2000. január 12.
(XII évfolyam, 8. szám)

Rendhagyó módon, mondhatni a nyilvánosság elôtt írta alá az államelnök a Vasile Lupu által kezdeményezett, ezért Lupu-törvényként emlegetett (a korábbi földtörvényt és annak utólagos változtatását is módosító) jogszabályt. Ennek elfogadását hosszú küzdelem elôzte meg, és Vasile Lupu tevékenysége nélkül, akit sokszor még a parasztpárt sem értett meg, mindez talán nem is valósulhatott volna meg, mondta lapunk érdeklôdésére válaszolva Garda Dezsô képviselô, aki nagyra értékelte Lupu képviselô rendkívüli nyitottságát a mi problémánk iránt is. A törvényt végül sikerült a magyarság, és fôleg a székelyföldi magyarság érdekének elônyös formában elfogadtatni.

A törvény hivatalos közlönybeli megjelenésére és tehát a jogszabály szövege pontos megismerésének és tanulmányozásának lehetôségére még várni kell, emellett a kormány hozzákezdett a módszertani kivitelezés kidolgozásához is. Garda Dezsô képviselôt arra kértük, ismertesse a nagyon várt törvény pár lényegesebb elôírását.

— Mindenekelôtt fontos megjegyezni, hogy a törvény lehetôséget biztosít, hogy a megjelenését követô 60 nap alatt az igényjogosultak benyújthassák visszaszolgáltatási kéréseiket ahhoz a polgármesteri hivatalhoz, ahol a visszaigényelt föld található. A törvény egyik sajátossága, hogy nem rendszerezi a földek kategóriáját, tehát nem merül fel, hogy szántóföld egyenértékben adják vissza a jogosultat megilletô és következésképpen a kért legelôt, szôlôst vagy bármit. Az érintettek most már kivehetik részvényeiket az állami gazdaságoktól, és ajánlatos, hogy az arról rendelkezô törvény alapján mezôgazdasági társulásokat hozzanak létre, és szabadon gazdálkodjanak az általuk alkalmazott személyekkel. Ez egy sokkal elônyösebb helyzet lenne. A törvény ugyanakkor azt is elôírja, hogy az embereknek visszamenôleg kifizessék a részvényeik után járó részesedést. Ez azonban, sajnos, csak elmélet, mert a gyakorlatban valószínûleg nem lesz mibôl kivitelezni.

Számunkra egy másik lényeges kérdés az erdôk helyzete. Ismeretes, hogy a Székelyföld hegyes, erdôs terület, a székelységnek az erdôk jogi helyzetének tisztázása a megmaradást vagy éppen ellenkezôleg a pusztulást is jelenthette volna. Igaz, hogy csupán 10 hektár erdôt szolgáltatnak vissza családonként, de az elôírások értelmében ennek a régi helyen kell lennie, és feltétlenül erdôt kell visszaszolgáltatni, nem más területet helyette. Megtörténhet, hogy ez több esetben már nem lesz lehetséges, hiszen muszáj megemlíteni, hogy a famaffia végtelen pusztítást vitt véghez. Hargita megyében például 4 millió fát érintett a kitermelés, de csak 1,6 milliót jelentettek. Az ellenôrzéseknél jöttünk rá, hogy hatalmas mennyiséget elloptak. És nem a székelyekrôl van szó, hanem bizonyos érdekközösségekrôl. Ennek ellenére számunkra kedvezô törvényrôl van szó, mivel lehetôvé teszi a teljes közbirtokossági erdôk és legelôk visszaadását. Óriási küzdelem után sikerült elérni, hogy az 1921-es évi földreform végrehajtása utáni tulajdonjogi állapotot fogadta el a két ház, tehát az 1927–1930 közötti végleges birtokviszonyokat kell visszaállítani. Ez nagyon fontos, hiszen Háromszéken 33 ezer, Csíkban 95 ezer, Udvarhelyen 55 ezer, Gyergyóvidéken pedig 37 500 hektár erdôs területrôl van szó, tehát hatalmas területeknek kell a székelység tulajdonába visszajutnia. Féltem ellenben a szilágysági helyzetet, valamint a torockóiakat, akik furcsa módon minden esetben elérték, hogy a kivizsgáló bizottság ne tudjon ellenôrizni.

A közbirtokoknak úgy kellene mûködniük, ahogyan a Székelyföldön. Hozzanak létre magán erdészeti hivatalokat, ahol felvállalnák az erdôk megfelelô ôrzését is, ezt másképp nehéz megvalósítani. A gyergyói medencében minden közbirtok megtartotta már alakuló ülését, és be is lesznek jegyeztetve a bíróságon. A törvény lehetôséget teremt rá, és ezért ragaszkodom hozzá, hogy január 20-ig birtokba vegyük a gyergyói erdôket. Az elôírásoknak ilyen irányú alkalmazását az erdészeti minisztérium is elfogadta. Gyorsan kell lépni, mihelyt a törvény megengedi, meghúzzuk a közbirtok határait. Magánerdôk esetében a körülhatárolás azonban nehezebben fog menni. Számítani kell arra is, hogy egyesek húzzák majd az idôt a törvény gyakorlati alkalmazásánál, hiszen az erdészeti hivataloknak érdeke a fakitermelés, és bogárfertôzöttnek minôsített, egyébként egészséges fákat szállítanak külföldre, összejátszva a vámhivatalokkal. Ezért tragikus helyzet alakulhat ki. A birtokbavevéssel azonban megakadályozható a törvénytelen fakitermelés.

(újvári)

Kedden reggel kilenckor a polgármesteri hivatal felügyelôi ellenôrzést tartottak a Széchenyi téri piacon. A csoportot Grigore Dejeu alpolgármester vezette, és jelen volt Liviu Macea, a közterületi osztály vezetôje is. A városháza szerint a elviselhetetlen körülmények miatt a piacon termékeiket árusító gazdák több ízben panaszkodtak.

A gazdák felháborodásukat fejezték ki, hogy „két félkegyelmû harca miatt" bevásárlócsarnok nélkül maradtak. — Több százezer lejes bérleti díjat fizetünk, hidegben, nem megfelelô körülmények között kell árulnunk — mondta egyikük.

Mint arról több ízben beszámoltunk, a Széchenyi téri bevásárlócsarnok földszinti helyiségének tulajdonjoga miatt Gheorghe Funar polgármester és Ioan Muresan, az Alimentara Kft. vezetôje immár több éve pereskedik.

Ioan Goia, a piacfelügyelôség igazgatója cáfolta azokat a városházi vádakat, amelyek szerint a nagypiacon szemét és rendetlenség uralkodik. — A polgármesteri hivatal felügyelôi minden alkalommal büntetni akartak bennünket. A városháza egyetlen ellenôrzése sem szolgálta a piac helyzetének javítását vagy megoldását — mondta. Jelenleg körülbelül 800 asztal található, 640-en értékesítenek élelmiszert és mezôgazdasági termékeket.

Abrudan Mircea, a városháza ellenôrzô osztályának irodavezetôje lapunknak elmondta: január 7–10. között kollégáival több ízben is bejárták a piacot, és azt tapasztalták, hogy a termelôk által a hús árusítására használt barakk nem megfelelô. Télen megfagy, nyáron pedig megromlik az áru. A piacon nincs vízvezeték, a sok szemét pedig veszélyezteti a fogyasztók egészségét. Megtudtuk: az 1991/50., illetve az 1995/137-es törvény értelmében a felügyelôk két kihágási jegyzôkönyvet állítottak össze a piacfelügyelôség ellen. Az érintetteknek 5 millió lejt kell fizetniük.

Kiss Olivér

Az elmúlt napokban, elsôsorban Bukarestben, nagy nyugtalanságot keltett az a híresztelés, mely szerint január 15-ére végzetes erejû földrengés várható Románia területén. A kérdést a szakemberek nagy többsége vitatja, sôt, cáfolja a földrengések idôpontjának megjósolási lehetôségét. Közéjük tartozik dr. Mészáros Miklós, a Babes–Bolyai Tudományegyetem geológiaprofesszora.

— Hosszú idôkre visszamenô megfigyelések igazolják azt, hogy a pusztító erejû földrengéseket mindig egy csendesebb idôszak elôzi meg. Ettôl függ, hogy a felgyülemlett energia fokozatosan szabadul fel vagy hirtelen. 1977-ben ilyen ment végbe, elôtte sokáig nem jeleztek kisebbeket.

— Az állatok furcsa viselkedése, a kutak vízszintjének megemelkedése jelezhet-e valami biztosat?

— Igen, de csak néhány órával a földmozgás beindulása elôtt. Mûszerekkel pedig néhány perccel azelôtt lehet jelezni. Ismétlem: ha nem elôzi meg egy gyengébb földrengéssorozat, akkor valóban baj van. De a Vrancea-kanyarból a tavaly is folyamatosan jeleztek kisebb rezgéseket, 4,8-ast, 5,2-est stb.

— Mégis mire alapozhatnak a mostani hír terjesztôi?

— Huszonöt és harminchárom év közötti az a periódus a kárpát-medencei szubdukciós feltételek között, amikor ismétlôdik egy-egy nagyobb földrengés. Nálunk ilyen 1940-ben és 1977-ben volt. Tehát a következô 2005–2007-re várható. A hét végére beharangozott „elôrejelzés" minden alapot nélkülözô egyszerû spekuláció.

Romulus Zamfir mûépítész, a városi tanács városrendezési bizottságának elnöke lapunknak elmondta: Kolozsváron az ingatlanok többségét úgy építették, hogy a Richter skálán számított 7-es erôsségû földrengést bírjon ki. 1977-ben Vrancea megye térségében 7,7 fokos földrengést mértek, ennek erôssége Kolozsváron és a körülbelül 2000 kilométerre levô Moszkvában csupán 5-ös volt. — Erdélyt a hegyláncok kitûnôen védik, így ha január 15-én valóban lesz ilyen természeti csapás, nem lesz 5 fokosnál nagyobb — véli Romulus Zamfir.

K. O. — Ö. I. B.

Az iskolai tevékenységek minden vetületére kitérô kérdôívek által méri fel a napokban a tanfelügyelôség a megye minden iskolájának valós helyzetét. A kérdésekre adott válaszokat pontozzák; amennyiben egy tanintézmény egy bizonyos pontszámot elér, kérheti a reprezentatív iskolai státust. Ennek a státusnak — többek között — az az elônye, hogy megüresedett tanári állások esetén maga az iskola hirdethet meg erre versenyvizsgát. — Ez a versenyvizsga lényegében abban különbözik a megszokottól — mondta Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettes —, hogy ez utóbbi elôtt szervezik meg, és a vizsgáztató bizottságnak az igazgató is tagja. Ily módon az iskolának sokkal nagyobb beleszólása lesz abba, kik tanítanak az intézmény falai között. Eddig tíz reprezentatív iskolája volt a megyének, az idén valószínûleg több lesz. Az iskolaszámlálási kérdôívekkel különben egy másik nagyon fontos dolgot is megvalósítunk: diagnosztizáljuk az iskolahálózatot. A pontszámok alapján ki fog derülni, melyek azok az iskolák, amelyek reprezantatívokká válhatnak (legalább 265 pont), és melyek azok, amelyeknek a mûködése kérdésessé válik (52 pont alatt) — mondta a fôtanfelügyelô-helyettes.

Szabó Csaba

Kedden Mugur Isãrescu miniszterelnök fogadta a négy nagy szakszervezeti tömörülés — a BNS, CNSLR-Frãta, Cartel-Alfa és a CSDR — küldöttségeit. A lapzártakor még tartó tárgyalások fô témája az életszínvonal emelése lehetôségeinek kérdésköre, valamint az a megállapodás, amelyet áprilisban kötött a kormány a szakszervezetekkel. (Részletekre visszatérünk)

A CONEL villamosmûvek szóvivôjétôl, Traian Balotãtól megtudtuk: a velük szemben nagy adósságokkal rendelkezô vállalatokat egyelôre nem kapcsolják le az áramszolgáltatásról. Január 12-én (a mai nap folyamán) ismét megvizsgálják az adós vállalatok fizetési képességét. 21 fogyasztó tartozik ezek közé, melyek összesen 300 milliárd lejjel tartoznak a CONEL-nek. Elsô helyen az ERS–CUG áll, melynek acélgyártó részlegén kikapcsolták az áramot. A nagy adósok közé tartoznak még az aranyosgyéresi huzalgyár és a dési Szamos vállalat.

A hónap végén (január 25 – 26-án) felülvizsgálják az összes fogyasztó fizetôképességét. A régi adósokat akár le is kapcsolhatják a hálózatról, míg azok a vállalatok, amelyek elvétve késnek a szolgáltatások kifizetésével, halasztásban részesülhetnek.

Traian Balotã még elmondta: az ország energiakészlete csak a szükségletek 60%-át fedezi. Mivel több mint valószínû, hogy az energia elôállításához szükséges nyersanyagok egy részét importálni kell, ezentúl a nagy adósságok kifizetését nem fogják halasztgatni, hanem az illetô vállalatot lekapcsolják a hálózatról.

Nánó Csaba

Kedden délben a közigazgatási bíróságon kellett volna tárgyalják a prefektus óvását, amelyet a városi tanács Antonescu marsall szobrának felállítására hozott határozata ellen adott be Vasile Sãlcudean. Radu Hriniuctól, a prefektúra szóvivôjétôl megtudtuk: január 7-én a Legfelsôbb Bíróságra beadtak egy, a tárgyalás áthelyezésére vonatkozó kérvényt, ezért a tárgyalást elhalasztották. Ugyanakkor a városháza háromoldalas dokumentumban indokolta a négy mellszobor felállításának szükségességét, amelyet a bíróságnak elemezni kell. (Maga Niculae Cerveni védôügyvéd sem jelent meg.)

Mint ismeretes, a városi tanács határozatot hozott Ion I. C. Brãteanu, Ferdinánd király, Antonescu marsall, illetve Iuliu Maniu köztéri szobrának felállításáról.

K. O.

MÁTIS JENÔ PARLAMENTI KÉPVISELÔ a meghívottja az RMDSZ alsóvárosi körzete összejövetelének 2000. január 13-án, csütörtökön du. 4 órakor, a Párizs utca 17. szám alatti székházban.

VÁLASZTMÁNYI GYÛLÉST tart az RMDSZ hidelvi szervezete január 13-án, csütörtökön du. 6 órától. A választmányi tagok jelenléte kötelezô.

KÓNYA-HAMAR SÁNDOR ÉS MÁTIS JENÔ KÉPVISELÔVEL találkozhatnak a választópolgárok január 13-án, csütörtökön délután 5 órától az Etelköz/Al. Vlahuta utca 14. szám alatti református imaházban, az RMDSZ Donát negyedi körzetének összejövetelén.

KERTBARÁTOK TALÁLKOZÓJA január 14-én, pénteken du. 5 órától a Ion Ghica 12. szám alatti EME- székházban. Az összejövetelen dr. Veress István a régi és új almafajtákról és Gyôr Katalin kertészmérnök a ma kertjérôl tart elôadást.

INTENZÍV REKLÁMSZOCIOLÓGIA KURZUST szervez a KMDSZ szociológia szakosztálya január 13-án, csütörtökön és január 14-én, pénteken de. 10 órai kezdettel a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. Az elôadó Heller Mária, a budapesti ELTE tanárnôje. Szívesen látnak minden, a reklámszakma iránt érdeklôdô diákot. Támogatók: az Illyés Közalapítvány, Bert Design.

Hibajavítás
Tegnapi lapszámunkban megjelent Kezdetben volt a Hívó Szó címû cikkünkben az aláírók névsorából, sajnálatos módon, kimaradt Csép Sándor neve. Az érintett és olvasóink szíves elnézését kérjük.

— Miért írta alá az államelnök a földtörvényt?
— Hogy pályához juttassa a sok földönfutót.

(öbé)

Olvasóink kérésére február 7-re módosítottuk a Szabadság Évkönyv 2000-ben meghirdetett rejtvénypályázatunk beküldési határidejét.

A négy feladvány helyes megfejtôi között, 11 millió lej összértékben (!), a következô díjakat sorsoljuk ki: 1. Robi fûnyíró és kaszagép (a Bronto Kft. adománya), 2. Tracy Optimo Electric porszívó, ágynemûgarnitúra és konyhai textíliák (a Promod Kft. Szentegyház utca 5. és 6. szám alatti szaküzleteinek az ajándéka), 3. Osram márkájú, 100 W helyett 21 W-ot fogyasztó, Economy 21 típusú villanyégô (Energolux Kft.) és Horváth Gyöngyvér pasztellképe, 4–8. egy-egy iskolatáska (Atta Kft.), szaloncukor- és édességcsomag (Fundy Kft.), Egri hullócsillagok (Szabó Csaba regényes nyomozás-kötete), 9. ajándékcsomag (ébresztôóra, elektromos fogmosó, fotóalbumok a Zortec Kft.-tôl), 10. nadrágszíj (Pell Art Kft.).

A Szabadság évkönyv 2000 Kolozsváron megvásárolható az Apex Lap- és Könyvterjesztô Vállalat üzleteiben, a lapárusoknál, szerkesztôségünk pénztárában, vidéken pedig a következô helyeken: Tordán, Szamosújváron, Désen, Zilahon az RMDSZ székházaiban, Szilágycsehben a református lelkészi hivatalban, Bánffyhunyadon a Ravasz-házban, Körösfôn és Kalotaszentkirályon a polgármesteri hivatalban.

Rég nem látott munkatársammal találkoztam a minap. Nevemre már nem emlékezett, de az biztos: nagyon örvendett nekem. Beszélgettünk. Több mint tíz évvel ezelôtti emlékeink olyan elevenek voltak, mintha tegnap lett volna az a nap, amikor az intézet kapuján együtt lógtunk ki a kapus-ellenôr mellett, nevetve azon, hogy amaz rosszallóan ingatva fejét karórájára bök.

Az akkori idôk biztonságérzetének felidézése jó néhány percre eltompította bennem a mai rohanás és félelemgerjesztette bizonytalanságérzetet. Miért volt akkor minden olyan könnyû, és olyan szép?

Emlékeim közt keresgélek; a válasz lassan csúszik elô a derûs lélek romjai közül. Kétségtelen: az összetartozás, a közös munkahely sajátos közösségformáló ereje volt az, ami az élethez való hozzáállásomat meghatározta. Innen a biztonságérzet, amely élni, örvendezni, látni serkentett; a biztonságérzet, amely oly sokunkból kihalt. S a bizonytalanság öle magányt szül; sokunkat mardos e vajúdás, e magzatvíz-félelem.

Többször gondoltam már ilyenkor arra, de jó lenne Rilke sorait a magányról másképp látni, másként átélni: a „dann geht die Einsamkeit mit den Flüssen"-t (Kányádi Sándor fordításában: „a magány akkor elfoly a vizekkel") úgy olvasni, hogy „a magány akkor távozik a folyókkal"... Érezni, hogy a bennünk összegyûlt magány elfolyik lassan, mint ahogyan a folyók szoktak: ahogy illik — méltóságteljesen.

Mi lennénk akkor a forrás: tiszta vizében ezernyi árnyalatban láthatnánk életünk minden pillanatát.

Vasvári Szabó Márta

Hármas évfordulót ünnepelt decemberben Sepsiszentgyörgy és Kisbacon. A Benedek Elek születésének száznegyvenedik, halálának hetvenedik, valamint az emlékház (a kisbaconi Mari-lak) fennállásának harmincadik évfordulójára rendezett emlékünnepen részt vettek mindazok, akik szeretik és kegyelettel emlékeznek irodalmunk egyik legjelentôsebb meseköltôjére.

A megemlékezés Kisbaconban kezdôdött, ahol az ünneplôk megkoszorúzták az emlékház kertjében felállított kopjafát, majd magát a házat is megtekintették. Szabó Réka, Elek apó dédunokája készségesen kalauzolta az érdeklôdôket. Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtárban tartották az emlékülést, melynek során elôadások hangzottak el Benedek Elek életérôl, munkásságáról. Szabó Zsolt bevezetôje után Olosz Katalin néprajztudós méltatta Elek apó néprajzi munkásságát, Gábor Dénes pedig a meseköltô Tamási Áronhoz fûzôdô kapcsolatáról beszélt.

Ezt követôen szintén a könyvtár épületében nyitották meg a Benedek Elek-emlékkiállítást, amely Elek apó életét és életmûvét igyekszik megismertetni a szélesebb közönséggel.

Az ünnepségsorozat délután, az úgynevezett „ifjúsági tagozat" szereplésével folytatódott. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakának másodéves hallgatói olvasták fel ez alkalomra elkészített dolgozataikat, amelyekben az ifjúság szemével láttatták mindenki Elek apóját.

Ugyanekkor olvasta fel Tamási Áron védelmében címû dolgozatát Sütô Ferenc is.

A megemlékezés zárómozzanataként Sylvester Lajos Benedek Elekrôl forgatott dokumentumfilmjének megtekintése szerepelt a programban, a film azonban még nem készült el, így a szerzô csak szóban tudta bemutatni azt.

Sándor Boglárka

A dévai Corvin Kiadó új módszertani könyveket jelentetett meg a Tanítók Könyvtára sorozatban: Bárdos Ilona: Az olvasás- és írástanítás néhány kérdése, Erdei Ferenc, Szász Dezsô, Schneider N. Antal: Tanítói kézikönyv az összevont osztályok tanítóinak.

Az elsô könyv lapozása közben rögtön szembeötlik, hogy az olvasásra szánt szövegekben az ismeretlen betûk helyére az illetô betûnek megfelelô hívókép kerül. Idézem az elôszóból: „kulcsot kell adni a tanulónak, amellyel ô maga is boldogulhat az ismeretszerzés folyamatában".

A második könyv — rossz címe ellenére (szerk. megj.) — úttörô jellegû, ugyanis eddig az összevont osztályokban tanító pedagógusok csak saját erejükre támaszkodhattak.

Egy-egy fejezet tárgyalja az összevont osztályokban folyó oktató- nevelô tevékenység sajátosságait, az oktatás szervezését és tervezését, a közvetlen és önálló munka jellegzetességeit, az önálló foglalkozások formáit, típusait.

A felsoroltakból, osztályra és tantárgyra lebontva és rendszerezve, válogathatnak a pedagógusok.

Egy könyv ára 38 000 lej.

Vajnár Ilona

Az Erdély Mûvészetéért Alapítvány Vármegye Galériájában (1052 Budapest, Vármegye utca 11. szám) Nagybánya festôtelep címmel nyílik kiállítás január 13-án, csütörtökön délután 5 órakor. A nagy érdeklôdéssel várt tárlatot Tôkés László püspök nyitja meg.

J. M., Kolozsvár: Kötelezô-e a munkavállalóval kötött egyéni munkaszerzôdést iktatni, hol és mennyi idôn belül kell ezt bejegyezni? Nem munkakönyves alkalmazott esetében hogyan fizethet a munkáltató társadalombiztosítást?

Válasz: A munkavállalók védelmérôl egy új, a múlt évi 130. számú törvény rendelkezik, amely elôírja az egyéni munkaszerzôdések megkötésének feltételeit és módozatait, meghatározza a szolgáltatási szerzôdés alapján végzett munkavállalás lehetôségét. A 130. törvény alapján a munkaügyi miniszter rendeletet bocsátott ki a munkakönyvek, valamint a szolgáltatási szerzôdések iktatásáról és nyilvántartásáról.

Az új rendelkezések értelmében a következô munkáltatóknak kötelessége iktatni az alkalmazottaikkal kötött egyéni munkaszerzôdést: a) magántevékenység végzéséhez engedéllyel rendelkezô magánszemélyek; azok a magánszemélyek, akik háztartásbelit vagy egyéb személyt foglalkoztatnak bizonyos munkálatok vagy szolgáltatások végzésére; b) teljesen magántôkével rendelkezô gazdasági társaságok; c) szövetkezeti társulások; d) családi társulások; e) alapítványok, egyesületek, szakszervezetek; f) bármilyen más szervezet, amely a román törvényeknek megfelelôen alakult és mûködik. A munkáltatók kötelesek iktatni az egyéni munkaszerzôdéseket a területi munkaügyi felügyelôségeknél (átalakult munkaügyi igazgatóságok), a következô határidôk szerint: a szerzôdés végrehajtásáról, módosításáról és megszüntetésérôl szóló rendelkezéseket 5 napon belül, a munkaszerzôdés megkötésérôl szóló iratokat pedig 20 napon belül (mivel a jogszabály nem pontosít, naptári napokról van szó). Az egyéni munkaszerzôdéseket csupán azután iktatják, miután ellenôrizték a munkakönyvbe bevezetett bejegyzéseket.

A 130. törvény alapján kötött szolgáltatási szerzôdéseket a jogi személyek egy külön nyilvántartásba vezetik (ezt a szabályozás elsô függeléke tartalmazza), és az illetô jogi személy székhelyén tartják. Amennyiben a munkáltató társadalombiztosítási hozzájárulást fizetne az ily módon alkalmazott személy után, errôl külön szerzôdést kell kötni, amelyet szintén a munkaügynél iktatnak. (A munkaügyi miniszter rendelete a decemberi 653. számú Hivatalos Közlönyben jelent meg, és tartalmazza az egyéni és szolgáltatási szerzôdések modelljét.)

— A Hívó Szó aláírói közül egyesek ismert baloldaliak voltak, köztük az egykori politikus, Balogh Edgár, mások egyházi emberek, mint Jenei Dezsô, vagy olyan ismert ellenzékiek, mint Gyímesi Éva. Akkor ez a sok különbözô ember egyformán gondolkodott? Abban a 80 éves romániai magyar önszervezôdési modellben, amit az Országos Magyar Párt és a Magyar Népi Szövetség képviselt, és amivé végül is az RMDSZ is lett?

— Biztosan nem egyformán gondolkodtunk, tulajdonképpen nagyon heterogén társaságot alkottunk. A többség nemcsak történelmi ismeretekkel, hanem tapasztalatokkal is rendelkezett. Ismertük az elôzô önszervezôdési modellek eredményességét, illetve eredménytelenségét. Biztos, hogy Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség tapasztalatával jött a találkozóra, abban a hiszemben, hogy az folytatható, feltámasztható. Mások viszont, — elég sokan voltunk ilyenek — tudtuk, hogy a változó történelmi idôben nem lehet és nem szabad ugyanazt folytatni. Úgy véltük, hogy új struktúrát kell kialakítani, de arra vonatkozóan, hogy az új struktúra milyen lesz, én nem hiszem, hogy valakinek lett volna pontos elképzelése. Kivétel nélkül abban gondolkodtunk, hogy felszabadulva a diktatúra nyomása alól, meg kell teremteni azokat a kereteket, amelyek között újra lehet gondolni a romániai magyar életet is. Az akkor megfogalmazott általános alapkategóriák, az anyanyelv használatához való jog, az önrendelkezés, a Bolyai-egyetem, az önálló mûvelôdési intézményhálózat szükségessége mindmáig a romániai magyarság alapkövetelményeinek számítanak. A megvalósítás kereteirôl, arról, hogy milyen formában, milyen struktúrában érvényesíthetôk, akkor még nem esett szó.

— Hogyan lett szervezet a Hívó Szóból?

— Különbözô városokban párhuzamosan kezdôdött a szervezkedés. Ezekbôl az elsôsorban értelmiségi kezdeményezésekbôl nôtt ki késôbb az RMDSZ. Kolozsváron december 24-én a Hívó Szó hatására, a Szabadság szerkesztôségében megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács. Bukarestben Domokos Gézáék tettek közzé egy felhívást és egy névsort. Én is szerepeltem abban a névsorban, de csak napokkal késôbb tudtam meg ezt. Akkor néhány napig nem volt kommunikáció közöttünk. Elôször a marosvásárhelyiekkel, Markóékkal sikerült felvenni a kapcsolatot, majd fokozatosan a többi RMDSZ-csírával, amelyeket különbözôképpen neveztek. Az elsô igazi kapcsolatteremtés az alkalmi telefonbeszélgetések után az a bizonyos január 6-i kolozsvári tanácskozás volt. Ez volt az elsô olyan tanácskozás, amibôl kialakult az RMDSZ. Mi elôször Markóékkal egyeztünk meg arról, hogy ez Kolozsvárott legyen, utána kerestük meg Domokos Gézát telefonon és hívtuk le Kolozsvárra. A második, úgymond, küldöttgyûlésre Marosvásárhelyen került sor, egy héttel késôbb. Emlékszem, Domokos megkérdezte, hogy miért legyen Kolozsvár a helyszín. Mondtam, hogy azért, mert ez a természetes, itt és nem Bukarestben kell lennie ennek a fórumnak, itt vannak az erdélyi magyarság képviselôi. Végül is Domokos hajlandó volt lejönni. A színház próbatermében találkoztunk, ahol már bizonyos viták, konfliktusok is jelentkeztek, de ott kezdtek már körvonalazódni az országos szervezet keretei.

— Hogy történt meg az, hogy a kezdeményezô értelmiségiek késôbb kimaradtak a szervezet vezetésébôl és életébôl? Ez a különben természetes folyamat természetesen zajlott le?

— Nem lehet azt mondani, hogy teljesen kimaradtak a kezdeményezô értelmiségiek. Mert függetlenül attól, hogy a Hívó Szót kik írták alá, a Magyar Demokrata Tanács elsô vezetôsége tulajdonképpen azokból az értelmiségiekbôl tevôdött össze, plusz az egyházak képviselôibôl, akik hívásunkra eljöttek elsô találkozásainkra. A Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács vezetôségében, amely a Kolozs megyei szervezet csírájaként mûködött, bizonyos olyan értelmiségiek vettek részt — írók, publicisták, történészek —, akiknek volt ellenzéki múltjuk, tekintélyük.

A kezdeményezô értelmiségiek kivonulásának, illetve kiszorulásának két vetülete van. Egyrészt megyei szinten gyorsan megtörtént a visszavonulás. Igaz, Balázs Sándor még elég sokáig ott volt, azután Buchwald, ott volt Kötô, majd Molnos, Boros, most Kónya. Tehát maradtak értelmiségiek vezetô funkcióban is. A tanácstagok közül viszont tényleg kiszorultak azok, akik kezdetben ott voltak. Az RMDSZ-szervezkedéssel párhuzamosan a megyei és a városi közigazgatási vezetés is kezdett kialakulni. Embereket kellett adnunk ezekbe a vezetô szervekbe. Így került oda Gyímesi Éva, majd az ô helyébe Kónya Sándor, a városházára pedig Buchwald Péter, Balogh Ferenc, Somai József a megyeháza titkára lett. Ekkor még természetes igény volt, hogy a mi képviselôink ott legyenek vezetô funkcióban is a város és a megye vezetésében. A kiszorulás késôbb folyamatos volt. Ennek a lehetô legszélsôségesebb formája az, ami ma a városházán van.

Az országos vezetés szintjén elég hosszú ideig dolgoztunk néhányan. Az a bizonyos 19 tagú elnökség, amely Domokos Géza elnöklete alatt meghatározó volt és a struktúrát kezdte kiépíteni, tulajdonképpen a kezdeményezô értelmiségiek közül került ki. Késôbb indul el az a valóban normális folyamat egyébként, hogy a hivatásos politikusok, függetlenül elôéletüktôl, vállalják fel a politikai képviseletet. Ahhoz, hogy képviselô vagy hivatali vezetô legyen valaki, vállalnia kell, hogy feladja eredeti foglalkozását. Érthetô módon sokan nem vállalták ezt. Engem is gyôzködtek 1990-ben, legyek parlamenti képviselô, de nem tudtam elképzelni az életem a parlamentben. Tehát túlzás azt mondani, hogy valamifajta kiszorítás folyt, mert abban az idôben a visszavonulások önkéntesek voltak.

— Miért alakult ki épp az a struktúra, amely ma is mûködik? Ma már hisztérikus vita folyik arról, hogy pártosodik-e vagy sem az RMDSZ, feladta-e vagy sem eredeti hivatását, az érdekvédelmet. Az Ön által elmondottakból is kitûnik, hogy kezdettôl fogva politikai szerepvállalásra is gondoltak. Akkor sem merült fel az, hogy külön alakuljon egy politikai párt és külön valami érdekvédelmi forma?

— Valószínû, hogy akkor senki sem gondolta végig, hogy ebbôl milyen problémák adódhatnak, de az világos volt, hogy érdekvédelmi szervezetre szükség van, és ott együtt kell lennie az egész romániai magyarságnak. Akkor is nyilvánvaló volt, hogy ha kétmilliós tömeget képvisel, súlya országosan rendkívül nagy lesz. Ez mind a mai napig érvényes. Ennek ellenére már a kezdetben voltak pártalakítási kísérletek. Különbözô világnézetû formációk alakultak, de nem kaptak érdemi támogatottságot. Az elmúlt 10 évben támogatottsága csak az RMDSZ-nek volt, és remélem, még van. Kétségtelen, hogy rengeteg belsô vita zajlik, világos, hogy politikailag nagyon rétegzôdött ez a társadalom, és szükségszerû is, hogy az legyen. De addig, amíg ilyen viszonyok vannak Romániában, amilyenek vannak, véleményem szerint ez az egység rendkívül fontos. A pártjelleget lényegében a választási törvény kényszerítette az RMDSZ-re. Másképpen nem kerülhetett volna be a parlamentbe.

— Tehát az eredeti cél is az volt, hogy a parlamentben ott kell lenni. Vagyis kezdettôl úgy vélték, hogy érdekképviselet politikai képviselet nélkül nincs.

— Ez így van. Legfeljebb azt lehetett volna kipróbálni, hogy ennek az érdekképviseletnek legyen egy politikai formája is. Román viszonylatban hasonló kísérlet volt a Polgári Szövetség. Ez az értelmiségi tömörülés átfogó, minden demokratikus törekvést egyesíteni akaró mozgalomként jelentkezett. Megalakult a pártja is, PSZP néven. Rövidesen konfliktusok adódtak a szövetség és pártja között, ami azt bizonyítja, hogy igazából nekik sem sikerült kezelni a kettôs helyzetet, pedig ott nemzetiségi kérdés nem merült fel. A mi viszonylatunkban nem szabad elfelejteni: addig, míg nincsenek igazán demokratikus feltételek az országban, mindig megvan az etnikai manipulálásnak és a kijátszásnak a veszélye, addig az egységnek a megôrzése prioritás. Elnökségi tagként is kiálltam ezért, ma is azt vallom, hogy szükség van még erre az egységre. Bármennyire nagy az ellentmondás az érdekszövetség és a politikai képviselet között, még mindig össze kell valahogy egyeztetni az igényeket, egyébként nincs meg a súlyunk. Tény, hogy az érdekvédelem politikai szinten valósítható meg. Ez magyarázza és indokolja, hogy a kettôsség mindmáig fennáll.

— 10 év távlatából visszatekintve, ilyennek képzelte el a gyereket, amelynek születésénél bábáskodott? Tényleg olyan az RMDSZ, amilyennek az utóbbi évek sajtója festi: rossz, gonosz, megtagadta vagy rosszul próbálta megvalósítani az eredeti célokat? Véleménye szerint vannak eredmények vagy csak kudarcok?

— Én azt hiszem, hogy vannak eredmények. Az az igazság, hogy nem merném azt mondani, hogy ilyennek vagy nem ilyennek képzeltük el az RMDSZ-t, mert igazából még akkor nem képzeltük el semmilyennek. Tulajdonképpen az elsô kongresszus körül kezdett a struktúra alakulni. Érdekvédelmi szervezet lett — és véleményem szerint elsôsorban az is maradt. Ilyen tekintetben nem mondanám, hogy csalódást jelentett számomra. Az megint csak nézôpont kérdése, illetve realitásérzék foka, hogy az ember mennyire csalódott amiatt, hogy az RMDSZ-en belül is vannak olyanok, akik a maguk karrierjét építik elsôsorban és ilyen-olyan utakon meggazdagodnak, befolyásra, hatalomra tesznek szert. Bárhol a világon ez jellemzi a politikai elitet, amely végül is különbözô foglalkozású egyedekbôl alakul ki, törvényszerûen a maga befolyását érvényesíti, és ez gazdasági következményekkel jár. Nevetséges eredményekre jutnánk, ha megpróbálnánk összehasonlítani a kezdeményezôk gazdasági helyzetét azokéval, akik ma parlamenti vagy más politikai munkát vállalnak fel. Ôk viszont vállalták azt, amit a bukaresti parlamentben vállalni kell: olyan emberekkel és olyan vitákkal való mindennapi kapcsolatot, amelyet kényesebb ízlésûek nem vállalnak, plusz nem vállalják eredeti foglalkozásuk feladását.

Én tehát nem mondanám magam csalódottnak. Az RMDSZ nem tett csodát, de valamit javított a romániai magyarság helyzetén. És a közérzetén. Az, hogy a kezdeti célokból és követelésekbôl mennyi valósult meg, én nem hiszem, hogy pusztán a radikális vagy mérsékelt vezetés kérdése, hanem nagyon nagy mértékben a lehetôségeknek a függvénye. Azok, akik úgynevezett radikális alapon azt mondják, hogy csupán azért nem valósultak meg bizonyos dolgok, mert valakik nem képviselték eléggé következetesen , azok énszerintem erôsen tévednek. Persze, kétségtelenül voltak mulasztások. Az RMDSZ gazdasági programja késôn alakult ki — ha kialakult egyáltalán. Amikor megvolt az esélye egy saját érdekeltségû bank alapításának, nem volt rá igazán akarat — persze szakember sem nagyon. (Az alaptôke megszerzésére lett volna mód 1990-ben, 1991-ben.) Szociális téren mindmáig súlyos problémák vannak. Igaz, országos (tehát többségi) kérdés ez, ám az elszegényedés, az elöregedés, az elvándorlás az erdélyi magyarság jövôje szempontjából különösen hangsúlyos, fenyegetô. A gyors cselekvésre pozitív példát is mondhatok, éppen a mi körünkbôl. A három kolozsvári magyar iskola például tényleg órákon, napokon és személyeken múlott. De nem véletlen, hogy itt meg lehetett valósítani, Marosvásárhelyen pedig nem. A partnereken is múlt, azokon a román személyiségeken, akik ebben szerepet játszottak, akik támogatták ezt. Persze az akkori iskolavezetôk, magyar tisztségviselôk hozzáállásán is múlott. Abban a pillanatban lehetett megtenni a szétválasztást, késôbb már nem.

Egészében nézve az elmúlt évtizedet, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mindig kényszerpályán mozog a kisebbségi politikus, a kisebbségi politikai szervezet. Maximálisan egy dolgot dönthet el: azt, hogy elkezd robbantgatni vagy nem. De láttuk, hová vezetnek a robbantgatások. Végül is: én azt hiszem, a radikalizmust a maga helyén kell kezelni, és nem szabad minden látványos kijelentést, jelszót kritikátlanul elfogadni, azt mondani, hogy mennyi mindent lehetett volna elérni, ha radikálisabban lépnek fel a vezetôk. Ez így történelmietlen és antipolitikus.

Gál Mária

Két ellenvéleményt váltott ki december 22-én Szavak és tettek címmel megjelent írásom. Dénes László A nagy aggódás, Székely István pedig Szavak és tények címmel fejtette ki nézeteit.

Az általam megfogalmazottakkal szemben Dénes Lászlónak egyetlen konkrét ellenérvet sem sikerült felhoznia. Azt viszont egyértelmûen leszögezte: kár és vétek lenne az önálló erdélyi magyar egyetem újraindításának lebonyolítását például a Bolyai Társaságra bízni, hiszen ez a szervezet évtizede semmit sem volt képes felmutatni. Aztán föltette a válaszát is magában hordozó kérdést: „miért kellene a magyar kormánynak újabb (?! — T. Sz. Z.) milliárdokat pumpálnia ama kísérletekbe, amelyek nem eredményeztek tíz év alatt egyebet semmitmondó multikulturalizmusnál, színvonaltalan fôiskolai önképzôköröknél és ide-oda kihelyezett vicinális csökevényeknél, miközben az univerzitás — mint a szellem és a tudomány fellegvára — »érdekvédôink és közképviselôink« izzadmányos párafelhôjébe vész?" A szerzô — miután engem Funárhoz és Vadimhoz hasonlított — végül arra a következtetésre jutott, hogy én a jelenlegi magyar kormányt nem szeretem, s az elôzôt sírom vissza.

Az olvasó (és Dénes László) engedelmével itt abba is hagynám. Nem tartom ugyanis érdemesnek a vitát. Ha jól utánaszámolok, tíz évnél többet töltöttem különbözô hazai és nyugati egyetemek „padjaiban". Környezetemben élôk tanúsíthatják, hogy sosem néztem le azokat, akiknek viszont egyetemet nem sikerült végezniük. Sôt! Mindig is azt hangoztattam, hogy az ember nem az egyetemnél kezdôdik, s példaképként állítottam olyan nagyszerû embereket, akik még írni-olvasni sem tudtak, ám bölcsességbôl és emberségbôl többször is jelesre vizsgáztak. Nos, ennek ellenére úgy vélem, a dilettantizmus netovábbja az lenne, ha engem az egyetem, szavával élve „az univerzitás" fogalmából éppen az a Dénes László oktatna ki, aki azt sem tudja, hogyan néz ki belülrôl az egyetem, mert oda soha nem járt.

Érdekességként megjegyezném, mennyire furcsának tartom, hogy annak idején, amikor az elôzô magyar kormánnyal vagy az RMDSZ vezetésével szembeni kritikáimat ugyancsak a Szabadság hasábjain megfogalmaztam, Dénes László sem a magyar kabinetet, sem pedig a Markó nevével fémjelzett RMDSZ-szárnyat nem vette ugyanilyen vehemensen védelmébe. Ez mutatja ki legjobban, hogy a magyar kormányok és az RMDSZ-platformok között szimpátia-szempontok alapján nem én, hanem éppen ô az, aki válogat. Ki tehát az elfogult?

Székely Istvánnak még sok mindent kell megtanulnia. Elsôsorban azt a vitakultúrához tartozó szabályt, hogy háromflekkes cikkre nem válaszolunk öt flekkben. Másodszor pedig például azt, hogy harmadik szerzô által felhozott érveket nem lehet csak úgy „rákenni" a vitapartnerre. Meg még sok minden egyebet. De vegyük csak sorrendben.

A cikk szerint azért is elmarasztalható lennék, mert a költségvetés megszavazása elôtt tettem szóvá az egyetemre szánt pénz felhasználásának általam vélt rendellenességeit. De hát éppen ez volt a célom. Hogy ne mondhassák azt, nem szóltunk idejében.

Persze, a fô szépséghibák Székely írásában nem ezek. Arra lettem volna kíváncsi például, hogy „a budapesti egyetemtelepítési program felelôsei" mikor és kinek a javaslatára, milyen szakmai, egyházi vagy politikai grémium támogatásával bízták meg például Székely Istvánt az egyetemalapítás kolozsvári intézésével. Néma csend. Tévedés ne essék: nem az a bajom, hogy Székely Istvánt (vagy bárki mást) bízták meg. A módszer átláthatóságával vannak gondok. Mert így, a közvélemény kizárásával sok emberben erôs kétségek merülhetnek fel például afelôl, hogy Székely István erre a munkára képes-e. Hogy honnan is szedhette az ehhez szükséges tapasztalatot? Azon az RMDSZ önkormányzati fôosztályon, amelynek élérôl végül is — gondolom, nem sikeressége okán — menesztették? S mi köze lenne az önkormányzatnak az egyetemalapításhoz? Talán van, s csak én nem tudok róla, más igen. A magamfajta plebsznek el kellett volna ezeket a dolgokat magyaráznia annak, aki az egészet megszervezte. Hogy ne legyen az a benyomásunk: ismét Budapestrôl intézkednek, s megint a fejünk fölött születnek a döntések.

Továbbá az ilyen programok lebonyolításával megbízott személyek kiválasztása jobb helyeken is szakmai kompetencia alapján történik. S arrafelé szeretnénk menni, nemde? Ilyen esetekben pályázatot írnak ki, versenyvizsgát, valamennyi érdekelt fél véleményét kikérik stb. Ha az emlékezetem nem csal — s biztosíthatom Székely Istvánt, hogy ez velem mindeddig nem fordult elô —, esetünkben mindez elmaradt. Vajon miért? — tehetnénk fel a kérdést naivságot színlelve. Nos, efféle színlelésre nincs szükség, mert mindannyian tudjuk, mitôl döglik a légy. Nem rágalmaztam tehát senkit, hiszen mindannyian jól tudjuk: költségvetési pénzeket ma már nem úgy szokás zsebre vágni, hogy leemeljük a számláról vagy más számlára térítjük el. Dehogy, szabályosan kifizetünk mindent, szerzôdések alapján. Hétmilliót Duna tv beolvasztási tanulmányra, további milliókat egyetemalapítási irodák mûködtetésére, soha el nem várt dolgozatokra, tanulmányokra, szaktanácsadásra, ellentanácsadásra meg egyebekre. Ennek megvannak a formai módozatai. A rágalmazás sûrû hangoztatása helyett az érintetteknek átláthatóvá kellett volna tenniük a folyamatot, s meggyôzniük szakmát, egyházat, RMDSZ-t, közvéleményt arról, hogy ebben az ügyben minden tiszta. Például azzal, hogy a húsosfazék mellé nem csupán egyes platformokhoz tartozókat engedik oda, hanem valamennyi RMDSZ-orientáció képviselôit. Elvégre tudtommal nem a Reform Tömörülés önálló erdélyi magyar egyetemének megalapításáról beszélünk, hanem a valamennyiünkérôl.

Igenis, információim voltak arról, hogy sem RMDSZ, sem pedig egyházi berkekben nem keltett túlságosan nagy nyugalmat a programirodás bejelentés. Sôt! A szakma pedig azt kifogásolta, hogy a kolozsvári és vásárhelyi röpgyûléseken inkább velük közölték azt, amit Budapesten eldöntöttek, s nem pedig a véleményükre voltak kíváncsiak. Ezért fogalmaztam meg véleményként: úgy gondolom, a magyar kormány veszélyes, precedens nélküli politikai akcióba kezdett. Belenyúlt az RMDSZ-en belüli méhkasba, mégpedig kesztyû nélkül.

Ördögöm volt. A Magyar Hírlap január 4-i számában szinte szóról szóra megismételte mindezt Markó Béla szövetségi elnök. Aki — ismét csak úgy gondolom — azért tudja, hogy mit mond. Sôt, az ôt kérdezô újságíró is azzal kezdte, hogy "az erdélyi magyar történelmi egyházak bizonyos körei úgy vélik, hogy a magyar kormány inkább az RMDSZ egyik szárnyát támogatja". S nem én sugalltam a kollégának a kérdést (tulajdonképpen kijelentés volt), ugyanis a Székely-cikk és a szóban forgó Markó nyilatkozat között eltelt idôszakban nemhogy nem tartózkodtam az országban, de Európa határán is kívül voltam, távol újságtól-telefontól.

De lássuk, mit válaszolt Markó Béla a fenti kérdésre. Elôször is: nem cáfolta az újságírói állítást. Aztán kifejtette, hogy "az RMDSZ-en belül vannak olyan platformok és politikusok, akik úgy érzik, most éppen a hozzájuk közel álló pártok kormányoznak Magyarországon, és megpróbálják kikényszeríteni, hogy a támogatások is ilyen szempontok szerint érkezzenek". Érdeles módon, Markó nem tette hozzá, hogy mindennek a magyar kormány keményen, többszörös kijelentéseit igazolva ellenáll, hanem arról volt kénytelen beszámolni, hogy "voltak olyan esetek", amikor szólnia kellett az ilyenfajta megnyilvánulások miatt.

Tehát mindazt, amit cikkemben állítottam, nem saját kitalációimból vettem, hanem az egyházi, szakmai és RMDSZ-berkekben létezô percepciót összegeztem: így áll a helyzet. S csudák csudájára, bár tényekrôl beszél, Székely Istvánnak sem sikerül más tényállásról meggyôznie senkit. Nagy igyekezettel azonban megpróbálta Aczél Endrének, a Népszabadság publicistájának állításait "rám fogni", illetve más, nem az én tollamból származó cikkek következtetéseit vagy állításait nekem tulajdonítani. Tudatom Székely Istvánnal, hogy mindig nevemmel és emelt fôvel vállaltam a véleményeimet. És azok következményét is. Azt is tudatom — bármennyire is hihetetlennek tûnne esetleg számára —, hogy nekem volt és van saját véleményem dolgokról, nem voltam és nem is vagyok rászorulva arra, hogy másoktól inspirálódjak. (Egyébként Aczél Endre idézett írását nem is olvastam mindaddig, amíg a Székely cikke figyelmemet fel nem hívta rá. S nagyon remélem, csupán nekem tûnt úgy, hogy szerzô Népszabadság-tudósítói tevékenységemet egyféle okkult bûnszövetséghez való tartozásom megcáfolhatatlan bizonyítékaként említette.)

Székely István messzemenô politikai összefüggéseket vélt felfedezni írásomban, s a létezô, suttogva már egyházban, RMDSZ-ben, egyetemi körökben megfogalmazott hazai véleményrôl, amelyet írásomban csupán felerôsítettem, nem akart tudomást szerezni. Bizonyára csakis azért, mert ô anyagilag abban érdekelt, hogy a programiroda jöjjön létre, s ô ott beosztást nyerjen. Egyébként cikkére elég is lett volna ennyit válaszolnom: önnel, uram azért sem kívánok vitatkozni, mert ön ebben az ügyben anyagilag érdekelt, érthetô tehát, hogy miért reagált cikkemre annyira ingerülten.

Köszönettel is tartozom azonban szerzônek azért, mert felvilágosított: a magyar kormány "a felsôoktatás területén olyan nagyságrendû revitalizációs programot indított el, amire az 1940-1943-as idôszak óta nem volt példa". A gyanú felmerült már bennem, hogy ma Budapesten a szóban forgó idôszakból merítenek, mert arra az idôszakra, "megvalósításaira" már többször történtek hivatkozások. A közlést, mondom, köszönöm, üzenete azonban mélységesen elszomorított.

Köszönöm kioktatását, hogy mirôl, milyen adatlapokról kéne vitáznom. Engedelemével azonban megmaradok azoknál a témáknál, amelyek engem érdekelnek. Mint ahogyan azt eddig is tettem.

Tibori Szabó Zoltán

1. Karácsonyfadíszítôk csôdje

Péter 1998 decemberében elhatározta, hogy kihasználja a karácsony-táji nagytakarítás-pszichózisból adódó pénzkeresési lehetôségeket: porolást, takarítást vállalt el, megajánlásos alapon. Tavaly télen december elsô három hetében mintegy húsz „karácsonyi munkát" vállalt el. Eleinte porolóval meg munkaruhát rejtô váltáskával indult dolgozni, de hamar rájött, hogy a motorizált takarítás elônyösebb. — Egy szônyegre legalább kétszázszor rá kell ütni a porolóval, amíg kitisztul — magyarázta. — Sokat törtem a fejemet, hogyan lehetne csökkenteni a verések számát, hiszen a harmadik kuncsaftnál már egészen ki voltam készülve. A megoldást barátom találta meg, ô tette le alapjait a motorizált karácsonyi takarításnak: 1100-as rozoga Daciáját megraktuk szônyegekkel, és kivittük egy olyan közeli elhagyott zöldövezetre, amelyet egyenletesen lepett be a hó. Leraktuk egymás mellé a szônyegeket, majd kétszer én, kétszer a barátom végig vertünk rajtuk. Aztán odébb húztuk ezeket, megfordítottuk, és megismételtük a jelenetet. Tíz perc alatt kitisztítottunk nyolc szônyeget! Emlékszem, olyan boldogok voltunk este, amikor elosztottuk a bevételt, hogy még azt is tervbe vettük, hogy karácsonyi nagytakarító vállalatot alapítunk. Sajnos, nem sokáig ment a „vállalkozás", mert az egyik tömbházba egy olyan férfihez is bekopogtunk, aki valami gazdasági ellenôr volt... Nem történt semmi baj, de azért megijedtünk egy kicsit... Arra gondoltunk, hogy bármikor belénk köthetnek két okból is: egyrészt, mert nem adózunk, másrészt azért, mert nyomunkban szürke óriásfoltokkal teltek meg a zöldövezetek. Fôleg ez utóbbi zavarta az embereket. Valóban: amikor egyszer a negyedik emeletrôl kinéztünk a grundra, ahová a szônyegeket szoktuk vinni, nem valami épületes látványban volt részünk. Lényegében nem ezért maradt abba „vállalkozásunk", hanem azért, mert az egyik kliensünk megkért, hogy amíg ô dolgozik, díszítsük fel karácsony délelôttjén a fenyôfáját. Szép kis összeget ígért... Nekünk kellett beszereznünk a fát, elhúzni a bútorokat, rögzíteni és feldíszíteni a karácsonyfát. Nagyon jó üzletnek tûnt, így arra gondoltunk, hogy „profilt váltunk", és felcsapunk karácsonyfadíszítôknek! Kiszámítottuk, hogy amennyiben három-négy jómódú család alkalmaz bennünket karácsony napján arra, hogy feldíszítsük a fájukat, több pénzt keresünk, mint tíz porolós klienssel! Arról nem is beszélve, hogy mennyire más egy üveg bor mellett „szakszerûen" rádobálni egy fenyôfára a díszeket meg a madzagolt szaloncukrot, mint a motorizált porolás a hidegben, ugató kóbor kutyák között! Végül csak két családnál kaptunk munkát: az elsônél valóban jó körülmények között dolgoztunk, de a másodiknál nagyon nehéz volt, mert nem volt hova kikössük a fát, és a két kíváncsi kölyök állandóan leste, mit csinálunk a szobában. Úgyhogy nem ment olyan jól a dolog, mint gondoltuk.

Az idén már novemberben elkezdtük a szervezést: szórólapokat csináltunk, és megbeszéltük egy káeftés barátunkkal, hogy „fedezzen" bennünket. Meglepôdve tapasztaltuk viszont, hogy alig volt visszajelzés! Még ma sem értem, mi történhetett az emberekkel egy év leforgása alatt? Ennyire leszegényedtek? Vagy másképp tekintenek egy káeftés vállalkozóra, mint a talpraesett, feketén „dolgozó" egyetemistákra? Találkoztunk nemrégiben azzal a jól tejelô kliensünkkel, akinél olyan sikeresen debütáltunk karácsonyfadíszítô munkánkkal. Azt mondta: ha tudta volna, hogy mi vagyunk azok, akik a szórólapot bedobták a postaládájába, örömmel igénybe vette volna „szolgáltatásainkat". De a szórólapokat — magyarázta — mindenki gyanakodva veszi kézbe. Szóval: az idén karácsonykor „csôdbe mentünk". Hogy mit tervezünk jövô karácsonyra? Ezt még akkor sem mondanám el, ha tudnám. Vigyázni kell a konkurenciára... Különben is: munka mindig akad, csak keresni kell...

2. A derûlátó Mária néni

Mária néni egy állami vállalat könyvelôjeként ment nyugdíjba a forradalom évében. A nyugdíj összege nem volt valami nagy, de a 90-es évek elején egészen jól kijött belôle. A gondok akkor kezdôdtek, amikor az idôközben munkanélkülivé vált lánya két unokájával együtt kiment Magyarországra. Hiába intette türelemre lányát, hiába biztatta, hogy csak akad idehaza is olyan munka, amit egy-két kisgyerekes édesanya el tud végezni — lánya áttelepült.

Mária néni nem akart velük menni. Nem azért, mintha félt volna nyugdíjasan új életet kezdeni egy idegen hangulatú országban: azért maradt, mert megrögzött derûlátó. Rendületlenül bízott abban, hogy Romnániában rendbe jönnek a dolgok, és végül majd minden Magyarországra áttelepült erdélyi vissza fog térni. Jóslata nem vált be: a Caritas ugyan feldobta egy kicsit az országot — Mária néni 20 000 lejjel kezdte, és háromszor fordította meg az idôközben elég szép summára növekedett tôkéjét —, de ennek bukása után egyre tisztábban látszott már, hogy ebbôl az országból — Mária néni szavaival élve — nem lesz gálickô. Lánya is részt vett a Caritasban; Mária néni már egészen ügyesen tudta váltani a valutaüzéreknél a forintot, márkát, dollárt. A nagy hiba akkor csúszott be a derûlátó asszony számításaiba, amikor a Caritas-ból az utolsó percben kimentett millióit a SIGO-piramisjátékba fektette be. Ma sem érti, hogyan volt képes erre! Isteni csodának tekintette, hogy néhány nappal a Caritas bukása elôtt neki még kiadták pénzét, és vasárnaponként hálát is adott ezért az Istennek. És utána mégis befektette az összeget a kétes kimenetelû SIGO-ba... Azóta is várja, hátha valamicskét visszajuttatnak neki a csôdbiztosok.

A nyomor olyan csendesen érkezett meg Mária nénihez, hogy csak akkor vette észre, hogy beköltözött házába, amikor kénytelen lett eladogatni porcelánjait, emléktárgyait, régiségeit. Aztán jöttek a lánya gyerekkori ruhái, az unokák itthonfelejtett játékai, a rézmozsár meg a többi. A sorozatos drágulások egyre nehezebb helyzetbe hozták a bátor asszonyt; rádöbbent, hogy az ószerezés egyre kevesebb jövedelmet hajt. Lányának nem merte megírni, milyen nehéz helyzetbe jutott: azt hazudta, kórházi kezelés miatt kér kölcsön tôle 10 000 forintot. Mária néninek nem volt más választása: elvállalta a tömbházi takarítóasszony szerepét néhány tízezer lejért. Hajnalban kezdett hozzá a munkához, hogy minél kevesebben lássák kendôvel a fején, seprûvel kezében. A harmadik hónap után már könnyebben ment a dolog, ugyanis a jóindulatú házgondnok cserepes növények beszerzésére, ezek öntözésére, függönyök, lépcsôházi dísztárgyak kiválasztására, megvásárlására is megkérte Mária nénit. Így már lényegesen javult énképe: — Nem takarítónô vagyok már, hanem amolyan intézô — bátorította magát.

A nagy változás 1998 elején ütött be. Üzent neki egy közeli utca lakóközösségének elnöke, hogy szeretettel várják tömbházgyûlésükre. Az üzenetet átadó fiatalember nem tudott sokat a dologról, így Mária néni gyanakodva fogott neki öltözködni. Elôvette ünneplô ruháját, a kalapot — amit évek óta nem használt —, és elindult. Amikor a keresett tömbház lépcsôházába belépett, két tucat férfi tekintete szegezôdött rá. A dolog öt perc alatt zajlott le: Mária nénit három tömbház közös házgondnokának választották meg. A férfiak rendkívül elégedettek voltak Mária néni beleegyezô válaszával, hiszen már két éve dúlt a környéken a házmesterháború, és maguk közül senkit nem akartak erre a posztra jelölni. Este a bátor asszony kiszámította, hogy égbôl pottyant jövedelme majdnem akkora lesz, mint nyugdíja! A happy end különben érdekes módon késô estéig húzódott, ugyanis megbízói felhívták telefonon, és elnézést kértek tôle, hogy elszámolták a bérét. Mint kiderült, ezt a tömbházak számának arányában számították ki, és nem vették tekintetbe azt, hogy a lépcsôházak száma nagyobb. Így Mária néni bére kevéssel nyugdíja fölé ugrott!

Két hónap alatt sikerült a 10 000 forintot visszaadni lányának, és mostanában már újra odaírja a Magyarországra írt levelei végére. — Jöjjön meg az eszed, és gyere vissza. Munka mindenki számára akad...

Szabó Csaba

(Megj.: riportalanyai kérésére a szerzô oly módon változtatott a két történeten, hogy csak azok ismerjenek rá a szereplôkre, akik tudják: munka mindenki számára akad.)

Az utóbbi években egyre több faluban gyulladt ki a gázláng. A földgáz bevezetése vidéken is napirendre került, és ami ezelôtt tíz évvel még lehetetlen volt, manapság már valóság. Ez is egyike a forradalom vívmányainak. Szamosújvár környékén is kiterjedt a földgáz bevezetése. Cege község lakosai már élvezik a meleget, de a többi falvak lakosai is türelmetlenül várják a nagy napot.

Amint azt Kaczka Albin mérnök, a szamosújvári Gázelosztó Vállalat vezetô szakembere elmondta, az idén kilenc faluban végeznek gázbevezetési munkálatot. Többek között Szamosújvárnémeti, Ördöngösfüzes és Nagyiklód községek házaiba vezetik be a földgázt. Számítások szerint év végére néhány faluban már égni fog a gáz, csupán a beruházáshoz szükséges pénz begyûjtése okoz gondot. Körülbelül 30 százalékát a munkálatoknak már elvégezték, tehát a beruházás megvalósítása nem a gázmûvek dolgozóitól függ. A helyi tanácsok késnek a pénzösszegek begyûjtésével, de az engedélyekkel sincsenek mindenütt rendben. Különösen Ördöngösfüzes községben vannak problémák, pedig a fôvezeték éppen a falun keresztül halad.

Ha az idén sikerül véghezvinniük eredeti terveiket, a szamosújvári gázalakulat hatáskörébe tartozó falvakban 8500-zal fog gyarapodni a gázelôfizetôk száma.

Erkedi Csaba

• Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a tegnapelôtti, apahidai baleset áldozatát. Az úton nem a kijelölt helyen, ráadásul figyelmetlenül átkelô 77 éves apahidai Iosif Chitát Radu Cioban 1310-es Daciája kapta telibe, s ennek következtében az idôs embernek mindkét lába, valamint karja és válla eltörött. Beteglapján agyrázkódás, valamint koponyaalapi- és egyéb fejsérülések is szerepelnek.

• Fedezetlen csekklappal fizetett a dési Cornel Alin Roman (21), a Comexim Prod Kft. patronja, miután 38,5 millió lejre vásárolt árut a Cahiro Rt.-tôl. Tettéért 3-tól 15 évig terjedô börtönbüntetést is kaphat, a szabadlábon védekezô férfit csalás vádjával vizsgálják.

• Öt biciklit lopott el október folyamán az a banda, amelyet ellenôrzô akciója során kapott el a szamosújvári rendôrség. Mircea Ballas (18), Augustin Rostas (20), illetve a 15 éves I. R. ily módon 4,5 millió lejes kárt okozott. Az öt biciklibôl három elôkerült, ennek ellenére minôsített lopásért kell feleljenek a törvény elôtt.

Ugyanazon rendôrségi akció keretében 45 szabálysértést büntetett meg a rendôrség, ennek többsége (39) a közlekedésrendészetben történt. Három hajtási igazolványt és egy forgalmi engedélyt tartottak vissza; a büntetések összértéke 13 millió lejre rúg.

Balázs Bence

Vajasdi Árpád 21 éves, a Gyulafehérvár melletti Vajasd községben született, s ma is ott él szüleivel. A középiskola elvégzése után a gyulafehérvári egyetemen, a közgazdasági szakon folytatja tanulmányait. Immár több mint egy éve fürjtenyésztésre adta a fejét. Egy hírlapban olvasott errôl elôször, s ezt követôen hamar megszületett a döntés, amit azóta sem bánt meg. A családi gazdaság jó lehetôséget biztosít, mert a háttér adott, hiszen van épület, és a takarmány nagy része is a családi földeken terem meg. Azóta szakkönyveket és folyóiratokat olvas, tanulja az új szakmát. Találkozásunkkor elmondta: a bukást csak akkor kerülheti el, ha minél többet olvas. Divatos dolog manapság azt emlegetni, hogy a fiatalok közül egyre többen maradnak ki a gazdálkodásból, sokan széles ívben elkerülik a mezôgazdaságot. Az állattenyésztésre ez még fokozottabban érvényes. Ebben az összefüggésben még inkább dicséretes a Vajasdi fiú kezdeményezése, aki családi segítséggel megpróbál pénzt hozni a házhoz. A tojás és a hús értékesítése már elég rég elkezdôdött. Örvendetes, hogy a közeli településeken egyre nô az érdeklôdés eziránt. A minap Kolozsvárra is hozott 300 tojást. Hamar el is adta. Tôle tudtam meg: szakorvosok véleménye szerint a fürjtojás univerzális gyógyszer.

De lássuk, miért is dicsérik ezeket az apró tojásokat.

Japán és amerikai kutatók klinikai és szanatóriumi szinten kutatták a fürj húsának és tojásának jótékony hatását. Szinte hihetetlennek tûnik, hogy a fürjtojás 5-ször több foszfort, 7,5-ször több vasat és 6-szor több B₁ vitamint, valamint 15-ször több B₁₂-es vitamint tartalmaz, mint a tyúktojás. Ezenkívül van benne A, B, D₃ vitamin, kalcium, cink és kálium is. A tradicionális kínai orvostudomány a fürjtojást a viperaméreg mellé helyezi, már ami a gyógyászati értékét jelenti. Amint azt a kísérletek bizonyítják, a fürjtojás növeli az emberi szervezet egészének vitalitását, kortól függetlenül, szabályozza és elôsegíti a szív- és érrendszer, az emésztô- és kiválasztó szervek, a mozgás- és légzôszervek, valamint a szaporítószervek mûködését. Jó hatással van az agy, a limfatikus és az immunrendszerre.

A fürjtojás a szervezet energiájának növelésére javallott szülés elôtt és után, sebészeti beavatkozások esetén és radioterápiás kezelések alkalmával is. Emellett jó hatással van a gyermekek központi idegrendszerének erôsítésére. Ezekben a betegségekben a fürjtojásos kezelés bizonyított módon jó eredményekkel járt. Meg kell még említenünk, hogy számos olyan betegség esetén is pozitív eredményeket értek el, amikor a gyógyszeres kezelés már csôdöt mondott. Itt említhetjük meg, hogy idegbetegségek és allergiák esetén a fürjtojás javulást eredményez.

A tojást nyersen kell meginni, miután mindkét végén egy tûvel átszúrtuk. Ha így nem étvágygerjesztô, elkavarhatjuk cukorral vagy mézzel és egy kevés friss citromlével. Ezt nem tehetjük meg a gyomorfekélyben szenvedôkkel: esetükben tejjel vagy nyers gyümölcslével ajánlatos összekeverni, esetleg magával a gyümölccsel is lehet. Reggel, evés elôtt kell elfogyasztani legalább 2–3 órával, csak hideg reggeli elôtt. Meleg ételt ebédnél ajánlott fogyasztani. A kezelés idején okvetlenül fel kell függeszteni az alkoholfogyasztást, mert az csökkenti a gyógyhatást. A kezelést 2–3 alkalommal meg kell ismételni, 1–4 hónapos szünetekkel.

A kezelést az orvosok szerint a következô betegségek gyógyítására használhatjuk: magas vérnyomás, gyomorfekély, emésztési zavarok, kötôhártya-gyulladás, csalánkiütés, tuberkulózis, májbetegségek, vesebántalmak, cukorbaj, szénanátha, tüdôasztma, vérszegénység, impotencia, neuraszténia, magas koleszterin-szint, ateroszklerózis, elhízás, szívkoszorú-érelmeszesedés, de sikerrel használható az idegrendszer regenerálására is.

Manapság, amikor a gyógyszerek egyre drágulnak, mindenképpen érdemes lenne a javulást keresôknek ezt a természetes gyógyszert is figyelembe venni és alkalmazni. Ezt azonban feltétlenül meg kell beszélni a családi orvossal még a kezelés megkezdése elôtt.

Vajasdi Árpád szerint a természetes gyógymódok terjedésével nálunk is egyre nagyobb az érdeklôdés a fürjtojás iránt.

Barazsuly Emil

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)

Ugyanaz a helyzet a lakónegyedekben is mint a peremfalvakban. Az anyanyelvi informálódás hiánya vagy visszaesése egyre erôsödô veszélyt jelent ezeknek az embereknek. Érdemes volna nagyobb energiákat befektetni annak tanulmányozására, hogy ennyi intézmény, anyanyelvi információt tálaló erô mellett a lakótelepi hatalmas szórványtömegek hogyan és miért maradnak anyanyelvi információ és kommunikációs lehetôség nélkül. Ilyen tekintetben Kolozsvár a legjellegzetesebb eset, talán itt van a legnagyobb hasadék a tálalt és a befogadott anyanyelvi információ között. Magyar színház, rádió, televízió, lapok, egyetem, közmûvelôdés, a meglehetôsen jól mûködô, állandó csoportélményt, találkozási lehetôséget biztosító kerületi RMDSZ-szervezetek, az egyházak biztosította alkalmak dacára a lakótelepek magyarjai nem találják meg azt a kisközösséget, amelyre szükségük lenne. Az ijesztô méretû nyelvromlásnak is az az oka, hogy a lehetôségek ellenére ezek a hatalmas tömegek változatlanul magyar információ nélkül élnek, s az anyanyelvet, akárcsak a peremfalvakban másodrendû nyelvként, csupán a családban használják. A közösség ereje hiányzik, mert az egyénnek hiába van a Duna Televízió, ha nem tudja megfizetni a parabolaantennát vagy kábeltévét, hiába van rádió, ha nem a magyar mûsort kapcsolja be, hanem Bukarestet vagy Kolozsvárt románul, mert úgy érzi, hogy az szól neki.

A nagyvárosi izoláció ellenszere a szolgáltató egyház (is)

Nap mint nap erôsödik a beékelôdés, a többség kisebbségre gyakorolt ráhatása és a lakótelepi izoláció. Ez a veszélyessé váló izoláció csak akkor számolható fel, ha valaki bemegy abba a lakásba, tudomásul veszi a benne lakókat, számon tartja, elvárja valahová, tudatosítva ezáltal, hogy egy közösséghez tartozik. De óriási tömegek élnek a nagyvárosokban, ahová évtizedek óta senki sem kopogtatott be. És ez elsôsorban az egyház felelôssége. Az említett mozzanat, hogy egy lelkigondozó figyel rám, szeret, számít rám, nem pénzt kér, hanem csak érdeklôdik irántam.... nos, ez közösségformáló erejû lehet. Elkezdtük pótolni mindezt annyira, amennyire erônkbôl kitelt. Volt egy monostori felmérô akciónk, amely, sajnos, csak a reformátusokat tudta átfogni. Teológusok végezték, eredeti terv szerint nem felekezet szerint, hanem lépcsôházról lépcsôházra, embertôl emberig kellett volna menni, de nem volt kivel megvalósítanunk.

A másik, amit nagyon hiányolok, az egyházi szolgáltatások biztosítása. Jelentôségüket több gyülekezet példája igazolja. A népegyházi réteg óriási részének nem szükséglet, nem élmény a templomba járás, az egyházzal való kapcsolattartás. Szimbolikusan oda tartozik, kifizeti az egyházadót, de az egyház közösségi formáit nem találja meg. Így kommunikációs szakadék jön létre az egyház és az egyén között.

— Nem találja meg, vagy nem is keresi, nem is igényli az ilyen alkalmakat?

— Úgy folytatnám a gondolatot, hogy amikor egyáltalán nyújt ilyesmit az egyház. Én szolgáltató egyháznak nevezném azt, amely ezeket a rétegeket képes lenne megfogni és összetartani. Szamosújvár példáját hoznám fel, ahol a következô ötlet született: felépítettek egy házat és beállítottak oda egy minimális összegû támogatással mûködô kis konyhát. Itt megszervezték a gyerekek foglalkoztatását az iskola és a szülô hazatérése között, szilenciumi rendszerben. Még román gyerekek is jönnek, kisebb számban. Az egyház ezáltal olyan sávban nyújtott szolgáltatást, amelybe eléggé széles réteg beletartozik. Ezzel megfogta a városi magyarságnak azt a rétegét is, amely különben templomba sem menne el, amelynek ha nem temet, nem keresztel vagy esket a pap, egyáltalán nem hiányzik az egyház... Etnikai izolációban élt ez a réteg, de azzal, hogy az egyház nyújtott neki egy közösségi szolgáltatást etnikai tartalmak nélkül, a szolgáltatást igénybe vevô tulajdonképpen etnikai közösséget is kapott. Igénybe veszi, mert a gyermek kap ott egy ebédet, tanul, felügyelnek rá..., így a szülô és gyerek egyaránt közösségre talál. Az idejáró szülôk fokozatosan bekapcsolódnak a közösségi életbe és munkába. Ezzel a szolgáltatással az egyház többet ért el, mint hogyha sorba járta volna a híveket. A szolgáltatás által nyújtott szeretet megteremtette a kapcsolatot az egyházzal.

A szórványban élôk egyetlen etnikai élménye az istentisztelet maradt

— Nem szeretjük általában az amerikai modellt, de tagadhatatlan, hogy az amerikai közösségszervezô kezdeményezések általában sikeresek. Nálunk nem honosítható meg a szombati közösségi nap az amerikai vallási közösségek mintájára? Vagy idehaza ilyen „luxusra" még nem jut ideje az embernek?

— A hét végi életet élô nagyvárosi magyarnak nemigen van lehetôsége arra, hogy közösségi napokon, tevékenységekben vegyen részt. Valamilyen megoldást mégis kell találnunk, és minden valószínûség szerint elsôsorban egyházi vonatkozásban lehetne hatékonyabban lépni. A baj az, hogy az egyház nem tudja a tömegeket átfogó és a tömegek személyes, családi, közösségi életébe belépô funkcióját maradéktalanul ellátni. Sajnos, a személyes kapcsolattartás marad el. Nem vádlón mondom, hiszen tudom, hogy objektív okokból adódik. A társadalommal együtt átalakult a lelkészi élet, egyház is. A lelkészek kénytelenek mindennel foglalkozni, a nyakukba szakadt rengeteg olyan probléma, amellyel eddig nem kellett megbirkózniuk. Tudom, hogy idôre van szükség.

Abban hiszek, hogy az egyházaknak lassan kialakulnak az olyanfajta közösségi házaik, amelyek otthonok lehetnek. Nagyon fontosnak tartom azt az építési hullámot, amely Kolozsvárt is elérte. Az egyház egyelôre csupán a szakrális közösségszervezés terén tud igazán eredményeket felmutatni. A közösségi házak megteremtik majd a fiatalok, az idôsek klubszerû életlehetôségeinek feltételeit, egyben nyelvi közösséget teremtve. Ezt a lehetôséget — az említett okokból adódóan — még nem használták ki az egyházak, így a nagyvárosi fiatalok hallatlanul magukra maradtak. Az egyház nagyon sokat tehetne érettük, ha megnyitná kapuit a szakrális területrôl a szabadidô-szervezés felé. Kolozsváron már van jó példa arra, hogy a gyülekezet fiataljai nemcsak az ifjúsági találkozókon vannak együtt, hanem együtt szilvesztereznek, születésnapoznak, együtt kirándulnak, egymást látogatják, gyülekezetközi, településközi kapcsolatokat alakítanak ki.

— A szórványmentést még mindig az egyházak végzik magányosan, külföldi anyagi segítséggel, vagy már más romániai magyar szervezetek is bekapcsolódtak?

— Igen, tulajdonképpen az egyház végzi. Az alapvetô követelmény az, hogy az adott közösségnek, bármennyire kicsi legyen az, az etnikai értékekkel rendszeres kapcsolata legyen. Ezeket az értékeket közvetíti az egyház a maga teljes szakralitásával: a közösségi alkalom megteremtésével, az imával, énekkel, misével. Gyakorlatilag a romániai magyar szórványnépesség túlnyomó részének ennyi és csakis ennyi az etnikai élménye. Nincs etnikai csoportélménye, mert a csoport megszûnt, de utánpótlás, tartalék sincs. Az informálódás csatornái nem mûködnek, s ha van is magyar nyelvû televízió, az nem igazán közösségteremtô értékû. Marad a tanító, ha van, de legtöbb helyen már nincs, és a lelkész, aki azáltal, hogy a szakrális feladatokat ellátja, magyarságot ment. Az istentisztelet közösségteremtô alkalom, maga az egyház egyben nyelvi közösség is. Én azért félek, azért zúgolódom olyan nagyon gyakran, mert ezzel nem nyugtathatja meg magát sem az erdélyi magyarság vezetése, sem az erdélyi egyházak, hogy úgyis ott vannak az embereink és végzik a dolgukat. És fôleg ne nyugtassa meg magát a nagy stratégiákra kötelezett mindenkori magyar vezetés, mert erre tervezni kell, a kiépülô, megtervezett struktúrát támogatni kell, rá kell építeni.

A szórványkérdésnek nincs reklámértéke

— Elsô és legismertebb szórványalapítvány a Diaszpóra. A kilencvenes évek elején rengeteg szórvánnyal foglalkozó alapítvány létesült. Mûködnek-e még ezek, és mûködik az RMDSZ égisze alatt létesült Szórványtanács?

— Annak ellenére, hogy ez az Erdélyi Református Egyházkerület alapítványa, minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy felekezeti különbség nélkül foglalkozzunk a szórvánnyal. Nagyon nehéz, de a dolog lényegéhez hozzátartozik. A nyári missziókat sosem szervezzük meg úgy, hogy abban az unitárius, evangélikus teológusok és lehetôség szerint a katolikusvallástanárképzôs fiatalok ne vegyenek részt. Ez alapelvünk. Nem érdem és nem ökuménia kérdése, másképpen egyszerûen nem kezelhetô a szórványprobléma. Râmnicu Vâlcean például, ha becsengetek a szórványmagyar családhoz, nem fogok visszatérni azért, mert az nem az én felekezetem tagja. A Kárpátokon túli istentiszteletek nagyon érdekesek, hiszen ott különbözô felekezetekhez kell úgy szólni, hogy egyformán nyújtsunk számukra valamit.

Kezdetben, az évtized elején valójában nagy volt a lelkesedés, nagyon sok szórvánnyal foglalkozó alapítvány létesült. Ezek mindmáig egy kisebb vagy nagyobb régiót lényegében lefednek. Azzal, hogy hagyományôrzô, tehetségkutató vagy bármilyen más csoportok szórványterületen is elvégzik a feladatukat, nagyon erôs szórványfunkciót töltenek be abban a régióban. Nekem az a bajom, hogy mindez nem áll össze egységes egésszé. Nem tudjuk összehívni ôket. Hiányzik a központi szándék arra, hogy ezt a kérdést átgondoltan, rendszeresen és közösen próbáljuk meg kezelni. Az EMKE, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, az RMGE tulajdonképpen szórványszervezetek is, vagy legalábbis annak kellene lenniük. Maga az RMDSZ is szórványszervezet, hiszen tagjainak kétharmada szórványban él. De még ezeken a szervezeteken belül sincs olyan ember, aki kimondottan az illetô szakterület szórványvetületeivel foglalkozna, és ugyanakkor ezen szervezetek között nincs összehangolva a szórványprobléma kezelése. Mi elveszlôdünk a napi feladatok tengerében, mert tulajdonképpen a romániai magyar társadalom minden szeletét érinti a szórványkérdés, és az alapítvány képtelen mindezt összefogni. Mindaddig nem lehet hatékony kezelésrôl gondolkodni, míg a romániai magyarság csúcsvezetése minden támogatásában és programjában tudomásul nem veszi, hogy olyan speciális és súlyos problémával állunk szemben, amely csak átfogóan, intézményes keretek között kezelhetô. Nem feltétlenül ügyosztályra, alelnökségre gondolok, hanem arra, hogy létesüljön és mûködjön a szórványkérdés különbözô vetületeit (kultúra, oktatás, gazdaság stb.) átfogó, összekapcsoló és koordináló intézmény. Amikor a Szórványtanácsot létrehoztuk, ilyesmire gondoltunk. Arra viszont már nem volt pénz, hogy mûködtessük is.

Én csak arra kértem és kérem az RMDSZ-t, hogy az 500 ezer szórványmagyar kapja meg ugyanazt a támogatást, ami a 60 ezer magyarul még beszélô csángónak kijár. Tulajdonképpen nincs is ennyi magyarul beszélô csángó, ennyire tehetô azok száma, akik valamilyen szinten ismerik a magyar nyelvet. De a csángó szövetség irodájának, infrastruktúrájának támogatása rendszeres és biztos. Nyilvánvaló, hogy a csángóság területileg is jól körülhatárolható, néprajzilag érdekes és óriási reklámértékkel bír. Mégis úgy érzem, jogosan kérem, hogy az RMDSZ a Szórványtanácsot is fejlessze fel olyan intézménnyé, amely szakszerûen és biztos alapokon mûködik, s ezáltal távlatot nyújt a Romániaszerte élô, reklámértéket nem hordozó magyar szórványnak is.

— Milyen választ kapott?

— Az ígéretek szintjéig már eljutottunk. Mivel az RMDSZ égisze alatt létrehozott Szórványtanács mûködtetésére nincs keret, a Diaszpóra Alapítványnál dolgozik egy RMDSZ által fizetett alkalmazott is.... eddig ennyire futotta. A Mezôségtôl a Duna-deltáig, Tiszahosszúmezôtôl Giurgiuig átfogni a semmilyen szempontból kuriózumot nem jelentô szórványt intézményes keretek és biztos anyagi támasz nélkül lehetetlen. Két évig dolgoztunk a regáti magyarság katalógusának összeállításán. Elkészült, és ezzel ki is merültek lehetôségeink. Újságot, könyvet küldünk nekik, de saját erôbôl kapcsolatot tartani velük, bármiféle közösségi alkalmat teremteni számukra nem tudunk.

Említettem már, egész vidékekrôl van szó, lépnünk kell ahhoz, hogy valamit is megmenthessünk. Az elsô és legsürgôsebb lépés pedig a kérdés intézményesítése kell hogy legyen. Gazdát kell találni a szórványnak is, és ez a gazda nem lehet más, mint azok, akik a romániai magyarság teljes sorskérdéseinek gazdái.

Gál Mária

Magyarország a határokon átnyúló gazdasági zónák kialakítását, valamint a tagállamok közötti intenzív informatikai, környezetvédelmi és ifjúsági együttmûködést szorgalmazza a Közép-európai Kezdeményezésben (KEK).

A 16 országot tömörítô szervezet soros elnöki tisztét 2000-ben Magyarország tölti be.

A magyar elnökség céljairól Orbán Viktor miniszterelnök elôször a KEK tavaly novemberi, prágai csúcstalálkozója után beszélt. Várható, hogy a magyar elnökség a jugoszláviai demokratizálási folyamat, a szerbiai demokratikus ellenzék erôsítése érdekében is fellép majd. A tagországok a legutóbbi csúcstalálkozón leszögezték: készek részt venni Koszovó újjáépítésében.

A Közép-európai Kezdeményezés tagországainak miniszterelnökei 1999 novemberében két évre szóló akcióprogramot fogadtak el, amelyben a kisebbségi jogok védelmének fontosságát is hangsúlyozták. Eddig 11 tagállam írta alá a KEK kisebbségvédelmi megállapodását.

A KEK elôdjének tekinthetô Alpok–Duna Unió 1989 novemberében Budapesten tartotta elsô — külügyminiszteri szintû — ülését, amelyen Ausztria, Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország képviselôi vettek részt.

Az együttmûködési forma 1990-ben — Csehszlovákia csatlakozásával — a Pentagonale nevet vette fel, egy évvel késôbb, Lengyelország belépésével pedig Hexagonálévá változott. A regionális tömörülést 1992 óta hívják Közép-európai Kezdeményezésnek.

Az alapító Jugoszlávia tagságát 1992-ben felfüggesztették, azóta Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország, Csehország és Szlovákia (a megszûnt Csehszlovákia helyett), Macedónia, Albánia, Fehéroroszország, Bulgária, Románia, Ukrajna, s legutóbb, 1996-ban Moldova is a KEK tagja lett. A magyar elnökség idején, 2000-ben várhatóan nem bôvül újabb taggal a KEK.

Az elsô miniszterelnöki szintû csúcstalálkozót 1990-ben Velencében tartották, a kormányfôk azóta évente egyszer tanácskoznak.

A KEK létrehozásakor a kelet–nyugati együttmûködés ügyét kívánta szolgálni. 1997-ben a brüsszeli bizottság jelezte: kész finanszírozni a KEK egyes programjait.

A szervezet tagországai több területet érintô közös projektekben vesznek részt, s ezt a tevékenységet 12 munkacsoport fogja össze.

A 16 KEK-állam többek között a környezetvédelem, a kis- és középvállalkozások támogatása, a tudomány és kutatás, a telekommunikáció, az oktatás, a kultúra, a statisztika és a turizmus terén mûködtet közös projekteket, amelyeket jórészt a tagországok büdzséjébôl, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), illetve a Világbank közremûködésével finanszíroznak.

A közös projektek közé tartozik például a Pozsony, Bécs és Budapest közötti autóutak modernizálása, valamint a Veronát Münchenen át Prágával összekötô vasúti kapcsolat kiépítése.

A Közép-európai Kezdeményezés 2000. évi csúcstalálkozóját november 24–25-én tartják Budapesten, ezzel párhuzamosan gazdasági fórumot is rendeznek a magyar fôvárosban az eurorégiók gazdasági aspektusairól.

A tagállamok külügyminiszterei június 23–24-én Szegeden üléseznek majd.

Romániában az ipari termelés novemberben 2,7 százalékkal bôvült októberhez képest, de 1,1 százalékkal csökkent 1998 novemberéhez viszonyítva — közölte a statisztikai bizottság. A tavalyi év elsô 11 hónapjában az ipari termelés 8,4 százalékkal hanyatlott az egy évvel korábbi szinthez képest.

Romániában novemberben 5,3 százalékkal nôttek a fogyasztói árak októberhez képest, és 56,2 százalékkal haladták meg az 1999. eleji szintet, illetve 59,2 százalékkal az 1998. novemberi szintet — jelentette a statisztikai bizottság.

