2000. január 6.
(XII. évfolyam, 3. szám)

NAPIRENDEN
Új feladatok elôtt a Határon Túli Magyarok Hivatala

Év végére tervezik a státustörvény elfogadását
Szabó Tibor HTMH-elnök az MTI-nek adott interjújában elmondta: már elkezdôdött a külföldi magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvény elôkészítése. Megjegyezte: a kormánykoalíció pártjai továbbra is indokoltnak tartják, hogy a külföldön élô magyar állampolgároknak is legyen szavazati joguk, az ellenzéki pártok azonban még elzárkóznak ettôl. Beszámolt arról is, hogy a HTMH vállalkozik az Erdélyi Felekezetközi Alapítványi Egyetem feltételeinek megteremtését szorgalmazó elképzelések koordinálására. (8. oldal)

Petre Roman új külügyminiszter sajtóértekezlete
Elsôrendû feladat a felkészülés a NATO- és az EU-csatlakozásra (8. oldal)

Egy valamikori gyarmatbirodalom fôvárosában
Hollandiai útiélmények (6. oldal)

KÖRKÉP
Közösségi támogatás gyermeknevelésre
Kismamaközpont Kolozsváron (5. oldal)

Elôfizetôi nyereménysorsolási szelvény (6. oldal)

„Ha nem sikerül érvényesítenünk az európai elveket, elkótyavetyéljük a nekünk szánt pénzeket" — mondotta, többek között, szerdai sajtótájékoztatóján Claudiu N. Cosier, az Északnyugati Területi Fejlesztési Ügynökség (ADRNV) igazgatója.

Az ügynökség gyakorlatilag 1999 júniusától mûködik, a kezdeti szervezési nehézségeken alig jutott túl. Tavalyra még saját költségvetése sem volt, székhelye jelenleg a Toplita utca 2. szám alatt található (tel./fax: 064/431-550). A hatáskörébe tartozó nyolc északnyugati megye gazdasági életének fejlesztési tervei nagyjából a Romániának az Európai Unióval folytatott és még befejezetlen tárgyalásaitól függenek. Az ADRNV három évre szóló projekteket dolgoz ki, melyeket évente felülvizsgálnak. A támogatás két forrásból, az EU-tól és az Országos Területi Fejlesztési Alapból származik. Az Unió ISPA-, SAFARD- és PHARE-programjai az infrastruktúra, a környezetvédelem, a falu, a mezôgazdaság és a helyi területi igények finanszírozására irányulnak, különleges figyelemben részesítve a kis- és középvállalatokat. A kormány által kidolgozott regionális fejlesztési terveket az Európai Bizottság vizsgálja felül és engedélyezi, míg a beérkezett pályázatokat objektíven bírálja el a kilenctagú tanács (3 tagja az ügynökségtôl, 6 pedig az ide tartozó megyék tanácsaitól kerül ki), ha a pályázat eléri a 65 pontot, felkerül a támogatható vállalatok jegyzékére. Megvan az esély arra, hogy az ADRNV keretében az összes 65 pontot elért pályázó elérje célját, mivel országos szinten, az egy fôre esô benyújtott pályázatokat figyelembe véve, a mi régiónkban a legnagyobb az érdeklôdés, és erre a nyolc fejlesztési ügynökség közül a mienkben a legnagyobb a támogatottság: 7 millió 88 ezer 180 euró (közel 6 millió az ún. kistervekre és több mint 1 millió a térség nagy fejlesztési terveire).

A „csonka" 1999-ben az Északnyugati Fejlesztési Ügynökséghez összesen 487 pályázat érkezett be (Kolozs — 160, Bihar — 57, Beszterce-Naszód 73, Máramaros 109, Szatmár 51, Szilágy 37), amelybôl 27-et a PHARE, 93-at az Országos Fejlesztési Alap támogat. Az elfogadott pályázatok közül 83 helyi kezdeményezésekre, 20 az idegenforgalom fejlesztésére, 17 a munkaerôhasznosításra vonatkozik. Külön figyelemben részesülnek a hátrányos helyzetûeknek nyilvánított zónák.

„A mi érdekünk, hogy minél több támogatásra pályázó ügyfelünk hozzájusson pénzéhez" — nyilatkozta az ADRNV igazgatója. Konkrét eredményeket azonban csak a márciusi határidôvel folyó Románia–EU tágyalások után közölhet.

A 2000. év elsô ülését tartotta tegnap az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége. Takács Csaba ügyvezetô elnök a Szabadságnak elmondta: a tanácskozás jó alkalom volt arra, hogy végre alaposan elemezzék az ÜE-nek az elmúlt félévben kifejtett tevékenységét, minden sikerét, hiányosságát. Sajnos, az ÜE munkájának megvitatása hiába szerepel mindannyiszor a Szövetségi Képviselôk Tanácsának napirendjén, a mélyreható és szükséges elemzés mindig elsikkad — mondotta Takács.

Mint ismeretes, az SZKT legközelebbi ülését januárra tervezik egyetlen napirendi ponttal: a sokat halasztott belsô választások idôpontjának és lebonyolításának az eldöntése — egyszer és mindenkorra. Tegnap az ÜE úgy döntött: felelôtlenség lenne mind gazdasági, mind politikai szempontból egy olyan SZKT-t összehívni, amely most sem képes végre pontos, elodázhatatlan döntéseket hozni a belsô választások ügyében, ezért az ÜE átfogó dokumentációt juttat el az SZKT program- és szabályzatfelügyelô szakbizottságához.

A másik fontos kérdés a helyhatósági választások elôkészítése: a jövô héten Brassóban az országos kampánystáb találkozik a területi kampánystábok elnökeivel, céljuk érdemi döntéseket hozni a kampány lebonyolításával, az RMDSZ imidzsével, üzenetével, a különbözô pártokkal elképzelhetô együttmûködésekkel kapcsolatban — tudtuk meg.

Az ÜE döntött az Illyés Közalapítvány szaktestületeibe delegált tagokról. Mint ismeretes, az új szabályzat szerint az ÜE-nek joga van minden szakbizottságba egy-egy személyt javasolni.

A testület megbízta Borbély Lászlót az európai integrációs bizottság munkatervének és programjának a kidolgozásával, illetve a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságaiban részt vevô RMDSZ-küldöttek munkájának koordinálásával.

Kérdésünkre, hogy az újonnan létrehozott közigazgatási minisztériumban lesz-e RMDSZ-es államtitkár, Takács Csaba kijelentette: természetesen az RMDSZ igényt tart valamelyik minisztériumi funkcióra (a törvény értelmében két államtitkár, egy államtitkár-helyettes és egy minisztériumi fôtitkári tisztség vár betöltésre), de ezzel kapcsolatban még folynak az egyeztetések.

Gheorghe Funar büntetô feljelentéses sorozatából Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke sem maradt ki. Pár héttel ezelôtt Kolozsvár polgármestere „hatósági közeg megsértése, rágalmazása, fenyegetése hivatalának gyakorlása közben" vádjával panaszt emelt az ügyészségen. Az RMDSZ-vezetônek január 25-én kell jelentkeznie a kolozsvári bíróságon.

Alföldi László kolozsvári magyar fôkonzul kinevezését követôen Funar azt állította, hogy a diplomata „bizonyítottan magyar kém", amire Markó Béla úgy válaszolt, hogy a polgármester „nemzeti gyûlöletet szít egy szomszédos ország ellen". Funar hatósági közeg fenyegetéseként értelmezte a mondottakat. Az ügyészség úgy vélte, helytelen volt a polgármester jogi besorolása, ezért csupán rágalmazásért indított eljárást Markó ellen.

Lapunk kérdésére válaszolva, Markó Béla elmondta: — Jogász kollégáim elemezni fogják, miról van szó. Nem vagyok az elsô és kétségkívül az utolsó sem, akit Funar beperel. Az lenne kívánatos, hogy az ügyészség inkább a feljelentô tevékenységét vizsgálja ki. Hogy jelentkezem-e a törvényszéken? Tisztelem az igazságszolgáltatást, de nem tudom tisztelni Gheorghe Funárt. Nem ijeszt meg és nem bánt, hogy a polgármester beperelt, inkább pozitív tényként fogom fel — mondta a szövetségi elnök.

Grigore Pop, az Alfa Kartell Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunk kérdésére megerôsítette, hogy január második felében a szakszervezetek újrakezdik a novemberben felfüggesztett tiltakozó megmozdulásokat. A szakszervezetek továbbra is az életszínvonal növekedését követelik, amely szerintük az elkövetkezô hónapokban jelentôsen csökkenni fog. Az Alfa Kartell elnöke úgy véli: új miniszterelnök kinevezése a kormány élére nem igazán hoz majd lényeges változásokat, figyelembe véve azt, hogy a miniszteri tisztségeket többnyire ugyanazok a személyek töltik be. Az elnök szerint a jelenség mögött politikai érdekek húzódnak meg. Pop kijelentette: az Alfa Kartell mindaddig támogatni fogja az új kormányfôt, amíg ez a lakosság érdekeit képviseli.

Megtudtuk: a szakszervezetek — az Alfa Kartell, CNSLR–Frãtia és az Országos Szakszervezeti Tömb — elsôsorban nagyméretû utcai tiltakozó megmozdulásokat szerveznek. Pop elmondta: valószínûleg az általuk szervezte tiltakozó akciókhoz a vasutasok is csatlakozni fognak. A vasutasok már jelezték, hogy folytatni szeretnék a decemberben megszakított sztrájkot, ugyanis a Legfelsô Bíróság által megszabott határidô január 24-én lejár. Mint ismeretes, a Legfelsô Bíróság december 11-én negyvenöt napra felfüggesztette az öt napig tartó országos vasutas sztrájkot, mivel a vasutasok nem tartották tiszteletben a sztrájktörvényt.

Tegnap délben ülésezett Bukarestben a Közoktatási Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), ahol a Kolozs megyei fiókszervezetet Stanca Constantinescu képviselte. Mint azt Lucia Cojocaru megyei alelnöktôl megtudtuk, a gyûlés fô témája a tanügyminisztérium által javasolt költségvetési törvénytervezet megtárgyalása volt. A január 10-étôl esedékes általános tanügyi sztrájkkal kapcsolatban elmondta: a sztrájk minden valószínûség szerint kétórás figyelmeztetô sztrájkkal fog debütálni. Amennyiben a FSLI az általános sztrájk kirobbantása mellett dönt, erre csak öt nappal a figyelmeztetô tiltakozási akció után, azaz január 15-e táján kerülhet sor. Mint ismeretes, az 1999–2000-es tanév elsô féléve január 28-án ér véget. Ezt egyhetes (jan. 29 – febr. 6.) félévközi vakáció követi.

A Torkig vagyok Romániával! címû interjúkötetének budapesti bemutatásakor a magyarországi Károli Gáspár Magánegyetem meghívta Sabin Ghermant magántanárnak. Gherman a Szabadságnak elmondta, hogy nyílt színen történt a meghívás, és lényegében csak az elvi beleegyezés született meg a két fél között. A tervek szerint a balkanisztikai karon fog tanítani; a magánegyetem hallgatói fordítókészülék segítségével fogják majd követni Gherman elôadásait. A szerzô-politikus azt is elmondta: a december 29-i budapesti könyvbemutatója rendkívül sikeres volt.

A holdsugár szépségû királylányt, a tündéri titkok mindentudóját, Ibolyát elhagyja szerelmese, Rózsa. Megfeledkezik kedvesérôl, akaratán kívül, hiszen földi királyfi, nincs hatalma a gonosz mostoha átkának ellenállni. A magára maradt lány a tündéri és a földi világ peremén, a senki földjén szemérmesen önmaga ködpalotájába rejtôzik. Itt, az álom és ébrenlét határán idézi fel szép történetét, újraélve annak minden mozzanatát, a találkozástól a próbatételekig, aztán a szökésig. Magányából váratlan zaj riasztja fel, ami megoldást is hozhat az átok megtörésére.

Az elôadást január 8-án du. 3 órától és január 9-én de. 11 órától lehet megnézni az Állami Magyar Színházban.

— Miért felejtették kint a zászlókat az oszlopokon?
— Hogy tudjuk, honnan fúj a szél Kolozsváron.

Az Emberközpontú, Fenntartható Társadalomért Alapítvány Kelemen József kezdeményezése és az 1999. január 15-én történt millenniumi felajánlása alapján, a Magyar Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatásával, a Juhász Gyula Tanárképzô Fôiskola Történettudományi Tanszéke szakmai irányításával és Szécsény Város Önkormányzatával együttmûködve CSALÁDTÖRTÉNET, HELYTÖRTÉNET címmel család- és/vagy helytörténet megírására pályázatot hirdet magyar állampolgárok és a határon túli magyarság számára. I. díj 50 000 Ft; II. díj 25 000 Ft; III. díj 15 000 Ft.

A pályázaton indulók 2000. jan. 31-ig jelentkezhetnek a Juhász Gyula Tanárképzô Fôiskola Történettudományi Tanszékén — 6725 Szeged, Hattyas sor 10. A jelentkezôknek részletes tájékoztatót küldünk, segítséget nyújtva a pályázat elkészítéséhez, illetve szóbeli felvilágosítást is kérhetnek a Juhász Gyula Tanárképzô Fôiskola Történettudományi Tanszékén (6725 Szeged, Hattyas sor 10., tel.: 00-36-62-546090, távmásoló 00-36-62-443324), vagy Kelemen Józseftôl (6100 Kiskúnfélegyháza, Szegedi út 45., tel./távmásoló 00-36-76-462152).

A pályamunkák beküldési határideje 2000. jún. 30.

Emlékeztetünk arra, hogy decembertôl a RomTelecom Rt. módosította a számlakiegyenlítés módozatát. Ennek értelmében a szolgáltatások számlázását, az utolsó elôtti hónap 26-tól az elmúlt hónap 25-ig lebonyolított beszélgetésekre vonatkoztatva, folyó hónap 20-ig kell kifizetni. Így 2000. január 20-ig a következôképpen fizetünk: a január 1–31. közötti elôfizetést és a november 26–december 25. közötti telefonbeszélgetések ellenértékét. A késedelmekért a büntetések így alakulnak: hat naptári nap után 1000 lej, 7–15 naptári nap után 2000 lej, 16–60 naptári nap után 1000 lej (minden ötnapnyi késedelemért). Ha az elôfizetô a januári számláját nem fizeti ki február 4-ig, a következô nap felfüggesztik a telefonkészülék használati jogát, és ha március 21-ig sem törleszti adósságát, a RomTelecom felszámolja a vonalat.

Boldog izgalommal készültünk karácsonyra. Mindenki a maga módján, talán öntudatlanul is tisztogatott, takarított. Ki a lakásában, ki a gondolataiban, szívében, lelkében tette rendbe a dolgokat. Minden bizonnyal karácsony estére mindenki egy kicsivel legalább jobbá, türelmesebbé, megértôbbé vált. Kicsivel legalább jobban szerette a mellette levô embereket: családtagjait, munkatársait — egyáltalán: az embertársait. Így van ez rendjén, hiszen minden ember, ha nem is vallja be, szeretetre vágyik.

Talán nem ünneprontó a kérdés: miért csak karácsony este tudják az emberek jobban szeretni egymást? Miért nem lehet a fellobbanó szeretetlángot az emberpróbáló hétköznapokon is égve tartani? Miért nem lehet megpróbálni egyformán türelmes, megértô, segítôkész, szeretetre kész ember lenni? Hiszen erre munkás hétköznapokon még jobban szükségünk van, mint ünnepekkor! Mennyivel értékesebb, értelmesebb életünk lehetne egy kicsivel több szeretettel!

A Kriterion Alapítvány kuratóriuma — elnök: Domokos Géza — dr. Faragó József néprajzkutatónak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának ítélte oda az 1999-es Kriterion-koszorút.

A díj ünnepélyes átadására a csíkszeredai Kriterion Házban kerül sor, január 7-én, pénteken este 6 órakor. Laudációt mond: dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és dr. Balázs Lajos tanár, néprajzkutató.

Kezdetben volt a Könyvtári Szemle, majd a Mûvelôdés Könyvtármelléklete, hogy aztán Könyvesházként önállósuljon a könyvtárosok és könyvbarátok szaklapja. Az önállósulás azonban, a kultúrát sújtó kedvezôtlen anyagi feltételek miatt, sajnos, csak átmeneti idôszaknak bizonyult a lap életében. Néhány sikeres szám után, egyéves kényszerszünettel, az elmúlt esztendô végén immár ismét a Mûvelôdés mellékleteként látott napvilágot a Könyvesház VIII. évfolyamának 1. száma. Talán a szokásosnál is gazdagabb tartalommal, hiszen a kényszerszünet alatt ugyancsak felgyülemlett a „könyves mondanivaló".

Szabó Zsolt fôszerkesztô Mentegetôzôje akár kulturális helyzetképnek is beillik: a Mûvelôdés és a Könyvesház anyagi gondjai ugyanis távolról sem egyediek. Az egyre mostohább állami mecenatúra valamennyi ilyen támogatásból fenntartott kulturális lapot, beleértve a kisebbségieket is, sôt, azokat talán hatványozottan, sújtja.

S hogy mi mindent tartalmaz a legújabb szám? Az említett írásból idézünk: „Kínálunk a kedves olvasónak nemcsak kifejezetten elméleti írásokat, könyvtörténeti csemegéket, de azokra a követésre méltó, helyi kezdeményezésekre is igyekszünk felhívni a figyelmet, amelyek egy-egy közösség, egy-egy könyvtár rejtett tartalékait mozgósítva, a megújulás útjait keresve megpróbál újítani, támogatókat szerezni, újabb híveket a nyomtatott betû megbecsülésére. Új könyvek rovatunkban közel száz, idén megjelent könyvet regisztráltunk, ez becslésünk szerint kb. fele lehet a végleges számnak."

