 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2000. július 3.
(XII. évfolyam, 152. szám)
A Keresztény-Demokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) kolozsvári szervezetének megyei vezetô bizottsága hétvégi ülésén elemezte a pártnak a helyhatósági választásokon elért gyenge eredményeit. Elmarasztalásban részesültek a Parasztpárt aranyosgyéresi és bánffyhunyadi szervezeteinek elnökei, Ioan Vlad, illetve Horia Matis, akiknek azt tanácsolták, két héten belül nyújtsák be a lemondásukat. A KDNPP helyi vezetôsége a két fiókszervezet eredményeit elégtelennek minôsítette, mivel a két városban a Parasztpártnak egyetlen tanácsosi helyet sem sikerült szereznie.
A vezetô bizottság pozitívnak minôsítette a Romániai Demokratikus Konvenció kolozsvári polgármester-jelöltje, Serban Rãdulescu által a helyhatósági választásokon elért eredményt, hiszen Rãdulescu alig 6,44 százalékkal maradt alul a jelenlegi polgármesterrel szemben. A KDNPP-nek a kolozsvári helyi tanácsban három képviselôje és egy alpolgármestere van, megyei viszonylatban pedig mindössze három polgármesteri széket szerzett. A Parasztpárt kolozsvári szervezetének vezetô bizottsága a megyei bizottság következô ülésén a helyhatósági választásokon elért eredményekrôl mutat be jelentést, és a párt újjászervezésérôl tesz javaslatokat az ôszi választási kampányt elôkészítendô.
Ioan Vida-Simiti Kolozs megyei parasztpárti képviselô, a KDNPP fôtitkár-helyettese a Szabadságnak elmondta, a KDNPP megyei vezetô bizottságának péntek esti elemzô ülése nem volt kellôképpen elôkészítve, ezért kimerítô elemzésre és esetleges szankciók kiosztására egy késôbbi idôpontban kerülhet sor. A Jobboldali Erôk Szövetségével (JESZ) kötendô, a sajtóban már beharangozott koalíció kérdéskörében Vida-Simiti visszafogottan nyilatkozott, a központi vezetôség hatáskörébe tartozónak nevezte a döntést, hangsúlyozva, hogy még nem született döntés a Nemzeti Liberális Párttal való szakítás kérdésében. — Hétfôn, a párt bukaresti ülésén tudhatunk meg közelebbit a JESZ-szel valamilyen formában történô esetleges együttmûködés részleteirôl, és július 15-ét szabtuk meg a liberálisoknak határidôként, hogy döntsenek a konvencióban való maradásukról vagy távozásukról. Ezután a dátum után határozunk véglegesen afelôl, hogy a Parasztpárt egyedül indul a választásokon, vagy szövetségre lép más pártokkal — jelentette ki a képviselô, aki azt is elmondta, hogy a párt központi vezetôségében — a helyhatósági választásokon elért gyenge eredmények ellenére — nem várhatók változások a KDNPP 2001-ben tartandó kongresszusáig. — A kudarc fô oka a megyei kampánystábok katasztrofálisan gyenge teljesítménye, hiszen a helyhatósági választásokért a megyei szervezeteket terheli a felelôsség. A megyei szervezetektôl kellett volna indulnia a politikai üzenetnek, diskurzusnak a választók felé, ôk állították össze a jelöltek listáit, nekik lett volna kötelességük minden megyére, minden vidékre szabott kampányt folytatniuk. Véleményem szerint ez nem történt meg és — fôleg Kolozs megyében — dilettantizmus és gyermetegség jellemezte a megyei szervezet kampányát — nyilatkozta a KDNPP fôtitkár-helyettese. Vida-Simiti kifejezte reményét, hogy az általános választásokon a pártnak a politikához értô, hivatásosokból álló kampánystábja lesz, amely bizalomnak örvendô, pozitív imidzsû személyek neveit teszi a választási listákra.
Ünnep volt a javából Szamosújváron a hét végén. Ekkor került sor a Szamos menti kisváros örmény közösségének hagyományos Világosító Szent Gergely ünnepére. Zsúfolásig megtelt a fôtéri Örmény Székesegyház, a helybeliek mellett nagyszámú vendég is megtisztelte jelenlétével e fontos eseményt. Jelen volt az Alex Avanesian vezette Budapesti Örmények Szövetségének küldöttsége, de helyet foglalt a hivatalos személyek részére fenntartott elsô sorban Varujan Vosganian is. Hasonlóképpen jelen volt az örmények évi találkozóján Pop Nicolae, Szamosújvár polgármestere is. A szentmisét Leó testvér tartotta, az egybegyûlteket Bakó Gábor szamosújvári plébános köszöntötte. Fellépett a helybeli örménykatolikus és római katolikus egyház közös énekkara. Külön színfoltot jelentett Köpeczi Kirkósa Júlia operaénekes áriája.
Miután a jelenlevôk megcsodálták a nemrég kiállított Rubens-festményt, részt vettek Debreczeni Botond, Kiss Ármánd, Havadi István és Ceosesco Raul kolozsvári fôiskolások csoportkiállításának megnyitóján. A kiállítás szerzôirôl és a képek mûvészeti értékérôl Jakabovits Miklós beszélt. Csak érdekességként említjük meg, hogy a kiállításra a helyi zsinagógában került sor, Szamosújvár ugyanis még mindig nem rendelkezik egy képgalériával. Miután a szamosújvári zsidó közösség kihalt, a képzômûvészet számára feltámadt a zsinagóga.
Televíziós mûsorban jelentette ki Emil Constantinescu államfô, hogy a reformfolyamat hatására októberre várhatóak az ország gazdasági fejlôdésének elsô konkrét, érezhetô jelei. Októbertôl nemcsak a hátrányos helyzetûek megsegítésére futja majd, hanem a gazdasági fejlôdés az egész lakosság számára érezhetôvé válik, errôl maga az államelnök és Mugur Isãrescu miniszterelnök gondoskodik. Emil Constantinescu kihangsúlyozta, ezek a világos pénzügyi megalapozottságú eredmények egészséges reformfolyamat következményei, korántsem képezik választási propaganda részét. Az elnök párhuzamot vont a négy évvel ezelôtti helyzettel, amikor az RTDP-s országvezetés — kampányolás érdekében hamis gazdasági fejlôdés látszatát keltve — rövid lejáratú nemzetközi kölcsönt vett fel, melynek terheit az új kormány nyakába varrta. Ehhez hasonló politikai gesztusra még a harmadik világ országaiban sem találni példát — idézte az államfô Theodor Stolojant, egy tavalyi beszélgetésükre hivatkozva.
Több órás késéssel és a döntésképtelenség határát súrolva kezdte el együttes ülését a Szövetségi Egyeztetô Tanács és a Szövetségi Képviselôk Tanácsa. Az elsô napirendi pont ezúttal is Markó Béla szövetségi elnök politikai tákéjoztatója volt, aki a vártnál keményebb hangvételben érintette azokat a kampány során felerôsödô vitás kérdéseket, amelyek válságos, a szervezetet veszélyeztetô helyzetet teremtettek a szövetségben.
Kell-e még az egység?
— tevôdik ma fel a kérdés az RMDSZ-ben olyan önkormányzati választások után, amelyeknek sokat emlegetett jó eredményei könnyen csak számok maradhatnak, amennyiben nem épül rá komoly stratégia. Ús olyan parlamenti választások elôtt, amikor 5%-ra emelkedett a bejutatási küszöb, a létbizonytalanság pedig annyira elhatalmasodott a lakosságon, hogy félô, nemcsak a román, hanem a csalódott magyar választók is távol maradnak az urnáktól.
Markó Mohácstól indított: a magyar nemzet ezerszáz esztendôs történelme is azt bizonyítja, hogy a szövetségek megszegése, az ellenlábas táborok viszálykodása között elveszhet a nemzet. — Mi szövetségbôl lettünk, és szövetség által vagyunk. Nemzetté is így lett a magyarság és államot is így alapított magának. Amikor pedig valaki ezt a szövetséget megszegte, és a felmentô sereg nem érkezett meg idejében, akkor a magyar király belefulladt a megáradt Csele patakban, és 150 évig országolt a török fölöttünk. Bô tíz évvel ezelôtt mi, romániai magyarok egy egyezséget kötöttünk, ami nem arról szólt, hogy egy véleményen vagyunk, hanem hogy a közösen meghozott döntéseknek alávetjük magunkat. Jó egyezséget kötöttünk annak idején, mert amit elértünk, így értük el, amit pedig nem, azt külön utakon járva még kevésbé valósíthattuk volna meg. Amennyiben „belefáradtunk" volna ebbe az egyezségben, azt újra lehet tárgyalni. Vagy megerôsítjük ezt a szövetséget, vagy útjukra engedjük azokat, akiknek túlságosan nehéz ez a „talpig" hûség — mondotta az elnök.
