2000. június 3.
(XII. évfolyam, 127. szám)

Új sorozatot indít útnak az Osiris Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Mûhelye Kisebbségek Kelet-Közép Európában címmel. A mûhely ötletét felvetô és szorgalmazó Glatz Ferenc, az MTA elnöke, illetve a sorozat szerkesztôje, Szarka László, a hét végén Kolozsvárra látogat, ahol részt vesz az EME közgyûlésén.

A vallásháborúk és türelmetlen hitviták századában Erdély felismerte, hogy csupán a szabadság és a türelem útja vezet a különbözô keresztény felekezetek által, különbözô utakon keresett Igazság felé. Az 1568. január 13-i tordai országgyûlés a világon elsôként törvénybe foglalta a lelkiismereti szabadságot és a vallási türelmet. A tordai országgyûlés határozata egyben az unitárius egyház elismerését is jelentette. Az unitárius egyház szervezésében Tordán kezdôdött tegnap az a millenniumi rendezvénysorozat, amely e világtörténelmi fontosságú eseményre emlékezik.

Az egykori országgyûlésnek helyt adó római katolikus templomban ökumenikus istentiszteleten méltatták 1568. január 13-ának jelentôségét, majd háromnyelvû emléktáblát avattak a templom elôterében. Igét hirdettek az erdélyi magyar történelmi egyházak elôljárói: Szabó Árpád az unitárius egyház, Csiha Kálmán az Erdélyi Református Egyházkerület, Mózes Árpád az ágostai hitvallású zsinatpresbiteri magyar evangélikus egyház püspökei és Csûry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora. A romániai magyar római katolikus egyház nevében a püspöki kar elnöke, Tempfli József nagyváradi püspök üdvözölte az ünneplô gyülekezetet. A fôpapok azon reményüknek adtak hangot, hogy talán a XXi. század kiteljesíti a tordai országgyûlésen törvényesített eszményt, és valóban a lelkiismereti szabadság és a türelem százada lesz

Balogh Ferenc unitárius fôgondok a Képviselôtanács nevében köszöntötte a résztvevôket, s ezt követôen a "világiak" kaptak szót. Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben küldte el jókívánságait, a HTMH-t Báthory János alelnök képviselte. Az RMDSZ nevében Takács Csaba ügyvezetô elnök beszélt 1568 máig érvényes üzenetérôl. Patrubány Miklós MVSZ elnök mélttta az európai határkônek bizonyuló történelmi esemény jelentôségét. Bogdan Cerghizan prefektus azt emelte ki, hogy a mai erdélyieknek erkölcsi kötelsségük folytatni a 432 évvel ezelôtt elkezdett úttörô munkát.

Az istentiszteletet követôen került sor az emléktábla leleplezésére és megkoszoruzására. Az unitárius egyház részérôl Szabó Árpád unitárius püspök és Rezi Elek fôjegyzô, az RMDSZ részérôl Takács Csaba és Kónya-Hamar Sándor helyezték, a Kolozsvári Magyar Fôkonzulátus részérôl Alföldi László fôkonzul és Cseh Áron konzul, a bukaresti Magyar Nagykövetségrôl pedig Barabás János sajtóattasé helyezték el az emléktáblán a kegyelet virágait.

"A magyar milleniumi rendezvények keretében fontosnak tartottuk 1568 jelemntôségének kiemelését. Két évvel ezelôtt Nemeskürthy István kormánybiztos is nagy örömmel fogadta tervünket, az volt a véleménye, hogy a tordai országgyûlés lelkiismerteti szabadságot és vallási türelmet kodifikáló határozata olyan értéket képvisel a magyar történelemben, amely mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy ne adnánk különleges jelentôséget. Az unitárius egyház már elôzôleg tervezte ennek megünneplését, és örültünk, hogy a magyar állam vezetése részérôl ilyen megértésre találtunk. 1568-at az unitárius történetírás az egyház megalakulásának éveként tartja számon. Mi most itt Tordán, ennek nem adtunk különleges hangsúlyt, majd a szombati kolozsvári istentisztelet keretében emlékeztünk 1568 ezen vonatkozásaira. Itt, az egykori országgyûlás színhelyén azt akartuk kihangsúlyozni, hogy a lelkiismereti szabadság — amely talán több mint a vallásszabadság-, és a vallási türelem, Jézus tanításában gyökerezik és közös kell hogy legyen minden keresztény egyház számára. Ha nem tudjuk elfogadni azt a tényt, hogy az Istenhez vezetô utat mindenki maga kell hogy megkeresse, és ebben nem szabad sem befolyásolni, sem korlátozni, akkor még távol állunk Jézus tanításának megéretésétôl.

Amit itt ma megfogalmaztak a történelmi egyházak vezetôi, és azok is, akik különbözô intézmények nevében beszéltek, úgy érzem reményekre jogosít a jövôt illetôen, mert egyaránt azt hangsúlyozták, hogy nekünk csak együtt van mind jelenünk mind jövônk. Felemelô volt ez az ökuménikus istentisztelet és az emléktábla felavatása, számomra azt bizonyította, hogy mindannyian ugyanazon a hullámhossszon vagyunk. Bízom abban, hogy 1568 szelleme, nemcsak az emkléklezésben hoz össze minket, hanem segít a jogainkért folytatott küzdelmek porondján méginkább egymásra támaszkodni." — nyilatkozta lapunknak dr. Szabó Ærpád az unitárius egyház püspöke.

A rendezvénysorozat délután Kolozsváron tudományos ülésszakkal folytatódott az unitárius egyháznál. Ma délelött a belvárosi unitárius templomban hálaadó istentisztelet kertében az egyház megalakulására emlékeznek.

Gál Mária

• Két órára lebénult a forgalom a prefektúra környékén
• Bojkottálni fogják a helyhatósági választásokat

Pénteken délelôtt lebénult a forgalom a prefektúra környékén. A Brassai líceumtól kezdve majdnem a Somesul kötöttárugyárig autó- és trolibuszok egész sora vesztegelt. A Brassai környékén egy keresztbe állított trolibusz, a prefektúra épületeelôtti útkeresztezôdésnél pedig több teherautó barikádolta el a közlekedést. Mindezt a bonyodalmat az a pár száz elkeseredett FNI-s befektetô okozta, aki délelôtt 10 órakor gyûltek össze a befektetési alap székháza

elôtt, majd onnan spontán módon a CEC székháza és a prefektúra elé vonultak. A gyûlés fél egy órakor ért véget, arra a hírre, hogy a prefektúra délután 3 órakor fogadja a befektetôk érdekeit képviselô bizottságot.

A tüntetés feloszlatásával sokan nem értettek egyet. Legalább estig meg kellett volna bénítani a forgalmat — kiabálták többen is. Az elsô elhaladó teherautót pedig öklükkel verték, majd egyesek össze is verekedtek, végül azonban szép lassan mégis feloszlott a tömeg.

Újságírók kérdésére Manea Gheorghe, a befektetôk érdekeit képviselô bizottság egyik tagja elmondta: — A bizottság szombaton alakult meg. A pénteki tiltakozási akció pedig egyike azoknak, amelyeket folyamatosan szerveznek mindaddig, amíg eredményeket nem érnek el. A délelôtti órákban fogadta ôket a polgármester, ezt követôen pedig Naghi Margareta CEC-igazgatóval folytattak tárgyalásokat, aki közvetítô lesz a befektetôk, illtve a CEC elnöke között.–- Követelésünk mindössze az, hogy visszaszerezzük befektetett pénzeinket — mondta. — Azt tartottuk volna tisztességesnek, ha az állami szervek beavatkoztak volna ebbe az országossá nôtt akcióba, ugyanis a FNI csôdje 310 000 befektetôt, családaikkal együtt pedig közel egymillió személyt érint — mondotta, hozzátéve: a befektetôk távolmaradásuk által bojkottálni fogják a vasárnapi választásokat. Tiltakozási akciójukat pedig mindaddig folytatni fogják, amíg a miniszterelnöktôl, illetve más döntéshozó szervektôl pozitív választ nem kapnak.

Péntek délután 3 órakor a bizottság tagjai a prefektúra, a rendôrség, illetve a pénzügyi igazgatóság képviselôivel találkoztak. A megbeszélést követôen az újságíróknak elmondták, hogy szombaton már elkezdik a szakvizsgálatot a FNI pénzügyi helyzetére vonatkozóan. Ennek értelmében külön elkészítik a pénzkifizetések névsorát a 2000. január 1. — május 7., a május 8. — május 24-e közötti idôszakokra, illetve a május 24-e után történtek esetében is. Ezzel egyidôben a rendôrség is elkezdi a nyomozást.

A befektetôk képviselôi vasárnap délelôtt 10 órakor, a FNI székháza elôtt találkoznak a kárvallottakkal, akiket tájékoztatnak a péntek délutáni tárgyalások eredményeirôl. Mivel a szavazások napján bármilyen tiltakozási akció törvénybe ütközô cselekedetnek minôsül Nelu Pop ezredes felhívta a figyelmet amennyiben a péntekihez hasonló esemény megismétlôdik a rendôrség közbe fog avatkozni. Gheorghe Manea, a befektetôk egyik képviselôje hangsúlyozta: a bizottság bármilyen tiltakozási akciótól el fogja határolni magát.

Mihai Costin, a pénzügyi igazgatóság igazgatójának tájékoztatása szerint a kolozsvári FNI pénzügyi helyzetének szakvizsgálata jövö szerdáig, azaz június 8-ig megtörténik.

Tamás Kinga

A Nemzeti Befektetési Alap (FNI) azon kárvallottai, akik vissza akarják kapni elvesztett pénzüket, büntetôfeljelentést tehetnek a NBA-ot adminisztráló SOV Invest ellen a Büntetôtörvénykönyv 215. cikkelyének 3. bekezdésére, valamint a 289. és 291. cikkelyekre hivatkozva (szerzôdéskötéskor elkövetett csalás, közhivatalnok által elkövetett közokirathamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása). A feljelentést a megyei rendôrfelügyelôség gazdasági-pénzügyi ügyosztályán (Traian utca 27. szám) kell megtenni. A feljelentés mintapéldányát a bejáratnál kifüggesztették, de másolásra a kapustól is elkérhetô.

Simona Pintea, a megyei rendôrség szóvivôje elmondta, hogy ez az intézkedés még csak a pénzvisszaszerzés elsô mozzanata, amelynek fô célja, hogy felmérje: mekkora összeggel csapta be az NBA a befektetôket.

(balázs)

A polgármester-, a helyi, illetve a megyei tanácsosjelöltek jegyzékét tartalmazó szavazólapokat ma reggel 8 és 12 között osztják ki a szavazókörzeteknek — nyilatkozta lapunknak Vasile Grunea bíró, a Körzeti Választási Bizottság elnöke. Hozzátette: az elôre nem látható esetekre csupán száz szavazólapot osztanak szét a szavazókörzetekben. Az ok: el szeretnék kerülni azt, hogy valaki a szavazás meghamisításával vádolja a szavazókörzet tagjait. Kivételt csupán azok a szavazókörzetek képeznek, ahol az egyetemi hallgatók szavaznak. Ide akár 400-500 szavazólappal többet küldhetnek.

Kérésre a mozgóurnát az öregek otthonába és a kórházakba is kiviszik. Így a kolozsvári illetôségû idôs személyek és betegek is leadhatják voksukat. A mozgóurnát a szavazókörzet illetékesei a megyei rendôrség fogdájába is elviszik. Grunea emlékeztetett: mindenki vigye magával személyazonossági igazolványát, útlevéllel csupán rendkívüli esetekben szavazhatunk. Ha valaki otthon felejti szemüvegét, kérheti a szavazókörzet elnökét, mutassa meg, hol található az általa támogatott párt vagy jelölt. Egy szavazófülkébe csupán egy személy mehet be — emlékeztetett Vasile Grunea.

K. O.

Az iskolás sportklubok, illetve iskolai sportosztályok eredményei alapján továbbra is az ország legsikeresebb megyéi közé tartozik Kolozs megye — tûnt ki a Megyei Tanfelügyelôség hónapvégi sajtóértekezletén. Különösen a Viitorul Iskolás Sport Klub, a Távközlési Iskolaközpont sportszakos osztályai, valamint az Atlétikai Iskolás Sport Klub diákjai remekeltek az 1999–2000-es tanévben, több országos bajnoki címet is elhódítva. Jó néhány sikeres községi szintû eredményrôl is beszámolt Cârjoescu Dan testnevelés szakos tanfelügyelô: a hegyvidéki községekben (így például Riskán is) továbbra is sikeres sportágnak számít a sí és a korcsolya. Kolozsvár legerôsebb iskolai szintû sportágai az idén is a nôi kézilabda, a férfi kosárlabda és — a Tordai Iskolás Sport Klub jóvoltából — a nôi röplabda voltak. Az eredményeken felbuzdulva a Megyei Tanfelügyelôség felvetette egy sportlíceum létesítésének gondolatát is.

Török Ferenc megyei fôtanfelügyelô-helyettes elmondta, hogy a tanári áthelyezések ügyét nagyobb gondok nélkül sikerült lebonyolítani. A legtöbb kellemetlenséget az okozta, hogy a pályázók nem voltak teljesen tisztában az új áthelyezési rendelkezésekkel. A reprezentatív iskolákba 85 állást foglaltak el; az üresen maradt katedrákat az iskolák által szervezett versenyvizsgák által fogják majd betölteni.

A véglegesítô vizsgára 597, a második fokozat elnyerésére 191, az egyes fokozat elérésére pedig 119 tanár jelenkezett; a vizsgákra augusztusban fog majd sor kerülni.

Gyermekbalett az operában

Az Állami Magyar Opera színpadán vasárnap, június 4-én, 11 órakor balettelôadást tart a Gyermekpalota Boér Jakab Ilona irányította balettcsoportja. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

Kolozsvári Népfôiskola
Van-e vállalkozói kedv az erdélyi magyarokban? címmel tart vetítéses elôadást Farkas Mária közgazdász, vállalkozói szövetségi elnök június 6-án, kedden du. 5 órakor a Majális/Republicii utca 5. szám alatti Györkös-Mányi Albert emlékházban. A kísérô mûsorban Márkos Albert hegedül, Rónai Ádám és Starmüller Péter zongorázik.

A KOLOZSVÁRI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM VEZETÔSÉGE szeretettel hívja a kollégium tanárait, volt diákjait, egyházi elôljáróikat és támogatóikat az iskola újraindításának és az énekkar megalakulásának tízéves évfordulójára. Az ünnepségre szeptember 30-án és október 1-jén kerül sor. A részvételi szándékot és szállításigénylést kérjük az iskola titkárságán jelezni szeptember 10-ig. Telefon: 064/142-396.

A BRASSAI SÁMUEL ELMÉLETI LÍCEUMBAN a következô tanévben is indul angol nyelvet intenzíven, heti 4 órában tanuló V. osztály. Beiratkozni június 12–15. között lehet az iskola titkárságán. Szükséges iratok: kérvény, születési bizonyítványról másolat és igazolás a IV. osztály elvégézésérôl. Az írásbeli és szóbeli vizsgára június 19-én (írásbeli reggel 9-kor) és 20-án (szóbeli) kerül sor.

A KISMAMAKLUB hétfô délutáni (6 óra) összejövetelén a Pro Iuventute székházban dr. Teodorescu Réka logopédus–pszichológus a gyermekek különbözô fejlôdési kríziseirôl, a dackorszakról, a hisztériáról beszél és tanáccsal szolgál az érdeklôdôknek. A beszélgetés után a kisgyermekes és sokgyermekes családoknak ruhasegélyt osztanak.

Vasárnapi ébresztôszlogen Romániában: „Talpra magyar, hí az urna!..."

(öbé)

címmel csütörtök délutántól fényképkiállításnak ad otthont a Kriza János Néprajzi Társaság. A megnyitón Keszeg Vilmos a képek aranyosszékiségére és benne a torockóiság gyökereire utalt. Orbán Balázs a múlt században földrajzi szempontból írta le Aranyos-széket, jóval tágabb határokat szabva annak a valóságnál. Két évtizeddel késôbb Jankó János már pontosabban tagolta be ezt a tájegységet (bár Tordát szándékosan „vétkezve" ide sorolta), ô az etnikai jegy alapján folytatott kutatásokat. Torockó mítosza már Orbán Balázs elôtt élt, és a település fôleg turisztikai szempontból került a közvélemény figyelmébe. Szakszerû tanulmányok errôl a tájegységrôl csak a XX. században láttak napvilágot.

A kiállítás közel harminc századeleji fotója mellett kordokumentumok láthatók a helyi iskoláról, melyeket a Kolozsvári Unitárius Nôszövetség tagjai által készített kézimunkák egészítenek ki.

Hanz Lám Irén, a kiállítás megálmodója, a ’80-as években került kapcsolatba Torockóval, késôbb, bár nem szakmabeli, ritka tárgyak, népmûvészeti értékek gyûjtésével is foglalkozott. „Ennek a vidéknek lelke van, és ezt a régi fényképek, kézimunkatárgyak, emléktárgyak tükrözik" — mondotta. A századeleji torockói iskola tekintélyét Sebes Pál tanárnak köszönheti, aki „lelket lehelt belé". Mára csak a torockói emberek bizalmatlan, nehéz természete változatlan, no meg az a törekvésük, hogy körömszakadtáig ragaszkodnak családi ereklyeként ôrzött emléktárgyaikhoz.

A tárlatnyitón Egyed Emese verseibôl olvasott fel (a Szerzôdés elôtt címû kimondottan az alkalomra íródott), a Visszhang diákkórus pedig Kodály, Brahms, Mozart és Bárdos Lajos mûveket adott elô.

Ördög I. Béla

Közel egy évvel ezelôtt távozott el örökre közülünk Sebesi Imre nyugalmazott rádióriporter, aki élete utolsó esztendeiben havi rendszerességgel rendezte meg a Györkös-Mányi Albert Emlékházban az idôsebb korosztály számára nagyon népszerûvé vált nosztalgiamûsorát, a Szieszta partit. Most egy rendkívüli Szieszta parti keretében szeretne az EMKE-Romániai Magyar Népfôiskolai Társaság Sebesi Imrére, a rádióriporterre, a remek elôadóra, de mindenekelôtt az emberre emlékezni, aki nemcsak az idôsebb korosztály szívét tudta felvidítani nosztalgiamûsoraival, hanem gyakran az elesetteknek volt erkölcsi támasza, a szegényebbeknek pedig — már amennyire a lehetôségei engedték — anyagi támogatója. E rendkívüli Szieszta parti házigazdája most Csép Sándor lesz, meghívottai pedig Albert Júlia és Vitályos Ildikó színmûvésznôk, továbbá az egykori rádiós kollégák közül megszólalnak és emlékeznek majd Muzsnay Magda és Németh Júlia, valamint fellép ifj. Csíki Boldizsár zongoramûvész is. Természetesen a mûsor nagyon tartalmas, de egyelôre maradjon meglepetés. A vendégek között pedig ott lesznek Nyina Panyieva zongoramûvésznô, Sebesi Imre özvegye, valamint fiuk, Sebesi Karen Attila színmûvész is, akik szintén hozzájárulnak majd az emlékezés teljesebbé, hitelesebbé tételéhez. A rendkívüli Szieszta parti színhelye a Györkös-Mányi Albert Emlékházban lesz, június 7-én, szerdán, délelôtt 11 órai kezdettel. Az esemény támogatója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Mindenkit, de különösen a nyugdíjas korosztályt, szeretettel várunk.

Dáné Tibor Kálmán

Új sorozatot indított útnak az Osiris Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Mûhelye, Kisebbségek Kelet-Közép Európában címmel. A tavaly megjelent három kötet — Kisebbségi önkormányzatok Magyarországon, Identitás, kultúra, kisebbség, valamint a Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön — az Akadémia Kisebbségkutató Mûhelyében készült tanulmányokat adja közre.

A sorozat elsô kötete, a Kisebbségi önkormányzatok Magyarországon címû, az Európában páratlan kísérletnek számító magyarországi kisebbségi önkormányzati modell elsô négy évének tapasztalatait összegezi. A szerzôk elôször ismertetik a kisebbségi jogok szabályozásának nemzetközi gyakorlatát, és a kisebbségi önkormányzatokat érintô hatályos magyar szabályozást, majd összegezik a magyarországi kisebbségi önkormányzatok mûködési tapasztalatait. Megállapítják, hogy a magyarországi kisebbségi önkormányzatok státusának, feladat- illetve eszközrendszerének, valamint mûködésének több kérdése bizonytalanul szabályozott. A mûködôképesség elsôsorban azon múlik, hogy a települési, illetve a kisebbségi önkormányzatok szubjektíve képesek-e, hajlandók-e együttmûködni. A kisebbségi jogok védelmét azonban nem a belátásra, hanem az egyértelmû, pozitívan diszkriminatív szabályozásra kell bízni — ezt igazolja a szerzôk szerint a magyarországi tapasztalat is.

Az Identitás, kultúra, kisebbség címû kötet a kilencvenes évek elején elvégzett magyar–magyar kultúrszociológiai vizsgálat eredményeit dolgozza fel. A nyolc közép-kelet-európai országra kiterjedô kérdôíves vizsgálat tapasztalatai szerint a Magyarország határain kívül élô közép-európai magyarok — fôleg azokban az országokban, ahol nagyobb arányszámban élnek — döntôen magyar identitásúak, a kettôs, illetve többes identitás kevésbé jellemzô rájuk. Ez a nemzeti identitás alapvetôen nem etnikai természetû, nem a vérségi összetartozásra, hanem fôleg a kulturális tényezôkre, emocionális és etikai elemekre épül, tehát összességében kultúrnemzeti identitásnak mondható — vonja le a következtetést Gereben Ferenc.

A felmérés második része összehasonlítja a magyarországi és a határokon túl élô magyarok identitástudatát. A határon túliakat általában markánsabb nemzettudat, derûlátóbb jövôkép és pozitívabb nemzeti önkép jellemzi — állapítja meg, a kisebbségi helyzet védekezô alapállásából következtetve. Ugyancsak a kisebbségi helyzetbôl adódónak tekinti azt is, hogy a határon túliaknál nemcsak az identitástudat, hanem általában a tolerancia szintje is magasabb: a környezô népekkel való kapcsolat megítélése a kisebbségben élôk részérôl pozitívabb mint az anyaországban. A felmérés adatai bebizonyítják, hogy a negatív vagy közömbös identitástudat inkább intoleranciával jár együtt, s a pozitív identitás, ha emocionálisan nem túlfûtött, akár a tolerancia velejárójának, sôt feltételének is tekinthetô.

A Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön címû kötet a második világháború utáni 1946-os magyar–csehszlovák lakosságcsere egyezmény végrehajtásának délkelet-alföldi történetét és népességföldrajzi következményeit dolgozza fel. A kutatás azért zajlott a mai Békés és az egykori Csanád megyékben, mert a tulajdonképpeni lakosságcsere itt történt meg. Ezen a vidéken az önkéntesen elköltözô szlovákok ingatlanjait a Felvidékrôl kitelepített magyar családok kapták meg tulajdonul. Nyilvánvaló, hogy a kegyetlen egyezmény végrehajtása nagy anyagi és súlyos lelki terhet rótt az érintett felvidéki magyar lakosságra, de ugyanakkor nagy mértékben befolyásolta a magyarországi szlovákok lélekszámának alakulását, és nem kis hatást gyakorolt identitásukra is. Ezt a folyamatot elemzi Kugler József.

A Kisebbségkutató Mûhely ötletét egykoron felvetô és szorgalmazó Glatz Ferenc, a MTA elnöke, illetve a bemutatott sorozat szerkesztôje, Szarka László a hét végén részt vesznek az EME közgyûlésén. A mûhely tevékenységét, programjait és sorozatait egy elkövetkezô lapszámunkban ismertetjük.

Gál Mária

Ismét megnyitja kapuit az anyaországon kívül élô magyarok számára a debreceni Ady-akadémia, ezúttal négy szekcióban — humán (magyar nyelv és irodalom, történelem-mûvelôdéstörténet), közgazdaság-tudomány, pedagógia-oktatásmódszertan és Európa-tanulmányok — indítanak kurzusokat. Romániai értelmiségiek számára megpályázható a részvétel költségét fedezô ösztöndíj (amely tartalmazza a képzést, a kollégiumi szállást, az étkezést, a kulturális programokat és a villamosbérlet árát). Jelentkezési határidô 2000. június 20.

Szerkesztôségünkben, a titkárságon (korlátozott példányszámban) található jelentkezési ûrlap.

Bagossy László, a Calgaryban (Kanada) székelô Encyclopaedia Hungarica fôszerkesztôje, az Erdélyi Kárpát Egyesület meghívására újra Kolozsvárra látogat. Június 7-én 17 órai kezdettel diapozitívekkel illusztrált elôadást tart A Vadnyugat Nemzeti Parkjai címmel. A kiküldött meghívókban megjelölt helyszín megváltozott, így a vetítés a Brassai Sámuel Líceum Felvinczi György termében lesz.

Megjegyezzük, hogy Bagossy úr 1998-ban is tartott egy nagysikerû elôadást városunkban, akkor A Rokizok világa címen.

A rendezvényre szeretettel várjuk a meghívottakat, az EKE tagjait és az érdeklôdôket.

Ajtay Ferenc

A budapesti székhelyû Márton Áron Szakkollégium Karrier Irodája kéthetes nyári szakmai gyakorlatokat szervez a Magyarországon tanuló határon túli magyar hallgatók számára. A szülôföldön eltöltött szakmai gyakorlatot a szakkollégium ösztöndíjjal támogatja. Várjuk azon cégek, intézmények, szervezetek jelentkezését, amelyek szívesen fogadnának diákokat szakmai gyakorlatra. Elérhetôségünk: Márton Áron szakkollégium, Karrier Iroda, 1037, Budapest, Kunigunda útja 35. Tel./fax: 00-36-1-250-6884,
e-mail: karrier@mad.hu honlap: www.karrier.mad.hu

Kik követték el a magyar nemzetlopást? Neveket említhetnénk és vitatkozhatnánk apróságokon. De ne tegyük. És ne higgyünk a „reménykedjünk, a nemzetlopás nem elévülô bûntett" meghatározásra építôk igazságszolgáltatásában. Mert az elkövetôk már rég nincsenek közöttünk. Az egyetlen megnevezhetô bûnös: a politika. A trianoni hatalmasok politikája. Akik ugyanolyan megfoghatatlanok, mint a mai hatalmak, amelyek sminkelt arcukat mutatják. Ne áltassuk magunk holmi lehetséges vendettával, ne tüzeljünk másokat vérbosszúra. Ne tegyük, mert a tolvaj láthatatlan. És a mindenkori világhatalom a látszólagos nyugalom érdekében még keserû könnyezésünket is ellenünk fordítja. És ellenünk fordítja mindazokat a népeket, amelyek az egykori Magyarország területén éltek, élnek és a nekik kedvezô körülményeket kihasználva, örvendetesen elszaporodtak. Ôk Trianon kedveskéi. Hozzánk hasonló, velünk egyenrangú emberek, akiknek kedvezett a történelmi sors, és akikbe Kocsis István szerint is beleoltották saját nemzethitük egyedülvalóságának és létjogosultságának a hitét. Nem a hívôkkel van nekünk bajunk, hanem a hittel, amit gyönge tájékozottságuk miatt fanatikusan hisznek, hiszen elôbbvalóságukat és felsôbbrendûségüket hirdetve kedves nekik.

Trianon tanulságát ne vessük meg, ne kisebbítsük, ne rejtsük véka alá! Ha Trianonról beszélünk, szóljunk leginkább magyarságtudatunkról. Mert a történelem szégyenletes trianoni ténye nem vereség, hanem a hatalmak kényszere a kisebbek fölött. Trianon tanulságainak leltára nemcsak a pszichózisok jelenlétének megállapítását kell hogy tartalmazza, hanem a halmozott lélekbajainkból kivezetô utat is. Történelmi leckéztetésünk nem egyszerûsíthetô le arra a rögeszmésen ismételgetett tanulságpótlékra, hogy mondvacsinált ellenfelekre mutatunk. Nincs kézzelfogható kisemmizô, ha mi kisemmizettek vagyunk is. A mai magyar gondolkodó ember tudja, hogy ma már nem számítható ellenfélnek egyetlen ország sem. A románok országa, a tótok hazája, a szerbek birodalma, az ukránok földje sem, mert abban biztosak lehetünk, hogy nincs ezekben az országokban egyetlen ember sem, aki Trianonunkért felelôs lenne. Nem fordulhatunk a csehek, a franciák, az angolok vagy az amerikaiak ellen sem Masaryk, Clemenceau, Lloyd George és Wilson akarata okán. Be kell látnunk, hogy a történelem minden pillanata tele van igazságtalanságokkal, amelyekért senkit sem lehet, senkit sem tudunk felelôsségre vonni. Nem a mi dolgunk, hogy Trianonokhoz hasonló döntéseket szorgalmazzunk, és az idô ördögmalmán mulassuk el mindig rövidre szabott életünket. Úgy kell igazságot kérnünk, követelnünk és tennünk, hogy senkit sem büntethetünk. A jövônek, ha békésnek akarjuk, a legigazságosabb igazságokra kell épülnie. A legnehezebbel, a lehetetlennel tusakodunk, de másként nem tehetünk. Közben pereg az élet homokórája. Kérdôjelekké hajolva várunk. Tudjuk, hogy az emberi fejekben van arra tér és erô, hogy feldolgozzuk a magyarsággal szemben elkövetett igazságtalanságokat és kidolgozzuk büntetésmentes igazságteremtés lehetôségeit. És ezek között a legfontosabbakat: magyarságtudatunk erôsítését, anyanyelvünk és hagyományaink ápolását. Mindent, ami olyan távol van a mindig piszkos politikától, mint a trianoni döntések az igazságtól. Az elszakított országrészek magyarságának sem a politikai acsarkodásokban kell jeleskednie, hanem sokkal inkább az önépítésben, az elnyomás idején ránk erôltetett elmaradás felszámolásában. A kultúra, a nevelés parlagon hagyott végtelen mezôi mutatják, hogy van elég munkánk. Csak az ehhez elengedhetetlen megértés, az áldozatvállalás, az önzetlen példamutatás, a kitartó munkakedv, a makacs hitben fogant céltudatosság a kevés.

A Trianon körüli akarnokok nyilvánvalóan nemcsak magyarellenesek voltak és lesznek, hanem népellenesek, nemzetellenesek, a jó értelemben gyakorolt demokrácia ellenesek is, hiszen a népszavazás intézményét mellôzve, szabdaltak és szabdalnának szét országokat, módosítottak térképeket, fittyet hánytak és semmibe vesznek etnikai és földrajzi tényezôket.

A mi idônkben meghirdetett és a józanság köreiben elfogadott határtalanság kiterjesztésének igénye Trianon legfôbb tanulságaiból ered. Úgy kell magyarkodnunk, hogy a nemzetállamok ideje lejárt, de a nemzeti tudat határtalanul erôsödni látszik. Akik nem erre figyelnek, nem erre esküsznek, nem ezt erôsítik: szélmalomharcot folytatnak a láthatatlan ellenséggel. Nem az ellenségkeresés a dolgunk, hanem a barátkozás, a kiegyezés, az egymás mellett élés. A téveszmék, politikai fondorlatok hordozóit nem támadással, hanem higgadt, jó szóval csillapíthatjuk ellenünk való indulatosságukban. Nem kell, nem szabad soha a magyart a román, a szlovák, a cigány, a zsidó és mások ellen tüzelni. Ki a magyar? Vitathatatlanul vérképlet, génvizsgálat sem dönti el, de aki magyarnak vallja magát, vegye a fáradságot és ne kivagyiskodással, ne tudálékos bíráskodással, politikumok fitogtatásával, hanem igaz emberséggel, felülemelkedetten és alapos tudással keresse azt, ami mindannyiunkban közös jó. Ehhez elsôsorban magunkat kell építenünk a szeretet és Dsida Jenô által fogalmazott „mindig magunkért, soha mások ellen" szellemében.

Válaszunk ez — csakis ez — lehet minden Trianonokra.

Tar Károly

A svájci bankrendszer hétpecsétes titkaiba sokan szeretnének bepillantást nyerni. Legutóbb a Costea-ügyben nyomozó franciákban merült fel a gyanú, hogy az örök és elbûvölô album, plakátok, feláron rendelt és eladott üzemanyag, az embargósértés haszna netalán nem épp itt ért révbe? Nem véletlenül merült fel a gyanú. A francia–román pénzmosási botrány svájci vonatkozásairól és visszhangjáról Andreas Oplatkát, a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai elemzôjét kérdeztük.

— Az Adrian Costea nevéhez fûzôdô pénzmosási botrány híre elért Svájcba? Hogyan és milyennek látszik mindez Svájcból?

— Meglehetôsen homályosan látszik, éspedig azért, mert Románián belül is rendkívül homályos. Svájc azonban némileg érdekelt a dologban, Iosif Boda személyén keresztül, aki a kilencvenes évek közepén Románia svájci nagykövete volt. (1996-ban ô volt Iliescu kampányfônöke, majd a Szövetség Romániáért párt egyik alapító tagja. — Szerk. megj.) Nem véletlen — írta a svájci sajtó —, hogy a francia nyomozó szervek Svájctól is segítséget kértek ebben az ügyben. A tisztázásra váró kérdés az, természetesen nem hivatalosan, de nyilvánvalóan, hogy fedett cégeken keresztül Svájcba is kerültek pénzek vagy sem. Válasz egyelôre, legalábbis tudtommal, még nincs.

— Nyugat-európai mértékkel mérve az esetet, milyen természetes következményekkel kellene járnia? Mi történik Nyugaton a hasonló méretû botrányba keveredett politikusokkal, magas rangú állami tisztségviselôkkel? Milyen következményekkel kell nekik számolniuk? A Costea-ügy egyik fôszereplôje államelnök volt, jelenleg pártelnök és államfôjelölt…

— Nyugat-európai mértékkel mérve ez rendkívül furcsa, ugyanis Nyugat-Európában a politikai tisztségviselôk jóval kisebb dolgokért is le szoktak mondani, vissza szoktak vonulni a politikai életbôl. Sôt, nem is szükséges bizonyíték, elég ha komoly gyanú vetül rájuk. Persze, bizonyos határok ott is vannak. A különben többszörösen komoly és nagy horderejû Costea pénzmosási botrány esetében is jogilag felhozható, hogy a botrány szereplôi nincsenek vád alá helyezve, nem indult még ellenük eljárás. Nyugat-Európában is bárkivel szemben fennáll az ártatlanság vélelme, mindaddig, míg nem tisztázódik az ügy vagy be nem bizonyosodik az ellenkezôje. De politikai síkon ez nem mûködik.

— A nyomozást elkezdô francia hatóságok kérhetik a román igazságszolgáltatástól, hogy helyezzék vád alá az ügy politikai szereplôit vagy netalán ôk maguk megtehetik ezt? Végül is a francia állampolgár Costea román segítség nélkül nem bonyolíthatta volna le üzelmeit.

— Jogilag természetesen azon ország igazságszolgáltatási szervei illetékesek, ahol a bûncselekmény elkövettetett. Ez esetben a franciák. Természetesen jogi eljárás fogja követni a kivizsgálást, tehát per, vád alá helyezik Costea urat. Jelenleg, úgy tudom, Romániában nincs jogi vetülete a dolognak. Politikai vetületeit bizonyára befolyásolná, ha a francia törvényszék megállapítaná, hogy felelôsségek és bûncselekmények voltak itt is. Ez alapján aztán a megfelelô romániai jogi szerveknek és politikusoknak kell majd eljárniuk. Francia területen, a francia igazságszolgáltatás azt vizsgálja, hogy hatókörében ki mit követett el. Arról még egyelôre nem szóltak, hogy Romániában ki és hogyan követett el törvénysértést.

— Véleménye szerint Romániában is kivizsgálják majd az ügy román vonatkozásait? Meglesznek a természetes következményei vagy el lehet kenni még egy ekkora botrányt is?

— Nemcsak Romániában történhet meg, hanem más közép-kelet-európai országokban, sôt még Nyugaton is elôfordulhat az, hogy a szálak felgöngyölítése során idôvel annyi adat gyûl fel és annyi szereplô jelenik meg, hogy az emberek már képtelenek követni. Ilyenkor a politikai botrány elvész, s idôvel már senkit sem érdekel az egyre bonyolódó kivizsgálás. Ha pedig ôsszel Ion Iliescu megnyeri a választást, akkor valószínûleg nem lesz kivizsgálás, elsüllyesztik az egész Costea-ügyet.

Gál Mária

Kampánycsend van. A helyhatósági választások jelöltjeinek a népszerûsítése vagy lejáratása a vasárnapi megmérettetés elôtti negyvennyolc órában tilos. Az egyik vagy a másik érdekelt melletti vagy elleni propaganda mellôzése azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy magáról a választásról, annak fontosságáról nem lehetne már többet beszélni.

Érdekes megfigyelni, vajon ki mennyire tartja be a kampánycsendet például a kolozsvári jelöltek közül. Esetleg ki milyen ürüggyel próbál meg nyilvánosság elé kerülni, ha átérzi annak fontosságát, vagy ha még hisz a hegy alatti abrakolásban. Hol, kinek a postaládájába kerül a tiltott idôszakban mégis választási szórólap, mozgósító vagy tán befeketítô üzenet. Mindig is vannak, lesznek, akik szigorúan betartják a kampánycsendet, ôk azok, akik általában a szabályok, elôírások tisztelôi. És lehet, hogy akadnak majd olyanok, akik — mint minden más helyzetben életükben — itt is ügyeskednek, ravaszkodnak, és már megint mindent kijátszanak. Komolyak és komolytalanok.

A legnehezebb azonban komolyan venni önmagunkat. Mert hiába tudjuk, hogy a helyi választások miért fontosak, hiába magyarázza el a sajtó, a politikai és társadalmi szervezetek, hogy miért kell elmenni szavazni, mégis sokan tulajdonképpen bocsánatos kivételnek tekintik magukat, és azt hiszik, saját külön bejáratú kifogásuk mentesíti ôket az erkölcsi felelôsség alól, ha nem mennek vasárnap szavazni.

Közösségünk ügyét megszállottként a szívén viselôket, különbözô kérdésekben, elégedetlenségekben hangadókat ismerek nem is egyet, akik máskor mindig vállalják a küzdelmet, csak éppen most utaztak el. Egyik munkatársam hirtelen összeszámolta, hogy öntudatos, politikailag felvilágosult értelmiségi ismeretségi körének szinte kétharmada nem tartózkodik vasárnap Kolozsváron. Talán ma még igen. Hétfôn is már. Csak épp vasárnap... Egyetemi tanár mesélte egyszer, hogy idôs apja összevissza pecsételte a szavazócédulákat a múltkor, mert senki nem magyarázta el neki világosan, hogyan is kell cselekednie, és nagyon mulatságosnak találta a helyzetet. Amikor azt kérdeztem, miért nem tanította ô meg legalább a saját apját szavazni, ha már nem mindenki jár el kampánygyûlésre, és nem követi figyelmesen az újságot, csak legyintett: nem azon az egy elrontott, minden bizonnyal érvénytelenné vált szavazaton múlott.

Baj ebbôl akkor lesz, ha nem csupán egy-két ember gondolkozik így.

Minden társadalom fejlettségi fokmérôje az is, hogy milyen arányban mennek el választópolgárai szavazni. Így van ez akkor is, ha tudjuk, hogy a nem elsôsorban demokráciamodellként számon tartott Peruban vagy egyes szibériai városokban kötelezô szavazni menni, és ezt írásban is utólag igazolni, egyébként komoly kedvezményektôl vagy jogoktól esik el a szavazásra jogosultból szavazásra kötelezett polgár. Pontosan azért folyamodnak a kommunista vagy katonai junta hagyományoktól nyomorgatott új demokráciák némelyikében ilyen kényszerítô eszközökhöz, mert felmérik: a politikai tudat és kultúra még nem annyira fejlett, hogy nyugodtan az emberek lelkiismeretére lehessen bízni, elmegy-e vagy sem szavazni.

Senkit se tévesszen meg az, hogy a fejlett nyugati demokráciákban sem sokkal magasabb a választási részvételi arány olykor 60–70 százaléknál. Ahol már minden rendben megy, ahol nem kell alapvetô jogokért, nyelvhasználatért, jobb életszínvonalért, fôtéri gödrökért harcba szállni, ott már úgy igazán megengedhetik egyesek maguknak, hogy „ne érdekelje ôket a politika". Valóban kisebb lehet a tétje, hogy most a kereszténydemokrata, a liberális vagy a szociáldemokrata jelölt lesz a polgármester, a különbség közöttük mindenképpen kisebb, mint amilyen a holnap Erdélyben ringbe szálló jelöltek közötti. Nem kell a nagyon rossz és a jobb között választani, mint Kolozsváron, legfeljebb csak az enyhén rosszabb és a kissé jobb között.

Ne nyugtassuk a lelkiismeretünket azzal, hogy „úgysem ér semmit az én egy szavazatom", „úgysem változik semmi", „nem baj, ha én egyedül nem megyek el szavazni, hátha elmegy mindenki más" stb. Ne áltassuk magunkat, és fôleg ne kockáztassuk egy-egy egész település vagy megye jövôjét. Még nem tartunk ott, hogy ezt a luxust megengedhessük magunknak. Nem igaz az, hogy nem szólhatunk bele a sorsunk alakulásába, a településünk vezetésébe, a politikába. Erre az igazi alkalom azonban a holnapi választás.

Aki tehát vasárnapra kirándulást, elutazást, otthon maradást vagy bármi mást tervezett, mint szavazni (is) elmenni, ma még meggondolhatja: biztos, hogy megéri, neki személyesen akár, hogy ne keresse fel arra a negyedórára-félórára a szavazókörzetét?

Tudom, hogy a többség felelôsségérzetével, politikai kultúrájával, polgári és nemzeti öntudatával nincs baj, és úgy intézi, hogy vasárnap el tudjon menni szavazni.

Csak nem mindegy, hogy ez a többség mekkora. Ugyanis már akkor nyert ügyünk van, ha a Szabadságot olvasók, vagy olvasni tudók, mind elmennek szavazni vasárnap. Mindegy, hogy kit választanak. Ezt már nyugodtan lehet a lelkiismeretükre bízni.

Balló Áron

Péter és Pál úr. Valahol Transzilvániában. (Lehet, éppen Kolozsváron.) Vitatkoznak. Szoktak. Gyakran. Vagy inkább: folyvást, mindenen. Persze: harag nincs. Utálat nincs. S ha van is, csak egy csipetnyi. Éppen annyi, mint borsból a tyúkhúslevesbe. Kell is. Péter úr „gyepes". Pál úr „szabad". Mármint gondolkodásilag. Olykor éppen fordítva. Attól függôen. Most és éppen így a kapálástól függôen. Péter úr azt mondja: „Kapálni kell. Ideje érkezett. Hát most kell, s nem két hét vagy három–négy hónap múlva. A rendelt idô most van, s ennek." Mire Pál úr: „Kapálja meg, aki vetette, ültette. Ez nem az én veteményem. Rendelt idô pedig akkor van és annak, amikor és aminek én úgy gondolom." „A szalmakalapnak is?" — kérdi Péter úr. „Annak is" — mondja Pál úr. „Például télen?" — kérdi gúnyoskán Péter úr. „Ha én úgy vélem, akkor télen" — válaszolja Pál úr meggyôzôdéssel.

Vitatkoznak. Osztják-szorozzák. Nem unják. Nem ám! A vérükben van. Ez is. Delet szól a harang. Péter úr: „Ha Hunyadi János nem volt volna, most ez a harang sem szólna. Vagy ha mégis szólna, nem nekünk szólná a delet. Úgy ám!" Mire Pál úr: „Ha Hunyadi János nem volt volna, volt volna más. Ha pedig mi nem volnánk, volna más. Harang helyett kolomp vagy duda. Különben is ez a harang nem jól jár. Késik. Majdnem tíz percet" — s mutatja az óráját. „Ideje volna beállítani. Mármint a harangot" — teszi hozzá. „De bizony jól jár" — mondja Péter úr, s mutatja ô is az óráját. „Pontosan jár. Nyugodtan utánaigazíthatja az óráját!"

Darab idô múltán Péter úr: „Na, én mentem, ma még dolgom van" — azzal fejébe nyomja a szalmakalapot, s megy. Egy csomó emberrel együtt. Pál úr legyint. Kicsit mérgesen. Kicsit unottan. Leül egy közeli padra. Nézi a koslatókat, s fejébe nyomja — csakazértis! — a bundasapkáját — 2000. június 4. Nem sokkal a déli harangszó után. Lehet, hogy épp ilyen tájban „voksoltak", ütötték rá a nagy kerek pecsétet a sorsunkról szóló „szavazólapokra" — nyolcvan évvel ezelôtt, Trianonban. És senki nem volt kíváncsi akkor a Péter úr véleményére. De még a Pál úréra sem!... Igaz-e, Péter?! Így volt-e, Pál?! (Na, ugye!... És: „Bizony!...")

Molnos Lajos

Három napra nemzetközi jelleget kapott a Gyárfás Jenô (Bistritei) utcai Élelmiszeripari Iskolaközpont, ugyanis az Európai Unió Leonardo da Vinci programjának Multibread nevû projektje keretében angol, holland, spanyol és francia malom- és sütôipari szakemberek érkeztek Kolozsvárra azzal a céllal, hogy ismerkedjenek a mesterség romániai sajátosságaival. A három napos rendezvény 31-én kezdôdött, és tegnap, június 2-án ér véget. Június elsején az iskolaközpont egyik konferenciatermében a külföldi szakemberek találkoztak Románia 13 élelmiszeripari profilú líceumainak-iskolaközpontjainak igazgatóival, valamint az ország minden sarkából érkezett pékmesterekkel.

A felszólaló-bemutatkozó igazgatók feltárták gondjaikat a nyugati szakemberek elôtt, és fôleg az iránt érdeklôdtek, hogyan lehetne a hazai élelmiszeripari iskolákat bekapcsolni a nemzetközi oktatási hálózatba. A regáti iskolák képviselôi „célratörôbbek" voltak: afelôl tudakozódtak, hogyan lehetne a nyugati kiselejtezett sütôkemencéket Romániába szállítani. A beszélgetések során kitûnt: a leszerelt kemencéket ingyen lehet megszerezni, de a szállítást az iskoláknak kell megoldani; a legjobb megoldásnak az látszott, hogy több iskola fogjon össze és béreljen egy nyergesvontatót, amivel több kemencét is haza lehet szállítani.

A nyugati malom- és sütôipari szakemberek tegnap kolozsvári állami és magánpékségeket látogattak meg, adatgyûjtés és tapasztalatcsere céljából. A vendégek azzal búcsúztak, hogy az év folyamán egy olyan kiadványt fognak az érdeklôdôk rendelkezésére bocsátani, amiben a szakma újdonságait is sorjázzák.

A házigazda — az Élelmiszeripari Iskolaközpont —, valamint a Bena Maria igazgató által vezetett tanári kar kitett magáért ezen a rendezvényen; a meghívottak és érdeklôdôk egyaránt jól érezték magukat. A Szabadság érdeklôdése nyomán kitûnt: az iskolában nincsen magyar tannyelvû szakoktatás, de minden líceumi osztályban van 2–3 magyar gyerek. Mint azt Mostis Árpád fizikatanártól megtudtuk, egykoron nagyon sok székelyföldi diák tanult itt, de a hasonló profilú iskolaközpontok, osztályok, tagozatok megjelenésével lényegesen csökkent a távoli megyékbôl érkezett magyar gyerekek száma.

Szabó Csaba

Az utóbbi évtized egyre gyakrabban visszatérô fogalma a biogazdálkodás. Talán kevesen tudják, hogy már városunkban is létezik egy, az ökogazdálkodásra szakosodott egyesület.

Már 1992-ben elkezdôdtek a különbözô ismeretterjesztô elôadások svájci és hazai lektorok közremûködésével. Évente átlagban 10 szemináriumot tartottak az ország különbözô településein. A közel 50 elôadáson több mint 4600 gazdálkodó vett részt és minden évben 35 fiatal gazdálkodó részesült elméleti és gyakorlati kiképzésben svájci biofarmokon. Ilyen elôzmények után 1997-ben alakult meg a Romániai Biogazdák Egyesülete. Az egyesület fô célja az ökogazdálkodás módszerének az elterjesztése Romániában, közösen a hasonló tevékenységet folytató civil szervezetekkel, ugyanakkor megpróbálják az ember és a természet közötti harmonikus kapcsolatot helyreállítani és fejleszteni az emberek egészségének a megôrzése érdekében.

Az egyesület megszervezésében és mûködésében nagy segítséget nyújtott és nyújt a svájci „Christliche Ostmission".

1999 márciusától évharmadonként két nyelven megjelenô folyóiratot is kiadnak. E kiadvány a „Bioterra" nevet viseli, melybôl nagyon sok és hasznos információt megtudhatunk a biogazdálkodással kapcsolatban. A folyóirat elôször 2000-es példányszámban jelent meg, de mára már 3500 példányban jelenik meg.

A szakmai szemináriumok eredményességének a növelésére különbözô dokumentumfilmeket készítettek a svájci biofarmokról, kiemelve azokat a vonatkozásokat, melyek a romániai ökológiai és gazdasági szervezési feltételek között is alkalmazhatók.

Az egyesület kétéves tevékenységét bemutató és kiértékelô volt az 1999. november 20-i konferencia, melyen a hazai mezôgazdasági élet számos képviselôje jelent meg, valamint a magyarországi és a svájci kollégák is jelen voltak. A konferencia során bemutatásra került a svájci és a magyarországi ökológiai mezôgazdaság helyzete. Ugyancsak itt megegyezés jött létre az egyesület és a Biokontroll Hungária között, melynek alapján megkezdték az egyesület termelô taggazdaságainak ellenôrzését az átállás idôszakában. Ez az akció most is folyamatban van és eddig már Bihar, Kolozs, Maros, Kovászna, Máramaros, Szatmár és Szilágy megyékben végezték el.

Az egyesület kiadott egy útmutatót is az ökológiai termelés irányítására, melyet a szakemberek és a termelôk is nagyon hasznosnak találtak.

A jövôben a szervezet szeretné tovább folytatni a már megkezdett szemináriumokat, az ellenôrzést a taggazdaságokban, valamint további dokumentumfilemek elkészítését, az állami szervekkel való elfogadtatást és lehetôség szerinti finanszírozások kieszközölését.

Ugyanakkor szeretnének létesíteni egy „Biocentrum"-ot a Sappard-program segítségével.

A „Bioterra" folyóiratot az alábbi címen lehet igényelni: 3442 Luna de Sus nr. 376. vagy a 064/266-606 telefonszámon vagy a 064/266-709 faxszámon.

Maior Enikô

Több mint 70 kisiskolás nevezett be a Kôvirág Klub (Kolozsvári Magyar Diákszövetség szakosztálya) rendezte aszfaltrajzversenyre a Mikó-kertben. A téma a természet és környezetvédelem volt. A gyermeknapi versenyen a Báthory István Elméleti Líceum és az 1-es Számú Általános Iskola egy–négy osztályos rajzolói jeleskedtek. Dicséretet kaptak a Báthory líceum tanulói: Tóth Vida Orsolya, Tóth Mátyás, Szekrényes Emese,Udvari Kardos Tímea Bernadett,Szôcs Rolland, Sajgó Orsolya.

S.O.S. címû rajzáért különdíjat kapott Sánta Szilárd László (Báthory, tanítónô Vajnár Ilona), harmadik Kuibusz Richárd Miklós (Báthory) és Tóth Mátyás (Báthory) lett, második díjat Farkas Péter és Demeter Sándor (1-es Számú Általánoa Iskola) kapott. A zsûri (Keresztes Erzsébet — RMDSZ, Lészai Bordy Margit , a Báthory István líceum rajztanárnôje, Imre Ernô Attila — Kôvirág, Szôcs Andrea Enikô — Kôvirág) két elsô helyet ítélt meg,a könyvadományt Kerekes Lajos (1-es iskola) és Pilbák Petra (Báthory) vehette át. A Kôvirág ezúton is megköszöni támogatóinak — a Napsugár gyermeklap szerkesztôsége, a Gaudeamus Könyvesbolt, Rôser Antikvárium, Kriterion Könyvkiadó, Polis Könyvkiadó, Cartimpex, Fundy, Vicla Iulia Uman Alapítvány, Horváth Zoltán tanár, Kovács Árpád tisztelendô úr, KMDSZ, Butka Gergô, valamint Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter és az RMDSZ — a könyv- és édességadományokat.

Sz. A. E.

Az elmúlt idôszak kedvezô körülményeket teremtett számos kártevô és kórokozó elszaporodásának és kártételének. Ezért a kolozsvári Növényegészségügyi Igazgatóság elôrejelzô állomása a következôket javasolja:

— a burgonya-, paradicsom- és hagymaállományban ragya, szeptoriás és alternáriás levélfoltosodás elleni védekezést BRAVO 0,2–0,4%, DITHANE 0,2%, FOLPAN 0,24%, CHAMPION 0,3% vagy más gombaölô szerek valamelyikével. A rovarkártevôk (burgonyabogár, levéltetvek, tripszek) ellen a gombaölôszerekhez keverjük a következô rovarolôszerek valamelyikét: MOSPILAN 60 g/ha (1,5g/250 m²), REGENT 200 sc 0,1 l/ha (1 ml/100m²), Marshal 25 EC 1l/ha (10 ml/100 m²), ACTARA 60 g/ha (4 g/660 m²) VICTENON 0,5–0,75 kg/ha

(8 g/150 m²). Ajánlott a szerkeverékhez tapadó anyag (Aracet 0,15%) hozzáadása BRAVO kivételével.

A kezeléseket 8–10 nap múlva ismételjük meg, de ekkor használjunk felszívódó gombaölôszereket, mint például Ridomil 2,5 kg/ha, Acrobat 2 kg/ha, Curzate 2,5 kg/ha vagy Patafol 2 kg/ha stb.

Az uborka- és babállományban a ragya, baktériumos fertôzés és antraknózis ellen védekezzünk CHAMPION 0,3%, KASUMIN 0,15%, TURDACUPRAL 0,25%, DITMANE 0,2% stb. növényvédôszerekkel. A levéltetvek és más rovarkártevôk ellen adagoljunk a permetléhez Mospilan 1,5 g/250 m², FASTAC 1 ml/100 m², KARATE 2 ml/100 m² vagy DECIS 3 ml/100 m² stb. rovarölôszerek valamelyikét. A kezeléseket 8–10 nap múlva meg kell ismételni.

Orbán Sándor
Kolozsvári Növényegészségügyi
Igazgatóság

• Börtönbeli kiszabadítását ígérte Adina Vioroca Peter 30 éves, kolozsvári munkanélküli az olasz állampolgárságú Nuvoli Giovanninak. 20000 német márka ellenében a hölgy hajlandónak mutatkozott közbenjárni rendôrtiszteknél vagy ügyvédeknél, ám a csalásért börtönben levô olasz kénytelen volt tapasztalni: Adina meglépett a pénzzel, ôt pedig a börtönben hagyta. Az 1999 decemberében történt befolyással való visszaélés elkövetôje 2-tôl 10 évig terjedô börtönbüntetést kaphat.

• Halálos autóbaleset történt Apahidán, a 171-es számú épület elôtt. A 31 éves nagybányai Marian Marcel Stentel a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette MM–03–GJR rendszámú Mitsubishiét, elvesztette uralmát az autó felett, s a szembejövô sávra átérve frontálisan belerohant a Moldva köztársaságbeli C.GF 359 rendszámú Mercedes teherszállítóba. A balesetben életét vesztette Szentandrási Juliánna 45 éves bánffyhunyadi lakos, a Mitsubishi utasa, valamint súlyosan megsérült a kiskocsi vezetôje — koponya- és agyalapi sérülésekkel, válltöréssel, nyakszirti és mellkasi, valamint egyéb sérülésekkel szállították a kolozsvári 3-as klinikára — és a Mitsubishi másik utasa, a 23 éves nagybányai Mircea Claudiu Ratiu, akit az 1-es számú sebészeten kezelnek agyrázkódással, koponya- és nyaki sérülésekkel.

• 15,6 millió lejt tett zsebre a kasszából Dumitru Alexandru Precup, a Roventa Impex Kft. 39 éves, tordai alkalmazottja. Ô folyó év májusa során sikkasztotta a fenti összeget, majd saját célra használta fel. A kár teljes egészében megtérült, a tettes szabadlábon védekezik. 1-tôl 15 évig terjedô börtönbüntetéssel súlythatják.

• Kiskorúak raboltak ki kiskorút május 31-én déli 14.30 órakor. A 12 éves Mihai T. hazafelé tartott a Csertörô utcán, amikor három ismeretlen srác megtámadta, és elvette tôle karóráját és 60 000 ezer lejét. A tetteseket sikerült azonosítani: George P. (14), Florin K. (13) és Andrei O. (11) követte el a rablást, kettejük iskolázatlan.

Balázs Bence

Második alkalommal rendeztek magyar gazdasági napot Bukarestben, a fôváros World Trade Center nevû üzleti központjában. A rendezvényen több mint húsz magyar vállalat és szervezet képviselôi találkoztak a román üzletemberekkel.

Az elsô magyar gazdasági napot tavaly tartották a bukaresti World Trade Centerben, és a mostani rendkívül nagy érdeklôdés igazolta a rendezôk reményét, hogy megismétlôdik a tavalyi siker.

A találkozón Szôcs Ferenc magyar nagykövet — aki megbízatásának lejártával hamarosan távozik állomáshelyérôl — az elmúlt évek tapasztalatainak áttekintésekor úgy fogalmazott, hogy mind a magyar–román politikai, mind a gazdasági kapcsolatok látványosan fejlôdtek az utóbbi évben.

A nagykövet emlékeztetett arra, hogy ebben az idôszakban került sor elsô alkalommal a két ország államfôinek találkozójára. Hét miniszterelnöki találkozó volt, miközben korábban a magyar és a román kormányfô alig találkozott egymással. A kétoldalú szakminiszteri tárgyalásokat már csak azért is nehéz nyilvántartani, mert — mint mondta — elmosódott a határ a hivatalos és a nem hivatalos találkozók között.

Az 1996-ban aláírt alapszerzôdést közel 30 kormány- és tárcaközi megállapodás követte. Az államközi kapcsolatok zömükben jogi értelemben is rendezettek. A hiányzó területek között említette a nagykövet a környezetvédelmet, illetve azt, hogy nem történt elôrelépés a nagy infrastrukturális projektek összekapcsolása terén.

A gazdasági kapcsolatok látványos fejlôdését adatokkal illusztrálta a nagykövet. A két ország közti kereskedelmi forgalom értéke 1995-ben 380 millió dollár volt. 1998-ban 770 millió dollár, s bár 1999-ben ez visszaesett 700 millió dollárra, ismét növekedésre van remény. 1995-ben a magyarországi tôkeberuházások 20 millió dollárt tettek ki Romániában, 1999-ben már 160 millió dollárt, és megjelent a romániai tôke is Magyarországon.

A politikai és gazdasági kapcsolatok látványos fejlôdése hatással volt a lakosságra, kiegyensúlyozottabb kép jelent meg a sajtóban, nôtt a kölcsönös bizalom, s ez az alap minden területen a további fejlôdéshez — hangsúlyozta Szôcs Ferenc.

Halász János, az ITDH bukaresti kereskedelmi irodájának vezetôje elmondta, hogy az idei elsô negyedévben a Magyarországra irányuló román export 33 százalékkal, a Romániába irányuló magyar export 7 százalékkal növekedett az elôzô év hasonló idôszakához képest.

George Cojocaru, a román kereskedelmi és iparkamara elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában sajnos még nagyon gyorsan változik a gazdasági törvénykezés, aki a román piacra lép, annak nagyon kell figyelnie. A bankrendszer fejlettsége nem megfelelô egy piacgazdaság számára, és ez a bankrendszer is nagyon törékeny, sebezhetô.

Románia azonban figyelemre méltó lehetôségeket is kínál. Ezek között említette a 23 millió fôs potenciális piacot, az ország földrajzi fekvését. A román ipar korszerûsítésre vár, ehhez nagyon nagy volumenû beruházások kellenek. A román munkaerô ára igazán versenyképes és magas a mûszaki kultúra szintje Romániában. Hatalmasak a lehetôségek a mezôgazdaságban és a turizmusban.

A kamarai elnök szerint kedvezô feltételt jelent a mostani kormányfô személye. Mint mondta, Mugur Isãrescu — aki majd tíz évig a központi bank kormányzója volt — „a román üzleti élet terméke". Elkészült az ország középtávú gazdasági stratégiája és a Román Nemzeti Bank sikerrel ellenôrzése alatt tartja a román lej árfolyamát.

Az 1995-ben Kolozsváron magyar tôkével létrehozott Fundy Románia Kft. látványos fejlôdést ért el az utóbbi években. 1998-ban termelôegységet nyitott, ahol jelenleg a 130 árut felsorakoztató Fundy édesség-választék 60%-át képesek legyártani. A cégnél azóta is állandó a beruházási törekvés. A kezdeti magyarországi tulajdon román–magyar tôkévé alakult, 1999 végén pedig a magyarországi és a romániai Fundyt egyaránt a holland Van Melle vásárolta meg, amely a világ egyik legnagyobb multija: 35 országban mûködik érdekeltsége, összesen 130 országba exportálja édességipari termékeit. A kolozsvári gyár 140 embert foglalkoztat, eddigi beruházása (ingatlanokra, technológiai és szállítóeszközökre stb.) meghaladja a másfél millió dollárt. Termékeik kiváló minôségérôl bárki meggyôzôdhet: drazséik, szaloncukraik, töltött fondantjaik, zseléik, csokoládébatonjaik, mentolos édességeik stb. az egész országban kaphatók.

Szalma Csilla igazgató szerint fejlôdésük hangsúlyozottabb is lehetne, ha a romániai jogszabályok és bürokrácia nem fékeznék a mûszaki behozatalt. De még ilyen körülmények között sem rosszak fejlôdési kilátásaik.

Ö. I. B.

Az utcai pénzváltóknál a forint 71/73, a márka 9600/9900, a dollár pedig 20 600/21 000 lejbe került.

A Kárpát-medencei magyarságot az ôt megilletô jogok korlátozása mellett gazdasági nehézségek is sújtják. Az anyaország határain túl élô magyar kisebbség Kárpátalján és a Vajdaságban van a legnehezebb sorsban, némileg jobb körülményeknek örvend Erdélyben, és az anyaországi gazdasági fellendülés szintjén él Felvidéken, Horvátországban és Szlovéniában... A Magyarok V. Világkongresszusa alkalmából megkérdezett kárpát-medencei magyar politikusok, közéleti személyiségek közösségeik gondjairól és megvalósításairól nyilatkoztak a Szabadságnak.

Kárpátalján le kell gyôzni a katasztrófahangulatot
Északi szomszédaink gondjairól Brezovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke számolt be:

— Ukrajna függetlenné válása után Kárpátalján hatalmas gazdasági krízis kezdôdött, ami ma is folytatódik. Ez a gazdasági termelés nagyméretû visszaesését, a vállalatok többségének a bezárását és óriási munkanélküliséget jelent. Ennek fô oka az, hogy Kárpátalján elsôsorban hadiipar volt: a Szovjetunió szétesésével termékeire többé nem tartottak igényt, a gyárak pedig nem tudtak átalakulni. Hasonlóan katasztrofális helyzetbe került a könnyûipar és a bútoripar is. A mezôgazdaságban a volt termelôszövetkezetek, a kolhozok szintén átalakulóban vannak, de ezek sem tudnak megélhetést biztosítani az emberek számára. A reális munkanélküliség eléri a 60–70 százalékot, de akik még rendelkeznek munkahellyel, azok is több hónapos késéssel kapják kézhez fizetésüket.

— Miként lehet ilyen súlyos gazdasági körülmények között megélni, helyben maradni Kárpátalján?

— Talán az összes régió közül — Vajdaság kivételével — Kárpátaljáról a legmagasabb az elvándorlási arány. Fôleg az értelmiségiek, az oktatók, orvosok, mérnökök távoznak, akik Magyarországon keresnek megélhetési lehetôséget. A közvéleménykutatási adatok azt mutatják, hogy a kárpátaljai magyar családoknak több, mint a fele jövedelmének egy részét valamilyen módon Magyarországon szerzi be. Fôleg idénymunkára, építkezésekre vállalkoznak, ugyanakkor a határ menti „kereskedelem" is jelentôs rétegeket tart el. Fôleg üzemanyagot hoznak át Magyarországra: ez igen fontos bevételi forrás, és emellett a mezôgazdaságban próbálják megtermelni a család élelmiszer- szükségletét.

— A kommunizmus éveiben Kárpátalján szinte megszûnt a magyar értelmiségképzés. Hogyan lehetett újrakezdeni az elmúlt évtizedben?

— Az Ungvári Állami Egyetemen létezik egy magyar nyelv és irodalom tanszék, Munkácson pedig magyar tanítóképzô mûködik. A megfelelô továbbtanulási lehetôségek hiánya miatt a magyarság körében sokkal kevesebb az értelmiségi, mint az ukránoknál vagy az oroszoknál. A jelentôs elvándorlás ugyanakkor tanerôhiányt eredményezett az iskolákban. De sikerült elérnünk, hogy Beregszászon egy önálló Kárpátaljai Magyar Tanárképzô Fôiskola jöjjön létre, amely nem állami felsôfokú intézmény, és ahol magyar nyelven folyik az oktatás. Több, mint 200 diák tanul itt. A tanárképzô fôiskola a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképzô Fôiskolával történô együttmûködésen alapszik. A 150–200 ezres kárpátaljai magyarság körében nincs minden tudományágra megfelelô képesítésû, megfelelô tudományos fokozattal rendelkezô szakember, ezért együttmûködünk a magyarországi felsôfokú tanárképzô intézményekkel. Kihelyezett tagozatként kertészmérnökképzô is mûködik, de szeretnénk a magyar közgazdászképzést is megszervezni közösen a nyíregyházi egyetemmel. Nagyon fontos számunkra, hogy minél több szakembert képezzünk. Gondot jelent, hogy a magyar iskolákban igen alacsony szinten folyik az ukrán nyelv tanítása, mert nincs tankönyv, nincs megfelelô tanterv és megfelelôen képzett tanerô. A tömbben élô kárpátaljai magyarság képviselôi jellemzô módon nem tudnak ukránul beszélni. Ehhez nincs meg a megfelelô nyelvi közeg. A kárpátaljai magyar diák eleve nagy hátránnyal indul az ukrán felsôoktatásba. Igaz, sikerült elérnünk, hogy az ungvári egyetemre magyarul is lehessen felvételizni. Hátráltató tényezôként meg kell említenem a nagy szegénységet. Ungvár a tömbmagyarság szélén van, ahova ingázni nem lehet, a nagyvárosi életet a vidéki ember nem tudja vállalni. E gondok áthídalására igyekszünk magyarországi egyetemekkel, fôiskolákkal a tömbmagyarság helységeibe kihelyezett tagozatokat mûködtetni.

— Milyen kisebbségi jogokat sikerült az elmúlt évek során kiharcolni?

— A kilencvenes évek elején sikerült érvényesíteni a nyelvhasználati jogot: ott, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20 százalékot, a helyi intézményekben az anyanyelv szabadon használható. Ahol a magyarság részaránya az összlakosságnak több, mint a fele, ott kétnyelvû feliratok vannak. Szabadon használhatjuk a nemzeti szimbólumainkat is: a magyar községek tanácsházán kitûzhetô a magyar nemzeti zászló. Jó eredménynek tartom, hogy sok új iskolát sikerült nyitnunk, olyan helyen is, ahol addig nem volt magyar nyelvû oktatás. Létrejött 3 református és egy katolikus gimnázium.

— Milyen mértékben segíthetne hathatós anyaországi támogatás a kárpátaljai magyar üzletembereknek a gazdasági megszilárdulásban, új munkahelyek teremtésében?

— A kárpátaljai környezet sajnos nem vállalkozásbarát. A gazdaság java része a feketegazdaságba vonul át... Ha valaki nálunk úgy kezd el vállalkozni, hogy az összes törvényt betartja, akkor cége veszteséges lesz. A Magyarországról érkezô hitelek, visszatérítendô támogatások útja járhatatlan, mert a pénzek fele különbözô adók formájában azonnal bevándorolna az ukrán államkasszába. Nagyon nehéz a vállalkozók anyagi helyzete, és akkor még nem beszéltem a maffia erejérôl...

–Milyen jövôt lát a régió felzárkózására?

— A több mint 50 milliós lakosságú Ukrajna jövôje semmi szín alatt nem rajtunk, magyarokon múlik. Nekünk az a kötelességünk, hogy a katasztrófahangulatot legyôzzük, és olyan célokat tûzzünk ki, ami a helyi magyarság számára elérhetô. Egyik ilyen célunk egy új járás megteremtése: mivel a kárpátaljai magyarság 70 százaléka tömbben él, és az ukrán alkotmány értelmében nincs mód területi autonómia létrehozására, olyan kéréssel fordultunk az ukrán végrehajtó hatalomhoz és a parlamenthez, hogy átalakításokkal egy olyan Tiszamelléki járást hozzon létre, ahol egyesíteni lehetne a többségben magyar lakta településeket. Az új járás lakosságának kétharmada magyar lenne, így nem lesznek nyelvi problémáink. A járás központjában, Beregszászon elhelyezkedô magyar intézmények nagyobb költségvetési forrásokhoz jutnának. A magyar iskolák zöme ugyanakkor magyar irányítás alá kerülne.

Kisebbségi jogokért kell harcolni a Milosevics rezsimmel
Dr. Hodi Sándor, a Magyarok Világszövetsége vajdasági elnökségi tagja a Délvidék elmúlt évtizedérôl beszélt.

— A vajdasági magyarság 1989–1990-ben nagy reményekkel várta a kommunista rendszer megbukását követô új lehetôségeket. Talán túlzott reményeket fûzött ahhoz, hogy helyzete végre megoldódik. Amikor a térségben 1993–94-ben megindult a visszarendezôdés, a vajdasági magyarságot csüggedés kerítette hatalmába. Egy párt számára ez katasztrófális következményekkel jár, hiszen ha nem tud eredményt felmutatni, elveszíti szavahihetôségét, tagsága lemorzsolódik: politikai érdekszervezôdésünk így jutott zátonyra. Szerbiában leállt a rendszerváltás folyamata, és immár hosszú évek óta állóvízbe, zsákutcába jutottunk.

— Az RMDSZ-nek 10 év alatt szintén keveset sikerült elérnie, mégis megmaradt érdekvédelmi szervezetként, és a magyarság ma is rá szavaz... Miként jellemezné a délvidéki magyarság érdekképviseletét?

— Korántsem drámai a helyzetünk. Már a kilencvenes évek elején a vajdasági magyarság megfogalmazta célkitûzéseit, kidolgozta a jövôre vonatkozó koncepcióját. Ezt különbözô nyelveken eljuttatta a megfelelô nemzetközi fórumokra. Tudjuk persze, hogy az Isten malmai lassan ôrölnek: a nemzetközi fórumok ’92–93-ban hallani sem akartak a Magyarország körüli területi, politikai autonómiákról, ma azonban határozottan tudomásunkra hozzák, hogy ezek elfogadható módszerek, és számíthatunk segítségükre, támogatásukra. A gond ott van, hogy a magyarság idôközben elcsüggedt: amikor kiderült, hogy Belgrádban vagy Bukarestben nincs fogadókészség a magyar igényekre, elkezdtük lefaragni követeléseinket. A vajdasági magyar érdekképviselet is mind kevesebbet kért, hátha teljesíti Belgrád, így bekerültünk egy bûvös körbe. Az 1992-ben megfogalmazott autonómiatörekvésekre — amire ma már pozitív nemzetközi visszajelzések érkeznek — a magyar pártok részérôl sincs politikai akarat...

— Elôadásában megkongatta a vészharangokat: nagyon apad a vajdasági magyarság, nagy az elvándorlás. Elsôsorban anyagi okokból telepednek át Magyarországra a délvidéki magyarok?

— Anyagi körülményeink valóban nagyon rosszak, aggasztó a szociális helyzetünk, az elvándorlás fô oka azonban mégsem ez. Az embereket a jövôkép hiánya zavarja a legjobban. Úgy érzik, hogy Szerbia, a Balkán számára nincs kiút, nincs megoldás. Más térségben keresik a túlélést.

— A mindenféle ellenzékiséget kiirtani igyekvô Milosevics rezsimmel hogyan lehet együttmûködni, kommunikálni?

— Ez nagyon fogas kérdés, tudniillik különféle politikai rálátások vannak a mai szerb helyzetre. A magyar kormány, a magyar külügy a nyugati országokhoz hasonlóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy Miloseviccsel nincs értelme tárgyalni. Majd egy választások utáni, demokratizálódó Szerbiával napirendre kell tûzni a kisebbségi kérdést. Ennek viszont nagy buktatói vannak! Egyrészt nem tudjuk, hogy Milosevics meddig marad hatalmon, és sor kerül-e demokratikus választásra Szerbiában. Személy szerint erre a közeljövôben semmi esélyt nem látok. Téves az a felfogás, hogy Szerbiában egy nagy demokratikus szerb ellenzék létezik, amelyik alig várja, hogy megadja a kisebbségek jogait. Errôl szó sincs! Az ellenzéki pártvezetôk kisebbségi kérdésekben, tapasztalatom szerint, Milosevicsnél is szûkkeblübbek. Véleményem az, hogy egy szorult helyzetben levô politikai garnitúrából sokkal könnyebben lehetne a magyarság irányába is engedményeket kicsikarni. A leendô új ellenzéki hatalom nem fog arra kényszerülni, hogy a konfliktust okozó kisebbségi kérdéseket napirendre tûzze. Sajnálatos mulasztást látok: most, amikor a Milosevics rezsim nemzetközi prés alatt van, a magyar kérdést aktuálissá lehetne tenni, eredményeket tudnánk kicsikarni. Annál is inkább, mert Milosevics 1992-ben nem határolódott el a magyar autonómiatörekvésektôl. Akkor beleegyezett abba, hogy a magyarság reális autonómiaigényét ki lehessen elégíteni, de úgy fogalmazott: erre még nem érett meg az idô. Emiatt sem látom igazoltnak a mostani helyben topogást.

— Milyen ma Szerbiában az anyanyelvhasználat gyakorlata?

— Hosszú évekig magyarul nem lehetett kiírni semmit, a közelmúltban azonban gesztusértékû lépésre szánta el magát a rezsim, és több magyarok lakta településen megjelentek a kétnyelvû helységnévtáblák. Ez is arra hívja fel a figyelmet, hogy addig kell a vasat ütni, amíg meleg.

— Politikai megfigyelôk szerint a ma még létezô Jugoszlávia is széteshet. Ha a hozzá tartozó tagköztársaságok különválnának, valószínû, hogy a Trianonnal hozzá került Vajdaság helyzete is nemzetközi elbírálás alá kerülhetne. Mindennek mekkora a realitása?

— Szerbiát mindig a katonai erô tartotta össze. A Vajdaság rég az önállósodás útjára lépett volna, ha a hatalom nem tartaná vasmarokkal. A Vajdaság ma még inkább Szerbia éléskamrája, így nem számíthat ilyen engedményekre. Elképzelhetônek tartom viszont, hogy beindul Kis-Jugoszlávia széthullása, hiszen a montenegrói–szerb viszony napról napra jobban elmérgesedik. Az úgynevezett egység csak akkor tartható fenn, ha teret adnak a konföderációs koncepcióknak.

Lassan, de biztosan megoldódika horvátországi magyarok helyzete
Csörgics József, a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei Régiójának újonnan megválasztott alelnöke Horvátországból érkezett. Egy olyan államból, amely kemény harcok árán önállósodott, és mindent elkövet a gyors európai integrációért. A horvátországi magyarok helyzetérôl beszélgettünk.

— A horvátországi magyarok sorsa az elmúlt tíz évben két nyomvonalon haladt. A horvát kisebbségi nyelvvédelmi törvények európai szintûek. Nagyon jó a Magyarország és Horvátország közötti együttmûködés, ideértve a kisebbségi egyezményeket is. Ezek az egyezmények azonban igazából nem érezhetôek: a két ország integrációja elsôrendûbb feladat, mint az egyezmények közötti kisebbségvédelmi elôírások azonnali alkalmazása. Horvátországban a magyarok lakta területek a legjobban érintett, sérült háborús területek. Falvaink mai napig nem épültek újjá: valamennyi faluban nagyon sok az eladó magyar ház, sok család még nem költözött haza. A háború miatt elmenekült magyarok kettôs életet élnek: Magyaroroszágon, külföldön vagy Horvátország más vidékein dolgoznak vendégmunkásként, nemigen vannak otthon. Odahaza nincs munkalehetôség, a földnek nincs értéke, a mezôgazdasági termékeket nem lehet értékesíteni. A magyarok lakta területekrôl hiányzik a lakosság 30 százaléka. Nagyon sok olyan szerb telepedett itt le, akik a háború idején csetnik egyenruhában voltak, ma pedig egy részük a rendôrség és a vámhivatalok kötelékében dolgozik. Jelenlétük megnehezíti az ôshonos magyar lakosság visszatelepedését.

— Hogyan összegezné a horvátországi magyarok kulturális, tanügyi helyzetét?

— Magyarország ma nagy összegekkel támogatja a horvátországi magyar kultúrát. A gond az, hogy csak bizonyos szervezetek kapnak pénzt, mások viszont nem, mert egyes magyar kezdeményezések legitimitását mind a magyar, mind a horvát állam megkérdôjelezi. A horvát–magyar kapcsolatokban igazából a nagypolitika a fontos, és csak azután jövünk mi... Az 1991-es népszámlálás adatai szerint Horvátországban 23 700 magyar él, a Horvátországi Magyarok Szövetségének adatai viszont 40 ezer magyarról szólnak. A kultúra területén azokat is nyilvántartjuk, akik rosszul beszélnek magyarul, viszont rájuk számíthatunk.

— Mennyire hatékony a horvátországi magyar érdekképviselet?

— Egy helyet biztosítanak számunkra az országgyûlésben. Három olyan község van, ahol számarányunk magasabb az 50 százaléknál: itt megfelelô arányú magyar képviseletünk van. A helyzet javulni fog, mert néhány hete elfogadták a nyelvhasználatról és a kisebbségekrôl szóló, több ízben módosított törvényt, amely kimondja: a kisebbségi nyelvek, közöttük a magyar is az államnyelvvel azonos jogokat élvez. Ezekben a helységekben minden közintézményben hivatalosan elismert nyelv lesz a magyar.

(Folytatjuk)

Makkay József

Ma már el sem tudom képzelni a kolozsvári színházat az Ô jelenléte nélkül. Akkoriban jártam a legtöbbet színházba, mikor szinte minden darabban játszott.

Borbáth Júlia Kolozsváron született, és a 3-as Számú Leánylíceumban érettségizett. 1962-ben, tizenhat és fél évesen már a marosvásárhelyi Színmûvészeti Fôiskola hallgatója volt. 1966-ban végzett, és három éves temesvári inaskodás után, 1969-tôl a kolozsvári színház tagja. 1999-ben Kisvárdán elnyerte a zsûri különdíját, majd az EMKE Poór Lili díját „színészetének élményszerû megújuló kézségéért".

— Kedves mûvésznô, az Ön neve is összeforrt már a kolozsvári színjátszással. Hogyan kezdôdött nem mindennapi pályája?

— Én is csak azt a közhelyet mondhatom, amit mások is, hogy már gyermekkoromban színésznô akartam lenni. Részt vettem az iskolai szavalóversenyeken. Fel sem merült bennem, hogy ne színire menjek. Apám azt akarta, hogy inkább kémikus, gyógyszerész, „méregkeverô" legyek, de nekem a reál tudományokhoz annyi affinitásom van, mint a kínaihoz, tehát szó sem lehetett errôl. Apám elvitt mindenkihez, aki élt és mozgott a színházi berkekben. Meghallgattatott elég nagy nevekkel. Ez a tesztelés nagyon rövid idô alatt történt, mert júniusban leérettségiztem, és szeptemberben volt a felvételi. Olyan volt, mint egy gyorsított film, csak kapkodtam a fejemet, hogy ez is meg az is meghallgat, ha azt mondja, mehetek, akkor jó, ha nem, akkor nem. Végül mondták apámnak, nyugodjon bele, most már elmehet. Akkor sem nyugodott bele, hanem eljött velem Vásárhelyre, és nem jött vissza. A bentlakásban húszágyas szoba volt, borzasztó körülmények. Apám megállt az ajtóban, és azt mondta: most gyere haza! Mondom: nem! Másnap már vizsga volt, ismét megkeresett: nem jösz? Nem. Egyszer csak látom a fôiskolán, hogy bemegy a rektorhoz. Jézus Mária, gondolom, mi lesz ebbôl. Meglestem, ahogy jött ki, nagyon lelombozódva. Na, gondoltam, engem nem vettek fel, és apám csak szomorú. Kiderült — Szabó Lajos volt a rektor, egy jó humorú, drága, jópofa ember — , hogy apám közbenjárt, ne vegyenek fel. — Lajos drága, ha ezt a lányt felveszi, én elveszítem. Ez itt marad egy más környezetben, más tempóban, nem tudom rajta tartani a szemem. Erre azt mondta neki Szabó Lajos: ide figyeljen, Lajos — apám is Lajos —, maga most szépen hazamegy, úgyis az történik, amit mi akarunk. Ha a lánya nem jó, nem vesszük fel. Apám hazajött, engem felvettek, és megkezdôdött a négy év lebegés. Úgy emlékszem vissza, mintha három hónap lett volna, olyan hamar eltelt. Új volt a város, a kollégák. Jövés, menés, tanulás, minden este színházban ültünk. A barátságok, amik szövôdtek, az, hogy ki marad bent a fôiskolán, ki esik ki. Nagyon szép négy év volt.

— Kik voltak az évfolyamtársai?

— Sokan nincsenek már itt, egy közülük, sajnos, elhunyt. Bodó Zoltán Marosvásárhelyen volt színész, ô nagyon fiatalon meghalt. Tizenötön kezdtünk, és tízen végeztünk. Ebbôl három lány volt és hét fiú. Tehát: Rajhona Ádám, Miske László, Szélyes Imre, Bodó Zoli, Dobos, Flórián Anti és Szôke Pista. A lányok: Toszó Ilona, Moldován Éva és jómagam. Az osztályvezetô tanár Kovács György volt. A két asszisztens: a mi csoportunknak Nagy Imre, és a másik csoporté Csorba. Nagy Imre nagyon jó pedagógus volt, és drága jó ember. Tudott tanítani, át tudta adni, amit Kovács megálmodott. Kovács György isteni színész, egy varázsló, de a pedagógus Nagy Imre volt, akivel nap mint nap találkoztunk. Az ünnep volt, amikor Kovács bejött, egy-egy óra vizsgával ért fel, és nála nem volt bocsánat. Nem félt attól, hogy év közben szereprôl leváltson. Ha valaki nem úgy csinálta, ahogy kellett, azt mondta: maga, fiam, most egy kicsit leül, és hagyja a másikat. Úgy lehetett vele dolgozni, mint kevés emberrel. Azóta is keresem azt a fajta rendezôt, aki Kovács volt, mert perspektívát tudott nyitni. Két-három szóval megvilágította még a szereplô környezetét, a figura múltbeli életét is. Nagyon szerettem vele dolgozni.

— És találkozott hasonló rendezôvel?

— Tudja, ez a Kovács-féle dolog már nosztalgia, hiszen a fôiskolai évek voltak a legszebbek.

— Harag Györgyel milyen volt dolgozni?

— Vele nem sokat dolgoztam. Harag másféle rendezô volt. Harag az Harag volt. Dinamikus, újszerû, Kovács még a régi iskolát vitte. Szerettem Haragot, mikor alkalmam adódott vele dolgozni. Ô is nagyon pontosított mindent, és amit kért, azt végre lehetett hajtani. Sôt, ha valaki túl jól végrehajtotta, azért nagyon hálás tudott lenni. Vlad Mugur még ilyen rendezô. Nem szeretem azt a rendezôt — ha lehetek ilyen nagyképû, hogy nem szeretem —, aki elôjátszik, aki hangsúlyokat ad a számba, mert én majom vagyok, és bennem megragad, és nem tudom levetkôzni. Akkor kézzel-lábbal kapálózom, hogy kikerüljek ebbôl a hálóból.

— A fôiskola után Temesvár következett.

— Igen. Akkor is volt egy kis vitám édesapámékkal, mert azt akarták, hogy Kolozsvárra jöjjek. Azt mondtam nekik, ha én ide jövök, nem biztos, hogy annyit fogok játszani, mint Temesváron. Itt akkoriban nagyon sok fiatal nô volt: Széles Anikó, Stief Magda, Sebôk Klári, Nagy Réka.

— Választhatta volna Kolozsvárt?

— Meg volt rá a lehetôségem, de azt mondtam, ha oda hívtak, hát hagyják, hadd menjek Temesvárra. Végül is nem bántam meg. Nem volt az egy nagyon nagystílû színház, nem volt mûvészszínház, az igaz. De inaséveknek nagyszerû, annak kiválóan megfelelt. Elsô szerepnek a Szent Johannát ígérték. Hát ki nem megy el egy ilyen szerepért? Egyik jó szerep következett a másik után, remek partnerekkel és nagyon jó rendezôkkel. Szegény Fábián Ferenc volt kollégám, akkor Sinka, Varga Vili, Kakassy Ági, Isten nyugtassa, aki remek karakterszínész volt, Ferenczy Csongor, Vértes Jocó, Makra Lajos. Azt mondják, nem jó, ha egy színház olyan, mint egy család. Nem volt az család, de jól éreztük magunkat egymás társaságában. Ott nem vettem észre fúrást, vagy lehet, hogy nem figyeltem oda. Nem tudom. Elég balfék voltam, mert engem itthon nem készítettek fel, hogy mi az élet. Nem véletlenül félt az én édesapám, hogy elmegyek. Szépen elmondta, hogy mit nem illik, nem szabad csinálni, de a kihívásokra nem készített fel. Mikor jött az elsô, vagy a második, a harmadik pofon, csak kapkodtam a fejemet, és csodálkoztam, hogy ilyen is van. Védett környezetbôl kikerültem a vadonba, ahol harcolni kellett. És rám csak késôbb ragadt egy kis harciasság. Inkább elvonulós vagyok, mint nyüzsgôs.

— Miért jött el Temesvárról?

— Mert nagyon sokan eljöttek akkor. Fölbomlott egy olyan közösség, amelyben jól éreztem magamat. Eljött Kakassy Ági, Szabó Lajika, Técsi Sanyi elment, Rajhona elment. Sokan elmentek, és nekem lehetôségem adódott, hogy Kolozsvárra jöjjek. Akkor lett igazgató Bisztrai Mária, aki nagyon szeretett, és én is szerettem ôt.

— Itt belecsöppent egy kiforrott gárdába.

— Itt már az elsô pillanatban találkoztam olyan dolgokkal, amik nem tetszettek. Sanda pillantásokkal, méricskélô tekintetekkel, mosolyokkal. Viszont Horváth Bélával nagyon szerettem dolgozni, pedig nem volt könnyû vele. Erôs kezû rendezô volt. De ezáltal megszoktuk azt, hogy egy kicsit keményebbek legyünk. Sikerelôadásokat csinált. Rengeteget jártunk tájolni, kiszállásra. Most ez már nincs. Egy székelyföldi turné nekünk is ünnep volt. A közönség várt, és emlékezetes volt egy-egy udvarhelyi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi turné.

Mostanában úgy érzem magam — és erre van egy hasonlatom, amit már régóta használok: állok az állomáson, és valamit várok. Nem tudom, honnan jön a vonat. Nem tudom, milyen vonat, és a baj az, hogy azt sem tudom, merre visz. Nem jó érzés.

— Bízik abban, hogy ez a vonat egyszer csak befut?

— Ha nem is az én életemben jön el, hátha a fiaméban eljön, és azt majd valahonnan látom. Nem vagyok hurráoptimista alkat...

— A szép szerepek nem kerülték el.

— Nem. Azt sem mondhatom, hogy nem foglalkoztattak. Nem mondhatom, hogy nem játsztam igazán szép szerepeket. Nem mondhatom, hogy nem voltak sikereim. Nem vagyok elégedetlen, sértett ember. De nem vagyok lelkendezô típus sem. Sôt, ebben a forradalom utáni érában is nagyon szép szerepeket kaptam. Dolgozom a mai napig is, s remélem, még fogok, mert hiába akarok bármerre futni, ide köt egyelôre minden. Akartam én elmenni is...

— Úgy érti, külföldre?

— Igen.

— Nagyon sokan az Ön generációjából elmentek.

— Kacérkodtam a gondolattal, hogy elmenjek, (és ha igazából el akartam volna menni, el is megyek).

— Az is tény és való, hogy akik elmentek, azokról keveset hallani.

— Attól függ. Például az én egykori kollégámról, Rajhona Ádámról nagyon sokat hallani, mert kiváló színész. Bács Ferencrôl is lehet hallani...Igen, van, akirôl kevésbé. Ott a nôk vannak hátrányban. Fôleg a középkorú nôk. Lehet, hogy késôn érô típus vagyok. Nemrég halt meg az édesanyám. Talán most válok igazán felnôtté.

— Elôfordult, hogy visszaadott szerepet?

— Nem. Volt olyan szerep, amit ki nem állhattam. Azt hittem, hogy beleôrülök, már ettem meg az öklömet. Szerepet nem szabad visszaadni. Ezért nagyon meg lehet büntetni valakit. Levonhatják a fizetésem, felbonthatják a szerzôdésem. Azon szerencsések közé tartozom, akivel nagyon ritkán fordult elô, hogy ne szeresse, amit csinál. Volt egy esetem, amikor, huszonvalahahány évesen egy 45 éves parasztasszonyt kellett eljátszanom. Horváth Béla rendezte a darabot. Akkor egy kicsit fölkaptam a vizet. Mondom Bélának: te, jól átgondoltad ezt a szereposztást? Azt válaszolja: nyugodj meg, nagyon jól. Nos, felhasználtam mindenféle kelléket, férfibakancsot fûzô nélkül stb. Forgattam a színpadon a szénát, a darab szerint jött a riporter, vége volt a jelenetnek, és kijöttem. És elkezdett a közönség tapsolni. Egy hosszú színpadi taps, az annyi, mintha lassan elszámolna harmincig. Az már nagyon komoly taps. Mikor meghallottam a tapsot, elbôgtem magam. Honnan láthatta meg Horváth, mennyire talál a szerep? Én meg észre sem vettem. Ezért is mondtam, hogy Bélához engem roppant kellemes színpadi élmények fûznek.

— Melyik szerepét tartja a legemlékezetesebbnek?

— Mindenképpen az elsôt, a Johannát. Azelôtt még volt egy nagyon kedves szerepem a fôiskolán, Molnár Ferenc Liliomjában Marika. Kovács rendezte, ez nagyon a szívemhez nôtt. A közönségnek is nagyon tetszett. Temesváron mindegyik szerepemet szerettem. A maga módján mindegyik emlékezetes, mert rettenetesen megszenvedek — ha nem is látszik — egy-egy szerepért. Nem tudok egy konkrét szerepet mondani...

— Mondok én egyet: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról...

— No igen. Ott az volt a baj, hogy a bemutató után elment a hangom. Beteg voltam, és visszamenni már nem volt ugyanaz. Még egy nagyon kedves darab volt, amit nagyon szerettem: a Negyven gazfickó meg egy ma születettet bárány. Csodálatos volt. László Gerô és Czikéli László voltak a pertnereim. A téma az volt: lehet-e nemet mondani egy parancsra? Azt a szerepet annyira szerettem, hogy ünnep volt játszani. Aztán jött Csehovnak a Sirálya, ahol Mását kaptam meg, amit szintén élvezet volt játszani. Egyébként is kedvenc szerzôm Csehov.

— Mi a véleménye az abszurd drámákról?

— Nagyon szeretem ôket. Egy nagyszerû kihívás. El fog csodálkozni, itt a tradíció más, de roppant szeretem a stúdióelôadást. Érzékelem a közönséget, látom ôket. Igazándiból szeretnék egy olyan darabban játszani, amelynek akár csak két szereplôje legyen. De stúdióban.

— Következik egy újabb bemutató: Timberlake Wertenbaker: Kinek kell a színház? Nos, kinek kell a színház, tisztelt mûvésznô?

— Mindenkinek. Nekünk fôleg. Átsegít rengeteg dolgon. Ha csak annyi, hogy egy órára mosolyt csal az arcokra, elgondolkoztat, vagy hazafelé beszélnek róla, akkor mindenkinek kell a színház.

Nánó Csaba

Egyszer majd vége lesz ennek is. Remélem, bár egyelôre még nem látom, hogy esély lenne kikeveredni ebbôl a helyzetbôl. Káosz van. Kint és bent és mindenhol. Körülöttem, mellettem, bennem.

Mert egyszerûen nem látom a végét. Igaz, az elejét se láttam. Mert nem is volt eleje. Egyszer csak itt volt, hirtelen, minden átmenet nélkül áteveztünk egyikbôl a másikba. Közte volt ugyan némi szünet, de nem számottevô. Észre sem vettem, és újra benne voltam a közepében, de ezúttal a szokásosnál is nehezebben indult. Mint a motor, ami tudvalevôleg olyan, mint az élet: minden nap be kell rúgni. Vannak, akik ehhez tartják magukat, mondván, így könnyebb. De én ezt nem hiszem. Vagy ehhez egyszerûen kevés vagyok, mint kempingsajtban a sátorvas. Egyelôre még mindig ott tartok, hogy nem látom sem a végét, sem az értelmét. Talán nincs is neki. Igaz, hogy egy adott pillanatban felvillant némi értelem, de aztán kiderült: hamis volt. Mert nekem még azt sem szabad, nem vagyok itt elég régen. Remélem, hogy azok, akik legalább három hónapja itt vannak, és errôl hivatalos papírjuk is van, élnek ezzel a pillanatnyi felvillant értelemmel, és kihasználják, hogy szabad nekik. Véleményt nyilvánítani. Meg egyebet is, de ez megint csak rajtuk áll.

De akkor mi marad nekem? Marad a várakozás. Meg a reménykedés, hogy valaki majd elintézi helyettem is azt, amibe én pillanatnyilag nem szólhatok bele. Ezért én csak várok, és minden bizalmam a többieké. Remélem, ôk legalább okosak lesznek. Mi, többiek pedig majd szurkolunk. Nekik és magunknak. És várjuk a következô felvonást.

Persze, nem kell elkeseredni, mi sem maradunk tétlenül a következô hónapokra. Találnak nekünk munkát és elfoglaltságot az égiek, ha szépen kérjük ôket. És ha nem, akkor is. Kéretlenül is odafigyelnek arra, hogy érezzük: ez itt maga az élet. A mi életünk errôl szól, néhány hónapos lég-üres tér után néhány zsúfolt hét, ami alatt mindenrôl számot adhatunk. Ha akarjuk, ha nem. Általában nem akarjuk, de ki veheti ezt zokon tôlünk?

Élet! Itt téged szeretnének megmenteni. Mert itt szeretnek téged. Tudod, ugye?

sbogi

Kérdôíves felmérésünk végéhez érkezett, és megszületett azoknak a névsora, akik együttmûködésükkel kiérdemelték a jutalmat. Ezúttal tehát a következô kedves olvasóinknak kedvezett a szerencse: Kraftsik Erika, Somogyi Botond, Chibedi Izabella, Telegdiné Csetri Klára, Kraftsik Feri-Ede.

Nyerteseink, köszönhetôen támogatónknak, a Kriterion Könyvkiadónak, könyvjutalomban részesülnek, amelyet a szerkesztôségünkben vehetnek át, kedden 12–14 óra között.

Mottó: Most már biztos, hogy megérjük az ezredfordulót, de nem mindegy, hogyan.

Ha valaki még nem hallott volna róla, az most jól figyeljen. Ha valaki még nem tudná, hol töltse a nyarat, az most nyissa ki a fülét. Mert, ha valaki még kételkedne benne, idén is lesz Minimum Party.

Öreg káemdéesz-aktivisták a hír hallatán már csak legyintenek, mondván: „Naná, hogy idén is ott leszünk. Ez nem is kérdés." Kevésbé öreg és kevésbé aktív emberkék számára pedig következzék némi tájékoztatás a KMDSZ egyik legnépszerûbb nyári megmozdulásáról úgy, ahogyan azt Lôrincz Ildikó programszervezôtôl megtudtuk.

Tehát: egy összmûvészeti alkotótáborról van szó, amelyet évente egyszer rendeznek meg, nehezen megközelíthetô, vadregényes erdei környezetben, valahol Hargita megyében. A hangsúlyt a kreativitásra helyezik, tehát aki pihenni akar, az menjen máshová, mert itt bizony alkotni kell. Vagy legalábbis részt venni a különbözô mûhelyek tevékenységeiben, aztán elôállítani valami egyénit, és kiállítani közszemlére. Ami majdnem ugyanaz.

Ettôl persze nem kell megijedni, mert a mûhelyeken mindig érdemes résztvenni. Néhány újdonság is lesz a tavalyi évhez képest. Például a kritika mûhely, ahol mûvészetelméleti beszélgetésekbe lehet bekapcsolódni, vagy mozgásszínház, András Lóránt vezetésével. A kézmûves mûhely gazdája idén Mezei Erzsébet lesz, ô egyenesen Zentáról érkezik, hogy beavassa az érdeklôdôket a nemezelés, szalagszövés, batikolás, agyagozás és csuhébaba-készítés titkaiba. Az építészek pedig máris törhetik a fejüket azon, hogyan lehet összekapcsolni az építészetet a mozgással, mert ilyen típusú pályázattal lehet jelentkezni. Vendégek és meghívottak lesznek még bôven, de az elô-adásokat ezúttal a mûhelytevékenységekre szakosítják. Természetesen most is eljön az Élboy színtársulat, mert anélkül hogy nézne ki az egész?!

Idén az a cél, hogy ne fesztiválközönséget toborozzanak, hanem olyan embereket, akik aktívan tevékenykednek a mûhelyekben, tehát önként vállalt csoportos vagy egyéni alkotófolyamatban részvevôk jelentkezését várják. Lehet keresni a Minimum Party katalógusát, már csak azért is, mert abból sokat meg lehet tudni az eddigi táborokról, ezen kívül van benne jelentkezési lap is, amelyet június 25-ig kell eljuttatni a KMDSZ-hez. És még néhány apróság: a részvételi díj 250 000 lej, az idôpont pedig július 29–augusztus 5. A www.minparty.cjb.net vagy a http://kmdsz.soroscj.ro/mp00 honlapokon is lehet keresgélni mindent, amit még szeretnél megtudni.

És aki még ezek után sem rohan el felhajtani néhány jelentkezési lapot, az magára vessen. Mi minden esetre szóltunk, a többiért nem felelünk.

Sándor Boglárka

A múlt hét végén, a Szabédi-napok keretében Kolozsvárra látogatott Bernáth László magyarországi újságíró, aki több mint huszonöt éve tanít a Bálint György Újságíró Iskolán. Ezenkívül a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen, a Szociológiai Intézet média szakán és a Kaposvári Tanítóképzô Fôiskolán is oktat, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban pedig vizsgáztat. A Tanuljunk könnyen, gyorsan újságot írni címû könyve elmaradhatatlan része a hazai újságíró-bibliográfiáknak.

Az újságírás-oktatásról szóló elôadása után válaszolt a Campus néhány kérdésére.

— Mennyire ismeri a romániai írott sajtót?

— Kevéssé. Az Academia Catavencut és a Ziuát említhetném, de a romániai magyar sajtót jobban ismerem. A Brassói Lapokat például évek óta figyelemmel kísérem, és nagyon tetszett az Erdélyi Naplónak az a része, amelyben romániai lapokat idézett. Ezenkívül járt már néhány napilap is a kezemben.

— Ezeket hogyan rangsorolná?

— Leginkább a Bihari Napló tetszik. Aztán pedig a Szabadságot említeném, utána a Hargita Népét.

— Melyek a legalapvetôbb különbségek a romániai és a magyar-országi kommunikációoktatás között?

— Elôször is a történelem. A romániai oktatással szemben ez nálunk kötelezô tantárgy, hiszen az újságíró elsô számú segédtudománya a történelem. Nem lehet igazán jól újságot írni, ha valakinek nincsenek történelmi háttérismeretei. A kötelezô gyakorlat pedig a Bálint György Újságíró Iskolában öt hét. A két hetet kevésnek tartom, mert akad olyan hallgató is, aki hetilapnál gyakorlatozik. Nálunk a titkárnô telefonálja körbe az összes médiavállalkozást a Népszabadságtól a Nôk Lapjáig, hogy elhelyezze a diákokat.

— Mit gondol, újságíróként hol könnyebb érvényesülni: itthon vagy Magyarországon?

— Csak egyénenként lehet ítéletet mondani, kollektíven nem. Jelenleg nagyon nehéz elhelyezkedni a magyarországi médiaszakmában.

— Ön szerint mi a legfontosabb tulajdonság, amivel egy újságírónak rendelkeznie kell?

— A rugalmas gondolkodásmód, a nyitottság, és persze a rutin, mert anélkül se autót vezetni, se borotválkozni, se krumplit pucolni nem lehet.

Kérdezett: Csurulya Szidónia

Az Iskola Alapítvány
szociális ösztöndíjait június 5. után lehet átvenni a KMDSZ-irodában.

Palota és Kunyhó
név alatt még mindig tart a KMDSZ ingyenes lakásközvetítô programja. A felvételi idejére is találhatsz lakást.

A Mûvelôdés
címû folyóirat régi és új számait megvásárolhatod a KMDSZ-irodában.

A Minimum Party 2000
nevû összmûvészeti alkotótáborba várják képzômûvészek, építészek, zenészek, színisek jelentkezését, június 25-ig. Ûrlapokat a KMDSZ-irodában lehet találni. A tábor idôpontja: július 29–augusztus 5.

A magyarországi
szakmai gyakorlatok pályázási ha-tárideje június 5. Igyekezz!

Tizenegyedik
Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor lesz július 24–30. között. Bôvebb információk a KMDSZ-irodában, illetve a plakátokon találhatók. Az „étlapról": elôadások, koncertek (Charlie, Takács Tamás Dirty Blues Band, Kispál és a Borz, Hobo, Cseh Tamás, Role).

A 2000–2001-es tanévben újabb magyar tannyelvû csoportokat indítanak a Babes–Bolyai Tudományegyetemen:

Jogi kar — jog szak (4 év, nappali tagozat) — 40 hely, külön a magyar jelentkezôk számára.

Felvételi követelmények:

Érettségi vizsga átlag — a végsô jegy 1/3-a;

Román nyelvtan teszt — a végsô jegy 2/3-a.

Megjegyzés: a teszten elért jegy legalább ötös kell hogy legyen.

Beiratkozási idôszak: augusztus 28–szeptember 2.

A vizsga idôpontja: szeptember 7.

Közgazdaság kar

Gazdasági informatika szak (4 év, nappali tagozat) — 25 hely.

Marketing szak (4 év, nappali tagozat) — 25 hely.

Pénzügy — biztosítás szak (4 év, nappali tagozat) — 25 hely.

Felvételi követelmények:

Érettségi vizsga átlag — a végsô jegy 60 %-a;

Írásbeli vizsga Gazdaságtanból (XI. osztály) — a végsô jegy 40%-a, magyarul is lehet vizsgázni.

Beiratkozási idôszak: július 10–15.

A vizsga idôpontja: július 20.

A Cretu testvérek cirkusztársulata hetekig Kolozsváron tartózkodott. Úgy éreztem, kinôttem már a cirkuszlázat, de a nosztalgia és a kíváncsiság nem hagyott nyugodni. Elmentem az egyik elôadásukra. És hamarosan kiderült, hogy kételyeim alaptalalanok voltak: a hajmeresztô mutatványok éppen olyan látványosnak és szórakoztatónak tûntek, mint hajdanán. Legalábbis nagy részük.

Elôször a Cretu testvérek legifjabbjai mutatkoztak be, ezután légtornászok következtek. Mongóliai, brazíliai, szófiai, moszkvai és hazai mûvészek szórakoztatták — és nem akármilyen színvonalon — a közönséget. Nagy taps fogadta a cirkusz legfiatalabb sztárját, a csupán kétéves medvelányt is, aki karonfogva sétált be gazdájával, és szájonpuszilta a szörnyeteget. Hogy miért neveztem így az idomítót, az mindjárt kiderül. Fontos tudni, hogy nem vagyok megszállott állatvédô, de túlzásnak tartom azt, ami következett. A medvének kétméteres magasságba kifeszített kötélre kellett felmásznia, hogy aztán kétlábra emelkedve végigsétáljon a madzagon. A nagytestû állat kétszer is majdnem leesett, ilyenkor mind a négy lábával hadakozott a gravitáció ellen. Hát, megmondom ôszintén, semmi érdekeset nem találtam ebben a mutatványban, inkább sajnálatot váltott ki belôlem, mint elismerést. Világossá vált elôttem: a gyerekek által annyira imádott bohóckodás is csak feszültséglevezetô, a nézôket így készítik fel a következô kegyetlenség befogadására. És tüntetôen figyeltem a majmokkal beérkezô idomítót. De hamarosan visszatért a jó hangu-

lat(om). Ezek a mutatványok emberségesek és szórakoztatók voltak: a majmok különbözô emberi viselkedésformákat tanultak be. Nagy taps jelezte a közönség elégedettségét, a humoros összeállítás mindenkinek nagyon tetszett. Akárcsak a mongóliai tornászlány, a fakír és a Cretu testvérek ugrómutatványai. Még az 50 ezer lejes pillanatfotó is nagy népszerûségnek örvendett. A Princ nevû pitonnal és a majmokkal lehetett képeket készíteni. A cirkuszok jó szokása szerint a póniló is meglovagolható volt, az egy méter alattiak éltek is a lehetôséggel.

Ha nem is volt teltház — a jegyek drágasága miatt —, sokan eljöttek a Cretu testvéreket megnézni. A cirkusz nemzetközi hírnevéhez méltón szerepelt. Tévedés ne essék, ez nem reklám. Utolsó elôadásukra hétfôn került sor, és azóta valahol a tengerparton — vagy máshol — szerepelnek.

Nagy Vajda Zsuzsa

A Cretu testvérek, Miticã és Titi a stadion mellett állították fel sátrukat, a mûsort naponta kétszer lehetett megtekinteni. A Campusnak Titi Cretu, a fiatalabb testvér nyilatkozott.

— Népes családunkban nagy hagyománya van a cirkuszi életnek, a bátyám és én vagyunk a harmadik generáció, amely cirkusszal foglalkozik. De van utánpótlás is: a lányom, Maria Dolores. Családunk kapcsolata a cirkusszal majdnem száz-éves.

— Mióta mûködik a cirkusz?

— Elôször 1941-ben indult, de a kommunizmus alatt bezárták. Hosszú szünet után 1996-ban indítottuk újra egy amerikai turné után, amelynek során a testvéremmel három évet Las Vegasban töltöttünk. Öt éve turnézunk Romániában, két éve már Kolozsváron is jártunk.

— Milyen a viszonyuk az állami cirkusszal?

— Mi többnyire külföldi elôadókat szerzôdtetünk, de tervezzük, hogy jövôre velük is együttmûködünk. Jómagam is 35 évig voltam az állami cirkusz tagja, rengeteg külföldi turnén voltam velük.

— Jelenleg a Pironkov cirkusz is Kolozsváron tartózkodik. Létezik rivalizálás a két társulat között?

— Nem, szó sincs versengésrôl. Az ottani igazgató négy éve még alkalmazottam volt, így csupán két-három éves múltú cirkuszról van szó. Ez egyáltalán nem jelent problémát számunkra, mert esetünkben a hagyomány hírnevet is hozott. Mi mindenekelôtt minôségre törekszünk a munkánkban.

— Milyen pénzalappal mûködik a cirkusz?

— Mi teljesen önellátók vagyunk, egyáltalán nincsenek támogatóink. Elôadóinkat és a sátorhelyet is a bevételünkbôl fizetjük.

— Mennyi idôbe telik egy elôadás összeállítása?

— Ez esetenként változik, lehet egy hét vagy tíz nap.

— Hány országban léptek már föl?

— A Cretu-társulattal már az összes kontinensen voltunk.

— Milyen terveik vannak?

— Elôször is szeretnénk fölújítani a mûsorunkat, télen pedig egy négyhónapos izraeli szerzôdésnek kell eleget tennünk.

Lejegyezte: Pünkösti Laura

Közgáz Klub. KMDSZ. Államháztartás. Tábor. Elôadások. Torockó. Tóbiás ház. Ezek a paraméterek, segítségükkel össze is áll egy gyönyörû egyenlet, amelynek egyik felén egy maroknyi társaság, a másik felén egy hétvége áll. Hallottunk államháztartásról, államadósságról, pénzügyminisztériumról, gazdasági helyzetrôl magyarországi és itthoni elôadóktól. Torockó jellegzetességei közé tartoznak a gyönyörû házak, s ha még kocsmát is tartalmaznak, 4600 lejes enyedi sörrel, az már igazán jellegzetes. Efféle jellegzetességek után kutattunk esténként, amikor már tisztában voltunk az „állambácsi" pénzkeresési és költekezési szokásaival. Volt nótázás speciális effektusokkal, éjszakai kényszerfürdôzés a tehénitatóban, wet T-shirt contest, alkonyfoci, mindenféle spontán megnyilvánulások. Mégegyszer bizonyítást nyert, hogy a jóból soha nem árt a sok (ez fôleg kajálásnál derült ki). A szesszió közelsége érzôdött a táboron, hisz sokan késôbb jöttek ki, mások hamarabb távoztak, tanulási szándékra hivatkozva. Talán éppen ez az oka, hogy Torockó sörellátása csak egy icipicit ingott meg, és a kajáért sem folytak érdembeli harcok. Ez volt most, ez-után szesszió, s hogy mi lesz, ha nyár? KGK (Közgáz Klub) Nyári egyetem és a Tusnádon megrendezendô Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor keretén belül közgáz mûhely. Kedves közgázasok és érdeklôdôk, akik nem tudjátok, mivel töltsétek ki a nyaratok, trolira fel, buszra fel, lábra fel, irány a KMDSZ. Közgáz Klub. Tábor.

Boda Szabolcs

Számtalanszor közlik velünk, hogy a világon percenként mittudomén hányan születnek vagy halnak meg, hány személy lesz autóbaleset áldozata, hányan kapnak szívrohamot. Érdekes lenne tudni azt is, percenként hány lány jelenti be: megcsaltalak, vége a kapcsolatunknak.

Szerintem senki sem készített errôl tudományos alapokon fekvô felmérést. De talán arról van kimutatás, hogy — a közhiedelemmel ellentében — a nôk állítólag hajlamosabbak megcsalni partnerüket.

Hipotétikus eset: a lány, nevezzük ôt Katának, Marosvásárhelyen tanul, a srác, Lajos, pedig Pécsen dolgozik, innen ment ki. Mindketten vállalták, hogy együtt maradnak, s talán valamikor a csajnak sikerül kimennie Magyarországra. Aránylag ritkán, mondjuk havonta egyszer találkoznak, akkor is csupán pár órára. Ezen kívül röpködnek az e-mailek, néha cseng a telefon is.

Lajos hazajön, s Kata közli vele, hogy hát, ugye, mármint, hogyismondjam, immár két-három hete más barátja van. Lajos elsiet, de még tartják a kapcsolatot. Mármint még mindig „message sent and copied to sent mail" avagy „jór messzidzs hez bín szãkszeszfulli szent". És ezt naponta. Menthetô a menthetetlen?

Mert ugye távolsági kapcsolat esetén ki várja el a partnerektôl az abszolút hûséget? Egyáltalán fenntartható-e egy távolsági kapcsolat? Megéri? Van értelme?

Elvárjuk, hogy meséld el hasonló élményedet, véleményedet. Rendelkezésedre áll a campus@kmdsz.soroscj.ro a szabadsag@mail.dntcj.ro vagy a Szabadság szerkesztôségének postacíme.

Olivér

Csak egy nap. Ennyit tartott Carlos hatalma. No, nem a nemzetközi hírû banditáról beszélek, hanem arról a fia-talemberrôl, aki a Hakuna Matata csapat kapitányaként „elnyerte" a KMDSZ elnöki címét. Teljes egy napra.

A Campus utánajárt, hogyan telt az a bizonyos egy nap. Elôször a legérintettebbet, az iroda titkárnôjét kérdeztük. Amit Evelin legelôször mondott, azt most, sajnos, nem idézhetem. Aztán elmesélte, hogy szegény új elnök bejött reggel — úgy 10 körül, ahogy az szokás —, majd elkezdett újságot olvasni. Aztán kérték, hogy ha már itt van, adjon pénzt faxpapírra. Mire az egynapos elnök azt felelte: ezzel inkább várják meg Gücüt. Ô is azt teszi. Így hát várták. De nem jött.

És hogy mit csinált ezalatt a tulajdonképpeni elnök, Boda Szabolcs? Ô jót aludt, de nem otthon, nehogy megtalálják. Keresett egy olyan barátot, akinél nincs telefon a házban, majd bekérezkedett egy fél napra. Miután pedig kialudta magát, jót sétált. Ezt ugyanis — saját bevallása szerint — rég tervezte. És egyáltalán: olyan dolgokat csinált, amire soha nem volt ideje. Minden esetre egy dolgot nem tett meg egész nap: nem ment be a KMDSZ irodájába.

Az alkalmazottak legnagyobb sajnálatára.

Kiderítette: Rácz Éva

Múlt hét végén legalább másfél órás gyúródásra számíthatott az, aki végig akart sétálni a Deák Ferenc (Eroilor) utcán. Itt zajlott ugyanis péntektôl vasárnapig a Nyitott Kapuk Ünnepe nevû rendezvény. Az eseményt népszerûsítô plakátokon érdekes módon nem tágra nyílt kapukat, hanem nagy söröspoharat mutogattak. És tulajdonképpen ilyen volt a fesztivál is, sokkal inkább szólt a sörrôl, mint a nyitottságról. Mátyás királytól Avram Iancuig csupa sörsátor volt az utca, legalábbis ez látszott ki a tömegbôl. Éjszaka aztán meglátszott a rengeteg szemét is, ami azonban itteni viszonylatban szokatlan módon reggelre nyomtalanul eltûnt. Ami az egyéb rendezvényeket illeti, volt egy fazakasvásár és egy lábteniszbajnokság.

Pénteken már 22 óra is elmúlt, amikor a Román Opera elôtt felhúzott színpadra lépett a két mûsörvezetô, akik a polgármester rövid köszöntôje után színre hívták az elsô fellépôt, a Sing-Sing B.B.-t. Nem, a bébé nem blues bandet jelent, az együttes ugyanis etno-dance-t játszik, régebben pedig hip-hopot nyomattak, és hát egyiknek sincs túl sok köze a blueshoz. Ahogy valószínûleg annak a nyolc bombázónak sincs, akik három estét végigtáncoltak a színpadon, a fiúk nagy gyönyörûségére. Visszatérve Bébéékre, ôk csupán két számot játszottak,bármennyire is lelkes volt a közönségük.

Utánuk következett az Extravaganza, majd a Class. Számomra érthetetlen, hogy az egyik legnépszerûbb techno-dance együttes, a Class a mûsor elején zenélt, és csupán három számot adtak elô.

A félplayback után jóféle román folkmuzsika következett, Ducu Bertzi elôadásában. A közönség ôt is nagyon szerette, mindenki együtt énekelte a Floare de coltot és a többi közismert nótát. A Bere Gratis is elhúzta slágerét, a Ce mistót és még néhány feldolgozást, majd átadták helyüket a fô szenzációként beharangozott Sarmalele Reci-nek. Sajnos, addigra már éjfél is elmúlt, így a tömeg jelentôs része nem várta meg a töltött káposztákat. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a sörsátrak bezártak. Zoliék azonban így is végigjátszottak egy csokornyi slágert kedvenc kolozsvári közönségüknek, akik számára most zenéltek enpluszegyedszer. És már alig várják az enpluszkettediket.

Aki a péntekiekbôl tanulva szombaton este tizenegyre ért ki a térre, még elkaphatta a Sfinx Experience utolsó számát. Aki kicsivel korábban érkezett, az megnézhette, hogyan táncolnak az Angels lányai sikerszámukra, amelyben olyan fiúkról van szó, akik vörös, szôke és barna lányok után néznek, meghallgathatta az Elegance igénytelen, albán típusú népi dance-ét, és ugrándozhatott a Voltajra.

A Voltajról egy biztos: van stílusuk. Hogy honnan lopták, az más kérdés. A színpadi kép egységes és feltûnô, a fiúk piros-fekete fellépôruhákban szaladgálnak. A zene román szinten egyedi techno-rock, talán a Rammsteinhoz hasonlítható, persze finomabb változatban. A közönséggel nagyon jól kommunikálnak, izzóvá tették a hangulatot.

Sajnos az utánuk fellépô Sfinx Experience-nek nem sikerült megôriznie ezt a hangulatot. Bár zenéjük igényes, nem tudnak kapcsolatot teremteni a közönséggel. Túl sokat akarják énekeltetni a nézôket, de ez egy idô múlva senkit sem érdekel. Elsô számuk, a We are the champions feldolgozása még bejön, de amikor a 4NonBlondes What’s up-ját adják elô, egyesek már hotii-t ordítoznak. Még két szám, és sértetten levonulnak. Semmi köszönjük, semmi jó volt, vége és kész.

Vasárnap délelôttre megváltozik a kép, gyerekekkel telik meg a színpad környéke, kicserélôdnek a szponzortáblák — zajlik az Alandala Day, egyféle gyermeknap. Estére minden visszatért a normális kerékvágásba, a No Comment, a Double D és az Exotic melegítettek be szirupzenéjükkel a nagy attrakcióra, az Irisre. Akik, tapasztalt rókákhoz illôen fergeteges hangulatot teremtettek. Megmutatták, hogy a rock halhatatlan — mondhatná metálos barátom. A másfél órás koncert volt a fesztivál csúcspontja, utána már meggyôzôdésbôl lehetett mondani: kár, hogy vége.

bpelod

A teljesség igénye nélkül szeretnék néhány szót írni az iskolai nevelésrôl, a tanári nevelési stílusról. Tudvalevô, hogy a nevelés elsôdleges szerepe a személyiség fejlôdésének segítése. Valójában nemcsak az iskolai program feladata a nevelés, hiszen ennek elsôdleges formája, az idôrendiség szempontjából is — a családi nevelés. Ez a legfontosabb nevelési forma, erre alapoz, s ezt bôvíti ki a különféle nevelôintézményekben folyó nevelés.

Az iskolákban történô nevelés tudatosan, tervszerûen irányított. A pedagógusok nevelési munkája nemcsak a tananyagleadásra vonatkozik, hanem a személyiség komplex fejlesztésére is irányul. Magába foglalja a tanítás, a tanulás, az ismeretelsajátítás folyamatát és az erkölcsi normák, emberi együttélési szabályok és viselkedés elsajátítását.

Az intézményesített nevelési formában a tanárra, tanítóra hárul az elsôdleges nevelôi szerep.

Ezeknek a nevelôknek, pedagógusoknak kialakul egy nevelési stílusa, vagyis egy mód, ahogyan a gyerekek fejlôdését, egyes csoportok alakulását irányítják.

Elôször Kurt Lewin foglalkozott a nevelési stílusokkal, és három csoportot különített el:

— Autoriter vagy tekintélyelvû nevelést, ahol a pedagógus parancsokkal irányít, gyakran büntet. A nevelô felsôbbrendûségét hangsúlyozó nevelési stílus. Legfôbb nevelési módszere a követelés: tiltás és parancs. Az autoriter tanár rövid, pattogó utasításokat alkalmaz, rideg, szigorú és merev arcvonások jellemzik. Az autoriter nevelési stílus következtében a gyerek szorongó, félénk, visszahúzódó lesz.

— Laissez-faire stílust, ahol irányítás nélkül folyik a nevelés, nincsenek normák, szabályok. A nevelônek nincsenek nevelési módszerei, ha mégis vannak, azok hatástalanok, nem tudja ôket érvényesíteni. Nincs célkitûzés, nem következetes, nem követel, nem hatékony.

A nevelô attitûdjére a halk és határozatlan utasítások, a színtelen hang és a közönyös, kifejezéstelen mimika jellemzô. Az ilyen nevelô mellett a gyerekek nem teljesítenek, teljes az anarchia, nincs alkotás csak rombolás.

— Demokratikus nevelés az, ahol a gyerekek aktivitására, képességeire, kreativitására alapoz a pedagógus. A nevelô pozitív példát nyújt a gyerekeknek, cselekedteti, aktivizálja ôket, meggyôzéssel és jutalmazással helyes szokásokat alakít ki a gyerekeknél.Ösztönzi a gyerekeket, hogy saját ötleteiket valósítsák meg tevékenységük során. Nyugodt, derûs légkört biztosít a játékhoz, tanuláshoz, munkához.

A sikeres nevelôi munkát az a tanár, nevelô éri el, aki a helyzeteket felmérve, felismerve alkalmazza az adott helyzetnek megfelelô nevelési stílust.

A következô rövid teszt lehetôséget nyújt arra, hogy megtudják, milyen a nevelési stílusuk, milyen tanártípushoz tartoznak.

Olvassák el figyelmesen az alábbi tizenkét megállapítást. Írják le válaszaikat a már megtapasztalt vagy esetleg egy önök által elképzelt tanári magatartásmódnak megfelelôen, követve az alábbi válaszlehetôségeket:

Határozottan nem értek egyet = 1 pont;

Nem értek egyet = 2 pont;

Semleges vagyok = 3 pont;

Egyetértek = 4 pont;

Határozottan egyetértek = 5 pont.

1. Ha egy diák zavarja az órát, további magyarázat nélkül megbüntetem.

2. Nem akarok szabályokat kényszeríteni a diákjaimra.

3. Az osztályban feltétlenül csendre van szükség ahhoz, hogy tanulhassanak.

4. Számomra mindkettô fontos: mit tanulnak és hogyan tanulnak a diákjaim.

5. Ha egy diák túllépi a házi feladat elkészítésének határidejét, nem fogadom el azt.

6. Nem kívánom dorgálni a diákokat, mivel megsérthetem érzéseiket.

7. Kár energiát fordítani az óra elôkészítésére.

8. Mindig megpróbálom megindokolni döntéseimet és elvárásaimat.

9. Nem fogadom el a késôn érkezett diák magyarázkodását.

10. A diákok jó hangulata fontosabb számomra, mint az osztály ellenôrzése, kézben tartása.

11. A diákjaim tudják, hogy félbeszakíthatják magyarázataimat, ha a tárgyhoz tartozó kérdésük van.

12. Ha egy diák különleges kéréssel áll elô, teljesítem a kérését.

Összegezés

Adja össze az 1, 3 és 9-es megállapításokra adott válaszai pontszámát. Ez az A típus.

Adja össze a 4, 8 és 11-es megállapításokra adott válaszai pontszámát. Ez a B típus.

Adja össze a 6, 10 és 12-es megállapításokra adott válaszai pontszámát. Ez a C típus.

Adja össze a 2, 5 és 7-es megállapításokra adott válaszai pontszámát.Ez a D típus.

Az összegek egyes típusokon belül 3-tól 15-ig terjednek. A magas pontszám megmutatja, hogy melyik típus jellemzôi határozzák meg nevelési stílusát.

A. Az autoriter típus

Az autoriter tanár szûk határokat szab a diákok számára. A diákok gyakran elôre kijelölt helyeken ülnek, óra alatt el sem mozdulhatnak helyükrôl. Gyakori a csend. Ez a tanár ritkán engedi be maga után a diákot, s nem fogadja el az indokolt hiányzást sem. A diákok tudják, hogy a tanári magyarázatot nem szakíthatják félbe.Hiányzik a tanár–diák párbeszéd.

Ez a tanár a szigort kedveli, s az engedelmességet. A szófogadatlanságot gyakran bünteti, dicséretet vagy bátorítást diákjai ritkán vagy soha nem hallanak. Nem szervez iskolán kívüli tevékenységeket, hiszen szerinte ezek elterelik a diák figyelmét a tanulásról. Az autoriter tanár mindig megszabja mit mikor tegyenek, ezért diákjai véleményét figyelembe se veszi. Nem képes motiválni a diákokat, felkarolni személyes véleményüket.

Egy diák véleménye: — Nem igazán érdekel az ilyen típusú tanár. Szigorúsága miatt nem adja meg nekünk is az esélyt. Igazságtalannak tûnik amiatt, hogy saját céljai érdekében, saját nézôpontjaiért harcol.

B. A közömbös típus

A közömbös tanár nem avatkozik be az osztály teendôibe. Az általa kiszabott követelmények akár teljesítetlenül is maradhatnak. Az iskolán kívüli tevékenységek nem jönnek számításba nála. Nem fordít sok idôt az órára való felkészülésre, néha éveken keresztül használja ugyanazokat a lecketerveket, vázlatokat. Hiányosak a módszerei a fegyelem tartásában. A diákok érzik, s visszavetítik a tanár közömbösségét. Ennek megfelelôen ritka a kimondott tanulási helyzet. A diákok úgy tesznek, mintha tanulnának, s közben vesztegetik az idôt. A túl kevés követelmény és a fegyelem hiánya miatt a diákokból hiányzik a késztetés, a motiváció s az önkontroll is.

Egy diák véleménye: — Az ilyen tanár képtelen az osztályt irányítani. S mi nem tanulunk tôle semmit. Ritka a házi feladat, ritkán hozzuk a tankönyveinket. Soha nem aktualizálja a lecketerveit. Nem érdekli, mit tesznek a diákok, hiszen úgy tartja, minden diák saját maga felelôs oktatásáért, tetteiért.

C. Az együttmûködô típus

Ez a típusú tanár úgy szab korlátokat, úgy ellenôriz, hogy bátorítja a függetlenséget. Gyakran megindokolja döntéseit, elvárásait. Nyitott a párbeszédre, a véleménynyilvánításokat felkarolja, a kritikai megnyilatkozásokkal együtt. Az ilyen tanárt a gondoskodó magatartásmód jellemzi. Ôszinte érdeklôdést mutat a diákok iránt, bátorítja és dicséri ôket. Gyakran magyarázatokat fûz a házi feladatokhoz, és pozitív értékelését közli a diákokkal. Motiválja a diákokat, inkább bátorítja ôket mint vezeti.

Egy diák véleménye: — Szeretem ezt a tanárt. Igazságos és megértô, tudja, hogy a diákok nem lehetnek tökéletesek. Az a típus, akivel úgy beszélhetsz, hogy közben nem hoz kínos helyzetbe, nem érzed magad megszégyenítve.

D. Az engedékeny típus

Az engedékeny típusú tanár kevés követelményt állít a diák elé, így az osztályt a „tégy amit akarsz" hangulat jellemzi. Ez a tanár kevésbé irányítja a diákokat, elfogadja azok hirtelen, helyzetadta tetteit. Arra törekszik, hogy ne sértse meg a diákok érzéseit, nehezen mond nemet kéréseiknek.Hajlamos a döntéseket a diákok érzelmeire alapozni. A diákok barátja kíván lenni, ezért bátorítja az osztályon kívüli kapcsolattartást. Az engedékeny magatartásmód miatt a diákoknak nem sikerül elsajátítaniuk egy társadalmilag elfogadott magatartásmódot. Mivel a tanár kevés kéréssel áll elô, a diákokból hiányzik a motiváció a teljesítés terén. Sajnos, a diákoknak gyakran tetszik az ilyen tanár.

Egy diák véleménye: — A legnépszerûbb tanártípus. Nem kell komolynak lenned az óráin. De néha a dolgok kiszaladnak a keze közül, s mi semmit sem tanulunk.

M. E.

Az 1974-ben készült iskolaépület a 21-es számú Iskola I–IV. osztályos tagozatának otthonaként kezdte mûködését 1975-ben. A nagy gyereklétszám miatt 1981-ben különvált a 21-es számú iskolától és 29-es számú Általános Iskolaként folytatta mûködését. Az 1999–2000-es tanévben az iskola ünnepélyes keretek között felvette Octavian Goga nevét. Az idei évben készített értékelések pontszáma alapján az iskola elnyerte a reprezentatív iskola címet. Vezetôi: Olimpianda Cãpusan igazgatónô és Agaftea Moldovan aligazgatónô hivatásuknak érzik a tanítást, az iskola irányítását nagy odaadással végzik.

Ebben az iskolában sikerült elérni a tanfelügyelôség és az iskola igazgatóságának segítségével — valamint a szülôk hozzájárulásával —, hogy a 2000–2001-es tanévben magyar tagozat induljon V–VIII. osztályos szinten is. Az induló V. osztály intenzív angol szakos lesz.

A Minerva melletti villamosmegálló közelében található kétszintes iskolaépület gondozott, rendezett külsejével hívja fel magára az arra haladó figyelmét. A külsô pedig tágas, tiszta iskolabelsôt takar. Lambériás folyosók és osztálytermek, virágok, jól felszerelt laboratóriumok várják a diákokat. A tornateremben olyan gyógysportszerek vannak, amelyek segítségével kijavítható a hátgerincferdülés, a teletalp.

Jelenleg az iskolában csak I–IV. osztályos szinten mûködnek magyar tannyelvû osztályok. A négy pedagógus: Konnerth Mária tanítónô I. osztály, Érsek Klára tanítónô II. osztály, Pásztor Mária tanítónô III. osztály és Békési Aranka tanítónô IV. osztály. Munkájuk mottója József Attila gondolata : „ Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." A tanító nénik több éves szakmai tapasztalattal rendelkezô lelkes pedagógusok. Nagy érdeklôdéssel vesznek részt a szakmai továbbképzéseken, nyitottak az új iránt, hiszen az új tapasztalatokat ügyesen felhasználhatják tanítói munkájukban.

Saját elmondásuk szerint az Octavian Goga Iskola egy jó iskola. Az ott dolgozó tanerôk megpróbálnak a gyerekek szintjének és érdeklôdési körének megfelelôen tanítani. A kis létszámú osztályok elônye, hogy több idô jut a gyengébb képességû gyerekekkel való foglalkozásra. A tanító–szülô kapcsolat harmonikus. Minden felmerülô probléma, nehézség megoldásra talál. A szülôk a tanító mellé állnak, segítenek, mert tudják, hogy a cél közös: a gyerekek érvényesülése és sikeres továbbjutása.

A tanító néniknek a tanítás nem fáradtság, idegeskedés, hanem öröm; nem más, mint együtt lenni a gyerekkel, együtt tanulni, együtt játszani. A tanórára való felkészülés gondosan történik, s ezáltal az osztályban a munka sokkal gördülékenyebb. Nagy hangsúlyt fektetnek a játékos tevékenységekre, hiszen a játékos tanulás ébren tartja a gyerek figyelmét, együttmûködésre serkenti ôt.

Az osztályban zajló aktív tevékenységen kívül a gyerekek más érdekes, iskolán kívüli tevékenységeken is részt vesznek. Ilyenek a kirándulások — ahol a közös séták a természet megismerését és szeretetét célozzák. Ezen kívül színházlátogatók is az I–IV. osztály gyerekei. Operett- és balett mûsorokat, színházi elôadásokat néznek meg. Ez a szabadidôs tevékenység a gyerekek esztétikai nevelését biztosítja, a jó és a szép iránti fogékonyságukat fejleszti .

A különféle iskolai ünnepélyek is színessé teszik az iskolai tanítást. Érsek Klára tanító néninél elsô helyen állnak a „szereplések", hiszen a gyerekek nagyon szeretnek táncolni, szerepelni. Ô az Ábécé ünnepély megszervezôje az iskolában. Konnerth Mária tanítónô már az I. osztályban színjátszócsoportot alakított. A különféle mesedarabokat a gyerekek nagyon szeretik, és tehetségesen elô is tudják adni. Érdekessége, hogy a gyerekek szerveznek mindent, a tanító néni csak ötleteket ad, irányít. Pásztor Mária tanító néni népi táncot tanít választható tantárgyként. Az idén a harmadikosok a szülôknek is bemutatnak egy néptáncmûsort. Szeretnének részt venni a Válaszúton megrendezett Tánctáborban. Békési Aranka tanító néni számára különösen fontos, hogy az osztály a legjobb eredményeket érje el, hiszen az ô osztálya folytatja elsôként az V. osztályt az iskola ôsszel induló magyar tagozatán. A III–IV.-es gyerekek különféle versenyeken vesznek részt. Az Aranka György Anyanyelvi vetélkedôn dicséretet, a Zrínyi Ilona matematika versenyen VII. helyezést értek el.

Az O. Goga iskola jól mûködô kapcsolatot alakított ki a Dijon-i Szent József Iskolával. A testvériskola segíti az O. Goga Iskolát, s évente cserekirándulásokat szerveznek a francia gyerekekkel. Az iskola egy színvonalas iskolaújsággal is büszkélkedhet, amellyel III. helyet nyertek megyei szinten, s amelynek Meséink, történeteink címszó alatt magyar nyelvû oldala is van. Ide kerülnek be az I–IV. osztályosok versei, történetei, meséi.

Az iskolában évente megszervezik a Nyitott Kapuk rendezvényt. Az iskolát és az osztályokat kidíszítik, és a szülôk–gyerekek–tanítók sorra járják az osztályokat s megnézik a gyerekek mappáit, amibe összegyûjtötték a gyerekek eddigi munkájukat a fogalmazásoktól a kézimunkáig. Ugyanakkor a tanári kar szemléltetô anyagai is megtekinthetôk. A Nyitott Kapuk rendezvénysorozat célja egymás munkájának megismerése, értékelése.

Az iskola igazgatósága jól adminisztrálja az iskolát. Minden évben az igazgatónô ajándékcsomagokat oszt a hátrányos helyzetû gyerekeknek.A további terv egy mikrointernátus létesítése, ahol ebédelhetnek és tanulhatnak is a gyerekek.

A tanítás a legmegfelelôbb keretek között történik az O. Goga Iskolában. A tanítók munkájából a gyerekszeretet és a munkaszeretet tükrözôdik. A magyar tagozat tanulói és tanítói otthon érzik magukat ebben az iskolában, hiszen szem elôtt tartják Tamási Áron szavait, az ábeli tanítást : „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."

Moldován Erika

A Demokrácia iskolája 2000 elnevezést viselô fôvárosi rendezvényen Emil Constantinescu államfô olyan kijelentéseket tett a négy évvel ezelôtti országvezetésre, amely nyílt levél megírására késztette a volt államelnököt, Ion Iliescut. A kifogásolt megjegyzés arról szólt, hogy négy évvel ezelôtt, tehát a konvenció hatalomra jutásakor az ország az összeomlás szélén állt, jelenleg azonban éppen virágzik. Iliescu szerint Constantinescu kijelentése nem fedi a valóságot, hiszen a jelenlegi munkanélküliség, szegénység, általános éhezés és nyomor, megmûveletlen mezôgazdasági földek mind egy rossz gazdálkodás eredményei. Iliescu felszólította ugyanakkor az államelnököt, hogy ne használja fel kivételes helyzetét politikai ellenfeleinek támadására, majd levonta a következtetést, hogy az ország legnagyobb szüksége a gazdasági, társadalmi és politkai stabilitás.

Az EU pozitívan értékeli Románia középtávú fejlesztési stratégiájában foglalt gazdasági intézkedéseket — nyilatkozta Fokion Fotiadis, az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetôje pénteken Bukarestben. A román kormány által elfogadott fejlesztési stratégiában vázolt akcióterv megvalósítható intézkedéseket helyez kilátásba, amelyek egyértelmû, pozitív gazdasági mutatókat eredményez minek következtében Románia visszanyeri hitelét a nemzetközi tôkepiacon, és nem utolsó sorban a népesség életszínvonalának növekedéséhez vezet — mondotta..

Az aradi rendôrség felszámolt egy leánykereskedô bandát, amelynek tagjai egy nemzetközi hálózat részeként Budapesten „adtak el" fiatal román lányokat olasz leánykereskedôknek.

Az aradi rendôrség szóvivôje pénteken számolt be arról, hogy a nagylaki határátkelônél négy fiatal román lány hamis úti okmányokkal próbált átjutni Magyarországra. Az ügyükben indított vizsgálat során Aradon ôrizetbe vettek két craiovai illetôségû férfit, akik arra vártak, hogy további négy fiatal lányt indítsanak útnak.

A lányoknak Budapestre kellett volna eljutniuk, ahol 1000–5000 német márka közötti összegért olaszoknak adták volna el ôket — mondta a rendôrségi szóvivô. A megvásárolt lányokat Olaszországba és Ausztriába vitték volna prostituáltnak.

Az aradi rendôrkapitányság szervezett bûnözés elleni csoportja az idén már hét nemzetközi leánykereskedô hálózat romániai csoportját fogta el.

Az ivóvízhálózaton végzett javítási munkálatok miatt szünetel a vízszolgáltatás hétfôn, 8-16 óra között a Ceahlãu és az Alexandru Borza utcákban.

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) anyaországi régiója amellett foglalt állást, hogy legkésôbb augusztus végéig hívják össze az MVSZ rendkívüli küldöttgyûlését, ahol dönteni kell a költségvetés elfogadásáról és meg kell választani a világszövetség új elnökhelyettesét.

A régióülés után a vezetô testület prominens tagjai szûk körû megbeszélésen tárgyaltak a világszövetségben kialakult helyzetrôl, amelyen jelen volt Duray Miklós szlovákiai magyar politikus is.

Borbély Imre, az MVSZ Kárpát-medencei régióelnöke a hírre reagálva kijelentette: a világszövetség törvényesen mûködik, mert az MVSZ jogászának álláspontja szerint a magyar törvények pusztán a közhasznúságú jelentés elfogadását kötik idôhöz, ez pedig májusban megtörtént.

— Sem a költségvetés elfogadásának, sem pedig az elnökhelyettes megválasztásának idôpontja nincs a törvény által elôírva — közölte a régióelnök.

Borbély Imre jelezte, hogy nem zárkóznak el egy esetleges rendkívüli küldöttgyûlés összehívása elôl, de tekintettel az ezzel járó óriási költségekre, ezt csak közös elnökségi ülésen lehet megvitatni.

— Sündisznóállásból csak sértegetni lehet, tárgyalni viszont nem — közölte a régióelnök.

Borbély Imre kijelentette: a csonka elnökség elvárja, hogy június 7-ig a felfüggesztett 12 „bojkottáló" felvegye a munkát és reményét fejezte ki, hogy teljesíteni fogják vállalt kötelezettségeiket.

Durayval kapcsolatban kijelentette: „Érthetetlen, hogy egy politikus, aki 1998-ig a Kárpát-medencei magyarok autonomizmusának egyik jeles szóvivôje volt, hogyan korrumpálódhatott mindössze két évi kormányzati részvétel után addig, hogy magyar testvérét Trianon kapcsán politikailag denunciálja."

— Duray Miklós igazságtalanul teszi ezt, hiszen a csak egy tartózkodással elfogadott trianoni dekrétum felülvizsgálatáról szóló határozatot az erdélyi elnök nyakába akarja varrni, pedig a javaslat egy anyaországi képviselôtôl hangzott el.

Borbély Imre közölte: „számomra megmagyarázhatatlan, hogy Duray Miklós az igazsággal szemben miért állítja azt, hogy a határozat a választások által frusztrált küldöttek távozása után lett megszavazva, mert ô is jól tudja, hogy a szavazásra az utolsó két választási forduló közötti idôszakban került sor, amikor is közel 300 küldött volt jelen."

Az Országos Befektetési Alap (FNI) elnöke, Marian Petrescu, a szenátus pénzügyi-költségvetési bizottsága elôtt bejelentette, hogy a befektetôk az utolsó kifüggesztett értékjegynek, tehát 103 720 lejnek csupán 4,57%-át szerezhetik vissza. Bár az értékjegy összege még nem végleges, jelentôs módosulás már nem várható a pár napon belül majd hivatalosan is közölt értéktôl. Petrescu szerint egy befektetô az értékjegybôl 4 410 lejt kap vissza, 100 000 lejt kénytelen az alapnál hagyni. A befektetési alapnak egyébként kilenc banknál vannak letétei, ezek közül a legtöbb, 38 milliárd lej a kereskedelmi banknál található — idézték hírügynökségek az alap elnökét.

Július elsejétôl kezdôdôen az örmény, azerbajdzsán, fehérorosz, kazahsztáni, kirgizisztáni, tadzsikisztáni és türkmenisztáni állampolgárok csakis vízummal utazhatnak Romániába, jelentette be Petre Roman külügyminiszter. A moldávok, ukrajnaiak és oroszok továbbra is kivételt képeznek, 2001. második felétôl azonban ez utóbbi állampolgárok esetében megszigorítják a határátlépést, és szigorúan ellenôriznek majd minden személyazonossági iratot. Ezek az intézkedések azért szükségesek, mivel az Európai Unió komolyan fonatolóra vette a Romániával szembeni eddigi vízumkötelezettség fokozatos felszámolását, a tárgyalások pedig Petre Roman szerint eredményesen végzôdhetnek még ebben a második félévben, amikor az unió elnökségét a franciák veszik át. Az Európai Unió ugyanakkor egymillió euróval járult hozzá, hogy Romániában megszervezzék a számítógépes útlevélellenôrzést.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]