 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2000. június 19.
(XII. évfolyam, 140. szám)
Nobel-díjas fizikusunk születésének 100. évfordulója alkalmából, a Gábor Dénes Alapítvány rendezésében, június 17-én emlékülést tartottak az Unitárius Kollégium dísztermében. Ezen hat elôadás hangzott el.
Dr. Nagy Ferenc, a Magyar Tudományos Egyesületek Szövetsége (METESZ) Magyar tudóslexikonjának fôszerkesztôje, Quo vadis Homo Informaticus? Gábor Dénes üzenete és jövônk feltalálása címû elôadásában arról beszélt, hogy az információs társadalom küszöbére érkeztünk. Ez feltételezi a kimûvelt fôk társadalmát. Gábor Dénes, az 1971-ben a holográfia feltalálásáért és lehetôségeinek kiaknázásáért fizikai Nobel-díjat kapott magyar tudós, mindig a gyakorlat felôl közelítette meg az elméletet. Szerinte a találmány nem maga az ötlet, hanem a kész eredmény, ami késôbb a jogi elfogadottsággal teljesül ki. A homo informaticus egész életében tanul. Miért? A választ Gábor Dénes annak idején így adta meg: „A jövôt nem lehet elôre megjósolni, de a jövônket fel lehet találni." Neki köszönhetôen jelenhetett meg a tudomány világában Nagy-Magyarország — mondotta az elôadó.
Dr. Nagy László (a Babes–Bolyai Tudományegyetem fizika karának dékánhelyettese) a holográfia és a világegyetem hasonlóságairól értekezett. A holográfia, mint a térbeli viszonyokat visszaadó fénykép, kódolt információ egyértelmû végeredménye. Hasonlóképpen fogható fel az univerzum is, amelyrôl azonban a tudósok ma még nem ismerik, hogy a véletlen tényezôk befolyásolták-e (és milyen mértékben) annak keletkezését és fejlôdését.
Havass Miklós, a SZÁMALK Rt. elnöke az információs társadalom magyar útjairól szólva kiemelte, hogy manapság már senki sem vonhatja ki magát a technika diktálta, de a társadalom által megválogatva átvett kommunikációs vívmányok követelményei alól. Ezzel a lehetôséggel élve bizonyos kis országok felzárkóznak, mások viszont lemaradhatnak az emberiség fejlôdésének trendjétôl. A mai magyar kormány ezekre a kihívásokra alapprioritások (infrastruktúra, szellemi tartalom, oktatás) és az alkalmazott prioritások (gazdasági alap, államigazgatás feltételei, élet minôsége) elveihez igazodik. Azzal, hogy hangsúlyozottan ügyel a kommunikációs fejlesztésre, Magyarország a környezô országok életét is kedvezôen képes befolyásolni.
Dr. Selinger Sándor, a Gábor Dénes Alapítvány elnöke, a Nobel-díjas tudósnak a jövôrôl és a társadalmi kérdésekrôl alkotott véleményét ismertette. Az ipar és a civilizáció kapcsolatában a legfontosabb szerep a környezetszennyezés elleni harcnak jut, amelynek érdekében a lakosság és a kormány összefogása szükséges.
Dr. Kovács Zoltán (BBTE, Fizika kar) a holográfia alkalmazásáról beszélt. A fény az emberiség számára nélkülözhetetlen, és ennek gyakorlati felhasználását gazdagította a Gábor Dénes által feltalált, de mások által megvalósított új vívmány.
Kiss Csongor (METESZ) Gábor Dénes könyvtárának állományáról szólt. Tudósunk londoni éveiben is ragaszkodott önazonosságához, könyvtárában sok magyar kiadványt ôrzött.
Az elôadások után, kellemes meglepetésként, Gábor Dénes azonos nevû névrokona, a Mûvelôdés folyóirat fôszerkesztô-helyettese, felelevenítette azokat a személyes élményeit, amelyek a világhírû tudóssal folytatott levelezésének köszönhet.
A Ferdinánd (Horea) úti zsinagógában 54. alkalommal emlékeztek meg tegnap délelôtt tíz órától a Holokauszt áldozataira. Az emlékünnepségen részt vett Eliezer Glantz, romániai ügyvezetô fôrabbi, Iulian Sorin, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének fôtitkára, Benedek Tibor, a Szövetség vezetôségi tagja, Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Cseh Áron Gusztáv magyar konzul, és Bogdan Cerghizan Kolozs megyei prefektus. Az ünnepséget megelôzôen a Zsidó Hitközség és különbözô helyi szervezetek megkoszorúzták az egykori gettónak otthont adó téglagyár falára helyezett emléktáblát.
Az emlékünnepség elsô részében, a Halmos Katalin vezette Talmud-Tora kórus színvonalas mûsorát követôen Eliezer Glantz rabbi káddist mondott az áldozatokért, majd a fasiszta tömeggyilkosságoknak áldozatul esett hatmillió zsidó emlékére hat túlélô gyújtott jelképesen ugyanannyi gyertyát. Ezután Kôvári Tibor kántor gyászénekét hallgathatták meg az egybegyûltek. Benedek Tibor felszólalásában fájlalta, hogy az auschwitzi, birkenaui, buchenwaldi, dachaui, transznisztriai, terezienstadti haláltáborok áldozatairól hallgatnak a hazai történelemkönyvek, akkor, amikor még életben vannak, köztünk vannak a Holokauszt szemtanúi, túlélôi. Bûnös csendnek nevezte azt a hallgatást, amely nem tárja fel az elkövetkezô nemzedékek elôtt a múlt szörnyûségeit. A Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetôségi tagja elképesztô adattal szolgált: a második világháborúban halálát lelte az európai zsidóságnak fele, a világ zsidóságának mintegy egyharmada! Bogdan Cerghizan sajnálkozását fejezte ki a román állam nevében az Észak-Erdély területén az 1940 és 1944 között történtekért, és hangsúlyozta, a zsidó közösség mindig és minden körülmények között lojális maradt a román államhoz. A Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében mûködô „Moshe Carmilly-Weinberger".
Judaisztikai és Zsidó Történelmi Intézet igazgatója, dr. Gyémánt László a január 26-a és 28-a között Stockholmban rendezett Holokauszt-kutatási fórumon szerzett tapasztalatait ismertette, ahova az európai, az amerikai és az ázsiai kontinensrôl is érkeztek hivatalos delegációk, ám Románia nem volt kellôképpen képviselve. Elmondta, hogy többek között Svédország, Izrael, Németország és Franciaország részvételével a Holokausztkutatási tevékenységek összehangolására, az arhívumokhoz való hozzáférés megszervezésére, a zsidó tulajdonok visszaszerzésére, a Holokausztnak történetének az iskolákban való tanításának bevezetésére irányuló nemzetközi kezdeményezésnek lehetett tanúja. A magyar zsidó-mentô, a szovjet Gulagban eltûnt svéd diplomata, Raoul Wallenberg emlékét is felidézték. A hazai történetírás hiányosságairól szólva Gyémánt professzor kijelentette, az utóbbi idôben megjelent alternatív történelemkönyvek többet nyújtanak a Holokauszt történetével kapcsolatosan, mint azt az egységes oktatási program szerint összeállított tankönyvek teszik. Eliezer Glantz bemutatott egy, a bukaresti Realitatea evreiascã hasábjain megjelent anyagot, melyet a rossz emlékû, fôvárosi épületek falaira mázolt „Achtung Juden" graffiti illusztrál, és sérelmezte, hogy a zsidóság mindig és mindenütt a bûnbak szerepét játszotta. Dr. Kallós Miklós, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke kétes publikációknak, obskúrus politikai köröknek a Holokausztot cionista konspirációs találmányként, a tömegirtásra való emlékezést zsaroló Holokauszt-iparként beállító törekvéseit ismertette. A hitközségi elnök kiemelte, az ilyen és ehhez hasonló eseteknek bírósági eljárás tárgyát kell képezniük. Hangsúlyozta, a Holokauszt nem kizárólagosan, de még hangsúlyosan sem csupán zsidó probléma, hanem az egész emberiségé.