Tôkés: Gyökres személyi megújulás szükséges
Markó helyzetértékelését követôen felolvasták Tôkés László püspök, tiszteletbeli elnök írásos üzenetét. (Tôkés püspök a reformátusok Budapesten zajló világtájékoztatóján vesz részt, ezért nem lehetett jelen Marosvásárhelyen.) Véleménye szerint a helyi választások a viszonylagos eredmények és a jól kimunkált látszat ellenére vereséggel végzôdtek. A magyar választók fele nem ment el szavazni: nem a magyarok voltak tehát jók, hanem a románok bizonyultak gyenge ellenfélnek. Ott viszont, ahol sarkukra álltak, az RMDSZ csúfosan vesztett, lásd Kolozsvár és Marosvásárhely példáját — állapította meg.
Tôkés szerint visszatetszô és hamis az a „már-már önelégültségbe csapó elégedettség, amely szerint sikertörténetet zárt az RMDSZ". Mindenekfölött — véli a tiszteletbeli elnök — a szövetség belsô demokráciája szevedett verességet. Elég csak Kincses Elôd Maros megyei elnök leváltásáról szóló marosvásárhelyi, vagy a székelyudvarhelyi esetre gondolni, ahol a „saját magyarjai ellen (a függetlenpolgármesterjelöltként induló Szász Jenô RT-alelnökkel szemben — szerk. megj.) komolyabb kampányt folytatott az RMDSZ, mint a vásárhelyi román nacionalista ellenféllel szemben" — áll a levélben. Tôkés azt javasolja: az SZKT végezzen szigorú elemzést, önvizsgálatot és kezdeményezze az egész RMDSZ gyökeres és átfogó személyi megújítását.
Takács Csaba ügyvezetô elnök, az országos kampánystáb vezetôje a számok tükrében ismertette: a választásokon igenis sikeresen szerepelt az RMDSZ, a legtöbb mandátumot szerezve meg Erdélyben. Köztük több olyan település is megerôsödött, ahol mindeddig nem rendelkezett jelentôs pizíciókkal.
Az elnökök felvezetését vita követte. Birtalan Ákos Kovászna megyei képviselô türhetetlennek minôsítette a Markó felszólalásából kiérzôdô fenyegetését. — Egyesek számára ma itt az mondatott ki, hogy „le is út, fel is út–. Markónak nem áll jogában bárkit is útjára engedni csak mert nem értenek egyet, nem „hûségesek" a szövetség vezetôihez. Nem a választások miatt van szükségünk egységre, hanem mert alig maradtunk. Ús nem vagyunk olyan gazdagok, hogy egyesekre azt mondjuk, nincs szükségünk reájuk — hangoztatta a képviselô.
Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke hangsúlyozta: az RT alelnöke, Szász Jenô nem „hûtlenségbôl" indult független jelöltként a választásokon. Székelyudvarhelyen nincs legitimen megválasztott RMDSZ-szervezet, az ezzel kapcsolatos óvást pedig a szövetség felügyelô bzottsága egy év alatt sem volt képes elbírálni. Kifejtette: abban, hogy az RMDSZ még egyben van elsôsorban a pártütôknek minôsített RT-nek van nagy szerepe, hiszen integrálni tudta a szövetségbe azokat a csoportokat is, akik épp elhagyni kívánták azt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szövetség 54 olyan településrôl szorult ki, ahol 1996-ban még mandátumot szerzett.
Péter Pál ügyvezetô alelnök szerint demagógia azt állítani, hogy akkor jó a választás, ha sokan mennek el szavazni. Nem a részvételi arány, hanem a megszerzett mandátumok száma a fontos, az a befolyás, amire az RMDSZ az erdélyi önkormányzatokban szert tett.
Básányi Ferenc Temes megyei képviselô felszólította Tôkés püspököt: jó lenne már döntenie arról, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, vagy az RMDSZ-en belüli ellenzék vezetôje.
Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselô arra a kiszorítósdira hívta fel a figyelmet, ami az RMDSZ-ben többek szerint folyik. A mély válságba süppedô RMDSZ-ben a hatalmi elit nemcsak ellenfeleknek, hanem ellenségeknek tekinti azokat, akik másképp gondolkodnak.
Kincses Elôd — a mohácsi hasonlatot továbbgondolva — kijelentette: Mohácsnál a magyarság azért vesztett, mert a Dózsa-parasztháború következtében a vezetô réteg „kirekesztette" a magyarság egy részét jogaiból. Ez a „kirekesztôsdi" zajlott Marosvásárhelyen is, ennek esett elsôsorban áldozatául Fodor Imre mandátuma. Másfelôl pedig annak a szakmai inkompetenciának, amelyet a szövetség vezetése Marosvásárhely kapcsán tanúsított: nem óvta meg a választásokat, nem követelt nemzetközi megfigyelôket.
Tôkés András Maros megyei küldött szerint Marosvásárhely esetén nincs mit csodálkozni, hiszen a választók nem azt érezték, hogy ez a kampány róluk, hanem a Markó–Kincses leszámolásról szól.
Szász Jenô RT-elnök, Székelyudvarhely újonnan megválasztott polgármester sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Marosvásárhely „elveszett". Véleménye szerint, ha a szövetségi vezetôk legalább akkora hangsúlyt fektettek volna a marosvásárhelyi kapmányra, mint amilyen vehemenciával volt jelen az RMDSY Székelyudvarhelyen a független jelölt lejáratásában, most talán az RMDSZ-jelölt lenne Marosvásárhely polgármestere. Szász biztosított: továbbra is RMDSZ-tag kíván maradni mindaddig, amíg hisz abban, hogy ez a szervezet még visszafordítható abba az irányba, ahova kezdetben tartott.
Kónya-Hamar Sándor képviselô, Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint jó lenne, ha a 21. században alattvalókból végre polgárokká válnánk, olyanokká, akik elfogadják a másképpgondolkodókat. A kolozsvári szervezetet a tolerancia példájaként emlegette.
Bucur Ildikó kolozsvári küldött szerint ha Markó szavaiból egyesek fenyegetést olvasnak ki, akkor az RT-hozzászólásokból zsarolást: a kiválással, az RMDSZ parlamenti bejutásának ellehetetlenítésével való zsarolást.
Végezetül Markó Béla kapott szót, aki a többórás vitán elhangzott kérdésekre, vádakra igyekezett reflektálni. Úgy értékelte: továbbra sem tartja bûnös párt-sikerpropagandának örülni a helyhatósági választásokon elért eredményeknek, még akkor is, ha sokkal többet el lehetett volna érni, mint négy évvel ezelôtt. Nem saját sikerérôl, hanem a megyei szervezetek eredményeirôl van szó, és semmi okát nem látja annak, hogy kedvét szegje közösségnek akkor, amikor erre végül is nincs ok.
A SZET–SZKT együttes ülés megerôsítette tisztségében Szép Gyula ügyvezetô alelnököt, a mûvelôdési fôosztály vezetôjét. Kiderült: Madaras Lázár önkormányzati alelnök egészségi állapota javulóban, Takács Csaba a továbbiakban is számít közremûködésére. Ezt követôen a testület megvitatta és elfogadta a szövetség költségvetését.
Nem felel meg az elvárásoknak a „státustörvény"
Takács Csaba javaslatára napirendre került A szomszédos államokban élô magyarokat megilletô egyes kedvezményekrôl szóló törvény koncepciótervezetének az ismertetése, amelyrôl a magyar kormány várja az RMDSZ véleményezését. A tervezetrôl Varga Attila Szatmár megyei képviselô, a Magyar Állandó Úrtekezlet (MÁÉRT) jogi szakbizottságának tagja tájékoztatta a testületet. Kifejtette: egy koncepcióról, nem törvénytervezetrôl van szó, amely még nem tisztázza pontosan a jogosítványok körét. Hangsúlyozta: amíg a köztudatban ez a „státustörvény olyan ígéretként, olyan jogszabályként él, amely az állampolgársághoz közel álló státust biztosít Magyarországon a határon túli magyaroknak, amint a címbôl is kiderül: itt egyes „kedvezményekrôl" van szó. Péter Pál ügyvezetô alelnök, a MÁÉRT gazdasági szakbizottságának tagja arról referált, hogy ez a koncepció, legalábbis ami például a magyarországi munkavállalást illeti, nem felel meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket a határon túli magyarok az anyaországgal szemben támasztanak. A testület Takács Csaba javaslatára végül úgy döntött: komoly konzultációt kezdeményez ezügyben. (A témával kapcsolatban felmerült kérdéseket lapunk részletesen is ismertetni tagja.)
Az SZKT elfogadta az Operatív Tanács döntését Kincses-ügyben
Vasárnap folytatta munkáját a Szövetségi Képviselôk Tanácsa (SZKT). Markó Béla szövetségi elnök a testület elé terjesztette az Operatív Tanács ez évi határozatait. Ezek között szerepelt az RMDSZ Maros megyei szervezete volt elnökének, Kincses Elôdnek a felfüggesztése is. Az SZKT nyílt szavazással úgy döntött, hogy jóváhagyja az Operatív Tanács ezzel kapcsolatos határozatait.
Az SZKT elvetette Toró T. Tibornak, a Reform Tömörülés elnökének azt a javaslatát, hogy az országos és megyei szabályzatfelügyelô bizottság meghallgatása után hozzanak végsô döntést. Ez az ügy elnapolását jelentette volna a következô SZKT-ra.
Markó Béla szövetségi elnök felszólalásában hangsúlyozta: az Operatív Tanács szabályosan járt el, amikor felfüggesztette tisztségébôl Kincses Elôdöt. Az Operatív Tanács kikérte az országos szabályzatfelügyelô bizottság véleményét, amely szerint a Maros megyei szervezet elnöke az elôválasztások lebonyolítása során megszegte az alapszabályzatot. A szabályzatfelügyelô bizottság határozatai véglegesek: csupán azt lehetne megvizsgálni, hogy a bizottság szabályszerûen járt-e el.
Markó szerint elôre látható volt, hogy az RMDSZ Marosvásárhelyen elveszíti a választásokat. Csak azért érzi magát hibásnak, hogy nem intézkedett korábban — fejtette ki.
Kincses Elôd hozzászólásában hangsúlyozta: az Operatív Tanács nem járt el szabályszerûen, amikor meghozta ezt a döntését. A marosvásárhelyi választások elvesztése miatt felszólította Kelemen Attila képviselôt, Takács Csaba ügyvezetô elnököt, Markó Béla elnököt és Virág Györgyöt a marosvásárhelyi kampányolók tagját, hogy kövesse meg a marosvásárhelyi magyarságot, vállalják a felelôsséget a politikai vereségeket.
Kincses Elôd a Szabadság kérdésére elmondta: a demokrácia megcsúfolására került sor. Úgy véli, semmilyen alapszabályzatsértést nem követett el, az Operatív Tanácsnak nem volt indoka ezt a lépést megtenni.
A testület úgy döntött, hogy július 22-én újból összeül, akkor fogadja el a parlamenti képviselô-jelöltek megválasztásának szabályzatát, és — vélhetôleg — elvi döntést hoz az államelnök-jelölt állítás kérdésében. A testület elfogadta a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának javaslatát, hogy a belsô választásokat az idén is vegyék le napirandrôl.
Papp Annamária, Székely Kriszta
Amikor a Szatmárnémeti–Bukarest útvonalon közlekedô gyorsvonaton elhelyezkedtem a fülkében, néhány perces nézelôdés és hallgatózás után rá kellett jönnöm, hogy a hétbôl én vagyok az egyetlen kisebbségi. Utastársaim között akadt mindenféle nemû és korú: unokájával utazó nagymama, középkorú házaspár, egyedülálló hölgy. Ahogy ilyenkor az már lenni szokott, beszélgetni kezdtünk, persze, soha nem én kezdeményeztem. Igazság szerint igyekeztem mindössze az intelligens bólogatásra és tômondatos válaszokra hagyatkozni, amikor már nagyon muszáj volt megszólalnom, mert nem akartam, hogy felfedezzék fogyatékosságomat: nem beszélem tökéletesen az állam nyelvét. El is döntöttem, hogy nem veszem elô a táskámból a Németh László-regényt, amit unalom ellen hoztam magammal. Ekkor jutott eszembe Tamási Áron, ô írta Szülôföldem címû szociográfiájában, hogy román utasok jelenlétében erôsen fontolgatta, elôvegye-e a magyar újságot.
A vonat sokáig vesztegelt a váradi pályaudvaron, nemzetiségtôl függetlenül mindannyian vártuk az indulást. Amikor végre elhangzott a füttyszó, a három hölgyutas sûrûn vetette a kereszteket, „Doamne, ajutã-mã" — sóhajtozták közben. Ezen elgondolkodtam. Vajon, ha most történne valami (mondjuk, egy baleset vagy ilyesmi), akkor az isten csak azokat segítené meg, akik ezt folyton követelik tôle, vagy, ha már úgyis ugyanabban a fülkében utazom, jutna nekem is egy kis kéretlen protekció?
festészeti tárlata szombat és vasárnap kivételével naponta 10–16 óra között tekinthetô meg a Mócok útja 75. szám alatti Pro Juventute Galériában.
A Kolozs Megyei Statisztikai Hivatal adatai szerint 2000 májusában a megyében az átlagos brutto kereset 2 676 061 lej volt, a netto átlagfizetés pedig 2 029 622 lej. Áprilishoz viszonyítva ez 5,7%-os, illetve 5,0%-os visszaesést jelent, ami azzal magyarázható, hogy az elôzô hónapban évharmadi prémiumokat és húsvéti segélyeket osztottak ki. Az átlagos nominálbér és a fogyasztási ár közötti arány májusban az áprilisi érték 93,3%-át érte el.
Az inflációs ráta 1,8%-kal nôtt az áprilisihoz képest, és 15,7%-kal a múlt év decemberi szinthez viszonyítva.
Általános gyógyászat: dr. Suciu Maria (júl. 6-án, 13-án, 20-án, 27-én 10–12 óra között); dr. Loga Simona (júl. 5-én, 12-én, 19-én, 26-án 15–17 óra között); dr. Boiã Ioan (júl. 3-án, 5-én, 7-én, 10-én, 12-én, 14-én, 17-én, 19-én, 21-én, 24-én, 26-án, 28-án, 31-én 10–12 óra között); dr. Rata Liana (júl. 3-án, 10-én, 17-én, 24-én, 31-én 15–17 óra között); dr. Cotarlã Rozica (júl. 5-én, 19-én, 26-án 10–12 óra között); dr. Tãtaru Valeria (júl. 7-én, 14-én, 21-én, 28-án 10–12 óra között); dr. Oros Ana Florina (júl. 6-án, 7-én, 13-án, 14-én, 20-án, 21-én, 27-én, 28-án 14–16 óra között); dr. Bodo Victor (jún. 5-én, 7-én, 12-én, 14-én, 19-én, 21-én, 26-án, 28-án 15–17 óra között); dr. Iovita Nicolate (júl. 6-án, 20-án 10–12 óra között); dr. Manea Mónika (júl. 4-én, 18-án 14–15 óra között); dr. Muntean Delia (júl. 4-én, 18-án 10–12, júl. 11-én 14–16 óra között); dr. Ona Gabriela (júl. 4-én, 18-án 11–13 óra között); dr. Tonea Cristina (júl. 6-án, 11-én, 13-án, 18-án, 20-án, 25-én, 27-én 9–11 óra között); dr. Ciobanu Luminita (júl. 3-án, 10-én, 17-én, 24-én, 31-én 17–18 óra között); dr. Rãfan Gabriela (júl. 14-én 10–11 óra között); dr. Roba Liviu (júl. 4-én, 18-án 11–13 óra között); dr. Vlaicu Ciprian (júl.3-án, 7-én, 10-én, 14-én, 17-én, 21-én, 24-én, 28-án 11–13 óra között); dr. Varga Alexandru (júl. 3-án, 7-én, 10-én, 14-én, 17-én, 21-én, 24-én, 28-án 9–11 óra között).
Homeopátia: dr. Barbãalbã Letitia (júl. 5-én, 7-én, 12-én, 14-én, 19-én, 21-én, 26-án, 28-án 10–12 óra között); dr. Jurcãu Ramona (júl. 4-én, 6-án, 11-én, 13-án, 18-án, 20-án, 25-én, 27-én 15–17 óra között).
Szívgyógyászat: dr. Duncea Caius (júl. 27-én 17–18 óra között); dr. Patiu Ion (jún.5-én, 12-én, 19-én, 26-án 11.30–13 óra között); dr. Popescu Titus (júl. 5-én, 12-én, 19-én, 26-án 9–11 óra között); dr. Priscã Nicolae (júl. 5-én, 12-én, 19-én, 26-án 16–18 óra között); dr. Vlad Cristina (júl. 4-én, 11-én 17–18 óra között).
Belgyógyászat: dr. Bozdog Mihaela (júl. 6-án, 27-én 15–17 óra között; dr. Pârv Doina (júl. 10-én, 17-én, 24-én, 31-én 15–17 óra között), dr. Pop Nicolae (júl. 20-án, 27-én 14–16 óra között).
Nôgyógyászat: dr. Fodor Cornel (júl. 4-én, 6-án, 11-én, 13-án, 18-án, 20-án, 25-én, 27-én 10–12 óra között); dr. Precup Stela (júl. 3-án, 5-én, 10-én, 12-én, 14-én, 17-én, 19-én, 24-én, 26-án 9–11 óra között); dr. Soancã Nicoleta (júl. 3-án, 6-án, 10-én, 13-án, 17-én, 20-án, 24-én, 27-én 14–16 óra között).
Sebészet: dr. Pitea Petru (júl. 6-án, 20-án 10–11 óra között); Dr. Priscu Titus (júl. 7-én, 21-én 10–12 óra között); dr. Cosma Cornel (júl. 4-én, 6-án, 11-én, 13-án, 18-án, 20-án, 25-én, 27-én 10–12 óra között); dr. Simu Mihai (júl. 3-án, 5-én, 7-én, 10-én, 12-én 9–11 óra között).
Gyermekgyógyászat: dr. Mitea Rodica (júl. 4-én, 11-én, 18-án 14–15 óra között); dr. Fritea Maria (júl. 5-én, 12-én, 19-én, 26-án 11–12 óra között).
Ortopédia: dr. Popa Zeno (júl. 3-án, 10-én, 17-én, 24-én, 31-én 12–13 óra között).
Pszichiátria: dr. Glodan Lia (júl. 12-én 9–11 óra között); dr. Stefan Corina (júl. 6-án, 13-án 14–16 óra között).
Pszichológia: Boilã Livia (júl. 4-én, 11-én, 18-án, 25-én 14–16 óra között).
Bôrgyógyászat: dr. Sârbu Ioan (júl. 3-án, 17-én, 31-én 11.30–12.30 óra között); dr. Rosca Oana (júl. 3-án 16–18 óra között); dr. Aldea Dumitru (júl. 11-én, 13-án, 18-án, 20-án, 25-én 14–16 óra között)..
Orr-Fül-Gége: dr. Plãianu Emil (júl. 3-án, 6-án, 10-én, 13-án, 17-én, 20-án, 24-én, 27-én, 31-én 9–11 óra között); dr. Bitlan Simona (júl. 4-én, 11-én, 18-án, 25-én 14–16 óra között).
Reumatológia: dr. Zotta Cristina (júl. 7-én, 14-én, 21-én, 28-án 14–16 óra között).
Endokrinológia: dr. Duncea Ileana (júl. 27-én 17–18 óra között); dr.Popescu Emilia (júl. 5-én, 12-én, 19-én, 26-án 9–11 óra között).
Ekográfia: dr. Ghilean Ioan (júl. 19-én, 26-án 14–16 óra között); dr. Negru Lucian (júl. 6-án, 13-án, 20-án 15–17 óra között); dr. Cãlin Marius (júl. 14-én 11–13 óra között); dr. Czuczi Erzsébet (júl. 3-án, 10-én, 17-én, 24-én, 31-én 15–17 óra között); dr. Ursu Corina Daciana (júl. 6-án, 13-án, 20-án, 27-én 12–13 óra között).
Neurológia: dr. Divin Mircea (júl. 3-án, 10-én 10–11 óra között), dr. Bozdog Dan (júl. 6-án, 27-én 15–17 óra között); dr. Botez Cristina (júl. 13-án, 20-án 15–17 óra között).
Klinikai toxikológia: dr. Ursu Corina Daciana (júl. 4-én, 11-én, 18-án, 25-én 12–13 óra között).
Laboratórium: Mosolygó Stefánia fôvegyész (júl. 10-én, 11-én, 12-én, 13-án, 14-én, 17-én, 18-án, 19-én, 20-án, 21-én, 24-én, 25-én, 26-án, 27-én, 28-án, 31-én 9–11 óra között).
Az esztétikai sebészetre, röntgenre és urológiára a betegek elôjegyzése küldôcédula alapján a poliklinika székhelyén (Mócok útja 32.) történik. Ekográfra és EKG-ra csak a poliklinika orvosainak küldôcédulája alapján, hétfôtôl péntekig 16–17 óra között vagy a 430-001-es telefonon lehet feliratkozni.
Adományokat a székhelyen és a CEC kolozsvári fiókjának 25.11.03.09.208-as számláján fogadnak el.
Sajátos hangvételû, éppen visszafogottságában sokkoló kiállítás nyílt pénteken a Korunk Galériában. Miklóssy Mária férje, Plugor Sándor grafikusmûvész emlékének szenteli a bemutatott alkotásokat. Írott dokumentumok, szakadozott szélû, megsárgult papírlapok, a családi levéltárban ôrzött hivatalos iratok és alkalmi feljegyzések valamint fényképek mûalkotássá lényegítésébôl teremti meg azt a nagyon személyes, bensôséges légkört, amely arról árulkodik: az eltávozott társ végképp sohasem távozhat el. A több évtizedes együttélés emléke élteti az itt maradottat és szolgál ihletforrásául a rendkívül sajátos eljárással készült munkáknak. Maga a technika is a múlt és a jelen egybefonódását, együtt létezésüket sugallja. Az idô kikezdte, megfakult, tintafoltos dokumentumok számítógéppel feldolgozott optimális variációkban kerülnek a merített papírra, és teremtik meg a folytonosságot. S mintha éppen ez a kontinuitás, ez az elszakíthatatlan kapcsolat lenne az, amely az itt maradottat élteti és munkára serkenti.
A képek elsôsorban látványként hívják fel magukra a figyelmet, de alaposabb szemrevételezéssel rejtett kincsei is megcsillannak: a szövegek hatása olykor megrázó erejû.
Stílusban némiképp elüt a kiállított munkáktól a mûvész nagyméretû önarcképe. Lehet, éppen ezért került a központi fal legszélére. Bár jelenléte — szerkezeti szempontból — nagyon is lényeges: mintegy összekapcsolja, egybefonja az alkotásokat, maga köré gyûjti az emlékeket.
A tárlatot a galéria vezetôje, Heim András grafikusmûvész nyitotta meg. (Méltatását a következô, szombati Mûvelôdés oldalon közöljük). Boér Ferenc színmûvész élményszerû elôadásában hallgathattuk meg Plugor Magor Stabat mater dolorosa címû versét, Csiki László Vázlatrajzát és Jánó Mihály írását. A zenés percek is igazodtak a megnyitó nem mindennapi hangulatához: Ilse László Herbert és Ioana Galu Händel G-moll szonáta hegedûre és csellóra címû mûvének 3 tételét adta elô nagy sikerrel.
A Román Gyermekekért, Közösségért és a Családért Alapítvány (FRCCF) egyhetes területi közösségfejlesztô szemináriumán orosz, ukrán, angol és romániai nem kormányzati szervezetek képviselôi vettek részt. A résztvevôk meglátogatták a szucsági, reketói roma közösségeket is.
Kerekes Kinga az FRCCF programigazgatója Kolozs és Szilágy megyében járt:
— Olyan 3 és 12 év közötti hátrányos helyzetben levô gyerekek részesülnek támogatásban, akik tanulmányaik megszakításának vannak kitéve. Kolozs és Szilágy megyében 1700 ilyen helyzetû kiskorú van. A közösségi, valamint a családi program keretében élelmiszerjegyeket juttatunk számukra 220 ezer lej értékben, orvosságokat, ruhákat kapnak, a kolozsvári központban állandó pszichológiai tanácsadásban, román nyelv és irodalomból, matematikából konzultációkban részesülnek, kirándulásokat szervezünk nekik, szociális gondozóink pedig rendszeresen találkoznak a családokkal. A jelenlegi gazdasági helyzetben keveset értünk el, sok család az értékjegyektôl vált függôvé: csak akkor vásárolt élelmiszert, amikor a jegyeket megkapták. Ezzel a juttatással munkára ösztönöztük volna ôket, de ma nagyon nehéz munkát találni. Úgy vettük észre, hogy a gyermekek nagyobb számban mentek iskolába, tanszerekhez, ruhákhoz jutottak. A segélyeket az angol társszervezet, a Christian Children’s Fund szerezte magántámogatásokból fedezzük.
Kerekes Kinga és dr. Mihai Florin Rosca, a Román Gyermekekért Közösségért és a Családért Alapítvány elnöke a szemináriumon elmondta: a szucsági cigánygyermekek társadalmi beilleszkedési programban vesznek részt. Ennek keretében 51-en részesülnek pénzbeli támogatásban, és a roma családok a község ivóvízhálózatából kapják majd a vizet. Az önkéntesek tatarozzák a megrongálódott épületeket, ablakokkal, ajtókkal látják el a romák házát.
