1999. október 28.
(XI. évfolyam, 252. szám)

Egyre többen és többször mondogatjuk: Ez a város már nem a mi városunk. Eltûntek a barátok, fogynak a rokonok. A trikolórba öltöztetett kolozsvári utcákon ritkulnak az ismerôs arcok, gyûlnek a keseredô-édes emlékek, s a postaládákban egyre gyakoribb a Magyarországról érkezô levél. A 80-as évek végén kitelepedtek középiskolás barátaink, a 90-es évek elején egyetemi kollégáink követték ôket. Az utóbbi években már a nyugdíjkorhatárt elért szülôk is mennek a gyerekek, unokák után. És egyre többen vannak azok a fiatalok, akik úgy érzik, hogy itthon számukra nincs jövô. Magyarország kolozsvári fôkonzulátusán kerestünk választ a sokunkban megfogalmazódó kérdésre: Valóban tömegjelenséggel állunk szemben, vagy csak az elvesztett barátok iránti fájdalom érezteti velünk úgy, mintha minden út Budapestre vezet? A Soltész Levente konzul által ismertetett 9 éves statisztikai adatok azt igazolják, hogy veszteségeinket jócskán felnagyítva érezzük.

Soltész Levente konzul pontos statisztikai adatokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy Romániából hányan kértek, illetve kaptak magyarországi letelepedési engedélyt 1990-tôl kezdôdôen. A letelepedési kérelmek 60%-a Romániából érkezik, folyamatosan növekvô tendenciáról azonban nem beszélhetünk — tudtuk meg. Az 1990–1991-es csúcs után csökkent a letelepedési kérelmek száma, de az elmúlt két évben szemmel láthatóan növekedni kezdett. 1990-ben 14 796 magyarországi letelepedést engedélyeztek és 107-t utasítottak el. 1991-ben 12 313 jóváhagyott kérelem és 373 elutasítás volt. Azóta a következôképpen módosultak az arányok: 1992: 5299 — 347, 1993: 3324 — 746, 1994: 1490 — 970, 1995: 2126 — 482, 1996: 1432 — 130, 1997: 1339 — 255, 1998: 2666 — 235. Az idei év elsô 6 hónapjában 2204 kérelmet nyújtottak be. A legtöbb letelepedési kérelmet családegyesítés jogcímén terjesztik elô. A statisztikák egyértelmûen bizonyítják, hogy a letelepedésért folyamodók zöme már nem fiatal, általában olyan szülôk, akik régebben kitelepedett gyerekeik után mennek. Második kategóriát azok a 30 év körüli fiatalok képezik, akiknek sikerült Magyarországon egzisztenciát teremteni. Ennél fiatalabbak azért nem jöhetnek számításba, mivel ôk még nem tudnak eleget tenni a megélhetési és lakhatási követelményeknek. Arról, hogy a kint tanuló diákok milyen arányban térnek haza, illetve telepednek le, csak néhány év múlva lehet hitelt érdemlôen beszélni, ugyanis ôk még tanulmányaik elvégzése után is, különbözô jogcímen, ideiglenes tartózkodási engedéllyel élhetnek Magyarországon. Ugyanez a helyzet az ideiglenes munkavállalók esetében is.

A munkavállalási kérelmekrôl nincsenek adatok a fôkonzulátuson, ugyanis azokat a magyarországi munkaügyi hivataloknál kellene keresnünk. A konzulátusi ügyfélforgalom azonban azt bizonyítja, hogy a vízumkérelmek többsége munkavállalási. A korlátolt adatok is egyértelmûen azt mutatják, hogy 1999-ben megnôtt a vízumforgalom, és növekvô tendenciát mutat a munkavállalási kérelmek száma is. Az elmúlt 9 hónap forgalma alapján a konzul úgy véli, hogy év végéig az ilyen jellegû kérelmek száma eléri a 10 ezret. Noha a kérelmezôk nemzetiségére vonatkozó statisztikák nincsenek, az mégis megállapítható, hogy míg a letelepedésért folyamodók között elenyészô a román nemzetiségûek száma, a munkavállalók között nagyobb mértékben vannak jelen. Hogy átmeneti megoldásnak tekintik a magyarországi munkavállalást vagy a letelepedés elsô lépcsôfokaként, arra ma még nem lehet válaszolni, de tény, hogy a 3 éves folyamatos kinntartózkodás még nem elegendô a letelepedési kérelem benyújtásához. A munkavállalási kérelmek számának növekedése kettôs vetületû jelenség. Mindenekelôtt jelzi a román gazdaság stagnálását, visszaesését, de egyben a magyar gazdasági növekedést is, azt, hogy a magyar munkaerôpiac képes felszívni a külföldrôl érkezô többletmunkaerôt is. Köztudott, hogy a hivatalosan munkát vállalók mellett nagy számban vannak feketemunkások is, de a konzul szerint, az említett okokból kifolyólag, nem veszélyeztetik a magyar munkaerôpiacot.

A letelepedési kérelmek megítélésekor 3 kritériumot vesznek figyelembe a magyar hatóságok: Ha a kérelmezô bizonyítani tudja önmaga vagy valamelyik felmenôje egykori magyar állampolgárságát, akkor elônyt élvez. Ez nyilvánvalóan minden határon túli magyar letelepedését könnyíti. Emellett azonban igazolnia kell azt is, hogy megélhetése, lakhatása biztosított. Ez viszont nem jelent problémát a családegyesítést kérelmezôknek. Az elutasított kérelmek esetén általában e két utolsó feltételnek nem tudtak eleget tenni az igénylôk.

Az itthon maradt erdélyi magyarság veszteségként könyveli el minden kitelepedett honfitársát. A létgondokkal küszködô magyar átlagpolgár pedig egyre inkább a munkahelyét veszélyeztetô betolakodót látja az áttelepülô határon túli magyarban. Hogyan birkózik meg maga az ország a folyamatos bevándorlással-letelepedéssel-munkavállalással? Teher ez, amelyet az anyaországnak viselnie kell, vagy a demográfiai elôrejelzések alapján akár azt is mondhatjuk, hogy elkel az utánpótlás? — kérdeztük a magyar konzultól. Soltész Levente hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetpolitika érdeke és célja az, hogy a határon túli magyarok szülôföldjükön találják meg számításaikat. Minden józan magyar politikus és köztisztviselô arra törekszik, hogy hozzájáruljon a szülôföld biztosította életfeltételek javításához. Ám a lakóhely megváltoztatása alapvetô emberi jog, amely elé senki sem gördíthet akadályt, ha a kérelmezô teljesíti az elôírt feltételeket. A magyar nemzetiségû külhoni állampolgárok ilyen tekintetben az említett elônyt is élvezik. A politikai-jogi vetület mellett azonban a gazdasági-szociológiai vetülettel is számolni kell, hiszen mind a letelepedett, mind az ideiglenes munkát vállalók a magyar gazdaság szereplôivé, gazdasági hatótényezôkké válnak. A családegyesítést kérôk — ôk vannak többségben — koruknál fogva nem befolyásolják a munkaerôpiacot. Még ha el is tekintünk attól, hogy sok a nyugdíjkorhatárt elért letelepülô, pusztán a számadatok alapján sem mondható el, hogy különösebb mértékben befolyásolhatnák a magyarországi demográfiai adatokat.

Romániai külföldi beruházások témával Bukarestbôl kétnapos konferencia kezdôdött az International Herald Tribune szervezésében. (16. oldal)

Riportunk az Eperjes, a Kis-szopor és a Halászbékás termôföldjén elkövetett lopásokról a 4. oldalon.

Magyar Házat avattak a Szilágy megyei Zsibón (4. oldal)

Országos szintû tiltakozási hullám kezdôdött a napokban az egyetemisták körében. Bár a diákliga kolozsvári vezetôi nem tudják tartani a kapcsolatot az ország egyéb városaiban mûködô hasonló szervezettekkel, úgy döntöttek: ôk is sztrájkra szólítják fel a városban tanuló egyetemistákat. Ma délben a Babes–Bolyai Tudományegyetem elôtt felállítanak egy sátrat, mely a diákok lakhatási lehetôségét jelképezi, péntektôl pedig általános sztrájkot hirdettek.

A Babes–Bolyai-egyetem vezetôségének képviseletében tegnap Nicolae Paina rektorhelyettes és Serban Agachi kancellár tárgyalt a diákok képviselôivel. A megbeszélésen csupán az egyetemi illetékek csökkentésérôl egyeztettek, de megegyezni nem sikerült, mivel a 30 és 250 ezer lej közötti összegeket a vezetôség minden esetben megindokolta. A diákliga képviselôi csupán azt kifogásolták, hogy a kolozsvári egyetem vezetôi az általuk alkalmazott díjszabást a bukarestihez hasonlítják, „holott ez teljesen más helyzet" — mondták. A diákok elismerték, hogy az egyetem vezetôi helyesen indokolták meg az összegek nagyságát, valamint azt is, hogy nem lehet egyik napról a másikra elôteremteni új bentlakásokat és milliós ösztöndíjakat, éppen ezért nem próbálnak meg nyomást gyakorolni a vezetôségre. Ugyanakkor nem várhatnak a tiltakozással, de ez elsôsorban a tanügyminisztériumnak szól, nem a Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetôségének.

Bár részt vettek a tegnapi megbeszéléseken, a Babes–Bolyai Tudományegyetem másik diákszervezete, az OSUBB továbbra sem támogatja a diákliga által kezdeményezett tiltakozásokat.

A Szebenben ülésezô Országos Rektori Tanács úgy döntött: hivatalosan a parlamenthez, az elnökhöz és a kormányhoz fordulnak a tanügyben kialakult helyzet javításának érdekében. Kérik az egyetemek valós költségeinek felmérését, a ROEDUNET számítógépes hálózat fejlesztésével járó kiadások fedezését, valamint azt, hogy az intézmények saját nevükre betáblázhassák az általuk használt ingatlanokat. Az ország vezetôihez eljuttatott levélben az Országos Rektori Tanács résztvevôi hangsúlyozzák: bár a nemzeti össztermék 4%-át kellene az oktatásra fordítani, valójában csak 2,67%-ot utaltak ki számukra. Ugyanakkor egy diák tanítására évente 8,5 milliót költenek, míg az állami költségvetésbôl csupán 5 millió jut ilyen célokra. Éppen ezért az ösztöndíjalap és a szubvenciók mielôbbi emelését kérik.

Pálffy Károly városi RMDSZ-tanácsostól, a pénzügyi bizottság tagjától megtudtuk: még nem tudni, hogy az utcanév-változtatások miatt a polgármesteri hivatal gyakorlatilag hogyan képzeli a személyazonosságik kicserélésének költségfedezését, annyi azonban bizonyos, hogy a városi tanács szeptember 30-án határozatban szögezte le, hogy ezeket a költségeket a helyhatóság állja.

1995–1999 között a városatyák 39 utca és tér nevét változtatták meg. Ehhez a megyei tanács csupán ez év augusztusában adta beleegyezését. A nevet változtatott utcákban és tereken lakóknak személyazonossági és hajtási igazolványt kell cserélniük. Az RMDSZ-tanácsosok szeretnék, ha ez utóbbi dokumentumok kicserélésének költségeit is a városháza állná.

A szeptemberi tanácsi határozatot kísérô indoklás szerint az akció körülbelül 15 millió lejébe kerül a költségvetésnek. A személyi kicserélése után a rendôrségtôl és a fényképésztôl kapott nyugtával a polgároknak a városházán kell jelentkezniük.

Szerda reggel megint „ostromzár" alá vették a Prefektúra épületét az végkielégítésüket követelô egykori Clujana-alkalmazottak. A szakszervezeti vezetôk biztos ígéretet szerettek volna kicsikarni Buchwald Péter ideiglenes prefektustól arra vonatkozólag, hogy mikor jutnak törvényes jussuk birtokába. Buchwald azonban ezúttal is kifejtette: az ügy nem rajta múlik. — Egyetértek a követelések jogosságával, de ultimátumot nem fogadhatok el — mondotta.

A szakszervezeti vezetôkkel folytatott párbeszédébôl kiderült, hogy országos szinten 32 milliárd lej hibádzik, amely 23 vállalat alkalmazottjait illetne meg. A pénz folyósítása a bürokrácia miatt késik. Ideiglenes prefektusunk szerint az átutalás akadozik az Román Nemzeti Bank–Kincstár–Állami Munkaerôelosztó és Átképzô Hivatal–Országos Takarék- és Letéti Pénztár (CEC) útvonalon. Buchwald elmondta: személy szerint elkövet minden tôle telhetôt az összegek kifizetése érdekében, de a sürgetésen kívül nem sokat tehet. A szerdai tárgyaláson a szakszervezeti vezetôk végül azzal távoztak, hogy kedden 10 óráig még várakoznak. Utána azonban türelmük végére érnek, és éhségsztrájkot helyeztek kilátásba. Távozásuk után Buchwald Péter a sajtónak még elmondta: reméli, hogy az ügynek még ezen a héten szerencsés kimenetele lesz, és az elkeseredett emberek megkapják jogos pénzösszegeiket.

A Kolozsvár-Tóvidéki Református Egyházközség által szervezett evangélizációs hét keretében — tudtuk meg Visky Péter másodlelkésztôl — pénteken és szombaton 18 órakor, valamint vasárnap, a reformáció ünnepén, 10 órakor Horkay László, Kárpátalja református püspöke hirdet igét a tóközi református templomban. Mindenkit szeretettel várnak.

Érezhetôen nô Kolozs megyében az Egyetem Elôtti Oktatás Szabad Szakszervezetének szerepe. A megyei vezetôség Kossuth Lajos (December 21.) utcai székházában e vakációs héten továbbképzô tanfolyamot szerveztek a területi szakszervezeti vezetôk számára. — A tanfolyam célja az — mondta Stanca Constantinescu megyei elnök —, hogy a városi és vidéki vezetôinket olyan jogi és gyakorlati ismeretekkel fegyverezzük fel, amelyek birtokában sikeresen vehetik majd fel a harcot az egyre bonyolultabbá váló tanügyi bürokráciával.

A megyei elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a Kolozs megyei tanügyi szakszervezet kétszeresére emelte a szakszervezeti tagok számára kiutalható szociális gyorssegélyt: a családi halálesetkor 500 000 helyett 1 000 000, közeli rokon elhunytakor 200 000 helyett 400 000 lejt utalnak ki.

Egyelôre elmarad az Alfa Kartell Kolozs megyei szervezete által erre a hétre meghirdetett tiltakozó megmozdulás. Grigore Pop elnök kérdésünkre elmondta: tiszteletben tartják azt a tíznapos határidôt, amelyben Emil Constantinescu államfôvel kolozsvári látogatásakor megegyeztek. Amennyiben viszont ez idô alatt nem próbálják meg orvosolni a követeléseket, folytatják a bejelentett tiltakozó akciókat.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusához intézett szerdai levelében Gheorghe Funar polgármester Andrei Marga leváltását kéri. A polgármester szerint az egyetem chartája tiltja azt, hogy a felsôfokú oktatási intézmény rektora több tisztséget töltsön be és párttag is legyen. Ugyanakkor a polgármester támogatásáról biztosítja a szenátust abban, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetem nevét Felsô Daciai Egyetemre változtassák.

Mint ismeretes, miniszterri kinevezése után Andrei Marga a BBTE rektora maradt. Néhány hónappal késôbb a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártba is beiratkozott.

Korunk Galéria
Zsombori Erzsébet és Szenczy Zoltán budapesti képzômûvészek kiállítása nyílik meg október 29-én, pénteken 13 órakor a Korunk szerkesztôségében (Nagy-Szamos/Iasilor utca 14.) Balázs Imre József verseibôl olvas fel. A mûsorban közremûködik a Transylvania Barokk Együttes.

LEVÉLTÁRAK A TUDOMÁNY ÉS A MÛVELÔDÉS SZOLGÁLATÁBAN címmel rendeznek levéltári napokat október 28–29-én a Farkas utcai levéltárban. A 35 hazai, valamint besszarábiai és magyarországi levéltáros és történész részvételével zajló tudományos tanácskozást megelôzôen dokumentumkiállítás nyílik Emberek és kézjegyek címmel. Kezdési idôpont: csütörtök de. 10 óra.

KÖZGYÛLÉST TART az RMDSZ belvárosi körzete október 29-én, pénteken du. 5 órától az unitárius egyház tanácstermében. Meghívottak: Mikó Lôrinc és Molnos Lajos városi tanácsosok.

GYEREKEK, FIGYELEM!
November 6-án a magyar opera színpadán bemutatják Magyari Zita gyermekoperáját, a Csipike lakodalmát. Tehát Csipike hamarosan eljön a gyerekek közé, és annak örvendene a legjobban, ha róla és barátairól — akiket már biztosan ismernek a kis nézôk — rajzot készítenének. Ezeket november 4-ig lehet leadni az opera titkárságán. Díjazásukra a bemutató elôadás szünetében kerül sor.

NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG — zenés-táncos összejövetelét tartja október 29-én du. 5 órától az RMDSZ kül- és belmonostori szervezete a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban.

KISMAMAKLUB indul a Pro Iuventute Szociokulturális Egyesület szervezésében. Az alakuló ülést csütörtökön du. 2 órakor tartják. Ezen elsô meghívottként dr. Darai Éva orvosnô a terhességrôl és a terhesség utáni intim tornáról tart elôadást, valamint szaktanácsadással szolgál a várandós mamáknak. Helyszín: a Mócok útja 75. szám alatti székház.

IRODALMI EST a Music Pub szeparéjában október 30-án, szombaton este 7 órakor. Meghívott Szôcs Géza, akivel Bréda Ferenc és Orbán János Dénes beszélget.

A kolozsvári zeneóvoda 51. évét kezdi. Fél évszázad már-már (zene)történeti mérték, mint ahogy ez a miniintézmény a hazai zenetörténet része is. Mai zenészek és zenefogyasztók százait látta el a gyermekkor legfontosabb éveiben a zenei anyanyelv pótolhatatlan mannájával.

Indulása egyenesen Kodály Zoltán személyes óhajához kötôdik. Tanítványa, Szegô Júlia 1948-ban nyitotta meg lakásán az elsô énekes óvodát. Kis tanítványai között zenei életünk mentorai — László Ferenc, Botár Gerô és mások — szívták magukba a Kodály-módszer és a zenei anyanyelv éltetô elemeit.

Az ötvenes években Selmeczi Marcella vezette a zeneóvodát, miközben felnevelte János és György fiát, akik napjainkban példamutatóan élik a Budapest–Kolozsvár, hazulról hazaingázó szakember életét.

1960 és 1980 között Csalah Márta terjesztette húsz éven át a Fások klubjában Kodály nálunk mostohagyermekként kezelt, de világszinten elismert módszerét.

1980-ban jómagam és Nisztorné Máté Krisztina vettük át tôle a stafétabotot. A relatív szolmizáció mellett beépítettük munkánkba a csôrfuvola/blockflôte tanítását és a népi tánc elemeit.

Ezekben az években Terényi Lenke is foglalkozott kicsinyekkel. Maxim Éva, a Kolozsvári Rádió Bújj, bújj, zöld ág címû gyermekadását éltette, melyet aztán a nagykárolyi Visnyai Ágnes-féle zeneovival karöltve 1992-ig vezettem.

A 90-es években Halmos Katalin magánóvodája is zenei profillal mûködött. 1990-ben Nisztor Krisztina a Waldorf-óvoda munkatársa lett, én pedig végleges keret (jogi struktúra és „fészek") keresésébe kezdtem, melyet 1996-ra a Mócok útja elején található „tücsökházban", az Agapé Életvédô Alapítvány égisze alatt meg is találtam.

Az utóbbi években a Tücsökzene gyermekklub, mint a zeneóvoda jogutódja, valóságos játszóházzá bôvült. Kolozsi Attila, Végh Éva, Both József és Zsuzsa fiatal szakemberek jóvoltából népi kézmûves és aprók táncháza foglalkozások, Ráduly Károlynak hála, gyógytornakör is üzemelt. Mindez a „bolyhosok" kiscsoport és a „tücskök" nagycsoport zeneóvodai foglalkozás mellett.

Pimpimpáré címen rengeteg, hátrányos helyzetû gyermekcsoport közé (is) vittünk zenés jókedvet. „Életöröm terápiával" látogattunk el Csíksomlyó, Segesvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Nagykároly árvaházaiba. Oltszakadát, Szeben, München szórvány-gyermekeinek adtunk az édes anyanyelv morzsáiból. Mosolyt próbáltunk varázsolni a süketnémák, a vakok, az onkológia kis betegeinek arcára. Öt éven át zártuk a zeneóvoda évadját a Pimpimpáré város-szintû gyermekvásár forgatagával.

A gyermekirányultságú felnôttképzés („felnôttóvoda", tálentum-kurzusok) révén Vekerdy Tamástól, dr. Kokas Klárától Tálas Ágnesig több külföldi szakember tudása által gazdagodtunk.

Az idô fogaskereke húsz esztendô múltán a zeneóvoda történetében is új szakasz felé gördült. Kodály Zoltánnak a „kis emberekre" figyelô, jövôérlelô zeneóvodája a „Romániai Magyar Zenetársaság" védnöksége alá került, Nisztor Krisztina pedig visszatért hozzánk.

Átadván neki a stafétabotot, szívbôl kívánom a folytatást a következô fél évszázadra, a tücsökház ideális keretében és további gyönyörûséges együttlétek fényében — gyermekeink érdekében.

Könyvbemutatót tartottak az Octavian Goga Könyvtár olvasótermében. Eugen Patras A Moldovai Köztársaságban élô nemzeti kisebbségek jogi helyzete címû dolgozatát Marius Lazãr, a Babes–Bolyai Tudományegyetem elôadótanára, az Interetnikai Kapcsolatok Tanulmányozásásával Foglalkozó Központ munkatársa, méltatta. A csernovici Alexandru cel Bun Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvet a benne feldolgozott téma aktualitása miatt másodszor adták ki.

— Ma az emberi jogok védelmét sokan a huszadik század vallásának nevezi — mondta Eugen Patras.

Az ukrajnai és moldovai etnikai feszültségekrôl, a koszovói háborús konfliktusról, az emberi jogokról, a kisebbségek jogairól, a többség–kisebbség viszonyáról szól a könyv.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete közli, hogy a Petôfi-szobor pályázat leadási határideje 1999. november 5-rôl november 30-ra módosult.
A pályamunkákat a marosvásárhelyi Bernády-házban (Horea 6.) kell átadni a délelôtti órákban.
A zsûrizés és nyilvános eredményhirdetés 1999. december 1-jén lesz.
További információkat a 065/214-077-es telefonszámon lehet kérni.

A City University Graduate Center keretében létesült Rosenthal Holocaust Institute és a „Gábor Várszegi Endowment" által támogatott „J. & O. Winter Fund" jelenti, hogy a Vészkorszak kutatásával kapcsolatos kutatási ösztöndíjak korlátozott számban igényelhetôk az 1999–2000. tanévre. További tájékoztatást és kérvény-ûrlapot Randolph L. Braham professzor, a Winter Fund igazgatója nyújt (Graduate Center, City University of New York, 365 Fifth Avenue, New York, NY 10016, USA).

— Hogy vagy? — apró gyermek fogja meg a kezem. Ijedtemben szólni sem tudok. — Hogy vagy? — ismétli meg újból, és mindkét kezével belémcsimpaszkodik. Válaszomra újabb kérdések következnek.

Szabó Ilonától, a Szûz Mária napközi otthon alkalmazottjától megtudom, a „gyerek" huszonhárom éves. A többi ide járó fiatalhoz hasonlóan családja van. Fest, barkácsol, tud mosolyogni és nevetni.

Ana Maria Ilies igazgatónô szerint a hétfô délutáni ünnepségre érkezett vendégek még a napot is elhozták magukkal. A napközi otthon harminckét gyermeke kiállítással egybekötött ünnepséget tart. Figyeltem ôket, boldog arcokat láttam, felszabadult nevetést, visongást, tapsolást hallottam, szorongásom elillant. A román népdalok, játékos mondókák után piacot játszottunk. Salátát, krumplit, tésztát, kávét lehetett vásárolni. Legnagyobb sikere a fánknak volt. Az ôszi vásárt immár negyedik alkalommal rendezték meg. A földön falevélszônyeg, a falon szárított paprikafüzérek. A vásárfiával visszatérô szülôket kiállítás fogadta. A kézzel festett szép ikonokat, mívesen kidolgozott apró fa-, kötött, horgolt, subázott tárgyakat, medálokat, Krisztust ábrázoló égetett fatáblákat tombolán sorsolták ki. Az adakozásból befolyt pénzt a gyermekek tengeri nyaralására fordítják.

— A nyáron a bosznia-hercegovinai zarándokhelyen, Medjugoreba vittük a gyerekeket, mert hallottuk, hogy a román tengerpart nem éppen a legtisztább hely — mondta Ilona. — Csodák történtek az úton: a gyerekek, akik addig száz méter gyaloglás után leültek a földre, hegyet másztak, nehéz utat tettek meg a keresztig. Feltöltôdtek energiával.

— A Szûz Mária napközi otthonba kerülô gyermekek speciális nevelést, gondozást igényelnek. A napközi 1997. március 1-jén nyitotta meg kapuit — világosított fel Ana Maria Ilies. — Egyik gyermekem szellemileg károsult, és segíteni szerettem volna a hasonló helyzetben levô gyerekeken. Így 32 tanulási nehézségekkel küszködô gyermek nem rója az utcákat, hanem reggel 7 órától délután 5-ig 29 alkalmazottunk foglalkozik velük. Úgy érzem, iskolát teremtettünk.

Tiszta, meleg terem, egy gyermek fest: keze csonk, így két alsó karjával szorítja az ecsetet. Olyan finom vonalakat fest az üveglapra, hogy elámulok. Hihetetlen, hogy milyen szépen rajzolja meg a Megváltót, a sirályokat.

A fürdôszobában ragyogó tisztaság, fogkefék, törülközôk sorakoznak.

A varrószoba csodák háza, a kis varrógépek mellett subák, ruhadarabok. A fiúk többsége imád varrni — újságolja Szabó Ilona.

— Ha látná ôket, mint küszködnek az anyaggal. Leguggolnak, izzadnak, de nem hagyják magukat. Amikor idejöttek, alig tudták megfogni a tárgyakat.

A napközi-létesítés 1995-ben 4 ezer lejjel indult. Azóta sokan támogatták a Szûz Máriát, és fáradhatatlanul keresik a támogatókat. Lelkes segítôjük Matis Ioan görög katolikus pap, aki minden reggel istentiszteletet tart.

Ilonka a játékgyárban dolgozott 1997-ig, amikor felkérték, hogy készítsen fából számokat és betûket, hogy azokból tanulják a számolást és az ábécét.

— Amikor hallottam, hogy kiknek kellenek a betûk, számok, ingyen csináltam meg. Azóta foglalkozom ezekkel a gyerekekkel. Ana Maria lelkesedése, élet- és munkakedve rám is átragadt. Nem tudtam, hogy milyen kemény fába vágom a fejszémet, de megérte.

Az októberi nap simogató sugaraira ismét megteltek a Fôtéri piros-sárga-kék padok. Én is ott ácsorgok, ama bizonyos korlát mellett. Barátomra várok, s közben nézelôdöm, élvezem az októberi napfényt.

Nem messze tôlem cigányné alszik egy padon. Aztán néhány társalgó fiatal, majd egy másik nô hajtja fejét csomagjaira. Mellette két valutázó bonyolít üzletet. Odébb csókolózó szerelmespár, még távolabb újságlepedôt olvasó középkorú úr. A kék sapkás, borostás arcú férfi, aki padtól padig jár és alamizsnát kunyerál Szûz Máriát ábrázoló szentképével. A fekete kóbor kutya (napok óta itt látom), két tizenéves lábánál elnyúlva sütkérezik; néha-néha felugrik, megugat egy-egy járókelôt vagy a Mátyás-szobron rohangászó, viháncoló gyerekeket, aztán dolgavégeztével átadja magát a lustálkodásnak.

A gödörben két munkás dolgozik: a benne kinôtt csemetéket és az azóta már elszáradt kórókat dobják fel a valamikori virágágyáson unottan álldogáló traktorra.

Aztán megint a szobron alpinizmust gyakorló gyerekekre nézek: a fekete kóbor kutya ismét rájuk támad. Felettük, tiszteletet parancsolóan Mátyás, az igazságos ül megfakult lován.

Így néz ki a Fôtér a 2000. év küszöbén. Így nézett ki azon a pénteki napon is, amikor az államfô Kolozsváron járt. Vajon ô látta aznap a Fôteret? Vajon látja népét, a nyomort, mint ahogyan azt Mátyás király tette pár száz évvel ezelôtt, napszámosnak öltözve? Vagy csak a fogadására roskadásig megrakott és feldíszített asztalok képe, a nyakkendôs politikusok vigyorgása marad meg emlékezetében a kincses Kolozsvárról?

A román nyelvû egyetemi oktatás 80. születésnapján a Babes–Bolyai Tudományegyetemen szervezett ünnepségek elôtti sajtóértekezleten Andrei Marga tanügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy 2000-tôl olyannyira megnô a piacgazdaság törvényeinek szerepe az alternatív tankönyvek elôállításában, hogy gyakorlatilag bármelyik tanárnak lehetôsége nyílik tankönyvírásra. Nehéz megmondani, hogyan fogadja ezt a hírt a hazai magyar pedagógustársadalom, hiszen az alternatív tankönyvet sok helyen zavarkeltô, tudálékos, reform-mániás jelenségnek tekintik. Ha arra gondolunk, hogy a magyarra fordított (elveszett, késve, hiányosan érkezett) tankönyvek ügye majd mindig indulatokat, bosszúságot, keserûséget szül — meg is lehet érteni ôket. Ha viszont 2000-tôl sikerül az alternatív tankönyvek menedzselését új alapokra helyezni, valószínûleg e könyvek — de fôleg a jelenség — népszerûsége javul. Ha ugyanis bármely tanári közösség tankönyvet írhat, és azt felteheti a szakma és a piacgazdaság mérlegére, akkor az örök-rivális iskolák tanárainak végre megadatik a lehetôség arra, hogy közvetlenül is összemérhessék tudásukat, munkabírásukat.

A tankönyvírás „monopóliumának" eltûnésével vélhetôen olyan energiák szabadulhatnak fel, amelyek eddig — levezetési lehetôség hiányában — kihasználatlanul maradtak. Szóhoz juthatnak ily módon az új nemzedék képviselôi is, akiknek életszemlélete már nem a szocialista realizmus humuszában gyökerezik.

E téren Magyarország természetesen jóval elôbbre jár, mint mi, és ezt talán nem is a tankönyvek sokszínûségében lehet a legjobban tetten érni, hanem a tankönyvírásra — a „másképp" írásra — való általános biztatásban. Aki Magyarország legnépszerûbb alapítványának, a Pro Renovanda Cultura Hungariae-nak ilyen és ehhez hasonló pályázatait, nyerteseinek névsorát olvassa (oldalszámra!), láthatja: az új szemléletnek, új megvilágításoknak, a „másképp" írásnak odaát nemhogy becse, valóságos kultusza van! Olyannyira támogatnak minden újat, frisset, interdiszciplináris törekvést, hogy sok esetben figyelembe sem veszik azt, hogy a tankönyv (segédtankönyv stb.) írói se nem „elismertek", se nem „szakmabeliek".

Természetesen nem Magyarország az elsô európai állam, ahol a tankönyvírást „liberalizálták"; Nyugaton már jó néhány évtizede alkalmazzák a legjobb tabuoldó módszert: semmit nem szabad elrejteni, tiltani, mindent vitára kell bocsátani!

Talán néhány éven belül nálunk is ilyen szellemben fogják tízesével, húszasával írni saját tankönyvüket a pedagógusok.

Nem nehéz megjósolni: a társadalom érdeklôdése — mint azt a Sigma Kiadó történelemkönyvének ügye is mutatja — elsôsorban azon „másképp" írt tankönyvek iránt lesz a legnagyobb, amelyek Európa ezen régióinak történelméhez kapcsolódnak. Arra is mérget lehet venni: az a tankönyvkiadó, amelynek lesz bátorsága az ilyen szellemben írt tankönyveket kiadni, nem hal éhen: egyes iskolák éppen azokért a „másképp" írt sorokért fogják piacra dobott tankönyvüket isteníteni, amiért más tanintézmények nyilvánosan el szeretnék égetni ezt.

A tény, miszerint a nagy könyvkiadók — olvasó-vásárlók hiányában — egyre szorosabbra fûzik kapcsolatukat az Országos Tankönyvtanáccsal, tisztán jelzi: a „tankönyvtermelés" kifizetôdô vállalkozás lesz!

Nekünk, erdélyi magyaroknak persze külön csemegének ígérkezik az a romániai magyar jelenkort elemzô „másképp" írt tankönyv, amelyben — néhány oldal, fénykép erejéig — szembenézhetnek a fiatalok a Román Kommunista Párt egykori gátlástalan magyar kiszolgálóival, az Omagiu-költôkkel stb.

Természetesen jó pár évet kell erre várni...

A bohóc soha nem volt túl vidám. Az irigység s a gyûlölet viharai annyira összerázták lelkét, hogy belerúgott a fûrészporba, lemosta a bohócmaszkot, és hátra sem nézve, utoljára ment ki a porondról. Aznap megesküdött: többé nem lesz soha senkinek bohóca.

Elmúlt egy év. A lelke mélyén nagyon hiányolta az emberek, s fôleg a gyermekek nevetését. Nem panaszkodott senkinek, csak egyre inkább magába fordult. Hosszú sétákkal próbálta agyonütni egyre gyarapodó szabadidejét. S az unalmat, mely vizes homokként nehezedett szertehulló lelkére. A séták egyre hosszabbak lettek. A bohóc csendre vágyott. A csendre, melytôl egykoron irtózott. Felszabadult nevetését lassan átszôtte magányából fakadó cinizmusának hálója. Teret keresett magának. Egy teret, mely csak az övé. Ahol ábrándozhat, ha remélni már nem mer. Ahol az állatokkal, a fákkal, a virágokkal társaloghat. A hangyákat akarta kérdezni: honnan a szorgalom? A fákat: erôs gyökerüket kitôl kapták ajándékba? A virágokat: miért virítanak, ha úgyis elhervadnak? Mi forgatja bolond világunkat?

Évek teltek el, míg a bohóc meglelte helyét: vándorútjain egy tisztásra akadt. Nyugalmas kis patak csordogált ott, mely tisztább volt, mint könnyeinek ki nem apadó forrásvize. És ott, a patak mellett, ahol pisztrángok táncoltak egy meg nem hallható dallamra, életében elôször szeretett volna a jövôbe látni. Érezte, a fájdalom rohamokban tör rá. A lelke fog elenyészni. A teste már nem is érdekelte. Egyre kevesebbet gondolt a gyermekek önfeledt nevetésére, az örömre, amit adott és kapott. Csalódások, megaláztatások, mint lámpafénynél az éjjeli lepke, úgy keringtek fejében. Kit érdekel pokol vagy mennyország, míg a földön férgek élnek? — szerette volna a világ szemébe kiáltani.

A bohóc egyedül volt. A fák, a virágok némák maradtak. Csak a szellô kérdezte néha: honnan jöttél, vándor? Olykor szelíden válaszolt: ember voltam egykoron.

Egy valamit magányában megtanult: mindannyian valakinek vagy valakiknek a bohócai vagyunk.

A földön s az égben egyaránt.

A nyolcvanas évek elején, még a megszüntetés elôtti régi rádió idején, a nyugati határszélen tébláboló szerkesztôkre várva a Doktor úr — így hívtuk mindannyiunk kedvencét, sofôrünket, az ízes beszédû, jó humorú, tömzsi emberkét — unalmában elindult viharvert terepjárójával cigarettáért, s mikor végre ráakadt egy trafikra, s kért egy csomag Carpati-t, nagy megrökönyödésére azt válaszolták neki, hogy „esetleg Kossuthot, uram". Merthogy magyar területre tévedt. Halálsápadtan és hanyatt-homlok rohant vissza, s csak jó késôre és erôsen pityókos állapotban kotyogta aztán el pannonföldi kalandját Kossuthtal.

A Doktort évek óta nem láttam, a nyugati határ felé vezetô országút mentén viszont hatalmas pannókon öles betûk hirdetik a többség nyelvén, románul, hogy ideje volna már Pannóniára és Kossuthra váltani. Na, persze, cigarettában, amely még ráadásul ártalmas is az egészségre.

S hogy mi mindenre ártalmas még Pannónia és Kossuth, azt az aradi helyi tévéadó élô adásából tudtam meg, ahol a „kedves" betelefonálók az „idegen érdekeket szolgáló", várfogságából éppen kiszabadított Szabadság-szoborra költött, állítólagos csillagászati összegek miatt háborogtak, és azért, hogy bezzeg a régóta ígérgetett egyesülés szobra még mindig nem készült el. A hangnem a kolozsvári fülnek fölöttébb ismerôsen, amolyan monostoriasan csengett. Mert a megbékélés városának is vannak békétlenkedôi. Hogy mennyien, nem tudom. De hogy vannak, s hogy hangosak, azt igen. Sôt, azt is, hogy Aradon jóval hamarabb pihentethették trikolóros padokon a feneküket a megfáradt, s az ily élvezetektôl feltehetôleg felfrissülô polgártársak, mint Kolozsváron. Már megbocsásson Gheorghe Funar, de ötlete nem egyéb közönséges plágiumnál. Az effajta divat a Maros-parti városban a ceausiszta idôkben élte fénykorát. Akkor, amikor a román lakosság nagy többsége egyebek híján a szomszédos ország tévémûsorait nézte, s csiszolta általa, akaratlanul is, magyar nyelvtudását. Mert a megbékélés korántsem újkeletû fogalom a nyugati határszélen. Volt tehát miért erôsíteni a nemzeti öntudatot.

Gyerekkoromban a város fôterén már csupán a foghíjas, míves vaskorlát ôrizte a Szabadság-szobor helyét, hogy hamarosan az is felszívódjék. A mítosz, a tizenhármak mítosza egybefonódott a szoboréval. Talán ezt erôsítette utóbbi hányatott sorsa is. Ennek tulajdonítottam az elragadtatást, amellyel nagyszüleim a szobor szépségérôl beszéltek.

Aradi utazásunk programjából, természetesen, nem maradhatott ki a szobor. Miközben a jól ismert, hatalmas, zegzugos templomudvaron téblábolva azon tanakodtunk, tulajdonképpen merre is menjünk, kedves hang szólalt meg a hátunk mögött románul, hogy nem az emlékmûvet keressük-e. Majd a hang tulajdonosa készségesen útbaigazított, és jólesô érzéssel nyugtázta a hatást, amelyet a nem mindennapi látvány váltott ki belôlünk. Sietve hozzátette, büszke arra, hogy ilyen csodálatos szobra van Aradnak. Én pedig csak néztem a vasrácson keresztül, szinte tapintható közelségbôl a minden elképzelést felülmúló szépségû szoborcsoport részleteit, a magasztosságnak, a drámaiságnak és a lírának azt a tökéletes keverékét, amelyet egyetlen fénykép vagy filmfelvétel sem képes érzékeltetni. A közvetlen találkozás élménye valósággal megbabonázott, s mire felocsúdtam, hogy lereagáljam önkéntes idegenvezetôm szavait, már nem volt kinek.

Mert ez is Arad.

Kolozsvárnak himnusz kell! Ám legyen! Vajon Tordának vagy Szászfenesnek is? Nehogy ebbôl az „okos" gondolatból nézeteltérés támadjon a városok és falvak között! Éppen csak ez hiányozna nekünk! Meg az irigység is feltámadhat Kolozsvárral szemben, hogy milyen jó dolga van ennek a fránya Napocának, és esetleg elszeretik tôlünk a polgármestert. Eddig többé-kevésbé minden álmát megvalósította a kolozsvári bíró, miért pont a himnusz ne sikerülne neki? Ha városunkat úgyis Napoca névre keresztelik, akkor a himnusz Napoca dicsôségét szolgálja! Vagy mégse? Vajon ezen is csak mosolyog az államelnök úr, mint ittlétekor, amikor „zsúfolt programja" ellenére mindvégig sikerült megôriznie „jókedvét"? Kolozsvár román „ôslakói", ti is csak mosolyogtok és legyintetek az egész ügyre? Az emberek, ha csak legyintenek valaki szavára, az rendszerint azt jelenti, hogy valamiért nem veszik már komolyan. Iskolások népdalba komponálták a polgármester nevét, a felnôttek szórakoznak rajta, mint olvastuk. Románok is, akiknek egészséges humoruk van.

A Fôtér különben is csak Napoca dicsôségét hirdeti. Az államelnök úr tiszteletére nagyjából ki is takarították, nehogy pöcegödörnek nézzék. De hát a drága természet bölcsebb a városvezetésnél, a sarat, meg a szemetet befedte gazzal, mintha így takargatná városunk égetô szégyenét. Úgy vélem, ha a várva várt 2000. év tavaszán egy-egy marék fûmagot szórunk ide, akkor legalább lesz mit fényképezzenek a kíváncsi külföldiek... A szépen zöldellô pázsitos gödrök esküszöm, jól mutatnak majd a piros-fehér szalaggal együtt. Lenne valami fontos még. Egy másik márványtömböt is oda kell állítani Traianus oszlopa helyének a helye mellé. A költségeit a városi tanács biztos megszavazná, ahogy minden oszlopot lelkesen megszavaz.

A felirat persze két nyelven — románul és angolul — így szólna: „FUNAR ZÖLD ÖVEZETE". Alája arannyal: „GÖDÖRBE LÉPNI, ÉS ABBAN BÁRMIT CSINÁLNI, ÉS A FÛRE TAPOSNI SZIGORÚAN TILOS!"

Hiszen nem csak a „napoca-himnusz" hiányzik Kolozsvárnak.

Aki manapság termelôként vagy természetjáróként kimegy Eperjesre, Kisszoporba, Halászbékásra vagy bárhová, ahol termôföldek vannak Kolozsvár határában, megdöbbentô látvány fogadja: százával járnak a tolvajok, arra hivatkozva, hogy munkanélküliek, nincs mit egyenek... A Györgyfalvi negyed végében több hóstáti gazda mesélte: a tömbházak erkélyeirôl lesik, hogy a közeli földek gazdái mikor mennek haza, mikor tûnik el a személygépkocsi, hogy szabadon tudjanak „gyûjtögetni".

Tegnap Eperjesen több földész gazda gyûlt össze, hogy szemrevételezze a határt, valami kiútat találhassanak a mai lehetetlen helyzetbôl: az ôszi betakarítások idején ugyanis nagy károkat okozott a lopás (a tavalyinak a többszörösét!). A szebeni juhászok néhány napja elárasztották a környéket: több száz birka legel a tilosban, tönkretéve a frissen vetett ôszi kalászosok földjét, a spenótot, salátát, a mezôn maradt gyökérzöldséget, káposztát. Amit a közeli tömbházak haramiái nem lopnak el, a juhok és a kecskék legelnek le.

Kiderült: többen reklamáltak telefonon a polgármesteri hivatalban, de mindhiába. Szalma Istvánnak elôbb a virágjait lopták el, késôbb a zöldségesét is megdézsmálták. Bertalan Miklós arra kényszerült, hogy a patak mentén elterülô másfél hektáros telepét szöges dróttal kerítse el, hiszen kiváló minôségû vetômagból termett paradicsoma, paprikája, uborkája, gyökérzöldsége annyira „kelendô" volt, hogy ha a családtagok egy órára is hazamentek, akár több száz kiló termésnek is lába kelt. A tolvajoknak azonban nincs kerítés: a drótot naponta kivágták, s ha nem volt kinn senki, szabad rablás történt. Szabó Károlyék petrezselymét a juhok legelték le: a termés fele veszett kárba... A sort pedig hosszan lehetne folytatni, hiszen több tíz panaszos mondhatná el gondját-baját: ilyen silány közbiztonság talán a város fennállása óta nem volt Kolozsváron.

A polgármesteri hivatal részérôl jelen lévô Muntean Angela agronómus, aki a környékért felel, elmondotta: szakembereik abban tudnak segíteni, hogy az illegálisan legeltetô juhász okozta kárt a gazdával közösen felbecsülik, jegyzôkönyvet készítenek, a többi pedig a rendôrség dolga. Legeltetni ugyanis nem lehet a tulajdonos beleegyezése nélkül. Az okozott kár felméréséhez írásbeli panaszt kell letenni a polgármesteri hivatalban. Véleménye szerint az áldatlan állapotokon csak megszervezett ôrséggel lehet segíteni, hiszen a földek magántulajdonban vannak, ôrzését pedig a gazdáknak kell felvállalniuk.

A Hóstáti Gazdakör kezdeményezését, hogy a kolozsvári rendôrség által támogatott ôrséget alkalmazzanak, egyelôre pénz hiányában nem lehetett kivitelezni, a gazdák egy része ugyanis nem tud fizetni. Ôsz idején azonban egyre több termelô belátja: ez így nem mehet tovább, és ha nem fognak össze, jövôre mindenük oda veszhet.

A földgáz árának folyamatos emelkedésével a fûtési költségek csökkentésére egyetlen lehetôség marad: olyan melegítô berendezést, illetve korszerû égésszabályozót érdemes beszerezni, amely jelentôsen csökkenti az elhasználódó gázt. A Ditco Kft. németországi importból olyan hôszabályozóval felszerelt biztonsági csapot hozott forgalomba, amelynek beszerelésével 30 százalékkal csökkenthetô a gázfogyasztás. A berendezés másik nagy elônye, hogy bármilyen kályha teljes biztonsággal üzemeltethetô: ha a láng véletlenül kialszik, a berendezés a csapot önmûködôen lezárja, ugyanakkor a kívánt hômérsékletre beállítva, az égésszabályozó elzárja, vagy újraindítja az égést.

Nicoleta Românesc, a cég igazgatója azt is elmondotta, hogy termékeiket Kolozsváron tucatnyi üzletben meg lehet vásárolni: IIRUC (Einstein u. 12. sz.), KGK Konsinpex (Móricz Zsigmond u. 77. sz.), Modinstal (Csillagvizsgáló u. 3. sz.), Omisan (Pata/N. Titulescu u. 17. sz.), Promotest (Garibaldi u. 5. sz.), Real 2000 (Magyar/December 21. u. 150 sz.), Sanco (Hunyadi/Stefan cel Mare tér 14. sz.), Soclu (Csillagvizsgáló u. 86. sz.), Superinstal (Fenesi út 2. sz.), Ulpia (Dózsa György u. 9. sz.). Egy biztonsági csap ára 820 000 lej + ÁFA. Bôvebb felvilágosítás a 416-474 vagy a 094-620552-es telefonszámon.

Véget ért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Aranka György Nyelv- és Beszédmûvelô Kör, valamint a Megyei Tanfelügyelôség által a magyartanároknak szervezett továbbképzô az Apáczai-líceumban.

— Sikeresnek könyvelhetô el a továbbképzô tanfolyam — mondta az elôadások egyik szünetében Misztrik Jolán, az Aranka György Nyelv- és Beszédmûvelô Kör irányítója —, hiszen célját elérte: lényegesen hozzájárult a magyartanárok tárgyi, gyakorlati és módszertani tudásának elmélyítéséhez.

Szôcs Ildikóra, az 5-ös Számú Iskola magyartanárára fôleg a Tatay Éva elôadómûvész által tartott „beszédmesterség" elôadás volt nagy hatással. Véleménye szerint az elôadáson hallottakat fôleg az iskolán kívüli tevékenységeken, irodalmi körökön lehet majd gyakorlatba ültetni. Kovács V. Eszternek, a 28-as Számú Iskola magyartanárnôjének fôleg Benke Zsuzsa, a nyelvtudományok doktora elôadása tetszett. — Az elôadáson boncolgatott támákat — kreatív szövegátalakítások, elôgyakorlatok — kitûnôen lehet alkalmazni majd a diákok versenyre történô felkészítésében — mondta.

Mint ismeretes, a vasárnap délután kezdôdött továbbképzô tanfolyamra olyan neves szakembereket hívtak meg a rendezôk, mint Petôfi S. János egyetemi tanár, Benkes Zsuzsa, a nyelvtudományok doktora, Stollár Katalin fôiskolai tanár, Wacha Imre egyetemi adjunktus, Pethô Ágnes és Cs. Nagy Lajos egyetemi tanárok.

Október 23-án, szombaton délután Zsibón — szórvány megye szórvány városában — Magyar Ház avatására került sor. A református egyház tulajdonát képezô, elég romos állapotú házat lelkes RMDSZ-tagok és egyháztagok nagy áldozatok árán közmunkával feljavították, kicsinosították, s szombat délután — Mátyus Éva RMDSZ-elnök szavaival élve — átadták, jelképesen, a zsibói magyar ifjúságnak. Mátyus Éva köszöntô és köszönô szavait népes közönség elôtt mondhatta el, bensôséges hangulatot szabva a házavató ünnepségnek. Molnár Endre helybeli református lelkipásztor a szentírást idézve üdvözölte az eseményt és az egybegyûlteket. A Fekete Péter vezette Zsibongó kórus — amelynek lesz immár hol normális körülmények között mûködnie — népdalcsokorral mondott köszönetet a Magyar Házért mindazoknak, akik munkával, anyagi és erkölcsi támogatással létrehozták. A Zsibongó alig egy éve állt össze, tagjai diákok, s minden szombaton találkoznak, próbáikat az elmúlt télen még a fûtetlen református templomban is rendszeresen tartották. „Az összefogás megtartó erô. Zsibó magyarságának összefogása példaértékû lehet a szórványvidékek számára. Adja Isten, hogy ez a nap aranybetûkkel legyen beírva a zsibói szórványmagyarság történelmébe" — mondotta üdvözlôbeszédében Seres Dénes szenátor, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke. Az avatóünnepséget követô tanügyi fórummal, a ház elsô rendezvényére máris sor került, amelyen a helyi tanügyi káderek, szülôk, a református egyház és RMDSZ elöljárói mellett részt vett Seres Dénes szenátor, Vida Gyula képviselô, Deák László ügyvezetô elnök, Bóné Vilmos tanügyi alelnök, Kerekes Edit zilahi RMDSZ-elnök, Faluvégi Zoltán fôtanfelügyelô-helyettes, László Tibor RMPSZ-elnök és Nagy Árpád tanfelügyelô.

1998 nyarának vizsgaeredményei arra késztették a Szilágy megyei RMDSZ-t, hogy oktatási stratégiát dolgozzon ki. Számos helység után ezúttal Zsibón került sor a tanügyi gondok és tennivalók megbeszélésére, annál is inkább, mert itt egyetlen iskolában mûködnek kislétszámú magyar osztályok. Középiskolai magyar nyelvû oktatás nincs a városban. „Zsibó tanügyi végvárunk is, s akié az iskola, azé a gyermek" — mondotta Vida Gyula képviselô. A szórványban mindenkinek többet kell vállalnia, mint másfelé, gyerekeink jövôjéért. A sok-sok gond, a szórványlét és a törvények szülte visszás helyzetek ellenére sincs okunk elkeseredni, hiszen a zsibói diákok eredményei bizonyítják, hogy a lelkiismeretes munkának van értelme. A tanfelügyelôk jelenléte valós segítséget jelentett a fórumon, nemkülönben Bóné Vilmosé, aki a szilágyballai iskola igazgatójaként elmondta tapasztalataikat a gondok megoldásában. Reményeink szerint az volt a fórum legnagyobb haszna, hogy együtt gondolkodva kerestük a megoldásokat a szórvány város oktatási problémáira.

• Súlyos baleset színhelye volt tegnapelôtt a Horea út. A figyelmetlenül, nem a kijelölt helyen átkelô Gheorghe Mereu 37 éves férfit Mircea Petrisor Popa (26) 5–CJ–5081 rendszámú BMW-je ütötte el. Az áldozat felkarcsont ficammal és töréssel, bordatöréssel és egyéb zúzódásokkal került kórházba.

• 24 kéregetôt büntetett meg szintén tegnapelôtt a rendôrség 1-es egysége. A belvárosban kéregetésen rajtakapott személyek közül 18 volt kiskorú, sokakat közülük gyermekmenhelyre szállítottak. Az 1991/61-es törvény értelmében 7 koldust büntettek meg összesen 700 000 lejre rendbontásért, továbbá elkoboztak azoktól 250 000 lejt és mintegy 600 000 lej értékû javat.

Újból személygépkocsi landolt tegnap, fejállásban, a magyar színház közelében, a Kis-Szamosban. Ezúttal azonban a Fellegvár felôli oldalon futott a mederbe az a fehér Dacia, valamikor az éj folyamán, amelyrôl hamarosan kiderült, hogy lopott kocsi. Tulajdonosa reggel már ott toporgott a parton és elmondta: este a Monostori temetôbe ment a felesége sírjához, Daciáját akkor hagyta a Hajnal lakóteleprôl a Monostorra vezetô úton. A tolvaj feltételezhetôen a Fellegvár/Drãgãlina utca közlekedés szempontjából tiltott irányából túlzott sebességgel érkezett az Erzsébet hídhoz, ahol megcsúszott és becsúszott. Reggel egy közeli cég kapusa riasztotta a rendôrséget. Állítólag, mert ez már „együtt jár" az ominózus hely „hagyományával", a tolvaj is épségben mászott ki az összetört jármûbôl. Ettôl függetlenül, remélhetôleg pórul jár.

Rövidesen testvérbörtönökké válnak a szamosújvári és a német wiesbadeni fogházak. A két börtön közötti egyezményt október utolsó napján írják alá a németországi börtönben. November 2-ig Wiesbadenben tartózkodik a szamosújvári fogház 22 tagú küldöttsége, amelyet Roman Petru ezredes, a börtön parancsnoka vezet. Vele együtt több tiszt, altiszt, nevelô és civil személyzet utazott Rajna— Frankfurt környékére. A román küldöttség egy hetet tölt a wiesbadeni átnevelô intézményben, ahol megismerkedik a helyi börtönviszonyokkal, a kulturális-szociális tevékenységgel, tapasztalatcserén vesz részt a házigazdákkal. A szamosújvári börtöndolgozóknak alkalmuk nyílik felvenni a kapcsolatot a wiesbadeni próbációs központ szakembereivel is.

Az idén immár második alkalommal találkoznak a szamosújvári és a Rajna–Frankfurt melletti börtön dolgozói. Kora nyáron a németek voltak a Szamos menti kisváros vendégei.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet mûködô szakkiadványok, mûvelôdési-mûvészeti, ifjúsági réteg-lapok támogatására a Kisebbségi Tanács célalapjainak a 2000. évi felhasználására.

A pályázathoz nem kell pályázati ûrlapot kitölteni.

A pályázatban kérjük feltüntetni a pályázó cégszerû megnevezését, a kiadvány profilját (terjedelem, példányszám, megjelenés gyakorisága, terjesztési terület), a kiadótulajdonos típusát (állami, alapítványi, egyesületi, egyházi, intézményi, magánvállalkozás, egyéb), a szerkesztôségét (fôszerkesztô, szerkesztô bizottság, szerkesztôség létszáma), a kiadvány anyagi-technikai ellátottságát, a pályázat tárgyának részleteire lebontott ismertetését (célja, a program rövid szöveges bemutatása, költségvetés), a kiadvány elôállításának összköltségét (ezen belül a kapott támogatások összege lebontva forrásokra).

A pályázat benyújtási határideje 1999. november 30., a következô címre: Societatea Maghiarã de Culturã din Transilvania, 3400 Cluj-Napoca, str. Densusianu nr. 6/A.

Az RMDSZ pályázatot hirdet bejegyzett jogi személyiséggel rendelkezô közmûvelôdési egyesületek és alapítványok számára a Kisebbségi Tanács célalapjainak a 2000. esztendôre történô felhasználására. Pályázni az alábbi témákban lehet:

— hagyományôrzô rendezvények és képzések (népzene, néptánc)
— amatôr mûvészeti rendezvények és képzések (színjátszás, kóruséneklés, bábjátszás)
— népfôiskolai képzés (tudományos ismeretterjesztés, tudományos rendezvények és képzések)
— magyar humán kultúrával kapcsolatos versenyek, vetélkedôk
— a magyar kultúra jeles évfordulóinak megünneplését célzó rendezvények, ünnepségek, emlékjelhagyások.
A pályázathoz nem kell pályázati ûrlapot kitölteni!

A pályázatban kérjük feltüntetni:

— a pályázó cégszerû megnevezését, pontos címét, a pályázat tárgyának rövid, szöveges bemutatását, a pályázatért felelôs, aláírásra jogosult személy adatait
— az igényelt támogatás költségvetését, a pályázó jogi személy bankszámlájával
— két szakmai ajánlást.

A pályázat benyújtási határideje 1999. november 30., a következô címre: Societatea Maghiarã de Culturã din Transilvania, 3400 Cluj-Napoca, str. Densusianu 6/A.

Pályázatokat faxon nem fogadunk el!

Az utcai pénzváltóknál a forint 70/72, a márka 9000/9200, a dollár pedig 16 700/16 900 lejbe került.
Ma reggel a Macrogroup Rt. váltóiban az induló árfolyamok: a német márka 9200/9270, az amerikai dollár 16 850/16 950, az olasz líra 9,20/9,30, az osztrák schilling 1285/1310 lejbe kerül.

Lapzártakor még javában folyt a Nemzetközi Valutaalap soros ülése, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a Románia számára kiutalható készenléti hitel második részének az odaítélésérôl szóló döntés szerepelt. A kiszivárgó hírek szerint Románia esélyei alacsonyak, ugyanis az NVA által szorgalmazott feltételek csak részben teljesültek.

A jövô évi költségvetést a román kormánynak a Nemzetközi Valutaalap szakembereivel közösen kell kidolgoznia — nyilatkozta tegnap Traian Decebal Remes pénzügyminiszter, hozzátéve: 2000-ben várhatóan csökkenni fog a jövedelemadó és az állami forgalmi adó. Ugyanakkor azok a befektetôk, akik 50 millió dollárnál többet ruháznak be, külön kezdvezményekben részesülnek.

A kormány megvizsgálja a pénzügyminisztérium által javasolt, cigarettára kivetett új adózási rendszert. Ennek értelmében az év végéig a kávé, a szeszes italok és a kôolajipari termékekhez hasonlóan a cigarettára is alkalmaznák a luxusadókat. Decebal Traian Remes pénzügyminiszter szerint a cigaretta kiskereskedelmi árában a változó luxusadó 25%-ot fog kitenni, amely most 20%-ot jelent. Ebben a pillanatban a legolcsóbb fajta cigaretta 1700 lej/csomag árában a cigaretta luxusadója 149 lej, míg az új rendszer értelmében ez 110 lejre változna. A drága cigarettáknál darabonként a luxusadó a mostani 167 lejrôl 266 lejre módosulna.

Ioan Muresan mezôgazdasági és élelmezésügyi miniszter igen élesen bírálta egy tegnapi sajtónyilatkozatában Tritã Fãnitãt, a szenátus mezôgazdasági szakbizottságának elnökét, akit a mezôgazdasági reformfolyamatok kerékkötôjének nevezett. Kijelentette: a demokrata párti politikust minél hamarabb el kell távolítani beosztásából, „mert az elfogadhatatlan, hogy egy ember személyén múljék a mezôgazdasági reformfolyamat megakadályozása".

Muresan szerint a demokrata politikus állandóan szabotálja a földtörvény végleges formában történô elfogadását, ellenzi az állami mezôgazdasági vállalatok magánosítását. A miniszter úgy vélekedik: Fãnitã álláspontját saját pártjának szenátorai sem támogatják egyértelmûen, ezért megérett az idô arra, hogy mihamarabb leváltsák a szakbizottság élérôl.

Szerdán, Bukarestben az International Herald Tribune napilap szervezésében megkezdôdtek a romániai külföldi beruházásokról szóló magas szintû összejövetel munkálatai. A kétnapos rendezvényen az alábbi témák kerülnek terítékre: a privatizáció és a reform folytatása az iparban, Románia számára a külföldi beruházások javára nyújtott támogatási lehetôségek a bankélet, a bányaipar, az energetika, a mezôgazdaság stb. terén.

A csúcsösszejövetelt szerdán Emil Constantinescu államfô nyitotta meg. Beszédében elmondta: az elmúlt idôszakban Románia konokul ragaszkodott a róla szóló negatív vélemények cáfolásához. Példaként említette azt, hogy amíg a nyugati elemzôk az év elején egyáltalán nem bíztak abban, hogy Románia képes lesz kifizetni külföldi adósságait, az 1996-ban hatalomra került kormánynak az utóbbi három évben sikerült stabilizálni a makrogazdaságot, csökkenteni a költségvetési deficitet és az inflációt, növelni a Román Nemzeti Bank valutakészletét, valamint határidôre kifizetni a 2 milliárd 300 millió dollárnyi külföldi adósságot. 1997-tôl a privatizálás üteme megugrott, a magánosításból behajtott jövedelmek az 1996-os évi 110 millió dollárról a tavaly elérték az 1 milliárd 100 millió dollárt. Az ország elnöke nem titkolta: az ipar privatizálását az átszervezés és az elbocsátások kísérték. És az átszervezés folytatódik! A Világbankkal megkötött egyezmény nyomán 3200 veszteséges állami vállalatot kell bezárni. Néhány héten belül sor kerül a tulajdonjogi törvények megszavazására és kihirdetésére, az év végéig a kormány és a parlament megteszi a szükséges lépéseket az összjövedelmi adó és a cégek tiszta jövedelmének megadózására hivatott törvények bevezetésére.

Az 1996-ban kormányra lépett új hatalom rendkívül nehéz helyzettel nézett szembe: a privatizáció gyakorlatilag jelentéktelen volt, míg az átszervezés csupán papíron létezett. Románia konkrét vállalásokat tett az európai integrációval kapcsolatban, és mindent megtesz ezek valóra váltása érdekében — mondotta Constantinescu.

Az eseményen jelen volt Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke is, aki felszólalásában kifejtette: igazi adóreformra akkor kerülhet sor Romániában, amikor erre valódi politikai akarat mutatkozik. Ilyen vonatkozásban az elkövetkezô hónapok sorsdöntôek — mondotta.

Az értekezleten elôadást tartott Radu Vasile kormányfô is, aki igen optimistának mutatkozott a Nemzetközi Valutaalappal megkötendô egyezség tekintetében. Értékelése szerint sikerül kompromisszumra jutni az NVA-val, amely a Romániának kiutalt kölcsön második részét feltételekhez kötötte, elsôsorban a honvédelmi alkalmazottak béreinek megemelését kifogásolva. Legrosszabb esetben a tárgyalásokat ismét elhalasztják januárra — vélekedett a kormányfô. (A beszéd elhangzásakor az NVA még nem adta meg a kölcsönre vonatkozó válaszát, amelyet szerdára vártak.)

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]