is büntetendô cselekedet.

— Az áruforgalmat nyilván a piac szabályozza: ezt vagy elismeri a szélsôséges román sajtó vagy sem. Mit tehet azonban a magyar fél azért, hogy több romániai vállalkozó jusson ki a magyar piacra?

— Egy idôs román újságíró azt kérdezte tôlem: miért nem veszünk több Daciát Romániából? Visszakérdeztem: miért nem adnak el több román gépkocsit nekünk. Sem egy magyar vevô, de még kevésbé a magyar kormány nem kötelezhetô arra, hogy bármit is vásároljon. A piac dönti el, mi a jó, mi az olcsó, mit érdemes megvenni. Nemrég a Jurnalul national megdorgálta a kolozsváriakat, hogy százezer tonna magyar csirkét ettek meg!... Kolozsvárnak is minden lehetôsége megvan arra, hogy csirkét termeljen, olcsón adjon jó minôséget. Gyakran ér hasonló támadás, holott egy alapvetô igazságot felejtenek el: magyar cégek exportálnak romániai cégeknek. Ez tipikus piaci, üzleti kapcsolat, amit nem valami körmönfont állami politikával kell azonosítani. Másrészt, persze hogy a kormányzatnak támogatnia kell az exportot. Itt rendszerint nem konkrét pénzbeli támogatásra gondolok, hanem arra a segítségre, amit a magyar állam nyújt vállalkozóinknak a piacra jutáshoz, vásárokon történô részvételhez. Ilyen a mostani kiállítás is, ahol igenis van magyar költségvetési támogatás. Mindebbôl üzlet azonban csak akkor lesz, ha a kínálat árban, minôségben versenyképes. Itt a piac szabályoz! Ha több a magyar export Romániába és kevesebb a román export Magyarországra, ebbe állami szinten nem illik beavatkozni. Mi, akik a kereskedelmi kapcsolatokkal foglalkozunk, ezen úgy tudunk javítani, hogy a román exportot is jobban segítjük a magyar piacon. Kutatjuk, hogy milyen exportképes román termék van Magyarországon, és azt menedzseljük. Mindezt nem nekünk kellene csinálni, de besegítünk. Inkább ezt tesszük, minthogy a román államnak protekcionista ösztönei legyenek. Az is nyilvánvaló: a mai magyar árukiviteli szaltó nem fokozható a végtelenségig Romániában. A román piac nem egy bôvülô piac. Románia egyelôre 11–12 milliárd dollárnál többet nem tud importálni. A magyar kereskedôknek ezt a versenyt úgy kell megvívniuk, hogy sajnos, nem egy bôvülô piaccal állnak szembe, mint Lengyelországban, hanem egy stagnáló vagy szûkülô piaccal. Mások elôl viszik el ezt a szegmentumot. Néha sajnos, egymás ellen is versengenek a magyarok, ami árproblémákat és profitkiesést okoz, de ebbe sem avatkozunk be, de nem is lehet. A beavatkozás nem adminisztratív eszközöket, hanem marketingmunkát jelent.

— Milyen hatékonysága van a magyar üzletemberek számára a romániai kiállításoknak?

— Kolozsvárt mindenképpen pozitív példaként említhetem: amióta 1992 óta az Expo Transilvania elkezdte kiállításszervezô tevékenységét, a magunk részérôl is minden segítséget megadtunk ehhez. Azt szerettük volna, hogy Kolozsvár Erdély fôvárosához méltó kiállítási centrummá váljék. Kereskedelmünk és befektetésünk jelentôs része Erdélybe irányul. Kolozsvár mellett Temesvár, Arad, Nagyvárad is nagy jelentôségû kiállításszervezô, ugyanakkor kiemelném Iasit, illetve a székelyföldi városokat. Igazából egyik sem mérhetô Kolozsvár nagyságához és színvonalához. Az elsô helyen továbbra is Bukarest áll, ahol rendszeresen meg is jelenünk.

Tovább folytatódott a Kolozs megyei ellenôrzô akciók sora: Tordán, Désen és Szamosújvárott közlekedési téren, Kolozsvárott közrend, lakosságnyilvántartás és illegális üzletelés (az 1990/12-es törvény megsértése) szempontjából is.

A tordai „végeredmény": 16 kihágás, 1 millió 490 ezer lej értékû büntetés, 3 hajtási jogosítvány és 8 forgalmi engedély bevonása. Désen 90 kihágást büntettek (5 millió 395 ezer lej) és 9 forgalmi engedélyt vontak be. Szamosújvár 6 kihágással (fél millió lej) valamint 1–1 hajtási jogosítvány és forgalmi engedély bevonásával egészíti ki a statisztikát.

A kolozsvári akció 74 kihágást tapasztalt (7 millió 450 ezer lej), a piaci ellenôrzés során 28 esetben büntettek (3 millió 670 ezer lej).

(póka)

Tegnap a tordai Mihai Viteazul Líceum — amely a város magyar nyelvû líceumi osztályainak is otthont ad — tanárai és több mint nyolszáz diákja az iskola fennállásának 90. évfordulóját ünnepelték, valamint a líceum kollégiummá avatását. Ez alkalommal az iskola épületében két kiállítás nyílt. A festményeket és fényképeket tömörítô képzômûvészeti kiállítás az iskola alapítása óta eltelt kilencven esztendôrôl tanúskodik. Expoflora 1999 néven — Tordán immár harmadik alkalommal — az iskolában virágkiállítás tekinthetô meg, amelyet a polgármesteri hivatal, a Közterület Fenntartó Vállalat és maga az iskola szervezett. A rendezvény érdekessége volt az iskola hajdani és jelenlegi tanárainak és diákjainak találkozója.

Szombaton délelôtt díszünnepélyre kerül sor, majd délután öt órától a színházban „90 lépcsôfok a fény felé" címmel elôadást tekinthetnek meg az érdeklôdôk. Az ünnepségsorozat keretében vasárnap délelôtt tíz órakor koszorút helyeznek el Mihai Viteazul sírjánál.

Sipos Árpád

Az újonnan Kolozsvárra érkezett Mercedes Benz A Classe (A 140 és A 190) „szupergépkocsi" kiemelkedô tulajdonságainak tesztelése végett, Jolidon divatbemutatóra és koktélpartira hívta a sajtó képviselôit és Kolozsvár közéleti személyiségeit péntek délután az RMB Inter Auto cég. A kívácsiskodók és a potenciális vevôk megtekinthették és rövid út erejéig ki is próbálhatták a 30 ezer német márkába kerülô, öt sebességû, 125 lóerôs, dupla légzsákos, a 100 kilométeren csupán 7,7 (A 190), illetve 5,6 (A 140) liter benzint fogyasztó csodajárgányt.

K. O.

Traian Bãsescu közlekedésügyi miniszter, a Demokrata Párt alelnöke szerint a jelenlegi kormánykoalíció a 2000-es parlamenti választásokig megmarad. A Demokrata Párt kolozsvári székhelyén péntek délben tartott sajtóértekezletén a közlekedésügyi miniszter elmondta: a választások után nehéz elképzelni olyan koalíciót, amely nem foglalja magába a Nemzeti Liberális Pártot. A demokrata vezetô úgy véli: egy koalíció esetében kevésbé fontos egy-egy párt doktrínája. A képviselôk és szenátorok száma a meghatározó. A minisztert nem aggasztja a koalíciót alkotó pártok népszerûségének csökkenése. Szerinte ennek egyik oka a jugoszláviai háború. „Radu Vasile bebizonyította, hogy a koalíció és nem valamely párt kormányfôje" — mondta a miniszter.

Traian Bãsescu elégedetlen az országutak feljavításának ütemével. A 14 500 kilométer hosszú országútból jelenleg csupán 1 000 kilométert sikerült korszerûsíteni. Hozzátette: a Világbanktól és a Nemzetközi Valutaalaptól érkezô hitelt az 1995–1996-ban elköltött összegek visszafizetésére kaptuk. A kiharcolt 1 milliárd dollárt a román gazdaság nem érzi meg.

A Budapest–Bukarest autópályáról szólva a közlekedésügyi miniszter kifejtette: a terv megvalósításának egyik akadálya az, hogy Magyarországon még mindig nem tisztázott az autósztrádák koncesszionálásának kérdése. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank segítségével 2000 januárjában kezdik el a Bukarest–Pitesti, majd késôbb a Bukarest–Konstanca autópálya felépítését. Romániában a Budapest–Bukarest autópálya — a miniszter nem tért ki arra, mikor kezdik el építését — Râmnicu Vâlcean, Nagyszebenen, Déván, Aradon és Nagylakon keresztül halad majd. „A Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és a Székelyföldön keresztül haladó autóutat nem tudjuk elfogadni. Túl hosszú lenne" — mondta a miniszter.

Traian Bãsescu megnyugtatta a lakosságot: senki sem veszti el a Bancorexben levô pénzét. A bank elegendô tôkével rendelkezik a lakossági betétek kifizetésére.

Kiss Olivér

Harmadik napja tartanak Kolozsváron a Kolozsvári Magyar Diákszövetség által szervezett KMDSZ-napok. Péntek délelôtt a csapatversenyek City Tours szakasza lépett érvénybe. Ennek lényege az, hogy hetes csoportokba verôdött magyar fiatalok („KMDSZ-népek") — KMDSZ-napok igazolvánnyal nyakukban — „jópofáskodnak" a városban. A Wesselényi (Dózsa György) úton például a Köcsögök csapat végzett igen ötletgazdag KMDSZ-napok munkát: veknivel kezükben odaléptek a gyanútlan járókelôkhöz, majd ezek fejéhez érintve a kenyeret, megkérték ôket, hogy mosolyogjanak. A zsûri egyik tagja számolta, hány embert „vernek fejbe", és ezen hányan mosolyognak. Mint azt Hajdú Zsolttól, a Köcsögök egyik vezérétôl megtudtam, délelôtt tizenegy körül már húszon felül volt a „fejbevertek" száma. A KMDSZ-napok — amelyek íme, egy kis vidámságot hoztak e rosszkedvû városba — szombaton érnek véget.

Szabó Csaba

A múlt héten Brassóban aláírták annak a vegyesvállalatnak az alapító okiratát, amelyet a magyarországi Ikarus Gépjármû Rt. és a brassói Roman Rt. kamiongyár hozott létre Ikarus autobuszok összeszerelésére, szervízelésére, illetve gyártására.

Az új céget a partnerek minimális, 25 millió lejes alaptôkével, zárt részvénytársaságként kívánták bejegyezni, amelyben az Ikarus-csoport 51, a Roman Rt. pedig 49 százalékos tulajdonos. Vadnai Zoltán, az Ikarus Rt. vezérigazgatója a sajtónak nyilatkozva kifejtette: 1,5 millió dolláros beruházással, a szükséges fejlesztéseket követôen évi 400 autóbusz gyártását tervezik.

Elsô szakaszban 350-es, 396-os, 415-ös és 435-ös Ikarusok összeszerelését végeznék Brassóban. A román fél ebben a szakaszban csak gumikat, hûtôradiátorokat, szélvédôket és ablakokat biztosítana, késôbb azonban egész sor más alkatrész licencen alapuló legyártására is Brassóban kerülne sor. Idén a brassói vegyes vállalatnál mintegy 50 jármû összeszerelésére számítanak.

Vadnai Zoltán elismerte, hogy az Ikarus Rt. jelenleg nehéz helyzetben van, ám hozzátette:

— Olyan megoldásokat találtunk, amelyek az Ikarus Rt. helyzetét alapvetôen meg fogják változtatni, és hozzájárulnak ahhoz, hogy termelését a vállalat nem csupán belföldön, hanem külföldön is bôvíthesse. Olyan stratégiai partnerrel folynak a végsô tárgyalások, amelynek beszállása alapvetôen javít majd az Ikarus Rt. pénzügyi, mûszaki és kereskedelmi helyzetén.

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy az Ikarus ismét nyitna a keleti piacok irányába. Ez alkalommal azonban nem az orosz piacra gondolnak, de Bulgáriát és Moldáviát a brassói összeszerelô bázisról szeretnék autóbuszokkal ellátni.

Elôzetes számítások szerint a Roman Rt-vel közösen kivitelezett buszok 20–25 százalékkal lennének olcsóbbak az importált Ikarusoknál. A maguk során ez utóbbiak — típustól függôen, 106 és 180 ezer dollár közötti — ára a nyugati konkurencia által ajánlott autóbuszokénál mintegy 30 százalékkal alacsonyabb.

A Roman–Ikarus Autovehicole Rt. névre hallgató új cég vezérigazgatója, Bagó Ferenc kifejtette, hogy a vállalat gyakorlatilag július 1-jén kezdi el mûködését, az elsô magyar buszt pedig majd akkor szerelik össze Romániában, amikor az elsô megrendelést megkapják. A vezérigazgató az elsô idôszakban a piackutatási tevékenységre és a vásárlók finanszírozását megkönnyítô konstrukciók kidolgozására szeretne összpontosítani.

Carol Rugaci, a Roman Rt. vezérigazgatója beismerte, hogy cége anyagi gondokkal küzd. Folyamatban van a gyár szerkezetének átalakítása: az 1989-ben foglalkoztatott 27 ezer munkásból mára 10 600 maradt. Az új cégnél ugyan csak mintegy 100 személy foglalkoztatását tervezik, annak tevékenysége közvetve más egységeknek is munkát biztosíthat. Rugaci nem tagadta, hogy az Állami Vagyonalap, amely a Roman Rt. 49 százalékos részvényese, hosszabb idôn keresztül ellenezte a vegyesvállalat létrehozását. Bukarestben úgy vélték, ez terhet jelentene a tervezett privatizációs folyamatban.

T. Sz. Z.

Ha az Ikarus Romániában szárnyalni szeretne, ahhoz az kell, hogy a román politikusok engedjék repülni — írta az Azi címû napilap a magyar cég és a brassói Roman Rt. közös vállalatának létrehozását kommentáló cikkében.

A vállalkozás buktatóit a magyar partner is érzi — írta a lap arra hivatkozva, hogy a közös vállalat a minimálisan szükséges — 25 millió lejnyi — törzstôkével alakult.

Nem kétséges, hogy a tervezett évi 400 buszt képesek lesznek majd összeszerelni, de az értékesítéshez Románia nehéz piacnak ígérkezik. A helyi tömegközlekedési vállalatok szívesen vásárolnának új autóbuszokat, ám erre nincs pénzük, ezért beérik azokkal a használt jármûvekkel, amelyeket Németországban és Olaszországban a helyi hatóságok kivonnak a forgalomból. A nagy román magánfuvarozók pedig külföldön vásárolnak új buszokat, mivel ott árkedvezményre számíthatnak.

Az Azi szerint a szakszervezetek sem fogadták kedvezôen a Roman— Ikarus vállakozást. Egyrészt keveslik, hogy az új üzem mindössze száz alkalmazottal kíván dolgozni, másrészt attól tartanak, nemcsak kevés új munkahelyet teremt, hanem a már meglévôket is veszélyezteti azzal, hogy a szûkös hazai piacon kemény vetélytársa lesz a bukaresti Rocar autóbuszgyárnak.

Az Ikarusnak számolnia kell a román politika játékaival is — folytatta az Azi. A szenátus gazdasági bizottsága éppen most utasította el azt a kormányrendeletet, amely 100 milliárd lej kölcsönt biztosított a Roman Rt-nek. Brassóban ezt az elutasítást azzal magyarázzák, hogy a gazdasági bizottság elnöke, Viorel Cataramã szenátor szeretné megvenni a brassói traktorgyár, az UTB részvényeinek 51 százalékát, s mivel egyelôre akadályokba ütközik, a másik brassói nagyüzem, a Roman Rt. jött kapóra neki, hogy megmutathassa erejét.

A múlt héten Brassóban aláírták annak a vegyesvállalatnak az alapító okiratát, amelyet a magyarországi Ikarus Gépjármû Rt. és a brassói Roman Rt. kamiongyár hozott létre Ikarus autobuszok összeszerelésére, szervízelésére, illetve gyártására.

Az új céget a partnerek minimális, 25 millió lejes alaptôkével, zárt részvénytársaságként kívánták bejegyezni, amelyben az Ikarus-csoport 51, a Roman Rt. pedig 49 százalékos tulajdonos. Vadnai Zoltán, az Ikarus Rt. vezérigazgatója a sajtónak nyilatkozva kifejtette: 1,5 millió dolláros beruházással, a szükséges fejlesztéseket követôen évi 400 autóbusz gyártását tervezik.

Elsô szakaszban 350-es, 396-os, 415-ös és 435-ös Ikarusok összeszerelését végeznék Brassóban. A román fél ebben a szakaszban csak gumikat, hûtôradiátorokat, szélvédôket és ablakokat biztosítana, késôbb azonban egész sor más alkatrész licencen alapuló legyártására is Brassóban kerülne sor. Idén a brassói vegyes vállalatnál mintegy 50 jármû összeszerelésére számítanak.

Vadnai Zoltán elismerte, hogy az Ikarus Rt. jelenleg nehéz helyzetben van, ám hozzátette:

— Olyan megoldásokat találtunk, amelyek az Ikarus Rt. helyzetét alapvetôen meg fogják változtatni, és hozzájárulnak ahhoz, hogy termelését a vállalat nem csupán belföldön, hanem külföldön is bôvíthesse. Olyan stratégiai partnerrel folynak a végsô tárgyalások, amelynek beszállása alapvetôen javít majd az Ikarus Rt. pénzügyi, mûszaki és kereskedelmi helyzetén.

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy az Ikarus ismét nyitna a keleti piacok irányába. Ez alkalommal azonban nem az orosz piacra gondolnak, de Bulgáriát és Moldáviát a brassói összeszerelô bázisról szeretnék autóbuszokkal ellátni.

Elôzetes számítások szerint a Roman Rt-vel közösen kivitelezett buszok 20–25 százalékkal lennének olcsóbbak az importált Ikarusoknál. A maguk során ez utóbbiak — típustól függôen, 106 és 180 ezer dollár közötti — ára a nyugati konkurencia által ajánlott autóbuszokénál mintegy 30 százalékkal alacsonyabb.

A Roman–Ikarus Autovehicole Rt. névre hallgató új cég vezérigazgatója, Bagó Ferenc kifejtette, hogy a vállalat gyakorlatilag július 1-jén kezdi el mûködését, az elsô magyar buszt pedig majd akkor szerelik össze Romániában, amikor az elsô megrendelést megkapják. A vezérigazgató az elsô idôszakban a piackutatási tevékenységre és a vásárlók finanszírozását megkönnyítô konstrukciók kidolgozására szeretne összpontosítani.

Carol Rugaci, a Roman Rt. vezérigazgatója beismerte, hogy cége anyagi gondokkal küzd. Folyamatban van a gyár szerkezetének átalakítása: az 1989-ben foglalkoztatott 27 ezer munkásból mára 10 600 maradt. Az új cégnél ugyan csak mintegy 100 személy foglalkoztatását tervezik, annak tevékenysége közvetve más egységeknek is munkát biztosíthat. Rugaci nem tagadta, hogy az Állami Vagyonalap, amely a Roman Rt. 49 százalékos részvényese, hosszabb idôn keresztül ellenezte a vegyesvállalat létrehozását. Bukarestben úgy vélték, ez terhet jelentene a tervezett privatizációs folyamatban.

T. Sz. Z.

Nagy érdeklôdést és némi szorongást keltett Erdélyben az, hogy az illetékes magyar minisztérium a feketemunka elleni harc részeként megállapodást kíván aláírni román partnerével a szezonális munkavállalásról — jelentette ki romániai látogatása befejezésekor Ôry Csaba, a budapesti szociális és családügyi minisztérium politikai államtitkára.

A magyar államtitkár a múlt héten szombaton Nagyváradon fejezte be egyhetes romániai látogatását, amelynek során Bukarestben jegyzôkönyvet írt alá a szociális és munkaügyi területen való magyar–román együttmûködésrôl. Ez a jegyzôkönyv már a szezonális munkavállalásról és a gyakornokcserérôl szóló megállapodásokat készíti elô.

Bukaresti tárgyalásai után több erdélyi várost — Csíkszeredát, Gyergyószentmiklóst, Kolozsvárt, Nagyváradot — érintô körutat tett Ôry Csaba. Találkozott a helyi közigazgatás, a civil szervezetek képviselôivel, elôadást tartott erdélyi vállalkozóknak.

Magyarországon több tízezer román állampolgár dolgozik feketén. Az illegális munkavállalás nemcsak a magyar költségvetésnek okoz károkat, hanem azért is elfogadhatatlan, mert teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak a munkavállalók. A megoldást közösen kell megtalálni, s ehhez nagyon hasznosnak bizonyult a romániai látogatás — hangsúlyozta a szociális és családügyi minisztérium politikai államtitkára.

A Kolozs megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara 60 tagja, zömében nagyvállalat pénteken megfellebbezte a kamara idei közgyûlését. A fellebbezôk a közgyûlés eredményeinek megsemmisítését, a kamara régi vezetôségének újraaktiválását, az idei közgyûlés újra történô összehívását és a választások megismétlését követelik. Arra hivatkoznak, hogy az elmúlt közgyûlésen megválasztott vezetôk nem kapták meg a szükséges szavazatokat, a megválasztott szavazatszámláló bizottság nem teljesítette mandátumát, a választások második fordulójában nem az eredeti, jóváhagyott jelöltlistára szavazott a közgyûlés, hanem egy másikra, a szavazatszámláló bizottsághoz a tagok nem nyújtották be mandátumaikat, és a szavazatok megszámlálásában olyan személyek is részt vettek, akik erre a közgyûléstôl meghatalmazást nem kaptak.

„Neszkávét tettem a mikrohullámú sütôbe, és majdnem visszafelé mentem az idôben."

(Diáknap szervezôi hajnali 3-kor)

Mikor az emberpalánta elméje eléri az egyetemistához illô fejlettségi fokot, és a lelkes ifjú fölkerül például Kolozsvár nevezetes városába, elôbb-utóbb megérti, hogy az életet nem lehet csak úgy hajszolni, zabálni. Néha szükség van másra is. Arra, hogy elcsendesedjél, magadba roskadj — esetleg barátaid lakásában —, majd elôvegyél egy pakli kártyát, és elüsd az idôt vele, valahogy úgy, ahogy a vonaton a katonák szokták verni a blattot. Ilyenkor tanul meg az ember olyan szép kacifántosakat mondani, mint az említett katonák szoktak. Úgy látszik, a kettô együtt jár. Mármint a kártya meg a cifra káromkodások. Ezzel ereszti le a gôzt a vesztes. És ezzel vezeti le az izgalmakat a gyôztes. Mindehhez csupán az szükséges, hogy a diáknak legyen elegendô szabad ideje. Erre természetesen mindig akad. Aztán, ahogy telnek a hónapok meg a félévek, a szerencsésebbek még a bridzset is kipróbálják, de az átlag számára is van választék: kanaszta, póker és társaik. Jó, persze, nem indul ez minden elôzmény nélkül, de hát az amerikai hetest, a hatvanhatot meg a huszonegyet minden átlaghalandó magába szívta még a szülôi házban, vagyis itt az ideje új dolgokat kipróbálni.

Szóval, így volt ez nem sokkal ezelôttig, az egyszerû szerencsejáték-kártyák korában. Aztán jött a fejlôdô telekommunikáció, és kezünkbe adta legújabb vívmányát, a telefonkártyát. Eleinte talán ötezer lejbe került darabja — de erre már igen kevesen emlékeznek. Pedig ezek a kártyák is nagyon szépek voltak, fôleg akkor tetszettek nekünk, mikor még sokat lehetett velük telefonálni. Aztán jöttek a tízezres kártyák — utoljára jó három éve —, azok többe kerültek, de kevesebbet tartottak. Nem azért, mert törékenyebbek lettek volna. Nem mesélem tovább a telefonkártyák árának történetét, hiszen mindenki tudja, hogy mostanában egyetlen kártya egy lilás árnyalatú ötvenezres bankjeggyel fizethetô ki — vagy váltható ki az automatából. Merthogy közben ez is megjelent: a kártyaautomata. Így fejlôdik kártyatudásunk napról napra.

Kénytelenek vagyunk tartani az iramot, hiszen azóta már lett egy újabb kártyánk: ez ugyebár a bankkártya. Ebben most az a jó, hogy ez nem csak eszi a pénzt, hanem néha adja is. Egyeseknek. Ha diákszemmel nézzük a dolgokat, akkor az „egyesek" alatt „ösztöndíjasok" értendôk, de csak bizonyos napokon. Mert miután a diák átveszi a kártyát, még legalább egy hetet kell várnia arra, hogy a kártyán lévô összeg ne nulla legyen. Persze, próbálkozni addig is lehet. De mi értelme?

Inkább — amíg megérkezik a várva várt ösztöndíj — üljünk le egyet pihenni, és vegyük kézbe a régi pakk kártyát, amin még nem írja a nevünket meg az azonosító számunkat, sem azt, hogy ATM, amivel nem lehetett telefonálni sem, viszont könnyen felismerhetô, hogy melyik a makk hetes, és pénzt sem kér. De remekül lehet vele játszani.

Rácz Éva

Hivatalosan: a Diáknapok szerdán, május ötödikén, 18.00 órakor kezdôdtek a Diákház nagytermében.

Gyakorlatilag: a hír igaz, de...

Ezen talán senki nem lepôdik meg: csúszott a kezdés, mert a zsûri még bírálta — vagyis jó alaposan szemügyre vette — a csapatok összehozta kiállításokat. Hogy mi minden elfér négy négyzetméteren, azon igen sokan meglepôdhettek, hiszen az agyvelô minden változatától a mérôpoharakon át a vécécsészéig és a legelészô lovakig sok mindent bemutattak a csapatok. Volt néhány marslakónak álcázott, a szabályok szerint tetôtôl talpig kifestett csapatkapitány is, egyik zöldben pompázott, a másik pirosban, a harmadik pedig beillett volna sakktáblának. (Szépek voltak, ahogy ott álltak és fáztak a Diákház elôcsarnokában.)

A mûsor tulajdonképpen a csapatok bemutatkozásából állt, leszámítva azokat a rövid filmrészleteket, melyeknek semmi közük nem volt a bemutatkozáshoz, viszont hatásosnak, helyenként sokkolónak bizonyultak, és remekül kitöltötték az idôt. A csapatok bemutatkozása egyébként élôben — állítólagos színdarabok bemutatásával — történt, miután a filmezést lefújták, sok mindenre hivatkozva. (Mint a múlt heti Campusban is beszámoltunk róla, az eredeti terv szerint a csapatok egy-egy 3 perces kisfilmmel mutatkoztak volna be — szerk. megj.) Meghallgattuk a csapatok himnuszait, a raptôl a sanzonig, benne a mini playback-show helyi változatát is.

A csapatok nagy része a nézôtéren is csak magával volt elfoglalva, saját jelszavukat skandálták, és egyesek mindenkit lehurrogtak. Ezzel nem értettünk egyet. Azzal viszont igen, hogy túl sokan belefoglalták már a felvezetô szövegükbe, hogy ôk a legjobbak, és ôk lesznek az elsôk. No, ezt majd meglátjuk.

A mûsorvezetésrôl talán azt a véleményt tolmácsolnám, hogy láttunk már változatosabbat is. Viszont rég hallottunk ennyi viccet egyszerre. (És ennyi szakállas poént.)

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség 6. Diáknapján tulajdonképpen már szerdán reggel, a megnyitó elôtt elkezdôdtek az izgalmak, a Clujana-sporttelep néhai focipályáján. A salakpálya közben vízipólóra is alkalmassá vált, a játékosok pedig ingyen kapták az iszappakolást. De azért küzdöttek. A kosár-csarnoknak még hiányzik három nap esôzés, amíg utoléri a focipályát a pocsolyák számát tekintve, de az építmény határozottan fejlôdôképes.

Sôt a szerdai eseménysor elôtt derült ki a Diáknapok csapatkapitányainak gyûlésén, hogy Minarikékat (teljes nevük: Minarik Ede és a Csabagyöngye) kizárták, mivel nem feleltek meg egyetlen követelménynek sem. Viszont így legalább akad elég bíró és szervezô a focimeccsekre, és a pénteki városbarangoló Citytour-versenyre.

(jakab)

— Meglepôdtem, milyen nehéz volt a csomagja. Bíró Sándor nemzetközi sakkmester sakktáblákkal, -figurákkal és órákkal tele táskával érkezett Kolozsvárra mint a sakkverseny vendége, sôt támogatója — meséli Varga Csaba, a Diáknap sakkos csütörtökjének szervezôje.

— Hogy sikerült Bíró Sándort „elcsábítani"?

— Sokszor voltunk már együtt versenyen és különben is nagyon lelkesen viszonyult a felkérésünkhöz.

— Miért éppen Y sakkversenyként hirdetnek a plakátok?

— Az Y tulajdonképpen egy szám, azt jelezné, hogy ez hányadik sakkverseny, de mivel még senki sem tudta világosan, hogy volt-e még ilyenszerû kezdeményezés, hát ez lett az „Y-odik".

— A résztvevôkrôl és helyszínrôl mit lehet tudni?

— A 20 csapat képviselôin kívül még 10 független személy jelentkezett. A helyszín pedig a Rendez-Vous kávéház, amely ugyancsak támogató.

— Miért történt meg az, hogy a sakkversennyel csak 300 pontot lehet szerezni, míg a többi versenyszámok pontszámai sokkal nagyobbak.

— Az elején bizonytalanok voltak a körülmények, és nem akartunk nagy csalódást okozni.

— Máskor is lehet még szerencsénk ilyesmihez?

— Mindenképpen szeretném, és bízom abban, hogy most azért jelentkezett csak 10 független, mert a csapatok éppen felszippantották a többit.

Boda Szabolcs

A fenti címhez hasonló idézetekkel foglalkozott szerdáról csütörtökre virradóra a rendezvény 20 versenyzô csapata. A feladat lényege: a KMDSZ pincéjébe minden félórában levonult egy-egy csapattag, és a feldobott témára kisprózát, valamint folytatásos verset írtak csoportok, valamint rajzoltak-vízfestékeztek — ami épp eszükbe jutott. Csemegeként következzék néhány feladott téma: „Konyhakert-zsaru, kinek kellesz?", „Figyelj csak / hogy dobog bennem a szíved", „Tükör által homályosan", „Ha félek éjjel, a földgömbbel alszom" — s a többi.

A zsûri kedvencei valószínûleg a folytatásos versek lesznek. A mûvek ugyanis 3–3 soros szakaszokból állnak össze (ha ez lehetséges egyáltalán...), melyeket a csapattagok egymás után írtak egy A3-as ívre. A szervezôk szemének pedig a vízfestmények szimpatikusak. A csapattagok legalább olyan kedvvel és felszabadultsággal pingáltak, mint egy-egy osztálynyi kisiskolás — mondjuk, valahol Seholfalván.

(W. Sz.)

Úgy tûnik, Woyczek ismét elôkerült, legalább két elôadás erejéig. Maszkuráék ugyanis úgy határoztak, hogy az idei Diáknapok alkalmából mûsorra tûzik a darabot, így most az is megajándékozhatta magát egy valódi Woyczek-élménnyel, aki lemaradt az elôzô két bemutatóról.

Woyczek él. Botorkál a színpadon fel és alá, ügyetlenkedik, csetlik- botlik. Megkapóan ôszinte, végtelenül kiszolgáltatott és szánnivalóan esetlen egyszerre. Hiszen ô csak egy szegény ördög, akinél a morál, bizony, hibádzik. A színjátszók pedig a végtelenségig kihasználják a szerep kínálta lehetôségeket. A szövegtanulásra nyilván nem kellett sok idôt és energiát fordítani, hiszen a harmadik jelenet után már szinte a közönség is kívülrôl tudta. Igazán kifejezô volt azonban a mimika, a gesztusok játéka, amelyekért a közönség igen hálás volt, némelyiket nyíltszíni tapssal jutalmazta. Említést érdemel még a némafilmvetítések hangulatát idézô zongoraszó is. Mindezek csak elmélyítették a hatást, és fokozták a tragikomikus helyzetek hangulatát. Persze, a publikum nevetett akkor is, amikor sírni kellett volna; amikor rádöbbentünk, hogy mindannyiunkban lakik egy Woyczek, aki néha megjelenik esetlenül, bûnbánó arccal, szolgálatkész alázattal, sután, és egyre csak mondogatja, hogy „Igenis, kapitány úr!". De — és ez a legfôbb jellemzôje — mindig reménytelenül kapkod, siet. És túl sokat gondolkodik, ettôl olyan megviselt az arca.

Hogy mi ebbôl a tanulság? Fogalmam sincs. A magunkfajták ugyanis tesznek a morálra.

-bogi

A Visszhang focikupában részt vevô kolozsvári egyetemista fiúk elérkeztek a középdöntôhöz. Legalábbis azok, akik át tudtak vergôdni a szorosabbnál szorosabb csoportmérkôzéseken. A közelmúlban végzôdött meccsek eredeményei:

A csoport
Góbék — Nagykároly 1–2
Activex — A klikk 7–2
Zöld Trabant — Nagykároly 6–2

B csoport
ReáMargit — Hubertus 2–4

Minarik — P. T. I. 1–1

C csoport
Karthágó — Bolha 1–2
Karthágó — Hervasztók 3–2

D csoport
Euro-Team — P. I. K. 1–0

A csoportmérkôzéseken kiesetteknél még csak a Betegek és a Bundy’s csapatok érezhetik rosszabbul magukat. Ugyanis ôk többszörös meg nem jelenés után, mondhatni, kizárták magukat a versenybôl.

A szervezôk a középdöntôre a továbbjutottakból két csoportot állítottak össze: az elsô csoportban játszanak tovább Zöld Trabanték, a Hubertus, a Bolha és a P. I. K. A második tagjai a következôk: Nagykároly, P. T. I., Karthágó, valamint az Euro-Team.

A diáknapok sportvetélkedôi miatt a Visszhang egy hétre visszavonul, tehát a középdöntô meccsei május 10-e után következnek. Ám addig is szurkolhatunk kedvenc csapatunknak (akik ugyan más név alatt játszanak) a szerdától szombatig tartó diáknapi (sport)rendezvényeken.

Orbán Katalin

Egy másfajta kapcsolatot ígér a mottó az április 26–május 1. közötti idôszakra a gyôri és környékbeli helyszínekre. Egy fesztivál, amirôl leginkább esszét lehet írni. Fényírók fesztiválja — ahol a fôszerepen nem, a fényen viszont már meg lehet osztozni a fényolvasókkal is. A lényeg maga az alkotás — az olvasás ezt csak követheti, kiegészítheti, értelmet adhat neki, esetleg tagadhat meg tôle. A fényolvasás most alázatosan meghúzza magát az elsötétített nézôtéren, fényszomjjá szelídül, és ez az, ami a fényíróból ezennel leginkább hiányzik. De most az ô fesztiválját üli Gyôr, ismert és (még) ismeretlen alkotót egyaránt megillet a Vászon.

A nagy filmes kaland akkor kezdôdik, amikor megérkezvén kiderül, ez már nemcsak Nyugat-Magyarország, hanem Európának is a nyugatabbik csücske, minden tartozékával. A programkezdéseknek nincs idejük kicsírázni, szempont a pontosság, ecetbe a késlekedéssel. A szervezést tényleg láthatatlan szálak intézik, és bonyolítják, de furcsa mód ôk maguk nem bonyolódnak össze. Egyszerûen ismeretlen az egymást hisztérikusan hajkurászó stáb, a kétségbeesett szervezôi ábrázat — legalábbis a halandó nézôsereglet számára. Az esetleges kellemetlenségek, bakik mindig „az egy álmai", egyediek, sosem jönnek csôstôl, és csupán isteni figyelmetlenségként kezelendôk. A szervezmény tehát pont olyan ütemesen pereg, mint a filmmobil. A feszengés viszont elkerülhetetlenné válik, ha az ember egy kicsit is bohém, vagy nagyon is kelet-európai. A rögtönzöttség bája hiányzott, csak úgy, amolyan balkáni szépségpöttyként.

Fénysokk, lépten-nyomon. A négy-öt helyszín sok(k) még az igényes válogatónak is, de teljesen természetes. Csak moziterembôl volt három, koncertbôl megszámlálhatatlanul sok, de a színház sem mostohagyerek. Az utolsó programokként idôzített utcabál, záróbulik, Tavaszünnep rendezvényei, falu bolondja választás ôrült légköre sikeresen behozták az elsô napok távolságtartó légkörét.

Az elsô két nap üdvöskéje Rona Hartner volt; kedden a Hólyagcirkusz volt újdonság, szerdán a Bárka színház, melynek elôadására már a déli órákban nem lehetett jegyet kapni, de akadt olyan darab is, amely technikai okokból volt kénytelen megrövidülni. A koncertkínálatot a népi és dzsessz-zenekarok dominálták.

A támogatók listája A4-es terjedelmûre nôtte ki magát, de a jelek szerint végülis semmibôl sem volt hiány... Hogy ez kinek az érdeme, az magánügy, de éppen ezért kell jövôre hétszer is megrágni, hogy Gyôri filmfesztivál vagy inkább Szángyôrnapok.

Szakács Zsuzsanna és Putyi

„Az én hazámban az abszurditás életforma" — írta a gyôri katalógusba a szerb Milos Radovic, aki rövidfilmjéért a legjobb rendezônek járó díjat kapta. A tízperces alkotás rendkívül tömören nyújtja az élményeket, pillanatok alatt vázol fel emberi jellemeket és konstruálja meg a helyzetet. Az abszurdnak tûnô paradoxonok a Kusturica filmekbôl ismert könnyedséggel kerülnek a tekercsre — a balkáni népeknél ez tényleg természetes. Egyébként a Kusturicával történô összehasonlítás nem véletlen, hiszen az Underground fôszereplôje is megjelenik a filmben.

Teljesen más világot jelentett Heinz Sobota és a róla készült portréfilm. Gyôrben személyesen is megjelent a Kurvapecér címû könyv írója, ahol egy remek beszélgetés keretén belül villantott fel valami csekélyet személyiségébôl: abból a meggondoltságból, nyugodtságból és gondolati letisztultságból, ami ôt jellemzi. A portréfilm is ugyanerre világított rá, egyébként csütörtökön vetítette a Duna tv.

Általában az animációs filmek örvendenek a legnagyobb népszerûségnek a fesztiválokon, idén se volt másképp. Tóth Pál nyerte meg ezt a kategóriát, akinek Egy újabb nap címû rajzfilmje vetítéskor hatalmas vastapsot kapott, még mielôtt befejezôdött volna. Zseniális szellemi bukfencre alapozott a rendezô. Azt a konvenciót, hogy életünkben a ruha játssza a mellékes szerepet, kifordította: a lényeg a ruha, aki/ami csupán kellékként szereli fel magának az emberi test különbözô darabjait, mint ahogy mi a ruhát vesszük fel.

Közönségdíjat nyert Maria von Heland Láncdohányos címû filmje, amelynek forgatókönyve jelentette erôsségét: a fiatal hölgy nem tud cigarettát venni az utcai automatából, pénze is bennragad, és ez lehetetlennek tûnô eseménysorozatot indít el, melynek eredményeképpen hôsünk mégis cigarettához jut. A remek ötletet kitûnô kidolgozás teszi dinamikussá és frappánssá.

A Mediawave-en nem csak a tekercsek jelennek meg, rengeteg élô elôadás teszi valódi fesztivállá az eseményt. A péntek estét Iva Bittová tette vitathatatlan fénypontjává a hétnek, hiszen különleges, egyszerre intellektuális és ösztönös zenéjének nehéz ellenállni. Ínyenceknek szólt rögtön utána a The Necks nevet viselô ausztrál zenekar produkciója, elsô hallásra monotonnak tûnô zenéjük rendkívül finom változásokat takart, és hátborzongató hatást ér el annál, akinek volt ereje odafigyelni.

Zsenge

„Fogjunk öt darab különbözô világpolitikai eseményt, emeljük ki ôket szinte találomra az információszórókból, keverjük össze elôítéletekkel, elméletekkel és darabokra tört lexikonokkal: fogadjunk, hogy szinte tökéletes, cementkemény zûrzavart kapunk.

A mi dolgunk csak annyi, hogy ezt a zûrzavart valahogy mégis letagadjuk, és a világon máris minden mindennel összefügg." (Perspektíva, 1999. április 29., IV. évfolyam, 20. szám — Ultra való)

A fenti idézetnek természetesen mindenben a legteljesebb igaza van, és nemcsak azért, mert történetesen jól ismerem a szerzôjét (neve épp emiatt nem szerepel, reklámetikai megfontolásokból). És azért van igaza, mert ebben a dolgozatban is minden mindennel összefügg. Például a cím Jonathan Swifttel. A Gulliver utazásait például azért adják ki rendszeresen gyermekek számára megcsonkítva, mert Swift a harmadik és negyedik részben néhol igencsak megnyomta a tollat. Például mikor nemes egyszerûséggel az egész emberi fajról mond ítéletet abban a részben, amelyben Gulliver a nemes és az embereknél emberségesebb nyihahák országába keveredik. Szerény javaslat címû röpiratánál „provokácabbat" nehezen lehet találni. Abból kiindulva, hogy a XVII. századi Angliában rengeteg volt az éhezô gyermek, javasolja, hízlalni kéne ôket, aztán pedig éttermekben szolgálni fel. Az ehhez hasonló megoldásokat pedig olyan faarccal és cinizmussal írja, hogy óvó néniknek semmiképpen sem ajánlhatom háziolvasmányként.

Vagyis Swift az igazi. Aki mégis úgy döntött, velünk marad, annak nem ígérhetünk semmit. Ugyanis e dolgozat végkövetkeztetése a következô: a csapból nem Koszovó és nem Kis-Jugoszlávia folyik, hanem víz. És lássuk, mi jön ezután. Az máris kiderült, hogy az úgynevezett humanitárius katasztrófáról lesz szó. Azért „úgynevezett", mert kicsit bajban vagyok a szakkifejezésekkel. Elég nehezen tudom elképzelni például azt a tornádót, amely humanitárius jelleggel pusztítja végig Floridát, és emberségesen omlik a lakók fejére a ház. A Koszovó területérôl elüldözött mintegy 600 ezer albán is bizonyára sértônek találja a fenti jelzôt, akárcsak az a belgrádi vagy újvidéki polgár, aki pár napja esténként sötétben kuksol a NATO bombázásai miatt. Ennyit a jelzôkrôl, most jöjjenek a tények (vagy amiket tényeknek nevezünk).

A kissé szûkre szabott, erôteljesen szubjektív sajtószemle egy HVG-idézettel folytatódik. A lap április 10-i számában közölt összeállítást a koszovói helyzetrôl. A Ki merre lát? címû cikk a menekültek helyzetével foglalkozik: „A szerb fegyveresek elôl a múlt hét végén naponta már több tízezren menekültek el Koszovóból, s szombaton a kétmilliós volt jugoszláv tagköztársaság, Macedónia bejelentette, képtelen újabb menekülteket fogadni, s azonnali hatállyal lezárta határait. A súlyos gazdasági válsággal küszködô ország kormányzatát az sem hatotta meg, hogy a senki földjén rekedt több tízezer albán több napig alig jutott vízhez és ennivalóhoz, s hogy többen meghaltak a nélkülözések miatt." Vagy: „Ha nem érkeznek idôben a segélyszállítmányok, akkor Albániában a minimális életfeltételeket sem tudják biztosítani a szerb paramilitáris erôk terrorja által elûzötteknek. Ugyanakkor a példátlan méretû menekült-hullám egyelôre nem zavarta meg a közrendet. Annál nagyobb gondot jelent a befogadóközpontokban a minimális higiénia feltételeinek megteremtése. Elemzôk szerint ennyi ember rászabadítása Albániára a legborzalmasabb „bomba", amivel Milosevic a szomszéd országot megtámadhatta." A jelenleg legfrissebb MTI-hír a NATO légicsapásairól a következô: „Németországban állomásozó amerikai katonák elôtt mondott szerdai beszédében Bill Clinton a Jugoszlávia elleni légitámadások fokozását helyezte kilátásba. A szerb erôknek el kell hagyniuk Koszovót. A NATO könyörtelenül folytatja a csapásmérést mindaddig, amíg Slobodan Milosevic elnök meg nem hátrál."

Amióta Koszovóban és Kis-Jugoszláviában a helyzet fokozódik, naponta megkapjuk a magunk hírmagyarázat-adagját. Az elemzéseket. Mit bombáztak és miért. Honnan a szerb nemzeti egység. Meddig bírja Milosevic, a szerb hadsereg, a koszovóiak; az F 15-ös vadászgépek, a szerb légvédelem. Meg van minden magyarázva. Egy hónapja keringenek a hírek az esetleges szárazföldi beavatkozásról. Csak a megoldást nem mondja senki. Pedig egyszerû. Fel kell venni Kis-Jugoszláviát a NATO-ba, mondjuk, gyorsított eljárással.

Így járna jól mindenki. A NATO egybôl beszüntethetné azt a légiháborút, amelybôl úgyis csak presztízsveszteségbôl kerülhet ki: végülis az ENSZ Biztonsági Tanácsa nélkül kezdett egy olyan akcióba, amelyrôl a NATO-stratégák is tudják, hogy a kényszer szülte szükségmegoldás, mely leginkább rövid távon hatékony. A szerbek is megnyugodnának, nem a légiriadó szirénáját kéne figyelniük, a kereskedelem is visszaállhatna eredeti rendjébe, a gyerekek is járhatnának iskolába, nem lennének áramkimaradások, és nyugati segélybôl újjá lehetne építeni a dunai hidakat. A szerbek „Slobo"-ja, Milosevic is megôrizhetné hatalmát, vagyis a családi vállalkozásban mûködtetett államot. (Ô látná be leginkább az ötlet elônyeit — hiszen politikai elemzôk szerint ügyesen taktikázik). A Koszovóból elmenekültek — szintén nyugati segélybôl — falvait újra fel lehetne építeni, ezzel nemcsak ôk, hanem a környékbeli országok építôvállalatai járnának jól. Albánia és Macedónia is jól járna, mert a menekültek hazatérnének — kinek nem lenne kedve egy friss, újonnan tatarozott NATO-tagállam polgárává válni? Szóval, vannak elônyei a megoldásnak. És az egész történetrôl Emir Kusturica forgathatna az Underground mellé egy újabb háromórás Jugoszlávia-filmet, Goran Bregovic édesbús zenéjével. A szerb tévé pedig egyszerûen csak elôjelet kéne hogy változtasson: a NATO-t pocskondiázó összeállításaiban csak át kéne írni a minôsítô jelzôket.

Persze lehetséges, a fentebbi szerénytelen javaslat nem mindenkinek volna egészen szimpatikus. A soviniszta szerb Seselj vajda bizonyára kilépne a belgrádi kormányból tiltakozásul. Talán „Slobo" sem adná be könnyen a derekát, ki tudja. Vagy lehetséges, folytatódnának Belgrádban a NATO-ellenes tüntetések. Esetleg a koszovói albánok egy része árulást, kétszínûséget, megalkuvást emlegetne. Mindegy, akik túl hangosan tiltakoznának e szerénytelen javaslat ellen, kaphatnának ajándékba egy humanitárius légicsapást.

Sipos Géza

Emlékeztetôül: a Campus azért indította a Provokác rovatot, hogy téged, aki most a lapot a kezedben tartod, válaszra indítsunk. Ha kedved van a fentieknél igényesebben politizálni, a Campus szívesen közli véleményed, elemzésed.

Rendkívüli KMDSZ-közgyûlés
lesz május 12-én, szerdán délután öttôl a Brassai líceumban. Terítéken az alapszabály módosítása és az elnökválasztás. Megjelenés elsôsorban KMDSZ-tagoknak.

Nyári Egyetem
Az idei nyári egyetemre jelentkezôk a KMDSZ-irodában kaphatnak ûrlapokat, amiket, miután kitöltötték, május 14-ig kell beadni.

Jog- és történészhallgatóknak
szóló pályázati felhívás érkezett a KMDSZ-irodába. A pályázat díja nyári egyetemen való részvétel, de csak azok részesülhetnek benne, akik május 31-ig jelentkeznek.

Szakosztályoknak
A KMDSZ honlapjának szerkesztôje már nagyon türelmetlenül várja a szakosztályok Internetre szánt (háromnyelvû: magyar, román és angol) anyagait.

A MÁSvilág KLUB
csütörtök esti találkozóján Szilágyi Júlia kolozsvári irodalomkritikus tart elôadást Babits Jónása — hagyomány, irónia, felelôsség címmel a Mátyás-házban május 13-án, este hét órától.

Az utcai pénzváltóknál a forint 57/60, a márka 8000/8200, a dollár pedig 14 700/14 900 lejbe került.

Pénteki sajtóértekezletén Ioan Roman parasztpárti képviselô elmondta: kemény harc folyik a parasztpárt Kolozs megyei szervezetének vezetéséért. Hozzátette: Ioan Vida Simiti képviselô ellenjelöltjeként maga is indulni fog a választásokon. Elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy a Kolozs megyei szervezeten belül üresen maradt tisztségekre késôn szervezték meg a választásokat. A képviselô kifejtette: kész voksát adni a szamosújvári, tordai, dési, bánffyhunyadi és aranyosgyéresi szervezetek által is támogatott Radu Sârbura, aki ideiglenesen töltené be az elnöki tisztet.

K. O.

Pénteken a Victoria-palotában Radu Berceanu ipari miniszterrel találkoztak a négy nagy szakszervezeti központ vezetôi. A több mint négyórás tárgyalások után a felek úgy döntöttek: hétfôn folytatják az egyeztetéseket, mivel még mindig nagyon sok olyan pont van, amelyben nincs egyetértés a szakszervezetek és a kormány között.

Megállapodtak abban, hogy módosítani kell az ipari áramfogyasztóknak különbözô kedvezményeket biztosító kormányhatározatot. Az elemzések során ugyanis kiderült, hogy egyes gazdasági egységek távolról sem bizonyították be, hogy a kedvezmények hatékonyabbá tették volna pénzügyi tevékenységüket. Javasolták tehát, hogy csupán azok a gazdasági egységek részesüljenek kedvezményben, ahol a kedvezmények következtében nôtt a munkatermelékenység, gyarapodtak a beruházások és a készletek, és nôtt a versenyképesség.

Berceanu szerint a kedvezményeket élvezô ipari fogyasztók közül több egység béremelésre és nem beruházásra fordította azt az összeget, amit a villamos energia csökkentett árából nyert.

A szakszervezetek ellenzik a kormánynak azt a javaslatát, hogy szociális díjszabást vezessen be havi maximum 50 kwh fogyasztására, ehelyett 100 kwh-t javasolnak.

Így nevezte a katolikus egyház feje önmagát elsô Romániában elmondott beszédében. A Bãneasa repülôtéren ezúttal az ajkához emelt tálban csókolta meg az ország földjét, egészségi állapota miatt ugyanis nem tudja már régi szokásához híven térdre ereszkedve tiszteletét kifejezni.

A pápa által várhatóan szóba hozandó témákra vonatkozóan elôzetes találgatások folytak s jelentek meg különbözô hírügynökségek tudósításaiban, háttérinformációiban. Római források a várható témák között megemlítettek a magyar kisebbségre vonatkozó célzást, de ugyanígy tudni vélték azt is, hogy a pápa a Romániában nagy számban élô cigányokról is szót ejt, valamint az ország gazdasági gondjaira utal, hiszen a szabad piacgazdaságra való áttérést igen sokan keményen megszenvedik. A repülôtéri fogadásra összegyûltek elôtt II. János Pál az elôre jelzett témák közül egyelôre csupán az elnyomott és üldözött görög katolikus egyházat említette, s a leköszönt, súlyos beteg bíborosát, Alexandru Todeát, aki 16 év börtön és 27 évi kényszerlakhely után még életben van. Beszédében, valamint a szintén beszédet mondó Teoctist pátriárka és Emil Constantinescu államelnök szavaiban az ökumenikus szempont kapott legnagyobb szerepet. Mindkét hazai szónok említette a keresztények szétszakadtságának fájdalmas tényét. Az államelnök külön kiemelte: történelmi esemény ez a látogatás, mert mindannyiunknak az egység reményét közvetíti. „Világos, hogy a keresztény egyházaknak, különösen most, a harmadik keresztény évezred küszöbén, feladatuk memóriájuk megtisztítása, és az, hogy együtt keressék eredeti egységük apostoli forrásait. Ez nem metafora, s nem is jelenti a politikai-gazdasági pragmatizmus feláldozását valamiféle képzelt lelkesültség kedvéért. A politikai élet újrahumanizálásának sürgetésére gondolok, a nemzetközi szolidaritás gyakorlatára, vagy minden személy jogainak gyakorlására egy élô, több oldalú és új, szenvedélyes alkotásra képes kereszténység kontextusában. A kereszténység nem múzeum, hanem összekötô kapocs, amely nélkül elképzelhetetlen a múlt megértése, a jelen megszervezése és egy, az emberiség végsô hivatásához méltó jövô" — mondta Emil Constantinescu.

II. János Pál Romániát hídnak nevezte kelet és nyugat között, majd az ortodox pátriárkátus katedrálisa elôtt mondott újabb beszédében kifejezetten utalt a román nép latin eredetére és bizánci kultúrájára, mint olyan elemekre, amelyek jellemzik s alkalmassá teszik a közvetítô szerepre. Ez mintegy ismételt magyarázatul is szolgált arra, miért ragaszkodott a sok akadály ellenére ehhez a látogatáshoz a katolikus egyházfô. „Növekvô egyetértést kívánok mindazok közt — akik a keresztény névvel nevezik meg magukat — ortodoxok, mindkét rítusú katolikusok és a mindenféle protestáns felekezethez tartozók —, hogy egység és egyetértés forrassza ôket egybe hazátokon belül és az egész európai kontinensen."

Alig néhány órája tartózkodik Romániában a legfôbb katolikus elöljáró, máris rengeteg összefüggés sejlik fel eddigi beszédeibôl, s rejtôzik egyelôre sokféle magánjellegû találkozóból összeálló programja mögött.

A bukarestiek és az ország minden csücskébôl érkezô érdeklôdôk, zarándokok nagy számban töltik meg a nehezen hozzáférhetô, mert meglehetôsen zártkörû rendezvények helyszíneit vagy azok környékét, valamint a pápai útvonal különbözô fôvárosi szakaszait. Fiatalok és idôsebbek vonulnak román nemzeti és vatikáni zászlókkal, csoportokban és egyénileg, gyalogosan és autóbusszal. Korábban nem sok pozitívum hangzott el nyilvános fórumokon a katolikus egyházról Romániában, s bizony most is vannak disszonáns hangok, olyanok, amelyek a nemzetet, annak egységét féltik a láthatóan megtört fizikumú, igaz, annál erôsebb akaraterôt és önfegyelmet mutató pápától. Ám Bukarestben tapsoló, lelkes, olykor könnyes szemû embertömeg látható, és talán az utca embere, a csupán tévét nézô is meggyôzôdik arról: jelentôs esemény, történelmi esemény tanúja, passzív vagy aktív résztvevôje.

Bodó Márta

Carl Siebentritt, a bukaresti amerikai nagykövetség másodtitkára, az Egyesült Államok kolozsvári információs irodájának vezetôje áprilisban újból Albániában és Macedóniában tartózkodott. A diplomatát ottani élményeirôl kérdeztük.

— A katonai helyzet nem változott az elmúlt hetekben. Az idôjárás javulásának köszönhetôen a légicsapások gyakoribbakká váltak. A NATO céljai sem változtak: a szerb csapatok kivonása Koszovóból, a menekültek hazatérése, egy NATO-vezette nemzetközi békefenntartó alakulat koszovói állomásoztatása. Slobodan Milosevics nagyon jól ismeri ezeket a feltételeket. Viktor Csernomirgyin orosz különmegbízott próbál békés megoldást találni a konfliktusra. Az amerikai kormány támogatja ezt a kezdeményezést. Az Egyesült Államokból más-más jelzések jutnak el hozzám a szenátusból és a képviselôházból. Az esetleges nézeteltérések ellenére, a kongresszus támogatja az elnököt és a NATO légicsapásait. Mindaddig, míg Milosevics nem tesz eleget a NATO követelményeinek, folytatjuk a légicsapásokat.

— Több százezer, talán már egymillió koszovói albán elhagyta otthonát és Albániába, valamint Macedóniába menekült. Meglátogatta-e az itt található menekülttáborokat?

— Mindkét ország menekülttáboraiban jártam. A helyzet valóban olyan nehéz, ahogyan a tévében láthatjuk. A hárommilliós lakosú Albániában mintegy 350 ezer koszovói lelt menedéket. Ez a szám a lakosság több mint tíz százaléka. Lévén, hogy Albánia a legszegényebb ország Európában, a helyzet igen bonyolult. Láttam a Tirana és a jugoszláv határ melletti táborokat is. A menekültek Albánia legrosszabb rémálmát jelentik. A helyzet veszélyességét és Észak-Albánia elszigeteltségét két amerikai segélymunkás tragikus halála is jelzi. Az idôs, jó anyagi helyzetnek örvendô amerikai házaspár rossz idôben indult útnak, s gépkocsijukkal egy szakadékba zuhantak. Feladatom többek között az volt, hogy holttestüket átvegyem az albán hatóságoktól és helikopterrel az albán fôvárosba szállítsam ôket. Macedóniában több mint 100 ezer koszovói menekült található. Minden nap egyre többen jönnek. A kis és szegény ország vezetôi az etnikai egyensúly megbomlásától tartanak.

— Volt alkalma szóba állni a menekültekkel? Mit mondtak, miért kellett elhagyniuk szülôföldjüket?

— Több menekülttel beszéltem. Egy alkalommal magam vezettem a Nemzetközi Fejlesztési Hivatal munkatársait az egyik táborhoz. Az emberek azt mondták, hogy nem a NATO-légicsapások, hanem a szerb nyomás, zsarolás miatt hagyták el Koszovót. Nem folytattunk részletekbe menô beszélgetést. Olvastam a táborokban levô hivatalnokok részletes interjúit, amelyekben az albánok példátlan szerb erôszakról, tömegmészárlásokról, falvak felégetésérôl, okiratok elkobzásáról tettek tanúvallomást. Ez valóban így történik. Miután mindennek vége lesz, szándékszunk elôállítani azokat, akik felelôsek ezekért a bûntettekért.

Kiss Olivér

A Román Nemzeti Bank illetékese a sajtóban cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy Románia képtelen lesz az idén visszafizetni külföldi adósságait. „Minden megtettünk, hogy nôhessen valutatartalékunk, az ország az utolsó fillérig törleszt" — jelentette ki.

Adrian Vasilescu szerint az adósságszolgálati csúcson már túlvannak, ez februárban volt, amikor mintegy 400 millió dollárnyi tartozás fizetése vált esedékessé. Ezt azonban idôben törlesztették, Románia nem fizetésképtelen — mondta.

A következô „csúcs" május–június idôszakára esik, folytatta, és közölte, hogy a nemzeti bank valutatartalékai 1,44 milliárd dollárt tesznek ki, fizetni pedig 898 milliót kell. Az illetékes szerint egyetlen centet sem fognak ehhez a nemzetközi pénzügyi intézetek pénzébôl felhasználni.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]