— Felfedeztük, hogy Szucságon van egy AIDS-beteg kiskorú — mondta Rosca — munkahelyet szereztünk az édesapjának és orvosi ellátást biztosítottunk a betegnek.
Hangsúlyozták: a helyi hivatalos személyek csak a választási kampány közeledtével kapcsolódtak a tevékenységbe.
Az FRCCF másik projektje a szamosfôi (Mãguri-Rãcãtãu) internátus megjavítását célozza, a támogató a Román Társadalmi Fejlesztési Alap.
Bankettek idôszakát éljük. Tíz, húsz sôt még ennél is több éves érettségi találkozók váltogatják egymást. A vendéglôkben több a foglalt, mint a szabad asztal. A szépen felszolgált ételek, italok ínycsiklandóan vonzóak, gyönyörködtetik a szemet is. Kinek jut eszébe ilyenkor betekinteni a konyhába? Pedig egy étterem színvonalát annak konyhája biztosítja.
A konyhában dolgozó személyzetnek, a fôszakácstól a mosogatólányig mindenkinek ismerniük kellene a higiéniai alapfogalmakat, hogy a vendég ne remegjen attól, hogy megbetegítik. A hûtôszekrénynek jól kell mûködnie, a mosogatáshoz jó minôségû szereket kellene használni. A rossz (vagy megromlott) anyagokat ki kell dobni, a maradékokat úgyszintén. Be a kukába. De annak, aki kidobta, meg is kellene mosnia a kezét, és meg is törölni. Ha megnézem a konyhában lógó kéztörlôt, abból tudom: használják-e, milyen gyakran, valamint azt is, milyen gyakorta cserélik ezt a törlôt.
Ez az egészségügyi szervek feladata: felügyelni ennek a körforgásnak minden egyes szakaszát.
De a kukák ürítése már a polgármesteri hivatal feladatkörébe tartozik. És azoknak a kutyáknak a fékentartása is, akik ezeket a kukákat feldöntik. Mert ettôl függ, hogy szemetes, piszkos, gondozatlan, rossz szagú-e az egész utca. Ettôl függ a város „imázsa".
Panaszkodnak külföldrôl jött ismerôseink, barátaink, hogy világos színû ruhájuk, cipôjük, egyetlen városi séta után szürke lesz a portól, a fôvárosban pedig nem merészkednek ki gyalog az utcára, mert félnek a barátságtalanul morgó kutyafalkáktól.
A szemetet azelôtt elégették a városon kívül létesített telepeken. A mûanyag azonban (ez uralja a szemetet) nem ég, csak fertelmes füstöt árasztva, fojtottan üszkösödik. Mi még messze állunk attól, hogy szelektáljuk szemetünket reciklálás, újrafelhasználás céljából. Külön kellene gyûjteni az üveget, külön a papírt, a bádog és fém holmit, külön az ételmaradékokat. Rotterdamban, az autóbuszra várva figyeltük, ahogy a velünk szemben levô tárolóknál sorra állnak meg a kosaras biciklivel érkezô polgárok és dobálják be a hulladékokat, szigorúan csak az erre kijelölt helyre. Csendesen, fegyelmezetten, pontosan.
A városképet az utcák tisztasága, a szemetesek pontossága, az öntözôkocsik gyakorisága határozza meg — sokkal inkább, mint a szobrok. A kultúrszintet nem a külsôségek jellemzik, ezek ejtik át a naivakat, mint az egykori Potemkin-falvak a koronás fôket. A munka, amit ennek a célnak az érdekében el kell végezni, nem alacsonyíthat le, mint ahogy a goromba szó sem arra vet rossz fényt, akihez intézik, hanem arra, aki használja. A háborút követô években az utcaseprôket tréfásan „Veress Pali huszárjainak" nevezték, mert az akkori polgármester személyesen ellenôrizte munkájukat. Szabad akaratából!
Végül, bizonyítandó, hogy a dolgok kevéssé változnak, álljon itt Oscar Wilde Boldog herceg címû meséjének vége, amely a múlt század végén íródott:
„Másnap reggel a polgármester a városi tanácsosok kíséretében átsétált a téren. Ahogy elhaladtak az oszlop mellett, a polgármester feltekintett a szoborra.
— Uram Isten! De ütött-kopott ez a Boldog Herceg! — mondta.
— Ütött-kopott, de még mennyire! — harsogták a városi tanácsosok, akik mindig egyetértettek a polgármesterrel; és felkapaszkodtak a szoborhoz, hogy megnézzék közelebbrôl.
— Kiesett a rubin a kardjából, a szemei eltûntek és aranyos külsejét is elvesztette — szólt a polgármester — hiszen koldusabb már a koldusnál!
— Koldusabb már a koldusnál! — ismételték a tanácsosok.
— És itt meg éppenséggel egy halott madár hever a lábánál! — folytatta a polgármester. — Csakugyan legfôbb ideje rendeletben szabályoznunk, hogy a madaraknak tilos itt meghalniuk.
És a városi írnok följegyezte a javaslatot.
Így aztán lebontották a Boldog Herceg szobrát.
— Mivelhogy nem szép, nem is hasznos többé — jelentette ki a mûvészetek egyetemi professzora.
Aztán beolvasztották a szobrot, és a polgármester egybehívta a városi tanácsot, hogy elhatározzák: mi történjék az érccel.
— Természetesen új szoborra van szükségünk — mondta — és legyen az az én szobrom.
— Az én szobrom — mondta mindegyik városi tanácsos és civakodni kezdtek. És mikor utoljára hallottam felôlük, még egyre civakodtak."
Ezt kérdezte Görbe Mihály ács jó órával azután, hogy eloltották a villanyt, és az ágyvégek gipszelt karokként emelkedtek ki a kórterem sötétjébôl. Szívinfarktussal hozták be az este, de nem tudott elaludni. Kevés idô után ismét megszólalt:
— Ha elaludtak, hát aludjanak; de ha csak egy is ébren van, elmondom neki az életemet... Valójában nem is volna mirôl mesélni, ha az ördög rá nem vesz azon a reggelen, hogy ne vonattal menjünk, hanem állítsunk meg egy kiskocsit az országúton. Ebbôl lett minden baj, és amikor a Dacia az árkot átugorva nekiszaladt a diófának, a hátsó ajtó kiszakadt, mi meg repültünk utána az unokámmal.
Aztán lehuppanunk egy szántás közelébe, és én mindjárt azt vizsgálgattam magamon, tört-e csontom, szakadt-e húsom. Néztem a kisfiút, akinek az arcán vérrel keveredett el a tej, és akkor már emlékeztem, hogy a tejesüveg a kezemben volt, annak a csonkja vághatta el az ujjaimat, s miközben magamhoz szorítottam a csöppséget, ôt is bevéreztem.
Aki a kocsit vezette, meghalt, a feleségemnek a medencecsontja repedt meg, nekem meg hetek múltán is embertelenül fájt a fejem. És ami ennél is különösebb volt, ha elôre tekintettem, tisztán láttam, ha balfelé, szintén, mihelyt azonban jobbra fordítottam a fejem, elsasult a tekintetem. Ebbôl az irányból bármikor elüthetett egy kocsi. Jártam a kórházakat, de nem tudták kideríteni a furcsa jelenség okát. Mondták a vállalatnál, hogy fizetik az utamat, menjek fel a fôvárosba. Van ott egy professzor, az minden idegrendszerbe belelát.
Este vonatra is ültem, s megérkezésem reggelén már számot is kaptam a híres orvoshoz. Erôsen kíváncsi voltam, vajon az én fejembe is belelát, mint a kettészelt tökbe, finom ujjaival kitapogatja annak a magvait, és mindjárt mutatja is, hogy ez vagy az ott ni meghibásodott. Kilenc óra tájt meg is érkezett a piszológus, vagy hogy mondják, de nagy meglepôdésemre nem a lábán jött, hanem tolókocsiban hozták. Onnan is vizsgált meg, ülve, úgy forgatta, tapogatta a fejem, akár a csecsemôét, aztán szigorú elmélkedés után rábólintott saját felismerésére: az ütéstôl apró csontszilánk fúródott az agyamba, s attól sasul el a tekintetem, ha jobbra tekintek.
— No, Görbe Mihály, késre kell menni! — mondta a harmadik napon, és úgy mosolygott, mintha falumbéli volna. Én azt mondtam: — Velem lehet, csak nehogy megbánja a professzor úr!
Erre fölnevetett:
— Csak nálam lesz kés, maga közben úgy alszik, mint csecsemô az anyja ölében!
Így beszélgettünk, de a szavak alatt erôsen megszorítottam a kezét, mert éreztem, hogy bízik magában.
— A mûtét sikerülni fog — bólogatott —, de a törvény szerint mégis vállalnia kell a felelôsséget valamelyik hozzátartozójának.
A bátyám a fôvárosban élt, még az ötvenes évek elején ottragadt több erdélyi kôfaragóval. Fölhívtam hát a vállalatnál, hogy jöjjön be sürgôsen a sebészetre, mert né, mirôl van szó. Ô azonban hallani sem akart róla, és úgy üvöltött, hogy átforrósodott a kezemben a telefonkagyló. Mikor a professzor megtudta ezt, nagyon indulatba jött, és kijelentette, hogy a saját felelôsségére is meglékeli a fejem. Ebbe viszont már én nem akartam belemenni, nehogy a diplomájával fizessen a jóindulatáért. Titokban egy kis nyilatkozatot tákoltam össze a Józsi nevében, mintha mégis meggondolta volna magát.
Operáció után többé nem sasult el a tekintetem, be voltam biztosítva minden irányból. Kevés idô múlva megkaptam az elbocsájtó papírokat, és utazhattam volna haza, de még a villamosmegállóig sem értem, sebészorvos karikázott utánam izzadtan, fehér köpenyben.
— Jöjjön vissza, Görbe Mihály! — kiáltotta. — Nem engedhetem el így! Maga nagyon legyengült, észrevettem ezt a járásán, amint onnan fentrôl figyeltem!... Még feküdnie kell néhány napig!...
Nem örültem a marasztalásnak, de miközben visszafelé ballagtam a cókmókommal a rettentô hôségben, éreztem, hogy az izzadság könnyel keveredik az arcomon.
„Ha nem látnám a szememmel, el se hinném, hogy hasonló emberek is élnek a földön! — gondoltam. — Jobb néha egy ilyen száz testvérnél!"
Testvérnél? De hiszen épp róla akarok mesélni. Mert késôbb mégis beszégyenkezett a kórházba. Valami félénk kíváncsiság vezethette oda, hóna alatt egy kis görögdinnyével: de amikor elárultam neki, mire vetemedtem, már-már hozzám vágta a tököt.
— Helyettem írtál alá? — üvöltötte, és az arcomba köpött. — Hogyan tehettél ilyet?!... És ha innen egyenesen a hullaházba vittek volna, ma kit terhelne a felelôsség, te disznó... te hitvány gazember?!... Inkább vakultál volna meg, hogy ne vehess tollat a kezedbe!
Görbe Mihály elhallgatott, mintha a sötétbe fülelne, majd csalódottan fölsóhajtott:
— Csak beszélj, bolond, beszélj!… Úgyis az üres falaknak beszélsz, és senki sem gyanítja itt körülötted, hogy mitôl hasadt meg a szíved!...
Mivel még az aprómilliós elszámolásokhoz sem igen szoktam hozzá, nem elszörnyülködve, hanem már inkább hitetlenkedve követtem a Ziua nevû országos napilapban hetekkel ezelôtt elkezdett, sorozatban közölt tényfeltáró írást a hajdani Nicolae Ceausescu valamikori mesés vagyonáról. Köztudott volt, 1989 után pedig nyíltan beszélték is, hogy a szekuritátén keresztül lebonyolított kereskedelmi ügyletek révén a Ceausescu família és a köreikhez tartozók mesés összegeket vittek ki az országból és helyeztek el svájci titkos bankszámlákon. 1990 elején aztán megkezdôdött a hajsza a „sátán vagyona" után: az akkori Roman-kormány egy kanadai pénzügyi kivizsgálásokkal foglalkozó céget bízott meg a 400 millió dollárra becsült vagyon felderítésével, a kivizsgálást azonban politikai rendeletre leállították, és hivatalosan azóta sem, tehát már tíz éve az állami intézmények semmit nem tesznek ebben az ügyben. A sajtó azonban pont most mindent elôásott, és neveket, cégeket, anyagi érdeken összefonódó kétes ügyleteket szellôztetett meg. A hivatalosan elindított kivizsgálás a diktátor vagyona után állítólag akkor állt le, amikor a szálak eljutottak egy Crescent nevû ciprusi céghez, amely még 1982-tôl kezdte meg sikeres romániai mûködését a szeku felügyelete alatt, majd a cég igazgatójához, egy Dan Voiculescu nevû, évtizedes tapasztalatokkal rendelkezô üzletemberhez, aki Ceausescu belsô embere volt, és különféle nyersanyagkivitellel gazdagította a titkos bankszámlákat. Ez a Dan Voiculescu — és nem csak ô — egyik napról a másikra vált multimilliárdossá, a diktátor vagyonának eltûnésével egyidôben, majd hatalmas pénzügyi- és médiabirodalmat (övé többek között az Antena 1 tévéadó valamint a Jurnalul sajtókiadvány) varázsolt magának már a kilencvenes évek elején. Akkor, amikor az alig éledezô, kialakulgató hazai kereskedelemben és üzleti életben tevékenykedni akaróknak nehezen sikerült összegyûjteni százezer lejt egy cég bejegyzéséhez, az elôbb említett üzletember (és köre) több milliárd lejes és több tízmillió dolláros alaptôkével rendelkezô hivatalos vállalkozásokat hozott létre.
Végignézve a felsorolt cégeket valamint a nagyon változatos szolgáltatást és termelést, amellyel ezek foglalkoznak, arra gondolnánk, hogy mindebben haszon is van, mihelyt valószínûleg számtalan embernek adnak munkalehetôséget. És azért sem lehet hibáztatni valakit, hogy nem dobta el magától az éppen elébe kerülô lehetôséget, hanem gátlástalanul felhasználta azt, természetesen a saját érdekében. A felelôsség végül is (mind)azoké, akik megengedték, lehetôvé tették immár évek, évtizedek óta, hogy bizonyos személyek és körök jogtalanul jussanak hozzá ôket meg nem illetô javakhoz és elônyökhöz, visszaéljenek befolyásukkal, korrumpálva korrumpáljanak, adócsalásokból gazdagodjanak büntetlenül.
Hiszen mindezeknek az eseteknek kétségkívül politikai kihatásai, illetve politikai szintû összefonódásai vannak, és ezt a következtetést a tényfeltáró írást közlô sajtó is megírta. Annak idején ugyanis éppenséggel az Iliescu rendszer állíttatta le a kivizsgálást, utasításukra az intézmények megtagadták mindenféle hivatalos okirat kiadását és tanulmányozását, és bár a kanadai cég nyíltan tanácsolta, nem hallgatták ki a „kulcsembereket". Utólag úgy tûnik, hogy a román állam könnyûszerrel vissza tudta volna szerezni a diktátornak állami pénzekbôl, tehát valójában az adófizetô lakosság kifosztásából, megkárosításából összeharácsolt többszáz millió dolláros „magánvagyonát", a jelek szerint azonban mindehhez nem volt meg az elegendô politikai akarat. Egyéb akarat, pontosabban érdek igenis volt és van. Az állami hivatal(nok)ok számtalan üzletet néha kizárólag csak bizonyos cégeken keresztül bonyolítanak le, az államkassza nyilvánvaló kárára, de az üzletkötôk és közvetítôk biztos egyéni hasznára. A különféle gazdasági elônyök megszerzése, a pénzügyi ellenôrzések állandó elkerülése több számjegyû összeggel elkötelezett politikusok, magas rangú hivatalnokok révén válik lehetôvé. Ily módon hárítható el mindenfajta akadály egy minden téren sikeresnek bizonyuló üzletember elôl. Ezért nem lehet ezeket a pénzügyi botrányokat (lásd a Costea ügyet is) függetleníteni a politikától, az éppen hatalmon levôktôl, hiszen ezek az ügyek végül is csak a társadalom elôtt nem, vagy kevésbé ismertek. Példa erre az 1990-es júniusi bukaresti bányászjárás évfordulójakor az államfô azon kijelentése, hogy igenis birtokukban vannak az összes adatok a felelôs személyekrôl meg a szervezôkrôl. Hát akkor miért hallgatnak, miért nem kezdôdött el a kihallgatás, letartóztatás, miért nem történt meg a felelôsségrevonás tíz év után sem? És ezen a ponton lehet számon kérni a hatalomtól kötelességének elmulasztását.
A sajtóban az elmúlt idôben megjelent leleplezô írások azonban úgy tûnik, süket fülekre, vak vagy észrevenni nem akaró szemekre találtak. Tíz év alatt sok mindenbe belebambultunk. A helyhatósági választások eredményei alapján is világos már, hogy a megjelent diszkreditáló írásoknak semmilyen nimbuszromboló hatásuk nem volt. Mi, egypáran, annyit még megteszünk, hogy a gazembereket töröljük valamirevaló politikus nyilvántartó tárunkból, a többség azonban változatlanul érzéketlen az ilyen jelenségekre. Jobb helyeken bôségesen sok a sajtó nyilvánossága ahhoz, hogy a leleplezett politikus önszántából visszavonuljon. Itt már sem szégyenérzet, de még közfelháborodás sincsen.
Elevenen él bennem ma is a sepsiszentgyörgyi árvaház képe. Az egyik szobában emeletes kiságyak álltak, mindegyikben egy-egy apróság feküdt. Bár nagy részük 6 hónapos is elmúlt már, alig mutattak 2-3 hónaposnak. A dada bejött, tizenkét cumit hozott magával, s nagy rutinnal mindegyiknek a szájába tömködte a tejjel telt cumit. Volt olyan csöppség, aki jól elboldogult az evéssel, másnak a cumi kibuggyant a szájából, az étel fele pedig a párnára csöpögött. A nagyobbak már jobban boldogultak az evéssel. Az egyik kisfiú a fejét verte az ágy rácsába, a másik csak himbálózott vagy ringatta magát, egy nagyon értelmes kis nyomorék gyermek a földön feküdt, bánatos szemét ránk szegezte...
A gyermekotthon
Maria Muzur szociális gondozó, a World Vision Keresztény Humanitárius Egyesület pótmamaprogramjának vezetôje már vár a Rákóczi úti árvaház udvarán. Személy szerint nagyon keveset tudok a pótmamaprogramról, de abban biztos vagyok, hogy a gyermekeknek családban a helyük. A World Vision szervezet pedig épp erre szeretne hatékony megoldásokat ajánlani, vagyis megismertetni a szülôkkel az árvaház alternatíváját.
— A hivatásos pótmamaság gyakorlatilag egy szakma — meséli Maria. 1997-ben a 26-os számú kormányrendelet új alapokra helyezte a gyermekvédelmet Romániában. Akkor kezdtek a gyermekek intézménybe jutásának megelôzésére is alternatívákat keresni. A hivatásos pótmamaság szakmai szintre emelése egyike volt ezeknek a lehetôségeknek. Ezt emelte törvényerôre az 1998/108-as jogszabály, az 1998/217-es kormányhatározat pedig a hivatásos pótmamák státuszát határozta meg. Bárki lehet pótmama — folytatja a programvezetô —, mindössze egy pár követelménynek kell eleget tennie. Fontosak az anyagi körülmények, nem villát vagy luxust várnak el a jelentkezôktôl, ellenben saját lakással mindenképp rendelkezniük kell, hiszen albérletbe, bizonytalan körülmények közé nem lehet egy gyermeket elhelyezni. A legfontosabbak azonban a személyiségjegyek, az, hogy szeresse, és tudjon bánni a gyermekekkel. Nem lehet büntetett elôéletû, illetve csak olyan személy jöhet szóba, aki saját gyermekeit soha nem hagyta el. A pótmama egy, a gyermek érdekeit védô nagy csapat része. Természetesen ez is, mint bármely más szakma, fizetéssel és munkakönyvvel jár. A kezdeti fizetés 800 000 lej körül van, de a tapasztalattal rendelkezôk már 1 600 000 lejt is kaphatnak. A gyermek után havonta 406 000 lej elhelyezési díjat kapnak, amihez a 65 000 lejes gyermekpénz is hozzáadódik. A World Vision szervezet ugyanakkor a gyermekneveléshez szükséges kellékekkel segíti a családot. A pár hetes, hónapos gyermekek például tejport, gyermekkocsit, babaágyat, ruhákat kapnak.
World Vision-pótmamák
A World Vision szervezet pótmamaprogramját 1999 márciusában indította be, de az elôkészületek már 1998 decemberében elkezdôdtek. Az országban ugyanis más civil szervezetek, illetve a gyermekvédelmi igazgatóságok is foglalkoznak hasonló tevékenységgel. Az elsô pótmamákat akkor hirdetések útján toborozták.
— Elôször azt kellett megvizsgálni, hogy megfelelnek-e a törvényes követelményeknek. Minket fôleg a családi kapcsolatok érdekelnek, hogyan viszonyulnak egymáshoz a családtagok, milyen otthon a hangulat — meséli Maria Muzur. — Mivel a gyermekek egy ideig ebben a családban fognak élni, szóba álltunk a férjjel, a gyermekekkel is. Tudnunk kellett ugyanis, hogy a család többi tagja hogyan viszonyul mindehhez. Majd egy 60 órás tanfolyam következett, amely nem csak a pótmamáknak, hanem a férjeknek is szólt. Nagy örömünkre, a férjek közül igen sokan el is jöttek. Itt a jelentkezôk gyermekpszichológiát tanultak, az árvaházi gyermekek jellegzetességeivel, jellemvonásaival, különleges igényeivel, és a reájuk vonatkozó jogszabályokkal, illetve a gyermekek jogaival ismerkedhettek meg. A találkozókon konkrét esetek megtárgyalására is sor került, a már gyakorlott pótmamák megosztották tapasztalataikat a kezdôkkel. A tanfolyamot végül záróvizsga követte a gyermekvédelmi igazgatóság szakemberei elôtt.
Az elsô diplomákat a hivatásos pótmamák tavaly március-áprilisban kapták meg. Jelenleg 17 alkalmazottal dolgoznak, de hálózatukat ki szeretnék bôvíteni 30 pótmamára, Kolozsváron kívül pedig Tordán, Aranyosgyéresen és Szamosújváron létesítenének fiókszervezeteket. — Férfiak lehetnek-e „pótmamák"? — tettem fel a kérdést, bár sejtettem, hogy ez a hivatás inkább a nôket vonzza. Ennek ellenére — tudtam meg — jelentkezett férfi is. A tanfolyam alatt azonban rájött arra, hogy nagyon keveset tud a gyermeknevelésrôl. Ezért ô inkább10–14 éves gyermekeket szeretett volna, a World Vision ezen programja pedig csak 0–7 év közöttiekkel foglalkozik. A hirdetésre fôleg munkanélküliek, illetve nyugdíjasok jelentkeztek, többnyire 33–65 év közöttiek.
A híd
A hivatásos pótmama híd az árvaház és a család között. Egy olyan nevelôszülô, aki felkészíti a gyermeket a saját családjába való beilleszkedésre. Ugyanakkor átmeneti otthont biztosít olyan gyermekek számára, akiknek a családjában ideiglenesen gondok merültek fel.
— Azt, hogy melyik családhoz melyik gyermek kerüljön, nagyjából mi döntjük el — mondja Maria Muzur programvezetô. A pszichológusok elkészítik a tanfolyam minden egyes résztvevôjének a jellemzését, majd a személyiségjegyek, a temperamentum, illetve a család jellemzôinek figyelembevételével kiválasztjuk a hozzáillô gyermeket. Természetesen azt is figyelembe vesszük, hogy a gyermek a családjához minél közelebb lakjék, hogy elôsegíthessük a minél gyakoribb találkozásokat a gyermek és szülei között, azért, hogy a családba való visszakerülésre minél hamarabb sor kerülhessen. Ez azonban egy pár héttôl akár 1 évig is eltarthat. Mi kidolgozunk egy tervet a gyermekre vonatkozóan, azt, hogy az adott idô alatt mit kell megtanulnia, milyen készségeket kell elsajátítania... Eközben természetesen támogatjuk, tanácsokkal látjuk el a pótmamákat, de a családokról sem feledkezünk meg. Miközben a gyermeket a pótmamák felkészítik a hazatérésre, más szakemberek a családot, a szülôket készítik fel erre a nagy eseményre. A legtöbb esetben ugyanis a szülôk anyagi gondokkal is küszködnek, de a fô nehézséget mégis a kapcsolatbeli problémák jelentik: be kell fogadniuk a családba egy új emberkét, akit alig ismernek, hiszen lehet, hogy a gyermek már több éve árvaházban nevelkedett...
Otthon a pótmamánál
A szociális gondozóval „családlátogatásra" megyünk. A Györgyfalvi negyedben, egy bokrokkal körülvett tömbházat keresünk. Becsengetünk. Dandos Eli, a ház asszonya nyit ajtót nekünk, de a kis Péter és Lisa sem maradhatnak el az üdvözlésben. Jóformán még be se léptem a házba, amikor Lisa, a kiskutya már rajtam csüng, Péter pedig a szociális gondozónô nyakába ugrik. Péterke, a kis barna fiúcska a közelben játszik, a régi negyedliteres üdítôs üveget le nem tenné a kezébôl, házi eperszörp van benne. A földön egy lila-kék csíkos sporttáskában hevernek a játékai, kicsiautó, kiskacsa, összerakós kockák kandikálnak ki belôle. A kifestôkönyvét és egyéb játékait mutatja Mariának, miközben mi Elivel beszélgetünk. — Mivel nyílt, kommunikatív alkat vagyok, nagyon könnyen feltaláltam magam a nehezebb helyzetekben, gyermekekkel és idôsekkel egyaránt. Emiatt itt nagyon megszerettek a negyedben is. Ismerek szinte mindenkit, mivel elárusítónôként dolgoztam. De a tulajdonost csak a pénz érdekelte, többször is felrótta nekem, hogy minden „vénasszonnyal" szóba elegyedem, a gyerekeket pedig ki nem állhatta. Egy szép nap elegem lett mindenbôl, és otthagytam a munkahelyem. Gondoltam, ha nem találok olyan munkát, amit szeretek, akkor inkább otthon ülök és kötök, de bármit nem vállalok el. Már hosszabb ideje ültem itthon, amikor valakitôl meghallottam, hogy az árvaháznál pótszülôket keresnek. Mondtam is rögtön az uramnak: el se tudok képzelni más munkát számomra, mint ezt, így egyik napról a másikra döntöttem, a férjemmel kocsiba ültünk, és elmentünk az árvaházba, ahonnan nagyon elégedetten jöttem haza. Éreztem: végre azzal fogok foglalkozni, amit szeretek. És valóban így is lett. Semmi pénzért nem cserélném fel másra ezt a mesterséget.
Gyermekeim érdeklôdéssel figyelték az eseményeket. Andrea, a 20 éves lányom mondta egyszer, hogy engem az Isten irányított a pótanyaság felé. XII-es volt, amikor Raluca, egy két és fél éves kislány hozzánk került. Mellette annyira megszerette ezt a munkát, hogy gyógypedagógiára felvételizett. Fiam, András, most végezte a VII. osztályt. Ô is könnyen elfogadta az új helyzetet.
— Melyik a legnehezebb idôszak? — kérdeztem. — Az elején az alkalmazkodás nehéz, a végén pedig a búcsúzás — mondja Eli. — Eleinte még alig ismered a gyermeket. Még nem tudod, melyek az igényei, mit tud, mit nem tud. A végén pedig, amikor elmennek, kiürül a ház utánuk. Ralucát például este lefektettem a kiságyába, de reggel mindig mellettem ébredt. A kezdeti nehézségek azonban eltörpülnek az öröm mellett, mikor látod, hogy a gyereket megtanítottad valamire...
Közben megérkezik András is. Tôle is megkérdezem, mi a véleménye minderrôl, hogyan fogadta a „kistestvéreket"? — Valóban, mintha kistestvérek lennének — mondja. Eddig nem okozott gondot, hogy eggyel többen vagyunk, de miután elment a kislány, mintha kiürült volna a ház nélküle. A fiúk inkább a lányok, a lányok pedig inkább a fiúk társaságát keresik — mondja. — Én többet törôdtem Ralucaval, Péterrel pedig a nôvérem foglalkozik többet... Péternek reggel az az elsô dolga, hogy megnézze, Andrea itthon van-e még. A barátaim, osztálytársaim is teljesen természetesen fogadták mindezt. Mikor legelôször megláttak Ralucával, megkérdezték: ki ô. Akkor elmagyaráztam, hogy édesanyám hivatásos pótmamaként dolgozik, és azóta ez nekik is teljesen természetes. — Tíz nap telt el Raluca elmenetele és Péter jövetele között — fûzi hozzá Eli. — Ez alatt az idô alatt ismerkedtem a kisfiúval. Mivel nekem lányom is és fiam is van, nagyon hamar megszoktam mind a kettôt. Eleinte nehezebb, mivel a saját gyermekeid mellett nyugodtabb vagy, más gyermekeit viszont jobban félted. Nehéz az az idôszak, míg megtanítod nekik, hogy ezt vagy azt nem szabad. Mivel intézetbôl került ki, sok mindenrôl nincs tudomása.
Ez egy olyan szakma, amit útközben sajátítasz el, és közben rájössz arra, hogy minden egyes lépés a gyermekkel milyen fontossággal bír lelki fejlôdése szempontjából. Saját gyermekeimet is vittem mindenfelé, mert nem volt akire hagynom, de csak most jöttem rá ennek a fontosságára. Nagy élmény számomra, hogy Péter már nem szalad át az utcán anélkül, hogy széjjelnézne, sôt a stopnál már ô figyelmeztet a piros jelzésre.
Mielôtt eljönnénk, Péter még énekel nekünk valamit, Andrástól elkéri a kis gitárt és önfeledten gitározik. Teljesen belefeledkezik ebbe... Ha ez a gyermek zenélhetne, boldog ember válhatna belôle...
A romániai zsidó közösségektôl elkobzott ingatlan javak azonosításakor történt tévedéseket kijavítani hivatott sürgôsségi rendeletet adott ki a múlt héten a kormány. A kormányrendelet módosítja és kiegészíti az 1997/21-es sürgôsségi rendeletet, amely a valamikor a zsidó hitközségek tulajdonát képezô ingatlanok visszaadását írja elô, valamint az 1999/83-as sürgôsségi rendelet függelékét, amelyben az egykor nemzeti kisebbségi közösségek javainak visszaszolgáltatását szabályozza. A két rendelet hatályba léptetésének késleltetése a szóbanforgó épületek további rongálódásához, az ingatlan javak azonosításának megnehezítéséhez vezet.
Markó Attila, a Kisebbségvédelmi Hivatal jogi osztályának igazgatója a Szabadságnak elmondta, a hivatal újabb, az államosítás elôtt közösségi és egyházi tulajdonban levô ingatlanokat tartalmazó listát készül elfogadtatni a kormánnyal. — A lista már egy hete elkészült, de a kormány csak az elkövetkezendô hetek egyikén tûzi újra napirendre a kérdést — jelentette ki Markó. A korábbi rendeleteket módosító sürgôsségi kormányrendelet is csupán a Hivatalos Közlönyben való megjelentetése után léphet életbe.
Áder János, a magyar országgyûlés elnöke szombaton a Parlament kongresszusi termében fogadta a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójának több mint 700 fôs küldöttségét, majd megbeszélést folytatott a vendégek szûkebb delegációjával. A világtalálkozó megnyitásának másnapján tartott rendezvényen a házelnök köszöntôjében közölte: ma Magyarország abban a helyzetben van, hogy gazdasági lehetôségeit összhangba hozhatja azzal a szereppel, amelyet kultúrája révén már ezer éve betölt Európában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a magyar törvényhozás csupán a kereteket teremtheti meg, a jelenlegi gazdasági-technikai lehetôségek mellett rájuk leselkedô veszélyektôl csak a magyarok védhetik meg magukat, és csak ôk ôrizhetik meg saját kultúrájukat. Áder János közölte, hogy Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozás nélkül is elfoglalta helyét a nyugati népek családjában, tagja a világ legerôsebb szövetségi rendszerének, és segíti szomszédjai felzárkózását. — A közösségi döntéseken alapuló egyházszervezet olyan hagyomány, amit gondozni kell, nehogy elhaljon — hangsúlyozta a házelnök.
Tôkés László püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke az Országgyûlés épületérôl, a törvényhozásról szólva azt mondta: „a mi helyünk üres ebben a házban; elsôsorban a határon túliakra gondolok". Közölte továbbá, hogy a világ — szerinte mára igencsak meggyengült — magyarságát sok elôítélet osztja meg, amelyeknek van is bizonyos valóságalapja. — Ami politikailag nem lehetséges, földrajzilag a múlté, legyen valóság a hitben, az öntudatban, a szolidaritásban, a testvéri szeretetben — hangoztatta az egység szerepét hangsúlyozva Tôkés László. A püspök végezetül köszönetet mondott a magyar kormánynak a református világtalálkozó támogatásáért. A szûkebb körû megbeszélésen Áder János beszámolt arról, hogy az elmúlt két évben számos olyan törvénymódosítás született, amely kapcsolódik az egyházak munkájához. Hangsúlyozta, hogy az egyházalapításról szóló törvény szigorítását, a várható támadások ellenére is törvényi formába kell önteni.
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kiemelte, hogy az elmúlt két évben „egyfajta új stílust— tapasztaltak a kormányzat részérôl.
A püspök felvetette, hogy a személyi jövedelemadó egyházaknak felajánlható egy százaléka szerepeljen külön rubrikában az adóíven, mert a jelenlegi gyakorlatot nagyon körülményesnek tartják. Jelezte azt is: nagy várakozással tekintenek a minimálbér tervezett emelésére irányuló intézkedések elé.
A világtalálkozó keretében tegnap református templomot szenteltek fel Budapest XVII. kerületében, a 30–35 ezer lakosú Rákoskeresztúron. Szombathy Gyula, a rákoskeresztúri egyházközség lelkésze elmondta, a kerületben eddig nem volt református templom.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |