2000. december 4.
(XII. évfolyam, 282. szám)

Az RMDSZ Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa (TEKT) az államelnök-választás elsô fordulójának eredményei ismeretében felkéri a választókat, hogy a második fordulóban vegyenek részt a választáson, és szavazzanak Ion Iliescura, a Román Társadalmi Demokrácia Pártjának elnökjelöltjére. Felhívják a választók figyelmét, hogy esetleges távolmaradásuk a szélsôségesen nacionalista, demokrácia- és magyarellenes erôk gyôzelmének esélyeit növeli. „IonIliescu megszavazása a kialakult kényszerhelyzet valósága, és az egyetlen lehetséges döntés, amely Románia európai integrációs esélyeit megmentheti" — áll abban a közleményben, amelyet a testület vasárnapi, kolozsvári ülését követôen hozott nyilvánosságra.

A Szabadságnak nyilatkozva Markó Béla elmondta: a jelenlevôk között egyetértés volt abban, hogy a „kisebbik rosszra", Ion Iliescura kell szavazni. — Jövô vasárnap lényegében nem Iliescura, hanem Corneliu Vadim Tudor ellen szavazunk — hangsúlyozta a szövetségi elnök. Kérdésünkre, hogy konzultáltak-e az RMDSZ területi vezetôivel az RTDP ajánlatának többi pontjáról — a memorandumban ugyanis nem csak Ion Iliescu, hanem a kisebbségi RTDP-kormány parlamenti támogatását is kérik — Markó Béla hangsúlyozta: az RMDSZ élesen szétválasztja a két kérdést. — Amikor jövô vasárnap Iliescura szavazunk, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az RMDSZ az RTDP-vel való együttmûködés mellett döntött. Iliescu támogatásával a szélsôségesen nacionalista erôk visszaszorítására törekszünk — mondotta Markó, aki viszont nem zárta ki az RTDP parlamenti támogatásának a lehetôségét. Emlékeztetett ugyanakkor: az RMDSZ operatív tanácsának döntése világosan leszögezi, hogy az RTDP-memorandum nem tekinthetô többnek szándéknyilatkozatnál, az ebben foglaltak nem elegendôek ahhoz, hogy az RMDSZ a parlamenti támogatás mellett döntsön. — Valóban olyan helyzetben vagyunk, amikor mindent el kell követni a Nagy-Románia Párt elszigeteléséért. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az RMDSZ feltétel nélkül támogatja a Román Társadalmi Demokrácia Pártját — véli Markó Béla. Megtudtuk: a tárgyalások az RTDP-vel a jövô héten folytatódnak, az RMDSZ pedig igyekszik érvényt szerezni azoknak a feltételeknek, amelyek teljesítése nélkül nem képzelhetô el az RTDP támogatása.

A Központi Választási Iroda szombaton közzétett hivatalos eredményei szerint az RMDSZ 27 képviselôvel, és 12 szenátorral lesz jelen a román törvényhozásban 2000–2004 között. (1990-ben az RMDSZ-nek 29 képviselôje és 12 szenátora volt. 1992–1996 között 27/12, 1996–2000 között pedig 25/11 volt az arány.) A bukaresti képviselôi és a cãlãrasi szenátori mandátum megszerzésével az RMDSZ-frakcióban egyrôl háromra nôtt a nôk száma is. Az RMDSZ-es képviselôk átlagéletkora 45 év, a szenátoroké pedig 47.

A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja 65 szenátori és 155 képviselôi hellyel rendelkezik majd. Következik a Nagy-Románia Párt 37 szenátori mandátummal és 84 képviselôi hellyel. A Demokrata Pártnak 13 szenátora és 31 képviselôje, a Nemzeti Liberális Pártnak 13 szenátora és 30 képviselôje lesz. További 18 képviselôi helyet osztottak ki a különbözô nemzeti kisebbségeknek. A szenátus összesen 140, míg a képviselôház 345 fôbôl áll majd.

Annak ellenére, hogy összességében nôtt az RMDSZ parlamenti mandátumainak száma, Kolozs megyében nem váltak be a remények: maradt az egy szenátori és két képviselôi mandátum. Tekintettel a bejutási küszöb megemelésére, a korábban parlamenti képviselettel rendelkezô politikai formációk kiszorulására, a helyi szervezet szinte biztosra vette, hogy a töredék szavazatok visszaosztása alkalmával a kosárból a Kolozs megyei RMDSZ-nek is kijut a harmadik mandátum. Nem így történt. Megyénk a következô parlamenti ciklusban 5 szenátort (Grigore Zanc — RTDP, Viorel Dumitrescu — NRP, Norica Nicolai — NLP, Iuliu Pãcuraru — DP, Eckstein-Kovács Péter — RMDSZ, és 10 képviselôt (Vasile Puscas, Alexandru Lãpusan, Vasile Suciu — RTDP, Ioan Nãstase, Damian Brudascu, Ioan Miclea — NRP, Anton Ionescu — NLP, Emil Boc — DP, Kónya-Hamar Sándor és Vekov Károly — RMDSZ) küld a parlamentbe.

1990-ben az RMDSZ képviselôházi lista 88 126 szavazatot kapott, a szenátori pedig 89 953-et. Ez a szavazatarány akkor 3 képviselôi és 1 szenátori mandátumot ért. (Mint ismeretes, akkor Pillich László, Eckstein-Kovács Péter, és Podrádszky László, majd az 1992 februárjában lemondott Eckstein-Kovács helyébe lépô Balázs Sándor képviselte megyénket az alsóházban, a szenátor pedig Szôcs Géza volt.) 1992-ben a helyzet a következôképpen alakult: 3 képviselôi mandátum (74 216 szavazat), 1 szenátusi mandátum (74 684 szavazat). Képviselôk: Sinkó István, Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenô. A Sinkó István halálával megüresedô helyet Neményi-József Nándor vette át, akit késôbb kineveztek a Versenytanács tagjává, ezért le kellett mondania mandátumáról. Ôt Bitay Levente követte. A Kolozs megyei szenátori tisztséget 1992–1996 között Buchwald Péter töltötte be. 1996-ban: 2 képviselôi mandátum (72 633 szavazat), 1 szenátusi mandátum (74 181 szavazat). Képviselôink Kónya-Hamar Sándor és Mátis Jenô voltak, szenátorunk pedig Eckstein-Kovács Péter. 2000-ben tovább csökkent a szavazatszám: a képviselôi listára 69 323-an, a szenátori listára pedig 69 221 érvényes szavazatot adtak le.

Fehér megyében 1990-ben egy RMDSZ-es képviselô jutott be Brendus Gyula személyében, 1992-ben pedig egy szenátor, ezt a tisztséget Incze István töltötte be. 1996-ban, és 2000-ben sem sikerült képviselôi vagy szenátori mandátumra szert tenni. Beszterce-Naszód megye 1990-ben 1 RMDSZ-es képviselôvel rendelkezett (Szilágyi János), 1992-ben szintén egy képviselôt küldött (Szilágyi Zoltán). 1996-tól nincs RMDSZ-es parlamenti képviselôje. Szilágy megyének 1990-tôl 1 képviselôje, és 1 szenátora van. 2000–2004 között Vida Gyula a negyedik, Seres Dénes pedig a harmadik mandátumát kezdi.

A Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) úgy döntött, hogy támogatni fogja a kisebbségi kormány beiktatását, de a további parlamenti támogatást feltételekhez köti.

A két párt a hét végén közös nyilatkozatot tett közzé arról, hogy támogatni fogják az RTDP kormányának megalakulását. Ezzel egyidôben leszögezték: ennek fejében elvárják, hogy az új kormány programjában szerepeljen az alkotmány módosításának megkezdése, a politikai pártokról szóló törvény felülvizsgálata, az igazságszolgáltatás reformja, valamint az, hogy Románia változatlanul tartja magát az Európai Unióval, a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásokhoz.

Petre Roman, a DP elnöke leszögezte, hogy a liberálisokkal elfogadott közös nyilatkozat csak azt jelenti: hajlandók bizalmat szavazni az új kormánynak, de a továbbiakban az ellenzék szerepét kívánja játszani. Valeriu Stoica, az NLP elsô alelnöke úgy fogalmazott, hogy a Romániában most kialakult rendkívüli helyzet magyarázza, miért hajlandó a demokratikus ellenzék támogatást nyújtani a kormánynak.

Az NLP és a DP külön-külön, még az elnökválasztás december 10-én tartott második fordulója elôtt tárgyalásokat tervez az RTDP-vel. Mindkét párt számít arra, hogy a demokratikus ellenzék együttmûködéséhez csatlakozik az RMDSZ de az RMDSZ-szel az elnökválasztás után kívánnak egyeztetni.

Ion Iliescu, az RTDP elnöke ugyanakkor a hét végén azt hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem örül „a jobboldal dicséreteinek", s úgy vélte: csak a Nagy-Románia Párt jelöltjének, Corneliu Vadim Tudornak a hitelességét erôsítik támadásaikkal azok, akik eddig a jelenlegi hatalmat védték minden eszközzel.