Novemberben a tojás 23,3 százalékkal, a friss gyümölcs átlagosan 15 százalékkal, a tej 6,3 százalékkal drágult októberhez képest. Kizárólag a citrom és a narancs ára csökkent, átlagosan 3,9 százalékkal.

A távfûtés 72,3 százalékkal, a ruházat 3,3 százalékkal, az üzemanyag 2,5 százalékkal drágult novemberben októberhez képest.

Az utcai pénzváltóknál a forint 71/74, a márka 9300/9600, a dollár pedig 18 100/18 300 lejbe került.
Ma reggel a Macrogroup Rt. váltóiban az induló árfolyamok: a német márka 9520/9630 az amerikai dollár 18 230/18 300, az olasz líra 9,52/9,70, az osztrák schilling 1333/1385 lejbe kerül.

A búzatartalék rohamos csökkenése miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a regáti pék- és sütôipari vállalatok — nyilatkozta Aurel Popescu, a Rompan elnöke. A mezôgazdasági minisztérium adatai szerint a múlt év végén a kenyérbúza 1,9 millió tonna volt; ebbôl 1,4 millió tonna a lakosság raktáraiba, 260 ezer tonna pedig a Comcereal és Cerealcom egységeibe került. A lakosság nem hajlik a búzaeladásra, még akkor sem, ha a 2000 lejes kilónkénti felvásárlási árat 300 lejjel megemelték. Aurel Popescu szerint azok a búzatartalékok, amelyekre a szakminisztérium számít, vagy nem léteznek, vagy saját szükségleteikre használják fel a gazdák.

Az 1998-as évhez viszonyítva a tavalyi év folyamán 371 százalékkal nôttek a lakbérek — közölte az Országos Statisztikai Bizottság. A szolgáltatási díjak növekedési toplistáját a telefondíjak vezetik 125 százalékos drágulással; a víz- és szemétdíj az 1999-es év folyamán 64 százalékkal emelkedett. A szállítási szolgáltatások terén a légi szállítás drágult a legérezhetôbben (109%), ezt követik az autóbuszbérletek 69 százalékos drágulással. A hôenergia 141, a földgáz 100, a villamos energia 93 százalékkal drágult 1999 folyamán.

A Polgári Szövetség kezdeményezésére hétfôn Bukarestben összeültek a jobb és jobb-közép politikai irányvonalat képviselô pártok (KDNPP, az NLP, a JESZ, az OKDSZ és a PSZ) képviselôi, hogy megvitassák, miként tudnak pártjaik a közelgô választásokra való tekintettel közös platformra helyezkedni. Az esetleges összefogás elsôrendû célja a reformellenes baloldal hatalomra kerülésének megakadályozása lenne. A résztvevôk közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben leszögezik, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják; a következô tárgyalásokra február 16-án fog sor kerülni. Remus Opris, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke figyelmeztetett viszont arra, hogy a hétfôi tárgyalásokon egyelôre semmiféle politikai szövetségrôl nem volt szó. Az összefogási kísérlettel kapcsolatban Marius Lazãr, a Szocialista Párt elnöke elmondta, hogy véleménye szerint Románia számára sem a jobboldali, sem a jobb-közép beállítottságú poltika nem jelent életképes megoldást.

Az új törvény megnöveli a volt tulajdonosoknak visszajuttatható földterületek és erdôk felsô határát. 10 hektárról 50 hektárra emeli a magánszemélyek által visszaigényelhetô mezôgazdasági területek nagyságát, és 1 helyett 10 hektárra emeli a felsô határt az erdôk esetében.

Azoknak a magánszemélyeknek, akiknek mezôgazdasági részvénytársaságoknál (volt IAS-knál) részvényesi minôségük volt, illetve, akik haszonbérleti (árenda) szerzôdést kötöttek, visszakapják a szerzôdésben szereplô földterületet. Azoknak a magánszemélyeknek, akiknek visszaállították a földtulajdonjogát, elôvásárlási joga keletkezik, egyrészt az ingatlanokra, mezôgazdasági épületekre, másrészt az ingóságokra, traktorokra és más mezôgazdasági gépekre, amelyek a visszaadott területet kezelô mezôgazdasági társaság tulajdonában voltak.

A most életbe lépô törvény nagy elôrelépést jelent az 1991/18-ashoz képest, mert kiterjeszti a haszonélvezôk körét azokra a román állampolgárokra is, akik nem rendelkeznek romániai állandó lakhellyel.

Az érvénybe lépô törvény rendkívül fontos az egyházak számára, mert 1989 óta ez az elsô, amely kiterjeszti az egyházakra az államosított vagy elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását.

Ezek szerint a püspökségek 100 hektárig, az esperességek, kolostorok, rendek 50 hektárig, a parókiák, filiák pedig 10 hektárig terjedô termôföldet igényelhetnek és kaphatnak vissza, függetlenül attól, hogy a területek több helység határában fekszenek.

A törvény hatályba lépéséig megalakult egyházmegyei központok, parókiák, kolostorok egységesen 30 hektárig terjedô erdôgazdálkodási területet kaphatnak vissza annak a törvény által elismert felekezetnek a földvagyonából, amelyhez tartoznak, amennyiben az illetô egyház rendelkezett ilyen rendeltetésû földtulajdonnal abban a megyében, ahol az egyházi intézmény megalakult.

Az elôzô bekezdés alapján juttatott területek együttvéve nem haladhatják meg egyik megyében sem az illetô egyház által egykor birtokolt földterület nagyságát.

Amint arról tegnapi lapszámunkban tudósítottunk, Romániában hétfôn 12 nemzetközi járat törlését és 6 járat útvonalának lerövidítését jelentették be a magyarországi vasutassztrájk miatt.

A CFR Cãlãtori közleménye szerint kedden sem közlekedett a Traianus, az Ister, a Panonia, a Muntenia, a Transbalkan, a Bega, a Claudiopolis, az Ady Endre, a Varadium és a Partium nevû szerelvény. A Dacia és a Carpati Bukarest–Kürtös, az Ovidius Konstanca–Arad, a Corona Brassó–Nagyvárad között közlekedik.

A Rompres hírügynökség hétfôn Nagyváradról azt jelentette, hogy több nemzetközi járat utasai, akik Budapestre, Bécsbe, illetve Párizsba tartottak, a városban rekedtek.

A Solidaritatea szakszervezeti szövetség szolidaritásáról biztosította a sztrájkoló magyar vasutasokat és tiltakozó levelet küldött a magyar közlekedési minisztériumnak — közölte kedden Cristian Crãciun, a szövetség elnöke.

A keddi fôvárosi lapok nagy többsége rövid tényhírben számolt be a hétfôn kezdôdött magyarországi vasutas-sztrájkról, ismertetve azt, hogy a munkabeszüntetés milyen fennakadásokat okoz a román vasút nemzetközi forgalmában. A Ziarul Financiar gazdasági napilap felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani sztrájk a legjelentôsebb szakszervezeti tiltakozó akció az Orbán-kormány hivatalba lépése óta. A Transilvania Jurnal úgy kommentálta a magyar szakszervezeti akciót, hogy a vasutassztrájkkal „Magyarország elzárta Románia Európába vezetô útját". A Curentul szerint a magyarországi sztrájk a Kolozs megyei regionális vasúti társaságnak legkevesebb 55 millió lej (mintegy 800 ezer forint) kárt okoz. A National szerint a magyar vasutasok tiltakozásának a nagyváradi taxisok örülnek, mivel jelentôsen megnôtt a Magyarországra sietô utasaik száma. A lap írása szerint Budapestig 200 német márkáért viszik a nagyváradi taxisok az utasokat.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak egyik legfontosabb feladatuknak tekintik az Erdélyben létrehozandó önálló magyar felsôoktatás létrehozását. A tavaly decemberben sorra kerülô tanácskozást követôen az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetôi újabb megbeszélésre gyûlnek össze csütörtökön, január 13-án, a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban. A megbeszélés célja az erdélyi magyar egyetemmel kapcsolatos alapítvány kuratóriumának megválasztása és a hivatalos bejegyzési procedúra elindítása — tudtuk meg a Gyulafehérvári Római Katolikus Fôegyházmegye sajtóirodájától.

A tanácskozáson jelen lesz dr. Jakubinyi György katolikus érsek és Potyó Ferenc általános érseki helynök, Szabó Árpád unitárius püspök és Mikó Lôrinc tanácsos, Csiha Kálmán református püspök és Tôkés Elek tanácsos, Mózes Árpád evangélikus püspök. A megbeszélésen részt vesz Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. Ezt követôen a HTMH-vezetô találkozik Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezetô elnökökkel, majd részt vesz szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett marosvásárhelyi ünnepségén.

Miután az idei magyar költségvetésben jóváhagytak 2 milliárd forintot egy Erdélyben létesítendô egyházi hátterû magyar magánegyetem felállítására, a HTMH megkezdte a Budapestre háruló feladatok elvégzését. Szabó Tibor — akit az MTI idéz — elmondta, hogy a HTMH mellett rövid idôn belül egy az erdélyi egyetem alapítását elôkészítô programirodát hoznak majd létre. Jelenleg a munkatársak és a vezetôk kiválasztása folyik. Nemsokára bejegyzik az Erdélyi Magyar Alapítványi Magánegyetem nevû alapítványt, illetve ennek keretén belül megkezdi munkáját egy szakmai testület is. Ezzel egy idôben Magyarországon is létrejön egy erdélyi, magyarországi és akár külföldi szakemberekbôl álló programtanács, amely az egyetem szakmai szervezését végzi.

Ioan Figan, a Kolozs Megyei Egészségügyi Biztosítási Pénztár elnökétôl megtudtuk: néhány napon belül létrehoznak egy ellenôrzô bizottságot, amely a családi orvosokat fogja ellenôrizni, ugyanis nem egy visszaélést jeleztek. Az Egészségügyi Biztosítási Pénztár az alapszolgáltatásokat fizeti, a többi az Egészségügyi Minisztériumra, illetve a polgármesteri hivatalra tartozik.

— Mit jelent a családi fogorvos?

— Amennyiben egy személy feliratkozik a fogorvoshoz, bizonyos kedvezményekben részesül. A kisiskolások és középiskolások esetében az iskolaorvosra tartozik az ellenôrzô vizsgálat. Amennyiben az iskolaorvos rendellenességet fedez fel, a diákot vissza kell hívja kezelésre. A konzultációt és a kezelést az egészségügyi pénztár fizeti.

A felnôttek esetében az évenkénti konzultáció szükséges. Aki viszont ezt az ingyenes ellenôrzést és feliratkozást elhanyagolja, minden konzultációt meg kell fizessen. Az egészségügyi biztosítási pénztár a protézisek, fogmûtétek és a fogátültetés árát nem támogatja.

— Mi a helyzet a munkanélküliek, háztartásbeliek, vagy a frissen végzett, de még nem alkalmazott ifjakkal?

— A háztartásbeliek esetében a férj vagy a dolgozó személy fizeti a biztosítást: ez különben a gyermekeikre is vonatkozik. Amennyiben benyújtják kérvényüket a Munkaügyi Igazgatósághoz, az onnan kibocsátott igazolványok alapján az egyik dolgozó szülô biztosításával a nem dolgozó fiatal is részesülhet ingyenes egészségügyi ellátásban.

— Szigorítják-e az orvosok kedvezményes, illetve ingyenes gyógyszerelôírását?

— Komoly ellenôrzéseket fogunk tartani, mivel sok családi orvos túllépte a megengedett keretet a kompenzált, illetve ingyenes gyógyszerek elôírásában. A kiutalt pénzösszeget a családi orvoshoz feliratkozott személyek száma szerint fogjuk megállapítani. Növelni fogjuk a kedvezményeket a 60 éven felüli személyek, illetve a 0–1 év közötti újszülöttek esetében.

Amennyiben az orvos tullépi a keretet, maga fizeti a költségeket. A kedvezmény egyelôre három hónapra vonatkozik. A családi orvosok havonta be kell hogy jelentsék költségvetésüket. Ily módon ellenôrizni lehet azokat az orvosokat, akik túllépték a megengedett keretet.

— Miért hozták ezt az intézkedést?

— Nagyon sok esetben elôfordult, hogy a családi orvos nem is annyira szándékosan, mint a törvények és az állandóan változó gyógyszerárak miatt lépte túl a keretet. A most bevezetett havi ellenôrzés épp arra hivatott, hogy idejében figyelmeztesse a családi orvosokat a korlátokról.

(Horváth)

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]