James Rosapepe, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete Hunyad és Fehér megyei ipari létesítményeket és bányákat látogat meg június 17-20 között. Gyulafehérvárra június 20-án érkezik, ahol azt az Ipec porcelángyárat látogatják meg, amely a Romanian American Enterprise Fund alap tôkebefektetését élvezi.
Az INSOMAR által végzett gyorsfelmérésnek lapzártakor közölt részeredményei szerint Gheorghe Funárra a kolozsváriak 52 százaléka, Serban Rãdulescura pedig 48 százaléka szavazott a helyhatósági választások második fordulójában. (A hibaszázalék 2,5%) Végleges eredményekre a mai nap folyamán számíthatunk.
Jóllehet az országban az elsô fordulónál is alacsonyabb részvétel volt a jellemzô, Kolozsvár kiemelt helyen szerepelt, ami a lakosságnak a választásokon való részvételi arányát illeti. A választások második fordulójának az érvényessége nem függ a részvételtôl.
Voksnapló
Kolozsváron a helyhatósági választások második fordulójában reggel 9 óráig a 275 272 szavazásra jogosult polgár alig öt százaléka járult az urnák elé. A sorkatonák számára létesített két különleges szavazókörzetben délelôtt 11 órakor a bakák nyolcvan százaléka már voksolt. A szamosfalvi laktanyában mûködô körzetben 350, a Hadsereg Házában létesült körzetben pedig 714 szavazásra jogosult katona neve szerepel a választási listákon. A megyei rendôrfelügyelôségen letartóztatás alatt levô tizenkilenc személy közül tizennyolc szavazott, egy nem kívánt élni állampolgári jogával.
A polgármesteri székre pályázó két jelölt közül Gheorghe Funar járult elôbb az urnák elé, az eddigi polgármester a 86-os számú szavazókörzetben 8 óra után néhány perccel jelentkezett, szokásához híven rajongótábora társaságában. Serban Rãdulescu, a Funar-ellenes koalíció jelöltje a 9-es számú körzetben szavazott, miután az ortodox katedrálisban a görögkeleti vallás szerinti pünkösd alkalmából tartott istentiszteleten vett részt.
Déli egy óráig a választóknak mindössze húsz százaléka szavazott. Vasile Grunea, a körzeti választási iroda elnöke szerint a Monostor negyedi és belvárosi körzetekben tapasztalt alacsony részvételi arány annak tudható be, hogy a szavazók tekintélyes hányada délelôtt a pünkösdi istentiszteletet helyezte elônybe. Az információt alátámasztja a 3-as szavazókörzet választási bizottságának egyik tagja is, aki a Szabadságnak elmondta, hogy a mise végeztével hullámokban kezdtek érkezni a lakosok. A részvétel a körzetben ennek ellenére alacsony, 17.00 órakor alig érte el a 30 százalékot. A jelenséget nem lehetett általánosítani a város valamennyi szavazókörzetére: a 102-esben például déli 12 óráig a szavazólistán szereplô személyeknek 38 százaléka adta le voksát.
A délutáni órákban megnövekedett az urnák elé járuló választók száma. 16.00 órakor a körzeti választási iroda már negyven százalékos részvételi arányt jelentett városi szinten, ami a január 4-i elsô fordulóhoz képest jelentôs, öt százalékos emelkelkedést jelent. 18.00 órakor Kolozsvár állt az elsô helyen az egész országban, ami a szavazók részvételi arányát illeti, 43,9 százalékkal.
Kampányhangulat az ortodox szentmisén
Már a délelôtt folyamán kisebb rendellenességeket jeleztek a választási körzetekbôl. A Mócok úti 111-es szavazókörzetben megtagadták a mozgóurnák házhoz szállítását, amennyiben nem mutatják fel az illetô személyazonosságát. Az RMDSZ azonnal értesítette a központi választási irodát, amely rögtön intézkedett. Ugyanakkor jelezték, hogy egyes katonák nem a szavazófülkében látták el pecséttel a szavazólapokat, hanem erre nyilvánosan, mindenki szeme láttára került sor. A szemtanúk szerint a bélyegzô természetesen az NRP jelöltje neve alá került. Késôbb bebizonyosodott, hogy egyedi eset volt. Újabb rendellenességet jeleztek a Terapiában található 61-es számú szavazókörzetbôl: az épület homlokzatára elmulasztották elhelyezni a szavazókörzetet jelzô táblát.
Megtudtuk: a Monostoron a vasárnapi szentmisén a pópa arra buzdította a híveket, hogy szavazzanak az NRP jelöltjére. Az eseményen különben jelen volt maga Gheorghe Funar is, akit aztán a szószékre is felinvitáltak. A városnak különben valamennyi ortodox templomában a reggeli mise után a pap elmondta: a sajtóhiresztelésekkel ellentétben Anania ortodox püspök nem támogatja a konvenciós Rãdulescut. Ugyanakkor a templomok elôtt választási falragaszok jelentek meg. Egyelôre még nem derítették ki, hogy ki helyezte el azokat. Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter a Szabadság kérdésére elmondta: mindkét esetben a tett elkövetôi súlyosan megsértették a kampánycsendet.
Nem hiányoztak más, kisebb rendellenességek sem. A szamosfalvi katonák számára létrehozott 74S szavazókörzetnél például a listán 400 szavazó szerepelt, ennek ellenére a szavazókörzethez 700 szavazólapot hoztak.
Lapzártakor Vasile Grunea, a Körzeti Választási Bizottság elnöke lapuknak elmondta: egyetlen jelölt sem emelt óvást a szavazással kapcsolatban. — A 74S szavazókörzet azért kapott 700 szavazólapot, mert az elnök azt remélte, hogy ennyien jönnek el szavazni. Ennél a körzetnél két héttel ezelôtt 500-an voksoltak. Nem igaz, hogy a katonák nyilvánosan szavaztak volna. Hallottam arról, hogy az ortodox papok felolvasták volna Ananie püspök közleményét, de emiatt senki sem emelt panaszt — mondta Grunea.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete az idôsebb személyeknek a választókörezetkbe történô szállítását is megszervezte. A nap folyamán körülbelül százhúsz személy jelentette be ezt az igényét, aminek sikerült is eleget tenni. Napközben több magánszemély is felajánlotta ilyen jellegû szolgálatát.