— Legyen egy nap, amikor kimondjuk: fontos nekünk a csángó kultúra, amikor azt nézzük, milyen jót tehetünk értük — volt a moldvai csángók cselekvési tervébôl vett jelmondata a szamosújvári Téka Házban pénteken este rendezett Csángó Napnak. Vasárnap este a Tranzit Házban várták a kolozsvári közönséget az erdélyi körutat tevô csángó táncosok. Szamosújváron Róka Szilvia, a Magyar Csángók Szövetségének alelnöke, Kolozsváron Hegyeli Attila klézsei magyartanár vett részt a rendezvényeken.

— A Moldvai Csángók cselekvési terve alapján született az ötlet, hogy csángó táncok és énekek tanításával, kiállításmegnyitóval, táncházzal egybekötött adományozási akciót szervezzünk Szamosújváron — mondotta el a Szabadságnak Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. — Alapítványunk felhasználja a csángó kultúrát, így becsületbeli kötelességünknek tartottuk a Csángó Nap megszervezését — jelentette ki az alapítványi elnök. Balázs-Bécsi párhuzamot vont a többszáz éven keresztül szórványban megmaradt csángók és a rohamosan szórványosodó mezôségi magyarok helyzete között. Meggyôzôdésének adott hangot, hogy a mezôségi emberek megértôbbek a csángókkal szemben, mint a székelyek, mert a Székelyföldön tanuló moldvai gyermekek hétköznapi tapasztalatai nem mindig pozitívak. Emlékeztetett a tavaly novemberben a Téka házban tartott csángó konferenciára, amikor ismertették a moldvai magyarok szokásait, kultúráját.

A szamosújvári rendezvényen mintegy húsz kolozsvári néprajzszakos hallgató vett részt, a Téka néptánckörös tagjai mellett. Adományokat ajánlottak fel a klézsei Magyar Ház számára a budapesti székhelyû Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület és az Örménymagyarok Baráti Társasága, az Arménia — Kolozsvár, a helyi RMDSZ-szervezet, a szamosújvári Cserkész Szövetség, a Téka Alapítvány, a református egyház, Lengyel Mária szamosújvári lakos, valamint a Szabadság napilap. Felszólalásában Bálint Kovács Júlia az Arménia részérôl elmondta, a moldvai örmények 16. századi pogromja során az örménymagyarok ôsei tapasztalták, hogyan lehet másvallásúként Moldvában élni, ezért jobban érzik a csángómagyarok segítésének szükségességét.

Tíz táncosból, négy zenészbôl és 30 klézsei, magyarul tanuló gyermekbôl álló csoport érkezett pénteken este Kolozsvárra. A Tranzit Házban szombaton fellépô táncosok csoportját vezetô Hegyeli Attila lapunknak elmondta, pozitívumként értékeli, hogy a sajtó nagyon figyelte az eseményeket. Köszönetét fejezte ki az Apáczai és a Báthory líceumoknak, melyek biztosították a szállást, valamint a Heltai Alapítványnak és a Kriza János Néprajzi Társaságnak segítségükért. — Amikor a csángókról beszélünk, gondolkodunk, fontos, hogy ezt ne elôítéleteink tükrében tegyük. A pozitív cselekvés terminusaiban kell mindenkinek azon gondolkodnia, hogy konkrétan mit tud tenni az ügyért — nyilatkozta Hegyeli. A klézsei tanár sajnálatosnak nevezte, hogy a kolozsvári publikum a gyenge népszerûsítés miatt nem vett részt a rendezvényen, hogy „a hideg és üres Tranzit Házban táncosaink a harminc moldvai csángó gyereknek tanították a táncot."

A Magyarok Világszövetsége szombaton Siófokon megtartott rendkívüli küldöttgyûlésén Király Zoltánt, az MVSZ budapesti szervezetének elnökét választották az MVSZ elnökhelyettesének.

A választás második fordulójában 153 küldött szavazott Király Zoltánra (aki nem azonos az 1985 és 1994 között országgyûlési képviselô névrokonával, újságíróval), míg Papp Lászlóra, az MVSZ nyugati régiójának jelöltjére 50-en voksoltak.

Elfogadott állásfoglalás szerint a megjelent küldöttek magas száma és a szabályos szavazások során született határozatok — elnökhelyettes megválasztása, a májusban megválasztott elnökségi és bizottsági póttagok megerôsítése, a költségvetéssel kapcsolatos kifogások rendezése és az MVSZ megújulásához szükséges elvi határozat meghozatala — a világszövetség mûködôképességét biztosítják.

A küldöttgyûlés után megtartotta alakuló ülését a Magyarok Világszövetsége májusban megválasztott elnöksége, amely eddig azért nem tudott érdemi munkát végezni, mert 12 elnökségi tag önként felfüggesztette tevékenységét.

A Magyarok Világszövetsége soron következô küldöttgyûlését 2001 májusában tartja.

Hazai magyar újságíró-társadalmunkban, de más szakmai és magánkörökben is sokszor képezte vita tárgyát az új fogalmak pontos megnevezése, a román kifejezések magyarba ültetése. Tanács vagy önkormányzat? Igazgatóság, hivatal, esetleg ügynökség? Hozzáadott értékadó, értéknövekedési adó vagy általános fogyasztási adó? Ilyen és ehhez hasonló kérdések számtalanszor kerültek terítékre az elmúlt tizenegy évben, a Szabadság munktarásai is naponta beléjük ütköznek. A kihívásra az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége a Román–magyar közigazgatási szójegyzék elôpéldányának a kiadásával válaszolt.

A szélesebb szakmai vitára bocsátott, egyelôre csak kis példányszámban megjelent AESZ-füzetet december 1-jén az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában mutatták be. Török Katalin és Péntek János fogadta az AESZ-elnökség részérôl az érdeklôdô néhány tucat újságírót, nyelvészt és közhivatalnokot, közöttük Boros János alpolgármestert. Péntek János nyitóbeszédében vázolta a szótár születésének alaphelyzetét. Ha az 1990 elôtti szótárak a magyarországi nyelvhasználatot tükrözték, azóta a nyelvi szabályozás, kodifikáció újabb kiadványaiban természetes igény, hogy az az egész magyar nyelvterületre kiterjedjen. Nem ritka ma sem, hogy a kisebbségi sorban élô magyarok bizonyos szakmai területeken, szórványban pedig eléggé általánosan, anyanyelvük hiányzó vagy általuk nem ismert szavait a többségi nyelvbôl vett kölcsönzésekkel pótolják. Egy tordai iskolában végzett vizsgálódás nemrég kimutatta, hogy a legalapvetôbb szavakat tartalmazó diákszótár anyagának is csak a felét ismerték a magyar osztályba járók. Az új fogalmak magyarításával példát kellene hogy mutasson a magyarul megjelenô Hivatalos Közlöny, de ehelyett többször inkább rontja a nyelvet.

A következésképpen nagy hiányt pótoló, most megjelent szójegyzékrôl annak szerkesztôi, Fazakas Emese, Szász Alpár Zoltán, Szász Lôrinc és Vremir Márta beszéltek. A jobbítás szándékával máris a kötet érdemeirôl és hiányosságairól értekeztek a jelenlevôk közül azok, akik abba már belelapozhattak, közöttük Kerekes László közgazdász professzor és Benô Attila nyelvész. A szerkesztôk mindenkit ez úton is felkérnek, hogy a munkapéldánnyal kapcsolatos észrevételeiket minél hamarabb juttassák el nekik a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának címére (Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék, Horea 31.) vagy az efazakas@hotmail.com e-mail-címre, hogy a most már nagy példányszámú szótár is elkészülhessen.

A találkozón Péntek János átnyújtotta az AESZ oklevéllel és szerény pénzösszeggel járó Nyelvôrzés Díját a 70. évét ünneplô Murádin László nyelvésznek, a kolozsvári Nyelvészeti Intézet munkatársának, tudományos kutatónak, akinek oly népszerû Nyelvmûvelés rovatát olvasóink is évtizedek óta ismerik hasábjainkról.

Megnyílt az ótordai református egyház IKE termében Suba László kerámiakiállítása. A rendkívül termékeny és népszerû mûvész legújabb munkáit mutatja be. Köztük azt a Vörösmarty-plakettet is, amellyel elnyerte a Bonyhádi Városi Könyvtár szervezte In memoriam Vörösmarty Mihály címû pályázat különdíját. A kiállítás naponta 9–13 óra között tekinthetô meg.

Az Amicitia Dés–Tokajhegyalja Baráti Társaság háromtagú küldöttsége meghívottként részt vehetett Tokaj város Millenniumi ünnepségén, amelynek keretében többek között felavatták a város fôterén a Kolozsvárról elszármazott szobrászmûvész, Péterfy László Szent Istvánt ábrázoló köztéri szobrát. A millenniumi zászló átadásának ünnepélyes pillanata után a város polgármestere átnyújtotta a Pro Urbe Tokaj díjakat, majd rajzkiállítás és Tokaj város vegyeskarának emlékezetes mûsora zárta a napot, amelynek díszvendége Stumpf István kancellária miniszter volt.

kerül sor december 5-én, kedden este 7 órától a Protestáns Teológia dísztermében. Közremûködôk: Kostyák Levente (blockflöte) és Szabó László f. h. (orgona). Mûsoron Bach, Corelli, Hervelois, Loillet és mások mûvei.

Szombat délelôtt a Horea úti Ernest Régiségkereskedésben bemutatásra került Versánszky Ernô debütkötete, a Kolozsvári hétköznapok. A kötetet Király László költô méltatta, aki utalt a szerzôhöz fûzôdô több évtizedes barátságára, és nagy bátorságként értékelte Versánszky Ernô azon döntését, hogy eddig megjelent jegyzeteit, karcolatait kötetbe gyûjtve tárja a kolozsvári olvasóközönség elé. Király László tollrajzokként határozta meg az írások mûfaját, és Versánszky írásait a századelô hasonló jellegû publicisztikai irányzatával hozta kapcsolatba.

— Az író úgy lát, ahogy más nem lát; Versánszky is ilyen: elképesztô, mit lát meg a kolozsvári hétköznapokból — mondta többek között.

A könyvbemutatót Katona Károly és Katona Éva színmûvészek fellépése tette még hangulatosabbá.

Kereken kétszáz esztendeje született a magyar irodalmi romantika legjelesebb képviselôje, Vörösmarty Mihály. Ennek kapcsán városszerte többen, többféleképpen is megemlékezô ünnepséget szerveztek az év folyamán. A Brassai Líceum november 30-án ünnepelt, Kiss Anna magyartanár rendezésében tizedik osztályos diákok adtak elô Vörösmarty munkásságát felelevenítô emlékmûsort.

A bevezetôben elhagzott: Vörösmarty sokáig élettelen, mozdulatlan szoborrá merevülten élt az emlékezetben, ezért ideje ôt és költészetét ismét élôvé tenni. A rövid életrajzi ismertetô után költészetének mûfaji áttekintése következett, majd versösszeállítás igyekezett ízelítôt nyújtani a költô gazdag szellemi hagyatékából. Zongorán közremûködött Kassay Réka.

Fotókiállítás nyílt vasárnap délben a Kossuth Lajos utcai Reményik Sándor Galériában. A három fotómûvész — a kolozsvári Szabó Ferenc, és Essig József, valamint a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond — országos és nemzetközi szinten egyaránt jól ismert fotográfusok.

A Reményik Sándor Mûvészstúdió Alapítvány szervezésében megrendezett fotótárlatot Mózes Árpád evangélikus püspök nyitotta meg, aki meleg szavakkal üdvözölte a fotó- és képzômûvészeti eseményt.

Méltató beszédében Németh Júlia mûkritikus a három fotómûvész munkáinak közös illetve egyedi vonásait boncolgatta, különös tekintettel a kiállított munkák lírai töltetére. Dr. Alexandra Rus mûkritikus román nyelven értékelte a rendhagyó jellegû kiállítást, a három fotómûvészt a hazai korszerû fényképésziskola legmarkánsabb vezéregyéniségeinek nevezte.

A mûkritikus tárlatelemzése után kezdetét vette a rendezvény második része, Németh Júlia hírlapszerkesztô-mûkritikus Kolozsvár — mûhely és vonzásközpont címû esszékötetének („képzômûvészeti krónikájának") bemutatása.

Dr. Alexandra Rus meleg szavakkal méltatta a szerzô sajtó-mûkritikai munkásságát, a hazai képzômûvészeti élet iránti élénk érdeklôdését, esszébe hajló „krónikáit". A szép számú mûvészetbarát közönség elôtt a szerzô röviden összegezte a kötet történetét, szerkezetét, külön köszönetet mondva a könyv útját egyengetô székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat kiadónak is.

Bancsov Károly és Hertz Péter nagysikerû Hadaró kettôse (Don Pasquale) elôtt (zongorán kísért Nagy Ibolya) Bálint Zsigmond fotómûvész mondott köszönetet a szervezôknek, valamint a jelenlévôknek, és Veress Ferenc, illetve Szathmáry Papp Károly — a 19. századi nagy elôdök — fényképészeti munkásságát, kolozsvári kötôdésüket felvillantva abbeli reményének adott hangot, hogy a közeljövôben fotótörténeti múzeum is létesül majd Erdélyben — talán éppen Kolozsváron.

December 2–4-e között, három csángó civil szervezet kezdeményezésére több erdélyi városban és Bukarestben elsô ízben tartottak olyan rendezvényeket, amelyek ennek a Moldvában élô hányatott sorsú magyar közösségnek az ügyére hivatottak felhívni a közvélemény figyelmét. Szombaton a kolozsvári eseményeket a Kriza János Néprajzi Társaságnál fényképkiállítással és videovetítéssel egybekötött elôadás/beszélgetés nyitotta meg.

Hegyeli Attila tanár a Szeret-Klézse Alapítvány részérôl a csángók magyar nyelvû oktatásának jelenét és jövôjét mutatta be. Klézsén egy éve mûködik közösségi ház, ahol hatvan gyermek önkéntes alapon tanulja az alapfokú magyar nyelvi ismereteket, a matematikát és az informatikát. A következô fél évben Forrófalván és Pusztinán indul be hasonló központ. A szülôk részérôl, hatósági megfélemlítésük ellenére, megvan a befogadó érdeklôdés, de többségük várakozó álláspontra helyezkedett: ha megteremtôdnek a körülmények, minden bizonnyal tömegesen tódulnak a gyermekek anyanyelvükön tanulni. Olyan közösségrôl van szó, ahol családonként átlagosan 7–10 gyermek jövôjérôl kell gondoskodni. Eddig az erdélyi magyarok szociális szempontok alapján kiválasztott gyermekek számára szerveztek bennlakásos oktatást, ez a tendencia most a szülôföldre terelôdik. Ahol ugyanazzal az anyagi befektetéssel több fiatallal lehet foglalkozni, ráadásul a tovább tanulás szempontjából a tehetség válik döntô tényezôvé. Közismert az a következetes beolvasztási erôszak, amelyet a jászvásári római katolikus püspökség tanúsít a mélyen vallásos moldvai csángósággal szemben. A magyarságtudat felélesztéséhez nagy türelemre, és nem utolsósorban, bátorságra van szüksége a mostanában hozzájuk kiköltözô fiatal szakembereknek. A munkakörülményekre jellemzô, hogy például nagyon hiányzanak a magyar ábécéskönyvek. Ezért felhívással fordulnak mindazokhoz, akik segíteni tudnak ebben: adományaikat a Heltai-alapítványhoz jutassák el. Az ottani gyermekek 90%-a fogékony a magyar nyelvre, csupán a roppant mostoha feltételek akadályozzák ôket.

Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke kifejtette: meggyôzôdése, hogy a csángó kérdésben fontos szerepet játszhat a népi diplomácia. Vagyis kapcsolatok fejlôdjenek ki erdélyi kis magyar közösségek és csángó falvak között, búcsúk alkalmával kölcsönlátogatásokat lehet szervezni, és ezeket minden bizonnyal a gazdasági kapcsolatteremtés fogja követni.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végsô menedéktek [...]
[...] ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna [...]
Reményik Sándor

Több helyütt is cserélik a vízvezetékcsöveket Kolozsvárt. Egyik reggel a Kolozsvári rádió bemondója e munkálatokkal kapcsolatos vízkorlátozást említett a Meredek utcában, Meredek utca, Meredek utca. Hol a csudában lehet ez? Való igaz, városunkban több meredek utca is van. Vagy olyan, amelyiknek egy része az. Mint például a Trefort (Babes) utca, úgy a közepe táján. Vagy a Kôkert utcától a Gyep utcáig kapaszkodó Pásztor utca, az elején, a közepén. De ezeknél is emelkedôbb a Rákóczi út és a Thököly utca közti Bercsényi (Rosetti). Második harmadától a tetejéig ez talán a legmeredekebb. De Meredek utca? Kolozsvárt nincs.

Egyetlen fogodzó a bemondó által Klinikák útnak (!!!) mondott Mikó utca volt. Ennek a végén, baloldalt nyílik egy, a Kôkert utcáig vezetô utca, amelynek románra fordított neve Piezisã. Ennek harmadik jelentése valóban ’meredek’. És az utca eleje az is. Szerencsére, itt vége a „mûfordítás"-nak, mert az utcának más a neve. Ha viszont valaki, Karinthyhoz hasonlóan folytatná, akkor a meredekbôl, a harmadik román jelentése alapján repede lenne. Ez viszont magyarul, szintén a harmadik jelentés szerint, ’sebes, zuhanó’ [víz]. Minthogy a „keresztelô", amint láttuk, a harmadik változatnál elakadt, az eredeti magyar Hegyvölgy utcából Sebes vagy akár Zuhanó helyett csupán Meredek lett. Amolyan félig kész kolozsvári Herz-féle szalámi, Karinthy emlékére.

1.
Leszólítanak és a V. Milea utca felôl érdeklôdnek. Elmagyarázom merre van, de hozzáteszem: ilyen utca Kolozsváron már nem létezik. Nekem még mindig Zápolya utca a neve, noha elég sokáig nevezték Dosztojevszkijnek. A ’90-es években keresztelték el Generális V. Mileára, majd rövid idô után visszavedlett Dosztojevszkijnek. Újabb nevét nem jegyeztem meg. A polgármesteri hivatal túl nagy elôszeretettel változtatja az utcaneveket.

Vajon az ott lakók legalább tudják mi a mostani neve?

2.
Ismerôsömet, ha idejében észreveszem, elkerülöm.

— Szevasz, jó hogy találkoztunk — üdvözöl melegen. — Adj egy féldecire valót.

— De te már ittál! — mondom neki, mert bûzlik az italtól.

— Muszáj még egy pohárkával innom.

Hogy lerázzam magamról, kezébe nyomom a pénzt, és hozzáteszem:

— Remélem, ez mára elég lesz.

— Hát mit gondolsz, látod, hogy egy vasam sincs.

Aztán azon töprengek: vajon hány olyan „barátja" van, mint én, akit „palinak" neveznek?

3.
Belvárosban lakó barátomat meglopták — nem elôször. A lakásától két lépésre levô pincéjébôl (igaz, nem zárta le) fényes nappal, a „szeme láttára" elvitték a házikolbászait.

— Itthon voltál, és nem vetted észre?

— Tudod, még jó, hogy nem láttam, mert ha elkapom, úgy megcsapom, hogy én kötök ki a börtönben...

Mert minden nézôpont kérdése. Hát nem jobb így felfogni a dolgokat?

4.
Úgy képzeltem, ha nyugdíjas leszek, azt teszek, amihez kedvem van, milliónyi idôm lesz rá. Kirándulok, gombászom, halászni fogok, beülök valahova sakkozni vagy römizni. Már négy éve nyugdíjas vagyok, de egyelôre nem lett belôle semmi. Dolgozom továbbra is, sôt többet, mint azelôtt.

Mert meglehet-e élni manapság csak a nyugdíjból?

5.
Az egyik forgalmas belvárosi utcakeresztezôdésnél várakozom, hogy a túlsó oldalra átmenjek. Közlekedési rendôr irányítja a forgalmat. Persze a villanyrendôr is mûködik. A rendôr mozdulatai olykor nincsenek összhangban a villanyrendôr jelzéseivel, ami mind az autósokat, mind a gyalogosokat összezavarja.

Miközben átmegyek, azon morfondírozom: vajon politikusoktól látott szereplési viszketegségbôl vagy valamelyik — nem egészen hozzáértô — felettese utasítására végzi ezt a fölösleges és végtére haszontalan munkát?

6.
Túl vagyunk a választásokon. Ami az elnökválasztást illeti, amint az elôre várható volt, lesz még egy forduló. Most már az is eldôlt, hogy Iliescu mellett ki lesz a második. Nekem Iliescu vagy C. V. Tudor — egykutya. Azért mégse, mert közülük csak az egyik kutya: mégpedig nagykutya, vörös kutya, a másik pedig eb — véreb.

Most csak az a kérdés: elmenjek-e a második fordulóban szavazni?

Mi ketten, Tyüntyûrrel kétszemélyes hadjáratban veszünk részt. Saját környezetünkben, a megismerés hallatlanul érdekes, félrevezetôen veszélyes zónáiban. Természetszerûen a hadtáphoz tartozom, ô a falderítôkhöz, s olyan híradásokkal jelentkezik, amelyek számomra ósdiak, kacatok. Vegyük csak a vonatillusztrációt egy mesésnek szánt, majdnem palatábla vastagságú kartonlapos könyvet. Van benne zsiráf, hintázó fiúcska, vonatot, vele hegyvölgyet sejtetô környezetváz és kôszenes mozdony. Azt mondja ennek: csúff-csúff. Ott van a kilencedik oldalon csúff-csúff, de úgy elszalad, hogy ô tolatómozdonyként se látja majd a pályaudvar szegletében: a fölöslegest is meg kell tanulni. Értelmetlen? Dehogy, csak mostanság lett divat a fogalomalkotás hiánya. A másik könyvecskében a felnôtt gondolkodásmód, a stilizálás hamisságára találunk példát. Az ottani nyusziról még véletlenül se ismernénk rá a pajtában futkározóra, mert ennek nincsenek bolondító színei, a vonalai egyáltalán nem kontúrok. A pajtabeli nyuszik nem mozdulatlanok, a Tyüntyûr murkait éppúgy aprítják, mint ô a hámozott körtét. A nyuszik látogatása kapcsán nekem Heinrich Böll jut eszembe, aki szerint a tartásuk divatja a külvárosokban a húshiány jele. De ô, khöm-khöm, menjünk a disznókhoz. Az is megmosolyogni való, hogy a Teleenciklopédiában a rezervátum medvéjére akarja tenni az ujját, s az máris majom: hogy lehet ez? Úgy, mint a fecskékkel. Nézegetjük ôket, mint sorjázik sárgás csôrük a fészek peremén, a gerendán egy ideig, aztán végleg eltûntek. Ô mindegyre a pajta felé vezet, nézegeti hitetlenkedve a fészket, s egyszer azt mondja: el-el... Úgy elmentek ezek a fecskék, hogy nem tudta megnevezni ôket. Hiába mutatom neki a képes ábécében, nem ismer rájuk: ami elrepült még a képeskönyvben se lehet.

Megyünk az úton tatáék felé, de már kétlábon, nem a tolókás szekérrel, az elsô dér után. Ez nem lesz valami „érjünk oda minél elôbb", célszerû menet, inkább csámborgás. Menjünk az utca túloldalán levô fedeles padhoz. Erre megérint a régi vasárnap délutánok fuvallata: ezek a lócák a dölyfös, vendégvárás jelei. Az elsô értelmében a gazda saját padkáján ült a ház asszonyával, velük szemben a beszélgetni jövôk széken, ülôkén. Ezt mendemondákból tudom, nem tényleges emlékezetembôl. Abban eper- vagy gesztenyefa áll, szól az ablakban a telepes rádió, Szepesi György mindegyre gólt kiált, ami nem csoda, mert románul a gol üreset jelent, a magyar paraszt hiúját, a padlást. Képzeletemben az aranycsapat sikere is a nincstelenségre emlékeztet, jajkiáltás. Tyüntyûr felmászik a padra, a huzentrógeres, fehér nadrággal letörli a ráülepedett port, mert vasárnap délutánonként se ülnek már azon az emberek — televízió elôtt kuporognak, hátha megváltja ôket a két sávon közvetített bingo, s örömükben agyvérzést kapnak.

Letörli az emberi közelséget jelentô beszélgetések emlékét — ballagunk a porfoltos nadrággal, a diófáról lehull egy-egy levél. Egy földrehullt nyelét fogja, a korona felé bámul, int vele, hogy vissza. Igaza van: úgy lenne szebb a látvány, ha fölfelé is hullnának ezek a pusztuló levelek, vagy visszatehetnôk a helyükre.

Az udvaron vagyunk. Miután véget ér a lompos kutya bennünket üdvözlô csaholása, Tyüntyûr a lábtörlô macskája felé iramodik, ám az idejében óvatos, szép lustán elballag, s a kerítésen átugrik. Na, de ilyet? Néz, néz utána, majd a zakóm rángatja bal kezével, miközben a másikkal a kémény felé mutat, s mondja, mit kell látnom: pfû-pfû. A kéménybôl, mondaná, olyan száll, mint a tata cigarettájából: pfû-pfû. Mondanám: az ô napjai, évei — talán ô maga. Hogy magyarázzam meg? Mennyivel könnyebb, ha Zelk Zoltán verses meséjébe kezdek: Füstöcske, szállj fel az égre, mondd meg, mi lesz ma ebédre. Figyel, de nem érti, integet a füstnek.

Szombat van, október.

Se szeri, se száma a romániai tömegtájékoztatás Vadim-ellenes mûsorainak, cikkeinek, egymást érik a tévéadók elemzô kerekasztal-beszélgetései, amelyek a szélsôség veszélyére figyelmeztetnek. Olyan újságírók is elítélôen nyilatkoznak Vadim és a Nagy-Románia párt kisebbségellenes kirohanásairól, akik néhány héttel ezelôtt még hangadók voltak bármilyen magyarellenes akcióban. Meglepô módon az ország vezetô publicisztái, politológusai számára egybôl fontosak lettünk, mindenki szeret bennünket a cigányokkal és a zsidókkal együtt, és elítéli Vadimot, aki szélsôséges, Európa-ellenes beállítottságával veszélyezteti az ország külföldi megítélését. Olyan ezeknek a mûsoroknak és cikkeknek a hangvétele, mintha Romániában eddig soha nem létezett volna szervezett, a média által felfokozott nacionalizmus, idegengyûlölet. Ma ezek az urak úgy tesznek, mintha nem a média és a történelemkönyvek által félretájékoztatott, gyûlöletre szított román tömeg voksolt volna Vadimra. A cinizmus netovábbja az, amikor például a bukaresti Adevãrul vezetôi beszélnek Európáról, a kisebbségek védelmérôl, vagy az Antena 1 Tucája csodálkozik azon, hogyan is történhetett meg Vadim közel 30 százalékos térnyerése.

Szociológusok és mindenféle más szakember keresi a szélsôségesség vélt okait, és sápítoznak Románia elvesztésén. Mindezt persze távolról sem olyan meggondolásból, mintha a kisebbségek egybôl kívánatosabb személyek lennének Romániában. A szándék mögött egyértelmûen önös érdekek húzódnak, hiszen Vadim és a Nagy-Románia párt hatalomra kerülésével az egymással rivalizáló érdekcsoportok, a nemzeti érzés felkorbácsolásából élô lapok és tévéadók jelentôs része nem halászhat majd olyan könnyen a zavarosban, mint eddig. A külföldi pénzek befagyasztásával a közös kasszából dollármilliókat elzsebelô politikusok, a politikai szférához közel álló vállalkozók Vadim hatalomra kerülésével sokkal többet veszítenének, mint a leendô Iliescu rezsim alatt. Akit kényszerbôl majd eltûr a Nyugat, és többé-kevésbé finanszírozni is fogja, ahogyan immár egy évtizede az oroszokkal teszi.

Iliescunak és újjászületô rendszerének tisztára mosásával sokan fognak jól élni. Anélkül, persze, hogy a nép, az istenadta nép bármiféle javulást érzne majd az elkövetkezô egy-két évben. A választásokat nyert két baloldali párt igazából egyszerre kéne kivesszen a román köztudatból ahhoz, hogy az országban valóban folytatni lehessen a reformokat. Ha ez nem így történik, az RTDP országlása kérészéletû lesz, hiszen nehezen hihetô el egy kisebbségben lévô olyan baloldali kormány támogatása középjobb, vagy jobboldali pártok részérôl, amelyik eleve elodázza vagy leállítja a valódi reformfolyamatokat. Ha a liberálisok vagy az RMDSZ az „emberarcú szocializmust" támogatná, gyökereiben mondana ellent pártprogramjának.

E képmutató színjátékban nehéz dolga van a magyaroknak, hiszen egyértelmû: Iliescu és Vadim Tudor között nagyon kevés különbség van. Talán annyi, hogy Iliescu nyíltan nem támadja a cigányokat és a zsidókat, viszont egyértelmûen ellensége a magyaroknak. Ezzel szemben Vadim ôszintén kimondja véleményét a kisebbségekrôl. Vadim Tudor Ceausescu propagandista kegyeltje volt az utolsó percig, Iliescu pedig átmenetileg ugyan kegyvesztetté vált, de az ötvenes, hatvanas és hetvenes években több rendben is a Securitate tisztogató akcióit felügyelte, a párt egyik legbizalmasabb embere volt... Mindketten a vörös pestis hátramaradt emberei, akik nagyon sokat ártottak már eddig is az országnak.

Ha a román nép mindezzel ôszintén szembe tudott volna nézni, e szomorú színjátékra ma nem kerülhetett volna sor. Az ôk dolguk jovátenni a hibát.

U-Modena–Nãvodari-i Midia

3–1 (–22, 21, 22, 22)

Meglepôen szoros küzdelmet hozott az ôszi zárófordulóban a Midia elleni mérkôzés a férfi bajnokság élvonalában. A szombat déli találkozón az orosz Prokopenkót és az egykori dinamós Valentin Iancut is felvonultató nãvodari-iak nyerték az elsô játszmát. S bizony az összecsapás más kimenetelû lett volna, ha Stefan Filip nincs kirobbanó formában. Sokszor egymaga húzta a kolozsvári diákok szekerét, minden szinten, nyitásban, nyitásfogadásban, de fôleg leütésben és sáncolásban teljesített jól. Sáncolásban szerencsére a társak is kulcsfontosságú pillanatokban jeleskedtek, s így közel másfél órás küzdelem után végül is csak sikerült elérni a célt, a kötelezô gyôzelmet. Az U-Modena edzôje, Ovidiu Vasu a következôket küldte pályára: Lobont (csapatkapitány, feladó), Boroianu (Rãu), Colcer, Filip, Verdes, Lotei, Moldovan (liberó).

A 11. forduló többi mérkôzésén: Sãvinesti-i Rifil–Dési Szamos 3–0, Bákói U–Tulcea-i Deltacons 2–3, Bukaresti Dinamó–Brassói Traktor 3–1, Krajovai U –Ploiesti-i Petrom 0–3 és Galaci Arcada–Nagybányai U-BRD 3–0 (!). Az ôszi sorrend:

1. Deltacons 11 11 0 33–11 22

2. Petrom 1192 30–12 20

3. Dinamó 1183 27–12 19

4. Rifil 1174 25–16 18

5. Bákó 1165 23–22 17

6. Krajova 1165 22–22 17

7. U-Modena 1156 23–26 16

8. U-BRD 1156 17–25 16

9. Traktor 1138 18–25 14

10. Midia 1138 15–26 14

11. Szamos 1129 14–29 13

12. Arcada 11 1 10 9–30 12

l A Veprig, Vâju, Pop, Mãrgi- neantu (Tusa), Marica, Frâncu (Musnea), Sasu-Voivod (liberó) összetételû kolozsvári nôi együttes, az U-Dacia Felix Nagyváradon is

megôrizte veretlenségét az ôszi idényben, 3–0 (17, 24, 17) arányban nyert a helyi Bihar ellen. A diáklányok ebben a szezonban játszmát sem vesztettek.

A másodosztály 5. fordulójának másik két eredménye: Marosvásárhelyi Gázmetán–Lugosi Bánát 3–0 és Brassói Romradiatoare–Temesvári Politechnika 3–1. A visszavágók 2001. február 16-án kezdôdnek, addig a csoport állása:

1. U–DF 5 5 0 15— 0 10

2. Gázmetán 5 4 1 12— 7 9

3. Romradiatoare 5 2 3 7–10 7

4. Poli 5 1 4 8–14 6

5. Bánát 4 1 3 5— 9 5

6. Bihar 4 1 3 4–11 4

A nagyváradiaktól egy pontot levontak, az elmaradt Bánát–Bihar mérkôzésre jövô héten kerül sor.

Nem kerek évforduló, de a román–csehszlovák sportkapcsolatok történetében emlékezetes esemény történt ezen a napon, 1938-ban: ekkor játszott utoljára egymással a második világháború elôtt Csehszlovákia és Románia labdarúgó-válogatottja. Prágában került sorra a mérkôzés az úgynevezett „Szomszédos Országok Kupája"torna keretében (Románia akkor szomszédos volt Csehszlovákiával a ma Ukrajnához csatolt Kárpátalja máramarosi szakaszán, amely egy évre rá Bereg, Ugocsa és Ung megyékkel visszakerült eredeti anyaországához). Elôzôleg Belgrádban zajlott jugoszláv–román találkozó ugyanazért a serlegért, s az 1–1-es mérkôzést követte a prágai. Ezt a vendéglátó csehszlovákok 6–2-re nyerték Romániának a Mircea David — Bürger, Albu-Weiss — Vintilã, Eisenbeisser, Szaniszló II. Zoltán — Bindea, Ploesteanu, Barátky, Bodola, Orza összeállítású válogatottjával szemben. Említésre méltó, hogy a találkozó elsô félidejében Barátkynak a 25. és Bodola Dudusnak a 26. percben lôtt góljával Románia együttese még 2–0-ra vezetett! És késôbbi érdekesség: 1947-ben, a háború utáni bukaresti elsô román–csehszlovák mérkôzést megint a csehszlovákok nyerték, ugyancsak 6–2-re...

NB I. — 5.

A csütörtök este, lapzárta után befejezôdött találkozók eredményei:l MTK Hungária FC–Vasas Danubius Hotels 1–0 (Golovics — 16. perc) lÚjpest FC–Ferencvárosi TC 0–1 (Dragóner — 73. perc). Az ôszi állás:

1. Ferencv. 5 3 2 0 8–0 15 (4)

2. MTK 5 2 3 0 6–2 15 (6)

3. Újpest 5 3 0 2 9–6 14 (5)

4. Dunaferr 5 3 0 2 6–9 14 (5)

5. Videoton 5 3 1 1 8–4 12 (2)

6. Gyôr 5 3 0 2 8–8 11 (2)

7. Vasas 5 2 0 3 4–5 10 (4)

8. Tatabánya 5 1 1 3 6–14 10 (6)

9. Kispest 5 2 1 2 11–8 8 (1)

10. Sopron 5 0 3 2 5–7 6 (3)

11. Debrecen 5 1 0 4 9–13 6 (3)

12. Zalaeg. 5 1 1 3 5–9 5 (1)

Zárójelben az alapszakaszból hozott pontszámok. A gólkirályi lista élén Kerekes (Debrecen) és Vincze (Tatabánya) áll egyaránt 13–13 góllal.

(pja)

l A Román-kupa elôdöntôinek utolsó, negyedik mérkôzésén, a csütörtöki lapzárta után: Bukaresti Rapid–Bukaresti Dinamó 1–2 (1–0), a hazaiaktól Pancu volt eredményes a 34. percben, míg a „kutyák" góljait Marius Niculae és Mihali szerezte az 53., illetve 92. percekben. Az egyenlítô gól Alexandru Tudor bíró könnyen megítélt büntetôjébôl született.

l Az UEFA-kupa 3. fordulójának elsô mérkôzésén, csütörtökön este: Glasgow Rangers (skót)–1. FC Kaiserslautern 1–0. A visszavágót jövô csütörtökön rendezik Kaiserslauternben.

A lisszaboni, 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupája férfi teniszversenyen a brazil Gustavo Kuerten és az amerikai Andre Agassi került a torna döntôjébe. Mivel Marat Szafin kiesett, ha a brazil teniszezô megnyeri a vasárnap, lapzárta után véget ért döntôt, felléphet a férfi világranglista képzeletbeli dobogójának elsô fokára.

A torna csütörtök–pénteki csoportmérkôzésein Pete Sampras régi nagy napjaira emlékeztetô, briliáns játékkal, 63 perc alatt legyôzte az orosz Marat Szafint, Andre Agassi mindegyik mérkôzését megnyerte, Gustavo Kuerten pedig a vártnál könnyebben, két játszmás mérkôzésen legyôzte az orosz Jevgenyij Kafelnyikovot is. Eredmények: Zöld-csoport: Kuerten (brazil)–Magnus Norman (svéd) 7:5, 6:3, Agassi (amerikai)–Jevgenyij Kafelnyikov (orosz) 6:1, 6:4 Agassi (amerikai)–Norman (svéd) 6:3, 6:2, Kuerten (brazil)–Kafelnyikov (orosz) 6:3, 6:4. Piros-csoport: Alex Corretja (spanyol)–Lleyton Hewitt (ausztrál) 3:6, 7:6, 6:3, Pete Sampras (amerikai)–Szafin (orosz) 6:3, 6:2.

A két csoport végeredménye (továbbjutott az elsô két helyezett): Zöld-csoport: 1. Agassi (amerikai) 3 gyôzelem, 0 vereség, 6:1-es szett-arány, 2. Kuerten (brazil) 2 1 5:2, 3. Kafelnyikov (orosz) 1 2 2:5, 4. Norman (svéd) 0 3 1:6. Piros-csoport: 1. Sampras 2 gyôzelem, 1 vereség, 4:2-es szettarány, 2. Szafin 2 1 4:3, 3. Hewitt 1 2 3:4, 4. Corretja 1 2 3:5.

A szombati elôdöntôkben Andre Agassi kétjátszmás mérkôzésen magabiztosan gyôzte le Szafint, Kuertennek azonban nehezebb volt a dolga Samprasszal. A két eredmény: Agassi (amerikai)–Szafin (orosz) 6:3, 6:3, és Kuerten (brazil)–Sampras (amerikai) 6:7, 6:3, 6:4, így Kuerten–Agassi-döntôre kerül sor. A csoportmérkôzésen Agassi gyôzött...

„Vörösmartyról beszélni Vörösmarty napján — (mondja Babits; mellesleg ô épp a Vörösmarty iskolájának városában tette volt) — oly feladat, amely elôtt az ember valósággal megint diák lesz..." Az ô nagyapja testi valóságában is látta a sétáló költôt mint vakációzó növendék. „Szeretném megcsókolni a földet, ahová lép!" — kiáltott föl mellette rajongva osztálytársa, Garay János. (Ilyen becsülete volt valamikor az — élô — költôknek!) Tegyem hozzá még, hogy Babits a 30-as évek közepén (mintha csak ma lenne!) panaszkodik, hogy a versolvasás sajnos kiment divatból. Különben Vörösmarty-párti (egy kicsit Petôfivel szemben is?!). Vörösmartyt olyan klasszikusunknak látja, aki idegesebb és izgatottabb volt minden dekadensnél — és modernebb minden (e század eleji) elevennél! Elôrevetíti Vörösmarty — számunkra változatlanul fájdalmas — „korszerûségét": a rettenetes XX. századi új idôk jegyeit viseli magán, „mintha ô is keresztülment volna a világháborún és az emberiség minden válságán". Minden dolgok végére jutván (nyilván A vén cigányban), igazi arcát és értékét úgymond föl- és megismerte mindennek, ami tragikusan emberi („véred megsûrûdött / agyvelôd kiapadt..."). A nemzet legnagyobb költôjének nevezi Vörösmartyt (és nemcsak Babits), hiszen elôrevetítette a mi századunk, a jövendô kudarcát. A kétely, hogy „ment-e a könyvek által a világ elôbb?— közismert nagy versének fô gondolata. És azt is felismerte, hogy a kultúra csak kevesek kincse, illúzió és hazugság egyben:

„hogy míg nyomorra milliók születnek,
néhány ezernek jutna üdv a földön..."

Vörösmarty látta a nemzetek rideg önzését, az európai nacionalizmus kegyetlen feszültségét, és a béke egyensúlyának ingatagságát... A sír, hol nemzet süllyed el...— Talán a legnagyobb képalkotói tehetséggel áldotta meg a természet. Itt most csak annyit, hogy: Ô teremtette meg vagy fokozta föl azt a végzetest jelképezô negatív mítoszt, miszerint a nemzet megbûnhôdi az atyák vétkeit! De elôrevetíti a máig valós — nem falanszteri — világot is, melyben a Törvény jön s uralkodik, lesújt és újra öl!... (Azt már a moderneket megelôzô képalkotás teszi, hogy az ember, a „sárkányfogvetemény" — ôrült sár és fáj a földnek!...) Ugyanilyennek láttatja ezt civilizációs tapasztalatunk s verskultúránk ma is.

Németh László érdekes módon nem annyira Petôfivel és utódaival állítja szembe Vörösmartyt, hanem önmagával. Két Vörösmartyt különböztet meg s jellemez. Németh László a magyar szellemi, irodalmi erjedés folyamatában hozza közelbe, persze a maga korába ágyazva, Vörösmarty költôi teljesítményét. „Széchenyi éppolyan maga volt az ô reformjában, mint Berzsenyi Niklán, Kemény a magyarság tényleges kormányánál vagy Ady Endre a Nyugat írói között — mondja Németh László. — (...) S mint késôbb Arany, nem teszi-e Vörösmarty is az elsüppedt ember benyomását az elismert lángész tónusában?" Úgy látja, hogy „aki mûvét nem a róla kötött tanulmányok emlékével, hanem józan egyszerûséggel olvassa, megütközik ekkora egyenetlenségen. E nagy költô fejében kétféle tekercselés volt: idônként a remekmû s többnyire tucatáru. Mintha az eposzoknak és a drámáknak ebbe a Kisfaludynál is hígabb öntôjébe, mint Homérosz alakjaiba az isten, idônként egy igen nagy zokogó magyar költô szállna, aki hibátlanul mondja végig a legnehezebbet..." Már-már szinte rosszmájúan gúnyolódó a Németh László jellemzése (nem akar ez itt ünneprontó lenni?); de érdekes módon e szubjektivitást tényekkel támasztja alá; azt, hogy Vörösmarty (Berzsenyi nyelvén) „egy egész époszt ôröl le üresen", de késô lírája tele van feldúlt mélységekkel!

Vörösmarty — 1824-es önéletrajza tanúsága szerint is — a Zalán futása címû eposzával vált ismertté irodalmunkban s egyben „naggyá" kortársai szemében (életének elsô fele, 23 esztendô feltûnés nélkül múlt el, apja a Nádasdy grófok nyéki birtokán uradalmi tiszt volt, elsôszülött fiával nagyralátó tervei voltak: ügyvédnek szánta. Mihály eminens tanuló volt, engedelmes mintadiák; a verselést, igaz, korán kezdte, de csak igyekvésbôl az akkori iskolai szabályok szerint, természetesen latinul. Ámulva fedezte föl, hogy magyar nyelven mennyire gördülékenyen szólaltathatók meg a görög és latin metrumok; házitanítóként kezdte (ebben is, abban is Hölderlin zseniális indulásával rokonítható az övé). A Zalán futása meghozta számára a hírnevet s a lelkes híveket. „Fôtárgyul" Árpád diadalmát választotta Zalán alpári fejedelem ellen... a görög mértékû hatosokban, hexameterekben megírt eposzban tisztelettel viseltetvén ôseink nagyságához, véteknek tartotta azt „valamilyen gondtalan mázolással elborítani".

Németh László, a kortárs irodalmi közvéleménnyel ellentétben, nem az eposzokban látja az igazi tehetség eredetiségét. A divatos elvárásokhoz méltó honfoglaló, Árpád nyelvi megjelenítésében viszont Toldy Ferenc, a költô ifjú kritikustársa ilyen sorokat emel ki: „Árpád hadkötözô fejedelmi tekintete ôrt áll"; „Értetek, oh új hon keresôk, fohászkodik ô most, / Már született hôsök s születendôk! Értetek ég ô..." „Párducos Árpádot fellengzô képzet emelte, / S dallá lett ajkán a szittyai szózatok árja."

A kor hazafiúi ízlését szolgáló fennköltség mellett a Képzelet azonban már sohanemvolt költôi utakra, szépségek felé röpíti az ifjú költôt:

„...Távolba mátrai bércek
Hamvas felhôkként az egekhez látszanak érni."

Erôteljes, árnyalt magyar nyelven, jó szerkesztésben hangzik (f)el itt minden.

A koszorús költô drámáinak (a Marót bán vagy a Vérnász címû „eredeti szomorújátkaira" gondolok, nem a Csongor és Tündére) felszínes sikere és ünneplése is kérészéletûnek bizonyult. Megemlítem ezúttal a Bujdosók címû történelmi színjátékát — nem véletlenül, hisz a hetvenes évek közepén írt és több magyar színpadon játszott Nappali virrasztás címû Vörösmarty-drámámat ilyen címmel hirdették; s a másik „véletlen", hogy a még nem nemzeti tekintélynek számító költôre épp e drámája miatt figyelt oly árgus szemekkel az akkori Könyvrevíziós Hivatal. (Mint ahogy az „ekkori" cenzúra, Romániában nem tette lehetôvé az én drámám bemutatását, noha a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója szerelmes lett belé, és mások is támogatták.)

Fölvillantanám a magam Vörösmarty-képét: (hány álmatlan éjjelembe került a hetvenes években!) a drámában megelevenedô kor- és jellemrajz, oly módon, hogy a mi siralmas, terrort ránk kényszerítô korunk és az 56-os levert magyar forradalom párhuzama is benne feszült a bujdosás és az elárultatás jeleneteiben. Ha szembesíteném a legújabb évek tanulságaival — hátha kiderül, hogy itt-ott módosult bennem is a harminckét éves koromban írt dráma Vörösmarty-képe!

Vannak, akik Vörösmarty sziklákból és meteorokból gyúrt görgetegérôl beszélnek — jaj, ne ôrizzük költôinket gránit- vagy márványtalapzaton! –; énhozzám Vörösmarty drámai alkata, küzdô és kínokon edzôdött emberi tartása állt mindenekelôtt nagyon közel. Azé az emberé, akibôl a hivatás- és felelôsségtudat élete végéig egy percig ki nem fogyott. Azé, akit — bár a kordivat, a reformkori és forradalmi remény, a képzelet, a nyelvgazdagító révület, a költôi remeklés a romantikához kötött, de — vesztes-helyzete, kiszolgáltatottsága, tehetetlensége meg nem alkuvó erkölcsével, megromlott egészségével az illúziómentesség, a realitások fegyencruhájába kényszerített. Talán ezért is látom s láttatom megtörtnek, nehézkes, elomló termetûnek, arcát nem fémjelzi a büszkeségtôl táguló tekintet, csak a valóságosan rút himlônyomok; mint ahogy akik azokban, a bukás utáni esztendôkben látták, „elszörnyedtek a zavaros szemû embertôl, kifejezéstelen arca, elfüppedt teste... nem vallott többé Költôre". Küszködô és vívódó természete azonban csak lelkét ôrölte fel („Mi zokog, mint malom a pokolban?") az értelmét soha. A torz és ôrült valóságot ne nevezzük az agy beteges képzelgéseinek. A költô optimizmusa vagy pesszimizmusa nincs egyenes arányban soha a pokolraszállás mélységeivel. Ez vonatkoztatható késôbb Adyra is. Érdemes volna összevetni a két nagy költô érzékenységének reagálását az általuk átélt katasztrófára. Kétségtelenül a világháborútól is megrokkant Ady, A megcsúfolt Ember az országok roncsain: a szubjektívebb, a nemzetét ostorozóbb-féltôbb szenvedélyében. Vörösmarty apokaliptikus vízióban éli át a világkatasztrófát. Még A vén cigány rapszodikus képzuhatagaiban, kozmikus hallucinációiban is a ráció, a gondolati költészet fegyelme fogja egybe és irányítja az önkorbácsolást, a kétségbeesést. „Vörösmarty a képek racionális logikáján át száll mind mélyebbre saját lelkébe... sohasem oldotta ôrületbe tehetetlenségét. Sôt éppen A vén cigányban van a lelki szempontból legmeztelenebb, de társadalmi vonatkozásban a legracionálisabb problémafelvetés: a vállalás." (Bretter György)

* a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságban a 200. születési évforduló alkalmából elhangzott megemlékezés rövidített szövege

Október 15-én ünnepelte a Vakok és Gyengénlátók Iskolája fennálásának 100. évfordulóját. Napjainkban ez az iskola csak román tagozattal mûködik, óvodától tizenkettedik osztályig. Bizonyos években posztliceális oktatás is folyik az iskolában: masszôröket képeznek ki gyógyfürdôk és kórházak számára. A magyar gyerekek opcionális oktatás keretében tanulhatják az anyanyelvet.

— A fennállási ünnepség alkalmából nemzetközi rangú rendezvénysorozaton vehettek részt az érdeklôdôk, valamint az iskola egykori végzôsei, akik a világ minden sarkából érkeztek vissza az alma materükbe — mondja Horváth Gabriella, az iskola magyartanárnôje. — A rendezvény egyik legérdekesebb része a vak diákok munkáiból válogatott kiállítás volt. Az iskolában a magyar anyanyelvû gyerekek opcionális oktatás keretében tanulhatják az anyanyelvet. Megjegyzem: az országban egyedülálló kísérlet ez! Megható dolog: távoli megyékbôl, helységekbôl csak azért hoznak Kolozsvárra magyar anyanyelvû vak diákokat, hogy magyarul tanulhassanak... A legtöbben Szatmár, Hargita és Kovászna megyébôl érkeznek ide, tehát olyan helyekrôl, ahol tömbben él a magyarság. A kívülállók ez adatokat hallva felkapják a fejüket: vajon miért pont innen érkeznek ilyen nagy számban a vak gyerekek? A választ mi sem tudjuk pontosan. Lehet, hogy a jó mozgósítás számlájára írható a dolog, de az sincs kizárva, hogy öröklôdési, illetve ökológiai tényezôkrôl van szó.

Az 1989-es év változásokat hozott az iskolának. Magyarországról egy tiflológus (vakokkal foglalkozó szakember) érkezett, és áldozatos munkával megindította a magyar csoportot. Barabás Éváról van szó — a diákok még most is Éva tanítónéniként emlegetik —, aki egykoron a bentlakási élet áldozatát is vállalta csak azért, hogy a gyerekek számára addig ismeretlen készségeket, szokásrendszereket — és persze az anyanyelv örömét — átadhassa. Amikor visszatért az iskolába, a gyerekek nagy örömmel fogadták: megengedte nekik még azt is, hogy hosszú haját befonják, és táskájában megkeressék — kitapogassák — az ajándékokat.

— Mikor került az iskolába, és hogyan tanítja a magyar nyelv és irodalmat a vak és gyengénlátó magyar diákoknak?

— 1994-ben kerültem ide. Az elsô naptól kezdve úgy éreztem, mintha egész életemben itt tanítottam volna... Kétségtelen: ebben az iskolában teljesedett ki három évtizedes pedagógusi munkám. Nem okozott gondot a „másságuk", nem sajnálkozva közeledtem feléjük; egyenrangú félként kezeltem ôket. Hamar átéreztem a nagy felelôsséget: az én szám az ô szemük. Ahogy én beszélem el a világ dolgát, ôk hasonlóan látják a világot. Ôk ezeknek a tapasztalatoknak az alapján próbálják kialakítani jövôképüket. Más dimenziót kap a vak gyerekek között a szeretet: a gyerekek igénylik az érintést, simogatást. Tartják a fejüket óra végén az aznapi simogátésért, pusziért... A ma már ötödikes Leventét például három évig az ölömben tartottam óra alatt, hogy részesüljön az asztal magasságának eseményeiben... A magyartanítással kapcsolatban meg szeretném jegyezni: az opcionális oktatásban részvevô gyerekek számát nem egyértelmûen szabályozza a vonatkozó rendelet! A szokásos létszámú osztályokban (32-34 tanuló) 10 gyerekkel lehet csoportot indítani. A speciális iskolákban a „szokásos létszám" 3-6-11 gyerek. Ily módon — ha az arányokat tekintjük —, az ilyen iskolákban lényegesen kevesebb gyerekkel is kellene csoportot engedélyezni: például 3-4-gyel. Sajnos e következtetést a vonatkozó rendelet nem szentesíti, így kötelezô itt is a 10 gyerek ahhoz, hogy beinduljon egy csoport. Szerencsére eddig minden évben létszámon felül jelentkeztek a magyar gyerekek; érdekes módon egyre több vegyes házasságból származó vak illetve gyengénlátó gyerek szeretne magyarul tanulni (általában olyan családok gyerekei, ahol az édesanya magyar). Mivel különleges helyzetrôl van szó — különbözô korú és látásképességû gyerekek alkotják a csoportokat — nagyon nehéz látványos eredményeket elérni. Különleges gond az, hogy az értelmi szintjük sem egyforma. Differenciáltan kellene foglalkozzam a gyerekekkel, de ezt rendkívül nehéz kivitelezni. Nincs például ilyen jellegû oktatásra szánt tantervünk sem. Néhány többcenti magasságú, nyomtatott betûkkel írt tankönyvet sikerült ugyan Magyarországról beszereznem, de ez édeskevés... A baj az, hogy amíg én a Braille-ábécés diákjaimnak tanítom a magyart, addig a gyengénlátók elhanyagolva érzik magukat, és fordítva. Ismétlem: ebben az iskolában a szeretet- és érintésigénynek különleges dimenziója van. Ilyen körülmények között a cél csak a magyar nyelvi ismeretek szintentartása, a magyarságélvény valamilyen fokú megélése lehet. Hogy mit jelent e szintentartás? Képzeljük el: ezeknek a gyerekeknek a heti 168 órából mindössze négyen van alkalmuk magyarul gondolkodni, beszélni, kommunikálni. Szomorú hallani, hogy az óra végeztével még a testvérek is románra váltanak át. Naponta tanulunk egy népmesét, amely kiapadhatatlan lehetôség arra, hogy erkölcsi törvényekre is rámutathassak. A népdalokat is nagyon szertjük: 50–60 magyar népdalt is ismernek — különben, mint a vakok általában, gyönyörûen énekelnek). A nagyobbaknak már „kijár" a Toldi, János Vitéz, az Ábel-könyvek... Ez utóbbiaknak fôleg a székelyföldi diákok örvendenek, akik magukra ismernek a történetekben. Ilyeneket mondanak izgalmukban: vakuljak meg, ha édesapám nem pont így viselkedett volna („Édesapám már rég fenéken billentette volna Surgyélánt")!

— Melyek a magyar csoport legnagyobb gondjai?

— A magyarórákat csak délutánra lehet idôzíteni, amikor a vak és gyengénlátó gyerekek már nagyon fáradtak, és bizonyos oftalmológiai kezeléseken, karbantartó tornán is túl vannak. Az az igazság, hogy mivel az oktatás szinte kizárólag szóbeliségre alapoz, ez rengeteg energiát és türelmet igényel. Hála istennek — egyelôre — van honnan merítenem... Sokan mellém álltak az évek folyamán: állandó segítôtársam jóban, rosszban Ádám Csilla fizikatanár. A tavalyi év nagyon sok meglepetéssel szolgált: sokan álltak mellém, amikor ruhát gyûjtöttem a rászorult tanítványaim számára. Péter Tünde tanfelügyelô több alkalommal is segített ilyen téren. A téli ünnepek idején a Református Kollégium (akkor kilencedikes) diákjai — Szilágyi Gizella osztályfônökkel az élen — nagy sikerû, szívhez szóló Mikulás-mûsorral örvendeztette meg tanulóinkat. Késôbb Cseke Irén magyartanárnô is eljött hozzánk a 16-os Iskola diákjaival: ôk mesemûsorral kedveskedtek nekünk.

Így sokkal könnyebb...

Az RTDP vezetôi elégedetlenül vették tudomásul, hogy az Európai Unió csak Bulgária esetében hozott politikai döntést a vízumkényszer feltétel nélküli feloldásáról, míg Romániával szemben a vízumok eltörlését feltételekhez kötötték.

Az EU-tagországok bel- és igazságügy-miniszterei pénteken jutottak politikai megállapodásra arról, hogy feloldják a Bulgáriával szemben fennálló vízumkényszert, és — feltételesen — hasonló lépést helyeznek kilátásba Románia esetében is.

A közép- és kelet-európai EU-tagjelöltek közül az uniós tagállamok már csak e két országgal szemben tartottak érvényben vízumkötelezettséget, elsôsorban az illegális bevándorlással kapcsolatos gondok miatt. Ezt mindkét érintett erôsen sérelmezte, különösen Bulgária, amely úgy véli, hogy már eddig is megfelelt a vízumkényszer feloldásához szükséges minden feltételnek.

Az uniós miniszterek egyelôre mégis csak elvi döntést hoztak, felkérve egyúttal az Európai Bizottságot, hogy két hónapon belül terjesszen elô jelentést arról, milyen intézkedéseket tett Bulgária a határellenôrzés megszigorítása és az illegális bevándorlás megfékezése érdekében. A vízumkényszer feloldásáról szóló rendeletet hivatalosan e jelentés alapján fogadják majd el a miniszterek, de csak azt követôen, hogy tervezetét az Európai Parlament is jóváhagyta. Hasonló eljárást követnek a tizenötök Romániával szemben is, amellyel kapcsolatban a bizottságnak szintén két hónapon belül kell jelentést elôterjesztenie.

Adrian Nãstase kijelölt miniszterelnök szerint az EU „szerencsétlen diszkriminációt alkalmazott, ami Románia nemzetközi besorolását tükrözi". Nãstase úgy vélte, hogy az EU „érdekes, de ugyancsak alkalmatlan"formulát talált. Egyben azt a gyanúját fogalmazta meg, hogy míg Bulgária könnyedén megkapja majd a végleges mentesítést, Romániával a végtelenségig el fogják húzni a tárgyalásokat.

Ion Iliescu pártelnök hangsúlyozta, hogy a románokat kevéssé érdekli a vízumprobléma. Ezt a kérdést véleménye szerint a román gazdaság talpraállításával lehet megoldani, hogy a románok ne másutt a világban kényszerüljenek munkát keresni maguknak.

Valeriu Stoica, az NLP alelnöke, a most távozó kormány igazságügyi minisztere „burkolt diszkriminációnak" nevezte az EU-miniszterek döntését, hozzátéve, hogy ez a szélsôséges erôket támogathatja Romániában, miközben a demokrácia mellett kiálló pártokat nehéz helyzetbe hozza.

Petre Roman külügyminiszter szerint az EU kielégítô döntést hozott. Mint mondta, a román parlamentnek a lehetô legrövidebb idôn belül meg kell hoznia a feltételek teljesítéséhez szükséges törvényeket. Erôsíteni kell az ország határain az ellenôrzést az illegális bevándorlás megállítására, és olyan útlevelet kell bevezetnie, amelyet nem lehet hamisítani.

Roman szerint nem lehet diszkriminációról beszélni, mivel Bulgáriában már elfogadták a külföldiek jogállásáról szóló jogszabályt és a személyi adatvédelmi törvényt, s a határátkelôk számítógépes hálózatának kialakításában is elôrébb tart a szomszédos ország.

Markó Béla RMDSZ elnök a Mediafaxnak kijelentette: az EU döntése a szélsôséges erôk elôretörésének tulajdonítható.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) ideiglenes vezetôsége szombaton Constantin Dudu Ionescu jelenlegi belügyminisztert nevezte ki a KDNPP ideiglenes bürójának vezetôjévé a januárban tartandó kongresszusig. A párt ideiglenes vezetôségében található Vasile Lupu, Remus Opris, Radu Sârbu és Bogdan Pitigoi is. Dudu Ionescu kijelentette: alapvetô célkitûzésük a párt újjászervezése, tekintélyének és autoritásának visszaállítása, a KDNPP új programjának és mûködési szabályzatának a kidolgozása.

A parasztpárt Kolozs megyei szervezetének mintegy harminc tagja is közleményt fogalmazott meg, amelyben egyértelmûen leszögezik, hogy a helyi szinten elért katasztrofális eredmény természetszerûen maga után vonja a KDNPP kolozsvári és megyei vezetôségének lemondását. A harminc aláíró ideiglenes vezetôség létrehozását javasolja, amelynek feladata lenne megtenni a szükséges lépéseket a párt újjászervezése érdekében. Ugyanakkor úgy vélik, az elkövetkezôkben el kell távolítani az olyan személyiségeket, mint például Radu Sârbu, Sorin Nas vagy Alexandru Fãrcas, akik csak rossz fényt vetettek a pártra.

RTDP-hírforrások szerint Rodica Stãnoiu, az RTDP alelnöke és Ioan Rus, volt Fehér megyei prefektus töltenék be az igazságügyi, illetve a közrendészeti minisztériumi tárca vezetését. A területfejlesztési miniszter Leonard Cazan, a közigazgatási miniszter Octav Cozminca, míg a kormány szóvivôje Vasile Dincu szociológus lenne. Az Európai Unió nagykövete, Vasile Puscas egyetemi tanár lenne. A Román Hírszerzô Szolgálat vezetésével pedig Radu Timofte szenátort bíznák meg. A többi tárcát a a következô személyek töltenék be: Mircea Goana külügyminiszter, Hildegard Puwak az európai integrációért felelôs miniszter, Mihai Tãnãsescu pénzügyminiszter, Ioan Mircea Pascu honvédelmi miniszter, Dan Ioan Popescu iparügyi miniszter, Ilie Sârbu mezôgazdasági miniszter, Miron Mircea közlekedési miniszter, Dan Meti Agathon turisztikai miniszter, Marian Sirbu munkaügyi miniszter, Ecaterina Andronescu tanügyminiszter, Rãzvan Theodorescu mûvelôdési miniszter, Daniela Bartos egészségügyi miniszter, Acsinte Gaspar, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelôs miniszter és Serban Mihãilescu kormányfôtitkár.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]