Az ugyancsak gazdag tartalomból tallózva megemlítjük Pomogáts Béla A sajátosság méltósága és tragikuma címû, Farkas Árpád költészetét elemzô írását, Gábor Dénesnek a kolozsvári Egyetemi Könyvtárat történelmi valójában is megismertetô cikkét, valamint könyvrecenzióit, Fülöp Gézának Ember és könyvtáros az információs társadalomban címû elmélkedését, H. Szabó Gyulának a harmincéves Kriteriont és Botár Emôkének a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadót bemutató írásait. De olvashatunk a lapban a Teleki Tékában megrendezett nyomdászattörténeti kiállításról, a sáromberki könyvtáralapításról, a kommunikáció forradalmairól, a könyvtárosok torockói szakmai konferenciájáról, Hajós József tollából egy Fichte-röpirat jeligéjérôl, egy 150 éves kolozsvári naptárról, a nagyváradi könyvnyomtatás utolsó két évérôl, a kolozsvári könyvtárakban található kurrens magyarországi folyóiratokról és még sok mindenrôl.

— A kultúra mindig veszteséges volt — mondta barátom, aki már évek óta próbál valami kis keresethez jutni azáltal, hogy sorozatosan az erdélyi magyar kultúrával kapcsolatos kisvállalkozásokba fekteti pénzecskéjét. — Sajnos, nem nagyon lehet példát találni mifelénk arra, hogy valódi értékeket képviselô, alkotó értelmiségiek meggazdagodtak volna saját kultúrtermékeik jóvoltából — folytatta. — Ha pedig a kultúra termelôi sem tudnak megélni saját munkájukból, akkor hogyan keressem meg kenyeremet én, aki az ô termékük eladásából remélek hasznot?

Barátom túlságosan le volt törve ahhoz, hogy ellenpéldákkal hozakodjak elô, így hát vártam ezzel néhány napot. Íme, a továbbiakban két példa arra, hogy a kultúra — könyvkiadás, színház stb. — már évszázadokkal ezelôtt is nyereséges volt, amennyiben a menedzselés háza táján nem voltak gondok.

Cs. Szabó László írja: „Shakespeare jövedelme akkor kezdett komolyan fiadzani, amikor betársult a színházi részvényesek szûkebb körébe, mert osztozott a haszonrészesedésben, a »napi kasszán«. Pénzét, gazdálkodó ôseire ütve, házakba, bérletekbe, földekbe fektette Stratford körül." Heltai Gáspár esete is közismert: az írást, fordítást, könyvkiadást és gazdasági vállalkozást oly sikeresen ötvözô kolozsvári polgár „...nyomdája anyagi alapját s szellemi függetlenségét sorozatos gazdasági vállalkozások által vetette meg. (...) Ebben az idôben vezették át a földcsatornán a városba a Szamost; városi közfürdôházat, papírmalmot s a fôtéri nagytemplom körül boltokat építettek. Mindhárom vállalkozás Heltai Gáspár nevéhez fûzôdik, aki fáradhatatlan és busás hasznot hajtó tevékenységével a város egyik gazdasági vezetôjévé nôtte ki magát" — írja Székely Erzsébet.

Nem kell tehát rögtön az „örök-veszteséges" kultúrát hibáztatni, ha egy erdélyi kultúrvállalkozás vagy intézmény nem úgy mûködik, mint ahogy sokan szeretnék. A siker kulcsa — mint az a fenti idézetekbôl is kitûnik — már évszázadok óta a menedzserek zsebében van.

(Folytatás január 5-i lapszámunkból)

— Ezeket a cégeket a magyar környezet vonzza ide?

— Mindig mondom, hogy ez nem etnikumtól függô dolog. Van egy sokak számára elfogadhatatlan mondásom: hogy van „román székely" is. Azért, mert valakinek román az anyanyelve, még nem jelenti azt, hogy ô nem lehet „székely". Hosszas lenne annak az elemzése, hogy tulajdonképpen a székely identitás nem nemzeti vagy etnikai, hanem regionális típusú identitás, amely elsôsorban egy életformából és a környezettel való viszonyból alakul. Ezért nem zárható ki annak a lehetôsége, hogy valaki — aki például angol vagy más nemzetiségû — letelepszik itt, tíz-tizenöt évet a Székelyföldön él, és kezdi úgy érezni magát, hogy ô tulajdonképpen otthon van. Egyre nagyobb számban jelennek meg az olyan emberek, akik megengedhetik maguknak, hogy Európában bárhol éljenek, mert megtanulták, hogy globális gazdaságban hogyan lehet egzisztenciát teremteni. És ezek az emberek nem mennek el onnan, ahol jól érzik magukat. Ezeknek az embereknek megvan a maguk függetlensége, hiszen nagyobb piacon mozognak, sokkal nyitottabbak, kommunikálnak, nem félnek a románoktól, a külfölditôl, a befektetôtôl. Ha ezek száma növekedne, a következô lépés az volna, hogy elkezdjenek gondolkozni: ahhoz, hogy a Székelyföldön jobban érezzék magukat, tenniük kellene a kultúra érdekében. Most is sokan támogatják a kultúrát, de még mindig nem értük el azt a szintet, amely a kultúraexpanziójához szükséges. Ma a Székelyföldön kultúra exportôrök többnyire az önkormányzatok. Mi fizetjük a népi együtteseket, kórusokat, amelyek fesztiválokon bárhol felléphetnek, mert megütik a mûvészi színvonalat.

— Ennek a gazdasági és kulturális expanziónak esetleg olyan hatása is lehet, hogy nagyobb számban odavonzza a románságot. Az integrálódó-globalizálódó feltételek megteremtése mellett, ezt nemigen lehetne megállítani. Felhígulna, úgymond, a Székelyföld. Ez pedig ellentmond annak a követelésnek, hogy a Székelyföld etnikai arányait ne változtassák meg. Hogyan látja ezt?

— Ez valóban nagy probléma, komoly fejlesztéspolitikai dilemma. Sokat törtem a fejem azon, hogy erre milyen választ lehet adni. Például amikor végiggondoltam, hogy meg kell-e csinálni Székelyudvarhely és Csíkszereda között a vasútvonalat, avagy sem. Sokan azt mondták, ha megcsináljuk a vasútvonalat, akkor a szegény moldvai vidékekrôl a románság be fog telepedni. Mert máshova is vasúton telepedett be, mással nemigen tud mozogni. Ugyanakkor, ha az ember megnézi a Székelyföldet, rájön, hogy itt mintegy 700 ezer ember él. Ez egy közepes nagyságú nyugati városnak a lakossága. Tehát, ha nem tudjuk összehozni a székely településeket olyan kicsi helyre, hogy félóra vagy húsz perc alatt mindenhova el tudjunk jutni, akkor ez soha nem fog integráltan mûködni. Soha nem lesz meg benne az a potenciál, amely a mai gazdaság- és kultúrateremtés számára szükséges. Nem lehet színházat csinálni úgy, hogy a színész nem jut el egyik helyrôl a másikra, két elôadásra ugyanazon a napon, nem lehet egyetemet mûködtetni úgy, hogy a professzor az egyik városból ne tudjon elmenni a másik városba az óráit megtartani. Nem lehet gazdaságot fejleszteni úgy, hogy a közigazgatási jóváhagyásokért napokat kelljen menni. A mai gazdaságban a verseny az idôért folyik, s ezen át a pénzért. Az nyer, aki idôt tud nyerni. Ma a Székelyföldön 75–100 kilométeres távolságokat sok esetben fél nap alatt lehet megtenni. Tehát a Székelyföld ilyen szempontból nagyon nagy, de kapacitásában nagyon kicsi. Ezt meg kell fordítani: össze kell zsugorítani a Székelyföldet, és kapacitásában meg kell növelni. Ezért az én válaszom az, hogy elôbb-utóbb meg kell építeni azt a vasútvonalat, mert télen nem lehet kamionokkal átjárni a Hargitán, és tarthatatlan az, hogy Székelyudvarhelyrôl állandóan autóval kell menni Csíkszeredába. Miért ne üljünk fel a vonatra, és miért ne legyünk ott húsz perc alatt kényelmesen. Rohanunk, mint a hangyák. Van olyan vállalkozó, akinek naponta háromszor kell átmennie Udvarhelyrôl Csíkba. Reggel elindul, elintéz valamit, hazamegy, közben telefonálnak, megint átszalad, estére kerül haza. Így nem lehet élni. Úgy látom, a modernizációnak, az infrastruktúra-fejlesztés kihívásait nem szabad ilyen szempontok szerint fékezni.

— Mi a megoldás tehát?

— Két lehetôség van. A Székelyföld etnikai jellege csak egyik, és nem a meghatározó sajátossága. Ha fejlesztési szempontból nézzük, akkor abból, hogy valaki magyar, még nem következik feltétlenül az, hogy jobban fog élni. Ez egyszerûen nem elégséges. Ha az etnikumot vesszük figyelembe, akármilyen definiáló ismérvét tekintjük, abból semmi sem következik. Tehát nem lehet fejlesztési stratégiákat felépíteni arra a fogalomra, hogy valaki magyar, és akkor ez egy önmagáért való érték. Akkor ez már rezervátum, az amerikai indiánok esete, de ott valaki fizet azért, hogy azt megôrizze. Az elmúlt évek arról szólnak, hogy sem a magyar kormány, sem a román kormány, sem az emigráció, senki sem hajlandó azért fizetni, hogy ez a gettó, úgy önmaga, rezervátumként megmaradjon. Vagy nem hajlandó, vagy nincs pénze rá, vagy talán úgy gondolja, hogy nem is kell ezt csinálni. A kérdés tehát az, hogy mi az alternatíva. S nekem erre az a válaszom, hogy úgy kell ezt a fejlesztéspolitikai kérdést — hogy mikor, hogyan, mit szinkronizálunk, mikor, mit csinálunk — irányítani, olyan idôzítésekkel, hogy a gazdaság vonzóereje, befogadóképessége akkor jelenjen meg, amikor annak a struktúrája már meg van alapozva.

— Mit akar ezzel mondani?

— Ne az derüljön ki, hogy úgy, általában, a Székelyföldön jól lehet élni, vegyük tehát a batyut, és menjünk oda. Svájcban is jól lehet élni, de ez ott mégsem úgy megy, hogy elmegyek oda, megállok az út szélén, és ömlik a pénz. Nem! Ha valaki eldönti, hogy Svájcban akar dolgozni, akkor nagyon hamar megtudja, miben kellene neki jónak lenni ahhoz, hogy ott meg tudjon élni. Ugyanezt kellene a Székelyföldnek megfogalmaznia. Szabad munkahely nem a szakképzetlen piacon kell legyen, hanem az egyetemi tanárok piacán, a magasan képzett emberek piacán. S akkor, ha valaki betelepedik a Székelyföldre, aki elfogadja az itt megteremtett helyeket, az már nem jelent veszélyt, mert az a régió etnikai jellegét nem fogja megváltoztatni. Egyrészt azért, mert ez a betelepedés nem lesz tömeges. Úgy kell elképzelni a gazdaságnak ezt a növekedését, hogy vannak helyek benne, rekeszek, ahová be lehet ülni. Ha ez szervesen fejlôdik, akkor azok, akik ezekre a helyekre beülnek, részei lesznek a rendszernek.

(Folytatjuk)

Ahogy teltek az évek, mind jobban hozzánôttek a tárgyak. Úgy érezte, minden tárgynak lelke van. Simogatta ôket, törölgette a portól. Néha beszélt hozzájuk. Húsz év özvegység hosszú idô. Megszokta az egyedüllétet. A rokonok az elején még meglátogatták. „Minek kell ennyi érték egy öregasszonynak? — súgtak össze. — Úgysem visz semmit magával a sírba!" Aztán lassan elmaradtak.

Néha eljött a barátnôje. Valamikor együtt koptatták a világot jelentô deszkákat. Együtt kutattak a múltban, s gyerekesen örvendtek, ha valamelyiküknek eszébe jutott egy-egy kellemes epizód. Szerette a közönséget, a zajos életet. Most már csak az emlékeivel maradt. Ott volt minden a szobában, ami szép volt életében. Ruhái a szekrényben sorakoztak. Van annak harminc éve, hogy nem vette magára ôket. A porcelán kiskutyával a férje ajándékozta meg. A gyöngyházberakású kazettában színes brossok, tekla gyöngysorok, fülönfüggôk, amelyeknek valamikor drágakövek csillogását kölcsönözte szeme csillogása, megnyerô mosolya, hamvas bôre.

Hirtelen jött a baj. Nyillalást érzett a szíve körül. Mire magához tért, már a kórházban találta magát.

Futótûzként terjedt el a hír: „Már csak napjai vannak szegénynek!" „Nem csoda! A sok cigaretta!" „Mondtam, hogy ne szívja, de nem hallgatott senkire". „Öreg, mint Matuzsálem, már leélte az életét."

„Meg kéne öntözzük a virágait, kár lenne értük. Ki kéne takarítani a lakást, hátha mégis hazajön!"

Kitakarítottak.

Mire a halálhíre megjött, a lakásban csak az ágy maradt. Az nem kellett senkinek. A falon még ott voltak a szegek, amin a színészképek lógtak. Semmi sem árulta el, hogy itt valamikor vágyak, álmok születtek.

A lakás visszhangzott az ürességtôl.

Rég esett ekkora szégyen a gyalázatos leszereplésekben különben gazdag múltú román parlamenten, mint akkor, amikor nem tartotta érdemesnek beválasztani a szekusdossziék tanulmányozására létrehozandó bizottság tagjai közé Horia Roman Patapievici-et. Az 1957-es születésû, fizikusi végzettségû, a filozófiában is doktori címet szerzô esszéíró vitathatatlanul az egyik legmarkánsabb tagja annak a haladó gondolkodású, meglehetôsen szûk román értelmiségi rétegnek, amelynek egyik legfôbb fóruma a 22 folyóirat is.

Köztudott: Patapievici megfelelt annak a kritériumrendszernek, amelyet a szekustörvény a bizottsági tagok számára megjelöl: nem volt tagja sem a Román Kommunista Pártnak, sem a ’89 utáni politikai alakulatoknak, meghurcoltatásain kívül semmilyen kapcsolatban nem volt az egykori, illetve jelenlegi titkosszolgálatokkal, és, ugye, betöltötte 18. életévét. Sôt, mi több, a képviselôház, illetve szenátus jogi bizottságai, amelyek együttesen illetékesek dönteni abban, hogy kik legyenek a szekusdossziék tanulmányozására létrehozandó csoport tagjai, még a meghallgatások elôtt megállapodtak abban: nem a jelölteknek az úgymond „alkalmasságát" vizsgálják, hanem azt, hogy megfelelnek-e az említett követelményeknek vagy sem. Patapievici esetében azonban kivételt tettek, „nemzetellenességgel" bélyegezték meg visszautasítva jelölését.

A Patapievici elleni hadjáratot a volt Scînteia, ma Adevãrul címû bukaresti lap indította azzal, hogy a meghallgatást megelôzôen közreadott egy részletet a Politice címû esszékötetbôl, amely szövegkörnyezetbôl kiemelve valóban sokkolhat. Egyrészt azokat, akik nem ismerik az írás egészét, így nem értik, hogy mibôl is fakad ez a „nemzetgyalázás". Másrészt pedig azokat, akiket végül is a Patapievici-írások bírálnak: a volt kommunista rezsim kiszolgálóit. A bizottsági meghallgatáson az NRP-s képviselônek erre a szövegrészletre hivatkozva sikerült meggyôzni a különben kormánypárti többségû társaságot arról, hogy Patapievici, akit mellesleg a parasztpárt jelölt az említett tisztségre, méltatlan erre.

A Patapievici-eset sokakat meglepett, de leghamarabb talán azok ocsúdtak fel ebbôl a meglepetésbôl, akik a legmélyrehatóbban ismerik írásait. A Politice címû kötet — a szerzô szavaival élve — elsôsorban a románok megátalkodottságáról szól, akik nem voltak — és a jelek szerint most sem — hajlandók tudomásul venni, hogy az 1990 utáni új hatalom, az Iliescu–Roman-vonal mentalitásában, eszközeiben semmiben sem különbözött az egykori kommunistáktól. A kötet írásainak nagy része abban az idôszakban keletkezett, amikor az 1989. decemberi események rövid ideig tartó eufóriáját sokak — és mégis nagyon kevesek számára — felváltotta annak a felismerésnek a keserûsége, hogy alapjaiban semmi sem változott. A románok elûzték ugyan Ceausescut, de az emberi méltóságából kivetkôztetett szolgalelkû tömeg hamarosan egy másik pojáca istenítésére váltotta fel szabadságát. Ezek az esszék annak a kiábrándulásnak a kifejezôi, ami egykor a bukaresti Egyetem térre vezette az Iliescu-rezsim alapjainak konszolidálásától joggal tartó, és ennek minden veszélyét elôre látó „golánokat". Patapievici bírálatai egy „román kisebbség" vészjelzése. Ezek ’89 elôtt megjárták a szeku sötétzárkáit, érthetô tehát a döbbenet, amikor a „fordulat" után hirtelen szembe találták-találják magukat egyrészt a még magasabb pozíciókba kinevezett hóhérokkal, másrészt pedig azzal az üveges tekintetû, bárgyú „néppel", amely a negyven évi „agymosás" során teljesen meghülyítve két kézzel segédkezett az Iliescu-rezsim megerôsítésében, amely gyökereiben ugyanarra a primitív, embertelen ideológiára épül, amely évtizedek óta csordává, groteszk véglényekké degradálta az embert. Ez a fajta undor, „nemzetellenesség" fakad ki Patapievici-ékbôl.

Ebben a kontextusban tehát Patapievici esete a parlamenti szakbizottságokkal nem is annyira meglepô. Ellenkezôleg: várható volt! A parlamenti döntés nem más, mint pontos visszaigazolása mindannak, amit a szerzô esszéiben — többé-kevésbé sokkolóan — megfogalmazott: a hatalmi struktúrák kevés kivétellel továbbra is a régi jó elvtársakkal vannak tele, akik oly sikeresen szabotálták a szekusdossziék törvényének parlamenti megvitatását is, és akik nyilván „kiakadnak" egy Patapievici-típustól. Különösen akkor, ha az a meghallgatásán feltett kérdésekre a lehetô leghatározottabban kijelenti: egyáltalán nem értették félre „nemzetgyalázó" írásait. Személy szerint mind a volt szekusokat, mind a kommunistákat kegyetlen gyilkosoknak tartja, akiktôl már egy évtizede meg kellett volna tisztítani a közéletet, politikát.

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)

A második világháborút követô években a katolikus zárda helyén a Magyar Koedukációs Gimnázium mûködött, igazgatója Boér Lászlóné, aligazgató Fülöp Gáborné. Tanári karát Daday Loránd, Barth Tiborné, Mohi Sándorné, Solymossy Zoltán, Solymossy Judit, Homonnai András, Kenderessy Lajos, Bertalan Béla, Szilágyi Dezsô, Somodi Albert, Kovács Amália, Harmos Teréz, Andru Malvin, Székely Endre, Jánossy Sándor képezték, tanítói Orbán Gizella, Daday Zsuzsa, Mezei Zsuzsa, Fazakas Erzsébet, Petroczki János voltak.

A magyar tannyelvû hétosztályos általános iskola a volt református iskola épületeiben kapott helyet, Vajda Béla, majd Fülöp Gábor igazgatásában. Tanárai: Somodi Nagy Gizella, Barth Tibor, Incze János, Centye Olga, Magyar Erzsébet, Fogarasi Erzsébet, Varga Árpád, tanítói Máthé Magda, Nagy Edit, Balogh Mária, Sófalvi Irén.

Az intézmények felsorolása, a tanári-tanítói karok elôtti fôhajtás mellett hadd emlékezzünk az elsô világháború elôtti dési iskolahálózat néhány egykori tanulójára, akik idôközben nevezetes személyiségekké váltak (Herepei János jegyzetei alapján).

Dézsi Márton (1639–1681) egyházi íróról és a nagyenyedi teológiai professzorról tudjuk, hogy szülôvárosában, Désen tanult, majd Pápai Páriz Imre dési pap és esperes tanácsára a sárospataki kollégiumba távozott.

Pápai Páriz Ferenc (1649–1716) orvosdoktor és a nagyenyedi kollégium professzora jegyezte fel naplójába, hogy az 1654–55-ös és az 1659–61-es években Désen tanult.

Báró Nemes, másképpen Pataki János, a késôbbi fogarasi görög katolikus püspököt bátyja, a szentbenedeki tiszttartó, mielôtt a felsôbb osztályok elvégzése céljából a kolozsvári jezsuita kollégiumba küldte volna, a 18. század utolsó évtizedében a dési iskolában taníttatta.

Dési Lázár György ( = 1773) erdélyi református püspökrôl írja Bod Péter, hogy szülôvárosában, Désen tanult, majd tanulmányainak öregbítése céljából a nagyenyedi kollégiumba távozott.

Sárospataki Pataki Sámuel (1731–1804) Kolozsvár megyei fôorvosról, kolozsvári kollégiumi professzorról jegyezte fel az édesapja, hogy Désen kezdte iskoláztatását az 1736. évben.

Sajnos, e Désen született és tanulmányaikat itt elkezdô személyiségekrôl sem utca, sem emléktábla nem emlékezik meg.

A dési magyar iskolák helyzete az 1958–59-es tanévtôl a román tannyelvû iskolákkal való egyesítés következtében gyökeresen megváltozik.

A ’89-es változás iskolaügyben is változást hoz, de az asszimiláció, munkanélküliség okozta kivándorlás itt, szórványvidéken súlyosabb következményekkel jár: a magyar osztályok tanulóinak száma évrôl évre csökken. Désen egyetlen önálló magyar iskolánk sincsen. A jelenleg városunkban mûködô kilenc tanintézet közül csupán kettôben, az 1-es és az 5-ös számúban, valamint az Andrei Muresanu Gimnáziumban létezik magyar tagozat. Hadd álljon itt egy kis statisztika mindnyájunk okulására.

1-es Számú Iskola:

1. osztályban — 25 tanuló
2. osztályban —9 tanuló
3. osztályban — 17 tanuló
4. osztályban — 26 tanuló
5. osztályban — 23 tanuló
6. osztályban — 21 tanuló
7. osztályban — 20 tanuló
8. osztályban — 33 tanuló

5-ös Számú Iskola:

1. oszt. —5 tanuló
2. oszt. — 14 tanuló
3. oszt. — 16 tanuló
4. oszt. — 13 tanuló
5. oszt. — 15 tanuló
6. oszt. — 18 tanuló
7. oszt. — 20 tanuló
8. oszt. — 30 tanuló

Az A. Muresanu Líceum magyar tagozatán a következô a helyzet:

9. osztályban — 29 tanuló

10. osztályban — 21 tanuló
11. osztályban — 17 tanuló
12. osztályban — 27 tanuló,

összesen 94 tanuló.

E három tanintézet közül, melyekben magyar tagozatok is mûködnek, csak az 1-es Számú Iskolában van magyar aligazgató, Máté Kálmán személyében, míg a másik kettôben magyar aligazgatót nem választottak, sôt a líceumban magyar anyanyelvû tanár hiányában néhány tantárgyat román tanárok tanítanak.

A szülôföldhöz, a gyökerekhez való ragaszkodás követendô példáit itt Désen is tapasztaljuk, ifjak, ifjú, gyermekes családok — igaz, kevesen — ragaszkodnak városukhoz, vállalva az egyre rosszabbodó életvitel napi küzdelmeit. Isten segítse ôket a jövôben is magyarságuk megtartásában.

Bérgondok miatt kénytelen kiköltözni a Szentegyház utca 6. szám alatti, a Római Katolikus Egyház tulajdonát képezô ingatlan földszinti helyiségébôl a székelyudvarhelyi Artimpex Rt. Gaudeamus könyvesboltja — tudtuk meg Magyari Esztertôl, a Gaudeamus könyveshálózat menedzserétôl. A könyvesboltnak — annak ellenére, hogy az egyház a fôbérlôn, a Modex Kft.-n keresztül novemberre és decemberre lényegesen alacsonyabb bért állapított meg, mint azelôtt — nem sikerült felszámolnia veszteségeit. Az üzletnek már hét elején költöznie kellett volna — a gond viszont az: nincs hova. A Gaudeamus könyvesbolt a polgármesteri hivataltól remél új helyiséget: a hivatal ilyen szempontból jóindulatúnak mutatkozott. (Október közepén Marosvásárhelyen is megnyílt a Gaudeamus-bolt; ott a helyi tanács biztosította az üzlethelyiséget.)

Magyari Eszter ezen az úton kíván köszönetet mondani mindazoknak, akik a könyvesbolt egyéves mûködése alatt támogatták a Gaudeamust, Kolozsvár egyik legnagyobb könyvesboltját. — Külön köszönetet szeretnék mondani — mondta búcsúzóul az üzletvezetô — Czirják Árpád kanonok, érseki helynök úrnak, aki végig megértést tanúsított a könyvesbolt ügyei iránt.

Egy hónapja olvastam az újságban a Kismamaklubról szóló hirdetéseket. A helyszín a Külmonostori út (Mócok útja) 75. szám alatti Pro Iuventute székház. Az anyukákon kívül a gyermekek és az apukák is részt vehetnek a foglalkozásokon. A szervezôtôl, Herédi Zsolttól kérdeztem:

— Mi indított ennek a klubnak a megszervezésére? Mik voltak az elôzmények?

— Idén tavasszal választottak a belmonostori RMDSZ ifjúsági alelnökévé, az ifjúságnak szóló programok megszervezésével bíztak meg. Az elején hétköznapi bulikat és gitáriskolát szerveztem, ez most is „üzemel". Ehhez felleltároztam, áttekintettem a városban már meglévô ifjúsági rendezvényeket. Nehéz olyan programot kitalálni, amely átfogná ezt a réteget, bármilyen szempontból is osztályoznánk. Ami a szakmákhoz kötôdô programokat illeti, azok többnyire le vannak fedve, lévén, hogy a leendô fiatal értelmiség szakmai továbbképzése intézményes keretek között van biztosítva (KMDSZ-szakosztályok, EME stb.). Ami az egyéb szakmai képzéseket illeti, az anyagi helyzetbôl kiindulva (egy terem áll rendelkezésre bizonyos idôpontokban) szinte lehetetlen. Maradt a zene és olyan életesemények, amelyek összekötik a fiatalokat. Ilyen például a gyermek születése. A gitár- és zongoraiskola után sikerült beindítanom a Kismamaklub-programot, ami szerintem fontossági sorrendben elôtte állt minden eddig felmerült lehetôségnek.

— Miben áll a Kismamaklub tevékenysége?

— A fiatal házasokat, akik gyereket vállalnak, közös gondok foglalkoztatják. Ezeket közösen könnyebb megoldani, vagy egyáltalán már az segítség sokaknak, ha egy közösséghez tartozhatnak. Ugyanis a fiatal, gyermeket vállaló anyák valamilyen módon egy idôre ki vannak taszítva a társadalomból. Mivel a munkaviszonyuk megszûnik, szakad a kapcsolatuk a munkahelyi közösséggel, másrészt az erre az idôszakra javasolt egészséges és önkímélô életmód betartása nem összeegyeztethetô a cigarettázással (márpedig ez a legtöbb társaságban jelen van), a megerôltetô kirándulásokról vagy az éjszakába nyúló bulikról nem is beszélve. Mi egyrészt ezt a kiesést, a barátok-barátnôk hiányát is szeretnénk pótolni.

A magyarországi Kismama magazinban például olyan hirdetést is láttam, hogy hasonló korú gyermekes anyát keresnek ugyanabból a kerületbôl. Fontos a közös információszerzés, információáramoltatás, az elméleti és gyakorlati tanácsok. Az elméleti tanácsot a szakember, a gyakorlatit pedig a „sorstárs" nyújtja.

— Miben segít az RMDSZ?

— Az ôsszel használt importruhákat kaptam kisgyermekeknek. Ezekbôl válogathattak a kismamák. Aki eddig üzletbôl vásárolt az újszülöttnek, az tudja ennek a segítségnek a fontosságát.

— Milyen elôadások, programok voltak eddig, és miket tervezel a következôkben?

— Gyermekorvos, pszichológus, gyógytornász meghívottaink voltak. Ezt az alkalmat is szeretném megragadni, hogy elmondjam: szívesen várunk bárkit, aki hasonlót tud nyújtani, és úgy érzi, hogy ez fontos lehet egy fiatal anya számára. Ezeken az elôadásokon a szakemberek ingyenes szakmai tanácsadással is szolgálnak. Ezenkívül Magyarországon két videokazettát vásároltam, amit bármikor meg lehet nézni. Olyan közösséget szeretnénk kialakítani, ahol nemcsak gyakorlati és elméleti tanácsokat kaphatnának a kismamák, hanem jó lenne, ha a klubnak szociális, egyfajta önsegélyzô jellege is kialakulna. A használt ruhák, játékok körbejárhatnának. A terem berendezésére, játékok vásárlására támogatót keresünk. A kolozsvári Fundy cégtôl szép ajándékcsomagokat kaptak a résztvevôk.

Megkérdeztem az éppen soros meghívottakat, Orbán Mária és Bertóti Csilla pszichológusokat is: mi a véleményük a klubról?

— A kismamák a GYES két éve alatt kiszorulnak a közösségekbôl. Itt viszont megoszthatják tapasztalataikat, problémáikat. Ha lenne támogatás, létre lehetne hozni egy könyvtárat is. Ruhák, játékok is kellenének. A szaktanácsadás mellett a hírverés is fontos. Azt is jó lenne kialakítani, hogy az anyukák egymás gyermekeire vigyázzanak, valamint estéket is lehetne szervezni. Alulról, informálisan jobb közösség szervezôdhet. A videokészüléket is ki kell használni.

— Egy GYES-en lévô anyukától is megkérdeztem: Jónak tartja a Kismamaklubot?

— Igen, tetszik. Sok hasznos gyereknevelési tanácsot hallottam itt. Beszélgetünk, kikapcsolódunk, új barátnôkre teszünk szert. Jó lenne, ha a gyerekek közben játszhatnának.

Egy másik anyuka elmondása szerint, ha már az állam nem támogatja a gyerekes családokat (a kiutalt havi 65 000 lejes gyermeknevelési segély mindössze aprópénznek számít a családi költségvetésben), akkor legalább egymást segítsék a gyermeket vállaló szülôk. Manapság mindenki az utcára vonul jogai követeléséért: mi lenne, ha egyszer a gyermekek vonulnának az utcákra?

• Testi sértéssel vádolnak két hasadátit, Dãnut Bondát (22) és Ioachim Bentát (26). A büntetlen elôéletû fiatalemeberek tavaly szeptemberben perpatvarba keveredtek Ioan Fãrcas-sal, majd késôbb elverték. Fãrcas 40 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, de csak januárban jelentette fel támadóit, ezért csak most rendeltek el vizsgálatot az ügyben. A súlyos testi sértést 6 hónaptól 5 évig terjedô börtönbüntetéssel sújtja a büntetô törvénykönyv.

• Folytatta a razziákat a megyei rendôrség. Január 4-én, kedden a kolozsvári rendôrség 38 kihágást büntetett (2 millió 252 ezer lej értékben), ebbôl 11 esetben a közrend- és csendháborítást szabályozó törvény elôírásainak megszegôit büntették (7,8 millió lejre). Désen 12, Bánffyhunyadon 7 esetben róttak ki pénzbírságot. A tordai ellenôrzés során egy valutaüzért bírságoltak meg: Kis Andrei Corneliu (31) 500 márkát akart feketén átváltani lejre, ám engedélye nem volt a valutakereskedésre. A büntetésen kívül az ominózus pénzösszeget is elkobozták tôle.

A szamosújvári villanyáramelosztó központ körzete a kisváros mellett még húsz községet is kiszolgál. A magánfogyasztók mellett 1180 cég áramszolgáltatását is biztosítják a CONEL dolgozói. Igazából nincs könnyû dolguk a karbantartóknak: a rendelkezésükre álló kilenc mûszaki kocsi elégtelennek bizonyult. Ennek ellenére 1999-ben nem volt fennakadás a környék villanyáram-ellátásában.

A nagy gond az, hogy vannak olyan kereskedelmi társaságok, amelyek hatalmas adósságot halmoztak fel. Különösen az Agricola nevû Állami Mezôgazdasági Vállalat helyzete vált kritikussá. A mezôgazdasági cég 500 millió lejjel tartozik a CONEL-nek. Drutã Eugen, a szamosújvári villanyáram-elosztó központ vezetôje azonban megnyugtatott: nagy adósaik január folyamán törlesztik az adósságot. Rajtuk kívül még 20–40 millió lej közötti adóssággal zárták a tavalyi esztendôt a szamosújvári Carpimez (volt Húsipari Vállalat), az Agrotransport Kft., illetve a nagyiklódi Prodsuin Kft. Néhányukat már le is kapcsolták a fôvezetékrôl. Köztük található a cegei Agrocom Kft. is, amelynek istállóiban vaksötétségben zajlik az állatok gondozása.

Óév végén a szamosújvári fegyházat nyolc vallási felekezet képviselôi keresték fel, és összesen kétezer szeretetcsomagot osztottak szét a foglyok körében.

A fogház kápolnájában kórushangversenyre került sor, amelyen a városi kultúrház vegyes kara mellett fellépett a foglyok negyventagú kórusa is. A fegyházat felkeresték a kolozsvári Állami Filharmónia népi zenekara és szólistái, akik kolindákból összeállított mûsort mutattak be. A sikeres elôadást a börtön kábeltelevíziójának stúdiója egyenes adásban közvetítette a cellákba. A foglyok népi szokásokból és téli népi játékokból összeállított mûsort mutattak be a börtön klubjában.

A jó magaviseletû foglyok egy csoportja szerettei körében töltötte az ünnepeket, az „otthon"-maradtak pedig 5 kilós csomagot kaphattak családtagjaiktól.

Mielôtt Amszterdamba indultam, sokan mondták nekem, hogy „jó hely". Olyan közhelyeket is hallottam, mint „észak Velencéje", meg egyéb efféléket, de az ilyesmire már immunis vagyok. Ezért a látvány sokkoló hatású volt számomra.

Az utazók a központi pályaudvar épületébôl kilépve már egy csatorna partján találják magukat. Az elsô hídon átmenve a Damrakra érkezünk, és kezdôdik a csoda. A gyönyörû csatornák és épületek látványán kívül a tekintet a szuvenírboltok kirakatából ránk bambuló, teljesen belôtt Albert Einsteinra téved. „I blew my mind out and became a genius." A fû füstjébôl E = mc² olvasható ki. A képeslapokon pedig azt írja, hogy "Holland hasj it!".

Ha nem foglaltatok magatoknak szállást, az elsô utcán jobbra kanyarodhattok, és a Nieuwendijk 100 szám alatt vár a The Flying Pig (Repülô Disznó), állítólag Európa 5 legjobb „hátizsákos" szállójának egyike. A biztonsági intézkedések inkább megijesztenek, mint megnyugtatnak. A fôbejáraton elektronikus biztonsági zár, a négyjegyû kódot naponta cserélik. Az újonnan érkezôknek csengetniük kell. Így csökkentik a nemkívánatos személyek számát.

A bejárattól balra egy 2,5–3 m átmérôjû körcikk alakú, 15–20 cm magas emelvény található. Fûmámorban lebegô emberek füstölnek, kártyáznak, beszélgetnek, alszanak rajta. Az emelvény mellett számítógép. 20 perc ingyenes Internet használat fejenként.

A recepciónál nagyon udvariasan fogadnak, de fel kell iratkozni a várólistára. Biztosan lesznek szabad ágyak, de déli 12 óra elôtt nem tudható bizonyosan, hogy melyikek.

Aki nem akarja a delet helyben megvárni (a sört csak este 8 és 9 között csapolják 40%-kal olcsóbban), az megkezdheti az elsô városnézést. A királyi palota, a Nieuwe Kerk és Madame Tussaud galériája ott találhatók a szálló utcájának a végében.

A városban a távolságok nem nagyok. Nem igaz, hogy nem lehet gyalog közlekedni. Bármilyen nevezetesség elérhetô 15–20 perc gyaloglással.

Mindig csodálkoztam, hogy egyesek képesek pénzt kiadni arra, hogy élettelen viaszbábukat bámuljanak. Megint túl hamar ítélkeztem. A Tussaud-galéria életem egyik maradandó élménye marad. Profi módon megoldott, mozgalmas turistaorientált szupershow.

A Van Gogh Múzeum meg Anna Frank háza bejárata elôtti sorok a tíz évvel ezelôtti Romániát idézik. Csak itt nem csirkelábért és cukorfejadagért állnak sorba…

A szállóban ezalatt már be lehet jelentkezni.

A recepciót és a bárt a tulajdonképpeni lakóépülettôl újabb elektronikus kóddal ellátott biztonsági zár védi. A szobaajtók lyukkártyával nyithatók. A személyzet a páncélszekrényben elhelyezett értékekért sem vállal felelôsséget. Gyanakodva nézem szobatársaimat. Valahogy csak lesz.

A Rijksmuzeum épülete impozáns. Ha nem tudnánk, akkor most rájövünk, hogy egy valamikor virágzó gyarmatbirodalom még virágzóbb fôvárosában járunk. Egy nap nem elég az összes kiállítási tárgy megtekintésére. A turisták agya már az elsô két óra után telítôdik Rembrandt és társai festményeivel. És akkor hol vannak még a szobrok, dísztárgyak, egzotikus mindenfélék?

A Heineken sörgyár nagyon közel van, de csak délelôttönként látogathatják a turisták. Olyankor is csoportosan viszik körbe ôket.

Az éjszakai Amszterdam még decemberben is érdekes. A piros lámpás kirakatokban üldögélô szépségek látványát már Flandriából ismerem. A különféle színû, méretû és alakú mû nemiszerveket, szado-mazo és egyéb kellékeket árusító boltok ordítóan kivilágított kirakataiban sok különös dolgot láthat az ember. Egymást érik a „Gay Cinema"-k és a live show-k. A tulajok az ajtóban állva nagy hangon hívogatják az arrajárókat egy kis „leckére". Hiába, nagy a konkurencia.

Az erotikus múzeum 5 emelet magas, és aránylag olcsó a belépô. Utána minden plusz költség nélkül az ember olyasmiket láthat és hallhat, amiért máskor keményen kéne fizetni. Ôsi hindu és kínai rajzoktól, századfordulós fehér-fekete fényképeken keresztül pornó rajz- és rendes filmeket vetítô kis szobákig mindent látni. Még egy telefonfülkét is, ahol gombnyomással kiválasztjuk, hogy milyen nyelven akarjuk hallani az erotikus hot-line szövegét. Belehallgattam, és megdöbbentem, hogy milyen marhaságokra képesek az emberek hatalmas telefonszámlákat fizetni.

Vissza a szállóba, még elérhetjük a happy hour végét. Itt már majdnem rendes méretû sört csapolnak (4 dl), és ez itt az egyetlen dolog, ami nem drágább mint Belgiumban. A pult mellett természetesen magyar lánnyal találkozunk. Pesten tanul, de Amszterdamban él. Nem is olyan rossz így élni. Ô is örül nekünk, állítólag azért elég ritkán hall magyar szót. Az éjszakai szobatársaim nem is voltak olyan veszélyesek. Életben hagytak, és semmimet sem lopták el. A füves is ember.

Azt hittem, messzirôl fel tudom ismerni Van Gogh képeit. Miután a múzeumában megnéztem néhány száz képét, rájöttem, mennyire sokarcú és sokoldalú. Erre a múzeumra sem elég egy délelôtt. De többé nem fogom messzirôl megismerni a Van Gogh képeket.

A Rembrandt-emlékház bejáratánál azt írják, hogy amikor csôdeljárás indult a festô ellen, részletes leltár készült mindenérôl. A leltár megmaradt évszázadokon keresztül, és most Rembrandt mindenét visszakapta, eredeti állapotában. Ehhez képest a teljesen üres szobákban az olvasható az ismertetô táblákról, hogy „ebben a szobában kék bársonyszékek álltak, és az ablakok között egy tükör lógott". Megint bepaliztak.

Azért nem minden szoba üres. A festô gyûjtôszenvedélye megdöbbentô. A világ minden tájáról hatalmas mennyiségû csecsebecsét halmozott fel antik szobroktól kitömött állatokon keresztül különbözô népek fegyvereiig és ruházatáig. És a több ezer metszet a különféle korok legismertebb és kevésbé ismert mestereitôl… Lenyûgözô. A ház vissza képes idézni Joseph Heller Képzeljétek el címû regényének hangulatát. A Homérosz-mellszobor is megvan még.

A sétahajózást is megéri kipróbálni. Sok minden látható, és kiegészítô magyarázatokkal szolgálnak a készületlenül érkezettek számára. Hajózás közben hívták fel a figyelmem, hogy minden ház bejárata fölött, a tetô csúcsánál hatalmas gerenda áll ki a falból, rajta nagy horoggal. A lépcsôk szûkek, nehéz volna költözni, így a bútorokat kívülrôl húzzák fel csiga segítségével.

A központi pályaudvar mindenhez közel fekszik. Péntektôl hétfôig az összes Benelux-államban közösen érvényes a vasúti kedvezmény. A maradék pénzen sört lehet venni (élelmiszerüzletben igazán olcsó), rövidebbnek tûnik a kétórás út Antwerpenig.

És ha belegondolunk, hogy Amszterdam annak köszönheti a felvirágzását, hogy Antwerpent megszállták az idegenek, és a lakosság fele (!) — a gazdagok és ügyesek — átmenekült oda.

(A fenti írás az EU Bizottságának az ERASMUS program keretében nyújtott támogatásával készült.)

Az év végén nyilvánosságra került különbözô rangsorokból kitûnik: még a legtehetségesebb fiatal elôadóknak is kapaszkodniuk kell, hogy a Beatleshez vagy a Rolling Stoneshoz mérhessék ôket.

A VH1 televízió az óév utolsó napjaiban szavaztatta meg nézôit arról, hogy kiket tartanak az évszázad legnagyobb pop-rock nagyságainak. A Beatles elsôségét nem fenyegette veszély, a második helyre a Queen, a harmadikra Madonna, a negyedikre az ABBA, az ötödikre George Michael futott be. A Tíz között van még Céline Dion, Elvis Presley (csak a hetedik helyen!), Robbie Williams, Michael Jackson és John Lennon. A Rolling Stones itt csak a 14., Bob Dylan a 29., Eric Clapton pedig a 35. lett. A Led Zeppelin még ennél is hátrébb került: a 39. lett, míg a Who a 64. helyre kényszerült a VH1 nézôi szerint.

Elkészítették az évszázad lemezeladási listáját is Amerikában. Itt is toronymagas a Beatles-fölény: 106 millió lemezük fogyott eddig. A liverpooliak öt lemezébôl egyenként tíz milliónál több példányt adtak el. A Beatlest egy tôsgyökeres amerikai mûfaj, a country sztárja követi: Garth Brooks lemezeibôl 91 millió fogyott. A harmadik helyre ismét angol elôadó került: a Led Zeppelin-lemezekbôl 83 millió kelt el. A negyedik helyezett Elvis Presley 77, az ötödik Eagles 65, a hatodik Billy Joel 63, a hetedik Barbra Streisand 62, a nyolcadik Elton John 61 millió eladott lemezt tudhat maga mögött. A kilencedik helyezett Aerosmith lemezeibôl 54, a tizedik Pink Floyd albumaiból 52 milliót vásároltak. A Rolling Stones ezen a listán csak a 23., Eric Clapton a 31., Rod Stewart a 41. lett.

Egy harmadik összeállítás a tavalyi koncertbevételek alapján rangsorol: Itt a mindmáig koncertezô Rolling Stones volt a befutó: 34 koncertjén 64,7 millió dollárt kaszált. Jaggeréket Bruce Springsteen és az E-Street Band követi 54 koncertjének 61,4 milliós bevételével. A harmadik helyre nem kis meglepetésre egy tinicsapat került: az N’Sync 121 koncertjébôl 51,5 millió folyt be.

Egy kis matematikával kiszámítható, hogy a Rolling Stones koncertjegyeinek átlagára volt a legmagasabb: 110 dollár. Érdekességként nem árt megjegyezni, hogy Luciano Pavarotti olasz tenor 131 dolláros átlagárát ôk sem tudták elérni.

A Rolling Stones a tavalyival messze elmaradt eddigi legjobb bevételi eredményétôl: az 1994-es Voodoo Lounge-turnén 121,2 millió dollárt szedtek be. Ez a 64 millió viszont 15 százalékkal több, mint az 1998-ban elsô helyezett Elton John 46,2 milliós bevétele.

A koncertbevételek szerint a negyedik helyre a Dave Matthews Band került 48,5 milliós, az ötödik helyre pedig napjaink egyik legnagyobb country sztárja, Shania Twain 40,8 millió dolláros bevétellel.

Az utcai pénzváltóknál a forint 71/75, a márka 9300/9600, a dollár pedig 18 100/18 400 lejbe került.

a parlament tagjainak a Szekuritáté archívumait tanulmányozó bizottság összetételére vonatkozó magatartása miatt, amelyet törvénytelennek tart. Kéri, hogy a végsô döntést megelôzôen, mielôtt határoznának a bizottság összetételérôl, vegyék figyelembe a törvényes elôírásokat, és annak szellemében döntsenek. Ilyenformán nem történhet majd meg, hogy a minden elôírásnak megfelelô Horia Roman Patapievici-et elutasítják és két másik, a Demokrata Párt javasolta jelölteket, akik a követelményeknek nem feleltek meg akceptáljanak. A Polgári Szövetség megengedhetetlennek tartja, hogy a parasztpárt jelöltjét egy olyan nagy-romániás képviselô javaslatára utasítsák vissza, aki még ráadásul központi bizottsági aktivista is volt a Ceausescu-rendszerben.

A Dorin Marian elnöki tanácsos által javasolt törvénytervezet a „hírszerzô közösség" (olyan szerv, amely egységes vezetés alatt tömörítené az összes hírszerzô szolgálatot) létrehozásáról alkalmatlan, lévén, hogy az idén választási év van — nyilatkozta szerdai sajtóértekezletén Dan Mihalache, a Szövetség Romániáért ügyvezetô titkára. E régebbi kezdeményezés felújítása csakis kételyeket szülhet a kezdeményezôk valós indítékait illetôen — mondotta.

Mihalache szerint a projekt egyes elôírásai korlátozzák az állampolgári és szabadságjogokat, nem nyújtanak kellô garanciát arra vonatkozóan, hogy a hírszerzô szolgálatok akciói szigorúan szabályozott, törvényes keretben bontakozzanak ki anélkül, hogy ne történnének visszaélések az állampolgárok rovására — hangsúlyozta.

A Szövetség Romániáért szerint a tevékenység jobb megszervezése érdekében szükséges a hírszerzô intézmények reformja.

Dorin Marian elnöki tanácsos a nemzetbiztonságra vonatkozó törvénytervezetet javasolt, amely módosítaná az 1991 óta érvényben levô törvényt.

Az EU-csatlakozási tárgyalások eredményes elôkészítése és lebonyolítása, a NATO-csatlakozásra való felkészülés folytatása, az EBESZ-elnökség átvételének elôkészítése, a nemzetközi integrációs és globalizációs folyamatokhoz való elônyös felzárkózás — ezek a román külpolitika 2000. évi fô célkitûzései — jelentette ki szerdán Petre Roman külügyminiszter.

A diplomáciai tárca élére történt kinevezése utáni elsô sajtóértekezletén Roman külön szólt Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke január 13-ra várt romániai látogatásának jelentôségérôl, majd bejelentette, hogy az EU-csatlakozási tárgyalások Románia számára szakértôi szinten február 4-én, kormányszinten pedig február 14-én kezdôdnek.

A legfontosabb feladatként kiemelt csatlakozási tárgyalásokra való odafigyelés jegyében történik meg a külügyminisztérium most bejelentett átszervezése is. Ennek keretében a minisztériumban létrehozzák az európai ügyek fôosztályát, melynek élére a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és pénzügyek szakértôjeként ismert Eugen Dijmãrescut nevezik ki — jelentette be Roman. Közölte: Ion Pascu és Mihai Rãzvan Ungureanu mellett a jelenleg még tokiói román nagykövetként mûködô Dijmãrescu lesz a minisztérium harmadik államtitkára.

Roman kiemelte, hogy a diplomáciai tárca élén összehangolt és hatékony külpolitika megvalósítására törekszik. Ezen belül külön gondja lesz a román külpolitika polgár- és vállalkozásbarát jellegének kidomborítása. Ez alatt azt érti, hogy fô feladatként kezeli az állampolgárok vízumjogainak kiszélesítését, a román diplomák minél szélesebb körû nemzetközi elismertetését, valamint a román áruk piacának visszaszerzését — hangoztatta.

A tárca átszervezése során a jelenlegi 865-rôl 660-ra csökkentik a minisztérium személyzetének létszámát és 1265-rôl 1100-ra a külföldi diplomáciai képviseleteken dolgozók számát — jelentette be a külügyminiszter.

A cégek, jogi személyek többségét kivétel nélkül zavarta és felháborította az elmúlt év végén elfogadott azon kormányrendelet, amelynek értelmében a cégek között készpénzben történô kifizetés összege nem haladhatta volna meg az egymillió lejt, egy nap alatt pedig összesen a tízmilliót. Emellett a pénztárban megôrizhetô pénzösszeg a nap végén csupán 5 millió lej lehetett volna. Ha mindennek a cégek cseppet sem örültek, annál inkább kedvezett volna az új, januártól életbe lépô intézkedés a bankoknak, hiszen az említett összegeket meghaladó ügyleteket már csupán ezeken az intézményeken keresztül intézhették volna a cégek, természetesen levonva minden esetben a kezelési költségeket.

A központi sajtó értesülései szerint több befolyásos cég a megfelelô helyen intézkedett, és kormányhoz közelálló forrásokra hivatkozva állították, hogy az új kormányfô, Mugur Isãrescu sem volt megelégedve az említett kormányrendelettel. Ez, továbbá a volt miniszterelnök, Radu Vasile aláírásának a hiánya is oka annak, hogy a készpénzkifizetések lecsökkentésérôl szóló rendelet még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, következésképpen nem vált kötelezô érvényûvé. Egyelôre tehát továbbra is a régi elôírások szerint járhatnak el a cégek: a készpénzben egy nap alatt kifizethetô összeg jelenleg 30 millió lej, a pénztárban pedig a nap végén 20 milliót tarthatnak.

Változóban van a határon túli magyar közösségek nemzetközi megítélése, hiszen ôket már nem tekintik veszélyforrásnak vagy destabilizáló tényezônek — nyilatkozta Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke az MTI-nek.

Szabó Tibor elmondta: a HTMH elsôdleges feladatnak tekinti az 1998-ban kialakult intézményes magyar–magyar kapcsolattartás rendszerének új tartalommal való feltöltését, és ennek jegyében továbbra is biztosítani szeretné a Magyar Állandó Értekezlet mûködési feltételeit, valamint a megalakult szakértôi bizottságok érdemi munkáját.

— A szakértôi bizottságokban már elkezdôdött a külföldi magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvény elôkészítése, és augusztusban várhatóan a kormány elé kerül a törvényjavaslat, amelyet legkésôbb decemberig elfogadhat az Országgyûlés — közölte az elnök.

Hozzátette: „a külföldi magyarok anyaországi kulturális, gazdasági, oktatási, valamint szociális és egészségügyi jogosítványait úgy kívánják szabályozni, hogy azok biztosítsák a szülôföldön való boldogulást és érvényesülést".

— Amikor magyarságképrôl beszélünk, akkor nemcsak az anyaországi tízmillió magyarról van szó, hanem az egységes magyar nemzetrôl. Éppen ezért örvendetes, hogy változóban van a határon túli magyar közösségeknek nemzetközi megítélése, hiszen ôket már senki nem tekinti veszélyforrásnak vagy destabilizáló tényezônek, hanem az európai demokratikus értékek hordozóinak, amelyek elôsegítik az adott országok euroatlanti integrációját — állapította meg Szabó Tibor.

Megjegyezte: a kormány, a HTMH és a kormányzó pártok véleménye nem változott, s továbbra is szükségesnek és indokoltnak tartják, hogy a külföldön élô magyar állampolgároknak is biztosítsa az alkotmány a szavazati jogot.

— Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez kétharmados parlamenti döntést igényel, de — úgy tûnik — az ellenzéki pártok egyelôre elzárkóznak ettôl a kérdéstôl — mondta az elnök.

Beszámolt arról is, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala vállalkozik az Erdélyi Felekezetközi Alapítványi Egyetem feltételeinek megteremtését szorgalmazó elképzelések koordinálására, és e célból januárban megkezdi munkáját egy, a HTMH mellett mûködô programiroda.

Az iroda munkatársai együttmûködnek majd az erdélyi magyar egyetem alapítóival, az erdélyi történelmi egyházak képviselôivel és minden érdekelt szakmai szervezettel.

Szabó Tibor utalt arra, hogy reményeik szerint az új erdélyi magyar magánegyetem szervesen fog illeszkedni a nemzetközi egyetemi hálózatba, és szoros együttmûködést alakít ki a nyugati felsôoktatási központokkal.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]