Megyei körkép
Kolozs megyében a helyhatósági választások második fordulójában tizenöt RMDSZ-jelölt verseng a polgármesteri székért. Mint ismeretes, az RMDSZ huszonhét polgármesterjelöltje közül négyen már az elsô fordulóban elnyerték a megválasztásukhoz szükséges szavazati arányt. Így a második fordulóba tizenöt jelölt került, akik közül három idôközben visszalépett.
Bánffyhunyadon az RMDSZ polgármesterjelöltje, Szentandrási István a Szövetség Romániáért Párt jelöltjével indult a második fordulóban. Az aranyosegerbegyi RMDSZ-jelölt, Péter Ferenc és a gyalui Okos Károly politikai alku eredményeképpen visszalépett. Egeresen Fekete P. P. János indult a második helyen végzett független román jelölttel. A harasztosi Széll Gyula a Demokrata Párt, a magyargorbói Kovács István az SZRP, a magyarkályáni Farkas Ferenc a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP), a magyarszováti Domokos M. László a Demokratikus Konvenció (DK) jelöltjével mérkôzött. Tordaszenlászlón az RMDSZ-jelöltje Tamás Gebe András a függetlenként induló Bárdos Attila Adalberttel verseng a polgármesteri székért. Ördöngösfüzesen Papp István a SZRP, Szamosújváron Kolcsár István az RTDP, Szászfenesen Szatmári István ugyancsak az RTDP jelöltjével került a második fordulóba. Alsó-felsô Szentmihályon a második helyen végzett Zeng János a liberális párt jelöltjével versengett.
Tordai tudósítónk tájékoztatása szerint a városban a déli órákban alacsony volt a választásokon való részvételi arány. A szavazókörzetekben többnyire idôsebbeket lehetett látni. Az RMDSZ a második fordulóba került jelöltek közül a második helyezett Virgil Stefaniet (DP) támogatta Virgil Blasiuval, az RTDP jelöltjével szemben.
Aranyosgyéresen az RMDSZ az elsô fordulóban elsô helyen végzett Hanga Ioan Radut, az RTDP-jelöltet támogatta. Ellenjelöltje a Román Szociáldemokrata Párt képviselôje, Pop Aurel volt. Désen az RMDSZ egyik jelölt mellett sem kötelezte el magát. A désiek Ungur Ioan független jelölt és Itu Cornel, az RTDP jelöltje között választhattak.
Szilágy, Beszterce-Naszód, és Fehér megye
Szilágy megyében tíz településen indult RMDSZ-jelölt a második fordulóban. A megyeközpontban, Zilahon Fekete Károly versengett a polgármesteri székért az RTDP jelöltjével. Benedekfalván az RMDSZ-jelölt az RTDP, Cigányiban a DP, Haraklányban a Román Nemzeti Párt, Kusalyban a Nemzeti Liberális Párt (NLP), Szilágybaksán az RTDP, Szilágycsehben és Szilágykrasznán független magyar jelölttel, Szilágysomlyón az RTDP, Váralmáson pedig a DP jelöltjével versengett a tegnapi választásokon.
Beszterce-Naszód megyében csupán két településen, Apanagyfaluban és Árpástóban indult RMDSZ-es polgármesterjelölt a második fordulóban. Apanagyfaluban az RMDSZ-jelölt a DP, míg Árpástón független jelölttel versengett. Ugyanakkor megtudtuk: Beszterce-Naszód megyében a szombaton megalakuló megyei tanács alelnökévé a bejutó három RMDSZ-es jelölt közül Szántó Árpádot választották meg.
A Fehér megyeiek úgy figyelnek Magyarlapádra, mint a Maros megyeiek Marosvásárhelyre. Ennek a fordulónak ugyanis igen nagy volt a tétje Magyarlapádon. Bár a település lakossága színtiszta magyar, az RMDSZ-jelöltje, Szabó László mégsem nyerte el az elsô fordulóban a megválasztásához szükséges szavazatszámot. Így Magyarlapádon is sor került második fordulóra. Ez alkalommal Szabó László az SZRP jelöltjével versengett a polgármesteri székért. Az elsô fordulóban az SZRP jelöltje csupán két szavazattal elôzte meg az RMDSZ jelöltjét.
Mindenki számára nagy meglepetést okozott, hogy Magyarlapádon az elsô fordulóban a Román Nemzeti Egységpárt jelöltjének több mint száz helyi lakos voksát sikerült elnyernie. Ez a faluban immár hónapok óta tartó vallási villongásoknak tulajdonítható. Mint ismeretes, a település lakosságának jelentôs része már hónapokkal ezelôtt tiltakozását fejezte ki Bódis Miklós református lelkész elhelyezése ellen, aki a református egyházban teret hódító Zimányi József magyarországi lelkész nevével fémjelzett szakadárirányzat tanait osztotta. A Bódis-hívôk többek között az RMDSZ-jelöltjét, Szabó Lászlót is felelôsnek tartják a református lelkész eltávolításáért.
Fehér megyében Miriszlón is indult RMDSZ-jelölt, aki szintén az SZRP jelöltjével versengett a polgármesteri tisztségért. Nagyenyeden az RMDSZ a második fordulóban a Demokratikus Konvenció jelöltjét támogatta.
Több mint két és félezer polgármesteri hely sorsa dôlt el tegnap
Két héttel ezelôtt a megyei és helyi tanácsosok mellett csak 706 polgármestert sikerült megválasztani, ezért a többi 2251 polgármesteri hely sorsa a tegnap dôlt el. Több településen azért került sor második fordulóra, mert a jelöltek közül egyik sem szerezte meg a megválasztáshoz szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot, sok helyen viszont a nagyon alacsony részvételi arány miatt járulhattak tegnap ismét az urnákhoz a lakosok.
Mint ismeretes, az elsô fordulóban a legtöbb polgármesteri tisztet a Ion Iliescu vezette Román Társadalmi Demokrácia Pártjának jelöltjei nyerték el, szám szerint 337-et, és a második fordulóba is az RTDP jelöltjei közül jutottak be a legtöbben. Jól szerepelt az RMDSZ is: az elsô fordulóban 110 RMDSZ-jelöltet választottak meg polgármesternek, a második fordulóban a szövetség 107 jelöltje nyert jogot arra, hogy versenybe szállhasson a tisztségért.
A nagyvárosok közül Marosvásárhelyen Fodor Imre a Román Demokratikus Konvenció, Nagyváradon Kapy István a Demokrata Párt, Szatmárnémetiben Ilyés Gyula az ellenzéki pártok által támogatott független román nemzetiségû jelölt ellenében igyekszik megszerezni a polgármesteri címet. Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ jelöltjei és független magyar nemzetiségû jelöltek között dôl el a polgármesteri cím sorsa.
Bukarestben a fôpolgármesteri címért Sorin Oprescu (RTDP), és Traian Bãsescu közlekedési miniszter (DP) jelöltek küzdenek egymással. Az elôrejelzések rendkívül szoros eredményt ígérnek.
Durva kampánycsendsértés Marosvásárhelyen is
Komoly kampányincidens történt Marosvásárhelyen is, ahol a konvenció jelöltje, Dorin Florea megyei prefektusi jogkörével élve egy nappal meg akarta hosszabbítani a kampányt, s ezt csak az RMDSZ ismételt tiltakozására bírálta felül a központi választási bizottság. Vasárnap pedig autókonvoj járta a várost, és hangosbemondókból arra ösztönözték a választókat, hogy szavazzanak Floreára. Értesüléseink szerint a hétvégén hasonló tartalmú szórólapok özönlötték el a postaládákat, az egyik rádióadó pedig a jelenlegi polgármester, az RMDSZ-es Fodor Imre ellen hangolta a hallgatókat. Megtudtuk: Marosvásárhelyen ötven katonával többen szavaztak, mint az elsô fordulóban. Az RMDSZ már korábban jelezte, hogy megsokasodott a kiskatonák száma, a válasz erre az volt: a hadügyminisztériumnak szuverén joga oda vezényelni az egységeit, ahova „stratégiailag" jónak tartja.
Nem maradt visszhang nélkül az a csütörtök esti eset sem, amikor a közszolgálati televízió igazgatói tanácsának egyik RTDP-küldöttje, nevezetesen Alexandru Mironov volt ifjúsági miniszter berontott abba a stúdióba, ahonnan élôben politikai vitamûsort sugároztak a tíz évvel ezelôtti bányászjárásról, és — a mûsorvezetô Rãzvan Dumitrescu, valamint a meghívottak, Adrian Cioroianu történész, illetve Emil Hurezeanu, a Deutsche Welle szerkesztôjének megrökönyödésére — arra szólította fel a nézôket, hogy szavazzanak az RTDP jelöltjeire. Az RTV igazgatótanácsa letiltotta Mironovot bármiféle tévészerepléstôl. A vizsgálat folytatódik, politikai megfigyelôk szerint Mironov igazgatótanácsi tagságát azonnal fel kellett volna függeszteni.
K. O., P. A. M., S. L. M., SZ. K.
A hét végén több Mãrãsti-negyedi újságárus is jelezte, hogy az esti bevétel összeszámlálásánál hamis ötvenezresekre bukkantak. Az egyik ilyen bódénak az elárusítója a következôket mondta a Szabadságnak:
— Nem emlékszem, kitôl kaptam a bankót, hiszen naponta több száz arc bukkan fel elôttem. Szépen kétrét volt hajtva, mintha vadonatúj lenne... Estefelé, amikor a bevételt számoltam, tapintása tette gyanússá. Persze, amikor figyelmesen megnéztem, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy hamisítvány, hiszen nemcsak az azonosító csík, de más sajátos rajzolatok is hiányoztak róla. De hát kinek van ideje minden átnyújtott bankót szétteríteni, és megvizsgálni?
Azt javasolom olvasóiknak, hogy legyenek figyelmesek az ötven- és százezresek átvételénél. A leggyanúsabb az, amikor valaki egy ilyen bankjeggyel egy kis apróságot vásárol, és szépen összehajtott bankóval fizet. Az az igazság, hogy az általam „beinkasszált" bankjegy elég rossz minôségû hamisítvány. De hát utólag könnyû okosnak lenni...
A TÍZÉVES KÓS KÁROLY EGYESÜLÉS ÉS AZ ARS PEDAGOGICA ALAPÍTVÁNY meghív mindenkit június 20-án du. 5 órakor a Bánffy-palotába (Fôtér 30. sz.) az Organikus építészet címû kiállítás kolozsvári megnyitójára.
A megnyitó után Makovecz Imre Kossuth-díjas építész, a Magyar Mûvészeti Akadémia elnöke, a Francia Építészeti Akadémia aranyérmes díjazottja tart elôadást.
CECILIA CARAGEA: DIALOG CU ZOE PETRE Beszélgetés Zoe Petrével címû, a Dacia Könyvkiadónál megjelent könyvet mutatja be Doina Cornea és Adrian Marino kedden du. 2 órakor az Egyetemiek Háza Jean Monet termében. A könyvkiadó vendége, Zoe Petre asszony, autogarmmokat osztogat.
A Waldorf-óvoda udvarán található kupolaépületben szombat délben búcsúztatták elsô tanulmányi évüket a Waldorf-iskola magyar tagozatának I. osztályosai. A meghitt évzáró a gyermekeknek és a szülôknek, nagyszülôknek szólt, és semmiben sem emlékeztetett a hagyományos, nagyközönségnek szóló rendezvényekre. A gyermekek az udvaron játszadoztak, miközben az apukák barkácsoltak, készítették elô a mese színterét. Majd pontban 12 órakor Barta Éva tanító néni dobpergéssel maga köré gyûjtötte kicsinyeit, akik bábok és furulyaszó segítségével Zelk Zoltán: Három nyúl címû versét adták elô. Természetesen a kistestvérek sem maradtak ki a mulatságból. Majd megérkezett András herceg is, aki egy évvel azelôtt elindult a nagyvilágba azért, hogy küzdelmek árán ráleljen az ABC minden egyes betûjére. Ô egy nagy kosárkában és egy tarisznyában hozta el a gyerekek számára az aranycsillagokat tartalmazó füzetecskéket. Emellett mindenki egy furulyát is kapott. Természetesen a szülôk sem távozhattak üres kézzel, ôk megkapták a gyermekek egész évi tevékenységének kiértékelését, illetve a Waldorf-iskola lapjának legújabb kiadását. Miközben a felnôttek kíváncsian lapozgatták gyermekeik jellemzését, addig a kicsik játszadoztak, énekeltek, és kíváncsian ülték körül tanító nénijüket, mikor a tôlük kapott ajándékot nyitotta ki. Végül mintha Hófehérke is megjelent volna a képben, ugyanis minden gyermek egyenként elbúcsúzott a tanító nénitôl, aki úgy puszilta homlokon ôket, mint Hófehérke a hét törpét...
Barta Éva tanítónô, miután mindenkitôl elbúcsúzott, elmondta: az I. osztályban arra tanítják a gyerekeket, hogy az élet szép, hogy mindenre rá kell, rá lehet csodálkozni. Az elsô osztály a mesevilág hangulatát jelképezi, amikor mintha mindnyájan egy nagy burokban élnének, amikor a gyerekek még hisznek a csodákban. És ez az idôszak most lezárul... Fontos, hogy a gyerekek érezzék: lezártunk valamit. Erre jó az évzáró. Ilyenkor a gyerekek lemérik magukat, összeszámolják aranycsillagaikat, amelyek a szép, gondozott munkákba költöztek. Ôk ugyanis nem kapnak piros, vagy fekete pontokat, hiszen az ún. rossz tanuló is dolgozik. Itt pedig a gyerekeket nem máshoz, hanem önmagukhoz mérik, hiszen az átlagos intelligenciájú gyermekek is óriásit fejlôdhetnek önmagukhoz képest, míg a legjobb tanulók is stagnálhatnak olykor. Továbbá a szülôknek is fontos bemutatni mindezt, hogy érezzék, gyermekeik megdolgoztak az elmúlt egy év alatt, és kapnak is érte valamit.
volt a témája a Jövô és reménység címmel rendezett háromnapos nemzetközi konferenciának, amely a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében zajlott a múlt hét folyamán. Újabb elôrelépést jelentett ez a 400 éves múltra visszatekintô holland–magyar protestáns kapcsolatok fenntartása és megôrzése érdekében, hiszen az ülésszakon neves teológusok képviselték a hollandiai Utrecht, Amsterdam, Leiden, Kampen és Groningen városok teológiáit. A konferencia része annak a sorozatnak, amelyet évente tartanak más-más országban hasonló témakörökben, és amelynek elnöke, a holland Ed Noort, aki ugyancsak eljött a kolozsvári rendezvényre. Jelen voltak a magyarországi lelkészképzô egyetemek (Budapest, Debrecen, Sárospatak) küldöttei, a felvidéki komáromi teológia egyik képviselôje, a pozsonyi és a prágai egyetem egy, illetve három tanára, valamint a kolozsvári és a nagyszebeni intézet tanárai. Az erdélyi résztvevôk kompetenciáját igazolja, hogy az elôadások és az azt követô viták fôként német és angol nyelven folytak, tolmácsra pedig egyáltalán nem volt szükség. A vitatott téma idôszerûsége a 2000. év sokatmondó kereksége miatt nyilvánvaló. Ebben a témakörben világszerte vitáznak, nemcsak teológusok, hanem filozófusok, szociológusok, de még az antropológia és a paleontológia szakemberei is — közölte dr. Juhász Tamás, a kolozsvári ülésszak szervezôje. Az apokalipszis problémája a keresztyénség bibliai tanításával került be a nyugati köztudatba, és szüntelenül érezteti hatását az élet sok területén. A konferencia résztvevôi a bibliai jövôkép jó vagy katasztrofális mivoltára keresték a választ, és az apokalipszistan mindennapi hatásait vizsgálták a legkülönfélébb nézôpontokból. A keresztyénség által emlegetett jövendô azonban nem az ismeretlenben való tapogatózás és találgatás, hanem — amint azt Juhász Tamás elmondta — azoknak a feladatoknak a számbavétele, amik ebbôl adódnak. Mert akinek reménysége van a jövôre nézve, az ma elkezd dolgozni.
35 éves egyetemi találkozóra gyûltek össze a hét végén a jelenlegi Iuliu Hatieganu Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem 1965-ben végzett diákjai. Az ünnepi elôadást a 2-es számú klinika dr. Ioan Goia nevét viselô amfiteátrumában tartották vasárnap délelôtt 10 órától, Bojitã Marius gyógyszerész, az egyetem jelenlegi rektora köszöntötte egykori diáktársait, majd elmondta: az egyetem jelenleg Európa számos országával áll szakmai kapcsolatban, ennek köszönhetôen a hallgatók Európa bármely fontos orvosi központjában szakmai tapasztalatokat szerezhetnek. A rektor kifejezte reményét, hogy a 40 éves találkozóra már felépül az egyetem új épülete a Trefort (Victor Babes) utcában, és addigra az egyetem könyvtárát az ország legszínvonalasabb szakkönyvtárává sikerül fejleszteniük. Dr. Cornel Oprisiu volt egyetemi tanár arról beszélt, hogy az orvosoknak azáltal, hogy embereket gyógyítanak, a társadalmat is gyógyítaniuk kell. Ezért arra hívta fel egykori diákjai figyelmét, hogy tanítsák meg a fiatalokat arra, hogy magas szinten ûzzék tudományos tevékenységüket, de ugyanakkor politizáljanak is, hogy kezükbe vehessék sorsuk irányítását. Mert nincs annál szomorúbb, amikor az öregek egyedül maradnak az országban.
— Gyere, menjünk el a kocsmába, lássuk, kit szidnak most: a bírót vagy Jeneit — nógat barátom közvetlenül a román–portugál meccs után. Jómagam, megrögzött németdrukker lévén, kissé nehezen állok kötélnek, hiszen tudom, nemsokára pályára lép gyengélkedô kedvenc csapatom, és ugyan biza kinek van kedve a kocsmai tévén figyelni egy angol–németet? A kíváncsiság azonban másodpercek alatt asszonyira nô bennem. Valóban: vajon Jenei Imre szövetségi kapitányt — azaz Émérik Énéjt — vagy a bírót szidják a vesztes mérkôzésért?
A kocsmában persze telt ház. Mire helyet szorítunk magunknak egy asztal mellett, már halljuk is az „objektív" meccselemzést: „Jenei (azaz Énéj) a hibás, mert nem cserélt idôben. De hát a magyarok mindig makacsok voltak, és a románoknak jót soha nem csináltak. Énéj egy darabig jó román volt, de aztán kibújt belôle a magyar ördög" — „elemzi" a kudarcot az egyik alak. Egy másik mókus letorkolja az elôbbit: Énéj soha nem is volt jó román, mert valójában orosz.... — Na, hallj oda! — rémüldözik a kocsma. — Nem elég, hogy egy kicsit magyar is, de még orosz vér is folyik benne... — zúgják. — Tiszta összeesküvés!
Akármilyen csendben is beszélgetünk a sarokban, csak rájönnek az egyre hangosabban kiabáló „fogyasztók", hogy magyarok vagyunk. Az egyik nyúzottképû már indul is felém, majd zsebre dugott kézzel, kidüllesztett mellel felteszi nekem tört magyarsággal az új-hamleti kérdést: „Lenni, vagy nem lenni Énéj jó román?"
Még csak a söröm felénél tartok: feltûnô lenne, ha elpucolnék, így kénytelen vagyok válaszolni. — Mi, magyarok, úgy tudjuk, hogy Énéj orosz is meg német is... A nevét is a szibériai Jeniszejrôl kapta... És persze német is egy kicsit, mert...
— Összeesküvés! Összeesküvés! — mordulnak fel. — Nem elég, hogy orosz, de német is... Az orosz mindig ôsellenség volt, a németrôl nem is beszélve! Hát ezért kaptunk ki!
Az egyik józanabb pofának gyanús vagyok, így nekem szegezi a kérdést: — Honnan veszed, te szakállas, hogy Énéj német?
Szemrebbenés nélkül nyomom a szöveget: — Nagyapja a Fiumé–Lemberg gyorsvonaton volt dédapám mellett mozdonyvezetô-segéd. Innen tudom...
Valaki váratlanul akkorát ordít, hogy remegni kezd a gyomrom. — Hazudik a szakállas! Hazudik! Nincs igaza!
A hirtelen beállt fenyegetô csendben még szívem dobogását is hallom.
— Hazudik, mert a Fiumé–Lemberg gyorsvonat az Osztrák–Magyar Monarchiáé volt! Énéj tehát nem német, hanem osztrák! Énéj osztrák!
— Összeesküvés! Összeesküvés! — zúg fel újra a tömeg. — Énéj nem jó román... Aki egy kicsit osztrák, az nem lehet jó román...
Közben megkezdôdik az angol–német, és így végre lehetôségem nyílik a visszavonulásra.
Hárman-négyen is hálásan megszorongatják búcsúzóul a kezem, hogy egy ilyen méretû összeesküvésrôl húztam le elôttük a leplet.
Immár az utolsó könyvét olvashatjuk. Ami ezután róla elhangzik vagy leíródik, az már csak értékelése lesz életmûvének. Szavainak, cselekedeteinek gyakori ellentmondásossága arra enged következtetni, hogy sokszor nehéz volt döntenie, saját — kétségtelenül jó szándékú — eszméit avagy a pártfegyelem diktálta parancsokat helyezze elôtérbe. Mindkét irányú megnyilvánulásai a sajtóban teret kaptak, ezért aztán könnyû nyomon követni: mikor milyen közéleti kérdések foglalkoztatták. Mi, akik számos alkalommal beszélgethettünk vele, szavaiból kiéreztük, hogy sokszor a fellegekben jár, nem számol a realitásokkal. A köztudatban ezek a jelzôk ragadtak rá: naiv, hiszékeny, sôt: balek (Herédi G.).
Nem csak az emlékiratában leírtak, hanem a le NEM írtakkal is reagálásra késztetnek. Egy önmagával s a világgal viaskodó közírót szándékszik bemutatni. Életútja fonalát az 1956-os évtôl gombolyítja. 1956 azonban számunkra, magyarokra nézve olyan év, amely vízválasztó a gondolkodásban, a cselekvésben, a magyar élet megítélésében.
A szocialista (kommunista) meggyôzödésû B. E.-t egyetemi professzori státusban érték a magyar forradalom eseményei. III. éves egyetemi hallgatóival veszôdött azokban a napokban, akikrôl azt írja, hogy egyesek (Nagy Benedek és Várhegyi István) „nem tették le a fegyvert" abban a vitában, amely közötte és hallgatói között kialakult. A Nagy Imre-kormány megalakulásával azonban helyreállt az évfolyam „rendje", a munka folytatódhatott.
Csakhogy a nagy vita novemberben bontakozott ki, amikor a professzorok arról akarták meggyôzni diákjaikat, hogy az egyetemi autonómia nem aktuális. Errôl talán fél mondatot ejt, pedig az autonómia-vitának a professzorok felôl nézve Csehi Gyulán kívül, B. E.-t volt a bajnoka.
Visszatérô refrén: féltették az egyetemet (jóhiszemûen odagondoljuk: a diákokat is). Hozzá kell tennünk azonban, hogy ez a féltés nem volt egyoldalú. A diákság — legalábbis a tájékozottabbja — nagyon jól látta „idegen" személyek nyüzsgését a Mariánum épületének a folyosóin, a diákság is félt. Nem alaptalanul.
Érdekes, hogy a hallgatók belsô vitáiról nem ír semmit.
Elsiklik afölött is, hogy a marxista tanszéken parázs vita zajlott arról, mi volt Magyarországon: forradalom vagy ellenforradalom?
Csak Nagy Imréért valamint Lukács Györgyért aggódik. Lukács behódolt a Kádár-vezetésnek, míg Nagy a megalkuvás helyett inkább a halált választotta, pedig a rehabilitáció lehetôsége számára is adva volt.
Sajnos nem ír a hazai megtorló intézkedésekrôl sem ’56 után. Dávid Gyulán kívül voltaképpen senkit sem említ. Az ország más részein élô letartoztatottakról nem is beszélve.
A Korunk szerkesztôivel 1956 novemberében folyt tárgyalások részleteirôl (Rãutu–Fazekas) még csak említés sem történik.
Örömmel konstatálja viszont a pártnak a nemzeti kérdésben tett jószolgálati engedményeit, mint pl. a NYIRK, a Korunk, az Ifjúmunkás címû kiadványok megjelenését. Az önámító s természetesen másokat is ámító B. E. úgy vélhette, hogy a „kulcsfontosságú" lapalapítások a romániai magyarság szellemi tôkéje gyûjtôhelyeivé válnak. E kiadványoktól „a romániai magyar ifjúsági mozgalom korszerû felkarolását", az értelmiségnek pedig szellemi fórum megnyitását várta.
Ki kell térnünk a Korunk indulására, amelynek fôszerkesztôje Gáll Ernô lett, a fôszerkesztô-helyettesévé B. E.-t nevezték ki.
Szerinte Gáll Ernôre a választás a „szabadelvûségére" való tekintettel esett, rá pedig azért, mert legalább illegalista, meggyôzôdéses kommunista, „narodnyik", „nacionalista". El kell töprengnünk, vajon a pártérdekeknek az felelt meg, ha egy magyar nyelvû reprezentatív ideológiai folyóirat élén szabadelvûek, narodnyikok, mi több: nacionalisták vagy ortodox marxisták álljanak, akik kritika nélkül kiszolgálják az ideológiai célokat? Ne felejtsük: 1956 végén vagyunk, amikor a nacionalizmus elleni harc tombol.
Bizony, nagyon hiszékenynek kell lenni ahhoz, hogy a dolgok ilyenszerû beállítását elhiggyük.
A Korunk új évfolyamában megjelent írások is rácáfolnak a B.E.-féle beállításra. Maga is több olyan írást közöl a lapban, amelyben a narodnyicizmusnak, a nacionalizmusnak, a szabadelvûségnek nyomait sem találhatjuk. Ehelyett az Új humanizmus ôrhelyén címû írásában, azt írja, „kipattant belôlem a szociálizmus népi hite", nem magyarázza meg: mi értendô a szociálizmus népi hitén…
Az Erdélyi válasz Bécsbe címû írásában arról próbál meggyôzni, hogy a szocialistán építkezô Romániánál számunkra jobb hely el sem képzelhetô.
Korabeli írásainak 40 év utáni elemzése kapcsán keserûen állapítja meg: „…be kell látnom, hogy szép hiedelmeim ellen döntött az idô ".
Bizony az Idô döntött felettük, de a mérgezô anyagok lassan, de biztosan elvégezték a maguk munkáját ezrek fejében, mert egészen másképp hangzott minden ige a B. E. szájából, mintha azt egy közutálatnak „örvendô" pártaktivista „magyar"tolmácsolta volna...
Miért kell mindezeket leírni? Semmi esetre sem azért, hogy „…aki akkoriban kivonult és a páholyból nézte a gladiátorjátékot, most jön és belerúg a döglött oroszlánba" — ahogyan értelmezte valaki nemrégen egy TV-mûsorban, hanem azért, mert nem mehetünk el szó nélkül olyan magyarázatok mellett, amelyek az igazságnak csak egyik oldalát mutatják be.
Az elôszót író Kántor Lajos szerint „…hogy történelmi személyiség szól e lapokon, nemigen lehet kétségbe vonni".
Nos, történelmi személyiségtôl elvárható lett volna, hogy századunk legnagyobb forradalmának erdélyi visszhangjairól sokkal átfogóbb képet adjon. Ne szorítkozzék csak arra, hogy 56 utáni írásait „eszméhez" való görcsös ragaszkodással s naivságig menô hiszékenységével magyarázza.
Nem bûnbakkeresésrôl van szó, hanem annak a megállapításáról, hogy B. E. emlékirata sok mindenben nem fedi a történeti valóságot. Emlékiratának a kiegészítésére feltétlenül szükség van, elsôsorban a tanúk részérôl.
No, de. Nem épp olyan fekete a bárány, mint amilyennek látszik. Egy 1956. december 5-i jelentésbôl (Ion Rãutu, Fazekas János) olvashatjuk, hogy néhány közismert magyar értelmiségi pártba történô visszavétele során, B. E.-t külön megdicsérték, mint akinek a magyarországi események után a szerepe pozitív volt, s akinek nagy befolyása van az értemiségi rétegekre.
Ennek az értékelésnek az ismeretében úgy véljük, a pártvezetés — némely hibái ellenére — B.E. közéleti, szerkesztôi tevékenységével elégedett lehetett.
Mihelyt a Vesta-kályhát megvették, Pilbák tüstént föléje tolta a tenyerét, mintha a plattniból máris meleg szállna, sôt forróság.
A taliga másik oldalán Stefi lépdelt pirosra hevült tokával, és néha ô is kinyújtotta a kezét, de nem melegedni akart, inkább a borulástól rettegett.
A gömbölyke asszony örült az új szerzeménynek: nem kell annyit hajladozni a kályhapucolással, mint eddig, és szégyenkeznie az elvénhedt holmi miatt, talán az étel is hamarabb megfô — ott spórol a szegény ember mindig, ahol lehet, nem igaz?
Férjét más gondolat fûtötte: tévékészüléket vett, lemezjátszót szintén, most pedig elkergeti azt a csikókályhát, hadd keressen magának új gazdát, mert ahogy a nép mondja, nincs egy olyan szegény ember, akinél egy még szegényebb ne volna. És ha dorombolni kezd a Vesta, utána vajon milyen kifogása lesz még az asszonynak? Hideg ételt tálal elé, mint évek óta legtöbbször? Továbbra is marad a szomszédolás és a szomszédolás?...
Ó, a tûz, az áldott tûz! Mit szenvedett ô életében a hidegtôl! Volt úgy, hogy megkísértette a kék csicsonka, s mert a cipôjét javításba adták, kiszökött a házból, és mezítláb szaladt neki a csillogó-villogó ösvénynek! Estére aztán forróság borította el, s a lámpa körüli fény úgy megnôtt elôtte, mintha a nap ölében feküdne.
Amíg inas volt a kômûveseknél, még álmában is didergett. Örökké valami szürke sáv fogta körül az ágyát, s reggel, ha kizúdította a mosdóvizet a mûhely udvarára, gyöngyszemek peregtek a köveken.
És ösmerte a maró füstöt is, amely a mennyezet alatt kóvályog, térdelt könnyezve a kemence szájánál, s hiába élesztgette a haldokló hasábokat; ugyanakkor a Kétvízközt olvadás idején gyakran elszakadt a malomárok zsilipje, és jeges, iszapos lé árasztotta el az udvarukat, a tenyerén billegtetve a tejeslábast.
És ha visszahúzódott a víz, nyirkosság hangolta le a környéket, az asszonyok hónuk alá vették a lisztestarisznyát, és sorbaálltak a malomnál kárpótlásért: kendôjük sötét háromszöge a föld felé billent...
Effélékre emlékezett Pilbák, s észre sem vette, hogy az emberek utána bámulnak, s nem értik, miért tartja a kezét a plattni fölött.
Rögtön beállította a kályhát, s próbafûtésnél örömmel állapította meg, hogy a meleg egyenletesen árad szét, akár a szeretet.
Éjjel a fehér zománc meg-megújuló fényeket küldött a sötétbe, és a férfi álmában is érezte a tûzhely kedves jelenlétét.
Nyugodtan, jóízûen aludt.
Reggel rántottát sütött, s míg a kemence fölé hajolt, ismét elismerô szavakra gondolt, mert már abban a pillanatban sercegni kezdett az olaj.
— Látod — mondta Stefinek —, önmagától fôz, csupán a keze alá kell adni az ebédnek valót!
Aznap a gyárkéményen dolgozott, ahonnan vakolókanállal el lehetett érni az eget. Mire lemászott hetven méter magasról, éhes lett, ruhájából hullámokban tódult a hideg, s akár a boldog ígéret, úgy jelent meg elôtte a Vesta-kályha.
Ó, ha már otthon lehetne!...
Útközben szüntelen erre gondolt, nem készült rá, hogy az ajtót zárva találja. Csalódottan vette ki a lábtörlô alól a kulcsot, és benyitott. Stefi sehol, és a tûzhely körül csak az átfázott vas szomorúsága leng...
Leült, nézte a fôzôkályhát. Néha elbóbiskolt, s a Vesta-szûz tenyérnyi folttá zsugorodott elôtte a távolban. Azt sem hallotta, mikor Stefi belépett.
— Jaj, apukám — mondta az asszony —, úgy eltelt az idô... Nem tudtam fôzni... de vettem párizsit!
— És a leves?
— Az sajnos nincs...
Pilbák szótlanul rágta a felvágottat, nem nézett fel; az utolsó falatot is jól megrágta, vizet ivott rá, s végighevert a díványon, öt perc múlva már aludt. Stefi várt egy kicsit, aztán visszaosont Gajzágóékhoz a szomszédba.
— Mit is mondtam? — szuszogta. — Na igen: kivették az egyik veséjét, s a másik lassan akkora lett, mint egy veder!
Másnap is a gyárkéményt rakták. A betonecset a felhôkig ért, és szétkente az ég szürkéjét. Pilbák fölnézett ebbe a zavaros kavargásba, és biztos volt benne, hogy ezúttal finom ebéd várja, hiszen a tegnapi eset csak véletlen volt.
Megszokta, hogy gyalog járjon haza, de ma fölugrott a trolibuszra. vagy három állomásnyit ment, amikor az ablakon át Stefit pillantotta meg, aki ráérôsen, kissé unott arccal ellenkezô irányba lépdelt. Érezte, hogy elgyengül, és megkapaszkodott a fogantyúban.
Hazaérve nagyot sóhajtott, leült szemközt a fôzôkályhával, és idegenül nézte. Lám, olyan, mint az Északi-sark egyik csücske, mint egy hasábokra bontott idegenség! Hirtelen kiegyenesedett, azt hitte, megfagy. Elôhúzta zsebébôl a pálinkásüveget, és belékortyolt: íme ez az árvaság kapatja rá az embert az italra. Attól virít örökké pihe a Stefi hajában, mint a pitypang, azért ferde a cipôje sarka, amiatt hideg az ölelése is...
Fölállt, és járkálni kezdett. Mikor az asszony betoppant, a kályhánál találta: kinyújtott tenyere lebegett a plattni fölött.
— Mi van, apukám? — kérdezte az asszony riadtan.
— Megfagyok, Stefi! — kiáltotta a férfi. — Csonttá fagyok melletted! Mire való ez a kályha, te?!
— Látom megint ittál...
— Mire jó ez a kályha, mi?!
Pilbák hatalmas alakja megmozdult, akár a kémény, két karja átölelte a Vestát, akár a kéményt, kinyomakodott vele az ajtón, a vállára vette, és imbolyogva szuszogott a zsilip felé, ahol sárgán örvénylett a víz.
Az asszony igyekezett belécsimpaszkodni:
— Megôrültél, Sándor?!
De Pilbák már ott állt a víz fölött, és a következô pillanatban hatalmas csobbanás hallszott: a kályhára tüstént ráugrottak a hullámok.
Másnap kissé kábultan ébredt az italtól. A sarokba pillantott, és megkérdezte az asszonytól: hol a kályha, Stefi?
Utána felöltözött, kiment a kapu elé, és rágyújtott. Szemközt, a gyepes térségen egy csapat gyerek focizott rongylabdával. Feléjük intett:
— Hé, Szálka, Füle, Csuri!
— Hozzatok drótot, kötelet!... A tegnap a részeg fejemmel belöktem az új kályhát a vízbe, ki kell halásszuk onnan valahogy!
A gyerekek eltrappoltak, Pilbák pedig rákészült: ha kell, leereszkedik a jéghideg vízbe is, de a kályhát nem hagyja!...
Mikor ezek a sorok íródnak — tegnap délelôtt —, még nem tudni a polgármesterválasztások második fordulójának eredményeit Kolozsváron. És nem csak Kolozsváron: sehol máshol, ahol második fordulóra került sor. Ma már egyesek közülünk örülnek, mások keseregnek. Csak remélhetem, hogy közülünk senki sem közömbös az eredmények iránt, hogy senkinek sem kötelezô — az urnáktól való távolmaradása okán — közömbösnek lennie.
Eszembe jutnak halványan a néhai történelemórák, amikor régmúlt korok régi embereirôl szólt a fáma. Olyan idôkrôl, amikor vagyonuk alapján rendelkeztek szavazati joggal egy-egy ország, tartomány lakói. Amikor az a személy, akinek nem volt szavazati joga, természetszerûen egy alacsonyabb rendû osztály tagjának számított. Egyszerû városlakó vagy rabszolgasorban földesura életében sínylôdô paraszt volt. Késôbb ugye, a haladással együtt ilyen-olyan kritériumok alapján kiszélesedett a szavazati joggal bírók köre. De még mindig csak a férfiak politikai véleménye számított, azok közül is csak a bizonyos — idôben lassanként csökkentett — életkort betöltötteké. Végül — nem is olyan régen — a nôk is hallatni kezdték a férfiakkal való egyenrangúságukkal egyértelmû szavazati jogot követelô hangjukat. Végsô soron ôk is kiharcolták maguknak ezt a kiváltságos kötelezettséget, így ma minden, tizennyolcadik életévét betöltött beszámítható állampolgár szavazhat.
’89 elôtt sokan azért mentek el szavazni, mert féltek a távolmaradás miatti esetleges megtorlásoktól. ’89 után a nép örömmel járult az urnák elé szabad akaratát végre kinyilvánítani. Aztán keringeni kezdtek az egyszerû polgár által leellenôrizhetetlen híresztelések szavazathamisításokról, amelyeket vagy elhitt, vagy nem. Ha az eredmények nem várakozásának megfelelôen alakultak, ô is kígyót-békát kiáltott a csalókra, akik meghiúsították vágyait. S mert ismételten nem volt sikerélménye, elkerüli a szavazókörzeteket a választások napján.
Emlékszem, az 1996-os elnökválasztások második fordulóján kisebb csapattal a Székelyföldön szavaztunk. Éjszakai hazafelé utunk során minden bárnál az egyre teljesebb részleges eredményekrôl folyamatosan beszámoló rádiót hallgatták, a tévéadók mûsorait nézték. Gyakran álltunk meg álmosságunkat csillapítani, a legfrissebb adatokról értesülni. Érdekes élmény volt csupa örvendezô emberrel találkozni. Jó érzés volt a kedvezô helyzetalakulás. Jó volt tudni, hogy ahhoz mi is hozzájárultunk tucatnyi szavazatunkkal. Az egy más világ volt.
Él még egy kép az emlékezetemben: a falusi választásé. Ahova sokkal lassabban és sokkal késôbb lopta be magát az urnáktól való távolmaradás vagánykodó divatja. Ahol — akármilyen csepegôsen is hangzik — véleményét kinyilvánítani eltipegett a nyolcvanéves nénike is bácsikájával vagy szomszédasszonyával karöltve. Ünneplôbe öltözve, nem csak a vasárnapi templomi szertartás tiszteletére. Talán ôk még emlékeznek azokra az idôkre, amikor kiváltságos jog volt a szavazati. Minél fiatalabb valaki, minél többet járt-kelt a „fertôzô" városban, annál modernebbnek érezheti a távolmaradás magatartását.
Az egyszerû ember két héttel ezelôtt — egyelôre csak remélhetem, hogy tegnap ez az eset nem állt fenn — azért nem ment el szavazni, mert úgy érezte, a csalások kavalkádjában úgysem számít egyetlen szavazata. És emiatt nem mentek el 25 ezren, százezren — ez már számít. Egyesek méltóságukon alulinak érezték, hogy szavazni menjenek — ôk ilyen hétköznapi apróságoknak felette állnak, gondolták. Önkezükkel vetették vissza magukat évszázadokkal, egy kaszti világba. Saját döntésükkel minôsítették magukat alacsonyabb rendû állampolgároknak. S ami még rosszabb: elvárásokat támasztó állampolgárok ôk, hiúsággal és emberi méltósággal rendelkezô állampolgárok ôk. Akik — ha egyáltalán olvassák majd ezt az írást — sértôdötten emelik fel a telefonkagylót, és tárcsázzák a szerkesztôség számát, felháborodottan dorgáló hangon esetleg még azt is közölve, hogy ezután többé nem fizetnek elô a lapra. Mert véleményük van. Csak a nem megfelelô helyen, nem megfelelô idôben, nem megfelelô hallgatóságnak mondják azt el.
Közel 6500 milliárd lejes (mintegy 325 millió dolláros) kárt okozott eddig a román mezôgazdaságnak az aszály — közölte a román mezôgazdasági minisztérium. A rekkenô hôséget hirtelen felváltó erôs lehûlés további károkat okozó viharokkal köszöntött be.
A minisztériumi közlemény szerint az aszály 2,6 millió hektárnyi mezôgazdasági területen okozott károkat, a termésveszteség eléri a 40 százalékot. Az aszály a legnagyobb mértékben Botosani, Dolj, Iasi és Kolozs megyéket érintette. A legnagyobb veszteségek a kalászosokban — a búzában, a tavaszi és ôszi árpában, a rozsban —, a kukoricában, a napraforgóban és a cukorrépában keletkeztek.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |